Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit. Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye. A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét. A programsorozat megvalósításával összefüggésben a jelen közbeszerzési eljárás tárgya a szükséges nemzetközi turisztikai és kulturális szakértői szolgáltatás beszerzése, és ebben a feladatkörben az alábbi tevékenységek ellátása: - A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kulturális és turisztikai pozicionálása véleményformáló csoportok körében. - A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kulturális és turisztikai pozicionálása, tour operátorok és utazási irodai kooperációk előmozdítása. - A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program főbb üzeneteinek, célkitűzésének, missziójának, programcsomagjainak és részletes programelemeinek minél szélesebb körű kommunikációja és promotálása (népszerűsítése) a szomszédos országok, valamint a potenciállal rendelkező nemzetközi környezet B2B (magánszemélyek felé történő promóció) és B2C (üzleti partnerek - utazási irodák, turisztikai ügynökségek, turisztikai-kulturális újságírók, turisztikai-kulturális gazdasági szereplők - felé történő promóció) érdeklődők körében. - A megbízás Ausztria és Dél-Németország (Bajorország és Baden-Württemberg), valamint Szlovákia, Csehország, továbbá Szlovénia, Horvátország, Szerbia területére, mint beazonosított célpiacokra vonatkozik az alábbiak szerint: - az összes aktivitás és tevékenység időbeli és forrásbeli koncentrációjak 70 százaléka Ausztria és Dél-Németország, mint kiemelt forráspiacokra koncentrálódik; - továbbá a fennmaradó 30 százalék 50-50 százalék arányban oszlik meg a szlovák és cseh; valamint a szlovén, horvát és szerb, mint járulékos forráspiacok vonatkozásban.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-11-02.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-09-28.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-09-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Utazási irodák, utazásszervezők szolgáltatásai és idegenvezetői szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001339422022
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
A programsorozat megvalósításával összefüggésben a jelen közbeszerzési eljárás tárgya a szükséges nemzetközi turisztikai és kulturális szakértői szolgáltatás beszerzése, és ebben a feladatkörben az alábbi tevékenységek ellátása:
- A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kulturális és turisztikai pozicionálása véleményformáló csoportok körében.
- A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kulturális és turisztikai pozicionálása, tour operátorok és utazási irodai kooperációk előmozdítása.
- A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program főbb üzeneteinek, célkitűzésének, missziójának, programcsomagjainak és részletes programelemeinek minél szélesebb körű kommunikációja és promotálása (népszerűsítése) a szomszédos országok, valamint a potenciállal rendelkező nemzetközi környezet B2B (magánszemélyek felé történő promóció) és B2C (üzleti partnerek - utazási irodák, turisztikai ügynökségek, turisztikai-kulturális újságírók, turisztikai-kulturális gazdasági szereplők - felé történő promóció) érdeklődők körében.
- A megbízás Ausztria és Dél-Németország (Bajorország és Baden-Württemberg), valamint Szlovákia, Csehország, továbbá Szlovénia, Horvátország, Szerbia területére, mint beazonosított célpiacokra vonatkozik az alábbiak szerint:
- az összes aktivitás és tevékenység időbeli és forrásbeli koncentrációjak 70 százaléka Ausztria és Dél-Németország, mint kiemelt forráspiacokra koncentrálódik;
- továbbá a fennmaradó 30 százalék 50-50 százalék arányban oszlik meg a szlovák és cseh; valamint a szlovén, horvát és szerb, mint járulékos forráspiacok vonatkozásban.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
1) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta Lajstromszáma: 00314 / 01040
2) Ajánlatkérő rögzíti, hogy a felhívás II.2.7) pontjában megadott kezdési időpontot az EKR működéséből fakadóan adta meg, a szerződéskötés tényleges időpontja ezen időponttól eltérhet, a közbeszerzési eljárás lezárásának és a szerződéskötés időpontjától függően.

Objektum A közbeszerzés hatálya

- A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program…
… kulturális és turisztikai pozicionálása véleményformáló csoportok körében.
… kulturális és turisztikai pozicionálása, tour operátorok és utazási irodai kooperációk előmozdítása.
… főbb üzeneteinek, célkitűzésének, missziójának, programcsomagjainak és részletes programelemeinek minél szélesebb körű kommunikációja és promotálása (népszerűsítése) a szomszédos országok, valamint a potenciállal rendelkező nemzetközi környezet B2B (magánszemélyek felé történő promóció) és B2C (üzleti partnerek - utazási irodák, turisztikai ügynökségek, turisztikai-kulturális újságírók, turisztikai-kulturális gazdasági szereplők - felé történő promóció) érdeklődők körében.
- A megbízás Ausztria és Dél-Németország (Bajorország és Baden-Württemberg), valamint Szlovákia, Csehország, továbbá Szlovénia, Horvátország, Szerbia területére, mint beazonosított célpiacokra vonatkozik az alábbiak szerint:
- az összes aktivitás és tevékenység időbeli és forrásbeli koncentrációjak 70 százaléka Ausztria és Dél-Németország, mint kiemelt forráspiacokra koncentrálódik;
- továbbá a fennmaradó 30 százalék 50-50 százalék arányban oszlik meg a szlovák és cseh; valamint a szlovén, horvát és szerb, mint járulékos forráspiacok vonatkozásban.
Becsült összérték: 103 833 EUR 💰
Rövid leírás:
Feladatok részletezése (darabszámok meghatározása a melléklet szerinti országbontásban)
Rövidítés: Ajánlatkérő = AK, Ajánlattevő = AT, Darab = db, Negyedév = né, Minimum: min, Maximum: max
1. Találkozók előkészítése, megszervezése, lebonyolítása és folyamatos kapcsolattartás releváns partnerekkel, javaslattétel együttműködési megállapodás megkötésére, együttműködő partnerek kiválasztására, az alábbi területeken: kultúra, turizmus, szabadidő-gazdaság és ezekhez köthetően politika-diplomácia vonal.

Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország) 30 db/né/célpiac (a 30 db/né esetében Ajánlatkérő Ausztria 20 db/né, Németország 10 db/né, azaz 30 db/né a Németnyelvű országok kategóriában mennyiséget ért), összesen 180 db, Csehország-Szlovákia: 2 db/né/célpiac, (12 db/Csehország, és 12db/Szlovákia) összesen 24 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia) 2 db/ né / célpiac (12 db/Szlovénia, 12db/Horvátország, és 12db/ Szerbia), össz 36 db

Terjedelem: min 1, max 2; A/4-es oldalnyi írott beszámoló anyag, magyar nyelven
2. Management költségek elszámolása és célpiaci koordináció, briefek készítése a 7 célpiacra
3. VEB2023 EKF prezentációs lehetőségek szervezése kulturális, kultúrpolitikai, EU-s vagy tartalmilag illeszthető tematikus konferenciákon, pódiumokon, workshopokon, fórumokon (akár más ECOC - Európa Kulturális Fővárosokkal közösen). AT feladata az AK-val egyeztetett esetekben a prezentációk megtartása, a VEB2023 EKF képviselete a kijelölt eseményeken. Szintén AT feladata az egyes országokra és eseményekre vonatkozó - szükség szerinti nyelvű - prezentáció elkészítése AK-val egyeztetve (min 10 - max 50 oldalból álló ppt formátumú, az elkészített oldalak tekintetében minimum a felénél képi és/vagy videós anyag felhasználásával. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/né; összesen 6 db/megbízási idő, Csehország-Szlovákia: 1 db/év, össz 2 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia) 1 db/év, össz 2 db

4. VEB2023 EKF program megjelenítése turisztikai vásárokon, szakmai rendezvényeken, fórumokon és konferenciákon, rendezvényeken, kulturális fesztiválokon, kiállításokon, prémium célcsoportot megcélzó szabadidős rendezvényeken, workshopokon.
AT feladata a lehetőségek felkutatása, a szervezés és a helyszíni lebonyolítás, helyszíni részvétel biztosítása, azonban nem feladata az esetleges rendezvénytechnikai/rendezvényszervezési, kiállításépítési feladatok ellátása. AT feladata írásos, min 1, max 3 oldalas magyar nyelvű beszámoló, valamint min 5, max 10 fotó dokumentáció megküldése AK felé az eseményt követően 3 munkanapon belül. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 2 db/né, össz 12 db, Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el.

5. A VEB2023 EKF program kulturális és turisztikai kommunikációja az AK-val egyeztetett, releváns médiafelületeken.
AT feladata, a VEB2023 EKF országspecifikus célkitűzéseit leginkább szolgáló médiavásárlási terv összeállítása, azonban nem feladata a konkrét médiavásárlás. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/félév, össz 3 db, Csehország-Szlovákia: 1 db/év, össz 2 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia): 1 db/ év, össz 2 db

6. AT feladata az AK-val egyeztetett felületekre történő PR anyagok elkészítése; a médiumokba történő anyagokra vonatkozó tartalmi javaslattétel word formátumban, min 500, max 3000 karakter terjedelemben. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 2 db/né, össz 12 db, Csehország-Szlovákia: 1 db/né, össz 6 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia): 1 db/ né, össz 6 db

7. A VEB2023 EKF projekt marketing és PR stratégiájának elkészítése 1,5 évre országonkénti bontásban és félévenkénti aktualizálással (min 2, max 10 A/4 oldal/ország magyar és célpiaci nyelven). Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/ célpiac, össz 2 db. Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el

8. EKF Program Akcióterv elkészítése 1,5 évre országokra bontva, félévenkénti aktualizálással, magyar nyelven. Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/ célpiac, össz 2 db. Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el.

9. Min 4, max 20 fő részvételével sajtótájékoztatók szervezése célcsoporthoz kapcsolódóan. (terembérlet, catering, szükséges technikai feltételek, prezentációs lehetőségek, sajtóközlemény) Gyakoriság kiemelt célországban (Ausztria, Németország): 2 db / né. Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/ félév; össz 3 db, Csehország-Szlovákia: 1 db/célpiac/megbízási idő; össz 2 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia): 1 db/célpiac/megbízási idő, össz 3 db

10. Min 25, max 50 fő részvételével nagyobb szabású sajtótájékoztatók szervezése célcsoporthoz és a célkitűzésekhez kapcsolódóan. (terembérlet, catering, szükséges technikai feltételek, prezentációs lehetőségek, sajtóközlemény) Gyakoriság kiemelt célországban (Ausztria, Németország): 2 db / né. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db /megbízási idő. Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el.

11. A nemzetközi média képviselőik számára (kultúra, turizmus) professzionális tájékoztatás (írásban vagy szóban), min 4, max 25 fős study tour-ok (információs utak) generálása, koordinálása, előkészítése. AT feladata az utak leszervezése, a résztvevők meghívása, valamint az utak végén összefoglaló készítése és küldése számukra. Az utakkal kapcsolatos egyéb felmerülő költségek (utazás, szállás, étkezés, köszönő-ajándék, brossúra) AK-t terhelik. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/félév, össz 3 db, Csehország-Szlovákia: 1 db/év, össz 2 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia): 1 db/év, össz 2 db

A szolgáltatásra vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.

Becsült érték héa nélkül: 103 833 EUR 💰
További információk:
1) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta Lajstromszáma: 00314 / 01040
2) Ajánlatkérő rögzíti, hogy a felhívás II.2.7) pontjában megadott kezdési időpontot az EKR működéséből fakadóan adta meg, a szerződéskötés tényleges időpontja ezen időponttól eltérhet, a közbeszerzési eljárás lezárásának és a szerződéskötés időpontjától függően.
2) Ajánlatkérő rögzíti, hogy a felhívás II.2.7) pontjában megadott kezdési időpontot az EKR működéséből fakadóan adta meg, a szerződéskötés tényleges időpontja ezen időponttól eltérhet, a közbeszerzési eljárás lezárásának és a szerződéskötés időpontjától függően.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Ausztria, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Csehország
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
Nem kerül előírásra
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt nem ír elő.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő gazdasági és pénzügyi alkalmassági minimumkövetelményt nem ír elő.
Műszaki és szakmai képességek:
M.1 - M.2. A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.

Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
M.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
- a szerződő fél (szerződést teljesítő) nevét, székhelyét;
- a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
- a szerződés (szállítás) tárgyát
- a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
- a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
- a teljesítés önállóan vagy közös ajánlattevőként / projekt társaság tagjaként került megvalósításra (közös ajánlattevő / projekt társaság esetében a teljesítés százalékban kifejezett arányát is meg kell adni), továbbá
- nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;

b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjának vizsgálata során
a) hat év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb kilenc éven belül megkezdett
szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

M.2. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai tapasztalat (gyakorlat) a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.

Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak - a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek - tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 (hat) éven belül befejezett, de legfeljebb 9 (kilenc) éven belül megkezdett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával:

minimum 5 db referencia célpiaci aktivitásról, mely megfelel az alábbi előírásoknak:
▪ kulturális és / vagy turisztikai tematikában kerültek megvalósításra és
▪ az együttműködő partnerek körében egyaránt megtalálhatóak (1) turisztikai és kulturális szakmai szervezetekkel, (2) külképviseletekkel, diplomáciai testületekkel és / vagy turisztikai és kulturális intézettekkel, (3) desztináció menedzsment szervezetekkel és a (4) sajtó, média képviselőivel kapcsolatos referenciák

Ajánlattevő tárgyi alkalmassági követelménynek való megfelelését több, de maximum 3 szerződéssel igazolhatja.
Amennyiben a megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis Ajánlatkérő ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során.

Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább egy fő
▪ idegenforgalmi és / vagy turisztikai felsőfokú végzettséggel rendelkező és
▪ magyar nyelv C2 szintű ismertével és
▪ legalább egy célpiaci nyelv C1 vagy C2 szintű ismeretével és
▪ angol nyelv C1 vagy C2 szintű ismeretével
szakember, aki legalább 36 hónap szakmai gyakorlattal rendelkezik
M.2.2. legalább egy fő
▪ felsőfokú bölcsész végzettséggel rendelkező és
▪ angol nyelv C1 vagy C2 szintű ismeretével és
▪ akkreditált felsőfokú kulturális, és / vagy felsőfokú turizmus menedzsment képzésen oktatói/előadói tapasztalattal rendelkező szakember
M.2.3. legalább egy fő
▪ legalább felsőfokú bölcsész vagy azzal egyenértékű végzettséggel rendelkező és
szakember, aki legalább 36 hónap szakmai tapasztalattal rendelkezik nemzetközi PR-és marketing, turisztikai és kulturális együttműködések, sajtókapcsolatok területén.
A nyelvtudással összefüggésben az elvárások a Közös Európai Referenciakeret alapján kerültek megállapításra.
Célpiaci nyelv alatt ajánlatkérő az alábbiakat érti: megjelölt ország hivatalos nyelve
A szakemberek között az átfedés nem megengedett.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben alkalmazott szerződést megerősítő mellékkötelezettségeket, illetve megkövetelt biztosítékokat:
- Keretszerződéssel Kapcsolatos Késedelmi kötbér (alapja: teljes nettó keretösszeg, mértéke: 0,01 % / naptári nap, maximuma: 10 %)
A szerződést biztosító mellékkötelezettségekre vonatkozó részletes előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-11-02 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.

Minőségi kritérium (név): 2. A III.1.3-M.2.1 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 3. A III.1.3-M.2.2 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
4. Szerződés teljes időtartalma alatt biztosított egyedi magyar nyelvű kapcsolattartó (igen / nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 60
Ajánlatkérő hatóság Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 23701142219
Más típusú ajánlatkérő: zártkörűen működő részvénytársaság közösségi, társadalmi tevékenységi, egyéb szórakoztatási, szabadidős tevékenységi célokkal
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Sey Daniella
A vevő profiljának címe: https://veszprembalaton2023.hu/🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001339422022/reszletek🌏
Hivatkozás További információk
1. A ponthatárok és a módszerek ismertetése, amellyel az Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot valamennyi rész tekintetében:
Ponthatárok: 0-10
Ajánlatkérő a Közbeszerzési Hatóság útmutatója alapján (amely a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában; 2020. március 25. napján jelent meg)…
… az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa) pont) a 2-3. részszempont esetében az egyenes arányosítás (1. melléklet A.1. ab) pont) módszerét alkalmazza.
… a 4. részszempont esetében a pontozás (1. melléklet B. pont) módszerét alkalmazza.
A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra, majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak.
Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét, ott Ajánlatkérő a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni), ugyanígy jár el ajánlatkérő abban az esetben is, amennyiben a beérkező megajánlások nem érik el az ajánlatkérő által meghatározott legkedvezőbb mértéket.

Ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyre kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
2. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
3. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a II.2.5.) pontban a 2., 3. értékelési részszempont (szakember többlettapasztalata) vonatkozásában az ajánlatban meg kell adni a szakember nevét. Felhívjuk a figyelmet, hogy ajánlatkérő csak abban az esetben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét az értékelés körében benyújtandó dokumentumok esetében, amennyiben az adott megajánlásra tett szakember személye az ajánlatban benyújtott iratok alapján megállapítható.

4. Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke: 520 EUR
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075-00000000
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: Kbt. 54. § (2) bekezdése alapján.
További részletszabályok a közbeszerzési dokumentumban találhatóak.
5. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
6. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
7. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
8. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.

10. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott 1 hónapban megjelölt időtartam 30 napként értelmezendő.
11. Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét.
12. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.

13. A részajánlat tételének kizárásának indoka(i):
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában nem teszi lehetővé részajánlatok tételét tekintettel ara, hogy a közbeszerzési eljárás tárgyának megvalósítása részekre bontva a gazdasági észszerűséggel és a teljesítés hatékonyságával ellentétes lenne, továbbá az eljárás tárgya oly mértékben egységes és homogén, hogy annak több részre bontása szakmailag indokolatlan. Ajánlatkérő a 4 feladatot egy egységnek tekinti, mert az elkészülésre kerülő anyagoknak egy egységként kell működniük annak érdekében, hogy az EKF arculati kézikönyvben szereplő arculati elemek megfelelő hangsúllyal és a márkát erősítve jelenjenek meg. Fontos, hogy a megrendelésre kerülő anyagok egységes vizuális nyelvezettel és látásmóddal készüljenek annak érdekében, hogy egyértelműen és megmásíthatatlanul beazonosításra kerülhessen általuk a VEB2023 EKF. Mindemellett az EKF vizualitása kiemelten fontos szerepet tölt be a programhoz történő elköteleződés során.

14. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.

15. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését.
16. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Forrás: OJS 2022/S 190-538487 (2022-09-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-06) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 104 000 EUR 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-30 📅
Név: Balazs Gyula Kovacs EU / GD Consulting
Postacím: Michaelerstrasse Utca 23/16/19
Postai város: Wien
Postai irányítószám: 1180
Ország: Ausztria 🇦🇹
Telefon: +43 6642433124📞
E-mail: kb@good-deal.at📧
Ország: Wien 🏙️
Internetcím: http://www.good-deal.at🌏
A beszerzés teljes értéke: 104 000 EUR 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Hivatkozás További információk
A közbeszerzési és tervpályázati hirdetmények feladásának, ellenőrzésének és közzétételének szabályairól, a hirdetmények mintáiról és egyes tartalmi elemeiről, valamint az éves statisztikai összegezésről44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a alapján kötelezően közzéteendő adatok:

a) az eljárás eredményes, nem releváns.
b) nyertes ajánlattevő neve, címe és adószáma
Balazs Gyula Kovacs EU / GD Consulting (székhely: Ausztria,1180 Wien, Michaelerstrasse Utca 23/16/19, HÉA Európai Uniós adószám: ATU71990606, Egyéb nemzeti azonosító: 9110024515730)
c) az ajánlattevők neve, címe és adószáma
Scardobona Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 9400 Sopron II. Rákóczi F. Utca 47., adószám: 14227215-2-08)
d) az eljárás során nem került figyelembevételre sem szociális, sem környezetvédelmi szempont
Forrás: OJS 2023/S 008-018753 (2023-01-06)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-01-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 104 000 EUR 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
FOLYTATÁS A VII.1.4.) PONTBÓL:
7. A VEB2023 EKF projekt marketing és PR stratégiájának elkészítése 1,5 évre országonkénti bontásban és félévenkénti aktualizálással (min 2, max 10 A/4 oldal/ország magyar és célpiaci nyelven). Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/ célpiac, össz 2 db. Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el
8. EKF Program Akcióterv elkészítése 1,5 évre országokra bontva, félévenkénti aktualizálással, magyar nyelven. Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/ célpiac, össz 2 db. Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el.
9. Min 4, max 20 fő részvételével sajtótájékoztatók szervezése célcsoporthoz kapcsolódóan. (terembérlet, catering, szükséges technikai feltételek, prezentációs lehetőségek, sajtóközlemény) Gyakoriság kiemelt célországban (Ausztria, Németország): 2 db / né. Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/ félév; össz 3 db, Csehország-Szlovákia: 1 db/célpiac/megbízási idő; össz 2 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia): 1 db/célpiac/megbízási idő, össz 3 db
10. Min 25, max 50 fő részvételével nagyobb szabású sajtótájékoztatók szervezése célcsoporthoz és a célkitűzésekhez kapcsolódóan. (terembérlet, catering, szükséges technikai feltételek, prezentációs lehetőségek, sajtóközlemény) Gyakoriság kiemelt célországban (Ausztria, Németország): 2 db / né. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db /megbízási idő. Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el.
11. A nemzetközi média képviselőik számára (kultúra, turizmus) professzionális tájékoztatás (írásban vagy szóban), min 4, max 25 fős study tour-ok (információs utak) generálása, koordinálása, előkészítése. AT feladata az utak leszervezése, a résztvevők meghívása, valamint az utak végén összefoglaló készítése és küldése számukra. Az utakkal kapcsolatos egyéb felmerülő költségek (utazás, szállás, étkezés, köszönő-ajándék, brossúra) AK-t terhelik. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/félév, össz 3 db, Csehország-Szlovákia: 1 db/év, össz 2 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia): 1 db/év, össz 2 db
A szolgáltatásra vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza. Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget. Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található.
Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.
FOLYTATÁS A VII.2.1. PONTBÓL:

A rész elnevezése: Nemzetközi turisztikai és kulturális szakértői szo

Forrás: OJS 2023/S 025-068224 (2023-01-30)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-02-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 104 000 EUR 💰
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-16 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 037-109655
HL-S szám: 37
További információk
FOLYTATÁS A VII.1.4.) PONTBÓL:
7. A VEB2023 EKF projekt marketing és PR stratégiájának elkészítése 1,5 évre országonkénti bontásban
és félévenkénti aktualizálással (min 2, max 10 A/4 oldal/ország magyar és célpiaci nyelven). Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/ célpiac, össz 2 db. Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el
8. EKF Program Akcióterv elkészítése 1,5 évre országokra bontva, félévenkénti aktualizálással, magyar nyelven. Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/ célpiac, össz 2 db. Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el.
9. Min 4, max 20 fő részvételével sajtótájékoztatók szervezése célcsoporthoz kapcsolódóan. (terembérlet, catering, szükséges technikai feltételek, prezentációs lehetőségek, sajtóközlemény) Gyakoriság kiemelt célországban (Ausztria, Németország): 2 db / né. Gyakoriság: Német nyelvű országok (Ausztria, Németország):
1 db/ félév; össz 3 db, Csehország-Szlovákia: 1 db/célpiac/megbízási idő; össz 2 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia): 1 db/célpiac/megbízási idő, össz 3 db
10. Min 25, max 50 fő részvételével nagyobb szabású sajtótájékoztatók szervezése célcsoporthoz és a célkitűzésekhez kapcsolódóan. (terembérlet, catering, szükséges technikai feltételek, prezentációs lehetőségek, sajtóközlemény) Gyakoriság kiemelt célországban (Ausztria, Németország): 2 db / né. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db /megbízási idő. Csehország- Szlovákia és Dél-szláv országok esetében AK ezt a feladatpontot nem várja el.
11. A nemzetközi média képviselőik számára (kultúra, turizmus) professzionális tájékoztatás (írásban vagy szóban), min 4, max 25 fős study tour-ok (információs utak) generálása, koordinálása, előkészítése. AT feladata az utak leszervezése, a résztvevők meghívása, valamint az utak végén összefoglaló készítése és küldése számukra. Az utakkal kapcsolatos egyéb felmerülő költségek (utazás, szállás, étkezés, köszönő-ajándék, brossúra) AK-t terhelik. Gyakoriság Német nyelvű országok (Ausztria, Németország): 1 db/félév, össz 3 db, Csehország-Szlovákia: 1 db/év, össz 2 db, Dél-szláv országok (Szlovénia, Horvátország, Szerbia): 1 db/év, össz 2 db
A szolgáltatásra vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza. Ajánlatkérő a jelen felhívás II.2.6. pontjában rögzített összeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget. Az ellátandó feladatok részletes meghatározása a közbeszerzési dokumentumban található. Amennyiben a felhívás, illetve a közbeszerzési dokumentum bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg úgy Ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja.