A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján az Ajánlatkérő által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, általános iskolák, kollégiumok, középiskolák/gimnáziumok részére közétkeztetés biztosítása. Nyertes ajánlattevőnek salátabárt is kell biztosítania a dokumentációban foglaltak szerint. Nyertes ajánlattevőnek ajánlatkérő által kiadott központi étlap alapján kell teljesítenie, minden nap 2 adag mintát ajánlatkérő székhelyére be kell szállítania a teljesítés során.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-07-22.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-07-11.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-07-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000798202022
Rövid leírás:
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján az Ajánlatkérő által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, általános iskolák, kollégiumok, középiskolák/gimnáziumok részére közétkeztetés biztosítása.
Nyertes ajánlattevőnek salátabárt is kell biztosítania a dokumentációban foglaltak szerint. Nyertes ajánlattevőnek ajánlatkérő által kiadott központi étlap alapján kell teljesítenie, minden nap 2 adag mintát ajánlatkérő székhelyére be kell szállítania a teljesítés során.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmezési szolgáltatások📦
További CPV-kód: Élelmezési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a 676/2020. (XII.28.) Korm.rendelet 4. § (3) bekezdés alapján a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 1 év (12 hónap) időtartammal a II.2.7.) pontban jelölt 24 hónapos időtartam lejártát megelőzően. Ezen, mindösszesen - esetlegesen meghosszabbított - 36 hónapos időtartam Ajánlatkérő saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján további 1 évvel hosszabbítható meg.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján az Ajánlatkérő által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, általános iskolák, kollégiumok, középiskolák/gimnáziumok részére közétkeztetés biztosítása.
A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-a alapján az Ajánlatkérő által biztosítandó intézményi gyermekétkeztetési feladatok, általános iskolák, kollégiumok, középiskolák/gimnáziumok részére közétkeztetés biztosítása.
Nyertes ajánlattevőnek salátabárt is kell biztosítania a dokumentációban foglaltak szerint. Nyertes ajánlattevőnek ajánlatkérő által kiadott központi étlap alapján kell teljesítenie, minden nap 2 adag mintát ajánlatkérő székhelyére be kell szállítania a teljesítés során.
Nyertes ajánlattevőnek salátabárt is kell biztosítania a dokumentációban foglaltak szerint. Nyertes ajánlattevőnek ajánlatkérő által kiadott központi étlap alapján kell teljesítenie, minden nap 2 adag mintát ajánlatkérő székhelyére be kell szállítania a teljesítés során.
A rész elnevezése: 1. körzet
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Készételek nyertes ajánlattevő saját üzemében történő elkészítése központi étlap alapján, naponkénti és adagonkénti szállítása ajánlatkérő feladatkörébe tartozó közbeszerzési dokumentumok szerinti nevelési és oktatási intézményekbe, beleértve a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján diétás és táplálékallergiás készételek (zárt,címkézett, egyszer használatos, mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben)szállítását is, tanítási napokon az alábbi főbb mennyiségek szerint, valamint saját költségén a keletkező ételhulladék heti rendszeres elszállítását is:

- Normál középiskolai ebéd (9 feladatellátási helyen összesen): 251 600 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év
- Középiskolai diétás ebéd (16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év
- Általános iskola (1 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 37 000 normál adag/év; ebéd: 37 000 normál adag/év uzsonna: 37 000 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év
- Általános iskola diétás (2 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd: 740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év
Nyertes ajánlattevő feladata továbbá salátabár üzemeltetése, a napi menün túl - a rendeletben előírt nyersanyagnormán felül -, de ahhoz illeszkedő nyers, a diákok körében népszerű salátát biztosít önkiszolgáló rendszerben, a tálalás feltételeit biztosítva, heti két alkalommal; egy félét az étkezői létszám 50%-ának megfelelően. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a felek közötti elszámolás a ténylegesen megrendelt és kiszállított mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a gyermeklétszámtól függően a fenti adagszámoktól 30 %-nál nagyobb eltérés egyik étkezési típus esetében sem várható. Nyertes ajánlattevő feladata a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján a diétás étkezés biztosítása is Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2015.(II. 16.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjak és nyersanyagnorma megállapításáról alapján. A diétás étkezők aránya a teljes mennyiség 10%-a.

A diétás készételeket legalább 15 féle diétára vonatkozóan kell elkészíteni.
A nyertes ajánlattevő feladata az étkeztetéshez kapcsolódó nyersanyagok beszerzése, az ételek saját főzőkonyhákban történő elkészítése központi étlap alapján, megfelelő ételszállító edényzetben a tálalási, kiszolgálási helyekre történő kiszállítása, a keletkezett hulladék heti rendszeres elszállítása.

Időtartam: 24 hónap
További információk:
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a 676/2020. (XII.28.) Korm.rendelet 4. § (3) bekezdés alapján a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 1 év (12 hónap) időtartammal a II.2.7.) pontban jelölt 24 hónapos időtartam lejártát megelőzően. Ezen, mindösszesen - esetlegesen meghosszabbított - 36 hónapos időtartam Ajánlatkérő saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján további 1 évvel hosszabbítható meg.
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a 676/2020. (XII.28.) Korm.rendelet 4. § (3) bekezdés alapján a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 1 év (12 hónap) időtartammal a II.2.7.) pontban jelölt 24 hónapos időtartam lejártát megelőzően. Ezen, mindösszesen - esetlegesen meghosszabbított - 36 hónapos időtartam Ajánlatkérő saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján további 1 évvel hosszabbítható meg.
A rész elnevezése: 2. körzet
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Készételek nyertes ajánlattevő saját üzemében történő elkészítése központi étlap alapján, naponkénti és adagonkénti szállítása ajánlatkérő feladatkörébe tartozó közbeszerzési dokumentumok szerinti nevelési és oktatási intézményekbe, beleértve a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján diétás és táplálékallergiás készételek (zárt,címkézett, egyszer használatos, mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben)szállítását , tanítási napokon az alábbi főbb mennyiségek szerint, valamint saját költségén a keletkező ételhulladék heti rendszeres elszállítását is:

Normál középiskolai ebéd(27 feladatellátási helyen összesen): 305 250 normál adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év
- Középiskolai diétás ebéd(16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év
- Általános iskola diétás (1 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd: 740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év
Nyertes ajánlattevő feladata továbbá salátabár üzemeltetése, a napi menün túl - a rendeletben előírt nyersanyagnormán felül -,de ahhoz illeszkedő nyers, a diákok körében népszerű salátát biztosít önkiszolgáló rendszerben, a tálalás feltételeit biztosítva, heti két alkalommal; egy félét az étkezői létszám 50%-ának megfelelően. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a felek közötti elszámolás a ténylegesen megrendelt és kiszállított mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint.Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a gyermeklétszámtól függően a fenti adagszámoktól 30 %-nál nagyobb eltérés egyik étkezési típus esetében sem várható.Nyertes ajánlattevő feladata a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján a diétás étkezés biztosítása is a Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2015. (II. 16.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjak és nyersanyagnorma megállapításáról alapján. A diétás étkezők aránya a teljes mennyiség 10%-a.

