Közétkeztetési szolgáltatás nyújtása Mezőberényben

Mezőberény Város Önkormányzata

A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Mezőberény városban.
Ajánlatkérő bérleti díj ellenében nyertes Ajánlattevő rendelkezésére bocsátja az 5650 Mezőberény, Petőfi utca 14/b. alatt található főzőkonyhát és tálalókonyhát, valamint és kapcsolódó ingóságokat, melyet a szolgáltatás ellátásához igénybe vehet.
A nyertes ajánlattevőnek meg kell szereznie a szükséges hatósági engedélyeket a főzőkonyha és a tálalókonyha jogszabályoknak megfelelő üzemeltetéséhez, ideértve első sorban a működési engedélyt.
A nyertes ajánlattevő feladata a szolgáltatás végzése során keletkezett valamennyi hulladék kezelése és ártalmatlanítása a saját költségén és a saját maga által meghatározott helyen.
Továbbiak: Műszaki leírás, felhívás II.2.4) pont
Kiegészítés II.2.4) pont:
A nyertes ajánlattevőnek meg kell szereznie a szükséges hatósági engedélyeket az általa üzemeltetendő főzőkonyha és a tálalókonyha jogszabályoknak megfelelő üzemeltetéséhez, ideértve első sorban a működési engedélyt. A a nyertes ajánlattevő által üzemeltetett főzőkonyha és a tálalókonyha üzemeltetésének teljes időtartama alatt a jogszabályi feltételeknek és a hatósági előírásoknak történő megfelelésről a nyertes ajánlattevő köteles gondoskodni.
A nyertes ajánlattevő a közétkeztetést saját személyzettel biztosítja, azzal, hogy az óvodák és a szociális intézmények esetében csak az étel kiszállítását biztosítja, a tálalás az Ajánlatkérő alkalmazásában álló közalkalmazottak, és egyéb személyek feladata.
A szolgáltatással kapcsolatos minőségi és mennyiségi követelményeket a közétkeztetésre vonatkozó táplálkozás-egészségügyi előírásokról szóló 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet, illetve a hatályos jogszabályi előírások tartalmazzák.
A tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában a szolgáltatás természete kapcsán irányadó a 676/2020. (XII.28.) Korm. rendelet a közétkeztetés tárgyú közbeszerzések tekintetében alkalmazandó eljárások sajátos szabályairól tárgyú kormányrendelet.
A nyertes ajánlattevőnek a közbeszerzési dokumentumokban részletezettek szerint kell a csatolt ártáblázatot beárazni. Az Ajánlatkérő által fizetett havi szolgáltatási díj ezen meghatározások alapján kerül kiszámításra.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy, amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű dolog megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
A részletes műszaki paramétereket, továbbá a nyertes ajánlattevő által elvégzendő feladatok részletezését, a részletes szakmai követelményeket a karakterkorlátra tekintettel a Közbeszerzési Dokumentumok és annak részét képező Műszaki Leírás tartalmazza.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-06-03. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-05-20.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-05-20 Ajánlati felhívás
2022-08-03 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-05-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000677402022
Rövid leírás:
“A tárgyi közbeszerzési eljárás célja közétkeztetési szolgáltatás biztosítása Mezőberény városban.”
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Élelmezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Békés 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Mezőberény Város Önkormányzata
Postacím: Kossuth Lajos Tér 1
Postai irányítószám: 5650
Postai város: Mezőberény
Kapcsolat
Internetcím: http://www.mezobereny.hu 🌏
E-mail: info@mezobereny.hu 📧
Telefon: +36 66515515 📞
Fax: +36 66515503 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000677402022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000677402022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-20 📅
Benyújtási határidő: 2022-06-03 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-25 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 101-281043
HL-S szám: 101
További információk

“Kiegészítés a II.2.7) ponthoz: AK feltételes közbeszerzési eljárást indít - a feltételeket részletesen a VI.3) pont 28. alpontja tart. A teljesítés...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2022/S 101-281043 (2022-05-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-08-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 279 537 545 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-03 📅
Közzététel dátuma: 2022-08-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 151-433247
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 101-281043
HL-S szám: 151
Forrás: OJS 2022/S 151-433247 (2022-08-03)