Szociális étkeztetés

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény

„Szociális étkeztetés” tárgyú a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti közbeszerzési eljárás.
A közbeszerzési dokumentumokban részletesen nevesítettek szerint szociális intézményekben az intézmények idős gondozottai, ellátottjai számára közétkeztetés biztosítása (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) az adott szociális intézményben helyben vagy elvitelre vagy házhoz szállítással vállalkozási szerződés keretében, valamint családok és gyermekek átmeneti otthonában gyermekek és szülők részére közétkeztetés biztosítása (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) helybeni étkezéssel. A házhozszállítást nyertes ajánlattevő biztosítja.
Az ételek minőségének meg kell felelni a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottaknak és a 68/2007. (VII.26.) FVM-EÜM-SZMM rendeletben, valamint a 852/2004/EK rendelet az élelmiszerhigiéniáról rendeletben foglaltaknak.
IDŐSOTTHONOK: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 500 (ebből 65 diétás), tízórai 500 (ebből 65 diétás), ebéd 500 (ebből 65 diétás), uzsonna 500 (ebből 65 diétás), vacsora 500 (ebből 65 diétás) adag.
GONDOZÓHÁZAK: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 40, tízórai 40, ebéd 40, uzsonna 40, vacsora 40 adag.
SZOLGÁLTATÁSI KÖZPONTOK helybeni étkeztetés hétfőtől-péntekig: ebéd 70 adag (ebből 15 diétás); elvitellel hétfőtől-szombatig: ebéd 260 adag; házhoz szállítással hétfőtől-szombatig ebéd: 320 adag, hétfőtől-vasárnapig: reggeli 10, ebéd 10, vacsora 10 adag.
CSALÁDOK- és GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 30, tízórai 20, ebéd 25, uzsonna 20, vacsora 30 adag.
Feladat az étkezési igénylések, a rendelések és a teljesítések folyamatos nyilvántartása teljesítési helyenként
Nyertes ajánlatevő feladata a diétás étkezés biztosítása. A diétás étkezést elsősorban az 1169/2011/EU (2011. X. 25.) Európai Parlamenti és Tanácsi Rendelet II. mellékletében felsorolt allergiát vagy intoleranciát okozó anyagok vonatkozásában szükséges alkalmazni. A diétás étkezésnél a Különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM együttes rendeletben előírtak is irányadók.
Az ételek szállítását az Élelmiszerhigiéniáról szóló 852 /2004 EK illetve az Állati eredetű élelmiszerek higiéniájáról szóló 853/2004 EK rendeletekben meghatározottak szerint kell megoldani. Az ételek melegen tartása a Vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszer-biztonsági szabályairól szóló 62/2011. (VI.30.) rendelet 19. §-a szerint kell történjen. Az ételszállítás adagszámainak igazolásaként szállítójegyzéket kell alkalmazni, amely tartalmazza a jogszabályi előírások szerinti adattartalmat.
Nyertes ajánlattevőt a személyes adatok vonatkozásában titoktartási kötelezettség terheli, illetve köteles a vonatkozó hazai és európai uniós szabályozások betartására.
Az ajánlatban csatolni kell szakmai ajánlatként a beárazott ártáblázatot (tételes ártábla) cégszerűen aláírt pdf formátumban. A tételes ártáblában meg kell adni a nyersanyagnorma összegét is (nettó Ft/adag).
Nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés aláírásakor be kell mutatni felelősségbiztosítását a közétkeztetési szolgáltatás teljes egészére kiterjedő, 200 000 000,- Ft/év és 100 000 000,- Ft/káresemény mértékű, közétkeztetési szolgáltatások ellátására szóló biztosítási kötvény másolatát és a biztosító által kiállított eredeti fedezetigazolást. Nyertes ajánlattevő köteles a felelőségbiztosítást a szerződés teljes időtartama alatt fenntartani.
A fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a ténylegesen megrendelt és szolgáltatott mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. A megadott, normál étkezésre vonatkozó, várható mennyiségektől +/-15 % (összesen 30 %) mennyiségi eltérés lehetséges, a diétás étkezések tekintetében +/-15 % (összesen 30 %) mennyiségi eltérés lehetséges.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-07-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-06-24.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2022-06-24 Ajánlati felhívás
2022-09-05 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-04-10 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2022-06-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Élelmezési szolgáltatások egyéb vállalatok és intézmények számára
Hivatkozási szám: EKR000724212022
Rövid leírás:
„Szociális étkeztetés” tárgyú a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti közbeszerzési eljárás. A közbeszerzési dokumentumokban részletesen nevesítettek szerint szociális intézményekben az intézmények idős gondozottai, ellátottjai számára közétkeztetés biztosítása (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) az adott szociális intézményben helyben vagy elvitelre vagy házhoz szállítással vállalkozási szerződés keretében, valamint családok és gyermekek átmeneti otthonában gyermekek és szülők részére közétkeztetés biztosítása (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) helybeni étkezéssel. A házhozszállítást nyertes ajánlattevő biztosítja. Az ételek minőségének meg kell felelni a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottaknak és a 68/2007. (VII.26.) FVM-EÜM-SZMM rendeletben, valamint a 852/2004/EK rendelet az élelmiszerhigiéniáról rendeletben foglaltaknak. IDŐSOTTHONOK: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 500 (ebből 65 diétás), tízórai 500 (ebből 65 diétás), ebéd 500 (ebből 65 diétás), uzsonna 500 (ebből 65 diétás), vacsora 500 (ebből 65 diétás) adag. GONDOZÓHÁZAK: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 40, tízórai 40, ebéd 40, uzsonna 40, vacsora 40 adag. SZOLGÁLTATÁSI KÖZPONTOK helybeni étkeztetés hétfőtől-péntekig: ebéd 70 adag (ebből 15 diétás); elvitellel hétfőtől-szombatig: ebéd 260 adag; házhoz szállítással hétfőtől-szombatig ebéd: 320 adag, hétfőtől-vasárnapig: reggeli 10, ebéd 10, vacsora 10 adag. CSALÁDOK- és GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 30, tízórai 20, ebéd 25, uzsonna 20, vacsora 30 adag. Feladat az étkezési igénylések, a rendelések és a teljesítések folyamatos nyilvántartása teljesítési helyenként Nyertes ajánlatevő feladata a diétás étkezés biztosítása. A diétás étkezést elsősorban az 1169/2011/EU (2011. X. 25.) Európai Parlamenti és Tanácsi Rendelet II. mellékletében felsorolt allergiát vagy intoleranciát okozó anyagok vonatkozásában szükséges alkalmazni. A diétás étkezésnél a Különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM együttes rendeletben előírtak is irányadók. Az ételek szállítását az Élelmiszerhigiéniáról szóló 852 /2004 EK illetve az Állati eredetű élelmiszerek higiéniájáról szóló 853/2004 EK rendeletekben meghatározottak szerint kell megoldani. Az ételek melegen tartása a Vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszer-biztonsági szabályairól szóló 62/2011. (VI.30.) rendelet 19. §-a szerint kell történjen. Az ételszállítás adagszámainak igazolásaként szállítójegyzéket kell alkalmazni, amely tartalmazza a jogszabályi előírások szerinti adattartalmat. Nyertes ajánlattevőt a személyes adatok vonatkozásában titoktartási kötelezettség terheli, illetve köteles a vonatkozó hazai és európai uniós szabályozások betartására. Az ajánlatban csatolni kell szakmai ajánlatként a beárazott ártáblázatot (tételes ártábla) cégszerűen aláírt pdf formátumban. A tételes ártáblában meg kell adni a nyersanyagnorma összegét is (nettó Ft/adag). Nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés aláírásakor be kell mutatni felelősségbiztosítását a közétkeztetési szolgáltatás teljes egészére kiterjedő, 200 000 000,- Ft/év és 100 000 000,- Ft/káresemény mértékű, közétkeztetési szolgáltatások ellátására szóló biztosítási kötvény másolatát és a biztosító által kiállított eredeti fedezetigazolást. Nyertes ajánlattevő köteles a felelőségbiztosítást a szerződés teljes időtartama alatt fenntartani. A fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a ténylegesen megrendelt és szolgáltatott mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. A megadott, normál étkezésre vonatkozó, várható mennyiségektől +/-15 % (összesen 30 %) mennyiségi eltérés lehetséges, a diétás étkezések tekintetében +/-15 % (összesen 30 %) mennyiségi eltérés lehetséges.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Élelmezési szolgáltatások egyéb vállalatok és intézmények számára 📦
További CPV-kód: Élelmezési szolgáltatások egyéb vállalatok és intézmények számára 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Regionális vagy helyi hatóság
Ajánlatkérő neve: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény
Postacím: Arany János Utca 37.