Az eljárás tárgyának részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumokban található. Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja. (jelen pont az 1. részre is irányadó)

Opció:
1.Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a 676/2020. (XII.28.) Korm.rendelet 4. § (3) bekezdés alapján a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 1 év (12 hónap) időtartammal a II.2.7.) pontban jelölt 24 hónapos időtartam lejártát megelőzően. Ezen, mindösszesen - esetlegesen meghosszabbított - 36 hónapos időtartam Ajánlatkérő saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján további 1 évvel hosszabbítható meg. Megrendelő döntését a szerződés időbeli hatályának lejárta előtt legalább 30 nappal közölni köteles Vállalkozóval.

2.Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján a Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakképző Iskolája és Speciális Szakiskolája (1089 Bp. VIII.Elnök utca 3.) és a Budapesti Komplex SZC Mándy Iván Szakképző Iskolája és Speciális Szakiskolája (1134 Bp.Róbert K.krt.49-51.) intézmények vonatkozásában a közbeszerzési dokumentumokban feltüntetett adagszámok a szerződéskötést követő egy év után - a normál adagszámokat tekintve -opcionálisan kivehetők legyenek.Ezen intézmények kevés adagszámmal rendelkeznek, a közbeszerzés egészét tekintve nem jelentős ez az opcionális tétel.

A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A közétkeztetéssel érintett intézményeknek a közbeszerzési dokumentumokban pontosan megadott címei.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A kizáró okok felsorolása: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1) bekezdés h)-k)és m) pontjaiban meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból az ajánlattevőt, alvállalkozót,alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a fenti kizáró okok az eljárás során következtek be.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A Kbt. 114.§ (2) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkozatot kell benyújtania, hogy nem tartozik a fenti kizáró okok hatálya alá, valamint Ajánlattevő köteles a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot benyújtani. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. A Kbt. 67. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17.§ (2) bekezdése alapján ajánlattevő az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet

vonatkozásában csak nyilatkozatot köteles benyújtani a kizáró okok hiányáról. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül

vélelmezi. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.

Az ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki. Az ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik,vagy aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett. Ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján ajánlatában nyilatkozni köteles, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe az eljárást megindító felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót és alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet.

Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum nem alkalmazandó, azonban Ajánlatkérő köteles elfogadni, ha az Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. r. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak és tartalmazzák Ajánlatkérő által a kizáró okok tekintetében megkövetelt információkat. Az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az Ajánlattevő felel.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Sz/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik aktív, a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti FELIR azonosítóval.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Sz/1. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik aktív, a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti FELIR azonosítóval.
Sz/2. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybevett főzőkonyha (haváriakonyha) létesítmény(ek)re vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítés eredményeivel.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Sz/2. Alkalmatlan az Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybevett főzőkonyha (haváriakonyha) létesítmény(ek)re vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítés eredményeivel.
Igazolás:
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (1)-(3) bekezdésére, továbbá a Kbt. 114. § (2) bekezdésére.
A gazdasági szereplő az ajánlatban a Kbt. 114. § (2) bekezdése szerint csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolt Sz/1. és Sz/2. alkalmassági követelmények teljesülnek, az ajánlatban nem kell megadni az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A gazdasági szereplő az ajánlatban a Kbt. 114. § (2) bekezdése szerint csak arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolt Sz/1. és Sz/2. alkalmassági követelmények teljesülnek, az ajánlatban nem kell megadni az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat.
A Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint ajánlatkérő az érvényes ajánlatokat az értékelési szempontok szerint értékeli. Ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t megfelelő határidő tűzésével felhívja az alkalmassági követelmények igazolása érdekében az alábbi dokumentumok benyújtására.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint ajánlatkérő az érvényes ajánlatokat az értékelési szempontok szerint értékeli. Ajánlatkérő az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő(ke)t megfelelő határidő tűzésével felhívja az alkalmassági követelmények igazolása érdekében az alábbi dokumentumok benyújtására.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7) bekezdésére.
Sz/1. Ajánlatkérő az alkalmassági igazolása körében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vonatkozó nyilvántartásából ellenőrzi, hogy Ajánlattevő szerepel-e a FELIR azonosító számmal rendelkező vállalkozásokat nyilvántartó rendszerben.
Sz/2. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4 § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett normál és diétás- főzőkonyhára vonatkozó az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítéssel. Ajánlattevőnek ajánlatában be kell mutatnia a minősítés eredményeit. A szerződés teljesítéséhez igénybe vett tálalókonyhák minősítésének megszerzése és fenntartása a szerződéskötést követően, az ügyintézési határidőn belül a nyertes Ajánlattevő feladata. Ajánlattevő az alkalmasság igazolása körében köteles csatolni az élelmiszerlánc felügyeleti szerv normál és diétás főzőkonyhára vonatkozó minősítésének másolatát, továbbá a minősítés megszerzését követően a tálalókonyhák minősítésének másolatát is.

Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet
az élelmiszer-előállítás és forgalomba hozatal egyes élelmiszer-higiéniai feltételeiről és az élelmiszerek hatósági ellenőrzéséről szóló 68/2007. (VII.26.) FVM-EüM-SZMM együttes rendelet
a vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszerbiztonsági feltételeiről szóló 62/2011. (VI.30.) VM rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a Kbt. 135.-a, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130 § (2) bekezdése szerint, igazolt szerződésszerű teljesítést követően utólag, számla ellenében havonta, forintban (HUF) teljesíti a számla kézhezvételét követő 30 napon belül a nyertes ajánlattevő részére.

Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Részleteket a vállalkozási szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
Az ajánlatok értékelése a legjobb ár-érték arány alapján [Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont] történik.
Értékelési szempont: Valamennyi rész esetében:
1.Ajánlati ár (normál ebéd, nettó Ft) - súlyszám: 30, Ajánlati ár (diétás ebéd, nettó Ft)súlyszám: 30,
2.Rövid ellátási lánc (%, egész számban megadva) súlyszám: 4
3.Ajánlattevő vállalja fogyasztói visszajelzési rendszer bevezetését, melynek keretében az Ajánlatkérő által meghatározott módon a szolgáltatást igénybe vevőknek dokumentált módon lehetőségük lesz véleménynyilvánításra, visszajelzésre
(igen/nem) súlyszám: 4
4. Főzőkonyha és a teljesítési hely közötti szállítási időtartam, szállítási körönként (perc) súlyszám: 4
5. Változatossági mutató súlyszám: 3
6.Szakmai Ajánlat - mintaétel - súlyszám: 25. A mintaételeket - mint szakmai ajánlatot - az ajánlattevő az Ajánlatkérő székhelyén, az ajánlattételi határidő lejáratának napján 9:00 órától lehetséges, az ajánlattételi határidő lejáratának időpontjáig nyújthatják be. Ajánlatkérő rögzíti, hogy jelen értékelési szempontot a felolvasólapon nem szükséges rögzíteni, az értékelés szempontjai és menete a közbeszerzési dokumentumban részletesen kifejtésre kerültek. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont. Az értékelési módszer mindkét rész esetében : Az ár és a Főzőkonyha és a teljesítési hely közötti szállítási időtartam (perc) esetén fordított arányosítás, a 2.és a 3. minőségi értékelési szempont esetén pontkiosztás. A pontkiosztás részletes szabályait a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Gazdasági és pénzügyi alkalmasság: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): mindkét rész esetében irányadó. P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben az eljárást megindító felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz közétkeztetési feladatok ellátásából) származó nettó árbevétele nem éri el a 300 000 000,- Ft összeget. Jelen alka1lmassági követelmény mindkét rész esetében irányadó.

