Semmelweis Egyetem fertőtlenítőszer beszerzése

Semmelweis Egyetem

Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 398 878 938 Ft) vagy 24 hónap határozott időtartamra jön létre, mely legkorábban 2023. május 27. napján lép hatályba.
A jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre közvetlen megrendelés formájában kerül sor. A közvetlen megrendelés a közbeszerzési dokumentumban meghatározott objektív szempontok alapján ajánlatkérő által összeállított elektronikus katalógusból történik
Ajánlatkérő 6 hónapot követően az elektronikus katalógusok frissítését Kbt. 109. §. (5) bek. és Kbt. 109. §. (6) bek. a) pontja szerint, verseny újranyitás keretében folytatja le. A katalógus frissítés szabályait, valamint az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A közbeszerzés tárgya 43 tétel 50 altétellel.
Ajánlattevőnek nem kötelező valamennyi fertőtlenítőszer tételre ajánlatot benyújtania, választása szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó fertőtlenítőszer tételre, azonban a tételen belül, ha több altételből áll, minden altételre ajánlatot kell tenni.
A megrendelt termékeket 48 órán belül kell leszállítani, a váratlanul jelentkező áruhiány pótlására (melyet a megrendelésen un. statim jelzéssel illetnek) vonatkozó azonnali megrendeléseket pedig 24 órán belül kell teljesíteni.
AT vállalja, hogy a Terméken szereplő lejárati idő - a Termékek átvételének napján - legalább a 6 (hat) hónapot eléri.
Az értékelés módszere:
Az értékelés módja a 16/2012(XII.23.) Korm.rend. 6. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár, mint az egyedüli értékelési szempont.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-01-16. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-12-12.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-12-12 Ajánlati felhívás
2023-01-11 További információk
2023-01-19 További információk
2023-07-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-12-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Antiszeptikumok és fertőtlenítő szerek
Hivatkozási szám: EKR001892732022
Rövid leírás:
“Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 398 878 938 Ft) vagy 24 hónap...”    Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Antiszeptikumok és fertőtlenítő szerek 📦
További CPV-kód: Antiszeptikumok és fertőtlenítő szerek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Közjogi intézmény
Ajánlatkérő neve: Semmelweis Egyetem
Postacím: Üllői Út 26.
Postai irányítószám: 1085
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://semmelweis.hu/ 🌏
E-mail: czap.krisztina@semmelweis.hu 📧
Telefon: +36 12109610 📞
Fax: +36 12109618 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001892732022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001892732022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-12-12 📅
Benyújtási határidő: 2023-01-16 📅
Közzététel dátuma: 2022-12-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 243-699640
HL-S szám: 243
További információk

“Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint történik.”    Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 398 878 938 Ft) vagy 24 hónap...”    Többet mutasson

“A jelen eljárás a Kbt. 105. § (2) bek. b) pontja szerinti több ajánlattevővel megkötendő keretmegállapodás megkötésére irányul. Az eseti megrendelésekre...”    Többet mutasson
Többet mutasson (79)
“Ajánlatkérő 6 hónapot követően az elektronikus katalógusok frissítését Kbt. 109. §. (5) bek. és Kbt. 109. §. (6) bek. a) pontja szerint, verseny újranyitás...”    Többet mutasson

“Az elektronikus katalógus formájával kapcsolatos részletszabályokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.”

“A közbeszerzés tárgya 43 tétel 50 altétellel.”

“Ajánlattevőnek nem kötelező valamennyi fertőtlenítőszer tételre ajánlatot benyújtania, választása szerint ajánlat adható bármely, a fenti körbe tartozó...”    Többet mutasson

“A megrendelt termékeket 48 órán belül kell leszállítani, a váratlanul jelentkező áruhiány pótlására (melyet a megrendelésen un. statim jelzéssel illetnek)...”    Többet mutasson

“AT vállalja, hogy a Terméken szereplő lejárati idő - a Termékek átvételének napján - legalább a 6 (hat) hónapot eléri.”