Postai irányítószám: 3530
Postai város: Miskolc
Kapcsolat
Internetcím: http://www.meszegyi.hu 🌏
E-mail: gazdasagi@meszegyi.hu 📧
Telefon: +36 46401634 📞
Fax: +36 46562277 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000724212022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000724212022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-24 📅
Benyújtási határidő: 2022-07-12 📅
Közzététel dátuma: 2022-06-29 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 123-350925
HL-S szám: 123
További információk
1.) Értékelési szempontok: 1. Mindösszesen ajánlati ár (nettó Forintban megadva) Súlyszám: 85. A mindösszesen ajánlati ár a reggeli, tízórai, ebéd, ebéd házhoz szállítással, uzsonna, vacsora, diétás reggeli, diétás tízórai, diétás ebéd, diétás ebéd házhoz szállítással, diétás uzsonna, diétás vacsora nettó Ft/adag ajánlati árai összege. Ezen összeget kell a felolvasólapon feltűntetni mindösszesen ajánlati árként. 2. Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termékek legalább 20 %-os aránya a beszállított élelmiszerek között (igen/nem) Súlyszám: 5 Igen megajánlása esetén, nyertes ajánlattevő köteles minden teljesítési év utolsó hónapja 20. napjáig nyilatkozni arról, hogy a beszállított élelmiszerek között az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termékek aránya százalékban kifejezve mennyi. A nyilatkozatot alá kell támasztani nyertes ajánlattevő a szerződés tárgya teljesítéséhez kapcsolódó tárgyévi élelmiszer beszerzések számlái illetve adásvételi szerződései alapján készült kimutatással, amelyből egyértelműen ki kell derülnie és amelynek alá kell támasztania a nyilatkozatban szereplő százalékos értéket. 3. Valamennyi beszerzett termék összértékéből a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek és helyi élelmiszer termékek összesített aránya vonatkozásban meghatározott 60 % aránynál kedvezőbb (nagyobb) arányú vállalás (%-ban megadva; min. 0 %, max. 40 %) Súlyszám: 5. Nyertes ajánlattevő köteles minden teljesítési év utolsó hónapja 20. napjáig nyilatkozni arról, hogy valamennyi beszerzett termék összértékéből a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek és helyi élelmiszer termékek összesített aránya vonatkozásban jogszabályban meghatározott aránynál kedvezőbb (nagyobb) arányú vállalásaránya százalékban kifejezve mennyi. A nyilatkozatot alá kell támasztani nyertes ajánlattevő a szerződés tárgya teljesítéséhez kapcsolódó tárgyévi élelmiszer beszerzések számlái illetve adásvételi szerződései alapján készült kimutatással, amelyekből egyértelműen ki kell derülnie és amelynek alá kell támasztania a nyilatkozatban szereplő százalékos értéket. A megajánlásnál figyelemmel kell lenni arra, hogy 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből kell, hogy származzon. 4. Fogyasztói visszajelzési rendszer bevezetése oly módon, hogy a szolgáltatást igénybe vevőnek dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre van lehetősége (igen/nem) Súlyszám: 5. Nyertes ajánlattevőnek a fogyasztói visszajelzési rendszert a szerződéskötésig kell benyújtania. Igen megajánlása esetén, a nyertes ajánlattevő köteles a szerződéskötés napjáig ajánlatkérő részére benyújtani a fogyasztói visszajelzési rendszerét. A fogyasztói visszajelzési rendszernek megfelelőnek kell lennie ahhoz, hogy az idős ellátottak képesek legyen véleménynyilvánításra, visszajelzésre (pl. kérdőívek írásban betűméret nagysága olvasható méretű legyen idősek számára; szükség szerint szóbeli véleménynyilvánításra legyen lehetőség a már írni nehezítetten képes idősek számára, annak jegyzőkönyvezése). Nyertes ajánlattevő a fogyasztói visszajelzések összesített eredményeiről negyedévente -a negyedévet követő hónap 20. napjáig - írásban tájékoztatja ajánlatkérőt. A fogyasztói visszajelzési rendszernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy az ellátottak véleménye alapján az étrendre is kihatással lehessen. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont. Az ajánlatok értékelése során a pontszámok megadása a legkedvezőbb értékhez fordított arányosítással (1. értékelési szempont), egyenes arányosítással (3. értékelési szempont) 0-100 pont között. A legkedvezőbb ajánlat kapja a maximális 100 pontot, a többi ajánlat a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva arányosan kevesebb pontot kap. ) Az ajánlatok értékelése során a pontszámok megadása a 2. és 4. értékelési szempont esetében: pontozás módszere. Amennyiben ajánlattevő a 2., 4. értékelési szempontra igen megajánlást tesz, úgy 100 pontot kap. Amennyiben ajánlattevő a 2., 4. értékelési szempontra nem megajánlást tesz, úgy 0 pontot kap. Kizárólag „igen” vagy „nem” érték ajánlható. Ajánlatkérő a pontozást a kerekítés szabályai szerint két tizedes jegyig végzi el. Az egyes értékelési szempontokra elért pontok a megadott súlyszámokkal kerülnek felszorzásra, majd ajánlatonként összeadásra. Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő, amelynek összpontszáma a legnagyobb. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az értékelési szempontok 1. pontja esetében a legalacsonyabb értéket, a 3. pontja esetében a legmagasabb értéket tekinti a legkedvezőbb ajánlatnak. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb ajánlatot tette és ajánlata érvényes. Pontszám egyenlőség esetén az 1. értékelési szempontra adott alacsonyabb ajánlati ár jelenti az előnyösebb ajánlatot. Ajánlatkérő az értékelési szempontok 3. pontja esetében a megjelölt érték szerinti ajánlatokat kér. A Kbt. 77. § (1) bekezdés alapján az ajánlatkérő a 40 %-nál és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. 2.)Ajánlatkérő szerződéses feltételként előírja, hogy 2022. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 60 százaléka, 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből kell, hogy származzon, kivéve amennyiben ajánlattevő 3. értékelési szempontra tett ajánlata a 80 %-tól kedvezőbb (magasabb).
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
„Szociális étkeztetés” tárgyú a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti közbeszerzési eljárás.
A közbeszerzési dokumentumokban részletesen nevesítettek szerint szociális intézményekben az intézmények idős gondozottai, ellátottjai számára közétkeztetés biztosítása (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) az adott szociális intézményben helyben vagy elvitelre vagy házhoz szállítással vállalkozási szerződés keretében, valamint családok és gyermekek átmeneti otthonában gyermekek és szülők részére közétkeztetés biztosítása (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) helybeni étkezéssel. A házhozszállítást nyertes ajánlattevő biztosítja.
Többet mutasson
Az ételek minőségének meg kell felelni a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottaknak és a 68/2007. (VII.26.) FVM-EÜM-SZMM rendeletben, valamint a 852/2004/EK rendelet az élelmiszerhigiéniáról rendeletben foglaltaknak.
IDŐSOTTHONOK: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 500 (ebből 65 diétás), tízórai 500 (ebből 65 diétás), ebéd 500 (ebből 65 diétás), uzsonna 500 (ebből 65 diétás), vacsora 500 (ebből 65 diétás) adag.
GONDOZÓHÁZAK: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 40, tízórai 40, ebéd 40, uzsonna 40, vacsora 40 adag.
SZOLGÁLTATÁSI KÖZPONTOK helybeni étkeztetés hétfőtől-péntekig: ebéd 70 adag (ebből 15 diétás); elvitellel hétfőtől-szombatig: ebéd 260 adag; házhoz szállítással hétfőtől-szombatig ebéd: 320 adag, hétfőtől-vasárnapig: reggeli 10, ebéd 10, vacsora 10 adag.
Többet mutasson
CSALÁDOK- és GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 30, tízórai 20, ebéd 25, uzsonna 20, vacsora 30 adag.
Feladat az étkezési igénylések, a rendelések és a teljesítések folyamatos nyilvántartása teljesítési helyenként
Nyertes ajánlatevő feladata a diétás étkezés biztosítása. A diétás étkezést elsősorban az 1169/2011/EU (2011. X. 25.) Európai Parlamenti és Tanácsi Rendelet II. mellékletében felsorolt allergiát vagy intoleranciát okozó anyagok vonatkozásában szükséges alkalmazni. A diétás étkezésnél a Különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM együttes rendeletben előírtak is irányadók.
Többet mutasson
Az ételek szállítását az Élelmiszerhigiéniáról szóló 852 /2004 EK illetve az Állati eredetű élelmiszerek higiéniájáról szóló 853/2004 EK rendeletekben meghatározottak szerint kell megoldani. Az ételek melegen tartása a Vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszer-biztonsági szabályairól szóló 62/2011. (VI.30.) rendelet 19. §-a szerint kell történjen. Az ételszállítás adagszámainak igazolásaként szállítójegyzéket kell alkalmazni, amely tartalmazza a jogszabályi előírások szerinti adattartalmat.
Többet mutasson
Nyertes ajánlattevőt a személyes adatok vonatkozásában titoktartási kötelezettség terheli, illetve köteles a vonatkozó hazai és európai uniós szabályozások betartására.
Az ajánlatban csatolni kell szakmai ajánlatként a beárazott ártáblázatot (tételes ártábla) cégszerűen aláírt pdf formátumban. A tételes ártáblában meg kell adni a nyersanyagnorma összegét is (nettó Ft/adag).
Nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés aláírásakor be kell mutatni felelősségbiztosítását a közétkeztetési szolgáltatás teljes egészére kiterjedő, 200 000 000,- Ft/év és 100 000 000,- Ft/káresemény mértékű, közétkeztetési szolgáltatások ellátására szóló biztosítási kötvény másolatát és a biztosító által kiállított eredeti fedezetigazolást. Nyertes ajánlattevő köteles a felelőségbiztosítást a szerződés teljes időtartama alatt fenntartani.
Többet mutasson
A fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a ténylegesen megrendelt és szolgáltatott mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. A megadott, normál étkezésre vonatkozó, várható mennyiségektől +/-15 % (összesen 30 %) mennyiségi eltérés lehetséges, a diétás étkezések tekintetében +/-15 % (összesen 30 %) mennyiségi eltérés lehetséges.
Többet mutasson
Közétkeztetési feladatok, valamint ezen szolgáltatáshoz kapcsolódó főzőkonyha és tálalókonyhák üzemeltetése, ételhulladék begyűjtésével és szakszerű elszállításával bérleti elemekkel vegyes vállalkozási szerződés keretében.
Az ételek mennyiségi és minőségi átvétele az Ajánlatkérő tálalókonyháin az intézményekben érzékszervi vizsgálattal történik. Mennyiségi hiány, vagy minőségi hiba észlelése esetén az ellátott intézmény vezetője, vagy az általa kijelölt személy az átadás-átvételkor a hibát haladéktalanul jelzi nyertes ajánlattevő részére. Az ételek átadása és átvétele ételkísérőjeggyel történik a mennyiség és minőség megfelelőségének feltüntetésével.
Többet mutasson
Nyertes ajánlattevő feladata továbbá a szolgáltatás ellátásával összefüggésben a rovar és rágcsálóirtás elvégzése a jogszabályi feltételeknek megfelelően, a takarítási, vagyon- és tűzvédelmi feladatok ellátása, élelmiszer biztonságra vonatkozó irányítási rendszer működtetése, valamint a szükséges árubeszerzések, ételkészítési és kiszállítási feladatok megszervezése.
