„Tiszta Ország Program keretében illegális hulladékok elszállítása, kezelése a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal illetékességi területén V” címmel Kormányhivatal által foganatosított végrehajtások során Győr-Moson-Sopron vármegyében található ingatlanokon ismeretlenek által illegálisan elhelyezett különböző hulladék azonosítóval rendelkező hulladékok gyűjtése, rakodása, szállítása és kezelése vagy kezelőnek történő átadása az elszállított hulladék a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálásával. Vállalkozó feladatát képezi a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szükség esetén annak szelektálása, rakodása kézi vagy gépi erővel, valamint a hulladékok mérlegelése. Szerződés típusa: keretmegállapodás A keretmegállapodásból való lehívás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján, közvetlen megrendelés útján történik. II.2.7) pont: Ezen pont a hirdetmény feladása miatt került kitöltésre. A keretmegállapodás annak mindkét Fél általi aláírásával, amennyiben az aláírás nem egyszerre történik, az utolsóként aláíró Fél aláírásának napján lép hatályba, és 2023. július 1. napjáig terjedő határozott időtartamra szól. Amennyiben addig az időpontig a keretösszeg nem kerül kimerítésre, úgy Vállalkozó nem léphet fel igénnyel az elmaradt haszon miatt.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-04-24.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-03-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-03-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Hulladékkal és szeméttel kapcsolatos szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000434702023
Rövid leírás:
“„Tiszta Ország Program keretében illegális hulladékok elszállítása, kezelése a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal illetékességi területén V” címmel...”
Rövid leírás
„Tiszta Ország Program keretében illegális hulladékok elszállítása, kezelése a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal illetékességi területén V” címmel Kormányhivatal által foganatosított végrehajtások során Győr-Moson-Sopron vármegyében található ingatlanokon ismeretlenek által illegálisan elhelyezett különböző hulladék azonosítóval rendelkező hulladékok gyűjtése, rakodása, szállítása és kezelése vagy kezelőnek történő átadása az elszállított hulladék a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálásával.
Vállalkozó feladatát képezi a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szükség esetén annak szelektálása, rakodása kézi vagy gépi erővel, valamint a hulladékok mérlegelése.
Szerződés típusa: keretmegállapodás
A keretmegállapodásból való lehívás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján, közvetlen megrendelés útján történik.
II.2.7) pont: Ezen pont a hirdetmény feladása miatt került kitöltésre. A keretmegállapodás annak mindkét Fél általi aláírásával, amennyiben az aláírás nem egyszerre történik, az utolsóként aláíró Fél aláírásának napján lép hatályba, és 2023. július 1. napjáig terjedő határozott időtartamra szól. Amennyiben addig az időpontig a keretösszeg nem kerül kimerítésre, úgy Vállalkozó nem léphet fel igénnyel az elmaradt haszon miatt.
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Rakodási és kezelési költség (nettó Ft/kg) Súlyszám: 14
Szállítási költség (nettó Ft/km) Súlyszám: 6
Az ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő igényeinek a jelen felhívás II.2.4) pontjában és a műszaki leírásban meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“„Tiszta Ország Program keretében illegális hulladékok elszállítása, kezelése a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal illetékességi területén V” címmel...”
Rövid leírás
„Tiszta Ország Program keretében illegális hulladékok elszállítása, kezelése a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal illetékességi területén V” címmel Kormányhivatal által foganatosított végrehajtások során Győr-Moson-Sopron vármegyében található ingatlanokon ismeretlenek által illegálisan elhelyezett különböző hulladék azonosítóval rendelkező hulladékok gyűjtése, rakodása, szállítása és kezelése vagy kezelőnek történő átadása az elszállított hulladék a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálásával.
“Vállalkozó feladatát képezi a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szükség esetén annak szelektálása, rakodása kézi vagy gépi erővel, valamint a hulladékok...”
Rövid leírás
Vállalkozó feladatát képezi a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szükség esetén annak szelektálása, rakodása kézi vagy gépi erővel, valamint a hulladékok mérlegelése.
