EFOP 2.2.19 Eszközbeszerzés A részletes mennyiségeket a II.2.4. pontok tartalmazzák Valamennyi rész esetében az adott részben szereplő teljes mennyiségre kell ajánlatot tenni. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy ahol jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban gyártóra és/vagy típusra való hivatkozás található, ez csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Ajánlattevő ajánlatában bármely más olyan terméket szerepeltethet, amely az adott funkciónak megfelel, és a megnevezettel egyenértékű, azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell. Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő termékekre tehet ajánlatot. Valamennyi rész esetében az ajánlati ár tartalmazza a termékek felhasználási helyre történő szállításán felül ahol megjelölésre került a beüzemelést, és ahol értelmezhető a próbaüzemet és betanítást is. A 8. rész esetében az összeszerelést, illetve ahol értelmezhető a felszerelést is. A további szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-03-16.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-02-08.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-02-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések, gyógyszerek és testápolási termékek
Hivatkozási szám: EKR001999042022
Rövid leírás:
EFOP 2.2.19 Eszközbeszerzés
A részletes mennyiségeket a II.2.4. pontok tartalmazzák
Valamennyi rész esetében az adott részben szereplő teljes mennyiségre...
Többet mutasson
Rövid leírás
EFOP 2.2.19 Eszközbeszerzés
A részletes mennyiségeket a II.2.4. pontok tartalmazzák
Valamennyi rész esetében az adott részben szereplő teljes mennyiségre kell ajánlatot tenni.
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy ahol jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban gyártóra és/vagy típusra való hivatkozás található, ez csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Ajánlattevő ajánlatában bármely más olyan terméket szerepeltethet, amely az adott funkciónak megfelel, és a megnevezettel egyenértékű, azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell.
Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő termékekre tehet ajánlatot.
Valamennyi rész esetében az ajánlati ár tartalmazza a termékek felhasználási helyre történő szállításán felül ahol megjelölésre került a beüzemelést, és ahol értelmezhető a próbaüzemet és betanítást is.
A 8. rész esetében az összeszerelést, illetve ahol értelmezhető a felszerelést is.
A további szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések, gyógyszerek és testápolási termékek📦
További CPV-kód: Orvosi felszerelések📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Zala🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
Értékelés: legjobb ár-érték arány
Adható pontszám: 0-10
Ár: fordított arányosítás, jótállás: arányosítás, sterilizálás és kamerarendszer pontkiosztás...
Többet mutasson
További információk
Értékelés: legjobb ár-érték arány
Adható pontszám: 0-10
Ár: fordított arányosítás, jótállás: arányosítás, sterilizálás és kamerarendszer pontkiosztás (igen=10 pont, nem=0 pont)
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás: EFOP 2.2.19 Eszközbeszerzés
A részletes mennyiségeket a II.2.4. pontok tartalmazzák
Többet mutasson (6)
Valamennyi rész esetében az adott részben szereplő teljes mennyiségre kell ajánlatot tenni.
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében...
Többet mutasson
Rövid leírás
Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy a terméklista tekintetében Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel járt el. Ajánlatkérő hangsúlyozza, hogy ahol jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban gyártóra és/vagy típusra való hivatkozás található, ez csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt. Ajánlattevő ajánlatában bármely más olyan terméket szerepeltethet, amely az adott funkciónak megfelel, és a megnevezettel egyenértékű, azzal, hogy az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell.
Ajánlattevő kizárólag az Ajánlatkérő előírásainak mindenben megfelelő termékekre tehet ajánlatot.
Valamennyi rész esetében az ajánlati ár tartalmazza a termékek felhasználási helyre történő szállításán felül ahol megjelölésre került a beüzemelést, és...
Többet mutasson
Rövid leírás
Valamennyi rész esetében az ajánlati ár tartalmazza a termékek felhasználási helyre történő szállításán felül ahol megjelölésre került a beüzemelést, és ahol értelmezhető a próbaüzemet és betanítást is.
A 8. rész esetében az összeszerelést, illetve ahol értelmezhető a felszerelést is.
A további szakmai követelményeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A rész elnevezése: Orvosi felszerelések I.
A rész száma: 1
Rövid leírás: Beszerzendő termékek:
Tételszám Megnevezés Mennyiség db
Többet mutasson (7)
SB-1 Hideg fényforrás kábellel 1 darab
SB-2 Rectoscope 1 darab
UR-4 Video cystoskop 1 darab
FOG-4 Merev endoscope FOG 1 darab
FOG-5 Endoscope kamera és fényforrás FOG 1 darab
Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a termékek felhasználási helyre történő szállításán felül a beüzemelés, és ahol értelmezhető a próbaüzem és betanítás...
Többet mutasson
Rövid leírás
Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a termékek felhasználási helyre történő szállításán felül a beüzemelés, és ahol értelmezhető a próbaüzem és betanítás is, a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint.
A betanítás a Video cystoskop esetében 4 fő/2 óra az elvárás. Az egyéb eszközök vonatkozásában nem elvárás a betanítás.
