Vállalkozási szerződés „Kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatása az OKFŐ PPI által megvalósítandó felnőtt pszichiátriai osztályok felújítása érdekében - Zalaegerszeg” tárgyban. I. AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK: 2 000 000 Ft A Kbt. 54.§ alapján a biztosíték AT választása szerint teljesíthető: 1. AK MÁK-nál vezetett 10032000-00362241-30005204 sz. számlájára történő befizetéssel, úgy, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig a biztosíték összege AK számláján jóváírásra kerüljön. A közleménybe: jelen eljárás megnevezését és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni. A biztosíték befizetésére/átutalására vonatkozóan AT-nek ajánlatához a pénzügyi intézmény által kiadott, a pénzügyi intézmény képviselője/képviselői által aláírt eredeti, hiteles vagy egyszerű másolati igazolást kell csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: befizetett / átutalt összeg, a befizető/átutaló neve, átutalás esetén azon számla száma, amelyről az átutalás történt, továbbá az átutalás /befizetés időpontja, VAGY 2. pénzügyi intézmény/biztosító által vállalt garancia/készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A Kbt. 41/A.§(2)bek. alapján az eredeti garanciát vagy kötelezvényt kell az ajánlathoz csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell AK-mint Kedvezményezett- nevét, címét, AT (közös ajánlattétel esetén valamennyi AT) nevét, címét és a közbeszerzési eljárás EKR számának, tárgyának megjelölését, valamint a pénzügyi intézmény, ill. biztosító nevében kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírását. Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség jelen felhívás IV.2.6) pontjában foglalt időtartama lejártáig érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni. További szabályok: Kbt. 54.§-szerint. II. HELYSZÍNI BEJÁRÁS: 2021. ...11.00. órától, gyülekező:teljesítés helyszíne Ajánlatkérő konzultációt NEM tart! Kérdéseiket a Kbt. 56. §. szerint tehetik fel. III. Ajánlatok értékelése: A Kbt.76. § (9) bek c) p. szerinti adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont. AK a KH útmutatója alapján (KÉ 2020.évi 60. szám; megjelenés:2020.03.25.) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa.) a 2.-3.-4. részszempont esetében az Arányosítás a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb érték közt módszerét alkalmazza. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra,majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét,ott AK a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). AK a számítás során 2 tizedes-jegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint. AK a 2- 4. ÉSZ vonatkozásában az ajánlatban kéri a többlet szakmai tapasztalatot igazoló szakemberek szakmai önéletrajzát benyújtani oly módon, hogy abból egyértelműen megállapítható és elkülöníthető legyen az alk.-i minimumkövetelmény és az ÉSZ vonatkozásában tett adat. Ajánlattevőnek az ajánlattétel időpontjában kötelező az EKR rendszerben űrlapon megnevezni azt a szakembert, akivel az ÉSZ vonatkozásában tett megajánlását igazolja. Az értékelésre kerülő szakember nevét az ajánlatban fel kell tüntetni, figyelemmel arra, hogy annak hiánya nem hiánypótoltatható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-03-09.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-02-04.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-02-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építési munkák
Hivatkozási szám: EKR001537512021
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „Kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatása az OKFŐ PPI által megvalósítandó felnőtt pszichiátriai osztályok felújítása érdekében - Zalaegerszeg” tárgyban.
I. AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK:
2 000 000 Ft
A Kbt. 54.§ alapján a biztosíték AT választása szerint teljesíthető:
1. AK MÁK-nál vezetett 10032000-00362241-30005204 sz. számlájára történő befizetéssel, úgy, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig a biztosíték összege AK számláján jóváírásra kerüljön. A közleménybe: jelen eljárás megnevezését és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni. A biztosíték befizetésére/átutalására vonatkozóan AT-nek ajánlatához a pénzügyi intézmény által kiadott, a pénzügyi intézmény képviselője/képviselői által aláírt eredeti, hiteles vagy egyszerű másolati igazolást kell csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: befizetett / átutalt összeg, a befizető/átutaló neve, átutalás esetén azon számla száma, amelyről az átutalás történt, továbbá az átutalás /befizetés időpontja,
VAGY
2. pénzügyi intézmény/biztosító által vállalt garancia/készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A Kbt. 41/A.§(2)bek. alapján az eredeti garanciát vagy kötelezvényt kell az ajánlathoz csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell AK-mint Kedvezményezett- nevét, címét, AT (közös ajánlattétel esetén valamennyi AT) nevét, címét és a közbeszerzési eljárás EKR számának, tárgyának megjelölését, valamint a pénzügyi intézmény, ill. biztosító nevében kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírását.
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség jelen felhívás IV.2.6) pontjában foglalt időtartama lejártáig érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni.
További szabályok: Kbt. 54.§-szerint.
II. HELYSZÍNI BEJÁRÁS:
2021. ...11.00. órától, gyülekező:teljesítés helyszíne
Ajánlatkérő konzultációt NEM tart! Kérdéseiket a Kbt. 56. §. szerint tehetik fel.
III. Ajánlatok értékelése: A Kbt.76. § (9) bek c) p. szerinti adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont. AK a KH útmutatója alapján (KÉ 2020.évi 60. szám; megjelenés:2020.03.25.) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa.) a 2.-3.-4. részszempont esetében az Arányosítás a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb érték közt módszerét alkalmazza. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra,majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét,ott AK a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). AK a számítás során 2 tizedes-jegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
AK a 2- 4. ÉSZ vonatkozásában az ajánlatban kéri a többlet szakmai tapasztalatot igazoló szakemberek szakmai önéletrajzát benyújtani oly módon, hogy abból egyértelműen megállapítható és elkülöníthető legyen az alk.-i minimumkövetelmény és az ÉSZ vonatkozásában tett adat. Ajánlattevőnek az ajánlattétel időpontjában kötelező az EKR rendszerben űrlapon megnevezni azt a szakembert, akivel az ÉSZ vonatkozásában tett megajánlását igazolja. Az értékelésre kerülő szakember nevét az ajánlatban fel kell tüntetni, figyelemmel arra, hogy annak hiánya nem hiánypótoltatható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építési munkák📦
További CPV-kód: Magasépítési munka📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Zala
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
1. A II.2.7 pontban meghatározott teljesítési határidő: A Szerződés szerinti feladatok teljesítési véghatárideje a munkaterület átadásának időpontjától számított 365 naptári nap.
2. Árazatlan költségvetési kiírás kitöltésének szabályai
Árazatlan költségvetési kiírás tartalmazza az építési beruházás megvalósításához szükséges összes elkülöníthető munkafázis tételszámát, megnevezését, mennyiségét, valamint az ajánlattevő általi beárazást lehetővé tevő üres anyagköltség, munkadíj rovatot.
Az árazatlan költségvetési kiírást az ajánlattevők részére átadott tervdokumentáció tartalmazza .
A szerződés tárgya által indokoltan a műszaki leírás meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra is utalhat. Az ilyen hivatkozás alkalmazása,indokolt, mert nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő.
Amennyiben az adott költségvetési tételnél a fentiek szerinti típus megjelölés szerepel, és attól ajánlattevő eltér, akkor kötelező benyújtani egyenértékűségi nyilatkozatot, az adott tétel(ek) vonatkozásában. Ajánlatkérő az egyenértékűséget vizsgálhatja, nem megfelelő, azaz paramétereit tekintve nem egyenértékű termék megajánlása esetében az ajánlat érvénytelen.
Árajánlattal megegyező költségvetési főösszesítőt kell benyújtani. Ajánlattevő tervdokumentáció részét képező árazatlan költségvetést köteles kitölteni. Az árazatlan költségvetés összesítések eredményét (nettó anyag/díj összesent) kell a főösszesítőbe átvezetni. A felolvasólapjának mindösszesen nettó ajánlati ár (Ft) sorába a költségvetési főösszesítő mindösszesen nettó ajánlati ár sor eredményét kell bemásolni!
Amennyiben ajánlattevő a tervdokumentációban eltérést, hiányt észlel, észrevétele van, azt írásban jelezze az adott tétel
vonatkozásában, mennyiség megjelölésével. Ajánlatkérő az észrevételeket értékeli, és szükség esetén az észrevételek alapján a költségvetési főösszesítőt korrigálja az abban meghatározottak szerint. Ajánlattevők az árazatlan költségvetést, és költségvetési
főösszesítőt jóváhagyás nélkül nem egészíthetik ki, és nem módosíthatják. Az ajánlattevő által eltérő műszaki tartalmú, az Ajánlatkérői korrekciótól eltérő, vagy annak hiányában, a dokumentációban meghatározottól eltérő költségvetésű ajánlat érvénytelenségét eredményezheti a hiánypótlást követően.
A költségvetési főösszesítőben található kiegészítő sor „Esetleges ajánlattevői észrevételekre adott válaszok alapján, a megrendelő által elrendelt kiegészítő (elmaradó vagy új) tételek” szolgál az ajánlattevői észrevételek alapján költségvetési korrekcióra. A kiadott árazatlan költségvetés és költségvetési főösszesítő minden sora kötelezően kitöltendő. Ajánlatkérő előzetesen azoknál a tételeknél, ahol az adott tétel szempontjából, anyag vagy díjtétel nulla, az adott cellát levédte, azt módosítani, abba árat írni nem lehet. Ha egy költségvetési tétel hiányzik, akkor azt új kiegészítő tételként az ajánlattevői észrevételek alapján meghatározott, minden ajánlattevőnek megküldött excel táblázat tartalmazza majd adott esetben, melynek végösszegét kell az „Esetleges ajánlattevői észrevételekre adott válaszok alapján, a megrendelő által elrendelt kiegészítő (elmaradó vagy új) tételek” két cellájába bemásolni.
A vállalkozási szerződés átalányáras, többletmunka és a megrendelő által el nem rendelt pótmunka nem számolható el, így az ajánlatadás időszakában nem jelzett költségvetés és az üzemszerű használatra alkalmas műszaki állapot elkészítése közötti esetleges eltérés kockázata az ajánlattevőt terheli.
A költségvetési főösszesítő üres cellát nem tartalmazhat! Az ajánlat érvénytelen, ha a hiánypótlást követően sem ad az ajánlattevő ajánlatot minden, ajánlatkérő által az árazatlan költségvetési kiírásban meghatározott, tételre! Azon anyag vagy díjtétel nélküli költségvetési tétel esetén van csak lehetőség nulla forint ajánlatára, melynek tételeit Ajánlatkérő előzetesen cellavédelemmel ellátva meghatározta. Amennyiben az „Esetleges ajánlattevői észrevételekre adott válaszok alapján, a megrendelő által elrendelt kiegészítő (elmaradó vagy új) tételek” kiegészítő tájékoztatás keretében nem volt az a két cella nulla, vagy üres.
Amennyiben ajánlattevő ezzel ellentétes ajánlatot tesz, ajánlata érvénytelen lehet a hiánypótlást követően a Kbt. 71. § (8) bek b) pontja figyelembevételével.
3. Nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell 50 millió forint káreseményenkénti és 150 millió Ft/kivitelezési időszaklimitű
összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítással (C.A.R. vagy E.A.R.), amely fedezetet nyújt a Szerződés teljesítése folyamán az építési teljesítésben (meglévő szerkezetek, beépített anyagok, munka) keletkező károkra, a meglévő megmaradó épületekben keletkező károkra, harmadik személynek okozott dologi és személyi károkra. A vállalkozó kijelenti, hogy a biztosítás kiterjed a teljes szerződés szerinti munkákra, a káreseménnyel kapcsolatos többletköltségekre (romeltakarítás, szakértői költségek, stb.), a meglévő és szomszédos építményekre, és az építkezéshez kapcsolódó ingatlanban keletkezett károkra. A biztosítási kötvény és a befizetést igazoló pénzügyi dokumentum jelen Szerződés 3. számú elválaszthatatlan mellékletét képezi. A Biztosítási szerződésben vagy kötvényben a jelen Szerződésre utalni kell. Vállalkozó a kötvényt és az igazolást a Szerződés hatálybalépést követő 15 napon belül köteles benyújtani. A biztosításnak a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásáig hatályban kell maradnia.

