Oktatási bútorok beszerzése az EFOP 4.1.2 projektekhez 3 részben keretmegállapodás keretében. Keretösszeg: összesen nettó 60 955 981,- Ft Tervezett és tájékoztató jellegű mennyiségek: 1.rész: 499 db/csomag 2.rész: 747 db 3.rész: 584 db/m Valamennyi rész tekintetében: A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati felhívásban előírt, vagy az azzal - az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat. A KM valamennyi szerződő fél általi aláírás napján lép hatályba és a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a Projekt fizikai befejezésének dátumáig tart. AK által küldött megrendelőben szereplő termékeket nyertes AT-nek a megrendelés kézhez vételének visszaigazolásától számított 30 naptári napon belül a teljesítés helyén átadni, azzal, hogy amennyiben a fenti határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, akkor nyertes AT jogosult a következő munkanapon teljesíteni. AK a közvetlen megrendelés szállításának időpontját és helyét a megrendelés visszaigazolását követő 5. naptári napig módosíthatja. nyertes ajánlattevő jogosult előteljesítésre. A megrendelést a kézhezvételtől számított 2 naptári napon belül írásban vissza kell igazolni. Nyertes ajánlattevő köteles a termékeket (amennyiben azok nem összeszerelt állapotban kerülnek szállításra), a helyszínen összeszerelni, adott esetben beépíteni (felszerelni), üzembe helyezni, azaz rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba hozni. Nyertes AT kizárólag új - nem használt vagy felújított termékeket - fogad el szerződésszerű teljesítésnek. A kiállításokon/vásárokon korábban használt/kiállított bemutatótermékek használt terméknek minősülnek. Rövidítések: Ajánlatkérő (AK); Ajánlattevő (AT); Alvállalkozó (AV); Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD); Közbeszerzési Dokumentumok (KD); Eljárást megindító felhívás (felhívás) Valamennyi rész tekintetében kiegészítés a II.2.5.) ponthoz: A hirdetmény II.2.5. pontjához: Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja - legalacsonyabb ár - szerinti értékeli az ajánlatokat, illetve választja ki a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot. Értékelési szempont: Nettó vételár (HUF) A Kbt. 76. § (5) bekezdésére tekintettel, ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlatkérő igényeinek a beszerzés tárgyaként konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, ezen felül a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja, tekintve, hogy az áru jogszabályokban meghatározott és körülhatárolható szabványtermék, és minőségi szempontok szerint nem differenciálható. A részletes feladatokat a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-07-04.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-05-31.
Ajánlati felhívás (2022-05-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Bútorok (beleértve irodai bútorok), lakberendezési cikkek, háztartási berendezések (kivéve világítás) és tisztítótermékek
Hivatkozási szám: EKR000588452022
Rövid leírás:
Oktatási bútorok beszerzése az EFOP 4.1.2 projektekhez 3 részben keretmegállapodás keretében.
Keretösszeg: összesen nettó 60 955 981,- Ft
Tervezett és tájékoztató jellegű mennyiségek:
1.rész: 499 db/csomag
2.rész: 747 db
3.rész: 584 db/m
Valamennyi rész tekintetében: A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati felhívásban előírt, vagy az azzal - az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
A KM valamennyi szerződő fél általi aláírás napján lép hatályba és a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a Projekt fizikai befejezésének dátumáig tart. AK által küldött megrendelőben szereplő termékeket nyertes AT-nek a megrendelés kézhez vételének visszaigazolásától számított 30 naptári napon belül a teljesítés helyén átadni, azzal, hogy amennyiben a fenti határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, akkor nyertes AT jogosult a következő munkanapon teljesíteni. AK a közvetlen megrendelés szállításának időpontját és helyét a megrendelés visszaigazolását követő 5. naptári napig módosíthatja. nyertes ajánlattevő jogosult előteljesítésre. A megrendelést a kézhezvételtől számított 2 naptári napon belül írásban vissza kell igazolni. Nyertes ajánlattevő köteles a termékeket (amennyiben azok nem összeszerelt állapotban kerülnek szállításra), a helyszínen összeszerelni, adott esetben beépíteni (felszerelni), üzembe helyezni, azaz rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba hozni.
Nyertes AT kizárólag új - nem használt vagy felújított termékeket - fogad el szerződésszerű teljesítésnek. A kiállításokon/vásárokon korábban használt/kiállított bemutatótermékek használt terméknek minősülnek.
Rövidítések: Ajánlatkérő (AK); Ajánlattevő (AT); Alvállalkozó (AV); Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD); Közbeszerzési Dokumentumok (KD); Eljárást megindító felhívás (felhívás)
Valamennyi rész tekintetében kiegészítés a II.2.5.) ponthoz:
A hirdetmény II.2.5. pontjához: Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja - legalacsonyabb ár - szerinti értékeli az ajánlatokat, illetve választja ki a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot.
Értékelési szempont: Nettó vételár (HUF)
A Kbt. 76. § (5) bekezdésére tekintettel, ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlatkérő igényeinek a beszerzés tárgyaként konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, ezen felül a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja, tekintve, hogy az áru jogszabályokban meghatározott és körülhatárolható szabványtermék, és minőségi szempontok szerint nem differenciálható.
A részletes feladatokat a KD részét képező műszaki leírás tartalmazza.

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - AT-k részére elérhetővé teszi.
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR rendelet) 15 - 17. §-ainak megfelelően történik.

Objektum A közbeszerzés hatálya

A rész elnevezése: 1. Oktatási bútorok beszerzése
A rész száma: 1
Rövid leírás:
1. rész keretösszeg: összesen 11 995 780,- Ft
A részletes feltételeket, elvárásokat a KD tartalmazza.
Időtartam: 3 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-4.1.2-17-2017-00091
A rész elnevezése: 2. Oktatási bútorok beszerzése
A rész száma: 2
Rövid leírás: 2. rész keretösszeg: összesen 29 685 936,- Ft
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-4.1.2-17-2017-00092
A rész elnevezése: 3. Oktatási bútorok beszerzése
A rész száma: 3
Rövid leírás:
3. rész keretösszeg: összesen 19 274 265,- Ft
3.rész: 584 db
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-4.1.2-17-2017-00126
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
9821 Győrvár, Balogh Ádám utca 14.
9919 Csákánydoroszló, Vasút utca 31.
9941 Őriszentpéter, Kovácsszer 7.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész tekintetében:
Az eljárásban nem lehet AT, AV, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint.
A kizáró okok igazolásának ellenőrzését AK két körben végzi:
1) Előzetes igazolás:
AT a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD űrlap benyújtásával köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá.
Az EEKD-ban AT/közös AT-k, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az ajánlatában benyújtott, kitöltött űrlappal, a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a kizáró okok fenn nem állásást.
A Kbt. 41/A. § (5) bekezdése és a Kr. 3. § alapján a közös AT-k, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében a nyilatkozatokat (így az EKKD űrlapokat is) az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
2) Igazolás:
Megkövetelt igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazásával: ajánlattevőnek, közös AT-k az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kr. 8. § és 10.§ alapján kell igazolni, figyelemmel a Kr. 12. § - 16. §-ában foglaltakra.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT, az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon AV-k tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, AT-nek/közös AT-knek a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
A Kr. 13. §-ában foglaltak szerint AT-nek/közös AT-knek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkeztetését igazoló cégbírósági dokumentumot (másolatban). Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, az erre vonatkozó, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni. Az EKR-ben AK a KD között elektronikus űrlapként létrehozta a Változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat mintáját, amelyet AT az elektronikus űrlap formájában köteles kitölteni.

A nyilatkozatokkal, igazolásokkal kapcsolatban AK felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11a), a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdésekre.
Tilos közbeszerzési szerződés odaítélése az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti esetekben.
„(1) Tilos a közbeszerzési irányelvek, valamint a 2014/23/EU irányelv 10. cikke (1) és (3) bekezdésének, (6) bekezdése a)-e) pontjának, (8), (9) és (10) bekezdésének, 11., 12., 13. és 14. cikkének, a 2014/24/EU irányelv 7. és 8. cikkének, 10. cikke b)-f) és h)-j) pontjának, a 2014/25/EU irányelv 18. cikkének, 21. cikke b)-e) és g)-i) pontjának, 29. és 30. cikkének, valamint a 2009/81/EK irányelv 13. cikke a)-d), f-h) és j) pontjának hatálya alá tartozó bármely közbeszerzési szerződés vagy koncessziós szerződés odaítélése a következők részére vagy az ilyen szerződések teljesítésének folytatása a következőkkel:

a) orosz állampolgár, vagy oroszországi székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv;
b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az e bekezdés a) pontjában említett valamely szervezet rendelkezik; vagy
c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az e bekezdés a) vagy b) pontjában említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el;
ideértve a szerződés értékének több mint 10 %-át kitevő alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik.
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész tekintetében:
A Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján AT-nak ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bekezdés alapján AK előírja, hogy az EEKD IV. részének az α (alfa): „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” pont kitöltésével kell előzetesen igazolni a felhívásban meghatározott alkalmassági minimum követelménynek való megfelelést.

A Kr. 3. § (3) bek. AT-nak a kapacitást nyújtó szervezetek vonatkozásában is be kell nyújtania a külön EEKD űrlapot az ajánlatában, amelyben csak azon alkalmassági feltételek vonatkozásában kell nyilatkozni, melyekre az AT igénybe kíván venni alkalmassága igazolásához.

Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § rendelkezéseinek megfelelően, két körben végzi: első körben az EEKD-ban tett nyilatkozatot, második körben a bírálat során a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívás alapján benyújtott igazolásokat ellenőrzi. Közös ajánlattétel esetén AT-k mindegyikének vonatkozásában az ajánlatot benyújtó AT-nek külön EEKD űrlapot kell benyújtania.

M.1. AT-nek csatolnia kell a Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján és 22. § (1)-(2) bekezdése szerint a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, legjelentősebb közbeszerzés tárgya (bútor) szerinti referenciáinak ismertetését.

A referencianyilatkozat vagy referenciaigazolás tartalmazza legalább a következő adatokat:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését,
- a teljesítés idejét (év - hónap - nap pontossággal feltüntetett kezdési és befejezési dátum megadásával)
- az eladás és/vagy szállítás tárgyát, mennyiségét (olyan részletezettséggel, hogy az alkalmassági minimumkövetelmények való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen),
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A Kr. 21. § (1a) bek. a) pontja alapján, AK a vizsgált időszak, 3 év (36 hónap), alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett eladásokat és/vagy szállításokat veszi figyelembe. A Kr. 21/A. § irányadó.
AT-nek az alkalmasság igazolása tekintetében Kbt. 65. § (6) - (7), (9) és (11) - (12) bekezdéseiben foglaltak az irányadók.
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
AK a Kr. 24. § (1) bekezdését nem alkalmazza, mert az alkalmassági követelményeket a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített AT-k hivatalos jegyzékében való szereplés kritériumainál szigorúbban határozta meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 69. § (11a), a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdései irányadók.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három éven belül befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített olyan referenciával, amely
aa) az 1. rész tekintetében legalább 50 db bútor eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
ab) a 2. rész tekintetében legalább 70 db bútor eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
ac) a 3. rész tekintetében legalább 60 db bútor eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
Valamennyi rész tekintetében:
Az előírt referencia több szerződéssel teljesíthető. Ugyanazon referencia több részben is bemutatható.
Több részre történő ajánlattétel esetében az ajánlattal érintett részek közül elegendő a magasabb mennyiségi követelményeknek történő megfelelés (részenként a mennyiségi követelmények nem adódnak össze).
Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó személyre/szervezetre eső hányadát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi rész tekintetében:
Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme: HUF
Kifizetés a Kbt. 27/A. §, 134. § (7)-(8), 135. § (1), (6) bek., és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. 6:155. §.
Nyertes AT a szerződésszerű teljesítést követően jogosult 1 db számla benyújtására.
Jótállás: 36 hónap, azonban, ha az adott termék vonatkozásában jogszabály ennél hosszabb jótállási időtartamot határoz meg, abban az esetben a jogszabályban által előírt jótállási időtartamot kell nyertes AT-nak vállalnia.
Részletes feltételeket a KD tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-07-04 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Ekr
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - AT-k részére elérhetővé teszi.
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok esetében a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR rendszer a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - AT-k részére elérhetővé teszi.
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban: EKR rendelet) 15 - 17. §-ainak megfelelően történik.
2. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik, azonban a Kbt. 41/C. § (4) bekezdés szerinti esetekben, ha nincs lehetőség az EKR-ben történő kommunikációra, úgy a következő elérhetőségek is használhatók: fax: +36 13542768, e-mail: kobeszerzes@tricsok.hu.

3. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C §-a az irányadó.

4. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35.§-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását.
5. Az AK gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind AT, mind közös AT-k vonatkozásában.
6. Kiegészítő tájékoztatás a Kbt. 56. § alapján. AK helyszíni bejárást és konzultációt nem tart.
7. AK jelen eljárásban előírja a Kbt. 25. § (3)-(4) és a 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat ajánlatban történő feltüntetését (a 65. § (7) bek. esetén nemleges nyilatkozat is). AK a Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozat benyújtását NEM írja elő jelen eljárásban.

8. Hiánypótlás a Kbt. 71. §-ban foglaltaknak megfelelően, AK nem alkalmazza a Kbt. 71. § (6) bekezdés szerinti korlátozást.
9. AK a IV.2.6.) pontban meghatározott 2 hónap alatt 60 napot ért.
10. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
11. AK alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését.
12. Az ajánlatkérő nem írja elő ajánlati biztosíték nyújtását.
13. Amennyiben ajánlattevő ajánlata részeként valamely dokumentumot nem magyar nyelven nyújt be, abban az esetben az ajánlat részeként benyújtott idegen nyelvű irat, valamint annak magyar fordítása vonatkozásában ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy a magyar fordítás mindenben megegyezik az eredeti nyelvű dokumentummal.

14. Amennyiben az ajánlattevő a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, nem magyar nyelvű nyilvántartás esetén köteles a releváns igazolás vagy információ magyar nyelvű fordítását benyújtani;
15. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az AT, illetőleg az ajánlatban nyilatkozatot aláíró esetében az ajánlatban bármilyen nyilatkozatot aláíró személy aláírási címpéldánya vagy a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. tv. 9. § (1) bek. szerinti aláírási-mintája.

16. AK a Kbt.45.§(1)bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek az alábbi időszakokat tekinti: hétfőtől csütörtökig, 10-15 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 10-14 óráig terjedő időintervallum.
17. AK az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat - annak szükségessége esetén - a Magyar Nemzeti Banknak, a felhívás feladásának napján érvényes hivatalos deviza középárfolyamai alapján számítja át Magyar Forintra.
18. Eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatban a közép-európai idő az irányadó. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a közbeszerzésről szóló 2015.évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeleteinek előírásai szerint kell eljárni.

19. FAKSZ: dr. Seres Csaba 01254; dr. Kerek Éva Gabriella 00861, dr. Bábosik Roland Ottó 01011
20. Az ajánlathoz ajánlattevőknek csatolni szükséges a jelen közbeszerzési dokumentumok önálló mellékletét képező EXCEL fájlban kiadásra kerülő alábbi táblázatokat: kitöltött ártáblázat (kereskedelmi ajánlat), valamint specifikációs táblázat a szakmai paraméterekről (szakmai ajánlat), melyben meg kell adni többek között a megajánlott termék műszaki paramétereit, gyártóját, típusát és/vagy cikkszámát, valamint származási helyét.

21. Ajánlatkérő tájékoztatja Ajánlattevőket, hogy a Kbt. 74. § (2)-(3) bekezdések alapján kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
22. Jelen eljárás olyan egy szakaszból álló közbeszerzési eljárás, amelynek eredményeként az ajánlatkérő egy ajánlattevővel köt keretmegállapodást (Kbt. 105. § (1) bek. a) pont), amely a közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés minden feltételét tartalmazza, így az egyedi szerződést az ajánlatkérő általi közvetlen megrendelés hozza létre a KM-tervezetben foglaltak szerint.

23. AT-nek a szakmai ajánlatban foglalt vállalás alátámasztására csatolni kell az AT által leszállítandó eszköz
- gyártói katalógusát vagy
- a gyártó vagy forgalmazó által hitelesített termékismertetőjét vagy
- a megajánlott eszközre vonatkozó egyéb gyártói vagy forgalmazói dokumentációt (továbbiakban együtt: gyártói dokumentáció).
24. AT-nek nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 107-296706 (2022-05-31)
További információk (2022-07-01) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
AK tájékoztatja az eljárás iránt érdeklődő gazdasági szereplőket, hogy a Kbt. 55. § (1) bekezdés alapján az egyéb közbeszerzési dokumentumok NEM módosultak.
Forrás: OJS 2022/S 128-364585 (2022-07-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Oktatási bútorok beszerzése az EFOP 4.1.2 projektekhez 3 részben keretmegállapodás keretében.
Keretösszeg: összesen nettó 60 955 981,- Ft
Tervezett és tájékoztató jellegű mennyiségek:
1.rész: 499 db/csomag
2.rész: 747 db
3.rész: 584 db/m
Valamennyi rész tekintetében: A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati felhívásban előírt, vagy az azzal - az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
A KM valamennyi szerződő fél általi aláírás napján lép hatályba és a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a Projekt fizikai befejezésének dátumáig tart. AK által küldött megrendelőben szereplő termékeket nyertes AT-nek a megrendelés kézhez vételének visszaigazolásától számított 30 naptári napon belül a teljesítés helyén átadni, azzal, hogy amennyiben a fenti határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, akkor nyertes AT jogosult a következő munkanapon teljesíteni. AK a közvetlen megrendelés szállításának időpontját és helyét a megrendelés visszaigazolását követő 5. naptári napig módosíthatja. nyertes ajánlattevő jogosult előteljesítésre. A megrendelést a kézhezvételtől számított 2 naptári napon belül írásban vissza kell igazolni. Nyertes ajánlattevő köteles a termékeket (amennyiben azok nem összeszerelt állapotban kerülnek szállításra), a helyszínen összeszerelni, adott esetben beépíteni (felszerelni), üzembe helyezni, azaz rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba hozni.
Nyertes AT kizárólag új - nem használt vagy felújított termékeket - fogad el szerződésszerű teljesítésnek. A kiállításokon/vásárokon korábban használt/kiállított bemutatótermékek használt terméknek minősülnek.
Rövidítések: Ajánlatkérő (AK); Ajánlattevő (AT); Alvállalkozó (AV); Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD); Közbeszerzési Dokumentumok (KD); Eljárást megindító felhívás (felhívás)
Valamennyi rész tekintetében kiegészítés a II.2.5.) ponthoz:
A hirdetmény II.2.5. pontjához: Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja - legalacsonyabb ár - szerinti értékeli az ajánlatokat, illetve választja ki a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot.
Értékelési szempont: Nettó vételár (HUF)
A Kbt. 76. § (5) bekezdésére tekintettel, ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlatkérő igényeinek a beszerzés tárgyaként konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, ezen felül a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja, tekintve, hogy az áru jogszabályokban meghatározott és körülhatárolható szabványtermék, és minőségi szempontok szerint nem differenciálható.
Oktatási bútorok beszerzése az EFOP 4.1.2 projektekhez 3 részben keretmegállapodás keretében.
Keretösszeg: összesen nettó 60 955 981,- Ft
Tervezett és tájékoztató jellegű mennyiségek:
1.rész: 499 db/csomag
2.rész: 747 db
3.rész: 584 db/m
Valamennyi rész tekintetében: A közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre hivatkozhat. Minden ilyen esetben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, ajánlatot jelen ajánlati felhívásban előírt, vagy az azzal - az adott termék vonatkozásában a részletes műszaki paraméterek tekintetében - egyenértékű termékre lehet tenni. A műszaki tartalom értékelése során az egyenértékűséget Ajánlatkérőnek kell megítélni, amely eldöntéséhez minden adatot ajánlattevőnek kell megadnia. Ajánlattevő kötelessége tehát annak bizonyítása az ajánlatban, hogy a megajánlott termék az Ajánlatkérő által meghatározott termékkel egyenértékű. Az esetleges el nem fogadást Ajánlatkérő tényszerűen megindokolja. Ajánlatkérő számára ezeknél kedvezőbb jellemzőkkel rendelkező termékre is tehető ajánlat.
A KM valamennyi szerződő fél általi aláírás napján lép hatályba és a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb a Projekt fizikai befejezésének dátumáig tart. AK által küldött megrendelőben szereplő termékeket nyertes AT-nek a megrendelés kézhez vételének visszaigazolásától számított 30 naptári napon belül a teljesítés helyén átadni, azzal, hogy amennyiben a fenti határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, akkor nyertes AT jogosult a következő munkanapon teljesíteni. AK a közvetlen megrendelés szállításának időpontját és helyét a megrendelés visszaigazolását követő 5. naptári napig módosíthatja. nyertes ajánlattevő jogosult előteljesítésre. A megrendelést a kézhezvételtől számított 2 naptári napon belül írásban vissza kell igazolni. Nyertes ajánlattevő köteles a termékeket (amennyiben azok nem összeszerelt állapotban kerülnek szállításra), a helyszínen összeszerelni, adott esetben beépíteni (felszerelni), üzembe helyezni, azaz rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotba hozni.
Nyertes AT kizárólag új - nem használt vagy felújított termékeket - fogad el szerződésszerű teljesítésnek. A kiállításokon/vásárokon korábban használt/kiállított bemutatótermékek használt terméknek minősülnek.
Rövidítések: Ajánlatkérő (AK); Ajánlattevő (AT); Alvállalkozó (AV); Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD); Közbeszerzési Dokumentumok (KD); Eljárást megindító felhívás (felhívás)
Valamennyi rész tekintetében kiegészítés a II.2.5.) ponthoz:
A hirdetmény II.2.5. pontjához: Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja - legalacsonyabb ár - szerinti értékeli az ajánlatokat, illetve választja ki a számára gazdaságilag legelőnyösebb ajánlatot.
Értékelési szempont: Nettó vételár (HUF)
A Kbt. 76. § (5) bekezdésére tekintettel, ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlatkérő igényeinek a beszerzés tárgyaként konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő áru felel meg, ezen felül a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja, tekintve, hogy az áru jogszabályokban meghatározott és körülhatárolható szabványtermék, és minőségi szempontok szerint nem differenciálható.
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-19 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 140-398404
HL-S szám: 140
További információk
Jelen hirdetmény a tárgyi közbeszerzési eljárás Kbt. 53. § (1)-(2) bekezdés szerinti visszavonás érdekében került feladásra. Az V.1) pontban az "Egyéb ok (a közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették):" azért került megjelölésre, hogy a hirdetmény a TEDen feladható legyen