“Az értékelés módszere:”

“Az értékelés módja a 16/2012(XII.23.) Korm.rend. 6. § (3) bekezdése alapján a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár, mint az...”    Többet mutasson

“Adásvételi keretmegállapodás a Semmelweis Egyetem részére fertőtlenítőszerek beszerzésére a keretösszeg kimerüléséig (nettó 398 878 938 Ft) vagy 24 hónap...”    Többet mutasson

“A közbeszerzési eljárás tárgya 43 tétel 50 altétellel.”

“Tételek és altételek:”

“1. Kézfertőtlenítők”

“1.a Tisztító hatású folyékony szappan”

“1.b Tisztító/fertőtlenítő hatású (egyfázisú) folyékony szappan”

“1.c Alkoholos kézfertőtlenítőszer, folyékony állagú, sebészi bemosakodásra is alkalmas”

“1.d Alkoholos kézfertőtlenítőszer, gél állagú, sebészi bemosakodásra is alkalmas”

“1.e Kézkrém”

“2. Tisztító hatású folyékony szappan”

“3. Tisztító/fertőtlenítő hatású (egyfázisú) folyékony szappan”

“4. Alkoholos kézfertőtlenítőszer, folyékony állagú, sebészi bemosakodásra is alkalmas”

“5. Etanolos kézfertőtlenítőszer, folyékony állagú, sebészi bemosakodásra is alkalmas”

“6. Propanolos kézfertőtlenítőszer, folyékony állagú, sebészi bemosakodásra is alkalmas”

“7. Alkoholos kézfertőtlenítőszer, gél állagú, sebészi bemosakodásra is alkalmas”

“8. Kézkrém”

“9. Multirezisztens kórokozók dekolonizációjára alkalmas sebkezelő: sebkezelő oldat”

“10. Multirezisztens kórokozók dekolonizációjára alkalmas sebkezelő: orrgél”

“11. Multirezisztens kórokozók dekolonizációjára alkalmas sebkezelő: fürdető oldat”

“12. Multirezisztens kórokozók dekolonizációjára alkalmas sebkezelő: kendő”

“13. Bőrfertőtlenítő, alkoholos, színezett, 1 literes”

“14. Bőrfertőtlenítő, benzalkónium kloriddal, színezett, 1 literes”

“15. Bőrfertőtlenítő, chlorhexidinnel, színezett (100-120 ml)”

“16. Bőrfertőtlenítő, chlorhexidinnel, színtelen (250-350 ml)”

“17. Bőrfertőtlenítő alkoholos, benzalkónium kloriddal, színtelen”

“17.a Bőrfertőtlenítő alkoholos, benzalkónium kloriddal, színtelen (literes)”

“17.b Bőrfertőtlenítő alkoholos, benzalkónium kloriddal, színtelen (pumpás)”

“18. Bőrfertőtlenítő alkoholos, benzalkónium kloriddal, színtelen (literes)”

“19. Bőrfertőtlenítő hidrogénperoxiddal, színtelen”

“19.a Bőrfertőtlenítő hidrogénperoxiddal, színtelen (literes)”

“19.b Bőrfertőtlenítő hidrogénperoxiddal, színtelen (pumpás)”

“20. „Univerzális” gyorsfertőtlenítő kendő (előre impregnált) adagoló rendszerrel”

“21. Bőrtápláló, bőrvédő kendő”

“22.Alkohol tartalmú gyors felületfertőtlenítő spray (alkohol(ok))”

“23. Alkohol tartalmú gyors felületfertőtlenítő spray (alkohol + egyéb)”

“24. Alkohol-érzékeny felületre gyors felületfertőtlenítő spray”

“25. Sporocid hatású felületfertőtlenítő spray”

“26. Aldehid mentes tisztítő-fertőtlenítő hatású szer koncentr.”

“27. Sporocid hatású tisztító-fertőtlenítő hatású szer”

“28. Aktív klór tartalmú tabletta”

“29. Alkoholos gyorsfertőtlenítő kendő (előre impregnált) adagoló rendszerrel”

“30. Fertőtlenítő kendő alkohol-érzékeny felületekre, előre impregnált”

“31. Sporocid hatású felületfertőtlenítő kendő adagoló rendszerrel”

“32. Száraz törlőkendő adagoló rendszerhez (a törlőkendő fertőtlenítő oldattal helyben történő impregnálására)”

“33. Aldehid mentes folyékony eszközfertőtlenítő szer koncentrátum”

“34. Enzimatikus tisztítószer-koncentrátum endoszkópokhoz és egyéb sebészeti műszerekhez”

“35. Aldehid mentes eszköz-endoszkóp tisztító fertőtlenítő”

“36. Aldehid-származék tartalmú eszköz endoszkóp tisztító-fertőtlenítőszer”

“36.a Aldehid-származék tartalmú eszköz endoszkóp tisztító-fertőtlenítő”

“36.b Enzimes előtisztító aldehides eszköz-endoszkóp tisztítóhoz”

“37. Fogászati forgóeszköz fertőtlenítő”

“38. Tisztító hatással is rendelkező műszer-fertőtlenítő por (aktivátor oldattal)”

“39. Tisztító hatással is rendelkező műszer-fertőtlenítő por”

“40. Folyékony kézi eszköz-és műszerfertőtlenítő”

“41. Klórhexidin-tartalmú eszközfertőtlenítő”

“42. Klórhexidin-tartalmú fertőtlenítő-kendő érkatéterhez”

“43. Enzimes gépi műszertisztító folyadék”

“A beszerzés tárgyának részletes leírását a Közbeszerzési dokumentumok VI. számú fejezete (Közbeszerzési műszaki leírás) tartalmazza.”

“Az értékelés módja a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár, mint az egyedüli értékelési szempont.”

“Értékelési szempont:”

“Eljárás I. részében:”

“Minden soron, vagyis tételenként érvényességi küszöb, mint elsődleges objektív kritérium alapján kerülnek kiválasztásra azon fertőtlenítőszerek, amelyek...”    Többet mutasson

“Eljárás II. részében:”

“A „legalacsonyabb ár”, mint másodlagos objektív kritérium és „ellátás biztonsága”, mint harmadlagos objektív szempont alapján ajánlatkérő a benyújtott...”    Többet mutasson

“Legalacsonyabb ár részletezése:”

“- Nettó ajánlati összár (HUF) (előny a kisebb) az 1-25., 29-32., 37-39., 41-42. tételekben,”

“- Munkaoldat 1 literre számolt egységára (HUF) (előny a kisebb) a 26., 27., 28., 33., 34., 35., 36. a., 40., 43. tételekben.”

“Az Összesített elektronikus katalógus összeállításának további szabályait a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.”

“Az eljárás II. részében a közbeszerzés megvalósítására közvetlen megrendelés útján kerül sor. Ajánlatkérő az egyes tételek vonatkozásában az Összesített...”    Többet mutasson

“A lehívások részletes szabályait a keretmegállapodás tartalmazza.”

“Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.”    Többet mutasson
Időtartam: 24 hónap
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Semmelweis Egyetem szervezeti egységei”

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)...”    Többet mutasson

“Az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a fenti kizáró okok...”    Többet mutasson
Többet mutasson (13)
“A fenti kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő és az alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Kbt. 64. § szerint igazolja...”    Többet mutasson

“A megkövetelt igazolási mód:”

“A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-ai alapján.”

“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek ajánlata benyújtásakor...”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 15. §-a értelmében az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak...”    Többet mutasson

“Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike, kapacitást nyújtó szervezet(ek)/személy(ek) igénybe vétele esetén az érintett...”    Többet mutasson

“Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt, Ajánlatkérő erről szóló felhívásra a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-8.§, 10.§,...”    Többet mutasson

“A Kbt. 67. § (4) bek. alapján az ajánlatba be kell nyújtani - az EKR nyilatkozatmintájának felhasználásával - az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát,...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ára. Amennyiben öntisztázás esete áll fenn, az ajánlattevő a Kbt. 64. § (2) bekezdése szerint köteles azt igazolni.”    Többet mutasson

“A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend 8. § ib) és ic) pontjai értelmében ajánlattevőnek a Kbt. 62. § (1) bek k) pont kb) és kc) alpontjai vonatkozásában - szintén...”    Többet mutasson

“Az EKR-ben található űrlap felhasználásával Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy vele szemben változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban. Folyamatban...”    Többet mutasson

“A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók)...”    Többet mutasson

“A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
“Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja ajánlattevők egyszerű...”    Többet mutasson

“A Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján az utólagos igazolási kötelezettség körében benyújtandó igazolások:”
Többet mutasson (15)
“M1.) A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 21. § (1) bek. a) pontja alapján ajánlattevő ismertesse az eljárást megindító felhívás feladásának időpontjától...”    Többet mutasson

“- a szállítás tárgya olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági feltételnek való megfelelés megállapítható legyen,”

“- az ellenszolgáltatás összege (Ft),”

“- a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év/hó/nap -tól-ig megjelöléssel),”

“- a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége,”

“- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,”

“- saját teljesítés aránya (adott esetben).”

“A referencia bemutatáshoz mellékelni kell a 321/2015. (X.30.) Kr. 22. § (1) bek.-e szerint,”

“- ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bek. a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet,...”    Többet mutasson

“- ha a szerződést kötő másik fél az előzőekhez képest egyéb szervezet, az általa adott igazolást vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában...”    Többet mutasson

“A referenciák ismertetését olyan tartalommal és részletességgel kell benyújtani, amelyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági feltételeknek történő...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a referenciára vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti...”    Többet mutasson

“Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe.”

“Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§-ban foglaltak is irányadók.”

“M2.) A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés i) pontja alapján Ajánlattevő a 9-12., 21., illetve 33-43. tételekben megajánlott termék esetén...”    Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M1.)”

“Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától [felhívás VI.5) pont] visszafelé számított 3 évben teljesített, legalább 1...”    Többet mutasson
Többet mutasson (4)
“(Az ellenszolgáltatás összegének feltüntetése a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (3a) bekezdése alapján indokolt, mert a termékek sokfélesége miatt a...”    Többet mutasson

“A fenti alkalmassági követelménynek ajánlattevő(k) több referenciával is megfelelhet(nek), amelyek értéke elérte összesen legalább az előírt értéket.”

“Ajánlatkérő a szerződés tárgyára tekintettel nem tud olyan mennyiségi meghatározást előírni, amely az alkalmasság minimumkövetelményét képezhetné, mivel...”    Többet mutasson

“M2) Alkalmas az ajánlattevő, amennyiben rendelkezik a 9-12,. 21., illetve 33-43. tételekben megajánlott termék(ek) esetén a 16/2012. (II. 16.) Korm....”    Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Kötbérek:”

“- A késedelmi kötbér mértéke naponta a késedelemmel érintett tétel nettó ellenértékének 1%-a, legfeljebb azonban a késedelemmel érintett tételei nettó...”    Többet mutasson
Többet mutasson (9)
“- A statim (24 órán belüli rendkívüli) megrendelés, szállítási kötelezettség megsértése esetén a késedelmi kötbér összege a késedelmes teljesítéssel...”    Többet mutasson

“- Ajánlatkérő meghiúsulási kötbérre jogosult a Keretmegállapodás szerinti okokból. A meghiúsulási kötbér alapja az Ajánlattevő által visszaigazolt Lehívás...”    Többet mutasson

“Fő finanszírozási feltételek:”

“Az egyes Lehívások szerződésszerű teljesítését követően a teljesítést az igazolás dátumának és a teljesítés tényére történő utalás megjelölésével az arra...”    Többet mutasson

“Ajánlatkérő fizetési késedelme esetén Ajánlattevő a Ptk. 6:155. § (2) bekezdés szerinti késedelmi kamat követelésére jogosult.”

“A kifizetés pénzneme: HUF.”

“Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 27/A. §-ban foglaltakra.”

“Az ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 124. § (1) bekezdésében foglaltakra a kifizetéseket illetően, illetve a 143. § (3) bekezdésében...”    Többet mutasson

“A részletes szerződést biztosító mellékkötelezettségeket és fizetési feltételeket a Keretmegállapodás tervezet tartalmazza.”

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 99
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-01-16 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: http://ekr.gov.hu
Az ajánlat kizárólag elektronikus úton, az EKR rendszeren keresztül, az eljárás erre megadott felületén nyújtható be.
További információk:
“Az elektronikus bontás a Kbt. 68.§-a és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (e-Kr.) 15. § szerint történik.”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 19308674242
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Czap Krisztina
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001892732022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk

“Ajánlatkérő=AK, Ajánlattevő=AT, Alvállalkozó=AV”

“1. AK az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös AT-re vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt....”    Többet mutasson
Többet mutasson (38)
“2. Az ajánlatban csatolni kell:”

“EKR-ben megadott űrlapok szerinti nyilatkozatokat:”

“-Kbt. 66. § (5) bekezdés szerinti felolvasólap a 68. § (4) bekezdése szerinti adatokkal,”

“-Ajánlattevői nyilatk. a Kbt. 66. § (2) bek. szerint,”

“-Nyilatk. változás-bejegyzési kérelem benyújtásáról (nemleges tartalom esetén is),”

“-Nyilatk. a Kbt. 62. § (1) bek. k) pont kb) és kc) alpontjai alapján (bírálati szakaszban),”

“-Nyilatk. a Kbt. 67. § (4) bek. és a 321/2015. Korm. rend 15.§ (2) bek.-ének megfelelően”

“-Nyilatk. a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában,”

“-Nyilatk. a Kbt. 65. § (7) bekezdése vonatkozásában,”

“-Nyilatk. üzleti titokról,”

“-EEKD az alkalmasság és a kizáró okok fenn nem állásának előzetes igazolására.”

“A Közb.dok.-ban megadott nyilatkozatok:”

“-Nyilatk. szerződésterv.-ről”

“-Nyilatk. biz. adatkezelésről”

“-Nyilatk. külföldi AT-meghat. (adott esetben)”

“-Nyilatk. idegen nyelvű dok. fordításáról.”

“3. Elektronikus katalógust (pdf és excel formátumban is), amely Ajánlattevő tényleges megajánlását tartalmazza, így annak teljes hiánya az ajánlat...”    Többet mutasson

“4. Az ajánlat alátámasztására szolgáló termékleírás és biztonsági adatlap a KD-ban meghatározottak szerint.”

“5. 1-31. tételek: forgalomba hozatali engedély másolata (kivéve 1a,. 1 e., 2., 8-12. és 21. tétel).”

“6. 33., 34., 35.tétel, a 36.a altétel, és a 38., 39., 40. tétel: Gyártói nyilatkozat munkaoldat felhasználhatóságáról.”

“7. Nyilatkozat biocid termékekről.”

“8. Ajánlattevő nyújtsa be valamennyi megajánlott tétel esetében a termék(ek) 1-1 mintapéldányát (altételenként) az adott fertőtlenítőszer vizsgálatát...”    Többet mutasson

“9. Benyújtandó a jogi személynek minősülő AT, valamennyi közös AT, AV, illetőleg - ha ilyet az AT az alkalmasság igazolásához igénybe vesz - az alkalmasság...”    Többet mutasson

“10. Amennyiben az ajánlatban szereplő bármely iratot nem a cégjegyzésre jogosultak írták alá, akkor csatolni kell a cégjegyzésre jogosult személytől...”    Többet mutasson

“11. A kapacitást biztosító szervezet (vagy személy) részéről szerződésben, előszerződésben, vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó...”    Többet mutasson

“12. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni. Közös ajánlat esetén csatolni kell az AT-k nyilatkozatát, melyben kijelölik...”    Többet mutasson

“Csatolni kell továbbá a közös AT-k együttműködési megállapodását.”

“13. Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló...”    Többet mutasson

“14. Felhívjuk a figyelmet, hogy a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest az ajánlatkérő szigorúbban állapította meg az ajánlattevők...”    Többet mutasson

“15. Az ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bek e) pontját.”