Többet mutasson
Az elkészített ételek egyes teljesítési helyekre történő szállítása valamint „szociális étkezés - házhoz szállítással” étkezési forma esetén az ellátottak részére történő kiszállítása nyertes feladata. A Szolgáltatási Központokban biztosított szociális étkezés formája: helyben fogyasztva/elvitellel/házhoz szállítással.
Többet mutasson
A megrendelt mennyiség szerinti szolgáltatást az alábbi helyszíneken kell teljesíti legkésőbb a megjelölt kiszállítási időpontokban:
IDŐSOTTHONOK
Reggeli, tízórai: 06:30-07:30
Ebéd, uzsonna: 10:00-11:00
Vacsora: 16:00-17:00
GONDOZÓHÁZAK
SZOLGÁLTATÁSI KÖZPONTOK
Ebéd 10:00-11:00
CSALÁDOK, GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA:
Reggeli, tízórai: 06:30-07:00
Étkezési igény leadása
A főzőkonyha részére az étkezési igény leadása a QuadroByte Zrt programjain keresztül lehetséges:
Idősotthonok QB-Osztályos modul
Gondozóházak QB-Osztályos modul
Szolgáltatási Központok QB-Élelem
Az étkezési igény leadásának határideje:
Heti tervezett adagszám: megelőző hét szerda 09:00 óráig
Napi adagszám: az előző héten leadott tárgyheti igény tárgynapot megelőző nap 9:00 óráig módosítható (lemondás, pótigény)
Rendkívüli módosítás: tárgynapon 9:00 óráig a főzőkonyhával emailben történt egyeztetést követően a QB programban utólagos módosítással
További előírások:
Vállalkozó dietetikus bevonásával köteles előkészíteni két hétre szóló étlapot, előzetesen egyeztetni, véleményeztetni szükséges az intézmény vezető ápolójával.
A kiemelt ünnepekhez méltó és hagyományoknak megfelelő ételek biztosítása: Újév (1 nap)., Farsang (1 nap), Húsvét (4 nap), Karácsony (3 nap), Szilveszter (1 nap)
Zöldségek szervírozása megpucolva, ha szükséges aprítva.
Hetente 2 alkalommal meleg reggeli, 3 alkalommal meleg vacsora biztosítása.
A napi ellátotti létszámra megrendelt adagonként további 3 dl/fő (üres) köménymagleves, a napi adagon felül + 3 dl/fő (normál cukros vagy cukormentes) tea, valamint a június 1-augusztus 31. közötti nyári időszakban +3 dl/fő limonádé biztosítása.
A naponta biztosítandó kenyér és pékáru adag: minimum 25 dkg/fő.
A tea melegen tartó önadagolós badellában történő biztosítása.
Legalább hetente egyszer (csütörtökön) helyben frissen dagasztott és sütött kelt kalács biztosítása.
Friss, idényjellegű gyümölcs mindennap kell, hogy szerepeljen a tízórai részeként.
A szerződés időtartama 24 hónap, amely a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rend. 4. § (3) bekezdés alapján további 24 hónappal meghosszabbítható. Ajánlatkérő jogosult a szerződést a nyertes ajánlattevőnek címzett, legkésőbb a szerződés határozott időtartama megszűnését megelőző 30. napig közölt egyoldalú írásbeli jognyilatkozattal, legfeljebb további 24 hónappal meghosszabbítani.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a szolgáltatás ellátásához a közbeszerzési dokumentumban szerepeltetett 1 db főzőkonyhát és 3 db tálalókonyhát, azok meglévő felszerelési eszközeivel (ingóságaival) és kapcsolódó helyiségeivel együtt nyertes ajánlattevő rendelkezésére bocsátja bérleti jogviszony keretében. Bérleti díj: 25 000 Ft/hó. Nyertes ajánlattevő köteles a rendelkezésére bocsátott a bérlet tárgyát képező helyiségeket használni, azokat a megkötött szerződésnek, a jogszabályi és hatósági előírásoknak megfelelően működtetni, üzemeltetni, a rezsi költséget megfizetni. Nyertes ajánlattevő a bérleti díj összegét, havonta előre, számla ellenében a számlán szereplő fizetési határidőben köteles megfizetni ajánlatkérőnek.
Többet mutasson
A Családok- és Gyermekek átmenti otthona teljesítési helyeken nincs tálalókonyha.
Ajánlatkérő az élelmezési ellátás minőségi követelményeknek való megfelelését próbaszerűen, bármikor szakértővel ellenőrizheti.
A szolgáltatást legkésőbb a szerződés mindkét fél általi aláírását követő 5 napon belül meg kell kezdeni és azt a szerződés hatálya alatt folyamatosan kell teljesíteni.
Az ajánlatok felbontásának feltételei:
Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld az ajánlattevő részére. Az ajánlatok bontása a Kbt. 68. § (1), (1b), (1c) bekezdései alapján az EKR-ben történik, a bontást az EKR végzi el akképpen, hogy a bontást az ajánlattételi határidő lejártát követően kettő órával később kezdi meg.
Többet mutasson
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A bontás időpontjában az ajánlatok az EKR rendszerben az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal - elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek- az ajánlattevők részére elérhetővé teszi. Irányadó: Kbt. 68. § (6) bek., 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15. § (1)-(3) bekezdései.
Többet mutasson
Irányadó jogszabályok különösen:
- 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet;
- a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény
- 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet;
- a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény;
- 37/2014. (IV. 30.) EMMI rendelet
- 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet
-szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szoctv.)
Ajánlatkérő helyszíni bejárást biztosít. Ideje: 2022. július 1. napja (péntek) 11:00 órától, az alábbiak szerint:
Helye: Szent Hedvig Otthon 3533 Miskolc, Kórház u. 1. Ideje: 2022. július 1. napja (péntek) 11:00 óra.
Helye: Aranykor Idősek Otthona 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 32. Ideje:2022. július 1. napja (péntek) 12:00 óra.
Helye: Őszi Napsugár Otthon 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. Ideje: 2022. július 1. napja (péntek) 13:00 óra.
Valamennyi esetben találkozó: a főbejárat előtt.
A helyszíni bejárás során kérdések nem tehetők fel, azokat kizárólag a Kbt. 56. §-ban és Kbt. 114. § (6) bekezdésben foglaltaknak megfelelően kiegészítő tájékoztatás keretében kérhetnek az ajánlattevők.
Időtartam: 24 hónap
További információk:
1.) Értékelési szempontok:
1. Mindösszesen ajánlati ár (nettó Forintban megadva) Súlyszám: 85.
A mindösszesen ajánlati ár a reggeli, tízórai, ebéd, ebéd házhoz szállítással, uzsonna, vacsora, diétás reggeli, diétás tízórai, diétás ebéd, diétás ebéd házhoz szállítással, diétás uzsonna, diétás vacsora nettó Ft/adag ajánlati árai összege. Ezen összeget kell a felolvasólapon feltűntetni mindösszesen ajánlati árként.
Többet mutasson
2. Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termékek legalább 20 %-os aránya a beszállított élelmiszerek között (igen/nem) Súlyszám: 5
Igen megajánlása esetén, nyertes ajánlattevő köteles minden teljesítési év utolsó hónapja 20. napjáig nyilatkozni arról, hogy a beszállított élelmiszerek között az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termékek aránya százalékban kifejezve mennyi. A nyilatkozatot alá kell támasztani nyertes ajánlattevő a szerződés tárgya teljesítéséhez kapcsolódó tárgyévi élelmiszer beszerzések számlái illetve adásvételi szerződései alapján készült kimutatással, amelyből egyértelműen ki kell derülnie és amelynek alá kell támasztania a nyilatkozatban szereplő százalékos értéket.
Többet mutasson
3. Valamennyi beszerzett termék összértékéből a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek és helyi élelmiszer termékek összesített aránya vonatkozásban meghatározott 60 % aránynál kedvezőbb (nagyobb) arányú vállalás (%-ban megadva; min. 0 %, max. 40 %) Súlyszám: 5.
Többet mutasson
Nyertes ajánlattevő köteles minden teljesítési év utolsó hónapja 20. napjáig nyilatkozni arról, hogy valamennyi beszerzett termék összértékéből a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek és helyi élelmiszer termékek összesített aránya vonatkozásban jogszabályban meghatározott aránynál kedvezőbb (nagyobb) arányú vállalásaránya százalékban kifejezve mennyi. A nyilatkozatot alá kell támasztani nyertes ajánlattevő a szerződés tárgya teljesítéséhez kapcsolódó tárgyévi élelmiszer beszerzések számlái illetve adásvételi szerződései alapján készült kimutatással, amelyekből egyértelműen ki kell derülnie és amelynek alá kell támasztania a nyilatkozatban szereplő százalékos értéket.
Többet mutasson
A megajánlásnál figyelemmel kell lenni arra, hogy 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből kell, hogy származzon.
Többet mutasson
4. Fogyasztói visszajelzési rendszer bevezetése oly módon, hogy a szolgáltatást igénybe vevőnek dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre van lehetősége (igen/nem) Súlyszám: 5.
Nyertes ajánlattevőnek a fogyasztói visszajelzési rendszert a szerződéskötésig kell benyújtania. Igen megajánlása esetén, a nyertes ajánlattevő köteles a szerződéskötés napjáig ajánlatkérő részére benyújtani a fogyasztói visszajelzési rendszerét. A fogyasztói visszajelzési rendszernek megfelelőnek kell lennie ahhoz, hogy az idős ellátottak képesek legyen véleménynyilvánításra, visszajelzésre (pl. kérdőívek írásban betűméret nagysága olvasható méretű legyen idősek számára; szükség szerint szóbeli véleménynyilvánításra legyen lehetőség a már írni nehezítetten képes idősek számára, annak jegyzőkönyvezése). Nyertes ajánlattevő a fogyasztói visszajelzések összesített eredményeiről negyedévente -a negyedévet követő hónap 20. napjáig - írásban tájékoztatja ajánlatkérőt. A fogyasztói visszajelzési rendszernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy az ellátottak véleménye alapján az étrendre is kihatással lehessen.
Többet mutasson
Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont. Az ajánlatok értékelése során a pontszámok megadása a legkedvezőbb értékhez fordított arányosítással (1. értékelési szempont), egyenes arányosítással (3. értékelési szempont) 0-100 pont között. A legkedvezőbb ajánlat kapja a maximális 100 pontot, a többi ajánlat a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva arányosan kevesebb pontot kap. ) Az ajánlatok értékelése során a pontszámok megadása a 2. és 4. értékelési szempont esetében: pontozás módszere. Amennyiben ajánlattevő a 2., 4. értékelési szempontra igen megajánlást tesz, úgy 100 pontot kap. Amennyiben ajánlattevő a 2., 4. értékelési szempontra nem megajánlást tesz, úgy 0 pontot kap. Kizárólag „igen” vagy „nem” érték ajánlható. Ajánlatkérő a pontozást a kerekítés szabályai szerint két tizedes jegyig végzi el. Az egyes értékelési szempontokra elért pontok a megadott súlyszámokkal kerülnek felszorzásra, majd ajánlatonként összeadásra. Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő, amelynek összpontszáma a legnagyobb. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az értékelési szempontok 1. pontja esetében a legalacsonyabb értéket, a 3. pontja esetében a legmagasabb értéket tekinti a legkedvezőbb ajánlatnak. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb ajánlatot tette és ajánlata érvényes.
Többet mutasson
Pontszám egyenlőség esetén az 1. értékelési szempontra adott alacsonyabb ajánlati ár jelenti az előnyösebb ajánlatot. Ajánlatkérő az értékelési szempontok 3. pontja esetében a megjelölt érték szerinti ajánlatokat kér. A Kbt. 77. § (1) bekezdés alapján az ajánlatkérő a 40 %-nál és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
Többet mutasson
2.)Ajánlatkérő szerződéses feltételként előírja, hogy 2022. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 60 százaléka, 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből kell, hogy származzon, kivéve amennyiben ajánlattevő 3. értékelési szempontra tett ajánlata a 80 %-tól kedvezőbb (magasabb).
Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101. főzőkonyha
További helyszínek a közbeszerzési dokumentumokban és a IV.1.11) pontban

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szabályok és kritériumok felsorolása és rövid leírása:
A kizáró okok felsorolása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdései és a Kbt. 63. § (1) bekezdése szerinti kizáró ok hatálya alá tartozik.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Ajánlattevőnek csatolnia kell a Kbt. 114. § (2) bekezdésében, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 17. § (1) bekezdése szerint saját nyilatkozatot, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben és a Kbt. 63. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolni. Ajánlattevőnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti valamennyi tényleges tulajdonosa nevének és lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtania. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni (62. § (1) bek. k) pont kb) alpont). Ha a gazdasági szereplőt a Kbt. 62. § (1) bekezdés h) vagy j) pontja szerinti okból az e pontokban meghatározott határidőn belül korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor, vagy ha a Kbt. 63. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt kizáró ok szerinti valamely körülmény fennáll, az ajánlattevő 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 17. § (1) bekezdés (1) bekezdés szerinti nyilatkozatának tartalmaznia kell a korábbi kizárás körülményeinek, illetve az érintett cselekménynek a részletes leírását.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt helyzetek fennállása esetén a Kbt. 62. § (1a) bekezdése tekintetében az ajánlattevő 321 /2015. (X. 30.) Korm. rend. 17. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatának tartalmaznia kell a szerződés teljesítésére való képességével kapcsolatos információkat. Ajánlattevő az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában a Kbt. 67. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 17. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozatot köteles benyújtani. A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Többet mutasson
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság:
M1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 21.§ (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszaszámított három év (36 hónap) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése legalább az alábbi tartalommal: a teljesítés ideje (kezdés év/hó ill. befejezés év/hó); a szolgáltatás tárgya és mennyisége; a szerződést kötő másik fél (neve, székhelye, referenciáról információt adó személy: neve, beosztása,telefonszáma, telefaxszáma vagy e-mail címe); valamint arra vonatkozó nyilatkozat, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 23. § szerinti módon igazolva.
Többet mutasson
Ajánlatkérő a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatás-megrendeléseket veszi figyelembe.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 21/A. §-ára tekintettel Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Amennyiben a referenciaigazolás vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a referenciaigazolásban, referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés mértékét meg kell jelölni.
Többet mutasson
M2. A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdés b) pontja alapján a teljesítésbe bevont szakember, szakemberek
megnevezése, végzettsége illetve képzettsége, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akit, akiket ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe, a szakmai önéletrajzuk, az elvárt szakmai képzettségről szóló irat egyszerű másolatának csatolása.
Egy szakembert csak egy alkalmassági minimumkövetelmény vonatkozásában, csak egy alkalmassági feltételnek lehet megfeleltetni.
Ha a szakember végzettsége a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti nyilvántartásban szerepel, a nyilvántartás megjelölése, nyilvántartásiszám megadása szükséges, a végzettség igazolása nem szükséges. Ha a szakember a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti nyilvántartásban nem szerepel, vagy ilyen nyilvántartás nem elérhető, akkor a végzettséget érvényesen és hatályosan igazoló dokumentum benyújtása szükséges, valamint mellékelni kell a szakember nyilatkozatát arról, hogy a nyilatkozat aláírásakor átmenetileg sincs eltiltva a szakmai tevékenysége gyakorlásától.
Többet mutasson
Csatolni kell a szakember által aláírt önéletrajzot, oly módon (szakmai tapasztalatot év/hónap bontásban, a végzett tevékenység megjelölésével), hogy az előírt alkalmassági követelmény megléte megállapítható legyen. Ajánlatkérő a kezdő és a befejező hónapot is beleszámítja a szakmai tapasztalat időtartamába. Ajánlatkérő a tört hónapokat nem veszi figyelembe a tapasztalat számítása során. Ajánlatkérő a szakemberek tekintetében a párhuzamos szakmai tapasztalatokat csak egyszer veszi figyelembe.
Többet mutasson
Az önéletrajzban fel kell tüntetni továbbá: név; elérhetőség; igazolni kívánt alkalmassági követelmény (annak a pozíciónak a megjelölése, amelybe bevonásra kerül a szakember) és a Kbt. 69. § (11) § szerinti nyilvántartás elérési útvonala; jelenlegi munkahely, jogviszony; végzettség, képzettség.
Többet mutasson
Csatolni kell továbbá a szakember nyilatkozatát arról, hogy a szerződés teljes időtartama alatt rendelkezésre áll.
M3. A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 21. § (3) bekezdésének c) pontja alapján az ajánlattevőnek csatolnia kell a minőség biztosítása érdekében tett intézkedéseinek leírását, amelyeket az ajánlattevő a teljesítés során alkalmazni tud, vagy csatolnia kell az ezzel egyenértékű, minőségbiztosítási rendszer és környezetirányítási rendszer meglétéről szóló tanúsítványt, vagy azzal egyenértékű intézkedések egyéb bizonyítékait a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdésének megfelelően. Az ismertetés/igazolás tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez a minimum-követelményekben megfogalmazásra került.
Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Késedelmes fizetés esetén ajánlatkérő a Ptk-ban meghatározott (6:155. § (1) bek.) mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot fizet.
Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF.
Nyertes ajánlattevő - teljesítés igazolás alapján - havonta 1 db számlát jogosult benyújtani, az ajánlat részeként csatolt táblázatban szereplő egységárak és a ténylegesen nyújtott szolgáltatás (adagszámok) alapján. A vállalkozó által kiállított vállalkozói díjról szóló számla a ténylegesen igénybe vett étkezési adagszámok alapján készül oly módon, hogy az külön tartalmazza a tényleges nyersanyagköltséget.
Többet mutasson
A számlához a teljesítésigazolást csatolni kell.
A teljesítésigazolásnak részletesen tartalmaznia kell a teljesített adagszámokat élelmezés típusonként. Nyertes ajánlattevő a rezsi költséget egyéni mérőórák alapján továbbszámlázott szolgáltatásként Ajánlatkérőnek köteles megfizetni.
A teljesítési-igazolással igazolt teljesítés ellenértékének kiegyenlítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdés, a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdés szerint, átutalással, magyar Forintban történik.
A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjára tekintettel nyertes ajánlattevő a 2023. évtől kezdődően minden év január 31-ig jogosultajánlatkérőnél kezdeményezni a nyersanyagköltség módosítását, legfeljebb a KSH által közzétett szakági árindex KSH oldalán közzétett vonatkozó adat mértékével. Ajánlatkérő a kezdeményezés kézhezvételét követő 15 napon belül elbírálja azt. Ajánlatkérő jóváhagyása esetén, a jóváhagyást követő hónap első napjától érvényesítheti a nyertes ajánlattevő a módosult vállalkozói díjat.
Többet mutasson
A Ptk. 6:186 § (1) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő kötelezi magát, hogy - olyan okból, amelyért felelős - késedelme esetén kötbért fizet. Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke a kiszállítási legkésőbbi időpontokhoz képest nyertes ajánlattevő 60 percet elérő késedelme esetén minden késedelmes 10 perc után, a késedelembe esés időpontjától a tényleges teljesítés időpontjáig a késedelemmel érintett adag nettó egységárának (az adagra eső teljes nettó vállalkozói díj) 10 %-a, szorozva a késedelemmel érintett adagok számával, de legfeljebb 30 %. Amennyiben egy napon belül több étkezés is van, úgy minden egyes étkezés önálló esetként kezelendő a késedelem tekintetében.
Többet mutasson
A késedelmi kötbér legalább 25 alkalommal történő alkalmazása esetén, a kötbér mértéke minden késedelmes 10 perc után, a késedelembe esés időpontjától a tényleges teljesítés időpontjáig a késedelemmel érintett adag nettó egységárának (az adagra eső teljes nettó vállalkozói díj) 20 %-a, szorozva a késedelemmel érintett adagok számával, de legfeljebb 60 %. Amennyiben egy napon belül több étkezés is van, úgy minden egyes étkezés önálló esetként kezelendő a késedelem tekintetében.
Többet mutasson
A Ptk. 6:186 § (1) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő kötelezi magát, hogy - olyan okból, amelyért felelős - a szerződés
meghiúsulása esetén kötbért fizet. A meghiúsulási kötbér mértéke 15 000 000 Forint. A meghiúsulási kötbér összegébe a késedelmi kötbér összege beszámít.
hibás teljesítése esetén kötbért fizet. A hibás teljesítési kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett adag nettó egységárának (az adagra eső teljes nettó vállalkozói díj) 20 %-a. A hibás teljesítéssel érintett ételt nyertes ajánlattevő köteles haladéktalanul, de legfeljebb 60 percen belül pótolni.
Nyertes ajánlattevő hibásan teljesít, ha az értékelési szempontra vonatkozó kötelezettségeit nem tartja be. A hibás teljesítési kötbér mértéke az értékelési szempontra vonatkozó kötelezettség előírásai megszegése első esetén 1 000 000 Forint/alkalom, valamennyi további alkalom esetén 5 000 000 Forint/alkalom.
Többet mutasson
Részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezet tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az odaítélési eljárás főbb jellemzői:
1.)
III.1.4) pont folytatása
A Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az M1. pontban a közétkeztetés tekintetében, ill. az M3. pontban előírt követelményekre vonatkozóan az ajánlattevő nem támaszkodhat kapacitást nyújtó szervre, más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (továbbiakban: Szoctv.) 122/B. § (1) bekezdés i) pontjára tekintettel.
Többet mutasson
Szoctv. 122/B. § (1) i) pontja szerint a szerződéses szolgáltatások (étkeztetés) alapján kötött szerződésnek tartalmaznia kell az étkeztetés szolgáltatás alvállalkozásba adásának tilalmát kimondó rendelkezést.
Szoctv. 122/A. (2) bekezdés c) pontja alapján szerződéses szolgáltatás az étkeztetés.
Alkalmassági minimumkövetelmény(ek):
Ajánlattevő ajánlatában arról köteles nyilatkozni, hogy az általa igazolni kívánt alkalmassági követelmények
teljesülnek, az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat nem köteles megadni. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó nyilatkozatait az ajánlatkérő 114. § (2) bekezdése szerinti felhívására köteles benyújtani.
Többet mutasson
M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 36 hónapban legalább 12 hónapon keresztül folyamatosan (megszakítás nélkül, a 12 hónap minden napján) teljesített, legalább 1 db közétkeztetési szolgáltatás nyújtására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával, amely legalább átlagosan 700 adag ebéd /nap mennyiséget magában foglaló normál és diétás étkeztetési szolgáltatás nyújtását és legalább 1 db főzőkonyha üzemeltetését is tartalmazta.
Többet mutasson
M.2. Alkalmatlan ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik:
- a közétkeztetés területén szerzett legalább 3 éves
élelmezésvezetői szakmai tapasztalattal rendelkező 1 fő OKJ 52 811 01 vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel rendelkező élelmezésvezetővel;
szakács szakmai tapasztalattal rendelkező legalább 1 fő középfokú szakács végzettségű szakemberrel;
- legalább 1 fő felsőfokú végzettségű dietetikussal.
M3. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik
-közétkeztetésre vonatkozó ISO 9001, ISO 22000 és HACCP szabvány szerinti tanúsítvánnyal,
-közétkeztetésre vonatkozó ISO 14001 szabvány szerinti tanúsítvánnyal.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Az alkalmasság igazolása tekintetében az M1. pontban
a közétkeztetés tekintetében, ill. az M3. pont tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6), (10), (11) bekezdései.
az 1 db főzőkonyha üzemeltetése tekintetében, ill. az M2. pont tekintetében irányadóak a Kbt. 65. § (6)-(7), (9), (11) bekezdései.
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmassági követelmények és igazolási mód:
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
SZ.1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontjára tekintettel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 26. § (1) bekezdés b) pontja alapján csatolni szükséges a tevékenységre vonatkozó, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban: Éltv.) szerinti FELIR azonosító meglétét.
Többet mutasson
Az eljárás során az ajánlatkérő ellenőrzi a FELIR azonosító meglétét a https://portal.nebih.gov.hu/felir-keresooldalon.
A Kbt. 65. § (10) bekezdése alapján ajánlatkérő előírja, hogy az SZ1. pontban előírt FELIR azonosító meglétére vonatkozóan az ajánlattevő nem támaszkodhat kapacitást nyújtó szervre, más szervezet kapacitására, és a teljesítés során e feladatokat nem végezheti alvállalkozó.
Többet mutasson
SZ2. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rend. 26. § (1) bekezdés c) pontja alapján csatolni szükséges a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti valamennyi utolsó, de 3 évnél nem régebbi minősítés eredményeit.
Többet mutasson
Az SZ2. pont a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rendelet előírásai alapján került meghatározásra, azonban ezen minősítés becsatolása nem releváns, tekintettel arra, hogy ajánlatkérő biztosítja a főzőkonyhát.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha
SZ1. nem rendelkezik az Éltv. szerinti FELIR azonosítóval.
SZ2. nem rendelkezik a szerződés teljesítéséhez igénybe vett főzőkonyha létesítmény(ek)re vonatkozó Éltv. 23. § (5) bekezdése szerinti 3 évnél nem régebbi minősítéssel (vagy minősítésre irányuló eljárás folyamatban van).
2.)
1. Teljesítési helyek
1.1. FŐZŐKONYHA (üzemeltető: nyertes ajánlattevő)
ssz. név cím
1. Őszi Napsugár Otthon 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 101.
1.2. TÁLALÓKONYHÁK (üzemeltető: nyertes ajánlattevő)
IDŐSOTTHONOK
2. Aranykor Idősek Otthona 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 32.
3. Szent Hedvig Otthon 3533 Miskolc, Kórház u. 1.
1.3. TÁLALÓKONYHÁK (üzemeltető: ajánlatkérő)
GONDOZÓHÁZAK
1. Arany-Alkony Szolgáltatási Központ és Gondozóház 3533 Miskolc, Kabar u. 4.
2. Észak-Kiliáni Szolgáltatási Központ és Gondozóház 3534 Miskolc, Kacsóh P. u. 8.
3. Bulgárföldi Szolgáltatási Központ és Gondozóház 3534 Miskolc, Fazola u. 4.
SZOLGÁLTATÁSI KÖZPONTOK
2. Avas I. sz. Idősek Klubja 3524 Miskolc, Klapka Gy u. 6-8.
3. Avas II. sz. Idősek Klubja 3529 Miskolc, Testvérvárosok u. 6.
4. Bulgárföldi Szolgáltatási Központ és Gondozóház 3534 Miskolc, Fazola u. 4.
5. Derűs Alkony Szolgáltatási Központ 3530 Miskolc, Arany János u. 37.
6. Észak-Kiliáni Szolgáltatási Központ és Gondozóház 3534 Miskolc, Kacsóh P. u. 8.
7. Hámori Szolgáltatási Központ 3517 Miskolc, Palota u. 26.
8. Hejőcsabai Szolgáltatási Központ 3508 Miskolc, Sütő J u. 6.
9. Segítő Kezek Szolgáltatási Központ 3527 Miskolc, Szondi Gy u. 50.
10. Szépkor Szolgáltatási Központ 3525 Miskolc, Mátyás k. u. 15.
11. Újgyőri Szolgáltatási Központ 3532 Miskolc, Andrássy Gy u. 10.
12. Vár-Sétány Szolgáltatási Központ 3535 Miskolc, Bartók B u. 7.
1.4. TÁLALÓKONYHA NÉLKÜLI TELJESÍTÉSI HELYEK
CSALÁDOK- ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA
1. Családok Átmeneti Otthona 3534 Miskolc, Kiss tábornok u. 84
2. Gyermekek Átmeneti Otthona 3515 Miskolc, Egyetem u. 1.
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15825304205
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Székely Henriett
A vevő profiljának címe: https://ekr.gov.hu 🌏

Hivatkozás
További információk
1. Az EKR használatához, így az ajánlat elkészítéséhez és benyújtásához az arra jogosult személy részéről történő regisztráció szükséges (424/2017. Korm. rend. 6. § (1) bek.).
2. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas
3. A magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be az ajánlat.
4. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § szerint teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. A Kbt. 71. § (6) bek. alapján amennyiben a hiánypótlás során új gazdasági szereplőt vonnak be az eljárásba, és ezen új gazdasági szereplőre tekintettel szükséges újabb hiánypótlás kibocsátása, Ajánlatkérő ezen új gazdasági szereplő vonatkozásában egy alkalommal rendel el hiánypótlást.
Többet mutasson
5. Ajánlattevőnek a jogszabályokban, a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania.
6. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 66. § (2), (6) bek., a Kbt. 65. § (7) bek. és a Kbt. 67. § (4) bek. szerinti nyilatkozatokat, valamint a Kbt. 66. § (6) bek. és Kbt. 65. § (7) bek. tekintetében nemleges tartalmú nyilatkozatot is. A Kbt. 66. § (5) bekezdés alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amelyen ajánlattevő feltünteti a Kbt. 68. § (4) bek. szerinti összes adatot. A 424/2017. Korm.rend.11. § (1) bek. alapján az EKR-ben biztosított űrlap megfelelő kitöltésével kell a felolvasólapot az ajánlathoz benyújtani.
Többet mutasson
7.Az ajánlattevő nem tehet többváltozatú (alternatív) ajánlatot.
8. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásába bevont (kapacitást nyújtó) gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselő aláírási címpéldányát - amennyiben az az adott gazdasági szereplő esetében értelmezhető - vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti aláírás mintáját. Amennyiben az aláíró meghatalmazott, a meghatalmazást és közjegyzői-, vagy amennyiben a jogszabály megengedi, a 2006. évi V. törvény 9.§ (1) bekezdés szerinti aláírás mintáját is csatolni kell. Azon gazdasági szereplők esetében, ahol az aláírás címpéldány nem értelmezhető, csatolni szükséges a gazdasági szereplő nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselőjének aláírás mintáját, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalva. Külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ezeknek megfeleltethető dokumentumot (amennyiben ilyen dokumentum az adott országban nem ismert, teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt aláírás-minta csatolása szükséges). Amennyiben a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló személye különböző, a kötelezettségvállaló aláírását is tartalmazó, legalább teljes bizonyító erejű okiratba foglalt meghatalmazást is csatolni kell.
Többet mutasson
9. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, a Kbt. 81. § (4)-(5) bek-ben és a Kbt. 69. § (6) bek-ben foglaltak alkalmazására.
10. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2a) bekezdés szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat. Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35.§ (1)-(7) bek.irányadók. Közös ajánlat esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást.
Többet mutasson
11. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama:az ajánlattételi határidő lejártától számítva 30 nap.
12. Az ajánlattevőknek az ajánlat összeállítása során figyelemmel kell lenniük a Kbt. 41./A. § (1) bekezdésében foglaltakra.
13. Ajánlattevőnek ajánlatában titoktartási, üzleti titokról szóló, a 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átláthatósági és adatszolgáltatási nyilatkozatot kell tennie.
15. A közbeszerzési dokumentumokat ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban, megnevezett alvállalkozónak elektronikus úton el kell érnie, az ajánlattételi határidő lejártáig (Kbt. 57. § (2) bek.).
16. Az eljárásban FAKSZ: Dr. Herbák Henrietta; lajstromszáma 00506; székhelye: 1029 Bp, Toldi u. 7; E-mail címe: h.herbak@gmail.com .
17. A közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók.
18. Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
19. Ajánlatkérő projekttársaság létrehozását kizárja mind ajánlattevő, mind közös ajánlattevők vonatkozásában.
20. Ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi fordítását elfogadja.
21. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
22. Ajánlatok EKR-en keresztül történő benyújtásához kötelezően alkalmazandó formátum: olvasható és nem szerkeszthető .pdf; .zip; .rar.
23. Az ajánlatkérő az EKR-ben elektronikus úton tett nyilatkozatot benyújtó személy képviseleti jogának és a közös ajánlattevőkre vonatkozó képviseleti jog megfelelőségét a Kbt. 35. § (2a) bekezdés, a Kbt.41/A. § (4) bekezdés és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdés alapján vizsgálja.
Többet mutasson
24. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell minden költséget, amely az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban megjelöltek teljesítéséhez szükséges.
25. Ajánlattevőnek ajánlatában csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Többet mutasson
26. Ajánlatkérő eredményhirdetést nem tart, ajánlattevőket az EKR-ben a Kbt. 79. § (2) bekezdése szerint írásban értesíti az eljárás eredményéről.
27. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 131. § (6) bek.ben rögzítetteknek megfelelően az Ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség [Kbt. 131. § (5) bekezdés szerinti] időtartama alatt köteles megkötni, azzal, hogy a szerződés nem köthető meg - a Kbt. 131. § (8) bekezdésében rögzített esetek kivételével - az írásbeli összegezés megküldése napját követő 10 napos időtartam lejártáig.
Többet mutasson
28. Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárása vonatkozásában nem teszi lehetővé részajánlatok tételét. A beszerzés részekre bontása ellentétes lenne a gazdasági és műszaki ésszerűséggel. A közbeszerzési dokumentumok vonatkozó, műszaki követelményeket tartalmazó rendelkezései alapján is megállapítható, hogy a feladatok sem műszakilag, sem gazdaságilag nem választhatóak külön, műszakilag különösen az ajánlatkérő által a teljesítéshez biztosított 1 db főzőkonyha nyertes által történő kötelező használatára tekintettel, amely több ajánlattevő között nem megosztható. A teljesítés azonos étkeztetéseket foglal magába, így azok szétbontása a műszaki ésszerűséggel ellentétes, továbbá indokolatlanul megnövelné ajánlatkérő gazdasági-adminisztratív terheit is.
Többet mutasson
29. Ajánlatkérő az M1, M2, M3, SZ1, SZ2 alkalmasság feltételeit és igazolásait a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § -155. §-a szerint.
Forrás: OJS 2022/S 123-350925 (2022-06-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-05)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 159 451 890 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2022-09-05 📅
Közzététel dátuma: 2022-09-09 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 174-493596
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 123-350925
HL-S szám: 174

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-08-30 📅
Név: Kórház- és Menzaétkeztetés Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27449192241
Postacím: Markó Utca 1/B. II. em. 19.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1055
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303332239 📞
E-mail: kempalyazat@gmail.com 📧
A beszerzés teljes értéke: 2 159 451 890 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4

Hivatkozás
További információk
Ajánlattevők neve, címe, adószáma:
Ajánlattevő neve: Eatrend Arrabona Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 9024 Győr Hunyadi Utca 14. A. épület
Adószáma: 11130967-4-08
Ajánlattevő neve: Prizma-Junior Közétkeztetési Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 2209 Péteri Bereki Utca 30.
Adószáma: 10929764-2-13
Ajánlattevő neve: Kórház- és Menzaétkeztetés Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1055 Budapest Markó Utca 1/B. II. em. 19.
Aószáma: 27449192-2-41
Ajánlattevő neve: Hungast Vital Kft.
Székhelye: 1119 Budapest Fehérvári Út 85.
Adószáma: 10798274-2-44
Forrás: OJS 2022/S 174-493596 (2022-09-05)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Szociális étkeztetés
Hivatkozási szám: EKR000724212022
Rövid leírás:
„Szociális étkeztetés” tárgyú a Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pontja szerinti közbeszerzési eljárás. A közbeszerzési dokumentumokban részletesen nevesítettek szerint szociális intézményekben az intézmények idős gondozottai, ellátottjai számára közétkeztetés biztosítása (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) az adott szociális intézményben helyben vagy elvitelre vagy házhoz szállítással vállalkozási szerződés keretében, valamint családok és gyermekek átmeneti otthonában gyermekek és szülők részére közétkeztetés biztosítása (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna, vacsora) helybeni étkezéssel. A házhozszállítást nyertes ajánlattevő biztosítja. Az ételek minőségének meg kell felelni a 37/2014. (IV.30.) EMMI rendeletben meghatározottaknak és a 68/2007. (VII.26.) FVM-EÜM-SZMM rendeletben, valamint a 852/2004/EK rendelet az élelmiszerhigiéniáról rendeletben foglaltaknak. IDŐSOTTHONOK: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 500 (ebből 65 diétás), tízórai 500 (ebből 65 diétás), ebéd 500 (ebből 65 diétás), uzsonna 500 (ebből 65 diétás), vacsora 500 (ebből 65 diétás) adag. GONDOZÓHÁZAK: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 40, tízórai 40, ebéd 40, uzsonna 40, vacsora 40 adag. SZOLGÁLTATÁSI KÖZPONTOK helybeni étkeztetés hétfőtől-péntekig: ebéd 70 adag (ebből 15 diétás); elvitellel hétfőtől-szombatig: ebéd 260 adag; házhoz szállítással hétfőtől-szombatig ebéd: 320 adag, hétfőtől-vasárnapig: reggeli 10, ebéd 10, vacsora 10 adag. CSALÁDOK- és GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA: helybeni étkeztetés hétfőtől-vasárnapig: reggeli 30, tízórai 20, ebéd 25, uzsonna 20, vacsora 30 adag. Feladat az étkezési igénylések, a rendelések és a teljesítések folyamatos nyilvántartása teljesítési helyenként Nyertes ajánlatevő feladata a diétás étkezés biztosítása. A diétás étkezést elsősorban az 1169/2011/EU (2011. X. 25.) Európai Parlamenti és Tanácsi Rendelet II. mellékletében felsorolt allergiát vagy intoleranciát okozó anyagok vonatkozásában szükséges alkalmazni. A diétás étkezésnél a Különleges táplálkozási célú élelmiszerekről szóló 36/2004. (IV. 26.) ESZCSM együttes rendeletben előírtak is irányadók. Az ételek szállítását az Élelmiszerhigiéniáról szóló 852 /2004 EK illetve az Állati eredetű élelmiszerek higiéniájáról szóló 853/2004 EK rendeletekben meghatározottak szerint kell megoldani. Az ételek melegen tartása a Vendéglátó-ipari termékek előállításának és forgalomba hozatalának élelmiszer-biztonsági szabályairól szóló 62/2011. (VI.30.) rendelet 19. §-a szerint kell történjen. Az ételszállítás adagszámainak igazolásaként szállítójegyzéket kell alkalmazni, amely tartalmazza a jogszabályi előírások szerinti adattartalmat. Nyertes ajánlattevőt a személyes adatok vonatkozásában titoktartási kötelezettség terheli, illetve köteles a vonatkozó hazai és európai uniós szabályozások betartására. Az ajánlatban csatolni kell szakmai ajánlatként a beárazott ártáblázatot (tételes ártábla) cégszerűen aláírt pdf formátumban. A tételes ártáblában meg kell adni a nyersanyagnorma összegét is (nettó Ft/adag). Nyertes ajánlattevőnek legkésőbb a szerződés aláírásakor be kell mutatni felelősségbiztosítását a közétkeztetési szolgáltatás teljes egészére kiterjedő, 200 000 000,- Ft/év és 100 000 000,- Ft/káresemény mértékű, közétkeztetési szolgáltatások ellátására szóló biztosítási kötvény másolatát és a biztosító által kiállított eredeti fedezetigazolást. Nyertes ajánlattevő köteles a felelőségbiztosítást a szerződés teljes időtartama alatt fenntartani. A fenti adagszámok tájékoztató jellegűek, a ténylegesen megrendelt és szolgáltatott mennyiségek alapján történik a szerződéstervezetben foglaltak szerint. A megadott, normál étkezésre vonatkozó, várható mennyiségektől +/-15 % (összesen 30 %) mennyiségi eltérés lehetséges, a diétás étkezések tekintetében +/-15 % (összesen 30 %) mennyiségi eltérés lehetséges.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Élelmezési szolgáltatások egyéb vállalatok és intézmények számára 📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 2 159 451 890 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000724212022/1
A beszerzés leírása:
Közétkeztetési feladatok, valamint ezen szolgáltatáshoz kapcsolódó főzőkonyha és tálalókonyhák üzemeltetése, ételhulladék begyűjtésével és szakszerű elszállításával bérleti elemekkel vegyes vállalkozási szerződés keretében. Az ételek mennyiségi és minőségi átvétele az Ajánlatkérő tálalókonyháin az intézményekben érzékszervi vizsgálattal történik. Mennyiségi hiány, vagy minőségi hiba észlelése esetén az ellátott intézmény vezetője, vagy az általa kijelölt személy az átadás-átvételkor a hibát haladéktalanul jelzi nyertes ajánlattevő részére. Az ételek átadása és átvétele ételkísérőjeggyel történik a mennyiség és minőség megfelelőségének feltüntetésével.   Nyertes ajánlattevő feladata továbbá a szolgáltatás ellátásával összefüggésben a rovar és rágcsálóirtás elvégzése a jogszabályi feltételeknek megfelelően, a takarítási, vagyon- és tűzvédelmi feladatok ellátása, élelmiszer biztonságra vonatkozó irányítási rendszer működtetése, valamint a szükséges árubeszerzések, ételkészítési és kiszállítási feladatok megszervezése. Az elkészített ételek egyes teljesítési helyekre történő szállítása valamint „szociális étkezés – házhoz szállítással” étkezési forma esetén az ellátottak részére történő kiszállítása nyertes feladata. A Szolgáltatási Központokban biztosított szociális étkezés formája: helyben fogyasztva/elvitellel/házhoz szállítással. A megrendelt mennyiség szerinti szolgáltatást az alábbi helyszíneken kell teljesíti legkésőbb a megjelölt kiszállítási időpontokban: IDŐSOTTHONOK Reggeli, tízórai: 06:30-07:30 Ebéd, uzsonna: 10:00-11:00 Vacsora: 16:00-17:00 GONDOZÓHÁZAK Reggeli, tízórai: 06:30-07:30 Ebéd, uzsonna: 10:00-11:00 Vacsora: 16:00-17:00 SZOLGÁLTATÁSI KÖZPONTOK Ebéd 10:00-11:00 CSALÁDOK, GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA: Reggeli, tízórai: 06:30-07:00 Ebéd, uzsonna: 10:00-11:00 Vacsora: 16:00-17:00 Étkezési igény leadása A főzőkonyha részére az étkezési igény leadása a QuadroByte Zrt programjain keresztül lehetséges: Idősotthonok QB-Osztályos modul Gondozóházak QB-Osztályos modul Szolgáltatási Központok QB-Élelem Az étkezési igény leadásának határideje: Heti tervezett adagszám: megelőző hét szerda 09:00 óráig Napi adagszám: az előző héten leadott tárgyheti igény tárgynapot megelőző nap 9:00 óráig módosítható (lemondás, pótigény) Rendkívüli módosítás: tárgynapon 9:00 óráig a főzőkonyhával emailben történt egyeztetést követően a QB programban utólagos módosítással További előírások: Vállalkozó dietetikus bevonásával köteles előkészíteni két hétre szóló étlapot, előzetesen egyeztetni, véleményeztetni szükséges az intézmény vezető ápolójával. A kiemelt ünnepekhez méltó és hagyományoknak megfelelő ételek biztosítása: Újév (1 nap)., Farsang (1 nap), Húsvét (4 nap), Karácsony (3 nap), Szilveszter (1 nap) Zöldségek szervírozása megpucolva, ha szükséges aprítva. Hetente 2 alkalommal meleg reggeli, 3 alkalommal meleg vacsora biztosítása. A napi ellátotti létszámra megrendelt adagonként további 3 dl/fő (üres) köménymagleves, a napi adagon felül + 3 dl/fő (normál cukros vagy cukormentes) tea, valamint a június 1-augusztus 31. közötti nyári időszakban +3 dl/fő limonádé biztosítása. A naponta biztosítandó kenyér és pékáru adag: minimum 25 dkg/fő. A tea melegen tartó önadagolós badellában történő biztosítása. Legalább hetente egyszer (csütörtökön) helyben frissen dagasztott és sütött kelt kalács biztosítása. Friss, idényjellegű gyümölcs mindennap kell, hogy szerepeljen a tízórai részeként. A szerződés időtartama 24 hónap, amely a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rend. 4. § (3) bekezdés alapján további 24 hónappal meghosszabbítható. Ajánlatkérő jogosult a szerződést a nyertes ajánlattevőnek címzett, legkésőbb a szerződés határozott időtartama megszűnését megelőző 30. napig közölt egyoldalú írásbeli jognyilatkozattal, legfeljebb további 24 hónappal meghosszabbítani. Ajánlatkérő a szolgáltatás ellátásához a közbeszerzési dokumentumban szerepeltetett 1 db főzőkonyhát és 3 db tálalókonyhát, azok meglévő felszerelési eszközeivel (ingóságaival) és kapcsolódó helyiségeivel együtt nyertes ajánlattevő rendelkezésére bocsátja bérleti jogviszony keretében. Bérleti díj: 25.000 Ft/hó. Nyertes ajánlattevő köteles a rendelkezésére bocsátott a bérlet tárgyát képező helyiségeket használni, azokat a megkötött szerződésnek, a jogszabályi és hatósági előírásoknak megfelelően működtetni, üzemeltetni, a rezsi költséget megfizetni. Nyertes ajánlattevő a bérleti díj összegét, havonta előre, számla ellenében a számlán szereplő fizetési határidőben köteles megfizetni ajánlatkérőnek. A Családok- és Gyermekek átmenti otthona teljesítési helyeken nincs tálalókonyha. Ajánlatkérő az élelmezési ellátás minőségi követelményeknek való megfelelését próbaszerűen, bármikor szakértővel ellenőrizheti. A szolgáltatást legkésőbb a szerződés mindkét fél általi aláírását követő 5 napon belül meg kell kezdeni és azt a szerződés hatálya alatt folyamatosan kell teljesíteni.
Többet mutasson
További információk:
1.) Értékelési szempontok: 1. Mindösszesen ajánlati ár (nettó Forintban megadva) Súlyszám: 85. A mindösszesen ajánlati ár a reggeli, tízórai, ebéd, ebéd házhoz szállítással, uzsonna, vacsora, diétás reggeli, diétás tízórai, diétás ebéd, diétás ebéd házhoz szállítással, diétás uzsonna, diétás vacsora nettó Ft/adag ajánlati árai összege. Ezen összeget kell a felolvasólapon feltűntetni mindösszesen ajánlati árként. 2. Ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termékek legalább 20 %-os aránya a beszállított élelmiszerek között (igen/nem) Súlyszám: 5 Igen megajánlása esetén, nyertes ajánlattevő köteles minden teljesítési év utolsó hónapja 20. napjáig nyilatkozni arról, hogy a beszállított élelmiszerek között az ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó termékek aránya százalékban kifejezve mennyi. A nyilatkozatot alá kell támasztani nyertes ajánlattevő a szerződés tárgya teljesítéséhez kapcsolódó tárgyévi élelmiszer beszerzések számlái illetve adásvételi szerződései alapján készült kimutatással, amelyből egyértelműen ki kell derülnie és amelynek alá kell támasztania a nyilatkozatban szereplő százalékos értéket. 3. Valamennyi beszerzett termék összértékéből a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek és helyi élelmiszer termékek összesített aránya vonatkozásban meghatározott 60 % aránynál kedvezőbb (nagyobb) arányú vállalás (%-ban megadva; min. 0 %, max. 40 %) Súlyszám: 5. Nyertes ajánlattevő köteles minden teljesítési év utolsó hónapja 20. napjáig nyilatkozni arról, hogy valamennyi beszerzett termék összértékéből a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékek és helyi élelmiszer termékek összesített aránya vonatkozásban jogszabályban meghatározott aránynál kedvezőbb (nagyobb) arányú vállalásaránya százalékban kifejezve mennyi. A nyilatkozatot alá kell támasztani nyertes ajánlattevő a szerződés tárgya teljesítéséhez kapcsolódó tárgyévi élelmiszer beszerzések számlái illetve adásvételi szerződései alapján készült kimutatással, amelyekből egyértelműen ki kell derülnie és amelynek alá kell támasztania a nyilatkozatban szereplő százalékos értéket. A megajánlásnál figyelemmel kell lenni arra, hogy 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből kell, hogy származzon. 4. Fogyasztói visszajelzési rendszer bevezetése oly módon, hogy a szolgáltatást igénybe vevőnek dokumentált módon véleménynyilvánításra, visszajelzésre van lehetősége (igen/nem) Súlyszám: 5. Nyertes ajánlattevőnek a fogyasztói visszajelzési rendszert a szerződéskötésig kell benyújtania. Igen megajánlása esetén, a nyertes ajánlattevő köteles a szerződéskötés napjáig ajánlatkérő részére benyújtani a fogyasztói visszajelzési rendszerét. A fogyasztói visszajelzési rendszernek megfelelőnek kell lennie ahhoz, hogy az idős ellátottak képesek legyen véleménynyilvánításra, visszajelzésre (pl. kérdőívek írásban betűméret nagysága olvasható méretű legyen idősek számára; szükség szerint szóbeli véleménynyilvánításra legyen lehetőség a már írni nehezítetten képes idősek számára, annak jegyzőkönyvezése). Nyertes ajánlattevő a fogyasztói visszajelzések összesített eredményeiről negyedévente -a negyedévet követő hónap 20. napjáig - írásban tájékoztatja ajánlatkérőt. A fogyasztói visszajelzési rendszernek alkalmasnak kell lennie arra, hogy az ellátottak véleménye alapján az étrendre is kihatással lehessen. Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont. Az ajánlatok értékelése során a pontszámok megadása a legkedvezőbb értékhez fordított arányosítással (1. értékelési szempont), egyenes arányosítással (3. értékelési szempont) 0-100 pont között. A legkedvezőbb ajánlat kapja a maximális 100 pontot, a többi ajánlat a legkedvezőbb ajánlathoz viszonyítva arányosan kevesebb pontot kap. ) Az ajánlatok értékelése során a pontszámok megadása a 2. és 4. értékelési szempont esetében: pontozás módszere. Amennyiben ajánlattevő a 2., 4. értékelési szempontra igen megajánlást tesz, úgy 100 pontot kap. Amennyiben ajánlattevő a 2., 4. értékelési szempontra nem megajánlást tesz, úgy 0 pontot kap. Kizárólag „igen” vagy „nem” érték ajánlható. Ajánlatkérő a pontozást a kerekítés szabályai szerint két tizedes jegyig végzi el. Az egyes értékelési szempontokra elért pontok a megadott súlyszámokkal kerülnek felszorzásra, majd ajánlatonként összeadásra. Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő, amelynek összpontszáma a legnagyobb. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az értékelési szempontok 1. pontja esetében a legalacsonyabb értéket, a 3. pontja esetében a legmagasabb értéket tekinti a legkedvezőbb ajánlatnak. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb ajánlatot tette és ajánlata érvényes. Pontszám egyenlőség esetén az 1. értékelési szempontra adott alacsonyabb ajánlati ár jelenti az előnyösebb ajánlatot. Ajánlatkérő az értékelési szempontok 3. pontja esetében a megjelölt érték szerinti ajánlatokat kér. A Kbt. 77. § (1) bekezdés alapján az ajánlatkérő a 40 %-nál és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. 2.)Ajánlatkérő szerződéses feltételként előírja, hogy 2022. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 60 százaléka, 2023. január 1-jétől legalább a beszerzett termékek összértékének 80 százaléka a közétkeztetési rövid ellátási láncban beszerzett termékekből, illetve a helyi élelmiszer termékekből kell, hogy származzon, kivéve amennyiben ajánlattevő 3. értékelési szempontra tett ajánlata a 80 %-tól kedvezőbb (magasabb).
