A közbeszerzési eljárás tárgya 8 Tolna megyei város részére, az általuk megjelölt, előzetesen leegyeztetett, városonként egy projekt vonatkozásában a műszaki dokumentáció elkészítése a TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú projekt keretein belül az alábbiak szerint: Részek száma, elnevezése: 1 - Bátaszék - Szociális alapszolgáltatások fejl. 2 - Bonyhád - Kerékpárút építés és rekonstrukció 3 - Dombóvár - Szigeterdő turisztikai fejlesztése 4 - Dunaföldvár - Belterületi csapadékvíz elvezetés 5 - Gyönk - Csapadékvíz elvezetés II. és III. ütem 6 - Nagymányok - Iparterület infrastruktúra fejlesztés 7 - Simontornya - Vízelvezető-hálózat fejlesztése 8 - Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása - Engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése (szükség szerint környezetvédelmi és régészeti munkarészek, kapcsolódó műtárgyak, közművek tervezése, mennyiségszámítás, árazatlan és árazott költségvetési kiírás), - A szükséges engedélyek megszerzése, illetve az ehhez szükséges hatósági eljárásokban való közreműködés, - szükség szerint kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása. A részletes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció részét képező tervezési program tartalmazza. Az elkészült tervek esetében a Tolna Megyei Önkormányzat korlátlan időtartamra, teljes körű, korlátozás nélküli, harmadik személyeknek átengedhető és harmadik személyekkel együttesen gyakorolható felhasználási jogot szerez. Az építési engedélyek a települési önkormányzatok nevére kerülnek kiadásra. A Tervező főbb feladatai: Tervező feladatát a 191/2009.Kr., a 312/2012.Kr., a 2015. évi CXLIII. tv foglaltaknak, valamint a 322/2015.Kr., a 219/2004. Kr., a 275/2013.Kr. előírásainak megfelelően köteles ellátni. A terveknek a vonatkozó műszaki szabványokban foglaltaknak, és a MÉK Útmutató az építészeti-műszaki dokumentáció tartalmi és formai követelményeiről és az MMK - Építési engedélyezési és építési műszaki kivitelezési tervdokumentációk tartalmi és forma követelményei című szabályzatában foglaltaknak kell megfelelni. A fentiek tájékoztató jellegű adatok, részletes feltételek a KD-ben.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-06-17.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-05-17.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-05-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000671042021
Rövid leírás:
“A közbeszerzési eljárás tárgya 8 Tolna megyei város részére, az általuk megjelölt, előzetesen leegyeztetett, városonként egy projekt vonatkozásában a...”
Rövid leírás
A közbeszerzési eljárás tárgya 8 Tolna megyei város részére, az általuk megjelölt, előzetesen leegyeztetett, városonként egy projekt vonatkozásában a műszaki dokumentáció elkészítése a TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú projekt keretein belül az alábbiak szerint:
8 - Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása
- Engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése (szükség szerint környezetvédelmi és régészeti munkarészek, kapcsolódó műtárgyak, közművek tervezése, mennyiségszámítás, árazatlan és árazott költségvetési kiírás),
- A szükséges engedélyek megszerzése, illetve az ehhez szükséges hatósági eljárásokban való közreműködés,
- szükség szerint kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása.
A részletes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció részét képező tervezési program tartalmazza.
Az elkészült tervek esetében a Tolna Megyei Önkormányzat korlátlan időtartamra, teljes körű, korlátozás nélküli, harmadik személyeknek átengedhető és harmadik személyekkel együttesen gyakorolható felhasználási jogot szerez. Az építési engedélyek a települési önkormányzatok nevére kerülnek kiadásra.
A Tervező főbb feladatai: Tervező feladatát a 191/2009.Kr., a 312/2012.Kr., a 2015. évi CXLIII. tv foglaltaknak, valamint a 322/2015.Kr., a 219/2004. Kr., a 275/2013.Kr. előírásainak megfelelően köteles ellátni. A terveknek a vonatkozó műszaki szabványokban foglaltaknak, és a MÉK Útmutató az építészeti-műszaki dokumentáció tartalmi és formai követelményeiről és az MMK - Építési engedélyezési és építési műszaki kivitelezési tervdokumentációk tartalmi és forma követelményei című szabályzatában foglaltaknak kell megfelelni.
A fentiek tájékoztató jellegű adatok, részletes feltételek a KD-ben.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
“1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv...”
További információk
1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig köteles az engedélyezési terveket elkészíteni és a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 120. napig a szükséges engedélyeket megszerezni. A kiviteli tervek elkészítése: az engedély hatóság általi kiállítását követő 30. napig.
2./ II.2.5) pont esetében:
- Adható pontszámok alsó és felső határa: 0-100
- Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat:
- Ajánlati ár (nettó Ft):
Az ár értékelési részszempont esetében: a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatósági útmutató szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
- A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges, tervezésben szerzett többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap):
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a szakmai tapasztalat hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 36 hónap szakmai tapasztalat esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 36 hónap közötti szakmai tapasztalat esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max - P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 36 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 36 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja által adott lehetőség szerint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feladatok körében értékként tekinti a minél nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező tervező szakember bevonását, mellyel a tervezés szakmai minősége és a tervezési feladatok ellátásának szakmai színvonala emelhető. Ajánlatkérő egyértelműen rögzíti, hogy jelen minőségi értékelési részszempont tekintetében, hogy az alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében bemutatott szakember többlettapasztalatát értékeli és nem az azon felül bemutatott szakember tapasztalatát.
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő épület építéséhez és / vagy felújításához vagy egyéb magasépítési beruházáshoz kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
- Többletjótállás vállalása (minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a többletvállalás hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 24 hónap többletvállalás esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 24 hónap közötti többletvállalás esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max - P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 24 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 24 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Az értékelési szempontok szerinti vállalásokra vonatkozó előírások az AD-ben.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A közbeszerzési eljárás tárgya 8 Tolna megyei város részére, az általuk megjelölt, előzetesen leegyeztetett, városonként egy projekt vonatkozásában a...”
Rövid leírás
A közbeszerzési eljárás tárgya 8 Tolna megyei város részére, az általuk megjelölt, előzetesen leegyeztetett, városonként egy projekt vonatkozásában a műszaki dokumentáció elkészítése a TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú projekt keretein belül az alábbiak szerint:
“8 - Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása”
“- Engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése (szükség szerint környezetvédelmi és régészeti munkarészek, kapcsolódó műtárgyak, közművek tervezése,...”
Rövid leírás
- Engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése (szükség szerint környezetvédelmi és régészeti munkarészek, kapcsolódó műtárgyak, közművek tervezése, mennyiségszámítás, árazatlan és árazott költségvetési kiírás),
“- A szükséges engedélyek megszerzése, illetve az ehhez szükséges hatósági eljárásokban való közreműködés,”
“- szükség szerint kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása.”
“A részletes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció részét képező tervezési program tartalmazza.”
“Az elkészült tervek esetében a Tolna Megyei Önkormányzat korlátlan időtartamra, teljes körű, korlátozás nélküli, harmadik személyeknek átengedhető és...”
Rövid leírás
Az elkészült tervek esetében a Tolna Megyei Önkormányzat korlátlan időtartamra, teljes körű, korlátozás nélküli, harmadik személyeknek átengedhető és harmadik személyekkel együttesen gyakorolható felhasználási jogot szerez. Az építési engedélyek a települési önkormányzatok nevére kerülnek kiadásra.
“A Tervező főbb feladatai: Tervező feladatát a 191/2009.Kr., a 312/2012.Kr., a 2015. évi CXLIII. tv foglaltaknak, valamint a 322/2015.Kr., a 219/2004. Kr., a...”
Rövid leírás
A Tervező főbb feladatai: Tervező feladatát a 191/2009.Kr., a 312/2012.Kr., a 2015. évi CXLIII. tv foglaltaknak, valamint a 322/2015.Kr., a 219/2004. Kr., a 275/2013.Kr. előírásainak megfelelően köteles ellátni. A terveknek a vonatkozó műszaki szabványokban foglaltaknak, és a MÉK Útmutató az építészeti-műszaki dokumentáció tartalmi és formai követelményeiről és az MMK - Építési engedélyezési és építési műszaki kivitelezési tervdokumentációk tartalmi és forma követelményei című szabályzatában foglaltaknak kell megfelelni.
“A fentiek tájékoztató jellegű adatok, részletes feltételek a KD-ben.”
A rész elnevezése: Bátaszék - Szociális alapszolgáltatások fejl.
A rész száma: 1
Rövid leírás:
“1 - Bátaszék - Szociális alapszolgáltatások fejlesztése Bátaszéken”
“Szociális alapszolgáltatások fejlesztése Bátaszéken: Új, idősek nappali ellátását biztosító építmény létrehozása, melyben magasabb szükségletű (30 fő),...”
Rövid leírás
Szociális alapszolgáltatások fejlesztése Bátaszéken: Új, idősek nappali ellátását biztosító építmény létrehozása, melyben magasabb szükségletű (30 fő), illetve demens (10 fő) személyeket látnak el. Bontási tervdokumentáció, engedélyezési tervdokumentáció és kivitelezési tervdokumentáció készítendő.
Többet mutasson Többet mutasson (11) “A tárgyi, Bátaszék, Vörösmarty utca 8. szám (hrsz. 943) alatti épület jellegét tekintve többtraktusos, oldalhatáron álló, zártsorúan beépített terület, mely...”
Rövid leírás
A tárgyi, Bátaszék, Vörösmarty utca 8. szám (hrsz. 943) alatti épület jellegét tekintve többtraktusos, oldalhatáron álló, zártsorúan beépített terület, mely jelenlegi főbb helyiségei társalgók, ebédlő, vizesblokk, irodarész és tárolók, melyhez egy poroszsüveg mennyezetű pince tartozik. Jelenleg a pince használaton kívül van. A telek közel sík területen helyezkedik el. Az épület jelenleg használatban van.
“Az építményt a meglévő épületek elbontását követően az önkormányzati tulajdonú 943 hrsz. (kivett napközi otthon; 802 m2) és a megvásárolandó 944/1 hrsz....”
Rövid leírás
Az építményt a meglévő épületek elbontását követően az önkormányzati tulajdonú 943 hrsz. (kivett napközi otthon; 802 m2) és a megvásárolandó 944/1 hrsz. (kivett lakóház, udvar, gazdasági épület; 228 m2), 944/2 hrsz. (kivett udvar; 422 m2) ingatlanok együttesén kell létrehozni.
“- tervező feladatát képezi a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködés, a tervekkel kapcsolatosan érkező kérdések...”
Rövid leírás
- tervező feladatát képezi a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködés, a tervekkel kapcsolatosan érkező kérdések megválaszolása.
“A tervezési feladat részletes leírását a KD tartalmazza.”
Időtartam: 180 nap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-1.5.1-20-2021-00029
További információk:
“1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv...”
További információk
1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig köteles az engedélyezési terveket elkészíteni és a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 120. napig a szükséges engedélyeket megszerezni. A kiviteli tervek elkészítése: az engedély hatóság általi kiállítását követő 30. napig.
“2./ II.2.5) pont esetében:” Többet mutasson (25) “- Adható pontszámok alsó és felső határa: 0-100”
“- Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat:”
“- Ajánlati ár (nettó Ft):”
“Az ár értékelési részszempont esetében: a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra...”
További információk
Az ár értékelési részszempont esetében: a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatósági útmutató szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
“A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:”
“- a szakmai tapasztalat hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;”
“- a 36 hónap szakmai tapasztalat esetén az ajánlat 100 pontot kap;”
“- a 0 és a 36 hónap közötti szakmai tapasztalat esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.”
“P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max - P min) + P min”
“ahol:”
“P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma”
“P max: a pontskála felső határa”
“P min: a pontskála alsó határa”
“A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 36 hónap feletti megajánlás esetében is a...”
További információk
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 36 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 36 hónaphoz viszonyít.)
“A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.”
“Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja által adott lehetőség szerint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott...”
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja által adott lehetőség szerint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feladatok körében értékként tekinti a minél nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező tervező szakember bevonását, mellyel a tervezés szakmai minősége és a tervezési feladatok ellátásának szakmai színvonala emelhető. Ajánlatkérő egyértelműen rögzíti, hogy jelen minőségi értékelési részszempont tekintetében, hogy az alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében bemutatott szakember többlettapasztalatát értékeli és nem az azon felül bemutatott szakember tapasztalatát.
“A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő épület építéséhez és / vagy felújításához...”
További információk
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő épület építéséhez és / vagy felújításához vagy egyéb magasépítési beruházáshoz kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
“- Többletjótállás vállalása (minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)”
“- a többletvállalás hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;”
“- a 24 hónap többletvállalás esetén az ajánlat 100 pontot kap;”
“- a 0 és a 24 hónap közötti többletvállalás esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.”
“A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 24 hónap feletti megajánlás esetében is a...”
További információk
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 24 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 24 hónaphoz viszonyít.)
“Az értékelési szempontok szerinti vállalásokra vonatkozó előírások az AD-ben.”
A rész elnevezése: Bonyhád - Kerékpárút építés és rekonstrukció
A rész száma: 2
Rövid leírás:
“2 - Bonyhád - Kerékpárút építés és rekonstrukció Bonyhádon”
“I. sz. tervezési szakasz Bonyhád-Majos között:” Többet mutasson (17) “A tervezendő nyomvonal Bonyhád, Kossuth Lajos utca régi vásártéri útcsatlakozástól indul, a nyomvonal vége Majos település XIV. utcai útcsatlakozásnál ér...”
Rövid leírás
A tervezendő nyomvonal Bonyhád, Kossuth Lajos utca régi vásártéri útcsatlakozástól indul, a nyomvonal vége Majos település XIV. utcai útcsatlakozásnál ér véget. Ezen a nyomvonalon egy régi és rossz állapotban lévő szilárd burkolatú kerékpárútként kijelölt szakasz található. A kerékpárútként kijelölt burkolat szélessége jelenleg nem felel meg a kerékpárutak kialakítására vonatkozó Útügyi Műszaki Előírásoknak, még a gyalogos közlekedésre vonatkozó járda szélességi paramétereinek sem. A tervezendő kerékpárút nyomvonal végig külterületen haladna, az Önkormányzati kezelésben lévő Kossuth Lajos utca és a 6534. jelű Bonyhád-Dombóvár összekötő úttól elválasztott önálló kerékpárútként. A nyomvonal fele részben a 6534. jelű út jobb oldalán, tőle elválasztva haladna. Ezen a szakaszon az országos közút forgalma ANF=9257 j/nap. A közút forgalma jelentős, akár főúti forgalomnagyságnak is megfelelne. A Bonyhád és Majos között jelenleg is nagy a kerékpáros forgalom. A tervezés a vonatkozó e-ÚT 03.04.13: 2019 Kerékpározható közutak tervezése Útügyi műszaki előírás alapján készül.
“A tervezendő kerékpárút nyomvonal hossza: cca. 1300 fm.”
“A szakaszon egyedi műtárgyat/hidat nem kell létesíteni.”
“II. sz. tervezési szakasz Majos-Nagymányok között:”
“A tervezendő nyomvonal csatlakozna az I. tervezési szakaszhoz és annak folytatásaként Nagymányok településig haladna. A nyomvonal kezdőszelvénye Majos...”
Rövid leírás
A tervezendő nyomvonal csatlakozna az I. tervezési szakaszhoz és annak folytatásaként Nagymányok településig haladna. A nyomvonal kezdőszelvénye Majos település XIV. utcánál lesz, a végszelvény pedig Nagymányok település Petőfi Sándor utcánál. A tervezendő nyomvonal külterületen halad, csak Nagymányok települést elérve cca. 150 fm hosszban létesülne belterületen.
“A kerékpárút a 6534. jelű Bonyhád-Dombóvár összekötő úttól elválasztott önálló kerékpárútként kerül kialakításra. A nyomvonal érinti a 65165. jelű...”
Rövid leírás
A kerékpárút a 6534. jelű Bonyhád-Dombóvár összekötő úttól elválasztott önálló kerékpárútként kerül kialakításra. A nyomvonal érinti a 65165. jelű Kismányoki bekötőutat is. A tervezendő kerékpárúthoz a 65165.jelű úton keresztül Kismányok település kerékpáros forgalma is csatlakozni tud. Kismányok felé nem létesülne önálló kerékpárút mivel a 65165. jelű országos közút forgalma ezt nem indokolja, mivel a 65165. jelű úton az ANF=622 j/nap. A Majos és Nagymányok között haladó 6534. jelű út forgalma viszont ANF=3782 j/nap. A tervezés a vonatkozó e-ÚT 03.04.13: 2019 Kerékpározható közutak tervezése Útügyi műszaki előírás alapján készül.
“A tervezendő kerékpárút nyomvonal hossza: cca. 3700 fm.”
“A szakaszon egyedi műtárgyat/hidat nem kell tervezni.”
“III. sz. tervezési szakasz Nagymányok-Váralja között:”
“A tervezendő nyomvonal Nagymányokon csatlakozna a II. tervezési szakaszhoz és annak folytatásaként a 65167. jelű Váralja bekötőútig halad.”
“Az országos közúttól elválasztott önálló nyomvonalon haladó kerékárút a 6534. jelű Bonyhád-Dombóvár összekötő jobb oldalán halad, ahol a közút forgalma...”
Rövid leírás
Az országos közúttól elválasztott önálló nyomvonalon haladó kerékárút a 6534. jelű Bonyhád-Dombóvár összekötő jobb oldalán halad, ahol a közút forgalma ANF=3782 j/nap. A közút forgalomnagysága ezen a szakaszon is indokolja az önálló kerékpárút szükségességét. A végszelvénynél Váralja település felé a 65167. jelű út forgalma már kicsi, ezért Váralja település felé már nem indokolt önálló, közúttól elválasztott kerékpárút kialakítása. A tervezendő nyomvonal egy része belterületen, Nagymányok települést érintve alakítható ki, míg a nyomvonal további szakasza Nagymányok település „NY”-i végétől a Váraljai bekötőútig külterületen haladna. A Nagymányok települést érintő szakasznál a tervezés során vizsgálandó majd, hogy a nyomvonal bizonyos szakasza kialakítható e a 6534. út jobb oldalán történő vezetésével, felhasználva és átépítve a kezdőszelvény (Petőfi Sándor utca) és a Szabó kertészet között meglévő gyalogos közlekedésre kialakított járdát. Ezen a szakaszon korlátozó körülmény a jelenlegi beépítettség, meglévő fásított zöldfelület és a meglévő közvilágítás.
“Amennyiben Nagymányok településközponton a 6534. út jobb oldalán folyamatosan nem vezethető tovább a kerékpárút, úgy alternatív megoldás lehet a...”
Rövid leírás
Amennyiben Nagymányok településközponton a 6534. út jobb oldalán folyamatosan nem vezethető tovább a kerékpárút, úgy alternatív megoldás lehet a településközpont kikerülése a meglévő butiksort, tűzoltóságot, művelődési házat „É”-i irányból megkerülve a parkosított zöldfelület szélén haladva a Szabó kertészetig. A tervezendő nyomvonal 2 helyen keresztez vízfolyást, ezeken a helyeken kerékpárút hidakat kell létesíteni. A tervezés a vonatkozó e-ÚT 03.04.13: 2019 Kerékpározható közutak tervezése Útügyi műszaki előírás alapján készül.
“A tervezendő kerékpárút nyomvonal hossza: cca. 2060 fm.”
“Tervezendő műtárgyak/hidak száma: 2 db”
“Készítendő:”
“- koncepcióterv”
“- engedélyezési tervdokumentációk,”
További információk:
“A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő közlekedési építmények építéséhez és / vagy...”
További információk
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő közlekedési építmények építéséhez és / vagy felújításához vagy egyéb közlekedési építményekhez kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Dombóvár - Szigeterdő turisztikai fejlesztése
A rész száma: 3
Rövid leírás:
“3 - Dombóvár - A Szigeterdő turisztikai célú fejlesztése”
“A tervezési feladat részletes bemutatása:” Többet mutasson (25) “Dombóvár Város Önkormányzata (továbbiakban: Építtető, képviseli: Pintér Szilárd, polgármester, 7200 Dombóvár, Szabadság u. 18.). a Szigeterdő területét...”
Rövid leírás
Dombóvár Város Önkormányzata (továbbiakban: Építtető, képviseli: Pintér Szilárd, polgármester, 7200 Dombóvár, Szabadság u. 18.). a Szigeterdő területét komplex módon kívánja fejleszteni annak érdekében, hogy Dombóvár új kulturális és rekreációs zöldfelületeként tudjon hosszabb távon működni.
“A tervezés több ütemben valósul meg, melynek jelen dokumentuma megalapozó munkarésznek tekinthető a projekttámogatás megszerzéséhez a következő szakaszok kapcsán:”
Rövid leírás
A tervezés több ütemben valósul meg, melynek jelen dokumentuma megalapozó munkarésznek tekinthető a projekttámogatás megszerzéséhez a következő szakaszok kapcsán:
“- közreműködés a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárásban”
“A tervezésen kívül telekalakítási valamint telekvásárlási feladatok elvégzése is szükségessé válik (érintett telkek, illetve építési telkek: hrsz.: 1882/4,...”
Rövid leírás
A tervezésen kívül telekalakítási valamint telekvásárlási feladatok elvégzése is szükségessé válik (érintett telkek, illetve építési telkek: hrsz.: 1882/4, 1882/2, 1883, 1885/1, 1885/2).
“A Szigeterdő területén a tervezett építési tevékenységek köre (kiegészítve a természeti környezet megújításával) négy csoportba sorolható:”
“1. Kossuth-szoborcsoport (törzsszám: 10022, azonosító: 8595) áthelyezése, a szobrok fogadására posztamensek építése, a szobrok restaurálása, a szoborcsoport...”
Rövid leírás
1. Kossuth-szoborcsoport (törzsszám: 10022, azonosító: 8595) áthelyezése, a szobrok fogadására posztamensek építése, a szobrok restaurálása, a szoborcsoport épített mikrokörnyezetének kialakítására.
“A tervezés, a megvalósítás majd fenntartás során kiemelt figyelmet kell szentelni az energiatudatos, környezetbarát, valamint a fenntarthatósági elvekre...”
Rövid leírás
A tervezés, a megvalósítás majd fenntartás során kiemelt figyelmet kell szentelni az energiatudatos, környezetbarát, valamint a fenntarthatósági elvekre annak érdekében, hogy a tervezett fejlesztése a használhatóság mellett klímatudatossága (esetleg karbonsemlegessége) következtében is mintául szolgálhasson a kulturális és rekreációs tartalma mellett.
Többet mutasson
További információk:
“- A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakemberek jogosultság megszerzéséhez szükséges,...”
További információk
- A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakemberek jogosultság megszerzéséhez szükséges, tervezésben szerzett többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap):
“A teljesítésbe bevonásra kerülő KÉ-K jogosultsághoz kapcsolódó tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő közlekedési...”
További információk
A teljesítésbe bevonásra kerülő KÉ-K jogosultsághoz kapcsolódó tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő közlekedési építmények építéséhez és / vagy felújításához vagy egyéb közlekedési építményekhez kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
Többet mutasson Többet mutasson (1) “A teljesítésbe bevonásra kerülő É jogosultsághoz kapcsolódó tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő épület építéséhez...”
További információk
A teljesítésbe bevonásra kerülő É jogosultsághoz kapcsolódó tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő épület építéséhez és / vagy felújításához vagy egyéb magasépítési beruházáshoz kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Dunaföldvár - Belterületi csapadékvíz elvezetés
A rész száma: 4
Rövid leírás:
“4 - Dunaföldvár - Belterületi csapadékvíz elvezető rendszerek fejlesztése Dunaföldváron”
“Dunaföldvár, Pentelei utca, Kadarka utca, Szőlőskertek utca komplex csapadékvíz elvezetése burkolt árkokkal, zárt csapadékcsatornákkal, vápás felszíni...”
Rövid leírás
Dunaföldvár, Pentelei utca, Kadarka utca, Szőlőskertek utca komplex csapadékvíz elvezetése burkolt árkokkal, zárt csapadékcsatornákkal, vápás felszíni vízelvezetőkkel
Többet mutasson Többet mutasson (16) “- engedélyezési tervdokumentációk (vízi létesítményre vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentáció, valamint szükség szerint az egyéb szakágakra...”
Rövid leírás
- engedélyezési tervdokumentációk (vízi létesítményre vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentáció, valamint szükség szerint az egyéb szakágakra kiterjedő építési / vezetékjogi engedélyezési tervdokumentáció),
“- a területileg illetékes Területi Vízgazdálkodási Tanács Szakmai Bizottságától a tervekre jóváhagyás kérése,”
“A vízjogi létesítési engedélyezési tervnek meg kell felelnie a 41/2017. (XII.29.) BM rendeletben „A vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció...”
Rövid leírás
A vízjogi létesítési engedélyezési tervnek meg kell felelnie a 41/2017. (XII.29.) BM rendeletben „A vízjogi engedélyezési eljáráshoz szükséges dokumentáció tartalmáról” előírtaknak.
“A kiviteli tervek elkészítése a Magyar Mérnöki Kamara Tervdokumentációk tartalmi és formai követelményeinek szabályzata alapján kell, hogy történjen.”
“Az engedélyeztetés (vízjogi létesítési engedély), a szakhatósági és üzemeltetői nyilatkozatok megkérése és dokumentálása a tervező feladatát képezi, az...”
Rövid leírás
Az engedélyeztetés (vízjogi létesítési engedély), a szakhatósági és üzemeltetői nyilatkozatok megkérése és dokumentálása a tervező feladatát képezi, az eljárások körében fizetendő hatósági eljárási díjak és egyéb költségek (pl. az e-hiteles tulajdoni lapok és térképek) Dunaföldvár Város Önkormányzata viseli.
“Amit mindenképpen szükséges megjegyezni: az Önkormányzati utcák szabványos kialakítása a szűk beépítési szélességek, és a sűrűn elhelyezett közművek miatt...”
Rövid leírás
Amit mindenképpen szükséges megjegyezni: az Önkormányzati utcák szabványos kialakítása a szűk beépítési szélességek, és a sűrűn elhelyezett közművek miatt csak a közösségi érdekek előtérbe-, így egyes magánérdekek háttérbe helyezésének figyelembe vételével lehetséges. Ami annyit jelent, hogy elkerülhetetlen jó néhány magánterület igénybe vétele, kerítés áthelyezése vápás vízelvezetők szélesítése miatt, vízelvezető rendszer építése magánterületen szolgalmi joggal. Természetesen belátható, hogy az érintett területek a magánterületek egészéhez képest igen kis részt jelentenek, az érintett ingatlan tulajdonos érdekeit is szolgálják, és biztosított lesz a magántulajdonos kártalanítása. A tervezés során meg kell határozni az idegen területek igénybevételének helyét és szükségességét.
“Csapadékvíz elvezetés tervezése során biztosítani kell a kétirányú gépjárműforgalmat és a gyalogosforgalmat. A vápás vízelvezetők pályaszerkezetének...”
Rövid leírás
Csapadékvíz elvezetés tervezése során biztosítani kell a kétirányú gépjárműforgalmat és a gyalogosforgalmat. A vápás vízelvezetők pályaszerkezetének alkalmasnak kell lennie tehergépjármű forgalom elviselésére is. A tervezés során figyelembe kell venni a Kadarka - Templom utcán a nagyszámú pincék meglétét.
“A tervezett utcák vízelvezetése egy egységet alkot. A legmélyebben fekvő Pentelei utca gyűjti a Kadarka- és Szőlőskertek utca csapadékvizét, és a Kadarka...”
Rövid leírás
A tervezett utcák vízelvezetése egy egységet alkot. A legmélyebben fekvő Pentelei utca gyűjti a Kadarka- és Szőlőskertek utca csapadékvizét, és a Kadarka utca a Szőlőskertek utca- és vízgyűjtőjének csapadékát.
“Vápás vízelvezetőkből a csapadékvizet keresztcsatornákkal kell levezetni a befogadók felé.”
“A Pentelei utca vizeinek befogadója a Móricz Zsigmond utcán áthaladó földárok, az Előszállási utca csatlakozásánál lévő árok, valamint a 6.sz. főút...”
Rövid leírás
A Pentelei utca vizeinek befogadója a Móricz Zsigmond utcán áthaladó földárok, az Előszállási utca csatlakozásánál lévő árok, valamint a 6.sz. főút csatlakozásánál lévő áteresz. Az említett befogadók átfogóbb vizsgálatához szaktervek szükségesek. A Móricz Zsigmond utcai árok szelvénye nem megfelelő, az utcán áthaladó átereszben mintegy 30 cm víz áll, az árok lefolyása nem biztosított. A 6-os úti csatlakozásnál az út alatt átvezetetett áteresz fel van iszapolódva, az áteresz után a lefolyás nem biztosított a Nagykarácsonyi vízfolyás felé.
“A befogadó Móricz Zsigmond utcai árkot és a fogadó medret szintén burkolni kell a befogadó áteresz és a Pentelei utca között, a Pentelei utca alatti Móricz...”
Rövid leírás
A befogadó Móricz Zsigmond utcai árkot és a fogadó medret szintén burkolni kell a befogadó áteresz és a Pentelei utca között, a Pentelei utca alatti Móricz Zs. utca felé haladó átereszt felül kell vizsgálni, ha a szelvénye nem megfelelő cseréje szükséges.
“A tervezés során teljes körű közműegyeztetés szükséges.”
További információk:
“- a 0 és a 36hónap közötti szakmai tapasztalat esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.”
“A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő vízgazdálkodási létesítmények építéséhez és /...”
További információk
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő vízgazdálkodási létesítmények építéséhez és / vagy felújításához kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Gyönk - Csapadékvíz elvezetés II. és III. ütem
A rész száma: 5
Rövid leírás:
“5 - Gyönki csapadékvíz elvezetés fejlesztése II. és III. ütem”
“Gyönk Város Önkormányzata célul tűzte ki, hogy megoldja a város klímaváltozás miatti villámárvizekkel terhelt dombos völgyes belterületének vízrendezését és...”
Rövid leírás
Gyönk Város Önkormányzata célul tűzte ki, hogy megoldja a város klímaváltozás miatti villámárvizekkel terhelt dombos völgyes belterületének vízrendezését és a térségre jellemző rétegvizek beszivárgását, és levezetését.
Többet mutasson Többet mutasson (16) “Ennek I. és II. szakasza a település gerincén végighúzódó Gyönki-árok vízrendezése. E célkitűzés első lépése a TOP-2.1.3-15-TL1-2019-00059 azonosítószámú...”
Rövid leírás
Ennek I. és II. szakasza a település gerincén végighúzódó Gyönki-árok vízrendezése. E célkitűzés első lépése a TOP-2.1.3-15-TL1-2019-00059 azonosítószámú beruházás megvalósítása, mely során az említett vízlevezető belterületi szakaszának alsó részén (2+502 km szelvény és a 3+750,9 km szelvény között) megoldásra került a vízgyűjtőre hulló csapadékvizek biztonságok és károkozás nélküli továbbvezetése.
“A vízrendezés II. szakaszában a tervező feladata a Gyönki-árok rendezésének tervezése a 3+750,9 km szelvénytől a település belterületi határáig, mely a...”
Rövid leírás
A vízrendezés II. szakaszában a tervező feladata a Gyönki-árok rendezésének tervezése a 3+750,9 km szelvénytől a település belterületi határáig, mely a vízfolyás 5+030 km szelvényében található. Ezen túlmenően a 2. szakaszban kell megtervezni a gyönki árokba torkolló, a gyönki árkot és a 6313 számú közút (697/2) Táncsics utcai szakaszán lévő árkot összekötő 943. hrsz. alatti önkormányzati árok 0+0,25 km szakaszának rendezését.
