Ajánlatkérő az eljárás során a VOLÁNBUSZ Zrt. üzemeltetésében lévő autóbuszokhoz szükséges generátorok és indítómotorok felújítására kíván szerződést kötni nyertes Ajánlattevővel keretszerződés keretében összesen nettó 128.000.000,- Ft keretösszegig, két részajánlati körben: 1. rész: Generátorok felújítása, 2. rész: Indítómotorok felújítása. Ajánlatkérő a keretösszeg 50 %-ra vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlattevőnek az általa felújított termékekre a felújított termék átadás-átvételétől számítva minimum 12 hónap jótállást kell vállalnia km korlátozás nélkül kivéve, ha jogszabály kötelező rendelkezése ennél hosszabb jótállási kötelezettséget ír elő. A közbeszerzési eljárás tárgyára tekintettel indokolt, hogy Ajánlatkérő a rendelkezésére álló, felújítandó alkatrész gyártmányra és annak azonosító számára hivatkozzon, mivel más módon nem biztosítható a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető behatárolása.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-01-12.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-12-11.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-12-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Buszokhoz generátorok és indítómotorok felújítása
Hivatkozási szám: EKR001946792023
Rövid leírás:
Ajánlatkérő az eljárás során a VOLÁNBUSZ Zrt. üzemeltetésében lévő autóbuszokhoz szükséges generátorok és indítómotorok felújítására kíván szerződést kötni nyertes Ajánlattevővel keretszerződés keretében összesen nettó 128.000.000,- Ft keretösszegig, két részajánlati körben:
1. rész: Generátorok felújítása,
2. rész: Indítómotorok felújítása.
Ajánlatkérő a keretösszeg 50 %-ra vállal lehívási kötelezettséget.
Ajánlattevőnek az általa felújított termékekre a felújított termék átadás-átvételétől számítva minimum 12 hónap jótállást kell vállalnia km korlátozás nélkül kivéve, ha jogszabály kötelező rendelkezése ennél hosszabb jótállási kötelezettséget ír elő.
A közbeszerzési eljárás tárgyára tekintettel indokolt, hogy Ajánlatkérő a rendelkezésére álló, felújítandó alkatrész gyártmányra és annak azonosító számára hivatkozzon, mivel más módon nem biztosítható a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető behatárolása.

1️⃣
Belső azonosító: EKR001946792023/1
Cím: Generátorok felújítása
Mennyiség: 2017 méter
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő az eljárás során a VOLÁNBUSZ Zrt. üzemeltetésében lévő autóbuszokhoz szükséges generátorok felújítására kíván szerződést kötni a nyertes Ajánlattevővel keretszerződés keretében összesen nettó 88.000.000,- Ft keretösszegig.
Ajánlatkérő a keretösszeg 50%-ának lehívására kötelezettséget vállal. A generátorok felújítására vonatkozó tervezett mennyiség: 2017 db, mely tájékoztató jellegű adat. Ajánlatkérő a tételes ártáblázatban megadott várható, tervezett, teljes mennyiségre nem vállal lehívási kötelezettséget.
A felújítandó generátorok biztosítása Ajánlatkérő feladata, Ajánlatkérő telephelyéről való elszállítása, valamint a felújítást követő visszaszállítás Ajánlattevő kötelezettsége.
Ajánlattevőnek az általa felújított termékekre a felújított termék átadás-átvételétől számítva minimum 12 hónap jótállást kell vállalnia km korlátozás nélkül kivéve, ha jogszabály kötelező rendelkezése ennél hosszabb jótállási kötelezettséget ír elő.
A közbeszerzési eljárás tárgyára tekintettel indokolt, hogy Ajánlatkérő a rendelkezésére álló, felújítandó alkatrész gyártmányra és annak azonosító számára hivatkozzon, mivel más módon nem biztosítható a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető behatárolása.
A nyertes Ajánlattevő által felújítandó alkatrészek pontos leírását a Közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező Műszaki leírás és a Tételes ártáblázat tartalmazza.

További információk:
Kiegészítés BT-540 ponthoz: Ajánlatkérő az „Ár” értékelési szempont alapján a Tételes ártáblázat szerinti „Felújítás összesen nettó ajánlati ár (Ft)” értékeli.