Többet mutasson Többet mutasson (23) “Szerződés típusa: keretmegállapodás”
“A keretmegállapodásból való lehívás a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja alapján, közvetlen megrendelés útján történik.”
“II.2.7) pont: Ezen pont a hirdetmény feladása miatt került kitöltésre. A keretmegállapodás annak mindkét Fél általi aláírásával, amennyiben az aláírás nem...”
Rövid leírás
II.2.7) pont: Ezen pont a hirdetmény feladása miatt került kitöltésre. A keretmegállapodás annak mindkét Fél általi aláírásával, amennyiben az aláírás nem egyszerre történik, az utolsóként aláíró Fél aláírásának napján lép hatályba, és 2023. július 1. napjáig terjedő határozott időtartamra szól. Amennyiben addig az időpontig a keretösszeg nem kerül kimerítésre, úgy Vállalkozó nem léphet fel igénnyel az elmaradt haszon miatt.
“A Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodás keretében nyertes ajánlattevő feladata a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM...”
Rövid leírás
A Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodás keretében nyertes ajánlattevő feladata a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet szerinti besorolású alábbi hulladékok gyűjtése, rakodása, elszállítása, kezelése vagy kezelőnek történő átadása, az elszállított hulladék a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálásával:
“17 01 07 beton, tégla, cserép és kerámia frakció vagy azok keveréke, amely különbözik a 17 01 06-tól”
“17 03 02 bitumen keverék, amely különbözik a 17 03 01-től”
“17 09 04 kevert építési-bontási hulladék, amely különbözik a 170901-től a 170902-től, 170903-tól”
“A hulladék rakodás, szállítás megrendelési típusait 5, tömegükben eltérő kategóriára osztotta ajánlatkérő. Az 1-2. kategóriába a kisebb mennyiségű,...”
Rövid leírás
A hulladék rakodás, szállítás megrendelési típusait 5, tömegükben eltérő kategóriára osztotta ajánlatkérő. Az 1-2. kategóriába a kisebb mennyiségű, egyszerűen elszállítható hulladékok tartoznak. A 3., vagy attól magasabb mennyiségi kategóriába tartozó hulladékok esetén, a szállításukhoz alkalmazható gépjármű kategóriákat vette figyelembe ajánlatkérő.
“1. kategória (pl.: 1-2 zsák vagy annál kevesebb hulladék esetén) ≤50 kg”
“2. kategória ≥51-100 kg”
“3. kategória: Áruszállító gépkocsik, legfeljebb 3,5 t műszakilag megengedett legnagyobb össztömeggel. ≥101-1500 kg-ig”
“4. kategória: Áruszállító gépkocsik, több mint 3,5 t, de legfeljebb 12 t műszakilag megengedett legnagyobb össztömeggel. ≥1501-10 000 kg-ig”
“5. kategória: Áruszállító gépkocsik, több mint 12 t műszakilag megengedett legnagyobb össztömeggel. ≥10 001-500 000 kg-ig”
“Keretösszeg: nettó 62 000 000 Ft”
“Nyertes ajánlattevő feladatai:”
“- a hulladékok gépi és/vagy szükség esetén kézi rakodása, szükség szerinti szelektálása, szállítása és a hulladékazonosító kód szerint engedéllyel...”
Rövid leírás
- a hulladékok gépi és/vagy szükség esetén kézi rakodása, szükség szerinti szelektálása, szállítása és a hulladékazonosító kód szerint engedéllyel rendelkező kezelőnek történő átadása, vagy elsősorban hasznosítása, ennek hiányában ártalmatlanítása, valamint a szerződésben meghatározott feladatok dokumentálása a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó előírásai szerint,
“- nyertes ajánlattevő felelős a hulladék rendeltetési helyére történő biztonságos eljutásáért,”
“- nyertes ajánlattevő a tevékenységével érintett hulladékokról típus szerint a telephelyén nyilvántartást vezet meghatározott módon tartalommal,”
“- a hulladék elszállítását követően hulladékmentes felszín kialakítása,”
“- fotódokumentáció készítése a munkálatok befejeztével a megtisztított területről.”