“16. A Kbt. 71. § (6) bek. alapján AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást.”

“17. A Kbt. 55.§ (7) bek. azzal az eltéréssel alkalmazandó, hogy az AT-nek a korábban benyújtott ajánlatot az új ajánlat megtétele előtt vissza kell vonnia.”

“18. A Kbt. 27/A. §-a alapján Ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú...”    Többet mutasson

“19. Az értékelés módja a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerint, a legalacsonyabb ár, mint az egyedüli értékelési szempont.”

“20. A felhívás IV.2.6) pontban megadott 1 hónap 30 napot jelent.”

“21. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a szerződés teljesítése érdekében a nyertes ajánlattevő(k) gazdálkodó szervezetet (projekttársaságot) hozzon/hozzanak létre.”    Többet mutasson

“22. Ajánlatkérő nem biztosítja a részekre történő ajánlattételt, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő az elektronikus katalógus alkalmazását írta elő, amely...”    Többet mutasson

“23. FAKSZ neve: Kovácsné Veres Valéria, lajstromszáma: 01086.”

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információkat a Kbt. 148. § (3)-(9) bekezdéseiben foglalt előírások tartalmazzák.”
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 243-699640 (2022-12-12)
További információk (2023-01-11)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-11 📅
Benyújtási határidő: 2023-01-23 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 011-026899
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 243-699640
HL-S szám: 11
További információk

“Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt módosítja, tekintettel arra, hogy a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kéréseket nem tudja időben...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 011-026899 (2023-01-11)
További információk (2023-01-19)
Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-19 📅
Benyújtási határidő: 2023-01-30 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 017-045820
HL-S szám: 17
További információk

“Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatásra tekintettel módosítja a Közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki leírást, valamint az...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 017-045820 (2023-01-19)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 398 878 938 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-07-05 📅
Közzététel dátuma: 2023-07-10 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 130-415323
HL-S szám: 130
További információk

“Ajánlattevők nevei, címei, adószámai: 1. Ajánlattevő neve: HARTMANN-RICO Hungaria Kft., Székhelye: 2051 Biatorbágy, Budapark Paul Hartmann Utca 8.,...”    Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-28 📅
Név: ALLEGRO Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10361863241
Postacím: Berlini Utca 47-49.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1045
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 13502107 📞
E-mail: info@allegro.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.allegro.hu 🌏
Név: I-COM IRODAELLÁTÁS Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25049813241
Postacím: Ezred Utca 2
Postai irányítószám: 1044
Telefon: +36 16881840 📞
E-mail: kozbeszerzes@i-com.hu 📧
Internetcím: http://www.i-com.hu 🌏
Név: PROFIL-COPY 2002 Irodatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12933086205
Postacím: Kiss Ernő Utca 35/A.
Postai város: Miskolc
Postai irányítószám: 3531
Telefon: +36 202577590 📞
E-mail: kozbeszerzes@profil-copy.hu 📧
Ország: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Internetcím: http://www.profil-copy.hu 🌏
Név: Bradochem kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14971419203
Postacím: KISFALUDY UTCA 5 2/3
Postai város: Kecskemét
Postai irányítószám: 6000
Telefon: +36 203582454 📞
E-mail: czimer.krisztina@bradochem.hu 📧
Ország: Bács-Kiskun 🏙️
Internetcím: http://www.bradochem.hu 🌏
Név: HARTMANN-RICO Hungaria Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12278923213
Postacím: Paul Hartmann Utca 8.
Postai város: Biatorbágy, Budapark
Postai irányítószám: 2051
Telefon: +36 203440976 📞
E-mail: hu_tender@hartmann.info 📧
Ország: Pest 🏙️
Internetcím: http://www.hartmann.info/hu-hu 🌏
Név: Molar Chemicals Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10886713213
Postacím: Árpád Utca 1.
Postai város: Halásztelek
Postai irányítószám: 2314
Telefon: +36 24257100 📞
E-mail: tender@molar.hu 📧
Internetcím: http://www.molar.hu 🌏
Név: CPP-Budapest Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10240616242
Postacím: Amerikai út 33
Postai irányítószám: 1145
Telefon: +36 14223700 📞
E-mail: cppbudapest@cppbudapest.hu 📧
Ország: Közép-Magyarország 🏙️
Internetcím: http://www.cppbudapest.hu 🌏
Név: SZ-N TRADE Műanyagfeldolgozó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11857741203
Postacím: Juhar Utca 17.
Postai város: Kiskunhalas
Postai irányítószám: 6400
Telefon: +36 304491712 📞
E-mail: fertotlenito@szntrade.hu 📧
Internetcím: http://www.szntrade.hu 🌏
Név: Ecolab Global Business Services Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10722316241
Postacím: Váci Út 81-83
Postai irányítószám: 1139
Telefon: +36 18805603 📞
E-mail: peter.kalocsai@ecolab.com 📧
Internetcím: http://www.ecolab.com 🌏
Név: Ecolab GmbH
Nemzeti nyilvántartási szám: ATU14260100
Postacím: Rivergate, Handelskai 92
Postai város: Wien
Postai irányítószám: 1200
Ország: Ausztria 🇦🇹
Telefon: +43 6765577760 📞
E-mail: gerald.hoermann@ecolab.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 398 878 938 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 14

