1) Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerint összesen legfeljebb 4 150 bála lucerna széna és 7 150 bála réti széna, valamint 2600 bála szalma beszerzése érdekében kíván keretmegállapodásokat kötni összesen 13 részben. Az egyes részekre vonatkozó mennyiségi eloszlások, az adott résznél beszerezni kívánt árú megnevezése és a szállítási helyek az egyes részeknél kerülnek feltüntetésre a jelen felhívás II.2) pontjában. 2) A megvásárlandó réti széna/lucerna széna/szalma átvétele az Ajánlatkérő (Vevő) -az egyes részeknél megjelölt - telephelyein történik, azaz az eladónak kell azt az ajánlatkérő állattartó telepére beszállítani a megrendelt árút. Az Eladó feladata a szállítás teljesítése, úgy a fel-, illetve lerakodást, és az ehhez szükséges felszerelési tárgyakat, illetve személyzetet is köteles biztosítani. Az átvétel minden esetben mennyiségi átvétellel és a minőség ellenőrzésével, a birtokba adással történik. 3) Az eladónak a vételárat garantálnia kell a teljes szerződéses időtartamra, azaz a nettó Ft/bála vételár a szerződés hatálya alatt nem módosulhat. 4) Ajánlatkérő előírja, hogy a legkisebb teljesítési egység az 1-5. és 7-9. részek esetében 200 bála, a 6. és 10-13. részek esetében 100 bála. Ajánlattevők kötelesek legalább ezen mennyiségek egy megrendelés keretében történő eladását vállalni. Az ajánlattevők kötelesek megjelölni az ajánlatban, hogy mi az a - fenti minimumnál nem kisebb - mennyiség, amelynek egyidejű, egy megrendelés keretében történő eladását vállalják. A keretmegállapodás teljesítése során ezen vállalt mennyiség jelenti a minimális teljesítési egységet, amely a KM-ben részletezettek szerint egyes esetekben kötbér alapot képez. 5) Ajánlatkérő (vevő) a megkötött keretmegállapodás nyertes Ajánlattevői (eladói) közül a keretmegállapodásban foglalt objektív szempontok szerint kiválasztott eladótól közvetlen megrendelés útján valósítja meg a takarmány igényét. Az objektív kritérium a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján legjobb ár-érték arány. Súlyszámok: ajánlati ár 92; A megajánlott áru biotakarmány? (igen/nem) 8) A vevő a megrendelést a legmagasabb pontszámot elérő eladónak küldi meg. Részletek a szerződéstervezetben. 6) A vevő általi megrendeléssel megkeresett eladó a megrendelést - annak megküldését követő - 2 munkanapon belül köteles visszaigazolni a vevő részére. Amennyiben az eladó nem igazolja vissza 2 munkanapon belül a megrendelést, vagy a megrendelés teljesítését elutasítja, vagy a közbeszerzési eljárásban vállat minimális teljesítési egységnél - figyelemmel a korábbi esetleges megrendelésekre is - kevesebb mennyiségű takarmány szállítását igazolja vissza az eladó úgy kötbér fizetési kötelezettség terheli a szerződés-tervezetben foglaltak szerint. 7) Amennyiben az eladó nem igazolja vissza 2 munkanapon belül a megrendelést, vagy a megrendelés teljesítését elutasítja, vagy a megrendelésben foglalt mennyiségnél alacsonyabb mennyiség teljesítését igazolja vissza, úgy a vevő a vissza nem igazolt mennyiségre vonatkozó igény biztosítása érdekében a fentiekben ismertetett módszer (legjobb ár-érték arány) szerint a következő helyre rangsorolt eladó részére küldi meg a megrendelést.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-07-01.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-06-01.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-06-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Takarmány
Hivatkozási szám: EKR000658342022
Rövid leírás:
1) Ajánlatkérő a Kbt. 105. § (2) bekezdés a) pontja szerint összesen legfeljebb 4 150 bála lucerna széna és 7 150 bála réti széna, valamint 2600 bála szalma beszerzése érdekében kíván keretmegállapodásokat kötni összesen 13 részben. Az egyes részekre vonatkozó mennyiségi eloszlások, az adott résznél beszerezni kívánt árú megnevezése és a szállítási helyek az egyes részeknél kerülnek feltüntetésre a jelen felhívás II.2) pontjában.
2) A megvásárlandó réti széna/lucerna széna/szalma átvétele az Ajánlatkérő (Vevő) -az egyes részeknél megjelölt - telephelyein történik, azaz az eladónak kell azt az ajánlatkérő állattartó telepére beszállítani a megrendelt árút. Az Eladó feladata a szállítás teljesítése, úgy a fel-, illetve lerakodást, és az ehhez szükséges felszerelési tárgyakat, illetve személyzetet is köteles biztosítani. Az átvétel minden esetben mennyiségi átvétellel és a minőség ellenőrzésével, a birtokba adással történik.
3) Az eladónak a vételárat garantálnia kell a teljes szerződéses időtartamra, azaz a nettó Ft/bála vételár a szerződés hatálya alatt nem módosulhat.
4) Ajánlatkérő előírja, hogy a legkisebb teljesítési egység az 1-5. és 7-9. részek esetében 200 bála, a 6. és 10-13. részek esetében 100 bála. Ajánlattevők kötelesek legalább ezen mennyiségek egy megrendelés keretében történő eladását vállalni. Az ajánlattevők kötelesek megjelölni az ajánlatban, hogy mi az a - fenti minimumnál nem kisebb - mennyiség, amelynek egyidejű, egy megrendelés keretében történő eladását vállalják. A keretmegállapodás teljesítése során ezen vállalt mennyiség jelenti a minimális teljesítési egységet, amely a KM-ben részletezettek szerint egyes esetekben kötbér alapot képez.
5) Ajánlatkérő (vevő) a megkötött keretmegállapodás nyertes Ajánlattevői (eladói) közül a
keretmegállapodásban foglalt objektív szempontok szerint kiválasztott eladótól közvetlen megrendelés útján valósítja meg a takarmány igényét. Az objektív kritérium a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján legjobb ár-érték arány. Súlyszámok: ajánlati ár 92; A megajánlott áru biotakarmány? (igen/nem) 8) A vevő a megrendelést a legmagasabb pontszámot elérő eladónak küldi meg. Részletek a szerződéstervezetben.
6) A vevő általi megrendeléssel megkeresett eladó a megrendelést - annak megküldését követő - 2 munkanapon belül köteles visszaigazolni a vevő részére. Amennyiben az eladó nem igazolja vissza 2 munkanapon belül a megrendelést, vagy a megrendelés teljesítését elutasítja, vagy a közbeszerzési eljárásban vállat minimális teljesítési egységnél - figyelemmel a korábbi esetleges megrendelésekre is - kevesebb mennyiségű takarmány szállítását igazolja vissza az eladó úgy kötbér fizetési kötelezettség terheli a szerződés-tervezetben foglaltak szerint.
7) Amennyiben az eladó nem igazolja vissza 2 munkanapon belül a megrendelést, vagy a megrendelés teljesítését elutasítja, vagy a megrendelésben foglalt mennyiségnél alacsonyabb mennyiség teljesítését igazolja vissza, úgy a vevő a vissza nem igazolt mennyiségre vonatkozó igény biztosítása érdekében a fentiekben ismertetett módszer (legjobb ár-érték arány) szerint a következő helyre rangsorolt eladó részére küldi meg a megrendelést.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Takarmány📦
További CPV-kód: Takarmány📦 Szalma📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Bács-Kiskun🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Értékelési szempont: a legjobb ár-érték arány (Kbt. 76. § (2) bek. c)). A pontszámok alsó és felső határa: 0-10 valamennyi rész esetében. Értékelési módszer: 1. ért. szempont (ajánlati ár (125 x 150 cm méretű bála nettó vételára szállítással (HUF/bála)) (minden résznél)): fordított arányosítás (súlyszám:92). A szállítás az eladó feladata, így az 1. szempont szerinti ajánlati árat úgy kell megadni, hogy az árnak tartalmaznia kell a szállításhoz kapcsolódó valamennyi költséget (súlyszám 92).
Az alkalmazott fordított arányosítás képlete:
P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax - Pmin) + Pmin
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
A minőségi értékelési szempont a 2. szempont - A megajánlott áru bio minősítésű? (igen/nem) - keretében ajánlatkérő abszolút értékeléssel értékeli, ha az ajánlattevő olyan takarmány eladására tesz vállalást, amely bio takarmánynak minősül. Az abszolút értékelés módszere: a pontozás. A nem válasz: 0 pont. Amennyiben az ajánlattevő biztosítani tudja, hogy nyertessége esetén a szerződés teljesítése során csak bio takarmányt értékesít, úgy az EKR-ben kitöltendő felolvasólap űrlapon a 2. szempontra „IGEN” választ kell adni. Az igen válaszra 10 pont jár. „IGEN” válasz esetén a vállalás igazolására az ajánlathoz be kell nyújtani a bio minősítést ellátó szervezet által kiadott érvényes/hatályos tanúsítvány másolatát.
Az értékelési szempontok vonatkozásában irányadó a Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.).

