Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit. Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye. A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét. A programsorozat megvalósításával összefüggésben jelen közbeszerzési eljárás célja: a különböző rendezvényekhez szükséges eszközök, felszerelések beszerzése 3 részben: 1. rész - Rendezvényeszközök 2.rész - Világító eszközök 3.rész - Fotós és videós eszközök
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-11-07.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-10-03.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-10-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Rádiós, televíziós, hírközlési, távközlési és kapcsolódó berendezések
Hivatkozási szám: EKR001473092022
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
A programsorozat megvalósításával összefüggésben jelen közbeszerzési eljárás célja: a különböző rendezvényekhez szükséges eszközök, felszerelések beszerzése 3 részben:
1. rész - Rendezvényeszközök
2.rész - Világító eszközök
3.rész - Fotós és videós eszközök

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
A programsorozat megvalósításával összefüggésben jelen közbeszerzési eljárás célja: a különböző rendezvényekhez szükséges eszközök, felszerelések beszerzése 3 részben:
1. rész - Rendezvényeszközök
2.rész - Világító eszközök
3.rész - Fotós és videós eszközök
Becsült összérték: 53 511 782 HUF 💰
A rész elnevezése: Rendezvényeszközök
A rész száma: 1
Rövid leírás:
30. Asztali szórólaptartó 210x210 mm méretű kiadványokhoz 5
31. Asztali standee - A5 (148 x 210) 20
32. Boros pohár logózva (VEB2023) 150
33. Jégvödör logózva (VEB2023) 2
34. Műanyag pohár, 0,4 l 2500
35. Műanyag pohár, 0,5 l 2500
36. Tároló doboz BASIC BOX 52L tetővel 5
37. Fedeles EURO tároló láda zárt megfogónyílással 5
38. Camrack mosogatókosár poharakhoz 6
Ajánlatkérő elvárása az alábbi termékek helyszínre történő szállítása, összeszerelése, szükség esetén üzembehelyezése.
Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben egyenértékű termék kerül megajánlásra, abban az esetben az egyenértékűség vizsgálata, a megfelelőség megállapítása valamennyi műszaki paraméter összehasonlításával történik.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Becsült érték héa nélkül: 24 238 082 HUF 💰
Időtartam: 12 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal. Ajánlatkérő kizárólag akkor fogja a szerződés időtartamát meghosszabbítani amennyiben az eredeti időtartam alatt a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra.

További információk:
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040
A rész elnevezése: Világító eszközök
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, Veszprém, Óváros tér 26
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

A Korm. rendelet 1. § (8) bekezdésére hivatkozással részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem ír elő szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmassági követelményt.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P.1 A Kbt. 67.§ (1) bekezdésében, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.

A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindít felhívásban rögzített vizsgált időszakra vonatkozó közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.

A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) - (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a
P.1.1. az 1. rész vonatkozásában közbeszerzés tárgyából (azaz rendezvényeszközök értékesítése,) származó nettó árbevétele nem éri el a 18 000 000,- Ft összeget.
P.1.2. az 2. rész vonatkozásában közbeszerzés tárgyából (azaz világító eszközök értékesítése) származó nettó árbevétele nem éri el a 10 000 000,- Ft összeget.
P.1.2.3 a 3. rész vonatkozásában közbeszerzés tárgyából (azaz fotós és videós eszközök értékesítése) származó nettó árbevétele nem éri el a 9 000 000,- Ft összeget.
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban.
Műszaki és szakmai képességek:
M.1. - M.2. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.

Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(vi) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vii) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bekezdés a) pontjának vizsgálata során:
a) három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, szolgáltatásokat veszi figyelembe.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (1) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.

Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónap) az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített:
M.1.1. az 1. rész tekintetében minimum 50 db rendezvény bútor értékesítésére vonatkozó;
M.1.2. a 2. rész tekintetében minimum 60 db világítástechnikai eszköz értékesítésére vonatkozó;
M.1.3. a 3. rész tekintetében minimum 50 db fotós és / vagy videós eszköz értékesítésére vonatkozó
referenciával.
Ajánlatkérő rendezvénybútor alatt olyan bútorzatot ért, mely nagy igénybevétel mellett, többszöri mozgatás, és szétszerelés- összeszeállítás után is megtartja eredeti minőségét.
Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését részenként több, de alpontonként maximum 3 darab szerződéssel igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.

Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. az 1. rész vonatkozásában legalább 1 fő, legalább középfokú végzettségű illetve képzettségű szakemberrel, aki legalább 36 hónap logisztikai szakmai gyakorlati idővel rendelkezik rendezvénytechnikai eszközök építésében, üzemeltetésében az eszközökhöz kapcsolódó szállítási tevékenységben,

M.2.2. az 2. rész vonatkozásában legalább 1 fő, legalább középfokú végzettségű illetve képzettségű értékesítési szakemberrel, aki legalább 36 hónap gyártási és értékesítési szakmai gyakorlati idővel rendelkezik egyedi gyártású világítástechnikai eszközök gyártási és értékesítési tevékenységben,

M.2.3. az 3. rész vonatkozásában legalább 1 fő, legalább középfokú kereskedelmi, vagy áruforgalmi vagy külkereskedelmi végzettséggel illetve képzettséggel vagy ezek bármelyikével egyenértékű végzettséggel illetve képzettséggel rendelkező értékesítési szakemberrel, aki legalább 36 hónap üzletkötői és logisztikai szakmai gyakorlati idővel rendelkezik fotós és / vagy videós termékek / eszközök értékesítési és szállítási tevékenységben.

A szakemberek között az átfedés megengedett.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Szerződéssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Késedelmi Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 1,0 % / naptári nap)
- Szerződéssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: teljes nettó Keretösszeg, mértéke: 10 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Meghiúsulási Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
- Eseti Megrendeléssel Kapcsolatos Hibás Teljesítési Kötbér (alapja: adott Eseti Megrendelés vonatkozásában irányadó Vételár, mértéke: 20 %)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
Megrendelő a Közbeszerzési Eljárásban előleget nem biztosít.
Ajánlatkérő valamennyi rész tekintetében eseti megrendelésenként 1 db számla benyújtását teszi lehetővé, Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. § alapján fogadja és feldolgozza az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.

A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-11-07 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.

Minőségi kritérium (név): 2. A III.1.3-M.2.1. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 3. Többlet jótállás (hónap, minimum 0, maximum 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 75
Minőségi kritérium (név): 2. A III.1.3-M.2.2. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
2. A III.1.3-M.2.3. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 23701142219
Más típusú ajánlatkérő: zártkörűen működő részvénytársaság közösségi, társadalmi tevékenységi, egyéb szórakoztatási, szabadidős tevékenységi célokkal
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Sey Daniella
A vevő profiljának címe: https://veszprembalaton2023.hu/🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001473092022/reszletek🌏
Hivatkozás További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 2-3. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.

A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni).

Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. Ajánlatkérő a részajánlatétel lehetőségét biztosítja, valamennyi rész tekintetében.
3. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
4. Feltételes közbeszerzés:
Tárgyi közbeszerzési eljárást nem feltételes közbeszerzési eljárásként folytatja le.
5. Az eljárásban való ajánlattétel nem kötött ajánlati biztosíték adásához.
6. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
7. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
8. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.

9. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
10. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

12. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) - (5) bekezdését.
13. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott 1 hónapban megjelölt időtartam 30 napként értelmezendő.
14. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.

15. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.

16. Ajánlatkérő nem fogad el többváltozatú (alternatív) ajánlatokat.
17. Ajánlattevő ajánlatában a műszaki megfelelősség igazolása tekintetében szakmai ajánlatot kell benyújtania, amely alapján megajánlása ellenőrizhető, a szakmai ajánlatban kötelező megadni a megajánlott eszköz típusát, gyártóját és származási helyét.

18. Ajánlatkérő rögzíti, hogy amennyiben egyenértékű termék kerül megajánlásra, abban az esetben az egyenértékűség vizsgálata, a megfelelőség megállapítása valamennyi műszaki paraméter összehasonlításával történik.
19. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában.
20. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az adatkezelésre vonatkozóan.
21. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 194-546608 (2022-10-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-12-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 57 488 488 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-20 📅
Név: EVENTGALLOP Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23326518219
Postacím: Brusznyai Árpád Utca 2.
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 202231104📞
E-mail: eventgallop@gmail.com📧
Ország: Veszprém🏙️
A beszerzés teljes értéke: 25 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-21 📅
Név: M-INFO Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14042025243
Postacím: Kossuth Lajos Utca 105. 4. em. 3.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1211
Telefon: +36 302413111📞
E-mail: info@m-infokft.hu📧
Ország: Budapest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 18 000 000 HUF 💰
Név: CPM Mobilier Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26387811203
Postacím: Kasza Utca 5.
Postai város: Kiskunfélegyháza
Postai irányítószám: 6100
Telefon: +36 303740074📞
E-mail: kozbesz@cpmhungary.hu📧
Ország: Bács-Kiskun🏙️
A beszerzés teljes értéke: 14 488 488 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
2
3
Hivatkozás További információk
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a alapján kötelezően közzéteendő adatok:

a) az eljárás 1., 2., 3. része eredményes, nem releváns.
b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma
1. rész:
EVENTGALLOP Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 8200 Veszprém Brusznyai Árpád Utca 2.., adószáma: 23326518-2-19)
2. rész:
M-INFO Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 1211, Budapest Kossuth Lajos Utca 105.., adószáma: 14042025-2-43)
3. rész:
CPM Mobilier Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza Kasza Utca 5., adószáma: 26387811-2-03)
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma
AVA-FA Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 9025 Győr Ikrényi Út 11 0267/11. hrsz, adószáma: 12837124-2-08)
FOTOPLUS Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhelye: 7623 Pécs, Megyeri út 59., adószáma: 10367027-2-02)
d) az eljárás során nem került figyelembevételre sem szociális, sem környezetvédelmi szempont