Ha az ajánlattevő az ajánlati felhívás P.1 pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik az AK által előírt teljes időszakban, .mert az időszak kezdete után kezdte meg a működését, az AK megállapítja az ajánlattevő alkalmasságát, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele eléri vagy meghaladja a nettó 300 000 000,- forint összeget.Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

Alkalmasság igazolása: P/1. Kbt.114.§ (2) szerinti nyilatkozat, 321/2015. (X. 30.) Korm. rend.19. § (1) bek c) pont szerint.
III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság: mindkét rész esetében irányadó.
M.1 - M.5. A Kbt. 114.§ (2) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében a Kbt. 114.§ (2) szerinti nyilatkozatát benyújtani. Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015.(X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelmények való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban befejezett, és legfeljebb 6 éven belül megkezdett, tanítási időszakban iskolai korcsoport részére nyújtott, nevelési és oktatási intézmények részére végzett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített,közétkeztetési szolgáltatásra irányuló referenciával, melyet legalább 12 hónapon keresztül folyamatosan teljesített, min. átlag 20 intézmény /év egyidejű ellátását foglalta magában, minimálisan az alábbi adagszámokkal:Mindkét rész esetében: összesen legalább 5 000 normál és legalább 500 diétás ebédadag/tanév teljesítése, mely utóbbit zárt,címkézett, egyszer használatos, mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben szállított. A diétás étkezésre vonatkozó referenciának legalább 15 féle diétára ki kell terjednie. Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését legfeljebb két szerződéssel igazolhatja. Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.M.2.Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:M.2.1. 1 fő, aki közétkeztetés területén élelmezésvezető végzettséggel, és élelmezésvezetőként szerzett, legalább 3 év (36 hónap)szakmai gyakorlati idővel rendelkezik; M.2.2. 1 fő, aki közétkeztetés területén szakács végzettséggel, és szakácsként szerzett, legalább 3 év (36 hónap) szakmai gyakorlati idővel rendelkezik; M.2.3. 1 fő, aki közétkeztetés területén dietetikus felsőfokú végzettséggel, és dietetikusként szerzett, legalább 3 év (36 hónap) szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. M.2.4. 1 fő, aki közétkeztetés területén diétás

szakács végzettséggel, és szakácsként szerzett, legalább 3 év (36 hónap) szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. A szakemberek között az átfedés nem megengedett. M.3. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szállítójárművekkel: - M.3.1. 1. rész esetében: legalább 9 darab, a feladatellátáshoz alkalmas saját tulajdonú vagy bérelt zárt, fertőtleníthető, ételszállításra alkalmas kishaszongépjárművel / haszongépjárművel. - M.3.2.: 2. részesetében : legalább 5 darab, a feladatellátáshoz alkalmas saját tulajdonú vagy bérelt zárt, fertőtleníthető, ételszállításra alkalmas kishaszongépjárművel/haszongépjárművel. M.4. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a feladatellátáshoz alkalmas saját tulajdonú vagy bérelt, az ajánlati részek esetében meghatározott teljes éves mennyiség előállítására alkalmas kapacitással rendelkező 1 db főzőkonyhával és 1 db diétás ételek készítésére alkalmas főzőkonyhával.

Folyt.- VI.3.) További inf. pontban.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15793803241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Várady Szilvia
Hivatkozás További információk
IV.1.11.) pont folytatása:
Alkalmasság igazolása:
M.1. alk. esetében: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bek a) és b) pont szerint, a szerződést kötő másik fél szervezeti minőségétől függően.
M.2. esetében: Kr. 21.§ (3) bek. b),alapján a bemutatott szakemberek szakmai önéletrajzának, végzettségének igazolása és rendelkezésre állási nyilatkozatának csatolása szükséges.
M.3. esetében:Kr. 21.§ (3) bek. i) alapján a gépjárművek forgalmi engedélyeinek csatolása, szükség szerint bérleti szerződés.
M.4. Kr. 21.§ (3) bek. i) alapján a a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott nyilatkozat benyújtásával. Részletes szabályok a közbeszerzési dokumentumban kerültek megjelölésre.
A IV.1.11. pontban rögzített 2. értékelési szempont - Rövid ellátási lánc (%, egész számban megadva) részletesen kifejtve -A 676/2020. Korm rendelet 4. § (2) bekezdés alapján a szerződés feltételeként kell előírni beszerzett termékek összértékének 2022.01.01-től 60%-a kell legyen, 2023.01.01.-től pedig 80 % kell legyen a rövid ellátási láncban beszerzett termékek és helyi élelmiszer termékek aránya. Ajánlattevő - amennyiben ennél magasabb arányban vállalja a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek és helyi élelmiszer termékek alkalmazását, úgy azt ezen értékelési szempont esetében rögzíti. Fontos, hogy a beszerzett termékek összértékének arányairól van szó, nem pedig mennyiségről. A magasabb vállalás több pontot kap. Ajánlattevő ajánlatában csatolni köteles nyilatkozatot, amelyben ismerteti, hogy ezen vállalás megvalósításának módját és feltételeit. További információk a Közbeszerzési Dokumentumban.

1. Ajánlattevőnek a szakember nevével kapcsolatos nyilatkozata szakmai ajánlatnak minősül, a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja alapján a szakmai ajánlat csak olyan hibáinak javítására van lehetőség, amelyek nem jelentősek, vagy egyedi részletkérdésre vonatkoznak, azzal,hogy a hiánypótlás nem befolyásolhatja az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet, azaz nem járhat azzal, hogy az ajánlattevő a bírálat során kedvezőbb pozícióba kerülhessen.

2. Az eljárásban való ajánlattételt Ajánlatkérő ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek összege 5 000 000- Ft.
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja:
Átutalás/befizetés esetén ajánlattevő bankjának hivatalos igazolása a terhelésről, pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított garancia-levél vagy kötelezvény a Kbt. 41/A. § (2) bekezdésnek megfelelő módon.Számlaszám, befizetés helye: 11784001-15793803-10020009, közleménybe írandó megjegyzés: EKR000798202022 ajánlati biztosíték.

3.Az AT-knek szakmai ajánlata részeként csatolnia kell a mintaételt a KD-ban részletesen meghatározottaknak megfelelő tartalommal. A mintaétrend, mint szakmai ajánlat az ajánlat érvényessége körében kerül vizsgálatra. A mintaételt az ajánlattételi határidő lejártának napján, az ajánlattételi határidő lejáratáig kell ajánlatkérő I.1. pontban meghatározott címére szállítani.

4.AK a Kbt. 35. § (8)-(9) bek. foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás von. kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes AT(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa meg. AT nem tehet több változatú ajánlatot.

5. AK előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részeit, amelynek teljesítéséhez az AT AV-t kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat, amely nyilatkozat nemleges tartalommal is benyújtandó.

6.Nyertes AT-nek a szerződéskötésig rendelkezni kell: legalább 100 000 000 forint/év és legalább 30 000 000 forint/káresemény kárkifizetési limitösszegű, közétkeztetés ellátására vonatkozó szakmai felelősség biztosítást kötni és a kötvényt a szerződéskötéskor bemutatni.

7.AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
8.A Kbt. 81. § (4) és (5), 57. § (2) irányadóak.
9.AK a Kbt. 65.§ (10) bekezdése alapján az ajánlatkérő előírhatja, hogy bizonyos alapvető fontosságú feladatokat maga az ajánlattevő vagy - közös ajánlattétel esetén - a közös ajánlattevők egyike végezzen el. Ebben az esetben az e feladatokra vonatkozó, a (9) bekezdés szerinti alkalmassági feltételek igazolásához a (7) bekezdéstől eltérően nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó. Jelen beszerzése vonatkozásában az értékelési részszempont, valamint M.2. alkalmassági követelmények között előírt dietetikus, valamint diétás szakács szakemberek esetében ajánlattevő nem támaszkodhat az ajánlattevő más szervezet kapacitására, és nem vehet igénybe alvállalkozót.

10.Az ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozó feltételként előírja, hogy 2022. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 60 százaléka, 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből származzon.

11. Az ajánlati kötöttség időtartama: 30 nap.
12. Az ajánlatok bontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint történik.
13.Az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatos nyilatkozatot az ajánlatban be kell nyújtani.
14.A jelen felhívásban előírt alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
15.Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Várady Szilvia, lajstromszáma: 00585
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
VI.3.) pont folyt.:
- Az AT-knek szakmai ajánlata részeként csatolnia kell a mintaételt a KD-ban részletesen meghatározottaknak megfelelő tartalommal. A mintaétrend, mint szakmai ajánlat az ajánlat érvényessége körében kerül vizsgálatra. A mintaételt az ajánlattételi határidő lejártának napján, az ajánlattételi határidő lejáratáig kell ajánlatkérő I.1. pontban meghatározott címére szállítani.

- Nyertes AT-nek a szerződéskötésig rendelkezni kell: legalább 100 000 000 forint/év és legalább 30 000 000 forint/káresemény kárkifizetési limitösszegű, közétkeztetés ellátására vonatkozó szakmai felelősség biztosítást kötni és a kötvényt a szerződéskötéskor bemutatni.

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 135-386954 (2022-07-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-08-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Készételek nyertes AT saját üzemében történő elkészítése központi étlap alapján,naponkénti és adagonkénti szállítása AK feladatkörébe tartozó közbeszerzési dokumentumok szerinti nevelési és oktatási intézményekbe, beleértve a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján diétás és táplálékallergiás készételek (zárt,címkézett, egyszer használatos, mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben)szállítását , tanítási napokon az alábbi főbb mennyiségek szerint,valamint saját költségén a keletkező ételhulladék heti rendszeres elszállítását is:
1. rész Normál középiskolai ebéd(27 feladatellátási helyen összesen): 305 250 normál adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai diétás ebéd(16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola diétás (1 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd: 740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai kollégium (1 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi):10 000 normál adag/év;ebéd (kollégiumi): 32 000 normál adag/év; vacsora: 30 000 normál adag/év élelmezési napok száma:200 nap/év- Középiskolai kollégium diétás (5 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 2000 diétás adag/év; ebéd (kollégiumi): 2000 diétás adag/év; vacsora (kollégiumi): 2000 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200nap/év
2. rész:Normál középiskolai ebéd (9 feladatellátási helyen összesen): 251 600 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai diétás ebéd (16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola (1 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 37 000 normál adag/év; ebéd: 37 000 normál adag/év uzsonna: 37 000 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola diétás (2 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd: 740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év-Általános iskolai kollégium (3 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi):1200 diétás adag/év; tízórai (kollégiumi): 1200 diétás adag/év ebéd (kollégiumi): 1200 diétás adag/év;uzsonna (kollégiumi): 1200 diétás adag/év; vacsora (kollégiumi): 1200 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év- Középiskolai kollégium (7 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 2800 diétás adag/év;ebéd (kollégiumi): 2800 diétás adag/év; vacsora: 2800 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év
Nyertes AT feladata továbbá salátabár üzemeltetése,a napi menün túl -a rendeletben előírt nyersanyagnormán felül -de ahhoz illeszkedő nyers, a diákok körében népszerű salátát biztosít önkiszolgáló rendszerben, a tálalás feltételeit biztosítva, heti két alkalommal; egy félét az étkezői létszám 50%-ának megfelelően. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a felek közötti elszámolás a ténylegesen megrendelt és kiszállított mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a gyermeklétszámtól függően a fenti adagszámoktól 30 %-nál nagyobb eltérés egyik étkezési típus esetében sem várható. Nyertes ajánlattevő feladata a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján a diétás étkezés biztosítása is Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2015.(II. 16.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjak és nyersanyagnorma megállapításáról alapján.A diétás étkezők aránya a teljes menny. 10%-a.A diétás készételeket legalább 15féle diétára vonatkozóan kell elkészíteni.A nyertes ajánlattevő feladata az étkeztetéshez kapcsolódó nyersanyagok beszerzése,az ételek saját főzőkonyhákban történő elkészítése központi étlap alapján, megfelelő ételszállító edényzetben a tálalási, kiszolgálási helyekre történő kiszállítása, a keletkezett hulladék heti rendszeres elszállítása.

A beszerzés teljes értéke: 1 314 650 480 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Készételek nyertes ajánlattevő saját üzemében történő elkészítése központi étlap alapján, naponkénti és adagonkénti szállítása ajánlatkérő feladatkörébe tartozó közbeszerzési dokumentumok szerinti nevelési és oktatási intézményekbe, beleértve a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján diétás és táplálékallergiás készételek (zárt,címkézett, egyszer használatos,mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben)szállítását , tanítási napokon az alábbi főbb mennyiségek szerint,valamint saját költségén a keletkező ételhulladék heti rendszeres elszállítását is:

1. rész Normál középiskolai ebéd(27 feladatellátási helyen összesen): 305 250 normál adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai diétás ebéd(16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola diétás (1 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd: 740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai kollégium (1 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 10 000 normál adag/év;ebéd (kollégiumi): 32 000 normál adag/év; vacsora: 30 000 normál adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év- Középiskolai kollégium diétás (5 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 2000 diétás adag/év; ebéd (kollégiumi): 2000 diétás adag/év;vacsora (kollégiumi): 2000 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200nap/évNyertes ajánlattevő feladata továbbá salátabár üzemeltetése, a napi menün túl - a rendeletben előírt nyersanyagnormán felül -, de ahhoz illeszkedő nyers, a diákok körében népszerű salátát biztosít önkiszolgáló rendszerben, a tálalás feltételeit biztosítva, heti két alkalommal; egy félét az étkezői létszám 50%-ának megfelelően. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a felek közötti elszámolás a ténylegesen megrendelt és kiszállított mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a gyermeklétszámtól függően a fenti adagszámoktól 30 %-nál nagyobb eltérés egyik étkezési típus esetében sem várható. Nyertes ajánlattevő feladata a 37/2014. (IV.30.)EMMI rendelet alapján a diétás étkezés biztosítása is Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2015.(II. 16.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjak és nyersanyagnorma megállapításáról alapján. A diétás étkezők aránya a teljes mennyiség 10%-a.A diétás készételeket legalább 15 féle diétára vonatkozóan kell elkészíteni.A nyertes ajánlattevő feladata az étkeztetéshez kapcsolódó nyersanyagok beszerzése, az ételek saját főzőkonyhákban történő elkészítése központi étlap alapján, megfelelő ételszállító edényzetben a tálalási, kiszolgálási helyekre történő kiszállítása, a keletkezett hulladék heti rendszeres elszállítása.

Készételek nyertes ajánlattevő saját üzemében történő elkészítése központi étlap alapján, naponkénti és adagonkénti szállítása ajánlatkérő feladatkörébe tartozó közbeszerzési dokumentumok szerinti nevelési és oktatási intézményekbe, beleértve a 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján diétás és táplálékallergiás készételek (zárt,címkézett, egyszer használatos, mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben)szállítását , tanítási napokon az alábbi főbb mennyiségek szerint, valamint saját költségén a keletkező ételhulladék heti rendszeres elszállítását is:

2. rész:
Normál középiskolai ebéd (9 feladatellátási helyen összesen): 251 600 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai diétás ebéd (16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola (1feladatellátási helyen összesen): tízórai: 37 000 normál adag/év; ebéd: 37 000 normál adag/év uzsonna: 37 000 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola diétás (2 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd:740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év-Általános iskolai kollégium (3 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 1200 diétás adag/év; tízórai (kollégiumi): 1200 diétás adag/év ebéd (kollégiumi): 1200 diétás adag/év;uzsonna (kollégiumi): 1200 diétás adag/év; vacsora (kollégiumi): 1200 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év- Középiskolai kollégium (7 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 2800 diétás adag/év;ebéd (kollégiumi): 2800 diétás adag/év; vacsora: 2800 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év

Nyertes ajánlattevő feladata továbbá salátabár üzemeltetése, a napi menün túl - a rendeletben előírt nyersanyagnormán felül -, de ahhoz illeszkedő nyers, a diákok körében népszerű salátát biztosít önkiszolgáló rendszerben, a tálalás feltételeit biztosítva, heti két alkalommal; egy félét az étkezői létszám 50%-ának megfelelően. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a felek közötti elszámolás a ténylegesen megrendelt és kiszállított mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a gyermeklétszámtól függően a fenti adagszámoktól 30 %-nál nagyobb eltérés egyik étkezési típus esetében sem várható. Nyertes ajánlattevő feladata a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján a diétás étkezés biztosítása is Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2015.(II. 16.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjak és nyersanyagnorma megállapításáról alapján. A diétás étkezők aránya a teljes mennyiség 10%-a.A diétás készételeket legalább 15 féle diétára vonatkozóan kell elkészíteni.A nyertes ajánlattevő feladata az étkeztetéshez kapcsolódó nyersanyagok beszerzése, az ételek saját főzőkonyhákban történő elkészítése központi étlap alapján, megfelelő ételszállító edényzetben a tálalási, kiszolgálási helyekre történő kiszállítása, a keletkezett hulladék heti rendszeres elszállítása.

1.1. Ajánlati ár (nettó Ft/fő/nap, normál ebéd) 30
1.2. Ajánlati ár (nettó Ft/fő/nap, diétás ebéd) 30
2. Rövid ellátási lánc (%, egész számban megadva) 4
3. Ajánlattevő vállalja fogyasztói visszajelzési rendszer bevezetését, melynek keretében az Ajánlatkérő által meghatározott módon a szolgáltatást igénybe vevőknek dokumentált módon lehetőségük lesz véleménynyilvánításra, visszajelzésre (igen/nem) 4
4. Főzőkonyha és a teljesítési hely közötti szállítási időtartam, szállítási körönként (perc) 4
5. Változatossági mutató 3
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-08-10 📅
Név: Hungast Vital Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10798274244
Postacím: Fehérvári Út 85.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1119
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18010900📞
E-mail: kozbeszerzes@hungast.hu📧
Internetcím: http://www.hungast.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 731 536 880 HUF 💰
Név: Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10364873241
Postacím: Kassai Utca 31.
Postai irányítószám: 1042
Telefon: +36 309276900📞
E-mail: fulop.csaba@digikabel.hu📧
Ország: Budapest
🏙️
A beszerzés teljes értéke: 583 113 600 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Forrás: OJS 2022/S 159-454916 (2022-08-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-02-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közétkeztetés ellátása_2022
Hivatkozási szám: EKR000798202022
Rövid leírás:
Készételek nyertes AT saját üzemében történő elkészítése központi étlap alapján,naponkénti és adagonkénti szállítása AK feladatkörébe tartozó közbeszerzési dokumentumok szerinti nevelési és oktatási intézményekbe, beleértve a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján diétás és táplálékallergiás készételek (zárt,címkézett, egyszer használatos, mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben)szállítását , tanítási napokon az alábbi főbb mennyiségek szerint,valamint saját költségén a keletkező ételhulladék heti rendszeres elszállítását is: 1. rész Normál középiskolai ebéd(27 feladatellátási helyen összesen): 305 250 normál adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai diétás ebéd(16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola diétás (1 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd: 740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai kollégium (1 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi):10 000 normál adag/év;ebéd (kollégiumi): 32 000 normál adag/év; vacsora: 30 000 normál adag/év élelmezési napok száma:200 nap/év- Középiskolai kollégium diétás (5 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 2000 diétás adag/év; ebéd (kollégiumi): 2000 diétás adag/év; vacsora (kollégiumi): 2000 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200nap/év 2. rész:Normál középiskolai ebéd (9 feladatellátási helyen összesen): 251 600 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai diétás ebéd (16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola (1 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 37 000 normál adag/év; ebéd: 37 000 normál adag/év uzsonna: 37 000 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola diétás (2 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd: 740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év-Általános iskolai kollégium (3 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi):1200 diétás adag/év; tízórai (kollégiumi): 1200 diétás adag/év ebéd (kollégiumi): 1200 diétás adag/év;uzsonna (kollégiumi): 1200 diétás adag/év; vacsora (kollégiumi): 1200 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év- Középiskolai kollégium (7 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 2800 diétás adag/év;ebéd (kollégiumi): 2800 diétás adag/év; vacsora: 2800 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év Nyertes AT feladata továbbá salátabár üzemeltetése,a napi menün túl -a rendeletben előírt nyersanyagnormán felül -de ahhoz illeszkedő nyers, a diákok körében népszerű salátát biztosít önkiszolgáló rendszerben, a tálalás feltételeit biztosítva, heti két alkalommal; egy félét az étkezői létszám 50%-ának megfelelően. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a felek közötti elszámolás a ténylegesen megrendelt és kiszállított mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a gyermeklétszámtól függően a fenti adagszámoktól 30 %-nál nagyobb eltérés egyik étkezési típus esetében sem várható. Nyertes ajánlattevő feladata a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján a diétás étkezés biztosítása is Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2015.(II. 16.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjak és nyersanyagnorma megállapításáról alapján.A diétás étkezők aránya a teljes menny. 10%-a.A diétás készételeket legalább 15féle diétára vonatkozóan kell elkészíteni.A nyertes ajánlattevő feladata az étkeztetéshez kapcsolódó nyersanyagok beszerzése,az ételek saját főzőkonyhákban történő elkészítése központi étlap alapján, megfelelő ételszállító edényzetben a tálalási, kiszolgálási helyekre történő kiszállítása, a keletkezett hulladék heti rendszeres elszállítása.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Élelmezési szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR000798202022/1
Cím: 1. körzet
A beszerzés leírása:
Készételek nyertes ajánlattevő saját üzemében történő elkészítése központi étlap alapján, naponkénti és adagonkénti szállítása ajánlatkérő feladatkörébe tartozó közbeszerzési dokumentumok szerinti nevelési és oktatási intézményekbe, beleértve a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján diétás és táplálékallergiás készételek (zárt,címkézett, egyszer használatos,mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben)szállítását , tanítási napokon az alábbi főbb mennyiségek szerint,valamint saját költségén a keletkező ételhulladék heti rendszeres elszállítását is: 1. rész Normál középiskolai ebéd(27 feladatellátási helyen összesen): 305 250 normál adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai diétás ebéd(16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év, élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola diétás (1 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd: 740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai kollégium (1 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 10 000 normál adag/év;ebéd (kollégiumi): 32 000 normál adag/év; vacsora: 30 000 normál adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év- Középiskolai kollégium diétás (5 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 2000 diétás adag/év; ebéd (kollégiumi): 2000 diétás adag/év;vacsora (kollégiumi): 2000 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200nap/évNyertes ajánlattevő feladata továbbá salátabár üzemeltetése, a napi menün túl - a rendeletben előírt nyersanyagnormán felül -, de ahhoz illeszkedő nyers, a diákok körében népszerű salátát biztosít önkiszolgáló rendszerben, a tálalás feltételeit biztosítva, heti két alkalommal; egy félét az étkezői létszám 50%-ának megfelelően. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a felek közötti elszámolás a ténylegesen megrendelt és kiszállított mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a gyermeklétszámtól függően a fenti adagszámoktól 30 %-nál nagyobb eltérés egyik étkezési típus esetében sem várható. Nyertes ajánlattevő feladata a 37/2014. (IV.30.)EMMI rendelet alapján a diétás étkezés biztosítása is Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2015.(II. 16.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjak és nyersanyagnorma megállapításáról alapján. A diétás étkezők aránya a teljes mennyiség 10%-a.A diétás készételeket legalább 15 féle diétára vonatkozóan kell elkészíteni.A nyertes ajánlattevő feladata az étkeztetéshez kapcsolódó nyersanyagok beszerzése, az ételek saját főzőkonyhákban történő elkészítése központi étlap alapján, megfelelő ételszállító edényzetben a tálalási, kiszolgálási helyekre történő kiszállítása, a keletkezett hulladék heti rendszeres elszállítása.

A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a 676/2020. (XII.28.) Korm.rendelet 4. § (3) bekezdés alapján a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 1 év (12 hónap) időtartammal a II.2.7.) pontban jelölt 24 hónapos időtartam lejártát megelőzően. Ezen, mindösszesen - esetlegesen meghosszabbított - 36 hónapos időtartam Ajánlatkérő saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján további 1 évvel hosszabbítható meg.
Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a 676/2020. (XII.28.) Korm.rendelet 4. § (3) bekezdés alapján a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 1 év (12 hónap) időtartammal a II.2.7.) pontban jelölt 24 hónapos időtartam lejártát megelőzően. Ezen, mindösszesen - esetlegesen meghosszabbított - 36 hónapos időtartam Ajánlatkérő saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján további 1 évvel hosszabbítható meg.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR000798202022/2
Cím: 2. körzet
A beszerzés leírása:
Készételek nyertes ajánlattevő saját üzemében történő elkészítése központi étlap alapján, naponkénti és adagonkénti szállítása ajánlatkérő feladatkörébe tartozó közbeszerzési dokumentumok szerinti nevelési és oktatási intézményekbe, beleértve a 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben meghatározottak alapján diétás és táplálékallergiás készételek (zárt,címkézett, egyszer használatos, mikrohullámú sütőben melegíthető, egyadagos kiszerelésben)szállítását , tanítási napokon az alábbi főbb mennyiségek szerint, valamint saját költségén a keletkező ételhulladék heti rendszeres elszállítását is: 2. rész: Normál középiskolai ebéd (9 feladatellátási helyen összesen): 251 600 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Középiskolai diétás ebéd (16 feladatellátási helyen összesen): 5920 adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola (1feladatellátási helyen összesen): tízórai: 37 000 normál adag/év; ebéd: 37 000 normál adag/év uzsonna: 37 000 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év- Általános iskola diétás (2 feladatellátási helyen összesen): tízórai: 740 normál adag/év; ebéd:740 normál adag/év;uzsonna: 740 normál adag/év élelmezési napok száma: 185 nap/év-Általános iskolai kollégium (3 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 1200 diétás adag/év; tízórai (kollégiumi): 1200 diétás adag/év ebéd (kollégiumi): 1200 diétás adag/év;uzsonna (kollégiumi): 1200 diétás adag/év; vacsora (kollégiumi): 1200 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év- Középiskolai kollégium (7 feladatellátási helyen összesen): reggeli (kollégiumi): 2800 diétás adag/év;ebéd (kollégiumi): 2800 diétás adag/év; vacsora: 2800 diétás adag/év élelmezési napok száma: 200 nap/év Nyertes ajánlattevő feladata továbbá salátabár üzemeltetése, a napi menün túl - a rendeletben előírt nyersanyagnormán felül -, de ahhoz illeszkedő nyers, a diákok körében népszerű salátát biztosít önkiszolgáló rendszerben, a tálalás feltételeit biztosítva, heti két alkalommal; egy félét az étkezői létszám 50%-ának megfelelően. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a felek közötti elszámolás a ténylegesen megrendelt és kiszállított mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a gyermeklétszámtól függően a fenti adagszámoktól 30 %-nál nagyobb eltérés egyik étkezési típus esetében sem várható. Nyertes ajánlattevő feladata a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendelet alapján a diétás étkezés biztosítása is Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének 6/2015.(II. 16.) önkormányzati rendelete a nevelési-oktatási intézményekben alkalmazandó étkezési térítési díjak és nyersanyagnorma megállapításáról alapján. A diétás étkezők aránya a teljes mennyiség 10%-a.A diétás készételeket legalább 15 féle diétára vonatkozóan kell elkészíteni.A nyertes ajánlattevő feladata az étkeztetéshez kapcsolódó nyersanyagok beszerzése, az ételek saját főzőkonyhákban történő elkészítése központi étlap alapján, megfelelő ételszállító edényzetben a tálalási, kiszolgálási helyekre történő kiszállítása, a keletkezett hulladék heti rendszeres elszállítása.

Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra vonatkozólag, hogy a fenti időtartamot a 676/2020. (XII.28.) Korm.rendelet 4. § (3) bekezdés alapján a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 1 év (12 hónap) időtartammal a II.2.7.) pontban jelölt 24 hónapos időtartam lejártát megelőzően. Ezen, mindösszesen - esetlegesen meghosszabbított -36 hónapos időtartam Ajánlatkérő saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján további 1 évvel hosszabbítható meg.

