Művészetek Háza rekonstrukció tervezése 2022

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata

A MŰVÉSZETEK HÁZA REKONSTRUKCIÓ TERVEZÉSE, Miskolc, Rákóczi út 5. (hrsz.:2453) a Közbeszerzési dokumentum műszaki leírás szerint.
TOP-7.1.1-16-H- ERFA-2020-00799 azonosító számú „Művészetek Háza rekonstrukció tervezés” című projekt megvalósításához szükséges kiviteli tervdokumentációk elkészítése.
A tárgyi rekonstrukció alá vont belvárosi középület Miskolc kulturális életének egyik legfontosabb objektuma. A ház „multifunkcionális” felépítésű központ, melyben színházi előadóterem, kiállító terek, artmozi termek, ill. kávézó is található. A Művészetek Háza egész évben számtalan magas színvonalú rendezvény otthona: könnyű-és komolyzenei koncertek helyszíne, a nemzetközi CineFest központi tere, a Bartók Plusz Operafesztivál kiemelt fóruma, előadóestek és képzőművészeti események színtere, utcai gasztro-karnevál, civil és iskolai rendezvények alkalmi otthona.
A közel 100 esztendeje épült és több mint tíz éve bővített közösségi artisztikai intézmény.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-12-14. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-11-11.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-11-11 Ajánlati felhívás
2023-06-06 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-11-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001630802022
Rövid leírás:
A MŰVÉSZETEK HÁZA REKONSTRUKCIÓ TERVEZÉSE, Miskolc, Rákóczi út 5. (hrsz.:2453) a Közbeszerzési dokumentum műszaki leírás szerint. TOP-7.1.1-16-H- ERFA-2020-00799 azonosító számú „Művészetek Háza rekonstrukció tervezés” című projekt megvalósításához szükséges kiviteli tervdokumentációk elkészítése. A tárgyi rekonstrukció alá vont belvárosi középület Miskolc kulturális életének egyik legfontosabb objektuma. A ház „multifunkcionális” felépítésű központ, melyben színházi előadóterem, kiállító terek, artmozi termek, ill. kávézó is található. A Művészetek Háza egész évben számtalan magas színvonalú rendezvény otthona: könnyű-és komolyzenei koncertek helyszíne, a nemzetközi CineFest központi tere, a Bartók Plusz Operafesztivál kiemelt fóruma, előadóestek és képzőművészeti események színtere, utcai gasztro-karnevál, civil és iskolai rendezvények alkalmi otthona. A közel 100 esztendeje épült és több mint tíz éve bővített közösségi artisztikai intézmény.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi iroda/hivatal
Ajánlatkérő neve: Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata
Postacím: Városház Tér 8
Postai irányítószám: 3525
Postai város: Miskolc
Kapcsolat
Internetcím: http://www.miskolc.hu 🌏
E-mail: tothne.erzsebet@miskolc.hu 📧
Telefon: +36 46512700 📞
Fax: +36 46347807 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001630802022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001630802022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-11 📅
Benyújtási határidő: 2022-12-14 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 221-635812
HL-S szám: 221
További információk
1./ KIEGÉSZÍTÉS a II.2.5) pontban az Ár kritérium tekintetében: 1./ Ajánlati ár (tervezési feladatok díja és opciós tervezői feladat díja mindösszesen) (nettó HUF) OPCIÓS tervezői feladat: A nyertes Ajánlattevő, Tervező(k) opciós feladatát képezi a teljesítés keretében, a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködés során a tervekkel kapcsolatosan érkező kiegészítő tájékoztatás kérések megválaszolásában való részvétel, illetve a beérkezett ajánlatok tekintetében az egyes költségvetési tételek esetén történt egyenértékű megajánlások megfelelőségének véleményezése. Az opciós feladat értékét Ajánlatkérő a tervezési feladatok vállalási árának 5%-ában határozza meg. Az opciós feladatot a Megrendelői értesítésben meghatározott teljesítési határidőn belül köteles teljesíteni. 2./ KIEGÉSZÍTÉS az ajánlati felhívás II.2.7) pontjában ismertetett szerződés időtartama vonatkozásában: A szerződés időtartama a szerződés hatálybalépésétől számítottan 12 hónap, mely időtartam alatt lehetőség van az opció lehívására. Az opció lehívása esetén a szerződés annak módosítása nélkül érvényben és hatályban marad, és az opciós feladat teljesítésével szűnik meg. Részteljesítési határidő a tervezési feladat tekintetében: A kiviteli tervekre vonatkozó részteljesítési határidő, a szerződés hatálybalépésétől számított 30 naptári nap, melybe beletartozik a megrendelővel szakáganként történő előzetes egyeztetés is, azonban nem tartalmazza Ajánlatkérő által a tervek elfogadására fordított időtartamot. Nyertes Ajánlattevő köteles a kiviteli tervdokumentáció Megrendelő általi elfogadásától számított 5 napon belül az építési hatósági bejelentési kötelezettséget teljesíteni - amennyiben releváns -, tekintettel arra, hogy nincs szükség építési engedélyre. Megrendelő az előzetes tervek véleményezését a benyújtástól számítva 5-5 napon belül teljesíti. Az előzetes tervek véleményezésének időtartama a részteljesítési határidőkbe beleszámít. Amennyiben az Ajánlatkérő Megrendelő nem teljesít határidőben, a szükséges információkat késedelmesen adja meg a tervezőnek, a késedelmes idő nem számít bele a kiviteli tervek elkészítésére rendelkezésre álló teljesítési időtartamba, határidőbe. Megrendelő előteljesítést elfogad. A szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapon belül Ajánlatkérő lehívása alapján, az opciós feladat teljesítése érdekében a Nyertes ajánlattevő köteles közreműködni a tervezést követő kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban. Amennyiben kivitelező kiválasztására lefolytatott első eljárás eredménytelen, a további eljárásokban való közreműködésért külön díjazás nem illeti meg a nyertes Ajánlattevőt. Amennyiben Megrendelő nem indítja meg az elkészült tervek alapján a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárást, a feladat értéke nem kerül kifizetésre. A szerződés, amennyiben az opció nem kerül megrendelésre Ajánlatkérő jelzése alapján, megszűnik, külön kötelezettség nélkül.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A MŰVÉSZETEK HÁZA REKONSTRUKCIÓ TERVEZÉSE, Miskolc, Rákóczi út 5. (hrsz.:2453) a Közbeszerzési dokumentum műszaki leírás szerint.
TOP-7.1.1-16-H- ERFA-2020-00799 azonosító számú „Művészetek Háza rekonstrukció tervezés” című projekt megvalósításához szükséges kiviteli tervdokumentációk elkészítése.
A tárgyi rekonstrukció alá vont belvárosi középület Miskolc kulturális életének egyik legfontosabb objektuma. A ház „multifunkcionális” felépítésű központ, melyben színházi előadóterem, kiállító terek, artmozi termek, ill. kávézó is található. A Művészetek Háza egész évben számtalan magas színvonalú rendezvény otthona: könnyű-és komolyzenei koncertek helyszíne, a nemzetközi CineFest központi tere, a Bartók Plusz Operafesztivál kiemelt fóruma, előadóestek és képzőművészeti események színtere, utcai gasztro-karnevál, civil és iskolai rendezvények alkalmi otthona.
Többet mutasson
A közel 100 esztendeje épült és több mint tíz éve bővített közösségi artisztikai intézmény.
Az intézményben az alábbi rekonstrukciós munkálatok tervezettek:
1./ A MÜHA rendeltetésszerű használatát akadályozó - évek óta visszatérő probléma - a csapadékvíz által okozott beázások, melyek a lokális karbantartó javítások ellenére sem szűntek meg. A víz okozta épületkárosodások rendbe hozatala csat átfogó, az egész épület vízszigetelő rendszerét érintő beavatkozással orvosolható: tetőhéjazat teljeskörű rekonstrukciója, ejtőcső hibák és alagsori talaj-és csapadékvíz okozta beázások megszüntetése, a csatlakozó térburkolat felszíni vízelvezetésének és közművek javítása, ill. újjáépítése. (Lásd KD V. fejezet 1.sz. melléklet 1.; 2. és 3. tételeit!)
Többet mutasson
2./ A ház főhelyiségein kívül az épület bejáratai előtti - ingatlanon belüli - fedett nyitott tér is és az előcsarnok számos zárt-és szabadtéri rendezvény helyszíne A térburkolatok a fokozott igénybevétel okán több helyen elhasználódott, balesetveszélyes valamint esztétikailag hibás. A MÜHÁ-hoz köthető kül-és beltéri programok szakszerű kiszolgálásához elengedhetetlen az említett produkciós felületek helyreállítása: bejárati előlépcső, járda, ill. térkő díszburkolat szervizelése, valamint előcsarnok, galéria járófelületi rekonstrukciója. (Lásd KD V. fejezet 1.sz. melléklet 4., 5. tételek!)
Többet mutasson
3./ Az épület egyes tereiben az intenzív használatból adódó felületi erózió megszüntetése céljából - ill. higiéniai és esztétikai megfontolásból - tisztasági festés szükségeltetik. (Lásd KD V. fejezet 1.sz. melléklet 9. tétel!).
4./ A déli tájolású, nagy üvegezett felülettel rendelkező oldalhomlokzati portálszerkezet energetikai és akusztikai jellemzői ma már nem felelnek meg a releváns szakmai előírásoknak, ill. nem mindenben teljesítik az üzemeltetői elvárásokat sem. Korszerűsítésük elengedhetetlen: a hő-terhelés csillapítása, ill. zajcsökkentés okán indokolt kiegészítő árnyékoló és hőszigetelő nyílászáró elemek beépítése, a szellőző légtechnika átépítése és/vagy beszabályozása, ill. opcióban klimatizálás. (Lásd KD V. fejezet 1.sz. melléklet 6. tétel!)
Többet mutasson
5./ A jelenleg meglévő üzemi szociális blokkok, közönségforgalmi vizes helyiségek és előadói öltözők, mosdók minőségileg nem felelnek meg egy korszerű műintézmény mai igényeinek. Az avult, alulméretezett tércsoportok karbantartó felújítása és komplex - a berendezésekre is vonatkozó - belsőépítészeti modernizálása indokolt. (Lásd KD V. fejezet 1.sz. melléklet 7.-8. tételek!)
Többet mutasson
6./ Teljeskörű szellőző gépészeti rekonstrukció, mely során megoldandó a használatba vétel óta fennálló légtechnikai anomália: az eltelt időben a Színház, és a Mozi termek fűtése, hűtése, szellőztetése a nézők, és a színpadi szereplők részére is komfortérzeti diszharmóniát okoz. Lokális temperatúra szabályozási igényként kezelendő a galéria és kávézó klímatizálása. (Lásd KD V. fejezet 1.sz. melléklet 10. 11. tétel és 2018. évi Tervezői szakvéleményt!)
Többet mutasson
7./ Az épület tűzjelző rendszere - korszerűségi felülvizsgálattal - újratervezendő és a Kat. védelemmel engedélyezendő. (Lásd KD V. fejezet 1.sz. mellékelt 12. tétel)
8./ Szcenikai szaktervező bevonásával a színháztechnikai elemek közül a fényerőszabályozó rendszer terveit - az üzemeltetővel egyeztetett módon - modernizálni szükséges. (Lásd KD V. fejezet 1.sz. melléklet 13. tétel)
A tervezési feladat elvégzése keretében a tervezési feladatokban foglaltak szerint szükséges minden szakágra kiterjedő kiviteli tervdokumentáció, tervezői költségbecslés, illetve árazatlan és árazott költségvetések elkészítése, be kell szerezni valamennyi, a projekt teljeskörű megvalósításához szükséges hatósági, szakhatósági, kezelői, üzemeltetői, egyéb engedélyező szerv által kiadott hozzájárulásokat és jóváhagyásokat.