Objektum A közbeszerzés hatálya

A tervek szerint az épület földszintjének és 1. emeletének felújításával, részleges átalakításával a mai kornak megfelelő színvonalú pszichiátriai fekvőbeteg osztály kialakítása a cél. A kialakítani kívánt alapterület összesen: földszinten 736,30 m2, 1. emeleten 701,85 m2, összesen: nettó 1438,15 m2

A felújítás során elvégzendő feladatok: belső funkcionális építészeti átalakítások elvégzése, vizesblokkok felújítása, átalakítása és új vizes helyiségek kialakítása, új, akadálymentes mosdó-zuhanyzó kialakítása. A helyiségek padló- és falburkolatának cseréje, felújítása is megtörténik, valamint szükség szerint új álmennyezet építése az áthelyezett vezetékek eltakarására. Belső nyílászárók szükség szerint felújításra, cserére kerülnek. A keleti és nyugati homlokzaton lévő bejárati ajtók cserélődnek, valamint a felújítással és átalakítással érintett szinteken a külső ablakok is. A helyiségek festésre kerülnek. Új akadálymentes rámpa kerül kialakításra, a közmű csatornában lévő vezetékek (fűtés, víz, tűzivíz, cirkuláció) álmennyezetbe valóáthelyezése is megvalósul. A szennyvíz és csapadékvíz vezetékek az épületből, az épület mellett összegyűjtve lesznek kivezetve, valamint a felújítással érintett részeken a vizes berendezési tárgyak, valamint a víz és szennyvízvezetékek cseréje is megvalósul. A felújítással és átalakítással érintett részeken a fűtőtestek és szükség szerint a fűtési vezetékek cseréje is megvalósul. A felújítással és átalakítással érintett részeken megtörténik a meglévő szellőző rendszer az új alaprajzi elrendezéshez való igazítása. Az épület villamoshálózata korszerűsítésre (erős és gyenge

áram is) kerül. Felújításra kerül a hálózati elosztó szekrény, korszerűsödik a nővérhívó rendszer, kiépítésre került a tűzjelző rendszer, a strukturált informatikai hálózat.
„A fenti főbb tételeket tartalmazó mennyiségek csak irányadóak, a pontos és részletezett műszaki adatokat a közbeszerzési dokumentáció mellékletében is megtalálható kiviteli tervdokumentáció tartalmazza.
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás műszaki leírását a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének figyelembe vételével készítette. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a kivitelezési dokumentációban szereplő típus megnevezések kizárólag a beépítendő termék minőségének, műszaki színvonalának meghatározására, jelzésére szolgál. A megnevezett termékek azonos minőségű, megegyező műszaki paraméterekkel rendelkező, de más típusú gyártmányokkal kicserélhetők, kiválthatók, Ajánlatkérő az azokkal egyenértékű termékeket elfogadja.

Az ajánlati ár meghatározásánál felhívjuk ajánlattevők figyelmét az alábbiakra:
- az árazatlan költségvetésben cellavédelemmel ellátott költségeket NEM KELL árazni, mert azon részekhez (anyag, és/vagy díjtételek) kapcsolódó építési feladatok esetében nem releváns az egység- és összár; a nem cellavédelemmel ellátott anyag-és díjköltségek árazása kötelező,

- az árazott költségvetésben a helyes képletezés ellenőrzése, esetleges javítása ajánlattevők felelőssége.
Ajánlatkérő a nettó vállalkozói díj 10%-ának megfelelő mértékű tartalékkeretet biztosít.
Az ajánlati árat a TARTALÉKKERET NÉLKÜL értékeli Ajánlatkérő.
Részekre bontás elmaradásának indokolása:
A tárgyi közbeszerzési eljárás az "OKFŐ- Kivitelezés (Felnőtt Pszichiátria) - 4 rész" tárgyú közbeszerzési eljárás 4. részajánlata volt, melyben Ajánlatkérő előírta, hogy alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját, azonban csak egy ajánlat érkezett. Ajánlatkérő a korábbi közbeszerzési eljárás 4. részajánlatát, tekintettel annak eredménytelenségére, ismétli meg jelen közbeszerzési eljárásban. A részajánlattételi kötelezettségnek tehát eleget tett azzal, hogy korábban a beszerzést négy részre bontotta, a tárgyi közbeszerzési eljárásban ennek további részekre bontása már műszaki-szakmai szempontból nem lehetséges, tekintettel arra, hogy egy intézmény egy osztályának felújítására vonatkozik.

