Röntgen anyagok beszerzése konszignáció keretében

Csolnoky Ferenc Kórház

Ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 12 hónapban szükséges röntgen anyagok beszerzését kívánja biztosítani 34 részben konszignációs raktár kihelyezésével. A nyertes ajánlattevőnek konszignációs raktárkészletet kell biztosítania, melyet a szerződés hatályba lépését követő 30 napon belül köteles leszállítani. A konszignációs raktárkészlet az egyes termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%- a. Amennyiben a konszignációs raktárkészlet számításakor a mennyiség nem egész számot eredményez, ebben az esetben a kerekítés szabályaitól eltérve felfelé szükséges kerekíteni és az így kapott darabszám szerint szükséges konszignációs raktárba helyezni a termékeket.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szállítás, csomagolás és kirakodás költségeit.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-09-01. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-07-15.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-07-15 Ajánlati felhívás
2022-08-11 További információk
2023-03-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-07-15)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Angiográfiai eszközök
Hivatkozási szám: EKR000810272022
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 12 hónapban szükséges röntgen anyagok beszerzését kívánja biztosítani 34 részben konszignációs raktár kihelyezésével. A nyertes ajánlattevőnek konszignációs raktárkészletet kell biztosítania, melyet a szerződés hatályba lépését követő 30 napon belül köteles leszállítani. A konszignációs raktárkészlet az egyes termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%- a. Amennyiben a konszignációs raktárkészlet számításakor a mennyiség nem egész számot eredményez, ebben az esetben a kerekítés szabályaitól eltérve felfelé szükséges kerekíteni és az így kapott darabszám szerint szükséges konszignációs raktárba helyezni a termékeket. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szállítás, csomagolás és kirakodás költségeit.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Angiográfiai eszközök 📦
További CPV-kód: Angiográfiai eszközök 📦
Angiográfiai kellékek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Vegyes

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Csolnoky Ferenc Kórház
Postacím: Kórház Utca 1 5083
Postai irányítószám: 8200
Postai város: Veszprém
Kapcsolat
Internetcím: http://www.csfk.hu 🌏
E-mail: gazdig@vmkorhaz.hu 📧
Telefon: +36 88556211 📞
Fax: +36 88556000 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000810272022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000810272022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-07-15 📅
Benyújtási határidő: 2022-09-01 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 138-393896
HL-S szám: 138
További információk
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban alkalmazza a Kbt.75. § (2) bekezdés e) pontját.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a szerződés hatálybalépésétől számított 12 hónapban szükséges röntgen anyagok beszerzését kívánja biztosítani 34 részben konszignációs raktár kihelyezésével. A nyertes ajánlattevőnek konszignációs raktárkészletet kell biztosítania, melyet a szerződés hatályba lépését követő 30 napon belül köteles leszállítani. A konszignációs raktárkészlet az egyes termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%- a. Amennyiben a konszignációs raktárkészlet számításakor a mennyiség nem egész számot eredményez, ebben az esetben a kerekítés szabályaitól eltérve felfelé szükséges kerekíteni és az így kapott darabszám szerint szükséges konszignációs raktárba helyezni a termékeket.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szállítás, csomagolás és kirakodás költségeit.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Öntáguló stent 1
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Sorszám Megnevezés Specifikáció Mennyiség/db/év
1 Öntáguló stent Nitinol alapanyag, OTW felvezetéssel, sugárárnyékot adó marker
0,018" drót és 4 Fr sheat kompatibilitás
elérhető átmérő 4-7mm
elérhető hossz 20-200 mm
shaft hossz 90 és 135 cm 20
Öntáguló stent beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség: 20 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 6 db. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása.
Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége.
Többet mutasson
Időtartam: 12 hónap
További információk:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban alkalmazza a Kbt.75. § (2) bekezdés e) pontját.
A rész elnevezése: Perifériás öntáguló stent
A rész száma: 2
Rövid leírás:
1 Perifériás öntáguló stent -fonott szerkezettel
Nitinol alapanyag, sugárárnyékot adó marker, OTW felvezetéssel,
egyetlen drótból font szerkezet,
0,018 és 0,035"drót kompatibilitás,
a stent 50 %-os nyitását követő repozíciós képesség
elérhető átmérő 5-13 mm
elérhető hossz 15-150 mm
shaft hossz 80 és 135 cm
200
Perifériás Öntáguló stent beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség: 200 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 60 db.
Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
További információk:
A legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempont alkalmazásának indoklása: Ajánlatkérő a beszerzendő áru tulajdonságait olyan pontosan meg tudja határozni (konkrétan meghatározott minőségi követelmények előírása), hogy a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Ballonos stent
A rész száma: 3
Rövid leírás:
1 Ballonos stent OTW rendszerű ballonos stent, sugárárnyékot adó marker,
Cr-Co alapanyag
"low entry/crossing" profil
max 7 Fr sheat kompatibilitás minden átmérőnél
RBP min. 13 atm
elérhető átmérő 5-10 mm
elérhető hossz 20-55 mm
shaft hossz 90-120 cm 50
Ballonos stent beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség: 50 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 15 db. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A rész elnevezése: Carotis stent
A rész száma: 4
Rövid leírás:
1 Carotis stent (embólia protektív) Nitinol alapanyag, RX felvezetéssel, dupla rétegű fonott hálós szerkezet, a stent 50%-os nyitását követő repoziciós képesség,
0,014" drót és 6 Fr sheat kompatibilis
elérhető hossz 20-40 mm
shaft hossz min. 140 cm 20
Carotis stent beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség: 20 db.
A rész elnevezése: Mesenterialis stent
A rész száma: 5
Rövid leírás:
1 Ballonos stent Ballonos stent, Rx felvezetéssel
sugárárnyékot adó marker
0,014" drót és 5 Fr(4 mm átmérőig)-6Fr(4 mm feletti átmérővel)
RBP min. 14 atm
max 5 Fr sheat kompatibilis
elérhető átmérő 4,5-7 mm
elérhető hossz 9-40 mm
shaft hossz 140 cm 5
Mesenterialis stent beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség: 5 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 2 db. Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A rész elnevezése: Vascularis fedett stent
A rész száma: 6
Rövid leírás:
1 Fedett stent Vascularis fedett stent
max 8 Fr kompatibilitás
30-55 mm hosszban
min 120 mm shaft
5-10 mm átm 5
Vascularis fedett stent beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség: 5 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 2 db.
A rész elnevezése: Diagnosztikus katéterek
A rész száma: 7
Rövid leírás:
1 Diagnosztikus katéter 1 4 és 5 Fr, 0,035" drót kompatibilitás, 65-110 cm hossz., végkiképzés szerint legalább 3 féle termék (Omni,PIG, Egyenes) 50
2 Diagnosztikus katéter 2 Széles alak választék- (Simmons/Sidewinder, Headhunter, Newton technique, Bentson-Hanafee-Wilson, Vertebral, Cobra, ShepherdHook, J curve, ), 0 038” vezető drót kompatibilis, kink rezisztencia, lipiodol resistens, dupla soros, hálós fémfonat felépítés, hydrophil bevonattal is, jó torque kontroll. 300
Többet mutasson
3 Support katéter 0,018" support katéter min 100 cm hosszméretben 10
Diagnosztikus Katéterek beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség: diagnosztikus katéter 50 db; diagnosztikus katéterek 2 300 db; Support katéter 10 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz diagnosztikus katéterek esetében 15 db; diagnosztikus katéterek 2 esetében 90 db; support katéterek esetében 3 db.
A rész elnevezése: Mikrokatéter
A rész száma: 8
Rövid leírás:
1 Microkatéter microkatéter vezetődróttal
hidrofil bevonatú vég
formázható végkiképzés
min. 130 cm hossz
max 3 Fr 50
Microkatéter beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 50 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 15 db.
A rész elnevezése: Ballonok
A rész száma: 9
Rövid leírás:
1 Ballonkatéter carotis stenteléshez 0,014” drót kompatibilitású, RX rendszeren működő Compliant ballon
elérhető átmérő 4-7 mm
elérhető hossz 15-40 mm
4-6 mm átmérő esetén max 4 Fr introducer kompatibilitás
shaft hossz:min. 140 cm
RBP (4-6 mm) 14 atm
sugárfogó marker a ballonon
sugárfogó marker a felvivő rendszeren 20
2 Nagynyomású ballon 0,035” drót kompatibilitású, OTW rendszeren
elérhető átmérő 4-10 mm
elérhető hossz 20-100 mm
4-6 mm átmérő esetén min 24 atm nyomástűrés 20
Ballonkatéter beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség ballonkatéter esetében 20 db; nagynyomású ballonok esetében 20 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz mindkét ballon esetében 6-6 db.
Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége
Többet mutasson
A rész elnevezése: Ballonkatéter infrapopliterális szinthez Ballonok2
A rész száma: 10
Rövid leírás:
1 Ballonkatéter infrapopliteális szinthez 0,018” drót kompatibilitású, OTW rendszeren
max 5 Fr introducer kompatibilitás
elérhető átmérő 2-7 mm
nagyon alacsony profil (low entry profile) 60
Ballonkatéterek beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint 12 hónapra vonatkozó mennyiség 60 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 18 db.
A rész elnevezése: Ballonkatéter ilió-femoralis szinthez (Ballonok 3)
A rész száma: 11
Rövid leírás:
1 Ballonkatéter ilio-femoralis szinthez 0,035” drót kompatibilitású, OTW rendszeren működő ballon
elérhető átmérő 3-10 mm
max 6 Fr introducer kompatibilitás
shaft hossz min130 cm
nagyon alacsony profil (low entry profile) 50
Ballonkatéter beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: éves mennyiség: 50 db.
A rész elnevezése: 35" vezetődrót hidrofil
A rész száma: 12
Rövid leírás:
Sorszám Megnevezés Mennyiség/db/év
1 0,035" -es, hidrofil végkiképzésű vezetődrót, min. 260 cm hosszban, stiff 30
2 0,035" -es, teljes hosszban hidrofil vezetődrót, ívelt véggel stiff 80
3 0,035" -es, teljes hosszban hidrofil vezetődrót, ívelt véggel 20
35" vezetődrót beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapos mennyiség 130 db., az alábbi bontásban:
1) 0,035" -es, hidrofil végkiképzésű vezetődrót, min. 260 cm hosszban, stiff (30 db);
2) 0,035" -es, teljes hosszban hidrofil vezetődrót, ívelt véggel stiff (80 db);
3) 0,035" -es, teljes hosszban hidrofil vezetődrót, ívelt véggel (20 db).
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 9 db; 24 db, illetve 6 db.
A rész elnevezése: 35" vezetődrót PTFE
A rész száma: 13
Rövid leírás:
1 0,035" -es, PTFE vezetődrót, min. 260 cm hosszban, super stiff 50
2 0,035" -es, PTFE vezetődrót, min. 390cm hosszban 80
3 0,035" -es, J végű PTFE vezetődrót, min 250 cm 50
4 0,035" -es, PTFE vezetődrót, min 8 cm flexibilis véggel 20
35" vezetődrót PTFE beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 200 db, az alábbi bontásban:
1) 0,035" -es, PTFE vezetődrót, min. 260 cm hosszban, super stiff (50 db);
2) 0,035" -es, PTFE vezetődrót, min. 390cm hosszban (80 db);
3) 0,035" -es, J végű PTFE vezetődrót, min 250 cm (50 db);
4) 0,035" -es, PTFE vezetődrót, min 8 cm flexibilis véggel (20 db).
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 15 db; 24 db, 15 db., illetve 6 db.
A rész elnevezése: 18" vezetődrót
A rész száma: 14
Rövid leírás:
1 PTA CTO recanalizáló
drót 0 018" (hidrofil) Hidrofil bevonat, tökéletes torque-kontroll kollaterális megközelítéshez
300 cm hossz,
Moderate support
8 és 12 cm flexibilis tip
0 018”-es átmérő
2 cm-es puha, formázható véggel. Tip load: 6-8g 100
18" vezetődrót beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 100 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 30 db.
A rész elnevezése: 14" vezetődrót
A rész száma: 15
Rövid leírás:
1 0,014" -es, hidrofil, formázható végkiképzésű vezetődrót
TIP-load 1 g
elérhető hossz.:300 cm
acél mag, polimer köpeny
60
14" vezetődrót beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó 60 db.
A rész elnevezése: Introducer
A rész száma: 16
Rövid leírás:
1 Általános sheat 3 mm atraumatikus, jó láthatóságot biztosító radiopaque vég
4-11 Fr átmérő
11-23 cm sheat hosszúság
lepattintható szeleppel
3 osztatú csappal ellátott oldalcsatlakozás (sideport)
min. 0,035-as drót befogadására alkalmas belső átmérő a „vesseldilatorban”
atraumatikus végkiképzés
szilikon bevonat 100
Introducer beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 100 db.
A rész elnevezése: Introducer sheat radiális behatoláshoz
A rész száma: 17
Rövid leírás:
1 Introducer Sheat radiális behatoláshoz 7 és 10 cm-ben elérhető
átmérő választék: 4-7 Fr
mini vezetődróttal
punkciós tűvel (20G-22G) és tapered dilátorral csomagolva
hidrofil bevonat
vérzáró szeleppel 300
Introducer sheat radiális behatoláshoz beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 300 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 90 db.
A rész elnevezése: Guiding Introducer
A rész száma: 18
Rövid leírás:
1 Guiding introducer Guiding katéter jellemzője a megtöretéssel szembeni kimagasló ellenállóság
distálisan jó láthatóságot biztosító markerek vannak
atraumatikus soft tip-pel rendelkezik
elérthető hossz:45-90 cm
elérhető belső átmérő:5-8 Fr 50
Guiding Introducer beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 50 db.
A rész elnevezése: Univerzális Drain
A rész száma: 19
Rövid leírás:
1 Univerzális drain 6-16 Fr között több hossz méretben elérhető pigtail drenázs szett, mely tartalmaz drain rögzítőt, dilatátort, szívó összekötő adaptert 50
Univerzális drain beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 50 db.
A rész elnevezése: Epeúti drain
A rész száma: 20
Rövid leírás:
1 Biliáris drain hidrofil bevonattal Jó láthathatóságot biztosító marker 25
2 Epeúti punkciós szett Chiba tű, hozzá való vezetődrót és sheat 50
Epeúti drain beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség:
1) Biliáris drain hidrofil bevonattal 25 db.;
2) Epeúti punkciós szett 50 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 8 db a Biliáris drain hidrofil tekintetében, az Epeúti punkciós szett esetében pedig 15 db.
A rész elnevezése: Epeúti fedett stent
A rész száma: 21
Rövid leírás:
1 Epeúti fedett stent Teljesen és részlegesen fedett kivitelben is elérhető epeúti stent, 8 Fr felviteli rendszer, 8-10 mm közötti stent átmérők, 4-8 cm stent hossz., fonott szerkezetű, végein 5 mm fedetlen szakasszal 25
Epeúti fedett stent beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 25 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 8 db.
A rész elnevezése: Biopsziás tű
A rész száma: 22
Rövid leírás:
1 BARD MAGNUM pisztoly kompatibilis core biopsziás tű 200
Biopsziás tű beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 200 db.
A rész elnevezése: Pva
A rész száma: 23
Rövid leírás:
1 PVA embolizációs szemcse különböző mérettartományban Indikáció: perifériás hypervascularis tumorok, leiomyoma uteri, perifériás AVM. 20
PVA beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 20 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 6 db.
A rész elnevezése: Embolizációs spirálok
A rész száma: 24
Rövid leírás:
1 "pushable" embolizációs spirál 0,035" 10
2 "pushable" embolizációs spirál 0,018" 50
Embolizációs spirálok beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség:
1) "pushable" embolizációs spirál 0,035" 10 db
2) "pushable" embolizációs spirál 0,018" 50 db
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 3 db a "pushable" embolizációs spirál 0,035" tekintetében, a "pushable" embolizációs spirál 0,018"esetében pedig 15 db.
A rész elnevezése: Indeflátor
A rész száma: 25
Rövid leírás:
1 Indeflátor, amely 30 atm. nyomásig megbízható 250
Indeflátor beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 250 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 75 db.
A rész elnevezése: Aspirációs katéter
A rész száma: 26
Rövid leírás:
1 Aspirációs katéter nagy aspirációs lumen, kink rezisztencia 5
Aspirációs katéter beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 5 db.
A rész elnevezése: Embolizációs mikrogyöngy
A rész száma: 27
Rövid leírás:
1 Mikrogyöngy embolizációhoz Embolizációs mikrogyöngy perifériás hypervascularis tumorok, uterine fibroid, jóindulatú prosztata hyperplasia, valamint perifériás AVM kezelésére. 20
Embolizációs mikrogyöngy beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 20 db.
A rész elnevezése: Szúrcsatorna záróeszköz
A rész száma: 28
Rövid leírás:
1 Szúrcsatorna záró eszköz 6Fr sheat kompatibilis érzáró eszköz 250
Szúrcsatorna záró eszköz beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint 12 hónapra vonatkozó mennyiség 250 db.
A rész elnevezése: Vena cava filter
A rész száma: 29
Rövid leírás:
1 Vena cava filter 1
Vena cava filter beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 1 db.
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 100%-a.
A rész elnevezése: Retriever
A rész száma: 30
Rövid leírás:
1 Retriever/snare 1
Retriever beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség1 db.
A rész elnevezése: RFA elektróda
A rész száma: 31
Rövid leírás:
1 Radiofrekvenciás RF elektróda máj ablációhoz 5
RFA elektróda beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 5 db.
A rész elnevezése: Port
A rész száma: 32
Rövid leírás:
1 PORT Ct vizsgálatokra is alkalmas (min 5 ml/sec), nagy nyomástűrésű kemotherápiás port, könnyű tapinthatóságot biztosító háromszög alak vagy dudor,
átmérő 28-30 mm
magassága 10-12 mm
súly max.6 g
elérhető kanül átmérő 6-8 Fr,
+10 port tű (mely hajlított, összekötő vezetékkel és biztosító eszközzel rendelkezik, mérete 19 Gx 19mm, flow min. 4ml/sec)
100
PORT beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 100 db.
A rész elnevezése: Picc-line kanül
A rész száma: 33
Rövid leírás:
1 PICC Line kanül Ct vizsgálatokra is alkalmas (min 5 ml/sec), nagy nyomástűrésű, poliuretán PICC Line kanül, teljes műtéti tálcával, mely tartalmazza az izolációhoz szükséges eszközöket,
elérhető kanül átmérő 4-6 Fr
min. 2 lumen 20
Picc-line kanül beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség 20 db.
A rész elnevezése: Intraoperatív izoláló
A rész száma: 34
Rövid leírás:
1 Intraoperatív izoláló szett 1 vízzáró, többrétegű angiográfiás lepedő, melynek felső rétege nedvszívó(220x300), két nyílással
gézlap(10x10cm szegett szélű) 20x
kocher(min 15cm) 2x
tálka 2x, 120-300 ml
nyeles szike(szike:11, hossz min 13cm) 1x
tű 18G, 50mm
tű 22G, 50 mm
gumidugós fecskendő 10 ml 2x
gumidugós fecskendő 20 ml 1x
fecskendő 10 ml 1x
operációs kabát (L)2x
többrétegű asztalterítő, melynek felső rétege nedvszívó(150x180 cm)
géz buci 3x 400
2 Intraoperatív izoláló szett 2 vízzáró, többrétegű asztalterítő, melynek felső rétege nedvszívó 150x180 cm
operációs kabát 2x 100
Intraoperatív izoláló beszerzése a Csolnoky Ferenc Kórház részére az alábbiak szerint: 12 hónapra vonatkozó mennyiség:
1) Intraoperatív izoláló szett 1, 400 db
2) Intraoperatív izoláló szett 2, 100 db
A konszignációs raktárkészlet a termékek teljes (azaz a 12 hónapra meghatározott) árumennyiségének 30%-a, azaz 120 db az Intraoperatív izoláló szett 1 tekintetében, az Intraoperatív izoláló szett 2 esetében pedig 30 db.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
8200 Veszprém, Kórház utca 1.’E’ épület Alagsor, Központi Raktár
8200 Veszprém, Kórház utca 1. ’E’ épület Alagsor, Központi Raktár

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész tekintetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be [Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont].
Többet mutasson
Igazolási mód (Előzetes igazolás):
Első körben az ajánlat részeként az EEKD-ban kell nyilatkoznia, az alábbiak szerint:
Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 3. § (3) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét. Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Kr. 4-7. § szakaszában foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (8) bekezdése szerint részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Többet mutasson
Utólagos - ajánlatkérői felhívásra benyújtandó - igazolás: Ajánlatkérő felhívása alapján a 321R. 1. § (2) bekezdésnek megfelelően, a 321R. 8. §, 10. §, 12-16. §-ának megfelelően kell igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá [Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerint].
Többet mutasson
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 4. § és 8. §-ai, valamint a 12-16.§ szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. és 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. §
(1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
(2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja Ajánlatkérő.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontjának igazolása a 321R. 8. § i) pont ib) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontjának igazolása a 321R. 8. § i) pont ic) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Bizottság (EU) 2016/7 végrehajtási rendeletére (2016. január 5.) az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványának meghatározásáról, mely 2016. január 6-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában (http://www.kozbeszerzes.hu/mutat/1523/).
Többet mutasson
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. § értelmében a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező, az ajánlathoz, illetve a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az EKR rendszer által generált nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdéseire.
Öntisztázás: Kbt. 64. § szerint. A Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozatát, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozatát az EEKD-vel egyidejűleg kell benyújtani.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem kíván előírni gazdasági és pénzügyi alkalmasságot
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): Ajánlatkérő nem kíván előírni gazdasági és pénzügyi alkalmasságot
Műszaki és szakmai képességek:
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdése alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek azzal, hogy az ajánlatkérő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, csupán a IV. rész alfa pontját szükséges kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap található az egységes európai közbeszerzési dokumentum tekintetében, amelyet közös ajánlattevők nevében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő nyújt be.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdéseire.
A Korm. rendelet 1. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
Többet mutasson
M.1) Valamennyi rész tekintetében: Ajánlattevő cégszerű referencianyilatkozata vagy referenciaigazolás a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja szerint ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett legjelentősebb szállításának ismertetéséről, amely tartalmazza legalább a teljesítés kezdő és befejező időpontját (év, hónap, nap megjelölésével), a szerződést kötő másik fél megnevezését (valamint a kontaktszemély név, cím, telefonszám), a szállítás tárgyát, a szállítás mennyiségét (a 29.,illetve a 30. részek tekintetében a szállítás ellenszolgáltatását), továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, egyéb adat a 321/2015.(X.30) Korm. rendelet 22. § (1)-(2).
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21/A.§-ra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Valamennyi rész tekintetében:
Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 3 éven belül (36 hónapban befejezett, de legalább 72 hónapban megkezdett) a részajánlat (több részre történő ajánlattétel esetén: a részajánlatok) tárgyának (tárgyainak) megfelelő röntgen anyagok szállítására vonatkozóan egy vagy több szerződésből teljesített referenciával, amelyben a szállítás mennyisége (a részek tekintetében a szállítás ellenszolgáltatása) mindösszesen eléri vagy meghaladja legalább az:
Többet mutasson
1. rész 12 db öntáguló stent;
2. rész 110 db perifériás öntáguló stent;
3. rész 30 db ballonos stent;
4.rész 12 db carotis stent;
5. rész 2 db Mesenterialis stent;
6. rész: 2 db vascularis fedett stent;
7. rész: 200 db diagnosztikus katéter;
8. rész : 25 db Microkatéter;
9. rész : 20 db ballonkatéter;
10. rész: 30 db ballonkatéter;
11. rész: 25 db ballonkatéter;
12. rész: 70 db 35" hidrofil vezetődrót;
13. rész: 100 db 35” PTFE vezetődrót;
14. rész: 60 db 18” vezetődrót;
15. rész: 30 db 14” vezetődrót;
16. rész: 50 db Introducer;
17. rész: 170 db radiális behatoláshoz használt introducer sheat;
18. rész: 25 db guiding introducer;
19. rész: 25 db univerzális drain;
20. rész: 15 db epeúti drain;
21. rész: 13db epeúti fedett stent;
22. rész: 110 db biopszíás tű;
23. rész: 10 db PVA;
24. rész: 30 db Embolizációs spirál;
25. rész: 140 db indeflátor;
26. rész: 2 db aspirációs katéter;
27. rész: 10 db Embolizációs mikrogyöngy;
28. rész: 160 db Szúrcsatorna záró ezsköz;
29. rész: 200 000 Ft értékben vena cava filter;
30. rész: 85 000 Ft értékben retriever;
31. rész: 2 db RFA elektróda;
32. rész: 50 db PORT;
33. rész: 10 db Picc line kanül;
34. rész: 60 db Interoperatív izoláló.
mennyiségeket/ellenszolgáltatást.
Ajánlatkérő csak szerződésszerűen teljesített korábbi szerződést fogad el a referenciára vonatkozó alkalmassági követelmény teljesítéseként. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Amennyiben az AT ugyanazon referenciával kívánja alkalmasságát több azonos tárgyú rész tekintetében igazolni, azt az AK elfogadja, amennyiben az az előírt minimumkövetelménynek megfelel
Többet mutasson
Figyelemmel arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését Ajánlatkérő két körben végzi: első körben az ESPD dokumentum alapján, melyet a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján az ajánlatkérő a formanyomtatványban megjelöli, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja-e az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, második körben a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szerinti igazolások és nyilatkozat benyújtására a Kbt. 69.§ (4) bírálata körében kerül sor. Ajánlattevőnek nem kell olyan igazolást benyújtani, amelyet Ajánlatkérő részére korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Többet mutasson
Az egységes európai közbeszerzési dokumentumo(ka)t a Korm. rendelet 3-7. §-ai szerint kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz.
Referenciaigazolás: ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolás [321R. 22. § (1) bekezdés a) pontja].
Többet mutasson
Referencianyilatkozat: ha a szerződést kötő másik fél az 321R. 22. § (1) bekezdés a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolás vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozata [321R. 22. § (1) bekezdés b) pontja].
Többet mutasson
Ajánlatkérő hivatkozik a 321R. 21/A. §-ában foglaltakra. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadó: Kbt. 65. §, Kbt. 65. § (6) -(7) és (11) bekezdések, 321R. 21/A. §. és 21. § (1a) bekezdés a) pontja.
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. (ajánlatkérő jelen esetben is elfogadja csak az, „Alfa”szakasz kitöltését) [Kbt. 67. § (3) bekezdés].
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21/A.§-ra.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem fizet. A teljesítések ellenértékét az eseti megrendeléseknek megfelelő (rész)teljesítést követően havonta, utólag, átutalással, számla ellenében, magyar forintban teljesíti a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott időtartamtól eltérően a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja alapján 60 napos fizetési határidővel fizeti meg, figyelembe véve a Kbt. 135. §. (1), (5) és (6) bekezdéseiben és a Kbt. 27/A. §-ában foglalt Az ajánlattétel, elszámolás és kifizetés pénzneme HUF. A szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, valamint a részletes feltételeket a keretszerződés tervezet tartalmazza.
Többet mutasson

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-09-01 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR
További információk: AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1) Thrombogenitást csökkentő passzív bevonat megléte (Igen/Nem). Kérjük megadni, előny a megléte.
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár (súlyozás): 80
Minőségi kritérium (név): 1) 6 Fr sheat kompatibilitás minden átmérőnél? Igen/Nem. Kérjük megadni, előny a megléte. A 7 Fr.-nál nagyobb megajánlás érvénytelen.
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 2) Thrombogenitást csökkentő passzív bevonat megléte (Igen/Nem). Kérjük megadni, előny a megléte.
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 1) Az embolusfogó háló is nitinol anyag? (Igen/Nem). Kérjük megadni, előny a megléte.
1) Vascularis fedett stent 7Fr kompatibilis minden átménőnél? (Igen/Nem). Kérjük megadni, előny a megléte.
1) Microkatéter hidrofil bevonatú teljes hosszában? (Igen/Nem)
1) Ballon hidrofób bevonatú (Igen/Nem). Kérjük megadni, előny a megléte
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 2) Ballonkatéter 20-200 mm-nél hosszabb méretben is elérhető? (Igen/Nem). Kérjük megadni, előny a megléte.
1) Ballonkatéter elérhető hossza (elvárt tartomány: 20-200 mm) az elvárt tartomány felső értékénél nagyobb felfelé? (Igen/Nem). Kérjük megadni, előny a megléte.
2) Ballonkatéter elérhető átmérő (elvárt tartomány: 3-10 mm) az elvárt tartomány felső értékénél nagyobb felfelé? (Igen/Nem). Kérjük megadni, előny a megléte.
3) Ballon hidrofób bevonatú (Igen/Nem)?. Kérjük megadni, előny a megléte.
1) PTA CTO Recanalizáló drót 4 méretben (hosszban) elérhető? (Igen/Nem). Kérjük megadni, előny a meglépte..
Ár (súlyozás): 90
Minőségi kritérium (név): 1) Levehető hemosztatikus szelep (Igen/Nem)? Kérjük megadni, előny a megléte.
2) 5-8 Fr esetén hidrofób bevonat a disztális részen (Igen/Nem)?. Kérjük megadni, előny a megléte.
1) UH reflektív végkialakítás megléte (Igen/Nem)? Kérjük megadni, előny a megléte.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15813671219
Más típusú ajánlatkérő: Egészségügyi Intézmény
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Farkas Mária Anna
A vevő profiljának címe: http://www.csfk.hu 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000810272022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKRr.) alapján létrehozott és a Miniszterelnökség által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Erre figyelemmel az ajánlatokat az EKR-ben kell benyújtani. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához a Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: regisztrációt követően a https://ekr.gov.hu/ portal/tamogatas oldalon. A közbeszerzési eljárás során a kommunikáció EKR.r. előírásai szerint történik. Az EKR működtetését az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi https://ujvilag.gov.hu/. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
Többet mutasson
2. Az Ajánlatkérő nem engedélyezi, nem írja elő változatok benyújtását. (Kbt. 61. § (1) bek).
3. AK nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek.-t.
4. Amennyiben bármely ajánlathoz csatolt dokumentum nem magyar nyelven került kiállításra, úgy annak a Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján Ajánlatkérő az Ajánlattevő általi fordítását elfogadja.
5. Ajánlatkérő nem ír elő a Kbt. 50. § (2) bek. u) pontja alapján ajánlati biztosítékot.
6. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §. szerint biztosítja. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. Ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, a gazdasági szereplővel kapcsolatos valamennyi előírt dokumentumot a hiánypótlásban be kell nyújtani.
