Budakalász Város Önkormányzata közétkeztetési feladatot ellátó intézményeinek a teljes szerződlsi időszakra történő közétkeztetési feladatellátása, mely a mennyiségi eltérést és az opcióst is magában foglalja. A szerződési időszak két év, mely további 2 éves időszakkal meghosszabbítható a felek egybehangzó szerződési akaratnyilatkozatával. A szerződési időszak a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4.§ (3) bekezdése szerinti felhatalmazás alapján került meghatározásra, mely szerint a közétkeztetési közbeszerzési eljárás alapján a szerződés legfeljebb 2 éves időtartamra köthető, mely a Kbt. szabályai szerint legfeljebb 2 évvel meghosszabbítható. Ajánlatkérő a hosszabb szerződési időtartammal egyrészt szeretné, ha a nyertes ajánlattevő hosszíbb távra tudna tervezni, különös tekintettel a főzőkonyhák megszigorított engedélyezési eljárására, másrészt a hosszabb időtartam alatt várható nagyobb megtérülésre tekintetel alacsonyabb ármegajánlásokat vár. A mennyiségi eltérés évi +/- 15%. a) A napi adagszám csökkenhet az iskolai osztályok intézményen kívüli programjai esetén és a betegségek miatti lemondások okán. b) A köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 30. § (5) bekezdés szerinti rendkívüli szünet elrendelése esetén nincs étkeztetés. Kétoldalú opció egyrészt a kétéves szerződési időszak további 2 évvel történő hosszabbításának lehetősége. Egyoldalú opció az ajánlatkérő részéről a lehetőség szerint 2023-ban megnyíló gimnáziumi osztályok étkeztetése, mely a 2. évben +7%, a 3. évben +14%, a 4. évben +21% opciós rész lehívási jogosultságot foglal magában, melynek alapja az általános iskolai fogyasztási mennyiség. A szolgáltartási időszak kezdete: 2022. augusztus 7. napja. Ajánlatkérő kötelező feladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-ában és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglalt, a települési önkormányzat részére előírt intézményi gyermekétkeztetés biztosítása köznevelési intézményekben. A beszerzés a gyermekétkeztetés mellett az intézményi felnőtt és a szociális ellátással érintett felnőtt étkeztetést is magába foglalja. Ajánlatkérő a mennyiségi eltérést arra tekintettel határozta meg, hogy egyrészt a szerződési időtartam alatt demográfiai változások állhatnak be a Budapest agglomerációjában lévő településen, másrészt a gyermekek étkezése a tanrendtől, az ételek ízviágától, a szülők home office munkájától kezdődően a járványhylezetben előállt digitális oktatásig hektikusan változnak, így Ajánlatkréő nem tud felelősséggel kisebb mennyiségi eltéréssel kalkulálni. Az opciós részt Ajánlatkérő az indítandó, s felmenő rendszerben várhatóan a 2023. évtől induló gimnáziumi osztályra tekintettel jelöli meg AJánlatkérő, és a mennyiségi eltérés a fenti okok miatt a leendő gimnáziumi tanulók étkezésére is alkalmazandó, Ajánlatkérőn kívül álló étkezési szokások miatt.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-06-01.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-04-28.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-04-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Iskolai élelmezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000364502022
Rövid leírás:
Budakalász Város Önkormányzata közétkeztetési feladatot ellátó intézményeinek a teljes szerződlsi időszakra történő közétkeztetési feladatellátása, mely a mennyiségi eltérést és az opcióst is magában foglalja.
A szerződési időszak két év, mely további 2 éves időszakkal meghosszabbítható a felek egybehangzó szerződési akaratnyilatkozatával. A szerződési időszak a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4.§ (3) bekezdése szerinti felhatalmazás alapján került meghatározásra, mely szerint a közétkeztetési közbeszerzési eljárás alapján a szerződés legfeljebb 2 éves időtartamra köthető, mely a Kbt. szabályai szerint legfeljebb 2 évvel meghosszabbítható. Ajánlatkérő a hosszabb szerződési időtartammal egyrészt szeretné, ha a nyertes ajánlattevő hosszíbb távra tudna tervezni, különös tekintettel a főzőkonyhák megszigorított engedélyezési eljárására, másrészt a hosszabb időtartam alatt várható nagyobb megtérülésre tekintetel alacsonyabb ármegajánlásokat vár.
A mennyiségi eltérés évi +/- 15%.
a) A napi adagszám csökkenhet az iskolai osztályok intézményen kívüli programjai esetén és a betegségek miatti lemondások okán.
b) A köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 30. § (5) bekezdés szerinti rendkívüli szünet elrendelése esetén nincs étkeztetés.
Kétoldalú opció egyrészt a kétéves szerződési időszak további 2 évvel történő hosszabbításának lehetősége.
Egyoldalú opció az ajánlatkérő részéről a lehetőség szerint 2023-ban megnyíló gimnáziumi osztályok étkeztetése, mely a 2. évben +7%, a 3. évben +14%, a 4. évben +21% opciós rész lehívási jogosultságot foglal magában, melynek alapja az általános iskolai fogyasztási mennyiség.
A szolgáltartási időszak kezdete: 2022. augusztus 7. napja.
Ajánlatkérő kötelező feladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 21/A. §-ában és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglalt, a települési önkormányzat részére előírt intézményi gyermekétkeztetés biztosítása köznevelési intézményekben. A beszerzés a gyermekétkeztetés mellett az intézményi felnőtt és a szociális ellátással érintett felnőtt étkeztetést is magába foglalja.
Ajánlatkérő a mennyiségi eltérést arra tekintettel határozta meg, hogy egyrészt a szerződési időtartam alatt demográfiai változások állhatnak be a Budapest agglomerációjában lévő településen, másrészt a gyermekek étkezése a tanrendtől, az ételek ízviágától, a szülők home office munkájától kezdődően a járványhylezetben előállt digitális oktatásig hektikusan változnak, így Ajánlatkréő nem tud felelősséggel kisebb mennyiségi eltéréssel kalkulálni.
Az opciós részt Ajánlatkérő az indítandó, s felmenő rendszerben várhatóan a 2023. évtől induló gimnáziumi osztályra tekintettel jelöli meg AJánlatkérő, és a mennyiségi eltérés a fenti okok miatt a leendő gimnáziumi tanulók étkezésére is alkalmazandó, Ajánlatkérőn kívül álló étkezési szokások miatt.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Iskolai élelmezési szolgáltatások📦
További CPV-kód: Iskolai élelmezési szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Pest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Kiegészítés a II.2.7) ponthoz: A szerződés időtartama: A vállalkozási szerződés hatálybalépésétől (elvárt szolgáltatási kezdési és egyben hatályba lépési időpont: 2022.08.07. napja) számított 24 hónap. Ajánlatkérő a teljesítés jellegéből fakadóan előteljesítést nem fogad el.
A szerződés annak mindkét fél általi aláírása napján lép hatályba.
A szerződés legfeljebb további 24 hónappal meghosszabbítható. A meghosszabbításról a szerződés eredeti lejárati idejét legalább 30 nappal megelőzően Ajánlatkérő köteles a nyertes Ajánlattevőt tájékoztatni, de a hosszabbítás csak kétoldalú jognyilatkozattal, mindkét fél által aláírt szerződés módosítással hosszabbítható meg a Kbt. 141.§ (4) a) pont opciógyakolrásra vonatkozó szabályai szerint.