Objektum A közbeszerzés hatálya

Becsült összérték: 1 HUF 💰
A rész elnevezése: 5000 bála, takarmányozásra alkalmas réti széna
A rész száma: 1
Rövid leírás:
5000 bála takarmányozásra alkalmas réti széna beszerzése a KNPI Fülöpszállás-kígyósháti telephelyére. Az 5000 bála takarmányozásra alkalmas réti szénával kapcsolatos követelmények:
- bálázva (körbála),
- a szénabálákat a 2022-es gazdálkodási évben keletkezett takarmányozásra alkalmas fűfélékből állították elő,
- minimum 250 kg-os bála tömeg,
- penész és vízmentes állapotú,
- minimum 125x150 cm méretben készült bálák,
- telephelyre szállítással.
A KNPI Fülöpszállás-kígyósháti telephelyére (hrsz: 0440/2) kell leszállítani a teljes mennyiséget. Az Ajánlatkérő tervezetten a teljes mennyiséget megrendeli 2022. október 31-ig. Amennyiben a teljes mennyiség megrendelésére ezen időpontig nem kerül sor, úgy a még meg nem rendelt mennyiséget a szerződés 7 hónapos hatálya alatt jogosult megrendelni. A minőség és mennyiség ellenőrzése az átadás helyén történik. Az ellenőrzés módja: fizikai vizsgálat. Érzékszervi vizsgálattal kerül megállapításra a minőségi követelményeknek való megfelelés. Az elvégzendő feladat részletes meghatározását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