Időtartam: 2 hónap
További információk:
“II.2.5) Kbt. 76. § (2) bek. a) pontja szerint.”
“Pontozás: 0-10 pont” Többet mutasson (13) “Értékelési módszer: Fordított arányosítás”
“Az ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő...”
További információk
Az ajánlatkérő a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti a legalacsonyabb ár értékelési szempontot alkalmazza, tekintettel arra, hogy az ajánlatkérő igényeinek a jelen felhívás II.2.4) pontjában és a műszaki leírásban meghatározott minőségi és műszaki követelményeknek megfelelő szolgáltatás felel meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását az adott esetben további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése szolgálja.
Többet mutasson A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Magyarország_9021_Győr_Győr-Moson-Sopron vármegye illetékességi területe”
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2)...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bekezdés szerint jár el.
“A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU rendelet módosításáról értelmében az eljárásban nem lehet ajánlattevő
Többet mutasson Többet mutasson (18) “a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv;”
“b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy
“c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el;”
“ideértve a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
ideértve a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik.
“Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (1) és 3. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Előzetes igazolás: Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (1) és 3. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (EEKD), közös ajánlattétel esetén minden közös ajánlattevőre kiterjedően. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62.§-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania.
“Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 13. §).
“Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia kell arra vonatkozóan, hogy a Tanács (EU) 2022/576 Rendelete (2022. április 8.) szerinti tilalom személyi hatálya saját magára, valamint az ajánlatban már ismert és a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozóra, szállítóra vagy kapacitást biztosító szervezetre kiterjed-e vagy sem.
“A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik,...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
A bírálati szakasz során, ha ajánlatkérő megállapítja az ajánlatban benyújtott nyilatkozat alapján, hogy ajánlattevő a tilalom hatálya alá tartozik, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítani. Amennyiben az ajánlattevő a nyilatkozatot nem, vagy hiányos tartalommal nyújtja be, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében köteles felhívni ajánlattevőt a hiányosságok orvoslására, amennyiben ez sikertelen, ajánlatkérő köteles az ajánlatot a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontjára alapozva érvénytelenné nyilvánítani. Ha az ajánlattevő által az eljárásban már bejelentett, a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozó, szállító vagy kapacitást biztosító szervezettel összefüggésben kerül megállapításra a tilalom személyi hatálya alá tartozás, ajánlatkérő a Kbt. 71. §-a szerinti hiánypótlás keretében hívhatja fel az ajánlattevőt az érintett szervezet, személy cseréjére, a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése pedig az ajánlat Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pont szerinti érvénytelenségét vonja maga után.
Utólagos igazolás: Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő köteles a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 8. §, 10. §, 12. §-16. § szerint igazolni a kizáró okok fenn nem állását. A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat(ok) keltezése a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (7) bekezdése szerint történik. Ajánlatkérő a Kbt. 64. §-a szerint jár el. A kizáró okok fenn nem állásának igazolása során a Kbt. 41/A. §, 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 1. § (9), 3. § (3)-(6) és a Kbt. 69. § (11a) bekezdéseire figyelemmel kell eljárni.
“Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja, Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja, Kbt. 67. §...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Kötelezően EKR-ben benyújtandó elektronikus űrlapok: Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja, Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja, Kbt. 67. § (4) bekezdés, folyamatban levő változásbejegyzési eljárás tekintetében, EEKD. Közös ajánlattétel esetén a vezető tag a kötelezően EKR-en keresztül benyújtandó elektronikus űrlapokat saját maga, valamint a konzorciumi tagok vonatkozásában nyújtja be. A papír alapon aláírt, beszkennelt és felcsatolt nyilatkozatokra nem vonatkozik a Kbt. 41/A. § (5) bekezdése szerinti meghatalmazás.