Hivatkozás
További információk

“Ajánlattevők nevei, címei, adószámai:”

“1. Ajánlattevő neve: HARTMANN-RICO Hungaria Kft., Székhelye: 2051 Biatorbágy, Budapark Paul Hartmann Utca 8., Adószáma: 12278923-2-13.”
Többet mutasson (13)
“2. Ajánlattevő neve: ALLEGRO Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, Székhelye: 1045 Budapest Berlini Utca 47-49., Adószáma:...”    Többet mutasson

“3. Ajánlattevő neve: Bradochem Kft., Székhelye: 6000 Kecskemét, Kisfaludy utca 5. 2/3., Adószáma: 14971419-2-03.”

“4. Ajánlattevő neve: CPP-Budapest Kft., Székhelye: 1145 Budapest, Amerikai út 33., Adószáma: 10240616-2-42.”

“5. Ajánlattevő neve: I-COM Irodaellátás Kft., Székhelye: 1044 Budapest, Ezred u. 2., Adószáma: 25049813-2-41.”

“6. Közös Ajánlattevők neve: ECOLAB Cégcsoport (1. Ecolab Global Business Services Kft., Székhelye: 1139 Budapest, Váci út 81-83., Adószáma: 10722316-2-41.,...”    Többet mutasson

“7. Ajánlattevő neve: SZ-N TRADE Kft., Székhelye: 6400 Kiskunhalas, Juhar u. 17., Adószáma: 11857741-2-03.”

“8. Ajánlattevő neve: Molar Chemicals Kft., Székhelye: 2314 Halásztelek, Árpád u. 1., Adószáma: 10886713-2-13.”

“9. Ajánlattevő neve: Profil-Copy 2002 Kft., Székhelye: 3531 Miskolc, Kiss Ernő u. 35/A. , Adószáma: 12933086-2-05.”

“10. Ajánlattevő neve: Caola Kozmetikai és Háztartási vegyipari Zrt., Székhelye: 2049 Diósd, Homokbánya út 77., Adószáma: 10741038-2-13.”

“11. Ajánlattevő neve: Clear Pharma Zrt., Székhelye: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 54., Adószáma: 25560611-2-41.”

“12. Ajánlattevő neve: Dispomedic Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., Székhelye: 1105 Budapest, Gitár utca 15., Adószáma: 10943704-2-42.”

“13. Ajánlattevő neve: Euromedic Trading Kft., Székhelye: 1051 Budapest, Dorottya utca 1., Adószáma: 12077571-2-41.”

“14. Közös Ajánlattevők neve: 1. ManOPen Irodatechnikai Kft., Székhelye: 2100 Gödöllő, Pattantyús Ábrahám Körút 3., Adószáma: 12672293-2-13. és 2. Yes-Pont...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 130-415323 (2023-07-05)