Becsült érték héa nélkül: 1 HUF 💰
Időtartam: 7 hónap
További információk:
Értékelési szempont: a legjobb ár-érték arány (Kbt. 76. § (2) bek. c)). A pontszámok alsó és felső határa: 0-10 valamennyi rész esetében. Értékelési módszer: 1. ért. szempont (ajánlati ár (125 x 150 cm méretű bála nettó vételára szállítással (HUF/bála)) (minden résznél)): fordított arányosítás (súlyszám:92). A szállítás az eladó feladata, így az 1. szempont szerinti ajánlati árat úgy kell megadni, hogy az árnak tartalmaznia kell a szállításhoz kapcsolódó valamennyi költséget (súlyszám 92).
Értékelési szempont: a legjobb ár-érték arány (Kbt. 76. § (2) bek. c)). A pontszámok alsó és felső határa: 0-10 valamennyi rész esetében. Értékelési módszer: 1. ért. szempont (ajánlati ár (125 x 150 cm méretű bála nettó vételára szállítással (HUF/bála)) (minden résznél)): fordított arányosítás (súlyszám:92). A szállítás az eladó feladata, így az 1. szempont szerinti ajánlati árat úgy kell megadni, hogy az árnak tartalmaznia kell a szállításhoz kapcsolódó valamennyi költséget (súlyszám 92).
Az alkalmazott fordított arányosítás képlete:
P = (Alegjobb / Avizsgált) x (Pmax - Pmin) + Pmin
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
A minőségi értékelési szempont a 2. szempont - A megajánlott áru bio minősítésű? (igen/nem) - keretében ajánlatkérő abszolút értékeléssel értékeli, ha az ajánlattevő olyan takarmány eladására tesz vállalást, amely bio takarmánynak minősül. Az abszolút értékelés módszere: a pontozás. A nem válasz: 0 pont. Amennyiben az ajánlattevő biztosítani tudja, hogy nyertessége esetén a szerződés teljesítése során csak bio takarmányt értékesít, úgy az EKR-ben kitöltendő felolvasólap űrlapon a 2. szempontra „IGEN” választ kell adni. Az igen válaszra 10 pont jár. „IGEN” válasz esetén a vállalás igazolására az ajánlathoz be kell nyújtani a bio minősítést ellátó szervezet által kiadott érvényes/hatályos tanúsítvány másolatát.
A minőségi értékelési szempont a 2. szempont - A megajánlott áru bio minősítésű? (igen/nem) - keretében ajánlatkérő abszolút értékeléssel értékeli, ha az ajánlattevő olyan takarmány eladására tesz vállalást, amely bio takarmánynak minősül. Az abszolút értékelés módszere: a pontozás. A nem válasz: 0 pont. Amennyiben az ajánlattevő biztosítani tudja, hogy nyertessége esetén a szerződés teljesítése során csak bio takarmányt értékesít, úgy az EKR-ben kitöltendő felolvasólap űrlapon a 2. szempontra „IGEN” választ kell adni. Az igen válaszra 10 pont jár. „IGEN” válasz esetén a vállalás igazolására az ajánlathoz be kell nyújtani a bio minősítést ellátó szervezet által kiadott érvényes/hatályos tanúsítvány másolatát.
Az értékelési szempontok vonatkozásában irányadó a Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.).
A rész elnevezése: 1150 bála, takarmányozásra alkalmas réti széna
A rész száma: 2
Rövid leírás:
1150 bála takarmányozásra alkalmas réti széna beszerzése. A takarmányozásra alkalmas réti szénával kapcsolatos követelmények:
A KNPI Izsák Beke major telephelyére (hrsz: Izsák 052/5; Páhi 040/1) kell leszállítani a teljes mennyiséget. Az Ajánlatkérő tervezetten a teljes mennyiséget megrendeli 2022. október 31-ig. Amennyiben a teljes mennyiség megrendelésére ezen időpontig nem kerül sor, úgy a még meg nem rendelt mennyiséget a szerződés 7 hónapos hatálya alatt jogosult megrendelni. A minőség és mennyiség ellenőrzése az átadás helyén történik. Az ellenőrzés módja: fizikai vizsgálat. Érzékszervi vizsgálattal kerül megállapításra a minőségi követelményeknek való megfelelés. Az elvégzendő feladat részletes meghatározását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

A rész elnevezése: 1000 bála, takarmányozásra alkalmas réti széna
A rész száma: 3
Rövid leírás:
1000 bála takarmányozásra alkalmas réti széna beszerzése. A takarmányozásra alkalmas réti szénával kapcsolatos követelmények:
A KNPI Izsáki 100-as telephelyére (hrsz: 07/14) kell leszállítani a teljes mennyiséget. Az Ajánlatkérő tervezetten a teljes mennyiséget megrendeli 2022. október 31-ig. Amennyiben a teljes mennyiség megrendelésére ezen időpontig nem kerül sor, úgy a még meg nem rendelt mennyiséget a szerződés 7 hónapos hatálya alatt jogosult megrendelni. A minőség és mennyiség ellenőrzése az átadás helyén történik. Az ellenőrzés módja: fizikai vizsgálat. Érzékszervi vizsgálattal kerül megállapításra a minőségi követelményeknek való megfelelés. Az elvégzendő feladat részletes meghatározását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

A rész elnevezése: 1000 bála, takarmányozásra alkalmas lucernaszéna
A rész száma: 4
Rövid leírás:
1000 bála takarmányozásra alkalmas lucerna széna beszerzése. A takarmányozásra alkalmas lucerna szénával kapcsolatos követelmények:
- a szénabálákat a 2022-es gazdálkodási évben keletkezett takarmányozásra alkalmas lucernából állították elő,
- minimum 300 kg-os bála tömeg,
A rész száma: 5
Rövid leírás:
A KNPI Kunszentmiklós-nagyállási telephelyére (hrsz: 031/f; 031/g; 031/j; 031/m) kell leszállítani a teljes mennyiséget. Az Ajánlatkérő tervezetten a teljes mennyiséget megrendeli 2022. október 31-ig. Amennyiben a teljes mennyiség megrendelésére ezen időpontig nem kerül sor, úgy a még meg nem rendelt mennyiséget a szerződés 7 hónapos hatálya alatt jogosult megrendelni. A minőség és mennyiség ellenőrzése az átadás helyén történik. Az ellenőrzés módja: fizikai vizsgálat. Érzékszervi vizsgálattal kerül megállapításra a minőségi követelményeknek való megfelelés. Az elvégzendő feladat részletes meghatározását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

A rész elnevezése: 150 bála, takarmányozásra alkalmas lucernaszéna
A rész száma: 6
Rövid leírás:
150 bála takarmányozásra alkalmas lucerna széna beszerzése. A takarmányozásra alkalmas lucerna szénával kapcsolatos követelmények:
A rész száma: 7
8
Rövid leírás:
A KNPI Pusztaszer Kossuth major telephelyére (hrsz: 0127/4) kell leszállítani a teljes mennyiséget. Az Ajánlatkérő tervezetten a teljes mennyiséget megrendeli 2022. október 31-ig. Amennyiben a teljes mennyiség megrendelésére ezen időpontig nem kerül sor, úgy a még meg nem rendelt mennyiséget a szerződés 7 hónapos hatálya alatt jogosult megrendelni. A minőség és mennyiség ellenőrzése az átadás helyén történik. Az ellenőrzés módja: fizikai vizsgálat. Érzékszervi vizsgálattal kerül megállapításra a minőségi követelményeknek való megfelelés. Az elvégzendő feladat részletes meghatározását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

A rész elnevezése: 1000 bála, alomanyagként felhasználható szalma
A rész száma: 9
Rövid leírás:
1000 bála, alomanyagként történő felhasználásra alkalmas szalma beszerzése. A szalmával kapcsolatos követelmények:
- a szalmabálákat a 2022-es gazdálkodási évben keletkezett gabonafélék szármaradványából állították elő,
- minimum 250 kg-os bála tömeg - penész és vízmentes állapotú,
További információk:
A minőségi értékelési szempont a 2. szempont - A megajánlott áru bio minősítésű? (igen/nem) - keretében ajánlatkérő abszolút értékeléssel értékeli, ha az ajánlattevő olyan szalma eladására tesz vállalást, amely bio szalmának minősül. Az abszolút értékelés módszere: a pontozás. A nem válasz: 0 pont. Amennyiben az ajánlattevő biztosítani tudja, hogy nyertessége esetén a szerződés teljesítése során csak bio szalmát értékesít, úgy az EKR-ben kitöltendő felolvasólap űrlapon a 2. szempontra „IGEN” választ kell adni. Az igen válaszra 10 pont jár. „IGEN” válasz esetén a vállalás igazolására az ajánlathoz be kell nyújtani a bio minősítést ellátó szervezet által kiadott érvényes/hatályos tanúsítvány másolatát.

A rész elnevezése: 500 bála, alomanyagként felhasználható szalma
A rész száma: 10
Rövid leírás:
500 bála, alomanyagként történő felhasználásra alkalmas szalma beszerzése. A szalmával kapcsolatos követelmények:
A rész elnevezése: 300 bála, alomanyagként felhasználható szalma
A rész száma: 11
Rövid leírás:
300 bála, alomanyagként történő felhasználásra alkalmas szalma beszerzése. A szalmával kapcsolatos követelmények:
A KNPI bugacpusztaházi telephelyére (hrsz: 0567/1) kell leszállítani a teljes mennyiséget. Az Ajánlatkérő tervezetten a teljes mennyiséget megrendeli 2022. október 31-ig. Amennyiben a teljes mennyiség megrendelésére ezen időpontig nem kerül sor, úgy a még meg nem rendelt mennyiséget a szerződés 7 hónapos hatálya alatt jogosult megrendelni. A minőség és mennyiség ellenőrzése az átadás helyén történik. Az ellenőrzés módja: fizikai vizsgálat. Érzékszervi vizsgálattal kerül megállapításra a minőségi követelményeknek való megfelelés. Az elvégzendő feladat részletes meghatározását az egyéb közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

A rész száma: 12
13
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A KNPI Fülöpszállás-kígyósháti telephelye (hrsz: 0440/2).
A KNPI Izsák Beke major telephelye (hrsz: Izsák 052/5; Páhi 040/1).
A KNPI Izsáki 100-as telephelye (hrsz: 07/14).
A KNPI Kunszentmiklós-nagyállási telephelye (hrsz: 031/f; 031/g; 031/j; 031/m).
A KNPI Pusztaszer Kossuth major telephelye (hrsz: 0127/4).
A KNPI bugacpusztaházi telephelyére (hrsz: 0567/1).
A KNPI Izsáki 100-as telephelyére (hrsz: 07/14).
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
Igazolási mód: Az eljárásból az ajánlatkérő köteles kizárni azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőt, aki a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben szereplő kizáró okok valamelyike hatálya alá tartozik vagy a részéről a kizáró ok az eljárás során következett be. [Kbt. 74. § (1) bekezdés] A Kbt. 67. § (1) alapján az (közös) ajánlattevő(k)nek az ajánlatában - a Kbt. Második Része szerint lefolytatott jelen közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor - a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban:”Kr.”) 1.§ (1) bekezdése alapján a Kr. II. Fejezetében foglaltaknak megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) -ben felsorolt kizáró okok hatálya alá. Az EEKD-t az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elérhető elektronikus űrlapon kell kitölteni. Közös ajánlattétel esetén az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatot a közös ajánlattevők képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének vonatkozásában külön formanyomtatványt kell benyújtani.

Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet(ek) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Kr. 3. § (3) bekezdés szerint kell az EEKD-t benyújtani.
Az ajánlatban az EKR-ben elérhető elektronikus űrlap igénybevételével be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában -, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. [Kbt. 67. § (4) bekezdés]

Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevő(k)nek a Kbt. 62. § (1) - (2) -ben felsorolt kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Kr. 8. §, 10. § és 12-16. § szerint kell igazolnia.

Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is.
A 321/2015. (X.30.) Kr. III. Fejezetében meghatározott igazolási módok a Korm. rendelet V. Fejezetnek megfelelőn kiválthatók, ha az érintett gazdasági szereplő minősített ajánlattevői jegyzéken való szerepléssel bizonyítja, hogy megfelel a közbeszerzési eljárásban előírt követelményeknek. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén ajánlatkérő az igazolások hitelességét a 321/2015. (X.30.) Kr. VI. Fejezetnek megfelelően ellenőrzi.

Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64.§-ában foglalt öntisztázás lehetőségére.
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 1.§ (7) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt.69. § (5)-(7) és (9)-(11), (11a), (13)-(14) bekezdésében foglaltakra, a Kbt. 35.§ (2) bekezdésében, a Kbt. 41/A.§ (1), (3) és (5) bekezdéseiben és a Kbt. 65.§ (12) bekezdésében foglaltakra. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá a 321 /2015. (X.30.) Kr. 4. § (1a) és (1b) bekezdésére. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a jelen pontban előírtak valamennyi rész vonatkozásában irányadóak.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Az Ajánlattevő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmassági feltételeket egyik rész vonatkozásban sem.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):

Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlattevőnek (közös Ajánlattevőnek) a Kbt. 67.§ (1) bekezdése és a 321/2015. Korm. rendelet (Továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdésének és II. Fejezetében (5. §) foglaltaknak megfelelően az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelménynek azzal, hogy Ajánlatkérő elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelmények előzetes igazolása kapcsán, azaz Ajánlattevőnek e tekintetben elegendő az EEKD IV. rész α: („alfa”) pontját kell kitöltenie. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének vonatkozásában külön formanyomtatványt kell benyújtani és alkalmazandó a 321/2015. (X.30.) Kr. 3.§ (5) bekezdésében foglaltak.

Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban az EEKD-t a kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet részéről is be kell nyújtania a 321/2015. (X.30.)Kr. 3. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek vagy személynek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia a megfelelést.

A Kbt. 69.§ (4)-(6) alapján az igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevőknek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelelnek a következőknek:
M/1. A 321/2015. Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pont alapján ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 év (36 hónap) legjelentősebb szállításainak ismertetése valamennyi rész esetében.

Az M.1. alkalmassági követelménynek való megfelelést a Kr. 22. § (1) bekezdésének a) vagy b) pontja szerint kell igazolni. A referencia igazolás/referencia nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: - a szerződést kötő másik fél megnevezését, címét; - a referenciát adó személy nevét, elérhetőségét;- a szállítás és/vagy értékesítés tárgyát és rövid leírását (minden olyan adatot, amely alapján az alkalmassági minimum követelményeknek való megfelelés megállapítható); - a szállítás és/vagy értékesítés mennyiségét (széna/szalmabála darabszámát); - a teljesítés idejét (kezdő és befejező határidő), év/hónap/nap bontásban; -nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Amennyiben a referencia igazolás vagy referencia nyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a jelen közbeszerzési eljárás tárgya, akkor a referenciaigazolásban/referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiséget.

