„Magyar Nemzeti Múzeum részére régészeti leletek tisztítása, restaurálása és állagmegóvása” 2. részben: 1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése 2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése Valamennyi rész esetében: Az eljárás részenként egy ajánlattevővel kötendő Kbt. 105. § (1) a) szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás alapján szerződés kizárólag a keretmegállapodás időtartama alatt köthető, és a keretmegállapodás alapján részenként beszerzett mennyiség nem haladhatja meg a keretmegállapodásban részenként előirányzott teljes mennyiséget. Nyertes ajánlattevőként szerződő fél teljesítése során keletkező bármely tudományos eredmény, vizsgálati eredmény, térinformatikai állomány, bármely más eredmény, alkotás, termék felett Ajánlatkérő korlátlan és kizárólagos, harmadik személynek átengedhető felhasználási jogokat szerez. A teljesítést a hatályos jogszabályok és a teljesítés idején hatályos szakmai protokollok alapján kell végzeni. Ajánlattevőként szerződő fél köteles a szerződéskötésig ajánlatkérőnek bemutatni, ill. a keretmegállapodás hatálya alatt érvényben tartani az 1. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre a 2. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre vonatkozó, közbeszerzés tárgya szerinti tárgyú felelősségbiztosítását. A biztosítási kötvény benyújtásának elmaradása ajánlattevő keretmegállapodástól megkötésétől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján. A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-11-14.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-10-14.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-10-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Régészeti szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001457472022
Rövid leírás:
“„Magyar Nemzeti Múzeum részére régészeti leletek tisztítása, restaurálása és állagmegóvása” 2. részben:
1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása,...”
Rövid leírás
„Magyar Nemzeti Múzeum részére régészeti leletek tisztítása, restaurálása és állagmegóvása” 2. részben:
1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
Valamennyi rész esetében:
Az eljárás részenként egy ajánlattevővel kötendő Kbt. 105. § (1) a) szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás alapján szerződés kizárólag a keretmegállapodás időtartama alatt köthető, és a keretmegállapodás alapján részenként beszerzett mennyiség nem haladhatja meg a keretmegállapodásban részenként előirányzott teljes mennyiséget.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél teljesítése során keletkező bármely tudományos eredmény, vizsgálati eredmény, térinformatikai állomány, bármely más eredmény, alkotás, termék felett Ajánlatkérő korlátlan és kizárólagos, harmadik személynek átengedhető felhasználási jogokat szerez.
A teljesítést a hatályos jogszabályok és a teljesítés idején hatályos szakmai protokollok alapján kell végzeni.
Ajánlattevőként szerződő fél köteles a szerződéskötésig ajánlatkérőnek bemutatni, ill. a keretmegállapodás hatálya alatt érvényben tartani
az 1. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre
a 2. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre
vonatkozó, közbeszerzés tárgya szerinti tárgyú felelősségbiztosítását. A biztosítási kötvény benyújtásának elmaradása ajánlattevő keretmegállapodástól megkötésétől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Régészeti szolgáltatások📦
További CPV-kód: Régészeti szolgáltatások📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
“Az értékelés során adható pontszám valamennyi értékelési részszempont esetében 0-100
Az értékelés módszerei: ár értékelési szempont esetén fordított...”
További információk
Az értékelés során adható pontszám valamennyi értékelési részszempont esetében 0-100
Az értékelés módszerei: ár értékelési szempont esetén fordított arányosítás, 1.1 - 1.2 értékelési alszempontok (szakember) esetében pontkiosztás módszerével.
1.1 értékelési alszempont esetében ajánlatkérő azt vizsgálja, hogy a felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember rendelkezik e régészeti korú, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény teljes restaurálására vonatkozó tapasztalattal; min. 0 max. 5 db referencia mutatható be.
1.2 értékelési alszempont esetében ajánlatkérő azt vizsgálja, hogy a felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember rendelkezik e régészeti korú üvegtárgy teljes restaurálására vonatkozó tapasztalattal; min. 0 max. 5 db referencia mutatható be.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“„Magyar Nemzeti Múzeum részére régészeti leletek tisztítása, restaurálása és állagmegóvása” 2. részben:”
“1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése” Többet mutasson (10) “2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése”
“Valamennyi rész esetében:”
“Az eljárás részenként egy ajánlattevővel kötendő Kbt. 105. § (1) a) szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás alapján szerződés...”
Rövid leírás
Az eljárás részenként egy ajánlattevővel kötendő Kbt. 105. § (1) a) szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás alapján szerződés kizárólag a keretmegállapodás időtartama alatt köthető, és a keretmegállapodás alapján részenként beszerzett mennyiség nem haladhatja meg a keretmegállapodásban részenként előirányzott teljes mennyiséget.
“Nyertes ajánlattevőként szerződő fél teljesítése során keletkező bármely tudományos eredmény, vizsgálati eredmény, térinformatikai állomány, bármely más...”
Rövid leírás
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél teljesítése során keletkező bármely tudományos eredmény, vizsgálati eredmény, térinformatikai állomány, bármely más eredmény, alkotás, termék felett Ajánlatkérő korlátlan és kizárólagos, harmadik személynek átengedhető felhasználási jogokat szerez.
“A teljesítést a hatályos jogszabályok és a teljesítés idején hatályos szakmai protokollok alapján kell végzeni.”
“Ajánlattevőként szerződő fél köteles a szerződéskötésig ajánlatkérőnek bemutatni, ill. a keretmegállapodás hatálya alatt érvényben tartani”
“az 1. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre”
“a 2. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre”
“vonatkozó, közbeszerzés tárgya szerinti tárgyú felelősségbiztosítását. A biztosítási kötvény benyújtásának elmaradása ajánlattevő keretmegállapodástól...”
Rövid leírás
vonatkozó, közbeszerzés tárgya szerinti tárgyú felelősségbiztosítását. A biztosítási kötvény benyújtásának elmaradása ajánlattevő keretmegállapodástól megkötésétől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
“A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”
A rész elnevezése: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálá
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A leletanyagok...”
Rövid leírás
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A leletanyagok restaurálásáról, illetve az ennek során végzett műveletekről, felhasznált anyagokról restaurálási napló vezetése. A tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A leletanyag elszállítása, majd az elkészült leletanyag visszaszállítása (átadás-átvétel jegyzőkönyvvel) a MNM NRI-ben használt szabványdobozokban, leletkísérővel (leletenként és stratigráfiai egységenként külön csomagolva) történő ellátással és feliratozással.
“A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves anyag (textil/bőr/...”
Rövid leírás
A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves anyag (textil/bőr/ csont tárgyak) tisztítása, restaurálása, valamint restaurálási dokumentáció elkészítése szükséges, az anyagfajtára vonatkozó MNM NRI szakmai protokoll alapján. Állatcsont és embercsont tisztítása.
Többet mutasson Többet mutasson (34) “A feladatokat az osztályvezető restaurátor vagy kijelölt helyettese és az ásatásvezető/ kijelölt régész ellenőrzi.”
“Szilikát alapú, csont, kő, falfestmény, mozaik, fa régészeti leletek tisztításával, konzerválásával, restaurálásával kapcsolatos feladatok”
“1. Kerámia (mely leletanyagok legalább 5 %-a speciális, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény) tisztítás,...”
Rövid leírás
1. Kerámia (mely leletanyagok legalább 5 %-a speciális, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény) tisztítás, konzerválása, restaurálása
“- Régészeti kerámia tisztítása, mosása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben”
“- mosott/tisztított régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben”
“- régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 1600 db M30-as láda mennyiségben”
“- régészeti kerámia állagmegóvó, statikai kiegészítése legfeljebb 1800 db mennyiségben”
“2. Egyéb szerves/szervetlen leletanyagok tisztítása, restaurálása”
“- Jó állapotú állatcsont, kagyló, csiga mosása, hamvak iszapolása legfeljebb 200 db M30-as láda mennyiségben”
“- Rossz állapotú állatcsont mosása legfeljebb 550 db M30-as láda mennyiségben”
“- Jó állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 1250 db / csontváz mennyiségben”
“- Rossz állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 850 db / csontváz mennyiségben”
“- Patics, kő, agyagnehezék, tegula, imbrex mosása, tisztítása legfeljebb 500 db M30-as láda mennyiségben”
“3. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített szilikát, kő, mozaik, falfestmény restaurátori feladatokra legfeljebb 120...”
Rövid leírás
3. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített szilikát, kő, mozaik, falfestmény restaurátori feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
“- Üvegleletek restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben”
“- Üvegleletek restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben”
“- In-situ üvegtárgy restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben”
“- In-situ üvegtárgy restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben”
“9. Régészeti fa leletek konzerválása, restaurálása legfeljebb 800 munkaóra mennyiségben”
“A részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”
Időtartam: 48 hónap
További információk:
“Az értékelés során adható pontszám valamennyi értékelési részszempont esetében 0-100”
“Az értékelés módszerei: ár értékelési szempont esetén fordított arányosítás, 1.1 - 1.2 értékelési alszempontok (szakember) esetében pontkiosztás módszerével.” Többet mutasson (2) “1.1 értékelési alszempont esetében ajánlatkérő azt vizsgálja, hogy a felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember rendelkezik e régészeti korú, gyenge...”
További információk
1.1 értékelési alszempont esetében ajánlatkérő azt vizsgálja, hogy a felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember rendelkezik e régészeti korú, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény teljes restaurálására vonatkozó tapasztalattal; min. 0 max. 5 db referencia mutatható be.
“1.2 értékelési alszempont esetében ajánlatkérő azt vizsgálja, hogy a felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember rendelkezik e régészeti korú üvegtárgy...”
További információk
1.2 értékelési alszempont esetében ajánlatkérő azt vizsgálja, hogy a felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember rendelkezik e régészeti korú üvegtárgy teljes restaurálására vonatkozó tapasztalattal; min. 0 max. 5 db referencia mutatható be.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/bor
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves anyag (textil/bőr/...”
Rövid leírás
A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves anyag (textil/bőr/ csont tárgyak) tisztítása, restaurálása, valamint restaurálási dokumentáció elkészítése szükséges, az anyagfajtára vonatkozó MNM NRI szakmai protokoll alapján. Állatcsont és embercsont tisztítása. A feladatokat az osztályvezető restaurátor vagy kijelölt helyettese és az ásatásvezető/ kijelölt régész ellenőrzi.
“Fém, textil, bőr, csonteszközök, kompozit és speciális tárgyak” Többet mutasson (20) “1. Fém (amely leletanyagok legalább 10 %-a kiemelet vagy restaurálás módszertanilag összetett** valamint legalább 5 %-a speciális, összetett anyagú...”
Rövid leírás
1. Fém (amely leletanyagok legalább 10 %-a kiemelet vagy restaurálás módszertanilag összetett** valamint legalább 5 %-a speciális, összetett anyagú (ónozott, tausírozott stb.)) leletanyag tisztítása, restaurálása
“- vas leletanyag mechanikai tisztítása legfeljebb 4800 munkaóra mennyiségben”
“- vas leletanyag restaurálása legfeljebb 4750 db mennyiségben”
“Bronz és ólom leletanyag tisztítása, restaurálása”
“- Bronz, ólom leletanyag mechanikai tisztítása legfeljebb 7000 munkaóra mennyiségben”
“- Bronz, ólom tárgyak restaurálása legfeljebb 4700 db mennyiségben”
“Ezüst és arany leletanyag tisztítása, restaurálása”
“- Ezüst és arany tárgyak restaurálása legfeljebb 1250 db mennyiségben”
“- Egyedi besorolású, aranyozott, ezüstözött, ónozott, fém berakásos, nielló díszítésű, zománcdíszes régészeti leletek restaurálása legfeljebb 250 munkaóra...”
Rövid leírás
- Egyedi besorolású, aranyozott, ezüstözött, ónozott, fém berakásos, nielló díszítésű, zománcdíszes régészeti leletek restaurálása legfeljebb 250 munkaóra mennyiségben
“** Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű...”
Rövid leírás
** Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű múltunk valamely szegmensének megismerése szempontjából, Kiemelt jelentőségű akkor is, ha nemesfémből készült, és/vagy készítés/ötvöstechnikailag kiemelkedő tárgy vagy tárgyegyüttes.
“** Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült (ónozott, ezüstözött,...”
Rövid leírás
** Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült (ónozott, ezüstözött, tausírozott) vagy egy összefüggő nagyobb tárgyegyüttes, ezért restaurálása is nagyobb készítéstechnikai és restaurátori tudást igényel. (pl. római kori kocsi vasszerkezet gazdag réz berakással, népvándorláskori sír lószerszám és viseletmaradványokkal stb.)
“6. Kompozit tárgyak restaurálása legfeljebb 195 darab és 2000 munkaóra mennyiségben”
“7. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített anyag restaurátori feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben”
“8. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben”
“9. Speciális tárgyak restaurálásánál alkalmazott óradíj (mely tartalmazza a felhasznált anyag értékét) legfeljebb 1000 munkaóra mennyiségben”
További információk:
“Az értékelés módszerei: ár értékelési szempont esetén fordított arányosítás, 1. értékelési szempont (szakember) esetében pontkiosztás módszerével.”
“1. értékelési szempont esetében ajánlatkérő azt vizsgálja, hogy a felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember rendelkezik-e összetett anyagú (ónozott,...”
További információk
1. értékelési szempont esetében ajánlatkérő azt vizsgálja, hogy a felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember rendelkezik-e összetett anyagú (ónozott, tausírozott stb.) régészeti korú műtárgy vagy műtárgyegyüttes teljes restaurálására vonatkozó tapasztalattal; min. 0 max. 5 db referencia mutatható be.
Többet mutasson A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“1113 Budapest, Daróczi út 3.”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“A feltételek felsorolása és rövid ismertetése:”
“Kizáró okok (az ajánlattal érintett közbeszerzési részektől, illetőleg azok számától függetlenül):” Többet mutasson (9) “- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
- Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bek-ben foglalt kizáró okok fennállnak; aki részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
“- Ajánlattevő(k), az alk. ig. részt vevő gazd. szereplő a 321/2015.(X.30.) Korm. r. (továbbiakban „Kr.”) 4.§ és 6-7.§ szerint az egységes európai...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
- Ajánlattevő(k), az alk. ig. részt vevő gazd. szereplő a 321/2015.(X.30.) Korm. r. (továbbiakban „Kr.”) 4.§ és 6-7.§ szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban „EEKD”) benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt. 62.§-ban említett kizáró okok hiányát, figyelemmel a Kr. 1. § (8) bekezdésére.
“- Az EEKD-ban a gazdasági szereplő(k) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat....”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
- Az EEKD-ban a gazdasági szereplő(k) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a Kbt. 69.§ (4) bek. szerint benyújtandó ig. kiállítására mely szerv jogosult, valamint a Kbt. 69.§ (11) bek. szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és-szükség esetén-hozzájáruló nyilatkozatot, figyelemmel a Kr. 6. §-ra.
“- Az ajánlatban a Kbt. 67.§ (4) bek. alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell.”
“- A kizáró okok fenn nem állását az igazolások benyújtására felhívott [Kbt. 69. § (4)] gazdasági szereplőknek a Kr. 8. §; 10. §, 12 - 14. § és 16. § szerint...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
- A kizáró okok fenn nem állását az igazolások benyújtására felhívott [Kbt. 69. § (4)] gazdasági szereplőknek a Kr. 8. §; 10. §, 12 - 14. § és 16. § szerint kell igazolnia.
“- Amennyiben a cégkivonattal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
- Amennyiben a cégkivonattal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (mellékleteivel együtt) és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, valamint egy ajánlattevői nyilatkozatot arról, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben (nemleges nyilatkozat is).
“- Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ra, 69. § (11a) bek-re, a 74. § (1) bek.-re,”
“Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6)-(7); (9); (11) bek., a Kbt. 69. § (11)-(11a) bek. is irányadók.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges...”
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt, a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései szerinti nyilatkozatot szükséges benyújtani az ajánlatban; Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását nem kéri, elegendő a IV. rész # (alfa) pont kitöltése.
“Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4)...”
Műszaki és szakmai képességek
Az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőknek az alábbiak szerint kell igazolni az alkalmassági követelményeknek való megfelelést, a Kbt. 69. § (4) és (6) bekezdéseire is figyelemmel:
“A Kr. 21. § (3) bek a) pontja alapján az ajánlati felhívás (továbbiakban „AF”) feladásától visszafelé számított 6 évben végzett referenciamunkák...”
Műszaki és szakmai képességek
A Kr. 21. § (3) bek a) pontja alapján az ajánlati felhívás (továbbiakban „AF”) feladásától visszafelé számított 6 évben végzett referenciamunkák ismertetése, amelyet a Kr. 22. § (1) bek alapján kell igazolni, legalább az alábbi tartalommal:
“- a szerződést kötő másik fél megnevezését, a referenciát igazoló személy nevét, elérhetőségét”
“- a (rész)teljesítés kezdő napját év, hónap, nap pontossággal - a (rész)teljesítés befejező napját év, hónap, nap pontossággal,”
“- a referencia tárgyát, mennyiségét, valamint az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatokat az alkalmasság megítéléséhez szükséges pontossággal”
“- részteljesítés bemutatása esetén a részteljesítéssel érintett szerződés teljes tárgyának megjelölését”
“- nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt,”
“Ha az ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként / alvállalkozóként teljesítette, úgy a referenciaigazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az...”
Műszaki és szakmai képességek
Ha az ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként / alvállalkozóként teljesítette, úgy a referenciaigazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit (elvégzett munkarész(ek) megjelölésével) teljesítette. Az igazolás tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimumkövetelményekben megfogalmazásra került.
“A referenciamunka akkor tekinthető az AF feladásától visszafelé számított 6 éven belül teljesítettnek, ha a teljesítés időpontja erre az időszakra esik, de...”
Műszaki és szakmai képességek
A referenciamunka akkor tekinthető az AF feladásától visszafelé számított 6 éven belül teljesítettnek, ha a teljesítés időpontja erre az időszakra esik, de legfeljebb 9 éven belül megkezdődött (Kr. 21. § (3a) b) pont).
“Az AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nyilatkozata azon szakemberek megnevezésével, végzettségük illetve képzettségük, szakmai...”
Műszaki és szakmai képességek
Az AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nyilatkozata azon szakemberek megnevezésével, végzettségük illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. (Kbt.65.§(1)b), és Kr 21.§(3)b)).
“Benyújtandók a nevezett szakember által aláírt rendelkezési állási nyilatkozat és végzettségét illetve képzettségét igazoló dokumentum.”
“Az előírt képesítési, jogosultsági követelmények tekintetében a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell; az egyenértékűség...”
Műszaki és szakmai képességek
Az előírt képesítési, jogosultsági követelmények tekintetében a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell; az egyenértékűség bizonyítása az AT kötelessége és felelőssége. Külföldön szerzett végezettségek egyenértékűségének bizonyítása az AT kötelessége és felelőssége.
“A Kr. 21. § (3) bekezdés i) pontja szerint AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet csatolja a teljesítéshez rendelkezésre álló...”
Műszaki és szakmai képességek
A Kr. 21. § (3) bekezdés i) pontja szerint AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet csatolja a teljesítéshez rendelkezésre álló eszközök, berendezések, valamint műszaki felszereltség leírását tartalmazó cégszerű nyilatkozatát.
“Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (6)-(7); (9) és (11) bekezdései, a 69. § (11a) bekezdése és a Kr. 21. § (3a) bek a) pontja és 24. § (1) bek.is irányadóak.”
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (6)-(7); (9) és (11) bekezdései, a 69. § (11a) bekezdése és a Kr. 21. § (3a) bek a) pontja és 24. § (1) bek.is irányadóak.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M1) Az ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás TED adatbázisba való feladásától...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M1) Az ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás TED adatbázisba való feladásától visszafelé számított megelőző 6 évben (72 hónapban) szerződésszerűen teljesített, de legfeljebb 9 éven (108 hónapon) belül megkezdett
“1. rész:” Többet mutasson (37) “a közbeszerzés tárgya szerinti alábbi régészeti leletanyag restaurálása tárgyában:”
“1. összesen legalább 250 M30-as láda / év / régészeti korú* kerámia teljes restaurálása (tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
1. összesen legalább 250 M30-as láda / év / régészeti korú* kerámia teljes restaurálása (tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése),
“2. legalább 1 db régészeti korú* üvegtárgy teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése);”
“3. legalább 1 nm régészeti korú* falfestmény teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése);”
“4. legalább 1 nm régészeti korú* mozaik teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése);”
“5. legalább 1 nm régészeti korú* megmunkált kőemlék teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése);”
“6. legalább 1 db fa műtárgy teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése)”
“2. rész:”
“1. legalább 1 db, kiemelt vagy restaurálás módszertanilag összetett** régészeti korú* fém régészeti műtárgy teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
1. legalább 1 db, kiemelt vagy restaurálás módszertanilag összetett** régészeti korú* fém régészeti műtárgy teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése);
“2. legalább 1 db régészeti korú* textil teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése);”
“3. legalább 1 db régészeti korú* bőr teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése);”
“4. legalább 1 db régészeti korú* csonteszköz teljes restaurálása (tisztitás, konzerválás, restaurálás, restaurálási dokumentáció elkészítése);”
“*Régészeti korú: A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § (32) bizonyítottan gyűjteményben fennmaradt, a kulturális javak körébe...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
*Régészeti korú: A kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény 7. § (32) bizonyítottan gyűjteményben fennmaradt, a kulturális javak körébe tartozó, 1711 előtt keletkezett tárgy.
“** Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
** Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű múltunk valamely szegmensének megismerése szempontjából, Kiemelt jelentőségű akkor is, ha nemesfémből készült, és/vagy készítés/ötvöstechnikailag kiemelkedő tárgy vagy tárgyegyüttes.
“** Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült (ónozott, ezüstözött,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
** Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült (ónozott, ezüstözött, tausírozott) vagy egy összefüggő nagyobb tárgyegyüttes, ezért restaurálása is nagyobb készítéstechnikai és restaurátori tudást igényel. (pl. római kori kocsi vasszerkezet gazdag réz berakással, népvándorláskori sír lószerszám és viseletmaradványokkal stb.)
“A referenciák között az átfedés megengedett, amennyiben azok teljesítik az alkalmassági minimum feltételeknek való megfelelést. Megfelelőség esetén ugyanaz...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A referenciák között az átfedés megengedett, amennyiben azok teljesítik az alkalmassági minimum feltételeknek való megfelelést. Megfelelőség esetén ugyanaz a referencia több rész esetében is felhasználható.
“M2). Az ajánlattevő alkalmatlan a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az alábbi (teljesítésbe bevonni kívánt) szakemberekkel:”
“1.rész:”
“1.) legalább 1 fő szilikát (kerámia, üveg) restaurátor szakember, aki rendelkezik felsőfokú (legalább MA/Msc diploma) végzettséggel,”
“2.) legalább 1 fő festmény restaurátor szakember, aki rendelkezik felsőfokú (legalább MA/Msc diploma) végzettséggel,”
“3.) legalább 1 fő kőszobrász restaurátor szakember, aki rendelkezik felsőfokú (legalább MA/Msc diploma) végzettséggel,”
“4.) legalább 1 fő faszobrász restaurátor szakember, aki rendelkezik legalább felsőfokú (MA/Msc diploma végzettséggel)”
“1.) legalább 1 fő fém restaurátor szakember, aki rendelkezik felsőfokú (legalább MA/Msc diploma) végzettséggel”
“2.) legalább 1 fő textil-bőr restaurátor szakember, aki rendelkezik felsőfokú (legalább MA/Msc diploma) végzettséggel.”
“A szakemberek között az átfedés megengedett, amennyiben azok teljesítik az alkalmassági minimum feltételeknek való megfelelést. Megfelelőség esetén ugyanaz...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A szakemberek között az átfedés megengedett, amennyiben azok teljesítik az alkalmassági minimum feltételeknek való megfelelést. Megfelelőség esetén ugyanaz a szakember több rész esetében is bemutatható.
“Alkalmatlan az AT (közös AT) a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább a munkák megvalósításához szükséges alábbi eszközökkel,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Alkalmatlan az AT (közös AT) a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik legalább a munkák megvalósításához szükséges alábbi eszközökkel, berendezésekkel, műszaki felszereltséggel:
“legalább 1 db, legalább 50 m2 összterületű, pormentesíthető restaurátor műhely, amely 24 órás élőerős őrzéssel vagy felügyeletre bekötött riasztóval védett,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
legalább 1 db, legalább 50 m2 összterületű, pormentesíthető restaurátor műhely, amely 24 órás élőerős őrzéssel vagy felügyeletre bekötött riasztóval védett, továbbá amely alkalmas [rendelkezik mosó/savazó/szárítóhelyiséggel; vegyszer elszívásra alkalmas szekrény vagy egyéb eszközzel; a műtárgyak/régészeti leletek tárolására műtárgyvédelmi szempontból megfelelő tároló helyiségekkel (16-20 °C)] az ajánlatkérő által kiadott restaurálási protokoll előírásainak megfelelő munka elvégzésére.
“- legalább 1 db, pormentesíthető restaurátor műhely, amely 24 órás élőerős őrzéssel vagy felügyeletre bekötött riasztóval védett, továbbá amely alkalmas...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- legalább 1 db, pormentesíthető restaurátor műhely, amely 24 órás élőerős őrzéssel vagy felügyeletre bekötött riasztóval védett, továbbá amely alkalmas [rendelkezik mosó/savazó/szárítóhelyiséggel; vegyszer elszívásra alkalmas szekrény vagy egyéb eszközzel; a műtárgyak/régészeti leletek tárolására műtárgyvédelmi szempontból megfelelő tároló helyiségekkel (16-20 °C)] az ajánlatkérő által kiadott restaurálási protokoll előírásainak megfelelő munka elvégzésére.
“- Sztereo/egyéb munkához és anyagvizsgálatra alkalmas mikroszkóp”
“- Kézi XRF spektrométer”
“- ultrahangos depurátor”
“- mikromotoros csiszológép”
“- szemcseszóró”
“- mikroszkóphoz csatlakoztatható fényképezéshez alkalmas megfelelő eszköz”
“Az M3) alkalmassági feltétel esetében a részek között - több részre történő ajánlattétel esetén, - az átfedés nem lehetséges.”
“Fenti alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Fenti alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg (Kbt. 65. § (6) bek.).
Többet mutasson A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Valamennyi rész vonatkozásában:”
“Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés pénzneme: HUF. Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Az ajánlatkérő részteljesítést elfogad.” Többet mutasson (3) “Az ajánlattevőként szerződő fél (rész)teljesítésének elismerése körében és a szerződésszerű, ajánlatkérő által igazolt (rész)teljesítését követően a...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ajánlattevőként szerződő fél (rész)teljesítésének elismerése körében és a szerződésszerű, ajánlatkérő által igazolt (rész)teljesítését követően a kifizetés a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bek.-ben és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ben foglaltak szerint történik. Az ajánlatkérő (rész)teljesítésenként biztosítja számla kibocsátásának lehetőségét. Közvetlen megrendelésenként külön számlát (1 db végszámlát) kell kiállítani.
“A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: késedelmi és meghiúsulási kötbér.”
“A részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-11-14 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: EKR: https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap
További információk:
“Ajánlatkérő bontás során a Kbt. 68. §-át, valamint a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2)-(3) bekezdését alkalmazza.” Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember szakmai tapasztalat:
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Minőségi kritérium (név): 1.1 A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 1.2 A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú üvegtárgy teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
Ár (súlyozás): 80
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás III.1.3 M2)1. pont szerinti szakember szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
“1. A Közbeszerzési Dokumentumok (továbbiakban „KD”) korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és térítésmentesen elektronikusan elérhetőek a felhívás I.3)...”
További információk
1. A Közbeszerzési Dokumentumok (továbbiakban „KD”) korlátlanul és teljes körűen, közvetlenül és térítésmentesen elektronikusan elérhetőek a felhívás I.3) pontjában meghatározott címen. Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció.
“2. Az ajánlati biztosíték mértéke: 1. rész: 2 000 000, 2. rész: 2 000 000 HUF, amely teljesíthető a Kbt. 54.§ (2) bek. szerint. Amennyiben ajánlattevő az...”
További információk
2. Az ajánlati biztosíték mértéke: 1. rész: 2 000 000, 2. rész: 2 000 000 HUF, amely teljesíthető a Kbt. 54.§ (2) bek. szerint. Amennyiben ajánlattevő az ajánlati biztosítékot befizetéssel kívánja teljesíteni, úgy azt az ajánlatkérő Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01425121-00000000 számú fizetési számlájára szükséges befizetni; igazolási mód: banki terhelési értesítő (átutalási igazolás, bankszámlakivonat) egyszerű másolata. További információ KD-ben.
Többet mutasson Többet mutasson (11) “3. Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart.”
“4. Mindkettő rész esetében: Ajánlatkérő a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontját alkalmazza.”
“5. Valamennyi rész esetében: A nyertes ajánlattevő köteles a restaurálásra átadott tárgyak állagmegóvásáról és biztonságáról gondoskodni. 24 órás vagy...”
További információk
5. Valamennyi rész esetében: A nyertes ajánlattevő köteles a restaurálásra átadott tárgyak állagmegóvásáról és biztonságáról gondoskodni. 24 órás vagy diszpécser központba bekötött riasztórendszerrel védett restaurátor műhely és raktár elvárt követelmény (lásd alkalmassági feltétel). Ajánlatkérő ezt a szerződés időtartama alatt fenntartja.
“6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66.§ (6) bek. szerinti nyilatkozatot (nemleges is), valamint a felhívásban és a KD-ban meghatározott valamennyi...”
További információk
6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66.§ (6) bek. szerinti nyilatkozatot (nemleges is), valamint a felhívásban és a KD-ban meghatározott valamennyi dokumentumot (űrlapot, elektronikusan csatolandó nyilatkozatot / igazolást). Az ajánlat megtételével kapcsolatban az ajánlatkérő kifejezetten felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. § rendelkezéseire. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció - a Kbt. 41/C. § (1) bekezdésében meghatározott kivételektől eltekintve - kizárólag az EKR-en keresztül történik.
“7. Ajánlatkérő a Kbt. 71.§ alapján a hiánypótlást biztosít, 71.§ (6) szerinti korlátozást nem alkalmazza.”
“8. Ajánlatkérő kizárja a Kbt. 35.§ (8) alapján projekttársaság létrehozását.”
“9. Ajánlatkérő az ajánlattevők alkalmasságának feltételeit és igazolásait a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg.”
“10. Ajánlatkérő - különösen a IV.2.6) pont esetében - 1 hónap alatt 30 napot ért.”
“11. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Nagy-Mirkó Anita, lajstromszám: 00945”
“12. Jelen felhívásban, valamint a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., végrehajtási rendeletei (különös tekintettel az az elektronikus közbeszerzés...”
További információk
12. Jelen felhívásban, valamint a KD-ban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., végrehajtási rendeletei (különös tekintettel az az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet), továbbá a magyar jog rendelkezései az irányadóak. A hirdetmény a közbeszerzésekről szóló 2014/24/EU irányelv alapján kerül közzétételre.
“13. Jelen VI.3) ponthoz kapcsolódóan a KD többlet előírásokat tartalmaz, tekintettel a hirdetményfeladó rendszer kitöltési szabályaira (karakterszám korlátozás).”
További információk
13. Jelen VI.3) ponthoz kapcsolódóan a KD többlet előírásokat tartalmaz, tekintettel a hirdetményfeladó rendszer kitöltési szabályaira (karakterszám korlátozás).
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“Kbt. 148. §” Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 202-575333 (2022-10-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-02-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 1 453 595 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
“1. Ajánlattevők:
1. rész:
ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 1123 Budapest Győri Út 10.;...”
További információk
1. Ajánlattevők:
1. rész:
ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 1123 Budapest Győri Út 10.; 14117161-2-43)
Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2040 Budaörs Víg Utca 57.; 11718873-2-13)
2. rész:

3. V.2.4) A szerződés/rész végleges összértéke pontokban az adott részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés tételeinek összege került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel [keretmegállapodás] nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
4. II.1.7) A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül) pontban az 1. és a 2. részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés tételeinek összegének szummája került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel [keretmegállapodás] nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-02-09 📅
Név: Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11718873213
Postacím: Víg Utca 57
Postai város: Budaörs
Postai irányítószám: 2040
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 304117002📞
E-mail: titkarsag@salisburykft.hu📧
Ország: Pest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 716 430 000 HUF 💰
Név: ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14117161243
Postacím: Győri Út 10.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1123
Telefon: +36 309019036📞
E-mail: archeolore@gmail.com📧
Ország: Közép-Magyarország🏙️
Internetcím: http://www.archeolore.com🌏
A beszerzés teljes értéke: 737 165 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Hivatkozás További információk
“1. Ajánlattevők:”
“1. rész:” Többet mutasson (5) “ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 1123 Budapest Győri Út 10.; 14117161-2-43)”
“Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2040 Budaörs Víg Utca 57.; 11718873-2-13)”
“2. rész:”
“3. V.2.4) A szerződés/rész végleges összértéke pontokban az adott részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés tételeinek...”
További információk
3. V.2.4) A szerződés/rész végleges összértéke pontokban az adott részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés tételeinek összege került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel [keretmegállapodás] nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
“4. II.1.7) A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül) pontban az 1. és a 2. részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés...”
További információk
4. II.1.7) A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül) pontban az 1. és a 2. részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés tételeinek összegének szummája került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel [keretmegállapodás] nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-18 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 139-442683
HL-S szám: 139
További információk
“1. Ajánlattevők:
1. rész:
Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2040 Budaörs Víg Utca 57.; 11718873-2-13)
2. rész:
ARCHEOLORE...”
További információk
1. Ajánlattevők:
1. rész:
Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2040 Budaörs Víg Utca 57.; 11718873-2-13)
2. rész:
ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 1123 Budapest Győri Út 10.; 14117161-2-43)
3. V.2.4) A szerződés/rész végleges összértéke pontokban az adott részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés tételeinek összege került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel [keretmegállapodás] nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
4. II.1.7) A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül) pontban az 1. és a 2. részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés tételeinek összegének szummája került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel [keretmegállapodás] nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurál
Rövid leírás:
“Szilikát alapú, csont, kő, falfestmény, mozaik, fa régészeti leletek tisztításával, konzerválásával, restaurálásával kapcsolatos feladatok 1. Kerámia (mely...”
Rövid leírás
Szilikát alapú, csont, kő, falfestmény, mozaik, fa régészeti leletek tisztításával, konzerválásával, restaurálásával kapcsolatos feladatok 1. Kerámia (mely leletanyagok legalább 5 %-a speciális, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény) tisztítás, konzerválása, restaurálása
Többet mutasson
A rész elnevezése: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/bőr
Rövid leírás:
“- * Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű...”
Rövid leírás
- * Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű múltunk valamely szegmensének megismerése szempontjából, Kiemelt jelentőségű akkor is, ha nemesfémből készült, és/vagy készítés/ötvöstechnikailag kiemelkedő tárgy vagy tárgyegyüttes.
“- * Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült (ónozott, ezüstözött,...”
Rövid leírás
- * Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült (ónozott, ezüstözött, tausírozott) vagy egy összefüggő nagyobb tárgyegyüttes, ezért restaurálása is nagyobb készítéstechnikai és restaurátori tudást igényel. (pl. római kori kocsi vasszerkezet gazdag réz berakással, népvándorláskori sír lószerszám és viseletmaradványokkal stb.)
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember szakmai tapasztalat, 1.1.1) A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú, gyenge 10 megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db), 1.1.2) A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú üvegtárgy 10 teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
1. A felhívás III.1.3 M2)1. pont szerinti szakember szakmai tapasztalata (egész 20 számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-04-19 📅
Postacím: Győri út 10
A beszerzés teljes értéke: 6 888 063 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-02 📅
Postacím: Győri út 10.
A beszerzés teljes értéke: 7 605 109 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-03 📅
A beszerzés teljes értéke: 9 216 000 HUF 💰
2 643 391 HUF 💰
2 482 063 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-12 📅
A beszerzés teljes értéke: 10 708 400 HUF 💰
11 144 500 HUF 💰
11 514 900 HUF 💰
8 263 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-16 📅
Postacím: Víg utca 57.
Internetcím: http://www.salisbury.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 5 365 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-25 📅
A beszerzés teljes értéke: 8 818 800 HUF 💰
7 958 000 HUF 💰
7 763 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-22 📅
Postacím: Víg u. 57.
A beszerzés teljes értéke: 12 555 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-30 📅
A beszerzés teljes értéke: 93 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Ajánlatkérő hatóság Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Harazin-Szabó Krisztina
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:” Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Postacím: Riadó u. 5.
Forrás: OJS 2023/S 139-442683 (2023-07-18)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 5 712 000 HUF 💰
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási”
“dokumentáció készítése” Többet mutasson (12) “A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A”
“leletanyagok restaurálásáról, illetve az ennek során végzett műveletekről, felhasznált anyagokról restaurálási napló vezetése. A”
“tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A leletanyag elszállítása, majd az...”
Rövid leírás
tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A leletanyag elszállítása, majd az elkészült leletanyag visszaszállítása (átadás-átvétel jegyzőkönyvvel) a MNM NRI-ben használt szabványdobozokban, leletkísérővel (leletenként és stratigráfiai egységenként külön csomagolva) történő ellátással és feliratozással.
“1. Fém (amely leletanyagok legalább 10 %-a kiemelet vagy restaurálás módszertanilag összetett** valamint legalább 5 %-a”
“speciális, összetett anyagú (ónozott, tausírozott stb.)) leletanyag tisztítása, restaurálása”
“- Egyedi besorolású, aranyozott, ezüstözött, ónozott, fém berakásos, nielló díszítésű, zománcdíszes régészeti leletek restaurálása”
“legfeljebb 250 munkaóra mennyiségben”
“- * Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát”
“medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű múltunk valamely szegmensének megismerése szempontjából, Kiemelt jelentőségű akkor is,”
“ha nemesfémből készült, és/vagy készítés/ötvöstechnikailag kiemelkedő tárgy vagy tárgyegyüttes.”
“- * Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült”
“(ónozott, ezüstözött, tausírozott) vagy egy összefüggő nagyobb tárgyegyüttes, ezért restaurálása is nagyobb készítéstechnikai és restaurátori tudást...”
Rövid leírás
(ónozott, ezüstözött, tausírozott) vagy egy összefüggő nagyobb tárgyegyüttes, ezért restaurálása is nagyobb készítéstechnikai és restaurátori tudást igényel. (pl. római kori kocsi vasszerkezet gazdag réz berakással, népvándorláskori sír lószerszám és viseletmaradványokkal stb.)
Eljárás Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember szakmai tapasztalat, 1.1.1) A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú, gyenge 10 megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db), 1.1.2) A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú üvegtárgy 10 teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
1. A felhívás III.1.3 M2)1. pont szerinti szakember szakmai tapasztalata (egész 20 számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-09 📅
A beszerzés teljes értéke: 5 712 000 HUF 💰
Forrás: OJS 2023/S 198-621479 (2023-10-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Régészeti leletek tisztítása, restaurálása
Rövid leírás:
“„Magyar Nemzeti Múzeum részére régészeti leletek tisztítása, restaurálása és állagmegóvása” 2. részben:
1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása,...”
Rövid leírás
„Magyar Nemzeti Múzeum részére régészeti leletek tisztítása, restaurálása és állagmegóvása” 2. részben:
1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
Valamennyi rész esetében:
Az eljárás részenként egy ajánlattevővel kötendő Kbt. 105. § (1) a) szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul. A keretmegállapodás alapján szerződés kizárólag a keretmegállapodás időtartama alatt köthető, és a keretmegállapodás alapján részenként beszerzett mennyiség nem haladhatja meg a keretmegállapodásban részenként előirányzott teljes mennyiséget.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél teljesítése során keletkező bármely tudományos eredmény, vizsgálati eredmény, térinformatikai állomány, bármely más eredmény, alkotás, termék felett Ajánlatkérő korlátlan és kizárólagos, harmadik személynek átengedhető felhasználási jogokat szerez.
A teljesítést a hatályos jogszabályok és a teljesítés idején hatályos szakmai protokollok alapján kell végzeni.
Ajánlattevőként szerződő fél köteles a szerződéskötésig ajánlatkérőnek bemutatni, ill. a keretmegállapodás hatálya alatt érvényben tartani
az 1. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre
a 2. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre
vonatkozó, közbeszerzés tárgya szerinti tárgyú felelősségbiztosítását. A biztosítási kötvény benyújtásának elmaradása ajánlattevő keretmegállapodástól megkötésétől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Régészeti szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 113 018 226 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 45 318 500 HUF 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR001457472022/1
Cím: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálá
Becsült érték héa nélkül: 9 656 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag...”
A beszerzés leírása
1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A leletanyagok restaurálásáról, illetve az ennek során végzett műveletekről, felhasznált anyagokról restaurálási napló vezetése. A tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A leletanyag elszállítása, majd az elkészült leletanyag visszaszállítása (átadás-átvétel jegyzőkönyvvel) a MNM NRI-ben használt szabványdobozokban, leletkísérővel (leletenként és stratigráfiai egységenként külön csomagolva) történő ellátással és feliratozással.
A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves anyag (textil/bőr/ csont tárgyak) tisztítása, restaurálása, valamint restaurálási dokumentáció elkészítése szükséges, az anyagfajtára vonatkozó MNM NRI szakmai protokoll alapján. Állatcsont és embercsont tisztítása.
A feladatokat az osztályvezető restaurátor vagy kijelölt helyettese és az ásatásvezető/ kijelölt régész ellenőrzi.
Szilikát alapú, csont, kő, falfestmény, mozaik, fa régészeti leletek tisztításával, konzerválásával, restaurálásával kapcsolatos feladatok 1. Kerámia (mely leletanyagok legalább 5 %-a speciális, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény) tisztítás, konzerválása, restaurálása
- Régészeti kerámia tisztítása, mosása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben
- mosott/tisztított régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben
- régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 1600 db M30-as láda mennyiségben
- régészeti kerámia állagmegóvó, statikai kiegészítése legfeljebb 1800 db mennyiségben
2. Egyéb szerves/szervetlen leletanyagok tisztítása, restaurálása
- Jó állapotú állatcsont, kagyló, csiga mosása, hamvak iszapolása legfeljebb 200 db M30-as láda mennyiségben
- Rossz állapotú állatcsont mosása legfeljebb 550 db M30-as láda mennyiségben
- Jó állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 1250 db / csontváz mennyiségben
- Rossz állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 850 db / csontváz mennyiségben
- Patics, kő, agyagnehezék, tegula, imbrex mosása, tisztítása legfeljebb 500 db M30-as láda mennyiségben
3. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített szilikát, kő, mozaik, falfestmény restaurátori feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
4. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
5. Régészeti kőtárgyak tisztítása, restaurálása, konzerválása
- régészeti kő leletanyag tisztítása, mosása legfeljebb 400 db M30-as láda mennyiségben
- restaurálás legfeljebb 35 nm mennyiségben
6. Régészeti falfestmények restaurálása
- Teljes restaurálás anyagfelhasználással legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Beavatkozás legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Állagmegóvó, konzerváló eljárás legfeljebb 40 nm mennyiségben
7. Mozaik restaurálás
- Geotextíliás helyszíni védelem talajtakaróval legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Kiemelés, konzerválás restaurálás nélkül legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Teljes restaurálás legfeljebb 40 nm mennyiségben
8. Üveg anyagok tisztítása, restaurálása
- Üveg töredékek, gyöngyök, tisztítása, válogatása, ragasztása, konzerválása legfeljebb 500 munkaóra mennyiségben
- Üvegleletek restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben
- Üvegleletek restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben
- In-situ üvegtárgy restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben
- In-situ üvegtárgy restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben
9. Régészeti fa leletek konzerválása, restaurálása legfeljebb 800 munkaóra mennyiségben
A részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
További információk:
“Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
2040 Budaörs, Víg u. 57.
11718873243”
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Régészeti szolgáltatások📦
Postacím: Daróczi
út
3
Irányítószám: 1113
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️ Időtartam
Kezdeti időpont: 2023-02-09 📅
Végdátum: 2027-02-09 📅
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember szakmai tapasztalat, 1.1.1) A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú, gyenge 10 megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db), 1.1.2) A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú üvegtárgy 10 teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001457472022/2
Cím: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/bőr
Becsült érték héa nélkül: 12 824 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A...”
A beszerzés leírása
2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A leletanyagok restaurálásáról, illetve az ennek során végzett műveletekről, felhasznált anyagokról restaurálási napló vezetése. A tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A leletanyag elszállítása, majd az elkészült leletanyag visszaszállítása (átadás-átvétel jegyzőkönyvvel) a MNM NRI-ben használt szabványdobozokban, leletkísérővel (leletenként és stratigráfiai egységenként külön csomagolva) történő ellátással és feliratozással.
A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves anyag (textil/bőr/ csont tárgyak) tisztítása, restaurálása, valamint restaurálási dokumentáció elkészítése szükséges, az anyagfajtára vonatkozó MNM NRI szakmai protokoll alapján. Állatcsont és embercsont tisztítása. A feladatokat az osztályvezető restaurátor vagy kijelölt helyettese és az ásatásvezető/ kijelölt régész ellenőrzi.
Fém, textil, bőr, csonteszközök, kompozit és speciális tárgyak
1. Fém (amely leletanyagok legalább 10 %-a kiemelet vagy restaurálás módszertanilag összetett** valamint legalább 5 %-a speciális, összetett anyagú (ónozott, tausírozott stb.)) leletanyag tisztítása, restaurálása
Vas leletanyag tisztítása, restaurálása
- vas leletanyag mechanikai tisztítása legfeljebb 4800 munkaóra mennyiségben
- vas leletanyag restaurálása legfeljebb 4750 db mennyiségben
Bronz és ólom leletanyag tisztítása, restaurálása
- Bronz, ólom leletanyag mechanikai tisztítása legfeljebb 7000 munkaóra mennyiségben
- Bronz, ólom tárgyak restaurálása legfeljebb 4700 db mennyiségben
Ezüst és arany leletanyag tisztítása, restaurálása
- Ezüst és arany tárgyak restaurálása legfeljebb 1250 db mennyiségben
- Egyedi besorolású, aranyozott, ezüstözött, ónozott, fém berakásos, nielló díszítésű, zománcdíszes régészeti leletek restaurálása legfeljebb 250 munkaóra mennyiségben
- * Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű múltunk valamely szegmensének megismerése szempontjából, Kiemelt jelentőségű akkor is, ha nemesfémből készült, és/vagy készítés/ötvöstechnikailag kiemelkedő tárgy vagy tárgyegyüttes.
- * Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült (ónozott, ezüstözött, tausírozott) vagy egy összefüggő nagyobb tárgyegyüttes, ezért restaurálása is nagyobb készítéstechnikai és restaurátori tudást igényel. (pl. római kori kocsi vasszerkezet gazdag réz berakással, népvándorláskori sír lószerszám és viseletmaradványokkal stb.)
2. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített fém restaurátori feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
3. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
4. Roncsolásmentes anyagvizsgálat fém elem összetétel meghatározására legfeljebb 2 ponton mérés, 2000 db mennyiségben
5. Csonteszközök, textil, bőr, borostyán, gagát leletanyagok restaurálása, konzerválása legfeljebb 2000 munkaóra mennyiségben
6. Kompozit tárgyak restaurálása legfeljebb 195 darab és 2000 munkaóra mennyiségben
7. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített anyag restaurátori feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
8. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
9. Speciális tárgyak restaurálásánál alkalmazott óradíj (mely tartalmazza a felhasznált anyag értékét) legfeljebb 1000 munkaóra mennyiségben
A részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
További információk:
“ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1123 Budapest Győri út 10.
14117161243” Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás III.1.3 M2)1. pont szerinti szakember szakmai tapasztalata (egész 20 számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR001457472022/3
Becsült érték héa nélkül: 8 966 500 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti...”
A beszerzés leírása
Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A leletanyagok restaurálásáról, illetve az ennek során végzett műveletekről, felhasznált anyagokról restaurálási napló vezetése. A tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A leletanyag elszállítása, majd az elkészült leletanyag visszaszállítása (átadás-átvétel jegyzőkönyvvel) a MNM NRI-ben használt szabványdobozokban, leletkísérővel (leletenként és stratigráfiai egységenként külön csomagolva) történő ellátással és feliratozással.
A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves anyag (textil/bőr/ csont tárgyak) tisztítása, restaurálása, valamint restaurálási dokumentáció elkészítése szükséges, az anyagfajtára vonatkozó MNM NRI szakmai protokoll alapján. Állatcsont és embercsont tisztítása. A feladatokat az osztályvezető restaurátor vagy kijelölt helyettese és az ásatásvezető/ kijelölt régész ellenőrzi.
Fém, textil, bőr, csonteszközök, kompozit és speciális tárgyak
1. Fém (amely leletanyagok legalább 10 %-a kiemelet vagy restaurálás módszertanilag összetett** valamint legalább 5 %-a speciális, összetett anyagú (ónozott, tausírozott stb.)) leletanyag tisztítása, restaurálása
Vas leletanyag tisztítása, restaurálása
- vas leletanyag mechanikai tisztítása legfeljebb 4800 munkaóra mennyiségben
- vas leletanyag restaurálása legfeljebb 4750 db mennyiségben
Bronz és ólom leletanyag tisztítása, restaurálása
- Bronz, ólom leletanyag mechanikai tisztítása legfeljebb 7000 munkaóra mennyiségben
- Bronz, ólom tárgyak restaurálása legfeljebb 4700 db mennyiségben
Ezüst és arany leletanyag tisztítása, restaurálása
- Ezüst és arany tárgyak restaurálása legfeljebb 1250 db mennyiségben
- Egyedi besorolású, aranyozott, ezüstözött, ónozott, fém berakásos, nielló díszítésű, zománcdíszes régészeti leletek restaurálása legfeljebb 250 munkaóra mennyiségben
- * Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű múltunk valamely szegmensének megismerése szempontjából, Kiemelt jelentőségű akkor is, ha nemesfémből készült, és/vagy készítés/ötvöstechnikailag kiemelkedő tárgy vagy tárgyegyüttes.
- * Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült (ónozott, ezüstözött, tausírozott) vagy egy összefüggő nagyobb tárgyegyüttes, ezért restaurálása is nagyobb készítéstechnikai és restaurátori tudást igényel. (pl. római kori kocsi vasszerkezet gazdag réz berakással, népvándorláskori sír lószerszám és viseletmaradványokkal stb.)
2. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített fém restaurátori feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
3. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
4. Roncsolásmentes anyagvizsgálat fém elem összetétel meghatározására legfeljebb 2 ponton mérés, 2000 db mennyiségben
5. Csonteszközök, textil, bőr, borostyán, gagát leletanyagok restaurálása, konzerválása legfeljebb 2000 munkaóra mennyiségben
6. Kompozit tárgyak restaurálása legfeljebb 195 darab és 2000 munkaóra mennyiségben
7. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített anyag restaurátori feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
8. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
9. Speciális tárgyak restaurálásánál alkalmazott óradíj (mely tartalmazza a felhasznált anyag értékét) legfeljebb 1000 munkaóra mennyiségben
A részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
4️⃣
Belső azonosító: EKR001457472022/4
Becsült érték héa nélkül: 13 872 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása,...”
A beszerzés leírása
Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A leletanyagok restaurálásáról, illetve az ennek során végzett műveletekről, felhasznált anyagokról restaurálási napló vezetése. A tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A leletanyag elszállítása, majd az elkészült leletanyag visszaszállítása (átadás-átvétel jegyzőkönyvvel) a MNM NRI-ben használt szabványdobozokban, leletkísérővel (leletenként és stratigráfiai egységenként külön csomagolva) történő ellátással és feliratozással.
A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves anyag (textil/bőr/ csont tárgyak) tisztítása, restaurálása, valamint restaurálási dokumentáció elkészítése szükséges, az anyagfajtára vonatkozó MNM NRI szakmai protokoll alapján. Állatcsont és embercsont tisztítása.
A feladatokat az osztályvezető restaurátor vagy kijelölt helyettese és az ásatásvezető/ kijelölt régész ellenőrzi.
Szilikát alapú, csont, kő, falfestmény, mozaik, fa régészeti leletek tisztításával, konzerválásával, restaurálásával kapcsolatos feladatok 1. Kerámia (mely leletanyagok legalább 5 %-a speciális, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény) tisztítás, konzerválása, restaurálása
- Régészeti kerámia tisztítása, mosása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben
- mosott/tisztított régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben
- régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 1600 db M30-as láda mennyiségben
- régészeti kerámia állagmegóvó, statikai kiegészítése legfeljebb 1800 db mennyiségben
2. Egyéb szerves/szervetlen leletanyagok tisztítása, restaurálása
- Jó állapotú állatcsont, kagyló, csiga mosása, hamvak iszapolása legfeljebb 200 db M30-as láda mennyiségben
- Rossz állapotú állatcsont mosása legfeljebb 550 db M30-as láda mennyiségben
- Jó állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 1250 db / csontváz mennyiségben
- Rossz állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 850 db / csontváz mennyiségben
- Patics, kő, agyagnehezék, tegula, imbrex mosása, tisztítása legfeljebb 500 db M30-as láda mennyiségben
3. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített szilikát, kő, mozaik, falfestmény restaurátori feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
4. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
5. Régészeti kőtárgyak tisztítása, restaurálása, konzerválása
- régészeti kő leletanyag tisztítása, mosása legfeljebb 400 db M30-as láda mennyiségben
- restaurálás legfeljebb 35 nm mennyiségben
6. Régészeti falfestmények restaurálása
- Teljes restaurálás anyagfelhasználással legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Beavatkozás legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Állagmegóvó, konzerváló eljárás legfeljebb 40 nm mennyiségben
7. Mozaik restaurálás
- Geotextíliás helyszíni védelem talajtakaróval legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Kiemelés, konzerválás restaurálás nélkül legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Teljes restaurálás legfeljebb 40 nm mennyiségben
8. Üveg anyagok tisztítása, restaurálása
- Üveg töredékek, gyöngyök, tisztítása, válogatása, ragasztása, konzerválása legfeljebb 500 munkaóra mennyiségben
- Üvegleletek restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben
- Üvegleletek restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben
- In-situ üvegtárgy restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben
- In-situ üvegtárgy restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben
9. Régészeti fa leletek konzerválása, restaurálása legfeljebb 800 munkaóra mennyiségben
A részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 14
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-10-09 📅
Cím: 14_Salisbury_Garadna_Kovacs_tanya_megrendeles
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001457472022🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 9 656 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001828432023/0426
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11718873243
Postacím: Víg utca 57.
Postai irányítószám: 2040
Postai város: Budaörs
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: titkarsag@salisburykft.hu📧
Telefon: +36 304117002📞
URL: https://salisbury.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 12 824 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001952302023/0580
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14117161243
Postacím: Győri út 10.
Postai irányítószám: 1123
Postai város: Budapest
E-mail: archeolore@gmail.com📧
Telefon: +36 309019036📞
URL: https://www.archeolore.com🌏
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 966 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001953332023/8709
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 872 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001953882023/8390
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
A vállalkozó neve és címe
Nemzeti nyilvántartási szám: 11718873213
URL: http://salisbury.hu🌏
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Magyar Nemzeti Múzeum
Nemzeti nyilvántartási szám: 15321226242
Postacím: Múzeum Körút 14-16
Postai irányítószám: 1088
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Harazin-Szabó Krisztina
E-mail: szabo.krisztina@mnm.hu📧
Telefon: +36 308114744📞
URL: https://mnm.hu/hu🌏
Csoportvezető ✅ Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Fő tevékenység
Szabadidő, kultúra és vallás
Kiegészítő információk További információk
“1. Ajánlattevők:
1. rész:
Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2040 Budaörs Víg Utca 57.; 11718873-2-13)
2. rész:
ARCHEOLORE...”
További információk
1. Ajánlattevők:
1. rész:
Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2040 Budaörs Víg Utca 57.; 11718873-2-13)
2. rész:
ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 1123 Budapest Győri Út 10.; 14117161-2-43)
3. V.2.4) A szerződés/rész végleges összértéke pontokban az adott részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés tételeinek összege került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel [keretmegállapodás] nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
4. II.1.7) A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül) pontban az 1. és a 2. részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt, Költségvetés tételeinek összegének szummája került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel [keretmegállapodás] nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
Ajánlatkérő Kbt. 37. § (4) bekezdést alkalmaz, a negyedévben további szerződéskötés nem lesz.
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. §”
Forrás: OJS 2024/S 020-057097 (2024-01-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-10) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“„Magyar Nemzeti Múzeum részére régészeti leletek tisztítása, restaurálása és állagmegóvása” 2. részben:
1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása,...”
Rövid leírás
„Magyar Nemzeti Múzeum részére régészeti leletek tisztítása, restaurálása és állagmegóvása” 2. részben:
1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási
dokumentáció készítése
Valamennyi rész esetében:
Az eljárás részenként egy ajánlattevővel kötendő Kbt. 105. § (1) a) szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul. A
keretmegállapodás alapján szerződés kizárólag a keretmegállapodás időtartama alatt köthető, és a keretmegállapodás alapján
részenként beszerzett mennyiség nem haladhatja meg a keretmegállapodásban részenként előirányzott teljes mennyiséget.
Nyertes ajánlattevőként szerződő fél teljesítése során keletkező bármely tudományos eredmény, vizsgálati eredmény, térinformatikai állomány, bármely más eredmény, alkotás, termék felett Ajánlatkérő korlátlan és kizárólagos, harmadik személynek átengedhető
felhasználási jogokat szerez.
A teljesítést a hatályos jogszabályok és a teljesítés idején hatályos szakmai protokollok alapján kell végzeni.
Ajánlattevőként szerződő fél köteles a szerződéskötésig ajánlatkérőnek bemutatni, ill. a keretmegállapodás hatálya alatt érvényben
tartani
az 1. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre
a 2. rész tekintetében min. 150 millió Ft/év limit határú, min. 50 millió Ft/káreseményre
vonatkozó, közbeszerzés tárgya szerinti tárgyú felelősségbiztosítását. A biztosítási kötvény benyújtásának elmaradása ajánlattevő
keretmegállapodástól megkötésétől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
A részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 113 018 226 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 49 955 900 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 3 509 000 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag...”
A beszerzés leírása
1. RÉSZ: Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A
leletanyagok restaurálásáról, illetve az ennek során végzett műveletekről, felhasznált anyagokról restaurálási napló vezetése. A
tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A
leletanyag elszállítása, majd az elkészült leletanyag visszaszállítása (átadás-átvétel jegyzőkönyvvel) a MNM NRI-ben használt
szabványdobozokban, leletkísérővel (leletenként és stratigráfiai egységenként külön csomagolva) történő ellátással és feliratozással.
A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves
anyag (textil/bőr/ csont tárgyak) tisztítása, restaurálása, valamint restaurálási dokumentáció elkészítése szükséges, az anyagfajtára
vonatkozó MNM NRI szakmai protokoll alapján. Állatcsont és embercsont tisztítása.
A feladatokat az osztályvezető restaurátor vagy kijelölt helyettese és az ásatásvezető/ kijelölt régész ellenőrzi.
Szilikát alapú, csont, kő, falfestmény, mozaik, fa régészeti leletek tisztításával, konzerválásával, restaurálásával kapcsolatos feladatok
1. Kerámia (mely leletanyagok legalább 5 %-a speciális, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett
edény) tisztítás, konzerválása, restaurálása
- Régészeti kerámia tisztítása, mosása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben
- mosott/tisztított régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben
- régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 1600 db M30-as láda mennyiségben
- régészeti kerámia állagmegóvó, statikai kiegészítése legfeljebb 1800 db mennyiségben
2. Egyéb szerves/szervetlen leletanyagok tisztítása, restaurálása
- Jó állapotú állatcsont, kagyló, csiga mosása, hamvak iszapolása legfeljebb 200 db M30-as láda mennyiségben
- Rossz állapotú állatcsont mosása legfeljebb 550 db M30-as láda mennyiségben
- Jó állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 1250 db / csontváz mennyiségben
- Rossz állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 850 db / csontváz mennyiségben
- Patics, kő, agyagnehezék, tegula, imbrex mosása, tisztítása legfeljebb 500 db M30-as láda mennyiségben
3. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített szilikát, kő, mozaik, falfestmény restaurátori
feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
4. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
5. Régészeti kőtárgyak tisztítása, restaurálása, konzerválása
- régészeti kő leletanyag tisztítása, mosása legfeljebb 400 db M30-as láda mennyiségben
- restaurálás legfeljebb 35 nm mennyiségben
6. Régészeti falfestmények restaurálása
- Teljes restaurálás anyagfelhasználással legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Beavatkozás legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Állagmegóvó, konzerváló eljárás legfeljebb 40 nm mennyiségben
7. Mozaik restaurálás
- Geotextíliás helyszíni védelem talajtakaróval legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Kiemelés, konzerválás restaurálás nélkül legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Teljes restaurálás legfeljebb 40 nm mennyiségben
8. Üveg anyagok tisztítása, restaurálása
- Üveg töredékek, gyöngyök, tisztítása, válogatása, ragasztása, konzerválása legfeljebb 500 munkaóra mennyiségben
- Üvegleletek restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben
- Üvegleletek restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben
- In-situ üvegtárgy restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben
- In-situ üvegtárgy restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben
9. Régészeti fa leletek konzerválása, restaurálása legfeljebb 800 munkaóra mennyiségben.
A részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák
Többet mutasson
További információk:
“Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
2040 Budaörs, Víg u. 57.
11718873243” Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember szakmai tapasztalat, 1.1.1) A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú, gyenge 10 megtartású (400- 500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett edény teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db), 1.1.2) A felhívás III.1.3 M2).1 pont szerinti szakember régészeti korú üvegtárgy 10 teljes restaurálására vonatkozó szakmai tapasztalata (egész számban megadva, min. 0 db, max. 5 db)
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 10 601 400 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási
dokumentáció készítése
A...”
A beszerzés leírása
2. RÉSZ: Fém és szerves /textil/ bőr/ csonteszköz/gagát/borostyán/kompozit stb. leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási
dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A
leletanyagok restaurálásáról, illetve az ennek során végzett műveletekről, felhasznált anyagokról restaurálási napló vezetése. A
tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A
leletanyag elszállítása, majd az elkészült leletanyag visszaszállítása (átadás-átvétel jegyzőkönyvvel) a MNM NRI-ben használt
szabványdobozokban, leletkísérővel (leletenként és stratigráfiai egységenként külön csomagolva) történő ellátással és feliratozással.
A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves
anyag (textil/bőr/ csont tárgyak) tisztítása, restaurálása, valamint restaurálási dokumentáció elkészítése szükséges, az anyagfajtára
vonatkozó MNM NRI szakmai protokoll alapján. Állatcsont és embercsont tisztítása. A feladatokat az osztályvezető restaurátor vagy
kijelölt helyettese és az ásatásvezető/ kijelölt régész ellenőrzi.
Fém, textil, bőr, csonteszközök, kompozit és speciális tárgyak
1. Fém (amely leletanyagok legalább 10 %-a kiemelet vagy restaurálás módszertanilag összetett** valamint legalább 5 %-a
speciális, összetett anyagú (ónozott, tausírozott stb.)) leletanyag tisztítása, restaurálása
Vas leletanyag tisztítása, restaurálása
- vas leletanyag mechanikai tisztítása legfeljebb 4800 munkaóra mennyiségben
- vas leletanyag restaurálása legfeljebb 4750 db mennyiségben
Bronz és ólom leletanyag tisztítása, restaurálása
- Bronz, ólom leletanyag mechanikai tisztítása legfeljebb 7000 munkaóra mennyiségben
- Bronz, ólom tárgyak restaurálása legfeljebb 4700 db mennyiségben
Ezüst és arany leletanyag tisztítása, restaurálása
- Ezüst és arany tárgyak restaurálása legfeljebb 1250 db mennyiségben
- Egyedi besorolású, aranyozott, ezüstözött, ónozott, fém berakásos, nielló díszítésű, zománcdíszes régészeti leletek restaurálása
legfeljebb 250 munkaóra mennyiségben
- * Olyan fém régészeti lelet számít kiemelt jelentőségűnek, amelyből eddig kevesebb mint 100 db került elő a Kárpát
medencében) ezáltal kiemelt jelentőségű múltunk valamely szegmensének megismerése szempontjából, Kiemelt jelentőségű akkor is,
ha nemesfémből készült, és/vagy készítés/ötvöstechnikailag kiemelkedő tárgy vagy tárgyegyüttes.
- * Restaurálás módszertanilag akkor kiemelt/összetett egy műtárgy vagy műtárgyegyüttes, ha több fém kombinációjából készült
(ónozott, ezüstözött, tausírozott) vagy egy összefüggő nagyobb tárgyegyüttes, ezért restaurálása is nagyobb készítéstechnikai és restaurátori tudást igényel. (pl. római kori kocsi vasszerkezet gazdag réz berakással, népvándorláskori sír lószerszám és
viseletmaradványokkal stb.)
2. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített fém restaurátori feladatokra legfeljebb 120
munkaóra mennyiségben
3. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
4. Roncsolásmentes anyagvizsgálat fém elem összetétel meghatározására legfeljebb 2 ponton mérés, 2000 db mennyiségben
5. Csonteszközök, textil, bőr, borostyán, gagát leletanyagok restaurálása, konzerválása legfeljebb 2000 munkaóra mennyiségben
6. Kompozit tárgyak restaurálása legfeljebb 195 darab és 2000 munkaóra mennyiségben
7. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített anyag restaurátori feladatokra legfeljebb 120
munkaóra mennyiségben
8. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
9. Speciális tárgyak restaurálásánál alkalmazott óradíj (mely tartalmazza a felhasznált anyag értékét) legfeljebb 1000 munkaóra
mennyiségben
A részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 18 304 000 HUF 💰
További információk:
“ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
1123 Budapest Győri út 10.”
Becsült érték héa nélkül: 11 606 500 HUF 💰
A beszerzés leírása:
“Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása,...”
A beszerzés leírása
Kerámia és egyéb leletanyag tisztítása, restaurálása, restaurálási dokumentáció készítése
A régészeti feltárásokon előkerült régészeti leletanyag mosása, tisztítása, restauráláshoz és vizsgálatokhoz történő előkészítése. A
leletanyagok restaurálásáról, illetve az ennek során végzett műveletekről, felhasznált anyagokról restaurálási napló vezetése. A
tisztítás, restaurálás pontos módjára a MNM NRI restaurálás protokoll adott anyagfajtára vonatkozó fejezete az irányadó. A
leletanyag elszállítása, majd az elkészült leletanyag visszaszállítása (átadás-átvétel jegyzőkönyvvel) a MNM NRI-ben használt
szabványdobozokban, leletkísérővel (leletenként és stratigráfiai egységenként külön csomagolva) történő ellátással és feliratozással.
A kerámiaanyag esetében tisztítás, válogatás, ragasztás, igény szerint kiegészítés, az üveg, falfestmény, mozaik, kő, fa, fém, szerves
anyag (textil/bőr/ csont tárgyak) tisztítása, restaurálása, valamint restaurálási dokumentáció elkészítése szükséges, az anyagfajtára
vonatkozó MNM NRI szakmai protokoll alapján. Állatcsont és embercsont tisztítása.
A feladatokat az osztályvezető restaurátor vagy kijelölt helyettese és az ásatásvezető/ kijelölt régész ellenőrzi.
Szilikát alapú, csont, kő, falfestmény, mozaik, fa régészeti leletek tisztításával, konzerválásával, restaurálásával kapcsolatos feladatok
1. Kerámia (mely leletanyagok legalább 5 %-a speciális, gyenge megtartású (400-500 fok alatt égetett porózus szerkezetű) vagy festett
edény) tisztítás, konzerválása, restaurálása
- Régészeti kerámia tisztítása, mosása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben
- mosott/tisztított régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 520 db M30-as láda mennyiségben
- régészeti kerámia válogatása, ragasztása legfeljebb 1600 db M30-as láda mennyiségben
- régészeti kerámia állagmegóvó, statikai kiegészítése legfeljebb 1800 db mennyiségben
2. Egyéb szerves/szervetlen leletanyagok tisztítása, restaurálása
- Jó állapotú állatcsont, kagyló, csiga mosása, hamvak iszapolása legfeljebb 200 db M30-as láda mennyiségben
- Rossz állapotú állatcsont mosása legfeljebb 550 db M30-as láda mennyiségben
- Jó állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 1250 db / csontváz mennyiségben
- Rossz állapotú embercsont tisztítása legfeljebb 850 db / csontváz mennyiségben
- Patics, kő, agyagnehezék, tegula, imbrex mosása, tisztítása legfeljebb 500 db M30-as láda mennyiségben
3. Restaurátori szakértői óradíj egyéb, jelen ajánlatkérés szerint nem nevesített szilikát, kő, mozaik, falfestmény restaurátori
feladatokra legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
4. Terepi in-situ óradíj, mely tartalmazza az anyag, a munkadíj és a kiszállás értékét legfeljebb 120 munkaóra mennyiségben
5. Régészeti kőtárgyak tisztítása, restaurálása, konzerválása
- régészeti kő leletanyag tisztítása, mosása legfeljebb 400 db M30-as láda mennyiségben
- restaurálás legfeljebb 35 nm mennyiségben
6. Régészeti falfestmények restaurálása
- Teljes restaurálás anyagfelhasználással legfeljebb 40 nm mennyiségben
Beavatkozás legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Állagmegóvó, konzerváló eljárás legfeljebb 40 nm mennyiségben
7. Mozaik restaurálás
- Geotextíliás helyszíni védelem talajtakaróval legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Kiemelés, konzerválás restaurálás nélkül legfeljebb 40 nm mennyiségben
- Teljes restaurálás legfeljebb 40 nm mennyiségben
8. Üveg anyagok tisztítása, restaurálása
- Üveg töredékek, gyöngyök, tisztítása, válogatása, ragasztása, konzerválása legfeljebb 500 munkaóra mennyiségben
- Üvegleletek restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben
- Üvegleletek restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben
- In-situ üvegtárgy restaurálása legfeljebb 30 db mennyiségben
- In-situ üvegtárgy restaurálása 30 cm nagyság felett legfeljebb 600 munkaóra mennyiségben
9. Régészeti fa leletek konzerválása, restaurálása legfeljebb 800 munkaóra mennyiségben
A részletes leírását a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
5️⃣
Belső azonosító: EKR001457472022/5
Becsült érték héa nélkül: 5 935 000 HUF 💰

Szerződés száma: 18
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-02-01 📅
18_Salisbury_Ivandarda_Boly_megrendeles
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 509 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000172572024/7367
A szerződés/tétel teljes értéke: 10 601 400 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000172952024/4056
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 304 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000526502024/6454
A szerződés/tétel teljes értéke: 11 606 500 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000526742024/0679
5️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0005
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 935 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000557562024/3165
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0005
Kiegészítő információk További információk
“1. Ajánlattevők:
1. rész:
Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2040 Budaörs Víg Utca 57.; 11718873-2-13)
2. rész:
ARCHEOLORE...”
További információk
1. Ajánlattevők:
1. rész:
Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 2040 Budaörs Víg Utca 57.; 11718873-2-13)
2. rész:
ARCHEOLORE Művészeti Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (Székhelye: 1123 Budapest Győri Út 10.;
14117161-2-43)
3. V.2.4) A szerződés/rész végleges összértéke pontokban az adott részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon vállalt,
Költségvetés tételeinek összege került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel [keretmegállapodás]
nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
4. II.1.7) A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül) pontban az 1. és a 2. részben nyertes ajánlattevő által a felolvasólapon
vállalt, Költségvetés tételeinek összegének szummája került feltüntetésre, figyelemmel arra, hogy a szerződés jellegére tekintettel
[keretmegállapodás] nem határozható meg konkrétan a szerződés végleges összértéke.
Ajánlatkérő Kbt. 37. § (4) bekezdést alkalmaz, a negyedévben további szerződéskötés nem lesz.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 113 018 226 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 14 770 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 658 000 HUF 💰
További információk:
“Salisbury Régészeti Korlátolt Felelősségű Társaság
2040 Budaörs, Víg u. 57.
1171887324”
Becsült érték héa nélkül: 14 112 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 23
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-05-10 📅
Cím: 23_Eger_Liceum_allatcsont_megrendeles
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 658 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000832562024/3121
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 112 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000843982024/4133
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ
Forrás: OJS 2024/S 135-419903 (2024-07-11)