Többet mutasson
7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell:
- a Kbt. 66. §. (5) bek. szerinti felolvasólapot (EKR generálja),
- az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bek. (EKR generálja) szerinti nyilatkozatot,
- a 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatát. A Kbt. 66. § (6) bek. szerinti nyilatkozatot nemleges tartalom esetében is be kell nyújtani (EKR generálja),
- nyilatkozatot a kizáró okokról (EKR generálja),
- nyilatkozat kizáró okokról az alvállalkozók és a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetek vonatkozásában nyilatkozatot,
- a Kbt. 65. § (7) bekezése szerinti nyilatkozatot,
- a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot (EKR generálja),
- a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti nyilatkozatot;
- A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében;
- nyilatkozatot üzleti titokról,
- nyilatkozatot a folyamatban lévő változásbejegyzésről (EKR generálja), nemleges tartalom esetén is. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást;
Többet mutasson
- Ugyancsak az ajánlat részeként benyújtani kérjük az ajánlatban nyilatkozatot tevő, Ajánlattevő nevében cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldányát vagy aláírási-mintáját (2006. évi törvény 9. § (1) bekezdése szerint). Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét, hogy az ajánlat (nyilatkozat, kötelezettségvállalás) aláírására vonatkozó meghatalmazás aláírására meghatalmazóként kizárólag az ajánlattevő (alkalmassági igazolásában részt vevő szervezet) vezető tisztségviselője jogosult, a cégvezető és a képviseletre feljogosított munkavállaló a Ptk. 3:116. § (3) bekezdés alapján az ajánlat (nyilatkozat, kötelezettségvállalás) aláírására meghatalmazást érvényesen nem adhat. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá, hogy együttes képviseleti jogosultsággal rendelkezők az ajánlatot egyedül joghatályosan nem írhatják alá. Ajánlatkérő kizárólag a 2006. évi V. törvény 9. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti, cégbejegyzési vagy változásbejegyzési eljáráshoz kapcsolódóan, az arra jogosult ügyvéd által készített aláírás-mintát fogadja el;
Többet mutasson
- Amennyiben az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat nem Ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője írja alá, kérjük, hogy a benyújtott meghatalmazást, legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalni szíveskedjenek.
8. Nyertes Ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötésig megküldenie átláthatósági nyilatkozatát. (szerződéskötési feltétel).
9. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C. §-ai az irányadóak.
Többet mutasson
10. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását.
11. Az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek [Kbt. 41/A.§ (2) bek.].
Többet mutasson
12. Ajánlattevő a közbeszerzés tárgyára adott szakmai ajánlatát a közbeszerzési dokumentum részeként, táblázatos (elektronikus Microsoft Excel) formátumban átadott Ártábla megfelelő rovatainak kitöltésével és a közbeszerzési dokumentumban előírtak szerint az ajánlatba történő becsatolásával adja meg. Ajánlattevő ajánlata részeként nyújtsa be ajánlatkérő által mellékelt műszaki ártáblát cégszerűen aláírt pdf. és Excel formátmban is.
Többet mutasson
13. Ajánlati kötöttség: 30 nap.
14. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésére hivatkozással jelzi, hogy a jelen felhívásban a szerződés teljesítésére való alkalmassági feltételeket és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg az ajánlati felhívás III.1.3) valamennyi pontja esetében.
Többet mutasson
15. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 36. § (1) és (2) bek. foglaltakra, valamint az üzleti titok elhelyezésére vonatkozóan a Kbt. 44. §-ban foglaltakra.
16. Az ajánlattétel nyelve a magyar.
17. A meghatározott valamennyi időpont közép-európai (helyi) idő szerint értendő.
18. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet hozzon/hozzanak létre a szerződés teljesítése érdekében.
19. FAKSZ: dr. Szabó Jenő. Lajstromszám: 01138, email cím: kozbeszerzes@publicprohungary.net
20. Irányadó jog: a hirdetmény feladásának napján hatályos Kbt. vonatkozó előírásai, valamint végrehajtási rendeletei.
21. Az ajánlatban a felhívásban előírtak mellett be kell nyújtani a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott egyéb dokumentumokat/ nyilatkozatokat is.
22. Az eljárás során ajánlatkérő által alkalmazni kívánt kötbérek: A kötbér alapja a nem teljesített, a késedelmesen vagy hibásan teljesített Termékek nettó vételára.
- Késedelmes teljesítés esetén a késedelmi kötbér mértéke a kötbér alapjának 1%-a minden egyes késedelemmel érintett naptári nap után.
Folyt. VI.4.3. pontban

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
VI.3. pont folyt
22. Minden megkezdett naptári nap késedelmes napnak számít. A késedelmi kötbér maximális mértéke 10 (tíz) naptári nap után 10 %-a.
- Hibás teljesítésnek minősül, amennyiben a szállított termék jellemzői nem felelnek meg a Szerződésben, műszaki leírásban vagy szabványban előírtaknak, vagy a mennyiségi hibában szenvedő szállítás. Hibás teljesítés esetén az Eladó köteles az árut kicserélni.
Többet mutasson
- Ha a jelen Szerződés - olyan okból, amelyért az Eladó felelős - meghiúsul, akkor Eladó az összes mennyiségből még nem teljesített (le nem szállított) termékek nettó összértékének 30%-át köteles meghiúsulási kötbérként kifizetni Vevő részére.
Amennyiben Eladó nem teljesít, illetve hibásan vagy késedelmesen teljesít és ez legalább 3 alkalommal jegyzőkönyvben rögzítésre került Vevő jogosult a szerződést felmondani.
Amennyiben az Eladóval szemben alkalmazott késedelmi vagy hibás teljesítési kötbér mértéke eléri a jelen Szerződésben meghatározott maximum értéket Vevő jogosult a szerződést felmondani.
23. Az ajánlatok értékelési módszere:
Tárgyi eljárás
2.,5.,7.,9.,12.,13.,15.,16.,17.,19.,20.,21.,23.,24.,25.,26.,27.,28.,29.,30.,31.,32.,33.,34. részek tekintetében az ajánlatok értékelése a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján történik.
Nettó ajánlati ár értékelése: A nettó ajánlati ár értékelési részszempont esetében a legalacsonyabb nettó ajánlati árat tartalmazó ajánlat a maximális (10) pontot kapja, a többi ajánlat ehhez képest a fordított arányosítás módszerével kap pontszámot az alábbi képlet szerint (A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról). KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az abszolút értékelési módszert alkalmazza az alábbi részek tekintetében:
1., 3.,4.,6.,8.,10.,11.,14.,18.,22.
A megajánlott parameter esetén (“Igen” válasz) 10 pont, nem válasz esetén (“Nem válasz”) 0 pont
24. Jelen eljárásban AK a GDPR rendelet alapján a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából kezeli.
25. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az alábbiakra:
A 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk alapján az Európai Unió 2022. április 9-i hatállyal számos, közbeszerzési eljárások odaítélési folyamatát alapvetően érintő tilalmat vezetett be. Ezen tilalmak fenn nem állásáról Ajánlatkérőnek főszabály szerint a szerződés odaítélése (azaz az eljárás eredményhirdetése) előtt meg kell győződnie.
Többet mutasson
„5k. cikk (1) Tilos a közbeszerzési irányelvek, valamint a 2014/23/EU irányelv 10. cikke (1) és (3) bekezdésének, (6) bekezdése a)-e) pontjának, (8), (9) és (10) bekezdésének, 11., 12., 13. és 14. cikkének, a 2014/24/EU irányelv 7. és 8. cikkének, 10. cikke b)-f) és h)-j) pontjának, a 2014/25/EU irányelv 18. cikkének, 21. cikke b)-e) és g)-i) pontjának, 29. és 30. cikkének, valamint a 2009/81/EK irányelv 13. cikke a)-d), f-h) és j) pontjának hatálya alá tartozó bármely közbeszerzési szerződés vagy koncessziós szerződés odaítélése a következők részére vagy az ilyen szerződések teljesítésének folytatása a következőkkel:
Többet mutasson
a) orosz állampolgár, vagy oroszországi székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv; 2/15
b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az e bekezdés a) pontjában említett valamely szervezet rendelkezik; vagy
c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az e bekezdés a) vagy b) pontjában említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el
ideértve a szerződés értékének több mint 10 %-át kitevő alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik.”
Ajánlattevő a fentieket figyelembe véve ajánlata részeként nyilatkozzon a fenti kizáró ok tekintetében.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 138-393896 (2022-07-15)
További információk (2022-08-11)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Angiográfiai kellékek 📦

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-11 📅
Benyújtási határidő: 2022-09-09 📅
Közzététel dátuma: 2022-08-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 156-447589
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 138-393896
HL-S szám: 156
Forrás: OJS 2022/S 156-447589 (2022-08-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-03-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 101 479 350 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-24 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 063-186205
HL-S szám: 63

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
2 0,035" -es, PTFE vezetődrót, min. 260cm hosszban 80
2) 0,035" -es, PTFE vezetődrót, min. 260cm hosszban (80 db);
2 Intraoperatív izoláló szett 2 vízzáró, többrétegű angiográfiás lepedő, melynek felső rétege nedvszívó(220x300), két nyílással; többrétegű asztalterítő, melynek felső rétege nedvszívó(150x180 cm)

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-08 📅
Név: Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10661644243
Postacím: Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1124
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13264941 📞
E-mail: tender@biotronik.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.biotronik.com 🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-07 📅
Név: Elektro-Oxigén Orvosi Műszer-és Elektrotechnikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10792333243
Postacím: Temesvár Utca 20
Postai irányítószám: 1116
Telefon: +36 12053075 📞
E-mail: info@eo.hu 📧
Internetcím: http://www.eo.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 36 000 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-01 📅
Név: VARIOMEDIC HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14611036243
Postacím: Csörsz Utca 23-25
Postai irányítószám: 1123
Telefon: +36 709040263 📞
E-mail: e.csohany@variomedic-hungary.hu 📧
Internetcím: http://www.variomedic.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 675 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-06 📅
Név: Synovis Medical Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24381455243
Postacím: Hauszmann Alajos Utca 3/A
Telefon: +36 17920807 📞
E-mail: info@synovis.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 2 398 500 HUF 💰
Név: Premier G. Med Cardio Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14772423241
Postacím: Hidász Utca 1.
Postai irányítószám: 1026
Telefon: +36 13914030 📞
E-mail: premiergmed@premiergmed.hu 📧
Internetcím: http://www.premiergmed.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 3 732 000 HUF 💰
Név: "MEDTECH" Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10437216243
Postacím: Kútvölgyi Út 91/a.
Postai irányítószám: 1121
Telefon: +36 13910404 📞
E-mail: medtech@medtech.hu 📧
Internetcím: http://www.medtech.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 5 200 000 HUF 💰
Név: Vascular Venture Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14153589243
Postacím: Lechner Ödön Fasor 3. B/3.
Postai irányítószám: 1095
Telefon: +36 17994400 📞
E-mail: tender@vascular.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 2 040 000 HUF 💰
1 620 000 HUF 💰
1 175 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-10 📅
Név: Novomed Kereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10609882243
Postacím: Fraknó Utca 4. VIII. em. 50.
Postai város: Budapest, XI.
Postai irányítószám: 1115
Telefon: +36 12036905 📞
E-mail: tender@novomed.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 908 700 HUF 💰
Név: SUTURA Képviseleti és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12004692243
Postacím: Gubacsi Út 47
Postai irányítószám: 1097
Telefon: +36 14770188 📞
E-mail: laszlo.szentesi@sutura.hu 📧
Internetcím: http://www.sutura.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 865 000 HUF 💰
Név: Premier G. Med Capital Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27315383241
Postacím: Virág Benedek Utca 35.
Postai irányítószám: 1037
A beszerzés teljes értéke: 1 587 000 HUF 💰
635 000 HUF 💰
1 755 000 HUF 💰
1 350 000 HUF 💰
1 499 500 HUF 💰
2 650 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-02 📅
A beszerzés teljes értéke: 860 000 HUF 💰
500 000 HUF 💰
2 268 000 HUF 💰
1 443 750 HUF 💰
195 000 HUF 💰
1 550 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-03-03 📅
A beszerzés teljes értéke: 9 975 000 HUF 💰
340 000 HUF 💰
115 900 HUF 💰
1 250 000 HUF 💰
8 640 000 HUF 💰
Név: Mölnlycke Health Care Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12352476241
Postacím: Dévai Utca 26-28
Postai irányítószám: 1134
Telefon: +36 14773080 📞
E-mail: katalin.denes@molnlycke.com 📧
Internetcím: http://www.molnlycke.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 4 251 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
3
5
4
8
6
7

Hivatkozás
További információk
4 - Carotis stent számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● az eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot) [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont].;
A tárgyi eljárás IV. része tekintetében csak a Premier G. Med Cardio Kft. nyújtott be ajánlatot. A Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját figyelembe véve mely szerint: „Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha- a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével - egy szakaszból álló eljárásban vagy több szakaszból álló eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot), vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában a részvételi határidőben legalább két részvételi jelentkezést” a tárgyi eljárás IV. része eredménytelen.;
Többet mutasson
5 - Mesenterialis stent számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● nem nyújtottak be ajánlatot [Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pont].;
14 - 18" vezetődrót számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
A tárgyi eljárás XIV. része tekintetében csak a Vascular Venture Kft. nyújtott be ajánlatot. A Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját figyelembe véve, mely szerint: „Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha- a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével - egy szakaszból álló eljárásban vagy több szakaszból álló eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot), vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában a részvételi határidőben legalább két részvételi jelentkezést” a tárgyi eljárás XIV. része eredménytelen.;
Többet mutasson
21 - Epeúti fedett stent számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
A tárgyi eljárás XXI. része tekintetében csak az Elektró-Oxigén Kft. nyújtott be ajánlatot. A Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját figyelembe véve, mely szerint: „Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha- a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével - egy szakaszból álló eljárásban vagy több szakaszból álló eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot), vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában a részvételi határidőben legalább két részvételi jelentkezést” a tárgyi eljárás XXI. része eredménytelen.;
Többet mutasson
33 - Picc-line kanül számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
A tárgyi eljárás XXXIII. része tekintetében csupán a Premier G. Med Cardio Kft. nyújtott be ajánlatot. A Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját figyelembe véve, mely szerint: „Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha- a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével - egy szakaszból álló eljárásban vagy több szakaszból álló eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot), vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában a részvételi határidőben legalább két részvételi jelentkezést” a tárgyi eljárás XXXIII. része eredménytelen;
Többet mutasson
Nyertes Ajánlattevők
Megajánlott részek
1. Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft. (10661644-2-43)
2. Elektró-Oxigén Kft. (10792333-2-43)
3. VARIOMEDIC HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (14611036-2-43)
6. Synovis Medical Kft. (24381455-2-43)
7. Premier G. Med Cardio Kft. (14772423-2-41)
8. MEDTECH Kft. (10437216-2-43)
9. Vascular Venture Kft. (14153589-2-43)
10. Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft. (10661644-2-43)
11. Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft. (10661644-2-43)
12. NOVOMED Kft. (10609882-2-43)
13. SUTURA Kft. (12004692-2-43 )
15. Premier G. Med. Capital Kft. (27315383-2-41)
16. Premier G. Med Cardio Kft. (14772423-2-41)
17. Premier G. Med Cardio Kft. (14772423-2-41)
18. Biotronik Hungária Kereskedelmi Kft. (10661644-2-43)
19. MEDTECH Kft. (10437216-2-43)
20. Vascular Venture Kft. (14153589-2-43)
22. VARIOMEDIC HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (14611036-2-43)
23. Vascular Venture Kft. (14153589-2-43)
24. Premier G. Med Cardio Kft. (14772423-2-41)
25. VARIOMEDIC HUNGARY Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (14611036-2-43)
26. MEDTECH Kft. (10437216-2-43)
27. Premier G. Med. Cardio Kft. (14772423-2-41)
28. VARIOMEDIC HUNGARY Kft. (14611036-2-43)
29. NOVOMED Kft. (10609882-2-43)
30. Premier G. Med Cardio Kft. (14772423-2-41)
31. Vascular Venture Kft. (14153589-2-43)
32. Premier G. Med. Cardio Kft. (14772423-2-41)
34. Mölnlycke Healt Care Kft. (12352476-2-41)
Az eljárás során ajánlatot benyújtottak:
1) Biotronik Hungária Kft. (10661644-2-43), 1124 Budapest Apor Vilmos Tér 11-12. Hegyvidék Bevásárlóközpont I.em. (1., 3., 10.,11., 18. részek tekintetében)
2) DHS Hungary Kft. (24161879-2-43), 1116 Budapest Fegyvernek Utca 9. Fszt. (3. 6., 18., 29., 32. részek tekintetében)
3) SUTURA Kft. (12004692-2-43 ), 1097 Budapest Gubacsi Út 47 (3., 10., 11., 12., 13., 25.,)
4) MEDTECH Kft. (10437216-2-43), 1121 Budapest Kútvölgyi Út 91/a. (3., 7., 8., 10., 11., 12., 13., 16., 17., 18., 19., 20., 22., 23., 25., 26., 27., 30. részek tekintetében)
5) Synovis Medical Kft. (24381455-2-43), 1116 Budapest Hauszmann Alajos Utca 3/A (6., 10., 11., 19. 20., 22., 26., 27., 31.)
6) Premier G. Med. Cardio Kft. (14772423-2-41), 1026 Budapest Hidász Utca 1. (4., 7., 8., 10., 11., 12., 13., 16., 17., 18., 24., 25., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34. részek tekintetében)
7) WQL MED Kft. 14306938-2-06 (6724 Szeged, Kápolna utca 8.) (22. rész tekintetében)
8)NOVOMED Kft. (10609882-2-43), 1115 Budapest, XI. Fraknó Utca 4. VIII. em. 50. (8., 10., 11., 12., 19., 20., 22., 25., 29., 30., 31., 34. részek tekintetében)
9) Premier G. Med Capital Kft. (27315383-2-41) 1037 Budapest, Virág Benedek utca 35. (a 15. rész tekintetében)
10) Cardiosolutions Kft. (25331484-2-42) 1065 Budapest, Bajcsy Zsilinszky út 43.3.em.2. (16. 25., 26., 28. részek tekintetében)
11) Mölnlycke Health Care Kft. ( 12352476-2-41) 1134 Budapest, Dévai utca 26-28. (34. rész tekintetében)
Folyt. VI. 4. PONT

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. § alapján
VI. 3 pont folytatása
12) Vascular Venture Kft. (14153589-2-43), 1095 Budapest Lechner Ödön Fasor 3. B/3. (2., 6., 8., 9., 10., 11., 12., 14., 20., 23., 24., 27., 31. részek tekintetében)
13) Elektro-Oxigén Kft. (10792333-2-43), 1116 Budapest Temesvár Utca 20. (2., 18., 21., 22. részek tekintetében)
14) Minimal Invasive Zrt. (26269564-2-42) 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 20. (a 26. rész tekintetében)
15) VARIOMEDIC HUNGARY Kft. (14611036-2-43) , 1123 Budapest Csörsz Utca 23-25. (1., 2., 3., 9., 22., 25., 28., részek tekintetében)
16) COOK MEDICAL HUNGARY Kft. (14480780-2-41)1138 Budapest, Népfürdő utca 22., B épület, 13. emelet (10., 11., 12., 15., 18., 20. 24., 25., 29., 30. részek tekintetében)
Forrás: OJS 2023/S 063-186205 (2023-03-24)