Konyhatechnológia szállítása és beépítése

Budapesti Szent Ferenc Kórház

Konyhatechnológia szállítása és beépítése, üzemi konyha kialakítása vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés keretében.
Ennek részeként a szállító feladata 200 adagos főző- és a hozzá tartozó tálalókonyha kialakítása összesen 165 db konyhatechnológiai eszköz szállításával és beépítésével (beállítás, üzemebe helyezés), továbbá a rendeltetésszerű használatba vételhez szükséges gépészeti kialakítással.
A konyha, konyhatechnológiai eszközök és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó építészeti kialakítási feladatok részletes műszaki leírását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő felhívja figyelmet arra, hogy a konyhatechnológiai eszközök esetén a konyha tervezett helyszíneként szolgáló épületrész méretbeli adottsági miatt fennálló korlátozott hely miatt a műszaki leírásban az eszközök pontos mérete van megadva. Ettől az ajánlattevő eltérhet, szükség esetén a konyha tervezett kialakítását (alaprajzát) és nem kötelezően előírt méreteit megváltoztathatja, azonban ebben az esetben a módosítás építészeti kialakítását vállalnia kell és ennek költségeivel az ajánlatában számolnia kell. A konyha kapacitása az átalakítással nem csökkenhet.
Ajánlatkérő beszerzés igényét vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés képezi, amelynek meghatározó tárgya az árubeszerzés.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-07-25. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-06-22.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-06-22 Ajánlati felhívás
2022-07-05 További információk
2022-07-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-06-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Konyhai bútor és felszerelés
Hivatkozási szám: EKR000832632022
Rövid leírás:
Konyhatechnológia szállítása és beépítése, üzemi konyha kialakítása vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés keretében. Ennek részeként a szállító feladata 200 adagos főző- és a hozzá tartozó tálalókonyha kialakítása összesen 165 db konyhatechnológiai eszköz szállításával és beépítésével (beállítás, üzemebe helyezés), továbbá a rendeltetésszerű használatba vételhez szükséges gépészeti kialakítással. A konyha, konyhatechnológiai eszközök és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó építészeti kialakítási feladatok részletes műszaki leírását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlatkérő felhívja figyelmet arra, hogy a konyhatechnológiai eszközök esetén a konyha tervezett helyszíneként szolgáló épületrész méretbeli adottsági miatt fennálló korlátozott hely miatt a műszaki leírásban az eszközök pontos mérete van megadva. Ettől az ajánlattevő eltérhet, szükség esetén a konyha tervezett kialakítását (alaprajzát) és nem kötelezően előírt méreteit megváltoztathatja, azonban ebben az esetben a módosítás építészeti kialakítását vállalnia kell és ennek költségeivel az ajánlatában számolnia kell. A konyha kapacitása az átalakítással nem csökkenhet. Ajánlatkérő beszerzés igényét vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés képezi, amelynek meghatározó tárgya az árubeszerzés.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Konyhai bútor és felszerelés 📦
További CPV-kód: Konyhai felszerelés, háztartási cikkek és élelmezési kellékek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Budapesti Szent Ferenc Kórház
Postacím: Széher Út 73
Postai irányítószám: 1021
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.szentferenckorhaz.hu 🌏
E-mail: titkarsag@szentferenckorhaz.hu 📧
Telefon: +36 13928246 📞
Fax: +36 13927783 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000832632022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000832632022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-22 📅
Benyújtási határidő: 2022-07-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 121-343421
HL-S szám: 121
További információk
A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Konyhatechnológia szállítása és beépítése, üzemi konyha kialakítása vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés keretében.
Ennek részeként a szállító feladata 200 adagos főző- és a hozzá tartozó tálalókonyha kialakítása összesen 165 db konyhatechnológiai eszköz szállításával és beépítésével (beállítás, üzemebe helyezés), továbbá a rendeltetésszerű használatba vételhez szükséges gépészeti kialakítással.
