Segélycsomagok Ukrajnai Menekülteknek

Magyar Vöröskereszt

Az ukrajnai menekültválsággal kapcsolatos humanitárius feladatok ellátásával összefüggésben segélycsomagok összeállításához szükséges tartós élelmiszerek és egyéb szükségleti cikkek beszerzése, összeállítása és szállítása a megadott telephelyekre.
A megrendelésre kerülő termékeket a Közbeszerzési Műszaki Leírás (KML) segélycsomag_kml.xlsx elnevezésű Excel munkatábla és a felhívás II.2.4 rovata tartalmazza.
A KML-ben szereplő termékek megrendelésére a közbeszerzési eljárás alapján kötendő Keretszerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül kerül sor négy egyenlő eloszlásban.
A közbeszerzési eljárás keretösszege: bruttó (az általános forgalmi adót tartalmazó) 381,000,000.-Ft. A keretösszegből bruttó (az általános forgalmi adót tartalmazó) 144,745,000,- Ft állami támogatás, a Miniszterelnökség mint támogató GF/JSZF/2045/6/2022 támogatói okirata alapján. A közbeszerzési eljárás alapján kötendő szerződés keretjellege azt jelenti, hogy a termékek megrendelésére és leszállítására egyedi megrendelések (lehívások) útján kerül sor. Az egyedi megrendelések kiadására a Keretszerződés tervezetében a felek kommunikációjára vonatkozó szabályok szerint kerül sor. A vevőként szerződő ajánlatkérő által kiadott egyedi megrendelésnek az eladóként szerződő nyertes ajánlattevő általi visszaigazolása egyedi szerződést eredményez, a felek a Keretszerződés alapján önálló szerződéseket - az itt meghatározottaktól eltérő módon - nem kötnek egymással.
A vevőként szerződő ajánlatkérő az Excel munkatáblában szereplő teljes mennyiség legfeljebb 80 %-os lehívására (megrendelésére) vállal kötelezettséget. A 80 %-on felüli mennyiség megrendelésének elmaradása esetére a vevőként szerződő ajánlatkérő elmaradt haszon jogcímen semmilyen kártérítéssel nem tartozik eladóként szerződő nyertes ajánlattevőnek. A 80 %-os mennyiséget a teljes keretösszeg alapján kell kiszámítani.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-09-05. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-08-17.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-08-17 Ajánlati felhívás
2022-11-17 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2022-12-08 Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Ajánlati felhívás (2022-08-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Különféle élelmiszertermékek
Hivatkozási szám: EKR001213432022
Rövid leírás:
Az ukrajnai menekültválsággal kapcsolatos humanitárius feladatok ellátásával összefüggésben segélycsomagok összeállításához szükséges tartós élelmiszerek és egyéb szükségleti cikkek beszerzése, összeállítása és szállítása a megadott telephelyekre. A megrendelésre kerülő termékeket a Közbeszerzési Műszaki Leírás (KML) segélycsomag_kml.xlsx elnevezésű Excel munkatábla és a felhívás II.2.4 rovata tartalmazza. A KML-ben szereplő termékek megrendelésére a közbeszerzési eljárás alapján kötendő Keretszerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül kerül sor négy egyenlő eloszlásban. A közbeszerzési eljárás keretösszege: bruttó (az általános forgalmi adót tartalmazó) 381,000,000.-Ft. A keretösszegből bruttó (az általános forgalmi adót tartalmazó) 144,745,000,- Ft állami támogatás, a Miniszterelnökség mint támogató GF/JSZF/2045/6/2022 támogatói okirata alapján. A közbeszerzési eljárás alapján kötendő szerződés keretjellege azt jelenti, hogy a termékek megrendelésére és leszállítására egyedi megrendelések (lehívások) útján kerül sor. Az egyedi megrendelések kiadására a Keretszerződés tervezetében a felek kommunikációjára vonatkozó szabályok szerint kerül sor. A vevőként szerződő ajánlatkérő által kiadott egyedi megrendelésnek az eladóként szerződő nyertes ajánlattevő általi visszaigazolása egyedi szerződést eredményez, a felek a Keretszerződés alapján önálló szerződéseket - az itt meghatározottaktól eltérő módon - nem kötnek egymással. A vevőként szerződő ajánlatkérő az Excel munkatáblában szereplő teljes mennyiség legfeljebb 80 %-os lehívására (megrendelésére) vállal kötelezettséget. A 80 %-on felüli mennyiség megrendelésének elmaradása esetére a vevőként szerződő ajánlatkérő elmaradt haszon jogcímen semmilyen kártérítéssel nem tartozik eladóként szerződő nyertes ajánlattevőnek. A 80 %-os mennyiséget a teljes keretösszeg alapján kell kiszámítani.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Különféle élelmiszertermékek 📦
További CPV-kód: Különféle élelmiszertermékek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Magyar Vöröskereszt
Postacím: Arany János Utca 31
Postai irányítószám: 1051
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.voroskereszt.hu/ 🌏
E-mail: otto.heiling@voroskereszt.hu 📧
Telefon: +36 709338357 📞
Fax: +36 13741315 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001213432022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001213432022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-08-17 📅
Benyújtási határidő: 2022-09-05 📅
Közzététel dátuma: 2022-08-22 📅
Kezdeti időpont: 2022-09-01 📅
Végdátum: 2022-12-31 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 160-455778
HL-S szám: 160
További információk
Az ajánlati ár értékelési mód alkalmazása a 105/2022. (III.12.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés b) pontján alapul.

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az ukrajnai menekültválsággal kapcsolatos humanitárius feladatok ellátásával összefüggésben segélycsomagok összeállításához szükséges tartós élelmiszerek és egyéb szükségleti cikkek beszerzése, összeállítása és szállítása a megadott telephelyekre.
A megrendelésre kerülő termékeket a Közbeszerzési Műszaki Leírás (KML) segélycsomag_kml.xlsx elnevezésű Excel munkatábla és a felhívás II.2.4 rovata tartalmazza.
A KML-ben szereplő termékek megrendelésére a közbeszerzési eljárás alapján kötendő Keretszerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül kerül sor négy egyenlő eloszlásban.
A közbeszerzési eljárás keretösszege: bruttó (az általános forgalmi adót tartalmazó) 381,000,000.-Ft. A keretösszegből bruttó (az általános forgalmi adót tartalmazó) 144,745,000,- Ft állami támogatás, a Miniszterelnökség mint támogató GF/JSZF/2045/6/2022 támogatói okirata alapján. A közbeszerzési eljárás alapján kötendő szerződés keretjellege azt jelenti, hogy a termékek megrendelésére és leszállítására egyedi megrendelések (lehívások) útján kerül sor. Az egyedi megrendelések kiadására a Keretszerződés tervezetében a felek kommunikációjára vonatkozó szabályok szerint kerül sor. A vevőként szerződő ajánlatkérő által kiadott egyedi megrendelésnek az eladóként szerződő nyertes ajánlattevő általi visszaigazolása egyedi szerződést eredményez, a felek a Keretszerződés alapján önálló szerződéseket - az itt meghatározottaktól eltérő módon - nem kötnek egymással.
Többet mutasson
A vevőként szerződő ajánlatkérő az Excel munkatáblában szereplő teljes mennyiség legfeljebb 80 %-os lehívására (megrendelésére) vállal kötelezettséget. A 80 %-on felüli mennyiség megrendelésének elmaradása esetére a vevőként szerződő ajánlatkérő elmaradt haszon jogcímen semmilyen kártérítéssel nem tartozik eladóként szerződő nyertes ajánlattevőnek. A 80 %-os mennyiséget a teljes keretösszeg alapján kell kiszámítani.
Többet mutasson
Becsült összérték: 300 000 000 HUF 💰
Rövid leírás:
Az egyes egységcsomagok összetétele (csak olyan termékek szállíthatók, amelyek szavatossági lejárati ideje nem korábbi, mint a szállítást követő 1 hónap):
1.) számú csomagolási egység tartalma ajánlati darabszámmal (1000 db egységcsomaghoz):
1 db 1,5 l 40%-os citromízesítő (citromlé)
1 db 250 g ételízesítő
1 db 200 g instant kávé
1 db 800 g instant kakaó
2 doboz 20 filter/doboz feketetea
4 doboz 20 filter/doboz gyümölcstea
6 db 150 gr paradicsomsűrítmény
1 db 1 kg A rizs
1 db 1 l étolaj
1 db 0,5 kg tarkabab
4 db 130 g krumplipüré-por
1 db 500 g kukoricadara (puliszka)
1 db 400 g sertés löncshús
1 db 500 g kockatészta
1 db 500 g széles metélt
2 db 810 g savanyú káposzta konzerv
3 db 300 g cékla konzerv
2 db 170 g halkonzerv (többféle)
1 db 400 g gombakonzerv
2 db 1 kg BL55 liszt
1 db 1 kg kristálycukor
1 db 1 kg jódozott só
12 db 1 l tej UHT 1,5
2 db 200 g háztartási keksz
2.) számú csomagolási egység tartalma ajánlati darabszámmal (1500 db egységcsomaghoz) (csak olyan termékek szállíthatók, amelyek szavatossági lejárati ideje nem korábbi, mint a szállítást követő 1 hónap)
1 db 820 g gyümölcskonzerv
12 db 400 g készételkonzerv
1 db 1 l gyümölcslé
4 db 80 g instant leves
4 db 60 g instant leves
5 db 170 g halkonzerv (olajos hering vagy paradicsomos)
5 db 62 g sertés/szárnyas májkrém konzerv
1 db 480 g pászka
5 db 100 g puffasztott rizs
5 db 1 l tej UHT 1,5%
1 db 750 g kukoricapehely
1 db 200 g müzli
3.) számú csomagolási egység tartalma ajánlati darabszámmal (1000 db egységcsomaghoz) (csak olyan termékek szállíthatók, amelyek szavatossági lejárati ideje nem korábbi, mint a szállítást követő 1 hónap)
5 db 125 g szappan
2 db 150 ml dezodor
3 csomag (20 db / csomag) szárnyas egészségügyi betét
2 db 100 ml kézkrém
1 db 400 ml sampon 2in1 (balzsam)
1 db 4,8 g ajakápoló balzsam
1 csomag 40 db/csomag ragtapasz
1 db 2,3 kg mosópor
2 db 1 l általános felmosószer
2 db 900 ml mosogatószer
2 db felnőtt fogkefe
3 db gyerek fogkefe
2 db 100 ml fogkrém felnőtt
3 db 100 ml fogkrém gyerek
1 db 100 db papír zsebkendő
4.) számú csomagolási egység tartalma ajánlati darabszámmal (250 db egységcsomaghoz) (csak olyan termékek szállíthatók, amelyek szavatossági lejárati ideje nem korábbi, mint a szállítást követő 1 hónap)
3 db 80 db/csomag popsitörlő
2 db 500 ml babafürdető
1 db 200 g popsikrém
4 db 75 g kölesgolyó
6 db 2 dl szívószálas gyümölcslé
5.) számú csomagolási egység tartalma ajánlati darabszámmal (3750 db egységcsomaghoz)
3750 db 3 rétegű kartondoboz (fehér külső)
2 db nyomás: 1 db MVK logó + „Humanitárius segítség” felirat
6.) számú csomagolási egység tartalma ajánlati darabszámmal
6.a. (csak olyan termékek szállíthatók, amelyek szavatossági lejárati ideje nem korábbi, mint a szállítást követő 1 hónap)
változó darabszám excel tábla szerint, csomagokon kívül, raklapon szállítva:
400 db 100 g gluténmentes abonett
100 db 500 g gluténmentes tészta
300 db 1 l laktózmentes UHT tej 1,5%
200 db 200 g cukormentes keksz/nápolyi
100 db 125 g (folyékony) édesítőszer
6.b.
250 csomag Pelenka újszülött (new born): 2-4 kg-s babáknak (min. 25 db/csomag)
250 csomag Pelenka mini: 3-6 kg-s babáknak (min. 25 db/csomag)
250 csomag Pelenka midi: 5-8 kg-s babáknak (min. 25 db/csomag)
250 csomag Pelenka maxi 7-14 kg-s babáknak (min. 25 db/csomag)
250 csomag Pelenka maxi plusz: 9-20 kg-s babáknak (min. 25 db/csomag)
Az Eladó az alábbi feladatot kell teljesítse:
- az egyedi megrendelés alapján beszerzett termékek (megrendelésenként)
1000 (egyezer) darab egységcsomagokba történő összeállítása (csomagolása) a KML-ben és az Excel munkatáblában (költségvetésben) meghatározott mennyiségek szerint az 1. típusú megrendelés (fül) esetében. (Az 5. fülön felsorolt dobozok az egységcsomagok csomagolóanyaga.)
1500 (egyezerötszáz) darab egységcsomagokba történő összeállítása (csomagolása) a KML-ben és az Excel munkatáblában (költségvetésben) meghatározott mennyiségek szerint a 2. típusú megrendelés (fül) esetében. (Az 5. fülön felsorolt dobozok az egységcsomagok csomagolóanyaga.)
1000 (egyezer) darab egységcsomagokba történő összeállítása (csomagolása) a KML-ben és az Excel munkatáblában (költségvetésben) meghatározott mennyiségek szerint a 3. típusú megrendelés (fül) esetében. (Az 5. fülön felsorolt dobozok az egységcsomagok csomagolóanyaga.)
250 (kettőszázötven) darab egységcsomagokba történő összeállítása (csomagolása) a KML-ben és az Excel munkatáblában (költségvetésben) meghatározott mennyiségek szerint a 4. típusú megrendelés (fül) esetében. (Az 5. fülön felsorolt dobozok az egységcsomagok csomagolóanyaga.)
- Az 5. fülön felsorolt dobozok a minden egységcsomag csomagolóanyaga, 3750 db alkalmanként.
- raklapos kiszállítás a „mentes” termékek (havi adott db/tétel - 6a. sorszámon a fülön belül) és pelenkák (havi 250 db/méret - 6b sorszámon a fülön belül) a 6. típusú megrendelés (fül) esetében.
- az egyedi megrendelésben szereplő tartalommal megrendelésenként elkészített 3750 (háromezerhétszázötven) darab egységcsomag leszállítása a vevőként szerződő ajánlatkérő 5 (öt) telephelyére (a teljesítési helyekre) előzetes időpontegyeztetést követően, előre megadott mennyiségi felbontásban, tehát nem egyforma elosztásban:
Többet mutasson
- 1047 Budapest, Schweidel József utca 3.
- 8411 Veszprém-Kádárta, Templom köz 2.
- 7400 Kaposvár, Baross u. 12.
- 6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 119. (Szeged Plaza)
- 3533 Miskolc, Ógyár tér 2. címen található raktárába.
Becsült érték héa nélkül: 300 000 000 HUF 💰
További információk:
Az ajánlati ár értékelési mód alkalmazása a 105/2022. (III.12.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés b) pontján alapul.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
1047 Budapest, Schweidel József utca 3.
8411 Veszprém-Kádárta, Templom köz 2.
7400 Kaposvár, Baross u. 12.
6724 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 119. (Szeged Plaza)
3533 Miskolc, Ógyár tér 2.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá tartozik. A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Többet mutasson
A megkövetelt igazolási mód:
1. Az ajánlatevőnek ajánlatában a 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. §(1)-(2) pontjai hatálya alá.
2. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015.(X. 30.) Korm. rendelet 15.§ (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62.§-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Többet mutasson
3. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15.§ (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Többet mutasson
4. A kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő utólagos igazolása: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat ajánlattevő az ajánlatkérő felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69.§ (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
Többet mutasson
- a Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015 (X.30.) Kormányrendelet 4. § és 8. §-ai (kivéve ib) pont) szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésekben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
Többet mutasson
- a nem Magyarországon letelepedett esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. és 10. §-a (kivéve gb) pont) szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el. Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkezőnek nyilatkozatot kell benyújtania, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3.§ 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa nevének és lakóhelyének bemutatását tartalmazza;
Többet mutasson
5. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a Pmt. 3.§ 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. Kbt. 62.§ (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ban foglaltakra (öntisztázás). Változásbejegyzésre nemleges tartalom esetén is nyilatkozni szükséges. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (mellékletek nélkül) és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Többet mutasson
6. Az ajánlattevők legyenek figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-10 és 12-16. §-okban foglaltakra, és a Kbt. 69. § (11a)
bekezdésre.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az ajánlatkérő nem alkalmaz gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételt a 105/2022. (III.12.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés a) pontja alapján.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az ajánlatkérő nem alkalmaz gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételt a 105/2022. (III.12.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés a) pontja alapján.