Időtartam: 365 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-2.2.0-16-2016-00005 azonosítószámú projekt keretében támogatott
További információk:
1. A II.2.7 pontban meghatározott teljesítési határidő: A Szerződés szerinti feladatok teljesítési véghatárideje a munkaterület átadásának időpontjától számított 365 naptári nap.
Árazatlan költségvetési kiírás tartalmazza az építési beruházás megvalósításához szükséges összes elkülöníthető munkafázis tételszámát, megnevezését, mennyiségét, valamint az ajánlattevő általi beárazást lehetővé tevő üres anyagköltség, munkadíj rovatot.
Árazatlan költségvetési kiírás tartalmazza az építési beruházás megvalósításához szükséges összes elkülöníthető munkafázis tételszámát, megnevezését, mennyiségét, valamint az ajánlattevő általi beárazást lehetővé tevő üres anyagköltség, munkadíj rovatot.
Az árazatlan költségvetési kiírást az ajánlattevők részére átadott tervdokumentáció tartalmazza .
A szerződés tárgya által indokoltan a műszaki leírás meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra is utalhat. Az ilyen hivatkozás alkalmazása,indokolt, mert nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő.
A szerződés tárgya által indokoltan a műszaki leírás meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra hivatkozik, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra is utalhat. Az ilyen hivatkozás alkalmazása,indokolt, mert nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Az ilyen megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő.
Amennyiben az adott költségvetési tételnél a fentiek szerinti típus megjelölés szerepel, és attól ajánlattevő eltér, akkor kötelező benyújtani egyenértékűségi nyilatkozatot, az adott tétel(ek) vonatkozásában. Ajánlatkérő az egyenértékűséget vizsgálhatja, nem megfelelő, azaz paramétereit tekintve nem egyenértékű termék megajánlása esetében az ajánlat érvénytelen.
Amennyiben az adott költségvetési tételnél a fentiek szerinti típus megjelölés szerepel, és attól ajánlattevő eltér, akkor kötelező benyújtani egyenértékűségi nyilatkozatot, az adott tétel(ek) vonatkozásában. Ajánlatkérő az egyenértékűséget vizsgálhatja, nem megfelelő, azaz paramétereit tekintve nem egyenértékű termék megajánlása esetében az ajánlat érvénytelen.
Árajánlattal megegyező költségvetési főösszesítőt kell benyújtani. Ajánlattevő tervdokumentáció részét képező árazatlan költségvetést köteles kitölteni. Az árazatlan költségvetés összesítések eredményét (nettó anyag/díj összesent) kell a főösszesítőbe átvezetni. A felolvasólapjának mindösszesen nettó ajánlati ár (Ft) sorába a költségvetési főösszesítő mindösszesen nettó ajánlati ár sor eredményét kell bemásolni!
Árajánlattal megegyező költségvetési főösszesítőt kell benyújtani. Ajánlattevő tervdokumentáció részét képező árazatlan költségvetést köteles kitölteni. Az árazatlan költségvetés összesítések eredményét (nettó anyag/díj összesent) kell a főösszesítőbe átvezetni. A felolvasólapjának mindösszesen nettó ajánlati ár (Ft) sorába a költségvetési főösszesítő mindösszesen nettó ajánlati ár sor eredményét kell bemásolni!
Amennyiben ajánlattevő a tervdokumentációban eltérést, hiányt észlel, észrevétele van, azt írásban jelezze az adott tétel
vonatkozásában, mennyiség megjelölésével. Ajánlatkérő az észrevételeket értékeli, és szükség esetén az észrevételek alapján a költségvetési főösszesítőt korrigálja az abban meghatározottak szerint. Ajánlattevők az árazatlan költségvetést, és költségvetési
vonatkozásában, mennyiség megjelölésével. Ajánlatkérő az észrevételeket értékeli, és szükség esetén az észrevételek alapján a költségvetési főösszesítőt korrigálja az abban meghatározottak szerint. Ajánlattevők az árazatlan költségvetést, és költségvetési
főösszesítőt jóváhagyás nélkül nem egészíthetik ki, és nem módosíthatják. Az ajánlattevő által eltérő műszaki tartalmú, az Ajánlatkérői korrekciótól eltérő, vagy annak hiányában, a dokumentációban meghatározottól eltérő költségvetésű ajánlat érvénytelenségét eredményezheti a hiánypótlást követően.
főösszesítőt jóváhagyás nélkül nem egészíthetik ki, és nem módosíthatják. Az ajánlattevő által eltérő műszaki tartalmú, az Ajánlatkérői korrekciótól eltérő, vagy annak hiányában, a dokumentációban meghatározottól eltérő költségvetésű ajánlat érvénytelenségét eredményezheti a hiánypótlást követően.
A költségvetési főösszesítőben található kiegészítő sor „Esetleges ajánlattevői észrevételekre adott válaszok alapján, a megrendelő által elrendelt kiegészítő (elmaradó vagy új) tételek” szolgál az ajánlattevői észrevételek alapján költségvetési korrekcióra. A kiadott árazatlan költségvetés és költségvetési főösszesítő minden sora kötelezően kitöltendő. Ajánlatkérő előzetesen azoknál a tételeknél, ahol az adott tétel szempontjából, anyag vagy díjtétel nulla, az adott cellát levédte, azt módosítani, abba árat írni nem lehet. Ha egy költségvetési tétel hiányzik, akkor azt új kiegészítő tételként az ajánlattevői észrevételek alapján meghatározott, minden ajánlattevőnek megküldött excel táblázat tartalmazza majd adott esetben, melynek végösszegét kell az „Esetleges ajánlattevői észrevételekre adott válaszok alapján, a megrendelő által elrendelt kiegészítő (elmaradó vagy új) tételek” két cellájába bemásolni.
A költségvetési főösszesítőben található kiegészítő sor „Esetleges ajánlattevői észrevételekre adott válaszok alapján, a megrendelő által elrendelt kiegészítő (elmaradó vagy új) tételek” szolgál az ajánlattevői észrevételek alapján költségvetési korrekcióra. A kiadott árazatlan költségvetés és költségvetési főösszesítő minden sora kötelezően kitöltendő. Ajánlatkérő előzetesen azoknál a tételeknél, ahol az adott tétel szempontjából, anyag vagy díjtétel nulla, az adott cellát levédte, azt módosítani, abba árat írni nem lehet. Ha egy költségvetési tétel hiányzik, akkor azt új kiegészítő tételként az ajánlattevői észrevételek alapján meghatározott, minden ajánlattevőnek megküldött excel táblázat tartalmazza majd adott esetben, melynek végösszegét kell az „Esetleges ajánlattevői észrevételekre adott válaszok alapján, a megrendelő által elrendelt kiegészítő (elmaradó vagy új) tételek” két cellájába bemásolni.
A vállalkozási szerződés átalányáras, többletmunka és a megrendelő által el nem rendelt pótmunka nem számolható el, így az ajánlatadás időszakában nem jelzett költségvetés és az üzemszerű használatra alkalmas műszaki állapot elkészítése közötti esetleges eltérés kockázata az ajánlattevőt terheli.
A vállalkozási szerződés átalányáras, többletmunka és a megrendelő által el nem rendelt pótmunka nem számolható el, így az ajánlatadás időszakában nem jelzett költségvetés és az üzemszerű használatra alkalmas műszaki állapot elkészítése közötti esetleges eltérés kockázata az ajánlattevőt terheli.
A költségvetési főösszesítő üres cellát nem tartalmazhat! Az ajánlat érvénytelen, ha a hiánypótlást követően sem ad az ajánlattevő ajánlatot minden, ajánlatkérő által az árazatlan költségvetési kiírásban meghatározott, tételre! Azon anyag vagy díjtétel nélküli költségvetési tétel esetén van csak lehetőség nulla forint ajánlatára, melynek tételeit Ajánlatkérő előzetesen cellavédelemmel ellátva meghatározta. Amennyiben az „Esetleges ajánlattevői észrevételekre adott válaszok alapján, a megrendelő által elrendelt kiegészítő (elmaradó vagy új) tételek” kiegészítő tájékoztatás keretében nem volt az a két cella nulla, vagy üres.
A költségvetési főösszesítő üres cellát nem tartalmazhat! Az ajánlat érvénytelen, ha a hiánypótlást követően sem ad az ajánlattevő ajánlatot minden, ajánlatkérő által az árazatlan költségvetési kiírásban meghatározott, tételre! Azon anyag vagy díjtétel nélküli költségvetési tétel esetén van csak lehetőség nulla forint ajánlatára, melynek tételeit Ajánlatkérő előzetesen cellavédelemmel ellátva meghatározta. Amennyiben az „Esetleges ajánlattevői észrevételekre adott válaszok alapján, a megrendelő által elrendelt kiegészítő (elmaradó vagy új) tételek” kiegészítő tájékoztatás keretében nem volt az a két cella nulla, vagy üres.
Amennyiben ajánlattevő ezzel ellentétes ajánlatot tesz, ajánlata érvénytelen lehet a hiánypótlást követően a Kbt. 71. § (8) bek b) pontja figyelembevételével.
3. Nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell 50 millió forint káreseményenkénti és 150 millió Ft/kivitelezési időszaklimitű
összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítással (C.A.R. vagy E.A.R.), amely fedezetet nyújt a Szerződés teljesítése folyamán az építési teljesítésben (meglévő szerkezetek, beépített anyagok, munka) keletkező károkra, a meglévő megmaradó épületekben keletkező károkra, harmadik személynek okozott dologi és személyi károkra. A vállalkozó kijelenti, hogy a biztosítás kiterjed a teljes szerződés szerinti munkákra, a káreseménnyel kapcsolatos többletköltségekre (romeltakarítás, szakértői költségek, stb.), a meglévő és szomszédos építményekre, és az építkezéshez kapcsolódó ingatlanban keletkezett károkra. A biztosítási kötvény és a befizetést igazoló pénzügyi dokumentum jelen Szerződés 3. számú elválaszthatatlan mellékletét képezi. A Biztosítási szerződésben vagy kötvényben a jelen Szerződésre utalni kell. Vállalkozó a kötvényt és az igazolást a Szerződés hatálybalépést követő 15 napon belül köteles benyújtani. A biztosításnak a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásáig hatályban kell maradnia.
összkockázatú vagyon- és felelősségbiztosítással (C.A.R. vagy E.A.R.), amely fedezetet nyújt a Szerződés teljesítése folyamán az építési teljesítésben (meglévő szerkezetek, beépített anyagok, munka) keletkező károkra, a meglévő megmaradó épületekben keletkező károkra, harmadik személynek okozott dologi és személyi károkra. A vállalkozó kijelenti, hogy a biztosítás kiterjed a teljes szerződés szerinti munkákra, a káreseménnyel kapcsolatos többletköltségekre (romeltakarítás, szakértői költségek, stb.), a meglévő és szomszédos építményekre, és az építkezéshez kapcsolódó ingatlanban keletkezett károkra. A biztosítási kötvény és a befizetést igazoló pénzügyi dokumentum jelen Szerződés 3. számú elválaszthatatlan mellékletét képezi. A Biztosítási szerződésben vagy kötvényben a jelen Szerződésre utalni kell. Vállalkozó a kötvényt és az igazolást a Szerződés hatálybalépést követő 15 napon belül köteles benyújtani. A biztosításnak a sikeres műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásáig hatályban kell maradnia.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
900 Zalaegerszeg - Pózva, Dr. Jancsó Benedek utca 1., 6123. hrsz. alatt III. pavilon ("100 ágyas"), K.5 Pszichiátria I. Épülete (5. Épület) földszint és 1. emelet
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bek szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) b) szerint ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában, ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X. 30.) Kr. II. fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének, hatálya alá, és emellett megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.

A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (1) bek alapján az ajánlattevőknek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bek-nek hatálya alá.
A Kbt. 67. § (4) bek alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (EKR rendszerben űrlapon)
Folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról az EKR rendszerben űrlapon nyilatkozatot kell benyújtani (nemleges nyilatkozat benyújtása is kötelező).
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz, köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, nyilatkozata, amely a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa nevének és lakóhelyének bemutatását tartalmazza; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. .(EKR rendszerben űrlapon)

A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn. (EKR rendszerben űrlapon)

Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.

Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be.
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A 321/2015. (X. 30.) Kr1. § (2) bek alapján az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Kr III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.

A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi Azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 8- 11. §-ban foglalt egyéb igazolási módok helyett.

Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.

SZ1: A Kbt. 65.§ (1) c) pontja és a 322/2015. (X.30.) K.r. 21.§ (1) alapján Ajánlatkérő előírja az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.

SZ.1. követelmény tekintetében igazolási mód: a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét Ajánlatkérő ellenőrzi a céginformációs szolgálattól ingyenesen, elektronikusan kérhető cégjegyzékadatok, az egyéni vállalkozók nyilvántartásának, illetve az építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékének adatai alapján. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani. Továbbá irányadó a Kr. 1. § (7) bek, Kbt. 67.§ (3), a Kbt. 65.§ (7), (9), (11) és a Kbt. 69.§ (11), (12) bekezdései és a Közbeszerzési dokumentációban foglaltak.

Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt. 67. § (1) bekezdésében, valamint a 321/2015. (X.30.) kormányrendelet továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek-ben. , Kr. 2. § (2) bek. c) pontban és (5) bek. -ben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani arról, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján a III.1.3. pontban meghatározott M1-M4 alkalmassági követelményeknek (EEKD IV. α pontjának kitöltése). Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.

Az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7), (11) és (11a) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
M1: Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bek.-nek b) pontja és a Kr. 21. § (2) bek. a) pontja, és 22. § (3) bek. szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket.
Az igazolásban meg kell adni legalább szerződést kötő másik fél megnevezését és székhelyét, az építési beruházás tárgyát, mennyiségét, a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap formában) és helyét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Ajánlatkérő a referencia igazolás tartalmi elemei között előírja az alk. megállapításához szükséges további adat megadását is oly módon, hogy abból egyértelműen ellenőrizhető legyen az M1 alk.-i minimumkövetelményben előírt új építmény kivitelezési munkáira és/vagy meglévő épület felújítására és/vagy rekonstrukciójára vonatkozó referencia, előírt alapterületen történő megléte.