Időtartam: 5 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-2.2.19-17-2017-00028
További információk: Értékelés: legjobb ár-érték arány
Adható pontszám: 0-10
Többet mutasson (1)
Ár: fordított arányosítás, jótállás: arányosítás, sterilizálás és kamerarendszer pontkiosztás (igen=10 pont, nem=0 pont)
A rész elnevezése: Orvosi felszerelések II.
A rész száma: 2
Rövid leírás: SB-3, BR-4 Mobil vizsgálólámpa 2 db
SB-6, Műszerasztal 3 polcos 2 db
Többet mutasson (7)
UR-2 Műszerasztal 2 polcos 1 db
SB-8, GA-1 UR--2, UR-7, FOG-8, OR-3, BR-9,TR-4 Műszerasztal 13 db
SB-7, OR-2 TR-3, TR-5 BR-10, RE-1 Elektromos magasságállítású vizsgálóágy 10 db
SB-9, UR-8 BR-8, GA-2 Vizsgálóágy, fix magasságú 5 db
UR-1 Vérvételi szék 2 db
UR-6 Vizsgálóágy, mechanikusan állítható 1 db
Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a termékek felhasználási helyre történő szállításán felül a beüzemelés, és ahol értelmezhető a próbaüzem tartása is, a...
Többet mutasson
Rövid leírás
Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a termékek felhasználási helyre történő szállításán felül a beüzemelés, és ahol értelmezhető a próbaüzem tartása is, a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott táblázat szerint.
További információk: Ár: fordított arányosítás, jótállás: arányosítás
A rész elnevezése: Doppler készülék
A rész száma: 3
Rövid leírás: Beszerzendő termék:
SB-4 Doppler készülék 1 darab
További információk: Ár: fordított arányosítás,
A rész elnevezése: UH vizsgálókészülék, Uroflowméter
A rész száma: 4
Rövid leírás: UR-3 UH vizsgálókészülék urológiai 1 darab
UR-5 Uroflowméter 1 darab
Többet mutasson (1)
A betanítás a UH vizsgálókészülék urológiai esetében 4 fő/2 óra az elvárás. Az egyéb eszközök vonatkozásában nem elvárás a betanítás.
További információk: arányosítás: jótállás,
pontkiosztás (igen=5 pont, nem=0 pont), UR-3 UH vizsgálókészülék urológiai Konvex vizsgálófejen a freeze gomb programozható, UR-3 UH vizsgálókészülék...
Többet mutasson
További információk
pontkiosztás (igen=5 pont, nem=0 pont), UR-3 UH vizsgálókészülék urológiai Konvex vizsgálófejen a freeze gomb programozható, UR-3 UH vizsgálókészülék urológiai Lineáris vizsgálófejen a freeze gomb programozható, UR-3 UH vizsgálókészülék urológiai Transrectalis biopsziás csatorna, a vizsgálófej tengelyével 19 fokos szöget bezárva halad keresztül a fejen
A rész elnevezése: Orvosi felszerelések III.
A rész száma: 5
Rövid leírás: BR-1 UV kabin 1 darab
BR-2 Video dermatoscope 1 darab
Többet mutasson (4)
BR-3 UV "fésű" 1 darab
BR-6 Wood lámpa 1 darab
BR-7 Nd:YAG lézerkészülék darab 1
A betanítás a Nd:YAG lézerkészülék esetében 2 fő/2 óra az elvárás. Az egyéb eszközök vonatkozásában nem elvárás a betanítás.
További információk: arányosítás: jótállás
A rész elnevezése: Orvosi eszközök
A rész száma: 6
Rövid leírás: FOG-1 Tympanométer 1 darab
FOG-2 Audiometer 1 darab
Többet mutasson (3)
FOG-3 Video-nystagmográf 1 darab
FOG-6 FOG vizsgáló mikroszkóp 1 darab
A betanítás a Video-nystagmográf esetében 3 fő/2 óra az elvárás. Az egyéb eszközök vonatkozásában nem elvárás a betanítás.
A rész elnevezése: Sebészeti műszerek
A rész száma: 7
Rövid leírás: SB-5 Sebészeti kéziműszer készlet 4 darab
OR-1 Ortopédiai kéziműszer készlet 2 darab
Többet mutasson (4)
TR-1 Kisműtéti kéziműszer készlet 5 darab
TR-2 Gipszfűrész 1 darab
BR-5 Bőrgyógyászati kéziműszer készlet 2 darab
FOG-7 LED-es fejlámpa 1 darab
A rész elnevezése: Bútorok
A rész száma: 8
Rövid leírás: B-1 Írósztal (fiók nélkül) 20
B-2 Irodai konténer íróasztal alá 20
Többet mutasson (9)
B-3 Íróasztal fiókos 10
B-4 Irodai forgószék kárpitos 40
B-5 Fix szék - betegvizsgálásra alkalmas, mosható felületű, háttámlás 40
B-6 Két medencés mosogató, alsó kisszekrénnyel (műszermosó) 12
B-7 Öltözőpad 20
B-8 Fogas öltözőbe 20
B-9 Öltözőfüggöny 20
B-10 Badella (folyosóra és rendelőkbe) 40
Nyertes ajánlattevő feladatát képezi a termékek felhasználási helyre történő szállításán felül az összeszerelési feladatok ellátása is.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 1.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság: Valamennyi rész tekintetében:
Az eljárásban nem lehet AT, AV, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben felsorolt kizáró...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet AT, AV, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésben felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Többet mutasson (8)
Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint.
A kizáró okok igazolásának ellenőrzését AK két körben végzi:
1) Előzetes igazolás: AT a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD űrlap benyújtásával köteles előzetesen...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
1) Előzetes igazolás: AT a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD űrlap benyújtásával köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Az EEKD-ban AT/közös AT-k, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az ajánlatában benyújtott, kitöltött űrlappal, a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a kizáró okok fenn nem állásást. A Kbt. 41/A. § (5) bekezdése és a Kr. 3. § alapján a közös AT-k, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében a nyilatkozatokat (így az EKKD űrlapokat is) az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
2) Igazolás: Megkövetelt igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazásával: ajánlattevőnek, közös AT-k az előírt kizáró okok fenn...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
2) Igazolás: Megkövetelt igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazásával: ajánlattevőnek, közös AT-k az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kr. 8. § és 10.§ alapján kell igazolni, figyelemmel a Kr. 12. § - 16. §-ában foglaltakra. A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az AT, az alkalmasság igazolásában részt vevő AV vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon AV-k tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, AT-nek/közös AT-knek a Kbt. 67. § (4)...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon AV-k tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, AT-nek/közös AT-knek a Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
A Kr. 13. §-ában foglaltak szerint AT-nek/közös AT-knek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Kr. 13. §-ában foglaltak szerint AT-nek/közös AT-knek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkeztetését igazoló cégbírósági dokumentumot (másolatban).
Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, az erre vonatkozó, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni. Az EKR-ben AK a KD...
Többet mutasson
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, az erre vonatkozó, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni. Az EKR-ben AK a KD között elektronikus űrlapként létrehozta a Változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat mintáját, amelyet AT az elektronikus űrlap formájában köteles kitölteni.
A nyilatkozatokkal, igazolásokkal kapcsolatban AK felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11a), a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdésekre.
Műszaki és szakmai képességek:
A Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján AT-nak ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bekezdés alapján AK előírja, hogy az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján AT-nak ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bekezdés alapján AK előírja, hogy az EEKD IV. részének az α (alfa): „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” pont kitöltésével kell előzetesen igazolni a felhívásban meghatározott alkalmassági minimum követelménynek való megfelelést.
A Kr. 3. § (3) bek. AT-nak a kapacitást nyújtó szervezetek vonatkozásában is be kell nyújtania a külön EEKD űrlapot az ajánlatában, amelyben csak azon...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kr. 3. § (3) bek. AT-nak a kapacitást nyújtó szervezetek vonatkozásában is be kell nyújtania a külön EEKD űrlapot az ajánlatában, amelyben csak azon alkalmassági feltételek vonatkozásában kell nyilatkozni, melyekre az AT igénybe kíván venni alkalmassága igazolásához.
Többet mutasson (14)
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § rendelkezéseinek megfelelően, két körben végzi: első körben az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § rendelkezéseinek megfelelően, két körben végzi: első körben az EEKD-ban tett nyilatkozatot, második körben a bírálat során a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívás alapján benyújtott igazolásokat ellenőrzi. Közös ajánlattétel esetén AT-k mindegyikének vonatkozásában az ajánlatot benyújtó AT-nek külön EEKD űrlapot kell benyújtania.
M.1) Valamennyi rész tekintetében:
M.1. AT-nek csatolnia kell a Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján és 22. § (1)-(2) bekezdése szerint a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.1. AT-nek csatolnia kell a Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján és 22. § (1)-(2) bekezdése szerint a felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett, legjelentősebb közbeszerzés tárgya szerinti (orvostechnikai eszköz eladás és/vagy szállítása tárgyú) referenciáinak ismertetését.
A referencianyilatkozat vagy referenciaigazolás tartalmazza legalább a következő adatokat:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését,
- a teljesítés idejét (év - hónap - nap pontossággal feltüntetett kezdési és befejezési dátum megadásával)
- az eladás és/vagy szállítás tárgyát, mennyiségét (olyan részletezettséggel, hogy az alkalmassági minimumkövetelmények való megfelelés egyértelműen...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
- az eladás és/vagy szállítás tárgyát, mennyiségét (olyan részletezettséggel, hogy az alkalmassági minimumkövetelmények való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen),
- saját teljesítés arányát,
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A Kr. 21. § (1a) bek. a) pontja alapján, AK a vizsgált időszak, 3 év (36 hónap), alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kr. 21. § (1a) bek. a) pontja alapján, AK a vizsgált időszak, 3 év (36 hónap), alatt befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon) belül megkezdett eladásokat és/vagy szállításokat veszi figyelembe.
M.2.) (1-7. részek tekintetében) AT-nek a 321/2015. Korm. rendelet. 21. § (1) bek. b) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
M.2.) (1-7. részek tekintetében) AT-nek a 321/2015. Korm. rendelet. 21. § (1) bek. b) pontja alapján a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberek képzettségének / végzettségének ismertetésére csatolni kell ajánlattevő nyilatkozatát a szakemberekről, a szakemberek képzettségét / végzettségét igazoló iratot, szakmai önéletrajzát, a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, továbbá a szakember adatkezelési hozzájárulását.
A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. Egyenértékű végzettség esetén csatolni kell az...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A végzettség és/vagy képzettség egyenértékűségének bizonyítása az ajánlattevő kötelessége és felelőssége. Egyenértékű végzettség esetén csatolni kell az egyenértékűnek tekintett végzettséget igazoló Intézmény erre vonatkozó nyilatkozatát. Külföldön szerzett végzettségek egyenértékűségének bizonyítása (figyelembe véve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. tv. rendelkezéseit is) az ajánlattevő kötelezettsége és felelőssége.
A Kr. 21/A. § irányadó. AT-nek az alkalmasság igazolása tekintetében Kbt. 65. § (6) - (7), (9) és (11) - (12) bekezdéseiben foglaltak az irányadók. A Kbt....
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A Kr. 21/A. § irányadó. AT-nek az alkalmasság igazolása tekintetében Kbt. 65. § (6) - (7), (9) és (11) - (12) bekezdéseiben foglaltak az irányadók. A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
AK a Kr. 24. § (1) bekezdését nem alkalmazza, mert az alkalmassági követelményeket a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített AT-k hivatalos...
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
AK a Kr. 24. § (1) bekezdését nem alkalmazza, mert az alkalmassági követelményeket a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített AT-k hivatalos jegyzékében való szereplés kritériumainál szigorúbban határozta meg. Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek. A Kbt. 69. § (11a), a Kr. 1. § (7)-(8) bekezdései irányadóak
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három éven belül befejezett, de...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három éven belül befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, szerződésszerűen teljesített olyan referenciával, amely
- az 1. rész tekintetében legalább 3 db orvosi felszerelés/orvostechnikai eszköz eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
Többet mutasson (13)
- a 2. rész tekintetében legalább 25 db orvosi felszerelés/orvostechnikai eszköz eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
- a 3. rész tekintetében legalább 1 db orvosi felszerelés/orvostechnikai eszköz eladását és/vagy szállítását foglalta magába; ad)
- a 4. rész tekintetében legalább 1 db orvosi felszerelés/orvostechnikai eszköz eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
- a 5. rész tekintetében legalább 3 db orvosi felszerelés/orvostechnikai eszköz eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
- a 6 rész tekintetében legalább 2 db orvosi felszerelés/orvostechnikai eszköz eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
- a 7 rész tekintetében legalább 8 db orvosi felszerelés/orvostechnikai eszköz eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
- az 8. rész tekintetében legalább 160 bútor (beleértve irodai bútorok), és/vagy lakberendezési cikkek, és/vagy háztartási berendezések (kivéve világítás)...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
- az 8. rész tekintetében legalább 160 bútor (beleértve irodai bútorok), és/vagy lakberendezési cikkek, és/vagy háztartási berendezések (kivéve világítás) és/vagy tisztító termékek eladását és/vagy szállítását foglalta magába;
Valamennyi rész tekintetében irányadó:
Az előírt referencia követelmény több szerződéssel teljesíthető. Ugyanazon referencia több részben is bemutatható.
Több részre történő ajánlattétel esetén az ajánlattal érintett részek közül elegendő a magasabb mennyiségi követelményeknek történő megfelelés (részenként a...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Több részre történő ajánlattétel esetén az ajánlattal érintett részek közül elegendő a magasabb mennyiségi követelményeknek történő megfelelés (részenként a mennyiségi követelmények nem adódnak össze).
Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést konzorciumban végezte, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó személyre/szervezetre eső hányadát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során.
M.2) (1-7. részek tekintetében) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt legalább 1 fő legalább középfokú végzettséggel,...
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2) (1-7. részek tekintetében) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt legalább 1 fő legalább középfokú végzettséggel, és orvostechnikai eszközök üzembehelyezése és/vagy szervízelése tapasztalattal rendelkező szakemberrel.
Ajánlatkérő orvostechnikai eszköz alatt az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv) 3. § h) pont ha)-hd) alpontja szerinti fogalmat érti.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Jótállás: értékelési szempont, de minimum 12 hónap
Az ellenszolgáltatás teljesítése a Kbt. 135. § (10) bekezdésében hivatkozott általános szabályok szerint történik. A Kbt. 135.§ (1), (6) bekezdései...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ellenszolgáltatás teljesítése a Kbt. 135. § (10) bekezdésében hivatkozott általános szabályok szerint történik. A Kbt. 135.§ (1), (6) bekezdései irányadóak. AK előleget nem fizet.
Többet mutasson (13)
Az elszámolás, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme: Forint.
Az ÁFA megfizetése a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően történik.
AK a Termék ellenértékét az igazolt teljesítést követően, a Nyertes Ajánlattevő által kiállított számla alapján, annak kézhezvételétől számított 60 napon...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
AK a Termék ellenértékét az igazolt teljesítést követően, a Nyertes Ajánlattevő által kiállított számla alapján, annak kézhezvételétől számított 60 napon belül egyenlíti ki - figyelemmel a Ptk. 6:130.§ (1) és (2) bekezdésében, valamint az 1997. évi LXXXIII törvény 9/A.§-ban írtakra, és a Kbt. 135.§ (1) (5) (6) bekezdésben foglaltakra - az Eladónak a számlájára történő átutalással.
Valamennyi rész vonatkozásában egy számla állítható ki.
A kifizetés az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényre, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezéseire...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A kifizetés az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvényre, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezéseire figyelemmel történik.
Késedelmes fizetés esetén a Vevő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerint meghatározott mértékű késedelmi kamatot és 2016. évi IX. törvény szerinti behajtási...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmes fizetés esetén a Vevő a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerint meghatározott mértékű késedelmi kamatot és 2016. évi IX. törvény szerinti behajtási költségátalányt fizet az Eladónak.
A finanszírozási feltételek valamennyi rész tekintetében irányadók. A Kbt. 27/A.§-a szerint: AK köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
A finanszírozási feltételek valamennyi rész tekintetében irányadók. A Kbt. 27/A.§-a szerint: AK köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 sz. európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az EU Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
AK az ellenszolgáltatást az EFOP-2.2.19-17-2017-00028 kódszámú pályázat terhére kívánja finanszírozni. A támogatás intenzitása: 100 %, azaz a támogatás...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
AK az ellenszolgáltatást az EFOP-2.2.19-17-2017-00028 kódszámú pályázat terhére kívánja finanszírozni. A támogatás intenzitása: 100 %, azaz a támogatás mértéke 100 %, az önrész mértéke pedig 0 %. A projekt utófinanszírozású.
Kötbérek valamennyi rész vonatkozásában:
késedelmi kötbér a késedelemmel érintett termék 1%/nap, / minden megkezdett naptári nap; maximális mértéke: 10 napi tétel,
meghiúsulási kötbér a teljes nettó szerződéses ellenérték 20 %-a.
Részletek a szerződéstervezetben.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 11:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-03-16 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 13:00
Hely: 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKRr.) 15. §-ának (2) bek. szerint EKR rendszerben.
További információk:
A bontás a Kbt. 68. § (1)-(4) valamint a (6), és EKRr. 15. §-ának (2) bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően történik.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Jótállási idő (12-24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): UR-4 Video cystoskop - Hidrogén peroxid plazmában sterilizálható (igen/nem)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): UR-4 Video cystoskop - Beépített kamerarendszer (igen/nem)
Ár (súlyozás): 75
90
Minőségi kritérium (név): SB-4 Doppler készülék Mobiltelefonhoz csatlakoztatható (igen/nem)
SB-4 Doppler készülék konvex vizsgálófej frekvenciatartomány felső értéke (előny a több, 4-5 MHz)
SB-4 Doppler készülék lineáris felszíni rétegvizsgálat frekvenciatartomány felső értéke (előny a több, 10-12, MHz)
UR-3 UH vizsgálókészülék urológiai Konvex vizsgálófejen a freeze gomb programozható (igen/nem)
UR-3 UH vizsgálókészülék urológiai Lineáris vizsgálófejen a freeze gomb programozható (igen/nem)
UR-3 UH vizsgálókészülék urológiai Transrectalis biopsziás csatorna, a vizsgálófej tengelyével 19 fokos szöget bezárva halad keresztül a fejen (igen/nem)
FOG-1 Tympanométer Grafikus LCD kijelző képátló (előny a több, 8-10 col)
FOG-1 Tympanométer Bővített frekvenciatartomány megléte (előny a több, 601-2000 Hz)/
FOG-1 Tympanométer Mérés tárolása a memóriában (előny a több, 50-500 db)
Hivatkozás További információk
AK nem engedélyezi, nem írja elő változatok benyújtását. (Kbt. 61. § (1) bek.)
AK nem ír elő ajánlati biztosítékot.
Többet mutasson (34)
Ajánlatnak tartalmaznia kell:
- a Kbt. 66. § (5) szerinti felolvasólapot (űrlap),
- a következő nyilatkozatokat: Ajánlatnak tartalmaznia kell: a Kbt. 66. § (5) szerinti felolvasólapot (űrlap), cégszerűen aláírt és kitöltött ártáblázatot...
Többet mutasson
További információk
- a következő nyilatkozatokat: Ajánlatnak tartalmaznia kell: a Kbt. 66. § (5) szerinti felolvasólapot (űrlap), cégszerűen aláírt és kitöltött ártáblázatot (pdf és xls formátumban is!), a következő nyilatkozatokat: Kbt. 66. § (2) bek. (űrlap), Kbt. 81. § (3) bek szerint EEKD (űrlap), Kbt. 67. § (4) bek, (űrlap); Kbt. 65. § (7) bek (űrlap). Az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatot, amely nem megfelelő tartalommal történő benyújtása, vagy hiánypótlást követően is elmulasztott benyújtása az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja szerinti érvénytelenséget eredményezi!
Szakmai ajánlat: kitöltött specifikációs táblázat. A szakmai ajánlat benyújtásának elmaradása az ajánlat érvénytelenségét eredményezi!
AK a Kbt. 47. § (2) bekezdésétől eltérően elektronikus eljárás esetén azt írja elő, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés...
Többet mutasson
További információk
AK a Kbt. 47. § (2) bekezdésétől eltérően elektronikus eljárás esetén azt írja elő, hogy az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek.
Az ajánlathoz csatolni kell a köv. dokumentumokat pdf vagy jpg formátumban: az ajánlatban nyilatkozatot tevő másolat aláírási címpéldányát, vagy...
Többet mutasson
További információk
Az ajánlathoz csatolni kell a köv. dokumentumokat pdf vagy jpg formátumban: az ajánlatban nyilatkozatot tevő másolat aláírási címpéldányát, vagy aláírás-mintáját (2006. évi V tv 9. § (1) bek. szerint); meghatalmazásról (adott esetben) legalább teljes bizonyító erejű magánokiratot (2016. évi CXXX. törvény 67. § (2) bek. és 325. § és Kbt. 36. § (3) bekezdése szerint; Változásbejegyzési kérelem esetén 321/2015. (X.30) Kr 13. § dokumentumokat.
- amennyiben a gyártója orvostechnikai eszköznek sorolta be az ajánlott terméket, 16/2012. (II. 6.) Korm.rendelet 9. § (2) bekezdése szerinti gyártói...
Többet mutasson
További információk
- amennyiben a gyártója orvostechnikai eszköznek sorolta be az ajánlott terméket, 16/2012. (II. 6.) Korm.rendelet 9. § (2) bekezdése szerinti gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Conformity Declaration);
- az ajánlott termék amennyiben orvostechnikai eszköz - osztályba sorolástól függően- a 4/2009. (III. 17.) EüM. rendelet, vagy az in vitro diagnosztikai...
Többet mutasson
További információk
- az ajánlott termék amennyiben orvostechnikai eszköz - osztályba sorolástól függően- a 4/2009. (III. 17.) EüM. rendelet, vagy az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendelet alapján - bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezettől származó CE megfelelőség értékelési tanúsítványt, amely szerint az egészségügyi gép-műszer megfelel az orvostechnikai eszközökről szóló 4/ 2009. (III. 17.) EüM. rendeletben vagy az orvostechnikai eszközökre vonatkozó 93/42/EGK irányelvben, illetve az in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökről szóló 8/2003. (III. 13.) ESzCsM rendeletben vagy az in vitro diagnosztikai eszközökre vonatkozó 98/79/EK irányelvben meghatározott alapvető követelményeknek;
Amennyiben a megajánlott termék nem tartozik azon eszközök közé, mely vonatkozásában kötelezettség a CE megfelelőség értékelési tanúsítvány megléte, akkor...
Többet mutasson
További információk
Amennyiben a megajánlott termék nem tartozik azon eszközök közé, mely vonatkozásában kötelezettség a CE megfelelőség értékelési tanúsítvány megléte, akkor azon termékek esetében csak a gyártói megfelelőségi nyilatkozatot kötelező benyújtani. A gyártói megfelelőségi nyilatkozatok, CE tanúsítványok, termékismertetők fordítása elfogadott ajánlattevő fordításában. Az orvostechnikai eszköznek nem minősülő eszközök esetében a CE tanúsítványt és gyártói megfelelőségi nyilatkozatot - amennyiben a megajánlott termék nem tartozik azon eszközök közé, mely vonatkozásában kötelezettség a CE megfelelőség értékelési tanúsítvány megléte, akkor azon termékek esetében csak a gyártói megfelelőségi nyilatkozatot - csak a nyertes AT köteles benyújtani a szerződés megkötésekor.
AK a műszaki, szakmai alkalmassági követelményt szigorúbban határozta meg a 321/2015. (X.30.) Kr 28. § (3) bek. alapján meghatározott minősítési...
Többet mutasson
További információk
AK a műszaki, szakmai alkalmassági követelményt szigorúbban határozta meg a 321/2015. (X.30.) Kr 28. § (3) bek. alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm r. 46. § (3) bekezdését alkalmazza.
Közös AT: Kbt. 35. §, projekttársaság nem hozható létre.
Jogutódlás figyelembevétele: Kbt 65. § (11) bek. szerint.
AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek e) pontját.
AK alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésben foglaltakat.
A felhívásban, és ajánlattételi dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, és a 2015. évi CLXIII. törvény és végrehajtási rendeletei, így...
Többet mutasson
További információk
A felhívásban, és ajánlattételi dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, és a 2015. évi CLXIII. törvény és végrehajtási rendeletei, így különösen, de nem kizárólagosan az e-Kr. irányadó.
A műszaki tartalomra, egyenértékűségre vonatkozó részletes leírásokat, elvárásokat, a hirdetményminta korlátai miatt, a KD tartalmazza.
FAKSZ: Balassi János, 01038
Üzleti titok: Kbt. 44. § szerint.
IV.2.6. pontban szereplő adat = 60 nap.
Jelen eljárásban AK a GDPR rendelet alapján a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési...
Többet mutasson
További információk
Jelen eljárásban AK a GDPR rendelet alapján a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából kezeli.
AT-nek az ajánlatban foglalt vállalás alátámasztására csatolni kell az AT által leszállítandó eszköz (magyar nyelvű - idegen nyelv esetén teljes magyar...
Többet mutasson
További információk
AT-nek az ajánlatban foglalt vállalás alátámasztására csatolni kell az AT által leszállítandó eszköz (magyar nyelvű - idegen nyelv esetén teljes magyar nyelvű fordítással kell ellátni)
- gyártói katalógusát vagy
- a gyártó vagy forgalmazó által hitelesített termékismertetőjét vagy
- a gyártó vagy forgalmazó által hitelesített dokumentációját vagy
- a megajánlott eszközre vonatkozó egyéb gyártói vagy forgalmazói dokumentációt (továbbiakban együtt: gyártói/forgalmazói dokumentáció).
Az ajánlathoz elegendő a gyártói/forgalmazói dokumentáció azon részét (kivonatát) csatolni, amely igazolja az ajánlattevői megajánlás megalapozottságát.
AT az ajánlatában köteles nyilatkozatot csatolni arra vonatkozóan, hogy jogosult az adott terméket forgalmazni, vagy adott esetben kötelezettséget vállal...
Többet mutasson
További információk
AT az ajánlatában köteles nyilatkozatot csatolni arra vonatkozóan, hogy jogosult az adott terméket forgalmazni, vagy adott esetben kötelezettséget vállal arra, hogy ilyen jogosultsággal a legkésőbb a szerződéskötés időpontjában rendelkezik.
AK az eljáráshoz kapcsolódóan a Kbt. 28. § (4) bekezdése szerinti EPK-tbfolytatott le, a EKR001421842022 számon.
A felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam nem nyúlhat túl a konkrét befejezési határidőn, továbbá amennyiben a projekt meghosszabbítására kerül sor,...
Többet mutasson
További információk
A felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam nem nyúlhat túl a konkrét befejezési határidőn, továbbá amennyiben a projekt meghosszabbítására kerül sor, akkor a felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban a felhívás II.2.7) pontjában rögzített időtartam a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet.
A szakmai ajánlat részeként szükséges a termék(ek) gyártójának és típusának megjelölése, a „8 Műszaki leírás EFOP Zala_” elnevezésű dokumentum illetve az...
Többet mutasson
További információk
A szakmai ajánlat részeként szükséges a termék(ek) gyártójának és típusának megjelölése, a „8 Műszaki leírás EFOP Zala_” elnevezésű dokumentum illetve az esetlegesen benyújtandó gyártói nyilatkozatok, CE megf. tan.k, gyártói katalógusok, termékismertetők és egyéb gyártói, forgalmazói nyil. ajánlatban való benyújtásának elmulasztása nem vonja automatikusan maga után az ajánlat érvénytelenségét, azok hiánypótlására ajánlattevőnek lehetősége van.
AT az ajánlatában köteles nyilatkozatot csatolni arra vonatkozóan, hogy a megajánlott berendezésekhez technikai
szervizszolgáltatással rendelkezik, vagy adott esetben kötelezettséget vállal arra, hogy technikai szerzvizszolgáltatással a legkésőbb a szerződéskötés...
Többet mutasson
További információk
szervizszolgáltatással rendelkezik, vagy adott esetben kötelezettséget vállal arra, hogy technikai szerzvizszolgáltatással a legkésőbb a szerződéskötés időpontjában és a jótállási idő fennállása alatt rendelkezni fog.
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Jogorvoslati kérelem benyújtható a Kbt. 148. §-ban foglaltak szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 031-091281 (2023-02-08)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-08-02) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 85 992 763 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-18 📅
Név: AVA-MED HUNGARY Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28975557208
Postacím: Ikrényi Út 11.
Postai város: Győr
Postai irányítószám: 9025
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 704527519📞
E-mail: kereskedelem@avamed.hu📧
Ország: Győr-Moson-Sopron🏙️
A beszerzés teljes értéke: 8 278 000 HUF 💰
Név: MED-EN TRADE Orvosi Műszer Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24132880207
Postacím: Petőfi Sándor Utca 63.
Postai város: Dunaújváros
Postai irányítószám: 2400
Telefon: +36 23880858📞
E-mail: info@medentrade.hu📧
Ország: Fejér🏙️
Internetcím: http://www.medentrade.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 2 400 000 HUF 💰
21 800 000 HUF 💰
Név: Z&É Med kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10908129242
Postacím: Margit Utca 114.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1165
Telefon: +36 16464572📞
E-mail: zemed@zemed.hu📧
Ország: Budapest🏙️
Internetcím: http://www.zemed.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 35 099 465 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-07-19 📅
Név: SzamosMediko Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23394021243
Postacím: Fodor Utca 93. fszt. 2.
Postai irányítószám: 1124
Telefon: +36 209356933📞
E-mail: szamosmediko@gmail.com📧
A beszerzés teljes értéke: 7 471 098 HUF 💰
Név: Alex Fémbútor és Iskolabútor Gyártó és Forgalmazó Kft
Nemzeti nyilvántartási szám: 11893389213
Postacím: Magyar Utca 21-23.
Postai város: Zsámbék
Postai irányítószám: 2072
Telefon: +36 209144111📞
E-mail: karasszon.mihaly@alexbutor.hu📧
Ország: Pest🏙️
Internetcím: http://www.alexbutor.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 10 944 200 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
1
2
Hivatkozás További információk
1 - Orvosi felszerelések I. számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● nem nyújtottak be ajánlatot [Kbt. 75. § (1) bekezdés a) pont].;
Többet mutasson (42)
Nem érkezett ajánlat.;
6 - Orvosi eszközök számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
Ajánlattevők, részek:
Ajánlattevő neve: MED-EN TRADE Orvosi Műszer Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 2400 Dunaújváros Petőfi Sándor Utca 63. , adószám:24132880207
Rész neve: Doppler készülék (3)
Rész neve: UH vizsgálókészülék, Uroflowméter (4)
Ajánlattevő neve: Z&É Med kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1165 Budapest Margit Utca 114. , adószám: 10908129242
Rész neve: Orvosi felszerelések III. (5)
Ajánlattevő neve: BBS Trend Bútoripari Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 4700 Mátészalka Ipari út 18. , adószám: 13404174215
Rész neve: Bútorok (8)
Ajánlattevő neve: Új Európa Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhelye: 1054 Budapest Bajcsy-Zsilinszky Út 48. 2. em. , adószám:13010126241
Rész neve: Orvosi felszerelések II. (2)
Ajánlattevő neve: PROCOMP Számitástechnikai és Elektronikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 8900 Zalaegerszeg Iskola Köz 3. , adószám: 10217472220
Ajánlattevő neve: Garzon Novum Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
Székhelye: 8000 Székesfehérvár Bakony Utca 4. , adószám: 23769429207
Ajánlattevő neve: AVA-FA Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 9025 Győr Ikrényi Út 11 0267/11. hrsz , adószám: 12837124208
Ajánlattevő neve: SMH Trade Kft.
Székhelye: 1096 Budapest Haller Utca 78. 6. em 24. , adószám:26087748243
Ajánlattevő neve: OMSZÖV-MEDIC Orvostechnikai Fejlesztő Gyártó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű
Társaság
Székhelye: 1081 Budapest Kenyérmező Utca 6., adószám: 10957477242
Ajánlattevő neve: Laser Medical Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1045 Budapest Zichy Mihály Utca 7. III.18., adószám: 24781707241
Ajánlattevő neve: SzamosMediko Kft.
Székhelye: 1124 Budapest Fodor Utca 93. fszt. 2., adószám: 23394021243
Rész neve: Sebészeti műszerek (7)
Ajánlattevő neve: LIÁN '2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 9022 Győr Bisinger Sétány 30, adószám: 12856262208
Ajánlattevő neve: AVA-MED HUNGARY Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 9025 Győr Ikrényi Út 11., adószám: 28975557208
Ajánlattevő neve: Medical&Press Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhelye: 1085 Budapest József krt. 36. fszt. 5., adószám:
Ajánlattevő neve: STAND-ART DESIGN Korlátolt Felelőségű Társaság
Székhelye: 8912 Nagypáli Millenniumi Körút 41., adószám: 14338896220
Ajánlattevő neve: Alex Fémbútor és Iskolabútor Gyártó és Forgalmazó Kft
Székhelye: 2072 Zsámbék Magyar Utca 21-23., adószám: 11893389213
Forrás: OJS 2023/S 150-478357 (2023-08-02)
Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt (2023-10-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 7 471 098 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Szerződés/koncesszió módosítása annak időtartama alatt
Eljárás Díjazási kritériumok
Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-11 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-16 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 199-623160
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 150-478357
HL-S szám: 199
További információk
A szerződés módosítás aláírására 2023. október 9. napján került sor.
A szerződés odaítélése
Internetcím: http://www.szamos-h.hu/🌏
Forrás: OJS 2023/S 199-623160 (2023-10-11)