Örökségturisztikai és szabadidős eszközbeszerzés

Csurgó Város Önkormányzata

A közbeszerzés megnevezése: "Örökségturisztikai és szabadidős eszközök beszerzése a csurgói Történelmi Parkban a HUHR/1901/2.1.2/0074 azonosító számú INTERREG V-A Hungary-Croatia 2014-2020 Cooperation Programme Program „Active Tourism meets Advanced Technology in Cross-Border Area (AT@AT.CB)” című projekt keretében"
A projekt keretében új, és innovatív turisztikai vonzerő fejlesztésére kerül sor, amely az aktív turizmuson, az informatikán és a gamifikáción alapul.
A projekt olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek célja az érdekelt felek ismereteinek bővítése és egy felsimerhető márka.
A már meglévő Történelmi Park részeként Csurgó Város Önkormányzata látogatóközpontot hoz létre. A látogatóközpontot korszerű, modern technológiával látják el, és a projekt területének természeti és kulturális örökségéhez kapcsolódó fő információs és bemutató pontként is szolgálni fog.
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a park tartalmazni fogja azokat az elemeket, amelyek a kibővített valóságon és a játékon alapuló innovatív turisztikai attrakció fejlesztése révén az örökség védelme felé irányulnak.
Tekintettel arra, hogy a projektterület természeti és kulturális öröksége meglehetősen változatos, olyan turisztikai attrakció jön létre, amely mind a természeti, mind a kulturális örökséget támogatja. A vonzerő nagyrészt a „kibővített valóságon” és az intelligens eszközökön alapszik. A látogatók ezeket az eszközöket használják majd arra, hogy a kibővített valóság révén további információkat szerezzenek - többet olvashatnak a látnivalókról, a virtuális tárgyak összegyűjtéséről stb.
A közbeszerzés 8 részajánlati köre az alábbi eszközök beszerzésére irányul:
1. részajánlati kör: Játszótéri eszközök beszerzése és játszótér kialakítása
2. részajánlati kör: Informatikai eszközök beszerzése és tartalomfejlesztés
3. részajánlati kör: Hangtechnikai eszközök beszerzése
4. részajánlati kör: Jelmezek és várvédő játékok beszerzése
5. részajánlati kör: Palánkvár kiegészítők beszerzése
6. részajánlati kör: Kerámiaégető kemence beszerzése
7. részajánlati kör: Vásárosbódé beszerzése és kültéri sakk kialakítása
8. részajánlati kör: Kiállítási installációk beszerzése

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-09-09. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-08-04.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-08-04 Ajánlati felhívás
2022-09-06 További információk
2023-01-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2023-05-25 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2022-08-04)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Játékok és játékszerek; vásári szórakoztató eszközök
Hivatkozási szám: EKR000988032022
Rövid leírás:
A közbeszerzés megnevezése: "Örökségturisztikai és szabadidős eszközök beszerzése a csurgói Történelmi Parkban a HUHR/1901/2.1.2/0074 azonosító számú INTERREG V-A Hungary-Croatia 2014-2020 Cooperation Programme Program „Active Tourism meets Advanced Technology in Cross-Border Area (AT@AT.CB)” című projekt keretében" A projekt keretében új, és innovatív turisztikai vonzerő fejlesztésére kerül sor, amely az aktív turizmuson, az informatikán és a gamifikáción alapul. A projekt olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek célja az érdekelt felek ismereteinek bővítése és egy felsimerhető márka. A már meglévő Történelmi Park részeként Csurgó Város Önkormányzata látogatóközpontot hoz létre. A látogatóközpontot korszerű, modern technológiával látják el, és a projekt területének természeti és kulturális örökségéhez kapcsolódó fő információs és bemutató pontként is szolgálni fog. Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a park tartalmazni fogja azokat az elemeket, amelyek a kibővített valóságon és a játékon alapuló innovatív turisztikai attrakció fejlesztése révén az örökség védelme felé irányulnak. Tekintettel arra, hogy a projektterület természeti és kulturális öröksége meglehetősen változatos, olyan turisztikai attrakció jön létre, amely mind a természeti, mind a kulturális örökséget támogatja. A vonzerő nagyrészt a „kibővített valóságon” és az intelligens eszközökön alapszik. A látogatók ezeket az eszközöket használják majd arra, hogy a kibővített valóság révén további információkat szerezzenek - többet olvashatnak a látnivalókról, a virtuális tárgyak összegyűjtéséről stb. A közbeszerzés 8 részajánlati köre az alábbi eszközök beszerzésére irányul: 1. részajánlati kör: Játszótéri eszközök beszerzése és játszótér kialakítása 2. részajánlati kör: Informatikai eszközök beszerzése és tartalomfejlesztés 3. részajánlati kör: Hangtechnikai eszközök beszerzése 4. részajánlati kör: Jelmezek és várvédő játékok beszerzése 5. részajánlati kör: Palánkvár kiegészítők beszerzése 6. részajánlati kör: Kerámiaégető kemence beszerzése 7. részajánlati kör: Vásárosbódé beszerzése és kültéri sakk kialakítása 8. részajánlati kör: Kiállítási installációk beszerzése
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Játékok és játékszerek; vásári szórakoztató eszközök 📦
További CPV-kód: Játékok és játékszerek; vásári szórakoztató eszközök 📦
Számítógépek és tartozékaik 📦
Hang- és videofelvevő és -visszajátszó berendezések 📦
Ipari és laboratóriumi kemencék; hamvasztó- és sütőkemencék 📦
Múzeumi szolgáltatások, illetve emlékművek és műemlékek megőrzésével kapcsolatos szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Somogy 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Csurgó Város Önkormányzata
Postacím: Széchenyi tér 2.
Postai irányítószám: 8840
Postai város: Csurgó
Kapcsolat
Internetcím: http://www.csurgo.hu 🌏
E-mail: bakougyvediiroda@gmail.com 📧
Telefon: +36 303652125 📞
Fax: +36 82471095 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000988032022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000988032022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-04 📅
Benyújtási határidő: 2022-09-09 📅
Közzététel dátuma: 2022-08-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 152-434117
HL-S szám: 152
További információk
A II.2.7. pontban rögzített 120 nap naptári napokban értendő és a szerződés hatályba lépésétől számítódik.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A közbeszerzés megnevezése: "Örökségturisztikai és szabadidős eszközök beszerzése a csurgói Történelmi Parkban a HUHR/1901/2.1.2/0074 azonosító számú INTERREG V-A Hungary-Croatia 2014-2020 Cooperation Programme Program „Active Tourism meets Advanced Technology in Cross-Border Area (AT@AT.CB)” című projekt keretében"
Többet mutasson
A projekt keretében új, és innovatív turisztikai vonzerő fejlesztésére kerül sor, amely az aktív turizmuson, az informatikán és a gamifikáción alapul.
A projekt olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek célja az érdekelt felek ismereteinek bővítése és egy felsimerhető márka.
A már meglévő Történelmi Park részeként Csurgó Város Önkormányzata látogatóközpontot hoz létre. A látogatóközpontot korszerű, modern technológiával látják el, és a projekt területének természeti és kulturális örökségéhez kapcsolódó fő információs és bemutató pontként is szolgálni fog.
Többet mutasson
Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként a park tartalmazni fogja azokat az elemeket, amelyek a kibővített valóságon és a játékon alapuló innovatív turisztikai attrakció fejlesztése révén az örökség védelme felé irányulnak.
Tekintettel arra, hogy a projektterület természeti és kulturális öröksége meglehetősen változatos, olyan turisztikai attrakció jön létre, amely mind a természeti, mind a kulturális örökséget támogatja. A vonzerő nagyrészt a „kibővített valóságon” és az intelligens eszközökön alapszik. A látogatók ezeket az eszközöket használják majd arra, hogy a kibővített valóság révén további információkat szerezzenek - többet olvashatnak a látnivalókról, a virtuális tárgyak összegyűjtéséről stb.
Többet mutasson
A közbeszerzés 8 részajánlati köre az alábbi eszközök beszerzésére irányul:
1. részajánlati kör: Játszótéri eszközök beszerzése és játszótér kialakítása
2. részajánlati kör: Informatikai eszközök beszerzése és tartalomfejlesztés
3. részajánlati kör: Hangtechnikai eszközök beszerzése
4. részajánlati kör: Jelmezek és várvédő játékok beszerzése
5. részajánlati kör: Palánkvár kiegészítők beszerzése
6. részajánlati kör: Kerámiaégető kemence beszerzése
7. részajánlati kör: Vásárosbódé beszerzése és kültéri sakk kialakítása
8. részajánlati kör: Kiállítási installációk beszerzése
A rész elnevezése: Játszótéri eszközök beszerzése
A rész száma: 1
Rövid leírás:
A közbeszerzés 1. részében a Történelmi Parkban játszótér kialakítására kerül sor, ajánlatkérő játszótéri eszközökre és játszótér kialakítására kér ajánlatot.
Az alábbi játszótéri eszközök beszerzésére kerül sor:
1. Vár sárkánnyal, környezetbe illő, egyedi, művészi, kombinált, fából készült játékeszköz:
3D labirintussal, 2db berendezett teremmel, belső létrával, finommotorikus eszközökkel (tekerőkkel ellátott egyedi eszközök), min. 13,5 méter hosszú drótkötélpályával, nagyméretű (min. 200 x min. 280 x min. 320 cm) sárkány szoborelemmel az érkező oldalon, külső-belső kétutas szócsővel, 3 belső szinttel, 180cm indító magasságú üvegszál erősítésű poliészter csúszdával, hegymászó műfogásokkal szerelt mászófallal. (ütéscsillapító területtel együttes mérete: min. 1260 x min. 1977 x min. 400 cm)
Többet mutasson
2. Tematika és minta nélküli forgóhinta:
Tűzi horganyzott és porfestett acél szerkezet, 2mm vastag alumínium alaplemez. Mérete 130 x130 x 80cm (ütéscsillapító területtel együttes mérete: min. 530 x 530cm ). Az eszköz megfelel a szabványoknak: MSZ EN 1176-5, MSZ EN 1176-1 2018
3. 2 db Kétüléses hinta, minta és tematika nélkül:
Környezetbe illő fából készült eszköz, alapanyag rétegelt ragasztott, körmart, mélytelített fenyő vagy akác, rozsdamentes acél, szénacél, PA csavartakarók. Beton pontalapozás kialakításával. 1db laphinta és 1db bébihinta ülőkével szerelve , Legnagyobb esési magasság: 1,27m. (ütéscsillapító területtel együttes mérete: min. 800 x min. 360 x min. 240 cm Az eszköz megfelel a szabványoknak: MSZ EN 1176-2 2017 AC 2020, MSZ EN 1176-1 2018
Többet mutasson
Ajánlatadó feladata az eszközök helyszínre történő szállítása és telepítése.
Játszótér kialakítása
Talajmunkák és Játszótér ütéscsillapító területének kialakítása
- Terület humuszolása és deponiába hordása 260 m2
- Homok ágyazat tükörkészítési munkálatai 260 m2
- Natúr homok ágyazat készítése 40 cm vastagságban 104 m3
- Tömörítési munkálatok 1 db
Az elvárt műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció mellékletét képező műszaki leírás tartalmazza.
Az egyes eszközök, részegységek, tartozékok, szoftverek, stb. típusára utaló megnevezések kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Ennek megfelelően az esetleges cég specifikus vagy szabadalmi oltalom alatt álló megnevezésekkel funkcionálisan és/vagy technikailag egyenértékű, de más elnevezésű termékek azonosnak tekintendőek.
Többet mutasson
Ajánlattevő a megajánlott eszköz megfelelőségét gyártói megfelelőségi nyilatkozattal köteles igazolni. A CE megfelelőség értékelési tanúsítványt kizárólag nyertes ajánlattevő köteles a szerződés megkötésekor bemutatni, azt az ajánlat részeként még nem szükséges csatolni.
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata az adott eszköz beszerzése és leszállítása.
Időtartam: 120 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: A közbeszerzés a HUHR/1901/2.1.2/0074 azonosító számú INTERREG V-A Hungary-Croatia 2014-2020 Cooperation Programme Program „Active Tourism meets Advanced Technology in Cross-Border Area (AT@AT.CB)” című projekt keretében valósul meg.
További információk:
A II.2.7. pontban rögzített 120 nap naptári napokban értendő és a szerződés hatályba lépésétől számítódik.
A rész elnevezése: Informatikai eszközbeszerzés, tartalomfejlesztés
A rész száma: 2
Rövid leírás:
A közbeszerzés 2. részében Ajánlatkérő a Történelmi Park épületeiben elhelyezésre kerülő informatikai eszközökre kér ajánlatot.
1.) Számítógép (Photoboxhoz):
Legalább Intel Core i5 (11th Gen) 4 magos processzorral, legalább 8GB DDR4 memóriával, legalább 256 GB SSD háttértárolóval, legalább 1 darab Gigabit sávszélességű Ethernet csatlakozóval, legalább 6 darab USB 3.0 csatlakozóval, legalább 2 darab USB 2.0 csatlakozóval, legalább 1 darab USB C csatlakozóval, M14 monitorral való kompatibilitás, és Windows 10 operációs rendszerrel.
Többet mutasson
2.) Számítógép (látogatóközpont):
Legalább Intel Core i5 (11th Gen) 4 magos processzorral, legalább 8GB DDR4 memóriával, legalább 256 GB SSD háttértárolóval, legalább 1 darab Gigabit sávszélességű Ethernet csatlakozóval, legalább 6 darab USB 3.0 csatlakozóval, legalább 2 darab USB 2.0 csatlakozóval, legalább 1 darab USB C csatlakozóval, Windows 10 operációs rendszerrel
Többet mutasson
3.) Érintő kijelző (photoboxhoz):
Legalább 14” képátlójú, legalább FullHD (1920*1080) felbontású, legalább 60 Hz képfrissítési gyakorisággal, maximum 6 ms válaszidővel, 16:9 képaránnyal, legalább 2 darab USB-C csatlakozóval, HDMI, maximum 2.69 cm mélységgel, 10.51cm magassággal, 14.84cm szélességgel, legalább 300cd/m2 fényerővel, hangszóró , portré mód ( pivot)
Többet mutasson
4.) Interaktív kijelző (androidos játékokhoz):
- Kijelző:
- 65" képátló, 16:9 képarány
- 3840 (H) x 2160 (V) UHD képfelbontás
- típus: direct type LED
- 370cd fényerő
- 1200:1 kontraszt
- 4000:1 dinamikus kontraszt
- Audio:- 2 x 15W beépített sztereó hangszórópár
- Csatlakoztatások:
- bemenetek: 3 x HDMI 2.0, 1 x VGA, 1 x DisplayPort, 1 x Audio 3.5mm, 4 x USB2, 1 x USB 3.0, 1 x RJ45 - 2 x touch out (USB-B)
- kimenetek: 1 x HDMI 2.0, 1 x S/PDIF, 1 x Audio 3.5mm, 1 x RJ45
- vezérlés: 4 x USB-B interactive, 1 x RS232
- Érzékelő rendszer:
- infra multi-touch, kézzel és tollal is működtethető
- kompatibilitás: Windows10/Windows8/Windows7/Windows XP /Linux/Mac/Android/Chrome
- 20 érintés kezelése
- biztonsági AG üveg előlap
- Beépített Android rendszer:
- verzió: 8.0, dual core A73 + dual core A53, Dual-core Mali G51 GPU, 3 GB RAM, 16 GB ROM
- Vezeték nélküli csatlakoztatás:
- WiFi / Bluetooth
- Tápellátás:
- 100-240V~ 50/60Hz, fogyasztás: standby ≤ 0,5W, maximum 220W
Méret és tömegadatok:
- befoglaló fizikai méretek: 1546 mm x 95 mm x 943 mm
- tömeg: 45 kg
- VESA rögzítés, szabvány (mm): 600 (W) x 400 (H)
- Tartozékok:
- alap: hálózati tápkábel, HDMI kábel, USB kábel, toll (2 db), távvezérlő
- Wifi/Bluetooth modul
- Garancia:
- minimum 3 év
- Keret színe:
- fekete
5.) Smart LED Televízió (látogatóközpont)
4K ultra HD, 3840*2160 felbontás, legalább 189 cm hasznos képátló. 2*10W teljesítményű hangszóró, Portok: 3 x HDMI
Csatlakozók:
1 x RJ-45
1 x S/PDIF
1 x Composite In
CI+ slot
1 x Component input
2 x USB
2 x RF
6.) Kamera (photobox):
Legalább 4K felbontással, beépített mikrofonnal. 4K felvétel 30 képkocka frissítési sebességgel, automatikus fókusszal. Átlós látószög legalább 90°/78°/65°
7.) Webkamera (látogatóközpont):
Olyan webkamera, amely képes 4k minőségű képet legalább 30fps frissítéssel továbbítani, továbbá rendelkezik beépített mikrofonnal is.
- 5-szörös HD zoommal és motoros pásztázással
- Látószög: Átlósan: 120°, vízszintesen: 113°, függőlegesen: 80,7°
- Teljes teremlefedés (látószög + pásztázás és döntés): 163° széles x 110° magas
- Legalább 64 bites Windows 10 kompatibilitás
8.) 3d Holografikus Kijelző - 2 db:
Olyan holografikus kijelző amely 43" átmérőjű kijelzővel rendelkezik, illetve 16:9-es képaránnyal, legalább egy USB csatlakozóval, illetve 1 darab HDMI csatlakozóval, továbbá egy darab RJ45 típusú csatlakozóval rendelkezik. Támogatott formátumok: legalább Mpeg4
Többet mutasson
9.) Egyedileg tervezett „Photobox” kioszk - photobox-berendzéseit biztosító egyedi fém ház:
Kioszk készítése, amiben egy kijelző és egy webkamera kap helyet. A kijelző és a kamera előtt karcolásálló plexi vagy temperált üveg kerül. A doboz belsejébe egy kicsi asztali számítógép kerül, amit egy ajtón keresztül lehet elérni és egy belső polcon foglal helyet.
Többet mutasson
A kamera egy standard csavarral (1/4-20 UNC) és egyedi készítésű felfogatóval kerül rögzítésre (bele kell tervezni vagy legyártani pl. 3D nyomtatással). A kijelző felfogatását szintén 3D nyomtatással vagy egyéb módon meg kell oldani a kerethez.
10.) Állítható magasságú Fali Konzol:
Olyan fali konzol amely kompatibilis a VESA 400*400 szabvánnyal illetve teherbírása legalább 40 kilogramm. Falra szerelhető kivitel, amelyen a felszerelést kijelző magasságát gázteleszkóppal vagy rugókkal megtámasztott karok segítségével vertikálisan képes szabályozni. A két végpont között legalább 30cm különbségnek kell lenni.
Többet mutasson
11.) Fali Tartókonzol:
Forgatható és dönthető fal tartókonzol, amely a VESA 75*75 szabvánnyal kompatibilis, a karnak 1 középső csuklóponttal kell rendelkeznie, maximum 30KG teherbírással kell rendelkeznie.
12.) Fali tartó:
Legalább 35 Kg teherbírású, VESA 600*400 szabványnak megfelelő kijelző megtartására képes fali kar. A Faltól legalább 10 cm távolságban.
13.) Vagyonvédelmi Rendszer:
Legalább 2 csatornával rendelkező NVR felvevő, legalább 1TB kapacitású merevlemezzel, Legalább 4darab, 4MP felbontású IK10 Vandálbiztos "DÓM" kialakítású fém házas, 2,8mm-es lencsével rendelkező legalább 30M éjjellátó távolsággal, 2 db kültéri, 3 db beltéri (2 db dóm 360 fokos, + 1 db középső részt figyeli- Cam2)
Többet mutasson
14.) Világító panelek:
min. 4000K színhőmérsékletű világítótestek (LED) Négyzet alakú, változtatható színhőmérsékletű, 3300-5600K között illetve változtatható fényerejű, tartozék hálózati adatperrel. Állványra szerelhető
15.) GreenScreen:
0,177,64 RGB színkódú neonzöld színű fal - 354-c Pantone Színű
Fenti eszközbeszerzésen túlmenően nyertes ajánlattevő feladata az informatikai tartalomfejlesztés is az alábbiak szerint:
- Kép Készítő Küldő alkalmazás a photoboxhoz
- 4 db Android alapú játék fejlesztése (Lsd. részletes műszaki specifikáció)
- 3D holografikus kijelzőre való tartalomfejlesztés (Lsd. részletes műszaki specifikáció)
A rész elnevezése: Hangtechnikai eszközök beszerzése
A rész száma: 3
Rövid leírás:
A közbeszerzés 3. részében megkötésre Ajánlatkérő a Történelmi Park épületeiben elhelyezésre kerülő hangtechnikai eszközökre kér ajánlatot.
1.) 2 db aktív hangfal:
Aktív 2 utas hangfal. 15" mélysugárzó és 1" magassugárzó, 800W-1400W közötti töltési teljesítmény, legalább 700W RMS teljesítmény, 120dB-130dB közötti hangnyomás, 45Hz-20Hz közötti frekvenciatartomány, felületre téve és állványra tehető, beépített RCF által kidolgozott DSP szabályozó, XLR bemenet, fekete színben.
Többet mutasson
2.) 4 db vezeték nélküli mikrofon:
Vezeték nélküli dinamikus, kéziadós szett. Két antenna, 2 db AA méretű elemmel működő kéziadó, ABS ház, működési frekvencia 548-572 MHz, 8 frekvencia bank, bankonként 10 gyárilag beállított csatornával, minimum 100m hatótávolsággal.
Többet mutasson
3.) 30 m taposó csatorna:
Mini kábeltaposó - 3 csatornás, nyitható sárga tető, max. terhelés 2 tonna. Hosszúság: 100 cm, Szélesség: 29 cm, Magasság: 4,8 mm,
Csatornák száma: 3
Csatornák szélessége: min. 35 mm
4.) Vízálló bluetooth hangszóró:
20 000 mAh újratölthető akkumulátor: A beépített, újratölthető Li-ion akkumulátor, 24 órányi lejátszási idő és töltés támogatása két USB porton keresztül. IPX7 vízállóság, 2x30 Watt teljesítmény: 50Hz - 20kHz-es jeltartomány, 2db USB porttal felszerelve, amely több eszköz egyidejű feltöltésére teszi lehetővé. Beltér, Kültér funkció.
Többet mutasson
5.) 4 db Audioguide berendezés
Hangerőszabályzó, nyelvválasztási opció(HU HR EN), 3.5mm jack csatlakozó, beépített fejhallgató
Időtartam: 60 nap
További információk:
A II.2.7. pontban rögzített 60 nap naptári napokban értendő és a szerződés hatályba lépésétől számítódik.
A rész elnevezése: Jelmezek és várvédő játékok beszerzése
A rész száma: 4
Rövid leírás:
A közbeszerzés 4. részében Ajánlatkérő a Történelmi Park gyermekkorú látogatói által felhasználásra kerülő jelmezek és várvédő játékok beszerzésére kér ajánlatot.
Az alábbi jelmezek és várvédő játékok beszerzésére kerül sor:
1. 20 db egyedileg elkészített török fiú jelmez (két méretben: 10 db 146 cm, 10 db 158 cm)
- sapka anyaga: posztó, színe: piros
- mellényke anyaga: sztreccs bársony, színe: sárga, vagy zöld
- buggyos nadrág, anyaga: ponzs, színe: piros vagy kék
2. 20 db egyedileg elkészített keresztes lovag tunika (két méretben: 10 db 146 cm, 10 db 158 cm)
- keresztes lovag tunika anyaga: vászon, színe: fehér alapon piros kereszt
3. 10 db egyedileg elkészített hercegnő ruha (két méretben: 5 db 146 cm, 5 db 158 cm)
- középkori jellegű, hosszú ujjú, mell alatt berakott. kétoldalt fűzővel állítható
- anyaga: sztreccs bársony. arany illetve ezüst paszománnyal díszítve, a nyakán csipkével
- színe: 2 db bordó, 3 db türkiz- 122 cm, 3 db bordó, 2 db türkiz- 146 cm
- csúcsos süveg, fátyollal
4. 10 db egyedileg elkészített szolgálólány ruha (két méretben: 5 db 146 cm, 5 db 158 cm)
- egy gumis szoknya, kötény, blúz, kendő
- anyaga: szoknya: kékfestő jellegű pamutvászon, apró mintával,
- alapszín: kék illetve bordó - kötény és blúz anyaga: vászon, színe fehér
- kendő anyaga: kékfestő jellegű pamutvászon, apró mintával,
5. 10 db egyedileg elkészített török lány ruha (két méretben: 5 db 146 cm, 5 db 158 cm)
- buggyos nadrág, díszes övvel, rövid ujjatlan felső, a vállán fátylas fodorral, és egy
- homlokpánt (pénzekkel, gyöngyökkel díszítve)
- anyaga: nadrág és a fátyol muszlin, a felső elasztikus pamut jersey
- színe: 3 db narancs, ciklámen övvel és fátyollal, 2 db ciklámen, narancs fátyollal és övvel- 122 cm, 3 db türkiz, ciklámen övvel és fátyollal, 2 db ciklámen, türkiz övvel és fátyollal- 146 cm
6. 40 db habszivacskard
- anyaga: puha, rugalmas habszivacs
- mérete: 76 cm
- színe: különböző színű, élethű barna vagy fémes színhatású
7. 10 db fakard
- Keményfából készülő fakard, hosszúsága minimum 40, maximum 80 cm, színe natúr fa,
8. 10 db fapajzs
- Keményfából készülő fapajzs
- Alakja
Tartalomfejlesztés:
A fapajzsok különböző címereket tartalmaznak, melyek fejlesztése ajánlatadó feladata. A címerek pontosítása a szerződéskötést követően történik.
9. 10 db faszablya
- ● anyaga: natúr fa
Keményfából készülő faszablya, hosszúsága minimum 50, maximum 90 cm, színe natúr fa,
10. 6 db török kort idéző párna
Méret: 45 x 45 cm
2 db zöld, 2 db bordó, 2 db kék színben
Az egyes eszközök, részegységek, tartozékok, stb. típusára utaló megnevezések kizárólag a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Ennek megfelelően az esetleges cég specifikus vagy szabadalmi oltalom alatt álló megnevezésekkel funkcionálisan és/vagy technikailag egyenértékű, de más elnevezésű termékek azonosnak tekintendőek.
Többet mutasson
Ajánlattevő a megajánlott eszköz megfelelőségét gyártói megfelelőségi nyilatkozattal köteles igazolni.
Időtartam: 90 nap
További információk:
A II.2.7. pontban rögzített 90 nap naptári napokban értendő és a szerződés hatályba lépésétől számítódik.
A rész elnevezése: Palánkvár kiegészítők beszerzése
A rész száma: 5
Rövid leírás:
A közbeszerzés 5. részében Ajánlatkérő a Történelmi Parkban található palánkvár kiegészítő eszközeinek szállításáre kér ajánlatot.
Az alábbi eszközök beszerzésére kerül sor:
Palánkvár kiegészítői:
1.) 1 db oszlopkirakó:
Az oszlopkirakó anyaga tömör fa, felületén color nyomattal, uv álló fóliával. Az elemek összeforgatásával 4 képet lehet kirakni.
A képek tematikája:
A négy oldalon négy öltözék:
- johannita lovag
- lovagi páncélos vitéz
- régi magyar nagyasszonyi viselet (Pemfflinger Katalin)
- középkori jobbágy nő
A tartalomfejlesztés nyertes ajánlattevő feladata.
2.) 1 db Tili-Toli játék:
- anyaga habosított pvc,
- a mozgó elemek mérete 7X7 cm, mozgó elemek száma 15 db.
- Nyomat: color nyomat, uv álló fóliával
- A játék befoglaló mérete 35 X 35 cm.
A kép tematikája: Mátyás címere
3.) 1 db távcső lencse nélkül:
A távcső anyaga kúposan esztergált - monokulár - távcső, a távcső lencsét nem tartalmaz, csak a távcső belsejében lévő lyuk vezeti a tekintetet a megadott irányba. A távcső befoglaló mérete: mozgató mechanika: 10 X 30 cm esztergált távcső hossza 35 cm. A távcső 4 irányban, jobbra, balra, felfelé és lefelé történő mozgatását egy rozsdamentes acélból készült mechanika segíti, melyet korlátra vagy fa tartóoszlopra lehet szerelni. Nem lényeges sem kialakítás, sem a szerelés technikája.
Többet mutasson
Tartalomfejlesztés nem szükséges.
4.) 1 db panorámaforgató:
- A panoráma forgató állványa gyalult, csiszolt, vízbázisú lazúrral (a fa védelmére szolgáló átlátszó vagy féligátlátszó keverékkel, ahol a kezelt fa szerkezete még felismerhető) kezelt fából készül.
- A mozgó elemek a kockák, számuk 4 db, amelyek 20 X 20 X 20 cm kiterjedésűek
- A kockák anyaga 19 mm vastag habosított pvc, nyomatuk, color nyomat, uv álló fóliával.
- A kockák egy 1⁄2 zoll átmérőjű tengelyen forognak, a tengely vízszintesen kell az oszlopok közé rögzíteni.
- a Héttorony és környéke, ahova Török Bálintot zárták
- Buda látképe, mielőtt a török elfoglalta
- a törökök tábora a szultán sátorával
- egy török mecset
5.) 1 db kockavarázs kirakó:
A kockavarázs kirakó anyag 10 mm vastag rétegelt lemez. A kockák száma 8 db, amiket egy tárolódobozban kell elhelyezni.
- jurta
- félig földbe vájt honfoglalás kori téli szállás
- kolostor
- vár (pl. Nagyvázsony, Boldogkő)
- kastély (pl. keszthelyi Festetics)
- katonai sátor (középkori török)
- zsúptetős-gerendás parasztház,
- barokk városi lakóház
6.) 1 db állványos memóriajáték:
- A memória játék anyaga gyalult, csiszolt, lakkozott fenyő.
- A mozgó elemek száma 20 db, mozgó elemek mérete 8 X 10 cm.
- A mozgó elemek 6 mm átmérőjű rozsdamentes acél tengelyen forognak.
A képek tematikája: 10 pár: történelmi személyiségek arcképei:
Árpád vezér, Szent István király, Szent László király, IV. Béla király, Zrínyi Miklós (szigetvári hős), ifj. Zrínyi Miklós (költő és hadvezér), Mária Terézia királynő, gróf Festetics György, Erzsébet királyné (Sissi), gróf Apponyi Albert.
7.) 1 db Fotókeret:
- Anyaga: 19 mm vastag habosított pvc color nyomattal, uv. álló fóliával
- tartószerkezet anyaga: gyalult, csiszolt, festett fenyő
- a keretméret: 50 X 70 cm
- a fotóablak: 30 X 50 cm
A kép tematikája: A történelmi park és a Csokonai-kiállítás logói.
A tartalomfejlesztés nyertes ajánlattevő feladata. A logókat ajánlatkérő nyertes ajánlattevő rendelkezésére bocsátja.
8.) 1 db négykezes labirintus
50 cm átmérőjű, 30 mm vastagságú, palfoam anyagból készült, körkörösen mozgatható, 5 mm plexi
borítású labirintusjáték.
A kép tematikája: csurgói csata
9.) Állomások interaktív táblái:
Az interaktív táblák (10 db) tartószerkezete gyalult, csiszolt, vízbázisú festékkel kezelt fenyő. A táblák rögzítése a faszerkezethez hátulról csavarozott min. 1300 X min. 60 X min. 40 mm-es zártszelvénnyel történik pontalapba.
Az interaktív információs felület anyaga 10 mm vastag habosított pvc (Palfoam), erre a felületre kerül az uv fóliával védett color nyomat.
Az interaktív elemek jobbra- balra elforduló korongok, melyeknek átmérője min. 100 mm, maximum 200 mm. A korongoknak könnyedén kell elfordulni a felületen, azt nem sérthetik fel. A képek tematikájának kidolgozása ajánlatkérő feladata, ez határozza meg a korongok színét.
Többet mutasson
A táblák tematikája és technikája részletesen a műszaki leírésban.
10.) Infógrafika
Egy min. 11m - maximum 12 m hosszú infógrafika, amely a csurgói vár történeti korszakait eleveníti meg. A képen legalább 4 állomásnak kell lennie, és az ábrázatnak az adott állomásnál, a megfelelő időintervallum korához kell igazodni, és a rajta szereplő motívumoknak is tükröznie kell a kort. A kialakításnál és tervezésnél figyelembe kell venni hogy az állomásoknál audioguide rendszerek lesznek elhelyezve, ezért azt olyan módon kell kialakítani hogy legyen hely hagyva ahova az audioguide elhelyezhető, olyan módon hogy az ne takarjon ki semmit. A képi kialakítás történelmi szöveges leírását a megrendelő biztosítja az ajánlattevő számára, aki egy kész tervezettel, válaszol, amelyet az ajánlatkérővel közösen véglegesítenek.
Többet mutasson
Téma: csurgói vár történeti korszakai, A tartalomfejlesztés nyertes ajánlattevő feladata.
A rész elnevezése: Kerámiaégető kemence beszerzése
A rész száma: 6
Rövid leírás:
A közbeszerzés 6. részében a Történelmi Park egyik épületében elhelyezésre kerülő kerámiaégető kemence beszerzésére kér ajánlatot Ajánlatkérő.
Elektromos kerámiaégető kemence (1 db) műszaki jellemzői:
- Átmérő/ magasság: min. 480 mm, magasság: min. 570 mm
- Külső méretek szél×mély×mag: min. 660×970×1000
- Űrtartalom: min. 100 liter
- Feszültség: min. 380 V
- Teljesítmény felvétel: min. 7,0 kW
- Áramfelvétel: min. 13 A
- Hálózati biztosíték értéke: min . 16 A/ fázis
- Hőfokszabályzó típusa: B 400
- Hőérzékelő típusa: platina-rhódium/platina
- Maximális hőmérséklet: 1320 °C
- Tömege min. 100 kg
- Falazatának anyaga Több rétegű,
- Kemencetér anyaga: habsamott tégla,
- Háttérszigetelés: vákuumformázott szigetelő lemezek,
- Kemenceház anyaga: rozsdamentes acél
- Funkció: Energiatakarékos, programozható égetés, magyar nyelvű kijelző és használati kézikönyv; min. 5 tetszés szerinti program beállíthatósága, égetési görbe vezérlése 1 °C pontossággal, automatikus program indítása és leállítása, részletes információs menüvel
Többet mutasson
A nyertes ajánlattevő feladata az adott eszköz beszerzése, leszállítása, üzembehelyezése és betanítása.
A rész elnevezése: Vásárosbódé beszerzése és kültéri sakk kialakítása
A rész száma: 7
Rövid leírás:
A közbeszerzés 7. részében Ajánlatkérő a Történelmi Parkban elhelyezésre kerülő vásári bódék beszerzésére és kültéri sakk kialakítására kér ajánlatot.
1.) Vásárosbódé műszaki tartalma
Árusító faház, vásári pavilon, minimum 2m x 2m- es, kiadó ablakkal (10 db)
- anyaga: lucfenyő
- ajtó: kulcsos-kilincses szimpla, melynek átjárhatósági mérete: min. 75 x min. 180 cm
- átadó pult mérete: min. 1.2 x min. 0.8m-es lehajtható, mely lucfenyőből készült
- a termék mérete: min. 2m x 2m
- A tető fedése lehet zsindely illetve ponyva.
2.) Sakk kialakítása
Kültéri sakkbábuk elkészítése:
32 db tölgyfából készült, faragott kétszínű (16 db fekete, illetve 16 db fehér) kültéri sakkbábú szállítókerettel, színre pácolva, lakkozva, vastag lazúrral (a fa védelmére szolgáló átlátszó vagy féligátlátszó keverékkel, ahol a kezelt fa szerkezete még felismerhető) kezelve
Többet mutasson
Bábu mérete: a legnagyobb maximum 80 cm.
Talpátmérő: 18 cm
Pótbábuk száma: 2 db (1 világos és 1 sötét gyalog)
Kültéri sakktábla készítési, térkövezési munkálatai:
- Földmunka - tükörkészítése
- Szegély lerakása 12,8 fm
- Sóderágy készítése 10cm vastagságban 10,24 m2
- CKT réteg készítése 15 cm vastagságban 10,24 m2
- Ágyazóréteg készítése 10,24 m2
- Térkő lerakása, bevágása, levibrálása és besöprése 10,24 m2
Térkő színei: világos és sötét
A nyertes ajánlattevő feladata az adott eszköz beszerzése és leszállítása, valamint a kültéri sakktábla készítési munkái (részben építési munkák ellátásával).
A rész elnevezése: Kiállítási installációk beszerzése
A rész száma: 8
Rövid leírás:
A közbeszerzés 8. részében a Történelmi Parkban épületében elhelyezésre kerülő kiállítási installációk kialakítására, szállítására és elhelyezésére kér ajánlatot.
Kiállítási installációk
Helyszín: Történelmi Park, Díszterem
Munkacím: 1000 lépés az Óvárosban
A kiállítás szakmai hátterét az Ajánlatkérő képviseletében eljáró kurátor biztosítja, a kurátor által készített forgatókönyv tartalmazza a szakmai anyagot, vagyis a kiállításon megjelenő archív fényképeket, szövegeket, feliratokat, stb.
A grafikai elemeket, háttereket, betűtípust, betűméretet, stb. a kiállítás arculati kézikönyve tartalmazza, amelyet az Aajánlattevőnek szükséges összeállítania.
A 6 történeti tematikus egység, ami felosztja a kiállítóteret:
I. Johanniták, középkori óváros
II. Templom története, piac, pünkösdi búcsú
III. Török kor, Pemfflinger Katalin virágoskertje
IV. Festeticsek kora, az iskola elindítása
V. Kora újkor, világháborúk
VI. II. világháború utáni évtizedek, tejüzem, TSZ raktár
Grafikai tervezés és arculati kézikönyv:
Kiállításkészítés során Ajánlatkérő állítja össze a szakmai anyagot, vagyis a kiállításban megjelenő archív fényképeket, szövegeket, feliratokat, stb, melyeket a kiállítás forgatókönyve tartalmaz.
A grafikai tervezés és az arculati kézikönyv összeállítása a nyertes Ajánlattevő feladata, a teljes kiállítási anyag és forgatókönyv ismeretében, melyet Ajánlatkérő biztosít.
A kiállításhoz kapcsolódó tartalomfejlesztés szintén nyertes Ajánlattevő feladata.
Az installációs elemek elkészítése a nyertes Ajánlattevő feladata.
Az installációs elemek helyszíni kihelyezése a nyertes Ajánlattevő feladata.
Installációs elemek:
1.) padlómatrica térképpel (7 db)
● méretek: 200x200 cm
● kivitelezés: színes matricás nyomat, kopásálló fóliával laminálva
● elhelyezése: a hidegburkolaton, egy-egy tematikus történeti egység „kereteként”
● tartalomfejlesztés: adott korszakhoz illesztve Óváros korabeli térkép (7 db, a 6 történeti korszak és a bejáratnál az óváros jelenlegi térképe/drónfelvétele) A szakmai anyagot Ajánlatkérő biztosítja a nyertes ajánlattevő számára.
● Elvárt feladat: A térkép rászerkesztése a nyomatra módosítás nélkül.
2.) részben fényáteresztő ablakmatrica az ablakokon (6 db)
● méretek: 46x73 cm (pontos méret)
● kivitelezés: részben átvilágítható ablakmatricán színes nyomat
● elhelyezése: az ablaküvegre rögzítve
● tartalomfejlesztés: az Óváros korabeli grafikusan rekonstruált látképe történeti egységenként (lsd. 6 történeti korszak), valamint a korszakból származó idézet. A szakmai anyagot (az Óváros korabeli látképét, illetve az idézeteket) Ajánlatkérő biztosítja a nyertes ajánlattevő számára. A molinók nyomatainak és a látkép grafikus szerkesztése a nyertes Aajánlattevő grafikusának feladata.
Többet mutasson
3.) molinó a két oldalsó kétszárnyú ajtón (2 db)
● méretek: min/max 200x240 cm/220x250 cm
● kivitelezés: pvc átvilágítható molinóanyagon színes nyomat
● elhelyezése: a középső, bejárati kétszárnyú ajtó jobb és bal oldalán lévő két db kétszárnyú ajtó elé függesztve
● tartalomfejlesztés: az első ajtón Csurgó története, első okleveles említése, ábrák, képek, a másik ajtón az újkori Csurgó története, visszaemlékezések, fotók
● A szakmai anyagot (ábrák, képek, stb.) Ajánlatkérő biztosítja a nyertes Ajánlattevő számára.
● A molinók nyomatainak grafikus szerkesztése a nyertes Ajánlattevő feladata.
4.) tablók (összesen 16 db)
● mérete k: min/max 90x53 cm/ 90x60 cm) (rögzítési módtól függően)
● kivitelezése: a tabló alapanyaga fa, színes nyomdai nyomattal
● elhelyezése: az oszlopok körül keretes szerkezettel rögzítve 4-4 db tabló
● tartalomfejlesztés: egy-egy oszlop körül 3 oldalán a tematikus korszakhoz kapcsolódó szöveg, képekkel, a 4. a terem belső része felé néző oldalán pedig Csurgó városfejlődését bemutató térképe grafikusan, 4 korszakból, azaz összesen 12 információs tabló és 4 térkép kerül fel a 4 db oszlopra a terem közepén. A korszak a 6 kiemelt történeti egységhez kapcsolódik.
Többet mutasson
● A térképet, valamint a tablók elkészítése nyertes Ajánlattevő feladata.
5.) interaktív, fából készült virágoskert (1 db)
● méretek : 200x100 cm (pontos méret)
● kivitelezése: az interaktív játék alapanyaga fa, színes nyomdai nyomattal, zsanérral nyitható, eltolható, forgatható elemekkel, mágneses beilleszthető ábrákkal
● elhelyezése: a (bejárattól nézve) bal oldali boltíves falon horizontálisan
● tartalomfejlesztés: részletesen ld. a műszaki tartalomban.
- A szakmai anyagot (ábrák, képek, stb.) Ajánlatkérő biztosítja a nyertes Ajánlattevő számára.
- Az interaktív fal, a rákerülő képek, grafikai elemek grafikus szerkesztése és kivitelezése a nyertes Ajánlattevő feladata.
6.) satírozótábla (1 db)
● méretek: 15x21 cm
● kivitelezése: A satírozótábla anyaga műanyag, egyszínű, fa állványon rögzítve. A tartószerkezet úgy van kialakítva, hogy a zsírkréta és a papírok tárolására is alkalmas.
● elhelyezése: a (bejárattól nézve) a jobb oldali falon két, eredeti visszahelyezett oszlop között elhelyezett fa állványon
● tartalomfejlesztés: Festetics család címere
● A kiállításban megjelenő archív fényképeket, szövegeket, feliratokat, szakmai tartalmat stb,. Ajánlatkérő biztosítja a nyertes Ajánlattevő számára.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 8840 Csurgó, Táncsics tér 2. (Csurgó belterület 14 hrsz.)

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok valamennyi rész ajánlati körben:
1.) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevő), alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson
2.) Az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, akivel szemben az 1.) pontban meghatározott kizáró okok az eljárás során következnek be.
Igazolási módok:
1) Előzetes igazolás Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (EEKD) benyújtásával igazolja az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdései és a 321/2015. Korm. rendelet 2-4. §-ai és 6-7. §-ai alapján. Az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók esetében a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
Többet mutasson
2) A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése szerinti felhívásra benyújtandó igazolások Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be változásbejegyzési eljárás hiányában). Öntisztázás a Kbt. 64. § alapján lehetséges.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlat benyújtásakor a Kr. II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia ajánlattevőnek, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, nem kéri az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását. Mivel az AK elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelményeket nem kell az EEKD-ben feltüntetni. (AK ezzel összefüggésben felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pont rendelkezésére).
Többet mutasson
A Kr. IV. Fejezetében említett igazolási módok a Kr. V. Fejezetének megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek.
Többet mutasson
Ajánlatkérő előírása a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti igazolási módra vonatkozóan:
Benyújtandó AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet P1) nyilatkozata az adott részajánlati kör tárgyát képező és az alkalmassági követelmények között meghatározott eszközök szállításából és/vagy értékesítéséből származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételről legfeljebb a felhívás feladásának napjától visszafele számított három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre visszamenőleg, attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak. (Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pont, Kr. 19. § (1) bekezdés c) pont). Elegendő azon év(ek) adata(i) megadása, amellyel a megfelelést igazolni kívánja(k).
Többet mutasson
Ha a gazdasági szereplő a fentiekben előírt iratokkal, adatokkal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a mérleg, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolása során a Kr. 19. § (3) bekezdése szerint járhat el.
Többet mutasson
Amennyiben az előírt alkalmassági feltételnek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, az előzőek szerint előírt igazolási módon túl, a Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdése szerinti releváns nyilatkozatok és igazolások is benyújtandók az ajánlatban. Továbbá a gazdasági szereplő köteles az adott - általa igazolandó - alkalmassági feltételnek való megfelelést a fentiekben előírtak szerint igazolni (Kbt. 67. § (3) bekezdés).
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P1) Alkalmas AT, ha rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafele számított legfeljebb három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre visszamenőleg
- az 1. rész esetében fa alapanyagú kültéri bútor és/vagy Játszótéri eszközök szállításából és/vagy értékesítéséből származó nettó 10 000 000,- Ft,
- az 2. rész esetében informatikai eszközök szállításából és/vagy értékesítéséből származó nettó 15 000 000,- Ft,
- a 3. rész esetében hangtechnikai eszközök szállításából és/vagy értékesítéséből származó nettó 3 000 000,- Ft,
- a 4. rész esetében történelmi viselet és/vagy fajátékok szállításából és/vagy értékesítéséből származó nettó 1 500 000,- Ft,
- az 5. rész esetében fa alapanyagú, kültéri interaktív eszközök szállításából származó nettó 5 000 000,- Ft,
- a 6. rész esetében kerámia égető kemence szállításából származó nettó 2 000 000,- Ft,
- a 7. rész esetében fa alapanyagú kültéri bútorok vagy egyéb kültéri eszközök szállításából és/vagy értékesítéséből származó nettó 5 000 000,- Ft,
- a 8. rész esetében kiállítási installáció szállításából és/vagy értékesítéséből származó nettó 6 000 000,- Ft
árbevétellel.
Alanyi kör: A III.1.2./P1) pontban meghatározott követelménynek közös AT-k együttesen is megfelelhetnek (Kbt. 65. § (6) bekezdés). A gazdasági szereplők (GSz-k) közül elegendő csak annak nyújtani a vonatkozó igazolást, aki az adott alkalmassági feltétel igazolásában részt vesz. Az előírt alkalmassági feltételnek AT más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül (Kbt. 65. § (7)-(8) és (11) bekezdés).
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
A) Előzetes igazolás M/1. Ajánlattevő az EEKD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívásra benyújtandó igazolások M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 72 hónap legjelentősebb szállítása ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal:
Többet mutasson
- a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap),
- a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége),
- a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel),
- a szállítás mennyisége,
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, a 321/2015. Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont, a 22. § és 24. § alapján.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 72 hónapban teljesített pozitív (a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt), az alábbi követelményeknek megfelelő referenciával/referenciákkal:
Többet mutasson
- az 1. rész esetében legalább 2 db fa alapanyagú kültéri bútor vagy játszótéri eszköz,
- a 2. rész esetében legalább 1 db asztali számítógép,
- a 3. rész esetében 1 db aktív hangfal és legalább 2 db vezeték nélküli mikrofon,
- a 4. rész esetében legalább 5 db egyedileg elkészített történelmi viselet vagy jelmez,
- az 5. rész esetében legalább 1 db oszlopkirakó és 1 db panoráma forgató,
- a 6. rész esetében legalább 1 db kerámia égető kemence,
- a 7. rész esetében legalább 3 db fa alapanyagú kültéri bútor vagy egyéb kültéri eszköz,
- a 8. rész esetében legalább 2-2 db padlómatrica és ablakmatrica, valamint legalább 4 db fa alapanyagú bútor szállítása és / vagy értékesítése.
Egy referenciaigazolás a fent előírt alkalmassági minimumkövetelmények közül több alkalmassági minimumkövetelménynek (több részajánlati körben) való megfelelés céljából is felhasználható. Több részre történő ajánlattétel esetén elegendő a magasabb alkalmassági követelménynek megfelelni. Ajánlatkérő referenciaként elfogadja a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző kilenc éven belül megkezdett árubeszerzéseket [321/2015. Korm. rendelet 21.§ (1a) bekezdés b) pont].
Többet mutasson
Ajánlatkérő referenciaként elfogadja az olyan teljesítést is, amelynek keretében a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg [321/2015. Korm. rendelet 21/A.§].
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A kötbérre vonatkozó, jelen pont szerinti rendelkezések valamennyi (1-8.) részre irányadók.
Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér a nettó vételár 0,5 %/nap, maximális mértéke: 15 nap.
Meghiúsulási kötbér: a nettó vételér 15 %-a.
Jótállás: minimum 12 hónap (a többletjótállás értékelési szempont) A jótállási jog gyakorlásával összefüggésben AK rögzíti, hogy amennyiben AK hibát észlel, köteles a kifogását az AT képviselőjével a felfedezést követően azonnal közölni. Az észlelt hiányosságokról a felek haladéktalanul jegyzőkönyvet vesznek fel. Az AT jótállási és szavatossági kifogásait a jegyzőkönyvre alapozva érvényesítheti.
Többet mutasson
Ajánlatkérő nem ír elő a jótállási időre vonatkozó biztosíték nyújtási kötelezettséget.
A szervizelési kötelezettség megszegése esetén késedelmi kötbér mértéke nettó 10 000,- HUF/óra, max 48 óra késedelemig.
Előleg és előlegszámla:
Ajánlattevő a szerződés teljesítése során az 1-8. részajánlati kör esetében a szerződésben foglalt teljes ellenszolgáltatás 30 %-ának megfelelő összegű előlegre jogosult.
Ajánlattevő részajánlati körönként 1 db előlegszámla benyújtására jogosult.
Számlázás:
Ajánlattevő - valamennyi részajánlati körben - költségvetési tételsoronként külön-külön jogosult számla benyújtására a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendeletben foglaltaknak, továbbá a mindenkori hatályos jogszabályoknak és támogatói okiratnak megfelelően.
Többet mutasson
Az előleg elszámolása: Az előlegszámla összege a számlákból kerül elszámolásra akként, hogy az előleg mértékéig a számlák az ajánlattevő által benyújtott sorrendben nem kerülnek kifizetésre. További számlázási információk a VI. 3) pontban.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-09-09 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: A bontási eljárás az EKR-ben történik. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
További információk:
Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az elektronikusan benyújtott ajánlat esetében az ajánlatkérő feltüntetheti az EKR által generált jegyzőkönyvben a fedezet összegét, amennyiben azt a bontást megelőzően az EKR-ben rögzítette. Kbt. 68. §, 424/2017. Kr. 15. § (2) bek.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Többlet jótállás vállalása (hónapban megadva, a megajánlható többlet jótállás legfeljebb 36 hónap, előny a magasabb, csak egész szám ajánlható meg)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár (súlyozás): 90

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15731632214
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Bakó Zoltán
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000988032022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. AK előírja csak PDF fájlformátum alkalmazását.
2. Ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását AK nem követeli meg.
3. AK alkalmazza Kbt. 81. (5) bekezdését, az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el és ebben az esetben csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot.
4. Alkalmasság: feltétel, igazolása min. AT-k jegyzékénél szigorúbb.
5. AK nem rendel el újabb hiánypótlást Kbt. 71. § (6) szerint újonnan megnevezett AV-ra.
6. Kiegészítő tájékoztatás kérhető a Kbt. 56. § (1) bekezdés szerint, válasz Kbt. 56. § (2)-(5) szerint, az EKR-ben (EKR Kr 2.§). Konzultáció nincs.
7. Ajánlatok elvárt tartalmával, benyújtásával, átszámítással, fordítással, igazolási módokkal, az ellenőrzés tűrésével, irányadó idővel kapcsolatos további előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
8. Az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az AT AV-t kíván igénybe venni, és meg kell adni az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat (Kbt. 66. § (6)).
Többet mutasson
9. Cégnek minősülő AT-nek, Kbt. 65. § (7) szerinti szervezetnek, egyszerű másolatban benyújtandó: a. hiteles cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), vagy a 2006. évi V. tv. 9. § (3) szerinti ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát; b. és - adott esetben - dokumentációban előírtak szerinti meghatalmazás.
Többet mutasson
10. Szakmai ajánlat: Az ajánlatban az 1-7. részajánlati kör esetében csatolni kell a szállítandó eszközök felhívásban leírt szakmai specifikációnak való megfelelőséget bemutató részletes leírását és részletes gyártói adatlapját. A csatolandó dokumentumokból, nyilatkozatokból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie a megajánlott eszköz származási helyének, gyártmányának, típusának, és annak, hogy megfelel-e a műszaki specifikációban meghatározott követelményeknek.
Többet mutasson
11. FAKSZ: dr. Bakó Zoltán (lajstromsz.:00782). 7090 Tamási, Petőfi S. u. 12.; bakougyvediiroda@gmail.com .
12. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját valamennyi részajánlati körben.
14. Felhívás III.2.2 pont kapcsán alk. jogszabályok: Kbt. 135. § (1), (5)-(6); 2007. évi CXXVII. tv; Ptk. 6:130. § (1)-(2)
15. AK az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb AT-vel, ha őt - a Kbt. 69. § (6)-ra is tekintettel - az Összegezésben megjelölte. (Kbt.131.§(4)).
16. Közös ajánlattétel esetén projekttársaság létrehozása Kbt. 35. § (8) alapján: nem megengedett és nem megkövetelt.
17. Tájékozódási kötelezettség: közbeszerzési dokumentumokban a Kbt. 73. § (4) szervezetek elérhetősége. AK megfelelést Kbt. 73. §(5) szerinti ellenőrzi.
18. A közbeszerzési műszaki leírásban termék/berendezés konkrét megnevezésére kizárólag az adott berendezéssel szembeni elvárás egyértelmű, közérthető meghatározása érdekében került sor, ugyanakkor az AT jogosult a kiírttal egyenértékű termék, berendezés megajánlására is a 321/2015. Kr. 46. § szerint.
Többet mutasson
19. Jelen felhívás terjedelmi okokból nem tartalmaz minden előírást, így a közbeszerzési dokumentumokkal együtt értelmezendő.
20. Hivatkozott jogszabályok: Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.), a Közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet (Kr), az Elektronikus közbeszerzés szabályairól szóló 424/2017.(XII. 19.) Kormányrendelet (EKR Kr). Szerződésekre Kbt-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.).
Többet mutasson
21. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas.
Az EKR működtetését a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nkft. végzi. A rendszer használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
22. Alsó és felső ponthatárok: 0-10 Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat: Ár értékelési részszempont: a legkedvezőbb (a legalacsonyabb nettó díjat tartalmazó) ajánlat a maximális 10 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat ajánlatkérő, a Közbesz. Hat. 2020. március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.aa) pontja alapján. Vállalt többlet jótállás (egyenes arányosítás): A vállalt többlet jótállás értékelési szempont esetében a mértéket hónapokban kell meghatározni. A kötelező jótálláson - amely időtartamot a termék eladási ára határoz meg - felül vállalt jótállási idő (többlet jótállás), a megajánlható többlet jótállás min. 0 hó, max. 36 hó, előny a magasabb érték és csak egész szám ajánlható meg. Az értékelésre a Közbesz. Hat. 2020. március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab) pontja alapján az egyenes arányosítás módszere szerinti pontok adhatóak (részletes szabályokat ld. a közbeszerzési dokumentációban).
Többet mutasson
23. AT valamennyi részajánlati körben, költségvetési tételsoronként (termékenként vagy eszközcsoprtonként) külön-külön jogosult számla benyújtására, előleget AK biztosít. A finanszírozás módja: utófinanszírozás. A szerződés finanszírozása az Európai Unió és a Magyar Állami Költségvetés forrásából valósul meg.
Többet mutasson
24. AK a IV.2.6) pontra hivatkozással rögzíti, hogy az ajánlati kötöttség minimális időtartama alatt 30 napot kell érteni.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:
A közbeszerzéssel kapcsolatos jogorvoslatokra a Kbt. XXI. fejezet (A jogorvoslati eljárás szabályai) rendelkezései irányadóak.
A Közbeszerzési Döntőbizottság eljárása kérelemre vagy hivatalból indul. Az eljárás megindítására irányuló kérelem és a hivatalbóli eljárást kezdeményező irat kizárólag írásban, a Közbeszerzési Döntőbizottság előtt terjeszthető elő.
Kérelmet nyújthat be az ajánlatkérő, az ajánlattevő, közös ajánlattétel esetén bármelyik ajánlattevő vagy az egyéb érdekelt, akinek jogát vagy jogos érdekét az e törvénybe ütköző tevékenység vagy mulasztás sérti vagy veszélyezteti.
Az ajánlati felhívás, a közbeszerzési dokumentumok, illetve ezek módosításának jogsértő volta miatt kérelmet nyújthat be a közbeszerzés tárgyával összefüggő tevékenységű kamara vagy érdek-képviseleti szervezet is (a továbbiakban együtt: kérelmező).
A kérelem - az alábbiak szerinti eltéréssel - a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tizenöt napon belül, a közbeszerzési eljárást lezáró jogsértő döntés esetében pedig a jogsértésnek a kérelmező tudomására jutásától számított tíz napon belül nyújtható be. A jogsértés megtörténtétől számított kilencven napon túl kérelmet előterjeszteni nem lehet. Az ajánlati felhívással, a közbeszerzési dokumentumokkal, illetve ezek módosításával kapcsolatban az - adott esetben módosított - ajánlattételi határidő lejárta előtti ötödik napig lehet kérelmet benyújtani, de ha a határidő ennél később jár le, akkor a kérelmező a későbbi időpontig jogosult kérelmet előterjeszteni. Az ajánlati felhívással, a közbeszerzési dokumentumokkal, illetve ezek módosításával kapcsolatban az ajánlatkérő a saját jogsértésével szemben az ajánlatokról készített írásbeli összegezés megküldéséig jogosult kérelmet előterjeszteni.
Többet mutasson
A Közbeszerzési Döntőbizottság a közbeszerzési ügyet tárgyalás tartása nélkül bírálja el, kivéve, ha a tárgyalás tartása feltétlenül szükséges különösen az ügyféli jogok gyakorlásához, a tényállás tisztázásához, a szakszerű és minden, az ügy szempontjából fontos körülményt figyelembe vevő döntés meghozatalához. A tárgyalás elektronikus hírközlő hálózat útján is megtartható.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 152-434117 (2022-08-04)
További információk (2022-09-06)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Múzeumi szolgáltatások, illetve emlékművek és műemlékek megőrzésével kapcsolatos szolgáltatások 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-06 📅
Benyújtási határidő: 2022-09-21 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 174-491375
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 152-434117
HL-S szám: 174
További információk
Jelen hirdetmény a Kbt. 52.§ (4) bekezdés b) pontja alapján az ajánlattételi határidő meghosszabbítására, valamint a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok módosítására irányul.
Forrás: OJS 2022/S 174-491375 (2022-09-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 59 762 982 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-25 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 021-059294
HL-S szám: 21
További információk
1. Az eljárás 1. és 6. részajánlati köre eredménytelenségének oka 1 - Játszótéri eszközök beszerzése számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra: ● nem nyújtottak be ajánlatot [Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pont]. 6 - Kerámiaégető kemence beszerzése számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra: ● nem nyújtottak be ajánlatot [Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pont]. 2. A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b) és d) pont szerinti adatok 2. részajánlati kör Neve: Rentex Média Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 2096 Üröm, Fagyöngy utca 2. Adószáma: 14372229-2-13 Az eljárás során nem vettek figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat. 3. részajánlati kör Neve: PROCOMP Számitástechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Iskola köz 3. Adószáma: 10217472-2-20 Az eljárás során nem vettek figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat. 4. részajánlati kör Neve: CPM Mobilier Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Kasza utca 5. Adószáma: 26387811-2-03 Az eljárás során nem vettek figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat. 5. részajánlati kör Neve: Patkós Gábor egyéni vállalkozó Székhelye: 2767 Tápiógyörgye, Budai Nagy Antal utca 1. Adószáma: 52355301-2-33 Az eljárás során nem vettek figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat. 7. részajánlati kör Neve: Milko-Ker Betéti Társaság Székhelye: 7385 Gödre, Rákóczi út 24. Adószáma: 20095699-2-02 Az eljárás során nem vettek figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat. 8. részajánlati kör Neve: Patkós Gábor egyéni vállalkozó Székhelye: 2767 Tápiógyörgye, Budai Nagy Antal utca 1. Adószáma: 52355301-2-33 Az eljárás során nem vettek figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat. 3. A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § c) pont szerinti adatok 2. részajánlati kör Neve: Rentex Média Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 2096 Üröm, Fagyöngy utca 2. Adószáma: 14372229-2-13 Neve: Vetítés.hu Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 1038 Budapest, Szentháromság utca 33. Adószáma: 14320026-2-41 Neve: Zengő Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 6721 Szeged, Szent István tér 10. Adószáma: 13748742-2-06 3. részajánlati kör Neve: PROCOMP Számitástechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Iskola köz 3. Adószáma: 10217472-2-20 Neve: AVSpecialista Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 1135 Budapest XIII. Kerület, Reitter Ferenc utca 28/A. Adószáma: 13910088-2-41 Neve: Ynet Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 15/b. Adószáma: 12668379-2-20 4. részajánlati kör Neve: CPM Mobilier Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Kasza utca 5. Adószáma: 26387811-2-03 Neve: MJ Kanizsa Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Teleki utca 34. 1. em. 111. Adószáma: 23028801-2-20 Neve: Webügynök Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 11. Adószáma: 14563036-1-20 5. részajánlati kör Neve: Patkós Gábor egyéni vállalkozó Székhelye: 2767 Tápiógyörgye, Budai Nagy Antal utca 1. Adószáma: 52355301-2-33 Neve: Milko-Ker Betéti Társaság Székhelye: 7385 Gödre, Rákóczi út 24. Adószáma: 20095699-2-02 7. részajánlati kör Neve: Milko-Ker Betéti Társaság Székhelye: 7385 Gödre, Rákóczi út 24. Adószáma: 20095699-2-02 Neve: Nap-fény-otthon Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 7831 Pellérd, Hrsz. 0138/1. hrsz. Adószáma: 25765641-2-02 Neve: CPM Mobilier Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Kasza utca 5. Adószáma: 26387811-2-03 8. részajánlati kör Neve: Patkós Gábor egyéni vállalkozó Székhelye: 2767 Tápiógyörgye, Budai Nagy Antal utca 1. Adószáma: 52355301-2-33 Neve: STAND-ART DESIGN Korlátolt Felelőségű Társaság Székhelye: 8912 Nagypáli, Millenniumi körút 41. Adószáma: 14338896-2-20
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A táblák tematikája és technikája részletesen a műszaki leírásban.
11.) 1 db kockavarázs kirakó a látógatóközpontban kialakítandó kiállításhoz
- méret: 3x3x3-as
- tartalom: 18 db kép történeti egységeként 3-3 db kép
- elhelyezése: a terem közepén
A kockavarázs kirakó tematikája és technikája részletesen a műszaki leírásban.

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-01-09 📅
Név: Rentex Média Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14372229213
Postacím: Fagyöngy Utca 2
Postai város: Üröm
Postai irányítószám: 2096
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309825057 📞
E-mail: kirnyane@yahoo.com 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.rentexmedia.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 20 084 000 HUF 💰
Név: PROCOMP Számitástechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségü Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10217472220
Postacím: Iskola Köz 3.
Postai város: Zalaegerszeg
Postai irányítószám: 8900
Telefon: +36 92550373 📞
E-mail: kozbeszerzes@procompkft.hu 📧
Internetcím: http://www.procompkft.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 988 800 HUF 💰
Név: CPM Mobilier Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 26387811203
Postacím: Kasza Utca 5.
Postai város: Kiskunfélegyháza
Postai irányítószám: 6100
Telefon: +36 303740074 📞
E-mail: kozbesz@cpmhungary.hu 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 4 972 820 HUF 💰
Név: Patkós Gábor
Nemzeti nyilvántartási szám: 52355301233
Postacím: Budai Nagy Antal Utca 1.
Postai város: Tápiógyörgye
Postai irányítószám: 2767
Telefon: +36 303820895 📞
E-mail: patkos61@t-online.hu 📧
Internetcím: http://www.patkosstudio.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 12 505 500 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-01-11 📅
Név: Milko-Ker Bt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 20095699202
Postacím: Rákóczi Út 24.
Postai város: Gödre
Postai irányítószám: 7385
Telefon: +36 302672249 📞
E-mail: milko58@gmail.com 📧
Ország: Baranya 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 9 679 362 HUF 💰
9 532 500 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
2

Hivatkozás
További információk
1. Az eljárás 1. és 6. részajánlati köre eredménytelenségének oka
1 - Játszótéri eszközök beszerzése számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● nem nyújtottak be ajánlatot [Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pont].
6 - Kerámiaégető kemence beszerzése számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
2. A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § b) és d) pont szerinti adatok
2. részajánlati kör
Neve: Rentex Média Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 2096 Üröm, Fagyöngy utca 2.
Adószáma: 14372229-2-13
Az eljárás során nem vettek figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.
3. részajánlati kör
Neve: PROCOMP Számitástechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Iskola köz 3.
Adószáma: 10217472-2-20
4. részajánlati kör
Neve: CPM Mobilier Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 6100 Kiskunfélegyháza, Kasza utca 5.
Adószáma: 26387811-2-03
5. részajánlati kör
Neve: Patkós Gábor egyéni vállalkozó
Székhelye: 2767 Tápiógyörgye, Budai Nagy Antal utca 1.
Adószáma: 52355301-2-33
7. részajánlati kör
Neve: Milko-Ker Betéti Társaság
Székhelye: 7385 Gödre, Rákóczi út 24.
Adószáma: 20095699-2-02
8. részajánlati kör
3. A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § c) pont szerinti adatok
Neve: Vetítés.hu Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1038 Budapest, Szentháromság utca 33.
Adószáma: 14320026-2-41
Neve: Zengő Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 6721 Szeged, Szent István tér 10.
Adószáma: 13748742-2-06
Neve: AVSpecialista Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1135 Budapest XIII. Kerület, Reitter Ferenc utca 28/A.
Adószáma: 13910088-2-41
Neve: Ynet Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 15/b.
Adószáma: 12668379-2-20
Neve: MJ Kanizsa Consulting Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Teleki utca 34. 1. em. 111.
Adószáma: 23028801-2-20
Neve: Webügynök Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 8800 Nagykanizsa, Zrínyi Miklós utca 11.
Adószáma: 14563036-1-20
Neve: Nap-fény-otthon Ipari Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 7831 Pellérd, Hrsz. 0138/1. hrsz.
Adószáma: 25765641-2-02
Neve: STAND-ART DESIGN Korlátolt Felelőségű Társaság
Székhelye: 8912 Nagypáli, Millenniumi körút 41.
Adószáma: 14338896-2-20

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelem benyújtására vonatkozó szabályokat a Kbt. 148. § tartalmazza.
Forrás: OJS 2023/S 021-059294 (2023-01-25)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-05-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 9 679 362 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-05-25 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 102-319979
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 021-059294
HL-S szám: 102
További információk
A szerződésmódosítás aláírásának dátuma 2023.04.06.
Forrás: OJS 2023/S 102-319979 (2023-05-25)