A TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 azonosító számú, „Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém - Gyulafirátót szakaszon” című projekt keretén belül a következő kivitelezési munkák valósulnak meg: A tervezett nyomvonal külterületen és belterületen halad, melyen jelenleg zöldfelület, meglévő aszfalt burkolatú, murvás, illetve földút található. A kerékpárút hossza 5 032 méter, amely önkormányzati, magán és állami tulajdonú ingatlanokat érint. Ebből 176 méter hosszúságú elválasztott közös gyalog- és kerékpárút építés, 1792 méter hosszúságú önálló kerékpárút építés, 116 méter önálló önkormányzati út építés, 590 méter hosszúságú mezőgazdasági út építés és 2358 méter hosszúságban kerékpár sáv jelölés készül. A kivitelezéssel érintett szakasz Veszprém - Kádárta déli oldalán befejeződő kerékpárúttól Veszprém - Gyulafirátót északi, külterületi részén induló erdei kerékpárútig tart. A kivitelezés 5 szakaszból áll, ebből a I., III., és V. szakasz új építés és a II. és IV. szakasz csak forgalomtechnikai beavatkozás. Az I. szakasz 0+000 szelvénye a meglévő kiépített kerékpárúttól indul elválasztott közös gyalog- és kerékpárútként (gyalog- és kerékpárút elválasztása K szegéllyel tervezett), melynek hasznos szélessége 2,50-0,25-1,50 m 2 %-os egyoldali oldaleséssel. Folytatása önálló kerékpárútként a Malomkert utcáig tart a 0+411,1 szelvényig, amelynek használati szélessége 2,5 méter, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva. A burkolat egyoldali 2 %-os oldal eséssel tervezett. A II. szakasz a Malomkert utcán vezet a Sáncközi utcától, majd a Kenderföldi utcán folytatódik, majd az Öregrét utcán, a Feketeér utcáig tart a meglévő önkormányzati úton vezetve felfestéssel készül a 0+000 - 0+869 km szelvényig. A III. szakasz a Feketeér utcán halad a vasút keresztezésig önkormányzati útként 4 m szélességben, 1 m széles padka kialakítással, egyoldali 2 % oldaleséssel kialakítva. A vasút átjáró térségégében a burkolatszélesség 6,00 m, koronaszélesség 8,00 m, padkaszélesség 1,00 m. A vasúti keresztezést követően tovább halad a földúton, majd a 82. főutat elérve északnak fordul, és a 82. sz. főúthoz csatlakozó földútcsatlakozásnál végződik, párhuzamosan halad a főúttal a Séd-patakig mezőgazdasági útként. A mezőgazdasági út 3 m szélességben 2%-os egyoldali oldaleséssel és 1,25 m stabilizált padkával kerül kiépítésre. Az útcsatlakozást követően a Séd patakot keresztezi, majd az 1. Séd-patak-híd alatt átvezetve, a 82. sz. főút nyugati oldalán párhuzamosan haladva éri el a Posta utcát önálló kerékpárútként, amelynek használati szélessége 2,25 méter, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva. A burkolat egyoldali 2 %-os oldal eséssel tervezett..Az önálló kerékpárút elején behajtás gátló eszköz helyezendő ki a nem kívánatos járművek ráhajtásának megakadályozására. A III. szakasz a 1+358,25 km szelvényig tart. A IV. szakasz a Posta utcától indul, Vízi utcán, Pásztor utcán a Kálvária utcáig tart, meglévő önkormányzati úton vezetve felfestéssel készül 1489 m hosszúságban. Az V. szakasz a 82. sz. főút nyugati oldalán vezet a Pásztor utcától, a tervezési szakasz végéig, mely a Verga Zrt. által tervezett Gyulafirátót-Eplény településeket összekötő erdei kerékpárút. A kerékpárút a 82. sz. főúttal párhuzamosan halad a burkolatszéltől min. 2,00 m távolságban, itt a főúton K szegély létesül. A szakasz önálló kerékpárútként kerül kialakításra, a belterületi szakaszon 2,5 méter széles hasznos szélesség, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva, a külterületi szakaszon 2,25 méter széles hasznos szélesség, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva. Az V. szakasz hossza 905 m. A nyomvonal teljes hosszán a vízelvezetés nyílt - meglévő, ill. tervezett - vízelvezető árkokkal valósul meg. (...) Folytatást ld. II.2.4) pontban.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-04-04.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-02-28.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-02-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka
Hivatkozási szám: EKR000191632022
Rövid leírás:
A TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 azonosító számú, „Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém - Gyulafirátót szakaszon” című projekt keretén...
Többet mutasson
Rövid leírás
A TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 azonosító számú, „Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém - Gyulafirátót szakaszon” című projekt keretén belül a következő kivitelezési munkák valósulnak meg:
A tervezett nyomvonal külterületen és belterületen halad, melyen jelenleg zöldfelület, meglévő aszfalt burkolatú, murvás, illetve földút található. A kerékpárút hossza 5 032 méter, amely önkormányzati, magán és állami tulajdonú ingatlanokat érint. Ebből 176 méter hosszúságú elválasztott közös gyalog- és kerékpárút építés, 1792 méter hosszúságú önálló kerékpárút építés, 116 méter önálló önkormányzati út építés, 590 méter hosszúságú mezőgazdasági út építés és 2358 méter hosszúságban kerékpár sáv jelölés készül.
A kivitelezéssel érintett szakasz Veszprém - Kádárta déli oldalán befejeződő kerékpárúttól Veszprém - Gyulafirátót északi, külterületi részén induló erdei kerékpárútig tart. A kivitelezés 5 szakaszból áll, ebből a I., III., és V. szakasz új építés és a II. és IV. szakasz csak forgalomtechnikai beavatkozás.
Az I. szakasz 0+000 szelvénye a meglévő kiépített kerékpárúttól indul elválasztott közös gyalog- és kerékpárútként (gyalog- és kerékpárút elválasztása K szegéllyel tervezett), melynek hasznos szélessége 2,50-0,25-1,50 m 2 %-os egyoldali oldaleséssel. Folytatása önálló kerékpárútként a Malomkert utcáig tart a 0+411,1 szelvényig, amelynek használati szélessége 2,5 méter, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva. A burkolat egyoldali 2 %-os oldal eséssel tervezett.
A II. szakasz a Malomkert utcán vezet a Sáncközi utcától, majd a Kenderföldi utcán folytatódik, majd az Öregrét utcán, a Feketeér utcáig tart a meglévő önkormányzati úton vezetve felfestéssel készül a 0+000 - 0+869 km szelvényig.
A III. szakasz a Feketeér utcán halad a vasút keresztezésig önkormányzati útként 4 m szélességben, 1 m széles padka kialakítással, egyoldali 2 % oldaleséssel kialakítva. A vasút átjáró térségégében a burkolatszélesség 6,00 m, koronaszélesség 8,00 m, padkaszélesség 1,00 m. A vasúti keresztezést követően tovább halad a földúton, majd a 82. főutat elérve északnak fordul, és a 82. sz. főúthoz csatlakozó földútcsatlakozásnál végződik, párhuzamosan halad a főúttal a Séd-patakig mezőgazdasági útként. A mezőgazdasági út 3 m szélességben 2%-os egyoldali oldaleséssel és 1,25 m stabilizált padkával kerül kiépítésre. Az útcsatlakozást követően a Séd patakot keresztezi, majd az 1. Séd-patak-híd alatt átvezetve, a 82. sz. főút nyugati oldalán párhuzamosan haladva éri el a Posta utcát önálló kerékpárútként, amelynek használati szélessége 2,25 méter, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva. A burkolat egyoldali 2 %-os oldal eséssel tervezett..Az önálló kerékpárút elején behajtás gátló eszköz helyezendő ki a nem kívánatos járművek ráhajtásának megakadályozására. A III. szakasz a 1+358,25 km szelvényig tart.
