Miskolc-Eger kerékpárút kivitelezése

Bogács Község Önkormányzata

Miskolc-Eger között összesen mintegy 47,2 km hosszú kerékpárút kivitelezése 11 részben az alábbiak szerint rögzített szakaszolás alapján:
A közbeszerzési eljárás 1. része az alábbi szakaszokat foglalja magába:
1 szakasz: Erdészeti üzemi út építés Miskolc és Kisgyőr község területén
2. szakasz: Egyéb forgalommentes út (magánút) felújítás Kisgyőr község területén
3. szakasz: Kisforgalmú országos közúton - 25117 j. Kisgyőr bekötőút - kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás, Kisgyőr község területén
A közbeszerzési eljárás 2. része az alábbiakat foglalja magába:
4. szakasz: Erdészeti út építés Harsány község területén
A közbeszerzési eljárás 3. része az alábbiakat foglalja magába:
5. szakasz: Kisforgalmú önkormányzati út - Harsány, Dózsa György utca - kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás, Harsány község területén
6. szakasz: Önálló kerékpárút (Munkácsy Mihály utca) Harsány község területén
7. szakasz: Kisforgalmú önkormányzati út - Harsány, Munkácsy Mihály utca, Radnóti Miklós utca, Szabadság utca, Bartók Béla utca - kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás, Harsány község területén
A közbeszerzési eljárás 4. része az alábbiakat foglalja magába:
8. szakasz: Mezőgazdasági út építés Harsány és Borsodgeszt községek területén
A közbeszerzési eljárás 5. része az alábbiakat foglalja magába:
9. szakasz: Mezőgazdasági út építés Borsodgeszt és Sály községek területén 25116 j. és 25115 j. bekötőúton kijelölés, valamint útfelújítás Sály község területén
A közbeszerzési eljárás 6. része az alábbiakat foglalja magába:
10. szakasz: Mezőgazdasági út építés Sály és Tibolddaróc községek területén
A közbeszerzési eljárás 7. része az alábbiakat foglalja magába:
11. szakasz: Önkormányzati úton és a 25114 j. országos úton történő kijelölés Tibolddaróc község területén
A közbeszerzési eljárás 8. része az alábbiakat foglalja magába:
12. szakasz: Mezőgazdasági út építés Tibolddaróc és Tard községek területén
A közbeszerzési eljárás 9. része az alábbiakat foglalja magába:
13. szakasz: Önkormányzati úton, valamint a 25113 j. országos közúton történő kijelölés Tard és Bogács községek területén
A közbeszerzési eljárás 10. része az alábbiakat foglalja magába:
14. szakasz: Erdészeti út építés Bogács és Szomolya községek területén,
Szomolya község területén mezőgazdasági út és önkormányzati út
A közbeszerzési eljárás 11. része az alábbiakat foglalja magába:
15. szakasz: Kisforgalmú önkormányzati úton - Szomolya, Dobó István utca -, és a 2509 j. úton kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás, Szomolya község területén
16. szakasz: Erdészeti út építés Szomolya község területén

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-06-24. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-05-25.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-05-25 Ajánlati felhívás
2022-06-22 További információk
2022-12-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-07-03 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-07-11 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-07-26 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2023-09-05 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
2024-01-17 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-05-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Kerékpárút építése
Hivatkozási szám: EKR001581412021
Rövid leírás:
Miskolc-Eger között összesen mintegy 47,2 km hosszú kerékpárút kivitelezése 11 részben az alábbiak szerint rögzített szakaszolás alapján: A közbeszerzési...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Kerékpárút építése 📦
További CPV-kód: Kerékpárút építése 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Bogács Község Önkormányzata
Postacím: Alkotmány Utca 9
Postai irányítószám: 3412
Postai város: Bogács
Kapcsolat
Internetcím: http://www.bogacs.hu 🌏
E-mail: polgarmester@bogacs.hu 📧
Telefon: +36 49534400 📞
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001581412021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001581412021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-25 📅
Benyújtási határidő: 2022-06-24 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 103-287801
HL-S szám: 103
További információk
1) Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont. 2) Ajánlatkérő a...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Miskolc-Eger között összesen mintegy 47,2 km hosszú kerékpárút kivitelezése 11 részben az alábbiak szerint rögzített szakaszolás alapján:
A közbeszerzési eljárás 1. része az alábbi szakaszokat foglalja magába:
Többet mutasson (27) 1 szakasz: Erdészeti üzemi út építés Miskolc és Kisgyőr község területén
2. szakasz: Egyéb forgalommentes út (magánút) felújítás Kisgyőr község területén
3. szakasz: Kisforgalmú országos közúton - 25117 j. Kisgyőr bekötőút - kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás, Kisgyőr község területén
A közbeszerzési eljárás 2. része az alábbiakat foglalja magába:
4. szakasz: Erdészeti út építés Harsány község területén
A közbeszerzési eljárás 3. része az alábbiakat foglalja magába:
5. szakasz: Kisforgalmú önkormányzati út - Harsány, Dózsa György utca - kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás, Harsány község területén
6. szakasz: Önálló kerékpárút (Munkácsy Mihály utca) Harsány község területén
7. szakasz: Kisforgalmú önkormányzati út - Harsány, Munkácsy Mihály utca, Radnóti Miklós utca, Szabadság utca, Bartók Béla utca - kerékpározásra kijelölés,...  Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 4. része az alábbiakat foglalja magába:
8. szakasz: Mezőgazdasági út építés Harsány és Borsodgeszt községek területén
A közbeszerzési eljárás 5. része az alábbiakat foglalja magába:
9. szakasz: Mezőgazdasági út építés Borsodgeszt és Sály községek területén 25116 j. és 25115 j. bekötőúton kijelölés, valamint útfelújítás Sály község területén  Többet mutasson
A közbeszerzési eljárás 6. része az alábbiakat foglalja magába:
10. szakasz: Mezőgazdasági út építés Sály és Tibolddaróc községek területén
A közbeszerzési eljárás 7. része az alábbiakat foglalja magába:
11. szakasz: Önkormányzati úton és a 25114 j. országos úton történő kijelölés Tibolddaróc község területén
A közbeszerzési eljárás 8. része az alábbiakat foglalja magába:
12. szakasz: Mezőgazdasági út építés Tibolddaróc és Tard községek területén
A közbeszerzési eljárás 9. része az alábbiakat foglalja magába:
13. szakasz: Önkormányzati úton, valamint a 25113 j. országos közúton történő kijelölés Tard és Bogács községek területén
A közbeszerzési eljárás 10. része az alábbiakat foglalja magába:
14. szakasz: Erdészeti út építés Bogács és Szomolya községek területén,
Szomolya község területén mezőgazdasági út és önkormányzati út
A közbeszerzési eljárás 11. része az alábbiakat foglalja magába:
15. szakasz: Kisforgalmú önkormányzati úton - Szomolya, Dobó István utca -, és a 2509 j. úton kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás,...  Többet mutasson
16. szakasz: Erdészeti út építés Szomolya község területén
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 1-3. szakasz
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 1-3. szakaszainak megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
1. szakasz erdészeti út 2+496,19 - 5+999,76 km szelvények között
Többet mutasson (25)
A beruházás Miskolc és Kisgyőr külterületén található, nagyrészt az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. vagyonkezelésében lévő területen vezet, a meglévő erdészeti...  Többet mutasson
Az erdészeti út pályaszerkezeti rétegrendje a következő:
4 cm vtg. AC 11 kopó j. kopóréteg
4 cm vtg. AC 11 kötő j. kötőréteg
20 cm vtg. FZKA j. alapréteg
30 cm vtg. homokos kavics védőréteg
A tervezett padka új építés esetén:
20 cm vtg. nemesített padka folytonos szemeloszlású M22 j. világos dolomitból
2. szakasz - Egyéb forgalommentes út (magánút) felújítás Kisgyőr község területén
A tervezési szakasz Kisgyőr közigazgatási területén található, a tervezési szakasz a 0+000,00 - 2+980,14 szelvények között található, ezen szakasz hossza 2...  Többet mutasson
A helyszínrajzi vonalvezetést részletesen a „04.01. - 04.06. sz. Helyszínrajz” c. tervlapok tartalmazzák. A beavatkozási szakaszon vertikális ívkorrekciót...  Többet mutasson
A meglévő út mentén mindkét oldalon süllyesztett szegélyeket terveztünk, az előregyártott süllyesztett szegély sóálló kivitelű C30/37-MSZ 4798:2016...  Többet mutasson
A meglévő út felújításának pályaszerkezeti rétegrendje a következő:
átlag 2 cm vtg. profilmarás meglévő pályaszerkezet
15 cm vtg. nemesített padka folytonos szemeloszlású M22 j. világos dolomitból
A jelenlegi útpadkát mindkét oldalon 5-10 cm vastagságban le kell nyesni. Nyesés után a padkastabilizációnak megfelelő széles tükröt kell kialakítani. A...  Többet mutasson
3. szakasz - Kisforgalmú országos közúton - 25117 j. Kisgyőr bekötőút - kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás, Kisgyőr község területén
A tervezési szakasz Kisgyőr belterületén található, a tervezési szakasz a 0+000,00 - 1+268,47 szelvények között található, ezen szakasz hossza 1 268,47 m.
