Ajánlatkérő GINOP 7.1.6-16 projekt keretében újítja fel a Balatonfüred reformkori Eszterházy-villa (Balatonfüred, Táncsics M.u.1. szám, hrsz: 357/2,357/3) műemlék 3 szintes bruttó 1 269 m2 épületét , egy új 174 m2 területű fogadóépület létrehozásával. A felújított épületben „Nyár a Balatonon” Látogatóközpont kerül kialakításra,abban kávézóval és tematikus kiállítással. A kiállítás azt a nosztalgikus kort kívánja megidézni, mikor még az első vonattal lehetett Füredre menni és a gőzhajóval való utazás volt a legkedveltebb módja annak, hogy a szomszédos tóparti településeket meglátogassa az utazó. A megújult látogatóközpontba érkező vendégek maguk is a régi korok utazójának érezhetik majd magukat a kiállítás végigjárása során. A tematika kialakítása végigköveti a látogatót a Füredre való érkezéstől kezdődően a helyi szállás elfoglalásán keresztül a neki tetsző program kiválasztásáig és megismeréséig. A tematika az utazó célprogramja szerint került három nagyobb egységre különítve : pihenés,gyógyulás, szórakozás. Fentiek megvalósításához szükséges kiállítási installációk, a hozzá kapcsolódó grafikák, valamint világítástechnikai eszközök beszerzése a balatonfüredi Eszterházy-kastély nyaralástörténeti kiállításához.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-10-13.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-09-28.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-09-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Kiállítási állványok
Hivatkozási szám: EKR001449422022
Rövid leírás:
Ajánlatkérő GINOP 7.1.6-16 projekt keretében újítja fel a Balatonfüred reformkori Eszterházy-villa (Balatonfüred, Táncsics M.u.1. szám, hrsz: 357/2,357/3) műemlék 3 szintes bruttó 1 269 m2 épületét , egy új 174 m2 területű fogadóépület létrehozásával. A felújított épületben „Nyár a Balatonon” Látogatóközpont kerül kialakításra,abban kávézóval és tematikus kiállítással. A kiállítás azt a nosztalgikus kort kívánja megidézni, mikor még az első vonattal lehetett Füredre menni és a gőzhajóval való utazás volt a legkedveltebb módja annak, hogy a szomszédos tóparti településeket meglátogassa az utazó. A megújult látogatóközpontba érkező vendégek maguk is a régi korok utazójának érezhetik majd magukat a kiállítás végigjárása során.
A tematika kialakítása végigköveti a látogatót a Füredre való érkezéstől kezdődően a helyi szállás elfoglalásán keresztül a neki tetsző program kiválasztásáig és megismeréséig. A tematika az utazó célprogramja szerint került három nagyobb egységre különítve : pihenés,gyógyulás, szórakozás.
Fentiek megvalósításához szükséges kiállítási installációk, a hozzá kapcsolódó grafikák, valamint világítástechnikai eszközök beszerzése a balatonfüredi Eszterházy-kastély nyaralástörténeti kiállításához.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Kiállítási állványok📦
További CPV-kód: Kiállítási állványok📦 Lámpa és világítási szerelvények📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Az adható pontszám a részszempontok esetén 0,00-10,00 pont. Értékelési módszer Az „Egyösszegű
ajánlati ár (nettó HUF)” vonatkozásában fordított arányosítással. A többlet jótállás vonatkozásában egyenes arányosítással. A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevők lehetséges vállalásának maximuma plusz 18 hónap, ami a maximális pontszámot kapja. Az 1 hónapnál kevesebb többlet megajánlás 0 pontot kap.