Tétel azonosító száma: LOT-0002
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
A szerződés odaítélése
1️⃣ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: PÜ/715/2022
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-08-10 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 731 536 880 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000798202022/8508 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 29 261 475 HUF 💰
Arány (%): 4
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Hungast Vital Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10798274244
Postacím: Fehérvári Út 85.
Postai irányítószám: 1119
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@hungast.hu📧
Telefon: +36 18010900📞
Fax: +36 18010901 📠
URL: https://www.hungast.hu🌏
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 583 113 600 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000798202022/8516
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 23 324 544 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10364873241
Postacím: Kassai Utca 31.
Postai irányítószám: 1042
E-mail: fulop.csaba@digikabel.hu📧
Telefon: +36 309276900📞
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást a Kbt. 135.-a, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V.törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130 § (2) bekezdése szerint, igazolt szerződésszerű teljesítést követően utólag, számla ellenében havonta, forintban (HUF) teljesíti a számla kézhezvételét követő 30 napon belül a nyertes ajánlattevő részére. Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat: - Késedelmi kötbér (alapja: nettó ajánlati ár, mértéke: 0,5 % / naptári nap, maximuma: meghiúsulási kötbér) - Hibás teljesítési kötbér (alapja: nettó ajánlati ár, mértéke: 20 %) - Meghiúsulási kötbér (alapja: nettó ajánlati ár, mértéke: 20 %) - Teljesítési biztosíték (10.000.000.- Ft) A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. Részletek a váll. szerződéstervezetben.

Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Étkeztetési Szolgáltató Gazdasági Szervezet
Nemzeti nyilvántartási szám: 15793803241
Postacím: Róbert Károly Körút 49-51.
Postai irányítószám: 1134
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Várady Szilvia
E-mail: office@varadylegal.hu📧
Telefon: +36 207777526📞
Fax: +36 16060549 📠
URL: http://www.gsz.modelltiszk.hu/🌏
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest
🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
II. A szerződés módosítás indokolása: Szerződő felek rögzítik, hogy Megrendelő a…
… szerződésmódosítás mellékletét képező főzőkonyhákra vonatkozóan bérleti szerződést kötött a Vállalkozóval 2025. évre vonatkozóan, így az ezen konyhákon lefőzött adagszámokkal szükséges módosítani a szerződést. Ezek a főzőkonyhák a Megrendelő tulajdonát képezik, a közétkeztetési feladatok ellátásához Vállalkozó, mint feladatellátásra kötelezett, bérbe veszi ezeket az ingatlanokat. A jelen szerződésmódosításban rögzített adagszám (+203.537 adag/év), a bérelt konyhákon ellátott, étkezést igénybe vevő gyermekek számával kerül módosításra. Felek rögzítik, hogy a vállalkozási szerződés jelen okirat I. pontja szerinti módosítása tekintetében teljesült a Kbt. 141. § (2) bekezdésében meghatározott valamennyi feltétel, a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét és illeszkedik az eredeti szerződés jellegéhez, továbbá az ellenérték változása nem haladja meg a Kbt. 141. § (2) bekezdés b) pontjában meghatározott mértéket. Felek rögzítik továbbá, hogy a Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglalt feltételek maradéktalan betartása mellett kerül sor a vállalkozói díj változása tekintetében a vállalkozási szerződés módosítására, tekintettel arra, hogy a Kbt. 141. § (2) bekezdésében foglalt tilalmi korlátok egyike sem áll fenn: a) a vállalkozói díj összegének változása eredményeként a vállalkozási szerződés vállalkozói díjának (ellenértékének) növekedése nem éri el az uniós értékhatárt; b) a vállalkozói díj összegének változása eredményeként vállalkozási szerződés vállalkozói díjának (ellenértékének) növekedése nem éri el az eredeti szerződés értékének (eredeti vállalkozói díjnak) a 10 %-át; c) a módosítás egyáltalán nem érintette a vállalkozási szerződés általános jellegét, az változatlan tartalmú maradt (a szerződéses megállapodás célja a szerződés tárgyában meghatározott szolgáltatás – közétkeztetési feladatok - teljesítése az ott meghatározott feltételekkel).
… „tartalék konyhára” vonatkozóan bérleti szerződést kötött a Vállalkozóval 2025. évre vonatkozóan.Ez a főzőkonyha a Megrendelő tulajdonát képezi, a közétkeztetési feladatok ellátásához, (havaria konyha biztosítása) Vállalkozó, mint feladatellátásra kötelezett, bérbe veszi az ingatlant. Szerződő felek rögzítik, hogy tárgyi vállalkozási szerződés jelen okirat I. pontja szerinti módosítása –nem minősül lényegesnek, tekintettel arra, hogy a Kbt. 141. § (6) bekezdés a)-c) pontjaiban rögzített egyik feltétel sem áll fenn., tárgyi szerződésmódosítás a Kbt. 141. § (6) bekezdésében foglalt rendelkezésekkel összhangban van.
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
I. Szerződő felek megállapodása a Kbt. 141. §…
… (2) bekezdése alapján: A Vállalkozási szerződés eredeti 2.1. pontja értelmében: II. A szerződés tárgya 2.1 Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvállalja a közétkeztetés biztosítását a Megrendelő által lefolytatott közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásában, valamint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalommal, a Vállalkozó által benyújtott ajánlat alapján a Megrendelő jelen szerződés 5. sz. mellékletében felsorolt, feladatellátási kötelezettségébe tartozó általános iskolák, szakiskolák, szakgimnáziumok, kollégiumok és gimnáziumok ellátásra jogosult tanulói részére. Az ajánlati felhívás, valamint a Vállalkozó ajánlata külön fizikai csatolás nélkül is a jelen szerződés mellékletét képezi. Módosuló rendelkezés (változások dőlttel, félkövérrel szedve): II. A szerződés tárgya 2.1 Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvállalja a közétkeztetés biztosítását a Megrendelő által lefolytatott közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásában, valamint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalommal, a Vállalkozó által benyújtott ajánlat alapján a Megrendelő jelen szerződés 5. sz. mellékletében felsorolt, feladatellátási kötelezettségébe tartozó általános iskolák, szakiskolák, szakgimnáziumok, kollégiumok és gimnáziumok ellátásra jogosult tanulói részére. Az ajánlati felhívás, valamint a Vállalkozó ajánlata külön fizikai csatolás nélkül is a jelen szerződés mellékletét képezi. Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvállalja a közétkeztetés biztosítását a jelen szerződésmódosítás mellékletét képező táblázatban foglalt megnövelt mennyiségben (+203.537 adag/év), tekintettel arra, hogy ezen teljesítési helyeket (főzőkonyhákat) is a Vállalkozó bérli 2025. január 1. napjától. A fentiek értelmében a módosítást követő szerződéses érték:797.375.199 HUF A szerződésmódosítás aláírásának dátuma:2025. január 14.
… (6) bekezdése alapján: A Vállalkozási szerződés eredeti 6.1. pontja értelmében: VI. A teljesítés helye és módja 6.1 A teljesítési helye: jelen szerződés 5. sz. melléklete szerint. 6.1.1. Ettől Vállalkozó csak akkor térhet el, ha havaria esetén az ételt a Vállalkozó „tartalék” konyhájából kell szállítással biztosítani. A „tartalék” konyha címe: 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7, 1157 Budapest, Árendás köz 5-7. Utóbbi esetben a termék szállítására és tárolására használt eszközöket a Vállalkozó cseregöngyöleg módszerének alkalmazásával díjmentesen bocsátja a Megrendelő rendelkezésére. Módosuló rendelkezés (változások dőlttel, félkövérrel szedve): VI. A teljesítés helye és módja 6.1.A teljesítési helye: jelen szerződés 5. sz. melléklete szerint. 6.1.1. Ettől Vállalkozó csak akkor térhet el, ha havaria esetén az ételt a Vállalkozó „tartalék” konyhájából kell szállítással biztosítani. A „tartalék” konyha címe: 1138 Budapest, Gyöngyösi sétány 7., 1157 Budapest, Árendás köz 8. Utóbbi esetben a termék szállítására és tárolására használt eszközöket a Vállalkozó cseregöngyöleg módszerének alkalmazásával díjmentesen bocsátja a Megrendelő rendelkezésére. A fentiek értelmében az eredeti szerződéses érték nem változik. A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2025. január 14.
Forrás: OJS 2025/S 038-121707 (2025-02-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-09-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 314 650 480 HUF 💰
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: PÜ/111-2/2022 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 583 113 600 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 23 324 544 HUF 💰
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Kapcsolattartó pont: Dr. Várady Szilvia
Kiegészítő információk További információk
A vállalkozási szerződés 3.1 és 33. pontja szerint: 3.1. A Szerződő felek a Szerződést 24 hónap határozott időtartamra kötik. 3.3. Felek rögzítik, hogy Megrendelő az ajánlattételi felhívás e rendelkezésre irányadó feltételei szerint – fenntartja magának a jogot arra vonatkozóan, hogy a szerződés 3.1. pontban meghatározott határozott időtartamát a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal (opció, Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pont). A meghosszabbítás szándékáról Megrendelő a Vállalkozót a 3.1. pontban rögzített határozott időtartam lejáratát megelőző hónap utolsó napjáig írásban értesíti. Jelen feltételt Vállalkozó tudomásul veszi, valamint aláírásával kifejezetten elfogadja. Ezen, mindösszesen - esetlegesen meghosszabbított - 36 hónapos időtartam Megrendelő saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján további 12 hónappal hosszabbítható meg.

Megrendelő főzőkonyháján a gluténmentes diétás étrend készítését illetően az elkülönítés feltételei nem biztosítottak, így 2025. szeptember 1. napjától a gluténmentes diétás étrend elkészítését nem a Megrendelő biztosítja a saját főzőkonyháján keresztül, hanem az a Vállalkozó feladatát fogja képezni a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet 15.§ (2) bekezdésében foglaltak alapján. 15.§ (2) A diétás étrendet az intézmény úgy is biztosíthatja, hogy ha az intézmény főzőkonyháján vagy az intézményt ellátó közétkeztetőnél nem biztosítottak a diétás ételek előállításához szükséges személyi, tárgyi, műszaki feltételek, az intézmény azt más – ilyen feltételekkel rendelkező – közétkeztetőtől rendeli meg.
Megrendelő főzőkonyháján a gluténmentes diétás étrend készítését illetően az elkülönítés feltételei nem biztosítottak, így 2025. szeptember 1. napjától a gluténmentes diétás étrend elkészítését nem a Megrendelő biztosítja a saját főzőkonyháján keresztül, hanem az a Vállalkozó feladatát fogja képezni a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet 15.§ (2) bekezdésében foglaltak alapján. 15.§ (2) A diétás étrendet az intézmény úgy is biztosíthatja, hogy ha az intézmény főzőkonyháján vagy az intézményt ellátó közétkeztetőnél nem biztosítottak a diétás ételek előállításához szükséges személyi, tárgyi, műszaki feltételek, az intézmény azt más – ilyen feltételekkel rendelkező – közétkeztetőtől rendeli meg.
A változtatás fő oka: Olyan módosítások, amelyek nem érik el a minimális értéket ("de minimis" szabály).
Új érték
Szöveg:
I. Szerződő felek megállapodása a Kbt. 141. § (2) bekezdése alapján: A Vállalkozási szerződés eredeti 2.1. pontja értelmében: 2.1 Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvállalja a közétkeztetés biztosítását a Megrendelő által lefolytatott közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásában, valamint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalommal, a Vállalkozó által benyújtott ajánlat alapján a Megrendelő jelen szerződés 5. sz. mellékletében felsorolt, feladatellátási kötelezettségébe tartozó általános iskolák, szakiskolák, szakgimnáziumok, kollégiumok és gimnáziumok ellátásra jogosult tanulói részére. Az ajánlati felhívás, valamint a Vállalkozó ajánlata külön fizikai csatolás nélkül is a jelen szerződés mellékletét képezi. Módosuló rendelkezés (változások dőlttel, félkövérrel szedve): 2.1 Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvállalja a közétkeztetés biztosítását a Megrendelő által lefolytatott közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásában, valamint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalommal, a Vállalkozó által benyújtott ajánlat alapján a Megrendelő jelen szerződés 5. sz. mellékletében felsorolt, feladatellátási kötelezettségébe tartozó óvodák, általános iskolák, szakiskolák, szakgimnáziumok, kollégiumok és gimnáziumok ellátásra jogosult tanulói részére. Az ajánlati felhívás, valamint a Vállalkozó ajánlata külön fizikai csatolás nélkül is a jelen szerződés mellékletét képezi. Megrendelő megrendeli, Vállalkozó elvállalja a gluténmentes diétás étrend biztosítását az óvodák tekintetében a jelen szerződésmódosítás mellékletét képező táblázatban foglalt megnövelt mennyiségben (+3.000 adag/év). A fentiek értelmében a módosítást követő szerződéses érték 585.105.600. A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2025.augusztus 29. Megrendelő két alkalommal élt a szerződés meghosszabbításának lehetőségével a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján a vállalkozási szerződésben foglaltak szerint. A vállalkozási szerződés 3.1 és 3.3. pontja szerint: 3.1. A Szerződő felek a Szerződést 24 hónap határozott időtartamra kötik. 3.3. Felek rögzítik, hogy Megrendelő az ajánlattételi felhívás e rendelkezésre irányadó feltételei szerint – fenntartja magának a jogot arra vonatkozóan, hogy a szerződés 3.1. pontban meghatározott határozott időtartamát a saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján meghosszabbítsa további 12 hónap időtartammal (opció, Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pont). A meghosszabbítás szándékáról Megrendelő a Vállalkozót a 3.1. pontban rögzített határozott időtartam lejáratát megelőző hónap utolsó napjáig írásban értesíti. Jelen feltételt Vállalkozó tudomásul veszi, valamint aláírásával kifejezetten elfogadja. Ezen, mindösszesen - esetlegesen meghosszabbított - 36 hónapos időtartam Megrendelő saját diszkrecionális jogkörében meghozott döntése alapján további 12 hónappal hosszabbítható meg. A szerződés időtartama a fentiek értelmében 2026. augusztus 10. napján jár le.