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: A követett szociális cél: Egyéb
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Főzőkonyha
Postacím: Szentpéteri
kapu
101
Irányítószám: 3526
Város: Miskolc
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
A szerződés időtartama 24 hónap, amely a 676/2020. (XII. 28.) Korm. rend. 4. § (3) bekezdés alapján további 24 hónappal meghosszabbítható. Ajánlatkérő jogosult a szerződést a nyertes ajánlattevőnek címzett, legkésőbb a szerződés határozott időtartama megszűnését megelőző 30. napig közölt egyoldalú írásbeli jognyilatkozattal, legfeljebb további 24 hónappal meghosszabbítani.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

A szerződés odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-08-30 📅
Cím: Szociális étkeztetés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/503232 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 12 191 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000724212022/6146
Az ajánlattevő fél vezetője
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert
Leírás:
ételhulladék elszállítása, kommunális hulladék elszállítása, rovar és rágcsálóírtás, vagyon- és tűzvédelmi feladatok, ételszállítási részfeladatok
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 24 500 000 HUF 💰
Arány (%): 1
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
ételhulladék elszállítása, kommunális hulladék elszállítása, rovar és rágcsálóírtás, vagyon- és tűzvédelmi feladatok, ételszállítási részfeladatok
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A vállalkozó neve és címe
Név: Kórház- és Menzaétkeztetés Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27449192241
Postacím: Markó Utca 1/B. II. em. 19.
Postai irányítószám: 1055
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kempalyazat@gmail.com 📧
Telefon: +36 303332239 📞

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni: Nem követelmény.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő előleget nem biztosít. Késedelmes fizetés esetén ajánlatkérő a Ptk-ban meghatározott (6:155. § (1) bek.) mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot fizet. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. Nyertes ajánlattevő - teljesítés igazolás alapján - havonta 1 db számlát jogosult benyújtani, az ajánlat részeként csatolt táblázatban szereplő egységárak és a ténylegesen nyújtott szolgáltatás (adagszámok) alapján. A vállalkozó által kiállított vállalkozói díjról szóló számla a ténylegesen igénybe vett étkezési adagszámok alapján készül oly módon, hogy az külön tartalmazza a tényleges nyersanyagköltséget. A számlához a teljesítésigazolást csatolni kell. A teljesítésigazolásnak részletesen tartalmaznia kell a teljesített adagszámokat élelmezés típusonként.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A Ptk. 6:186 § (1) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő kötelezi magát, hogy - olyan okból, amelyért felelős - késedelme esetén kötbért fizet. Késedelmes teljesítés esetén a kötbér mértéke a kiszállítási legkésőbbi időpontokhoz képest nyertes ajánlattevő 60 percet elérő késedelme esetén minden késedelmes 10 perc után, a késedelembe esés időpontjától a tényleges teljesítés időpontjáig a késedelemmel érintett adag nettó egységárának (az adagra eső teljes nettó vállalkozói díj) 10 %-a, szorozva a késedelemmel érintett adagok számával, de legfeljebb 30 %. A Ptk. 6:186 § (1) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő kötelezi magát, hogy - olyan okból, amelyért felelős - a szerződés meghiúsulása esetén kötbért fizet. A meghiúsulási kötbér mértéke 15.000.000 Forint. A meghiúsulási kötbér összegébe a késedelmi kötbér összege beszámít. Részletes feltételeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződés tartalmazza.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény
Nemzeti nyilvántartási szám: 15825304205
Postacím: Arany János Utca 37.
Postai irányítószám: 3530
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Székely Henriett
E-mail: gazdasagi@meszegyi.hu 📧
Telefon: +36 46401634 📞
Fax: +36 46562277 📠
URL: https://www.meszegyi.hu 🌏
Csoportvezető

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § -155. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el

Változások
Egyéb kiegészítő információk
Felek között 2022. augusztus 30. napján vállalkozási szerződés jött létre „Szociális étkeztetés” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként. Vállalkozó 2024. január 25. napján érkeztetett kérelmében a szerződés szerinti nyersanyagnorma díja megemelését kérte a szerződés 3.11 pontjára hivatkozással. 3.11. Felek megállapodnak abban, hogy a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjára tekintettel Vállalkozó a 2023. évtől kezdődően minden év január 31-ig jogosult Megrendelőnél kezdeményezni a nyersanyagköltség módosítását, legfeljebb a KSH által közzétett szakági árindex KSH oldalán közzétett vonatkozó adat mértékével. Megrendelő a kezdeményezés kézhezvételét követő 15 napon belül elbírálja azt. Megrendelő jóváhagyása esetén, a jóváhagyást követő hónap első napjától érvényesítheti Vállalkozó a módosult vállalkozói díjat. Központi Statisztikai Hivatal „ Fogyasztóiár-indexek a kiadások részletes csoportjai szerint” kimutatás szerinti szakági ráta a 2023. évre 10,6 %, azaz Tíz egész hat tized százalék. Fentiekre tekintettel a szerződésmódosulás: SZERZŐDÉSMÓDOSULÁS 4. Az 1. pontban rögzített szerződés 3.4 és 3.6 pontja az alábbiak szerint módosul, figyelemmel a szerződés 3.11 pontjára tekintettel a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjára: 3.4 A szerződés tárgyát képező szolgáltatás vállalkozói díja az 1. sz. szerződésmódosulás 3. sz. mellékletében rögzített egységárak + ÁFA. 3.6 Vállalkozó – a Megrendelő által kiállított teljesítési igazolás alapján - havonta 1 db számlát jogosult benyújtani, a teljesítés tárgy hónapját követő hónap utolsó napjáig, az 1. sz. szerződésmódosulás 3. sz. mellékletében szereplő egységárak és a ténylegesen igénybe vett adagszámok alapján. A számlának tételesen tartalmaznia kell a vállalkozói díjat (nettó Forint+ÁFA/adag), valamint a nyersanyagnorma összegét (nettó Ft/adag).
Többet mutasson
A változtatás fő oka: other
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0001
Új érték
Szöveg:
Módosulás időpontja, az aláírás napja: 2024.02.29 Módosulás értéke: 17 773 280 Forint Szerződés értéke a módosulást követően: 2 159 451 890 Forint + 17 773 280 Ft Módosulást megelőző időtartam: 18 hónap Módosulást követő időtartam: 6 hónap Felek között 2022. augusztus 30. napján vállalkozási szerződés jött létre „Szociális étkeztetés” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) Harmadik része szerinti nyílt közbeszerzési eljárás eredményeként. Vállalkozó 2024. január 25. napján érkeztetett kérelmében a szerződés szerinti nyersanyagnorma díja megemelését kérte a szerződés 3.11 pontjára hivatkozással. 3.11. Felek megállapodnak abban, hogy a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjára tekintettel Vállalkozó a 2023. évtől kezdődően minden év január 31-ig jogosult Megrendelőnél kezdeményezni a nyersanyagköltség módosítását, legfeljebb a KSH által közzétett szakági árindex KSH oldalán közzétett vonatkozó adat mértékével. Megrendelő a kezdeményezés kézhezvételét követő 15 napon belül elbírálja azt. Megrendelő jóváhagyása esetén, a jóváhagyást követő hónap első napjától érvényesítheti Vállalkozó a módosult vállalkozói díjat. Központi Statisztikai Hivatal „ Fogyasztóiár-indexek a kiadások részletes csoportjai szerint” kimutatás szerinti szakági ráta a 2023. évre 10,6 %, azaz Tíz egész hat tized százalék. Fentiekre tekintettel a szerződésmódosulás: SZERZŐDÉSMÓDOSULÁS 4. Az 1. pontban rögzített szerződés 3.4 és 3.6 pontja az alábbiak szerint módosul, figyelemmel a szerződés 3.11 pontjára tekintettel a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontjára: 3.4 A szerződés tárgyát képező szolgáltatás vállalkozói díja az 1. sz. szerződésmódosulás 3. sz. mellékletében rögzített egységárak + ÁFA. 3.6 Vállalkozó – a Megrendelő által kiállított teljesítési igazolás alapján - havonta 1 db számlát jogosult benyújtani, a teljesítés tárgy hónapját követő hónap utolsó napjáig, az 1. sz. szerződésmódosulás 3. sz. mellékletében szereplő egységárak és a ténylegesen igénybe vett adagszámok alapján. A számlának tételesen tartalmaznia kell a vállalkozói díjat (nettó Forint+ÁFA/adag), valamint a nyersanyagnorma összegét (nettó Ft/adag).
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 073-217966 (2024-04-10)