Többet mutasson
A konyha, konyhatechnológiai eszközök és az ahhoz közvetlenül kapcsolódó építészeti kialakítási feladatok részletes műszaki leírását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő felhívja figyelmet arra, hogy a konyhatechnológiai eszközök esetén a konyha tervezett helyszíneként szolgáló épületrész méretbeli adottsági miatt fennálló korlátozott hely miatt a műszaki leírásban az eszközök pontos mérete van megadva. Ettől az ajánlattevő eltérhet, szükség esetén a konyha tervezett kialakítását (alaprajzát) és nem kötelezően előírt méreteit megváltoztathatja, azonban ebben az esetben a módosítás építészeti kialakítását vállalnia kell és ennek költségeivel az ajánlatában számolnia kell. A konyha kapacitása az átalakítással nem csökkenhet.
Többet mutasson
Ajánlatkérő beszerzés igényét vállalkozási elemekkel vegyes adásvételi szerződés képezi, amelynek meghatározó tárgya az árubeszerzés.
Időtartam: 12 hónap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
HU-Magyarország, a Budapesti Szent Ferenc Kórház telephelye (1021 Budapest, Széher út 73.), Budapest, II. kerület, 11062 hrsz.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alatt áll.
A közbeszerzési eljárásokban a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor, a Kr. II. Fejezete szerinti egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) benyújtásával, a Kr. 3-4. és 5-6. §-a szerint kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek külön-külön kell az EEKD formanyomtatványt benyújtani. A közös ajánlattételre a Kbt. 35. § (2) bekezdése, valamint a Kr. 3. § (5) bekezdése az irányadó.
Többet mutasson
Ha az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyekre vonatkozóan kitöltött EEKD formanyomtatványokat is be kell nyújtani.
Az EEKD-ben az érintett gazdasági szereplő egyrészt nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A kizáró okok hatálya alá nem tartozás előzetes igazolására Ajánlatkérő kéri a formanyomtatvány III. részében szereplő részletes információk megadását, olyan módon, hogy abból egyértelműen és ellenőrizhető módon, kétséget kizáróan megállapítható legyen az egyes kizáró okok hatálya alá tartozás ténye. A nyilatkozat tartalmazza annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint tartalmazza a 69. § (11) bekezdés szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és szükség esetén a hozzájáruló nyilatkozatot.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, a Kr. 8-14. §-a és 16. §-a szerint további igazolások benyújtására köteles.
Többet mutasson
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában résztvevő alvállalkozó vagy más szervezet (személy) vonatkozásában az ajánlattevő az ajánlatban csak EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolására, további igazolások benyújtására nem köteles.
Többet mutasson
A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában ajánlattevő az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani, további igazolások benyújtására nem köteles.
Többet mutasson
Ha a Kr. szerinti minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, az Ajánlatkérő a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja, azonban erre a körülményre már az EEKD-ban, amennyiben annak megadása ott nem lehetséges, az ajánlatba csatolt külön nyilatkozatban utalni kell, megjelölve, hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó nyilvántartás, illetve, elektronikus nyilvántartás esetén, hogy mi az elérési út.
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (7) bekezdése, a 62. § (1) bekezdés i) pontja és a 74. § (1) bekezdés b) pontja esetén a nyilatkozat kelte nem eshet a felhívás közzétételének napját megelőző napra. Az igazolási módok részletes leírása az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.
Többet mutasson
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) irányadó.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetnek megfelelően az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. részének az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elektronikus űrlap formájában történő kitöltésével kell igazolni a P1) pontban megadott alkalmassági követelménynek való megfelelést.
Többet mutasson
Ajánlatkérő előzetes igazolásként elfogadja az EEKD-ban tett nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő megfelel az előírt alkalmassági követelménynek (Kr. 2. § (1) bek. c) pont, (5) bek.).
P1) Az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges gazdasági és pénzügyi alkalmassága igazolható a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az előző legfeljebb három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó, közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételről szóló nyilatkozattal attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
Többet mutasson
Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelménynek. Ajánlatkérő előzetes igazolásként elfogadja ajánlattevő EEKD formájában tett nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelménynek (Kr. 2. § (1) bekezdés c) pont, (5) bekezdés).
Többet mutasson
Közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelmény(eke)t, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglalt esetben az ajánlatban csatolni kell a kapacitást nyújtó gazdasági szereplő által az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra vonatkozóan, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor a kapacitást nyújtó gazdasági szereplő képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (8) szerint az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az Ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Többet mutasson
Utólagos igazolás: Az ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerint, az Ajánlatkérő erről szóló felhívásától számított megfelelő határidőben a kért igazolások benyújtásával kell igazolnia az alkalmassági követelménynek való megfelelését. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia és csak azon alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani melynek tekintetében igénybe vették.
Többet mutasson
A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. Ha az Ajánlatkérőnek az ajánlatok bírálata során alapos kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan, bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolásokat.
Többet mutasson
A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában ajánlattevő az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani, további igazolások benyújtására nem köteles.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (7) és (11) bekezdése, továbbá 69. § (11a) bekezdése az eljárásban irányadó. Az igazolási módok részletes leírása az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó közbeszerzés tárgyából (konyhatechnológiai eszközök szállítása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el összesen a 40 000 000 Ft-ot.
Többet mutasson
Ajánlatkérő konyhatechnológiai eszköz alatt a nagykonyhai és/vagy ipari konyhai gépeket, berendezéseket, konyhai/vendéglátóipari bútorokat érti. Ajánlatkérő a konyhai/vendéglátóipari fogyóeszközöket nem tekinti konyhatechnológiai eszköznek.
A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt alkalmassági követelménynek - amely értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztatható a gazdasági szereplőkre - az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy a P1) alkalmassági minimumkövetelményeket szigorúbban állapította meg a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest.
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetnek megfelelően az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. részének az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elektronikus űrlap formájában történő kitöltésével kell igazolni az M1) pontban megadott alkalmassági követelménynek való megfelelést.
Többet mutasson
Ajánlatkérő előzetes igazolásként elfogadja az EEKD-ban tett nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő megfelel az előírt alkalmassági követelménynek (Kr. 2. § (1) bek. c) pont, (5) bek.).
M1) Az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmassága igazolható a Kr. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított három év (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett) legjelentősebb szállításainak ismertetésével.
Többet mutasson
A Kr. 22. § (1) bekezdése szerint - az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására - az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmasságát a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
Többet mutasson
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
- teljesítés ideje (év, hó, nap, -tól, -ig),
- a szerződést kötő másik fél megnevezése,
- a szállítás tárgya, mennyisége (olyan részletezettséggel meghatározva, hogy abból az alkalmasság minimumkövetelményeinek való megfelelés megállapítható legyen),
- a teljesítésről nyilatkozattételre jogosult személy neve, elérhetősége (telefonszáma, e-mail-címe),
- nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az ajánlatkérő által meghatározott műszaki és szakmai alkalmassági követelménynek. Ajánlatkérő előzetes igazolásként elfogadja ajánlattevő EEKD formájában tett nyilatkozatát, arra vonatkozóan, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelménynek (Kr. 2. § (1) bekezdés c) pont, (5) bekezdés).
Többet mutasson
Közös ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és a felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelmény(eke)t, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik.
Többet mutasson
Utólagos igazolás: Az ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerint, az Ajánlatkérő erről szóló felhívásától számított megfelelő határidőben a kért igazolások benyújtásával kell igazolnia az alkalmassági követelménynek való megfelelését. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia és csak azon alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani melynek tekintetében igénybe vették.
Többet mutasson
A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, az eljárást megindító felhívásban előírt saját nyilatkozatait az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására vonatkozó szabályok szerint, az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására köteles benyújtani. Ha az Ajánlatkérőnek az ajánlatok bírálata során alapos kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan, bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolásokat.
Többet mutasson
A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában ajánlattevő az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani, további igazolások benyújtására nem köteles.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (7) és (11) bekezdése, továbbá 69. § (11a) bekezdése az eljárásban irányadó. Az igazolási módok részletes leírása az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) irányadó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett olyan referenciával, amely legalább
a) 120 db konyhatechnológiai eszköz szállítására és/vagy beépítésére és
b) legalább 150 adag/nap kapacitású konyha kivitelezésére (építészeti kialakítására és/vagy felújítására és/vagy átépítésére)
irányult.
Az M1) a) pont szerinti alkalmassági feltételnek való megfelelés több referenciával is igazolható.
Ajánlatkérő konyhatechnológiai eszköz alatt az üzemi konyhai és/vagy nagykonyhai és/vagy ipari konyhai gépeket, berendezéseket, konyhai/vendéglátóipari bútorokat érti. Ajánlatkérő a konyhai/vendéglátóipari fogyóeszközöket nem tekinti konyhatechnológiai eszköznek!
Többet mutasson
M2) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha nem rendelkezik 1 fő felsőfokú végzettségű olyan szakemberrel, aki rendelkezik
a) az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet szerinti, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet vonatkozó mellékletében meghatározott MV-ÉG vagy MV-ÉG-R kódjelű vagy azzal egyenértékű felelős műszaki vezetői jogosultsággal vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettségek (vagy az azzal egyenértékű végzettségek) valamelyikével és az adott végzettséghez tartozó szakmai gyakorlati idővel és
Többet mutasson
b) legalább 1 db olyan projekttapasztalattal, amely 150 adag/nap kapacitású konyha kivitelezésére (építészeti kialakítására és/vagy felújítására és/vagy átépítésére) vonatkozott és amelyben felelős műszaki vezetőként vett részt.
Az Ajánlatkérő az M2) pont szerinti feltétel esetén az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (IX.15.) Korm. rendeletben előírtakat és az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti besorolást tekinti mérvadónak. Az Ajánlatkérő egyenértékű besorolásnak az átsorolás előtti jogosultságokat tartalmazó az építőipari kivitelezési, valamint a felelős műszaki vezetői tevékenység gyakorlásának részletes szakmai szabályairól és az építési naplóról szóló 51/2000. (VIII.9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelet szerinti, vagy a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006. (XII.5.) Korm. rendeletet
Többet mutasson
hatályon kívül helyező, az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti besorolást tekinti.
Ajánlatkérő A felhívás III.1.3.) M2) pont szerinti alkalmassági minimumkövetelményként meghatározott szakember többlet szakmai tapasztalata részszempont esetén az M2) a) pont szerint előírt gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalatot értékeli.
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt műszaki-szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az ellenértéket az Egészséges Budapestért Program keretében elnyert támogatásból finanszírozza. A szerződés utófinanszírozású.
Az ajánlattétel, a kifizetések és az elszámolás pénzneme magyar forint (HUF).
A teljesítés során előlegszámla és az igazolt teljesítést követően végszámla benyújtására van lehetőség.
Előleg: az általános forgalmi adó nélkül számított ajánlati ár (nettó ajánlati ár) 60 %-a. Elszámolás a végszámlából.
Előleg-visszafizetési biztosíték: A biztosíték az Eladó választása szerint a Kbt. 134. § (6) bekezdés a)-b) pontjában meghatározott formában nyújtható. Ajánlatkérő a Kbt. 134. § (6) bekezdésének b) pontja esetén elfogadja az előleg összegének megfelelő mértékű, a Vállalkozó cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselőjének vagy legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező tulajdonosának, vagy együttesen legalább 50 %-os közvetlen tulajdonrésszel rendelkező természetes személy tulajdonosainak készfizető kezességvállalását is.
Többet mutasson
Késedelmi kötbér: a nettó ajánlati ár 0,1 %-a/naptári nap, legfeljebb 30 naptári napig.
Meghiúsulási kötbér: a nettó ajánlati ár 10 %-a.
(Alap)jótállás valamennyi leszállításra kerülő konyhatechnikai eszközre: az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet szerint, többletjótállás az Eladó ajánlata szerint.
Jótállás az építési szereplési munkákra: A 181/2003. (XI. 5.) Korm. rendelet 3. és 4. mellékletében meghatározott épületszerkezetekre a jogszabályban foglaltak szerint.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő részteljesítést nem fogad el.
Az eljárásban a Kbt. 27/A. §-a és a felhívás VI.2) pontja is irányadó.
A számlázásra a leigazolt teljesítést követően kerülhet sor. Végszámla benyújtására a sikeres átadás-átvételi eljárás lezárása után van lehetőség.
A számlák fizetési határideje a teljesítéstől számított 30 nap.
A késedelmi kamatra a vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés az irányadó.
A nettó ajánlati áron felül az Ajánlatkérővel szemben csak az általános forgalmi adó (áfa) érvényesíthető. A számlázására és a pénzügyi teljesítésre egyebekben a teljesítés időpontjában hatályos áfa szabályok és áfa % alapján kerülhet sor. Az Ajánlatkérő belföldi adóalany.
Többet mutasson
Az Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a szerződésnek nyertes közös ajánlattevők által létrehozandó gazdálkodó szervezet általi teljesítését.
Az eljárásban a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése, valamint a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése is irányadó.
További részletek, szerződési feltételek és irányadó jogszabályok az egyéb közbeszerzési dokumentumokban (szerződéstervezetben).

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-07-25 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
További információk:
A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A konyhatechnológiai eszközökre a kötelezően előírt jótálláson (alapjótállás) felüli többlet jótállás vállalása (hónap, min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): A felhívás III.1.3.) M2) pont szerinti alkalmassági minimumkövetelményként meghatározott szakember többlet szakmai tapasztalata (hónap, min. 0, max. 36)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 18079777241
Más típusú ajánlatkérő: Egészségügyi intézmény
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Vass-Kovács Éva
A vevő profiljának címe: http://www.szentferenckorhaz.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000832632022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
A részajánlat tétel kizárásának indoka(i): A konyha kialakítása és a konyhatechnikai eszközök beépítése az üzemelő kórház épület adottságaira is figyelemmel, csak a beépítésre kerülő konyhatechnológiai eszközök műszaki paramétereinek pontos ismeretében, egységes szemléletű, összehangolt tervezést és megvalósítás (szállítást és beépítést) igényel, a szolgáltatás oszthatatlan, a teljesítés csak egységes feladatként valósítható meg ezért részteljesítésre nincs lehetőség. Részekre bontás esetén a konyhatechnológia és a konyhatechnológia működtetéséhez szükséges gépészeti feltételek összhangja nem biztosítható, amely a konyha rendeltetésszerű használatba vételét és működését veszélyezteti, így szakmai és gazdaságossági szempontok miatt sem ésszerű, illetve indokolt.
Többet mutasson
1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésének és a 39. § (3) bekezdésének megfelelően a minősített ajánlattevőnek külön kell igazolnia a szerződés teljesítésére való alkalmasságát azon alkalmassági követelmények tekintetében, amelyeknél az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban vagy az előminősítési rendszerében - a 28. § (3) bekezdése vagy a 37. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest - szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. Az Ajánlatkérő a szigorúbban meghatározott alkalmassági követelményekre kifejezetten utal a felhívás III.1.3) P1) és M1)-M2) alkalmassági feltétel vonatkozásában.
Többet mutasson
2. Az ajánlatban NEM kell megjelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni.
3. Az Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő(k) számára projekttársaság létrehozását nem írja elő és nem teszi lehetővé.
4. Ajánlatkérő az eljárás során a hiánypótlás lehetőségét teljes körben biztosítja. Az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlás elrendelése: NEM.
5. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot alkalmazza.
6. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlattevő a műszaki megfelelőség igazolása érdekében az ajánlatban köteles megjelölni valamennyi megajánlott termék, eszköz gyártóját, típusát (konkrét típusmegjelölés szükséges), származási országát, gyártási évét (évszámmal megadva) és az ajánlattevő nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az eszköz új.
Többet mutasson
7. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a műszaki leírás - ha a szerződés tárgya indokolja és/vagy jogszabályban így rendelkezik - hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra. Az ilyen hivatkozás csak kivételes esetekben fordulhat elő, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Ilyenkor minden esetben az ilyen megnevezés esetén a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell alatta, azaz az adott típussal egyenértékű teljesítést/ajánlatot is elfogad az ajánlatkérő, ez esetben azonban az ajánlattevőnek ajánlatában műszaki dokumentációval alátámasztva be kell mutatnia az eltérést és az egyenértékűség fennállását.