“Sz.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a beszerzés tárgyát képező azonosító kódok alá besorolható hulladékok gyűjtésére, szállítására,...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Sz.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik a beszerzés tárgyát képező azonosító kódok alá besorolható hulladékok gyűjtésére, szállítására, kezelésére vonatkozó, a környezetvédelmi hatóság (2021. 03.16. követően hulladékgazdálkodási hatóság) által kiállított érvényes hulladékgazdálkodási engedéllyel.
“Igazolási mód: Ajánlattevőnek az alkalmasságát az ajánlattételi szakaszban az EEKD kitöltésével kell igazolnia, az utólagos igazolásokhoz pedig csatolnia...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Igazolási mód: Ajánlattevőnek az alkalmasságát az ajánlattételi szakaszban az EEKD kitöltésével kell igazolnia, az utólagos igazolásokhoz pedig csatolnia kell a hulladékgazdálkodási engedély másolatát. Irányadó a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bek. valamint a 321/2015.(X. 30.) Korm.rendelet 26. § (1)-(3) bek.
“Hulladékgazdálkodás: a hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése, az ilyen műveletek felügyelete, a kereskedőként, közvetítőként vagy közvetítő szervezetként...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Hulladékgazdálkodás: a hulladék gyűjtése, szállítása, kezelése, az ilyen műveletek felügyelete, a kereskedőként, közvetítőként vagy közvetítő szervezetként végzett tevékenység, a hulladékgazdálkodási létesítmények és berendezések üzemeltetése, valamint a hulladékkezelő létesítmények utógondozása;
“Gyűjtés: a hulladék összegyűjtése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítás céljából; a gyűjtés magában foglalja a hulladék előzetes válogatását és...”
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság
Gyűjtés: a hulladék összegyűjtése hulladékkezelő létesítménybe történő elszállítás céljából; a gyűjtés magában foglalja a hulladék előzetes válogatását és előzetes tárolását is;
“Elszállítás/szállítás: a hulladék telephelyen kívüli mozgatása;”
“Kezelés: hasznosítási vagy ártalmatlanítási műveletek, ideértve a hasznosítást vagy ártalmatlanítást megelőző előkészítést is.”
Műszaki és szakmai képességek:
“Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési...”
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (továbbiakban: EEKD). Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű, EEKD-ba foglalt nyilatkozatát (EEKD IV. rész alfaszakasz). Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelménynek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike vonatkozásában az EEKD-t az ajánlatot benyújtónak kell kitöltenie. A kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához.
“Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat,...”
Műszaki és szakmai képességek
Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet köteles alátámasztani az EEKD-ban foglaltakat, alkalmasságának részletes igazolásával.
Többet mutasson Többet mutasson (7) “Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására benyújtandó dokumentumok:”
“M.1. Ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján mutassa be a felhívás feladásának...”
Műszaki és szakmai képességek
M.1. Ajánlattevő/kapacitást nyújtó szervezet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján mutassa be a felhívás feladásának napját megelőző 3 évben (36 hónapban) teljesített szolgáltatásainak ismertetésére vonatkozó igazolásait vagy nyilatkozatát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdése szerinti módon. Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat: a teljesítés ideje (kezdési és befejezési idő év, hónap, nap) és helye, a szerződést kötő másik fél megnevezése és címe (a kapcsolattartó telefonos és / vagy e-mailes elérhetőségével), a szolgáltatás tárgya (olyan részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek történő megfelelés megállapítható legyen) és ellenszolgáltatás mértéke, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
“A D. 391/10/2018. iktatószámú döntőbizottsági határozatnak megfelelően ajánlatkérő elfogadja azon referenciák ismertetését is, amelyeknek teljesítése a Kbt....”
Műszaki és szakmai képességek
A D. 391/10/2018. iktatószámú döntőbizottsági határozatnak megfelelően ajánlatkérő elfogadja azon referenciák ismertetését is, amelyeknek teljesítése a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felkérésének pillanatáig megtörténik és a teljesítés megfelel az alkalmassági követelményekben rögzítetteknek.