Műszaki és szakmai képességek:
Az ajánlatkérő nem alkalmaz műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételt a 105/2022. (III.12.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés a) pontja alapján.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az ajánlatkérő nem alkalmaz műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételt a 105/2022. (III.12.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdés a) pontja alapján.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A nyertes ajánlattevő a teljesített egyedi megrendelésekről 1 (egy) db számlát az ajánlatkérőt képviselő Waller-Fekete Judit szociális szakmai vezető által aláírt teljesítésigazolás alapján nyújthat be. Az ajánlatkérő a leszállított termékeket a szállítólevél aláírásával mennyiségileg ellenőrzi (és mennyiség szerint átveszi). Az ajánlatkérő (a Kbt. 135. § (1) bekezdésére figyelemmel) a szállítástól számított legfeljebb 5 (öt) napon belül a teljesítési igazolást kiállítja, vagy minőségi kifogásait jelzi és szavatossági igényeit érvényesíti. Az ajánlatkérő a Ptk. 6:159. § (2) bekezdése alapján a termék hibája esetén kicserélést kér, mert a termék hibája esetén más kellékszavatossági igény érvényesítése aránytalan többletköltséget eredményezne elsősorban a termék hibátlan állapotban képviselt értékére tekintettel. A nyertes ajánlattevő a teljesítési igazolás alapján nyújthatja be a számláját. Az ajánlatkérő a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdése szerint (a teljesítéstől, vagy a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül) teljesíti az ellenértéket.
Többet mutasson
Az ajánlatkérő az egyedi megrendelések nettó (az általános forgalmi adó nélkül számított) 40 %-ának erejéig előleget biztosít a nyertes ajánlattevő díjbekérője alapján, a díjbekérő kézhezvételétől számított 2 naptári napon belül. Az előleg törlesztése az egyedi megrendelés teljesítését követően benyújtott számlából történik. Az előleg megfizetésének feltétele, hogy a nyertes ajánlattevő az előleg összegének megfelelő bankgaranciát, vagy biztosító pénzintézet készfizető kezességét tartalmazó kötelezettségvállalását átadja, amelyet kifizetést biztosít az ajánlatkérő részére, ha az egyedi megrendelés alapján a nyertes ajánlattevő (bármilyen okból) határidőre nem teljesít.
Többet mutasson
Késedelmes egyedi megrendelés alapján történő szállítás esetére a nyertes ajánlattevő késedelmi kötbér fizetésére köteles a kiadott egyedi megrendelés nettó szállítási díjára vetítve. A késedelmi kötbér mértéke a díjalap 1,0 %-a/késedelmes nap.
Amennyiben a nyertes ajánlattevő szállítási késedelme a 20 napot eléri, akkor az ajánlatkérő jogosult a Keretszerződéstől való elállásra és meghiúsulási kötbér érvényesítésére. Az ajánlatkérő a meghiúsulási kötbér felszámítására jogosult továbbá, ha a nyertes ajánlattevő a Keretszerződés időtartama alatt üzleti tevékenységét bármilyen okból felfüggeszti, vagy megszűnteti. A meghiúsulási kötbér a keretösszegből az elállás közlésekor, vagy üzleti tevékenység felfüggesztéséről, vagy megszüntetéséről való tudomásszerzés időpontjakor még le nem hívott nettó (áfa nélküli) összeg 10 %-a.
Többet mutasson
Az egyedi megrendelés kiadása elektronikus úton történik. Az ajánlatkérő elektronikusan benyújtott számlát elfogad. A fizetés elektronikus úton történik.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Gyorsított eljárás:
A Kbt. 81. § (10) bekezdés szerinti kivételességet a beszerzési tárgy indokolja (ukrajnai menekülteknek segélycsomagok összeállítása), illetve a sürgősséget a 2022. december 31-ig történő felhasználási kötelezettség és a segélyek a célcsoport szükségletei támasztják alá.
Többet mutasson
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2022-10-05 📅
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-09-05 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ekr.gov.hu felületén.
További információk:
Az ajánlatok benyújtása és felbontására vonatkozó szabályokat a Kbt. 68. §-a tartalmazza. Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet ( továbbiakban: e-Kr.) tartalmazza (különösen 15.§-17.§). Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 19002093241
Más típusú ajánlatkérő: támogatott szervezet
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Heiling Ottó üzemeltetési szakreferens
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001213432022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A beszerzés tárgyának jellege: A beszerzés tárgya egységesen vegyeskereskedelmi tevékenységi körbe tartozik, esetleges részekre bontása nem segíti elő más gazdasági szereplők piacralépését (a beszerzés tárgyának homogenitása).
A szerződéshez kapcsolódó további körülmények: Egyes beszerzési tárgyak más szállítókkal történő teljesítése veszélyeztetné a segélycsomagok összeállítását és a kampányszerű kiszállítást.
2. Az ajánlat elkészítésének formai követelményeire a közbesz-i dok-ban előírtak irányadók. Az ajánlatokat az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani.