A IV. szakasz a Posta utcától indul, Vízi utcán, Pásztor utcán a Kálvária utcáig tart, meglévő önkormányzati úton vezetve felfestéssel készül 1489 m hosszúságban.
Az V. szakasz a 82. sz. főút nyugati oldalán vezet a Pásztor utcától, a tervezési szakasz végéig, mely a Verga Zrt. által tervezett Gyulafirátót-Eplény településeket összekötő erdei kerékpárút. A kerékpárút a 82. sz. főúttal párhuzamosan halad a burkolatszéltől min. 2,00 m távolságban, itt a főúton K szegély létesül. A szakasz önálló kerékpárútként kerül kialakításra, a belterületi szakaszon 2,5 méter széles hasznos szélesség, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva, a külterületi szakaszon 2,25 méter széles hasznos szélesség, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva. Az V. szakasz hossza 905 m.
A nyomvonal teljes hosszán a vízelvezetés nyílt - meglévő, ill. tervezett - vízelvezető árkokkal valósul meg.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
II.1.6) pont kiegészítése: A részajánlat tétel kizárásának indokai: Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja ésszerűnek, az...
Többet mutasson
További információk
II.1.6) pont kiegészítése: A részajánlat tétel kizárásának indokai: Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja ésszerűnek, az építési beruházás nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné.
Gazdasági, műszaki és minőségi szempontok miatt egyaránt ésszerűtlen különböző gazdasági szereplőkkel több külön szerződést kötni. A műszaki tartalomban szereplő feladatok szervesen egymásra épülnek, szakmailag összekapcsolódnak, a feladatok megosztása számos problémát vetne fel. Így különösen:
A felfestéses szakaszokon útjavítási (bontással és építéssel járó) munkálatokat is szükséges végezni, melyek során nagyon rövid szakaszok aszfaltozása, és padka rendezése tervezett (összesen 238 méter hosszúságban 6 kisebb szakaszon), így a külön-külön ajánlattételi lehetőség több szempontból is aggályos lehet műszakilag:
- A külön szakaszokra eső szükséges anyag mennyiség pl. aszfalt esetében olyan kevés, hogy azt aszfaltkeverő telephelyen nem -, vagy fajlagosan jóval magasabb költségek mellett tudják kiszolgálni, hasonlóan a zúzottkő esetében is a bánya nem ad el ilyen kis mennyiségű anyagot, vagy ha igen csak nagyságrendekkel drágábban.
- Ilyen kis mennyiségű építőanyag szállítása fajlagosan nagyobb költség. Az anyagmennyiség csökkenésével a szállítás fajlagos költsége exponenciálisan nő.
- Sok kis mennyiségű szállítás nagyobb környezeti terheléssel is jár, amely lakott környezetben (felfestéses szakaszok lakott belterületi utcákban halad) különösen számít.
A külön szakaszokra az önálló részajánlattételi lehetőség biztosítása azzal a nagymértékű kockázattal jár, hogy:
- nem érkezik rá ajánlat, vagy
- csak túlzó, magas fajlagos költségű ajánlat érkezik
Mindkét eset aggályosan kezelhető egyfelől pénzügyi-finanszírozási okokból, másfelől a pályázati határidők tarthatósága szempontjából, végső soron pedig a projekt sikeressége szempontjából.
II.2.5) pont kiegészítése:
Amennyiben Ajánlattevő kíván a teljesítésben résztvevő szakember(ek) szakmai többlet tapasztalatára (3-4. értékelési részszempont) is megajánlást tenni, úgy ajánlatában csatolnia szükséges az ezt alátámasztó, a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember(ek) részletes szakmai önéletrajzát és végzettségét alátámasztó bizonyítványok másolatát. Megjegyezzük, hogy amennyiben a szakember a vonatkozó jogosultsággal még nem rendelkezik, úgy az önéletrajzban a megajánlott többlettapasztalat ismertetése mellett, az alkalmassági követelmények teljesüléséhez szükséges tapasztalatokat is szükséges elkülönített módon feltüntetni.
A 3-4. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk.
Jelezzük, hogy a szakmai önéletrajz hiánya hiánypótlással orvosolható, azonban a szakember nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, figyelemmel arra, hogy az önéletrajzzal ellentétben annak hiánya nem hiánypótolható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
II.2.7) pont kiegészítése: Ajánlatkérő a 6 hónap időtartam alatt a következőt érti:
A szerződés teljesítésének határideje (műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdése): a munkaterület átadásától számított 180. naptári nap.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 azonosító számú, „Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém - Gyulafirátót szakaszon” című projekt keretén...
Többet mutasson
Rövid leírás
A TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 azonosító számú, „Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém - Gyulafirátót szakaszon” című projekt keretén belül a következő kivitelezési munkák valósulnak meg:
A tervezett nyomvonal külterületen és belterületen halad, melyen jelenleg zöldfelület, meglévő aszfalt burkolatú, murvás, illetve földút található. A...
Többet mutasson
Rövid leírás
A tervezett nyomvonal külterületen és belterületen halad, melyen jelenleg zöldfelület, meglévő aszfalt burkolatú, murvás, illetve földút található. A kerékpárút hossza 5 032 méter, amely önkormányzati, magán és állami tulajdonú ingatlanokat érint. Ebből 176 méter hosszúságú elválasztott közös gyalog- és kerékpárút építés, 1792 méter hosszúságú önálló kerékpárút építés, 116 méter önálló önkormányzati út építés, 590 méter hosszúságú mezőgazdasági út építés és 2358 méter hosszúságban kerékpár sáv jelölés készül.
Többet mutasson (58)
A kivitelezéssel érintett szakasz Veszprém - Kádárta déli oldalán befejeződő kerékpárúttól Veszprém - Gyulafirátót északi, külterületi részén induló erdei...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezéssel érintett szakasz Veszprém - Kádárta déli oldalán befejeződő kerékpárúttól Veszprém - Gyulafirátót északi, külterületi részén induló erdei kerékpárútig tart. A kivitelezés 5 szakaszból áll, ebből a I., III., és V. szakasz új építés és a II. és IV. szakasz csak forgalomtechnikai beavatkozás.
Az I. szakasz 0+000 szelvénye a meglévő kiépített kerékpárúttól indul elválasztott közös gyalog- és kerékpárútként (gyalog- és kerékpárút elválasztása K...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az I. szakasz 0+000 szelvénye a meglévő kiépített kerékpárúttól indul elválasztott közös gyalog- és kerékpárútként (gyalog- és kerékpárút elválasztása K szegéllyel tervezett), melynek hasznos szélessége 2,50-0,25-1,50 m 2 %-os egyoldali oldaleséssel. Folytatása önálló kerékpárútként a Malomkert utcáig tart a 0+411,1 szelvényig, amelynek használati szélessége 2,5 méter, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva. A burkolat egyoldali 2 %-os oldal eséssel tervezett.
A II. szakasz a Malomkert utcán vezet a Sáncközi utcától, majd a Kenderföldi utcán folytatódik, majd az Öregrét utcán, a Feketeér utcáig tart a meglévő...
Többet mutasson
Rövid leírás
A II. szakasz a Malomkert utcán vezet a Sáncközi utcától, majd a Kenderföldi utcán folytatódik, majd az Öregrét utcán, a Feketeér utcáig tart a meglévő önkormányzati úton vezetve felfestéssel készül a 0+000 - 0+869 km szelvényig.
A III. szakasz a Feketeér utcán halad a vasút keresztezésig önkormányzati útként 4 m szélességben, 1 m széles padka kialakítással, egyoldali 2 %...
Többet mutasson
Rövid leírás
A III. szakasz a Feketeér utcán halad a vasút keresztezésig önkormányzati útként 4 m szélességben, 1 m széles padka kialakítással, egyoldali 2 % oldaleséssel kialakítva. A vasút átjáró térségégében a burkolatszélesség 6,00 m, koronaszélesség 8,00 m, padkaszélesség 1,00 m. A vasúti keresztezést követően tovább halad a földúton, majd a 82. főutat elérve északnak fordul, és a 82. sz. főúthoz csatlakozó földútcsatlakozásnál végződik, párhuzamosan halad a főúttal a Séd-patakig mezőgazdasági útként. A mezőgazdasági út 3 m szélességben 2%-os egyoldali oldaleséssel és 1,25 m stabilizált padkával kerül kiépítésre. Az útcsatlakozást követően a Séd patakot keresztezi, majd az 1. Séd-patak-híd alatt átvezetve, a 82. sz. főút nyugati oldalán párhuzamosan haladva éri el a Posta utcát önálló kerékpárútként, amelynek használati szélessége 2,25 méter, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva. A burkolat egyoldali 2 %-os oldal eséssel tervezett..Az önálló kerékpárút elején behajtás gátló eszköz helyezendő ki a nem kívánatos járművek ráhajtásának megakadályozására. A III. szakasz a 1+358,25 km szelvényig tart.
A IV. szakasz a Posta utcától indul, Vízi utcán, Pásztor utcán a Kálvária utcáig tart, meglévő önkormányzati úton vezetve felfestéssel készül 1489 m hosszúságban.
Többet mutasson
Rövid leírás
A IV. szakasz a Posta utcától indul, Vízi utcán, Pásztor utcán a Kálvária utcáig tart, meglévő önkormányzati úton vezetve felfestéssel készül 1489 m hosszúságban.
Az V. szakasz a 82. sz. főút nyugati oldalán vezet a Pásztor utcától, a tervezési szakasz végéig, mely a Verga Zrt. által tervezett Gyulafirátót-Eplény...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az V. szakasz a 82. sz. főút nyugati oldalán vezet a Pásztor utcától, a tervezési szakasz végéig, mely a Verga Zrt. által tervezett Gyulafirátót-Eplény településeket összekötő erdei kerékpárút. A kerékpárút a 82. sz. főúttal párhuzamosan halad a burkolatszéltől min. 2,00 m távolságban, itt a főúton K szegély létesül. A szakasz önálló kerékpárútként kerül kialakításra, a belterületi szakaszon 2,5 méter széles hasznos szélesség, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva, a külterületi szakaszon 2,25 méter széles hasznos szélesség, mellette 0,5-0,5 méter széles padkával kialakítva. Az V. szakasz hossza 905 m.
A nyomvonal teljes hosszán a vízelvezetés nyílt - meglévő, ill. tervezett - vízelvezető árkokkal valósul meg.
Folytatást ld. II.2.4) pontban.
II.1.4) pont folytatása:
A kerékpárút teljes szakaszán két műtárgy létesítendő. A III. szakasz 0+730,93 km szelvényében a Séd-patak felett és az V. szakaszon a 0+813,50 km...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kerékpárút teljes szakaszán két műtárgy létesítendő. A III. szakasz 0+730,93 km szelvényében a Séd-patak felett és az V. szakaszon a 0+813,50 km szelvényben a Honvédségi út felett.
A 82. sz. főút 3+990 km szelvényében lévő Gyulafirátót 1. sz. Séd-patak híd alatt átvezetett kerékpárút, híd előtti és híd utáni szakaszán töltésmegtámasztó...
Többet mutasson
Rövid leírás
A 82. sz. főút 3+990 km szelvényében lévő Gyulafirátót 1. sz. Séd-patak híd alatt átvezetett kerékpárút, híd előtti és híd utáni szakaszán töltésmegtámasztó támfalainak építendő, melynek látszó magassága 0,2-1,3 méter közötti.
A kétirányú önálló kerékpárútnál, a kerékpárút két szélén 12-12 cm széles sárga folyamatos vonal, középen a tengely vonalában pedig 12 cm széles sárga színű...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kétirányú önálló kerékpárútnál, a kerékpárút két szélén 12-12 cm széles sárga folyamatos vonal, középen a tengely vonalában pedig 12 cm széles sárga színű szaggatott vonal festendő fel. Az önálló kerékpárúton kerékpárút eleje és vége táblák helyezendők ki, valamint a kerékpáros útvonal mentén tájékoztató, útbaigazító táblákkal kell segíteni a kerékpáros közlekedést.
A mezőgazdasági úton hosszirányú felfestés nem tervezett.
Az ideiglenes forgalomkorlátozási tervet a nyertes ajánlattevőnek kell elkészítenie.
A kivitelezési tevékenység alatt a közművezetékek és régészeti területek megközelítése esetén szakfelügyeletet kell rendelni. Az érintett közművek...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezési tevékenység alatt a közművezetékek és régészeti területek megközelítése esetén szakfelügyeletet kell rendelni. Az érintett közművek keresztezésénél a tervdokumentációban, az építési engedélyben és a közműszolgáltatók nyilatkozataiban foglaltak szerint kell eljárni.
A kivitelezési feladat részét képezi a kerékpárút mellé tervezett növényzet eltelepítése (104 db fa, 3120 db cserje 800 m2 fű/gyep), stb., melynek 1 év...
Többet mutasson
Rövid leírás
A kivitelezési feladat részét képezi a kerékpárút mellé tervezett növényzet eltelepítése (104 db fa, 3120 db cserje 800 m2 fű/gyep), stb., melynek 1 év időtartamú utógondozása is a nyertes Ajánlattevő feladata lesz.
A TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 azonosító számú, „Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém - Gyulafirátót szakaszon” című projekt keretén...
Többet mutasson
Rövid leírás
A TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 azonosító számú, „Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém - Gyulafirátót szakaszon” című projekt keretén belül a következő kivitelezési munkákhoz kapcsolódó főbb mennyiségek a következők:
Főbb mennyiségek:
- Bozót és cserjeirtás, gyomirtás 6138 m2
- Fakivágás 57 db
- Humusz leszedés összesen 3765 m3
- Humusz elszállítás 567 m3
- Töltés építése összesen 3315 m3
- Árokrendezés 388 m2
- Földárok humuszolása, füvesítése 1902 m2
- Fagyvédő, javítóréteg készítés 2510 m3
- Mon. vb. pályalemezzel együttdolgozó előregyártott vb tartó szerkezetű híd építése 2 db
- Támfal építés 100,5 m
- Invitel kábelek kiváltása (lég- és földkábel) 155 m
- Invitel kábelek védelembe helyezése 130 m
- Invitel kábel építés 394 m
- Közvilágítás kiépítése 590 m
- Közép- és nagynyomású gázvezeték védelembe helyezése 51m
- Kerékpáros pihenő építés 3 db
- Csőáteresz építése 147 m
- Kerékpárút szegély építése 3778 fm
- Mechanikai stabilizáció készítése 1897 m3
- AC kopóréteg készítése összesen 311 m3
- AC kötőréteg készítése összesen 289 m3
- Útburkolati jelek készítése összesen 649 m2
- Táblák 188 db
- H1 fokozatú biztonsági korlát telepítése 228 m
- Védőkorlát építés 563 m
- Padka építése mechanikai stabilizációból 402 m3
- Füvesítés összesen 800 m2
- Fák ültetése 104 db
- Konténeres cserje ültetés 3120 db
Az építmények megvalósítása, a kivitelezés módját befolyásoló körülmények, szolgáltatások:
Megrendelő az építési munkák során kitermelt és elszállításra kerülő föld térítésmentes elhelyezését nem biztosítja.
