Salkaházi Sára rakpart és Közraktár u. megújítása

BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Hosszú megnevezés:
Salkaházi Sára rakpart és Közraktár utca megújítása tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli terv elkészítése
A „H5-H6/H7 vonalak összekötése - az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének előkészítése projekt (továbbiakban: HÉV projekt) eddigi tervezési előrehaladása alapján megteremtődik a Boráros tér jelentős arculat- és funkcióváltásának lehetősége. Az elmúlt évtizedek városfejlődését lekövetve forgalmában csillapított, igényes, emberbarát köztér kialakítására van lehetőség. A HÉV projekthez igazodva, a Boráros tér jelentős mértékű átalakításának kiszolgálása érdekében a térhez közvetlenül kapcsolódó Közraktár utca és Salkaházi Sára rakpart forgalmát ehhez mérten csökkenteni szükséges.
Ajánlattevő feladata a Havas utca - Bálna Budapest közötti alsó rakparti szakasz, azaz a Salkaházi Sára rakpart és a Közraktár utca komplex szemléletű felülvizsgálata, a közterületek újrafelosztása a gyalogos-kerékpáros és zöldfelületek növelése, reprezentatív rakparti szakasz kialakítása, valamint a forgalomcsillapítás megvalósításához szükséges infrastrukturális átalakítások teljeskörű megtervezése a HÉV projekthez és a RAK-PARK projekthez, illeszkedő módon.
A tervezési folyamat tanulmányterv készítésével, forgalmi modellezéssel és a meglévő tervek felülvizsgálatával indul. Ajánlattevő feladata megvizsgálni a forgalomcsillapítás lehetőségeit és hatásait, valamint a projekt és a kapcsolódó beruházások forgalmi hatásait.
Ajánlattevő feladata a tanulmánytervek elkészítése során a megrendelői döntés szerint kiválasztott változatokra minden szakágra kiterjedő engedélyezési és kiviteli tervek, tendertervek készítése, továbbá a kivitelezéshez szükséges összes, jogerős építési engedély és szükséges hozzájárulás megszerzése. A tervezési feladat kiterjed minden olyan kapcsolódó tervdokumentáció és alátámasztó munkarész elkészítésére is, melyek egyrészről a megvalósításhoz szükséges engedélyek megszerzéséhez, másrészről az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítéséhez szükségesek.
A tervezés során városi környezetről lévén szó, kiemelten figyelembe veendők a gyalogos, kerékpáros közlekedők szempontjai, a közösségi közlekedés és erre való módváltás ösztönzése, a térrendezés, a zöldfelületek növelése, funkcionalitás, városképbe illeszthetőség.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-03-01. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-01-27.

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-01-27 Ajánlati felhívás
2022-04-19 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-01-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Mérnöki tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR001481662021
Rövid leírás:
Hosszú megnevezés: Salkaházi Sára rakpart és Közraktár utca megújítása tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli terv elkészítése A „H5-H6/H7 vonalak összekötése - az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének előkészítése projekt (továbbiakban: HÉV projekt) eddigi tervezési előrehaladása alapján megteremtődik a Boráros tér jelentős arculat- és funkcióváltásának lehetősége. Az elmúlt évtizedek városfejlődését lekövetve forgalmában csillapított, igényes, emberbarát köztér kialakítására van lehetőség. A HÉV projekthez igazodva, a Boráros tér jelentős mértékű átalakításának kiszolgálása érdekében a térhez közvetlenül kapcsolódó Közraktár utca és Salkaházi Sára rakpart forgalmát ehhez mérten csökkenteni szükséges. Ajánlattevő feladata a Havas utca - Bálna Budapest közötti alsó rakparti szakasz, azaz a Salkaházi Sára rakpart és a Közraktár utca komplex szemléletű felülvizsgálata, a közterületek újrafelosztása a gyalogos-kerékpáros és zöldfelületek növelése, reprezentatív rakparti szakasz kialakítása, valamint a forgalomcsillapítás megvalósításához szükséges infrastrukturális átalakítások teljeskörű megtervezése a HÉV projekthez és a RAK-PARK projekthez, illeszkedő módon. A tervezési folyamat tanulmányterv készítésével, forgalmi modellezéssel és a meglévő tervek felülvizsgálatával indul. Ajánlattevő feladata megvizsgálni a forgalomcsillapítás lehetőségeit és hatásait, valamint a projekt és a kapcsolódó beruházások forgalmi hatásait. Ajánlattevő feladata a tanulmánytervek elkészítése során a megrendelői döntés szerint kiválasztott változatokra minden szakágra kiterjedő engedélyezési és kiviteli tervek, tendertervek készítése, továbbá a kivitelezéshez szükséges összes, jogerős építési engedély és szükséges hozzájárulás megszerzése. A tervezési feladat kiterjed minden olyan kapcsolódó tervdokumentáció és alátámasztó munkarész elkészítésére is, melyek egyrészről a megvalósításhoz szükséges engedélyek megszerzéséhez, másrészről az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítéséhez szükségesek. A tervezés során városi környezetről lévén szó, kiemelten figyelembe veendők a gyalogos, kerékpáros közlekedők szempontjai, a közösségi közlekedés és erre való módváltás ösztönzése, a térrendezés, a zöldfelületek növelése, funkcionalitás, városképbe illeszthetőség.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
További CPV-kód: Mérnöki tervezési szolgáltatások 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: BFK Budapest Fejlesztési Központ Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Horvát Utca 14-26
Postai irányítószám: 1027
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: https://bfk.hu/ 🌏
E-mail: tamas.noemi@bfk.hu 📧
Telefon: +36 303740016 📞
Fax: +36 14454501 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001481662021/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001481662021/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-01-27 📅
Benyújtási határidő: 2022-03-01 📅
Közzététel dátuma: 2022-02-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 022-055082
HL-S szám: 22
További információk
1. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját. 2. AK rögzíti, hogy a teljesítés végső határideje az Ajánlati Felhívás II.2.7) pontjában megjelölt 540 naptári nap azzal, hogy a projekt zárására (2023. december 31. napja) tekintettel a teljesítési véghatáridő nem lehet későbbi, mint 2023. október 31. napja. A projektzárás esetleges módosítása nem vonja maga után a teljesítési határidő hosszabbítását, és a projektzárás hosszabbítása esetén a tárgyi szerződés teljesítése kapcsán a jelen pontban rögzítettek az irányadók.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Hosszú megnevezés:
Salkaházi Sára rakpart és Közraktár utca megújítása tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli terv elkészítése
A „H5-H6/H7 vonalak összekötése - az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének előkészítése projekt (továbbiakban: HÉV projekt) eddigi tervezési előrehaladása alapján megteremtődik a Boráros tér jelentős arculat- és funkcióváltásának lehetősége. Az elmúlt évtizedek városfejlődését lekövetve forgalmában csillapított, igényes, emberbarát köztér kialakítására van lehetőség. A HÉV projekthez igazodva, a Boráros tér jelentős mértékű átalakításának kiszolgálása érdekében a térhez közvetlenül kapcsolódó Közraktár utca és Salkaházi Sára rakpart forgalmát ehhez mérten csökkenteni szükséges.
Többet mutasson
Ajánlattevő feladata a Havas utca - Bálna Budapest közötti alsó rakparti szakasz, azaz a Salkaházi Sára rakpart és a Közraktár utca komplex szemléletű felülvizsgálata, a közterületek újrafelosztása a gyalogos-kerékpáros és zöldfelületek növelése, reprezentatív rakparti szakasz kialakítása, valamint a forgalomcsillapítás megvalósításához szükséges infrastrukturális átalakítások teljeskörű megtervezése a HÉV projekthez és a RAK-PARK projekthez, illeszkedő módon.
Többet mutasson
A tervezési folyamat tanulmányterv készítésével, forgalmi modellezéssel és a meglévő tervek felülvizsgálatával indul. Ajánlattevő feladata megvizsgálni a forgalomcsillapítás lehetőségeit és hatásait, valamint a projekt és a kapcsolódó beruházások forgalmi hatásait.
Többet mutasson
Ajánlattevő feladata a tanulmánytervek elkészítése során a megrendelői döntés szerint kiválasztott változatokra minden szakágra kiterjedő engedélyezési és kiviteli tervek, tendertervek készítése, továbbá a kivitelezéshez szükséges összes, jogerős építési engedély és szükséges hozzájárulás megszerzése. A tervezési feladat kiterjed minden olyan kapcsolódó tervdokumentáció és alátámasztó munkarész elkészítésére is, melyek egyrészről a megvalósításhoz szükséges engedélyek megszerzéséhez, másrészről az engedélyezési és kiviteli tervek elkészítéséhez szükségesek.
Többet mutasson
A tervezés során városi környezetről lévén szó, kiemelten figyelembe veendők a gyalogos, kerékpáros közlekedők szempontjai, a közösségi közlekedés és erre való módváltás ösztönzése, a térrendezés, a zöldfelületek növelése, funkcionalitás, városképbe illeszthetőség.
Többet mutasson
Ajánlattevő feladatát képezi a következő tervezési feladatok elvégzése, amelyek részletes kifejtését a műszaki leírás tartalmazza:
- A Közraktár utca és a Salkaházi Sára rakpart (legalább a Boráros téri csomóponttól a Havas utcai csomópontig) szakaszán legalább 1,2 km hosszú, egybefüggő belterületi, városi környezetben lévő olyan közút felújítására vonatkozó tanulmányterv, engedélyezési és kiviteli terv elkészítése mely a teljes 1,2 km-en gyalogos és kerékpárforgalmi infrastruktúra (kerékpárút) tervezését is tartalmazza.
Többet mutasson
- Legalább 1 db reprezentatív közterület - azaz városi tér - tervezése, mely magas minőségű gyalogos és kerékpárforgalmi infrastruktúrát, és legalább 1 db mikromobilitási pont terveit tartalmazza.
- belterületi, beépített városi környezetben, közösségi közlekedést tartalmazó összközlekedési forgalmi modell, makro- illetve mikromodell készítése.
- A szükséges Környezeti hatásvizsgálati dokumentációk elkészítése (EVD), a környezetvédelmi engedélyezési eljárásban való részvétel,
- Kiemelt szempontként kezelje a Salkaházi Sára rakpart kialakítása és a hozzá csatlakozó állandó árvízvédelmi műtárgy érintettsége miatt az árvízvédelmi fővédvonalhoz történő illeszkedést.
- Tanulmánytervek készítése, változatelemzés forgalmi modellel alátámasztva tanulmánytervek tervbemutatójának megtartása,
- Hatályos településrendezési eszközök vizsgálata, szükséges adatszolgáltatása és közreműködés a módosításban,
- Előzetes Régészeti Dokumentáció elkészítése,
- Kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása,
- Bírálati engedélyezési tervek elkészítése és tervbemutatójának megtartása, beérkezett észrevétel átvezetése, végleges engedélyezési tervek elkészítése,
- Tulajdonosi, kezelői és üzemeltetési határok tervének elkészítése és jóváhagyatása,
- Megvalósításhoz szükséges összes jogerős engedély, beleértve minden hozzájárulást és jóváhagyást, szükség esetén a független tanúsítást (pl. DeBo) megszerzése valamennyi terv esetén - építési engedély megszerzése,
- Bontási és felújítási tervek készítése, esetleg meglévő bontási tervek felülvizsgálata, aktualizálása, szükség esetén engedélyeztetése,
- A megvalósításhoz szükséges engedélyezési tervek és kiviteli tervek teljeskörű elkészítése, valamennyi szakág vonatkozásában, minden engedély és hozzájárulás megszerzése,
- Közúti, gyalogos és kerékpáros kapcsolatok tervezése,
- Közművek tekintetében az engedélyek megszerzéséhez szükséges teljeskörű engedélyezési dokumentáció elkészítése, engedélyek beszerzése,
- Megvalósításhoz szükséges, kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési tenderdokumentáció elkészítése,
- Árazott és árazatlan költségvetés,
- Vezetői tájékoztatást szolgáló anyagok elkészítése,
- Kapcsolódó háttéranyag előállítása (vizualizációk, látványtervek, egyéb szükséges adatok), valamint közreműködés a fejlesztéssel kapcsolatos tájékoztatási feladatok ellátásában, Megrendelő támogatása és közreműködés a jelen Műszaki Leírás 5. fejezetében meghatározottak alapján, a Megrendelő által lefolytatott igényfelmérések, véleményezési eljárások során feltárt lakossági igények beépítése a tervezési folyamatokba.
Többet mutasson
- Ajánlattevő feladata a tervezési munka helyszínének és környékének felmérése és a nyilvánosan hozzáférhető, kapcsolódó dokumentumok beszerzése, valamint felülvizsgálata (pl. rendezési tervek), egyeztetések lefolytatása. Az Ajánlattevő feladata, hogy saját maga szerezzen be, saját felelősségére minden olyan információt, amely ajánlata elkészítéséhez és a szerződéses kötelezettségének elvállalásához és teljesítéséhez szükségesek. Mindez az Ajánlattevő saját költségére történik. Ajánlattevő ezen adatokat és információkat Megrendelő részére átadja.
Többet mutasson
- Ajánlattevő feladatát képezi a tervezési folyamat során az üzemeltetők, tulajdonosok, Fővárosi Önkormányzat, V. és IX. kerületi Önkormányzat, közútkezelők, tömegközlekedési szolgáltatók, hatóságok (vízügyi, hajózási, közlekedési, stb.) és egyéb érintettekkel történő egyeztetés, ennek dokumentálása, illetve a jogszabályok, műszaki előírások és szabványok, ágazat specifikus folyamatszabályozási munkautasítások figyelembevétele és betartása.
Többet mutasson
A részletes műszaki tartalom az ajánlati dokumentáció részét képező Műszaki Leírásban található.
Időtartam: 540 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: IKOP-3.1.0-15-2019-00019
További információk:
1. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.
2. AK rögzíti, hogy a teljesítés végső határideje az Ajánlati Felhívás II.2.7) pontjában megjelölt 540 naptári nap azzal, hogy a projekt zárására (2023. december 31. napja) tekintettel a teljesítési véghatáridő nem lehet későbbi, mint 2023. október 31. napja. A projektzárás esetleges módosítása nem vonja maga után a teljesítési határidő hosszabbítását, és a projektzárás hosszabbítása esetén a tárgyi szerződés teljesítése kapcsán a jelen pontban rögzítettek az irányadók.
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország, 1027 Budapest, Horvát u. 14-26.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet AT, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok valamelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az AT-t, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Megkövetelt igazolási módok:
Előzetes igazolás:
Az ajánlatban a Kbt. 67. § (1) bekezdésére tekintettel (mind a magyarországi letelepedésű, mind a nem Magyarországon letelepedett) ajánlattevőknek, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k) nek a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Kr.) 4. § szerint egységes európai közbeszerzési dokumentumban (EEKD) szükséges nyilatkozniuk előzetes igazolásként a kizáró okok fenn nem állásáról. Az alátámasztó igazolásokat a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti ajánlatkérői felhívásra szükséges benyújtani.