3. Ha bármely, az ajánlathoz csatolt okirat,igazolás,nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni.
4. Az ajánlattevőnek,és adott esetben az alk. igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő és kapacitást biztosító szervezet nevében aláíró személy aláírási címpéldányát v. aláírás mintáját. Ha az ajánlattevő cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló személye különböző a kötelezettségvállaló aláírását is tartalmazó, legalább teljes bizonyító erejű okiratba foglalt meghatalmazást kell csatolni.
Többet mutasson
5. Az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 66. § (2) és Kbt. 67. § (4) bek. vonatkozásában.
6. A Kbt. 65. § (7) bek. szerinti nyilatkozat-ha releváns-csatolandó.
7. Hiánypótlás: a Kbt. 71.§ és 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (2) és (3) bek. szerint.
8. Közös ajánlattétel esetén kérjük benyújtani a közös ajánlattevők együttműködési megállapodását (Kbt. 35. §).
9. A Kbt. 66. § (6) bek. szerint kell nyilatkozni az alvállalkozókról (nemleges tartalommal is).
10. Az ajánlatkérő az eljárásban alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában meghatározott eredménytelenségi okot.
11. FAKSZ: dr. Fülöp Zoltán János 00706.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (3) bekezdése szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 160-455778 (2022-08-17)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-11-17)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 377 577 770 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-11-17 📅
Közzététel dátuma: 2022-11-22 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 225-648020
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 160-455778
HL-S szám: 225

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-11-03 📅
Név: Merlion Tech Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12446636241
Postacím: Szilágyi Dezső Tér 1
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1011
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 704540996 📞
E-mail: schattmann.gabor@run-it.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.run-it.hu/ 🌏
A beszerzés teljes értéke: 377 577 770 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
Az eljárás nyertese a Natur-Rost Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhelye: 2310 Szigetszentmiklós, Kardos István u. 1586/1. adószáma: 10957587-2-13) lett, de a szerződéskötésre - az attól való visszalépés miatt - a második helyezett ajánlattevővel, a Merlion Tech Kft-vel (székhelye: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1. I. emelet 5., adószám: 12446636-2-41) került sor.
Többet mutasson
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. §-a szerinti adatok:
A nyertes ajánlattevő: Natur-Rost Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (székhelye: 2310 Szigetszentmiklós, Kardos István u. 1586/1. adószáma: 10957587-2-13)
A második helyezett ajánlattevő: Merlion Tech Kft-vel (székhelye: 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 1. I. emelet 5., adószám: 12446636-2-41)
További (érvénytelenné nyilvánított ajánlatot megtevő) ajánlattevő: Sárkány Informatikai Zrt. (székhelye: 1116 Budapest, Vasvirág Sor 52. adószáma: 11785756-2-43
Érvénytelenítés jogcíme: A Kbt. 73.§ (1) bekezdés e) pont: egyéb módon nem felel meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, ide nem értve a részvételi jelentkezés és az ajánlat ajánlatkérő által előírt formai követelményeit; Egyéb
Többet mutasson
Érvénytelenség indoka: A Sárkány Informatikai Zrt. (1116 Budapest, Vasvirág sor 52.) ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen legyen, mert az ajánlattevő - a hiánypótlási felhívás ellenére - nem nyújtotta be az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt korlátozó intézkedések szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet szerinti nyilatkozatot.
Többet mutasson
Az eljárás során az ajánlatkérő nem alkalmazott környezetvédelmi vagy szociális szempontokat.
Forrás: OJS 2022/S 225-648020 (2022-11-17)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2022-12-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 377 577 770 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt

Eljárás
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 240-691845
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 225-648020
HL-S szám: 240
További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 2022. november 15. A hirdetmény V.2.4; VII.1.6 és VII.2.3 pontjában szereplő értékek bruttó értékek, mert az eljárás eredményéről szóló tájékoztató hirdetményben is bruttó (az áfá-t tartalmazó) ellenérték került közzétételre.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: Segélycsomagok Ukrajnai Menekülteknek

Hivatkozás
További információk
A szerződésmódosítás időpontja: 2022. november 15.
A hirdetmény V.2.4; VII.1.6 és VII.2.3 pontjában szereplő értékek bruttó értékek, mert az eljárás eredményéről szóló tájékoztató hirdetményben is bruttó (az áfá-t tartalmazó) ellenérték került közzétételre.
Forrás: OJS 2022/S 240-691845 (2022-12-08)