Többet mutasson
8. Az alkalmassági minimumkövetelményként meghatározott szakember többlet szakmai tapasztalata részszempontra tett megajánlás igazolására csatolni kell a szakember végzettségét igazoló dokumentumot vagy a szakember kamarai nyilvántartási számát, továbbá már az ajánlatban teljeskörűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) be kell nyújtani a szakember által saját kezűleg aláírt részletes szakmai önéletrajzot és a rendelkezésre állási nyilatkozatot. A részszempontra tett megajánlás és a szakember megnevezésének elmulasztása hiánypótlási tilalomba ütközik!
Többet mutasson
9. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100.
10.A módszer(ek) meghatározása, amellyel a ponthatárok közötti pontszám megadásra kerül: Az ár részszempont esetén: fordított arányosítás. Az M2) pont szerinti szakember többlet szakmai tapasztalata és a jótállás részszempontok esetén: arányosítás/aránypár (legkedvezőbb/legkedvezőtlenebb szinthez viszonyítva). További részletek a közbeszerzési dokumentumokban.
Többet mutasson
11. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 41. § (6) bekezdésének megfelelően a szerződéskötés feltétele a nyertes ajánlattevő Áht. 55. § szerinti átláthatósági nyilatkozata.
12. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló 2022/576/EU rendelet (2022. április 8.) 5k. cikke szerinti nyilatkozatot arról, hogy nem tartozik az ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó bármely alvállalkozó, szállító. kapacitást biztosító szervezet a tilalom hatálya alá és a teljesítés során nem vesz igénybe a tilalom hatálya alá tartozó gazdasági szereplőt. Amennyiben megállapítható, hogy a tilalom személyi hatálya fennáll, ajánlatkérő az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja.
Többet mutasson
13. Ajánlatkérő előírja, hogy az EKR-ben csatolt dokumentumokat - kivéve azon nyilatkozatokat, amelyek az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre állnak - pdf. formátumban kell benyújtani. Az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre álló nyilatkozatokat az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni és benyújtani. Az árazott költségvetést excel formátumban kell benyújtani. A Kbt. 41/A. § (1)-(5) bekezdése, valamint a 47. § (2a) bekezdése a közbeszerzési eljárásban irányadó.
Többet mutasson
14. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés ellenértékét az Egészséges Budapestért Program keretében elnyert támogatásból kívánja finanszírozni. Ezért az Egészséges Budapestért Program keretében támogatásra irányuló igényt (projektjavaslatot, támogatási szerződés módosítást, változásbejelentést) nyújt be a tárgyi beszerzés támogatásból történő finanszírozására. Az Ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. Egyebekben a megkötendő szerződés kizárólag akkor lép hatályba, ha a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés ellenértéke támogatásból rendelkezésre áll.
Többet mutasson
15. FAKSZ: dr. Balogh László Csaba (lajstromszám: 00252).
16. További részletek az egyéb közbeszerzési dokumentumokban!

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-a szerint.
Forrás: OJS 2022/S 121-343421 (2022-06-22)
További információk (2022-07-05)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Konyhai felszerelés, háztartási cikkek és élelmezési kellékek 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-05 📅
Benyújtási határidő: 2022-08-05 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 130-369005
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 121-343421
HL-S szám: 130
További információk
1./ Az Ajánlatkérő tájékoztatja az érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy az ajánlattételi felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat módosítja. A módosítás a felhívás tekintetében az ajánlattételi határidőt és a bontás időpontját érinti. Az ajánlattételi határidő meghosszabbításra kerül. A módosítás a közbeszerzési dokumentumok tekintetében a kiadott árazatlan költségvetéseket érinti, azok részben módosulnak, részben kiegészítésre kerülnek. 2./ Az eljárásra vonatkozó korábbi közzététel az Európai Uniós Hivatalos Lapjában: 2022/S 121-343421, a Közbeszerzési Értesítőben: KÉ-12320/2022.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2022/S 130-369005 (2022-07-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-25)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-25 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 145-412635
HL-S szám: 145
További információk
Az ajánlati felhívás a Kbt. 53. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően visszavonásra került.
Forrás: OJS 2022/S 145-412635 (2022-07-25)