Minőségi értékelési szempont tekintetében Ajánlatkérő a „felújítás és szállítás vállalt időtartama” alatt a felújítandó alkatrész elszállításának, felújításának és az Ajánlatkérő részére történő visszaszállításának összesített időtartamát érti. Ajánlattevőknek ezen összesített időtartamra kell ajánlatot adniuk.
A BT-25 és a BT-625 mezőbe beírt 2 017 méter mennyiség 2 017 darab helyesen. Az EKR-ben technikai okok miatt nem rögzíthető "darab" mennyiség.

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Tekintettel a hirdetményminta karakterkorlátozására, a teljesítés helyszínei a szerződéstervezetben kerülnek ismertetésre.
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Extra-Regio NUTS 3🏙️
Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Ajánlatkérő – amennyiben a keretösszeg kimerítésére nem került sor- jogosult egyoldalú nyilatkozatával a keretszerződést további legfeljebb 6 hónapra szóló időtartamra meghosszabbítani. A szerződés meghosszabbításáról Ajánlatkérő a szerződés eredeti lejártának időpontja előtti 30. napig – a nyertes ajánlattevőként szerződő fel szerződésben megjelölt elérhetőségén postai úton vagy e-mailben értesíti a nyertes Ajánlattevőt.
Nyertes Ajánlattevő a 30 napon túli értesítést jogosult, de nem köteles elfogadni.
Az elfogadásról Nyertes Ajánlattevő elfogadó nyilatkozata szükséges.

Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Felújítás és szállítás vállalt időtartama (min. 7 munkanap – max. 12 munkanap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 20
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR001946792023/2
Cím: Indítómotorok felújítása
Mennyiség: 838 méter
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő az eljárás során a VOLÁNBUSZ Zrt. üzemeltetésében lévő autóbuszokhoz szükséges indítómotorok felújítására kíván szerződést kötni a nyertes Ajánlattevővel keretszerződés keretében összesen nettó 40.000.000,- Ft keretösszegig. Ajánlatkérő a keretösszeg 50%-ának lehívására kötelezettséget vállal.
Az indítómotorok felújítására vonatkozó tervezett mennyiség: 838 db, mely tájékoztató jellegű adat. Ajánlatkérő a tételes ártáblázatban megadott várható, tervezett, teljes mennyiségre nem vállal lehívási kötelezettséget.
A felújítandó indítómotorok biztosítása Ajánlatkérő feladata, Ajánlatkérő telephelyéről való elszállítása, valamint a felújítást követő visszaszállítás Ajánlattevő kötelezettsége.
Ajánlattevőnek az általa felújított termékekre a felújított termék átadás-átvételétől számítva minimum 12 hónap jótállást kell vállalnia km korlátozás nélkül kivéve, ha jogszabály kötelező rendelkezése ennél hosszabb jótállási kötelezettséget ír elő.
A közbeszerzési eljárás tárgyára tekintettel indokolt, hogy Ajánlatkérő a rendelkezésére álló, felújítandó alkatrész gyártmányra és annak azonosító számára hivatkozzon, mivel más módon nem biztosítható a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető behatárolása.
A nyertes Ajánlattevő által felújítandó alkatrészek pontos leírását a Közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező Műszaki leírás és a Tételes ártáblázat tartalmazza.
Ajánlatkérő az eljárás során a VOLÁNBUSZ Zrt. üzemeltetésében lévő autóbuszokhoz szükséges indítómotorok felújítására kíván szerződést kötni a nyertes Ajánlattevővel keretszerződés keretében összesen nettó 40.000.000,- Ft keretösszegig. Ajánlatkérő a keretösszeg 50%-ának lehívására kötelezettséget vállal.
Az indítómotorok felújítására vonatkozó tervezett mennyiség: 838 db, mely tájékoztató jellegű adat. Ajánlatkérő a tételes ártáblázatban megadott várható, tervezett, teljes mennyiségre nem vállal lehívási kötelezettséget.
A felújítandó indítómotorok biztosítása Ajánlatkérő feladata, Ajánlatkérő telephelyéről való elszállítása, valamint a felújítást követő visszaszállítás Ajánlattevő kötelezettsége.
Ajánlattevőnek az általa felújított termékekre a felújított termék átadás-átvételétől számítva minimum 12 hónap jótállást kell vállalnia km korlátozás nélkül kivéve, ha jogszabály kötelező rendelkezése ennél hosszabb jótállási kötelezettséget ír elő.
A közbeszerzési eljárás tárgyára tekintettel indokolt, hogy Ajánlatkérő a rendelkezésére álló, felújítandó alkatrész gyártmányra és annak azonosító számára hivatkozzon, mivel más módon nem biztosítható a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető behatárolása.
A nyertes Ajánlattevő által felújítandó alkatrészek pontos leírását a Közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező Műszaki leírás és a Tételes ártáblázat tartalmazza.
További információk:
Kiegészítés BT-540 ponthoz: Ajánlatkérő az „Ár” értékelési szempont alapján a Tételes ártáblázat szerinti „Felújítás összesen nettó ajánlati ár (Ft)” értékeli.
Minőségi értékelési szempont tekintetében Ajánlatkérő a „felújítás és szállítás vállalt időtartama” alatt a felújítandó alkatrész elszállításának, felújításának és az Ajánlatkérő részére történő visszaszállításának összesített időtartamát érti. Ajánlattevőknek ezen összesített időtartamra kell ajánlatot adniuk.
A BT-25 és a BT-625 mezőbe beírt 838 méter mennyiség 838 darab helyesen. Az EKR-ben technikai okok miatt nem rögzíthető "darab" mennyiség.

Tétel azonosító száma: LOT-0002
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő a Kbt. 21. § (1) bekezdés második mondatára tekintettel, a Kbt. Második Része szerint kívánja az eljárást lefolytatni. Az eljárás a Kbt. 81. § szerinti nyílt eljárás.
További információ megtalálható a KD-ban.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-12 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-12 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a valamint a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1 hónap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-01-12 12:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet (továbbiakban: e-Kr.) 15. §-a valamint a Kbt. 68. §-a tartalmazza.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Ajánlattevőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján be kell mutatnia az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban teljesített, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett legjelentősebb szállításait: AT ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) K.r. II. Fejezetnek megfelelően, az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
AK felhívja AT-k figyelmét, hogy a 321/2015. (X. 30.) K.r. 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja ajánlattevő az EEKD-ba foglalt egyszerű nyilatkozatát az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Ajánlattevőnek ennek megfelelően arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az EEKD IV. Részének α pontját kell kitöltenie, a további részeket nem.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A Kbt. 65. § (6) bek. alapján az M1. pontban előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek.
A Kbt. 65. § (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az AT-k bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül.
A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
AK felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdésére.
Utólagos igazolás:
Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat az AK felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján, az alábbiak szerint:
Igazolási mód:
Az AT-nek be kell mutatnia, a Kbt. 65. § (4) bek. és a 321/2015. (X. 30.) K.r. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) szerződésnek és az előírásoknak megfelelően teljesített, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett legjelentősebb szállításait.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
- a teljesítés kezdő és befejező időpontja (év/hónap/nap)
- a szerződést kötő másik fél megnevezése, címe (székhelye/lakcíme);
- kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és e-mail);
- a felújítás tárgya (olyan részleteséggel, hogy abból az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen);
- a teljesített szállítás mennyisége (db);
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e;
- ha a teljesítést nem önállóan végezte, annak feltüntetését, hogy a referenciát bemutató szervezet a szerződés teljesítéséért mekkora mennyiséggel (db) vett részt.
Ajánlatkérő elvárása, hogy a dokumentum tartalmazzon minden olyan adatot, információt, amely az alkalmasság megítéléséhez szükséges minimumkövetelményben megfogalmazásra került.
Felhívjuk az Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 44.§ (2) c) pontjára.
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 21. § (3a) bekezdése alapján AK felhívja a figyelmet, hogy három év (36 hónap) teljesítéseinek igazolását írta elő, melynek értelmében az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett (AK a teljesítés ideje alatt a sikeres átadás-átvételt érti), de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Irányadó a 321/2015. (X. 30.) K.r. 22. § (1) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltak.
AK felhívja a figyelmet a 321/2015. Korm. rendelet 21/A. § rendelkezésére. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A szerződés részteljesítése alapján kiállított referenciaigazolás/referencianyilatkozat esetében teljesítés alatt a részteljesítést, a teljesítés ideje alatt a részteljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját) kell érteni.
M/1. Minimumkövetelmény:
1. rész vonatkozásában:
Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a jelen ajánlati felhívás feladását megelőző 36 hónapban nem rendelkezik összesen legalább 750 db autóbuszok üzemeltetéséhez szükséges generátorok és / vagy indítómotorok felújítására vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával.
A referenciakövetelmény több szerződés bemutatásával is teljesíthető.
Több részre tett ajánlat esetén ajánlattevő ugyanazon referenciával több rész tekintetében is igazolhatja alkalmasságát, azonos tárgyak esetében. Több részre tett ajánlat esetén az előírt referenciakövetelmények nem adódnak össze, ajánlattevőnek az adott rész tekintetében irányadó referenciakövetelménynek való megfelelését kell igazolnia.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását.
Kauciók és garanciák:
Nyertes AT késedelmi, hibás teljesítési, meghiúsulási kötbér fizetésére köteles.
Késedelmi kötbér: a késedelemmel érintett Eseti megrendelés nettó ellenértékének napi 1%-a, max 15 %,
Meghiúsulási kötbér: a meghiúsulással érintett Eseti megrendelés nettó ellenértékének 25%-a.
Hibás teljesítési kötbér: mértéke: a hibás teljesítéssel érintett Eseti megrendelés nettó értékének 15 %-a;
Keretszerződés meghiúsulása esetére 25% meghiúsulási kötbér, melynek alapja a keretösszeg még ki nem merített nettó összege.
Nyertes AT-t a szerződésszerűen felújított átadás-átvételétől számítva minimum 12 hónap jótállást kell vállalnia km korlátozás nélkül kivéve, ha jogszabály kötelező rendelkezése ennél hosszabb jótállási kötelezettséget ír elő.
Továbbiak részletesen a Közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező szerződéstervezetben.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés, az elszámolás és a fizetés pénzneme a magyar forint (HUF). Ajánlatkérő a szolgáltatás ellenértékét, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül, banki átutalással egyenlíti ki, a Kbt. 135. § (1), (6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint. Ajánlatkérő a tárgyhónapban történt, szállítólevél alapján raktárra bevételezett teljesítésekről (készre jelentett alkatrész visszaszállításokról) havonta 1 alkalommal számol el a nyertes ajánlattevővel. Elektronikus számla benyújtása esetén az elektronikus számlának meg kell felelnie az ÁFA törvény 168/A §-ában és 175. §-ában, valamint a Kbt. 27/A.§-ában foglaltaknak. A számla(ák) havonta, telephelyenként állítható(k) ki a tárgy hónapban történt teljesítésekről az ÁFA tv. 58. § -ban foglaltaknak megfelelően. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés, az elszámolás és a fizetés pénzneme a magyar forint (HUF). Ajánlatkérő a szolgáltatás ellenértékét, a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül, banki átutalással egyenlíti ki, a Kbt. 135. § (1), (6) bekezdései és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint. Ajánlatkérő a tárgyhónapban történt, szállítólevél alapján raktárra bevételezett teljesítésekről (készre jelentett alkatrész visszaszállításokról) havonta 1 alkalommal számol el a nyertes ajánlattevővel. Elektronikus számla benyújtása esetén az elektronikus számlának meg kell felelnie az ÁFA törvény 168/A §-ában és 175. §-ában, valamint a Kbt. 27/A.§-ában foglaltaknak. A számla(ák) havonta, telephelyenként állítható(k) ki a tárgy hónapban történt teljesítésekről az ÁFA tv. 58. § -ban foglaltaknak megfelelően. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei: A fizetési késedelemre irányadó továbbá a Ptk. 6:155. §-a
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő (AT), vagy alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pontja alapján az Ajánlatkérőnek (AK) ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
A megkövetelt igazolási mód 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-16. § alapján:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: K.r.) II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) pontjainak hatálya alá. Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) az EEKD-t elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
AK elfogadja, ha a gazdasági szereplő a K.r. 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - EEKD-t nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az AK által a kizáró okok igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az EEKD-ban foglalt információk valóságtartalmáért a gazdasági szereplő felel.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis Ajánlattevő csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Ha egy AT az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet, vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) K.r. 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll)
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adattartalma valós.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat ajánlattevő az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
• a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 8. §-ban meghatározottak szerint kell benyújtania.
• a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) K.r. III. Fejezet 10. §-ban foglaltak szerint kell benyújtania,
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az öntisztázás lehetőségére a Kbt. 64. § alapján.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ilyen eljárás nincs folyamatban, az arról szóló nyilatkozatot szükséges benyújtani. (A nyilatkozatminta elektronikus űrlapként rendelkezésre áll.)
Figyelemmel az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló Tanács (EU) 2022/576 Rendeletében (2022. április 8) (a továbbiakban: EU tanácsi rendelet) foglaltakra az eljárásban nem lehet ajánlattevő, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó, szállító, alkalmasság igazolásában részt vevő olyan gazdasági szereplő, aki a EU tanácsi rendeletben foglalt tilalom személyi hatálya alá tartozik.

1. Karakterkorlátra tekintettel az eljárás teljes megnevezése: „Autóbuszokhoz szükséges generátorok és indítómotorok felújítása”.
2. Tekintettel a TED Kiadóhivatal szigorú karakterkorlátozására AK az egyéb információkat teljeskörűen a Közbeszerzési dokumentumokban adja meg.
3. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas.
4. Ajánlattevő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján ajánlatában köteles megjelölni:
a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek (amelyeknek) teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát. (Az ajánlatban a nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell.)
5. AK a 321/2015. Korm. rendelet 30. § (4) bekezdése szerint tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárásban az alkalmassági feltétel és igazolás a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvételének feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban kerültek meghatározásra.
6. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontját.
7. AK a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján az ajánlatok bírálatát - az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el.
8. Az ajánlatok szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10. A módszerek, amelyekkel a pontok kiosztásra kerülnek: Ár értékelési szempont: Felújítás összesen nettó ajánlati ár (Ft) - fordított arányosítás, Minőségi értékelési szempont: Felújítás és szállítás vállalt időtartama (min. 7 munkanap – max. 12 munkanap) - Miniszterelnökségnek a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása tekintetében készített útmutatójában szereplő képlettel kerül kiszámításra. A módszerek részletes leírását a Közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
9. A szerződéskötés feltétele, hogy a nyertes Ajánlattevő által megjelölt telephely/ek legkésőbb a szerződéskötés napjától szerepeljen az Építési és Közlekedési Minisztérium által - az 1/1990. (IX. 29.) KHVM rendelet 12. § (3) bekezdése alapján - Gépjármű fenntartó szervezetekről vezetett nyilvántartásban. Amennyiben Ajánlattevő nem szerepel a nyilvántartásban, nyújtsa be a Nemzeti Közlekedési Hatóság illetékes regionális igazgatóságához vagy jogutódjához benyújtott bejelentés egyszerű másolatát. A nyilvántartásban szereplés tényét Ajánlatkérő ellenőrzi a https://www.kozlekedesihatosag.kormany.hu/hu/dokumentum/177848 honlapról letölthető dokumentum alapján. A fentiek elmaradása esetén, Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésének minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján, amelynek következtében a második legkedvezőbb ajánlatot nyújtóval köti meg Ajánlatkérő a szerződést, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.
10. A BT-98 pontban írt 1 hónap alatt AK 30 napot ért.
11. Ajánlattevőnek be kell nyújtani a beárazott Tételes ártáblázatot valamennyi rész tekintetében a közbeszerzési dokumentumokban meghatározottak szerint. AK felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok köre a KD-ban és műszaki leírásban kerülnek ismertetésre.