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő GINOP 7.1.6-16 projekt keretében újítja fel a Balatonfüred reformkori Eszterházy-villa (Balatonfüred, Táncsics M.u.1. szám, hrsz: 357/2,357/3) műemlék 3 szintes bruttó 1 269 m2 épületét , egy új 174 m2 területű fogadóépület létrehozásával. A felújított épületben „Nyár a Balatonon” Látogatóközpont kerül kialakításra,abban kávézóval és tematikus kiállítással. A kiállítás azt a nosztalgikus kort kívánja megidézni, mikor még az első vonattal lehetett Füredre menni és a gőzhajóval való utazás volt a legkedveltebb módja annak, hogy a szomszédos tóparti településeket meglátogassa az utazó. A megújult látogatóközpontba érkező vendégek maguk is a régi korok utazójának érezhetik majd magukat a kiállítás végigjárása során.
Ajánlatkérő GINOP 7.1.6-16 projekt keretében újítja fel a Balatonfüred reformkori Eszterházy-villa (Balatonfüred, Táncsics M.u.1. szám, hrsz: 357/2,357/3) műemlék 3 szintes bruttó 1 269 m2 épületét , egy új 174 m2 területű fogadóépület létrehozásával. A felújított épületben „Nyár a Balatonon” Látogatóközpont kerül kialakításra,abban kávézóval és tematikus kiállítással. A kiállítás azt a nosztalgikus kort kívánja megidézni, mikor még az első vonattal lehetett Füredre menni és a gőzhajóval való utazás volt a legkedveltebb módja annak, hogy a szomszédos tóparti településeket meglátogassa az utazó. A megújult látogatóközpontba érkező vendégek maguk is a régi korok utazójának érezhetik majd magukat a kiállítás végigjárása során.
A tematika kialakítása végigköveti a látogatót a Füredre való érkezéstől kezdődően a helyi szállás elfoglalásán keresztül a neki tetsző program kiválasztásáig és megismeréséig. A tematika az utazó célprogramja szerint került három nagyobb egységre különítve : pihenés,gyógyulás, szórakozás.
A tematika kialakítása végigköveti a látogatót a Füredre való érkezéstől kezdődően a helyi szállás elfoglalásán keresztül a neki tetsző program kiválasztásáig és megismeréséig. A tematika az utazó célprogramja szerint került három nagyobb egységre különítve : pihenés,gyógyulás, szórakozás.
+ még 1
Fentiek megvalósításához szükséges kiállítási installációk, a hozzá kapcsolódó grafikák, valamint világítástechnikai eszközök beszerzése a balatonfüredi Eszterházy-kastély nyaralástörténeti kiállításához.
Fentiek megvalósításához szükséges kiállítási installációk, a hozzá kapcsolódó grafikák, valamint világítástechnikai eszközök beszerzése a balatonfüredi Eszterházy-kastély nyaralástörténeti kiállításához.
A rész elnevezése: Kiállítási installációk és grafika
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Az alábbi kiállítási installációk és a hozzájuk kapcsolódó grafikák beszerzése a dokumentációban részletezettek szerint
Tétel megnevezése
+ még 64
Fogadókeret 1db
Fotópont 1db
Alak - Anton 1db
Fali panel - teremleírás 1db Fali panel - postakocsi vitrin 1db Fali panel - hajózás vitrin 1db Fali panel - vasút vitrin 1 db Fali panel - interaktív játék 1 db Vendégkönyvtartó 1 db

Fali panel - teremleírás 1db Fali panel - helyi alak 1db
Fali panel - helyi alak 1 db
Fali panel - helyi alak 1db Kucslyuk-installáció 1db
Alak - Kossuth Lajos 1 db Falburkolat 1db Vízcsepp-installáció 1db Falburkolat 1 db
Kereszt térinstalláció 1 db Képkeret 5 db
Fogadókeret 1 db Evőeszközök vitrin 1 db
Alak - falfülkében 1 db
Alak - falfülkében 1 db Fürdőház-installáció 1db Függesztett vízinstalláció 1 db Képkeret 12 db
Fogadókeret 19 db Fogadókeret hátfal 1 db
Alak - Blaha Lujza 1 db
Alak - Wesselényi Miklós 1 db Hőmérő vitrin 1 db
Fali installáció 1 db
Alak - Kossuth Lajos 1 db Kormánykerék-installáció 1 db Alak - Blaha Lujza 1db Hajófal-installáció 1db Ládainstalláció 1 db
Képkeret 1db
Alakok - Écsy László, Simon Zsigmond apát 2 db Kisasztal-installáció 1db
Fogadókeret 2 db
Fogadókeret
Nyitható buborékok 3 db
Szobák-installáció 1 db
Komód-installáció 1 db
Konzolasztal-installáció 1 db
Nyitható képek 16 db
Fa-installáció odvakkal 4 db
Fa-installáció odvakkal 1 db
Fa-installáció 1db
Fényképészet installáció 1db
Megérkezés installáció 1db
Megérkezés installáció 1 db
Pad 6 db
Kapu-installáció 1 db
Aranyalma-installáció 1 db
Alak - Blaha Lujza 1db
Felkészülés-installáció 1db
Alakok - táncoló párok 3 db
Szív-installáció 1db
Bálkirálynők-installáció 1db
Bálterem-installáció 1db
Füredi parkok installáció 1db
Színház-installáció 1 db
Asztal-installáció 1db
Zene-installáció 1db
Fali panel - bevezetőszöveg 1 db
Poszterek 8 db
Függesztett tükrök 5 db
puff 4 db
szék 10 db
árnyékoló - íves záródású 4 db
árnyékoló 2 db
feszített vászon (molinó) 9,8 m2
feszített vászon (molinó) 9,73 m2
feszített vászon (molinó) 12,32 m2
feszített vászon (molinó) 10,164 m2
képkeret 10 db
falitükör 1 db
ablakfólia 21 db
aranyalma 60 db
tombola-kalap 1 db
valamint az installációkhoz kapcsolódó grafikák.
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi az eszközök legyártásához szükséges részlettervek kidolgozása, a termékek legyártása, a termék csomagolása és szállítása, az anyag mozgatása és tárolása, valamint a helyszíni telepítés, installálás és beállítás , és 2 fő kezelőszemélyzet betanítása 2 nap (napi 8 óra) időtartamban . Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan bárhol konkrét típusra, márkára történő hivatkozás szerepel, úgy a 321/2015. Korm. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.

Időtartam: 6 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: GINOP-7.1.6-16-2017-00004
További információk:
Az adható pontszám a részszempontok esetén 0,00-10,00 pont. Értékelési módszer Az „Egyösszegű
ajánlati ár (nettó HUF)” vonatkozásában fordított arányosítással. A többlet jótállás vonatkozásában egyenes arányosítással. A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevők lehetséges vállalásának maximuma plusz 18 hónap, ami a maximális pontszámot kapja. Az 1 hónapnál kevesebb többlet megajánlás 0 pontot kap.
ajánlati ár (nettó HUF)” vonatkozásában fordított arányosítással. A többlet jótállás vonatkozásában egyenes arányosítással. A Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevők lehetséges vállalásának maximuma plusz 18 hónap, ami a maximális pontszámot kapja. Az 1 hónapnál kevesebb többlet megajánlás 0 pontot kap.
A rész elnevezése: Világítás
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Kiállítási világítás 370 db lámpatest és kiegészítő valamint 731,3 m szerelvény folyóegység szállítása és beépítése, a dokumentációban részletezettek szerint.
A nyertes ajánlattevő feladatát képezi a termék csomagolása (szükség esetén) és szállítása, az anyag mozgatása és tárolása, valamint a helyszíni telepítés, installálás és beállítás , és 2 fő kezelőszemélyzet betanítása 2 nap (napi 8 óra) időtartamban . Amennyiben a közbeszerzési dokumentumok a közbeszerzés tárgyára vonatkozóan bárhol konkrét típusra, márkára történő hivatkozás szerepel, úgy a 321/2015. Korm. 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.

Kiegészítő CPV-kód: FG02
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Balatonfüred, Táncsics M.u.1. szám, hrsz: 357/2,357/3
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bek. felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll.

Igazolási mód:
+ még 8
Az AT-nek (közös ajánlattétel esetén külön-külön) és a Kbt. 65. § (7) bek. szerinti alkalmasságot igazoló szervezetnek/személynek az ajánlat benyújtásakor a Kr. II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. foglalt kizáró okok hatálya alá. Benyújtandók továbbá a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjai szerinti nyilatkozatok.

Az AT az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-
t köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő AV tekintetében az EEKD benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.

Az AT nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bek. szerinti kizáró okok hatálya alá eső olyan AV-t, amely nem vesz részt az alkalmasság igazolásában.

Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a Kr. 1. § (1)-(5) és (7) bek., 4-8. §, továbbá 10. §, 12-16. §-ok is megfelelően alkalmazandóak.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást (nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges).

A kizáró okok vonatkozásában irányadó továbbá a Kbt. 64.§-ában és a 74.§ (1) bekezdésében foglaltak is, illetve a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1.§ (8) és (9) bekezdése is.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az előzetes igazolás során az EEKD IV. részében ajánlatkérő elfogadja az előzetes igazolásra az érintett gazd- i szereplő egyszerű nyilatkozatát (azaz az alfa pont kitöltését) azzal, hogy az alkalmassági követelményekkel kapcsolatos igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4) bek. szerint kerül sor.

A Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerinti felkérésre benyújtandó dokumentumok:
+ még 2
Ajánlattevő köteles csatolni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) b) pontja alapján az ajánlati felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét); ha az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló beküldése nem szükséges. Ha az ajánlattevő az előzőekben meghatározottak szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.

A P/1. pontban foglalt alkalmassági követelmény igazolására a Kbt. 65.§ (6)-(7)-(8), (11) bekezdései és a Kbt. 67.§ (3) bek., Kbt. 69. § (11) bek., továbbá a 321/2015. (X.30.) Korm.r. 19. § (2) és (3) bek. is irányadó.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1) Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három
mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben két év során az adózott eredménye negatív. Ha az ajánlattevő az előzőekben meghatározottak szerinti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Akalmas az ajánlattevő, ha működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (1. rész: kiállítási eszközök és/vagy installációk szállítása, 2. rész: világítástechnikai eszközök szállítása) - származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele az 1. rész esetében eléri vagy meghaladja a nettó 30 Mft- ot, a 2. rész esetében az 3 Mft-ot.

Műszaki és szakmai képességek:
Az előzetes igazolás során az EEKD IV. részében ajánlatkérő elfogadja az előzetes igazolásra az érintett gazd- i szereplő egyszerű nyilatkozatát (azaz az alfa pont kitöltését) azzal, hogy az alkalmassági követelményekkel kapcsolatos igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4) bek. szerint kerül sor.
Az előzetes igazolás során az EEKD IV. részében ajánlatkérő elfogadja az előzetes igazolásra az érintett gazd- i szereplő egyszerű nyilatkozatát (azaz az alfa pont kitöltését) azzal, hogy az alkalmassági követelményekkel kapcsolatos igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4) bek. szerint kerül sor.
A Kbt. 69.§ (4) bekezdése szerinti felkérésre benyújtandó dokumentumok: Ajánlattevőnek illetve az alkalmasság
+ még 1
igazolásában részt vevő más szervezetnek nyilatkoznia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm . rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 6 évben (72 hónap) befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya szerinti teljesítéseiről. Az alkalmassági feltételeknek történő megfelelést a Korm.r. 22. §-ban meghatározottak szerint lehet igazolni. A referencianyilatkozatnak vagy referenciaigazolásnak tartalmaznia kell az alábbi adatokat: - teljesítés ideje (a kezdő és befejező időpont megjelölése év/hónap/nap pontossággal), - az ellenszolgáltatás összege - a szerződést kötő másik fél (neve, székhelye), - a szállítás tárgya és főbb műszaki paramétereinek leírása olyan részletezettséggel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen, - továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.

M1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 6 évben (72 hónap) befejezett, de legfeljebb 9 éven belül megkezdett, az 1. rész esetében a közbeszerzés tárgya szerinti kiállítási eszközök és/vagy installációk szállítására és telepítésére vonatkozó, szerződésszerűen teljesített minimum nettó 30 Mft értékű referenciával, a 2. rész esetében világítástechnikai eszközök szállítására és beépítésére vonatkozó, szerződésszerűen teljesített minimum nettó 3 Mft értékű referenciával. A referenciák több szerződésből is teljesíthetők. A követelményeknek az ajánlattevők a Kbt. 65. § (6) és (7) bekezdése szerint is megfelelhetnek, ez utóbbi esetben csatolni kell a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti okiratot és a 67. § (3) bekezdése szerinti nyilatkozatot. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmét a Kbt. 65. § (11) bekezdésére is.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: 0,5 %/késedelmes nap. A késedelmi kötbért legfeljebb 30 nap tekintetében lehet érvényesíteni. Meghiúsulási kötbér: 15,0 %. A kötbér vetítési alapja a nettó ajánlati ár. Jótállás: legalább 18 hónap.

Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: Forint (HUF). Vállalkozó három
+ még 3
részszámla (25-25-25%) és egy végszámla benyújtására jogosult a teljesítést követően Megrendelő által a szerződéses feltételekben meghatározottak és a Kbt. 135.§ (1) bekezdése szerinti aláírt teljesítésigazolása alapján. Ajánlatkérő 5% előleget biztosít, mellyel a részszámlákban és a végszámlában kell elszámolni.

A teljesítésigazolás, a Vállalkozói Díj kifizetés, a Számlázás szabályait a szerződés tartalmazza. Az ellenszolgáltatást ajánlatkérő 100% GINOP-7.1.6-16 Világörökségi helyszínek fejlesztése támogatási forrásból utófinanszírozással teljesíti. Az ellenérték kifizetését Megrendelő átutalással teljesíti, 30 napos fizetési határidő mellett, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek-ben foglaltak szerint. A fizetési feltételekkel kapcsolatban irányadók a Kbt. 135. § (1) (5)-(6) bekezdéseiben meghatározottak, valamint az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv-ben rögzítettek.

A nyertes ajánlattevő(k) által gazdálkodó szervezet létrehozása nem előírás, és nem megengedett.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Gyorsított eljárás:
Ajánlatkérő lefolytatott 2 eredménytelen közbeszerzési eljárást, ugyanakkor a támogatási szerződés újbóli hosszabbítása időben korlátozott, maximum 2023. április 30-ig meghosszabbítható. A teljesítési határidő rövidítése nem lehetséges a gyártási és installálási folyamatok időigénye miatt. Előzőek okán ajánlatkérőnek fokozott érdeke fűződik a közbeszerzési eljárás mielőbbi lefolytatásához és eredményes lezáráshoz, ezért a nyílt eljárásra vonatkozó ajánlattételi határidők nem betarthatók.

A közbeszerzés tárgya és mennyisége nem változott, a piaci szereplők új feltételekkel nem találkoznak.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-10-13 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Ekr
További információk:
A 424/2017. Korm.r. 15. § (2) bekezdése és a Kbt. 68. § szerint az ajánlatok bontását az EKR végzi.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A minimális 18 hónapon felül vállalt többlet jótállás ideje (min 0 max 18 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90
1. Az Ért. szempontok szerinti értékelés során adható pontszám alsó-felső határa: 0-10 pont;0,00 pont legrosszabb,10,00 pont legjobb érték.Módszerek:az ár értékelési szempont: a KH 2020.03.25-i KÉ 2020/60.útmutatója („Útm.”) 1. m. A. ba) pontja szerinti fordított arányosítás. A minőségi rsz-ok esetében a KH 2020.03.25-i KÉ 2020/60. útmutatója(„Útm.”)1. m. A. bb) pontja szerinti egyenes arányosítás módszere;

2. Ajánlatnak tart. kell - Kbt.66.§ (6) a) és b) pont szerinti nyilatkozat (nemleges tartalommal is) - Kbt.66.§ (2) bek.nyilatkozat - Kbt.66.§ (5) alapján felolvasólapot, közös ajánlattétel esetén közös ajtevők által cégszerűen aláírt közös AT-i megállapodását, szakmai ajánlatot a dok szerint.

+ még 11
3. Ajánlatban csatolni kell nem magyar nyelvű dokumentum magyar fordítását. AK a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok AT általi fordítását is elfogadja.
4. III.1.2)P.1.ésIII.1.3)M.1. pontokban előírt feltételek és igazolási módok minősített ajánlattevők jegyzékébe történő felvétel feltételeinél szigorúbbak.
5. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 53. §(6) bekezdésére. A jelenleg hatályos támogatási szerződés határidejének módosítása szükséges. Ajánlatkérő az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, amennyiben