Többet mutasson
- Amennyiben a cégkivonattal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, valamint egy ajánlattevői nyilatkozatot, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben (nemleges nyilatkozat is EKR űrlap)
Többet mutasson
A Kbt. 69. § (4) bek. szerinti ajánlatkérői felhívásra benyújtandó igazolódokumentumok:
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő (k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a Kr. 8. §-a szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását. Többek között a Kbt. 62. § (1) bek. c) pont és a Kr. 1. § (2)-(3a) bekezdései és 2. § (4) bekezdése, valamint 8. § c) pontja és 10. § c) pontja rendelkezései is irányadóak.
Többet mutasson
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a Kr. 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. A Kr. 1. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t szükséges benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 67. § (3) bekezdésére, valamint a Kr. 3. § (2) és (3) bekezdésére.
Többet mutasson
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alk. igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64.§-ra, 69.§(11a) bek-re, a 74. § (1) bek.-re, valamint a Kr. 1-8,10,12-16. §-okra.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]:
SZ/1. A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015 Kr. 8. § (1) bek. alapján AK előírja a szolg. tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara (Magyar Mérnöki Kamara/Magyar Építész Kamara) névjegyzékében szereplés követelményét, illetve nem Mo.-on letelepedett gazd. szereplők esetén a 2014/24/EU ie. XI. melléklet szerinti hasonló nyilv.-ban való szereplés követelményét. A kamarai nyilvántartásban a tervezői tevékenységet végző gazdasági szereplőnek szükséges szerepelnie.
Többet mutasson
SZ/1. Az alkalmasság előzetes igazolása: az EEKD benyújtásával, ezt követően a Kbt. 69. § (4) alapján.
A fenti névjegyzékek adatait Mo-on letelepedett gazd.-i szereplők esetén az AK ellenőrzi, nem Mo-on letelepedett gazd.-i szereplők esetén a 2014/24/EU ie. XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti ig.-t (kivonatot) vagy egyéb ig.-t, vagy nyilatkozatot kell ig.-ként benyújtani az AK Kbt. 69. § szerinti felhívására.
Többet mutasson
A 322/2015 Kr. 8. § (2) bek. alapján az AK előírja, hogy a nem Mo-on letelepedett gazd.-i szereplőnek nyertessége esetén legkésőbb a szerz. megkötésének időpontjában szerepelnie kell a Magyar Mérnöki Kamara vagy Magyar Építész Kamara névj.-ében.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
P/1. A Kbt. 65. § (1) bek. a) pontja és a Kr. 19. § (1) bek. c) pontja alapján AT csatolja az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan a közbeszerzés tárgyából (közúti infrastruktúra tervezését magában foglaló tervezés) származó általános forgalmi adó nélkül számított, árbevételről szóló egyszerű nyilatkozatát.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 19. § (3) bek-re, a Kbt. 65. § (7)-(8) és a 67. § (3), 69. (11) bek-ben foglaltakra.
AK a Kr. 19. (5) bek. foglaltaknak megfelelően AK jogosult kizárólag a közbeszerzés tárgya szerinti árbevételről szóló nyilatkozat benyújtását előírni. Ha az AT a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közbeszerzés tárgya szerinti árbevételi adatot azért nem tudja az AK által előírt teljes időszakra vonatkozóan megadni, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a működésének megkezdését követő időszakra vonatkozó árbevételi adattal jogosult igazolni. A később létrejött gazdasági szereplők vonatkozásában az AK nem határoz meg a minden AT tekintetében irányadótól eltérő árbevételi követelményt.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha a felhívás feladását megelőző 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre vonatkozóan az általános forgalmi adó nélkül számított a közbeszerzés tárgya szerinti (közúti infrastruktúra tervezését magában foglaló tervezés) árbevétele összesen nem éri el a nettó 282 315 000,- Ft-ot, azaz a nettó kétszáznyolcvankétmillió-háromszáztizenötezer forintot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Az alkalmasság igazolásának módja:
Ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(2) bek., valamint a Kr. 1. § (1) bek. szerint az EEKD benyújtásával előzetesen az ajánlatában igazolnia kell, hogy az alkalmassági feltételnek megfelel. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem kéri a részletes információk megadását, elegendő a IV. (alfa) pont kitöltése.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kr. 1. § (7) bekezdésére.
A Kbt. 69. § (4)-(6) bek. alapján felhívott ajánlattevők az alkalmasságukat az alábbiak szerint kötelesek igazolni:
AT köteles csatolni:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) KR. 21. § (3) bek. a) pontja és (3a) bek. b) pontja alapján ismertetnie kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 9 évben megkezdett és 6 évben szerződésszerűen teljesített, legjelentősebb szolgáltatás teljesítéséből származó referenciát/referenciáit, melyeket a Kr. 21/A. § és 22. § (1) bek. meghatározottak szerint kell igazolni az alábbi tartalmú referencianyilatkozattal vagy referenciaigazolással:
Többet mutasson
- a szerződést kötő másik fél nevét, székhelyét,
- a szolgáltatás tárgyát és mennyiségét (az alkalmassági előírásnak megfelelően részletezett tartalommal),
- a szerződés teljesítésének idejét (időtartamát), azaz a teljesítés kezdő és befejező időpontját (év, hónap, nap pontossággal),
- az igazolás, vagy nyilatkozat kiállítójának nyilatkozatát arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történte.