Az erdő elvi igénybevételi engedélyben foglaltaknak megfelelően a munkálatok idejét, időtartamát és egyéb feltételeket, azok megkezdése előtt 15 nappal a MH...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az erdő elvi igénybevételi engedélyben foglaltaknak megfelelően a munkálatok idejét, időtartamát és egyéb feltételeket, azok megkezdése előtt 15 nappal a MH Bakony Harckiképző Központtal egyeztetni szükséges, melyről jegyzőkönyvet kell készíteni.
A munkavégzést lényegesen befolyásoló feltételek, különösen az időbeli, térbeli korlátozások és időjárási körülmények:
Az 1. számú részszámlához tartozó műszaki teljesítés kötelező eleme a „3. állomás Gyulafirátót buszforduló” mellett található pihenő (K1.3 és K2.3...
Többet mutasson
Rövid leírás
Az 1. számú részszámlához tartozó műszaki teljesítés kötelező eleme a „3. állomás Gyulafirátót buszforduló” mellett található pihenő (K1.3 és K2.3 tervlapoknak megfelelő) kiviteli munkáinak elvégzése.
A tervezett beruházás megvalósításához az építési engedély rendelkezésre áll.
A részletes műszaki leírást, a feladatok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok részét képező kiviteli tervdokumentáció(k) és árazatlan...
Többet mutasson
Rövid leírás
A részletes műszaki leírást, a feladatok részletes meghatározását a közbeszerzési dokumentumok részét képező kiviteli tervdokumentáció(k) és árazatlan költségvetés(ek)ben rögzített tételek tartalmazzák.
A megvalósítás során az építési engedély(ek)ben és kiviteli tervdokumentáció(k)ban megfogalmazott előírásokat maradéktalanul figyelembe kell venni és be...
Többet mutasson
Rövid leírás
A megvalósítás során az építési engedély(ek)ben és kiviteli tervdokumentáció(k)ban megfogalmazott előírásokat maradéktalanul figyelembe kell venni és be kell tartani.
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a műszaki leírásokban, árazatlan költségvetésekben szereplő konkrét, meghatározott gyártmányra, eredetre,...
Többet mutasson
Rövid leírás
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a műszaki leírásokban, árazatlan költségvetésekben szereplő konkrét, meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra, eljárásra, tevékenységre történő hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett minden esetben a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést kell érteni.
Ajánlatkérő a dokumentációban kiírt típusok esetében elfogadja a „vagy azzal egyenértékű” megajánlást, abban az esetben, ha az egyenértékűként megajánlott...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő a dokumentációban kiírt típusok esetében elfogadja a „vagy azzal egyenértékű” megajánlást, abban az esetben, ha az egyenértékűként megajánlott típus teljes körűen megfelel a dokumentációban előírtaknak.
A műszaki egyenértékűség igazolása a kivitelező feladata.
Időtartam: 6 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: TOP-6.4.1-16-VP1-2019-00003 azonosító számú, „Kerékpárút és kerékpárforgalmi létesítmények építése Veszprém - Gyulafirátót szakaszon” című projekt.
További információk:
II.1.6) pont kiegészítése: A részajánlat tétel kizárásának indokai: Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja ésszerűnek, az...
Többet mutasson
További információk
II.1.6) pont kiegészítése: A részajánlat tétel kizárásának indokai: Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja ésszerűnek, az építési beruházás nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné.
Gazdasági, műszaki és minőségi szempontok miatt egyaránt ésszerűtlen különböző gazdasági szereplőkkel több külön szerződést kötni. A műszaki tartalomban...
Többet mutasson
További információk
Gazdasági, műszaki és minőségi szempontok miatt egyaránt ésszerűtlen különböző gazdasági szereplőkkel több külön szerződést kötni. A műszaki tartalomban szereplő feladatok szervesen egymásra épülnek, szakmailag összekapcsolódnak, a feladatok megosztása számos problémát vetne fel. Így különösen:
Többet mutasson (14)
A felfestéses szakaszokon útjavítási (bontással és építéssel járó) munkálatokat is szükséges végezni, melyek során nagyon rövid szakaszok aszfaltozása, és...
Többet mutasson
További információk
A felfestéses szakaszokon útjavítási (bontással és építéssel járó) munkálatokat is szükséges végezni, melyek során nagyon rövid szakaszok aszfaltozása, és padka rendezése tervezett (összesen 238 méter hosszúságban 6 kisebb szakaszon), így a külön-külön ajánlattételi lehetőség több szempontból is aggályos lehet műszakilag:
- A külön szakaszokra eső szükséges anyag mennyiség pl. aszfalt esetében olyan kevés, hogy azt aszfaltkeverő telephelyen nem -, vagy fajlagosan jóval...
Többet mutasson
További információk
- A külön szakaszokra eső szükséges anyag mennyiség pl. aszfalt esetében olyan kevés, hogy azt aszfaltkeverő telephelyen nem -, vagy fajlagosan jóval magasabb költségek mellett tudják kiszolgálni, hasonlóan a zúzottkő esetében is a bánya nem ad el ilyen kis mennyiségű anyagot, vagy ha igen csak nagyságrendekkel drágábban.
- Ilyen kis mennyiségű építőanyag szállítása fajlagosan nagyobb költség. Az anyagmennyiség csökkenésével a szállítás fajlagos költsége exponenciálisan nő.
- Sok kis mennyiségű szállítás nagyobb környezeti terheléssel is jár, amely lakott környezetben (felfestéses szakaszok lakott belterületi utcákban halad)...
Többet mutasson
További információk
- Sok kis mennyiségű szállítás nagyobb környezeti terheléssel is jár, amely lakott környezetben (felfestéses szakaszok lakott belterületi utcákban halad) különösen számít.
A külön szakaszokra az önálló részajánlattételi lehetőség biztosítása azzal a nagymértékű kockázattal jár, hogy:
- nem érkezik rá ajánlat, vagy
- csak túlzó, magas fajlagos költségű ajánlat érkezik
Mindkét eset aggályosan kezelhető egyfelől pénzügyi-finanszírozási okokból, másfelől a pályázati határidők tarthatósága szempontjából, végső soron pedig a...
Többet mutasson
További információk
Mindkét eset aggályosan kezelhető egyfelől pénzügyi-finanszírozási okokból, másfelől a pályázati határidők tarthatósága szempontjából, végső soron pedig a projekt sikeressége szempontjából.
II.2.5) pont kiegészítése:
Amennyiben Ajánlattevő kíván a teljesítésben résztvevő szakember(ek) szakmai többlet tapasztalatára (3-4. értékelési részszempont) is megajánlást tenni, úgy...
Többet mutasson
További információk
Amennyiben Ajánlattevő kíván a teljesítésben résztvevő szakember(ek) szakmai többlet tapasztalatára (3-4. értékelési részszempont) is megajánlást tenni, úgy ajánlatában csatolnia szükséges az ezt alátámasztó, a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember(ek) részletes szakmai önéletrajzát és végzettségét alátámasztó bizonyítványok másolatát. Megjegyezzük, hogy amennyiben a szakember a vonatkozó jogosultsággal még nem rendelkezik, úgy az önéletrajzban a megajánlott többlettapasztalat ismertetése mellett, az alkalmassági követelmények teljesüléséhez szükséges tapasztalatokat is szükséges elkülönített módon feltüntetni.
A 3-4. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges...
Többet mutasson
További információk
A 3-4. számú értékelési szemponthoz kapcsolódó alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges dokumentumokat ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk.
Jelezzük, hogy a szakmai önéletrajz hiánya hiánypótlással orvosolható, azonban a szakember nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, figyelemmel arra, hogy az...