Amennyiben a referencia igazolás vagy referencia nyilatkozat szerinti szerződés időtartama bővebb, mint a vizsgált időszak, akkor a referencia igazolásban/referencia nyilatkozatban meg kell adni a vizsgált időszak alatt teljesített szállítások/értékesítések ellenértékét. Az előírt alkalmassági követelményigazolására bemutatandó szerződés(ek)nek az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított legfeljebb 6 éven (72 hónap) belül megkezdett és 3 év (36 hónap) alatt befejezett szállítás(oka)t kell magában foglalnia a Kr. 21. § (1a) bekezdés a) pontja értelmében. Amennyiben egy szervezet referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140. § (9) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági feltételnek való megfelelést. Amennyiben ajánlattevő a referenciát közös ajánlattevőként teljesítette, úgy a referencia-igazolásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy az ajánlattevő a referencia mely részeit teljesítette.

A csatolt nyilatkozat(ok)ból, illetve igazolás(ok)ból derüljenek ki egyértelműen az előírt alkalmassági minimumkövetelmények!
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakra. Irányadó a Kbt. 69.§ (11) bekezdésében, a Kbt. 65.§ (6)-(7), (9) és (11) bekezdéseiben és az Kbt.69.§ (11a) bekezdésében foglaltak. Jelen pontban foglaltak valamennyi rész vonatkozásában irányadóak.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésében foglaltakra. Irányadó a Kbt. 69.§ (11) bekezdésében, a Kbt. 65.§ (6)-(7), (9) és (11) bekezdéseiben és az Kbt.69.§ (11a) bekezdésében foglaltak. Jelen pontban foglaltak valamennyi rész vonatkozásában irányadóak.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított három évben (36 hónapban) az alábbi előírásoknak megfelelő és szerződésszerűen teljesített alábbi referenciá(k)val:
1. rész esetében legalább 1000 db szénabála (lucerna szénabála és/vagy réti széna bála is elfogadható),
2-5. részek esetében legalább 200 db szénabála (lucerna szénabála és/vagy réti széna bála is elfogadható),
6. rész esetében legalább 50 db szénabála (lucerna szénabála és/vagy réti széna bála is elfogadható),
7-8. részek esetében legalább 200 db szénabála (lucerna szénabála és/vagy réti széna bála is elfogadható),
9-13. részek esetében legalább 150 db szalmabála értékesítésére vonatkozó, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített referenciával.
Az egyes részeknél előírt referenciakövetelmények több szerződésből is igazolhatóak (A megfelelően igazolt referenciákban szereplő darabszámok összeadódnak). Amennyiben az ajánlattevő több rész vonatkozásában is ajánlatot kíván benyújtani az 1-8. részek közül, úgy elegendő az érintett részek közül a legmagasabb referenciakövetelménynek való megfelelés egyszeri igazolása. Továbbá amennyiben az ajánlattevő több rész vonatkozásában is ajánlatot kíván benyújtani az 9-13. részek közül, úgy elegendő az érintett részek közül a legmagasabb referenciakövetelménynek való megfelelés egyszeri igazolása. (Azaz elegendő az 1-8. részek esetén - több részre vonatkozó ajánlattétel esetében - egyszer igazolni az ajánlattétellel érintett legmagasabb darabszámú szénabála referenciakövetelményt, illetve a 9-13. részek esetében elegendő - több részre vonatkozó ajánlattétel esetében - egyszer igazolni a legalább 150 db szalmabála referencia követelményt.))

A referenciamunka akkor tekinthető a felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapon belül teljesítettnek, ha a szerződésnek a referencia követelményben meghatározott részre vonatkozó befejezési időpontja, erre az időszakra esik (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (4) bekezdés). Ajánlatkérő a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételeihez képest szigorúbban határozta meg az M.1. alkalmassági feltételt.

A Kbt. 65. § (6) bekezdés alapján az előírt műszaki és szakmai alkalmassági minimumkövetelményeknek közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján, az előírt alkalmassági követelményeknek az AT-k bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Jelen pontban foglaltak valamennyi rész vonatkozásában irányadóak.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Valamennyi részre irányadó: Az ajánlattétel, a szerződés és kifizetés(ek) pénzneme: HUF. Megrendelő egyedi megrendeléssel rendeli meg az árukat. Az egyedi megrendelések az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (Áht.) 1. § 15. pontja szerinti kötelezettségvállalásnak minősülnek.

Az eladót kizárólag a tőle megrendelt, és általa szerződésszerűen teljesített áruszállítás vonatkozásában illeti meg a vételiár. A keretmegállapodás keretében meg nem rendelt áru vonatkozásában az eladó a vételi árra nem jogosult, azaz Ajánlatkérő nem köteles a keretösszeg(ek)et kimeríteni. Előleg nem biztosított. Megrendelő az áruk telephelyre történő szállítását és minőségiátvételét követően állítja ki a teljesítésigazolást, amely teljesítésigazolás birtokában az eladó jogosult a számla kiállítására, benyújtására.