Egyenértékűség: 322/2015. (X.30.) 23. § (1) Kr. szerint: az építmény jellegét tekintve hasonló műszaki tartalmú létesítményre vonatkozó korábbi építési beruházás megvalósítását fogadja el Ajánlatkérő.
Az építési tevékenységeknek azokat a mérhető, az adott építészeti munkálatra jellemző mérőszámait, amelyek tekintetében az egyenértékűséget vizsgálnia kell Ajánlatkérőnek, meghatározta az alkalmassági minimumkövetelményben.
Tekintettel arra, hogy ajánlatkérő az alkalmassági minimumkövetelményben felsorolta valamennyi olyan építési tevékenységet, melyet egyenértékűnek fogad el, és ezen előírások megfelelnek a Kbt. 65. § (3) és 322/2015. (X.30.) Kr. 23. § (1) bek. vonatkozó fejezeteinek, így további egyenértékűséget már nem tud meghatározni.

Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen Kr. 21/A. §, 22. § (3a), (5) bekezdései.
1. A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Kr. 21. § (2) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét (az EKR rendszerben), foglalkoztatás jogviszonyát, nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.

2. A Magyarországi letelepedésű szakember tekintetében, amennyiben a megjelölt szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, a névjegyzéki/kamarai számot és a szakmagyakorlási kamarai tagság, jogosultság elektronikus elérési útvonalát, első bejegyzés időpontját (év/hó/nap) meg kell adnia az EKR rendszerben létrehozott űrlapon. A szakembernek nyilatkoznia szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fog-e állni.

3. Más tagállamban szerzett jogosultság esetében a küldő vagy származási országban szerzett, egyenértékű jogosultságot igazoló dokumentum magyar nyelvű fordításának benyújtása szükséges.
4. Amennyiben a szakember nem szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban alábbiak szerint kell igazolnia az alkalmassági minimumkövetelményben előírtakat:
- A végzettség/képzettség oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával,
- a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával, - valamint az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
Ahol a szakmai tapasztalat vonatkozásában időtartam került meghatározásra a min.követelmény tekintetében, ott az önéletrajznak a szakmai tapasztalat idejét év / hónap megjelöléssel kell tartalmaznia, azzal, hogy a szakmai tapasztalat a felsorolt, minimumkövetelménynek megfelelő tárgyú munkák (korábbi projektek) időtartamaiból kerül megállapításra és igazolásra. Ajánlatkérő tört hónap esetén minden esetben lefelé kerekít! Ajánlattevőnek az ajánlatban ez esetben nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén az általa teljesítésbe bevont szakember a kamarai nyilvántartásba vétellel a szerződés megkötéséig rendelkezni fog.

A nyilvántartásba vétel elmaradása az AT-nek a szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, amely esetben AK - amennyiben kihirdetésre került - a második legkedvezőbb ajánlatot benyújtóval köti meg a szerződést A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként, így a párhuzamos szakmai tapasztalatot Ajánlatkérő csak egyszer veszi figyelembe.

Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
6. Ajánlattevőnek az önéletrajzban el kell különíteni az alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában tett megajánlást, valamint adott esetben az értékelési szempontra tett megajánlást. A szakmai többlettapasztalat vonatkozásában, amennyiben a 3. pont szerinti szakember igazol szakmai többlettapasztalatot, az önéletrajz kitöltésekor kérjük az 5. pontban önéletrajz formai előírásait is figyelembe kell venni a szakmai gyakorlat megadásakor.

7. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 71. § (9)-(9a) bekezdésére!
M1-M4:
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (6). (7) és (9), (11)-(12) bekezdéseinek, valamint a Kr. 21. § -ának továbbá 24. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A Kr. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított maximum 96 hónapban megkezdett, és 60 hónapban befejezett (sikeres műszaki átadás átvételi eljárással lezárt), az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített olyan referenciával, amely legalább 860 m2 nettó alapterületű, új építmény kivitelezési munkáira és/vagy meglévő épület felújítására és/vagy rekonstrukciójára vonatkozó építést tartalmazott:

Ajánlatkérő egyenértékű építési munkának elfogad építmény és/vagy épület kivitelezési munkáira vonatkozó referenciát is.
Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelménynek, több referenciával is megfelelhet.
M2-M3-M4: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt alábbi végzettséggel és képzettséggel rendelkező szakemberrel:
- M.2. Egy fő szakember, aki a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet szerinti MV-É szakirányú, (vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti) vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik;

- M. 3. Egy fő szakember, aki a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/ 2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet szerinti MV-ÉV szakirányú, (vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti) vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik;

- M. 4. Egy fő szakember, aki a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet szerinti MV-ÉG szakirányú, (vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII .5.) Korm. rendelet szerinti) vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal, vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik;

Egy pozícióra kizárólag egy fő jelölhető. Ugyanazon szakemberrel több vagy akár valamennyi alkalmassági követelmény igazolható.
A Fentiekben előírt képesítési, jogosultsági követelmények tekintetében a „ vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell; az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége.
A jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség esetében az egyenértékűséget 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet szerint (vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 /XII .5./ Korm. rendelet szerint) kell érteni.
A 2.-4. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzése érdekében a szakember önéletrajzát teljes körűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) szükséges ajánlattevőknek már az ajánlatban benyújtaniuk.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Előleg: Kbt. 135. § (9) bek-ben foglaltak szerint biztosít. Az előleg összege a Szerződésben foglalt, tartalékkeret nélküli teljes ellenérték 30%-ának megfelelő összeg, melyet AK előleg-visszafizetési biztosíték rendelkezésre bocsátása mellett nyújtja. Az előleg 4 db rész és 1db végszámlából a teljesítés ellenértékével arányosan kerül levonásra

Számlázás: Az AT - a végszámlát is ide értve -legfeljebb 5 db számla és 1 db előlegszámla benyújtására jogosult.
A részszámla/végszámla összegét az elismert teljesítés mértékének (készültségi fok) megfelelően kell meghatározni 20%,40%,60%,80%, és 100% műszaki készültségi fok szerint. A részszámla/végszámla benyújtható, ha az előírt készültségi fok a Szerződés szerinti teljesítési helyszínen fennáll.

Alváll. igénybevétele esetén a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.étől eltérően a Kbt. 135. § (3)-(5) bek.ében foglaltak alapján a szerződésben foglalt ellenérték kifizetése a 322/2015. (X. 30.) Kr.32/A §-a szerint történik.
Az ajánlattétel, az elszámolás, a Szerződés és a kifizetés pénzneme: HUF.
Fizetési késedelem esetén AK a Ptk. 6:155. §-ban foglaltak szerinti késedelmi kamat, vmint a jogszabályi feltételek fennállta esetén a 2016. évi IX. tv. szerinti behajtási költségátalány megfizetésére köteles.
Szerződés megerősítése:
Késedelmi kötbér:
Amennyiben AT a Szerződés szerinti teljesítéssel olyan okból, amiért felelős késedelembe esik, késedelmi kötbér fizetésére köteles. (Ptk. 6:186.§ (1) bek.)
A késedelmi kötbér napi mértéke: a késedelemmel érintett, kötbérterhes teljesítésre (le nem igazolt részteljesítésre)vonatkozó nettó ellenszolg. 0,5%-a naptári naponta. A kötbér alapja: a végteljesítési határidőig el nem végzett, azaz késedelemmel érintett részteljesítés(ek) ellenszolgáltatásának értéke.

AK jogosult a jelen szerződéstől indokolás nélkül elállni vagy azt azonnali hatállyal felmondani abban az esetben, amennyiben a késedelem időtartama a 20 naptári napot eléri
Hibásteljesítés:
AT hibásan teljesít, ha a kivitelezésa teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben foglalt minőségi követelményeknek. (Ptk. 6:157. §) Hibás teljesítés esetén AK az ATt a szerződésszerű teljesítésre a hiba természetéhez igazodó ésszerű, de legfeljebb 20 naptári napos póthatáridő tűzésével felhívja. Ez időtartam alatt a késedelem jogkövetkezményei alkalmazandók.

Teljesítés elmaradása:
Ajánlatkérőt a teljesítés elmaradása esetére kötbér illeti meg, ha a jelen szerződés teljesítése olyan okból hiúsul meg, amelyért AT felelős (Ptk. 6:186. § (1) bek.).
Ha a késedelem ideje a kötbérterhes határidőre vonatkozóan eléri a 20 naptári napot, akkor AK a teljesítés meghiúsulására hivatkozhat. A teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér összege a Szerződés szerinti, ÁFA nélkül számított ellenszolg. 25 %-a. Ezen összegbe a késedelmikötbér jogcímén korábban esetlegesen már megfizetett összeg beszámít függetlenül attól, hogy a késedelem melyik teljesítési részt érintette tek. arra, hogy ugyanazon magatartás miatt késedelemi és meghiúsulási kötbér egyszerre nem számítható fel. A teljesítés elmaradása esetén AK jogosult a Szerződést azonnali hatállyal megszüntetni.

A Ptk. 6:187. § (1) bek.-e szerint a teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja.
Biztosítékok:
Telljesítési biztosíték: AK a Kbt. 134. § (2) bek.e alapján a Szerz. teljesítésének elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként a szerződés szerinti teljes, tartalékkeret nélküli nettó ellenszolg. 5%-ának megfelelő telj.-i biztosítékot köt ki. AT a Teljesítési Biztosítékot a Kbt. 134. § (6) bek. a.) pont szerinti bmely formában köteles rendelkezésre bocsátani legkésőbb a a Szerződés hatálybalépésének időpontját követő 15 napig, azzal, hogy AT az egyik biztosítéki formáról a másikra áttérhet..VI.3.4.

Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-03-09 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. (Kbt. 68. § (1b) bek.) Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi, lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. (424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bek.)
További információk:
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártát követően, - amennyiben jogszabály azt előírja - jogszabályban meghatározott időtartam elteltével kell megkezdeni. (Kbt. 68. § (1) bek.) Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld. (424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3) bek.)

Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében a Kbt. 68. § (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. (Kbt. 68. § (1c) bek.)

Minőségi kritérium (név): 2.A III.1.3-M.2 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározott MV-É jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. A III.1.3-M.3 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározott MV-ÉV jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap)
4. A III.1.3-M.4 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározott MV-ÉG jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap)
Ár (súlyozás): 70
1. Jelen közbeszerzési eljárás lebonyolítása a Kbt. 40. § (1) bek. alapján a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, elektronikus közbeszerzési rendszer (EKR) igénybevételével történik. Az EKR igénybe vételének feltételeiről a 424/2017.(XII.19) Kr. rendelkezik. A Kbt. 41. § (1) bek. szerinti elektronikus kommunikáció - ha a Kbt. vagy e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály eltérően nem rendelkezik - az EKR-ben történik. Technikai jellegű kérdésekkel kapcsolatosan a https://ujvilag.gov.hu/ekr oldalon megtalálható elérhetőségeken tudnak információt kapni. Ahol az EKR az AK által létrehozandó dokumentumra elektronikus űrlapot biztosít, AK ezen dokumentumokat az elektronikus űrlap alkalmazásával létrehozta(424/2017 . (XII. 19.) (Kr)11. § (7) bek.)

2. AK valamennyi alk.-i minimumkövetelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (321/2015. (X. 30.) Kr. 30. § (4) bek.e).
3. AK azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazd-i szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
4. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját. AK eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást továbbá a Kbt. 75. § (2) bek-en foglalt eseteken túl akkor is,ha az EKR működési hibája olyan jogsértést eredményez, amely a Kbt.-ben meghatározott alapelvek érvényesülését biztosító módon nem orvosolható.

5. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt.,vmint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kr, ill. a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
6. A IV.2.6) pontban megadott két hónap 60 napot jelent.
Nyilatkozat kizáró okokról az alvállalkozók és a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetek vonatkozásában
Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról (Nemleges tartalommal is csatolandó)
A Kbt. 66.§ (6) bek. szerinti nyilatkozat (Nemleges tartalommal is csatolandó)
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (7)bek.szerinti nyilatkozata (Nemleges tartalommal is csatolandó)
Nyilatkozat üzleti titokról
Nyilatkozat szakemberekről
Nyilatkozat összeállítóban további nyilatkozatok:
NYILATKOZAT A 2.-4. ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTRA MEGAJÁNLOTT SZAKEMBERRŐL
Nyilatkozat a Kbt. 73. § (4)-(5) bek.vonatkozásában
Nyilatkozat fordításról (adott esetben)
Kérjük, hogy az árazott költségvetést excel formában benyújtani szíveskedjenek. Az árazott költségvetések összesítőjét, és a főösszesítőt kéri Ajánlatkérő cégszerűen aláírt pdf formában is benyújtani.
Önéletrajz: a szakmai önéletrajzban egyértelműen el kell különíteni az alkalmassági minimumkövetelmény, és értékelési szempont vonatkozásában megadott szakmai tapasztalat idejét is.
Végzettség igazolása a jogosultsággal még nem rendelkező szakember vonatkozásában (2. -4. III.1.3. alkalmassági min.köv. igazolása), amennyiben nem szerepel a szakember a kamarai nyilvántartásban FMV-ként).
Ajánlattevőnek és adott esetben az alk. igazolásában résztvevő más szervezetnek az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldánya, vagy 2006.évi V.tv. 9.§(1)bek. szerinti aláírás-mintája. EV és magánszemély esetén (értékelési szempontot igazoló szakember esetén is) teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt aláírás minta kötelező.

Közös ajánlattevők rögzítése felolvasólapon EKR-ben, és jelen közbeszerzési eljárásra tekintettel aláírt hatályos megállapodása (csak abban az esetben kötelező, ha közös ajánlattétel van)
Ajánlattevőnek és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezetnek a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó)írásos meghatalmazás

Ajánlattevőnek a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásesetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolása.
A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet Kbt. 65. § (7) bek. szerinti, szerződésben vagy előszerződésben vagy más formába foglalt kötelezettségvállalását tartalmazó okirat (kötelező, amennyiben az adott eset fennáll) A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet igénybevétele esetén a Kbt. 35. § (2a) bek. szerinti meghat. (kötelező, amennyiben az adott eset fennáll)

Az ajánlatban csatolt nem magyar nyelvű okiratok igazolások, nyilatkozatok stb. magyar nyelvű fordításai.
A benyújtandó dokumentumok körét a közbeszerzési dokumentumok részletesen tartalmazzák, a felhívás karakterkorlátozás miatt nem teljes.
8. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltaknak megfelelően kell eljárni: az ajánlatban a közös ajánlattevőknek közös ajánlattételi megállapodást kell csatolni a dokumentációban részletezett tartalommal, amelyben meg kell jelölni a vezető gazd. szereplőt, és a közös ajánlattevőknek egyetemleges felelősséget kell vállalniuk. Az EKR-ben el.űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.

9. Kieg. tájékoztatás:Kbt 56.§ szerint, EKR rendszerben Konzultáció:nincs. Hiánypótlásra és felvilágosításra Kbt. 71.§ vonatkozik. AK a Kbt. 71.§ (6)bek. szerinti korlátozást nem alkalmazza új gazdasági szereplők bevonása esetén.
10. Jogutódlás figyelembevétele: Kbt. 65. § (11)bek. szerint.
11.Üzleti titok: Kbt. 44. § szerint. Ajánlattevő a Kbt. 44. § -ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR-ben erre szolgáló funkciót köteles alkalmazni (424/2017. (XII. 19.) Kr. 11. § (4) bek.)
12. Összegezés megküldés: Kbt. 79. §,
13. Szerződéskötés: Kbt. 131. §.
14. 424/2017. (XII.19) Kr 2. § (5) előírja: Az ajánlatban az ajánlattevőnek az egyéb előírt dokumentumok benyújtása mellett nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e.

15. Benyújtandó file formátumok: pdf formátum azzal, hogy az árazott költségvetést kérjük excelben feltölteni, és a szakági összesítőket, főösszesítőt kérjük pdf-ben, cégszerűen aláírva benyújtani
16. FAKSZ: Varga Tímea, 00413 sz. elérhetőség: I.1. pontban.
17. Ajánlatkérő GDPR rendelet alapján tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzés eljárás lefolytatása céljából és határidőig kezeli.

18. AK a Kbt. 35. § (8) - (9) bek ... folytatás VI.4.3. pontban
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. § szerint
VI.3. folytatása:
18. AK a Kbt. 35.§ (8)-(9) bek-ben foglaltakra való tekintettel rögzíti,hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.

19.AK előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az AT alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat.

20. Amennyiben az AT, alvállalkozó,v. az alkalmasság igazolásában résztvevő gazd-i szereplő vmely a Felhívásban vagy a Dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 69. §(11) bek. szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben az AT, alvállalkozó, az alk. igazolásában résztvevő gazd.-i szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 69. § (11) bek. szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közb.-i eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége

21. Az AK jogosult a kizáró okok fenn nem állása, az alk. megítélése és az értékelési szempontok alapján a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztása céljából az ajánlatban megnevezett személyek természetes személyazonosító adatait, vmint képzettségre és végzettségre, szakmai gyakorlatra, szervezeti, köztestületi tagságra és gazdasági társaságban fennálló tagságra vonatkozó adatait kezelni. A kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzése keretében - a külön jogszabályban foglalt igazolási szabályok szerint - a büntetlen előéletre vonatkozó adatról hatósági igazolás is kérhető. A kizáró okok hiányának igazolásához benyújtandó, külön jogszabályban foglalt nyilatkozat gazd.-i, vmint szakmai kamara előtt annak tagja által tett nyilatkozat is lehet. (Kbt. 69. § (14) bek.).

22. FELTÉTELES ELJÁRÁS: Az eljárás megindításakor nem áll rendelkezésre teljes mértékben a Projekt költségvetésében a közb.-i eljáráshoz kapcsolódó fedezet, vmint a Projekt fizikai zárásának időtartama jelenleg a Szerződés szerinti teljesítési véghatáridőnél korábbi, ezért a Ptk. 6:116.§ (1) bek. alapján a Szerződés hatálybalépésének felfüggesztő feltételeként kötik ki a teljes fedezet rendelkezésre állását és a Projekt fizikai zárása idejének meghosszabbítását (együttes feltételek). szerződés azon a napon lép hatályba, amely napon Megrendelő értesíti Vállalkozót arról, hogy a teljes fedezet rendelkezésre áll és a Projekt fizikai zárásának időpontja meghosszabbításra került. Amennyiben ezen feltételek a Szerződés megkötésétől számított 6 (hat) hónapon belül sem valósulnak meg, a szerződés megszűnik. Vállalkozó erre alapozottan Megrendelővel szemben követeléssel nem élhet.

III.2.2. folytatása:
.. a Telj.-i Biztosítéknak azonban a jelen Szerződésben foglalt összegnek és időtartamnak megfelelően folyamatosan rendelkezésre kell állnia.
Jólteljesítési biztosíték: a Teljesítési Biztosíték hatályának lejártával egyidejűleg köteles a teljes tartalékkeret nélküli nettó szerződéses ellenérték 5%-ának megfelelő Jólteljesítési Biztosítékot szolgáltatni a Kbt. 134. § (6) bek.a) pont alapján, az ott megjelölt bármely formában. A Jólteljesítési Biztosíték AK azon igényeinek biztosítására szolgál, amely a jótállás időtartama alatt felmerülhet, és a jótállási időszak utolsó napjáig érvényes és hatályos.

Jótállás ideje: 36 hó.
Amennyiben AT előleg kifizetését igényeli, úgy a 272/2014. (XI. 5.) Kr. 118/A. § vonatkozó előírásai szerint kell eljárni. Ha a Vállalkozó ennek megfelelően, választása szerint előleg-visszafizetési biztosítékot nyújt, ennek összege a Szerződés szerinti teljes ellenérték 10%-a és az igényelt előlegösszeg különbözete.

Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 028-070320 (2022-02-04)
További információk (2022-02-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „Kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatása az OKFŐ PPI által megvalósítandó felnőtt pszichiátriai osztályok felújítása érdekében - Zalaegerszeg” tárgyban.
I. AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK:
2 000 000 Ft
A Kbt. 54.§ alapján a biztosíték AT választása szerint teljesíthető:
1. AK MÁK-nál vezetett 10032000-00362241-30005204 sz. számlájára történő befizetéssel, úgy, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig a biztosíték összege AK számláján jóváírásra kerüljön. A közleménybe: jelen eljárás megnevezését és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni. A biztosíték befizetésére/átutalására vonatkozóan AT-nek ajánlatához a pénzügyi intézmény által kiadott, a pénzügyi intézmény képviselője/képviselői által aláírt eredeti, hiteles vagy egyszerű másolati igazolást kell csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: befizetett / átutalt összeg, a befizető/átutaló neve, átutalás esetén azon számla száma, amelyről az átutalás történt, továbbá az átutalás /befizetés időpontja,
VAGY
2. pénzügyi intézmény/biztosító által vállalt garancia/készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A Kbt. 41/A.§(2)bek. alapján az eredeti garanciát vagy kötelezvényt kell az ajánlathoz csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell AK-mint Kedvezményezett- nevét, címét, AT (közös ajánlattétel esetén valamennyi AT) nevét, címét és a közbeszerzési eljárás EKR számának, tárgyának megjelölését, valamint a pénzügyi intézmény, ill. biztosító nevében kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírását.
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség jelen felhívás IV.2.6) pontjában foglalt időtartama lejártáig érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni.
További szabályok: Kbt. 54.§-szerint.
II. HELYSZÍNI BEJÁRÁS:
2022. március 03. 11.00. órától, gyülekező:teljesítés helyszíne
Ajánlatkérő konzultációt NEM tart! Kérdéseiket a Kbt. 56. §. szerint tehetik fel.
III. Ajánlatok értékelése: A Kbt.76. § (9) bek c) p. szerinti adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont. AK a KH útmutatója alapján (KÉ 2020.évi 60. szám; megjelenés:2020.03.25.) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa.) a 2.-3.-4. részszempont esetében az Arányosítás a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb érték közt módszerét alkalmazza. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra,majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét,ott AK a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). AK a számítás során 2 tizedes-jegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
AK a 2- 4. ÉSZ vonatkozásában az ajánlatban kéri a többlet szakmai tapasztalatot igazoló szakemberek szakmai önéletrajzát benyújtani oly módon, hogy abból egyértelműen megállapítható és elkülöníthető legyen az alk.-i minimumkövetelmény és az ÉSZ vonatkozásában tett adat. Ajánlattevőnek az ajánlattétel időpontjában kötelező az EKR rendszerben űrlapon megnevezni azt a szakembert, akivel az ÉSZ vonatkozásában tett megajánlását igazolja. Az értékelésre kerülő szakember nevét az ajánlatban fel kell tüntetni, figyelemmel arra, hogy annak hiánya nem hiánypótoltatható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Vállalkozási szerződés „Kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatása az OKFŐ PPI által megvalósítandó felnőtt pszichiátriai osztályok felújítása érdekében - Zalaegerszeg” tárgyban.
I. AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK:
2 000 000 Ft
A Kbt. 54.§ alapján a biztosíték AT választása szerint teljesíthető:
1. AK MÁK-nál vezetett 10032000-00362241-30005204 sz. számlájára történő befizetéssel, úgy, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig a biztosíték összege AK számláján jóváírásra kerüljön. A közleménybe: jelen eljárás megnevezését és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni. A biztosíték befizetésére/átutalására vonatkozóan AT-nek ajánlatához a pénzügyi intézmény által kiadott, a pénzügyi intézmény képviselője/képviselői által aláírt eredeti, hiteles vagy egyszerű másolati igazolást kell csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: befizetett / átutalt összeg, a befizető/átutaló neve, átutalás esetén azon számla száma, amelyről az átutalás történt, továbbá az átutalás /befizetés időpontja,
VAGY
2. pénzügyi intézmény/biztosító által vállalt garancia/készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A Kbt. 41/A.§(2)bek. alapján az eredeti garanciát vagy kötelezvényt kell az ajánlathoz csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell AK-mint Kedvezményezett- nevét, címét, AT (közös ajánlattétel esetén valamennyi AT) nevét, címét és a közbeszerzési eljárás EKR számának, tárgyának megjelölését, valamint a pénzügyi intézmény, ill. biztosító nevében kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírását.
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség jelen felhívás IV.2.6) pontjában foglalt időtartama lejártáig érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni.
További szabályok: Kbt. 54.§-szerint.
II. HELYSZÍNI BEJÁRÁS:
2022. március 03. 11.00. órától, gyülekező:teljesítés helyszíne
Ajánlatkérő konzultációt NEM tart! Kérdéseiket a Kbt. 56. §. szerint tehetik fel.
III. Ajánlatok értékelése: A Kbt.76. § (9) bek c) p. szerinti adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont. AK a KH útmutatója alapján (KÉ 2020.évi 60. szám; megjelenés:2020.03.25.) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa.) a 2.-3.-4. részszempont esetében az Arányosítás a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb érték közt módszerét alkalmazza. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra,majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét,ott AK a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). AK a számítás során 2 tizedes-jegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
AK a 2- 4. ÉSZ vonatkozásában az ajánlatban kéri a többlet szakmai tapasztalatot igazoló szakemberek szakmai önéletrajzát benyújtani oly módon, hogy abból egyértelműen megállapítható és elkülöníthető legyen az alk.-i minimumkövetelmény és az ÉSZ vonatkozásában tett adat. Ajánlattevőnek az ajánlattétel időpontjában kötelező az EKR rendszerben űrlapon megnevezni azt a szakembert, akivel az ÉSZ vonatkozásában tett megajánlását igazolja. Az értékelésre kerülő szakember nevét az ajánlatban fel kell tüntetni, figyelemmel arra, hogy annak hiánya nem hiánypótoltatható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Épületátalakítási munka📦
Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás megjelenését követően észlelte, hogy a tömörített, feltöltött tervdokumentáció technikai hiba okán nem tartalmazott minden almappát, ezért ezt a kiegészítő tájékoztatást követően újra feltölötte teljes tartalommal. A kiegészítő tájékoztatás során észlelte, hogy a helyszíni bejárás időpontját nem töltötte ki megfelelően, ezért azt is pótolta jelen II.1.4. pontban.
A kiegészítő tájékoztatáskérés keretében Gazdasági szereplő jelezte, hogy a feltöltött árazatlan költségvetésben több helyen számára nem olvasható a tétel szövege. Ajánlatkérő ellenőrizte az észrevételt, és arra jutott, hogy ezt az okozhatja, hogy korábbi excel verziót alkalmaz a gazdasági szereplő, ezért átmentette olyan verzióba is az árazatlan költségvetéseket, és főösszesítőt, melyben már olvasható minden információ.
Az előzőek okán Ajánlatkérő ezen korrigendumban közölte a módosítások körét.

