NoBo,DeBo:Dél-balatoni vasútáll.építése,8 részben

NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság

„Dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK (NoBo) és NSZ (DeBo) hitelesítési eljárás lefolytatása 8 részben” az alábbi főbb, becsült mennyiségekkel:
Valamennyi rész tekintetében irányadó rendelkezés:
A NIF Zrt. Ajánlatkérő („AK) által lebonyolított egyes vasútfejlesztési projektek tervezési és kivitelezési munkáihoz kapcsolódóan Ajánlattevő(„AT”)feladata az egyes projektek alrendszereire vonatkozó,a többször módosított, az Európai Parlament és a Tanács a vasúti rendszer Európai Unión belüli kölcsönös átjárhatóságáról szóló 2016. május 11-i (EU) 2016/797 irányelve, valamint a 413/2020.(VIII.30.)Korm.r. szerinti,vasúti megfelelőség-értékelési eljárások,EK-hitelesítési eljárások lefolytatása az adott projekt által érintett valamennyi alrendszerekre és kapcsolódó PRM területre vonatkozóan, beleértve az alrendszerek együttműködésének(rendszerintegritás)megfelelőség-igazolását.
A megfelelőség-értékelési eljárások magukban foglalják mind a bejelentett szervezet (NoBo)által lefolytatandó,a kölcsönös átjárhatósági követelmények teljesülésének (az ÁME-knek való megfelelés)vizsgálatát,mind a kijelölt szervezet(DeBo) által lefolytatandó, a magyar nemzeti vasúti biztonsági és műszaki szabályokból következő követelmények teljesülésének vizsgálatát.
Amennyiben az AK kéri,a 413/2020.(VIII.30.)Korm.r.10. § (5) bek. szerint AT-nek az ellenőrzés egyes szakaszaira,vagy az alrendszer bizonyos részeire időközi ellenőrzésekre vonatkozó közbenső hitelesítési nyilatkozatot (ISV)kell kiadnia.
AT a tervezési szakaszban és a teljes építési vagy gyártási időszakban keletkezett eredménytermékeket(terveket,műszaki leírásokat,a vasúti alrendszer egyes alrendszereit) egyaránt vizsgálja.Tevékenysége kiterjed továbbá az alrendszernek azzal a rendszerrel való kapcsolódási pontjaira,amelybe az alrendszert integrálják,a vonatkozó ÁME-ban és a műszaki szabályok jegyzékében rendelkezésre álló adatok figyelembevételével.
AT feladata a megfelelőség-értékelés során a dokumentáció összeállítása,a megfelelőség-értékelési eljárásokhoz kapcsolódó mérések,vizsgálatok és integrációs tesztek előkészítésének koordinációja,és a vizsgálati protokollok szabványossági és jogszabályi felülvizsgálata.
Ha a megfelelőség-értékelésre benyújtott anyag alapján a megfelelőségi nyilatkozat nem adható ki,hiánypótlásra kerülhet sor.AT a megfelelőség-értékelésre benyújtott dokumentáció hiánypótlása során a dokumentumok körét és tartalmát határozza meg,a hiánypótlás végrehajtása a dokumentáció összeállításában részt vevő szereplők feladata.A hiánypótlása során AT az AK számára,a dokumentáció összeállításában részt vevő szereplőket (tervezők, kivitelezők, gyártók, szállítók) az AK útján szólítja fel,meghatározza a feladataikat.Ennek keretében AT közreműködik a dokumentáció összeállításában közreműködő szereplők(tervezők,kivitelezők,gyártók,szállítók)által elkészítendő dokumentumok listájának összeállításában és/vagy a hiánypótlási felhívás összeállításában, azok tartalmának meghatározásában.
AK szándéka az érintett,fenti projekt sikeres lebonyolítása a végleges használatba vételi engedélyek megszerzésével együtt.AT feladata az ehhez szükséges tanúsítási, tanúsítói feladatok teljes körű elvégzése, így különösen a feladatleírásban külön nem nevesített, de a használatbavételi engedély megszerzéséhez szükséges további - adott esetben más alrendszert érintő - tanúsítói feladatok elvégzése is.
A feladat további ismertetését részenként külön-külön az adott közbeszerzési rész tekintetében irányadó "II.2.4) A közbeszerzés mennyisége" című pont tartalmazza.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-11-10. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-10-03.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-10-03 Ajánlati felhívás
2024-01-11 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-10-03)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11906522241
Postacím: Váci út 45.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1134
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Közbeszerzési Osztály
Telefon: +36 14368100 📞
E-mail: kozbeszerzes@nif.hu 📧
Fax: +36 14368110 📠
Régió: Magyarország 🏙️
URL: https://nif.hu/ 🌏
A vevő profiljának címe: https://nif.hu/ 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001112272022/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001112272022/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo:Dél-balatoni vasútáll.építése,8 részben EKR001112272022
Termékek/szolgáltatások: Infrastruktúrával kapcsolatos tanácsadói szolgáltatások 📦
Rövid leírás:
“„Dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020....”    Többet mutasson
Információk a tételekről
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók
Az egy ajánlattevőnek odaítélhető tételek maximális száma: 8
A közbeszerzés hatálya
Az ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a következő tételeket vagy tételcsoportokat kombinálva ítéljen oda szerződéseket: nem

1️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo: Balatonszéplak-felső megállóhely építés
Cím
Tétel azonosító száma: 1
Leírás
További termékek/szolgáltatások: Infrastruktúrával kapcsolatos tanácsadói szolgáltatások 📦
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország, AK mindenkori székhelye, 1134 Budapest, Váci út 45. A feladatok teljesítése kiterjed a kivitelezés helyszíneire (Somogy megye) is a...”    Többet mutasson
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név):
“1. A felh.III.1.3) M1) a) pont szerinti alk.köv. igazolására bemutatott szakember 120 hó feletti, az alk.köv. meghat területen szerzett szakmai...”    Többet mutasson
Minőségi kritérium (súlyozás): 25
Minőségi kritérium (név):
“2. A felh.III.1.3) M1) b) pont szerinti alk.köv. igazolására bemutatott szakember 60 hó feletti, az alk.köv. meghat területen szerzett szakmai...”    Többet mutasson
Ár (súlyozás): 50
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Leírás
Időtartam: 467
A közbeszerzés hatálya
Tájékoztatás az európai uniós alapokról: IKOP vagy hazai forrás
Leírás
További információk:
“II.2.7) pont szerinti hat.idő kezdete: Megbízási szerződés hatályba lépése. Telj.hat.idők (a II.2.7) pontban meghatározott időtartamon belül):(1)ellenőrzési...”    Többet mutasson

2️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo: Zamárdi vasúti megállóhely építés
Cím
Tétel azonosító száma: 2
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson

3️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo: Szántód-Kőröshegy vasútállomás építés
Cím
Tétel azonosító száma: 3
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson

4️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo:Balatonföldvár vasúti megállóhely építés
Cím
Tétel azonosító száma: 4
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson

5️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo: Balatonszemes vasútállomás építés
Cím
Tétel azonosító száma: 5
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson

6️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo: Balatonlelle vasúti megállóhely építés
Cím
Tétel azonosító száma: 6
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson

7️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo: Balatonboglár vasútállomás építés
Cím
Tétel azonosító száma: 7
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson

8️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo: Balatonfenyves vasútállomás építés
Cím
Tétel azonosító száma: 8
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Valamennyi rész esetében az eljárásban nem lehet ajánlattevő(továbbiakban: AT),alvállalkozó(továbbiakban: AV) és nem vehet részt az alk igazolásában olyan...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Valamennyi rész esetében AT-nek (közös AT-nként) a Kr. 1. § (1) bek értelmében az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolni, hogy megfelel a meghatározott...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek

“Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha: Valamennyi rész tekintetében: P1. bármely pénzügyi intézménynél vezetett számláján az ajánlati felhívás...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“A III.1.3) pontban rögzített előírások valamennyi rész tekintetében irányadóak. A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Az AT-nek a...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“Valamennyi rész tekintetében: M1) Alkalmatlan, ha nem állnak rendelkezésére minimum az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberek: a) 1 fő...”    Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról
Egy adott szakmának fenntartva
Hivatkozás a vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésekre:
“- Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.); - 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet a vasúti rendszer kölcsönös...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Valamennyi közbesz.részre azonos: Teljesítési biztosíték(nettó megbízási díj5%);Jótállási idő:24hónap. Késedelmi kötbérek:a szerz.tervezetben meghatározott...”    Többet mutasson

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2022-11-10 12:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2022-11-10 14:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“424/2017. (XII. 19.) Korm. rend 15. § (2) bekezdése szerint az ajánlatok felbontását az EKR végzi”

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“Valamennyi rész tekintetében: 1. Dokumentumok hozzáférhetők a Kbt.39.§(1)bek.szerint korlátlanul és teljes körűen,közvetlenül,díjmentesen I.3.pontban...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 194-548714 (2022-10-03)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-11)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: NoBo,DeBo:Dél-balatoni vasútáll.építése,8 részben
Reference number: EKR001112272022
Rövid leírás:
“„Dél-balatoni vasútállomások építési munkáihoz kapcsolódó, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020....”    Többet mutasson
Szerződés típusa: services
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 24 453 600 HUF 💰
Tájékoztatás az európai uniós alapokról: CF_2021
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson
További információk:
“A BT-36 mező és a hirdetmény II.2.7) pont szerinti hat.idő kezdete: Megbízási szerződés hatályba lépése. Telj.hat.idők (a II.2.7) pontban meghatározott...”    Többet mutasson
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 467 (DAY)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felh.III.1.3) M1) a) pont szerinti alk.köv. igazolására bemutatott szakember 120 hó feletti, az alk.köv. meghat területen szerzett szakmai többlettapasztalata hónapokban (min. 0, max 36 hó)
Minőségi kritérium (név): 2. A felh.III.1.3) M1) b) pont szerinti alk.köv. igazolására bemutatott szakember 60 hó feletti, az alk.köv. meghat területen szerzett szakmai többlettapasztalata hónapokban (min. 0, max 36 hó)
Ár
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

“A BT-36 mező és a II.2.7) pont szerinti hat.idő kezdete: Megbízási szerződés hatályba lépése. Telj.hat.idők (a II.2.7) pontban meghatározott időtartamon...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A felh.III.1.3) M1) b) pont szerinti alk.köv. igazolására bemutatott szakember 60 hó feletti, az alk.köv. meghat területen szerzett szakmai többlettapasztalata hónapokban (min. 0, max 36 hó),
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson
További információk:
“A BT-36 mező és a II.2.7) pont szerinti hat.idő kezdete: Megbízási szerződés hatályba lépése. Telj.hat.idők (a II.2.7) pontban meghatározott időtartamon...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0005
Leírás
A beszerzés leírása:
“Megbízási szerződés „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK-...”    Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0006

Tétel azonosító száma: LOT-0007

Tétel azonosító száma: LOT-0008

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 17765
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-12-15 📅
Cím: „Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/797 irányelve (2016. május 11.), illetve a 413/2020. (VIII.30.) Korm.rendelet szerinti EK- és NSZ hitelesítési eljárás lefolytatása, beleértve az alrendszerek együttműködésének (rendszerintegritás) megfelelőség-igazolását a Balatonszéplak-felső vasúti megállóhely vasútállomás felvételi épületének és előterének rekonstrukciója projekthez kapcsolódóan”
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A vállalkozó neve és címe
Név: BME ITS Közlekedési- és Járműrendszerek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24790358243
Postacím: Műegyetem Rakpart 3
Postai irányítószám: 1111
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kovacs.andras@bmeits.hu 📧
Telefon: +36 202908779 📞
URL: https://www.bmeits.hu 🌏

2️⃣
Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: RailCert Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26566933241
Postacím: Vörösmarty Tér 1
Postai irányítószám: 1051
E-mail: info@railcert.hu 📧
Telefon: +36 203513664 📞

3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003

4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004

5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005

6️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0006
Név: KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 21925221243
Postacím: Than Károly Utca 3-5.
Postai irányítószám: 1119
E-mail: kti@kti.hu 📧
Telefon: +36 13715936 📞
Fax: +36 12055951 📠
URL: https://www.kti.hu 🌏

7️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0007

8️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0008
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 303 200 HUF 💰

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Építési és Közlekedési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: 15847397241
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@ekm.gov.hu 📧
URL: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
A vevő profiljának címe: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Ministry or any other national or federal authority
Fő tevékenység
General public services

Kiegészítő információk
További információk

“1. Az eredménytelenség indokolása az eljárás 2., 3., 4., 5., 6. és 7. részében: ● ajánlatkérő a szerződés megkötésére vagy teljesítésére képtelenné vált...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § (3)-(4) bekezdésének megfelelően.”
Forrás: OJS 2024/S 009-023436 (2024-01-11)