Ezen a szakaszon a meglévő úton forgalomtechnikai eszközökkel, táblázással a kerékpározás kijelölésre kerül.
A tervezési szakasz kezdete a 25117 j. út 5+556 km szelvényében található, a tervezési szakasz vége pedig a 4+315 km szelvényben.
További részletek a tervdokumentációban találhatók.
A II.2.7) pont szerinti teljesítési határidő nem foglalja magába a műszaki átadás-átvétel legfeljebb 30 napos időtartamát.
A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez legalább 1 fő, a felelős műszaki vezetői
névjegyzékben [266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet, 1. melléklet VI. fejezet 3. rész 2. sor] szereplő, legalább MV-KÉ kategóriás vagy azzal egyenértékű...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel jár el. Valamennyi, az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési...  Többet mutasson
Időtartam: 12 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-1.2.1-16-B01-2017-00010 A támogatás intenzitása 100%, a finanszírozás módja utófinanszírozás.
További információk:
1) Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont.
2) Ajánlatkérő a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontok szerint értékeli a beérkezett ajánlatokat.
Többet mutasson (28)
3) Az ajánlati ár (1. sz. részszempont) tekintetében Ajánlatkérő a pontozás módszertanát a Közbeszerzési Hatóság által kiadott, a nyertes
ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.)
útmutatója alapján a fordított arányosítás módszere (1. sz. melléklet A. 1. aa) pont) szerint határozza meg.
4) A 2. és 3. sz. részszempont esetében az értékelés módszertanát a http://www.kozbeszerzes.hu/cikkek/miniszterelnoksegi-utmutatok
között rögzítettek szerint alkalmazza Ajánlatkérő.
A 2. sz. értékelési szempont vonatkozásában a legkedvezőbb ajánlat - 12 hónap - maximális pontszámmal (100) kerül
értékelésre. A 0 hónapot tartalmazó megajánlás nem minősül érvénytelennek, ugyanakkor az értékelés során 0
pontot kap. A 12 hónaptól kedvezőbb megajánlást Ajánlatkérő szintén a ponthatár felső határával (100 pont) értékel.
A 3. sz. értékelési szempont vonatkozásában a legkedvezőbb ajánlat - 60 hónap - maximális pontszámmal (100) kerül
értékelésre. A 36 hónapot tartalmazó megajánlás nem minősül érvénytelennek, ugyanakkor az értékelés során 0
pontot kap.
A 60 hónaptól kedvezőbb megajánlást Ajánlatkérő szintén a ponthatár felső határával (100 pont) értékel.
A 36 hónaptól kedvezőtlenebb megajánlás az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
5) A felhívás II.2.7 pontja szerinti teljesítési határidő kezdőidőpontja, a munkaterület átadásának napja.
6) Tekintettel arra, hogy jelen építési beruházás építési engedély köteles, az általános forgalmi
adóról szóló 2007.évi CXXVII. törvény 142. § (1) bekezdés b) pontja alapján fordított áfa hatálya
alá tartozik.
7) A megkötendő szerződés valamennyi szerződő fél általi teljesítést követően szűnik meg.
8) Az AF II.2.3) pont folytatása (HRSZ):
1. szakasz:
Miskolc külterület: 01001, 01002/2 hrsz
Kisgyőr külterület: 0243, 0242, 0241, 0244, 0252, 0255, 0258/1, 0258/4 hrsz
2. szakasz: Kisgyőr külterület: 0258/4, 0255, 0252, 0253, 0254/1, 0321, 0320, 0322, 0323, 0316/1, 0324, 0325/1, 0314, 0329, 0348 ,0328 ,0330, 0312 ,0338 ,0339 hrsz  Többet mutasson
Kisgyőr belterület: 843 ,846 ,844/1 ,130, 847 hrsz
3. szakasz:
Kisgyőr belterület: 130 ,847 hrsz
Kisgyőr külterület: 0355/2, hrsz
9) Az 1. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Kisgyőr Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 4. szakasz
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 4. szakaszának megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
4. szakasz - erdészeti út 0+000 - 4+116,46 km szelvények között, Harsány területén
Többet mutasson (8)
A tervezési szakasz Harsány külterületén található, egyrészt az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. vagyonkezelésében lévő területen vezet, a meglévő erdészeti...  Többet mutasson
Ezen a szakaszon erdészeti feltáró út létesül a meglévő erdészeti út nyomvonalát felhasználva. A tervezett aszfalt burkolatú út szélessége 3,00 m, a padka...  Többet mutasson
A tervezett szilárd burkolatú útról lefolyó csapadékvizek a területen belül elszikkadnak, árkot nem terveztünk.
A tervezett erdészeti út süllyesztett szegélyek között épül, az előregyártott süllyesztett szegély sóálló kivitelű C30/37-MSZ 4798:2016 minőségű, a szegélyt...  Többet mutasson
A tervezési területen gondoskodni kell a kerékpáros közlekedés zavartalan bejutásáról az erdészeti területre, de meg kell akadályozni a személygépkocsi...  Többet mutasson
Az erdészeti út aszfalt pályaszerkezeti rétegrendje a következő (2+900 - 4+116,46 km sz. között):
Ex lege láp érintettséget és a HUBN20007„Kisgyőri Halom-vár - Csincse-völgy - Cseh-völgy” KJTT érintettséget figyelembe véve, a 4. szakaszon 0+000-2+900 km...  Többet mutasson
Az erdészeti út zúzottkő pályaszerkezeti rétegrendje a következő (0+000 - 2+900 km sz. között):
További információk: 4. szakasz:
Harsány külterület: 0173/5 ,0171/20 ,0171/19 ,0171/18 ,0171/17 ,0171/9 ,0171/8 ,0171/7 ,0172/2 ,0173/10 ,0171/6 ,0171/16 ,0171/13 ,0171/4 ,0164 ,0172/1...  Többet mutasson
Többet mutasson (1)
9) A 2. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Harsány Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 5-7. szakasz
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 5-7. szakaszainak megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
5. szakasz - Kisforgalmú önkormányzati út - Harsány, Dózsa György utca - kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás, Harsány község területén
Többet mutasson (17)
A tervezési szakasz Harsány belterületén található, a tervezési szakasz a 0+000,00 - 0+725,22 szelvények között található, ezen szakasz hossza 725,22 m....  Többet mutasson
6. szakasz - Önálló kerékpárút (Munkácsy Mihály utca) Harsány község területén
A tervezési szakasz Harsány belterületén található, a Munkácsy Mihály utcának a Dózsa György utca és a Munkácsy Mihály u. 24. sz. ingatlan közé eső...  Többet mutasson
A vízszintes vonalvezetés kialakításánál figyelembe vettük a szakaszon a meglévő kerítésket. A Csincse-patakig a nyomvonal úgy került kialakításra, hogy a...  Többet mutasson
A Csincse-patakon meglévő műtárgy elbontása szükséges, és helyette új műtárgyat kell építeni. A Műtárgy tervét külön tervdokumentáció tartalmazza.
A Csincse-patak keresztezése után a sportpálya mellett vezet a nyomvonal, a kerékpárút jobb oldalán meglévő árok található, mely szintén a Csincse-patakba...  Többet mutasson
A tervezési szakasz végénél a tervezett önálló kétirányú kerékpárútnak a sportpálya bejáratánál vége van, innen 3,0 m széles aszfalt utat terveztünk, ami...  Többet mutasson
A tervezett önálló vonalvezetésű kerékpárút 2,30 m széles, kerti szegélyek között kialakítva. Mindkét oldalán 0,50 - 0,50 m széles padkát terveztünk, így a...  Többet mutasson
A magassági vonalvezetés a tervezési szakasz elején a szűk keresztmetszet miatt a meglévő terepet követi, a patak keresztezése után a magassági vonalvezetés...  Többet mutasson
A tervezett szilárd burkolatú kerékpárútról lefolyó csapadékvizek a meglévő vízelvezető rendszer szerint vezetnek el a Csincse-patakig.
A tervezett kerékpárút kerti szegélyek között épül, az előregyártott kerti szegély sóálló kivitelű C30/37-MSZ 4798:2016 minőségű, a szegélyt megtámasztó...  Többet mutasson
A tervezési szakasz végén a tervezett út süllyesztett szegélyek között épül, az előregyártott süllyesztett szegély sóálló kivitelű C30/37-MSZ 4798:2016...  Többet mutasson
A tervezett kerékpárút pályaszerkezeti rétegrendje a következő:
3 cm vtg. AC 8 kopó j. kopóréteg
A tervezett út (sportpályáig vezető szakasz) pályaszerkezeti rétegrendje a következő:
7. szakasz - Harsány, Munkácsy Mihály utca, Radnóti Miklós utca, Szabadság utca, Bartók Béla utca - kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás,...  Többet mutasson
A tervezési szakasz Harsány belterületén található, a tervezési szakasz a 0+000,00 - 1+437,80 szelvények között található, ezen szakasz hossza 1 437,80 m.
További információk: 8) Az AF II.2.3) pont folytatása (HRSZ)
5. szakasz területérintettség: Harsány belterület 530, 766 hrsz
Többet mutasson (3)
6. szakasz területérintettség: Harsány belterület: 530, 980, 978, 981/1, 510, 983/5, 983/2, 983/6, 984, 983/3, 1000 hrsz
7. szakasz területérintettség: Harsány belterület: 1000, 1012/30, 495/1, 1109, 1067/54, 1067/26 hrsz
9) A 3. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Harsány Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 8. szakasz
A rész száma: 4
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 8. szakaszának megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
8. szakasz - mezőgazdasági út 0+000 - 4+508,83 km szelvények között, Harsány és Borsodgeszt területén
Többet mutasson (5)
A tervezési szakasz Harsány Belterületéről indul, a külterületén található, a Bartók Béla utca-József Attila utca találkozásánál lévő földútnál. A nyomvonal...  Többet mutasson
Ezen a szakaszon mezőgazdasági út létesül a meglévő földút nyomvonalát felhasználva. A tervezett aszfalt burkolatú út szélessége 3,00 m, a padka mindkét...  Többet mutasson
A tervezett létesítmény vízszintes vonalvezetése a meglévő földút nyomvonalát követi, valamint a magassági kialakítás is a meglévő terepviszonyokat követi,...  Többet mutasson
Mivel a meglévő földút nem a földhivatali határok között vezet, ezért idegen terület igénybevételére van szükség.
A mezőgazdasági út pályaszerkezeti rétegrendje a következő:
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-1.2.1-16-B01-2017-00007 A támogatás intenzitása 100%, a finanszírozás módja utófinanszírozás.
További információk: 8. szakasz területérintettség: Harsány belterület: 495/1, 1063 hrsz
Harsány zártkert: 3234, 3238, 3252, 3239, 3240, 3241, 3242, 3243, 3244, 3254, 3271 hrsz
Többet mutasson (3)
Harsány külterület: 0147/3, 0125/5, 0126, 0130/1, 0129, 0127/1, 0125/1, 0115, 0125/3, 0121, 0120, 0117, 0119, 0118 hrsz
Borsodgeszt külterület: 063/4, 064, 068, 070, 065, 082 hrsz
9) A 4. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Harsány Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 9. szakasz
A rész száma: 5
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 9. szakaszának megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
9. szakasz - Mezőgazdasági út építés Borsodgeszt és Sály községek területén, 25116 j. és 25115 j. bekötőúton kijelölés, valamint útfelújítás Sály község területén  Többet mutasson
Többet mutasson (13) 9/A szakasz
A 9/A jelű szakasz a 25116 j. országos úton kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai eszközökkel. Ez a szakasz Borsodgeszt külterületén található, a...  Többet mutasson
9/B szakasz
A tervezési szakasz Borsodgeszt külterületén a 25116 j. út 3+308 km szelvényéből indul. Borsodgeszten a 082 és a 0114 hrsz.-ú közutakon vezet a nyomvonal, a...  Többet mutasson
A tervezett létesítmény vízszintes vonalvezetése a meglévő út nyomvonalát követi, valamint a magassági kialakítás is a meglévő terepviszonyokat követi,...  Többet mutasson
AA 9/B szakasz végén Sály település belterületét elérve a mezőgazdasági út a 2+807,74 - 2+825,89 km szelvények között kiszélesedik, a meglévő úthoz...  Többet mutasson
A tervezett szilárd burkolatú útról lefolyó csapadékvizek elvezetésére a meglévő út mellett található nyílt vízelvezető árokrendszer szolgál. Azokon a...  Többet mutasson
A tervezett mezőgazdasági út süllyesztett szegélyek között épül, az előregyártott süllyesztett szegély sóálló kivitelű C30/37-MSZ 4798:2016 minőségű, a...  Többet mutasson
A 9/B szakasz a 0+054,50 - 2+850,00 km szelvények között található, hossza 2 795,50 m.
9/C szakasz
A 9/C jelű szakasz Sály, Petőfi Sándor utcában kerékpározásra kijelölés. Ezen a szakaszon a meglévő út felújítása szükséges, profilmarás után 4 cm vastag...  Többet mutasson
9/D szakasz
A 9/D jelű szakasz a 25115 j. országos úton kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai eszközökkel. Ez a szakasz Sály belterületén található, a 25115 j. út...  Többet mutasson
További információk: 9. szakasz területérintettség
Borsodgeszt külterület: 082, 0114 hrsz
Többet mutasson (3) Sály külterület: 029 hrsz
Sály belterület: 40/4, 32, 1311/12 hrsz
9) Az 5. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Borsodgeszt Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 10. szakasz
A rész száma: 6
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 10. szakaszának megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
10. szakasz - Mezőgazdasági út építés Sály és Tibolddaróc községek területén.
Többet mutasson (4)
A tervezési szakasz Sály külterületén a 25115 j. út 5+374 km szelvényéből indul. Sályon a 108 és a 0110 hrsz.-ú közutakon vezet a nyomvonal, a meglévő út...  Többet mutasson
A településhatár az 1+368,91 km szelvényben található. Ezen a szakaszon a meglévő földutat szilárd burkolattal látjuk el.
A tervezett aszfalt burkolatú út, melynek szélessége 3,00 m, a padka mindkét oldalon 1,0 - 1,0 m széles, a tervezett koronaszélesség így 5,00 m. A tervezett...  Többet mutasson
A 10. szakasz a 0+000,00 - 2+500,00 km szelvények között található, hossza 2 500 m.
További információk: 10. szakasz területérintettség
Sály belterület: 1311/12 hrsz
Többet mutasson (4) Sály külterület: 0108, 0110, 0109/2, 095/1, 095/4, 095/5, 094, 0111, 0130 hrsz
Tibolddaróc külterület: 0149/1, 0143, 0142/3, 0149/3 hrsz
Tibolddaróc belterület: 900/1 hrsz
9) Az 6. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Sály Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 11. szakasz
A rész száma: 7
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 11. szakaszának megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
11. szakasz - Önkormányzati úton és a 25114 j. országos úton történő kijelölés Tibolddaróc község területén
Többet mutasson (14) 11/A szakasz
A tervezési szakasz Tibolddaróc belterületén a Sályi úton található. A Sályi út igen rossz állapotú aszfalt burkolatát elbontjuk, és helyette új...  Többet mutasson
11/B szakasz
A 11/B jelű szakasz a 25114 j. országos úton kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai eszközökkel. Ez a szakasz Tibolddaróc belterületén található, a...  Többet mutasson
A 11/B szakaszon a forgalomtechnikai beavatkozás mellett burkolatfelújítás is történik, egy kopóréteget kap a tervezési szakaszon a meglévő út.
11/C szakasz
A 11/C jelű szakasz Tibolddarócon a Tompa úton, a Víg úton és a Rozmaring úton kerékpározásra kijelölés történik. A 11/C a 0+517,43 - 1+251,86 km szelvények...  Többet mutasson
Ezen a szakaszon a meglévő úton forgalomtechnikai eszközökkel, táblázással a kerékpározás kijelölésre kerül. Építési beavatkozás a 11/C jelű szakaszon nincs.
A 11. szakasz a 0+000,00 - 1+251,86 km szelvények között található, hossza 1 251,86 m.
Alkalmazott pályaszerkezetek
A Sályi út pályaszerkezeti rétegrendje a következő:
A meglévő út - 25114 j. út - felújítása - Tibolddaróc belterületén - pályaszerkezeti rétegrendje a következő:
profilmarás
meglévő pályaszerkezet
További információk: 6) Az építési beruházás nem engedélyköteles.
11. szakasz területérintettség
Többet mutasson (2) Tibolddaróc belterület: 900/1, 734, 735, 645, 601, 534, 541, 340/7 hrsz
9) A 7. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Tibolddaróc Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 12. szakasz
A rész száma: 8
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 12. szakaszának megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
12. szakasz - mezőgazdasági út 0+000 - 4+200,45 km szelvények között, Tibolddaróc és Tard területén
Többet mutasson (7)
A tervezési szakasz Tibolddarócon a Rozmaring úttól indul, a temetőhöz vezető útcsatlakozás előtt kb. 50 m-rel. A nyomvonal külterületen vezet, a meglévő...  Többet mutasson
Ezen a szakaszon mezőgazdasági út létesül a meglévő út nyomvonalát felhasználva. A tervezett aszfalt burkolatú út szélessége 3,00 m, a padka mindkét oldalon...  Többet mutasson
A tervezett létesítmény vízszintes vonalvezetése a meglévő út nyomvonalát követi, valamint a magassági kialakítás is a meglévő terepviszonyokat követi,...  Többet mutasson
A tervezési területen a felszíni lefolyás csapadékvízből ered.
A meglévő útburkolatról lefolyó csapadékvíz elvezetésére nyílt vízelvezető árkok szolgálnak, ill. a területen elszikkadnak. Az árkok út alatti átvezetésére...  Többet mutasson
A tervezett útépítés során a meglévő vízelvezető rendszer kerül megtartásra. az épülő burkolat szélességének megfelelően igazítva, kiegészítve. Az épülő...  Többet mutasson
A tervezési szakaszon a tervezési szakasz kezdetén Rozmaring út és a Temető felé vezető út elágazásához, önkormányzati tulajdonú területn „S” méret...  Többet mutasson
További információk: 12. szakasz területérintettség
Tibolddaróc belterület: 340/7 hrsz
Többet mutasson (3)
Tibolddaróc külterület: 049, 050/1, 03, 053/24, 048, 055/12, 055/33, 055/32, 055/18, 062/2, 063/6 hrsz
Tard külterület: 0260, 0230/3, 0229/1, 0219/2, 0225/13, 0225/2, 0237/9, 0237/56, 0240/2, 0240/50, 0240/49, 0240/43, 0240/42, 0240/20, 0237/41, 0240/19, 0240/18 hrsz  Többet mutasson
9) A 8. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Tard Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 13. szakasz
A rész száma: 9
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 13. szakaszának megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
13. szakasz - Önkormányzati úton, valamint a 25113 j. országos közúton történő kijelölés Tard és Bogács községek területén
Többet mutasson (12)
A tervezési szakasz Tard és Bogács közigazgatási területén található, a tervezési szakasz a 0+000,00 - 6+999,63 szelvények között található, ezen szakasz...  Többet mutasson
Ezen a szakaszon a meglévő úton a kerékpározás kijelölésre kerül, illetve egy részén a meglévő út felújítását is terveztük.
A helyszínrajzi vonalvezetést részletesen a „04.01. - 04.15. sz. Helyszínrajz” c. tervlapok tartalmazzák.
A 13/A szakasz a 0+000 - 1+506,47 km szelvények között található, a meglévő 3,50 m széles önkormányzati úton a kerékpározás kijelölésre kerül,...  Többet mutasson
A 13/B szakaszon aza 1+506,47 - 2+353,91 km szelvények között található, a 25113 j. országos közúton kerül kijelölésre a kerékpározás, forgalomtechnikai...  Többet mutasson
A 13/C szakasz a 2+353,91 - 6+999,63 km szelvények között vezet, meglévő önkormányzati úton. A meglévő burkolat rossz állapota miatt a 2+353,91 - 5+725,00...  Többet mutasson
A magassági vonalvezetést részletesen a „05.01.-05.04. sz. Hossz-szelvény” c. tervlapok tartalmazzák.
A tervezett keresztmetszet megegyezik a meglévő keresztmetszettel, a meglévő út burkolat szélessége 4,0 m ill. 3,0 m. A keresztmetszetek oldalesését úgy...  Többet mutasson
A tervezett útszakasz mentén nyílt vízelvezető ill. árok található, mely elvezeti a burkolatról lefolyó csapadékvizet. Új árkot nem terveztünk, a meglévő...  Többet mutasson
4 cm vtg. AC 11 kopó (N) 50/70 j. kopóréteg
min. 3 cm vtg. AC 11 kötő (N) 50/70 j. kiegyenlítő réteg (max. 7,5 cm)
profil marás
További információk: 13. szakasz területérintettség
Tard külterület: 0240/2, 0177/2, 0191, 0183 hrsz
Többet mutasson (3) Bogács külterület: 055/2, 063/1, 063/2 hrsz
Bogács belterület: 93/1, 562 692, 806/1, 1457, 843, 844/12 hrsz
9) A 9. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Tard Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 14. szakasz
A rész száma: 10
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 14. szakaszának megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
14/A szakasz - erdészeti út 0+000 - 2+371,70 km szelvények között, Bogács és Szomolya községek területén
Többet mutasson (13)
A tervezési szakasz Bogács külterületén indul a Rákóczi út végénél, külterületen vezet végig a nyomvonal, 1,2 km hosszon erdő területen, utána szintén...  Többet mutasson
Ezen a szakaszon erdészeti feltáró út létesül a meglévő erdészeti út nyomvonalát felhasználva. A tervezett aszfalt burkolatú út szélessége 3,00 m, a padka...  Többet mutasson
A tervezett létesítmény vízszintes vonalvezetése a meglévő földút nyomvonalát követi, valamint a magassági kialakítás is a meglévő terepviszonyokat követi,...  Többet mutasson
14/B szakasz - mezőgazdasági út 2+371,70 - 3+172,84 km szelvények között, Szomolya község területén
A tervezési szakasz Szomolya község zártkerti részén vezet, a meglévő földúton, mezőgazdasági területen, erdős terület szélén. A tervezési szakasz a...  Többet mutasson
Ezen a szakaszon meglévő földút földhivatalilag nem rendezett, ezért idegen terület igénybevételére van szükség.
A 14/B szakasz vége Szomolyán a Zrínyi Miklós utcában található.
14/C szakasz - önkormányzati út 3+172,84 - 3+538,78 km szelvények között, Szomolya község területén
A tervezési szakasz Szomolya községben a Zrínyi úttól indul, önkormányzati területen vezetve, ill. önkormányzati út nyomvonalát követve. A tervezési szakasz...  Többet mutasson
A Gárdonyi úton a meglévő földút ill. stabilizált úr nyomvonalát követi, majd a végén a 3+431,86 km szelvényben csatlakozik a Gárdonyi út meglévő...  Többet mutasson
A tervezett aszfalt burkolatú út szélessége 3,00 m, a padka mindkét oldalon 1,0 - 1,0 m széles, a tervezett koronaszélesség így 5,00 m.
Az új építésű szakaszon a tervezett szilárd burkolatú útról lefolyó csapadékvizek a területen belül elszikkadnak, árkot nem terveztünk. A meglévő úton a...  Többet mutasson
A tervezett (erdészeti, mezőgazdasági, és önkormányzati) út pályaszerkezeti rétegrendje a következő:
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-3.1.1-16-B01-2017-00010 A támogatás intenzitása 100%, a finanszírozás módja utófinanszírozás.
További információk: 14. szakasz területérintettség
Bogács külterület: 0128/1, 0126/4, 0129, 0130 hrsz
Többet mutasson (3) Szomolya külterület: 0243/2, 0245/1, 0230, 0232 hrsz
Szomolya zártkert, belterület: 3958/2, 3958/1, 3903, 3904, 3900/3, 3900/4, 3900/5, 3847, 3899, 3850/2, 3850/9, 3850/8, 3850/7, 3850/3, 3849/2, 453, 452,...  Többet mutasson
9) A 10. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Bogács Község Önkormányzata
A rész elnevezése: Miskolc-Eger kerékpárút 15-16. szakasz
A rész száma: 11
Rövid leírás:
A Miskolc-Eger kerékpárút 15-16. szakaszainak megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába.
15. szakasz - Kis forgalmú önkormányzati úton - Szomolya, Dobó István utca -, és a 2509 j. úton kerékpározásra kijelölés, forgalomtechnikai beavatkozás,...  Többet mutasson
Többet mutasson (4)
A tervezési szakasz Szomolya belterületén található, a tervezési szakasz a 0+000,00 - 0+562,51 szelvények között található, ezen szakasz hossza 562,51 m.
16. szakasz - erdészeti út 0+000 - 2+263,15 km szelvények között, Szomolya területén
A tervezési szakasz Szomolya belterületén indul a Dobó István utcában, belterületen a 0207 hrsz.-ú közútig vezet 82,5 m hosszon. Utána külterületen vezet...  Többet mutasson
A tervezett létesítmény vízszintes vonalvezetése a meglévő földút nyomvonalát követi, valamint a magassági kialakítás is a meglévő terepviszonyokat követi,...  Többet mutasson
További információk: 15. szakasz területérintettség
Szomolya belterület: 1640, 1641, 1452 hrsz
Többet mutasson (4) 16. szakasz területérintettség
Szomolya belterület, zárkert: 1452, 3542/17 hrsz
Szomolya külterület:, 0193, 0209, 0214, 0211, 0210, 0215, 0213, 0207, 0208, 0206/1, 0197 hrsz
9) A 11. Rész alapján megkötendő szerződés ajánlatkérőként szerződő megrendelője: Szomolya Község Önkormányzata
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Miskolc és Kisgyőr külterület, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában.
Harsány külterület, 25117 j. út 0+000 - 4+116,46 szelvény. Részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában
Többet mutasson (9)
Harsány közigazgatási területe, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában
Harsány és Borsodgeszt települések külterülete, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában
Borsodgeszt és Sály községek területe, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában
Sály és Tibolddaróc községek területe, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában
Tibolddaróc Község belterülete, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában
Tibolddaróc és Tard községek területe, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában
Tard és Bogács községek közigazgatási területe, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában
Bogács és Szomolya községek területe, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában
Szomolya Község területe, részletes helyrajzi szám adatok az AF II.2.14) pontjában

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: 1) Kizáró okok (Valamennyi rész vonatkozásában.):
K.1. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2)...  Többet mutasson
Többet mutasson (12) Igazolási mód:
K/1. Előzetes igazolás az EEKD benyújtásával. Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai...  Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívásra benyújtandó igazolások:
Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8.§, 10.§ valamint 12-16.§-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges...  Többet mutasson
2) Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság (Valamennyi rész vonatkozásában.):
SZ/1. Ajánlatkérő ellenőrzi a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett ON-LINE Építőipari Kivitelezői Nyilvántartásban a kivitelezők közötti...  Többet mutasson
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
SZ/1. Előzetes igazolás: Ajánlattevő az EEKD-ba foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő...  Többet mutasson
Alkalmatlan az ajánlattevő/közös ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplő nem szerepel az...  Többet mutasson
Az SZ/1. alkalmassági követelménynek a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdése alapján valamennyi építőipari kivitelezési tevékenységet végző...  Többet mutasson
A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki és szakmai alkalmasság megállapítására.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (9) és (11) bekezdésében foglaltakra. Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére.
Műszaki és szakmai képességek: Előzetes igazolás:
M/1.-M/2. Ajánlattevő az EEKD-ba foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést...  Többet mutasson
Többet mutasson (15)
M/1. Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontjára tekintettel - a 21. § (2a) bekezdés a) pontjában foglaltakat figyelembe...  Többet mutasson
Az igazolásban legalább fel kell tüntetni:
- a szerződés tárgyát és mennyiségi adatait (olyan részletességgel, amelyből az alkalmassági minimumkövetelmények megállapíthatók)
- a teljesítés helyét,
- a teljesítés idejét (kezdés és befejezés időpontjait év/hó/nap szerinti bontásban)
- a szerződést kötő másik fél, valamint a részéről információt nyújtó személy nevét és telefonszámát vagy e-mail címét, továbbá
- nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
M/2. Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontjára tekintettel a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseinek alkalmazása esetén...  Többet mutasson
- saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzai, melyek ezen személyek képzettségét, végzettségét és szakmai tapasztalatait ismerteti. Az előírt jogosultság...  Többet mutasson
- csatolandó a szakemberek rendelkezésre állási nyilatkozatai, illetve
- a képzettséget igazoló dokumentum(ok) (egyszerű másolat).
A szakmai gyakorlat bemutatását év/hónap bontásban szükséges rögzíteni. A teljesítésbe bevonni kívánt személyeket és a végzettségüket/képzettségüket...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a megajánlott szakember önéletrajzát már az ajánlatban kéri benyújtani, függetlenül attól, hogy az érintett személy rendelkezik-e a megjelölt...  Többet mutasson
Nem szükséges benyújtani ezen személy(ek) képzettségét/képzettségüket igazoló dokumentum(ok)at, amennyiben ezen személy(ek) szerepel(nek) a vonatkozó...  Többet mutasson
Ajánlattevőnek - ha az előírt alkalmassági követelményeket más szervezet kapacitásaira támaszkodva felel meg - alkalmaznia kell a Kbt. 67. § (3)...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított öt évben befejezett, de legfeljebb nyolc éven...  Többet mutasson
az 1. rész tekintetében 5000m
Többet mutasson (16) a 2. rész tekintetében 3000m
a 3. rész tekintetében 1500m
a 4. rész tekintetében 3000m
az 5. rész tekintetében 2000m
a 6. rész tekintetében 1500m
a 7. rész tekintetében 900m
a 8. rész tekintetében 3000m
a 9. rész tekintetében 5000m
a 10. rész tekintetében 2000m
a 11. rész tekintetében 2000m
hosszúságú út és/vagy kerékpárút és/vagy gyalogút építésére és/vagy felújítására és/vagy átalakítására vonatkozik. Több részre történő ajánlattétel esetén...  Többet mutasson
Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó, a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, úgy Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (5) bek....  Többet mutasson
ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az...  Többet mutasson
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére (valamennyi rész esetében) amennyiben nem rendelkezik a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1....  Többet mutasson
A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítására.
Az M/1. alkalmassági követelménynek a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve az M/2. alkalmassági...  Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Valamennyi rész tekintetében:
1) Késedelmi kötbér: Amennyiben ajánlattevő olyan okból, amelyért felelős, elmulasztja a szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését a szerződésben...  Többet mutasson
Többet mutasson (9)
2) Meghiúsulási kötbér: Amennyiben - olyan okból, amelyért a nyertes Ajánlattevő felel - a kivitelezés meghiúsul, úgy Ajánlatkérő meghiúsulási kötbér...  Többet mutasson
3) Jótállás: A műszaki átadás-átvétel napjától kezdődően kötelezően legalább 36 hónap vagy több, az ajánlattevő ajánlata szerint.
4) A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § alapján ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződés hatályba lépését követően a munkaterület átadásának...  Többet mutasson
5) Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7) és (8) bekezdésében foglaltak alapján a Szerződésben foglalt - általános forgalmi adó nélkül számított - teljes...  Többet mutasson
6) Az ellenszolgáltatás megfizetésére utólag, átutalással, az ajánlatkérő által leigazolt teljesítést követően, szabályszerűen kiállított számla alapján...  Többet mutasson
7) A vállalkozói megfizetése, a Ptk. 6:130.§ (1) és (2) bekezdésének figyelembevételével 30 napon belül történik. A késedelmi kamatra a Ptk. 6:155 § (1)...  Többet mutasson
8) Pénznem: HUF
9) Amennyiben az ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, úgy az elszámolásra a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (kr.)...  Többet mutasson
10) Ajánlatkérő a közvetlen megrendelésben meghatározott munkák vonatkozásában részszámlázási lehetőséget, az alábbiak szerint biztosít: ajánlattevő 5 db...  Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 15:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-06-24 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 17:00
Hely: https://ekr.gov.hu/ [Kbt. 68. § (1b) bekezdése]
További információk:
Az ajánlatok felbontása a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a és a Kbt. 68. § szerint történik.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az M/2. alkalmassági követelmény tekintetében megjelölt szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlettapasztalata (0-12 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. Jótállási időszak (hónap, legkedvezőbb 60 hónap, legkedvezőtlenebb 36hónap)
Ár (súlyozás): 70

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725802205
Ajánlatkérő neve: Harsány Község Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725974205
Postacím: Kossuth Lajos Utca 67.
Postai város: Harsány
Postai irányítószám: 3555
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Ajánlatkérő neve: Szomolya Község Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725864205
Postacím: Szabadság Tér 1
Postai város: Szomolya
Postai irányítószám: 3411
Ajánlatkérő neve: Kisgyőr Község Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725998205
Postacím: Dózsa György Utca 11
Postai város: Kisgyőr
Postai irányítószám: 3556
Ajánlatkérő neve: Borsodgeszt Község Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15736008205
Postacím: Fő út 56
Postai város: Borsodgeszt
Postai irányítószám: 3426
Ajánlatkérő neve: Sály Község Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725840105
Postacím: Kossuth Lajos Utca 63
Postai város: Sály
Postai irányítószám: 3425
Ajánlatkérő neve: Tibolddaróc Község Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725888205
Postacím: Széchenyi út 1
Postai város: Tibolddaróc
Postai irányítószám: 3423
Ajánlatkérő neve: Tard Község Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725871205
Postacím: Rózsa Utca 1.
Postai város: Tard
Postai irányítószám: 3416
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Csendesné Farkas Edit
Bihari Lajosné
Telefon: +36 46592200 📞
E-mail: hivatal@harsany.hu 📧
Internetcím: http://www.harsany.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Jurecska Györgyné
Telefon: +36 303398725 📞
E-mail: pmhszomolya@t-online.hu 📧
Internetcím: http://www.szomolya.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Kékedi László Vilmos
Telefon: +36 46476202 📞
E-mail: pmh@kisgyor.hu 📧
Internetcím: http://www.kisgyor.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Tóth Lajos Zoltán
Telefon: +36 49536231 📞
E-mail: borsodgeszthivatal@gmail.com 📧
Internetcím: http://www.borsodgeszt.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Fekete Jánosné
Telefon: +36 49336055 📞
E-mail: salyonko@salyegy.t-online.hu 📧
Internetcím: http://www.saly.hu 🌏
Kapcsolattartó pont: Nagy Sándor
Telefon: +36 49337022 📞
E-mail: tibolddaroc@t-online.hu 📧
Internetcím: http://www.tibolddaroc.eu 🌏
Kapcsolattartó pont: Hajdú Katalin
Telefon: +36 49432903 📞
E-mail: hivatal@tard.hu 📧
Internetcím: http://www.tard.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001581412021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Valamennyi rész vonatkozásában:
1. A kommunikáció a Kbt. 41.§ alapján az EKR-ben történik.
Többet mutasson (29)
2. Az eljárás a 272/2014. (XI. 5.) Kr. alapján folyamatba épített ellenőrzéssel érintett.
3. Ajánlatkérő (Ak.) nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
4. Az ajánlat részeként benyújtandó:
- a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozat, nemleges tartalommal is (Űrlap);
-a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat, adott esetben nemleges nyilatkozat (Űrlap);
-adott esetben a közös ajánlattevők közötti megállapodás a Kbt. 35. § és a közbeszerzési dokumentumok, valamint a Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek. előírásai szerint;
-a Kbt. 44. § szerint az uüzleti titok elkülönítetten, és arról szóló nyilatkozat indoklással a 424/2017. (XII.19.) Kr. 11. § (4) bek. szerint (Űrlap);
- a 321/2015. (X. 30.) Kr. 13. §-a szerinti dokumentumok, illetve nemleges nyilatkozat; aláíró cégjegyzésre jogosult személyek aláírási címpéldánya, ill....  Többet mutasson
- Egyéni vállalkozó vagy egyéni cég ajánlattevő/alkalmasság igazolására igénybe vett más szervezet (személy) esetén a képviselő képviseletre való...  Többet mutasson
-Nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1)...  Többet mutasson
5. Összeférhetetlen és nem vehet részt a közbeszerzési eljárásban ajánlattevőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő...  Többet mutasson
6. Ak. felhívja a figyelmet a Kbt. 35-36. §-aiban foglaltakra.
7. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli.
8. A nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és közbeszerzési tárgyú rendeletek irányadók.
9. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve https://ujvilag.gov.hu/ekr.
10. Az EKR működtetését az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi https://ujvilag.gov.hu/ekr A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan az Ak....  Többet mutasson
11. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők közötti megállapodást az ajánlathoz csatolni kell, melyben a közös ajánlattevők szabályozzák egymás...  Többet mutasson
12. Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a közbeszerzési dokumentumokban rendelkezésre bocsátott költségvetést beárazva (szakmai ajánlat). A...  Többet mutasson
13. Ak. alkalmazza a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdésében foglaltakat.
14. Eljáró FAKSZ: Dr. Demeter István (00286), Dr. Gömöri Ákos (00520)
15. Ak., a Kbt. 53.§ (6) bekezdése alapján az alábbiakról tájékoztatja az ajánlattevőket: Ajánlatkérő jelen közbeszerzési eljárás valamennyi részének...  Többet mutasson
A beruházás finanszírozhatósága érdekében Ajánlatkérő többlet támogatásra irányuló igényt nyújt be valamennyi ajánlattételi részre vonatkozóan. Mindezek...  Többet mutasson
Amennyiben továbbá a beruházás pénzügyi fedezete a megkötött szerződés ellenértékéhez képest alacsonyabb összegben kerül meghatározásra és a közös...  Többet mutasson
16. Tekintettel arra, hogy az EKR rendszerben legfeljebb 25 MB méretű fájl tölthető fel, ezért Ak. a 25MB elérő/meghaladó műszaki dokumentumot tartalmazó...  Többet mutasson
17. A Kbt. 71.§ (6) bekezdése szerinti esetekben Ak. nem zárja ki, illetőleg nem korlátozza a hiánypótlást.
18. Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart.
19. A szerződés teljesítése során a nyertes ajánlattevőként szerződő fél köteles az Üvegkapu alkalmazására. Az Üvegkapu használatára vonatkozó követelmények...  Többet mutasson
20. Ajánlati biztosíték: Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot előír. Ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11734107-15348702-00000000 Átutalás esetén a közlemény...  Többet mutasson
21. Nyertes ajánlattevő a 322/2015. (X. 30.) Kr. 29.§ alapján mintavételi és megfelelőség-igazolási tervet (MMT) készít. Az MMT-t a 6_2020. Mintavételi és...  Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Jogorvoslati kérelem a Kbt. 148. § alapján nyújtható be.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 103-287801 (2022-05-25)
További információk (2022-06-22)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-22 📅
Benyújtási határidő: 2022-07-04 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-27 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 121-343182
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 103-287801
HL-S szám: 121
További információk
Az ajánlattételi határidő meghosszabbítására a kiegészítő tájékoztatások szerinti pontosításokra figyelemmel - a megfelelő ajánlattétel elősegítése...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2022/S 121-343182 (2022-06-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-12-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 3 337 914 264 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-06 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 238-686755
HL-S szám: 238

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-11-30 📅
Név: MENTO Környezetkultúra Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11440424205
Postacím: Besenyői út 26.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3527
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 302837714 📞
E-mail: vallalkozas@mentokft.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 434 105 103 HUF 💰
260 413 435 HUF 💰
89 303 223 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-11-29 📅
Név: D-Gesztor Építő és Acélszerkezet Gyártó Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 13416058205
Postacím: Teréz Utca 4
Telefon: +36 46520311 📞
E-mail: kozbeszerzes@dgesztor.hu 📧
Ország: Észak-Magyarország 🏙️
Internetcím: http://www.dgesztor.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 533 979 430 HUF 💰
360 587 200 HUF 💰
280 283 924 HUF 💰
67 123 497 HUF 💰
548 166 622 HUF 💰
111 676 250 HUF 💰
399 236 537 HUF 💰
253 039 043 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 9
7
3
6
5

Hivatkozás
További információk
1. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 1-3. szakasz
MENTO Kft. (3527 Miskolc Besenyői út 26.) 11440424-2-05 Nyertes ajánlattevő
Többet mutasson (23) SZILVÁSI Építő Kft. (3400 Mezőkövesd Eper Utca 51.) 14927393-4-05
DYNAMIC ÚT Kft. (1113 Budapest Bocskai út 73.) 12943968-4-10
Colas Út Zrt. (1113 Budapest Bocskai Út 73.) 14904134-2-44
Geo Nord Bau Korlátolt Felelősségű Társaság (3704 Berente 520 hrsz.) 23797455-2-05
Stravaco Kft. (6710 Szeged Szabadkai Út 110) 24814694-2-06
CS-KER TRANZIT Kft. (3904 Legyesbénye Alkotmány utca 21.) 11385411-2-05
D-Gesztor Kft. (3527 Miskolc Teréz Utca 4) 13416058-2-05
2. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 4. szakasz
Project Corporation Kft. (1027 Budapest Bem József Utca 6. fszt.) 26670201-2-41
Valid Solution Kft. (1138 Budapest, Madarász Viktor utca 47-49. 1. ép. 2. em.) 14939710-2-41
3. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 5-7. szakasz
4. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 8. szakasz
MENTO Kft. (3527 Miskolc Besenyői út 26.) 11440424-2-05
D-Gesztor Kft. (3527 Miskolc Teréz Utca 4) 13416058-2-05 Nyertes ajánlattevő
5. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 9. szakasz
Capital Class Kft. (3580 Tiszaújváros Rózsa utca 16. 1.) 14442906-2-05
6. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 10. szakasz
D-Gesztor Építő és Acélszerkezet Gyártó Kft. (3527 Miskolc Teréz Utca 4)
7. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 11. szakasz
8. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 12. szakasz
9. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 13. szakasz
10. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 14. szakasz
11. rész: Miskolc-Eger kerékpárút 15-16. szakasz
Forrás: OJS 2022/S 238-686755 (2022-12-06)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-07-03)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 548 166 622 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-03 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 129-410617
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 238-686755
HL-S szám: 129
További információk
1) A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023. június 27.