Rövid leírás: 2022. március 03. 11.00. órától, gyülekező:teljesítés helyszíne
Forrás: OJS 2022/S 043-110649 (2022-02-25)
További információk (2022-03-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „Kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatása az OKFŐ PPI által megvalósítandó felnőtt pszichiátriai osztályok felújítása érdekében - Zalaegerszeg” tárgyban.
I. AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK:
2 000 000 Ft
A Kbt. 54.§ alapján a biztosíték AT választása szerint teljesíthető:
1. AK MÁK-nál vezetett 10032000-00362241-30005204 sz. számlájára történő befizetéssel, úgy, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig a biztosíték összege AK számláján jóváírásra kerüljön. A közleménybe: jelen eljárás megnevezését és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni. A biztosíték befizetésére/átutalására vonatkozóan AT-nek ajánlatához a pénzügyi intézmény által kiadott, a pénzügyi intézmény képviselője/képviselői által aláírt eredeti, hiteles vagy egyszerű másolati igazolást kell csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: befizetett / átutalt összeg, a befizető/átutaló neve, átutalás esetén azon számla száma, amelyről az átutalás történt, továbbá az átutalás /befizetés időpontja,
VAGY
2. pénzügyi intézmény/biztosító által vállalt garancia/készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A Kbt. 41/A.§(2)bek. alapján az eredeti garanciát vagy kötelezvényt kell az ajánlathoz csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell AK-mint Kedvezményezett- nevét, címét, AT (közös ajánlattétel esetén valamennyi AT) nevét, címét és a közbeszerzési eljárás EKR számának, tárgyának megjelölését, valamint a pénzügyi intézmény, ill. biztosító nevében kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírását.
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség jelen felhívás IV.2.6) pontjában foglalt időtartama lejártáig érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni.
További szabályok: Kbt. 54.§-szerint.
II. HELYSZÍNI BEJÁRÁS:
2022. március 03. 11.00. órától, gyülekező:teljesítés helyszíne (Zalaegerszeg)
Ajánlatkérő konzultációt NEM tart! Kérdéseiket a Kbt. 56. §. szerint tehetik fel.
III. Ajánlatok értékelése: A Kbt.76. § (9) bek c) p. szerinti adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont. AK a KH útmutatója alapján (KÉ 2020.évi 60. szám; megjelenés:2020.03.25.) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa.) a 2.-3.-4. részszempont esetében az Arányosítás a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb érték közt módszerét alkalmazza. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra,majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét,ott AK a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). AK a számítás során 2 tizedes-jegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
AK a 2- 4. ÉSZ vonatkozásában az ajánlatban kéri a többlet szakmai tapasztalatot igazoló szakemberek szakmai önéletrajzát benyújtani oly módon, hogy abból egyértelműen megállapítható és elkülöníthető legyen az alk.-i minimumkövetelmény és az ÉSZ vonatkozásában tett adat. Ajánlattevőnek az ajánlattétel időpontjában kötelező az EKR rendszerben űrlapon megnevezni azt a szakembert, akivel az ÉSZ vonatkozásában tett megajánlását igazolja. Az értékelésre kerülő szakember nevét az ajánlatban fel kell tüntetni, figyelemmel arra, hogy annak hiánya nem hiánypótoltatható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Vállalkozási szerződés „Kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatása az OKFŐ PPI által megvalósítandó felnőtt pszichiátriai osztályok felújítása érdekében - Zalaegerszeg” tárgyban.
I. AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK:
2 000 000 Ft
A Kbt. 54.§ alapján a biztosíték AT választása szerint teljesíthető:
1. AK MÁK-nál vezetett 10032000-00362241-30005204 sz. számlájára történő befizetéssel, úgy, hogy az ajánlattételi határidő lejártáig a biztosíték összege AK számláján jóváírásra kerüljön. A közleménybe: jelen eljárás megnevezését és az átutalás jogcímét (ajánlati biztosíték) fel kell tüntetni. A biztosíték befizetésére/átutalására vonatkozóan AT-nek ajánlatához a pénzügyi intézmény által kiadott, a pénzügyi intézmény képviselője/képviselői által aláírt eredeti, hiteles vagy egyszerű másolati igazolást kell csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell legalább a következő adatokat: befizetett / átutalt összeg, a befizető/átutaló neve, átutalás esetén azon számla száma, amelyről az átutalás történt, továbbá az átutalás /befizetés időpontja,
VAGY
2. pénzügyi intézmény/biztosító által vállalt garancia/készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A Kbt. 41/A.§(2)bek. alapján az eredeti garanciát vagy kötelezvényt kell az ajánlathoz csatolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell AK-mint Kedvezményezett- nevét, címét, AT (közös ajánlattétel esetén valamennyi AT) nevét, címét és a közbeszerzési eljárás EKR számának, tárgyának megjelölését, valamint a pénzügyi intézmény, ill. biztosító nevében kötelezettségvállalásra jogosult személy(ek) aláírását.
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség jelen felhívás IV.2.6) pontjában foglalt időtartama lejártáig érvényesnek kell lennie. Az ajánlati biztosíték nyújtásáról szóló igazolást az ajánlatban szükséges csatolni.
További szabályok: Kbt. 54.§-szerint.
II. HELYSZÍNI BEJÁRÁS:
2022. március 03. 11.00. órától, gyülekező:teljesítés helyszíne (Zalaegerszeg)
Ajánlatkérő konzultációt NEM tart! Kérdéseiket a Kbt. 56. §. szerint tehetik fel.
III. Ajánlatok értékelése: A Kbt.76. § (9) bek c) p. szerinti adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont. AK a KH útmutatója alapján (KÉ 2020.évi 60. szám; megjelenés:2020.03.25.) az 1. részszempont esetében a fordított arányosítás (1. melléklet A.1. aa.) a 2.-3.-4. részszempont esetében az Arányosítás a legkedvezőbb és legkedvezőtlenebb érték közt módszerét alkalmazza. A fenti módszerek alapján kiszámított pontszámok a súlyszámmal megszorzásra,majd összeadásra kerülnek. Az így legtöbb pontot elérő ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányú ajánlatnak. Azon értékelési részszempont esetében, amellyel összefüggésben meghatározta a megajánlás legkedvezőbb mértékét,ott AK a legkedvezőbb mértéket meghaladó megajánlások esetében a képletbe a legkedvezőbb mértékű megajánlás értékét rögzíti (azaz a számítást ezen értékkel fogja elvégezni). AK a számítás során 2 tizedes-jegyig kerekít a matematikai kerekítés szabályai szerint.
AK a 2- 4. ÉSZ vonatkozásában az ajánlatban kéri a többlet szakmai tapasztalatot igazoló szakemberek szakmai önéletrajzát benyújtani oly módon, hogy abból egyértelműen megállapítható és elkülöníthető legyen az alk.-i minimumkövetelmény és az ÉSZ vonatkozásában tett adat. Ajánlattevőnek az ajánlattétel időpontjában kötelező az EKR rendszerben űrlapon megnevezni azt a szakembert, akivel az ÉSZ vonatkozásában tett megajánlását igazolja. Az értékelésre kerülő szakember nevét az ajánlatban fel kell tüntetni, figyelemmel arra, hogy annak hiánya nem hiánypótoltatható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
Ajánlatkérő a 2022.03.21-én rendelkezésre bocsátott kiegészítő tájékoztatás keretében a tervdokumentáció és árazatlan költségvetési kiírás közötti összhang megteremtése érdekében a közbeszerzési dokumentumokat módosította az alábbiak szerint:
- 2_1_Epitesz_1_Arazatlan_kieg_0321.xls kiegészítő költségvetést bocsátott rendelkezésre
- 3_2_Zalaegerszeg_futes_arazatlan_kieg_0321.xls kiegészítő költségvetést bocsátott rendelkezésre
- az árazatlan költségvetési főösszesítőbe ezen két kiegészítő költségvetést beemelte, és rendelkezésre bocsátotta (ezt nem kell ajánlattevőknek benyújtani a 2022.03.24-i kiegészítő tájékoztatást követően).
Ajánlatkérő ezt követően, 2022.03.24-én rendelkezésre bocsátott 3. sz kiegészítő tájékoztatás keretében a tervdokumentáció és árazatlan költségvetési kiírás közötti összhang megteremtése érdekében a közbeszerzési dokumentumokat módosította az alábbiak szerint:
- 3_3_Zalaegerszeg_szellozes_arazatlan_kieg 0324.xls és - 3_1_Zalaegerszeg_vizellatas_csatornazas_arazatlan_kieg 0324.xls
- az árazatlan költségvetési főösszesítőbe ezen két kiegészítő költségvetést IS beemelte, és rendelkezésre bocsátotta. Ajánlattevőknek a 00 Zalaegerszeg árazatlan főösszesítő 3_0324 .xlsx -t kell ajánlatukban benyújtani a korrigendum megjelenését követően.
Ajánlatkérő rendelkezésre bocsátotta kiegészítő tájékoztatás keretében az alábbi kiegészítéseket:
LB-02_UjAluminiumKetszarnyuAjtoFelulvilagitoval.pdf
LB-03_UjAluminiumKetszarnyuAjtoFelulvilagitoval.pdf
GSZ-01.pdf GSZ-02.pdf GSZ-03.pdf
GV-01.pdf GV-02.pdf GV-03.pdf
okfo-zalaegerszeg-felnott-gepesz-leiras-2022-03-23.pdf
További közbeszerzési dokumentumok nem módosultak.
Ajánlatkérő a 2022.03.21-én rendelkezésre bocsátott kiegészítő tájékoztatás keretében a tervdokumentáció és árazatlan költségvetési kiírás közötti összhang megteremtése érdekében a közbeszerzési dokumentumokat módosította az alábbiak szerint:
- 2_1_Epitesz_1_Arazatlan_kieg_0321.xls kiegészítő költségvetést bocsátott rendelkezésre
- 3_2_Zalaegerszeg_futes_arazatlan_kieg_0321.xls kiegészítő költségvetést bocsátott rendelkezésre
- az árazatlan költségvetési főösszesítőbe ezen két kiegészítő költségvetést beemelte, és rendelkezésre bocsátotta (ezt nem kell ajánlattevőknek benyújtani a 2022.03.24-i kiegészítő tájékoztatást követően).
Ajánlatkérő ezt követően, 2022.03.24-én rendelkezésre bocsátott 3. sz kiegészítő tájékoztatás keretében a tervdokumentáció és árazatlan költségvetési kiírás közötti összhang megteremtése érdekében a közbeszerzési dokumentumokat módosította az alábbiak szerint:
- 3_3_Zalaegerszeg_szellozes_arazatlan_kieg 0324.xls és - 3_1_Zalaegerszeg_vizellatas_csatornazas_arazatlan_kieg 0324.xls
- az árazatlan költségvetési főösszesítőbe ezen két kiegészítő költségvetést IS beemelte, és rendelkezésre bocsátotta. Ajánlattevőknek a 00 Zalaegerszeg árazatlan főösszesítő 3_0324 .xlsx -t kell ajánlatukban benyújtani a korrigendum megjelenését követően.
Ajánlatkérő rendelkezésre bocsátotta kiegészítő tájékoztatás keretében az alábbi kiegészítéseket:
További közbeszerzési dokumentumok nem módosultak.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: 2022. március 03. 11.00. órától, gyülekező:teljesítés helyszíne (Zalaegerszeg)
Forrás: OJS 2022/S 063-164930 (2022-03-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-22) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Vállalkozási szerződés „Kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatása az OKFŐ PPI által megvalósítandó felnőtt pszichiátriai osztályok felújítása érdekében - Zalaegerszeg” tárgyban.
A tervek szerint az épület földszintjének és 1. emeletének felújításával, részleges átalakításával a
mai kornak megfelelő színvonalú pszichiátriai fekvőbeteg osztály kialakítása a cél. A kialakítani
kívánt alapterület összesen: földszinten 736,30 m2, 1. emeleten 701,85 m2, összesen: nettó 1438,15
m2
A felújítás során elvégzendő feladatok: belső funkcionális építészeti átalakítások elvégzése,
vizesblokkok felújítása, átalakítása és új vizes helyiségek kialakítása, új, akadálymentes
mosdó-zuhanyzó kialakítása. A helyiségek padló- és falburkolatának cseréje, felújítása is
megtörténik, valamint szükség szerint új álmennyezet építése az áthelyezett vezetékek
eltakarására. Belső nyílászárók szükség szerint felújításra, cserére kerülnek. A keleti és nyugati
homlokzaton lévő bejárati ajtók cserélődnek, valamint a felújítással és átalakítással érintett
szinteken a külső ablakok is. A helyiségek festésre kerülnek. Új akadálymentes rámpa kerül
kialakításra, a közmű csatornában lévő vezetékek (fűtés, víz, tűzivíz, cirkuláció) álmennyezetbe
valóáthelyezése is megvalósul. A szennyvíz és csapadékvíz vezetékek az épületből, az épület mellett
összegyűjtve lesznek kivezetve, valamint a felújítással érintett részeken a vizes berendezési
tárgyak, valamint a víz és szennyvízvezetékek cseréje is megvalósul. A felújítással és átalakítással
érintett részeken a fűtőtestek és szükség szerint a fűtési vezetékek cseréje is megvalósul. A
felújítással és átalakítással érintett részeken megtörténik a meglévő szellőző rendszer az új
alaprajzi elrendezéshez való igazítása. Az épület villamoshálózata korszerűsítésre (erős és gyenge
áram is) kerül. Felújításra kerül a hálózati elosztó szekrény, korszerűsödik a nővérhívó rendszer,
kiépítésre került a tűzjelző rendszer, a strukturált informatikai hálózat.
„A fenti főbb tételeket tartalmazó mennyiségek csak irányadóak, a pontos és részletezett műszaki
adatokat a közbeszerzési dokumentáció mellékletében is megtalálható kiviteli tervdokumentáció
tartalmazza.
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás műszaki leírását a közbeszerzési eljárásokban az
alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás
meghatározásának módjáról szóló321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésének
figyelembe vételével készítette. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a kivitelezési
dokumentációban szereplő típus megnevezések kizárólag a beépítendő termék minőségének,
műszaki színvonalának meghatározására, jelzésére szolgál. A megnevezett termékek azonos
minőségű, megegyező műszaki paraméterekkel rendelkező, de más típusú gyártmányokkal
kicserélhetők, kiválthatók, Ajánlatkérő az azokkal egyenértékű termékeket elfogadja.
Az ajánlati ár meghatározásánál felhívjuk ajánlattevők figyelmét az alábbiakra:
- az árazatlan költségvetésben cellavédelemmel ellátott költségeket NEM KELL árazni, mert azon
részekhez (anyag, és/vagy díjtételek) kapcsolódó építési feladatok esetében nem releváns az
egység- és összár; a nem cellavédelemmel ellátott anyag-és díjköltségek árazása kötelező,
- az árazott költségvetésben a helyes képletezés ellenőrzése, esetleges javítása ajánlattevők
felelőssége.
Ajánlatkérő a nettó vállalkozói díj 10%-ának megfelelő mértékű tartalékkeretet biztosít.
Az ajánlati árat a TARTALÉKKERET NÉLKÜL értékeli Ajánlatkérő.
Vállalkozási szerződés „Kivitelezési közbeszerzési eljárás lefolytatása az OKFŐ PPI által megvalósítandó felnőtt pszichiátriai osztályok felújítása érdekében - Zalaegerszeg” tárgyban.
A tervek szerint az épület földszintjének és 1. emeletének felújításával, részleges átalakításával a
mai kornak megfelelő színvonalú pszichiátriai fekvőbeteg osztály kialakítása a cél. A kialakítani
figyelembe vételével készítette. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a kivitelezési
dokumentációban szereplő típus megnevezések kizárólag a beépítendő termék minőségének,
műszaki színvonalának meghatározására, jelzésére szolgál. A megnevezett termékek azonos
minőségű, megegyező műszaki paraméterekkel rendelkező, de más típusú gyártmányokkal
kicserélhetők, kiválthatók, Ajánlatkérő az azokkal egyenértékű termékeket elfogadja.
- az árazatlan költségvetésben cellavédelemmel ellátott költségeket NEM KELL árazni, mert azon
részekhez (anyag, és/vagy díjtételek) kapcsolódó építési feladatok esetében nem releváns az
egység- és összár; a nem cellavédelemmel ellátott anyag-és díjköltségek árazása kötelező,
- az árazott költségvetésben a helyes képletezés ellenőrzése, esetleges javítása ajánlattevők
felelőssége.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-12 📅
Név: Homeland Építőipari, Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13773177220
Postacím: Besenyő Utca 32/A
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 92511087📞
E-mail: homeland@homeland.hu📧
Ország: Zala
🏙️
Internetcím: http://www.homeland.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 450 053 883 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
Hivatkozás További információk
Ajánlattevő neve: 2F-BAU Építőipari és Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 1146 Budapest Szabó József Utca 4
Adószám:13103581-2-42
Ajánlat tartalmi elemei:
1 Mindösszesen nettó ajánlati ár (Ft): 490 797 219
2.A III.1.3-M.2 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében
meghatározott MV-É jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap): 36
3. A III.1.3-M.3 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében
meghatározott MV-ÉV jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap): 36
4. A III.1.3-M.4 pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében
meghatározott MV-ÉG jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap): 36
Ajánlattevő neve: BMT Mérnöki Zrt. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Kossuth Lajos Utca 52/A földszint
Adószám: 25548556-2-20
1 Mindösszesen nettó ajánlati ár (Ft): 468 614 797
meghatározott MV-É jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap): 37
meghatározott MV-ÉV jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap): 44
meghatározott MV-ÉG jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai
tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap): 38
Ajánlattevő neve: Homeland Építőipari, Ingatlanforgalmazó és Szolgáltató Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Besenyő Utca 32/A
Adószám: 13773177-2-20
1 Mindösszesen nettó ajánlati ár (Ft):450 053 883
meghatározott MV-É jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai
tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap): 36
meghatározott MV-ÉV jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati időn felüli szakmai
Ajánlattevő neve: Szabó és Társa Belsőépítészeti Kft. (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 9200 Mosonmagyaróvár Bükk Utca 6
Adószám: 11975201-2-08
1 Mindösszesen nettó ajánlati ár (Ft): 469 129 771
Ajánlattevő neve: FLASH-FM Korlátolt Felelősségű társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 7400 Kaposvár Zárda Utca 13.
Adószám: 25441703-2-14
1 Mindösszesen nettó ajánlati ár (Ft): 496 648 436
Ajánlattevő neve: OMEGA GM Építőipari Tervező-, Lebonyolító és Kivitelező Korlátolt felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Vörösmarty Mihály Utca 13
Adószám: 29390290-2-20
1 Mindösszesen nettó ajánlati ár (Ft): 600 423 804
tapasztalata (min. 0 hónap, maximum 36 hónap):…
… 24
… 29
… 22
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Érvénytelen ajánlat:
Ajánlattevő neve: OMEGA GM Építőipari Tervező-, Lebonyolító és Kivitelező Korlátolt felelősségű Társaság (vezető ajánlattevő)
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Vörösmarty Mihály Utca 13
Adószám: 29390290-2-20
Ajánlatkérő az alábbi hiányok pótlását kérte ajánlattevőtől, melyet az nem teljesített:
1. kértük, hogy 3. és 4. értékelési szempontra megajánlott szakemberre nyilatkozatában MA és SI szakember első nyilvántartásba- vétel első időpontját rögzíteni
2. kértük, hogy KL szakember vonatkozásában nyújtson felvilágosítást arról, hogy a nyilatkozatával ellentétben miért nem található meg a MMK nyilvántartásában MV-É jogosultsággal?
3. kértük, hogy pótolja KL,MA, és SI aláírás-mintáját, Kozma Épületgépészeti Kivitelező és Szolgáltató Kft., KT képviselő, és MANO INTERIEUR Kft. MT és MHN. képviselő 2006. évi V. törvény 9.§-a szerinti ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-mintáját, vagy aláírási címpéldányát,

