Laborfejlesztés 2 részben
Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
Laborfejlesztés 2 ajánlati részben;
1. ajánlati rész: 500 literes termosztát,
2.ajánlati rész: Festőautomata
Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható!
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást
megindító felhívásban
és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra,
tevékenységre, személyre,
szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében
történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő
feladata.
Továbbiak az adott ajánlati részeknél, valamint a közbeszerzési dokumentációban.
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-11-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-10-10.
SzállítókA következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
- • Diagnosticum Gyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
- • Scharlab Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
| Dátum | Dokumentum |
|---|---|
| 2022-10-10 | Ajánlati felhívás |
| 2022-12-27 | Tájékoztató az eljárás eredményéről |
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Hivatkozási szám: EKR001334542022
Rövid leírás:
“Laborfejlesztés 2 ajánlati részben; 1. ajánlati rész: 500 literes termosztát, 2.ajánlati rész: Festőautomata Az ajánlatban csak új, azaz nem használt,...”
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések 📦
További CPV-kód: Orvosi felszerelések 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Országos Korányi Pulmonológiai Intézet
Postacím: Korányi Frigyes Út 1 10886/33
Postai irányítószám: 1121
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://www.koranyi.hu 🌏
E-mail: szepesi@koranyi.hu 📧
Telefon: +36 305569698 📞
Fax: +36 13943521 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001334542022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001334542022/reszletek 🌏
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-10-10 📅
Benyújtási határidő: 2022-11-11 📅
Közzététel dátuma: 2022-10-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 199-562520
HL-S szám: 199
További információk
“II.2.7. pont vonatkozásában: A felhívás csak munkanapokat tesz lehetővé rögzíteni, azonban jelen eljárásban irányadó: Ajánlatkérő nem munkanapokban írja elő...”
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Laborfejlesztés 2 ajánlati részben;”
“1. ajánlati rész: 500 literes termosztát,”
Többet mutasson (10)
“2.ajánlati rész: Festőautomata”
“Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható!”
“Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet (Rendelet) 46. § (3) bekezdése alapján rögzíti, hogy az eljárást”
“megindító felhívásban”
“és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra,”
“tevékenységre, személyre,”
“szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében”
“történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő”
“feladata.”
“Továbbiak az adott ajánlati részeknél, valamint a közbeszerzési dokumentációban.”
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“Határidős adásvételi szerződés”
“500 literes termosztát: 2 db”
Többet mutasson (14)
“Előírt paraméterek:”
“Egykijelzős változat”
“Rozsdamentes acélból készített belső tér és külső burkolat”
“digitális hőmérséklet-kijelzés”
“Egy db. idő-hőmérséklet lépcső futtatható le”
“véghőmérséklet, és a tartási idő beállítható”
“program azonnal elindul, a tartási idő, visszaszámlálása késleltethető.”
“Ethernet adatkimeneti port”
“1 db PT100 hőmérséklet szenzor”
“Továbbiak részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban (KD " III. MŰSZAKI LEÍRÁS.").”
“megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú”
“dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy”
“jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés alatt a „vagy azzal egyenértékű”-t”
“kell érteni. Az egyenértékűség igazolása ajánlattevő feladata.”
További információk:
“II.2.7. pont vonatkozásában: A felhívás csak munkanapokat tesz lehetővé rögzíteni, azonban jelen eljárásban irányadó: Ajánlatkérő nem munkanapokban írja elő...”
A rész elnevezése: 2. ajánlati rész: Festőautomata
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“Határidős adásvételi szerződés.”
“Festőautomata: 1 db”
Többet mutasson (5)
“Mikrobiológiai használat kenetek keresztkontamináció mentes festésére. (A festék fúvófejen keresztül spray formájában legyen adagolva, annak érdekében, hogy...”
“Tárgylemezre rögzített kenetek Ziehl Neelsen festésére, Mycobacteriumok (sav ás alkoholálló baktériumok kimutatására”
“Lemeztartó (carusel) 1-12 vagy 1-30 tárgylemeznek”
“Automatikus festés és színtelenítés, szárítás”
“Továbbiak részletesen a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírásban (KD " III. MŰSZAKI LEÍRÁS.")”