Forrás: OJS 2023/S 129-410617 (2023-07-03)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-07-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 111 676 250 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-11 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 134-424799
HL-S szám: 134
Forrás: OJS 2023/S 134-424799 (2023-07-11)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-07-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 399 236 537 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-26 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 145-462821
HL-S szám: 145
További információk
1) A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023. július 20. 2) A VII.2.1. pont folytatása: Módosított tartalom: 6.1.1. Kivitelező a számlát, Megrendelő...  Többet mutasson
1) A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023. július 20.
Többet mutasson (14) 2) A VII.2.1. pont folytatása:
Módosított tartalom:
6.1.1. Kivitelező a számlát, Megrendelő által kiállított teljesítés-igazolás alapján, magyar forintban (HUF) állítja ki oly módon, hogy a...  Többet mutasson
3) A Kbt. szabályainak való megfelelés
A módosítást szerződő felek nem lényeges módosításnak tekintik figyelemmel a Kbt. 141.§ (6) bekezdésében foglaltakra.
A módosítás nem jár
-a teljesítés elismerésére vonatkozó feltételek változásával;
-a fizetési ütemek számának változásával;
- a számla kiegyenlítésére vonatkozó feltételek (fizetési határidő) módosításával;
- a teljesítési határidő módosításával;
- a szerződéses érték módosításával.
Az alapszerződés módosítására a projekt elszámolhatósága érdekében kerül sor. Szerződő Felek a módosítással nem határoztak meg olyan feltételeket, amelyek...  Többet mutasson
A módosítás továbbá a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára nem változtatja meg, hiszen a módosítás nem érinti a felek olyan jogait,...  Többet mutasson
Megállapítható továbbá, hogy az alapszerződés módosítása a szerződés tárgyát nem érinti, az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 145-462821 (2023-07-26)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-09-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 111 676 250 HUF 💰

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-09-05 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-08 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 173-543446
HL-S szám: 173
További információk
1) Jelen módosítás sorrendben a második. 2) A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023. augusztus 31. 3) A tájékoztató VII.2.2 pontjában foglaltakon...  Többet mutasson
1) Jelen módosítás sorrendben a második.
Többet mutasson (5) 2) A szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2023. augusztus 31.
3) A tájékoztató VII.2.2 pontjában foglaltakon túl, a szerződő felek a módosítást egyúttal nem lényeges módosításnak is tekintik figyelemmel a Kbt. 141.§...  Többet mutasson
A módosítás nem határoz meg olyan feltételeket, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett...  Többet mutasson
A módosítás továbbá a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára nem változtatja meg, hiszen a módosítás nem érinti a felek olyan jogait,...  Többet mutasson
A műszaki tartalom módosításával továbbra is a tervezett beruházás valósul meg illetőleg a műszaki változás a Kivitelező teljesítését nem befolyásolja. A...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 173-543446 (2023-09-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Miskolc-Eger kerékpárút kivitelezése
Hivatkozási szám: EKR001581412021
Rövid leírás:
Miskolc-Eger között összesen mintegy 47,2 km hosszú kerékpárút kivitelezése 11 részben az alábbiak szerint rögzített szakaszolás alapján: A közbeszerzési...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Kerékpárút építése 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 3 337 914 264 HUF 💰
Az uniós alapok azonosítója: TOP-1.2.1-16-B01-2017-00010
Leírás
Belső azonosító: EKR001581412021/1
Mennyiség: 3503.57 méter
A beszerzés leírása:
A Miskolc-Eger kerékpárút 1-3. szakaszainak megvalósítására irányuló beruházás, mely az alábbiakat foglalja magába. 1. szakasz erdészeti út 2+496,19 –...  Többet mutasson
További információk:
1) Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont. 2) Ajánlatkérő a...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Kerékpárút építése 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Harsány külterület, 25117 j. út 0+000 - 4+116,46 szelvény.
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Időtartam: 12 hónap
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-11-30 📅
A szerződés címe: https://www.ekr.gov.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 434 105 103 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001581412021/3119
Az ajánlattevő fél vezetője
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
Geodéziai munkák; Fa, bozót és cserjeirtási munkák; Régészeti munkák; Bontási munkák részfeladatai; Őrzésvédelmi munkák; Földmunkavégzés; Szállítási munkák...  Többet mutasson
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
Geodéziai munkák; Fa, bozót és cserjeirtási munkák; Régészeti munkák; Bontási munkák részfeladatai; Őrzésvédelmi munkák; Földmunkavégzés; Szállítási munkák...  Többet mutasson
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: MENTO Környezetkultúra Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11440424205
Postacím: Besenyői út 26.
Postai irányítószám: 3527
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: vallalkozas@mentokft.hu 📧
Telefon: +36 302837714 📞

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: A Kbt. 35 .§ (8) bek. szerinti szervezet alapítása kizárt.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre: A 2022/S 103-287801 számú ajánlati felhívás III.2.2) pontja szerint.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei: A 2022/S 103-287801 számú ajánlati felhívás III.2.2) pontja szerint.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Bogács Község Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15725802205
Postacím: Alkotmány Utca 9
Postai irányítószám: 3412
Postai város: Bogács
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Csendesné Farkas Edit
E-mail: polgarmester@bogacs.hu 📧
Telefon: +36 49534400 📞
URL: https://www.bogacs.hu 🌏
Csoportvezető
Tájékoztatás a közös beszerzésről
A szerződés közös beszerzést foglal magában

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Jogorvoslati kérelem a Kbt. 148. § alapján nyújtható be.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Megrendelő a „Miskolc - Bogács turisztikai kerékpárút kialakítása Miskolc - Harsány szakaszon” című TOP-1.2.1-16-BO1-2017-00010 azonosítószámú Támogatási...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Az eredeti vállalkozó által nyújtott további építési beruházásra, árukra vagy szolgáltatásokra van szükség.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
1) A szerződésmódosítás időpontja: 2023. december 21. 2) A szerződés módosuló feltételei: Eredeti szerződéses feltétel: „6.4.Megrendelő részszámlázási...  Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 014-039090 (2024-01-17)