12. AK az ajánlat benyújtását nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.
13. Hiánypótlás, felvilágosítás a Kbt. 71. § (6) szerint. AK egy alkalommal rendel el újabb hiánypótlást, ha az Ajánlattevő az ajánlat hiánypótlása során korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba és a hiánypótlás során bevont gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás elrendelésére.
14. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy jelen közbeszerzési eljárás keretében kötendő Szerződés teljesítése Ajánlatkérő országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatói tevékenységének nyújtásához szükséges. Magyarország 2023. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2022. évi XXIV. törvénnyel a jogalkotó módosította a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény rendelkezéseit, mely módosítás szerint egyes, a személyszállítási közszolgáltatáshoz kapcsolódó feladatokat a jövőben az országos közlekedésszervező láthat el, amely alapján várható, hogy az országos, regionális és elővárosi közúti autóbuszos személyszállítási közszolgáltatások pályázat keretében kerülnek valamely szolgáltató(k) részére odaítélésre, amire figyelemmel Ajánlatkérő jogosult részben vagy egészben felmondani a Szerződést, amennyiben a Szerződéssel érintett feladatok ellátására Ajánlatkérő jogosultsága vagy kötelezettsége bármely okból – különösen, ha az érintett feladat ellátásához a közlekedésért felelős miniszter vagy az országos közlekedésszervező nem, vagy nem teljes körűen veszi igénybe Ajánlatkérőt – megszűnik. Ajánlatkérő a Szerződést ezen átadott tevékenysége megszűnésének napjával jogosult egészben vagy részben egyoldalúan felmondani. Ajánlattevő ezen felmondás okán semmilyen kártérítési, kötbér- vagy egyéb fizetési igénnyel nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. Ajánlattevő – amennyiben annak jogszabályi feltételei fennállnak – a Szerződés aláírásával hozzájárul a Szerződés részben vagy egészben harmadik személy részére történő átruházásához vagy az Ajánlatkérő személyében bármely módon történő jogutódláshoz, amennyiben és addig a mértékig, amennyiben a fenti jogszabályváltozás végrehajtása érdekében vagy az országos, regionális és elővárosi közúti autóbuszos személyszállítási közszolgáltatások pályázatának eredményeként ez szükséges. Ajánlatkérő – feltéve, hogy az őt megillető jogosultságok nem csökkennek és az őt terhelő kötelezettségek terhesebbé nem válnak – a Szerződés aláírásával hozzájárul, hogy ilyen esetben az Ajánlatkérő helyébe a Szerződésbe az új szolgáltató belépjen.
15. AK az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. számú (GDPR) rendeletben foglalt szabályoknak való megfelelés érdekében tájékoztatja gazdasági szereplőket, hogy az Adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzat a következő linken érhető el: http://www.volanbusz.hu/hu/adatvedelem
16. Ajánlatkérő az ajánlati felhívás BT-24 pontjában megfogalmazott keretösszeg 50 %-ára vállal lehívási kötelezettséget. Ajánlatkérő közszolgáltatói tevékenység nyújtási kötelezettsége a megbízó minisztérium döntése alapján részben vagy egészben mind mennyiségben, mind időben változhat, illetve akár meg is szűnhet, ezért az átlagoshoz képest magasabb a tervezhetetlen elemek aránya. Ajánlatkérő jelenlegi buszparkját bővíti, több új busz beszerzésével, annak érdekében, hogy eredményesen vegyen részt a megbízó minisztérium jelen nem ismert időpontban és módon kiírandó pályázatán. Tekintettel arra, hogy az új buszok szállítása és forgalomba állítása, valamint a régebbi buszok selejtezésének időpontja előre nem pontosan meghatározható a jelenlegi forgalom függvényében, szükséges a meghatározott opciós kitétel, tekintettel arra, hogy az eljárás tárgyát képező szolgáltatás mennyisége a közszolgáltatásban résztvevő autóbuszok számához igazodik.
17. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét arra, hogy jelen közbeszerzési eljárás keretében kötendő szerződés teljesítése Ajánlatkérő országos, regionális és elővárosi személyszállítási közszolgáltatói tevékenységének nyújtásához szükséges, így amennyiben Ajánlatkérő közszolgáltatás nyújtási kötelezettsége - részben vagy egészben - megszűnik, Ajánlatkérő jogosult hivatkozott szerződést rendkívüli felmondással azonnali hatállyal megszüntetni. Nyertes ajánlattevő az Ajánlatkérő felmondása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2023/S 239-753217 (2023-12-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-05-31) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 128 000 000 HUF 💰
Leírás
További információk:
Kiegészítés BT-540 ponthoz: Ajánlatkérő az „Ár” értékelési szempont alapján a Tételes ártáblázat szerinti „Felújítás összesen nettó ajánlati ár (Ft)” értékeli.
Minőségi értékelési szempont tekintetében Ajánlatkérő a „felújítás és szállítás vállalt időtartama” alatt a felújítandó alkatrész elszállításának, felújításának és az Ajánlatkérő részére történő visszaszállításának összesített időtartamát érti. Ajánlattevőknek ezen összesített időtartamra kell ajánlatot adniuk.
A BT-25 és a BT-625 mezőbe beírt…
… 2 017 méter mennyiség 2 017 darab helyesen. Az EKR-ben technikai okok miatt nem rögzíthető "darab" mennyiség.
Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 2
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 2
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 1
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0
… 838 méter mennyiség 838 darab helyesen. Az EKR-ben technikai okok miatt nem rögzíthető "darab" mennyiség.
Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 2
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 2
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 1
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői: Uniós, Nyílt eljárás
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-05-23 📅
Cím: 19036/001-SZ
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001946792023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 88 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001946792023/3578
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Magyarország 🇭🇺 A vállalkozó neve és címe
Név: Domotors Járműalkatrészeket Gyártó, Felújitó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10561812213
Postacím: Szabadság Út 9
Postai irányítószám: 2344
Postai város: Dömsöd
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: palyazat@domotors.hu📧
Telefon: +36 12208595📞
Fax: +36 12730524 📠
URL: https://www.domotors.hu🌏
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001946792023/3626
Név: FER-VILL Gépjárműjavító - Szolgáltató Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 10965632242
Postacím: Fertő Utca 14
Postai irányítószám: 1107
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
E-mail: sirdiana@fer-vill.hu📧
Telefon: +36 205390114📞
URL: https://www.fervill.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 40 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001946792023/3602
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
Ajánlat azonosítója: EKR001946792023/3618
Kiegészítő információk További információk
1. rész:
Beérkezett részvételi jelentkezések száma: 0
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 2
Mikrovállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 0
Kisvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
Középvállalkozásoktól érkezett ajánlatok száma: 1
Kkv-któl érkezett ajánlatok száma (kkv-a 2003/361/EK bizottsági ajánlásban meghatározottak szerint): 2
Az ajánlatkérő országától eltérő EGT-országban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Az EGT-n kívüli országokban bejegyzett ajánlattevők ajánlatai: 0
Ellenőrzött és érvénytelen ajánlatok száma: 1
Ellenőrzött, de az irreálisan alacsony ár vagy költség miatt érvénytelen ajánlatok száma: 0
Nem ellenőrzött ajánlatok száma: 0
"BT-720 Megajánlott összeg:" mezőkben technikai jelleggel került feltüntetésre a 88 000 000,00 HUF.
Domotors Járműalkatrészeket Gyártó, Felújitó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság a következő ajánlatot adta:
Felújítás összesen nettó ajánlati ár (Ft): 45 821 000 Ft
Felújítás és szállítás vállalt időtartama (min. 7 munkanap – max. 12 munkanap)*: 7 munkanap
(Érvénytelen ajánlat)
FER-VILL Gépjárműjavító - Szolgáltató Kft. a következő ajánlatot adta:
Felújítás összesen nettó ajánlati ár (Ft): 61 693 000 Ft

2.rész:

"BT-720 Megajánlott összeg:" mezőkben technikai jelleggel került feltüntetésre a 40 000 000,00 HUF.

Felújítás összesen nettó ajánlati ár (Ft): 19 716 300 Ft

Felújítás összesen nettó ajánlati ár (Ft): 37 342 000 Ft