Metrókocsi ülésvázak javítása

Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság

81-2K metrókocsi ülésvázak javítása, vállalkozási keretszerződés keretében (szolgáltatás megrendelés).
Teljes mennyiség (tervezetten): 1060 darab/ 24 hónap.
A megadott mennyiségek a korábbi felhasználási tapasztalatok alapján, 12 hónapra kerültek meghatározásra, ún. tapasztalati mennyiségek. A tapasztalati mennyiségek az ajánlatok megalapozott elbírálása érdekében, az általános forgalmi adó nélküli ajánlati összár meghatározásához kerültek megadásra, a szerződés keretében beszerzett mennyiségek ezen tapasztalati adatoktól eltérhetnek. Ajánlattevőnek az előzőek ismeretében kell benyújtania ajánlatát. A megkötésre kerülő szerződés mellékletében csak az egységárak kerülnek feltüntetésre. Ajánlatkérő a keretszerződésben rögzítésre kerülő keretösszeg 70%-a összértékű megrendelés kiadására kötelezettséget vállal.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra.
Ajánlattevőnek ajánlatában cégszerűen aláírtan nyilatkoznia kell, hogy:
- a javítási tevékenységet a szerződés megkötését követően azonnal meg tudja kezdeni és a szerződés időtartama alatt az Ajánlatkérő által kért ütemezésben és a lehívások (megrendelések) szerinti mennyiségben teljesíti;
- rendelkezik a javítások elvégzéséhez szükséges javítási technológiával, eszközökkel, célgépekkel, szerelési anyagokkal, valamint a megfelelő szakemberekkel;
- a vállalt teljesítési határidőről, mely nem lehet több, mint 45 naptári nap;
- a jótállási határidő alatt történő meghibásodás esetén vállalja a meghibásodásból eredő károk megtérítését;
- kötelezettséget vállal arra, hogy a jótállási kötelezettség keretében felmerült hiba esetén legfeljebb 2 munkanapon belül megkezdi a jótállási kötelezettsége teljesítését, azaz garanciális hibaszemlét tart, illetve a lehető leghamarabb elvégzi a hiba kijavítását;
- az ajánlatkérő részére lehetőséget biztosít a szerződéses időszakban a javításközi ellenőrzésre, melyhez minden eszközt és feltételt biztosít;
- a javítandó alkatrészek teljesítés helyéről történő elszállítását, valamint a javított alkatrészek visszaszállítását térítésmentesen vállalja;
- a javított alkatrészek épségének megóvását a fuvarozás és tárolás időtartama alatt biztosítja, az alkatrészt por, víz és egyéb szennyeződések bejutása ellen védi;
- tudomásul veszi, hogy ajánlatkérő a megrendeléseket kizárólag e-mailen küldi, melynek érdekében:
- nyertessége esetén biztosítja, hogy a megrendeléseket egyetlen e-mail címen fogadja,
- amennyiben ajánlatkérő - legalább az elektronikus levelezési rendszer által küldött kézbesítési visszaigazolással - a megrendelés megadott e-mail-címre történő elektronikus megküldését igazolni tudja, a megrendelés kézbesítettnek tekintendő;
- az ajánlatkérő honlapján találhatószemélyes adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatóban foglaltakat (www.bkv.hu/adatvedelmi_tajekoztatas_beszerzesek) megismerte és azt a szerződés megkötése és teljesítése során eljáró munkavállalóival, illetve az érdek- és tevékenységi körében azzal kapcsolatban eljáró egyéb személyekkel is ismertette;
- az ajánlatkérőnek nyújtott szolgáltatások kapcsán adatfeldolgozónak minősül-e.
A nyilatkozat az Útmutatóban szereplő formanyomtatvány kitöltésével is teljesíthető.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-10-27. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-09-19.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-09-19 Ajánlati felhívás
2022-12-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-09-19)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Gördülőállomány üléseinek felújítása
Hivatkozási szám: EKR001341252022
Rövid leírás:
“81-2K metrókocsi ülésvázak javítása, vállalkozási keretszerződés keretében (szolgáltatás megrendelés). Teljes mennyiség (tervezetten): 1060 darab/ 24...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Gördülőállomány üléseinek felújítása 📦
További CPV-kód: Gördülőállomány üléseinek felújítása 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közüzemi szolgáltató
Ajánlatkérő neve: Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Akácfa Utca 15.
Postai irányítószám: 1980
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.bkv.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@bkv.hu 📧
Telefon: +36 14616578 📞
Fax: +36 13226438 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001341252022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001341252022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-19 📅
Benyújtási határidő: 2022-10-27 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-23 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 184-522080
HL-S szám: 184
További információk

“Adható pontszám az értékelési részszempontok esetén: 0-10. Az értékelés módszere: 1. szempont esetén fordított arányosítás, 2. szempont esetén egyenes...”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“81-2K metrókocsi ülésvázak javítása, vállalkozási keretszerződés keretében (szolgáltatás megrendelés).”

“Teljes mennyiség (tervezetten): 1060 darab/ 24 hónap.”
Többet mutasson (17)
“A megadott mennyiségek a korábbi felhasználási tapasztalatok alapján, 12 hónapra kerültek meghatározásra, ún. tapasztalati mennyiségek. A tapasztalati...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra.”

“Ajánlattevőnek ajánlatában cégszerűen aláírtan nyilatkoznia kell, hogy:”

“- a javítási tevékenységet a szerződés megkötését követően azonnal meg tudja kezdeni és a szerződés időtartama alatt az Ajánlatkérő által kért ütemezésben...”    Többet mutasson

“- rendelkezik a javítások elvégzéséhez szükséges javítási technológiával, eszközökkel, célgépekkel, szerelési anyagokkal, valamint a megfelelő szakemberekkel;”

“- a vállalt teljesítési határidőről, mely nem lehet több, mint 45 naptári nap;”

“- a jótállási határidő alatt történő meghibásodás esetén vállalja a meghibásodásból eredő károk megtérítését;”

“- kötelezettséget vállal arra, hogy a jótállási kötelezettség keretében felmerült hiba esetén legfeljebb 2 munkanapon belül megkezdi a jótállási...”    Többet mutasson

“- az ajánlatkérő részére lehetőséget biztosít a szerződéses időszakban a javításközi ellenőrzésre, melyhez minden eszközt és feltételt biztosít;”

“- a javítandó alkatrészek teljesítés helyéről történő elszállítását, valamint a javított alkatrészek visszaszállítását térítésmentesen vállalja;”

“- a javított alkatrészek épségének megóvását a fuvarozás és tárolás időtartama alatt biztosítja, az alkatrészt por, víz és egyéb szennyeződések bejutása ellen védi;”    Többet mutasson

“- tudomásul veszi, hogy ajánlatkérő a megrendeléseket kizárólag e-mailen küldi, melynek érdekében:”

“- nyertessége esetén biztosítja, hogy a megrendeléseket egyetlen e-mail címen fogadja,”

“- amennyiben ajánlatkérő - legalább az elektronikus levelezési rendszer által küldött kézbesítési visszaigazolással - a megrendelés megadott e-mail-címre...”    Többet mutasson

“- az ajánlatkérő honlapján találhatószemélyes adatkezeléssel kapcsolatos tájékoztatóban foglaltakat (www.bkv.hu/adatvedelmi_tajekoztatas_beszerzesek)...”    Többet mutasson

“- az ajánlatkérőnek nyújtott szolgáltatások kapcsán adatfeldolgozónak minősül-e.”

“A nyilatkozat az Útmutatóban szereplő formanyomtatvány kitöltésével is teljesíthető.”
Időtartam: 24 hónap
A megújítások leírása:
“A szerződés meghosszabbítható a Kbt. 133. § (1) bekezdés figyelembevételével a szerződéstervezetben rögzített keretösszeg eléréséig, de legfeljebb további...”    Többet mutasson
További információk:
“Adható pontszám az értékelési részszempontok esetén: 0-10.”

“Az értékelés módszere: 1. szempont esetén fordított arányosítás, 2. szempont esetén egyenes arányosítás.”
Többet mutasson (2)
“A módszerek részletes ismertetése az Útmutatóban történik.”

“Amennyiben több ajánlatnak azonos az összpontszáma, az az ajánlat minősül kedvezőbbnek, amelyikben az Ajánlati összár alacsonyabb.”
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“BKV Zrt. alábbi fogadóraktára, az adott megrendelésben meghatározottak szerint: M270-es raktár (1103 Budapest, Kőér u. 2/d.)”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Kizáró okok:”

“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó és az alkalmasság igazolásában nem vehet részt olyan gazdasági szereplő, akivel...”    Többet mutasson
Többet mutasson (14)
“A Kbt. 74. § (1) bekezdésének értelmében az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában...”    Többet mutasson

“a) a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben és a Kbt. 63. § (1) bekezdés a)-c) pontjaiban meghatározott kizáró okok hatálya alá tartozik;”

“b) részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.”

“Előzetes igazolási mód (az ajánlatban):”

“- Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a...”    Többet mutasson

“- Az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben rögzített kizáró okok hiányát a 321/2015....”    Többet mutasson

“- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az...”    Többet mutasson

“- Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.”

“Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához (ajánlatkérő külön felhívására):”

“- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. és 10. §-a szerint kell az ajánlattevőnek igazolnia, illetve az ajánlatkérőnek ellenőriznie, hogy az ajánlattevő...”    Többet mutasson

“- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet...”    Többet mutasson

“- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése értelmében a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak, mindaddig...”    Többet mutasson

“- Az ajánlattevő, az alvállalkozó, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kbt. 64. §-ban meghatározottak szerint élhet az...”    Többet mutasson

“Fentieken túl Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. §-aiban foglaltakra.”
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“Előzetes igazolási mód (az ajánlatban):”

“- Az ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében az EEKD benyújtásával, az alkalmassági feltételek megítéléséhez...”    Többet mutasson
Többet mutasson (10)
“- Ha az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek...”    Többet mutasson

“- Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.”

“Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához (ajánlatkérő külön felhívására):”

“P1: Ajánlattevőnek a 321/2015 (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolnia kell a felhívás feladását megelőző három...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19.§ (3) bekezdésében foglaltak fennállása esetén, az ott leírtak szerint kell eljárni.”

“- Ajánlatkérő fenntartja a jogot magának, hogy a benyújtott dokumentumok hitelességét és érvényességét ellenőrizze, amelyhez ajánlattevőnek ajánlatkérő...”    Többet mutasson

“- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése értelmében a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak, mindaddig...”    Többet mutasson

“- A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is...”    Többet mutasson

“- -A Kbt. 65. § (8) bekezdése alapján az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk....”    Többet mutasson

“- Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“P1: A szerződés teljesítésére alkalmasnak minősül ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha a felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti...”    Többet mutasson

“A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a fenti követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Előzetes igazolási mód (az ajánlatban):”

“- Az ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint EEKD benyújtásával az alkalmassági feltételek megítéléséhez szükséges...”    Többet mutasson
Többet mutasson (10)
“- Ha az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek...”    Többet mutasson

“- Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.”

“Igazolási mód az ajánlatok elbírálásához (ajánlatkérő külön felhívása esetén):”

“Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek):”

“M1: a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés (a) pontja, valamint a 21. § (3a) bekezdés b) pontja alapján ismertetnie kell a felhívás...”    Többet mutasson

“M2: csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés c) pontja szerint az ajánlattevőnél működő, ISO 9001 vagy azzal egyenértékű...”    Többet mutasson

“- Ajánlatkérő fenntartja a jogot magának, hogy a benyújtott dokumentumok hitelességét és érvényességét ellenőrizze, amelyhez ajánlattevőnek ajánlatkérő...”    Többet mutasson

“- A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése értelmében a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak, mindaddig...”    Többet mutasson

“- A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is...”    Többet mutasson

“- Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltakra.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M1: A szerződés teljesítésére alkalmasnak minősül ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha rendelkezik a felhívás feladásától visszafelé számított 72 hónap során...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő a felhívás feladását megelőző 72 hónap alatt befejezett, de legfeljebb 108 hónapon belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Az előírt...”    Többet mutasson
Többet mutasson (2)
“M2: A szerződés teljesítésére alkalmasnak minősül ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha ajánlattevő, ISO 9001 vagy azzal egyenértékű szabvány szerinti...”    Többet mutasson

“A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a fenti követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen...”    Többet mutasson
A szerződés teljesítése
Kauciók és garanciák:
“Kötbér:”

“Ajánlatkérő késedelmes vagy hibás teljesítés, valamint a teljesítés meghiúsulása esetén kötbért érvényesít.”
Többet mutasson (6)
“Késedelmi kötbér mértéke: az adott megrendelésre vonatkozó vállalkozói díj késedelmesen teljesített értékére vetített napi 0,5%, de legfeljebb 15%.”

“Hibás teljesítési kötbér mértéke: az adott megrendelésre vonatkozó vállalkozói díj hibás teljesítéssel érintett részének 15%-a.”

“Meghiúsulási kötbér mértéke: az adott megrendelésre vonatkozó vállalkozói díj meghiúsulással érintett részének 15%-a.”

“Jótállás:”

“Nyertes ajánlattevőnek 12 hónap jótállást kell vállalnia. A kötelező 12 hónapon felüli többletjótállást (0-12 hónap) Ajánlatkérő külön értékelési...”    Többet mutasson

“A további részleteket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő az ellenszolgáltatást Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdés és a Ptk. 6:130 § (1) és (2) bekezdése szerint teljesíti, ajánlatkérő előleget nem fizet.”

“Ajánlatkérő fizetési késedelme esetén a Ptk. 6:155 § (1) bekezdése irányadó.”
Többet mutasson (3)
“Az ajánlat, a szerződés, a számlázás és a kifizetés devizaneme: magyar forint (HUF).”

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. §-ban foglaltakra.”

“A további részleteket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárásban történő részvételt nem köti gazdálkodó szervezet alapításához, továbbá nyertes...”    Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0025
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-10-27 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok bontása az EKR rendszerben elektronikusan történik.
További információk:
“Az ajánlatok bontásának szabályait a Kbt. 68. §-a tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Többletjótállás (a kötelező 12 hónapon felüli többletjótállás, 0-12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 7
Ár (súlyozás): 93

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 12154481444
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Székely Katalin
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001341252022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“1. Ajánlatkérő jelen eljárás előkészítése során az EKR (előzetes piaci konzultáció) felületén előzetes piaci konzultációt (EPK) tartott, amelyről a 63/2022....”    Többet mutasson

“2. A beszerzés nem áll részekből, a 307/2015. (X. 27.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdése Ajánlatkérő részére a részajánlat kizárásához nem ír elő indokolási...”    Többet mutasson
Többet mutasson (21)
“3. Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat teljes terjedelmében elektronikus úton hozzáférhetővé teszi az EKR rendszerben.”

“4. Ajánlatkérő a felhívás III.1.2) és III.1.3) pontjában meghatározott pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételeket és...”    Többet mutasson

“5. Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdését alkalmazza.”

“6. Ajánlattevőnek ajánlatában kifejezetten nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltakról a megfelelő EKR űrlap kitöltésével.”

“7. Ajánlattevőnek ajánlatában kifejezetten nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdésében foglaltakról a megfelelő EKR űrlap kitöltésével.”

“8. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. §-ban foglaltakra.”

“9. Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, melyre ajánlatkérő elektronikus űrlapot hoz létre.”

“10. A gazdasági szereplő a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre...”    Többet mutasson

“11. Ajánlattevőnek ajánlatában a megfelelő EKR űrlap kitöltésével nyilatkoznia kell, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e. Folyamatban lévő...”    Többet mutasson

“12. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. § (2a) bekezdése alapján az ajánlathoz csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdésében foglalt meghatalmazást...”    Többet mutasson

“13. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha az ajánlatban bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt az...”    Többet mutasson

“14. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § szerint biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, a Kbt. 71. § (6) bekezdés második mondatának alkalmazásával.”

“15. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 75. § (2) bekezdés g) alpontban foglalt...”    Többet mutasson

“16. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 131. § (4) és (9) bekezdésében foglaltakra.”

“17. Az eljárás eredményeként megkötött keretszerződésben a nyertes ajánlati összár alapján rögzítésre kerül a keretösszeg, mely a következők szerint kerül...”    Többet mutasson

“18. Keretösszeg = Ajánlati összár (mennyiségi eltérés és opció nélkül) /12 * szerződés időbeli hatálya (hónap, mely jelen esetben 24 hónap).”

“19. Irányadó jog: a Kbt. és végrehajtási rendeletei, valamint a Ptk.”

“20. Valamennyi órában megadott határidő helyi idő szerint értendő. Jelen felhívás IV.2.6 pontjában feltüntetett 1 hónap alatt 30 naptári nap értendő azzal,...”    Többet mutasson

“21. Az EKR karakterkorlátai miatt az ajánlat elkészítésével kapcsolatos további részleteket az Útmutató tartalmazza.”

“22. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció - Kbt. 41/C. § (1) bekezdésében meghatározott kivételektől eltekintve - kizárólag...”    Többet mutasson

“23. FAKSZ: dr. Gara Richárd (00041)”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A Kbt. 148.§ (2)-(7) bekezdése szerint.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 184-522080 (2022-09-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-12-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 47 410 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-12 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 243-698841
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 184-522080
HL-S szám: 243

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-07 📅
Név: Variens Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10517954203
Postacím: Kiskőrösi Út 1
Postai város: Soltvadkert
Postai irányítószám: 6230
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309436255 📞
E-mail: belalaszlo@variens.hu 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
Internetcím: http://www.variens.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 47 410 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Hivatkozás
További információk

“Ajánlattevő neve: Carbon Composites Szálerősített Műanyagszerkezeteket Gyártó Kft.”

“székhelye: 8245 Pécsely, Klárapuszta dűlő”
Többet mutasson (4)
“adószáma: 11321406-2-19”

“Ajánlattevő neve: Variens Kereskedelmi Kft.”

“székhelye: 6230 Soltvadkert, Kiskőrösi u. 1.”

“adószáma: 10517954-2-03”
Forrás: OJS 2022/S 243-698841 (2022-12-12)