a Tsz hosszabbítást nem hagyják jóvá. Amennyiben a TSZ módosítás az előzőek szerint nem áll rendelkezésre, Ajánlatkérőnek lehetősége van az eljárást eredményessé nyilvánítani azzal a feltétellel, hogy a szerződéskötéstől vagy a szerződéskötést követően a szerződéstől elállhat a TSZ határidő módosítási igény el nem fogadása esetében. Utóbbi feltétel a szerződés hatályba lépésének felfüggesztő feltétele. Amennyiben a TSZ módosítás a szerződés aláírásától számított maximum 180 napon belül nem áll rendelkezésre, úgy a szerződés az ezt követő napon hatályba lépés nélkül megszűnik. Utóbbi feltételek a szerződés hatályba lépésének felfüggesztő feltételei.

6. AK az 1. rész tekintetében alkalmazza a 75. § (2) bek. e) pontját, a 2. rész esetében nem alkalmazza a 75. § (2) bek. e) pontját.
7. Ajánlatkérő az ajánlati kötöttség esetén 1 hónap alatt 30 napot ért.
8. Az AF-t összeállította és ellenjegyezte dr. Kozeschnik-Rönky Zsófia, FAKSZ (lajstromszám: 00538).
9. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdésben foglaltakat, azaz a bírálatnak az aránytalanul alacsony ár vagy költség vagy egyéb aránytalan vállalások vizsgálatára vonatkozó részét, valamint az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el. Ebben az esetben csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb vagy a legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.

10. Az ajánlatban be kell nyújtani a dokumentáció részeként kiadott ártáblázatot kitöltve, mely dokumentum szakmai ajánlatnak minősül. A kitöltött ártáblázat teljes hiánya az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.

11. Ajánlatkérő közös ajánlattétel esetén nem írja elő és nem is teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
12. Az ajánlathoz csatolni kell az Európai Unió Tanácsa, az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti nyilatkozatot.

Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (3) bekezdése szerint
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 190-537363 (2022-09-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-03-23) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 119 721 403 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-02-17 📅
Név: Trifolium International Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12435368242
Postacím: Madách Imre Út 13-14.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1075
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309143759📞
E-mail: office@trifolium.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.trifolium.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 119 721 403 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 5
Hivatkozás További információk
Az 1. részben nyertes vállalkozóval ajánlatkérő a szerződést 2023. 02. 17-én aláírta.
A 2. rész nyertes ajánlattevője a szerződés aláírását folyamatosan halasztotta. Ajánlatkérő ezt követően 2023. 03. 10-én írásban felkérte az ajánlattevőt a szerződés aláírására, illetőleg az ajánlati kötöttsége fenntartására. A felkérésban ajánlatkérő rögzítette, hogy amennyiben 2023. 03. 13. 16:00 óráig nem nyilatkozik, ajánlatkérő úgy tekinti, hogy szerződéskötési szándékától eláll és ajánlati kötöttségét nem tartja fenn! Ajánlatkérő a felkérésre nem nyilatkozott, ezért ajánlatkérő 2023. 03. 13-án úgy tekintette, hogy a 2. részben nyertes ajánlattevő a szerződéskötési szándékától eláll és ezen a napon nyilvánította az eljárást a 2. rész tekintetében eredménytelennek. A 2. rész vonatkozásában új eljárás kerül lefolytatásra.

Ajánlattevők:
1. rész
Trifolium International Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1075 Budapest, Madách Imre Út 13-14. 12435368242
Harmonic Team Management Kft, Magyarország 1039 Budapest, Ady Endre Utca 66 26242662241
Garzon Novum Kereskedelmi Kft. (vezető ajánlattevő) Székhelye: 8000 Székesfehérvár Bakony Utca 4. 23769429207
LAPP-DESIGN Belsőépítészeti, Tervező és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő) Székhelye: 1044 Budapest Ipari park Utca 5. 23380121241
V-BER Mérnöki és Tender Kft. Székhelye: 8200 Veszprém Radnóti Tér 2/A. 27311736219
2. rész:
CPM Mobilier Kft 6100 Kiskunfélegyháza Kasza Utca 5. 26387811203
V-BER Mérnöki és Tender Kft.
Székhelye: 8200 Veszprém Radnóti Tér 2/A. 27311736219
Forrás: OJS 2023/S 062-184190 (2023-03-23)