“Közös ajánlattétel esetén - a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján - az M.1. pont szerinti alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha a közös ajánlattevők...”
Műszaki és szakmai képességek
Közös ajánlattétel esetén - a Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján - az M.1. pont szerinti alkalmassági követelmény esetében elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy megfelel a feltételeknek.
“M.2. Ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés f) pontja alapján mutassa be azokat a vezetőket...”
Műszaki és szakmai képességek
M.2. Ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés f) pontja alapján mutassa be azokat a vezetőket (szervezeteket) megnevezésükkel, végzettségük, képzettségük ismertetésével, akik a szolgáltatás teljesítéséért felelősek. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a bevonásra kerülő szakember tekinteteben legalább az alábbi tartalommal: az alkalmassági követelmény ajánlati felhívás szerinti pontja, szakember neve, szakemberrel jogviszonyban álló gazdasági szereplő neve, a szakember jogviszonya a megjelölt gazdasági szereplővel (EKR űrlap, EKR elnevezés: Nyilatkozat bemutatott szakemberekről). A szakembernek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítésében személyesen részt vesz.
“Az ajánlatban csatolni kell a szakember végzettségét, képzettségét igazoló okirat másolatát.”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
“M.1. Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik a jelen felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban (teljesítésigazolással lezárt,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.1. Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik a jelen felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónapban (teljesítésigazolással lezárt, szerződésszerűen és az előírásoknak megfelelően) legalább kettő helyrajzi szám alatti helyszínen végzett, összesen legalább netó 500 000,- Ft értékű elhagyott, jogellenesen elhelyezett nem veszélyes hulladék elszállítására, felszámolására vonatkozó teljesítés(ek)ből származó referenciával.
“Az előírt alkalmassági követelmény több referencia bemutatásával is igazolható.” Többet mutasson (5) “A 2012. évi CLXXXV. törvény alapján:”
“Nem veszélyes hulladék: az 1. mellékletben meghatározott veszélyességi jellemzők egyikével sem rendelkező hulladék.”
“Felszámolás: a törvény 61. § (2) bekezdése szerint a hulladék elszállításának és kezelésének kötelezettsége.”
“M.2. Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább egy fő, legalább középfokú környezetvédelmi szakirányú végzettséggel rendelkező a gyűjtési,...”
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i)
M.2. Alkalmatlan ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább egy fő, legalább középfokú környezetvédelmi szakirányú végzettséggel rendelkező a gyűjtési, szállítási műveleteket közvetlenül irányító vezetővel.
“A felhívás III.3) M1 és M.2. pontja szerinti követelmények a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb.”
Információk egy adott szakmáról: Services
A vonatkozó jogszabályi vagy szabályozási rendelkezésekre való hivatkozás:
“A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény” A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az elszámolás megrendelésenként a keretmegállapodás tervezetben meghatározottak szerint. A szolgáltatás ellenértékét az...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az elszámolás megrendelésenként a keretmegállapodás tervezetben meghatározottak szerint. A szolgáltatás ellenértékét az ajánlatkérő az igazolt teljesítést követően, számla ellenében a Kbt. 135. § (1), (5), (6), (11) bekezdései, a Kbt. 27/A. §-a, Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése alapján saját forrásból teljesíti átutalással. Fizetési határidő: 30 naptári nap. A késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése az irányadó.
“Ajánlattétel, elszámolás, kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF).” Többet mutasson (3) “Késedelmi kötbér: a póthatáridő lejártát követő minden késedelemmel érintett naptári nap után: 1. kategória: 50 000, - Ft, 2. kategória: 100 000, - Ft, 3....”
A szerződés teljesítésének feltételei
Késedelmi kötbér: a póthatáridő lejártát követő minden késedelemmel érintett naptári nap után: 1. kategória: 50 000, - Ft, 2. kategória: 100 000, - Ft, 3. kategória: 300 000, - Ft, 4. kategória: 500 000, - Ft, 6. kategória: 1 000 000, - Ft. Valamennyi kategória tekintetében a késedelmi kötbér 5 munkanap alatt éri el a maximumát. Amennyiben a késedelmi kötbér összege 3 alkalommal eléri a maximális mértékét, úgy ajánlatkérő jogosult a teljes szerződést azonnali hatállyal felmondani és teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbért érvényesíteni.
“Teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér: teljes keretmegállapodás meghiúsulása esetén: a még ki nem merített nettó keretösszeg 30%-a.”
“A részletes előírásokat a keretmegállapodás tervezet tartalmazza.”
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-04-24 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Kbt. 68. § (1b) bekezdése szerint.
További információk:
“Kbt. 68. § (1),(1b),(1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint.”
“Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja sem gazdaságilag, sem szakmailag észszerűnek, a beszerzés tárgya nem osztható oly...”
További információk
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja sem gazdaságilag, sem szakmailag észszerűnek, a beszerzés tárgya nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. Ajánlatkérő részajánlattételi lehetőséget nem biztosít tekintettel arra, hogy ajánlatkérő egy gazdasági szereplővel kíván keretmegállapodást kötni. A beszerzésben egyfajta illegális hulladék csoport kezelése, szállítása szerepel, melyet egy gazdasági szereplő képes szolgáltatni. Ellentétes a gazdasági észszerűséggel, hogy a beszerzés tárgyát képező, a folyamatokból fakadóan egymással szorosan összefüggő feladatokat különböző szervezetek végezzék.
“Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet létrehozását (projekttársaság) kizárja.” Többet mutasson (12) “Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni.”
“Ajánlatkérő a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap,...”
További információk
Ajánlatkérő a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 9-12 óráig terjedő időintervallumot tekinti. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a közép-európai idő az irányadó.
“Az ajánlati kötöttség 30 nap az ajánlattételi határidő lejártától számítottan. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani. Az ajánlatba a Kbt....”
További információk
Az ajánlati kötöttség 30 nap az ajánlattételi határidő lejártától számítottan. Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani. Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) és 424/2017. (XII.19.) Korm.rendelet 11. § (1) bekezdése szerinti felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell csatolni. AT-nek (közös ATk-nek) az ajánlatban nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (2), (5), (6) szerint, a Kbt. 66.§ (6) esetében nemlegesen is. Az eljárás során a kommunikáció a Kbt. 41/A. § és Kbt. 41/C. § szerint történik. Az ajánlatban szereplő dokumentumok benyújthatók az EKR rendszerben kitöltött elektronikus űrlap alkalmazásával, vagy - amennyiben az adott dokumentumra a nyilatkozattétel nyelvén elektronikus űrlap nem áll rendelkezésre - a papíralapú dokumentum egyszerű elektronikus másolata formájában. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezései szerint biztosítja.
“Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.”
“FAKSZ: Kaffka Diána 00603.”
“Ajánlatkérő a TED-en megjelent felhívást tekinti irányadónak. Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek az Útmutatóban meghatározott tartalmi és formai...”
További információk
Ajánlatkérő a TED-en megjelent felhívást tekinti irányadónak. Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek az Útmutatóban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania (Kbt.66. §(1)). Az eljárás nyelve magyar, a magyar nyelven kívül más nyelven nem nyújtható be ajánlat.
“Az ajánlathoz csatolni szükséges az alábbi dokumentumokat:”
“- részletes ártáblázat excel formátumban.”
“- Hulladékgazdálkodási tevékenységet folytató fél által kiállított, a műszaki leírásban szereplő hulladékfajtákra vonatkozó befogadó nyilatkozat, kapacitás megadása;”
További információk
- Hulladékgazdálkodási tevékenységet folytató fél által kiállított, a műszaki leírásban szereplő hulladékfajtákra vonatkozó befogadó nyilatkozat, kapacitás megadása;
“Ajánlatkérő a felolvasólap tartalmát módosította.”
Forrás: OJS 2023/S 084-252124 (2023-04-24)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-05) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodás keretében nyertes ajánlattevő feladata a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM...”
Rövid leírás
A Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodás keretében nyertes ajánlattevő feladata a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet szerinti besorolású alábbi hulladékok gyűjtése, rakodása, elszállítása, kezelése vagy kezelőnek történő átadása, az elszállított hulladék a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálásával:
17 01 01 beton
17 01 02 tégla
17 01 03 cserép és kerámia
17 01 07 beton, tégla, cserép és kerámia frakció vagy azok keveréke, amely különbözik a 17 01 06-tól
17 03 02 bitumen keverék, amely különbözik a 17 03 01-től
17 09 04 kevert építési-bontási hulladék, amely különbözik a 170901-től a 170902-től, 170903-tól
A hulladék rakodás, szállítás megrendelési típusait 5, tömegükben eltérő kategóriára osztotta ajánlatkérő. Az 1-2. kategóriába a kisebb mennyiségű, egyszerűen elszállítható hulladékok tartoznak. A 3., vagy attól magasabb mennyiségi kategóriába tartozó hulladékok esetén, a szállításukhoz alkalmazható gépjármű kategóriákat vette figyelembe ajánlatkérő.
1. kategória (pl.: 1-2 zsák vagy annál kevesebb hulladék esetén) ≤50 kg
2. kategória ≥51-100 kg
3. kategória: Áruszállító gépkocsik, legfeljebb 3,5 t műszakilag megengedett legnagyobb össztömeggel. ≥101-1500 kg-ig
4. kategória: Áruszállító gépkocsik, több mint 3,5 t, de legfeljebb 12 t műszakilag megengedett legnagyobb össztömeggel. ≥1501-10 000 kg-ig
5. kategória: Áruszállító gépkocsik, több mint 12 t műszakilag megengedett legnagyobb össztömeggel. ≥10 001-500 000 kg-ig
Keretösszeg: nettó 62 000 000 Ft
Nyertes ajánlattevő feladatai:
- a hulladékok gépi és/vagy szükség esetén kézi rakodása, szükség szerinti szelektálása, szállítása és a hulladékazonosító kód szerint engedéllyel rendelkező kezelőnek történő átadása, vagy elsősorban hasznosítása, ennek hiányában ártalmatlanítása, valamint a szerződésben meghatározott feladatok dokumentálása a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó előírásai szerint,
- nyertes ajánlattevő felelős a hulladék rendeltetési helyére történő biztonságos eljutásáért,
- nyertes ajánlattevő a tevékenységével érintett hulladékokról típus szerint a telephelyén nyilvántartást vezet meghatározott módon tartalommal,
- a hulladék elszállítását követően hulladékmentes felszín kialakítása,
- fotódokumentáció készítése a munkálatok befejeztével a megtisztított területről.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 62 000 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-27 📅
Név: Green Collect Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24099970213
Postacím: Pannónia Utca 1-3.
Postai város: Szentendre
Postai irányítószám: 2000
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 703237327📞
E-mail: gottlinger.anita@gmail.com📧
Ország: Pest🏙️
A beszerzés teljes értéke: 62 000 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Hivatkozás További információk
“Ajánlattevők: Nemes Bau Plusz Kft. (székhely: 9400 Sopron, Somfalvi út 1., adószám: 14292990-2-08), Green Collect Kft. (székhely: 2000 Szentendre, Pannónia...”
További információk
Ajánlattevők: Nemes Bau Plusz Kft. (székhely: 9400 Sopron, Somfalvi út 1., adószám: 14292990-2-08), Green Collect Kft. (székhely: 2000 Szentendre, Pannónia utca 1-3., 24099970-2-13), VERTIKÁL Nonprofit Zrt. (székhely: 8154 Polgárdi, Batthyány utca 26/B 2679, adószám: 25352122-2-07)