A Veszprémi Szakképzési Centrum tanműhely fejlesztése keretében a jóváhagyási terv alapján engedélyes- és kiviteli tervdokumentáció elkészítése, valamint a szükséges kivitelezési munkák elvégzése a teljesítési határidő prognosztizált egyösszegű átalányáron. Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti kivitelezési feladatok egy épület felújítását jelentik. A megvalósítandó munkák és feladatok - jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik, időbeli tartamaik alapján - szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben, párhuzamosan nem tudna teljesíteni. A kivitelezésre átadott munkaterületek (illetve rész-munkaterületek) további almunkaterületekre - mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását - nem oszthatók, az Ajánlatkérő nincs felkészülve különböző alvállalkozók egyazon munkaterületen történő munkavégzése esetén a jogszabályokban előírt munkavédelmi koordinátori feladatok ellátására, melyek miatt valamennyi kivitelezési feladat egy projektként való kezelése a célszerű és egyetlen lehetséges megoldás, ellenkező esetben jelentős többlet kiadással járna ajánlatkérő részére, ebből eredően a projekt részajánlatokra bontása nem biztosítható. Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján eljárva feltételes közbeszerzési eljárás folytat le, melynek értelmében a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozással a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, illetve a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján felfüggesztő feltételként rögzíti, hogy a szerződés abban az esetben lép hatályba, ha a vállalkozói díj összegének megfelelő összegű anyagi fedezetet biztosító, hazai vagy uniós (tervezetten RRF) forrás terhére megkötendő támogatási szerződés vagy egyéb szerződés vagy jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz hatályba lép, illetve az anyagi fedezet bármely más módon biztosított. Megrendelő fenntartja annak jogát, hogy a Szerződést abban az esetben is hatályba léptesse, ha a vállalkozói díj szerinti teljes fedezet biztosítására nem kerül sor. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozással a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha a feltétel bekövetkezése a közbeszerzési eljárás során felmerülő körülmények alapján nem várható. Amennyiben a szerződés hatálybalépésére legkésőbb annak megkötésétől számított 180 napon belül nem kerül sor, a szerződés meghiúsultnak tekintendő. A kivitelezésre és tervezésre együttesen irányuló eljárás alkalmazásának indoka: Meglévő-, több ütemben bővített, átalakított, különösen hiányos tervdokumentációval rendelkező épület áttervezéséről, átalakításáról, bővítéséről van jelen esetben szó. A tervezési munkát, a kialakuló műszaki tartalmat a folyamatos kivitelezői jelenlét során elvégzendő feltáró-, bontó- és szerkezet vizsgálati munka segíti-, pontosítja-, határozza meg. Ebben az esetben jelentősen csökken az előre nem láthatóságból adódó időbeli és költségszintű kockázatok valószínűsége, melyek a megelőző tervezést követő különválasztott kivitelezési szakaszban merülhetnek fel ilyen jellegű épületek esetén. A tervezett részlet műszaki megoldásokat pontosító-, előálló információk például: pontos alapozási módok feltérképezése, függőleges tartószerkezetek (falazatok, pillérek) pontos feltérképezése, rejtett-, teljes kivitelezői bontás során végzendő átvizsgálás nélkül nem látható szerkezeti kapcsolatok, rétegrendek; külső-belső közműépítési munkák nyomvonal kialakításai-, csatlakozási pontjai; terven jelölt (asztalos üzem jelzett traktusában) alaplemez bontás során feltárható teljes középső épülettraktusra vonatkozó szerkezeti, rétegrendi információk, stb.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2022-02-28.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2022-01-12.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2022-01-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szakiskola építése
Hivatkozási szám: EKR001577792021
Rövid leírás:
A Veszprémi Szakképzési Centrum tanműhely fejlesztése keretében a jóváhagyási terv alapján engedélyes- és kiviteli tervdokumentáció elkészítése, valamint a szükséges kivitelezési munkák elvégzése a teljesítési határidő prognosztizált egyösszegű átalányáron.
Részajánlat tételére nincsen lehetőség, tekintettel arra, hogy a közbeszerzés tárgya szerinti kivitelezési feladatok egy épület felújítását jelentik. A megvalósítandó munkák és feladatok - jellegük, összetettségük, előírt műszaki paramétereik, időbeli tartamaik alapján - szorosan kapcsolódnak egymáshoz, egymásra épülnek, amelyet több ajánlattevő egyidőben, párhuzamosan nem tudna teljesíteni. A kivitelezésre átadott munkaterületek (illetve rész-munkaterületek) további almunkaterületekre - mely lehetővé tenné a különböző vállalkozók részére történő önálló munkaterület biztosítását - nem oszthatók, az Ajánlatkérő nincs felkészülve különböző alvállalkozók egyazon munkaterületen történő munkavégzése esetén a jogszabályokban előírt munkavédelmi koordinátori feladatok ellátására, melyek miatt valamennyi kivitelezési feladat egy projektként való kezelése a célszerű és egyetlen lehetséges megoldás, ellenkező esetben jelentős többlet kiadással járna ajánlatkérő részére, ebből eredően a projekt részajánlatokra bontása nem biztosítható.
Ajánlatkérő a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján eljárva feltételes közbeszerzési eljárás folytat le, melynek értelmében a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozással a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, illetve a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján felfüggesztő feltételként rögzíti, hogy a szerződés abban az esetben lép hatályba, ha a vállalkozói díj összegének megfelelő összegű anyagi fedezetet biztosító, hazai vagy uniós (tervezetten RRF) forrás terhére megkötendő támogatási szerződés vagy egyéb szerződés vagy jogszabály vagy közjogi szervezetszabályozó eszköz hatályba lép, illetve az anyagi fedezet bármely más módon biztosított. Megrendelő fenntartja annak jogát, hogy a Szerződést abban az esetben is hatályba léptesse, ha a vállalkozói díj szerinti teljes fedezet biztosítására nem kerül sor. Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés a) pontjára hivatkozással a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja, ha a feltétel bekövetkezése a közbeszerzési eljárás során felmerülő körülmények alapján nem várható.
Amennyiben a szerződés hatálybalépésére legkésőbb annak megkötésétől számított 180 napon belül nem kerül sor, a szerződés meghiúsultnak tekintendő.
A kivitelezésre és tervezésre együttesen irányuló eljárás alkalmazásának indoka: Meglévő-, több ütemben bővített, átalakított, különösen hiányos tervdokumentációval rendelkező épület áttervezéséről, átalakításáról, bővítéséről van jelen esetben szó. A tervezési munkát, a kialakuló műszaki tartalmat a folyamatos kivitelezői jelenlét során elvégzendő feltáró-, bontó- és szerkezet vizsgálati munka segíti-, pontosítja-, határozza meg. Ebben az esetben jelentősen csökken az előre nem láthatóságból adódó időbeli és költségszintű kockázatok valószínűsége, melyek a megelőző tervezést követő különválasztott kivitelezési szakaszban merülhetnek fel ilyen jellegű épületek esetén.
A tervezett részlet műszaki megoldásokat pontosító-, előálló információk például: pontos alapozási módok feltérképezése, függőleges tartószerkezetek (falazatok, pillérek) pontos feltérképezése, rejtett-, teljes kivitelezői bontás során végzendő átvizsgálás nélkül nem látható szerkezeti kapcsolatok, rétegrendek; külső-belső közműépítési munkák nyomvonal kialakításai-, csatlakozási pontjai; terven jelölt (asztalos üzem jelzett traktusában) alaplemez bontás során feltárható teljes középső épülettraktusra vonatkozó szerkezeti, rétegrendi információk, stb.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Építési beruházás
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szakiskola építése📦
További CPV-kód: Szakiskola építése📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Veszprém
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
II.2.5) pont kiegészítése: az 1-4. részszempont esetében az ajánlatok összehasonlításának alapját a szakembereknek a névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli, felelős műszaki vezetői és/vagy a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 11.§ (1) bekezdése szerinti, a felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez figyelemebe vehető szakmagyakorlási tevékenységi szakterületen szerzett, valamint építésvezetői és/vagy építésirányítói és/vagy művezetői feladatkörben (vagy a felsorolt feladatkörök helyetteseként) szerzett szakmai tapasztalatának összesített, egész hónapokban megadott időtartama képezi. Ajánlatkérő az értékelési részszempontra vonatkozóan egy szakember bemutatását és szakmai tapasztalatát vizsgálja. Amennyiben ajánlattevő több, mint egy szakembert mutat be az adott részszempont vonatkozásában ajánlatában, úgy Ajánlatkérő kizárólag a vonatkozó EKR űrlap szerint megtett nyilatkozatában az adott részszempont kapcsán elsőként feltüntetett szakembert veszi figyelembe az értékelés során (ha több szakembert tüntet fel a nyilatkozatában, úgy az adott részszempont vonatkozásában elsőként megjelölt szakembert veszi figyelembe Ajánlatkérő, ha közös ajánlattevők tagjai külön-külön nyilatkozatot tesznek és adott esetben több tag is, vagy mindegyik tag bemutat az adott szempont vonatkozásában egy szakembert, úgy a vezető tag által elsőként megjelölt szakembert veszi figyelembe Ajánlatkérő).
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján az ajánlatokat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő, alábbi szempontok szerint értékeli: Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100. Az 1-4. számú értékelési szempont vonatkozásában az egyenes arányosítás módszere, az 5. számú értékelési részszempont vonatkozásában a fordított arányosítás módszere kerül alkalmazásra.
A II.2.7) pontban megadott határidő a munkaterület biztosításától számított, naptári napokban kifejezett, a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésének napjáig tartó időtartamot jelöli Az átadás-átvételi eljárás időtartama 30 nap.

Objektum A közbeszerzés hatálya

Elvégzendő feladatok és főbb mennyiségi adatai:
1. Tervezési feladat:
A közbeszerzési dokumentumok részét képező jóváhagyási terv alapján engedélyezési- és kiviteli tervdokumentációk elkészítése az Ajánlatkérő utasításának és a Közbeszerzési Dokumentumok előírásainak megfelelően, a magyar műszaki előírások betartása mellett, a mindenkor érvényben, hatályban lévő jogszabályok, rendeletek, előírások tartalmi és formai követelményeinek, elvárásainak megfelelően az alábbiak szerint:

Engedélyes tervdokumentáció elkészítése.
Megrendelő meghatalmazása alapján az engedélyek megszerzése.
Kiviteli tervek elkészítése, árazott és árazatlan, tételes költségvetéssel.
Tervezői művezetés biztosítása a kivitelezés lezárásáig minden egyes kivitelezési munkához kapcsolódóan 2.
Az engedélyezési tervek elkészítésének (kötbérterhes) teljesítési határideje: a szerződés hatálybelépésétől (illetve az opcionális feladatok megrendelésétől) számított 60 naptári nap. Kiviteli terv elkészítésének teljesítési határideje: a végleges (azaz jogerős) építési engedély rendelkezésére állásától számított 180 nap.

2. Kivitelezési feladat:
Főbb mennyiségek:
3002 m2 hasznos alapterület
vasbeton szerkezetek készítése 88 m3
esztrich aljzat készítése 2240 m2
válaszfalazás 1032 m2
acélszerkezetek elhelyezése 59,62 t
belső vakolás 3114 m2
hidegburkolatok készítése 1391 m2
műgyanta padlóburkolat készítése 1536 m2
melegburkolatok készítése 350 m2
nyílászárók elhelyezése 125 db
homlokzati hőszigetelés készítése 425 m2
lapostető hő- és vízszigetelése 2206 m2
közműépítés 672 m
védőcső 30 400 m
kábelezés 52 800 m
szerelvényezés 1 670 db
Az alap vállalás tartalma, az épület engedélyezési- és kiviteli tervezése, csak a büfé-, villamos oktató szekció alatti galéria szint kialakítása, a teljes épület ezen kívüli épület kubust kialakító szerkezeteinek-, homlokzati nyílászáróinak-, homlokzatképzésének és tetőszerkezetének (teljes vízszigetelési és hőszigetelési rétegrendjének) megvalósításával, a két fejépületi egység felső szintjének belülről csak szerkezetkész állapotra történő kivitelezésével.

Villamos munkák készültsége szerint, az erősáramú rendszerek kompletten készülnek, kivéve a két fejépületi felső szintet. A tűzjelző rendszer, informatikai hálózat a költségvetésben megadott számú végponttal kompletten készül. Riasztó-, hangosító- és kamera rendszer védőcsövezve, kábelezve készül. Napelem telepítés, trafóbővítés, autótöltő kiépítés nem készül.

Épületgépészeti munkák tekintetében az alap vállalás műszaki tartalma, a műszaki leírásban található.
Az alap vállalás az épületen kívüli munkák tekintetében csak és kizárólag az épület működését biztosító közműépítési és azok nyomvonalaira vonatkozó CKT betonnal történő helyreállítási munkákat tartalmazza. Az épület mellett, a hosszanti oldalon, illetve arra merőlegesen belső oldalon a költségvetés szerinti kerítésépítés készül.

A megvalósítandó műszaki tartalmak megbontását (alap vállalás, opció I, opció II), a fenti felsoroláson túl, a rendelkezésre bocsátott költségvetések tételei-, a tételek műszaki színvonala-műszaki tartalma- és mennyiségei pontosítják.
A részletes feladatleírást a jelen felhívás és az azt kiegészítő dokumentum részét képező jóváhagyási terve és dokumentációk tartalmazzák. A 322/2015. (X. 30.) Korm. r. 28. § (1) bekezdése megfelelően irányadó. Amennyiben a Felek a fentiek szerinti helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ának szabályait megfelelően kell alkalmazni. Megrendelő a munkaterület szerződés hatálybalépésétől számított 5 naptári napon belül biztosítja.

Egyes kivitelezési feladatok megkezdhetőek a kivitelezéshez szükséges tervek elkészültével, illetve a nem építés engedélyköteles, előkészítő tevékenységeket a munkaterület biztosításától kezdődően.
Időtartam: 480 nap
A lehetőségek leírása:
Ajánlatkérő az alábbi kivitelezési feladatokat opcionális jelleggel határozza meg:
Opció (1.):
esztrich aljzat készítése 536 m2
acélszerkezetek elhelyezése 9,8 t
melegburkolatok készítése 498 m2
nyílászárók elhelyezése 6 db
védőcső 6 100 m
kábel 11 000 m
szerelvényezés 340 db
Építészetileg, tartószerkezetileg az alapvállalás tartalma kiegészül az összes belső galériának és a két fejépületi egység felső szintjének teljes befejezésével.
Villamos munkák készültsége szerint, az erősáramú rendszerek kompletten készülnek. A riasztó-, hangosító- és kamera rendszer kábelezve készül. Napelem telepítés, trafóbővítés, autótöltő kiépítés változatlanul nem készül.
Épületgépészeti munkák tekintetében az alap vállalás műszaki tartalma módosul.
A fűtés-hűtés szerelése tekintetében, az alárendelt (nem hűtendő) helyiségek hőveszteségének fedezésére elektromos, radiátorok kerülnek felszerelésre.
A központi hűtő-fűtő rendszer szerelése a helyiségek mindenkori fűtés hőszükségletének és hűtési igényeinek biztosítása változó hűtőközeg tömegáramú VRV/VRF rendszerrel valósul meg.
Az előadó helyiség szellőztetése, kompakt hővisszanyerős szellőztető berendezéssel kerül megoldásra.
A HMV előállítás gázkazánnal történik. A bemutató teremben egy fali kondenzációs gázkazán, egy gázkonvektor és egy gáztűzhely kerül elhelyezésre, a csővezeték az épületen belül, szabadon lesz vezetve.
A sűrített levegő szerelése, a csatlakozási pontokon szakaszoló szerelvényekkel és gyorscsatlakozó elemek beépítésével készül.
Az alap vállaláshoz képest, az épületen kívüli munkák tekintetében minden változatlan.
Opció (2.):
aszfaltburkolat készítése 1022 m2
térbeton felület készítése 595 m2
kerítés építése 151 m
védőcső 400 m
szerelvényezés 11 db
épület nettó alapterülete 3002,29 m2
Az engedélyezési- és kiviteli tervezés a külső munkálatok -útépítés, kerítés-kapuépítés, kertészeti befejező munkák, kiegészítő közműépítési munkák és minden villamos rendszer trafóépítés, napelem telepítés, autótöltő készítés, külső térvilágítás teljes körű befejezésének figyelembevétele mellett készül.

Napelem telepítés, trafóbővítés, autótöltő kiépítés külső térvilágítás az új kiépítésekhez kapcsolódóan készül.
Épületgépészeti munkák tekintetében az opció I. vállalás műszaki tartalma nem módosul.
Az alap vállaláshoz-, opció I-hez képest, az épületen kívüli munkák tekintetében minden kompletten készül, ezek a munkálatok az -útépítés, kerítés-kapuépítés, kertészeti befejező munkák, kiegészítő közműépítési munkák.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy az opcionálisan meghatározott tervezési- és kivitelezési munkák megrendeléséről legkésőbb a szerződés hatálybalépésétől számított 1 hónapon belül nyilatkozik. Ajánlatkérő fenntartja annak a lehetőségét, hogy az opcionális feladat közül kizárólag a tervezési feladatrészt rendeli meg. Ajánlatkérő rögzíti, hogy az opcionális feladat megrendelésére nem köteles, annak elmaradásáért vele szemben Vállalkozó semmilyen díj- vagy költségtérítési igénnyel nem léphet fel.

Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: Ajánlatkérő a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) keretében kívántámogatási kérelmet benyújtani
Ajánlatkérő a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) keretében kíván
támogatási kérelmet benyújtani
További információk:
II.2.5) pont kiegészítése: az 1-4. részszempont esetében az ajánlatok összehasonlításának alapját a szakembereknek a névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli, felelős műszaki vezetői és/vagy a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 11.§ (1) bekezdése szerinti, a felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez figyelemebe vehető szakmagyakorlási tevékenységi szakterületen szerzett, valamint építésvezetői és/vagy építésirányítói és/vagy művezetői feladatkörben (vagy a felsorolt feladatkörök helyetteseként) szerzett szakmai tapasztalatának összesített, egész hónapokban megadott időtartama képezi. Ajánlatkérő az értékelési részszempontra vonatkozóan egy szakember bemutatását és szakmai tapasztalatát vizsgálja. Amennyiben ajánlattevő több, mint egy szakembert mutat be az adott részszempont vonatkozásában ajánlatában, úgy Ajánlatkérő kizárólag a vonatkozó EKR űrlap szerint megtett nyilatkozatában az adott részszempont kapcsán elsőként feltüntetett szakembert veszi figyelembe az értékelés során (ha több szakembert tüntet fel a nyilatkozatában, úgy az adott részszempont vonatkozásában elsőként megjelölt szakembert veszi figyelembe Ajánlatkérő, ha közös ajánlattevők tagjai külön-külön nyilatkozatot tesznek és adott esetben több tag is, vagy mindegyik tag bemutat az adott szempont vonatkozásában egy szakembert, úgy a vezető tag által elsőként megjelölt szakembert veszi figyelembe Ajánlatkérő).
II.2.5) pont kiegészítése: az 1-4. részszempont esetében az ajánlatok összehasonlításának alapját a szakembereknek a névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli, felelős műszaki vezetői és/vagy a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet 11.§ (1) bekezdése szerinti, a felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez figyelemebe vehető szakmagyakorlási tevékenységi szakterületen szerzett, valamint építésvezetői és/vagy építésirányítói és/vagy művezetői feladatkörben (vagy a felsorolt feladatkörök helyetteseként) szerzett szakmai tapasztalatának összesített, egész hónapokban megadott időtartama képezi. Ajánlatkérő az értékelési részszempontra vonatkozóan egy szakember bemutatását és szakmai tapasztalatát vizsgálja. Amennyiben ajánlattevő több, mint egy szakembert mutat be az adott részszempont vonatkozásában ajánlatában, úgy Ajánlatkérő kizárólag a vonatkozó EKR űrlap szerint megtett nyilatkozatában az adott részszempont kapcsán elsőként feltüntetett szakembert veszi figyelembe az értékelés során (ha több szakembert tüntet fel a nyilatkozatában, úgy az adott részszempont vonatkozásában elsőként megjelölt szakembert veszi figyelembe Ajánlatkérő, ha közös ajánlattevők tagjai külön-külön nyilatkozatot tesznek és adott esetben több tag is, vagy mindegyik tag bemutat az adott szempont vonatkozásában egy szakembert, úgy a vezető tag által elsőként megjelölt szakembert veszi figyelembe Ajánlatkérő).
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján az ajánlatokat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő, alábbi szempontok szerint értékeli: Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100. Az 1-4. számú értékelési szempont vonatkozásában az egyenes arányosítás módszere, az 5. számú értékelési részszempont vonatkozásában a fordított arányosítás módszere kerül alkalmazásra.
Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján az ajánlatokat a legjobb ár-érték arányt megjelenítő, alábbi szempontok szerint értékeli: Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100. Az 1-4. számú értékelési szempont vonatkozásában az egyenes arányosítás módszere, az 5. számú értékelési részszempont vonatkozásában a fordított arányosítás módszere kerül alkalmazásra.
A II.2.7) pontban megadott határidő a munkaterület biztosításától számított, naptári napokban kifejezett, a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésének napjáig tartó időtartamot jelöli Az átadás-átvételi eljárás időtartama 30 nap.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 8200 Veszprém, házgyári u., hrsz: 1965/18.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Kr. 8. §, 10. §, 12. §, 13. §, 14. §, 15. § és 16. § szakasza szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 62 § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek nyilatkozatot kell benyújtania, ami tartalmazza a 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa nevének és lakóhelyének bemutatását; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. Az ajánlattevő ajánlatában nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be. Megfelelően irányadó a Kbt. 69. § (11a) bekezdése. A Kr. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatók) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki az előírt kizáró okok hatálya alá tartozik, vagy aki részéről az előírt kizáró ok az eljárás során következett. A Kbt. 64. § (1) bekezdése is megfelelően irányadó.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]: Ajánlatkérő az építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők vonatkozásában előírja az Étv. szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében szereplés követelményét az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 39. § (7) bekezdése alapján a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által vezetett építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, továbbá a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése szerinti tervezői vagy mérnöki szolgáltatás tárgya szerint illetékes országos szakmai kamara névjegyzékében való szereplés követelményét. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén Ajánlatkérő a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában szereplés, vagy a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal való rendelkezés követelményét írja elő.

Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság igazolása: Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetében a névjegyzékben szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bek. szerinti nyilvántartásból; amennyiben az elektronikus névjegyzékben az ajánlattevő nem szerepel, az Ajánlattevő részéről csatolandó a névjegyzékében történő szereplés tényét igazoló illetékes kamara által kiállított igazolás. A nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén legyen bejegyezve a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, valamint teljesítse az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt. A névjegyzékben valamennyi olyan gazdasági szereplőnek szerepelnie kell, akik a szerződés teljesítése során építőipari kivitelezői tevékenységet fognak végezni. Az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlatkérő az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a IV. rész alfa szakasz kitöltésével megtett nyilatkozatát, nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. A Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetesigazolására elfogadja ajánlatkérő az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a IV. rész alfa szakasz kitöltésével megtett nyilatkozatát, nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Megfelelően irányadó a Kr. 19. § (3), (6)-(7) bek. és a Kbt. 65.§ (7)-(8), (11) bek., 69. § (11) bek. is.

P.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a számlavezető pénzügyi intézménytől származó, az ajánlattevő részére a jelen felhívás feladásának napján vezetett, illetve a már megszüntetett pénzforgalmi számlájáról szóló, a jelen felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozat az alábbi tartalommal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak: - pénzforgalmi számla száma, - mióta vezeti a pénzforgalmi számlát, - a pénzforgalmi számlán a jelen felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban volt-e 30 napot meghaladó időtartamú sorba állítás. (Ajánlatkérő „sorba állítás” alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlati felhívás feladásának időpontjában mely pénzügyi intézménynél vezetnek számlát, illetőleg arról is, ha egy bankszámla már megszűnt. Olyan pénzforgalmi számla esetén, ami megszűnt, a számla megszűnéséről pénzügyi intézményi igazolás, vagy erre vonatkozó kifejezett - cégszerűen aláírt - nyilatkozat csatolandó. Ajánlatkérő a megszűnt számlák tekintetében vizsgálja az alkalmassági követelménynek való megfelelést.

P.2. Ajánlattevőnek csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó saját vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóját, feltéve, hogy a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja beszámoló közzétételét. Amennyiben a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a vonatkozó minimumkövetelmény tekintetében. Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapjáról megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Ha az ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése értelmében a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (mélyépítési- és/vagy magasépítési kivitelezési és/vagy felújítási és/vagy tervezési tevékenység) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételének el kell érnie vagy meg kell haladnia az ajánlatkérő által a jelen felhívásban meghatározott értéket.

P.3. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdésének c) pontja alapján az ajánlattevő nyilatkozata a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közbeszerzés tárgyából (mélyépítési- és/vagy magasépítési kivitelezési és/vagy felújítási és/vagy tervezési tevékenység) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Amennyiben az ajánlattevő nem rendelkezik a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt mérlegfordulónappal lezárt üzleti évek közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevételének kell elérnie az előírt összeget.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlannak minősül az ajánlattevő, ha:
P.1. Amennyiben a jelen felhívás feladásának napján vezetett bármelyik pénzforgalmi számláján a jelen felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban 30 napot meghaladó mértékű sorba állítás fordult elő.
P.2. Amennyiben a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti évre vonatkozó számviteli törvény szerinti éves beszámolói alapján a saját vagy jogelődjének adózott eredménye a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három lezárt üzleti év közül több, mint egy üzleti évben negatív volt. Amennyiben az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő abban az esetben alkalmatlan, ha a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (mélyépítési- és/vagy magasépítési kivitelezési és/vagy felújítási és/vagy tervezési tevékenység) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem éri el összesen a nettó 1,2 Mrd M HUF értéket.

P.3. Amennyiben a jelen felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (mélyépítési- és/vagy magasépítési kivitelezési és/vagy felújítási és/vagy tervezési tevékenység) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele nem érte el összesen a nettó 1,2 Mrd HUF értéket. A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján, a P.1. és P2. pontban meghatározott követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatók a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy felel meg, míg a P.3. pontban meghatározott követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.

Műszaki és szakmai képességek:
A Kr. 1. § (1) szerint az ajánlattevőnek ajánlatának benyújtásakor a Kr. II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. A Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlatkérő az érintett gazdasági szereplő egyszerű, a IV. rész alfa szakasz kitöltésével megtett nyilatkozatát, nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Megfelelően irányadó a 321/2015. Kr. 21/A. §, és a Kbt. 65.§ (5)-(7), (9), (11) bek., 69. § (11) bek. is. A Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők az alkalmassági követelményeknek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni:

M.1. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján: az ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított 8 évben (96 hónapos időszakban) teljesített (műszak átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 11 éven belül megkezdett, jelentősebb, alkalmassági feltétel körében előírt tárgyú építési referenciamunka/referenciamunkák ismertetése a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése szerint a szerződést kötő másik fél által adott igazolással: az igazolásban meg kell adni legalább a szerződést kötő másik fél megnevezését, a szerződést kötő másik fél részéről felvilágosítást adó személy nevét és telefonszámát, az építési beruházás tárgyát és mennyiségét az alkalmassági minimumkövetelmény szerinti tartalommal, a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpont megjelölésével, év/hónap/nap pontossággal) és helyét, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, olyan részletességgel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen. Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás - a teljesítés oszthatatlansága miatt - nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.

M.2. A Kbt. 65.§ (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21.§ (2) bekezdés b) pontja alapján: a teljesítésbe bevonandó szakemberek megnevezése, végzettségüknek, képzettségüknek ismertetése: csatolni kell a szakemberek bevonására, ismertetésére vonatkozó ajánlattevői nyilatkozatot, a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, a szakember - szakmai tapasztalatot ismertető - saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát (keltezéssel ellátva) olyan részletezettséggel, hogy abból egyértelműen derüljön ki az M2. pontban előírt alkalmassági feltétel(ek) teljesülése, ennek megfelelően: az önéletrajznak tartalmaznia kell az adott szakember tapasztalata megítélése szempontjából lényeges adatokat (kivitelezés/beruházás ismertetése, ellátott feladat, munkakör, tevékenység ismertetése, a tevékenység kezdő és befejező ideje (év, hónap), az ajánlattétel időpontjában kivel/mivel áll munkaviszonyban vagy foglalkoztatásra irányuló egyéb jogviszonyban). Amennyiben a szakember rendelkezik az előírt jogosultsággal, úgy a jogosultság első megszerzésének időpontját is szükséges rögzíteni az önéletrajzban. Amennyiben a bemutatott szakember szerepel a szakmavégzési jogosultságot igazoló kamarai nyilvántartásban, a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatán kívül más dokumentum nem csatolandó a szakmai tapasztalat alátámasztására, a jogosultság megszerzéséhez szükséges mértékű szakmai gyakorlat meglétét az ajánlatkérő ellenőrzi az illetékes szakmai szervezet (kamara) által vezetett nyilvántartás ellenőrzésével. Amennyiben a szakember nem szerepel a nyilvántartásban vagy az nem ellenőrizhető a nyilvántartáson keresztül, a jogosultságot igazoló dokumentum benyújtása is szükséges. Amennyiben az ajánlatkérő az 1-4. értékelési szempontokra 0 hónapnál nagyobb megajánlást tesz, akkor a szakmai többlettapasztalat alátámasztása érdekében az adott szakember szakmai önéletrajzát már az ajánlatban szükséges benyújtani és az önéletrajzban az alkalmassági követelménynek történő megfelelést is szükséges alátámasztani, figyelemmel a Kbt. 69. § (7) bekezdésre.

M.1. Nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladása napjától visszafelé számított nyolc évben (96 hónapos időszakban) szerződésszerűen teljesített (műszaki átadás-átvétellel lezárt), de legfeljebb 11 éve megkezdett, az alkalmassági feltétel körében előírt tárgyú referenciával/referenciákkal, amely(ek) magában foglalta/foglalták az alábbi kivitelezési munkákat elvégzését:

a) épület építése vagy felújítása, amelynek a nettó alapterülete elérte a 2000 m²-t;
b) legalább 5 000 m védőcső elhelyezése;
c) 5 000 m vezetékek és/vagy kábelek (erős és/vagy gyenge) beszerelése;
d) 500 db szerelvény és/vagy lámpatest behelyezése;
e) legalább 1000 m² tető hő- és/vagy vízszigetelése;
Az a)-f) alpontokban előírt feltételek több referenciából is igazolhatók, illetőleg egy adott alponton belül előírt értékre vagy tárgyra vonatkozó követelmény több, bemutatott referencia értékének, tárgyának összevonásával is igazolható.
Az alkalmassági feltétel keretében az a)-f) alpontjaiban meghatározott, az építési tevékenységre vonatkozó és jellemző mérőszámok, mutatószámok a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 23. § (1) bekezdése szerinti műszaki egyenértékűség vizsgálatának alapját képezik. Ajánlatkérő abban az esetben tekinti a referenciát az előírt időszakon belül teljesítettnek, ha a befejezés időpontja a felhívás feladásától visszafelé számított 8 éves időszakon belül esik. Ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb tizenegy éven belül megkezdett építési beruházásokat veszi figyelembe. Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Az előírt referenciakövetelmények több szerződés bemutatásával is teljesíthetőek.

M.2. A teljesítésbe bevonni kívánt szakemberei között nincsen:
a) legalább 1 fő, építész tervező, aki a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet (továbbiakban: Rendelet) szerinti, építészeti tervezési szakterületre vonatkozó „É”(vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges, a névjegyzékbe vételi követelménynek megfelelő végzettséggel és szakmai tapasztalattal rendelkezik;

b) legalább 1 fő, a projekt vezetéséért, irányításáért felelős, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. Rendelet, 1. melléklet VI. 1. rész 2. pontja szerinti, legalább "MV-É" kategóriának megfelelő szakképesítéssel és gyakorlati idővel rendelkező szakember;
c) legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. Rendelet, 1. melléklet VI. 2. rész 3. pontja szerinti, legalább "MV-ÉG" kategóriának megfelelő szakképesítéssel és gyakorlati idővel rendelkező szakember;
d) legalább 1 fő, a 266/2013. (VII. 11.) Korm. Rendelet, 1. melléklet VI. 2. rész 5. pontja szerinti, legalább "MV-ÉV" kategóriának megfelelő szakképesítéssel és gyakorlati idővel rendelkező szakember.
Vagy más tagállamban szerzett jogosultság esetén a küldő vagy származási országban az a)-d) alpont szerinti jogosultsággal egyenértékű jogosultsággal rendelkező szakemberrel, vagy amennyiben a szakembernem szerepel a nyilvántartásban (a jogosultsággal nem rendelkezik), az a)-d) tervezői, illetve felelős műszaki vezetői jogosultság megszerzéséhez szükséges névjegyzékbe vételi követelményként előírt vagy azzal egyenértékű képesítési, végzettségi minimumkövetelménnyel és szakmai gyakorlati idővel rendelkezik. Az előírt jogosultsággal, valamint a jogosultság megszerzéséhez szükséges végzettséggel/képzettséggel egyenértékű jogosultságot és végzettséget/képzettséget is elfogad Ajánlatkérő. Az egyes szakemberek között az átfedés megengedett, ugyanaz a szakember több pozícióra is jelölhető. A párhuzamos szakmai gyakorlati időket Ajánlatkérő csak egyszer veszi figyelembe.

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Megrendelő a vállalkozói díjat - a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben, a Kbt. 135. §-a vonatkozó rendelkezései szerint, és a 322/2015. (X.30.) Kormányrendelet alapján - az adott munkára, munkarészre vonatkozó teljesítésigazolás kiállítását követően, számla ellenében, banki átutalással teljesíti. A vállalkozó - erre vonatkozó igény esetén - 1 db előlegszámlát nyújthat be (legfeljebb a nettó vállalkozói díj 5%-ának megfelelő összegben). Az előleg igénylése nem kötelező. Az előleget a szerződés hatályba lépését követően, legkésőbb a munkaterület átadásának napján igényelheti a vállalkozó, előleg bekérő dokumentum benyújtásával. Az előlegbekérő benyújtására - amennyiben a nyertes ajánlattevő előlegre tart igényt - a szerződés hatálybalépését követően kerülhet sor, kifizetése az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül történik. Vállalkozó a kifizetést követő 8 napon belül számlát állít ki az előleg összegéről, melyet Megrendelőnek megküld. Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a 2013. évi V. törvény 6:155.§ szerinti mértékű, és a késedelem időtartamához igazodó késedelmi kamatot, továbbá külön jogszabály szerinti költségátalányt fizet.

Az ellenszolgáltatás fedezetét hazai vagy uniós (tervezetten RRF) forrás terhére biztosítandó, utófinanszírozású támogatás biztosítja.
Részszámlázás ütemezése:
Előleg: 5% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
1. fizetési ütem (a szerződéses érték 15 %-át elérő, megvalósult teljesítés esetén): 15% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve, az előleg összegével csökkentve);
2. fizetési ütem (a szerződéses érték 25%-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
3. fizetési ütem (a szerződéses érték 35%-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
4. fizetési ütem (a szerződéses érték 45%-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
5. fizetési ütem (a szerződéses érték 55%-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
6. fizetési ütem (a szerződéses érték 65%-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
7. fizetési ütem (a szerződéses érték 75%-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
8. fizetési ütem (a szerződéses érték 85%-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 10% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve);
9. fizetési ütem, végszámla (a szerződéses érték 100%-át elérő megvalósult teljesítés esetén): 15% (a teljes nettó vállalkozói díj %-ára vetítve).
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2022-02-28 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: Az ajánlatok felbontása az EKR-ben történik a Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet szerint.
További információk:
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (3)bekezdésében meghatározottaknak megfelelően a bontási eljárásról az ajánlattevők értesítést kapnak. Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet meghatározásai alapján kerül végrehajtásra.

Minőségi kritérium (név): Az eljárást megindító felhívás M.2. pont a) alpontjában megjelölt szakember névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalatának időtartama (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 9
Minőségi kritérium (név): Az eljárást megindító felhívás M.2. pont b) alpontjában megjelölt szakember névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalatának időtartama (min. 0, max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 7
Minőségi kritérium (név): Az eljárást megindító felhívás M.2. pont c) alpontjában megjelölt szakember névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalatának időtartama (min. 0, max. 36 hónap)
Az eljárást megindító felhívás M.2. pont d) alpontjában megjelölt szakember névjegyzékbe vételhez szükséges kötelezően előírt gyakorlati időn felüli többlet szakmai tapasztalatának időtartama (min. 0, max. 36 hónap)
Ár (súlyozás): 70
1. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy tekintettel az Európai Unió Hivatalos Lapjának (TED) jelen pontra is érvényes karakterkorlátozására, a további információk a közbeszerzési dokumentumokban kerülnek kifejtésre.
2. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi ok alkalmazását.
3. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények szerinti feltételeket és ezek előírt igazolási módját a minősített Ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
4. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (9) bek. alapján projekttársaság létrehozását kizárja.
5. Ajánlatkérő az eljárást a Kbt. 41. § (3) bekezdésére, illetve a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKR. Kr.) szerint az elektronikus közbeszerzési rendszeren (EKR) keresztül folytatja le, nyilatkozatétel kizárólag elektronikus úton, az EKR-ben lehetséges. Az EKR a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap címen érhető el.

6. Kieg.táj. kérhető a Kbt.56.§(1) szerint, melyre válasz a Kbt.56.§(2)-(5) szerint. A kommunikáció EKR Kr. 2.§ alapján az EKR-ben történik. A rendszer használatával kapcsolatosan ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
7. Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
8. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66.§ (2) bek., a Kbt. 66.§ (6) bek. a) és b)pontja vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is csatolni kell.
9. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (.xml fájl), és a benyújtást igazoló digitális tértivevény kinyomtatott, egyszerű másolatát, és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, illetve az EKR-ben nyilatkoznia kell arról, hogy a gazdasági szereplőnél változásbejegyzési eljárás van-e folyamatban, az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével.

10. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásába bevont gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult, nyilatkozatot, dokumentumot aláíró képviselő hiteles cégaláírási nyilatkozatát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerinti, ügyvéd vagy kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját. Amennyiben az ajánlat cégjegyzésre jogosultak által meghatalmazott(ak) aláírásával kerül benyújtásra, a meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírás mintáját is. Egyéni vállalkozó ajánlattevő csatolja a képviseletre jogosult személy által aláírt nyilatkozatot, amelyben egyéni vállalkozó megjelöli a nyilvántartási számát, vagy az adószámát. Aláírás minta benyújtása esetén annak meg kell felelnie a Ctv. 9.§ (3) bekezdésében foglaltaknak

11. Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint eljárva az eljárás nyertesével köt szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.

12. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) és (5) bekezdését. 14. Az ajánlattétel ajánlati biztosíték nyújtásához kötött, melynek mértéke: 5 000 000 HUF (ötmillió forint). Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bekezdésében előírt módon. Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: ..., a befizetés helye: Ajánlatkérő székhelye. Az ajánlati biztosíték ajánlattevő választása szerint teljesíthető a Kbt. 54. § (2) bekezdésében előírt módon. Kbt. 41/A. § (2) bekezdés alapján, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (ideértve különösen a garanciavállaló nyilatkozatot vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozatot), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban „Pp.”) 325. §-a szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. Az elektronikus rendszerbe feltöltött, elektronikus úton továbbított garancianyilatkozat tehát csak akkor felel meg a teljes bizonyító erejű magánokirat követelményének, amennyiben azon az aláíró minősített vagy minősített tanúsítványon alapuló fokozott biztonságú elektronikus aláírása vagy bélyegzője el van helyez.

13. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér: A késedelmi kötbér mértéke a késedelem napjától számított, a nettó teljes szerződéses ellenérték 0,05 %-ának megfelelő összeg minden megkezdett napra, de legfeljebb a nettó teljes szerződéses ellenérték 10%-a. Meghiúsulási kötbér: a nettó teljes szerződéses ellenérték 20 %-a. Teljesítési biztosíték: a nettó teljes szerződéses ellenérték 5%-ának megfelelő mértékben. Jólteljesítési biztosíték: a nettó teljes szerződéses ellenérték 2%-ának megfelelő mértékben. Jótállás időtartama: 36 hónap.

14. Ajánlatkérő a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 11. és 26. §-a alapján eljárva a szerződés hatályba lépésének feltételéül szabja, hogy a nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt rendelkezzen legalább 25 millió Ft/biztosítási esemény és legalább 50 millió Ft/év kárösszegű tervezői felelősségbiztosítással, illetve CAR-rendszerű (összkockázati) legalább 100 millió forint/káresemény és legalább 200 millió forint/év kárösszegű összegű építés-szerelési biztosítással.

15. Ajánlatkérő a szerződés hatályba lépésének feltételéül előírja, hogy vállalkozó a szerződés teljes időtartamára köteles folyamatosan rendelkezni l, magasépítési tevékenységre is kiterjedő ISO 9001 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerrel, ISO 14001 szerinti környezetvédelmi intézkedésekkel, vagy a vállalkozó által működtetett, a fenti szabványok előírásainak mindenben megfelelő rendszerrel.

16. Az ajánlattétel, a kapcsolattartás, kommunikáció és a szerződés teljesítésének nyelve a magyar.
17. A nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei az irányadók. Irányadó jog a magyar jog.
18. A felhívás IV.2.6) pontjában feltüntetett 2 hónap alatt 60 napot értendő.
19. Ajánlattevő köteles az ajánlatában nyilatkozni arról, hogy a Nemzeti Építőipari Felügyeleti és Adatszolgáltató Rendszer részét képező Üvegkapu informatikai rendszer használatára vonatkozó követelményeket megismerte. Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozó feltételként előírja, hogy a nyertes ajánlattevő biztosítani köteles az Üvegkapu alkalmazását.

20. FAKSZ: dr. Víg Levente, lajstromszám (00354).
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148. §-a szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2022/S 011-022664 (2022-01-12)
További információk (2022-02-28) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Építészeti tervezési szolgáltatások📦
A módosítás az ajánlattételi határidőn kívül kizárólag az ajánlati biztosíték megfizetésére szolgáló számlaszám megadására irányul.
Forrás: OJS 2022/S 045-113649 (2022-02-28)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2022-09-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 431 978 805 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2022-09-23 📅
Név: EB Hungary Invest Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13240567242
Postacím: Fogadó utca 4.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1107
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 305227465📞
E-mail: kozbeszerzes@ebhinvest.hu📧
Internetcím: http://www.ebhinvest.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 431 978 805 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Hivatkozás További információk
Ajánlattevőkre vonatkozó adatok:
Ajánlattevő neve: VeszprémBer Építő Korlátolt Felelősségű Társaság Székhelye: 8200 Veszprém, Radnóti Tér 2/A. Adószám: 27311729-2-19
Ajánlattevő neve: VEMÉV-SZER Építő - és Szerelőipari Kft. Székhelye: 8200 Veszprém Pillér Utca 11. Adószám: 10578863219. Ajánlattevő neve: Diorit Partner Korlátolt Felelősségű Társaság közös ajánlattevők Székhelye: 8200 Veszprém Szarvas Utca 4. Adószám: 22981224-2-19

Ajánlattevő neve: EB Hungary Invest Kft. Székhelye: 1107 Budapest Fogadó utca 4. Adószám: 13240567-2-42
Ajánlattevő neve: Prím Építő Építőipari Kft.
Székhelye: 1083 Budapest, Illés utca 17. fszt.2.
Adószám: 11906508242.
Forrás: OJS 2022/S 191-539774 (2022-09-29)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-04-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 2 431 978 805 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-05 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-07 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 070-206611
Hirdetményre hivatkozik: 2022/S 191-539774
HL-S szám: 70
További információk
A szerződés módosításának napja: 2023. március 22.
Objektum A közbeszerzés hatálya
A rész elnevezése: VSZC - tanműhely fejlesztése
Forrás: OJS 2023/S 070-206611 (2023-04-05)