“A tervek készítésének során figyelembe kell venni a TOP-2.1.3-15-TL1-2019-00059 azonosító számú, "Gyönk Csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése, I. ütem"...”
Rövid leírás
A tervek készítésének során figyelembe kell venni a TOP-2.1.3-15-TL1-2019-00059 azonosító számú, "Gyönk Csapadékvíz-elvezető rendszer fejlesztése, I. ütem" elnevezésű beruházás során keletkezett dokumentumokat.
“A vízrendezés III. szakaszában a Gyönki árokba befolyó önkormányzati és Nemzeti Közút kezelésében lévő nagyobb árkokat, és útárkokat kell felújítani,...”
Rövid leírás
A vízrendezés III. szakaszában a Gyönki árokba befolyó önkormányzati és Nemzeti Közút kezelésében lévő nagyobb árkokat, és útárkokat kell felújítani, hiányzó útárok-szakaszokat újonnan ki kell alakítani, az összefüggő rendszer kialakítása érdekékében. A lakóingatlanok között húzódó fedett és nyílt csapadékvíz-elvezetőket, a közutak átfolyóinak tisztítását, szükség szerinti felújítását, és új átfolyók kialakítását el kell végezni. A várost védő övárok-rendszer rehabilitációja, a csapadékvíz bevezetése a központi gyönki árokban történő levezetésre.
“A tervezőnek szükséges elkészíteni az alábbi tervfázisokat:”
“- Hidrológiai és Hidraulikai méretezés készítése a tervezett árokszelvények meghatározásához. (figyelembe véve a korábban készült dokumentumokat)”
“- Vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentáció elkészítése a Területi Vízgazdálkodási tanács Szakmai Bizottságának ülésén elhangzottaknak megfelelően,”
“- Meglévő közműszolgáltatók hozzájárulásának beszerzése.”
“- Magyar Közút Nonprofit Zrt. közútkezelői hozzájárulásának és tulajdonosi hozzájárulásának beszerzése.”
“- Előzetes Vizsgálati Dokumentáció elkészítése a tervezett beruházásra.”
“- Az előzetes Vizsgálati Dokumentáció jóváhagyatásának ügyintézése a Tolna Megyei Kormányhivatal illetékes szerveivel.”
“- Az esetlegesen érintett magántulajdonú ingatlanok tulajdonosainak hozzájáruló nyilatkozatának beszerzése, a szükséges földhivatali munkarészek elkészítése.”
“- Az elkészített vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentáció benyújtása a területileg illetékes Területi Vízgazdálkodási Tanács Szakmai Bizottságához...”
Rövid leírás
- Az elkészített vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentáció benyújtása a területileg illetékes Területi Vízgazdálkodási Tanács Szakmai Bizottságához újbóli jóváhagyásra.
“- A vízjogi létesítési engedélyezési eljárás lefolytatás az engedélyes önkormányzat nevében és helyette eljárva.”
“- koncepcióterv,”
“- engedélyezési tervdokumentációk (vízi létesítményre vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentáció, valamint szükség szerint az egyéb szakágakra...”
Rövid leírás
- engedélyezési tervdokumentációk (vízi létesítményre vízjogi létesítési engedélyezési tervdokumentáció, valamint szükség szerint az egyéb szakágakra kiterjedő építési / vezetékjogi engedélyezési tervdokumentáció, előzetes vizsgálati dokumentáció készítése és jóváhagyatása),
Többet mutasson
A rész elnevezése: Nagymányok - Iparterület infrastruktúra fejlesztés
A rész száma: 6
Rövid leírás:
“Nagymányok Város Önkormányzata a Tolna Megyei Önkormányzat TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú, „Tolna 109” összefogással a jövőnkért című projekt...”
Rövid leírás
Nagymányok Város Önkormányzata a Tolna Megyei Önkormányzat TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú, „Tolna 109” összefogással a jövőnkért című projekt keretén belül a Nagymányoki iparterület infrastruktúrájának fejlesztésének projekt előkészítő munkáját szeretné megvalósítani.
“A fejlesztés Nagymányok Déli iparterületét érinti. Az iparterületen TOP-1.1.1 forrásból 2020. évben megvalósult már az infrastruktúra fejlesztése egy...”
Rövid leírás
A fejlesztés Nagymányok Déli iparterületét érinti. Az iparterületen TOP-1.1.1 forrásból 2020. évben megvalósult már az infrastruktúra fejlesztése egy szakaszon. Jelen beruházásból a fennmaradó fejlesztéseket szeretnék végrehajtani.
Többet mutasson Többet mutasson (17) “A beruházás tartalmazza az iparterületen útépítésre, szennyvízhálózat építésre, közvilágítás kialakítására, közúti híd építésre vonatkozó engedélyes és...”
Rövid leírás
A beruházás tartalmazza az iparterületen útépítésre, szennyvízhálózat építésre, közvilágítás kialakítására, közúti híd építésre vonatkozó engedélyes és kiviteli tervek elkészítését.
“A beruházási terület Nagymányok iparterület II. GIP-1 Gazdasági Ipari Terület - besorolású. A területen 040/13 helyrajzi számon egy meliorációs árok...”
Rövid leírás
A beruházási terület Nagymányok iparterület II. GIP-1 Gazdasági Ipari Terület - besorolású. A területen 040/13 helyrajzi számon egy meliorációs árok keresztezi az építendő út, szennyvízhálózat és közvilágítás nyomvonalát, tervezéskor ennek adottságait figyelembe kell venni.
“A tervezendő iparos út a meglévő beton burkolatú út folytatása. A tervezett út érinti az 1242, 040/18, 040/34, 058/8 helyrajzi számú ingatlanokat. Az út a...”
Rövid leírás
A tervezendő iparos út a meglévő beton burkolatú út folytatása. A tervezett út érinti az 1242, 040/18, 040/34, 058/8 helyrajzi számú ingatlanokat. Az út a 0+580 km szelvénytől egészen a kismányoki bekötőútig tart, cca 640 fm hosszan. Vonalvezetése követi a meglévő út nyomvonalát, illetve a kialakított szabályozási tervet. Az iparos útra vonatkozó előírás szerint két forgalmi sáv esetén a tervezett burkolatszélesség 6 méter, kiemelt szegély nem épül. Az út kiszolgáló út funkciót lát el. A tervezendő beton burkolatú út mellett mindkét oldalon 1,5 m széles füvesített földpadka, és két oldalt füvesített földárok kerülne kialakításra.
“Az 1. szakaszon a meliorációs árok mentén útcsatlakozás készülne, így a Völgység-patak felé cca 110 fm hosszban épülne a tervezendő út 2. szakasza. A...”
Rövid leírás
Az 1. szakaszon a meliorációs árok mentén útcsatlakozás készülne, így a Völgység-patak felé cca 110 fm hosszban épülne a tervezendő út 2. szakasza. A tervezendő út a 040/41 helyrajzi számot érinti.
“Az út kialakítására vonatkozóan megegyezik az 1. szakaszra vonatkozó leírással.”
“Szennyvízhálózat építés:”
“Az elmúlt évben történt TOP-1.1.1 beruházás keretében a szennyvízhálózat is fejlesztésre került.”
“Ebben a beruházásban a meglévő gravitációs csatorna folytatása valósulna meg cca. 460 fm hosszban. A szennyvíz elvezetéséhez szükséges vezetékhálózat és...”
Rövid leírás
Ebben a beruházásban a meglévő gravitációs csatorna folytatása valósulna meg cca. 460 fm hosszban. A szennyvíz elvezetéséhez szükséges vezetékhálózat és annak műtárgyai kerülnek kiépítésre a terület adta lehetőségek szerint.
“A tervezendő út nyomvonalát követve az 1. és 2. szakaszon, egy oldalon közvilágítás kialakításának tervezése is megvalósulna.”
“Közúti híd építése:”
“Az újonnan kialakítandó út 2. szakasza a Völgység-patak irányában épül. A 039 helyrajzi számon nyilvántartott, Magyar Állam tulajdonában lévő Völgység-patak...”
Rövid leírás
Az újonnan kialakítandó út 2. szakasza a Völgység-patak irányában épül. A 039 helyrajzi számon nyilvántartott, Magyar Állam tulajdonában lévő Völgység-patak felett átívelő híd kerülne megtervezésre. Ez lehetőséget adna, hogy Nagymányok lakóövezetét teljes mértékben elkerülné a teherforgalom, mely az iparterület és a Völgység-patak túloldalán lévő TOP-2.1.1 pályázati forrásból megvalósuló barnamezős beruházásból épülő csarnok, felújításra kerülő irodaház és vasúti csatlakozás forgalmát bonyolítja le.
“A híd hossza cca 30 fm, szélessége 6 m.”
A rész elnevezése: Simontornya - Vízelvezető-hálózat fejlesztése
A rész száma: 7
Rövid leírás:
“7 - Simontornya - Belterület védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat fejlesztése, rekonstrukciója Simontornyán”
“Tervezési feladat részletes leírása:” Többet mutasson (30) “Simontornya Város veszélyeztetett belterületi és külterületi városrészén található csapadékvíz-elvezető hálózat, árokrendszer felülvizsgálata, a csapadékvíz...”
Rövid leírás
Simontornya Város veszélyeztetett belterületi és külterületi városrészén található csapadékvíz-elvezető hálózat, árokrendszer felülvizsgálata, a csapadékvíz elvezetés megtervezése. A tervezés kapcsán engedélyes és kiviteli terv szintű dokumentáció készítése, lehetőség szerint ütemekre bontva, tervezői árazott tételes költségvetés készítése.
“A tervezés része a Várkert utcai vízműtelepen keletkezett dekantált víz hálózatba történő juttatása, a körárok teljes hosszának felülvizsgálata,...”
Rövid leírás
A tervezés része a Várkert utcai vízműtelepen keletkezett dekantált víz hálózatba történő juttatása, a körárok teljes hosszának felülvizsgálata, veszélyeztetett városrész vízelvezetésének megtervezése, külterületi szakaszon összegyűlt víz befogadóba történő juttatásának vizsgálata, tervezése.
“A tervezési munka során figyelembe kell venni a helyi adottságokon túl az 1690/1-3. hrsz-ú ingatlanokra tervezett vízkivételi műtárgyat, annak működését...”
Rövid leírás
A tervezési munka során figyelembe kell venni a helyi adottságokon túl az 1690/1-3. hrsz-ú ingatlanokra tervezett vízkivételi műtárgyat, annak működését valamint tározómedencék szükségszerű bővítésének lehetőségét.
“Simontornya város belterületén, a mély fekvésű részeken csapadékos időszakokban belvíz elvezetési problémák voltak tapasztalhatók. A város Szent István...”
Rövid leírás
Simontornya város belterületén, a mély fekvésű részeken csapadékos időszakokban belvíz elvezetési problémák voltak tapasztalhatók. A város Szent István Király u- tól K- i, a Sió csatornától É- i irányban elterülő városrészének csapadékvíz gyűjtését, s elvezetését a Sióba a városközpontból induló, s kb. 4500 fm hosszban K-Dk irányban haladó „Kultúrházi Körárok” elnevezésű csapadékvíz- belvíz elvezető csatorna - hivatott megoldani. Ez az árok a Sió-csatorna rendezése során felhagyott, feltöltődött holtágának nyomvonalán halad. Az árok a város előbb lehatárolt belterülete és a 61. számú főközlekedési út közti mélyfekvésű területeit szeli át, majd a település belterületétől K-DK-i irányban távolodva a Sió-csatornához vezet és a csatornába a csatorna 72+485 km bal parti szelvényénél kerül bevezetésre.
“A Sióba történő bevezetés jelenleg egy DN 1000 mm beton csőzsilipen keresztül történik, a csőzsilip 50 m hosszban került kiépítésre a Sió töltése alatt, s a...”
Rövid leírás
A Sióba történő bevezetés jelenleg egy DN 1000 mm beton csőzsilipen keresztül történik, a csőzsilip 50 m hosszban került kiépítésre a Sió töltése alatt, s a töltés mentett oldalán, s a hullámtéri oldalon is egy egy elzáró aknában - betétpallós - elzárási lehetőség lett kialakítva, hogy a Sió 94,29 m Bf - i szintet meghaladó vízállásánál a Sió vize ne kerülhessen a Kultúrházi Kőrárokba. (zárás: a Simontornyai vízmércén mért 2,50 cm- es vízállásnál; 0- pont: 91,79 mBf)
“Az elöntési terület belterület mélypontja, ahol leghamarabb marad meg, és gyűlik össze a felszínen a csapadékvíz, hozzávetőleg a László király u., Széchenyi...”
Rövid leírás
Az elöntési terület belterület mélypontja, ahol leghamarabb marad meg, és gyűlik össze a felszínen a csapadékvíz, hozzávetőleg a László király u., Széchenyi u., a Beszédes F. u. és az 1548 hrsz-ú út találkozási helyére tehető, közelebbről az 1690/1-3 és 1679 hrsz-ú ingatlanok környékére. Külterületen a Körárok alsó szakaszának (015/1 hrsz.) a környezetét szokta elsősorban elönteni a belvíz.
“Problémát jelent még a körárok felső szakaszához sorolt vízmű-területen keletkezett ún. dekantált víz elvezetése is. A felső szakaszba történő elvezetés...”
Rövid leírás
Problémát jelent még a körárok felső szakaszához sorolt vízmű-területen keletkezett ún. dekantált víz elvezetése is. A felső szakaszba történő elvezetés lehetőségét illetve ennek megoldását is jelen tervezési programpontok közé kell sorolni.
“2021. év elején a körárok középső és felső szakaszán összegyűlt csapadékvíz hatékony kezelése érdekében egy vízkivételi műtárgy tervezése kezdődött az...”
Rövid leírás
2021. év elején a körárok középső és felső szakaszán összegyűlt csapadékvíz hatékony kezelése érdekében egy vízkivételi műtárgy tervezése kezdődött az 1690/1-3 és 1679 hrsz-ú területekre. A vízkivételi műtárgy és nyomóvezeték kiépítésének célja, hogy az elöntési területről a lehető legrövidebb úton (déli irányba a Sió csatornáig) elvezetésre kerüljön a csapadékvíz, valamint másodlagos célja, hogy az árok mintegy 2270 méter hosszú külterületi szakasza mentesítve legyen.
“A körárok vízelvezetésére 2016-ban „Simontornya bel- és külterület egyes részeinek belvíz elvezetése” címmel engedélyes tervek készültek. Jelenleg átemelő...”
Rövid leírás
A körárok vízelvezetésére 2016-ban „Simontornya bel- és külterület egyes részeinek belvíz elvezetése” címmel engedélyes tervek készültek. Jelenleg átemelő és nyomott bekötővezeték tervezése van folyamatban.
“1. a meghatározott csapadékintenzitás bekövetkezése esetén a belvíz okozta - mindenekelőtt belterületi - elöntések és az ebből adódó káresemények...”
Rövid leírás
1. a meghatározott csapadékintenzitás bekövetkezése esetén a belvíz okozta - mindenekelőtt belterületi - elöntések és az ebből adódó káresemények bekövetkezésének megelőzése, illetve a belvíz elleni védekezéssel együtt járó pénzügyi és társadalmi költségek megtakarítása, az ingatlanvagyon védelme.
“2. A HÉSz által javasolt településfejlesztési intézkedések (belterületbe vonás, gazdasági övezet kialakítás stb.) megvalósulásának lehetősége, amelyekre a...”
Rövid leírás
2. A HÉSz által javasolt településfejlesztési intézkedések (belterületbe vonás, gazdasági övezet kialakítás stb.) megvalósulásának lehetősége, amelyekre a jogszabályi keret már rendelkezésre áll, azonban elöntéssel veszélyeztetett terület révén nem megvalósítható (0331/7-9 hrsz, 0333/11-16 hrsz).