Többet mutasson
További információk
Jelezzük, hogy a szakmai önéletrajz hiánya hiánypótlással orvosolható, azonban a szakember nevét az ajánlatnak tartalmaznia kell, figyelemmel arra, hogy az önéletrajzzal ellentétben annak hiánya nem hiánypótolható, azaz az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
II.2.7) pont kiegészítése: Ajánlatkérő a 6 hónap időtartam alatt a következőt érti:
A szerződés teljesítésének határideje (műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdése): a munkaterület átadásától számított 180. naptári nap.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
8200 Veszprém közigazgatási területe. A helyrajzi számokat a Közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt....
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Kizáró okok: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll. Igazolási mód: Az ajánlattevőnek és a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti alkalmasságot igazoló szervezetnek/személynek az ajánlat benyújtásakor a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. Fejezetnek megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban (továbbiakban: EEKD) foglaltak szerinti nyilatkozatának a benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének a hatálya alá. Ha ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, úgy az érintett szervezetek vagy személyek képviseletében az EEKD-t ajánlattevő nyújtja be (Korm. rend. 3. § (3) bekezdés). Az ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a 62. § (1) és (2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a kizáró okokkal kapcsolatos nyilatkozatokat az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg (Korm. rend. 3. § (5) bekezdés). A nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról, hogy a letelepedése szerinti ország jogrendszerében a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében foglalt egyes kizáró okok hiányának igazolására mely igazolások felelnek meg és azokat mely bíróságok, hatóságok bocsátják ki, illetve arról, ha valamely kizáró okra vonatkozóan a letelepedése szerinti ország jogrendszerében bíróság vagy hatóság nem bocsát ki kivonatot vagy igazolást. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplő(k)nek a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet III. Fejezetében foglaltaknak megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 1. § (3)-(5) bekezdései is megfelelően alkalmazandóak. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben az ajánlattevő tekintetében nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy erre vonatkozó nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. A kizáró okok és alkalmasság igazolására benyújtott dokumentumoknak alkalmasnak kell lennie az igazolni kívánt tény, adat igazolására.
Ajánlatkérő a kizáró okok tekintetében kifejezetten hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-8, 10. 12-16. §-aira.
Többet mutasson (12)
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban az EKR-ben elekt-ronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolását eredeti vagy egyszerű másolati példányban.
Öntisztázás lehetősége (Kbt. 64. §)
A 62. § (1) bekezdés b) és f ) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve azokat az eseteket, amikor...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A 62. § (1) bekezdés b) és f ) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve azokat az eseteket, amikor a törvényben meghatározott kötelességszegés vagy jogsértés az ajánlatkérő mérlegelése alapján vezet kizáráshoz - az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.
Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az EEKD-mal egyidejűleg köteles benyújtani.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása:
Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetében a névjegyzékben szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetében a névjegyzékben szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti nyilvántartásból; amennyiben az elektronikus névjegyzékben az ajánlattevő nem szerepel, az Ajánlattevő részéről csatolandó a névjegyzékében történő szereplés tényét igazoló illetékes kamara által kiállított igazolás. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt hasonló nyilvántartás szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell benyújtani.
Igazolás: Az ajánlatban kizárólag nyilatkozni kell az EEKD IV. rész α szakasz kitöltésével. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdése szerint...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Igazolás: Az ajánlatban kizárólag nyilatkozni kell az EEKD IV. rész α szakasz kitöltésével. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (2) bekezdése szerint a Kbt. 69.§ (4) bekezdés szerinti felhívását követően a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21.§ (1) bekezdésének és a Kbt. 65.§ (1) bekezdés c) pontja alapján.
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll. A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó kötelezettségvállalásnak ezt kell alátámasztania.
Az alkalmasság igazolására a Kbt. 65.§ (7), (9), (11) és a Kbt. 69.§ (11) bekezdései is irányadók.
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság:
A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015.(X.30.) Korm. rendelet 21.§ alapján a magyarországi letelepedésű építőipari kivitelezési tevékenységet végző...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015.(X.30.) Korm. rendelet 21.§ alapján a magyarországi letelepedésű építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplőnek szerepelni kell az Étv. 39. § (7) bekezdése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében. A nem magyarországi letelepedésű gazdasági szereplőnek letelepedése szerinti ország nyilvántartásában való szereplés, vagy a letelepedése szerinti országban előírt engedély, jogosítvány vagy szervezeti, kamarai tagság szükséges.
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdésére figyelemmel nem határoz meg gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozó alkalmassági követelményeket.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Ajánlatkérő a Kbt. 65. § (1) bekezdésére figyelemmel nem határoz meg gazdasági és pénzügyi helyzetre vonatkozó alkalmassági követelményeket.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a, alapján felhívja a figyelmet arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az ajánlatban kizárólag...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a, alapján felhívja a figyelmet arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az ajánlatban kizárólag nyilatkozni kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. rész α szakasz kitöltésével.
Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, a jelen pontban meghatározott dokumentumokat az ajánlatkérő által a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, a jelen pontban meghatározott dokumentumokat az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására köteles benyújtani az arra felhívott ajánlattevő.
Többet mutasson (32)
Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód:
M.1. Az ajánlattevőnek be kell mutatnia a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. §...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.1. Az ajánlattevőnek be kell mutatnia a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerint az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 5 (öt) évben teljesített, a felhívás jelen pontjában előírt követelményeknek megfelelő, legjelentősebb építési beruházásairól szóló referencia igazolásait.
A cégszerű nyilatkozatnak és az igazolás(ok)nak (referencia igazolás) tartalmaznia kell legalább:
- A szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és/vagy a referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
- A szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és/vagy a referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és telefonszáma),
- Az építési beruházás tárgyát (részletesen kitérve az alkalmassági szempontnál megjelölt részfeladatokra),
- Az építési beruházás mennyiségét (pl.: … m aszfaltozott út és … db híd építése),
- A teljesítés idejét (a kezdő és befejező időpontja - év, hónap és nap - megjelölésével),
- A teljesítés helyét, és
- Nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e,
- A referencia igazolásban az igazolás kiadójának a teljesítés százalékban kifejezett arányára ki kell térni.
Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként (nyertes közös ajánlattevőként) végezte, és a referencia igazolás...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként (nyertes közös ajánlattevőként) végezte, és a referencia igazolás kiállítható az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt.
Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ismertetésben az alábbiaknak is szerepelnie kell:
- nyilatkozat arról, hogy a referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, továbbá
- nyilatkozat arról, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, valamint
- az igazolást benyújtó által végzett teljesítés aránya százalékban.
Amennyiben a referenciamunkát az ajánlattevő/alvállalkozó/más szervezet közös ajánlattevőként /alvállalkozóként teljesítette, úgy a teljesítésből kizárólag...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben a referenciamunkát az ajánlattevő/alvállalkozó/más szervezet közös ajánlattevőként /alvállalkozóként teljesítette, úgy a teljesítésből kizárólag csak az ajánlattevő/alvállalkozó/más szervezet saját teljesítése fogadható el.
A projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A projekttársaság teljesítését az alkalmasság igazolására referenciaként a projekttársaság mindazon tulajdonosai bemutathatják, akik a teljesítésben ténylegesen részt vettek - a részvétel mértékéig -, akkor is, ha a projekttársaság időközben megszűnt [Kbt. 140. § (9) bekezdés]
M.2-M.3. Az ajánlatban Ajánlattevő mutassa be a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján azt a szakembert, akit be kíván vonni...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.2-M.3. Az ajánlatban Ajánlattevő mutassa be a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján azt a szakembert, akit be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolandó dokumentumok:
- a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozatok (EKR űrlap, 4. sz. nyilatkozat minta, amelyben fel kell tüntetni a jogosultság első...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
- a szakember bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozatok (EKR űrlap, 4. sz. nyilatkozat minta, amelyben fel kell tüntetni a jogosultság első megszerzésének időpontját, amennyiben a szakember rendelkezik a jogosultsággal);
- a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza (amennyiben releváns, úgy a benyújtandó önéletrajzban év/hónap bontásban szükséges a gyakorlati időt...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
- a szakember saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza (amennyiben releváns, úgy a benyújtandó önéletrajzban év/hónap bontásban szükséges a gyakorlati időt feltüntetni), olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen;
- a végzettséget, illetve képzettséget igazoló dokumentumok;
- a szakember által aláírt, rendelkezésre állási, valamint arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az eljárásba történő bevonásáról tudomással bír.
Amennyiben az M.2-M.3. pont tekintetében megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás (kamarai névjegyzék) szerint a...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Amennyiben az M.2-M.3. pont tekintetében megajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás (kamarai névjegyzék) szerint a felhívás adott pontja tekintetében ajánlatkérő által meghatározott jogosultsággal rendelkezik, abban az esetben a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettség és a jogosultság megszerzéséhez szükséges gyakorlat igazolása tekintetében egyéb dokumentum csatolása nem szükséges, azokat az érvényes jogosultság igazolja. A fentiekre tekintettel szükséges az ajánlatban feltüntetni azon elektronikus elérési utat, ahol az adott jogosultság ellenőrizhető.
Ajánlattevő nyertessége esetén az M.2-M.3. pont szerinti szakembereknek a szerződéskötés időpontjára szerepelnie kell a szakmagyakorlási jogosultságot...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlattevő nyertessége esetén az M.2-M.3. pont szerinti szakembereknek a szerződéskötés időpontjára szerepelnie kell a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban és rendelkeznie kell az előírt érvényes szakterületi felelős műszaki vezetői vagy azzal egyenértékűnek tekintett jogosultsággal.
A nyilvántartásba vétel elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. § (4) alapján és ebben az esetben ajánlatkérő a második...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A nyilvántartásba vétel elmaradása a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. § (4) alapján és ebben az esetben ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlatot tevővel köt szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
Az alkalmassági követelmények vonatkozásában irányadó a Kbt. 65. §-a, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § vonatkozó bekezdései.
Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig,...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 69. § (11a) értelmében az alkalmassági követelményeknek megfelelés körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 69. § (11a) értelmében az alkalmassági követelményeknek megfelelés körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet az Ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítására.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. (...)
További információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmaznak.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított öt év...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított öt év bármelyikében befejezett (sikeres műszaki átadás-átvétellel lezárt) legalább 700 m szilárd burkolatú útépítésre és/vagy útfelújításra és 1 db híd építésre vonatkozó referenciával/referenciákkal.
A referencia - külön-külön, ill. összevontan is - több szerződés bemutatásával is teljesíthető.
Többet mutasson (12)
Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, abban az esetben ha a nyertes közös ajánlattevőként...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, abban az esetben ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő, vagy részvételre jelentkező az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
A referencia munka akkor tekinthető az Ajánlattételi felhívás feladásának napját megelőző 5 éven belül befejezettnek, ha a teljesítés időpontja, azaz a...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
A referencia munka akkor tekinthető az Ajánlattételi felhívás feladásának napját megelőző 5 éven belül befejezettnek, ha a teljesítés időpontja, azaz a sikeres műszaki átadás-átvétel időpontja erre az időszakra esik. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb nyolc éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe.
Az egyenértékűség szempontjából Ajánlatkérő a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 23. § (1) bekezdését alapul véve jár el.
M.2.: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább az alábbi végzettséggel, illetve képzettséggel rendelkező szakemberrel:
- legalább 1 fő, aki közlekedési építmények szakterületen felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm....
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- legalább 1 fő, aki közlekedési építmények szakterületen felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet 1. melléklet VI. felelős műszaki vezetés 3. rész 2. sor (jelölés MV-KÉ) D) pontjában meghatározott, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel, valamint az E) pontjában meghatározott szakmai gyakorlati idővel rendelkezik, vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rendelet szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel, illetve a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
M.3.: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik legalább az alábbi végzettséggel, illetve képzettséggel rendelkező szakemberrel:
- legalább 1 fő, aki építményvillamosság szakterületen felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm. rend. 1....
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- legalább 1 fő, aki építményvillamosság szakterületen felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultságot szabályozó 266/2013. (VII. 11.) Korm. rend. 1. melléklet VI. felelős műszaki vezetés 2. rész 5. sor (jelölés MV-ÉV) D) pontjában meghatározott, illetve azzal egyen-értékűnek tekintett végzettséggel, valamint az E) pontjában meghatározott szakmai gyakorlati idővel rendelkezik, vagy a hatályos átsorolás előtti 244/2006 (XII.5.) Korm. rend. szerinti szakirányú, illetve azzal egyenértékűnek tekintett végzettséggel, illetve a jogosultság megszerzéséhez szükséges szakmai gyakorlati idővel rendelkezik.
Ajánlatkérő az M.2-M.3. alkalmassági követelmények tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel, illetve végzettséggel egyenértékű...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ajánlatkérő az M.2-M.3. alkalmassági követelmények tekintetében a jogosultság megszerzéséhez szükséges képzettséggel, illetve végzettséggel egyenértékű végzettséget, illetve képzettséget is elfogadja.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy az M.2-M.3. alkalmassági követelmények tekintetében kizárólag annak a szakembernek a tapasztalatával...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy az M.2-M.3. alkalmassági követelmények tekintetében kizárólag annak a szakembernek a tapasztalatával igazolható az alkalmasság, akinek a szakmai többlettapasztalata értékelési szempontként értékelésre kerül.
Az M.2.-M.3. pontjában előírt szakemberek esetében Ajánlatkérő az egyenértékű jogosultsággal történő megfelelést is lehetővé teszi.
Ajánlatkérő a párhuzamos gyakorlati időket csak egyszer veszi figyelembe, amennyiben a meg-ajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Ajánlatkérő a párhuzamos gyakorlati időket csak egyszer veszi figyelembe, amennyiben a meg-ajánlott szakember a szakmagyakorlási jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartás (kamarai névjegyzék) szerint a felhívás adott pontja tekintetében ajánlatkérő által meghatározott jogosultsággal még nem rendelkezik.
Az M2.-M3. alkalmassági követelmények vonatkozásában Ajánlatkérő lehetővé teszi a szakemberek közötti átfedést.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő az alábbiak szerint előírja ajánlati biztosíték nyújtását jelen közbeszerzési eljárásban:
A Kbt. 54. § alapján Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti,...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A Kbt. 54. § alapján Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy a tárgyi közbeszerzési eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melyet az ajánlattételi határidő lejártáig kell rendelkezésre bocsátani. Az ajánlati biztosíték összegszerűen meghatározott mértéke: 5 000 000 Ft.
Többet mutasson (25)
Az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére kell érvényesnek lennie, az az ajánlati kötöttség megtartását biztosítja.
Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az alábbi módok egyikén:
- a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának OTP Bank Nyrt. banknál lévő 11748007-15430001-06530000 számú számlájára az ajánlattételi határidő lejártáig...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
- a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának OTP Bank Nyrt. banknál lévő 11748007-15430001-06530000 számú számlájára az ajánlattételi határidő lejártáig készpénz átutalási megbízással vagy átutalással;
- feltétel nélküli, visszavonhatatlan pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával;
- biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.
Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta, az ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása az alábbi...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Ajánlattevőnek igazolnia kell, hogy a biztosítékot az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátotta, az ajánlati biztosíték teljesítésének igazolása az alábbi módokon lehetséges:
- készpénz átutalással való teljesítése esetén a banki terhelési értesítő (bankszámlakivonat);
- pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garanciával/készfizető kezességgel való teljesítés esetén az garancia/kezességvállaló nyilatkozat eredeti...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
- pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garanciával/készfizető kezességgel való teljesítés esetén az garancia/kezességvállaló nyilatkozat eredeti példánya a Kbt. 47. § (2a) bekezdése alapján;
- biztosítási szerződéssel való teljesítés esetén a kötelezvény eredeti példánya a Kbt. 47. § (2a) bekezdése alapján.
A befizetést/átutalást igazoló dokumentumot, garancia nyilatkozatot/kezességvállaló nyilatkozatot vagy biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvényt...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A befizetést/átutalást igazoló dokumentumot, garancia nyilatkozatot/kezességvállaló nyilatkozatot vagy biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvényt az ajánlattevő köteles benyújtani a Kbt. 41/A. §-a alapján.
Ajánlatkérő a szerződés biztosítékai körében az alábbiakat írja elő:
- Teljesítési biztosíték, amelynek összege az alap szerződéses ellenérték ÁFA és tartalékkeret nélküli összegének 5 %-a. A biztosítékot a szerződésben...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
- Teljesítési biztosíték, amelynek összege az alap szerződéses ellenérték ÁFA és tartalékkeret nélküli összegének 5 %-a. A biztosítékot a szerződésben rögzítettek szerint kell rendelkezésre bocsátani.
- Jólteljesítési biztosíték, amelynek összege az alap szerződéses ellenérték ÁFA és tartalékkeret nélküli összegének 5 %-a. A biztosítékot a teljesítés,...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
- Jólteljesítési biztosíték, amelynek összege az alap szerződéses ellenérték ÁFA és tartalékkeret nélküli összegének 5 %-a. A biztosítékot a teljesítés, azaz a műszaki átadás-átvétel sikeres lezárásának időpontjában kell rendelkezésre bocsátani a jótállási időtartam lejártának időpontjáig.
Az előírt biztosíték a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontja szerint teljesíthető.
Jótállás: Ajánlattevőnek legalább 48 hónap időtartamú jótállást kell vállalnia a sikeres műszaki átadás-átvételtől számítva
Szerződést biztosító mellékkötelezettségek tekintetében az Ajánlatkérő az alábbiak szerint rendelkezik:
1. Késedelmi kötbér: a teljes nettó ellenszolgáltatásának 0,5 %-a. de max. 25%
2. Meghiúsulási kötbér: a teljes nettó ellenszolgáltatásának 30 %-a
Fizetési szabályok:
A nyertes Ajánlattevő 1 db előlegszámla, 5 db részszámla és 1 db végszámla benyújtására jogosult ....
Ajánlatkérő 5%-os tartalékkeretet köt ki.
Előleg mértéke: a vállalkozói díj ÁFA és tartalékkeret nélkül számított összegének 5%-a.
Az előlegszámla, a részszámlák és a végszámla kibocsátásának további feltételeit a szerződés-tervezet tartalmazza.
A számla kifizetése a Kbt. 135. § (1), (3) és (5)-(6) bekezdései alapján, illetve a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése, illetve amennyiben a nyertes...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A számla kifizetése a Kbt. 135. § (1), (3) és (5)-(6) bekezdései alapján, illetve a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése, illetve amennyiben a nyertes Ajánlattevő a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt. 135. § (3) bekezdése szerint történik, figyelemmel az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30, 32. § és 32/A. §-aiban foglaltakra.
További információkat a Közbeszerzési dokumentumok és a Szerződéstervezet tartalmaz.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-04-04 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak (ld. 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet és Kbt. 68 §).
A 2 hónapos ajánlati kötöttség 60 naptári napot jelent.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet és a Kbt. 68 § előírásainak megfelelően kerül sor.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Az ajánlatkérő által kötelezően előírt 48 hónapon felüli többlet jótállási idő vállalása, a többlet időtartam megjelölésével (egész hónapokban megadva, 48 hónap + legfeljebb 12 hónap, az ajánlati elem minimum értéke 0 hónap, legkedvezőbb szintje 12 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3. A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (0-36 hónap)
4. A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 3. pont tekintetében (0-36 hó)
Ár (súlyozás): 70
- A tájékoztatást igénylő gazdasági szereplő az EKR-en keresztül fordulhat kiegészítő tájékoztatásért az ajánlatkérőhöz. Ajánlatkérő a kiegészítő...
Többet mutasson
További információk
- A tájékoztatást igénylő gazdasági szereplő az EKR-en keresztül fordulhat kiegészítő tájékoztatásért az ajánlatkérőhöz. Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatás vonatkozásában a Kbt. 56. § alapján jár el.
- Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 72. § (1) bekezdése alapján az ajánlat aránytalanul alacsonynak értékelt ellenszolgáltatást tartalmaz és...
Többet mutasson
További információk
- Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 72. § (1) bekezdése alapján az ajánlat aránytalanul alacsonynak értékelt ellenszolgáltatást tartalmaz és indokoláskérést von maga után.
Többet mutasson (21)
- Amennyiben minden érvényes ajánlat összege meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékét, úgy az ajánlatkérő jogosult az eljárást...
Többet mutasson
További információk
- Amennyiben minden érvényes ajánlat összege meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékét, úgy az ajánlatkérő jogosult az eljárást eredménytelenné nyilvánítani a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján.
- Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 79. § (2) szerint jár el. A szerződéskötés időpontjára a Kbt. 131. § (5)-(6) bekezdése az irányadó.
Többet mutasson
További információk
- Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 79. § (2) szerint jár el. A szerződéskötés időpontjára a Kbt. 131. § (5)-(6) bekezdése az irányadó.
- A jelen felhívás a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében és a Közbeszerzési Hatóság által meghatározott minősítés szerint szigorúbb...
Többet mutasson
További információk
- A jelen felhívás a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében és a Közbeszerzési Hatóság által meghatározott minősítés szerint szigorúbb alkalmasságokat tartalmaz az alkalmassági feltételek vonatkozásában.
- Kbt. és Ptk. alkalmazása: A felhívásban és a dokumentációban a „Kbt.” rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény értendő. A...
Többet mutasson
További információk
- Kbt. és Ptk. alkalmazása: A felhívásban és a dokumentációban a „Kbt.” rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény értendő. A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. rendelkezései valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet az irányadóak. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (továbbiakban: új Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
- Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart.
- Ajánlatkérő konzultációt jelen eljárásban nem tart.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
- Tárgyi eljárás során Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltakat. Az Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését...
Többet mutasson
További információk
- Tárgyi eljárás során Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltakat. Az Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el, az ajánlatok bírálatára csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében kerül sor.
- Az ajánlatkérő a projekttársaság létrehozásának lehetőségét kizárja.
- Felelősségbiztosítás: Ajánlatkérő a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. §-a alapján a szerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy a nyertes...
Többet mutasson
További információk
- Felelősségbiztosítás: Ajánlatkérő a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 26. §-a alapján a szerződés megkötésének feltételéül szabja, hogy a nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt rendelkezzen a kivitelezés teljes időtartamára legalább 50 000 000,- Ft összegű káreseményenkénti és 200 000 000,- Ft összegű kárévenkénti kártérítési limitű összkockázatú építés- és szerelésbiztosítással (C.A.R..), amelynek fedezeti hatálya kiterjed a megkötésre kerülő szerződés tárgyában okozott károkra és a következményi károkra egyaránt. A nyertes ajánlattevő köteles − legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, amennyiben az aláírással nem lép hatályba, úgy a szerződés hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig − a fent előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra vonatkozó szerződést megkötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni.
- A részszempontok szerinti tartalmi elemek értékelése során adható pontszám alsó határa 0, felső határa 10. Az értékelés során alkalmazott módszer...
Többet mutasson
További információk
- A részszempontok szerinti tartalmi elemek értékelése során adható pontszám alsó határa 0, felső határa 10. Az értékelés során alkalmazott módszer (módszerek), amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot a következők: 1. rsz.: fordított arányosítás (ld. KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.). 2-4. rsz.: egyenes arányosítás (ld. KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.). Ajánlatkérő felhíja az Ajánlattevők figyelmét a szakemberre vonatkozó értékelési szempontok kapcsán, hogy Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (9) bekezdés a) pontja alapján köteles érvénytelenné nyilvánítani az ajánlatot, amennyiben a felolvasólapon feltüntetett adat és az ajánlatban a szakemberre vonatkozóan csatolt dokumentum tartalma között - a 71. § (9) bekezdés b) pontjában foglaltaktól eltérő - ellentmondás van, és nem sikerül felvilágosítás vagy a már bemutatott szakemberre vonatkozó dokumentum hiánypótlása keretében a felolvasólapon feltüntetett adatot alátámasztani. Amennyiben az ajánlati elem legkedvezőbb szintje és az ajánlatban ezen elemre vonatkozó adatokban ellentmondás van, de megállapítható, hogy az ajánlati elemre ettől függetlenül is az elérhető legmagasabb pontszámot kell adni, az ajánlat nem érvénytelen és a 71. § (9) bekezdés b) pontja nem kerül alkalmazásra.
- Az M2.-M3. alkalmassági követelmények vonatkozásában Ajánlatkérő lehetővé teszi a szakemberek közötti átfedést.
- Feltételes közbeszerzés: Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy jelen közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (5) bekezdése alapján feltételes közbeszerzés....
Többet mutasson
További információk
- Feltételes közbeszerzés: Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy jelen közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (5) bekezdése alapján feltételes közbeszerzés. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha valamely meghatározott, ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény az ajánlattételi, illetve részvételi határidő lejártát követően következik be.
Ajánlatkérő ellenőrzési körén kívül eső, bizonytalan jövőbeli esemény meghatározása:
Amennyiben a kerékpárút nyomvonala által érintett idegen tulajdonú ingatlanokra Ajánlatkérő nem tudja megszerezni az építési jogosultságot, azaz az állami...
Többet mutasson
További információk
Amennyiben a kerékpárút nyomvonala által érintett idegen tulajdonú ingatlanokra Ajánlatkérő nem tudja megszerezni az építési jogosultságot, azaz az állami tulajdonú ingatlanoknál a vagyonkezelő által kiadott tulajdonosi hozzájárulást, magántulajdonú ingatlanoknál az ingatlan tulajdonjogát.
Az építési jogosultság megszerzésének elmaradását Ajánlatkérő olyan körülménynek tekinti, amely miatt az eljárást eredménytelenné nyilváníthatja.
Ajánlatkérő alkalmazza továbbá a Kbt. 135. § (12) bekezdésében foglaltakat. A szerződés hatálybalépésének feltétele, hogy a kerékpárút nyomvonala által...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő alkalmazza továbbá a Kbt. 135. § (12) bekezdésében foglaltakat. A szerződés hatálybalépésének feltétele, hogy a kerékpárút nyomvonala által érintett idegen tulajdonú ingatlanokra Ajánlatkérő (Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata) megszerezze az építési jogosultságot, akként, hogy állami tulajdonú ingatlanoknál a vagyonkezelő által kiadott jogerős tulajdonosi hozzájárulás rendelkezésére álljon, továbbá a magántulajdonú ingatlanok tulajdonjoga Ajánlatkérőre szálljon. Ajánlatkérő a feltétel bekövetkeztéről haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül írásban tájékoztatja a nyertes Ajánlattevőt. A Szerződés hatálybalépésének időpontja az írásbeli értesítés nyertes Ajánlattevővel történő igazolt közlése.
Amennyiben a Szerződés hatályba lépésére legkésőbb annak megkötését követő 180 napon belül nem kerül sor, a Szerződés nem lép hatályba. További információ a...
Többet mutasson
További információk
Amennyiben a Szerződés hatályba lépésére legkésőbb annak megkötését követő 180 napon belül nem kerül sor, a Szerződés nem lép hatályba. További információ a szerződéses feltételekben.
- Amennyiben a Beruházás a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszerbe tartozó tevékenységekről, valamint az Építőipari Monitoring- és...
Többet mutasson
További információk
- Amennyiben a Beruházás a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszerbe tartozó tevékenységekről, valamint az Építőipari Monitoring- és Adatszolgáltató Rendszerről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozik, úgy a nyertes ajánlattevő biztosítani köteles az Üvegkapu alkalmazását. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte.
- Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: dr. Herczeg Attila (lajstromszáma: 01247.)
További információkat a Köbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § előírásainak megfelelően.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2022/S 045-113152 (2022-02-28)
További információk (2022-04-01) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérésekre a Kbt. 56. § (2) szerinti határidőben nem tudja a kiegészítő tájékoztatást biztosítani, ezért az...
Többet mutasson
További információk
Ajánlatkérő a beérkezett kiegészítő tájékoztatás kérésekre a Kbt. 56. § (2) szerinti határidőben nem tudja a kiegészítő tájékoztatást biztosítani, ezért az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja.
Forrás: OJS 2022/S 068-179108 (2022-04-01)
További információk (2022-04-11) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2022-04-11 📅
Benyújtási határidő: 2022-04-21 📅
Közzététel dátuma: 2022-04-15 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2022/S 075-198239
HL-S szám: 75
További információk
Az 1. sz. kiegészítő tájékoztatásban rögzítetteknek megfelelően sor került a műszaki dokumentáció, az árazatlan költségvetés és a szerződéstervezet...
Többet mutasson
További információk
Az 1. sz. kiegészítő tájékoztatásban rögzítetteknek megfelelően sor került a műszaki dokumentáció, az árazatlan költségvetés és a szerződéstervezet kiegészítésére/módosítására/javítására.
A kiegészített/módosított/javított műszaki dokumentáció, árazatlan költségvetés és szerződés-tervezet a közbeszerzési dokumentumok közé feltöltésre kerültek (ld. 1 Kieg. tájhoz kapcoslódó MD.zip, 211215_Arazatlan koltsegvetes_kepletekkel_kieg_220408.xlsx, JAV VSZ_TOP_Gyulafirátót_kerékpárút_220408.docx).
A fentieken túl Ajánlatkérő módosította az ajánlattételi határidőt.
Forrás: OJS 2022/S 075-198239 (2022-04-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-07-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 789 599 443 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-07-18 📅
Név: "PRACTICAL" Építőipari Kivitelező És Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10739893219
Postacím: Házgyári út 26.
Postai város: Veszprém
Postai irányítószám: 8200
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 88576120📞
E-mail: info@practical.hu📧
Internetcím: http://www.practical.hu/🌏
A beszerzés teljes értéke: 789 599 443 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Hivatkozás További információk
Az eljárás során ajánlatot benyújtó gazdasági szereplők:
Ajánlattevő neve: Colas Út Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Többet mutasson (8)
Székhelye: 1113 Budapest Bocskai Út 73.
Adószáma: 14904134-2-44
Ajánlattevő neve: "PRACTICAL" Építőipari Kivitelező És Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 8200 Veszprém Házgyári út 26.
Adószáma: 10739893-2-19
Ajánlattevő neve: STRABAG Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1117 Budapest Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Adószáma: 12961555-4-43
Forrás: OJS 2022/S 145-411505 (2022-07-26)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-02-01) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 789 599 443 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt