Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál a Sport és Kulturális, Magazin műsorok gyártásának részét képző, stúdiók szerveres rögzítését/kijátszását végző, meglévő EVS gyártmányú szerverrendszerének fejlesztését kívánja megvalósítani a következő elemekkel. Egy Nearline tárolási feladatokra alkalmas eszközparkkal, valamint a központi adatbázis rendszer fejlesztésével, amelyek tartalmaznak szervert, valamint szoftvereket, licenceket, a működtetéshez szükséges kiegészítő eszközöket. A beszerzés a konfiguráció installációját és a meglévő EVS SLA szolgáltatás idejéhez igazodó, a szállítandó rendszerre vonatkozó SLA-t is magában foglalja. Az installáció elvégzése eredményeként az újonnan installált komponenseknek egy egységes rendszert kell alkotniuk a meglévő EVS eszközparkkal.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-04-24.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-03-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-03-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Szerverek
Hivatkozási szám: EKR000411622023
Rövid leírás:
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál a Sport és Kulturális, Magazin műsorok gyártásának részét képző, stúdiók szerveres rögzítését/kijátszását végző, meglévő EVS gyártmányú szerverrendszerének fejlesztését kívánja megvalósítani a következő elemekkel. Egy Nearline tárolási feladatokra alkalmas eszközparkkal, valamint a központi adatbázis rendszer fejlesztésével, amelyek tartalmaznak szervert, valamint szoftvereket, licenceket, a működtetéshez szükséges kiegészítő eszközöket. A beszerzés a konfiguráció installációját és a meglévő EVS SLA szolgáltatás idejéhez igazodó, a szállítandó rendszerre vonatkozó SLA-t is magában foglalja.
Az installáció elvégzése eredményeként az újonnan installált komponenseknek egy egységes rendszert kell alkotniuk a meglévő EVS eszközparkkal.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Szerverek📦
További CPV-kód: Szerverek📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest
🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
A II.1.5) és II.2.6) pont kitöltése csak a feladhatóság érdekében történt.
Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához: A II.2.7. pontban feltüntetett időtartam naptári napokban értendő az alábbiak szerint:
Az eszközök raktárba történő beszállításának az üzembe helyezésének és sikeres próbaüzem a határideje a szerződés mindkét fél általi aláírását követő 200 naptári nap, Ajánlatkérő előteljesítést elfogad, amennyiben azt legalább 2 munkanappal a szállítást megelőzően írásban jelzi a nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő szállító).

Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál a Sport és Kulturális, Magazin műsorok gyártásának részét képző, stúdiók szerveres rögzítését/kijátszását végző, meglévő EVS gyártmányú szerverrendszerének fejlesztését kívánja megvalósítani a következő elemekkel. Egy Nearline tárolási feladatokra alkalmas eszközparkkal, valamint a központi adatbázis rendszer fejlesztésével, amelyek tartalmaznak szervert, valamint szoftvereket, licenceket, a működtetéshez szükséges kiegészítő eszközöket. A beszerzés a konfiguráció installációját és a meglévő EVS SLA szolgáltatás idejéhez igazodó, a szállítandó rendszerre vonatkozó SLA-t is magában foglalja.
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál a Sport és Kulturális, Magazin műsorok gyártásának részét képző, stúdiók szerveres rögzítését/kijátszását végző, meglévő EVS gyártmányú szerverrendszerének fejlesztését kívánja megvalósítani a következő elemekkel. Egy Nearline tárolási feladatokra alkalmas eszközparkkal, valamint a központi adatbázis rendszer fejlesztésével, amelyek tartalmaznak szervert, valamint szoftvereket, licenceket, a működtetéshez szükséges kiegészítő eszközöket. A beszerzés a konfiguráció installációját és a meglévő EVS SLA szolgáltatás idejéhez igazodó, a szállítandó rendszerre vonatkozó SLA-t is magában foglalja.
Az installáció elvégzése eredményeként az újonnan installált komponenseknek egy egységes rendszert kell alkotniuk a meglévő EVS eszközparkkal.
Becsült összérték: 1 EUR 💰
Rövid leírás:
Feltétlenül szükséges, hogy a beszerzésre kerülő komponensek az installáció után mindenben az MTVA meglévő EVS eszközparkjával egységes műszaki és minőségi egyezést mutassanak. Egységes adatbázis alapján működjenek, natív módon tudják használni a rendszerben tárolt média file-okat. Használva a központosított file management rendszer transfer és backup, konfigurációs szolgáltatásait. Egységes USER management rendszer használatával biztosítható legyen a hozzáférési jogosultságkezelés.

Elvégzendő feladatok:
XStore és DB szerverek telepítése az MTVA által biztosított berendezésterembe/VM környezetbe.
Kezelőszervek és felhasználói felületek elérésének biztosítása meglévő KVM/távoli eléréssel az adminisztrációs feladatok elvégzéséhez.
A szállítandó eszközpark meglévő EVS rendszerbe integrálás, adatbázis, transfer, stream, archív munkafolyamatokat is beleértve.
Az integrációs feladatokhoz szükséges frissítések, módosítások elvégzése a meglévő rendszeren.
A szállítandó rendszert a nyertes Ajánlattevőnek kell installálnia, mely az alkalmasság körében előírt szakember feladata. Továbbá, a nyertes ajánlattevőnek kell biztosítania a telepítéshez szükséges szoftverkomponenseket, installációs készleteket.
Szállítandó tételek tételes felsorolása:
1 db központi tárolási feladatokra alkalmas rendszer, mely tartalmaz 1 db XStore Base Pack eszközparkot, 1 db IPDirector VM , 1 db XStore ContentBridge 10GbE SFP+ komponenst.
1 db MediaCeption Signature - Production Asset Management Core & Administration rendszert, mely tartalmaz. 2 db EVS DBServer VM -Does not include OS&SQL lic. 1 db MediaCeption Signature - IPDirector 8+ Live PAM Engine - GO, 5 db IPDirector VM - Does not include OS and CAL licenses, 1 db Streaming Server VM (IPWeb, IPLink) komponenst.

Installációt, integrációt, konfigurálást, támogatási szolgáltatást (2024. március 27- ig).
A beszerezni kívánt termékekkel kapcsolatos további Ajánlatkérői elvárások:
Ajánlatkérő (Vevő) csak új (nem használt, bemutató darabként sem üzemeltetett) eszközöket (termékeket) fogad el Ajánlattevőtől (Eladótól), melyről ajánlatban nyilatkozni szükséges.
A leszállításra kerülő eszközök üzembe helyezéséhez, üzemeltetéséhez, angol vagy magyar nyelvű üzembe helyezési és kezelési leírást kell biztosítani.
A leszállításra kerülő eszközök átadás átvételénél a jótállására, garanciájára, gyártói supportra vonatkozó okmányokat át kell adni (teljesítésigazolás kiállításának feltétele).
Az installáció befejezésekor az Ajánlattevő rendszer-visszaállítási biztonsági másolatot köteles készíteni az installációban érintett munkaállomásról, melyet át kell adnia az újonnan felinstallált szoftverek licenceivel és installációs készleteivel együtt az Ajánlatkérőnek.

Az installált, jelen dokumentációban meghatározott EVS rendszerelemekhez szükséges a szerződéskötéstől meglévő EVS támogatást 2024. március 27. napjáig tartó határozott időtartamra EVS gyári támogatás szolgáltatás (support) munkaidőben, munkaidőn túl a Nyertes Ajánlattevő által biztosított.

A támogatási szolgáltatás minimum a következőket tartalmazza:
A gyári Support 24/7 elérését telefonon, munkaidőben e-mail és Web felületen. Diagnosztikai szolgáltatás távoli kapcsolat segítségével. Hozzáférés az MTVA EVS rendszereihez kapcsolódó dokumentációkhoz, szoftver információkhoz. Ismert szoftverhibák kiküszöbölése céljából, vagy az EVS gyártó által ajánlott esetekben (ha az a rendszer működését javítja) szoftverfrissítések biztosítása letöltéssel. Az MTVA telephelyén történő támogatási, hibaelhárítási szolgáltatás, amennyiben a hibaelhárítás azt megköveteli, valamint, meghibásodott alkatrészek/részegységek javításának, cseréjének kezdeményezése, végrehajtása, 3 munkanapon belüli, munkaidőben történő kiszállás probléma esetén. Munkaidőben (9-19 óra között) történő távoli segítségnyújtás szolgáltatás. Tervezett szoftverfrissítések, installációk elvégzése/biztosítása mérnök helyszíni jelenléte mellett. EVS gyártói szolgáltatások biztosítása a mellékelt EVS Advanced SLA-ban foglaltak szerint. Az EVS Advanced SLA-ban foglaltak a minimum szolgáltatás, amit a nyertes ajánlattevőnek biztosítania kell.

A nyertes ajánlattevő által szükséges biztosítani az EVS Advanced SLA-n felül a következő szolgáltatásokat:
Munkaidőn kívül (hétköznap 19-09, illetve hétvége és munkaszüneti nap) történő telefonos segítségnyújtás, remote support a feléje érkező jelzéstől számított 2 órán belül, kritikus meghibásodás esetén egyeztetett időpontban, munkaidőn túli helyszíni támogatási szolgáltatás, hibaelhárítás.

Az Ajánlatkérő sikeres próbaüzem során veszi át az upgrade-elt rendszert (teljesítésigazolás kiállításának feltétele), mely keretén belül a rögzítési, kijátszási, transzkódolási, transzfer, nearline-ra másolás, file visszaállítás nearline tárolóról funkciókat tesztelni kell, a próbaüzemről jegyzőkönyvet kell készíteni.

Ajánlatkérő elvárása, hogy Ajánlattevő rendelkezzen az EVS rendszer supportjához tartozó EVS gyártói felhatalmazásokkal és támogatásokkal.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel felhívjuk a figyelmet, hogy valamennyi, az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra vonatkozó hivatkozás csak a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírását szolgálja azzal, hogy ezek tekintetében az Ajánlatkérő elfogad azzal/azokkal egyenértékű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra vonatkozó ajánlatot is. Az előbbiek szerinti egyenértékű dologra, eljárásra, védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra vonatkozó ajánlat esetén az egyenértékűséget - kétség esetén - az ajánlattevőnek igazolnia kell.

További információkat a közbeszerzési dokumentum műszaki leírása és szerződéstervezet tartalmazza.
Becsült érték héa nélkül: 1 EUR 💰
Időtartam: 200 nap
További információk:
A II.1.5) és II.2.6) pont kitöltése csak a feladhatóság érdekében történt.
Kiegészítés a felhívás II.2.7) pontjához: A II.2.7. pontban feltüntetett időtartam naptári napokban értendő az alábbiak szerint:
Az eszközök raktárba történő beszállításának az üzembe helyezésének és sikeres próbaüzem a határideje a szerződés mindkét fél általi aláírását követő 200 naptári nap, Ajánlatkérő előteljesítést elfogad, amennyiben azt legalább 2 munkanappal a szállítást megelőzően írásban jelzi a nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő szállító).
Az eszközök raktárba történő beszállításának az üzembe helyezésének és sikeres próbaüzem a határideje a szerződés mindkét fél általi aláírását követő 200 naptári nap, Ajánlatkérő előteljesítést elfogad, amennyiben azt legalább 2 munkanappal a szállítást megelőzően írásban jelzi a nyertes ajánlattevő (szerződést teljesítő szállító).
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Magyarország_1037_Budapest_Kunigunda_útja_64.
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik; vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. § (1) és (2) bekezdése szerinti öntisztázás lehetőségére.
Az ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 1. § (1)-(5) és (7) bekezdése, 2. § (1) és (4) bekezdése, 3. §, 4. § (1), (3) és (4) bekezdése, 6-8. §-ai és 10. §-a, valamint a 12-16. §-ai szerint kell igazolnia, ennek során:

- a Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában ajánlatának benyújtásakor a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik az előírt kizáró okok hatálya alá,

- majd a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti vizsgálat során - az ajánlatkérő felhívására - az ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állásáról a Korm. rendelet 8. §-a és 10. §-a szerint kell nyilatkozatokat, illetve igazolásokat benyújtania.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (5)-(7) és (9)-(11a), (13)-(14) bekezdésében foglaltakra.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles kitölteni. Ha az ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot is ki kell tölteni. A közös ajánlattevők és a kapacitást nyújtó szervezet képviseletében az elektronikus formanyomtatványt az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő nyújtja be.

Az egységes európai közbeszerzési dokumentumo(ka)t a Korm. rendelet 3-7. §-ai szerint kitöltve, az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (a továbbiakban: EKR) kell csatolni az ajánlathoz.
A Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján minden ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlatában, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell arról is, hogy tekintetében van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást [Korm. rendelet 13. §]. A folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról nemleges tartalommal is nyilatkozni szükséges.

Műszaki és szakmai képességek:
M/1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek és 5. § (1) bek alapján az Ajánlattevőnek csatolnia kell az egységes európai közbeszerzési dokumentumot, melynek elegendő a IV. részének „α” szakaszát kitölteni - a Korm. rend 2. § (5) bek alapján az AK elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát is az M/1-M/2. számú műszaki-szakmai alkalmassági követelmények előzetes igazolására.

Felhívjuk a figyelmet a Kbt. 62. § (1) bek. i) pontjára, és a Kbt. 73. § (1) bek. c) pontjára.
A Korm. rendelet 1. §-ának (2) bek alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

M/1. Az ajánlattevőnek az M/1. pont szerinti műszaki-alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelés érdekében igazolható az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített és az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított hat évben (72 hónapban) megkezdett legjelentősebb, közbeszerzés tárgya szerinti referenciáinak ismertetését, figyelemmel a Korm. rend 21. § (1) bek a) pontjában és (1a) bek-ben, a 21/A. §-ában, valamint a 22. § (1)-(2) bek-ben foglaltakra.

A szerződést kötő másik fél által adott igazolásnak (referenciaigazolásnak), illetve az ajánlattevő referencianyilatkozatának tartalmaznia kell legalább:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését (név és cím),
- a szerződést kötő másik fél kapcsolattartójának nevét és elérhetőségét,
- a szerződés tárgyának rövid leírását olyan részletességgel, melyből az alkalmassági feltételnek való megfelelés egyértelműen megállapítható,
- a teljesítés/szállítás alkalmasság szempontjából releváns mennyiségi paramétereit
- a teljesítés (részteljesítés) idejét (kezdő és befejezésének időpontja év, hónap, nap megadásával),
- nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az ajánlatkérő a referenciamunka tekintetében a kezdő napon a szerződés megkötésének napját, illetve részteljesítés esetén a részteljesítés tényleges megkezdésének napját érti.
M/2. A teljesítésbe bevonni kívánt szakember megnevezésének, végzettségének, illetve képzettségének, valamint szakmai tapasztalatának ismertetésével [Korm.r. 21. § (1) bek. b) pont]
Az M/2. pont tekintetében csatoladó:
- végzettséget illetve képzettséget igazoló okirat másolata,
- a szakmai tapasztalatot bemutató, a szakember által aláírt szakmai önéletrajz olyan részletességgel, hogy abból az alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. Az önéletrajzban meg kell jelölni továbbá a magyar nyelvtudást és annak szintjét (tárgyalóképes/anyanyelvi).

- saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatuk vagy azok egyszerű másolata.
Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy az EKR-ben található „Nyilatkozat bemutatott szakemberekről” űrlap használatával is be kell mutatni a szakembereket - megjelölve az eljárást megindító felhívás alkalmassági követelményt előíró pontját (M/2), illetve az alkalmassági követelmény megnevezését.

Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlatban megjelölt szakembert kötelező a szerződés teljesítése során az üzembehelyezés és a támogatás során a teljesítésbe bevonni.
Az alkalmassági követelményre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós [Kr.1.§(7)]. A fentiekben megjelölt alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.

A műszaki-szakmai alkalmasság igazolása vonatkozásában alkalmazandóak továbbá a Kbt. 65. §-ának (6)-(7),(9) és (11)-(12) bekezdéseiben, a Kbt. 69. §-ának (11a) bekezdésében, valamint a Kbt. 140. §-ának (9) bekezdésében foglaltak. Továbbá felhívjuk a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (1) bekezdésére is.

Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, e szervezetnek - az általa igazolt alkalmassági követelmények tekintetében - az ajánlattevő tekintetében előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést [Kbt. 67. § (3) bekezdés]

Ebben az esetben az ajánlatban meg kell jelölni a kapacitást biztosító szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelmény(eke)t, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik, továbbá csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. [Kbt. 65. § (6)-(7), (9)]

A Kbt. 65.§ (7) szerint csatolandó kötelezettség vállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell az AT részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.

A fentiekben megjelölt M/1. és M/2. alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetőleg az alkalmassági követelménynek az ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül azzal, hogy azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. [Kbt. 65. § (6)].

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő műszaki és szakmai szempontból, ha:
M1) nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített, összességében maximum 3 szerződésből összeadódóan, a közbeszerzés tárgya szerinti brodcast EVS rendszerek szállítására és /vagy támogatására irányuló szerződésszerűen teljesített referenciával (referenciákkal), amely rendszer összességében legalább 9 db szoftver és hardver elemből állt és minimum 9 hónapig tartott [Kbt. 65.§ (1) b), 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) 21.§ (1) a)].

M2) nem von be a teljesítésbe legalább 1 fő, magyar nyelven legalább tárgyaló szinten írni és beszélni képes felsőfokú villamosmérnök vagy felsőfokú informatikus vagy ezzel egyenértékű végzettséggel rendelkező szakembert, aki rendelkezik legalább 9 hónap brodcast EVS rendszerek támogatásában szerzett tapasztalattal.

Az M1) alkalmassági követelményhez kapcsolódva az Ajánlatkérő közli, hogy a bemutatott referencia akkor tekinthető az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három éven (36 hónapon) belül megvalósítottnak, ha a teljesítés időpontja erre az időszakra esik, figyelemmel a Kr. 21. § (1a) a) pontjában foglaltakra.

Előbbiekkel összhangban Ajánlatkérő az eljárást megindító felhívás feladásának napjától számítva legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett és három éven (36 hónapon) belül befejezett teljesítéseket veszi figyelembe.
A referenciákat a szerződést kötő másik fél által kiadott vagy aláírt igazolással vagy - amennyiben a szerződést kötő másik fél nem a Kbt. 5. § (1) a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, ill. nem mo.-i szervezetek esetén nem a 2014/24/EU irányelv szerinti AK - az AT/alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott, előbbiek szerinti tartalmú igazolással kell igazolni. [Kr. 22.§ (1)-(2)]

A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Ajánlatkérő rendelkezik a szerződés teljesítését biztosító anyagi fedezettel. A beszerzés nem az Európai Unióból származó forrásból kerül finanszírozásra.
AK részszámlázási lehetőséget és előleget nem biztosít.
Ajánlatkérő a leszállított eszközök/termékek ellenértékét a teljesítést (eszközök/termékek üzembehelyezését) követően utólag, a támogatás (Gyártói és first line support) ellenértékét a termékek üzembehelyezését követően kibocsátott számla alapján előre, egy összegben, a támogatás kezdő időpontjában (melyet a Felek a számla benyújthatósága szempontjából teljesítésként vesznek figyelembe) a megfelelően igazolt teljesítésigazolás alapján kibocsátott számla ellenében, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésének megfelelően, a számla kézhezvételének napját követő 30 napon belül, banki átutalással egyenlíti ki. A teljesítésigazolás feltétele a verifikálási sikeres tesztidőszakról készült jegyzőkönyv.

Ajánlatkérő - kivéve az 5. § (2) és (4) bekezdése szerinti ajánlatkérőt - köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának [Kbt. 27/A. §].

Az ajánlattétel, a szerződés, számlázás, valamint a kifizetés pénzneme: EUR
Követelések esetleges beszámítása Kbt. 135.§ (6) szerint.
Szerződést megerősítő biztosítékok: kötbéralap a késedelemmel/hibás teljesítéssel érintett eszközök/termékek/szolgáltatások nettó ellenértéke, kötbér mértéke: 1%/nap, max.10%; kötbérmaximum elérése esetén: szállítást megelőzően elállás/szállítást követően azonnali hatályú felmondás és meghiúsulási kötbér (mértéke: 20%) a szerződéstervezetben foglaltak szerint.

A késedelmi és hibás teljesítési kötbér egyidejű alkalmazása esetén a fennálló kötbérigény kumulált összege nem haladhatja meg a jelen szerződésben rögzített, általános forgalmi adó nélkül számított teljes ellenérték összegének 20 %-át.
Amennyiben Ajánlatkérő szavatossági jogával (kijavítás/kicserélés) élni kíván, úgy a nyertes ajánlattevő a késedelmi kötbér mértékének megfelelő összegű kötbért köteles fizetni Ajánlatkérő részére a kijavításig/kicserélésig tartó időszakra.
Jótállás: 12 hónap, a szerződéstervezetben meghatározottak szerint.
A részletes feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-04-24 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az EKR használatához a 424/2017.(XII.19.) Kr. 6.§-a szerinti regisztráció szükséges.
Az ajánlatok elektronikus bontásának szabályait a Kbt. 68.§ bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza.
Az ajánlatok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, két órával később kezdi meg. [424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2)]
A nyújtandó szolgáltatások egy adott rendszerre irányulnak, az elvégzendő feladatok nem választhatók szét, így a szakmai és gazdasági ésszerűséggel nem összeegyeztethető, a részajánlattétel lehetővé tétele az ajánlati árak jelentős emelkedését okozhatják (Kbt. 61.§ (4))

1. Jelen eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) alkalmazásával kerül lefolytatásra, részletes szabályok a 424/2017. (XII.19.) Korm.rendeletben.
a. Közbeszerzési dokumentumok (KD) az EKR-ben érhetőek el, Ajánlatkérő (AK) kizárólag ezen a felületen tart kapcsolatot a gazdasági szereplőkkel (GSZ)/ajánlattevőkkel (AT).
b. Az ajánlatot (nyilatkozatokat) az EKR-en keresztül kell benyújtani elektronikus formában (amely nyilatkozat tekintetében az EKR-ben űrlap áll rendelkezésre, ott azokat az űrlap használata mellett kell benyújtani). Az EKR használatához a Korm. rendelet szerinti regisztráció szükséges. Az EKR használatához a Korm. rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR üzemeltetését és fenntartását a 27/2017. (XI. 6.) MvM rendelet alapján az Új Világ Nonprofit Szolágltató Kft.látja el. Az EKR használatával kapcsolatos útmutatók: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas és http:// ujvilag.gov.hu/ekr címeken.

2. AK a szerződés teljesítése érdekében (közös) gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását nem követeli meg és nem teszi lehetővé a nyertes (közös) ajánlattevő(k) számára, továbbá AK nem teszi lehetővé többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtását.

3. Ajánlatkérő a minősített ajánlattevők jegyzéke tekintetében meghatározottakhoz képest szigorúbban állapítja meg az AT-k műszaki és szakmai alkalmassági feltételeit/igazolását a III.1.3) pontban foglaltak szerint.
4. AK az ajánlattételt ajánlati biztosíték adásához köti. Az ajánlati biztosíték összege 800 000 Ft, amelyeket az ajánlattételi határidőig kell rendelkezésre bocsátani a Kbt. 54.§ szerint (közös ajánlattételi esetén ajánlati biztosítékot elegendő egyszer) [Kbt.35.§(5)]A befizetés helye: 1037 Budapest, Kunigunda u. 64., PénztárAK fizetési számlaszáma: OTP Bank Nyrt. 11794008-20541884-00000000,

Rendelkezésre bocsátás igazolásának módja: befizetés/átutalás igazolása (egyértelműen - EKR számot is - megjelölve, hogy az adott összeg befizetése az adott eljárásra vonatkozik) vagy igényérvényesítést lehetővé tevő pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia-okirat vagy készfizető kezességet biztosító okirat, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény azzal, hogy az olyan nyilatkozatot, amely közvetlenül követelés érvényesítésének alapjául szolgál, azt úgy kell benyújtani, hogy elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. [Kbt. 41/A.§ (2)]

5. AK a Kbt. 81. § (4) - (5) bek-t alkalmazza.
6. Az ajánlatban csatolni kell:
a. felolvasólapot (EKR űrlap kitöltésével), amely feltünteti a II.2.5) pont szerinti számszerűsíthető ajánlati elemeket,
b. az ajánlati biztosíték határidőben történt rendelkezésre bocsátásának igazolásául szolgáló dokumentumot,
c. az excel ártáblázatot kitöltve (Excel + cégszerűen aláírt PDF ) és szakmai ajánlatként a megajánlott eszközök/termékek típusának (részletes ártáblázatban történő) pontos megjelölését,
d. ajánlattevő nyilatkozatát új (nem használt, bemutató darabként sem üzemeltetett) eszközök (termékek) szállításáról, illetve a teljesítés során a hazai hivatalos kereskedelmi csatornán keresztül történő szállításról,
e. AT nyilatkozatát, amely szerint AT a szerződéskötés időpontjára rendelkezni fog a megajánlott termékek gyártójától/gyártó által erre feljogosított szervezettől származó nyilatkozattal arra vonatkozóan, hogy Ajánlattevő jogosult a termékeinek, szolgáltatásainak Magyarország területén történő forgalmazásra és azokkal kapcsolatos támogatási szolgáltatás nyújtására.

AK kéri, hogy az ajánlattevő nyilatkozatát alátámasztó erre vonatkozó magyar vagy angol nyelvű gyártói (vagy gyártó által feljogosított szervezet által kiadott azzal egyenértékű) nyilatkozatot (annak másolati példányát) az AT az ajánlatába lehetőség szerint nyújtsa be, amennyiben nem rendelkezik ezen gyártói nyilatkozattal, akkor az ajánlattevő nyertessége esetén legkésőbb a szerződéskötéskor csatolni köteles (szerződéskötés feltétele). Ezen nyilatkozat szerződéskötésig történő csatolásának elmulasztását az ajánlatkérő a szerződéskötéstől való visszalépésnek tekinti és jogosult a második helyezett ajánlattevővel szerződést kötni, amennyiben azt az összegezésben megnevezte.

Ajánlattevőnek a szerződés teljesítésének ideje alatt biztosítania kell továbbá, hogy jogosult legyen a megajánlott eszközök/termékek szállítására és az azokkal kapcsolatos támogatási tevékenység ellátására Magyarország területén.
f. ha és amennyiben nem a referenciatermék kerül megajánlásra, úgy az ajánlathoz csatolni kell továbbá a megajánlott termékek gyártójától/gyártó által erre feljogosított szervezettől származó nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy az AT ajánlatában szereplő termékek az MTVA-nal meglévő, a műszaki leírásban szereplő jelenlegi rendszerekkel kompatibilisek.

g. ha és amennyiben ajánlattevő nem a KD-ben meghatározott referenciatípusú termékeket ajánlja meg, úgy az ajánlathoz csatolni kell továbbá az egyenértékűséget alátámasztó dokumentumokat a műszaki leírásban foglaltak szerint,
h. EEKD-t (EKR űrlap),
i. a Kbt. 66.§ (2), 66.§ (6), 67.(4) § és adott esetben 65. § (7) bekezdések szerinti nyilatkozatokat (EKR űrlap),
j. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (vagy személy) olyan szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratát, amely megfelel a Kbt. 65. §-ának (7) és (9) bekezdésében foglaltaknak
k. Nyilatkozatot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében (EKR űrlap) (AT választása szerint már az ajánlatban is csatolható),
l. Nyilatkozatot a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja (EKR űrlap) (AT választása szerint már az ajánlatban is csatolható),
m. Nyilatkozatot folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról (EKR űrlap) (változásbejegyzés esetén kérelem + elektronikus tértivevény),
n. Nyilatkozatot üzleti titokról (EKR űrlap) + adott esetben indokolás,
o. III.1.3. M/1. pont igazolására referenciaigazolást/referencianyilatkozatot (AT választása szerint már az ajánlatban is csatolható),
p. III.1.3. M/2. pont igazolására az ott előírt dokumentumok (AT választása szerint már az ajánlatban is csatolható)
q. közjegyző/szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat a Kbt. 62. § (2) bekezdés szerinti kizáró okok tekintetében (AT választása szerint már az ajánlatban is csatolható)
FOLYT:: VI.4.3) pontban
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
Kbt. 148. §-a szerint.
VI.3) FOLYT.:
r. közös ajánlattétel esetén együttműködési megállapodást (figyelemmel a Kbt.35.§ (2) és (6) bek-re). Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös AT-k/kapacitás nyújtók képviseletében az AT teszi meg (a más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott felel azért, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak/adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös AT-k Kbt. 35. § (6) szerinti egyetemleges felelősségét),

s. AT (kapacitás nyújtó) 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási címpéldányát/ ügyvéd/kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett aláírás-mintáját Amennyiben a gazdasági szereplő letelepedési országának joga szerint tekintetében nincsen aláírási címpéldány/aláírási minta elegendő közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt aláírás-minta csatolása is). A meghatalmazott általi aláírás esetén a vonatkozó jogszabályoknak megfelelő meghatalmazást, mely tartalmazza a meghatalmazott aláírását is,

t. Az ajánlatban csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó́ intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti tilalom vonatkozásában,

u. Amennyiben az ingyenes elektronikus adatbázisból AK számára nem elérhető: cégkivonatát vagy annak elérhetőségét (URL)/adott esetben változásbejegyzés iratait
7. Ha bármely, csatolt dokumentum nem magyar nyelven került kiállításra, akkor az ajánlattevő általi magyar nyelvű fordítását is csatolni kell (Kbt. 47. § (2) bekezdés).
8. AK alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdésének e) pontja szerinti eredménytelenségi okot.
9. Hiánypótlás és felvilágosítás kérés a Kbt. 71.§ szerint, új gazdasági szereplő bevonása esetén AK a hiánypótlás lehetőségét nem korlátozza.
10. Üzleti titokra vonatkozó rendelkezések a Kbt. 44.§ szerint
11. Kiegészítő tájékoztatás nyújtása a Kbt. 56.§ szerint, kizárólag az EKR-en keresztül
12. Valamennyi időpont/határidő tekintetében a közép-európai idő (CET) szerinti időpontok irányadók.
13. Az ajánlat benyújtásával kapcsolatos összes költség az AT-t terheli. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. és annak végrehajtási rendeletei, illetőleg a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatói és ajánlásai szerint kell eljárni.

14. Az IV.2.6. pontban feltüntetett időtartam alatt 30 naptári nap értendő.
15. Faksz: dr. Herczeg Ágnes - lajstromszám: 00116.
16. Kiegészítés II.2.5) ponthoz: AK jelen eljárásban a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját alkalmazza, mivel az AK igényeinek a II.2.4) pontban konkrétan meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás/termék felel meg és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja [Kbt. 76. § (5)].

17. A különböző devizák forintra történő átszámításánál az eljárást megindító felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamot kell alkalmazni.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 063-187941 (2023-03-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-06-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 182 955 EUR 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-31 📅
Név: Rexfilm Broadcast és Kommunikációs Rendszerek Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10235708243
Postacím: Építész Utca 26.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1116
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309523160📞
E-mail: tender@rexfilm.hu📧
Ország: Budapest
🏙️
Internetcím: http://www.rexfilm.hu🌏
A beszerzés teljes értéke: 182 955 EUR 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Hivatkozás További információk
Ajánlattevők neve, adószáma:
Ajánlattevő neve: Rexfilm Broadcast és Kommunikációs Rendszerek Kft.