A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Az EEKD-val történő előzetes igazolás során - a Kbt. 67. § (1)-(3), a Kr. 1. § (1) és 2. § (5) bek.-nek megfelelően - AK elfogadja a gazdasági szereplő (AT, kapacitást biztosító szervezet) egyszerű nyilatkozatát is azzal, hogy az EEKD-ban elegendő a IV. rész α pont kitöltése. Az alábbi dokumentumok benyújtása kizárólag AK erre vonatkozó kifejezett felhívására, a Kbt.69.§ (4)-(6) bek.alapján kötelező.
M/1. Csatoljon Ajánlattevő referenciaigazolást/nyilatkozatot az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (azaz visszafelé számított 36 hónapban), de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (azaz visszafelé számított 72 hónapban) megkezdett legjelentősebb szolgáltatásairól. /321/2015. Korm. rendelet 21. § (3) bek. a)/
A referencianyilatkozat/igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat: a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe, a referenciát nyújtó személy neve, elérhetősége, a szolgáltatás tárgya, és mennyisége, a teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja), továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A referenciák ismertetését (szolgáltatás tárgyának megnevezése, mennyisége, teljesítés ideje) olyan tartalommal és részletességgel kell benyújtani, amelyből egyértelműen megállapítható az alkalmassági feltételeknek történő megfelelés.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a referenciára vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely -az ajánlattevő saját kapacitásával együtt -biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben.
Az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe.
Folyamatban lévő szerződések akkor mutathatók be referenciaként, ha azokból egyértelműen megállapítható, hogy az abban megadott teljesítés(ek)re az ajánlati felhívás feladásának időpontjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) került sor.
Valamennyi részajánlati kör tekintetében: a referencia több, de maximum három szerződéssel igazolható. Amennyiben a referencia több szerződésből kerül bemutatásra, úgy legalább egy szerződés minimum 9 hónapon keresztüli folyamatos teljesítést kell igazoljon.
1. részajánlati kör esetében:
M/2. Mutassa be Ajánlattevő 2 fő a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberét, a szakemberek által aláírt, szakmai tapasztalatot tartalmazó önéletrajzok, és végzettséget, illetve képzettséget igazoló dokumentumok, érvényes tűzvédelmi szakvizsga bizonyítványok csatolásával, akik a közbeszerzés tárgyát képező szolgáltatás teljesítésében részt vesznek. /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) b)/.
A nyilatkozatnak tartalmazni kell legalább az alábbi adatokat:
-a szakember neve,
-a szakember pozíciónak megjelölése, amely pozícióba a szakembert bevonni kívánja,
-a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése,
-a szakember jelenlegi jogviszonyát a megjelölt szervezettel. (EKR űrlap)
2. részajánlati kör esetében:
M/2. Mutassa be Ajánlattevő legalább 2 fő a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberét, a szakemberek által aláírt, szakmai tapasztalatot tartalmazó önéletrajzok, és végzettséget, illetve képzettséget igazoló dokumentumok, érvényes tűzvédelmi szakvizsga bizonyítványok csatolásával, akik a közbeszerzés tárgyát képező szolgáltatás teljesítésében részt vesznek. /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) b)/.
A nyilatkozatnak tartalmazni kell legalább az alábbi adatokat:
-a szakember neve,
-a szakember pozíciónak megjelölése, amely pozícióba a szakembert bevonni kívánja,
-a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése,
-a szakember jelenlegi jogviszonyát a megjelölt szervezettel. (EKR űrlap)
3. részajánlati kör esetében:
M/2. Mutassa be Ajánlattevő legalább 1 fő a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberét, a szakember által aláírt, szakmai tapasztalatot tartalmazó önéletrajz, és a végzettséget, illetve képzettséget igazoló dokumentumok csatolásával, aki a közbeszerzés tárgyát képező szolgáltatás teljesítésében részt vesz. /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) b)/.
A nyilatkozatnak tartalmazni kell legalább az alábbi adatokat:
-a szakember neve,
-a szakember pozíciónak megjelölése, amely pozícióba a szakembert bevonni kívánja,
-a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése,
-a szakember jelenlegi jogviszonyát a megjelölt szervezettel. (EKR űrlap)
4. részajánlati kör esetében:
M/2. Mutassa be Ajánlattevő legalább 1 fő a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberét, a szakember által aláírt, szakmai tapasztalatot tartalmazó önéletrajz, és a végzettséget, illetve képzettséget igazoló dokumentumok, érvényes tűzvédelmi szakvizsga bizonyítvány, valamint a tevékenység végzésének a tűzvédelmi hatóság részére történő bejelentését igazoló dokumentum csatolásával, aki a közbeszerzés tárgyát képező szolgáltatás teljesítésében részt vesz. /321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) b)/.
A nyilatkozatnak tartalmazni kell legalább az alábbi adatokat:
-a szakember neve,
-a szakember pozíciónak megjelölése, amely pozícióba a szakembert bevonni kívánja,
-a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezése,
-a szakember jelenlegi jogviszonyát a megjelölt szervezettel. (EKR űrlap)
Figyelem! Valamennyi részajánlati kör esetében, amennyiben a bemutatott szakember az ajánlattevő munkavállalója vagy tagja, vagy cégvezetője, úgy az igazolás az ajánlattevő saját igazolásának számít. Amennyiben a bemutatott szakember munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban foglalkoztatott (megbízási szerződéssel esetileg vagy állandóan foglalkoztatott vagy foglalkoztatni kívánt), úgy a szakember alvállalkozónak minősül, mivel a bemutatott szakembereknek kell részt venni a teljesítésben.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a 12 hónap szakmai tapasztalat igazolására csak az egész hónapok mutathatók be és vehetők figyelembe, Ajánlatkérő tört hónapokkal nem kalkulál.