“3. A burkolt árkok, zárt csatornák vízelvezető hálózaton belüli arányának növelése. Környezeti szempontból célnak tekinthető, hogy a projekt megvalósítása...”
Rövid leírás
3. A burkolt árkok, zárt csatornák vízelvezető hálózaton belüli arányának növelése. Környezeti szempontból célnak tekinthető, hogy a projekt megvalósítása nem járjon egyúttal a Kultúrházi Körárok alsó szakasza környékén elhelyezkedő ökológiai hálózathoz tartozó belvízjárta területek vizes élőhelyeinek megsérülésével, kiszáradásával.
“1.) A Kultúrházi körárok 015/1 hrsz-ú alsó szakaszának (2,3 km) geodéziai felmérése, mederrendezése a köztes műtárgyak vizsgálatával.”
“2.) A Kultúrházi körárok 0330/2. hrsz-ú középső szakaszának (1,5 km) geodéziai felmérése, mederrendezése az időközben elkészülő vízkivételi műtárgy...”
Rövid leírás
2.) A Kultúrházi körárok 0330/2. hrsz-ú középső szakaszának (1,5 km) geodéziai felmérése, mederrendezése az időközben elkészülő vízkivételi műtárgy (átemelő) és víztározó figyelembevételével.
“A tervezett fejlesztés során megvalósuló műtárgyak üzemeltetése, fenntartása költségkímélőnek kell lennie. Figyelembe kell vennie a tervezőnek az...”
Rövid leírás
A tervezett fejlesztés során megvalósuló műtárgyak üzemeltetése, fenntartása költségkímélőnek kell lennie. Figyelembe kell vennie a tervezőnek az önkormányzat lehetőségeit, rendelkezésre álló erőforrásait.
“folytatás: II.2.14) További információ pontban”
További információk:
“II.2.4) A közbeszerzés ismertetése:”
“folytatás:” Többet mutasson (3) “- a területileg illetékes Területi Vízgazdálkodási Tanács Szakmai Bizottságától a tervekre jóváhagyás kérése,”
“- tervező feladatát képezi a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködés, a tervekkel kapcsolatosan érkező kérdések...”
További információk
- tervező feladatát képezi a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködés, a tervekkel kapcsolatosan érkező kérdések megválaszolása.
“A tervezési feladatok részletezése a KD-ben.”
A rész elnevezése: Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása
A rész száma: 8
Rövid leírás:
“Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása - koncepcióterv elkészítése - elvi vízjogi engedélyes tervdokumentáció összeállítása a 41/2017. (XII.29.)...”
Rövid leírás
Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása - koncepcióterv elkészítése - elvi vízjogi engedélyes tervdokumentáció összeállítása a 41/2017. (XII.29.) BM rendelet 1. számú mellékletének megfelelően.
“A Tervezési Programot meghatározó feltételrendszer:” Többet mutasson (31) “- A Tervezési Program az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendeletben, illetve építésügyi és...”
Rövid leírás
- A Tervezési Program az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendeletben, illetve építésügyi és építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII.11.) Korm. rendeletben előírtak és a tervezési feladat sajátosságainak figyelembevételével történik.
“- A Tervezési Program alap stratégiai dokumentuma a város jelenleg hatályos Integrált Településfejlesztési Stratégiája.”
“Tervezési feladat meghatározása:”
“1. A koncepcióterv megalapozása a meglévő állapot felmérésével, felülvizsgálatával és egységes rendszerbe való dokumentálásával:”
“- Meglévő létesítmények felmérése (földhivatali alaptérkép, közműnyilvántartásokban szereplő csapadékcsatornák, árkok, átereszek, műtárgyak, tározók,...”
Rövid leírás
- Meglévő létesítmények felmérése (földhivatali alaptérkép, közműnyilvántartásokban szereplő csapadékcsatornák, árkok, átereszek, műtárgyak, tározók, mérőhelyek, vízfolyások, stb.), amely magában foglal minden olyan létesítményt, amelyet a digitális tervezési, modellezési alaptérképen szerepeltetni szükséges. A felmérés során ellenőrizendő a műszaki állapot és a nyilvántartási adatok helyessége.
“- Talaj- és talajvíz állapotok felmérése - szikkasztási együtthatók meghatározatása az Építőipari Geotechnikai adattárban rendelkezésre álló talajmechanikai...”
Rövid leírás
- Talaj- és talajvíz állapotok felmérése - szikkasztási együtthatók meghatározatása az Építőipari Geotechnikai adattárban rendelkezésre álló talajmechanikai fúrások adatai alapján, szikkasztásra alkalmas talajféleségek és területek kijelölése.
“- Befogadók műszaki jellegű felmérése, illetve korábbi felmérési dokumentációk átvétele: helyszínrajz, hossz-szelvény, keresztszelvények (ideális és valós),...”
Rövid leírás
- Befogadók műszaki jellegű felmérése, illetve korábbi felmérési dokumentációk átvétele: helyszínrajz, hossz-szelvény, keresztszelvények (ideális és valós), hidraulikai adatok stb.
“- Tervezési alaptérkép elkészítése, majd ezen tematikusan ábrázolva és külön dokumentálva (fotódokumentáció)”
“- természetes befogadók (árkok, vízfolyások),”
“- épített vízelvezető rendszerek (árkok, csatornák, műtárgyak, tározók stb.)”
“- szikkasztásra alkalmas területek kijelölése (talajvízszint felett jó szivárgó tényezőjű, szemcsés talajok).”
“2. Jellemző és mértékadó csapadékesemények meghatározása”
“- Csapadékesemények adatainak beszerzése, felmérése az elmúlt kb. 30 évre visszamenőleg Országos Meteorológiai Szolgálattól a legközelebbi 2-4 mérőállomásáról.”
“- Csapadékfüggvények kalkulációja az adatok elemzése alapján.”
“A tervezési területen szükséges beavatkozási, rekonstrukciós és fejlesztési feladatok és lehetőségek számbavétele, meghatározása az Önkormányzat...”
Rövid leírás
A tervezési területen szükséges beavatkozási, rekonstrukciós és fejlesztési feladatok és lehetőségek számbavétele, meghatározása az Önkormányzat illetékeseivel, a befogadó vízfolyások és művi csatornák kezelőivel/üzemeltetőivel az alábbiak szerint:
“- csapadékvizek leválasztása a szennyvízcsatornáról.”
“A helyszín bemutatása:”
“Tolna a területet É-D irányban átszelő Duna árterének jobb oldali, magas partjára települt. Három eltérő adottságú táj, a Mezőföld, a Sárköz és a...”
Rövid leírás
Tolna a területet É-D irányban átszelő Duna árterének jobb oldali, magas partjára települt. Három eltérő adottságú táj, a Mezőföld, a Sárköz és a Tolnai-dombság találkozásánál fekszik a város, valamint ide nyúlik a Gemenci erdő felső vége is. Így a város a Tolnai-Sárköz kistáj része, melynek területe 600 km2. A Tolnai Sárköz felszínét a magasártérbe is mélyült természetes folyamatok és mesterséges beavatkozás hatására feltöltött és feltöltődő morotvák kusza hálózata szövi át.
“A fejlesztési területeken a csapadékvíz-elvezetést a lakó- és iparterületnél célszerű kombinált - felszínközeli és zárt gravitációs csatornák - vízelvezető...”
Rövid leírás
A fejlesztési területeken a csapadékvíz-elvezetést a lakó- és iparterületnél célszerű kombinált - felszínközeli és zárt gravitációs csatornák - vízelvezető rendszerként kiépíteni.
“A város csapadékvíz elvezetése vegyes, megtalálhatóak a zárt gravitációs csatornák, nyílt árkok és felszínközeli csatornák egyaránt. A csapadékcsatornák...”
Rövid leírás
A város csapadékvíz elvezetése vegyes, megtalálhatóak a zárt gravitációs csatornák, nyílt árkok és felszínközeli csatornák egyaránt. A csapadékcsatornák hiányosságait, üzemeltetési problémáit jól mutatják az úthálózat tönkremenetelei.
“- elvi vízjogi engedélyes tervdokumentáció összeállítása”
Időtartam: 150 nap
További információk:
“1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv...”
További információk
1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig köteles az engedélyezési terveket elkészíteni és a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 120. napig a szükséges engedélyeket megszerezni.
Többet mutasson A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Bátaszék város közigazgatási területe, illetve az ajánlatkérő székhelye (7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.)”
“Bonyhád város közigazgatási területe, illetve az ajánlatkérő székhelye (7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.)” Többet mutasson (6) “Dombóvár város közigazgatási területe, illetve az ajánlatkérő székhelye (7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.)”
“Dunaföldvár közigazgatási területe, illetve az ajánlatkérő székhelye (7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.)”
“Gyönk település közigazgatási területe, illetve az ajánlatkérő székhelye (7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.)”
“Nagymányok település közigazgatási területe, illetve az ajánlatkérő székhelye (7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.)”
“Simontornya település közigazgatási területe, illetve az ajánlatkérő székhelye (7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.)”
“Tolna város közigazgatási területe, illetve az ajánlatkérő székhelye (7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13.)”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Kizáró okok (valamennyi részben):”
“1.) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
1.) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (közös ajánlattétel esetén közös ajánlattevő), alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben, valamint a Kbt. 63. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok bármelyike fennáll.
Többet mutasson Többet mutasson (13) “2.) Az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, akivel...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
2.) Az ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, akivel szemben az 1.) pontban meghatározott kizáró okok az eljárás során következnek be.
“Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával igazolja...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD) benyújtásával igazolja az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdései és a 321/2015. Korm. rendelet 2-4. §-ai és 6-7. §-ai alapján.
“Az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók esetében a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.”
“2) A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései szerinti felhívásra benyújtandó igazolások”
“Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevő a 321/2015. Korm. rendelet 8-16. §-ai alapján köteles igazolni a kizáró okok fenn nem állását (a 13. § körében nemleges nyilatkozat nyújtandó be változásbejegyzési eljárás hiányában). Öntisztázás a Kbt. 64. § alapján lehetséges.
“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság [Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pont]:”
“Az ajánlatkérő a gazdasági szereplők vonatkozásában a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői vagy...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az ajánlatkérő a gazdasági szereplők vonatkozásában a Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja alapján előírja az építési beruházáshoz kapcsolódó tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében szereplés követelményét, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét.
“Igazolás az ajánlatban: Az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát,...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Igazolás az ajánlatban: Az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, nem kéri az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását. Mivel az AK elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelményeket nem kell az EEKD-ben feltüntetni. (AK ezzel összefüggésben felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pont rendelkezésére).
“Ajánlatkérő előírása a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolási módra vonatkozóan:”
“- Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét ajánlatkérő ellenőrzi, (Az elektronikus nyilvántartásban történő...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
- Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét ajánlatkérő ellenőrzi, (Az elektronikus nyilvántartásban történő ellenőrizhetőség hiányában Ajánlattevő csatolja a kamarai/jogosultság igazolást a 321/2015. Korm. rendelet 26. § alapján.)
“- nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában való szereplésre vonatkozó igazolást, vagy a...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
- nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában való szereplésre vonatkozó igazolást, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezésre vonatkozó igazolást kell benyújtani.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
“(valamennyi részajánlati körben)”
“A Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlat benyújtásakor a Kr. II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával, kell...”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban az ajánlat benyújtásakor a Kr. II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával, kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson Többet mutasson (5) “Az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, nem kéri az EEKD IV....”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Az ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, nem kéri az EEKD IV. részében szereplő részletes információk megadását. Mivel az AK elfogadja az egyszerű nyilatkozatot, az alkalmassági követelményeket nem kell az EEKD-ben feltüntetni. (AK ezzel összefüggésben felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pont rendelkezésére).
“Ajánlatkérő előírása a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolási módra vonatkozóan:”
“Benyújtandó AT, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet”
“P1) nyilatkozata a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatásból) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételről legfeljebb a...”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
P1) nyilatkozata a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatásból) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételről legfeljebb a felhívás feladásának napjától visszafele számított három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre visszamenőleg, attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak (Kbt. 65. § (1) a, Kr. 19. § (1)c). Elegendő azon év(ek) adata(i) megadása, amellyel a megfelelést igazolni kívánja(k). Ha a gazdasági szereplő a fentiekben előírt iratokkal, adatokkal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a mérleg, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolása során a Kr. 19. § (3) bekezdése szerint járhat el.
“Amennyiben az előírt alkalmassági feltételnek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, az előzőek szerint előírt igazolási módon...”
Gazdasági és pénzügyi helyzet
Amennyiben az előírt alkalmassági feltételnek ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, az előzőek szerint előírt igazolási módon túl, a Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdései szerinti releváns nyilatkozatok és igazolások is benyújtandók az ajánlatban. Továbbá a gazdasági szereplő köteles az adott - általa igazolandó - alkalmassági feltételnek való megfelelést a fentiekben előírtak szerint igazolni (Kbt. 67. § (3) bekezdés).
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“P.1. Alkalmas AT, ha rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafele számított legfeljebb három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre visszamenőleg...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
P.1. Alkalmas AT, ha rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafele számított legfeljebb három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évre visszamenőleg a közbeszerzés tárgyából (tervezési szolgáltatásból) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétellel az alábbiak szerint.
“Több részre történő ajánlattétel esetén, elegendő a magasabb árbevételi követelménynek megfelelni.”
“Alanyi kör:”
“III.1.2./P.1. pontban meghatározott követelménynek közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. (Kbt. 65. § (6)).”
“A GSz-k közül elegendő csak annak nyújtani a vonatkozó igazolást, aki az adott alkalmassági feltétel igazolásában részt vesz. Az előírt alkalmassági...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A GSz-k közül elegendő csak annak nyújtani a vonatkozó igazolást, aki az adott alkalmassági feltétel igazolásában részt vesz. Az előírt alkalmassági feltételnek AT más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül (Kbt. 65.§ (7)-(8) és (11)).
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
“A) Előzetes igazolás (valamennyi részajánlati körben)”
“M/1.-M/2. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a...”
Műszaki és szakmai képességek
M/1.-M/2. Ajánlattevő az ESPD-be foglalt nyilatkozata (IV. rész Alfa szakasz) benyújtásával igazolja az alkalmassági követelménynek történő megfelelést (a részletes adatok megadását Ajánlatkérő nem írja elő).
Többet mutasson Többet mutasson (14) “B) A Kbt. 69. § (4)-(7) bek.-ei szerinti felhívásra benyújtandó igazolások”
“M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatásainak...”
Műszaki és szakmai képességek
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap legjelentősebb, a beszerzés tárgya szerinti szolgáltatásainak ismertetését az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelően részletezett tartalommal:
“- a teljesítés kezdő és befejezési időpontja (év, hónap, nap),”
“- a szerződést kötő másik fél (név, cím, referenciát igazoló személy és elérhetősége),”
“- a referencia tárgya (az alkalmasság megítéléséhez szükséges részletezettséggel),”
“- a szolgáltatás mennyisége,”
“- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, a 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bek. a) pont és 22. § alapján.”
Műszaki és szakmai képességek
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, a 321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bek. a) pont és 22. § alapján.
“M/2. Ajánlattevő nyújtsa be a szakembereknek (szervezeteknek)”
“- ajánlattevő általi megnevezését és a jogosultságra vonatkozó nyilvántartási számát,”
“- a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara...”
Műszaki és szakmai képességek
- a jogosultság fennállásának igazolását egyszerű másolati példányban, amennyiben a Magyar Építész Kamara (http://mek.hu/) vagy a Magyar Mérnöki Kamara (http://mmk.hu/) elektronikus névjegyzékében a név és/vagy nyilvántartási szám alapján Ajánlatkérő nem tudja ellenőrizni az M/2. alkalmassági feltétel teljesülését, és,
“- a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő...”
Műszaki és szakmai képességek
- a szakember saját kezűleg aláírt nyilatkozatát arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésének ideje alatt ajánlattevő rendelkezésére állnak, továbbá,
“- kizárólag az előírt jogosultság fennállásának hiányában a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai...”
Műszaki és szakmai képességek
- kizárólag az előírt jogosultság fennállásának hiányában a végzettséget igazoló okirat(ok) másolatát és szakmai tapasztalata saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzzal történő ismertetését.
“(321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja)”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M/1/1-8.rk. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban teljesített,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/1/1-8.rk. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónapban teljesített, legalább egy (1) darab pozitív (a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt) az adott részajánlati kör tárgyát képező (1. rk: magasépítési / 2., 6. rk: vonalas / 3. rk: magasépítési és/vagy vonalas / 4., 5., 7., 8. rk: vízgazdálkodási) létesítményre vonatkozó koncepció terv és/vagy engedélyezési tervdokumentáció és/vagy kivitelezési tervdokumentáció és/vagy tenderterv elkészítésére irányuló referenciával.
“(321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja)” Többet mutasson (19) “Több részre történő ajánlattétel esetén ugyanaz a referencia is bemutatható!”
“Ajánlatkérő referenciaként elfogadja a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolg.-okat...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ajánlatkérő referenciaként elfogadja a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb a felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolg.-okat [321/2015. Korm. rendelet 21. § (3a) bek. a) pont]. Ajánlatkérő referenciaként elfogadja az olyan teljesítést is, amelynek keretében a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg [321/2015. Korm. rendelet 21/A. §].
“magasépítési létesítmény fogalma: minden olyan építési beruházás, amely olyan építmény létrehozására, felújítására, bővítésére vagy átalakítására irányul,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
magasépítési létesítmény fogalma: minden olyan építési beruházás, amely olyan építmény létrehozására, felújítására, bővítésére vagy átalakítására irányul, amelynek a meghatározott rendeltetésétől függően a csatlakozó rendezett terepszint felett egy vagy több építményszintje létesül, és magában foglalja azon sajátos építményfajták körébe tartozó építmények létrehozását, felújítását vagy átalakítását is, amelyek a csatlakozó rendezett terepszint alatt az építmény rendeltetésszerű, biztonságos használatához elengedhetetlenek.
“vízgazdálkodási létesítmény fogalma: az a vízilétesítmény, amely az államnak, illetve a helyi önkormányzatnak törvényben meghatározott vízgazdálkodási...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
vízgazdálkodási létesítmény fogalma: az a vízilétesítmény, amely az államnak, illetve a helyi önkormányzatnak törvényben meghatározott vízgazdálkodási feladatait, különösen a víziközművekkel nyújtott szolgáltatást, a vizek kártételei elleni védelmet, a vízkészletek feltárását, megóvását, hasznosítását, pótlását és állapotának figyelemmel kísérését, a vízkészlettel való gazdálkodását szolgálja; közcélú vízilétesítménynek minősülnek továbbá az országos közút és a törzshálózati vasút kiépítését, fejlesztését és fenntartását szolgáló vízilétesítmények.
“M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához a 266/2013. Korm. rendelet szerinti alábbi jogosultsággal...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M/2. Ajánlattevő a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha nem rendelkezik a feladat ellátásához a 266/2013. Korm. rendelet szerinti alábbi jogosultsággal rendelkező szakemberekkel:
“1. rész: legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell.II. - Építészeti műszaki tervezés rész 2 . sorában meghatározott, vagy a vonatkozó...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
1. rész: legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell.II. - Építészeti műszaki tervezés rész 2 . sorában meghatározott, vagy a vonatkozó jogszabályok alapján azzal egyenértékű „É” jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező tervezővel.
“2. rész: legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell. II. 9. sorában meghatározott, vagy a vonatkozó jogszabályok alapján azzal egyenértékű...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
2. rész: legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell. II. 9. sorában meghatározott, vagy a vonatkozó jogszabályok alapján azzal egyenértékű „KÉ-K” jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező tervezővel.
“- legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell. II. 9. sorában meghatározott, vagy a vonatkozó jogszabályok alapján azzal egyenértékű „KÉ-K”...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell. II. 9. sorában meghatározott, vagy a vonatkozó jogszabályok alapján azzal egyenértékű „KÉ-K” jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező tervezővel.
“- legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell.II. - Építészeti műszaki tervezés rész 2 . sorában meghatározott, vagy a vonatkozó...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell.II. - Építészeti műszaki tervezés rész 2 . sorában meghatározott, vagy a vonatkozó jogszabályok alapján azzal egyenértékű „É” jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező tervezővel.
“(Ajánlatkérő biztosítja az átfedést a 3. részben meghatározott szakemberek között.)”
“4., 5., 6., 7., 8. rész: legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell.II. - Építészeti műszaki tervezés rész 18 . sorában meghatározott, vagy...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
4., 5., 6., 7., 8. rész: legalább 1 fő a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. mell.II. - Építészeti műszaki tervezés rész 18 . sorában meghatározott, vagy a vonatkozó jogszabályok alapján azzal egyenértékű „VZ” jogosultsággal, vagy annak megszerzéséhez szükséges végzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező tervezővel.
“A felhívás III.1.3) M/2. pontjában előírt szakemberek között a részenkénti átfedést az ajánlatkérő biztosítja.”
“A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. AK felhívja a figyelmet a...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A Kbt. 65.§ (6) bekezdése értelmében az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. AK felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(9) és (11) bek.-eire.
Többet mutasson A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A) Ellenszolgáltatás”
“Az ellenszolgáltatás teljesítése az igazolt teljesítés után kiállított számla alapján történik a számla kézhezvételétől 30 napon belül ,...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ellenszolgáltatás teljesítése az igazolt teljesítés után kiállított számla alapján történik a számla kézhezvételétől 30 napon belül , a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek.-ben, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bek.-ben foglaltakat.Ajánlattétel, szerződés, kifizetések pénzneme: HUF. A kifizetésre irányadó jogszabályok: Áht, Ávr, Áfa törvény.
“A Megrendelő kijelenti, hogy a szükséges pénzügyi fedezet 100 %-ban a TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú “Tolna 109" összefogással a jövőnkért projekt...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A Megrendelő kijelenti, hogy a szükséges pénzügyi fedezet 100 %-ban a TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú “Tolna 109" összefogással a jövőnkért projekt alapján biztosított. A finanszírozás formája: utófinanszírozás. Előteljesítés megengedett. Részletek a szerződéstervezetben.
“Az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ajánlatkérő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-06-17 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi akként, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. A Kbt. 68.§ (4)-(5) bekezdés szerinti adatokat az EKR a bontás időpontjától kezdve azonnal elektronikusan - azzal a tartalommal, ahogyan azok az ajánlatban szerepelnek - az ajánlattevők részére elérhetővé teszi.
További információk:
“Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártát követően, jogszabályban meghatározott időtartam elteltével kell megkezdeni....”
További információk
Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártát követően, jogszabályban meghatározott időtartam elteltével kell megkezdeni. Az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának időpontjáig kell elektronikusan beérkeznie. A beérkezés időpontjáról az EKR visszaigazolást küld.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges, tervezésben szerzett többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 3
Minőségi kritérium (név): Többletjótállás vállalása (min. 0 hónap, max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Ár (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott, KÉ-K jogosultsághoz kapcsolódó tervező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges, tervezésben szerzett többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 1,5
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott, É jogosultsághoz kapcsolódó tervező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges, tervezésben szerzett többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap)
“1. Az ajánlatkérő előírja csak PDF fájlformátum alkalmazását. A Kbt. 41/A § (1) bekezdés alapján papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus másolatban...”
További információk
1. Az ajánlatkérő előírja csak PDF fájlformátum alkalmazását. A Kbt. 41/A § (1) bekezdés alapján papír alapú dokumentum egyszerű elektronikus másolatban nyújtható be.
“2. AK alkalmazza Kbt. 81. (5) bekezdését.” Többet mutasson (32) “3. Alkalmasság: feltétel, igazolása min. AT-k jegyzékénél szigorúbb.”
“4. AK nem rendel el újabb hiánypótlást Kbt.71.§(6) szerint újonnan megnevezett AV-ra.”
“5. Kieg.táj. kérhető Kbt.56.§(1) szerint, válasz Kbt.56.§(2)-(5) szerint, az EKR-ben (EKR Kr 2.§). Konzultáció nem lesz.”
“6. Ajánlatok elvárt tartalmával, benyújtásával, átszámítással, fordítással, igazolási módokkal, az ellenőrzés tűrésével, irányadó idővel kapcsolatos további...”
További információk
6. Ajánlatok elvárt tartalmával, benyújtásával, átszámítással, fordítással, igazolási módokkal, az ellenőrzés tűrésével, irányadó idővel kapcsolatos további előírásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
“7. Az ajánlatban meg kell megjelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az AT AV-t kíván igénybe venni, és nem kell...”
További információk
7. Az ajánlatban meg kell megjelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az AT AV-t kíván igénybe venni, és nem kell megadni az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert AV-kat. (Kbt.66.§ (6)).
“8. Nyilatkozatok, igazolások: Amely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként (EÜ) a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a...”
További információk
8. Nyilatkozatok, igazolások: Amely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként (EÜ) a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az EÜ-n kell megtenni. Közös AT-k esetében EÜ-t az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő (GSz) adja. AK köteles elfogadni, ha AT a korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy annak tartalma megfelelő. EEKD-ben foglalt információk valóságtartalmáért az AT felel.
“9. Cégnek minősülő AT-nek, Kbt.65.§(7) szerinti szervezetnek, egyszerű másolatban benyújtandó:”
“a. hiteles cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), vagy a 2006. évi V. tv.9.§(3) szerinti ügyvéd vagy kamarai...”
További információk
a. hiteles cégaláírási nyilatkozatát (közjegyzői aláírás-hitelesítéssel ellátott címpéldány), vagy a 2006. évi V. tv.9.§(3) szerinti ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintát;
“b. és - adott esetben - dokumentációban előírtak szerinti meghatalmazás.”
“10. Szakmai ajánlat: Az ajánlati árat az Ajánlati ár bontása elnevezésű dokumentummal kell alátámasztani.”
“11. A szakember szakmai tapasztalatára vonatkozó megajánlás alátámasztása során kizárólag a megajánlott szakember neve és az értékelési szempontra tett...”
További információk
11. A szakember szakmai tapasztalatára vonatkozó megajánlás alátámasztása során kizárólag a megajánlott szakember neve és az értékelési szempontra tett vállalást tartalmazó nyilatkozat nem hiánypótoltatható, az értékelési szempontra tett vállalást alátámasztó egyéb dokumentumok tekintetében Ajánlatkérő a Kbt. 71. § rendelkezései szerint bocsájthat ki hiánypótlást.
“12. FAKSZ: dr. Bakó Zoltán (lajstromsz.:00782). 7090 Tamási, Petőfi S. u. 12.; bakougyvediiroda@gmail.com.”
“13. AK nem alkalmazza a Kbt.75.§(2)e)-t.”
“14. Felhívás III.2.2) pont kapcsán alk. jogszabályok:Kbt. 135.§(1)-(3),(5)-(6);2007. évi CXXVII. tv;Ptk. 6:130.§(1)-(2)”
“15. AK az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb AT-vel,...”
További információk
15. AK az eljárás nyertesével köti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb AT-vel, ha őt - a Kbt.69.§(6)-ra is tekintettel - az Összegezésben megjelölte. (Kbt.131.§(4)).
“16. Projekttársaság létrehozása Kbt.35.§(8) alapján: nem megengedett és nem megkövetelt.”
“17. Tájékozódási kötelezettség: közbeszerzési dokumentumokban a Kbt.73.§(4) szervezetek elérhetősége. AK megfelelést Kbt.73.§(5) szerinti ellenőrzi.”
“18. Jelen felhívás terjedelmi okokból nem tartalmaz minden előírást, így a közbeszerzési dokumentumokkal együtt értelmezendő.”
“19. Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: 2 hónap, azaz 60 nap (az ajánlattételi határidő lejártától számítva)”
“20. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattevők). Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek megállapodást kell kötniük...”
További információk
20. Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattevők). Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek megállapodást kell kötniük egymással, melyben szabályozzák a közös ajánlattevők egymás közötti és az ajánlatkérővel való kapcsolatát.
“Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, mely tartalmazza legalább az alábbiakat:”
“- a közös Ajánlattevők neve, székhelye, (adott esetben a konzorcium neve, címe),”
“- a közbeszerzési eljárás tárgya,”
“- a közös ajánlattevők nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevőként részt kívánnak venni,”
“- a közös Ajánlattevők képviseletére jogosult szervezet, valamint az(ok) a természetes személy(ek), aki(k) a közös Ajánlattevők nevében joghatályos...”
További információk
- a közös Ajánlattevők képviseletére jogosult szervezet, valamint az(ok) a természetes személy(ek), aki(k) a közös Ajánlattevők nevében joghatályos nyilatkozatot tehet(nek), illetve a közös Ajánlattevők nevében aláírásra jogosult(ak), kivéve az eljárás eredményeként megkötött szerződés aláírását
“- a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatása, feladatmegosztás,”
“- a közös Ajánlattevők tagjainak a szerződéses árból való részesedése mértéke, számlázási rend,”
“- a közös Ajánlattevők egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalása, egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére...”
További információk
- a közös Ajánlattevők egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalása, egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére amennyiben, mint nyertes Ajánlattevő kiválasztásra kerülnek.
“Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös...”
További információk
Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
“21. Feltételes közbeszerzési eljárás: Az ajánlatkérő az eljárás eredményeként megkötött szerződések finanszírozására támogatásra irányuló igényt nyújtott be...”
További információk
21. Feltételes közbeszerzési eljárás: Az ajánlatkérő az eljárás eredményeként megkötött szerződések finanszírozására támogatásra irányuló igényt nyújtott be és az ajánlatkérő a támogatásra irányuló igény el nem fogadását, vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadását olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja. A Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján jelen szerződés akkor lép hatályba, amennyiben a támogatásra irányuló igény elfogadásra kerül. A támogatásra irányuló igény el nem fogadása vagy az igényeltnél kisebb összegben történő elfogadása esetén jelen szerződés nem lép hatályba.
“A szerződés hatálybalépésére legfeljebb fél év áll rendelkezésre, ezt követően a felek szankciómentesen szabadulnak a kötelemből.”
“22. Valamennyi részben: A nyertes ajánlattevő köteles - legkésőbb a szerződés hatályba lépését követő 5 munkanapon belül - felelősségbiztosítási szerződést...”
További információk
22. Valamennyi részben: A nyertes ajánlattevő köteles - legkésőbb a szerződés hatályba lépését követő 5 munkanapon belül - felelősségbiztosítási szerződést kötni, vagy a meglévő felelősségbiztosítását a 4. és 5. részek tekintetében 2 000 000,- Ft/kár, és 10 000 000,- Ft/év; az 1-2. és 6-7. részek tekintetében 5 000 000,- Ft/kár, és 15 000 000,- Ft/év; a 3. és 8. részek tekintetében 5 000 000,- Ft/kár, és 50 000 000,- Ft/év mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra kiterjeszteni, és ennek másolati példányát igazolásként a Megrendelő részére átadni. A felelősségbiztosítás tárgya: Építészeti és műszaki szakmai tevékenység
“A felhívás TED száma: 2022/S 098-270558
A módosítás jogszabályi alapja: A Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja, mivel az ajánlatkérő a kiegészítő...”
További információk
A felhívás TED száma: 2022/S 098-270558
A módosítás jogszabályi alapja: A Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja, mivel az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást, annak ellenére, hogy azt a gazdasági szereplő időben kérte, nem tudja az előírt határidőben teljesíteni.
További információk (2022-06-28) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-06-28 📅
Benyújtási határidő: 2022-07-08 📅
Közzététel dátuma: 2022-07-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 125-356248
HL-S szám: 125
További információk
“A módosítás jogszabályi alapja: A Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja, mivel az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatások keretében módosította a felhívást és a...”