Többet mutasson
A helyszín bemutatása:
A létesítmény zártsorú beépítésű, összközműves, pince + földszint + 2 emelet + tetőtéri szintekkel rendelkező, pillérvázas szerkezetű magastetős épület. Telekméret: 1420 m2; beépített alapterület: ~ 900 m2; tervezéssel érintett nettó hasznos alapterület: ~ 500 m2. Közútról, közterületről történő megközelíthetősége biztosított.
Többet mutasson
A tervdokumentációkat a Támogatási Szerződésben, a Pályázati Felhívásban és a Műszaki leírás a tervezési, tervezői feladatok tekintetében (Közbeszerzési Dokumentum V. fejezet) foglalt feltételeknek megfelelően kell elkészíteni.
Ajánlatkérő a további tájékoztatást adja meg, figyelemmel a 322/2015.(X.30.) Korm.rendelet 6. § (1)-(2) bekezdéseire tekintettel:
- Az elkészült korábbi felmérési tervdokumentációt - mely tartalmazza a fenti jogszabályi hely (1) bekezdés d) pontja szerinti adatokat - Ajánlatkérő az érdeklődő gazdasági szereplők részére rendelkezésre bocsátja az eredeti tervdokumentációt (részletek a KD.V.fejezet- Műszaki lírásban);
Többet mutasson
Az (1) bekezdés e) pontjára tekintettel: az épület befoglaló méretei nem módosulnak, a tervezés csak a rekonstrukciót hivatott megvalósítani;
- Az (1) bekezdés f) pontjára tekintettel: A tervezés során minden tervezéssel érintett feladatrészt és épületszerkezetet költségtakarékos kivitelezést feltételezve és előirányozva - az energiahatékonyság és a gazdaságos üzemeltethetőség figyelembevételével - kell kialakítani.
Többet mutasson
- Az (1) bekezdés g) pontjára tekintettel: Tervezési ütemezés: Tervezési közbeszerzés: 2022.10. - 2022.11.; Kivitel terv elkészítése: 2022.12.-2023.01.; Kivitelezési közbeszerzés: 2023.02. - 2023.04.; Kivitelezés: 2023.05. - 2023.11
- A (2) bekezdés a) pontjára tekintettel: meglévő épület áttervezésére tekintettel külön talajmechanikai és geodézia adatok megadása nem releváns;
- A (2) bekezdés b) pontjára tekintettel: Ajánlatkérő fényképeket mellékelt a meglévő épületről
- A (2) bekezdés c) pontjára tekintettel tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a tervezési feladat tekintetében külön jogszabályban meghatározott tervezési program nyújtása nem releváns;
- A (2) bekezdés e) pontjára tekintettel: A tervezői művezetés nem tartozik a nyertes ajánlattevő feladatai közé.
A terveket .pdf/A és dwg formátumban, a szöveges dokumentumokat digitális aláírással ellátott .pdf/A formátumban, szerkeszthető word formátumban, valamint az árazott és árazatlan költségvetést .pdf és szerkeszthető excel formátumban kell szállítani.
A kivitelezési tervdokumentációt 6 darab papír, 1 darab írásvédett DVD-, valamint 2 darab digitális (pendrive) példányban kell szállítani.
Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy a további információkat a részletes és teljes műszaki tartalmat a további közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Időtartam: 12 hónap
A lehetőségek leírása:
OPCIÓS TERVEZŐI FELADAT: A nyertes Ajánlattevő, Tervező(k) opciós feladatát képezi a teljesítés keretében, a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési. eljárásban való közreműködés során a tervekkel kapcsolatosan érkező kiegészítő tájékoztatáskérések megválaszolásában való részvétel, illetve a beérkezett ajánlatok tekintetében az egyes költségvetési tételek esetén történt egyenértékű megajánlások megfelelőségének véleményezése. Az opciós feladatot a Megrendelői értesítésben meghatározott teljesítési határidőn belül köteles teljesíteni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az opciós feladatot a szerződés hatálybalépését követő 12 hónapban jogosult lerendelni, egyoldalú nyilatkozattal.
Az opciós feladat értékét Ajánlatkérő a tervezési feladatok vállalási árának (kiviteli tervek elkészítésének díja összesen) 5%-ában határozza meg. Amennyiben Megrendelő nem indítja meg az elkészült tervek alapján a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárást, a feladat értéke nem kerül kifizetésre. A szerződés, amennyiben az opció nem kerül megrendelésre AK jelzése alapján, megszűnik, külön kötelezettség nélkül.
Többet mutasson
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2020-00799
További információk:
1./ KIEGÉSZÍTÉS a II.2.5) pontban az Ár kritérium tekintetében:
1./ Ajánlati ár (tervezési feladatok díja és opciós tervezői feladat díja mindösszesen) (nettó HUF)
OPCIÓS tervezői feladat: A nyertes Ajánlattevő, Tervező(k) opciós feladatát képezi a teljesítés keretében, a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködés során a tervekkel kapcsolatosan érkező kiegészítő tájékoztatás kérések megválaszolásában való részvétel, illetve a beérkezett ajánlatok tekintetében az egyes költségvetési tételek esetén történt egyenértékű megajánlások megfelelőségének véleményezése. Az opciós feladat értékét Ajánlatkérő a tervezési feladatok vállalási árának 5%-ában határozza meg.
Többet mutasson
Az opciós feladatot a Megrendelői értesítésben meghatározott teljesítési határidőn belül köteles teljesíteni.
2./ KIEGÉSZÍTÉS az ajánlati felhívás II.2.7) pontjában ismertetett szerződés időtartama vonatkozásában: A szerződés időtartama a szerződés hatálybalépésétől számítottan 12 hónap, mely időtartam alatt lehetőség van az opció lehívására. Az opció lehívása esetén a szerződés annak módosítása nélkül érvényben és hatályban marad, és az opciós feladat teljesítésével szűnik meg.
Többet mutasson
Részteljesítési határidő a tervezési feladat tekintetében:
A kiviteli tervekre vonatkozó részteljesítési határidő, a szerződés hatálybalépésétől számított 30 naptári nap, melybe beletartozik a megrendelővel szakáganként történő előzetes egyeztetés is, azonban nem tartalmazza Ajánlatkérő által a tervek elfogadására fordított időtartamot. Nyertes Ajánlattevő köteles a kiviteli tervdokumentáció Megrendelő általi elfogadásától számított 5 napon belül az építési hatósági bejelentési kötelezettséget teljesíteni - amennyiben releváns -, tekintettel arra, hogy nincs szükség építési engedélyre.
Többet mutasson
Megrendelő az előzetes tervek véleményezését a benyújtástól számítva 5-5 napon belül teljesíti. Az előzetes tervek véleményezésének időtartama a részteljesítési határidőkbe beleszámít. Amennyiben az Ajánlatkérő Megrendelő nem teljesít határidőben, a szükséges információkat késedelmesen adja meg a tervezőnek, a késedelmes idő nem számít bele a kiviteli tervek elkészítésére rendelkezésre álló teljesítési időtartamba, határidőbe.
Többet mutasson
Megrendelő előteljesítést elfogad.
A szerződés hatályba lépésétől számított 12 hónapon belül Ajánlatkérő lehívása alapján, az opciós feladat teljesítése érdekében a Nyertes ajánlattevő köteles közreműködni a tervezést követő kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban.
Többet mutasson
Amennyiben kivitelező kiválasztására lefolytatott első eljárás eredménytelen, a további eljárásokban való közreműködésért külön díjazás nem illeti meg a nyertes Ajánlattevőt.
Amennyiben Megrendelő nem indítja meg az elkészült tervek alapján a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárást, a feladat értéke nem kerül kifizetésre. A szerződés, amennyiben az opció nem kerül megrendelésre Ajánlatkérő jelzése alapján, megszűnik, külön kötelezettség nélkül.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 3530 Miskolc, Rákóczi út 5. (hrsz.:2453)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, Alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben felsorolt kizáró okok valamelyike fennáll.
Ajánlatkérő kizárja azon Ajánlattevőt, Alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, akinek a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be [Kbt. 74. §(1) bekezdés b) pont].
Öntisztázás: AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § (1)-(2) bekezdésben előírtakra.
A KIZÁRÓ OKOK IGAZOLÁSÁNAK MÓDJA:
A kizáró okok fenn nem állásáról Ajánlattevő és az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § szerint az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 4.§, ill. 6.§. szerint kitöltött formanyomtatványt köteles az ajánlattal együtt benyújtani (előzetes igazolás), továbbá a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésnek
Többet mutasson
Ajánlattevővel szemben alkalmazása esetén a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § [az i) pont ib) alpont kivételével] és 10. § [a g) pont gb) alpont kivételével], a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontja szerint köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Ajánlatkérő köteles elfogadni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 7. § szerinti formanyomtatványt is. A kizáró okokra a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
Többet mutasson
ELŐZETES IGAZOLÁS: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek), az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek az ajánlat benyújtásakor a Kr. 2-7. §-ának [kivéve a Kr. 4. § (2) bekezdés] megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentumban(továbbiakban EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben felsorolt kizáró okokhatálya alá.
Többet mutasson
Az Ajánlattevőnek az alkalmasságának igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t kell benyújtania a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében [Kbt. 67. § (4) bekezdés, Kr. 15. § (1) bekezdés]. Az Ajánlattevőnek azon alvállalkozók tekintetében, akik nem vesznek részt az Ajánlattevő
Többet mutasson
alkalmasságának igazolásában a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtania a kizáró okok tekintetében [Kr. 15. § (2) bekezdés.] A Kr. 8. §, 10. § és 12-16. §-ban feltüntetett igazolások nem kérhetők, ha az AK a Kbt. 69. § (11) bekezdésben foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát igazoló adatbázisokhoz, és a gazdasági szereplő ezek elérhetőségét az EEKD-ban megjelölte. A Kr. 8. §, 10. § és 12-16. §-ban feltüntetett igazolási módok a Kr. V. Fejezetének megfelelően kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
UTÓLAGOS IGAZOLÁS: Az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt a Kbt.69. § (4) bekezdés rendelkezései szerint felkért Ajánlattevőnek, az Ajánlatkérő erről szóló felhívásában meghatározott határidőn belül a Kr. 8.§ és 12-16. §-ai szerinti igazolások, nyilatkozatok benyújtásával kell igazolnia, hogy vele szemben nem állnak fenn a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.-ben felsorolt kizáró okok, valamint a nem Magyarországon letelepedett Ajánlattevők tekintetében a 321/2015.(X.30.) Kor. 10.§ előírásai szerint.
Többet mutasson
Ha az elbírálás során Ajánlatkérőnek kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozat valóságtartalmával kapcsolatban, a Kbt. 69. § (7) bekezdés rendelkezéseinek megfelelően bármikor 5 munkanapos határidő kitűzésével kérheti a (4) bekezdés szerinti igazolás benyújtását. Az utólagos igazolások benyújtása során a Kbt. 69.§ (11a) bekezdés alkalmazandó.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a közbeszerzési dokumentumban az EEKD formanyomtatványnak kitöltésére vonatkozó útmutatóra.
Ajánlatkérő tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) kb) és kc) alpontja szerinti nyilatkozatot (EKR űrlap) az ajánlattal együtt is jogosult benyújtani (az EKR űrlapot kitölteni), azonban az ajánlat benyújtásakor annak ki nem töltése nem jelent eredménytelenségi okot, az űrlap kitöltése csak a 69.§ (4) bek. alapján kiküldésre került felkérésre kötelező!
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem kíván gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt előírni.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő jelen eljárásban nem kíván gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményt előírni.
Műszaki és szakmai képességek:
M.1) A 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától (lsd jelen felhívás VI.5. pont) visszaszámított 3 év (36 hónap) legjelentősebb - a közbeszerzés tárgyának megfelelő - referenciáira vonatkozóan a 321/2015. Korm. rendelet 22. § -ában meghatározott módon kiállított referenciaigazolás(ok)/referencianyilatkozat(ok) egyszerű másolati példányban a következő tartalommal:
Többet mutasson
- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hó/nap megjelöléssel),
- a szolgáltatás tárgyának pontos megjelölése,
- a szerződést kötő másik fél (megrendelő) megnevezése és címe, valamint a referenciát adó személy neve és telefonszáma vagy e-mail címe,
- a szolgáltatás mennyisége (tervezett épület nettó hasznos alapterülete)
- referenciát kiállító nyilatkozata arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
(A referencia tárgyát olyan részletezettséggel kell megadni, hogy abból az alkalmassági minimum követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen.)
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontja alapján ajánlatkérő a vizsgált 3 éves időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett teljesítéseket veszi figyelembe.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint.
Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik.
Többet mutasson
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Az ajánlatban csatolni kell továbbá a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a Kbt. 65. § (9) bekezdése értelmében a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentum egyszerű másolatban is benyújtható.
AK az alkalmassági feltételek igazolása érdekében az ajánlattétel során az EEKD IV. rész Alfa szakasz kitöltését kéri!
Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmények [III.1.3) M.1) alpont] előírt igazolásait.
SZAKMAI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE VONATKOZÓ ALKALMASSÁG IGAZOLÁSA:
SZ.1) Az előírt követelmény tekintetében Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok, illetve az egyéni vállalkozók nyilvántartásának adatai alapján. A követelmény teljesülését Ajánlatkérő az ajánlattevő szervezetre nézve vizsgálja. (A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában való szereplést, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedély, jogosítvány vagy szervezeti, kamarai tagság meglétét igazoló dokumentum másolatát kell csatolni.)
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatának benyújtásakor az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Ajánlattevő(k)nek az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására kell benyújtaniuk az alkalmassági követelmény fentiekben előírt igazolását.
A 321/2015. Korm. rendelet 26. § (3) bekezdésére figyelemmel a 26. § (1) bekezdés b) pontja alapján előírt követelmény tekintetében az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást kell benyújtani.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlattevő nem alkalmas a szerződés teljesítésére, ha:
M.1) Ha ajánlattevő nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított - a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjára figyelemmel - 3 évben teljesített, minimum 200 m2 nettó hasznos alapterületű új és/vagy átalakított és/vagy felújított és/vagy kibővített épület tervezésére vonatkozó referenciával.
Többet mutasson
Fentiekben részletezett alkalmassági minimum követelmény több, de maximum három referenciával is teljesíthető.
Ajánlatkérő „épület tervezésére vonatkozó referencia” alatt tender és/vagy engedélyes és/vagy kiviteli tervdokumentációt ért.
SZAKMAI TEVÉKENYSÉG VÉGZÉSÉRE VONATKOZÓ ALKALMASSÁGI KÖVETELMÉNY:
SZ.1) Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont alapján és az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: 322/2015 Korm. rendelet) 8. § (1) bekezdése alapján előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
Többet mutasson
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara által vezetett névjegyzékben nem szerepel, illetve a nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában nem szerepel, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik.
Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
Az építésügyi és az építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
AK a beruházást a TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2020-00799 azonosítószámú projektből finanszírozza, utófinanszírozással. A tám. intenzitása a projekt elszámolható költségének 100%-a.
Előleg igénylésére nincs lehetőség.
AK a teljesítés során az alábbiak szerint biztosít lehetőséget a tervezési díj vonatkozásában a számlázásra:
A számla benyújtására a kiviteli tervdokumentáció leszállítása után, annak Megrendelő általi elfogadását követően jogosult benyújtani a Megrendelő által aláírt teljesítésigazolás alapján. A számla értéke a megajánlott tervezési díj.
AK a teljesítés során az alábbiak szerint biztosít lehetőséget az egyéb díj - opció -vonatkozásában a számlázásra:
A számla benyújtására szerződés tárgyát képező kiviteli tervek alapján induló, kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás befejezését követően nyújtható be. A számla értéke a feladatra megajánlott díj.
AK az igazolt teljesítést követően a szabályszerűen kiállított számlákat a számla kiállításától számított 30 napon belül egyenlíti ki a nyertes ajánlattevő bankszámlájára történő banki átutalással, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bekezdései alapján. Amennyiben a számla kiállításától számított 3 napon belül nyertes ajánlattevő nem juttatja el a számlát és a teljesítésiigazolást Ajánlatkérő részére, úgy a 30 napos határidő kezdete a számla kézhezvételének napja.
Többet mutasson
Az ellenszolgáltatás teljesítésére irányadóak továbbá a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdései.
Megrendelő ÁFÁ-val növelten fizeti ki a számlák értékét.
Az elszámolás és a kifizetés pénzneme forint (HUF).
A fizetési feltételek kapcsán irányadó jogszabályok még:
o Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény,
o Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet,
o A 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet,
o Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény,
o A Kbt. 135.§ (6) és (11) bekezdései.
SZERZŐDÉST BIZTOSÍTÓ MELLÉKKÖTELEZETTSÉGEK:
KÉSEDELMI KÖTBÉR:
Tervezési feladatra:
A késedelmi kötbér alapja a késedelemmel érintett tervezési feladat tervezési díja. A kötbér mértéke minden esetben a kötbéralap 0,5%-a a késedelem 1-6. naptári napjaira, a 7. késedelmes naptári naptól kezdődően pedig a kötbéralap 1%-a.
AK a késedelmi kötbért tervezési feladatra megadott teljesítési határidő tekintetében érvényesíti.
AK kiköti, hogy ha a késedelmes napok száma a 20 naptári napot eléri vagy meghaladja, úgy AK jogosult a szerződéstől elállni, vagy azt azonnali hatályú felmondással felmondani, amelynek gyakorlása esetén Ajánlatkérő - a késedelmi kötbér helyett - meghiúsulási kötbért érvényesít.
Többet mutasson
Opciós feladat vonatkozásában:
A késedelmi kötbér mértéke a késedelmes naptári naptól kezdődően az opciós nettó díj 2 %/naptári nap, de maximum az opciós nettó díj 20%-a.
HIBÁS TELJESÍTÉS MIATTI KÖTBÉR: A hibás teljesítési kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett tervdok. nettó tervezési díjának 5 %-a/alkalom.
Amennyiben a hibás teljesítési kötbér érvényesítésre legalább két alkalommal sor kerül, AK a szerződést felmondhatja, illetve attól elállhat, mely esetekben AK a már érvényesített hibás teljesítési kötbér összegével csökkentett összegű meghiúsulási kötbért érvényesít.
Többet mutasson
MEGHIÚSULÁSI KÖTBÉR: mértéke: a nettó tervezési díj 20 %-a.
JÓTÁLLÁS: 36 hónap. A jótállás kezdő időpontja a kiv. terv leszállítását követően a telj. igazolás Megrendelő általi kiállítását követő naptári nap.
A fiz. feltételek és a mellékköt.-ek részletes szabályait Közb.Dok. III. fejezetét képező Szerz.-tervezet tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-12-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Ekr
További információk:
Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. § (1b)-(1c) és a (4) valamint (6) bekezdésében valamint a 424/2017 (XII.19) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltakat alkalmazza.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2./ A jelen közbeszerzés tárgyát képező tervezési feladat ellátásába bevonásra kerül gépészeti tervfejezet készítésében szerzett gyakorlattal rendelkező szakember (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 12,5
Minőségi kritérium (név): 3./ A jelen közbeszerzés tárgyát képező tervezési feladat ellátásába bevonásra kerül energetikai tervfejezet készítésében szerzett gyakorlattal rendelkező szakember (igen/nem)
4./ A jelen közbeszerzés tárgyát képező tervezési feladat ellátásába bevonásra kerül építményvillamossági tervfejezet készítésében szerzett gyakorlattal rendelkező szakember (igen/nem)
5./ A jelen közbeszerzés tárgyát képező tervezési feladat ellátásába bevonásra kerül rehabilitációs tervfejezet készítésében szerzett gyakorlattal rendelkező szakember (igen/nem)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15735605205
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Tóthné dr. Pail Erzsébet Zsuzsanna
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001630802022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1) A hiánypótlás lehetősége a Kbt. 71.§ rend-einek megfelelően biztosított. Ha a hiánypótlással az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, AK nem rendel el újabb hiánypótlást.
Többet mutasson
2) A felhívás III.1.3) szerinti alkalmassági feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbb!
3) Kiegé. tájékoztatás a Kbt. 56. § szerint. A kieg. táj. iránti igényeket EKR felületén kell eljuttatniuk AK-höz. Az egyéb helyen benyújtott vagy faxszámra/e-mail címre megküldött kérdést AK nem veszi figyelembe! AK a kiegészítő tájékoztatásra adott válaszait EKR felületén keresztül küldi meg.
Többet mutasson
4) AK kizárja a gazdálkodó szervezet létrehozását. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy cégszerűen aláírt megállapodást a közb. dokumentumokban részletezett minimális tartalommal.
5) Ha az AK a megküldött írásbeli összegzésben a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza, akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést.
Többet mutasson
6) Az AK a Kbt. 41/A. § (1) bekezdése alapján a jelen eljárás keretében benyújtandó dokumentumokat egyszerű másolatban is elfogadja. Ahol AK elektronikus űrlapot bocsát rendelkezésre, nyilatkozatot az elektronikus űrlap felhasználásával kell megtenni.
Többet mutasson
7) AK alkalmazza a Kbt. 81.§ (4) és (5) bekezdéseiben meghatározottakat.
8) AK tárgyi eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját [Kbt. 75.§ (6) bek.].
9) Az eljárás, a kapcsolattartás és a levelezés nyelve a magyar, joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű okiratok alkalmasak.
10) Az ajánlattétellel kapcsolatosan felmerülő költségek AT-t terhelik.
11) Irányadó idő: Valamennyi órában megadott határidő közép-európai helyi idő szerint értendő (CET)
12) Ajánlati kötöttség időtartama 60 nap az ajánlattételi határidő lejártától.
13) Értékelési szempont:
A legjobb ár-érték arány: az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont
Módszer: Ajánlati ár részszempont: fordított arányosítás
Minőségi részszempontok: pontozás a Közb. dokumentumban meghatározottak szerint.
Egy szakember több értékelési szemponthoz ajánlható meg.
14) AK felhívja AT-k figyelmét, hogy az ajánlatba benyújtott igazolások, nyilatkozatok tartalmát AK jogosult a Kbt. 69. § (13) és (14) bekezdésben leírtak szerint ellenőrizni.
15) Felelősségbiztosítás: AK a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. §-a alapján, tekintettel arra, hogy az eljárás feltételes közbeszerzés keretében valósul meg, AT-ként szerződő fél köteles legkésőbb a szerződés hatálybalépést követően a szerződésben meghatározott időpontig a közbeszerzés tárgyára vonatkozó szakmai felelősségbiztosítást kötni, vagy a meglévőt kiterjeszteni, melynek előírt kárérték limitje legalább 2 000 000 Ft/káresemény, 6 000 000 Ft/kárév, [155/2016.(VI.13.) Kr. 6/C.§ (1) bek. a) pont aa) alpont, legalacsonyabb mérték] Tárgya: tervezői felelősségbiztosítás.
Többet mutasson
16) Az ajánlatban nyilatkozat formájában az AT-nek meg kell jelölnie az adott értékelési részszempont tekintetében igénybe venni kívánt szakembert, és az ajánlattevővel való jogviszonyát.
Mellékelni kell továbbá a SZE által aláírt szakmai önéletrajzot és rendelkezésre állási nyilatkozatot.
17) AZ AJÁNLATHOZ AK. AZ KÖVETKEZŐ IRATOK BECSATOLÁSÁT IS KÉRI:
17.1. Az AT a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozatát-EKR űrlap
17.2. Felolvasólap (Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján) - EKR űrlap
17.3 AK előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az AT alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Kbt. 66.§ (6) bekezdés a)-b) pontok. -EKR űrlap
Többet mutasson
17.4. AT-nek az ajánlat részeként szakmai ajánlatot kell benyújtania. A szakmai ajánlat a rendelkezésre bocsátott nyilatkozatminták 2.sz.mell., mely aláírva, szkennelve benyújtandó! Amennyiben nem kerül benyújtásra az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Többet mutasson
17.5. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR rendszerben, ajánlattételhez megjelölt űrlapokat, a nyilatkozat-összeállítóban rendelkezésre bocsátott nyilatkozatokat kitöltve, a minőségi értékelési szempontokhoz a SZE Önéletrajzát (amennyiben szakember megajánlásra kerül).
Többet mutasson
18) Fel. Akkreditált Közb. Szaktan.: Bácsi-Bakalár Ildikó (01078)
19) A közbeszerzési dokumentumban nem szabályozottak esetén a Kbt. és a vonatkozó Korm. rendeletek előírásai szerint kell eljárni.
20) A TED karakterkorlátozása miatt a dokumentáció további előírásokat tartalmaz, figyelmen kívül hagyásuk az ajánlat érvénytelenségét okozhatja.
21) AK a szerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy a Nyertes AT-nek legkésőbb a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell a 266/2013.(VII.11.) Kr. - 1.sz. mellékletében meghatározottak szerinti É jog.-ú építészmérnökkel [II. szakma 2. ssz.], EN jog.-ú energetikai tervezővel [II. szakma 25. ssz.], G jog.-ú gépészeti tervezővel [II. szakma 32. ssz.], V jog.-ú építményvillamossági tervezővel [II. szakma 35. ssz.], rehabilitációs szakmérnökkel [IV. szakma Ép.ügyi műszaki szakértés, 31. sor.], és tűzvédelmi szakmérnökkel [375/2011.(XII.31.) Kr. 2.sz.mell. 1./ pont - TUÉ].
Többet mutasson
22) AK GDPR rendelet alapján tájékoztatja az AT-ket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából kezeli.
23) AK a helyszíni bejárást tart a Felhívás feladását követő: 7. munkanapon, 10 órai kezdettel. Helyszín: a tervezéssel érintett ingatlan.
24) Az építész és szakági kiviteli tervdokumentációk tervezési munkái a tervezés során részekre nem bonthatók, tekintettel arra, hogy az elvégzendő tervezési tervfajták egymásra épülnek és egy egységet képeznek. A tervezői feladatok komplexitása, egymással való szerves kapcsolata, elvégzendő feladatok szakmailag egymásra épülnek, ezért a tervezési feladatokat szükséges összehangolni, tekintettel arra, hogy a tervezési cél megvalósítása érdekében kerülnek elkészítésre.
Többet mutasson
25) Jelen eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján kerül megindításra. AK támogatásra irányuló igényt (pályázatot) nyújtott be. AK felhívja a gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a Tám.Szerz-ben szereplő támogatási összeg esetleges megemelése vonatkozásában AK-nek költségnövekményre irányuló igényt kell benyújtania. A Kbt. 53 § (6) bek. alapján a többlettám.-ra irányuló igény el nem fogadása, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadása esetében az AK a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné válása okaként hivatkozhat. A feltételesen megkötött szerződés hatálybalépésének feltételeit részletesen a szerződéstervezet tartalmazza.
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:
Kbt. 148. §
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 221-635812 (2022-11-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-06-06)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 9 450 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-06-06 📅
Közzététel dátuma: 2023-06-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 110-341405
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 221-635812
HL-S szám: 110

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-25 📅
Név: MAGYAR ENERGIA CENTRUM Projektfejlesztő és Koordinációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 22743831243
Postacím: Nagytétényi Út 190 B. ép. 1. em. 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1223
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 706252566 📞
E-mail: iroda@mec.co.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 9 450 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 8

Hivatkozás
További információk
Érvénytelen ajánlatot tevő Ajánlattevők:
1./ Hadas Építész Mérnöki Művészeti Korlátolt felelősségű Társaság, 3530 Miskolc, Hunyadi János Utca 13 1805/A/2; Adószám: 14168992-2-05
AT részére hiánypótlás került kiküldésre, azonban AT késve nyújtotta be a hiánypótlást.
Az EEKD II. Rész A.; D. szakaszok hiányosan, az EEKD III. Rész "A." és „C” szakaszok nem megfelelően került kitöltésre.
A Kbt. 65. § (7) bek. szerinti EKR űrlap kitöltése nem volt megfelelő.
Képviseleti jogosultság igazolása nem került benyújtásra.
NYILATKOZAT folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról EKR űrlapon a gazdasági szereplők tekintetében benyújtott nyilatkozatokat AT késve nyújtotta be.
A nyilatkozat kieg. táj. elfogadásáról szóló dokumentum a kieg. táj.-ok száma a nyilatkozaton nem került rögzítésre.
A 2., 3., 4. és 5. ért. szempontok tekintetében a megajánlás alátámasztására a SZE-k önéletrajza nem került benyújtásra.
AK a késve benyújtott hiánypótlást nem vizsgálta, nem tudta figyelembe venni.
AT ajánlata a fentiekben részletezettek alapján nem felel meg a felhívás és a közbeszerzési dokumentumokban előírt feltételeknek. AT ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
2./ Global Terv Korlátolt Felelősségű Társaság, 1143 Budapest, Stefánia Út 81.; Adószám: 14541744-2-42
AT részére hiánypótlási felhívás került kiküldésre. AT nem nyújtott be hiánypótlást.
AT ajánlata az alábbi hiányosságokat, hibákat tartalmazta:
Az EKR-ben a „Gazdasági szereplőre vonatkozó információk” adatlapon az alváll.-k nem kerültek rögzítésre.
Az EEKD II. Rész D. szakasz, az EEKD III. Rész „C szakaszban” egyes válaszok nem megfelelően kerültek kitöltésre.
A Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozat nem került benyújtásra.
A „Céginformációs adatlapot”-on a cégszerű aláírás képként került ráillesztésre.
Nem került benyújtásra a Nyilatkozatminták 4. sz. mell. szerinti nyilatkozat.
A Nyilatkozatminták 3/a. sz. mell. szerinti nyilatkozaton az aláírás képként került ráillesztésre.
A 2.; 3.; 4. és 5. ért. szempont tekintetében megajánlott SZE-k önéletrajzain az aláírás képként került ráillesztésre.
Az 5. ért. szempont tekintetében megajánlott SZE „Önéletrajza” hiányos volt, nem tartalmazta az elvárt valamennyi adatot.
Nem került benyújtásra az Ukrajnai helyzetre vonatkozó nyilatkozat.
AT ajánlata a fenti hiányok és hiányosságok miatt nem felel meg a felhívás és a közbeszerzési dokumentumokban előírt feltételeknek. AT ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen.
3./ VASSCOGENPLAN KFT, 4220 Hajdúböszörmény, Csanády Sámuel Utca 2/a; Adószám: 23563498-2-09
Az EEKD III. Rész C szakaszban egyes válaszok nem megfelelően kerültek kitöltésre.
4./ Kulcsár Építészstúdió Kft., 1164 Budapest, Rózsalevél Utca 51.; Adószám: 29183740-2-42
A „Gazdasági szereplőre vonatkozó információk” adatlapon rögzített információk nem kerültek javításra.
Az EEKD II. Rész A. szakasz e) pontja hiányos volt, a C. szakaszban szereplő információ nem volt megfelelő, a D. szakasz hiányosan került kitöltésre.
Az EEKD III. Rész A és a C szakaszban egyes válaszok nem megfelelően kerültek kitöltésre.
A „Kbt. 66. § (6) bek.” szerinti nyilatkozaton az ismert alváll-k és a szerződés azon részei mely tekintetében igénybevételre kerülnek, nem került rögzítésre.
A „ Kbt. 65. § (7) bek.” szerinti nyilatkozatkitöltése nem volt megfelelő.
A „Szakmai ajánlat” dokumentumon az aláírás képként került ráillesztésre.
A Nyilatkozatminták 3/a.; 4. és 5. sz. mell. szerinti nyilatkozaton az aláírás képként került ráillesztésre.
A 2.; 3. és 4. ért. szempont tekintetében megajánlott SZE önéletrajzban a tervfejezetben való részvétel nem volt megállapítható.
A 4. és 5. ért. szempont tekintetében megajánlott SZE-k önéletrajzán az aláírás képként került ráillesztésre.
Az ukrajnai helyzetre vonatkozó nyilatkozaton az aláírás képként került ráillesztésre.
A „Céginformációs adatlapot” az aláírás képként került ráillesztésre.
További Ajánlattevők az eljárásban:
1./ A tárgyi eljárásban a második legjobb ár-érték arányú - 8 781,56 pont - ajánlatot a Perfektum Építész Kft. - Székhely: 1031Budapest Monostori Út 34.; Adószáma: 26295464-2-41 -AT nyújtotta be. A benyújtott ajánlat, a hiánypótlásokban, a felvilágosítás nyújtásokban benyújtott dokumentumai alapján - megfelel az értékelési szempontok megfelelőségének alátámasztására szolgáló dokumentumok tekintetében a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok tartalmának, valamint a jogszabályok előírásainak, AT a nyilatkozatai és a lekérdezések alapján kizáró okok hatálya alatt nem áll. AT ajánlata nem került elbírálásra.
Többet mutasson
2./ A tárgyi eljárásban a harmadik legjobb ár-érték arányú - 8 333,33 pont - ajánlatot a TOP-KVALITÁS Tervező és Szolgáltató Kft. - Székhely: 2800 Tatabánya Bakony Utca 1/1.; Adószáma: 11474762-2-11 - AT nyújtotta be. A benyújtott ajánlat és hiánypótlásban, felvilágosítás nyújtásban benyújtott dokumentumai alapján - megfelel az értékelési szempontok megfelelőségének alátámasztására szolgáló dokumentumok tekintetében a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok tartalmának, valamint a jogszabályok előírásainak, AT a nyilatkozatai és a lekérdezések alapján kizáró okok hatálya alatt nem áll. AT ajánlata nem került elbírálásra.
Többet mutasson
3./ A tárgyi eljárásban a negyedik legjobb ár-érték arányú - 7 702,47 pont - ajánlatot az MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft. - Székhely: 1125 Budapest Szarvas Gábor Út 42/a. al. 1.; Adószáma: 13079909-2-43 - AT nyújtotta be. A benyújtott ajánlat, a hiánypótlásban, a felvilágosítás nyújtásban és a számítási hiba javítása után benyújtott dokumentumai alapján - megfelel az értékelési szempontok megfelelőségének alátámasztására szolgáló dokumentumok tekintetében a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok tartalmának, valamint a jogszabályok előírásainak, AT a nyilatkozatai és a lekérdezések alapján kizáró okok hatálya alatt nem áll. AT ajánlata nem került elbírálásra.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 110-341405 (2023-06-06)