Objektum A közbeszerzés hatálya

Budakalász Város Önkormányzatának minden olyan intézményére kiterjed a beszerzési igény, mely az intézményben vagy háhozszállítással közétkeztetési feladatokat lát el. Az eljárás közétkzetetési szolgáltatás beszerzésére irányul 2 éves, további két évvel meghosszabbítható szerződési idpszakra, és az eljárás eredményeként közétkzetetési szolgáltatási szerződés kerül megkötésre.

Ajánlatkérő kötelező feladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-ában és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglalt, a települési önkormányzat részére előírt intézményi gyermekétkeztetés biztosítása köznevelési intézményekben.

Az étkezési napok számát, valamint az átlagmennyiségeket a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező ajánlati ártáblázat tartalmazza. Az ajánlati ártáblázatban megjelölt valamennyi étkezési típust biztosítani kell, az ott szereplő nettó adagár megjelölése kötelező.

Az ellátó intézmények az alábbiak, mely egyben a szolgáltatási helyeket is jelenti:
a.) Budakalászi Bölcsőde, 2011 Budakalász Budai út 10. (székhely)
b.) Mályva Bölcsőde, 2011 Budakalász Mályva utca 1/b (Budakalászi Bölcsőde telephely)
c.) Budakalászi Nyitnikék Óvoda, 2011 Budakalász Pomázi út 3. (székhely) „A” épület
d.) Budakalászi Nyitnikék Óvoda, 2011 Budakalász Pomázi út 3. (székhely) „B” épület
e.) Budakalászi Nyitnikék Óvoda Szalonka utcai Tagintézménye, 2011 Budakalász Szalonka utca 1/A (Budakalászi Nyitnikék Óvoda telephely)
f.) Budakalászi Telepi Óvoda, 2011 Budakalász Mályva utca 1. (székhely)
g.) Patakpart Általános Iskola, 2011 Budakalász Klisovác utca 15.
h.) Kalász Suli Általános Iskola, 2011 Budakalász Budai út 54.
i.) Szentistvántelepi Általános Iskola, 2011 Budakalász, Martinovics utca 9.
j.) Kalászi Idősek Klubja, 2011 Budakalász Táncsics Mihály utca 19. + házhozszállítással érintett helyek
Az intézményekben tálalókonyha működik. Nyertes Ajánlattevő biztosítja az ételek elkészítését, valamint a meghatározott időpontokban a szolgáltatási helyekre szállítását. Az ételek tálalását Ajánlatkérő biztosítja, Nyertes ajánlattevőtől függetlenül, de vele a szerződés teljesítése tekintetében mindenben együttműködve.

Az intézményi létszámokat korcsoportonként a műszaki leírás és az ártáblázat tartalmazza.
Nyertes Ajánlattevő
a) az általános iskoláskorú gyermekek részére tanítási napokon napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), illetve napi egyszeri főétkezést, az iskolai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd),
b) gimnáziumi iskolás korúak részére tanítási napokon napi egyszeri főétkezést (ebéd),
c) óvodáskorú gyermekek részére napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), az óvodai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd)
d) bölcsődés korú gyermekek részére napi egyszeri főétkezést (ebéd) és háromszori kisétkezést (reggeli, tízórai, uzsonna), a bölcsődei alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd)
e) szociális intézmény részére napi egyszeri főétkezést (ebéd), szociális intézmény alkalmazottai részére egyszeri főétkezést (ebéd) illetve házhozszállítás napi egyszeri főétkezést (ebéd)
köteles biztosítani.
A napi adagszám átlag mennyiségétől történő eltérés esetei:
b) A köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 30. § (5) szerinti rendkívüli szünet elrendelése esetén nincs étkeztetés.
c) A napi adagszám - a gyermeki, a tanulói igényekhez igazodva - az adott intézmény maximális létszámáig növekedhet az ellátási formára és étkezési típusra egyaránt
Ajánlatkérő a kötelező közétkeztetési előírások legmagasabb értékében állapítja meg az igényelt adagmennyiségeket az alábbiak szerint:
Nyertes Ajánlattevő köteles a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló EMMI rendeletben meghatározott adagolási előíráshoz képest bölcsődés korú (1-3 év) és óvodás korú (4-6 év) gyermekek számára, az EMMI rendelet szerint meghatározott tól-ig érték ételadagolási mennyiségeket felső határát köteles betartani az alábbi esetekben:

Kisétkezések:
- lekvárok 2 dkg
Főzelékek: 2 dl
Mártások: 1,5 dl
Gyümölcslé: 2 dl
Húsok, hús levesben:4 dkg
Köretek:
- burgonya: 15 dkg
- rizs: 15 dkg
- tarhonya/bulgur: 15 dkg
- tészta: 13 dkg
Tészta feltétek:
- túró ételkészítéshez: 50g
- dejó szórat: 20g
Egytálételek: 20 dkg
Nyertes Ajánlattevő köteles a szerződést úgy teljesíteni, hogy
a) 2022. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 60 százaléka;
b) 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka
a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből származik.
A közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 6. § (1) alapján a közétkeztetési szolgáltatásról szóló szerződésnek főzőkonyhánként tartalmaznia kell a beszerzett termék összértékén belül a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek, illetve a helyi élelmiszer termékek összesített arányát.

Nyertes Ajánlattevő köteles a nyomonkövetési dokumentációjából külön jogszabály szerint elektronikus úton adatot szolgáltatni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ részére, a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező részletes műszaki dokumentációban foglalt kötelezettség teljesítésének igazolása céljából. Az adatszolgáltatás, valamint a Korm. rendelet 4.§ és 5. § szerint vállalt feltételek teljesülését külön jogszabály szerint kockázatbecslés alapján a NÉBIH, a táplálkozás-egészségügyi feltételek teljesülését a népegészségügyi hatóság ellenőrzi.

A részletes előírásokat szerződési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza teljes részletességgel.
Mennyiségi alapadatok:
Bölcsödei étkezés:78 fő/230 nevelési nap
Óvodai étkezés: 495 fő/220 nevelési nap
Iskolai étkezés: 910 fő/185 tanítási nap
intézményi felnőtt étkezés: 42 fő,/220 nevelési/tanítási nap
szociális intézményi felnőtt étkezés: 24 fő/251 nap
szocilis házhozszállítandó felnőtt étkezés: 55 fő/251 nap
Időtartam: 24 hónap
További információk:
Kiegészítés a II.2.7) ponthoz: A szerződés időtartama: A vállalkozási szerződés hatálybalépésétől (elvárt szolgáltatási kezdési és egyben hatályba lépési időpont: 2022.08.07. napja) számított 24 hónap. Ajánlatkérő a teljesítés jellegéből fakadóan előteljesítést nem fogad el.
Kiegészítés a II.2.7) ponthoz: A szerződés időtartama: A vállalkozási szerződés hatálybalépésétől (elvárt szolgáltatási kezdési és egyben hatályba lépési időpont: 2022.08.07. napja) számított 24 hónap. Ajánlatkérő a teljesítés jellegéből fakadóan előteljesítést nem fogad el.
A szerződés annak mindkét fél általi aláírása napján lép hatályba.
A szerződés legfeljebb további 24 hónappal meghosszabbítható. A meghosszabbításról a szerződés eredeti lejárati idejét legalább 30 nappal megelőzően Ajánlatkérő köteles a nyertes Ajánlattevőt tájékoztatni, de a hosszabbítás csak kétoldalú jognyilatkozattal, mindkét fél által aláírt szerződés módosítással hosszabbítható meg a Kbt. 141.§ (4) a) pont opciógyakolrásra vonatkozó szabályai szerint.
A szerződés legfeljebb további 24 hónappal meghosszabbítható. A meghosszabbításról a szerződés eredeti lejárati idejét legalább 30 nappal megelőzően Ajánlatkérő köteles a nyertes Ajánlattevőt tájékoztatni, de a hosszabbítás csak kétoldalú jognyilatkozattal, mindkét fél által aláírt szerződés módosítással hosszabbítható meg a Kbt. 141.§ (4) a) pont opciógyakolrásra vonatkozó szabályai szerint.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Budakalász közigazgatási területe
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő(AT),alvállalkozó,akivel szemben a Kbt. 62.§(1)és(2)bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Kbt. 114.§(2)és321/2015.(X. 30.)Korm. rend.)Kr.)17.§ 1)alapján AT-nek egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról,hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Ajánlatkérő(AK)a Kbt.74.§(1)alapján kizárja az eljárásból AT-t vagy AV-t,aki a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá tartozik és aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. AT-nek az EKR felületen rendelkezésre álló űrlap kitöltésével szükséges nyilatkoznia arról,hogy nem áll a Kbt. 62.§(1)és(2)bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alatt.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása

Kbt. 67.§(4)és a Kr.17.§(2)szerint AT-nek az EKR űrlap kitöltésével szükséges nyilatkoznia arról,hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62.§(1)és(2)bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső AV-t,és az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet és az AV vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok.

AK felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 64.§-ában,és a Kr. 1.§(7) bekezdésében foglaltakra.
A Kbt. 62.§(1)bekezdés k)pont kb)alpontja szerinti,és a Kbt. 67.§(4)bekezdése szerinti nyilatkozatokat -,amelyeket AK az EKR-ben elektronikus űrlapként hoz létre - AT-nek elektronikus űrlap formájában kell az ajánlat részeként kitölteni!
Alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
AK a Kbt.114.§(1)alapján a jelen közbeszerzési eljárásban nem ír elő „gazdasági és pénzügyi”(Kbt. 65.§(1)bek. a)pont)alkalmassági követelményt.
M/1. AT a Kbt. 65.§(1)bekezdés b)pontja és a 321/2015.(X. 30.)Korm. rendelet 21.§(3)bekezdésének a)pontja alapján csatolni köteles az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 évben befejezett,de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb,a közbeszerzés tárgya - közétkeztetési szolgáltatás nyújtása - szerinti szolgáltatásainak ismertetését.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M/1. AT a Kbt. 65.§(1)bekezdés b)pontja és a 321/2015.(X. 30.)Korm. rendelet 21.§(3)bekezdésének a)pontja alapján csatolni köteles az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző 3 évben befejezett,de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb,a közbeszerzés tárgya - közétkeztetési szolgáltatás nyújtása - szerinti szolgáltatásainak ismertetését.
A 321/2015.(X. 30.)Kormányrendelet 23.§ rendelkezései alapján a 21.§(3)bekezdés a)pontjának esetét a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az AT,illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával,vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
A 321/2015.(X. 30.)Kormányrendelet 23.§ rendelkezései alapján a 21.§(3)bekezdés a)pontjának esetét a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az AT,illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával,vagy a szerződést kötő másik fél által adott igazolással lehet igazolni.
A 321/2015.(X. 30.)Korm. rendelet 23.§ szerint az igazolás,illetve a nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
- a szerződést kötő másik fél neve és címe,
- a szolgáltatás tárgya(közétkeztetési szolgáltatás nyújtása),
- a szolgáltatás mennyisége úgy,hogy abból az alkalmassági minimumkövetelménynek történő megfelelés megállapítható legyen(fő),
- a teljesítés idejének kezdő és befejező időpontja(év,hó,nap pontossággal),
- referencia igazolást kiállító természetes személy neve,telefonszáma és/vagy e-mail címe,
- továbbá nyilatkozni kell arról,hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az alkalmasság igazolását olyan részletességgel kell megadni,hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen.
A 321/2015.(X. 30.)Korm. rendelet 21/A.§ szerint AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is,ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek,amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre,az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő,ha közülük egy felel meg.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek,amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre,az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő,ha közülük egy felel meg.
A Kbt. 65.§(7)bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az AT-k bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek,a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket,amelynek igazolása érdekében az AT ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Az ajánlatban csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben,előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot,amely alátámasztja,hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

SZ/1. A Kbt. 65.§(1)bekezdés c)pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020.(XII. 28.)Korm. rendelet 4.§(1)bekezdés a)pontja alapján AT-nek igazolnia kell,hogy rendelkezik aktív,a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó,az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti FELIR azonosítóval.

AK az alkalmassági igazolása körében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal vonatkozó nyilvántartásából ellenőrzi,hogy AT szerepel-e a FELIR azonosító számmal rendelkező vállalkozásokat nyilvántartó rendszerben.
SZ/2. A Kbt. 65.§(1)bekezdés c)pontja és a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020.(XII. 28.)Korm. rendelet 4.§(1)bekezdés b)pontja alapján ATnek igazolnia kell,hogy rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett diétás főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó,az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23.§(5)bekezdése szerinti valamennyi utolsó,de 3 évnél nem régebbi minősítéssel és be kell mutatnia a minősítés eredményeit.

AT az alkalmasság igazolása körében köteles csatolni az élelmiszerláncfelügyeleti szerv diétás főzőkonyhára vonatkozó minősítésének másolatát.
Az alkalmasság minimumkövetelménye:
M/1. Alkalmatlan az AT,ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 éven belül befejezett,de legfeljebb 6 éven belül megkezdett,a teljesítési előírásoknak és a szerződésnek megfelelő módon teljesített,legalább 300 fő részére közétkeztetési szolgáltatás nyújtására vonatkozó referenciával.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
M/1. Alkalmatlan az AT,ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 éven belül befejezett,de legfeljebb 6 éven belül megkezdett,a teljesítési előírásoknak és a szerződésnek megfelelő módon teljesített,legalább 300 fő részére közétkeztetési szolgáltatás nyújtására vonatkozó referenciával.
A referencia több szerződésből teljesíthető.
Ajánlatkérő csak a vizsgált időszak alatt befejezett,de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Közös ajánlattétel esetén a műszaki,illetve szakmai alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
Ajánlatkérő csak a vizsgált időszak alatt befejezett,de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Közös ajánlattétel esetén a műszaki,illetve szakmai alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
SZ/1. Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére,ha nem rendelkezik aktív,a közétkeztetési tevékenységre vonatkozó,az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény szerinti FELIR azonosítóval.
SZ/2. Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére,ha nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett diétás főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó,az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23.§(5)bekezdése szerinti 3 évnél nem régebbi minősítéssel.
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása
SZ/2. Alkalmatlan az AT a szerződés teljesítésére,ha nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett diétás főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó,az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23.§(5)bekezdése szerinti 3 évnél nem régebbi minősítéssel.
Részletesen KD-ban.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Az ellenszolgáltatás teljesítése a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdése szerint történik.
Ajánlatkérő - a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján - a teljesítés elismeréséről (teljesítésigazolás) vagy az elismerés megtagadásáról írásban nyilatkozik.
Számla benyújtására nyertes Ajánlattevő a ténylegesen megrendelt adagszám alapján havonta utólag jogosult a szerződési feltételek szerint.
A számlán feltüntetésre kell, hogy kerüljön a tárgyhónapban kiadott adagok száma és azok ára étkezési típusonként, normál és diétás bontásban.
Ajánlatkérő az eseti megrendelések összegét, a teljesítés igazolása után a nyertes Ajánlattevő által kiállított számla ellenében banki átutalással egyenlíti ki a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül figyelemmel Ptk. 6:130. § (1) -(2) bekezdés előírásaira.

Ajánlatkérő előleg igénylésének lehetőségét nem biztosítja a szerződés teljesítése során.
A szerződés finanszírozása saját forrásból történik, melynek egy része a térítési díj köteles ellátottakra vonatkozó térítési díj bevétel.
Fizetési késedelem esetén a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése az irányadó.
A kifizetések, az ajánlattétel és az elszámolás pénzneme: HUF
Késedelmi kötbér a késedelemmel érintett megrendelési rész 10%-a.
Hibás teljesítés: napi hulladékelszállítás vállaláshoz kapcsolódó hibás teljesítési kötbér mértéke nettó 10 000,- Ft/naptári nap (maximuma 30 napi tétel). Minden más esetben a hibás teljesítési kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett részért járó nettó vállalkozói díj 10%-a.

Meghiúsulási kötbér: mértéke az elállás, felmondás időpontja, valamint a jelen szerződés szerinti szolgáltatási időszak utolsó napja közötti időszakra vonatkozóan számított ellenszolgáltatás értékének 20%-a.
További információ a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező szerződéstervezetben található.
Ajánlatkérő befogadja és feldolgozza az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
A legjobb ár-érték arányt megjelenítő ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0, a felső határa 100 pont.
Értékelési módszertana:
Ár értékelési szempont vonatkozásában: a Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú mellékletének A). 1. aa) pontjában meghatározott fordított arányosítás.

Minőségi értékelési szempontok vonatkozásában: Ajánlatkérő a Miniszterelnökség útmutatója szerinti arányosítás módszerével értékeli az ajánlatokat.
Értékelési szempontok:
1. értékelési részszempont: Ártáblázat összesen sora szerinti éves díj (nettó Forint) - Súlyszám: 70
2. értékelési részszempont: Dokumentálásra alkalmas fogyasztói visszajelzési rendszer bevezetésének vállalása (0:nem,1:papír alapú, 2:elektronikus, 3:papír éselektronikus is)- Súlyszám: 10
3. értékelési részszempont: A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül zöldség vagy gyümölcs szolgáltatása napi háromszori étkezés esetén (adag) (minimum 0 adag, maximum 3 adag) - Súlyszám: 5
4. értékelési részszempont: A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül nyers zöldség vagy gyümölcs szolgáltatása napi egyszeri étkezés esetén (adag) minimum 0 adag, maximum 3 adag) - Súlyszám: 5
5. értékelési részszempont: A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszer szolgáltatása napi háromszori étkezés esetén (adag) (minimum 0 adag, maximum 3 adag) - Súlyszám: 5

6. értékelési részszempont: A táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló rendelet előírásaiban foglalt gyakoriságon felül teljes kiőrlésű gabona alapú élelmiszer szolgáltatása napi egyszeri étkezés esetén (adag) (minimum 0 adag, maximum 3 adag) - Súlyszám: 5

Az értékelés részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15730961213
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Nád Lilla
A vevő profiljának címe: http://www.budakalasz.hu🌏
Hivatkozás További információk
1. Ajánlatkérő(AK)megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét. Mivel egyik intézményben sem főzőkonyha, hanem csak tálalókonyha működik, így mind az előállítási, mind a szállítási költségek akkor csökkenthetők leginkább, ha egy ajánlattevő látja el a teljes település közétkeztetés szolgáltatását. A nagyobb mennyiségben történő előállítástól, és a teljes mennyiség egyszerre történő szállításától Ajánlatkérő nemcsak költségmegtakarítást, és így alacsonyabb ajánlati árakat vár, hanem kisebb környezeti terhelést is, melyet szintén kiemelt szempontnak tekint. A konyhákon belül több szolgáltató működése organizációs zavart okozna. Ennek megfelelően Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a részajánlattételt.

2. Kbt. 66.§(5)alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, mely feltünteti a Kbt. 68. § (4) szerinti adatokat, és kizárólag EKR űrlap kitöltésével nyújtható be.
3. Az ajánlathoz csatolni kell:
- az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját,
- a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó meghatalmazást.
- AT-nek a 321/2015 . (X. 30.) Korm. r. 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbej. eljárás esetében ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbej.kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
- EKR űrlapon nyilatkozni kell a Rend.17.§-a szerint a Kbt. 62. § (1) bek. k pont kb) alpontjára.
- EKR űrlapon nyilatkozni kell a Kbt. 66. §…
… (2) szerint a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
… (6) szerint.A nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell!
- EKR űrlapon AT nyilatkozik az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) és a Kr.17. § (2) bekezdése szerint a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok hiányáról.

- EKR űrlapon nyilatkozni kell az üzleti titokról, és az üzleti titok jogalapját indokolni kell.
4. Ajánlattevő a nettó ajánlati összár alátámasztására köteles csatolni a Közbeszerzési dokumentumok részét képező ajánlati ártáblázatot teljes körűen kitöltve és beárazva. Ajánlattevőnek az ajánlati ártáblázat minden sorát és oszlopát ki kell töltenie. Az ajánlati ár 1 éves teljesítési időszakra vonatkozik, és az értékelést szolgálja, nem egyezik meg a teljes szerződési árral. A beárazott ajánlati ártáblázatot nem szerkeszthető, cégszerűen aláírt (például .pdf) és szerkeszthető (például .xls) formátumban is csatolni kell.

5. Értékelési szempontok, pontok, értékelés módszere: A IV.1.11) pontban foglaltak szerint.
6. AK az eljárás során a Kbt. 71. § alapján az összes Ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdése szerinti korlátozást nem alkalmazza új gazdasági szereplők bevonása esetén.
7. AK a Kbt. 35. § (9) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet létrehozását.
8. Ajánlatkérő tárgyi eljárásban nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
9. A felhívás III.1.3) M/1., SZ/1. és SZ/2. szerinti alkalmassági feltétel és az előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb.
10. Ajánlatkérő többváltozatú ajánlat benyújtását nem teszi lehetővé.
11. Az ajánlati kötöttség időtartama: 30 nap.
12. Ajánlatkérő az ajánlattételt nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.
13. A szerződés megkötésének feltétele, hogy nyertes Ajánlattevő a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet] 4. § (1) bekezdés b) pontja szerinti minősítést a normál ellátási formához igénybe vett főzőkonyha tekintetében bemutassa vagy az erre irányuló eljárás megkezdését igazoló dokumentumot bemutassa az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 23. § (5) bekezdése alapján.

14. Az ajánlatok bontására az EKR-ben kerül sor. Ajánlatok felbontásának ideje: a felhívás IV.2.2) pontjában megadott ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később veszi kezdetét a bontás. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A Kbt. 68. § (1b), (1c) és (4) bekezdés, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § és 16. § rendelkezései szerint.

15. A jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumkban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. irányadó.
16. Ajánlatkérő befogadja és feldolgozza az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
17. FAKSZ: Hegedűsné dr. Hovánszki Tímea (lajstromszám: 00664)
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § rendelkezései szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 086-234208 (2022-04-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Budakalász Város Önkormányzata közétkeztetési feladatot ellátó intézményeinek a teljes szerződési időszakra történő közétkeztetési feladatellátása, mely a mennyiségi eltérést és az opcióst is magában foglalja.
A szerződési időszak két év, mely további 2 éves időszakkal meghosszabbítható a felek egybehangzó szerződési akaratnyilatkozatával. A szerződési időszak a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4.§ (3) bekezdése szerinti felhatalmazás alapján került meghatározásra, mely szerint a közétkeztetési közbeszerzési eljárás alapján a szerződés legfeljebb 2 éves időtartamra köthető, mely a Kbt. szabályai szerint legfeljebb 2 évvel meghosszabbítható. Ajánlatkérő a hosszabb szerződési időtartammal egyrészt szeretné, ha a nyertes ajánlattevő hosszíbb távra tudna tervezni, különös tekintettel a főzőkonyhák megszigorított engedélyezési eljárására, másrészt a hosszabb időtartam alatt várható nagyobb megtérülésre tekintetel alacsonyabb ármegajánlásokat vár.
A mennyiségi eltérés évi +/- 15%.
a) A napi adagszám csökkenhet az iskolai osztályok intézményen kívüli programjai esetén és a betegségek miatti lemondások okán.
b) A köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 30. § (5) bekezdés szerinti rendkívüli szünet elrendelése esetén nincs étkeztetés.
Kétoldalú opció egyrészt a kétéves szerződési időszak további 2 évvel történő hosszabbításának lehetősége.
Egyoldalú opció az ajánlatkérő részéről a lehetőség szerint 2023-ban megnyíló gimnáziumi osztályok étkeztetése, mely a 2. évben +7%, a 3. évben +14%, a 4. évben +21% opciós rész lehívási jogosultságot foglal magában, melynek alapja az általános iskolai fogyasztási mennyiség.
A szolgáltartási időszak kezdete: 2022. augusztus 7. napja.
Ajánlatkérő kötelező feladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 21/A. §-ában és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglalt, a települési önkormányzat részére előírt intézményi gyermekétkeztetés biztosítása köznevelési intézményekben. A beszerzés a gyermekétkeztetés mellett az intézményi felnőtt és a szociális ellátással érintett felnőtt étkeztetést is magába foglalja.
Ajánlatkérő a mennyiségi eltérést arra tekintettel határozta meg, hogy egyrészt a szerződési időtartam alatt demográfiai változások állhatnak be a Budapest agglomerációjában lévő településen, másrészt a gyermekek étkezése a tanrendtől, az ételek ízviágától, a szülők home office munkájától kezdődően a járványhylezetben előállt digitális oktatásig hektikusan változnak, így Ajánlatkréő nem tud felelősséggel kisebb mennyiségi eltéréssel kalkulálni.
Az opciós részt Ajánlatkérő az indítandó, s felmenő rendszerben várhatóan a 2023. évtől induló gimnáziumi osztályra tekintettel jelöli meg AJánlatkérő, és a mennyiségi eltérés a fenti okok miatt a leendő gimnáziumi tanulók étkezésére is alkalmazandó, Ajánlatkérőn kívül álló étkezési szokások miatt.
Budakalász Város Önkormányzata közétkeztetési feladatot ellátó intézményeinek a teljes szerződési időszakra történő közétkeztetési feladatellátása, mely a mennyiségi eltérést és az opcióst is magában foglalja.
A szerződési időszak két év, mely további 2 éves időszakkal meghosszabbítható a felek egybehangzó szerződési akaratnyilatkozatával. A szerződési időszak a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4.§ (3) bekezdése szerinti felhatalmazás alapján került meghatározásra, mely szerint a közétkeztetési közbeszerzési eljárás alapján a szerződés legfeljebb 2 éves időtartamra köthető, mely a Kbt. szabályai szerint legfeljebb 2 évvel meghosszabbítható. Ajánlatkérő a hosszabb szerződési időtartammal egyrészt szeretné, ha a nyertes ajánlattevő hosszíbb távra tudna tervezni, különös tekintettel a főzőkonyhák megszigorított engedélyezési eljárására, másrészt a hosszabb időtartam alatt várható nagyobb megtérülésre tekintetel alacsonyabb ármegajánlásokat vár.
A mennyiségi eltérés évi +/- 15%.
a) A napi adagszám csökkenhet az iskolai osztályok intézményen kívüli programjai esetén és a betegségek miatti lemondások okán.
b) A köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 30. § (5) bekezdés szerinti rendkívüli szünet elrendelése esetén nincs étkeztetés.
Kétoldalú opció egyrészt a kétéves szerződési időszak további 2 évvel történő hosszabbításának lehetősége.
Egyoldalú opció az ajánlatkérő részéről a lehetőség szerint 2023-ban megnyíló gimnáziumi osztályok étkeztetése, mely a 2. évben +7%, a 3. évben +14%, a 4. évben +21% opciós rész lehívási jogosultságot foglal magában, melynek alapja az általános iskolai fogyasztási mennyiség.
A szolgáltartási időszak kezdete: 2022. augusztus 7. napja.
Ajánlatkérő kötelező feladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi
XXXI. törvény 21/A. §-ában és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglalt, a települési önkormányzat részére előírt intézményi gyermekétkeztetés biztosítása köznevelési intézményekben. A beszerzés a gyermekétkeztetés mellett az intézményi felnőtt és a szociális ellátással érintett felnőtt étkeztetést is magába foglalja.
Ajánlatkérő a mennyiségi eltérést arra tekintettel határozta meg, hogy egyrészt a szerződési időtartam alatt demográfiai változások állhatnak be a Budapest agglomerációjában lévő településen, másrészt a gyermekek étkezése a tanrendtől, az ételek ízviágától, a szülők home office munkájától kezdődően a járványhylezetben előállt digitális oktatásig hektikusan változnak, így Ajánlatkréő nem tud felelősséggel kisebb mennyiségi eltéréssel kalkulálni.
Az opciós részt Ajánlatkérő az indítandó, s felmenő rendszerben várhatóan a 2023. évtől induló gimnáziumi osztályra tekintettel jelöli meg AJánlatkérő, és a mennyiségi eltérés a fenti okok miatt a leendő gimnáziumi tanulók étkezésére is alkalmazandó, Ajánlatkérőn kívül álló étkezési szokások miatt.
A beszerzés teljes értéke: 1 122 931 900 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Budakalász Város Önkormányzata közétkeztetési feladatot ellátó intézményeinek a teljes szerződési időszakra történő közétkeztetési feladatellátása, mely a mennyiségi eltérést és az opcióst is magában foglalja.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-07-15 📅
Név: Prizma-Junior Közétkeztetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10929764213
Postacím: Bereki Utca 30.
Postai város: Péteri
Postai irányítószám: 2209
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309708066📞
E-mail: pal.katalin@prizma.hu📧
Ország: Közép-Magyarország🏙️
Internetcím: https://prizma.hu/🌏
A beszerzés teljes értéke: 1 122 931 900 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Hivatkozás További információk
A becsütl érték is és a szerződési érték a teljes 2+2 éves szerződési időszakra vonatkozik, és mind a mennyiségi eltéréseket,mind az opciós részeket tartalmazza. A becsült érék a szerződéses érték is inflációs korrekcióval került a 2. évtől kezdődően évenként jövőérték számításra a pontosabb becslés érdekében.

Nyertes Ajánlattevő cégadatai:
Prizma-Junior Közétkeztetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Cégjegyzékszám
13-10-042017
Adószám
10929764-2-13
Székhely
2209 Péteri, Bereki utca 30.
Továbbui ajánlattevők cégadatai:
Eatrend Korlátolt Felelősségű Társaság
13-09-131262
14893560-4-13
2730 Albertirsa, Pesti út 65.
Klassz Menza Korlátolt Felelősségű Társaság
01-09-305966
26174750-2-41
1055 Budapest, Markó utca 1. B. ép. II. em. 19.
Vác és Vidéke Vendéglátó Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
01-09-354210
23819706-2-42
1158 Budapest, Bezsilla Nándor utca 2.
Forrás: OJS 2022/S 142-407497 (2022-07-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-08-18) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közétkeztetés
Hivatkozási szám: EKR000364502022
Rövid leírás:
Budakalász Város Önkormányzata közétkeztetési feladatot ellátó intézményeinek a teljes szerződési időszakra történő közétkeztetési feladatellátása, mely a mennyiségi eltérést és az opcióst is magában foglalja. A szerződési időszak két év, mely további 2 éves időszakkal meghosszabbítható a felek egybehangzó szerződési akaratnyilatkozatával. A szerződési időszak a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 4.§ (3) bekezdése szerinti felhatalmazás alapján került meghatározásra, mely szerint a közétkeztetési közbeszerzési eljárás alapján a szerződés legfeljebb 2 éves időtartamra köthető, mely a Kbt. szabályai szerint legfeljebb 2 évvel meghosszabbítható. Ajánlatkérő a hosszabb szerződési időtartammal egyrészt szeretné, ha a nyertes ajánlattevő hosszíbb távra tudna tervezni, különös tekintettel a főzőkonyhák megszigorított engedélyezési eljárására, másrészt a hosszabb időtartam alatt várható nagyobb megtérülésre tekintetel alacsonyabb ármegajánlásokat vár. A mennyiségi eltérés évi +/- 15%. a) A napi adagszám csökkenhet az iskolai osztályok intézményen kívüli programjai esetén és a betegségek miatti lemondások okán. b) A köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 30. § (5) bekezdés szerinti rendkívüli szünet elrendelése esetén nincs étkeztetés. Kétoldalú opció egyrészt a kétéves szerződési időszak további 2 évvel történő hosszabbításának lehetősége. Egyoldalú opció az ajánlatkérő részéről a lehetőség szerint 2023-ban megnyíló gimnáziumi osztályok étkeztetése, mely a 2. évben +7%, a 3. évben +14%, a 4. évben +21% opciós rész lehívási jogosultságot foglal magában, melynek alapja az általános iskolai fogyasztási mennyiség. A szolgáltartási időszak kezdete: 2022. augusztus 7. napja. Ajánlatkérő kötelező feladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-ában és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglalt, a települési önkormányzat részére előírt intézményi gyermekétkeztetés biztosítása köznevelési intézményekben. A beszerzés a gyermekétkeztetés mellett az intézményi felnőtt és a szociális ellátással érintett felnőtt étkeztetést is magába foglalja. Ajánlatkérő a mennyiségi eltérést arra tekintettel határozta meg, hogy egyrészt a szerződési időtartam alatt demográfiai változások állhatnak be a Budapest agglomerációjában lévő településen, másrészt a gyermekek étkezése a tanrendtől, az ételek ízviágától, a szülők home office munkájától kezdődően a járványhylezetben előállt digitális oktatásig hektikusan változnak, így Ajánlatkréő nem tud felelősséggel kisebb mennyiségi eltéréssel kalkulálni. Az opciós részt Ajánlatkérő az indítandó, s felmenő rendszerben várhatóan a 2023. évtől induló gimnáziumi osztályra tekintettel jelöli meg AJánlatkérő, és a mennyiségi eltérés a fenti okok miatt a leendő gimnáziumi tanulók étkezésére is alkalmazandó, Ajánlatkérőn kívül álló étkezési szokások miatt.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Iskolai élelmezési szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 122 931 900 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000364502022/1
Cím: közétkeztetési szolgáltatás
A beszerzés leírása:
Budakalász Város Önkormányzatának minden olyan intézményére kiterjed a beszerzési igény, mely az intézményben vagy háhozszállítással közétkeztetési feladatokat lát el. Az eljárás közétkzetetési szolgáltatás beszerzésére irányul 2 éves, további két évvel meghosszabbítható szerződési idpszakra, és az eljárás eredményeként közétkzetetési szolgáltatási szerződés kerül megkötésre. Ajánlatkérő kötelező feladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 21/A. §-ában és a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendeletben foglalt, a települési önkormányzat részére előírt intézményi gyermekétkeztetés biztosítása köznevelési intézményekben. Az étkezési napok számát, valamint az átlagmennyiségeket a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező ajánlati ártáblázat tartalmazza. Az ajánlati ártáblázatban megjelölt valamennyi étkezési típust biztosítani kell, az ott szereplő nettó adagár megjelölése kötelező. Az ellátó intézmények az alábbiak, mely egyben a szolgáltatási helyeket is jelenti: a.) Budakalászi Bölcsőde, 2011 Budakalász Budai út 10. (székhely) b.) Mályva Bölcsőde, 2011 Budakalász Mályva utca 1/b (Budakalászi Bölcsőde telephely) c.) Budakalászi Nyitnikék Óvoda, 2011 Budakalász Pomázi út 3. (székhely) „A” épület d.) Budakalászi Nyitnikék Óvoda, 2011 Budakalász Pomázi út 3. (székhely) „B” épület e.) Budakalászi Nyitnikék Óvoda Szalonka utcai Tagintézménye, 2011 Budakalász Szalonka utca 1/A (Budakalászi Nyitnikék Óvoda telephely) f.) Budakalászi Telepi Óvoda, 2011 Budakalász Mályva utca 1. (székhely) g.) Patakpart Általános Iskola, 2011 Budakalász Klisovác utca 15. h.) Kalász Suli Általános Iskola, 2011 Budakalász Budai út 54. i.) Szentistvántelepi Általános Iskola, 2011 Budakalász, Martinovics utca 9. j.) Kalászi Idősek Klubja, 2011 Budakalász Táncsics Mihály utca 19. + házhozszállítással érintett helyek Az intézményekben tálalókonyha működik. Nyertes Ajánlattevő biztosítja az ételek elkészítését, valamint a meghatározott időpontokban a szolgáltatási helyekre szállítását. Az ételek tálalását Ajánlatkérő biztosítja, Nyertes ajánlattevőtől függetlenül, de vele a szerződés teljesítése tekintetében mindenben együttműködve. Az intézményi létszámokat korcsoportonként a műszaki leírás és az ártáblázat tartalmazza. Nyertes Ajánlattevő a) az általános iskoláskorú gyermekek részére tanítási napokon napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), illetve napi egyszeri főétkezést, az iskolai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd), b) gimnáziumi iskolás korúak részére tanítási napokon napi egyszeri főétkezést (ebéd), c) óvodáskorú gyermekek részére napi egyszeri főétkezést (ebéd) és kétszeri kisétkezést (tízórai, uzsonna), az óvodai alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd) d) bölcsődés korú gyermekek részére napi egyszeri főétkezést (ebéd) és háromszori kisétkezést (reggeli, tízórai, uzsonna), a bölcsődei alkalmazottak részére egyszeri főétkezést (ebéd) e) szociális intézmény részére napi egyszeri főétkezést (ebéd), szociális intézmény alkalmazottai részére egyszeri főétkezést (ebéd) illetve házhozszállítás napi egyszeri főétkezést (ebéd) köteles biztosítani. A napi adagszám átlag mennyiségétől történő eltérés esetei: a) A napi adagszám csökkenhet az iskolai osztályok intézményen kívüli programjai esetén és a betegségek miatti lemondások okán. b) A köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 30. § (5) szerinti rendkívüli szünet elrendelése esetén nincs étkeztetés. c) A napi adagszám - a gyermeki, a tanulói igényekhez igazodva - az adott intézmény maximális létszámáig növekedhet az ellátási formára és étkezési típusra egyaránt Ajánlatkérő a kötelező közétkeztetési előírások legmagasabb értékében állapítja meg az igényelt adagmennyiségeket az alábbiak szerint: Nyertes Ajánlattevő köteles a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló EMMI rendeletben meghatározott adagolási előíráshoz képest bölcsődés korú (1-3 év) és óvodás korú (4-6 év) gyermekek számára, az EMMI rendelet szerint meghatározott tól-ig érték ételadagolási mennyiségeket felső határát köteles betartani az alábbi esetekben: Kisétkezések: - lekvárok 2 dkg Főzelékek: 2 dl Mártások: 1,5 dl Gyümölcslé: 2 dl Húsok, hús levesben:4 dkg Köretek: - burgonya: 15 dkg - rizs: 15 dkg - tarhonya/bulgur: 15 dkg - tészta: 13 dkg Tészta feltétek: - túró ételkészítéshez: 50g - dejó szórat: 20g Egytálételek: 20 dkg Nyertes Ajánlattevő köteles a szerződést úgy teljesíteni, hogy a) 2022. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 60 százaléka; b) 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből származik. A közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól szóló 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet 6. § (1) alapján a közétkeztetési szolgáltatásról szóló szerződésnek főzőkonyhánként tartalmaznia kell a beszerzett termék összértékén belül a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek, illetve a helyi élelmiszer termékek összesített arányát. Nyertes Ajánlattevő köteles a nyomonkövetési dokumentációjából külön jogszabály szerint elektronikus úton adatot szolgáltatni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH), valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ részére, a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező részletes műszaki dokumentációban foglalt kötelezettség teljesítésének igazolása céljából. Az adatszolgáltatás, valamint a Korm. rendelet 4.§ és 5. § szerint vállalt feltételek teljesülését külön jogszabály szerint kockázatbecslés alapján a NÉBIH, a táplálkozás-egészségügyi feltételek teljesülését a népegészségügyi hatóság ellenőrzi. A részletes előírásokat szerződési feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírás és szerződéstervezet tartalmazza.

Kiegészítés a II.2.7) ponthoz: A szerződés időtartama: A vállalkozási szerződés hatálybalépésétől (elvárt szolgáltatási kezdési és egyben hatályba lépési időpont: 2022.08.07. napja) számított 24 hónap. Ajánlatkérő a teljesítés jellegéből fakadóan előteljesítést nem fogad el. A szerződés annak mindkét fél általi aláírása napján lép hatályba. A szerződés legfeljebb további 24 hónappal meghosszabbítható. A meghosszabbításról a szerződés eredeti lejárati idejét legalább 30 nappal megelőzően Ajánlatkérő köteles a nyertes Ajánlattevőt tájékoztatni, de a hosszabbítás csak kétoldalú jognyilatkozattal, mindkét fél által aláírt szerződés módosítással hosszabbítható meg a Kbt. 141.§ (4) a) pont opciógyakolrásra vonatkozó szabályai szerint.

Időtartam
Kezdeti időpont: 2022-08-07 📅
Végdátum: 2026-08-07 📅
Leírás
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
11.1. Jelen szerződés annak mindkét fél általi aláírását követő napon lép érvénybe és 2022. augusztus 7. napján lép hatályba . A szerződés időtartama főszabály szerint annak hatályba lépésétől számított 24 hónap, amely felek egybehangzó jognyilatkozatával, a Kbt. 141.§ szabályainak betartása mellett szerződésmódosítással további 24 hónappal meghosszabbítható. 11.2. Megrendelő a szerződés további 24 hónappal való meghosszabbítására vonatkozó igényét legkésőbb a szerződés főszabály szerinti időtartamának lejártát megelőző 30. napig köteles jelezni Vállalkozó felé, amennyiben a jelen szerződés hatálya korábban nem szűnik meg.

Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
Egyoldalú opció az ajánlatkérő részéről a lehetőség szerint 2023-ban megnyíló gimnáziumi osztályok étkeztetése, mely a 2. évben +7%, a 3. évben +14%, a 4. évben +21% opciós rész lehívási jogosultságot foglal magában, melynek alapja az általános iskolai fogyasztási mennyiség.
Egyoldalú opció az ajánlatkérő részéről a lehetőség szerint 2023-ban megnyíló gimnáziumi osztályok étkeztetése, mely a 2. évben +7%, a 3. évben +14%, a 4. évben +21% opciós rész lehívási jogosultságot foglal magában, melynek alapja az általános iskolai fogyasztási mennyiség.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés odaítélése Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1/4411-1/2022
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-07-15 📅
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 122 931 900 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000364502022/5321
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Prizma-Junior Közétkeztetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10929764213
Postacím: Bereki Utca 30.
Postai irányítószám: 2209
Postai város: Péteri
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: pal.katalin@prizma.hu📧
Telefon: +36 309708066📞
Fax: +36 13711721 📠
URL: https://prizma.hu/🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Budakalász Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15730961213
Postacím: Petőfi Tér 1
Postai irányítószám: 2011
Postai város: Budakalász
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Nád Lilla
E-mail: beszerzes@budakalasz.hu📧
Telefon: +36 701988730📞
Fax: +36 12345678 📠
URL: https://www.budakalasz.hu🌏
Kiegészítő információk További információk
A szerződés értéke 7,3%-kal nő a szerződés módosítást követző időszakra vonatkozóan. Az ellenérték változás a szerződés fennmaradó időszakára vonatkozóan növekszik összesen 14,625%-kal, mely a teljes szerződési időszak végéig, 2026.08.07-ig úgy tevődik össze, hogy • az első és második módosításra tekintettel az eddigi, teljes szerződési időszakra vetített 12,5%-os növekmény • a jelenlegi módosítással a teljes szerződési időszakra vonatkozóan a +7,3% és a feltételes +1,2%-os növekményt is figyelembe véve együttesen 2,125 %-os növekménnyel jár.

Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_46282392
Régió: Pest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § rendelkezései szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Egyéb kiegészítő információk
A módosítás jogcíme: Kbt. 141.§ (4) bekezdés: Kbt. 141.§ (4) A (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés – a (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat az alábbiak közül bármely esetben: a) ha a szerződés minden ajánlattevő számára előre megismerhető módon, egyértelműen rögzíti a szerződés meghatározott tartalmi elemei későbbi változásának (ideértve az opció gyakorlásának) pontos feltételeit és tartalmát. Az ilyen szerződéses feltételek azonban nem rendelkezhetnek olyan módosításokról, amelyek megváltoztatnák a szerződés általános jellegét; Felek a közöttük lévő szerződést 2023.07.31. napján (1. sz. módosítás) és 2024.03.23. napján (2. sz. módosítás) módosították, mely módosítások a Kbt. 141.§ (7) bekezdése alapján nem voltak hirdetmény kötelesek. Kbt. 141.§ (4) A (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés – a (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül – új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat az alábbiak közül bármely esetben: a) ha a szerződés minden ajánlattevő számára előre megismerhető módon, egyértelműen rögzíti a szerződés meghatározott tartalmi elemei későbbi változásának (ideértve az opció gyakorlásának) pontos feltételeit és tartalmát. Az ilyen szerződéses feltételek azonban nem rendelkezhetnek olyan módosításokról, amelyek megváltoztatnák a szerződés általános jellegét; (7) A (4) bekezdés a) pontja szerinti eset kivételével az ajánlatkérő köteles a szerződés módosításáról a külön jogszabályban meghatározott minta szerinti tartalommal hirdetményt közzétenni. Felek az infláció követésére vonatkozóan a Szerződés 2.4. pontjában rögzítették, hogy Vállalkozó a közétkeztetési szolgáltatásért fizetendő nettó eladási árat egy évben egyszer, tanévkezdéskor, legkorábban 2023. január 1-jétől módosíthatja maximum a KSH előző, a munkahelyi és diákétkeztetésre vonatkozó (https://www.ksh.hu/stadat_files/ara/hu/ara0043.html 11.1.2.sor) 12 havi ágazati inflációs rátájának megfelelően. Vállalkozó módosítási igényét minimum három hónappal a hatályba lépést megelőzően köteles Megrendelő felé a részletes kimutatást tartalmazó dokumentáció becsatolásával írásban jelezni. Vállalkozó jelezte inflációkövetési igényét, és Felek kölcsönösen kialkudott inflációkövetése az ajánlati árakhoz viszonyított +7,3% és további opcionálisan +1,2% emelés.

A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
A szerződésmódosítás időpontja: 2025.07.15. napja. 2.1. Szerződő Felek a szállítandó adagok alábbi egységáraiban (Ft/adag) állapodnak meg: I. 7,3% szerződés szerinti emelés, a KSH által közzétett ágazati inflációs index alapján: 3 éven aluli gyermekek (bölcsődei étkeztetés): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Reggeli 151 99 Tízórai 151 99 Ebéd 556 384 Uzsonna 151 99 Összesen: 1 009 681 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Reggeli 185 120 Tízórai 163 107 Ebéd 614 425 Uzsonna 176 115 Összesen: 1 138 767 4-6 éves gyermekek esetében (óvodai étkeztetés): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 151 114 Ebéd 655 465 Uzsonna 151 113 Összesen: 957 692 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 185 137 Ebéd 717 509 Uzsonna 181 135 Összesen: 1 083 781 7-10 éves gyermekek esetében (iskolai alsó tagozat): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 222 162 Ebéd 848 640 Uzsonna 212 188 Összesen: 1 282 990 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 256 188 Ebéd 926 640 Uzsonna 248 188 Összesen: 1 430 1 016 11-14 éves gyermekek esetében (iskolai felső tagozat): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 222 162 Ebéd 848 640 Uzsonna 212 188 Összesen: 1 282 990 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 256 188 Ebéd 926 640 Uzsonna 248 188 Összesen: 1 430 1 016 15-18 éves gyermek esetében (középiskolás): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 848 675 Összesen: 848 675 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 934 744 Összesen: 934 744 Idősek Klubja esetében (intézményi szociális étkezés) Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 982 - Összesen: 982 - Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 1 102 - Összesen: 1 102 - Idősek klubja (házhozszállítás) Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 1 261 - Összesen: 1 261 - Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 1 381 - Összesen: 1 381 - Alkalmazottak esetében (óvoda, iskola, bölcsőde, gimnázium intézményben is): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 848 - Összesen: 848 - Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 934 - Összesen: 934 - II. 7,3% szerződés szerinti emelés, a KSH által közzétett ágazati inflációs index alapján + 1,2 % A-B menü bevezetése esetén 3 éven aluli gyermekek (bölcsődei étkeztetés): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Reggeli 153 100 Tízórai 153 100 Ebéd 562 388 Uzsonna 153 100 Összesen: 1 021 688 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Reggeli 187 122 Tízórai 165 109 Ebéd 621 430 Uzsonna 178 116 Összesen: 1 151 777 4-6 éves gyermekek esetében (óvodai étkeztetés): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 153 115 Ebéd 662 470 Uzsonna 153 114 Összesen: 968 699 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 187 139 Ebéd 725 514 Uzsonna 183 137 Összesen: 1 095 790 7-10 éves gyermekek esetében (iskolai alsó tagozat): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 225 164 Ebéd 857 647 Uzsonna 215 190 Összesen: 1 297 1 001 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 259 190 Ebéd 936 647 Uzsonna 251 190 Összesen: 1 446 1 027 11-14 éves gyermekek esetében (iskolai felső tagozat): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 225 164 Ebéd 857 647 Uzsonna 215 190 Összesen: 1 297 1 001 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Tízórai 259 190 Ebéd 936 647 Uzsonna 251 190 Összesen: 1 446 1 027 15-18 éves gyermek esetében (középiskolás): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 857 682 Összesen: 857 682 Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 944 752 Összesen: 944 752 Idősek Klubja esetében (intézményi szociális étkezés) Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 993 - Összesen: 993 - Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 1 114 - Összesen: 1 114 - Idősek klubja (házhozszállítás) Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 1 275 - Összesen: 1 275 - Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 1 396 - Összesen: 1 396 - Alkalmazottak esetében (óvoda, iskola, bölcsőde, gimnázium intézményben is): Szolgáltatás normál Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 857 - Összesen: 857 - Szolgáltatás diétás Nettó eladási ár Nettó nyersanyagnorma Ebéd 944 - Összesen: 944 -