További információk
A módosítás jogszabályi alapja: A Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja, mivel az ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatások keretében módosította a felhívást és a közbeszerzési dokumentumok részét képező szerződéstervezetet, amit az eredetivel egyező helyen közzétett az EKR-ben.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-01-17) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 122 301 400 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-01-17 📅
Közzététel dátuma: 2023-01-20 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 015-036767
HL-S szám: 15
További információk
“1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv...”
További információk
1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig köteles az engedélyezési terveket elkészíteni és a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 150. napig a szükséges engedélyeket megszerezni és kiviteli terveket elkészíteni.
2./ II.2.5) pont esetében:
- Adható pontszámok alsó és felső határa: 0-100
- Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat:
- Ajánlati ár (nettó Ft):
Az ár értékelési részszempont esetében: a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatósági útmutató szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
- A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges, tervezésben szerzett többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap):
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a szakmai tapasztalat hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 36 hónap szakmai tapasztalat esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 36 hónap közötti szakmai tapasztalat esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max - P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 36 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 36 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja által adott lehetőség szerint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feladatok körében értékként tekinti a minél nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező tervező szakember bevonását, mellyel a tervezés szakmai minősége és a tervezési feladatok ellátásának szakmai színvonala emelhető. Ajánlatkérő egyértelműen rögzíti, hogy jelen minőségi értékelési részszempont tekintetében, hogy az alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében bemutatott szakember többlettapasztalatát értékeli és nem az azon felül bemutatott szakember tapasztalatát.
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő épület építéséhez és / vagy felújításához vagy egyéb magasépítési beruházáshoz kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
- Többletjótállás vállalása (minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a többletvállalás hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 24 hónap többletvállalás esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 24 hónap közötti többletvállalás esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max - P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 24 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 24 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Az értékelési szempontok szerinti vállalásokra vonatkozó előírások az AD-ben.
“1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv...”
További információk
1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig köteles az engedélyezési terveket elkészíteni és a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 150. napig a szükséges engedélyeket megszerezni és kiviteli terveket elkészíteni.
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-16 📅
Név: Pécsépterv Stúdió Szolgáltató Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11001036202
Postacím: Rákóczi Út 1
Postai város: Pécs
Postai irányítószám: 7621
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 305001486📞
E-mail: pecsepterv@pecsepterv.hu📧
Ország: Baranya🏙️
Internetcím: http://www.pecsepterv.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 14 800 000 HUF 💰
Név: VONALVEZETŐ Mérnöki és Gazdaságfejlesztő Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13608512203
Postacím: Katona József Tér 6. II/8A.
Postai város: Kecskemét
Postai irányítószám: 6000
Telefon: +36 304257828📞
E-mail: info@vonalvezeto.hu📧
Ország: Bács-Kiskun🏙️
A beszerzés teljes értéke: 29 480 000 HUF 💰
Név: Pro-consilium tervező és mérnöki szolgáltató zártkörű részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27413522217
Postacím: Szent István Utca 35.
Postai város: Tamási
Postai irányítószám: 7090
Telefon: +36 303346681📞
E-mail: proconsiliumzrt@gmail.com📧
Ország: Tolna🏙️
A beszerzés teljes értéke: 14 566 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2022-12-14 📅
Név: K+K Környezetgazdálkodási és Közműtervező Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10388136241
Postacím: Lórántffy Zsuzsanna Utca 15/b.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1043
Telefon: +36 14317160📞
E-mail: kpluszk@kpluszk.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.kpluszk.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 14 558 400 HUF 💰
13 228 000 HUF 💰
16 929 000 HUF 💰
18 740 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
4
3
Hivatkozás További információk
“1. rk.”
“Nyertes ajánlat:” Többet mutasson (19) “Pécsépterv Stúdió Szolgáltató Kft. (7621 Pécs Rákóczi Út 1., Adószám: 11001036-2-02.)”
“Nem nyertes ajánlat:”
“AU.ROOM ÉPÍTÉSZ MŰHELY Kft. (7621 Pécs Majorossy Imre Utca 4., Adószám: 26128072-2-02.)”
“II. rk.”
“VONALVEZETŐ Mérnöki és Gazdaságfejlesztő Kft. (6000 Kecskemét Katona József Tér 6. II/8A., Adószám: 13608512-2-03.)”
“TANDEM Mérnökiroda Kft. (1033 Budapest III. ker. Polgár u. 12. I./7., Adószám: 12479124-2-41.)”
“3. rk.”
“Érvénytelen ajánlat:”
“● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].;”
“Az egyetlen ajánlatot benyújtó AU.ROOM ÉPÍTÉSZ MŰHELY Kft. ajánlattevő nem nyújtotta be a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti külön felhívásra az...”
További információk
Az egyetlen ajánlatot benyújtó AU.ROOM ÉPÍTÉSZ MŰHELY Kft. ajánlattevő nem nyújtotta be a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti külön felhívásra az igazolásokat, így ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen, mivel ajánlattevő egyéb módon nem felel meg az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-07-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 14 558 400 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-01-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: "Tolna 109" összefogással a jövőnkért
Rövid leírás:
“A közbeszerzési eljárás tárgya 8 Tolna megyei város részére, az általuk megjelölt, előzetesen leegyeztetett, városonként egy projekt vonatkozásában a...”
Rövid leírás
A közbeszerzési eljárás tárgya 8 Tolna megyei város részére, az általuk megjelölt, előzetesen leegyeztetett, városonként egy projekt vonatkozásában a műszaki dokumentáció elkészítése a TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú projekt keretein belül az alábbiak szerint:
Részek száma, elnevezése:
1 - Bátaszék - Szociális alapszolgáltatások fejl.
2 - Bonyhád - Kerékpárút építés és rekonstrukció
3 - Dombóvár - Szigeterdő turisztikai fejlesztése
4 - Dunaföldvár - Belterületi csapadékvíz elvezetés
5 - Gyönk - Csapadékvíz elvezetés II. és III. ütem
6 - Nagymányok - Iparterület infrastruktúra fejlesztés
7 - Simontornya - Vízelvezető-hálózat fejlesztése
8 - Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása
— Engedélyezési és kiviteli tervek elkészítése (szükség szerint környezetvédelmi és régészeti munkarészek, kapcsolódó műtárgyak, közművek tervezése, mennyiségszámítás, árazatlan és árazott költségvetési kiírás),
— A szükséges engedélyek megszerzése, illetve az ehhez szükséges hatósági eljárásokban való közreműködés,
— szükség szerint kisajátítási tervek elkészítése és záradékoltatása.
A részletes műszaki tartalmat a közbeszerzési dokumentáció részét képező tervezési program tartalmazza.
Az elkészült tervek esetében a Tolna Megyei Önkormányzat korlátlan időtartamra, teljes körű, korlátozás nélküli, harmadik személyeknek átengedhető és harmadik személyekkel együttesen gyakorolható felhasználási jogot szerez. Az építési engedélyek a települési önkormányzatok nevére kerülnek kiadásra.
A Tervező főbb feladatai: Tervező feladatát a 191/2009.Kr., a 312/2012.Kr., a 2015. évi CXLIII. tv foglaltaknak, valamint a 322/2015.Kr., a 219/2004. Kr., a 275/2013.Kr. előírásainak megfelelően köteles ellátni. A terveknek a vonatkozó műszaki szabványokban foglaltaknak, és a MÉK Útmutató az építészeti-műszaki dokumentáció tartalmi és formai követelményeiről és az MMK - Építési engedélyezési és építési műszaki kivitelezési tervdokumentációk tartalmi és forma követelményei című szabályzatában foglaltaknak kell megfelelni.
A fentiek tájékoztató jellegű adatok, részletes feltételek a KD-ben.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Építészeti, mérnöki és tervezési szolgáltatások📦
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 122 301 400 HUF 💰
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) (2014/2020)
Az uniós alapok azonosítója: TOP-1.5.1-20-2021-00029
Leírás
Belső azonosító: EKR000671042021/8
Mennyiség: 1 méter
A beszerzés leírása:
“8 - Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása
Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása – koncepcióterv elkészítése – elvi vízjogi engedélyes...”
A beszerzés leírása
8 - Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása
Tolna város vízvédelmi beruházásainak támogatása – koncepcióterv elkészítése – elvi vízjogi engedélyes tervdokumentáció összeállítása a 41/2017. (XII.29.) BM rendelet 1. számú mellékletének megfelelően.
A Tervezési Programot meghatározó feltételrendszer:
- A Tervezési Program az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII.20.) Korm. rendeletben, illetve építésügyi és építésüggyel összefüggő szakmagyakorlási tevékenységekről szóló 266/2013. (VII.11.) Korm. rendeletben előírtak és a tervezési feladat sajátosságainak figyelembevételével történik.
- A Tervezési Program alap stratégiai dokumentuma a város jelenleg hatályos Integrált Településfejlesztési Stratégiája.
Tervezési feladat meghatározása:
1. A koncepcióterv megalapozása a meglévő állapot felmérésével, felülvizsgálatával és egységes rendszerbe való dokumentálásával:
- Meglévő létesítmények felmérése (földhivatali alaptérkép, közműnyilvántartásokban szereplő csapadékcsatornák, árkok, átereszek, műtárgyak, tározók, mérőhelyek, vízfolyások, stb.), amely magában foglal minden olyan létesítményt, amelyet a digitális tervezési, modellezési alaptérképen szerepeltetni szükséges. A felmérés során ellenőrizendő a műszaki állapot és a nyilvántartási adatok helyessége.
- Talaj- és talajvíz állapotok felmérése – szikkasztási együtthatók meghatározatása az Építőipari Geotechnikai adattárban rendelkezésre álló talajmechanikai fúrások adatai alapján, szikkasztásra alkalmas talajféleségek és területek kijelölése.
- Befogadók műszaki jellegű felmérése, illetve korábbi felmérési dokumentációk átvétele: helyszínrajz, hossz-szelvény, keresztszelvények (ideális és valós), hidraulikai adatok stb.
- Tervezési alaptérkép elkészítése, majd ezen tematikusan ábrázolva és külön dokumentálva (fotódokumentáció)
• természetes befogadók (árkok, vízfolyások),
• épített vízelvezető rendszerek (árkok, csatornák, műtárgyak, tározók stb.)
• szikkasztásra alkalmas területek kijelölése (talajvízszint felett jó szivárgó tényezőjű, szemcsés talajok).
2. Jellemző és mértékadó csapadékesemények meghatározása
- Csapadékesemények adatainak beszerzése, felmérése az elmúlt kb. 30 évre visszamenőleg Országos Meteorológiai Szolgálattól a legközelebbi 2-4 mérőállomásáról.
- Csapadékfüggvények kalkulációja az adatok elemzése alapján.
- Jövőben várható mértékadónak tekintett csapadékintenzitások meghatározása visszatérési gyakoriságuk függvényében.
3. Fejlesztések komplex szemléletű egyeztetése
A tervezési területen szükséges beavatkozási, rekonstrukciós és fejlesztési feladatok és lehetőségek számbavétele, meghatározása az Önkormányzat illetékeseivel, a befogadó vízfolyások és művi csatornák kezelőivel/üzemeltetőivel az alábbiak szerint:
- vízelvezető árkok,
- csapadékcsatornák
- tározók
- szikkasztás magánterületen – 1 ingatlan=1 mikrovízgyűjtő
- szikkasztás közterületen
- lefolyási tényezőt befolyásoló térburkolatok, fedett felületek
- csapadékvizek leválasztása a szennyvízcsatornáról.
A helyszín bemutatása:
Tolna a területet É-D irányban átszelő Duna árterének jobb oldali, magas partjára települt. Három eltérő adottságú táj, a Mezőföld, a Sárköz és a Tolnai-dombság találkozásánál fekszik a város, valamint ide nyúlik a Gemenci erdő felső vége is. Így a város a Tolnai-Sárköz kistáj része, melynek területe 600 km2. A Tolnai Sárköz felszínét a magasártérbe is mélyült természetes folyamatok és mesterséges beavatkozás hatására feltöltött és feltöltődő morotvák kusza hálózata szövi át.
A terület belvízveszélyes.
A fejlesztési területeken a csapadékvíz-elvezetést a lakó- és iparterületnél célszerű kombinált – felszínközeli és zárt gravitációs csatornák – vízelvezető rendszerként kiépíteni.
A város csapadékvíz elvezetése vegyes, megtalálhatóak a zárt gravitációs csatornák, nyílt árkok és felszínközeli csatornák egyaránt. A csapadékcsatornák hiányosságait, üzemeltetési problémáit jól mutatják az úthálózat tönkremenetelei.
A tervezési feladat részletes leírását a KD tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv...”
További információk
1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig köteles az engedélyezési terveket elkészíteni és a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 120. napig a szükséges engedélyeket megszerezni.
2./ II.2.5) pont esetében:
— Adható pontszámok alsó és felső határa: 0-100
— Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat:
– Ajánlati ár (nettó Ft):
Az ár értékelési részszempont esetében: a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatósági útmutató szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
– A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges, tervezésben szerzett többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap):
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a szakmai tapasztalat hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 36 hónap szakmai tapasztalat esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 36hónap közötti szakmai tapasztalat esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max – P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 36 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 36 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja által adott lehetőség szerint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feladatok körében értékként tekinti a minél nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező tervező szakember bevonását, mellyel a tervezés szakmai minősége és a tervezési feladatok ellátásának szakmai színvonala emelhető. Ajánlatkérő egyértelműen rögzíti, hogy jelen minőségi értékelési részszempont tekintetében, hogy az alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében bemutatott szakember többlettapasztalatát értékeli és nem az azon felül bemutatott szakember tapasztalatát.
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő vízgazdálkodási létesítmények építéséhez és / vagy felújításához kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
– Többletjótállás vállalása (minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a többletvállalás hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 24 hónap többletvállalás esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 24 hónap közötti többletvállalás esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max – P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 24 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 24 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Az értékelési szempontok szerinti vállalásokra vonatkozó előírások az AD-ben.
Eljárás Az eljárás típusa
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
A közbeszerzési eljárás feltételei
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
A szerződés odaítélése Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0008
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2022-12-16 📅
Cím: "Tolna 109" összefogással a jövőnkért
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/568569🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 18 740 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000671042021/0669
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
“III.1.3) Műszaki és szakmai alkalmasság, "VZ" jogosultsággal rendelkező tervező
III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság P1. pont”
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0008
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“III.1.3) Műszaki és szakmai alkalmasság, "VZ" jogosultsággal rendelkező tervező
III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság P1. pont”
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Pro-consilium tervező és mérnöki szolgáltató zártkörű részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27413522217
Postacím: Szent István Utca 35.
Postai irányítószám: 7090
Postai város: Tamási
Régió: Tolna🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: proconsiliumzrt@gmail.com📧
Telefon: +36 303346681📞
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: Tolna Megyei Önkormányzat
Nemzeti nyilvántartási szám: 15733287117
Postacím: Szent István Tér 11-13.
Postai irányítószám: 7100
Postai város: Szekszárd
Régió: Tolna🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Ritter Beáta
E-mail: fojegyzo@tolnamegye.hu📧
Telefon: +36 74505604📞
URL: https://www.tolnamegye.hu🌏
Csoportvezető ✅
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190241
Régió: Budapest🏙️
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Változások Egyéb kiegészítő információk
“A Tervező a közbeszerzési eljárásban rendelkezésre bocsátott és a közhiteles, elérhető nyilvántartásban szereplő adatok alapján megkezdte a tervezési...”
Egyéb kiegészítő információk
A Tervező a közbeszerzési eljárásban rendelkezésre bocsátott és a közhiteles, elérhető nyilvántartásban szereplő adatok alapján megkezdte a tervezési szerződés tárgyát képező Koncepcióterv elkészítését. A Tervező a szerződésben rögzített határidőre elkészítette a Koncepciótervet, amely átadásra került a Megrendelő, valamint Tolna Város Önkormányzata részére, aki jelezte, hogy a koncepciótervet ezzel a tartalommal nem tudja elfogadni, mivel ennek a tervdokumentumnak összhangban kell lennie a most készülő Integrált Vízgazdálkodási Tervvel (ITVT) és a komplett vízkárelhárítási tervvel.
Tolna Város Önkormányzatának tájékoztatása alapján a kapcsolódó szakmai dokumentumok (ITVT és vízkárelhárítási terv) tervezési határideje 2023. szeptember 30., vagyis legkésőbb erre az időpontra fog rendelkezésre állni a két dokumentum és ekkor tudja megküldeni Tolna Város Önkormányzata a felek részére.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0008
Új érték
Szöveg:
“A Megrendelő a szerződés tárgyát képező Koncepciótervet összhangba kívánja hozni az elkészülő Integrált Vízgazdálkodási Tervvel (ITVT) és a komplett...”
Szöveg
A Megrendelő a szerződés tárgyát képező Koncepciótervet összhangba kívánja hozni az elkészülő Integrált Vízgazdálkodási Tervvel (ITVT) és a komplett vízkárelhárítási tervvel, amely dokumentumok csak a Szerződés hatálybalépésétől számított százötven (150) naptári napon túl állnak a megrendelő rendelkezésére, ezért a felek a teljesítési véghatáridőt az alábbiak szerint állapítják meg:
A Tervező köteles az ITVT és a komplett vízkárelhárítási terv megküldésétől számított 50 naptári napon belül véglegesíteni az által a szerződésben rögzített teljesítési határidőre elkészített Koncepciótervet.”
Teljesítési véghatáridő a szerződés módosítását megelőzően: 150 naptári nap.
Teljesítési véghatáridő a szerződés módosítását követően: 200 naptári nap.
Tervezési szerződés VIII. rk. 1.sz. szerződésmódosítás aláírásának kelte: 2023. június 15.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-07-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 122 301 400 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000671042021/7
Cím: Simontornya - Vízelvezető-hálózat fejlesztése
A beszerzés leírása:
“7 - Simontornya - Belterület védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat fejlesztése, rekonstrukciója Simontornyán
Tervezési feladat részletes leírása:...”
A beszerzés leírása
7 - Simontornya - Belterület védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat fejlesztése, rekonstrukciója Simontornyán
Tervezési feladat részletes leírása:
Simontornya Város veszélyeztetett belterületi és külterületi városrészén található csapadékvíz-elvezető hálózat, árokrendszer felülvizsgálata, a csapadékvíz elvezetés megtervezése. A tervezés kapcsán engedélyes és kiviteli terv szintű dokumentáció készítése, lehetőség szerint ütemekre bontva, tervezői árazott tételes költségvetés készítése.
A tervezés része a Várkert utcai vízműtelepen keletkezett dekantált víz hálózatba történő juttatása, a körárok teljes hosszának felülvizsgálata, veszélyeztetett városrész vízelvezetésének megtervezése, külterületi szakaszon összegyűlt víz befogadóba történő juttatásának vizsgálata, tervezése.
A tervezési munka során figyelembe kell venni a helyi adottságokon túl az 1690/1-3. hrsz-ú ingatlanokra tervezett vízkivételi műtárgyat, annak működését valamint tározómedencék szükségszerű bővítésének lehetőségét.
Tervezés előzményei:
Simontornya város belterületén, a mély fekvésű részeken csapadékos időszakokban belvíz elvezetési problémák voltak tapasztalhatók. A város Szent István Király u- tól K- i, a Sió csatornától É- i irányban elterülő városrészének csapadékvíz gyűjtését, s elvezetését a Sióba a városközpontból induló, s kb. 4500 fm hosszban K-Dk irányban haladó „Kultúrházi Körárok” elnevezésű csapadékvíz- belvíz elvezető csatorna – hivatott megoldani. Ez az árok a Sió-csatorna rendezése során felhagyott, feltöltődött holtágának nyomvonalán halad. Az árok a város előbb lehatárolt belterülete és a 61. számú főközlekedési út közti mélyfekvésű területeit szeli át, majd a település belterületétől K-DK-i irányban távolodva a Sió-csatornához vezet és a csatornába a csatorna 72+485 km bal parti szelvényénél kerül bevezetésre.
A Sióba történő bevezetés jelenleg egy DN 1000 mm beton csőzsilipen keresztül történik, a csőzsilip 50 m hosszban került kiépítésre a Sió töltése alatt, s a töltés mentett oldalán, s a hullámtéri oldalon is egy egy elzáró aknában – betétpallós - elzárási lehetőség lett kialakítva, hogy a Sió 94,29 m Bf – i szintet meghaladó vízállásánál a Sió vize ne kerülhessen a Kultúrházi Kőrárokba. (zárás: a Simontornyai vízmércén mért 2,50 cm- es vízállásnál; 0- pont: 91,79 mBf)
Az elöntési terület belterület mélypontja, ahol leghamarabb marad meg, és gyűlik össze a felszínen a csapadékvíz, hozzávetőleg a László király u., Széchenyi u., a Beszédes F. u. és az 1548 hrsz-ú út találkozási helyére tehető, közelebbről az 1690/1-3 és 1679 hrsz-ú ingatlanok környékére. Külterületen a Körárok alsó szakaszának (015/1 hrsz.) a környezetét szokta elsősorban elönteni a belvíz.
Problémát jelent még a körárok felső szakaszához sorolt vízmű-területen keletkezett ún. dekantált víz elvezetése is. A felső szakaszba történő elvezetés lehetőségét illetve ennek megoldását is jelen tervezési programpontok közé kell sorolni.
2021. év elején a körárok középső és felső szakaszán összegyűlt csapadékvíz hatékony kezelése érdekében egy vízkivételi műtárgy tervezése kezdődött az 1690/1-3 és 1679 hrsz-ú területekre. A vízkivételi műtárgy és nyomóvezeték kiépítésének célja, hogy az elöntési területről a lehető legrövidebb úton (déli irányba a Sió csatornáig) elvezetésre kerüljön a csapadékvíz, valamint másodlagos célja, hogy az árok mintegy 2270 méter hosszú külterületi szakasza mentesítve legyen.
A körárok vízelvezetésére 2016-ban „Simontornya bel- és külterület egyes részeinek belvíz elvezetése” címmel engedélyes tervek készültek. Jelenleg átemelő és nyomott bekötővezeték tervezése van folyamatban.
A tervezési feladat részletes leírását a KD tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“II.2.4) A közbeszerzés ismertetése:
folytatás:
- a területileg illetékes Területi Vízgazdálkodási Tanács Szakmai Bizottságától a tervekre jóváhagyás...”
További információk
II.2.4) A közbeszerzés ismertetése:
folytatás:
- a területileg illetékes Területi Vízgazdálkodási Tanács Szakmai Bizottságától a tervekre jóváhagyás kérése,
- tervező feladatát képezi a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködés, a tervekkel kapcsolatosan érkező kérdések megválaszolása.
A tervezési feladatok részletezése a KD-ben.
1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig köteles az engedélyezési terveket elkészíteni és a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 150. napig a szükséges engedélyeket megszerezni és kiviteli terveket elkészíteni.
2./ II.2.5) pont esetében:
— Adható pontszámok alsó és felső határa: 0-100
— Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat:
– Ajánlati ár (nettó Ft):
Az ár értékelési részszempont esetében: a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatósági útmutató szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
– A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges, tervezésben szerzett többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap):
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a szakmai tapasztalat hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 36 hónap szakmai tapasztalat esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 36hónap közötti szakmai tapasztalat esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max – P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 36 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 36 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja által adott lehetőség szerint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feladatok körében értékként tekinti a minél nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező tervező szakember bevonását, mellyel a tervezés szakmai minősége és a tervezési feladatok ellátásának szakmai színvonala emelhető. Ajánlatkérő egyértelműen rögzíti, hogy jelen minőségi értékelési részszempont tekintetében, hogy az alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében bemutatott szakember többlettapasztalatát értékeli és nem az azon felül bemutatott szakember tapasztalatát.
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő vízgazdálkodási létesítmények építéséhez és / vagy felújításához kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
– Többletjótállás vállalása (minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a többletvállalás hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 24 hónap többletvállalás esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 24 hónap közötti többletvállalás esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max – P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 24 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 24 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Az értékelési szempontok szerinti vállalásokra vonatkozó előírások az AD-ben.
Többet mutasson
Időtartam: 180 (DAY)
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0007
A szerződés odaítélése
LOT-0007
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/568652🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 16 929 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000671042021/0661
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Leírás:
“III.1.3) Műszaki és szakmai alkalmasság, "VZ" jogosultsággal rendelkező tervező”
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0007
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“III.1.3) Műszaki és szakmai alkalmasság, "VZ" jogosultsággal rendelkező tervező”
Kiegészítő információk További információk
“VII rk. 1 .sz. szerződés módosítás kelte: 2023. június 8.”
Változások Egyéb kiegészítő információk
“A szerződéskötést követően az alábbi körülmények miatt a szerződés módosítása szükséges az alábbi indokokra tekintettel. A felek rögzítik, hogy a Tervező...”
Egyéb kiegészítő információk
A szerződéskötést követően az alábbi körülmények miatt a szerződés módosítása szükséges az alábbi indokokra tekintettel. A felek rögzítik, hogy a Tervező részéről az 1. és a 2. részfeladat teljesült, azaz a koncepcióterv és az engedélyezési terv elkészült. A Tervező által elkészített koncepcióterv átadásra került a Megrendelő részére, aki annak tartalmi áttekintését követően elfogadta terveket.Az engedélyezési tervdokumentáció elkészítése vonatkozásában az engedélyes tervre irányadó részteljesítési határidő lejárta előtt, a Tervező akadályt közölt (a tervezési feladat alapján a tervnek figyelembe kell vennie az „időközben megvalósuló műtárgyakat”, azonban a Simontornyán fizikailag megvalósult műtárgyak még nem rendelkeztek jogerős üzemeltetési engedéllyel, így tervezési szempontból nem voltak megvalósultnak tekinthetők). A Megrendelő a közölt akadályt elfogadta.
A szerződés 4.1. pontját az alábbi kiegészítéssel módosítják: Amennyiben olyan okból, amelyért a Tervező nem felelős, a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától (2023. április 17.) számított 52. naptári napig (2023. június 08. napjáig) a simontornyai megvalósult műtárgyak nem rendelkeznek jogerős üzemeltetési engedéllyel, a felek a 4.1.2. pontban meghatározott részteljesítési határidőt az alábbiak szerint állapítják meg:
A Tervező a simontornyai megvalósult műtárgyak vonatkozásában az engedély kiállításától számított 8napon belül köteles véglegesíteni az engedélyes tervdokumentációt. Amennyiben olyan okból, amelyért a Tervező nem felelős, a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 150. naptári napig az építési engedély nem kerül kiadásra a hatóság részéről, a felek a teljesítési véghatáridőt az alábbiak szerint állapítják meg: A Tervező köteles az engedély kiállításától számított 5 munkanapon belül véglegesíteni az által a szerződésben rögzített teljesítési határidőre elkészített kiviteli tervdokumentációt, amennyiben az engedélyben előírtak szerint ez szükséges.”
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0007
Új érték
Szöveg:
“A felek rögzítik, hogy a szerződéskötést követően az alábbi körülmények miatt a szerződés módosítása szükséges az alábbi indokokra tekintettel.
A felek...”
Szöveg
A felek rögzítik, hogy a szerződéskötést követően az alábbi körülmények miatt a szerződés módosítása szükséges az alábbi indokokra tekintettel.
A felek rögzítik, hogy a Tervező részéről az 1. és a 2. részfeladat teljesült, azaz a koncepcióterv és az engedélyezési terv elkészült.
A Tervező által elkészített koncepcióterv 2023.03.01-én került átadásra a Megrendelő részére, aki annak tartalmi áttekintését követően 2023.04.17-én fogadta el.
Az engedélyezési tervdokumentáció elkészítése vonatkozásában az engedélyes tervre irányadó részteljesítési határidő lejárta előtt, 2023.06.07-én a Tervező akadályt közölt (a tervezési feladat alapján a tervnek figyelembe kell vennie az „időközben megvalósuló műtárgyakat”, azonban a Simontornyán fizikailag megvalósult műtárgyak még nem rendelkeztek jogerős üzemeltetési engedéllyel, így tervezési szempontból nem voltak megvalósultnak tekinthetők). A Megrendelő a közölt akadályt elfogadta.
II.2. A felek a jelen szerződésmódosítás II.1. pontjában részletezett indokok miatta szerződés 4.1. pontját az alábbi kiegészítéssel módosítják.
„4.1. Tervező a Szerződésben vállalt kötelezettségeit jelen Szerződés hatálybalépésétől számított száznyolcvan(180) napon belül köteles elvégezni az alábbi ütemezés szerint:
Feladat megnevezése Teljesítési kötbérterhes határidő
4.1.1. Koncepcióterv leszállítása 30. nap (a Szerződés hatályba lépésétől számított naptári nap)
4.1.2. Engedélyköteles és nem engedélyköteles terv leszállítása, szakági tervekkel 60. nap (a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított naptári nap)
4.1.3. Építési engedélyek és Kiviteli dokumentáció leszállítása 150. nap (a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított naptári nap)
Amennyiben olyan okból, amelyért a Tervező nem felelős, a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától (2023. április 17.) számított 52. naptári napig (2023. június 08. napjáig) a simontornyai megvalósult műtárgyak nem rendelkeznek jogerős üzemeltetési engedéllyel, a felek a 4.1.2. pontban meghatározott részteljesítési határidőt az alábbiak szerint állapítják meg:
A Tervező a simontornyai megvalósult műtárgyak vonatkozásában az engedély kiállításától számított 8napon belül köteles véglegesíteni az engedélyes tervdokumentációt.
Amennyiben olyan okból, amelyért a Tervező nem felelős, a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 150. naptári napig az építési engedély nem kerül kiadásra a hatóság részéről, a felek a teljesítési véghatáridőt az alábbiak szerint állapítják meg:
A Tervező köteles az engedély kiállításától számított 5 munkanapon belül véglegesíteni az által a szerződésben rögzített teljesítési határidőre elkészített kiviteli tervdokumentációt, amennyiben az engedélyben előírtak szerint ez szükséges.”
A rögzített módosítás jogszabályi alapja: A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 141. § (4) bekezdés c) pontja
A Kbt. 141.§ (4) bekezdés c) pontja szerint a Kbt. 141.§ (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés - a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat a következő feltételek együttes teljesülése esetén:
a) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket a Megrendelő kellő gondossággal eljárva sem láthatott előre;
b) a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét;
c) az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át.
A felek rögzítik, hogy jelen módosítás II.1. pontjában leírt körülmények kialakulását a Megrendelő kellő gondossággal eljárva sem láthatta előre.
A felek rögzítik, hogy jelen módosítás II.2. pontjában rögzített határidő módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét.
A felek rögzítik, hogy jelen módosítás II.2. pontjában rögzített határidő módosítás nem eredményezi az ellenérték növekedését.
Tervezési szerződés VII. rk. szerződés aláírásának kelte: 2023. január 30.
Tervezési szerződés VII. rk. 1.sz. szerződésmódosítás aláírásának kelte: 2023. június 8.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-09-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 122 301 400 HUF 💰
Leírás
Belső azonosító: EKR000671042021/6
Cím: Nagymányok - Iparterület infrastruktúra fejlesztés
A beszerzés leírása:
“6 - Nagymányok - Iparterület infrastruktúra fejlesztés
Nagymányok Város Önkormányzata a Tolna Megyei Önkormányzat TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú,...”
Nagymányok Város Önkormányzata a Tolna Megyei Önkormányzat TOP-1.5.1-20-2021-00029 azonosítószámú, „Tolna 109” összefogással a jövőnkért című projekt keretén belül a Nagymányoki iparterület infrastruktúrájának fejlesztésének projekt előkészítő munkáját szeretné megvalósítani.
A fejlesztés Nagymányok Déli iparterületét érinti. Az iparterületen TOP-1.1.1 forrásból 2020. évben megvalósult már az infrastruktúra fejlesztése egy szakaszon. Jelen beruházásból a fennmaradó fejlesztéseket szeretnék végrehajtani.
A beruházás tartalmazza az iparterületen útépítésre, szennyvízhálózat építésre, közvilágítás kialakítására, közúti híd építésre vonatkozó engedélyes és kiviteli tervek elkészítését.
A beruházási terület Nagymányok iparterület II. GIP-1 Gazdasági Ipari Terület – besorolású. A területen 040/13 helyrajzi számon egy meliorációs árok keresztezi az építendő út, szennyvízhálózat és közvilágítás nyomvonalát, tervezéskor ennek adottságait figyelembe kell venni.
Útépítés:
A tervezett út két szakaszra bontható:
1. szakasz:
A tervezendő iparos út a meglévő beton burkolatú út folytatása. A tervezett út érinti az 1242, 040/18, 040/34, 058/8 helyrajzi számú ingatlanokat. Az út a 0+580 km szelvénytől egészen a kismányoki bekötőútig tart, cca 640 fm hosszan. Vonalvezetése követi a meglévő út nyomvonalát, illetve a kialakított szabályozási tervet. Az iparos útra vonatkozó előírás szerint két forgalmi sáv esetén a tervezett burkolatszélesség 6 méter, kiemelt szegély nem épül. Az út kiszolgáló út funkciót lát el. A tervezendő beton burkolatú út mellett mindkét oldalon 1,5 m széles füvesített földpadka, és két oldalt füvesített földárok kerülne kialakításra.
2. szakasz:
Az 1. szakaszon a meliorációs árok mentén útcsatlakozás készülne, így a Völgység-patak felé cca 110 fm hosszban épülne a tervezendő út 2. szakasza. A tervezendő út a 040/41 helyrajzi számot érinti.
Az út kialakítására vonatkozóan megegyezik az 1. szakaszra vonatkozó leírással.
Szennyvízhálózat építés:
Az elmúlt évben történt TOP-1.1.1 beruházás keretében a szennyvízhálózat is fejlesztésre került.
Ebben a beruházásban a meglévő gravitációs csatorna folytatása valósulna meg cca. 460 fm hosszban. A szennyvíz elvezetéséhez szükséges vezetékhálózat és annak műtárgyai kerülnek kiépítésre a terület adta lehetőségek szerint.
Közvilágítás kialakítása:
A tervezendő út nyomvonalát követve az 1. és 2. szakaszon, egy oldalon közvilágítás kialakításának tervezése is megvalósulna.
Közúti híd építése:
Az újonnan kialakítandó út 2. szakasza a Völgység-patak irányában épül. A 039 helyrajzi számon nyilvántartott, Magyar Állam tulajdonában lévő Völgység-patak felett átívelő híd kerülne megtervezésre. Ez lehetőséget adna, hogy Nagymányok lakóövezetét teljes mértékben elkerülné a teherforgalom, mely az iparterület és a Völgység-patak túloldalán lévő TOP-2.1.1 pályázati forrásból megvalósuló barnamezős beruházásból épülő csarnok, felújításra kerülő irodaház és vasúti csatlakozás forgalmát bonyolítja le.
A híd hossza cca 30 fm, szélessége 6 m.
Tervezési feladat
- koncepcióterv,
- engedélyezési tervdokumentációk,
- kiviteli tervdokumentáció,
- árazott tervezői költségbecslések (engedélyezési tervdokumentációhoz) és árazott és árazatlan tervezői költségvetések (kiviteli tervdokumentációhoz) elkészítése,
- tervező feladatát képezi a kivitelező kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárásban való közreműködés, a tervekkel kapcsolatosan érkező kérdések megválaszolása.
A tervezési feladat részletes leírását a KD tartalmazza.
Többet mutasson
További információk:
“1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv...”
További információk
1./ II.2.7) pont esetében: A szerződés hatályba lépésétől számított 30. naptári napig köteles a Tervező a koncepció tervet elkészíteni, a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig köteles az engedélyezési terveket elkészíteni és a koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 150. napig a szükséges engedélyeket megszerezni és kiviteli terveket elkészíteni.
2./ II.2.5) pont esetében:
— Adható pontszámok alsó és felső határa: 0-100
— Módszer, amivel az Ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok között pontszámokat:
– Ajánlati ár (nettó Ft):
Az ár értékelési részszempont esetében: a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (legalacsonyabb nettó tervezési díjra) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása során alkalmazandó képletet a Közbeszerzési Hatósági útmutató szerinti fordított arányosítás módszere tartalmazza.
– A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott tervező szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges, tervezésben szerzett többlettapasztalata (min. 0 hónap, max. 36 hónap):
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a szakmai tapasztalat hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 36 hónap szakmai tapasztalat esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 36hónap közötti szakmai tapasztalat esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max – P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 36 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 36 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja által adott lehetőség szerint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feladatok körében értékként tekinti a minél nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező tervező szakember bevonását, mellyel a tervezés szakmai minősége és a tervezési feladatok ellátásának szakmai színvonala emelhető. Ajánlatkérő egyértelműen rögzíti, hogy jelen minőségi értékelési részszempont tekintetében, hogy az alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében bemutatott szakember többlettapasztalatát értékeli és nem az azon felül bemutatott szakember tapasztalatát.
A teljesítésbe bevonásra kerülő tervező szakember szakmai tapasztalata = hónapban megadott, új és/vagy meglévő vízgazdálkodási létesítmények építéséhez és / vagy felújításához kapcsolódó engedélyezési és/vagy kiviteli tervezésben szerzett tervezői többlettapasztalat az eljárást megindító felhívás feladását megelőző gyakorlati idő egész hónap pontossággal, a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlati időn felül.
– Többletjótállás vállalása (minimum 0 hónap, maximum 24 hónap)
A 2020.március 25-i útmutatójának (KÉ 2020. évi 60. szám) 1. számú melléklet A.1.ab pontja szerinti egyenes arányosítással az alábbiak szerint:
- a többletvállalás hiánya esetén az ajánlat 0 pontot kap;
- a 24 hónap többletvállalás esetén az ajánlat 100 pontot kap;
- a 0 és a 24 hónap közötti többletvállalás esetén az ajánlat pontszáma az alábbiak szerint kerül meghatározásra.
P = (A vizsgált / Alegjobb) x (P max – P min) + P min
ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
P max: a pontskála felső határa
P min: a pontskála alsó határa
A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat (a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő a képlet alkalmazása során 24 hónap feletti megajánlás esetében is a legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemeként a 24 hónaphoz viszonyít.)
A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
A pontozás két tizedesjegyre kerekítve történik.
Az értékelési szempontok szerinti vállalásokra vonatkozó előírások az AD-ben.
A szerződés odaítélése
LOT-0006
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodes/568561🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 13 228 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000671042021/0693
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0006
Kiegészítő információk További információk
“Tervezési szerződés VI. rk. szerződés aláírásának kelte: 2022. december 16.
Tervezési szerződés VI. rk. 1.sz. szerződésmódosítás aláírásának kelte: 2023. május 5.”
További információk
Tervezési szerződés VI. rk. szerződés aláírásának kelte: 2022. december 16.
Tervezési szerződés VI. rk. 1.sz. szerződésmódosítás aláírásának kelte: 2023. május 5.
“A Felek rögzítik, hogy a szerződéskötést követően az alábbi körülmények miatt a szerződés módosítása szükséges az alábbi indokokra tekintettel.
A Tervező a...”
Egyéb kiegészítő információk
A Felek rögzítik, hogy a szerződéskötést követően az alábbi körülmények miatt a szerződés módosítása szükséges az alábbi indokokra tekintettel.
A Tervező a szerződés 4.1.1. pontjában előírtak szerinti részhatáridőre elkészítette a Koncepciótervet, amelyet a Megrendelő 2023. március 8. napján jóváhagyott. A Tervező a jóváhagyást követően megkezdte az engedélyköteles és nem engedélyköteles tervek elkészítését, amelynek határideje a szerződés 4.1.2. pontjában előírtak szerint a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári nap volt, amely dátum szerint 2023. május 7. napja volt.
A Tervező 2023. május 4. napján akadályközléssel élt az alábbi körülmények miatt:
A tervezési feladattal érintett helyi közút tervezéséhez szükséges mezőgazdasági termelésből való végleges kivonási és telekalakítási eljárás szükséges, amelyet a helyi önkormányzatnak, mint tulajdonosnak kell megindítania a földhivatalnál . Ennél fogva a kiszabályozott útterület új helyrajzi számot fog kapni, így arra az engedélyezési tervben még nem lehet hivatkozni és azt megnevezni még nem lehetséges. A Tervező jelezte azt is, hogy Nagymányok Város Önkormányzata, mint az érintett földterület tulajdonos és kezelője, addig nem tud hozzájárulási nyilatkozatokat kiadni, amíg a földhivatali eljárás le nem záródik eredményesen.
A Tervező jelezte a Megrendelőnek, hogy információi szerint a földhivatali eljárás még nem zajlott le,sőt jelen módosítás aláírásának napjáig nem történt semmilyen eljárási cselekmény a hatóság részéről, így az engedély véghatáridőre történő leszállítása rajta kívül álló okok miatt nem lehetséges. A Tervező jelezte a Megrendelőnek továbbá azt is, hogy az engedélyköteles és nem engedélyköteles tervek leszállítását követően – párhuzamosan az engedélyeztetési eljárással – a kiviteli tervdokumentációt elkészíti, de annak véglegesítésére csak a kiadott engedély birtokában kerülhet sor.
II.2. A Felek a jelen szerződésmódosítás II.1. pontjában részletezett indokok miatt a szerződés 4.1. pontját az alábbi kiegészítéssel módosítják.
„4.1. Tervező a Szerződésben vállalt kötelezettségeit jelen Szerződés hatálybalépésétől számított száznyolcvan(180) napon belül köteles elvégezni az alábbi ütemezés szerint:
Feladat megnevezése Teljesítési kötbérterhes határidő
4.1.1. Koncepcióterv leszállítása 30. nap
(a Szerződés hatályba lépésétől számított naptári nap)
4.1.2. Engedélyköteles és nem engedélyköteles terv leszállítása, szakági tervekkel 60. nap
(a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított naptári nap)
4.1.3. Építési engedélyek és Kiviteli dokumentáció leszállítása 150. nap
(a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított naptári nap)
Mivel olyan okból, amelyért a Tervező nem felelős (a települési önkormányzatnak mezőgazdasági termelésből való kivonási és telekalakítási eljárása szükséges), a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig az engedélyköteles és nem engedélyköteles terv leszállítása nem lehetséges, ezért a Felek rögzítik, hogy a 4.1.2. pont szerinti tervszállítási határidőt az alábbiak szerint állapítják meg:
A Tervező köteles a települési önkormányzat által lefolytatott földhivatali eljárás lezárásától számított 5 munkanapon belül véglegesíteni az általa a szerződésben rögzített teljesítési határidőre elkészített engedélyköteles és nem engedélyköteles terveket (szakági tervekkel)”
Mivel olyan okból, amelyért a Tervező nem felelős (a települési önkormányzatnak mezőgazdasági termelésből való kivonási és telekalakítási eljárása szükséges), a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 150. naptári napig az építési engedély nem kerül kiadásra a hatóság részéről, ezért a Felek rögzítik, hogy a 4.1.3. pont szerinti tervszállítási határidőt az alábbiak szerint állapítják meg:
A Tervező köteles az engedély kiállításától számított 5 munkanapon belül véglegesíteni akiviteli tervdokumentációt.”
A II.2. pontban rögzített módosítás jogszabályi alapja: a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 141. § (4) bekezdés c) pontja az alábbiakra tekintettel.
A Kbt. 141.§ (4) bekezdés c) pontja szerint a Kbt. 141.§ (2) bekezdésben szabályozott esetek mellett a szerződés - a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglalt feltételek vizsgálata nélkül - új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül módosítható, illetve módosulhat a következő feltételek együttes teljesülése esetén:
a) a módosítást olyan körülmények tették szükségessé, amelyeket a Megrendelő kellő gondossággal eljárva sem láthatott előre;
b) a módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét;
c) az ellenérték növekedése nem haladja meg az eredeti szerződés értékének 50%-át.
A Felek rögzítik, hogy jelen módosítás II.1. pontjában leírt körülmények kialakulását a Megrendelő kellő gondossággal eljárva sem láthatta előre.
A Felek rögzítik, hogy jelen módosítás II.2. pontjában rögzített határidő módosítás nem változtatja meg a szerződés általános jellegét.
A Felek rögzítik, hogy jelen módosítás II.2. pontjában rögzített határidő módosítás nem eredményezi az ellenérték növekedését.
Tervezési szerződés VI. rk. szerződés aláírásának kelte: 2022. december 16.
Tervezési szerződés VI. rk. 1.sz. szerződésmódosítás aláírásának kelte: 2023. május 5.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: A módosítások olyan körülmények miatt szükségesek, amelyet a kellően gondos vevő előre nem láthatott.
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: CON-0006
Új érték
Szöveg:
“A Felek rögzítik, hogy a szerződéskötést követően az alábbi körülmények miatt a szerződés módosítása szükséges az alábbi indokokra tekintettel.
A Tervező a...”
Szöveg
A Felek rögzítik, hogy a szerződéskötést követően az alábbi körülmények miatt a szerződés módosítása szükséges az alábbi indokokra tekintettel.
A Tervező a szerződés 4.1.1. pontjában előírtak szerinti részhatáridőre elkészítette a Koncepciótervet, amelyet a Megrendelő 2023. március 8. napján jóváhagyott. A Tervező a jóváhagyást követően megkezdte az engedélyköteles és nem engedélyköteles tervek elkészítését, amelynek határideje a szerződés 4.1.2. pontjában előírtak szerint a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári nap volt, amely dátum szerint 2023. május 7. napja volt. A Tervező 2023. május 4. napján akadályközléssel élt az alábbi körülmények miatt:
A tervezési feladattal érintett helyi közút tervezéséhez szükséges mezőgazdasági termelésből való végleges kivonási és telekalakítási eljárás szükséges, amelyet a helyi önkormányzatnak, mint tulajdonosnak kell megindítania a földhivatalnál . Ennél fogva a kiszabályozott útterület új helyrajzi számot fog kapni, így arra az engedélyezési tervben még nem lehet hivatkozni és azt megnevezni még nem lehetséges. A Tervező jelezte azt is, hogy Nagymányok Város Önkormányzata, mint az érintett földterület tulajdonos és kezelője, addig nem tud hozzájárulási nyilatkozatokat kiadni, amíg a földhivatali eljárás le nem záródik eredményesen. A Tervező jelezte a Megrendelőnek, hogy információi szerint a földhivatali eljárás még nem zajlott le,sőt jelen módosítás aláírásának napjáig nem történt semmilyen eljárási cselekmény a hatóság részéről, így az engedély véghatáridőre történő leszállítása rajta kívül álló okok miatt nem lehetséges. A Tervező jelezte a Megrendelőnek továbbá azt is, hogy az engedélyköteles és nem engedélyköteles tervek leszállítását követően – párhuzamosan az engedélyeztetési eljárással – a kiviteli tervdokumentációt elkészíti, de annak véglegesítésére csak a kiadott engedély birtokában kerülhet sor.
A szerződés 4.1. pontját az alábbi kiegészítéssel módosítják:Mivel olyan okból, amelyért a Tervező nem felelős (a települési önkormányzatnak mezőgazdasági termelésből való kivonási és telekalakítási eljárása szükséges), a Koncepcióterv Megrendelő általi jóváhagyásától számított 60. naptári napig az engedélyköteles és nem engedélyköteles terv leszállítása nem lehetséges, ezért a Felek rögzítik, hogy a 4.1.2. pont szerinti tervszállítási határidőt az alábbiak szerint állapítják meg: