NoBo és DeBo hitelesítési eljárás - III

BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

„Az Európai Parlament és a Tanács 2016/797/EK Irányelve, illetve a 413/2020.(VIII. 30.) Korm. rendelet szerinti EK (NoBo) és NSZ (DeBo) hitelesítési eljárás lefolytatása, beleértve az alrendszerek együttműködésének (rendszerintegritás) megfelelőség-igazolását elővárosi vasútvonal-fejlesztésekhez, valamint meglévő és hiányzó vasúti megállóhelyek, állomások utasforgalmi létesítményei tervezési feladatához kapcsolódó tanúsításokra” eljárás 4 részből álló megbízási eljárás az alábbi főbb, részekkel és becsült mennyiségekkel.
1. rész: A Rákospalota-Újpest-Vácrátót-Vác vasútvonal elővárosi célú fejlesztése előkészítésének tanúsítása.
2 rész: A Kőbánya-Kispest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal elővárosi célú fejlesztése és villamosítása előkészítésének tanúsítása.
3. rész: A Kőbánya felső-Rákosliget vasútvonal rekonstrukciója, valamint a Rákos-Gyömrő szakaszon megállóhelyek, állomások létesítése, felújítása, átépítése tervezésének tanúsítása.
4. rész: Hiányzó vasúti megállóhelyek és állomások utasforgalmi létesítményei tervezésének tanúsítása."
Valamennyi rész tekintetében irányadó rendelkezés:
A BFK Ajánlatkérő („AK”) által lebonyolított egyes, vasútfejlesztési projektek tervezési munkáihoz kapcsolódóan Ajánlattevő(„AT”) feladata az egyes projektek alrendszereire vonatkozó,a többször módosított Európai Parlament és a Tanács a vasúti rendszer Európai Unión belüli kölcsönös átjárhatóságáról szóló 2016. május 11-i 2016/797 ir., vmint a 413/2020. (VIII.30.) Kr szerinti, vasúti megfelelőség-értékelési eljárások, EK-hitelesítési eljárások lefolytatása az adott projekt által érintett ENE, INF és CCS alrendszerekre és INF-hez kapcsolódó PRM területre vonatkozóan, beleértve az alrendszerek együttműködésének (rendszerintegritás) megfelelőség-igazolását. A megfelelőség-értékelési eljárások magukban foglalják mind a bejelentett szervezet(NoBo) által lefolytatandó, a kölcsönös átjárhatósági követelmények teljesülésének (az ÁME-knek való megfelelés)vizsgálatát, mind a kijelölt szervezet(DeBo) által lefolytatandó, a magyar nemzeti vasúti biztonsági és műszaki szabályokból következő követelmények teljesülésének vizsgálatát. Amennyiben az AK kéri, a 413/2020.Kr.r.10. § (5) bek szerint AT-nek az ellenőrzés egyes szakaszaira, vagy az alrendszer bizonyos részeire időközi ellenőrzésekre vonatkozó közbenső hitelesítési nyilatkozatot(ISV)kell kiadnia. AT a tervezési keletkezett eredménytermékeket (terveket, műszaki leírásokat, a vasúti alrendszer egyes alrendszereit)egyaránt vizsgálja.
Tevékenysége kiterjed továbbá az alrendszernek azzal a rendszerrel való kapcs.i pontjaira, amelybe az alrendszert integrálják, a vonatkozó ÁME-ban és a műszaki szabályok jegyzékében rendelkezésre álló adatok figyelembevételével.
AT feladata a megfelelőség-értékelés során a dokumentáció összeállítása, a megfelelőség-értékelési eljárásokhoz kapcsolódó mérések, vizsgálatok és integrációs tesztek előkészítésének koordinációja, és a vizsgálati protokollok szabványossági és jogszabályi felülvizsgálata.
Ha a megfelelőség-értékelésre benyújtott anyag alapján a megfelelőségi nyilatkozat nem adható ki, hiánypótlásra kerülhet sor.
AT a megfelelőség-értékelésre benyújtott dokumentáció hiánypótlása során a dokumentumok körét és tartalmát határozza meg, a hiánypótlás végrehajtása a dokumentáció összeállításában részt vevő szereplők feladata.
A hiánypótlása során AT az AK számára a dokumentáció összeállításában részt vevő szereplőket az AK útján szólítja fel, meghatározza a feladataikat. Ennek keretében AT közreműködik a dokumentáció összeállításában közreműködő szereplők(tervezők, gyártók stb.)által elkészítendő dokumentumok listájának összeállításában és/vagy a hiánypótlási felhívás összeállításában, azok tartalmának meghatározásában.
AK szándéka az érintett, fenti projekt sikeres lebonyolítása az építési engedélyek megszerzésével együtt.
AT feladata az ehhez szükséges tanúsítási, tanúsítói feladatok teljes körű elvégzése.
KARAKTERK-RA TEK. FOLYT. II.2.4) p-ban részenként.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-06-17. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-05-16.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-05-16 Ajánlati felhívás
2022-06-13 További információk
2023-01-02 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-05-16)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Infrastruktúrával kapcsolatos tanácsadói szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000526432022
Rövid leírás:
„Az Európai Parlament és a Tanács 2016/797/EK Irányelve, illetve a 413/2020.(VIII. 30.) Korm. rendelet szerinti EK (NoBo) és NSZ (DeBo) hitelesítési eljárás lefolytatása, beleértve az alrendszerek együttműködésének (rendszerintegritás) megfelelőség-igazolását elővárosi vasútvonal-fejlesztésekhez, valamint meglévő és hiányzó vasúti megállóhelyek, állomások utasforgalmi létesítményei tervezési feladatához kapcsolódó tanúsításokra” eljárás 4 részből álló megbízási eljárás az alábbi főbb, részekkel és becsült mennyiségekkel. 1. rész: A Rákospalota-Újpest-Vácrátót-Vác vasútvonal elővárosi célú fejlesztése előkészítésének tanúsítása. 2 rész: A Kőbánya-Kispest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal elővárosi célú fejlesztése és villamosítása előkészítésének tanúsítása. 3. rész: A Kőbánya felső-Rákosliget vasútvonal rekonstrukciója, valamint a Rákos-Gyömrő szakaszon megállóhelyek, állomások létesítése, felújítása, átépítése tervezésének tanúsítása. 4. rész: Hiányzó vasúti megállóhelyek és állomások utasforgalmi létesítményei tervezésének tanúsítása." Valamennyi rész tekintetében irányadó rendelkezés: A BFK Ajánlatkérő („AK”) által lebonyolított egyes, vasútfejlesztési projektek tervezési munkáihoz kapcsolódóan Ajánlattevő(„AT”) feladata az egyes projektek alrendszereire vonatkozó,a többször módosított Európai Parlament és a Tanács a vasúti rendszer Európai Unión belüli kölcsönös átjárhatóságáról szóló 2016. május 11-i 2016/797 ir., vmint a 413/2020. (VIII.30.) Kr szerinti, vasúti megfelelőség-értékelési eljárások, EK-hitelesítési eljárások lefolytatása az adott projekt által érintett ENE, INF és CCS alrendszerekre és INF-hez kapcsolódó PRM területre vonatkozóan, beleértve az alrendszerek együttműködésének (rendszerintegritás) megfelelőség-igazolását. A megfelelőség-értékelési eljárások magukban foglalják mind a bejelentett szervezet(NoBo) által lefolytatandó, a kölcsönös átjárhatósági követelmények teljesülésének (az ÁME-knek való megfelelés)vizsgálatát, mind a kijelölt szervezet(DeBo) által lefolytatandó, a magyar nemzeti vasúti biztonsági és műszaki szabályokból következő követelmények teljesülésének vizsgálatát. Amennyiben az AK kéri, a 413/2020.Kr.r.10. § (5) bek szerint AT-nek az ellenőrzés egyes szakaszaira, vagy az alrendszer bizonyos részeire időközi ellenőrzésekre vonatkozó közbenső hitelesítési nyilatkozatot(ISV)kell kiadnia. AT a tervezési keletkezett eredménytermékeket (terveket, műszaki leírásokat, a vasúti alrendszer egyes alrendszereit)egyaránt vizsgálja. Tevékenysége kiterjed továbbá az alrendszernek azzal a rendszerrel való kapcs.i pontjaira, amelybe az alrendszert integrálják, a vonatkozó ÁME-ban és a műszaki szabályok jegyzékében rendelkezésre álló adatok figyelembevételével. AT feladata a megfelelőség-értékelés során a dokumentáció összeállítása, a megfelelőség-értékelési eljárásokhoz kapcsolódó mérések, vizsgálatok és integrációs tesztek előkészítésének koordinációja, és a vizsgálati protokollok szabványossági és jogszabályi felülvizsgálata. Ha a megfelelőség-értékelésre benyújtott anyag alapján a megfelelőségi nyilatkozat nem adható ki, hiánypótlásra kerülhet sor. AT a megfelelőség-értékelésre benyújtott dokumentáció hiánypótlása során a dokumentumok körét és tartalmát határozza meg, a hiánypótlás végrehajtása a dokumentáció összeállításában részt vevő szereplők feladata. A hiánypótlása során AT az AK számára a dokumentáció összeállításában részt vevő szereplőket az AK útján szólítja fel, meghatározza a feladataikat. Ennek keretében AT közreműködik a dokumentáció összeállításában közreműködő szereplők(tervezők, gyártók stb.)által elkészítendő dokumentumok listájának összeállításában és/vagy a hiánypótlási felhívás összeállításában, azok tartalmának meghatározásában. AK szándéka az érintett, fenti projekt sikeres lebonyolítása az építési engedélyek megszerzésével együtt. AT feladata az ehhez szükséges tanúsítási, tanúsítói feladatok teljes körű elvégzése. KARAKTERK-RA TEK. FOLYT. II.2.4) p-ban részenként.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Infrastruktúrával kapcsolatos tanácsadói szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Infrastruktúrával kapcsolatos tanácsadói szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Horvát Utca 14-26
Postai irányítószám: 1027
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://www.bfk.hu 🌏
E-mail: tamas.noemi@bfk.hu 📧
Telefon: +36 303740016 📞
Fax: +36 14454501 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000526432022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000526432022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-05-16 📅
Benyújtási határidő: 2022-06-17 📅
Közzététel dátuma: 2022-05-20 📅
Kezdeti időpont: 2022-07-01 📅
Végdátum: 2023-12-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 098-270166
HL-S szám: 98
További információk
1. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját. AK a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (6) bekezdése alapján tájékoztatja az AT-t, hogy tárgyi eljárásban előzetes piaci konzultációt folytatott le, amelyet az alábbi linken találnak meg: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/meginditott-elozetes-piaci-konzultaciok/EKR000423692022/reszletek 2. Az Ajánlati Felhívás II.2.7) pontjában megjelölt dátumok, mint teljesítési határidő a tárgyi eljárás eredményeképpen kötött szerződés hatályba lépését követően a Tanúsítás teljesítéséig, de legkésőbb 2023.12.31-ig értendő. A szerződés teljesítésének kezdő időpontja a szerződés hatálybalépésének napja, a rögzített dátum csak tájékoztató jellegű (az EKR-ben kötelező megadni).
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Az Európai Parlament és a Tanács 2016/797/EK Irányelve, illetve a 413/2020.(VIII. 30.) Korm. rendelet szerinti EK (NoBo) és NSZ (DeBo) hitelesítési eljárás lefolytatása, beleértve az alrendszerek együttműködésének (rendszerintegritás) megfelelőség-igazolását elővárosi vasútvonal-fejlesztésekhez, valamint meglévő és hiányzó vasúti megállóhelyek, állomások utasforgalmi létesítményei tervezési feladatához kapcsolódó tanúsításokra” eljárás 4 részből álló megbízási eljárás az alábbi főbb, részekkel és becsült mennyiségekkel.
Többet mutasson
1. rész: A Rákospalota-Újpest-Vácrátót-Vác vasútvonal elővárosi célú fejlesztése előkészítésének tanúsítása.
2 rész: A Kőbánya-Kispest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal elővárosi célú fejlesztése és villamosítása előkészítésének tanúsítása.
3. rész: A Kőbánya felső-Rákosliget vasútvonal rekonstrukciója, valamint a Rákos-Gyömrő szakaszon megállóhelyek, állomások létesítése, felújítása, átépítése tervezésének tanúsítása.
4. rész: Hiányzó vasúti megállóhelyek és állomások utasforgalmi létesítményei tervezésének tanúsítása."
Valamennyi rész tekintetében irányadó rendelkezés:
A BFK Ajánlatkérő („AK”) által lebonyolított egyes, vasútfejlesztési projektek tervezési munkáihoz kapcsolódóan Ajánlattevő(„AT”) feladata az egyes projektek alrendszereire vonatkozó,a többször módosított Európai Parlament és a Tanács a vasúti rendszer Európai Unión belüli kölcsönös átjárhatóságáról szóló 2016. május 11-i 2016/797 ir., vmint a 413/2020. (VIII.30.) Kr szerinti, vasúti megfelelőség-értékelési eljárások, EK-hitelesítési eljárások lefolytatása az adott projekt által érintett ENE, INF és CCS alrendszerekre és INF-hez kapcsolódó PRM területre vonatkozóan, beleértve az alrendszerek együttműködésének (rendszerintegritás) megfelelőség-igazolását. A megfelelőség-értékelési eljárások magukban foglalják mind a bejelentett szervezet(NoBo) által lefolytatandó, a kölcsönös átjárhatósági követelmények teljesülésének (az ÁME-knek való megfelelés)vizsgálatát, mind a kijelölt szervezet(DeBo) által lefolytatandó, a magyar nemzeti vasúti biztonsági és műszaki szabályokból következő követelmények teljesülésének vizsgálatát. Amennyiben az AK kéri, a 413/2020.Kr.r.10. § (5) bek szerint AT-nek az ellenőrzés egyes szakaszaira, vagy az alrendszer bizonyos részeire időközi ellenőrzésekre vonatkozó közbenső hitelesítési nyilatkozatot(ISV)kell kiadnia. AT a tervezési keletkezett eredménytermékeket (terveket, műszaki leírásokat, a vasúti alrendszer egyes alrendszereit)egyaránt vizsgálja.
Többet mutasson
Tevékenysége kiterjed továbbá az alrendszernek azzal a rendszerrel való kapcs.i pontjaira, amelybe az alrendszert integrálják, a vonatkozó ÁME-ban és a műszaki szabályok jegyzékében rendelkezésre álló adatok figyelembevételével.
AT feladata a megfelelőség-értékelés során a dokumentáció összeállítása, a megfelelőség-értékelési eljárásokhoz kapcsolódó mérések, vizsgálatok és integrációs tesztek előkészítésének koordinációja, és a vizsgálati protokollok szabványossági és jogszabályi felülvizsgálata.
Többet mutasson
Ha a megfelelőség-értékelésre benyújtott anyag alapján a megfelelőségi nyilatkozat nem adható ki, hiánypótlásra kerülhet sor.
AT a megfelelőség-értékelésre benyújtott dokumentáció hiánypótlása során a dokumentumok körét és tartalmát határozza meg, a hiánypótlás végrehajtása a dokumentáció összeállításában részt vevő szereplők feladata.
A hiánypótlása során AT az AK számára a dokumentáció összeállításában részt vevő szereplőket az AK útján szólítja fel, meghatározza a feladataikat. Ennek keretében AT közreműködik a dokumentáció összeállításában közreműködő szereplők(tervezők, gyártók stb.)által elkészítendő dokumentumok listájának összeállításában és/vagy a hiánypótlási felhívás összeállításában, azok tartalmának meghatározásában.
Többet mutasson
AK szándéka az érintett, fenti projekt sikeres lebonyolítása az építési engedélyek megszerzésével együtt.
AT feladata az ehhez szükséges tanúsítási, tanúsítói feladatok teljes körű elvégzése.
KARAKTERK-RA TEK. FOLYT. II.2.4) p-ban részenként.
A részek maximális száma egy ajánlattevőnként: 4
A rész elnevezése: R.palota-Újp.-Vácrátót-Vác vv. fejl. tanúsítása
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Hosszú megnevezés: 1. rész: A Rákospalota-Újpest-Vácrátót-Vác vasútvonal elővárosi célú fejlesztése előkészítésének tanúsítása.
A BFK, mint Ajánlatkérő által lebonyolításra kerülő vasútfejlesztési projekt tervezési munkáihoz kapcsolódóan az Európai Parlament és a Tanács 2016/797/EK Irányelve, illetve a 413/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet szerinti EK (NoBo) és NSZ (DeBo) hitelesítési eljárás lefolytatása az alábbiak figyelembevételével, beleértve az alrendszerek együttműködésének (rendszerintegritás) megfelelőség-igazolását:
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő (AT) feladata különösen, de nem kizárólagosan az alábbi tevékenységeket foglalja magában:
- Rendszerelemekre vonatozó EK Megfelelőségi Nyilatkozatok vizsgálata,
- EK-hitelesítési eljárások elvégzése 2010/713/EU Bizottsági Határozat 1. mellékletében meghatározott SG modul szerint,
- Közbenső EK-hitelesítési Nyilatkozatok (ISV) kiállítása,
- Nemzeti Szabványoknak (NSZ) való közbenső megfelelőségértékelési nyilatkozatok (ISV) kiállítása,
- Közbenső EK-hitelesítést kísérő műszaki dokumentáció összeállítása,
- Közbenső NSZ hitelesítést kísérő műszaki dokumentáció összeállítása,
- A 289/2012. (X.11.) Korm. rendelet 11/A. § szerinti rendszerintegritási megfelelőségről közbenső megfelelési nyilatkozat kiállítása,
- A közbenső rendszerintegritási megfelelőségértékelés minden kísérő dokumentációjának összeállítása.
A fentieken kívül általános feladatai:
- Tanúsítási tevékenységhez kapcsolódó műszaki-szakértői tevékenység ellátása,
- Ellenőrzési eljárásrend készítése és az ütemterv szerinti feladatvégzés,
- Együttműködés a projekt tervezési feladatait végző Tervezővel.
A tervezési eljárás főbb műszaki paraméterei, amely vonatkozásában a nyertes AT a hitelesítési feladatait köteles ellátni, valamint további részletes információk a Műszaki Leírásban (AD III. kötet) találhatók.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP-3.1.0-15-2020-00022
További információk:
1. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját. AK a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (6) bekezdése alapján tájékoztatja az AT-t, hogy tárgyi eljárásban előzetes piaci konzultációt folytatott le, amelyet az alábbi linken találnak meg: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/meginditott-elozetes-piaci-konzultaciok/EKR000423692022/reszletek
Többet mutasson
2. Az Ajánlati Felhívás II.2.7) pontjában megjelölt dátumok, mint teljesítési határidő a tárgyi eljárás eredményeképpen kötött szerződés hatályba lépését követően a Tanúsítás teljesítéséig, de legkésőbb 2023.12.31-ig értendő. A szerződés teljesítésének kezdő időpontja a szerződés hatálybalépésének napja, a rögzített dátum csak tájékoztató jellegű (az EKR-ben kötelező megadni).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kőb.-Kisp.-L.mizse-Kecskemét vv.fejl. tanúsítása
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Hosszú megnevezés: 2 rész: A Kőbánya-Kispest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonal elővárosi célú fejlesztése és villamosítása előkészítésének tanúsítása.
- A 289/2012. (X.11.) Korm. rendelet 11/A § szerinti rendszerintegritási megfelelőségről közbenső megfelelési nyilatkozat kiállítása,
- Tanúsítói bejárások szervezése projektek által érintett munkaterületen,
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Kőbánya-Kispest-Lajosmizse szakaszra: IKOP-3.1.0-15-2020-00022;Lajosmizse-Kecskemét szakaszra: IKOP 3.2.0-15-2021-00037
Kőbánya-Kispest-Lajosmizse szakaszra: IKOP-3.1.0-15-2020-00022;
Lajosmizse-Kecskemét szakaszra: IKOP 3.2.0-15-2021-00037
További információk:
2. Az Ajánlati Felhívás II.2.7) pontjában megjelölt dátum, mint teljesítési határidő a tárgyi eljárás eredményeképpen kötött szerződés hatályba lépését követően a Tanúsítás teljesítéséig, de legkésőbb 2023.12.31-ig értendő. A szerződés teljesítésének kezdő időpontja a szerződés hatálybalépésének napja, a rögzített dátum csak tájékoztató jellegű (az EKR-ben kötelező megadni).
Többet mutasson
A rész elnevezése: Kőb. felső-R.liget és Rákos-Gyömrő vv.fejl. tan.
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Hosszú megnevezés: 3. rész: A Kőbánya felső-Rákosliget vasútvonal rekonstrukciója, valamint a Rákos-Gyömrő szakaszon megállóhelyek, állomások létesítése, felújítása, átépítése tervezésének tanúsítása.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP-2.1.0-15-2020-00055
További információk:
1. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját. AK a 63/2022. (II. 28.) Korm. rendelet 1. § (6) bekezdése alapján tájékoztatja az AT-t, hogy tárgyi eljárásban előzetes piaci konzultációt folytatott le, amelyet az alábbi linken találnak meg: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/meginditott-elozetes piacikonzultaciok/EKR000423692022/reszletek
Többet mutasson
A rész elnevezése: Hiányzó v.úti megállóhelyek, állomások utasf. lét.
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Hosszú megnevezés: 4. rész: Hiányzó vasúti megállóhelyek és állomások utasforgalmi létesítményei tervezésének tanúsítása.
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP-3.1.0-15-2021-00024
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, 1027 Budapest, Horvát u. 14-26.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész vonatkozásában:
Az eljárásban nem lehet AT, AV, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bek.ben meghatározott kizáró okok valamelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) bek. b) pontja alapján AK kizárja az eljárásból azt az AT-t, AV-t vagy az alk. ig-ban részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Megkövetelt igazolási módok:
Előzetes igazolás:
Az ajánlatban a Kbt. 67. § (1) bekezdésére tekintettel (mind a magyarországi letelepedésű, mind a nem M-on letelepedett) AT-nek, vmint adott esetben az alk. ig.ban résztvevő gazdasági sz-nek a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kr.) 4. § szerint egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) szükséges nyilatkozniuk előzetes ig-ként a kizáró okok fenn nem állásáról. Az alátámasztó igazolásokat a Kbt. 69. § (4) bek. sz. AK-i felhívásra szükséges benyújtani.
Többet mutasson
Amennyiben a cégkivonattal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, valamint egy ajánlattevői nyilatkozatot, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben (nemleges nyilatkozat is EKR űrlap).
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti ajánlatkérői felhívásra benyújtandó igazolódokumentumok:
A M-i letelepedésű AT, valamint adott esetben az alk. ig-ban résztvevő gazdasági sz. von. a 321/2015. (X.30.) KR.) 8. §-a szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bek-ben foglalt kizáró okok fenn nem állását. Többek között a Kbt. 62. § (1) bek. c) p. és a Kr. 1. § (2)-(3a) bek-i és 2. § (4) bek-e, vmint 8. § c) p. és 10. § c) p. rendelkezései is irányadóak.
Többet mutasson
A nem M-on letelepedett AT esetében az ajánlatkérő a Kr. 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A Kr. 1. § (7) bek-ben foglaltaknak megfelelően a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak mindaddig, ameddig az ig-ban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ak- ellenkező bizonyításig-adat valóságtartalmát az AT erre von. külön nyil. nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján AT-nek az alk. ig-ban részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t szükséges benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 67. § (3) bek. a Kr. 3. § (2) és (3) bek-re.
Többet mutasson
Azon av-k tekintetében, amelyek nem vesznek részt alk. igazolásában az AT-nek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64.§-ra, 69.§(11a) bek-re, a 74.§(1) bek.-re, valamint a Kr. 1-8,10,12-16. §-okra
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása Kbt. 65. § (1) bek. c) pont]:
SZ/1.
Alkalmatlan AT, ha az építési beruházáshoz kapcsolódó mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében nem szerepel, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország NYTában nem szerepel (feltéve, hogy a letelepedés szerinti ország joga azt előírja), vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal nem rendelkezik (Kbt. 65. § (1) bek. c) pont és 322/2015. (X.30.) Korm. rend. 8.§ (1) bek.)
Többet mutasson
SZ/2.
A Kr. 26.§ (1) bek b) pontban foglaltakra tekintettel az Ajánlattevő (közös AT) alkalmatlan, ha nem rendelkezik:
- érvényes NoBo bejelentéssel a releváns alrendszerre (INF,ENE,CCS alrendszerre valamint az INF alrendszer részeként PRM), megfelelőségértékelési tanúsítását a 30/2010.(XII.23.) NFMr, a 2008/57/EK ie vagy a 2016/797/EK ie szerint végzi.
- érvényes DeBo kijelöléssel az INF, ENE, CCS alrendszerre, megfelelőségértékelési tevékenységét -a vonatkozó nemzeti szabványok alapján - a 103/2003.(XII. 27.)GKM r., a 18/1998.(VII. 3.)KHVM r.és a 289/2012.(X.11.) Korm.r.szerint végzi.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (6);(11) bek, a Kbt.69 § (11) bek. is irányadók.
A Kbt. 65. § (6) bekezdés szerinti együttes megfelelés az SZ/2. pont esetében akként értelmezhető, hogy a közös ajánlattevők legalább egyikének rendelkeznie kell érvényes NoBo bejelentéssel a releváns alrendszerre (INF;ENE;CCS; illetve INF részeként PRM) valamint közös ajánlattevők legalább egyikének rendelkeznie kell érvényes DeBo kijelöléssel a releváns alrendszerre (CCS;ENE;INF).
Többet mutasson
Ajánlatkérő kiköti a Kbt. 65. § (10) bek. alapján, hogy a NoBo és a DeBo jogosultság feltételeinek igazolására az ajánlattevő nem támaszkodhat kapacitást nyújtó szervezetre és e feladatokat a teljesítés során nem végezheti alvállalkozó.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Az alk. követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyil-ot szükséges benyújtani az ajánlatban. Az AK valamennyi alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában előzetes igazolási módként elfogadja az AT-k, érintett gazdasági szereplők EEKD IV. rész „alfa” pont szerinti egyszerű nyilatkozatát arról, hogy megfelelnek az alk-i minimumkövetelményeknek. (Kr. 2. § (5) bek)
Többet mutasson
SZ/1. AK a NYTban szereplés tényét a Kbt. 69.§(11)bek. szerinti NYTban (magyarországi letelepedésű AT esetén: Magyar Mérnöki Kamara névjegyzékében, https://www.mmk.hu) ellenőrzi. A NYTban szereplés tényét - amennyiben a Kbt. 69.§(11) bek. szerinti NYTkban a vonatkozó adatok, illetve tények ingyenes ellenőrzésére nincsen mód - a NYT kivonatának, a NYTt vezető szerv által kiállított igazolásnak vagy a NYTban szereplés tényét igazoló dok-nak egyszerű másolatban történő benyújtásával szükséges igazolni.
Többet mutasson
SZ/2. Ajánlatkérő a nyilvántartásban szereplés tényét a Kbt. 69.§(11) bek. szerinti nyilvántartásban ellenőrzi (DeBo NYT:
magyarországi letelepedésű AT esetén a Közlekedési Hatóság Vasúti Szakterület honlapján lévő nyilvántartásban: https://www.kozlekedesihatosag.kormany.hu/hu/dokumentumtar?site=66230&site=66226&category=66907; nem magyarországi letelepedésű AT esetén a letelepedése szerinti országban ennek megfelelő nyilvántartás, NoBo NYT: https://ec.europa.eu/growth/tools-databases/nando/index.cfm?fuseaction=country.main vagy a letelepedése szerinti országban ennek megfelelő nyilvántartás). Amennyiben a Kbt. 69.§ (11) bek. szerinti nyilvántartásokban vonatkozó adatok ingyenes/magyar nyelvű ellenőrzésére nincs mód, a nyilvántartás kivonatának, vagy a nyilvántartást vezető szerv által kiállított igazolásnak, vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló dok-nak egyszerű másolatban történő benyújtása szükséges.
Többet mutasson
Nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén benyújtandó a releváns igazolás vagy nyilvántartás magyar nyelvű fordítása is.
Az alk. igazolására a Kbt. 65.§(11)és69.§(11) bek. is irányadóak.
AK felhívja a figyelmet a Kr. 24.§(1) bek-re, a 26. §-ra és a Kbt. 69.§(11) bek-re is.
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész vonatkozásában értendő:
AT köteles csatolni:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek képzettségüknek, illetve végzettségüknek, szakmai tapasztalatuknak a megnevezésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Továbbá igazolódokumentumként csatolni kell a szakember által aláírt szakmai önéletrajz és a végzettséget igazoló okirat másolatát.
Többet mutasson
A szakmai önéletrajz részletesen - dátumokkal (év/hó) - térjen ki a végzettségre, képzettségre, a szakember által szerzett szakmai tapasztalatra.
A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz.
Ajánlatkérő a szakmai tapasztalat alatt az előírt végzettségbeli és tapasztalati követelményeknek megfelelő munkakörben végzett munkavégzésen alapuló gyakorlatot érti.
Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem összeadható, vagyis egy évben maximálisan 12 hónap számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott. Tehát Ajánlatkérő a párhuzamos szakmai tapasztalatot csak egyszer veszi figyelembe.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdésben foglaltak is irányadók.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) KR. 2. § (5) bekezdése alapján jelzi, Ajánlattevőknek elegendő alkalmasságukat az EKD IV. rész α” szakaszának megjelölésével igazolni.
Az alkalmasság előzetes igazolása: az EEKD benyújtásával, ezt követően a Kbt. 69. § (4) alapján.
A fentiek vonatkozásában ugyanakkor kérjük figyelembe venni a jelen felhívás VI.3) pont 18. alpontját is, amely az M.1.1.-M.1.4. pontok szerinti, értékelt szakemberek esetében a Kbt. 69. § (7) bekezdése alapján az ajánlat körében benyújtandó igazolásokra vonatkozóan tartalmaz külön rendelkezéseket!
Többet mutasson
Az M.1.1.-M.1.4. szakemberek (mint értékelt szakemberek) tekintetében a Kbt. 71. § (9a) bek. szabályai is irányadóak.
Az előírt képesítési, jogosultsági követelmények tekintetében a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell; az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. Külföldön szerzett végezettségek egyenértékűségének bizonyítása AT kötelessége és felelőssége. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6) és (11) bekezdései, a 69. § (11a) bekezdése és a Kr. 24. § (1) bek. és 30. § (4) bek, valamint a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet 2. § (3) bekezdése is irányadó.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Valamennyi rész vonatkozásában értendő:
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt
szakemberekkel:
M/1.1. legalább 1 fő szakmai vezetővel, aki
- rendelkezik a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet 2. § (1) bek. a) pontja szerinti szakirányú felsőfokú végzettséggel és
­- a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet 2. § (1) bek. b) pontja szerinti legalább 10 év (120 hónap) időtartamú, INF és/vagy ENE és/vagy CCS alrendszerre és/vagy PRM területre vonatkozó szakmai tapasztalattal / ismerettel.
M/1.2. legalább 1 fő szakemberrel, aki
- rendelkezik a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet 2. § (2) bek. a) pontja szerinti szakirányú felsőfokú végzettséggel és
- a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet 2. § (2) bek. b) pontja szerinti legalább 5 év (60 hónap) időtartamú, INF alrendszerre vonatkozó szakmai tapasztalattal / ismerettel.
M/1.3. legalább 1 fő szakember, aki
- a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet 2. § (2) bek. b) pontja szerinti legalább 5 év (60 hónap) időtartamú, ENE alrendszerre vonatkozó szakmai tapasztalattal / ismerettel.
M/1.4. legalább 1 fő szakember, aki
- a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet 2. § (2) bek. b) pontja szerinti legalább 5 év (60 hónap) időtartamú, CCS alrendszerre vonatkozó szakmai tapasztalattal / ismerettel.
INF alrendszerre vonatkozó szakmai tapasztalat alatt AK a 413/2020. (VIII.30.) Korm. rendelet 2. számú melléklet 2.1. pontjában(hatályba lépése előtt a 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet 1. sz. melléklet 2.1. pontjában) meghatározott alrendszeren végzett gyártási, építési, üzemeltetési vagy tanúsítási feladatok ellátását érti bármely vasúti hálózat területén.
Többet mutasson
ENE alrendszerre vonatkozó szakmai tapasztalat alatt AK a 413/2020. (VIII.30.) Korm. rendelet 2. számú melléklet 2.2. pontjában(hatályba lépése előtt a 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet 1. sz. melléklet 2.2. pontjában) meghatározott alrendszeren végzett gyártási, építési, üzemeltetési vagy tanúsítási feladatok ellátását érti bármely vasúti hálózat területén.
Többet mutasson
CCS alrendszerre vonatkozó szakmai tapasztalat alatt AK a 413/2020. (VIII.30.) Korm. rendelet 2. számú melléklet 2.3. pontjában (hatályba lépése előtt a 30/2010. (XII. 23.) NFM rendelet 1. sz. melléklet 2.3. pontjában) meghatározott alrendszeren végzett gyártási, építési, üzemeltetési vagy tanúsítási feladatok ellátását érti bármely vasúti hálózat területén.
Többet mutasson
PRM területre vonatkozó szakmai tapasztalat alatt AK az 1300/2014/EU rendelet (2014. november 18. ) az uniós vasúti rendszernek a fogyatékossággal élő és a csökkent mozgásképességű személyek általi hozzáférhetőségével kapcsolatos átjárhatósági műszaki előírásokban meghatározott akadálymentesítési tanúsítási feladatok ellátását érti bármely vasúti hálózat területén.
Többet mutasson
Vasúti hálózat: alatt AK a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény szerinti bármely vasúti hálózatot érti.
Nem Magyarországon szerzett szakmai tapasztalat esetén vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 1-2. §-ában meghatározottaknak megfelelő, azzal egyenértékű vasúti hálózaton szerzett szakmai tapasztalat fogadható el. Az egyenértékűség bizonyítása Ajánlattevő feladata és felelőssége.
Többet mutasson
A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása AT kötelessége és felelőssége. Külföldön szerzett végzettségek egyenértékűségének bizonyítására a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. irányadó. Ajánlatkérő az egyes szakemberek esetén előírt szakmai gyakorlat meglétét legkorábban az előírt végzettség megszerzésétől kezdve számítja.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet 2.§-ában foglaltakra tekintettel rögzíti, hogy Ajánlatkérő a szakemberek végzettségének vizsgálata során szakirányú végzettségként elfogadja különösen a közlekedési területeken végzett szakértői tevékenység folytatásának részletes feltételeiről, valamint a bejelentésre és a nyilvántartás vezetésére vonatkozó részletes eljárási szabályokról szóló 14/2010. (II. 5.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 9-19. pontjában megjelölt végzettségeket.
Többet mutasson
Valamennyi rész vonatkozásában irányadóak az alábbiak:
Egy szakember több pozícióra is jelölhető, azaz AK megengedi a szakemberek közti átfedést.
Ajánlatkérő a párhuzamos szakmai tapasztalatot csak egyszer veszi figyelembe.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Valamennyi rész tekintetében ajánlatot benyújtó AT esetében a részajánlattételi körök vonatkozásában megajánlott szakemberek közötti átfedés megengedett (vagyis adott szakembereket valamennyi részajánlattételi körre vonatkozó ajánlat részeként is meg lehet ajánlani az alkalmasság igazolására).
Többet mutasson
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
Európai Parlament és a Tanács 2016/797/EK irányelve;
- 413/2020. (VIII.30.) Korm. rendelet a vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról;
- 60/2011. (XI. 25.) NFM rendelet a közlekedésért felelős miniszter szabályozási feladatkörébe tartozó forgalmazási követelmények
tekintetében eljáró megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről;
- 2009. évi CXXXIII. törvény a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről,
- 315/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet a megfelelőségértékelő szervezetek kijelöléséről, valamint a kijelölt szervezetek
tevékenységének részletes szabályairól.
További előírásokat a közbesz. dokumentumok tartalmaznak.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A támogatási szerződés megkötése esetén: utófinanszírozás (Támogató: ITM)
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: HUF.
Az ellenszolg. teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen:
Kbt. 27/A. §, 135. § (1), (5)-(6), (11) bek.; 2013. évi V. tv. 6:130. § (1)-(2) bek.;
A finanszírozás forrásai: IKOP
Előleg: AK a Kbt. 135. § (8) bek. alapján a Megbízási Díj legfeljebb 20%-ának megfelelő mértékű előleget biztosít azzal, hogy 10% feletti előleg igénylés esetén biztosítékot kell nyújtani az igényelt előleg 10%-ot meghaladó részére. Az előleg igénylésére és kifizetésére - amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik - a szerződéskötéskor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók.
Többet mutasson
Ajánlattétel,szerződés,kifizetés devizaneme: HUF
További részletek a szerződésterv.-ben.
A szerződést biztosító kötelezettségek: késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér; teljesítési biztosíték; jótállás: 24 hó; amelyek részleteit és a fő finanszírozási és fizetési feltételek részleteit (különösen részszámlázás) a Szerződéstervezet tartalmazza (teljesítési bizt. mértéke.: nettó ellenszolg. 5 %).
Többet mutasson
A támogatás intenzitása: 1. rész 100 %; 2. részben 100 %; 3. rész 100 %; 4. részben 100 %.
Valamennyi rész tekintetében:
- késedelmi kötbér: nettó Megbízási Díj 0,5%-a; maximuma 20%
- hibás teljesítéssel érintett nettó Megbízási Díj 0,5%-a, maximuma 20%
- meghiúsulási kötbér teljes nettó Megbízási Díj 30%-a
A tanúsítás tárgyát képező utolsó terv tanúsítását és Megbízotti teljesítésigazolását követően kerül sor a Megbízási Díj egyösszegben történő megfizetésére azzal, hogy előlegigénylése esetén a végszámla kiállítás az előleggel csökkentett részre vonatkozik.
Többet mutasson
A 2. rész esetén AT a végszámlán köteles a Kőbánya-Kispest-Lajosmizse és a Lajosmizse-Kecskemét szakaszra külön-külön sort rendelni azzal, hogy a Lajosmizse-Kecskemét szakaszra a Megbízási díj 10%-a számolható el figyelemmel arra, hogy a kifizetés két különböző projekt az IKOP-3.1.0-15-2020-00022 és az IKOP 3.2.0-15 TSZ terhére valósul meg. További részletek a Szerződéstervezetben találhatók.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-06-17 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
További információk:
A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (1) bek. alapján az óra, perc pontossággal (az ajánlattételi határidő lejártától számított 2. óra leteltének időpontjára datált) bontási időpontot is automatikusan generálja az EKR rendszer a IV.2.2 pontban megadottak alapján.
Többet mutasson
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a tartalmazza.
A Kbt. 68. § és a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. § szerint
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. AF III.1.3) M/1.1.-ban meghat. alk.köv. igazolására bemutatott szakember 120 hó feletti, az alk.köv. meghat területen szerzett szakmai többlettapasztalata hónapokban [min. 0, max. 36 hó]
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 2. AF III.1.3) M/1.2.-ben meghat. alk.köv. igazolására bemutatott szakember 60 hó feletti, az alk.köv. meghat területen szerzett szakmai többlettapasztalata hónapokban [min. 0, max. 36 hó]
3. AF III.1.3) M/1.3.-ben meghat. alk.köv. igazolására bemutatott szakember 60 hó feletti, az alk.köv. meghat területen szerzett szakmai többlettapasztalata hónapokban [min. 0, max. 36 hó]
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 4. AF III.1.3) M/1.4.-ben meghat. alk.köv. igazolására bemutatott szakember 60 hó feletti, az alk.köv. meghat területen szerzett szakmai többlettapasztalata hónapokban [min. 0, max. 36 hó]
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 25416316241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Tamás Noémi
A vevő profiljának címe: https://www.bfk.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000526432022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Valamennyi rész vonatkozásában értendő:
1) A közb. elj. a Kbt.40.§ (1) bek. és az e-Kr alapján az EKR-ben kerül lebonyolításra. Az e-Kr.11-12. §-ai is irányadóak.
2) Az ajánlathoz csatolni kell az EKR-ben AK által generált elektronikus nyilatkozatminták kitöltésével képzett nyilatkozatokat, valamint az Ajánlati Dokumentáció I. kötetében rendelkezésre bocsátott egyéb nyilatkozatminták alapján nyomtatott, aláírt, scannelt pdf formátumú nyilatkozatokat is a Közb. Dokumentumokban foglaltak szerint.
Többet mutasson
3) AK a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a közb. elj.-ban a nyertes AT-nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
4) Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő - közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő -, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő aláírási címpéldányának, vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírásmintáját egyszerű másolatban. (Ajánlatkérő kizárólag azon személyek aláírási címpéldányát, aláírási-mintáját kéri benyújtani, akik az ajánlatban dokumentumokat aláírnak, kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek, vagy mint cégjegyzésre jogosult képviselő(k) meghatalmazást ad(nak) olyan személy(ek)nek, akik az ajánlatban meghatalmazottként írnak alá). Amennyiben az ajánlattevő, vagy az ajánlatban cégszerűen nyilatkozó erőforrást nyújtó gazdasági szereplő nem tartozik a 2013. évi V. törvény harmadik könyv harmadik részének (Gazdasági Társaság) hatálya alá, elegendő, ha az ajánlattevő, illetve az ajánlatban cégszerűen nyilatkozó erőforrást nyújtó gazdasági szereplő az ajánlathoz olyan két tanú aláírásával ellátott dokumentumot csatol be, amelyen szerepel ezen szervezet, vagy személy aláírása, és amely nyilatkozat alkalmas arra, hogy egyértelműen beazonosítható legyen a becsatolt nyilatkozatot aláíró jogosultsága
Többet mutasson
5) Foly.-ban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott vált.bej.-i kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ha változásbej.-i elj. nincs folyamatban, az erre vonatkozó nyilatkozatot kell csatolni.
Többet mutasson
6) Csatolni kell a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot és a Kbt 66. § (6) bekezdés szerinti (adott esetben nemleges) nyilatkozatot, valamint az adatkezelési nyilatkozatot.
7) AK a Kbt. 71. § (6) bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hp.-sal az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
8) Azon alk. köv.-ek megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: SZ/1., SZ/2., M/1.,
9) AK az elj. dok.-ait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált AT-k részére biztosítja. Az EKR útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal//tamogatas
10) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell az egyértelmű felelősségvállalást tartalmazó együttműködési megállapodást. A közös ajánlattevőkre (többek között) a Kbt. 35. § (7) bekezdése is irányadó.
11) AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti, a jelen AF II.2.5) pontjában meghatározott legjobb ár-érték arányt megjelenítő, alábbi szempontok szerint értékeli.
I. Ár szempont és a hozzárendelt súlyszám:
Nettó ajánlati ár (átalánydíj): Súlyszám: 50.
II. Minőségi szempont és a hozzárendelt súlyszám: 15-15-10-10.
A fenti I. ért.-i szempont tekintetében a vonatkozó KH útmutató (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) 1. sz. mellékletének A. pont 1. a) aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszerét alkalmazza AK.
A fenti II.1.-II.4. értékelési szempont tekintetében a vonatkozó KH útmutató (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) 1. sz. mellékletének A. pont 1. a) ab) pontja szerinti egyenes arányosítás módszerét alkalmazza AK.
Az ért.-i szempontok és az ért. módszere részletesen az AD I. kötetben. A II.1.-II.4. minőségi értékelési szempontok tekintetében az adott szakembert már az ajánlatban szükséges megnevezni többletmegajánlás esetén. A szakember megnevezésének hiánya nem minősül a Kbt. 71. § szerint hiánypótoltatható hibának, tehát az értékelési szempontok körében megajánlott szakember(ek) megnevezésének hiánya az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
Többet mutasson
12) A IV.2.6. pont (és a Kbt. 81. § (11) bekezdésben foglaltak) alapján az ajánlati kötöttség időtartama 60 nap.
13) AK az egyes ért.-i szemp.-ok tekintetében 0,00-tól 10,00-ig ad pontot.
14) FAKSZ: Dr. Tamás Noémi, lajstromszáma: 01312; Dr. Szabó Ildikó, lajstromszáma: 01167.
15) Az ajánlathoz csatolandó az AK által a Szerződéstervezetben 13.2. pontjában meghatározott paraméterekkel rendelkező szakmai felelősségbiztosítás benyújtásáról szóló nyilatkozata. Továbbá AT az 1-4. rész esetén a szerződéskötéskor rendelkezésre bocsátja az érvényes kb. tárgya szerinti felelősségbiztosítási kötvényt.
Többet mutasson
A kárérték limitje:
1. részben: legalább 36 millió HUF/káresemény, és legalább 45 millió HUF/kár év
2. részben: legalább 45 millió HUF/káresemény, és legalább 60 millió HUF/kár év
3. részben: legalább 20 millió HUF/káresemény, és legalább 30 millió HUF/kár év
4. részben: legalább 10 millió HUF/káresemény, és legalább 12 millió HUF/kár év
16) Ajánlatkérő a Kbt. 81 § (4)-(5) bek.-et alkalmazza.
17) A jelen közbeszerzési eljárás a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik.
18) Az ajánlatban csatolni kell az AF II.2.4) pontban megadott szakember időbeli többlettap. értékelési szempontra hiv.-sal az AF III.1.3) pont M/1.1.-M.1/4. alkalmassági min.köv.-ek vonatkozásában: Nyilatkozatot a bevonni kívánt szakemberek személyéről, az igazolni kívánt minimumkövetelmény megjelölésével + A szakmai tapasztalatot igazoló önéletrajz saját kezűleg aláírt scannelt pld.-át + Az iskolai végzettséget igazoló iskolai oklevél scannelt pld.-át és remdelkezésre állási nyilatkozatát.
Többet mutasson
19) AK felhívja AT figyelmét arra, hogy a 833/2014/EU tanácsi rendeletből származó kötelezettségre tekintettel AT az ajánlat részeként köteles csatolni „az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról” szóló nyilatkozatot (lsd. nyilatkozatminták).
Többet mutasson

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 148. § szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 098-270166 (2022-05-16)
További információk (2022-06-13)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ajánlatkérő neve: NKK Nemzeti Közlekedési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Kapcsolat
E-mail: tamas.noemi@nkk.hu 📧

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-13 📅
Benyújtási határidő: 2022-06-24 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 116-327611
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 098-270166
HL-S szám: 116
További információk
Ajánlatkérő módosította a Műszaki Leírást és a Szerződéstervezetet valamennyi rész esetében.
Forrás: OJS 2022/S 116-327611 (2022-06-13)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-02)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 248 260 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
Internetcím: https://www.nkk.hu 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-02 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-06 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 005-009991
HL-S szám: 5

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-10-28 📅
Név: RailCert Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26566933241
Postacím: Vörösmarty Tér 1
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1051
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 203513664 📞
E-mail: info@railcert.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 79 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-16 📅
Név: KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt felelősségű társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 21925221243
Postacím: Than Károly Utca 3-5.
Postai irányítószám: 1119
Telefon: +36 13715936 📞
E-mail: kti@kti.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.kti.hu 🌏
Név: BME ITS Közlekedési- és Járműrendszerek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24790358243
Postacím: Műegyetem Rakpart 3
Postai irányítószám: 1111
Telefon: +36 202908779 📞
E-mail: kovacs.andras@bmeits.hu 📧
Internetcím: http://www.bmeits.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 109 400 000 HUF 💰
38 000 000 HUF 💰
21 860 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2

Ajánlatkérő hatóság
Kapcsolat
A vevő profiljának címe: https://www.nkk.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
1. rész: R.palota-Újp.-Vácrátót-Vác vv. fejl. tanúsítása
1.) RailCert Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (1051 Budapest Vörösmarty Tér 1, adószám: 26566933241), mint nyertes ajánlattevő
2) KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt felelősségű társaság (1119 Budapest Than Károly Utca 3-5., Adószám: 21925221243) és BME ITS Közlekedési- és Járműrendszerek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1111 Budapest Műegyetem Rakpart 3, adószám: 24790358243), mint közös ajánlattevők
Többet mutasson
2. rész Kőb.-Kisp.-L.mizse-Kecskemét vv.fejl. tanúsítása
1.) KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt felelősségű társaság (1119 Budapest Than Károly Utca 3-5., Adószám: 21925221243) és BME ITS Közlekedési- és Járműrendszerek Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság (1111 Budapest Műegyetem Rakpart 3, adószám: 24790358243), mint nyertes közös ajánlattevők
Többet mutasson
2) RailCert Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (1051 Budapest Vörösmarty Tér 1, adószám: 26566933241), mint ajánlattevő
3. rész Kőb. felső-R.liget és Rákos-Gyömrő vv.fejl. tan.
4. rész Hiányzó v.úti megállóhelyek, állomások utasf. lét.
Forrás: OJS 2023/S 005-009991 (2023-01-02)