Amennyiben az ajánlattevő a referenciát/referenciákat közös ajánlattevőként teljesítette, úgy az igazolásból vagy nyilatkozatból egyértelműen ki kell derülnie annak is, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit (elvégzett munkarészek(ek) megjelölésével) teljesítette. Amennyiben a referencia igazolás, vagy nyilatkozat - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével a Kr. 22. § (5) bek. szerinti adatok feltüntetése is szükséges. A Kr. 22. § (5) bek. és a Kbt. 140. § (9) bek. irányadó.
Többet mutasson
M/2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembereknek képzettségüknek, illetve végzettségüknek, szakmai tapasztalatuknak a megnevezésével, akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Továbbá igazolódokumentumként csatolni kell a szakember által aláírt szakmai önéletrajz és a végzettséget igazoló okirat másolatát.
Többet mutasson
A szakmai önéletrajz részletesen - dátumokkal (év/hó) - térjen ki a végzettségre, képzettségre, a szakember által szerzett szakmai tapasztalatra.
A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz.
Ajánlatkérő a szakmai tapasztalat alatt az előírt végzettségbeli és tapasztalati követelményeknek megfelelő munkakörben végzett munkavégzésen alapuló gyakorlatot érti.
Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi projektben is részt vett, úgy az egyes projektek során szerzett gyakorlatainak hónapszáma nem összeadható, vagyis egy évben maximálisan 12 hónap számítható függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több projekten is dolgozott. Ajánlatkérő az azonos típusú [a) pontban lévő vagy b) pontban lévő] párhuzamos szakmai tapasztalatot csak egyszer veszi figyelembe. A Jogosultsággal már rendelkező szakemberek vonatkozásában az önéletrajzban a kamarai azonosítószámot, a jogosultság megszerzésének pontos idejét, illetve kódját is szükséges megadni.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6), (7), (9) és (11) bekezdésben foglaltak is irányadók.
A fentiek vonatkozásában ugyanakkor kérjük figyelembe venni a jelen felhívás VI.3) pont 18. alpontját is, amely az M.2.1.-M.2.4. pontok szerinti, értékelt szakemberek esetében a Kbt. 69. § (7) bekezdése alapján az ajánlat körében benyújtandó igazolásokra vonatkozóan tartalmaz külön rendelkezéseket.
Többet mutasson
Az M.2.1.-M.2.4. szakemberek (mint értékelt szakemberek) tekintetében a Kbt. 71. § (9a) bek. szabályai is irányadóak.
Az előírt képesítési, jogosultsági követelmények tekintetében a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell; az egyenértékűség bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. Külföldön szerzett végezettségek egyenértékűségének bizonyítása AT kötelessége és felelőssége. Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65. § (6) és (11) bekezdései, a 69. § (11a) bekezdése és a Kr. 24. § (1) bek. és 30. § (4) bek is irányadó.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha:
M/1. összesen nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 6 évben (72 hónap) teljesített, de legfeljebb 9 éven (108 hónap) belül megkezdett, az alábbi, szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően teljesített befejezett munkákra vonatkozó, a Kr. 22. § (1) bek. szerint igazolt referenciával/referenciákkal:
Többet mutasson
M/1.1. Minimum 900 m hosszúságú, egybefüggő belterületiközút felújítására és/vagy új közút létesítésére vonatkozó engedélyezési és/vagy kiviteli terveinek elkészítése tárgyú referenciával, mely teljes szakaszán, azaz 900 m-en kerékpárforgalmi infrastruktúra tervezést is tartalmaz.
Többet mutasson
AK szerint belterület: a település közigazgatási területének - jellemzően a település történetileg kialakult, összefüggő, beépített, vagy beépítésre szánt területeket tartalmazó - a helyi építési szabályzatban kijelölt része.
AK kerékpárforgalmi infrastruktúra alatt az alábbiakat érti: a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletben foglaltak szerinti kerékpárút, gyalog- és kerékpárút, kerékpársáv, kerékpáros nyom és nyitott kerékpársáv.
Többet mutasson
M/1.2. Legalább 1 db belterületi, közösségi közlekedést is tartalmazó közlekedési projekthez kapcsolódó tanulmány(terv) kidolgozása összközlekedési forgalmi modellezés alkalmazásával.
AK összközlekedési forgalmi modell alatt olyan forgalmi modellt ért, amely minden közlekedésben résztvevő igényeit (vagyis egyéni gépjármű használók mellett a közösségi közlekedést és a mikromobilitást is) figyelembe veszi és képes modellezni.
M/1.3. Legalább 1 darab városi tér funkciójú közterület engedélyezési- és/vagy kiviteli tervi kidolgozottságú tervezéssel, amely a tartalmaz
- legalább kettő db közlekedési hálózati elemet (pl. autóbusz-megálló vagy állomás, kötöttpályás megálló vagy állomás, B+R létesítmény, kerékpárút, stb.),
- ezek közül legalább egy kötöttpályás megállóhely vagy állomás.
AK városi tér alatt olyan közterületet ért, ahol közlekedési funkció mellett jelentős pihenő illetve emlékhely funkció jelenik meg (pl. közpark). AK „belterület” alatt a területszerzési eljárásról szóló 321/2012. (XI. 16.) Korm. rendelet 1. § 1. bekezdése szerinti fogalmat érti, mely szerint: „belterület: a település közigazgatási területének - jellemzően a település történetileg kialakult, összefüggő, beépített, vagy beépítésre szánt területeket tartalmazó - a helyi építési szabályzatban kijelölt része”.
Többet mutasson
AK „közterület” alatt „az épített környezet alakításáról és védelméről” szóló, 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 13. bekezdése szerinti fogalmat érti: „13. Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván.”
Többet mutasson
AK az „engedélyezési- és/vagy kiviteli tervi kidolgozottságú” tervnek a 93/2012. (V.10). Korm. rendelet 1. melléklet, valamint az 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 1. melléklet szerinti kidolgozottságú dokumentációkat fogadja el.
M/1.4. Legalább 1 db a 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. számú mellékelte szerint közlekedési infrastruktúra (közút, közforgalom elől el nem zárt magánút, kerékpárút) és/vagy állandó árvízvédelmi mű tárgyában elkészített Előzetes vizsgálati dokumentáció kidolgozása és/vagy környezeti hatásvizsgálati eljárásban való részvétel.
Többet mutasson
AK lehetővé teszi a referencia követelmények több szerződésből való igazolását.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M/2.1. legalább 1 fő projektvezető, aki rendelkezik:
a) a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti KÉ-K (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges felsőfokú (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és szakmai tapasztalattal és
b) legalább 36 hónap infrastruktúra tervezése területén szerzett projektvezetői vagy projektvezető-helyettesi szakmai tapasztalattal.
M/2.2. legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik:
a) a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti KÉ-KK (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges felsőfokú (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel, és szakmai tapasztalattal és
b) legalább 36 hónap infrastruktúra tervezése területén szerzett szakmai gyakorlattal rendelkezik.
M/2.3. Legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik:
a) a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti K (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges felsőfokú (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és szakmai tapasztalattal és
b) legalább 36 hónap tájépítészet és/vagy közterület tervezés területén szerzett tervezői tapasztalattal rendelkezik.
M/2.4. Legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik:
a) a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti VZ-TER (vagy azzal egyenértékű) tervezői jogosultság megszerzéséhez szükséges felsőfokú (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel és szakmai tapasztalattal és
b) legalább 36 hónap területi vízgazdálkodási építmények tervezése területén szerzett tervezői szakmai tapasztalattal rendelkezik.
Valamennyi szakember vonatkozásában AK lehetővé teszi a jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalat és a speciális szakmai tapasztalat tekintetében az időbeli átfedést.
AK lehetővé teszi a M/2.1. és a M/2.2. szakemberek közti átfedést, azonban a további szakemberek között nem teszi lehetővé.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás: 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Finanszírozás formája: szállítói finanszírozás
Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás és kifizetés devizaneme: HUF.
Az ellenszolg. teljesítésére vonatkozó jogszabályok különösen:
Kbt. 27/A. §, 135. § (1), (4)-(6), (9), és (11) bek.; 2013. évi V. tv. 6:130. § (1)-(2) bek.;
Ak előleget biztosít. Előleg mértéke: maximum a Szerződés szerinti Tervezési Díj ÁFA nélkül számított értékének 30%-a
További részletek a szerződésterv.-ben.
Előleg visszafizetési biztosíték: a teljes, ÁFA nélkül számított Vállalkozási Díj 10%-a és a Vállalkozó által igényelt Előleg összegének különbözete.
Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó Tervezési Díj 20 %-a.
A finanszírozás forrásai: Tárgyi eljárás IKOP-3.1.0-15-2019-00019 uniós forrás terhére került megvalósításra, a támogatás intenzitása 100%
A szerződést biztosító kötelezettségek: késedelmi, szerződésszegési és meghiúsulási kötbér; teljesítési biztosíték; amelyek részleteit és a fő finanszírozási és fizetési feltételek részleteit (különösen részszámlázás) a Szerződéstervezet tartalmazza (teljesítési bizt. mértéke.: nettó ellenszolg. 5 %-a; jótállási bizt. mértéke: nettó ellenszolg. 5 %-a).
Többet mutasson
A Késedelmi Kötbér napi mértéke a Tervezési Ütemterv és a Szerződés 8.2 pontja szerint, adott Teljesítési Szakaszhoz(okhoz) kapcsolódó Tervezési Díj részlet nettó összegének 0,5 %-a. Késedelmi Kötbér maximuma a teljesítési Szakaszhoz kapcsolódó Tervezési Díj részlet nettó összegének 20 %-a.
Többet mutasson
A Szerződésszegési Kötbér mértéke szerződésszegésenként a Tervezési Díj nettó értékének 0,05 %-a, amely folyamatos vagy ismétlődő szerződésszegés esetén alkalmanként fizetendő. Az egyértelműség kedvéért nem terheli a Tervezőt a szerződés jelen pontja szerinti kötbérfizetési kötelezettség, ha az adott szerződésszegést a Megrendelő első felszólítására orvosolja. A Szerződésszegési Kötbér nem haladhatja meg a Tervezési Díj nettó értékének 2,5 %-át (Szerződésszegési Kötbér maximuma).
Többet mutasson
A szerződés mellékletét képező Ütemterv részletesen tartalmazza a kifizetés/számlázás részleteit.
Amennyiben a Megrendelő bármely okból megállapítja a szerződés Meghiúsulását, úgy a Vállalkozó köteles a Megrendelőnek a teljes Tervezési Díj 20%-ának megfelelő mértékű kötbért (Meghiúsulási Kötbér) fizetni. A Meghiúsulási Kötbér érvényesítése a Késedelmi Kötbér és a Szerződésszegési Kötbér érvényesítését kizárja.
Többet mutasson
További részletek a Szerződésben találhatók.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-03-01 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (1) bek. alapján az óra, perc pontossággal (az ajánlattételi határidő lejártától számított 2. óra leteltének időpontjára datált) bontási időpontot is automatikusan generálja az EKR rendszer a IV.2.2 pontban megadottak alapján
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. M/2.1. pontot igazoló szakember alkalmasság igazolásához figyelembe vett szakmai gyakorlatán felüli szakmai tapasztalata (hónapban megadva) (0-36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): 2. M/2.2. pontot igazoló szakember alkalmasság igazolásához figyelembe vett szakmai gyakorlatán felüli szakmai tapasztalata (hónapban megadva) (0-36 hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. M/2.3. pontot igazoló szakember alkalmasság igazolásához figyelembe vett szakmai gyakorlatán felüli szakmai tapasztalata (hónapban megadva) (0-36 hó)
4. M/2.4. pontot igazoló szakember alkalmasság igazolásához figyelembe vett szakmai gyakorlatán felüli szakmai tapasztalata (hónapban megadva) (0-36 hó)
Ár (súlyozás): 50

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 25416316241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Dr. Tamás Noémi
A vevő profiljának címe: https://bfk.hu/ 🌏
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001481662021/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Kbt. 50. § (1) bekezdés k) pont szerinti részajánlattétel kizárásának indoka: Ajánlatkérő a részajánlattétel lehetőségét kizárja szakmai és ésszerűségi okokból. A beszerzés tárgyát képező szolgáltatások teljesítése komplex módon történik. A tervezés folyamata során az egyes részfeladatok összefüggnek, egymásra épülnek, így értelemszerűen részek meghatározása nem lehetséges. A feladat elvégzéséhez a közbeszerzés tárgyában jelzett kapcsolódó tervezési projekt holisztikus ismerete és folyamatos, naprakész nyomonkövetése elengedhetetlen. Amennyiben a részajánlattételt engedélyeznénk, úgy a különböző részekre vonatkozó elvégzendő feladat teljesítéséhez szükséges vizsgálatok átfedésben lennének, ezáltal a kettős finanszírozás tilalmának, a közpénzek hatékony felhasználásának, az azokkal való felelős gazdálkodás elve sérülne (Kbt. 2. § (4) bekezdés). A tervezési projekt önmagában egy oszthatatlan egységet képez.
Többet mutasson
2. A közb. elj. a Kbt. 40. § (1) bek. és az e-Kr alapján az EKR-ben kerül lebonyolításra. Az e-Kr.11-12. §-ai is irányadóak.
3. Az ajánlathoz csatolni kell az EKR-ben AK által generált elektronikus nyilatkozatminták kitöltésével képzett nyilatkozatokat, valamint az Ajánlati Dokumentáció I. kötetében rendelkezésre bocsátott egyéb nyilatkozatminták alapján nyomtatott, aláírt, scannelt pdf formátumú nyilatkozatokat is a Közb. Dokumentumokban foglaltak szerint.
Többet mutasson
4. AK a Kbt. 35. § (8) bekezdése alapján a közb. elj.-ban a nyertes AT-nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
5. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő - közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő -, valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő aláírási címpéldányának, vagy ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírásmintáját egyszerű másolatban. (Ajánlatkérő kizárólag azon személyek aláírási címpéldányát, aláírási-mintáját kéri benyújtani, akik az ajánlatban dokumentumokat aláírnak, kötelezettségvállaló nyilatkozatot tesznek, vagy mint cégjegyzésre jogosult képviselő(k) meghatalmazást ad(nak) olyan személy(ek)nek, akik az ajánlatban meghatalmazottként írnak alá). Amennyiben az ajánlattevő, vagy az ajánlatban cégszerűen nyilatkozó erőforrást nyújtó gazdasági szereplő nem tartozik a 2013. évi V. törvény harmadik könyv harmadik részének (Gazdasági Társaság) hatálya alá, elegendő, ha az ajánlattevő, illetve az ajánlatban cégszerűen nyilatkozó erőforrást nyújtó gazdasági szereplő az ajánlathoz olyan két tanú aláírásával ellátott dokumentumot csatol be, amelyen szerepel ezen szervezet, vagy személy aláírása, és amely nyilatkozat alkalmas arra, hogy egyértelműen beazonosítható legyen a becsatolt nyilatkozatot aláíró jogosultsága
Többet mutasson
6. Foly.-ban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott vált.bej.-i kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Ha változásbej.-i elj. nincs folyamatban, az erre vonatkozó nyilatkozatot kell csatolni.
Többet mutasson
7. Csatolni kell a Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot és a Kbt 66. § (6) bekezdés szerinti (adott esetben nemleges) nyilatkozatot.
8. AK a Kbt. 71. § (6) bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hp.-sal az AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
9. Azon alk. köv.-ek megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: SZ/1., M/1., M/2.
10. AK az elj. dok.-ait az e-Kr. szerint kizárólag az EKR rendszerben regisztrált AT-k részére biztosítja. Az EKR útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal//tamogatas
11. Közös ajánlattétel esetén csatolni kell az egyértelmű felelősségvállalást tartalmazó együttműködési megállapodást. A közös ajánlattevőkre (többek között) a Kbt. 35. § (7) bekezdése is irányadó.
12. AK az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti, a jelen AF II.2.5) pontjában meghatározott legjobb ár-érték arányt megjelenítő, alábbi szempontok szerint értékeli.
I. Ár szempont és a hozzárendelt súlyszám:
Nettó ajánlati ár (átalánydíj): Súlyszám: 50.
II. Minőségi szempont és a hozzárendelt súlyszám: 15-10-15-10;
A fenti I. ért.-i szempont tekintetében a vonatkozó KH útmutató (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) 1. sz. mellékletének A. pont 1. a) aa) pontja szerinti fordított arányosítás módszerét alkalmazza AK.
Az 1-4-minőségi értékelési részszempont tekintetében a vonatkozó KH útmutató (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) 1. sz. mellékletének A. pont 1. a) ab) pontja szerinti egyenes arányosítás módszerét alkalmazza AK.
13. A IV.2.6. pont és a Kbt. 81. § (11) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlati kötöttség időtartama 60 nap.
14. AK az egyes ért.-i szemp.-ok tekintetében 0,00-tól 10,00-ig ad pontot.
15. FAKSZ: Dr. Tamás Noémi, lajstromszáma: 01312; Dr. Szabó Ildikó, lajstromszáma: 01167.
16. Az ajánlathoz csatolandó az AK által a Szerződéstervezet 16.1. pontjában meghatározott paraméterekkel rendelkező szakmai felelősségbiztosítás benyújtásáról szóló nyilatkozata. Továbbá AT a szerződés hatálybalépésétől számított 15 (tizenöt) napon belül bocsátja rendelkezésre a Szerződés szerinti Szolgáltatásokat is lefedő szakmai tervezői felelősségbiztosítását, amelynek kárérték limitje: legalább 50 millió HUF/káresemény, és legalább 100 millió HUF/kár év a szerződésben foglaltak szerint.
Többet mutasson
17. Ajánlatkérő a Kbt. 81 § (4)-(5) bek.-et alkalmazza.
18. A jelen közbeszerzési eljárás a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik.
KARAKTERKORLÁTRA TEKINTETTEL FOLYTATÁS A VI.4) PONTBAN

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) 148. § szerint.
KARAKTERKORLÁTRA TEKINTETTEL A VI.3) PONT FOLYTATÁSA:
19. Az ajánlatban csatolni kell az AF II.2.5) pontban megadott szakember időbeli többlettap. értékelési szempontra hiv.-sal az AF III.1.3) pont M/2.1.-M.2/4. alkalmassági min.köv.-ek vonatkozásában: Nyilatkozatot a bevonni kívánt szakemberek személyéről, az igazolni kívánt minimumkövetelmény megjelölésével + A szakmai tapasztalatot igazoló önéletrajz saját kezűleg aláírt scannelt pld.-át + Az iskolai végzettséget igazoló iskolai oklevél scannelt pld.-át és remdelkezésre állási nyilatkozatát. A szakember megnevezésének hiánya nem minősül a Kbt. 71. § szerint hiánypótoltatható hibának, tehát az értékelési szempontok körében megajánlott szakember(ek) megnevezésének hiánya az ajánlat érvénytelenségét vonja maga után.
Többet mutasson
20. Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt 1 500 000,- Ft összegű ajánlati biztosíték nyújtásához köti a Kbt. 54. §-a alapján. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 54. § (2) alapján Ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az Ajánlatkérő (MÁK-nál vezetett 10023002-00359452-00000062 számlaszámú) fizetési számlájára történő befizetéssel, VAGY pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia VAGY készfizető kezesség biztosításával, VAGY biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A befizetés igazolásának módja: átutalási bizonylat vagy egyéb hasonló okirati bizonyíték mellékelése az ajánlathoz. Közös ajánlattevők esetén a Kbt. 35. § (5) bekezdése is irányadó, mely szerint „Amennyiben az ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását [54. §] írja elő, a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg.
Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 022-055082 (2022-01-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-04-19)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-19 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 079-213189
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 022-055082
HL-S szám: 79
További információk
A következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● az eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot) [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont].
Közös a jánlattevő: "KÖZLEKEDÉS" Tervező Iroda Kft. (székhely: 1052 Budapest, Bécsi Utca 5. V.em.4-5.; adószám: 10336706241) és VÁROS-TEAMPANNON Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (székhely: 1053 Budapest, Veres Pálné Utca 7.; adószám: 13960894241)
Többet mutasson
Forrás: OJS 2022/S 079-213189 (2022-04-19)