A kifizetésekre vonatkozó feltételek: a számlák kézhezvételét követő 30 napon belül, átutalás útján a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdéseket, 6:155§-t, és a Kbt. 135.§(1),(5)-(6)bekezdést is figyelembe véve. Kifizetésre a ténylegesen megrendelt és teljesített (teljesítésigazolással elfogadott) értékesítés alapján kerül sor. Az Eladó kizárólag teljesítésigazolás birtokában jogosult számla kiállítására, benyújtására.

Valamennyi részre irányadó: Meghiúsulási kötbér: 20 %; késedelmi kötbér: 2 %/naptári nap. A kötbérekre vonatkozó részletes feltételeket (vetítési alap, feltételek, stb.) a szerződés-tervezet tartalmazza. A részletes feltételeket a Szerződés-tervezet tartalmazza.

Jogalap: 32014L0024
A tervezett résztvevők száma: 20
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 13:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-07-01 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 15:00
Hely: Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. §-ának (1b) bekezdése alapján az EKR-ben történik.
További információk:
bontási eljárásra a Kbt. 68. § (1), (1b), (1c), (4) és (6) bekezdésében foglaltak és a 424/2017. (XII . 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. § (2) bekezdésében foglaltak is irányadóak.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A megajánlott áru bio minősítésű? ( igen/ nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 8
Ár (súlyozás): 92
Minőségi kritérium (név): A megajánlott áru biotakarmány? ( igen/ nem)
1. Az ajánlatkérő (Továbbiakban: AK) a közbeszerzési eljárást a Kbt. alapján a közbeszerzésekért felelős miniszer által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési rendszerben (Továbbiakban: EKR) folytatja le [Kbt.40.§(1)]. Erre figyelemmel az ajánlatokat (Továbbiakban: AJ) az EKR-ben kell benyújtani, figyelemmel a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (Továbbiakban: EKRr.) 11. §-ának (9) bekezdésében foglaltakra. Az ajánlatkérő az alábbiakban megadja azt a fájl formátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum.

2. Az AK felhívja a figyelmet arra, hogy az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges [EKRr.6.§(1)].
3. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők (Továbbiakban: AT) figyelmét arra, hogy az ajánlat összeállítása során figyelemmel kell lenniük az Kbt. 41/A. §-ának (1) és(3) bekezdéseiben foglaltakra.
4. Az ajánlattevő alkalmassági követelményeknek való megfelelése és a kizáró okok fenn nem állásának igazolása az Kbt. 69. §-ának (11a) bekezdése alapján is történhet.
5. Az ajánlatkérő az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét az Kbt. 41/A. § (4)-(5) bek. alapján vizsgálja.
6. Ajánlathoz felolvasólapot kell csatolni (Kbt.66.§(5)) az EKR-ban biztosított űrlap kitöltésével, figyelemmel az EKRr. 11.§ (1) bekezdésére.
7. AJ-nak tartalmaznia kell az AT nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában Kbt. 66.§ (2) és (6) bekezdése szerinti nyilatkozatát (nemleges nyilatkozat esetén is). Továbbá AJ-nak tartalmaznia kell az AT nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában a Kbt. 65.§ (7) bekezdése (nemleges nyilatkozat esetén is) vonatkozásában. Az ajánlatnak tartalmaznia kell nyilatkozatot a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról és nyilatkozatot az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról . A Dokumentumok benyújtására irányadó: Kbt.47.§(2), (2a); Kbt. 41/A.§.

8.Több AT közösen is tehet ajánlatot (közös AT). Közös ajánlattevőknek csatolniuk kell a közös ajánlattételi megállapodást közbeszerzési dokumentumokban (Továbbiakban: KD) foglaltak szerint.
9. AK az alkalmasság feltételeit és igazolását a III.1.3) pont vonatkozásában a Kr. 28. § (3) bek.-hez képest szigorúbban állapítja meg.
10. AK jelen eljárásban - minden részajánlati körben-alkalmazza a Kbt.75.§(2) e)-t.
11. Kbt.73.§(5): AK a KD-ben közli a szervezetek nevét, amelyektől AT tájékoztatást kaphat a Kbt.73.§(4) szerinti követelményekről, amelyeknek meg kell felelni.
12. Értékelési szempont minden rész esetében a legjobb ár-érték arány, Kbt. 76. § (2) bek. c) pont. Résszempontok és értékelési módszerek valamennyi rész esetében a KD-ben kerülnek részletesen meghatározásra és ismertetésre.
13. AK kizárja projekttársaság létrehozását AT és közös AT-k vonatkozásában.
14. A különböző devizák forintra történő átszámításával összefüggésben jelen ajánlati felhívás feladásának napján érvényes MNB által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmazni.
15. Nyertes AT-nek a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét AK számára megismerhetővé kell tennie, a Kbt. 143.§(2)-(3) szerinti ügyletekről AK-t haladéktalanul értesítenie kell.
16. Hiánypótlás vonatkozásában irányadó a Kbt. 71.§a. AK a Kbt. 71. § (6) bekezdése szerinti korlátozást nem alkalmazza az AK egyik rész esetében sem.
17. Irányadó idő: közép-európai (CET) idő.
18. Kbt. 54.§: az eljárásban való részvételt AK nem köti ajánlati biztosíték adásához egyik rész vonatkozásában sem.
19. Üzleti titokra irányadó: Kbt. 44.§(1)-(4). Az AJ-nak tartalmaznia kell az AT üzleti titokra vonatkozó nyilatkozatát elektronikus űrlap formájában (nemleges nyilatkozat esetén is).
20. Faksz: dr. Domján Ákos (lajstrom szám: 00075)
21. AK felhívja az AT-k figyelmét a 321/2015. (X. 30.) KR. 46. § (3) bek.-ben foglaltakra.
24. Ajánlatkérő az egy hónap ajánlati kötöttség alatt 30 napot ért (Ajánlati felhívás IV.2.6. pontja).
25. AT-nek és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más gazdasági szereplőnek az ajánlathoz csatolni kell: a nyilatkozatételre jogosultak aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot. Meghatalmazás esetén a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, mely tartalmazza a meghatalmazás körét is.

26. Kiegészítő tájékoztatás: EKR-n keresztül.
27. Ha AT vagy az alkalmasság igazolása tekintetében igénybe vett más szervezet - átalakulásra, egyesülésre vagy szétválásra hivatkozással és tekintettel - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen az átalakulási, szétválási, vagy egyesülési szerződést, vonatkozó cégiratokat.

28. A közbeszerzési eljárás és az ajánlattétel nyelve magyar, idegen nyelvű dokumentum magyar nyelvű fordítását csatolni kell a KD-ban meghatározottak szerint.
29.Nem szabályozott esetekben a Kbt., a végrehajtási rendeletei és a Ptk. szabályai irányadók.
30. Jelen közbeszerzési eljárásban irányadó a Kbt. 27/A. §-a.
31. Ajánlatkérő a minősített AT-k hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételeihez képest szigorúbban határozta meg az M.1. alkalmassági feltételeket.
32. Az eljárás minden rész vonatkozásában a Kbt.105. § (2) a) szerinti keretmegállapodás megkötésére irányul, keretszám minden részben: 20. Az ajánlatban meg kell adni: valamennyi rész esetében a vállalt minimális teljesítési mennyiséget.
33. AK felhívja a figyelmet, hogy az AF II.1.5), II.2.6) pontjában meghatározott összeg kizárólag hirdetmény feladástechnikai okból került megjelölésre.
34. Szerződéskötés feltételei: 1) A számla jogosultja kitölti az átláthatósági nyilatkozatot az Áht. 41. § (6) bekezdés szerint. 2) A külföldi adóilletőségű nyertes AT csatolja a Kbt. 136. § (2) bekezdés szerinti meghatalmazást. Elmaradásukat AK a nyertes AT visszalépésének tekinti (Kbt. 131. § (4) bekezdés).

35. Részekre vonatkozóinformációk: Ajánlatok benyújthatók valamennyi részre (Ajánlattétel nem korlátozott, benyújtható egy vagy több,akár összes részre.)
36. További információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148.§-ában rögzítetteknek megfelelően.
Forrás: OJS 2022/S 107-297074 (2022-06-01)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-27) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 690 075 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Az ajánlattevők neve, címe és adószámát (adóazonosító jelét) részenkénti bontásban:
1.rész:
Kovács Sándor e.v. (6766 Dóc, Kispercsórai Tanya 78.), adószáma (adóazonosító jele): 79254818226
Orosziné Németh Bianka (6320 Solt, Mikszáth Kálmán Utca 54.), adószáma (adóazonosító jele): 53108906223
Jusim-ex Kft. (1211 Budapest, Kossuth Lajos Utca 62. fszt. 2.), adószáma (adóazonosító jele): 23419258243
2.rész:
LOMBFALVI és TÁRSA Kft. (6444 Kéleshalom I. Körzet Tanya 127.), adószáma (adóazonosító jele): 14386291203
Androvicz István e.v. (6114 Bugac Móricz Zsigmond Utca 20.), adószáma (adóazonosító jele): 43601178223
3.rész:
4.rész:
Németh Jánosné (6320 Solt, Móricz Zsigmond Utca 35.)
5.rész:
Németh Jánosné (6320 Solt, Móricz Zsigmond Utca 35.), adószáma (adóazonosító jele): 75834274123
6.rész:
7.rész:
8.rész:
9. rész:
10. rész:
11.rész:
12.rész:
13.rész:
Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi vagy szociális szempontok, a szempontok megnevezése: -
A V.2.2. pont "A szerződést gazdasági szereplők csoportosulása nyerte el" rovat a keretmegállapodásra figyelemmel került kitöltésre. A V.2.4. pont "A szerződés/rész végleges összértéke:" és a II.1.7.pont "érték" rovat az elméleti legnagyobb értéket tartalmazza.