4. kértük, hogy egészítse ki a a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában tett nyilatkozatát oly módon, hogy mindkét pontban pontosabban meghatározza azt a tevékenységet, melyet a megnevezett gazdasági szereplők fognak ellátni (pl: épületgépészeti felelős műszaki vezetői feladatok ellátása, épületvillamossági felelős műszaki vezetői feladatok ellátása..)

5. kértük, hogy az alábbi árazott költségvetéseket excel formában és pdf-ben keltezéssel benyújtani szíveskedjenek:
6. kértük a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja szerint javítsák az alábbi tételeknél a költségvetést oly módon, hogy az ne tartalmazzon nulla forint költséget az ANYAG költség vonatkozásában, az alábbi tételek esetében:
2_1_Zalaegerszeg_epitesz_arazatlan.xls
Felvonulási létesítmények
8 12-021-1.1-0121602 Munkaterület őrzése 1,00 egység
9 12-021-1.1-0121603 Vízfogyasztás 1,00 egység
10 12-021-1.1-0121604 Áramfogyasztás 1,00 egység
7. kértük a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja szerint javítsák az alábbi tételeknél a költségvetést oly módon, hogy az ne tartalmazzon nulla forint költséget a DÍJ költség vonatkozásában, az alábbi tételek esetében:
3_3_Szellőzés árazott.xls
Szellőzőberendezések
27 83-001-2.3.2.8-0868006 Kör keresztmetszetű légcsatorna és idomaik szerelése, tartószerkezettel, horganyzott acéllemez idomok, spirálkorcolt vagy hajlítható lemezcsőhöz, NÁ 160-250 mm között, ív, könyök idom LINDAB SAFE BU 90° -os préselt könyökidom, gumitömítéssel, horganyzott 3,00 db

8 Kértük, hogy ajánlattevő a hiba javítását az alábbiak szerint végezze el:
- a főösszesítő 4_1_Zalaegerszeg_erosaram_arazatlan.xls
anyag összesen: 68 287 850 HUF, díj összesen: 51 806 845 HUF
- _3_Zalaegerszeg_tuzjelzohalozat_arazatlan.xls anyag összesen: 6 931 650 HUF, díj összesen 3 528 250 HUF
- a főösszesítő mindösszesen nettó ajánlati ár sorában a nettó 604 775 604 Ft összegnek kell szerepelnie.
A javított mindösszesen nettó ajánlati ár sorában szereplő nettó 604 775 604 értéket kértük, hogy a felolvasólapon is megadni szíveskedjenek.
- Ajánlattevő nem nyújtotta be az orosz tilalom nyilatkozatát.
Tekintettel arra, hogy ajánlattevő nem pótolta a fentiekben felsorolt hiányokat, ezért ajánlattevő ajánlata érvénytelen az alábbi indokok alapján:
- az 1.-2. pontokban felsorolt hiányok pótlásának elmaradása miatt a Kbt. 71. § 9. bek a) alpontjára hivatkozással érvénytelen az ajánlat a Kbt. 73. § (1) bek e) pontja szerint
- a 3-9. pontban felsorolt hiányok pótlásának elmaradása miatt, a Kbt. 73. § (1) bek e) pontja szerint érvénytelen.