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“1121 Budapest, Korányi F. út 1”
“1121 Budapest, Korányi F. út 1.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Kizáró okok:”
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő,alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan”
Többet mutasson (9)
“gazdasági szereplő,akivel szemben a Kbt.62.§ (1)-(2)bek. felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll.Az AT-nek(közös ajánlattétel esetén”
“külön-külön) és a Kbt.65.§ (7)bek. szerinti alkalmasságot igazoló szervezetnek/személynek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015.(X.30.)”
“Korm.rendelet (továbbiakban: Kr.)II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően,az egységes európai közbeszerzési”
“dokumentum(továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia,hogy nem tartozik a Kbt.62.§ (1) és (2)bek. alá.Az EEKD-t az”
“elektronikus közbeszerzési rendszerben(a továbbiakban: EKR) kell csatolni az ajánlathoz a Kbt. 41/A.§(5) bek. alapján.Az AT nyilatkozni köteles továbbá...”
“változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást(nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges). AK...”
“Öntisztázás: Kbt. 64.§(1)-(2) bekezdés alapján.A jogerős határozatot ajánlattevő a kizáró okok fenn nem”
“állására vonatkozó nyilatkozatával egyidejűleg köteles az EKR-ben benyújtani.Igazolási mód:Az EEKD-val történő előzetes igazolás során -a...”
“Az alk. igazolására a Kbt. 65.§(7),(9) bek. és 69.§(11), (11a) bek. és Kr. 1. § - (7) bekezdése is irányadók.”
“Mindegyik ajánlati rész esetén irányadó külön-külön:”
“AK nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmasságot”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“Mindegyik ajánlati rész esetén irányadó külön-külön:”
“AK nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmasságot”
Műszaki és szakmai képességek:
“Mindegyik ajánlati rész esetén irányadó külön-külön:”
“AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes”
Többet mutasson (19)
“igazolására elfogadja AT egyszerű nyilatkozatát, így elegendő az egységes európai közbeszerzési dokumentum”
“(EEKD) IV. részének alfa szakaszát kitölteni.”
“A Kbt. 69. § (4) - (6) bekezdése alapján az utólagos igazolási kötelezettség körében benyújtandó igazolások:”
“M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján AT ismertesse a felhívás”
“feladásától”
“visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) teljesített legjelentősebb szállításait legalább az alábbi tartalommal:”
“- a szerződés tárgya és mennyisége olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való”
“megfelelés megállapítható legyen,”
“- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hónap/nap, megjelöléssel),”
“- a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,”
“- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,”
“- saját teljesítés aránya (adott esetben).”
“A referencia bemutatására irányadó a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e.”
“A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján AK a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni”
“annak igazolását is, ha a referenciakövetelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés”
“részteljesítéseként valósult meg.”
“AT az AK által előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdéseiben foglaltak”
“szerint is megfelelhet.”
“AK felhívja a figyelmet továbbá a Kbt. 69.§ (11a) bekezdésére.”
“M/1. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban)”
“az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített legalább 1 db a közbeszerzés tárgya szerinti eszköz szállítására”
Többet mutasson (8)
“vonatkozó referenciával. AK a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapban) belül”
“megkezdett szállításokat veszi figyelembe.”
“Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható,”
“hogy a fent megadott részteljesítés(ek)re a felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36”
“hónapban) került sor.”
“AK a fenti M/1. pontban rögzített szállítás alatt a következőket érti: az adott közbeszerzés tárgya szerinti eszköz adásvételét, leszállítással, üzembe...”
“AK a közbeszerzés tárgya alatt a következő eszközök valamelyikét érti:”
“1.rész:500 literes termosztát, 2. ajánlati rész: Festőautomata.”
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A jelen közbeszerzés alapján megkötendő szerződés összegének finanszírozása:”
“1., 2. rész esetén:”
Többet mutasson (15)
“EMMI támogatás a IV/651/2022 EKF számú miniszteri döntés az előirányzat átcsoportosítás alapján.”
“Eladó a szerződésszerű oszthatatlan teljesítést követően 1 db végszámla benyújtására jogosult, az alábbiak”
“szerint:”
“Eladó által - teljesítésigazolással elismerten - leszállított, és Vevő által átvett, szerződésszerű teljesítése esetén”
“Eladó a teljes Eszközök vételárának 100%-ára jogosult.”
“Az ellenszolgáltatás teljesítése a teljesítésigazolást követően kiállított számlák alapján - a Kbt. 135. § (1),”
“(5), (6) bekezdése alapján -átutalással történik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében leírtak szerint 1997. évi”
“LXXXIII. törvény 9/A. §-ban rögzített eltéréssel a számla kézhezvételétől számított 60 napos fizetési határidővel.”
“Vevő előleget fizet a Kbt. 135. § (7) bek. alapján a teljes nettó ellenszolgáltatás 5 %-ának megfelelő mértékben.”
“Az előleg elszámolása a végszámlából.”
“Részszámla benyújtására nincs lehetőség. Vevő a Kbt. 27/A. § alapján fog eljárni.”
“Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.”
“Közbeszerzési dokumentumokban rögzítettek alapján: Késedelmi kötbér. Meghiúsulási kötbér. Szavatosság.”
“Jótállás (többletjótállás: 2. értékelési részszempont).”
“Továbbiak részletesen a KD-ben”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-11-11 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
“Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a irányadó. A Kbt. 68. §”
“(1b) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi”
Többet mutasson (1)
“akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak.”
Minőségi kritérium (név): 2. Többletjótállás időtartama a minimum 12 hónapos alapjótállási időn felül (hónap) (minimum: 0 hónap , maximum: 12 hónap ) (előny, ha több)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár (súlyozás): 95
Minőségi kritérium (név): 2. Többletjótállás időtartama a minimum 12 hónapos alapjótállási időn felül (hónap) (minimum: 0 hónap , maximum: 12 hónap ) (előny, ha több)
Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15309783243
Más típusú ajánlatkérő: Kórház
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Szepesi Andrea
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001334542022/reszletek 🌏
Hivatkozás
További információk
“1. AK a jelen felhívásban előírt alkalmassági követelményeket a minősített ATk jegyzékéhez képest szigorúbban”
“határozta meg.”
Többet mutasson (45)
“2. Ajánlatban az EKR-ben biztosított űrlap megfelelő kitöltésével kell a Felolvasólapot az ajánlathoz”
“csatolni. Továbbá EKR űrlap útján kötelezően csatolandóak még: Kbt.66.§(2) bekezdés szerinti nyilatkozat,”
“Kbt.66.§(6)bek.szerinti nyilatkozat (nemleges is), Kbt.65.§(7) bek.szerinti nyilatkozat (nemleges is), Kbt. 62. §”
“(1) bek. k) pont kb) alpontjára nyilatkozat, Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kc) alpontjára nyilatkozat, Kbt. 67. § (4)”
“bek. alapján nyilatkozat, Folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról nyilatkozat, Nyilatkozat üzleti titokról”
“EEKD (azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum).”
“3. AT köteles benyújtani szakmai ajánlatot a KD-ban részletezett előírások alapján.”
“4. AK nem alkalmazza a Kbt.75.§ (2) bek.e) pontját”
“5. AT többváltozatú (alternatív) ajánlatot nem tehet. AK ajánlati biztosítékot nem ír elő.”
“6. Üzleti titokra irányadó a Kbt.44. § (1)-(4) bekezdése. Hiánypótlás a Kbt. 71. § szerint.”
“7. Mindennemű, AK és az AT-k közötti kommunikáció csak az EKR rendszerben bonyolítható, az erre”
“létrehozott„Kommunikáció” felületen.”
“8. AK konzultációt nem tart.”
“9. AK ajánlatok EKR-en keresztül történő benyújtásához kötelezően alkalmazandó formátumként az olvasható”
“és nem szerkeszthető .pdf;.zip;.rar és excel formátumot jelöli meg.”
“10. Eljárásban eljáró FAKSZ: dr. Garancsy Georgina (lajstromszáma: 00229)”
“11. A felhívás IV.2.6) pontja szerinti 1 hónap alatt 30 naptári napot kell érteni.”
“12. Ajánlatok benyújthatóak: https://ekr.gov.hu -n keresztül. Eljárás azonosítója: EKR001334542022”
“13.Tekintettel arra, hogy a beszerzés tárgya központosított - országos, regionális -, illetve fenntartó által,”
“vagy a fenntartó megbízásából indított közös közbeszerzési eljárásba is bevonásra kerülhet, ezért Vevő”
“szerződéses kötelezettséget kizárólag a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:116. § (2)”
“bekezdése szerinti, arra vonatkozó bontó feltétellel vállal, hogy amennyiben a beszerzés tárgyára vonatkozóan”
“a központosított közbeszerzési rendszerben keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre, a”
“központosított közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania. Felek rögzítik, hogy ebből”
“Vevőnek semmilyen hátrányos következménye nem származhat.”
“14. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárásban történő részvételt nem köti”
“gazdálkodó szervezet alapításához (önálló ajánlattevők esetén), illetve nem követeli meg közös ajánlattevőktől gazdálkodó szervezet”
“alapítását.”
“15. A jelen közbeszerzési eljárás támogatás keretében kerül finanszírozásra, mely a teljesítési határidőt”
“befolyásolja.”
“16. Ajánlatkérő 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet alapján előzetes piaci konzultációt alkalmazott, melynek”
“elektronikus elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/meginditott-elozetes-piaci-konzultaciok/”
“EKR001342802022/reszletek . A konzultáció EKR azonosítója:EKR001342802022”
“17. Mindegyik ajánlati rész esetén irányadó, külön-külön:”
“Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb...”
“Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10.”
“A legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja...”
“1. értékelési szempont: 1. Nettó ajánlati ár (nettó HUF) (előny, ha kevesebb):”
“Az 1. értékelési szempont értékelés módszere: A fordított arányosítás.”
“Ezen esetekben a pontszámok kiszámítása a Közbeszerzési Hatóság útmutatója (KÉ 2020 60. szám; 2020. március 25.) 1. sz. melléklet A.1. aa) pontja szerinti...”
“2. értékelési szempont:”
“2. Többletjótállás időtartama a minimum 12 hónapos alapjótállási időn felül (hónap) (minimum: 0 hónap , maximum: 12 hónap ) (előny, ha több)”
“A 2. értékelési szempont értékelés módszere: Arányosítás.”
“Ajánlatkérő a 2. értékelési részszempont esetében a Miniszterelnökségnek a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb...”
“18. Továbbiak a KD-ben.”
Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. § szerint.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 199-562520 (2022-10-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 10 122 712 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-27 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 252-733377
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 199-562520
HL-S szám: 252
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-07 📅
Név: Scharlab Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 22701228209
Postacím: Vágóhíd Utca 2
Postai város: Debrecen
Postai irányítószám: 4034
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 203993126 📞
E-mail: csilla.krompak@scharlab.hu 📧
Ország: Hajdú-Bihar 🏙️
Internetcím: http://www.scharlabmagyarorszag.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 512 712 HUF 💰
Név: Diagnosticum Gyártó és Forgalmazó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10824487241
Postacím: Attila Utca 126
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1047
Telefon: +36 209675203 📞
E-mail: tender@diagnosticum.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.diagnosticum.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 6 610 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
1
Hivatkozás
További információk
“44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18.§-a alapján az ajánlattevők neve, címe, adószáma:”
“1. rész:”
Többet mutasson (5)
“VWR International Kft. (4034 Debrecen Simon László U. 4.), 10650400-2-09;”
“Labsystem Kereskedelmi Kft. (2095 Pilisszántó Vörösmarty Utca 22), 12081213-2-13;”
“Scharlab Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (4034 Debrecen Vágóhíd Utca 2), 22701228-2-09.”
“2. rész:”
“Diagnosticum Gyártó és Forgalmazó Zrt. (1047 Budapest Attila Utca 126.), 10824487-2-41.”
- Orvosi felszerelések, gyógyszerek és testápolási termékek (>20 új beszerzések)
- Orvosi felszerelések (>20)
- Képalkotó berendezés orvosi, fogászati és állatorvosi használatra (3)
- Rögzítőrendszerek és felderítőkészülékek (2)
- A fogászat és alágainak műszerei és eszközei
- Orvosi fogyóeszközök (5)
- Radioterápiás, mechanoterápiás, elektroterápiás és fizikoterápiás eszközök (2)
- Műtéti technikák
- Anesztézia és újraélesztés (1)
- Életműködést támogató eszközök (6)
- Különféle orvosi eszközök és készítmények (6)