„Jogellenesen elhelyezett hulladék elszállítása” Heves Vármegye területén A közbeszerzés tárgya a Heves Vármegyei Kormányhivatal végrehajtási határozatában feltüntetett, Heves vármegyében található ingatlanokon ismeretlenek által illegálisan elhelyezett, a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet alapján besorolt különböző hulladék azonosítóval (HAK) rendelkező veszélyes és nem veszélyes hulladékok kezelés céljából történő gyűjtése, szükség szerint szállítható méretűre történő darabolása, elszállítása, kezelése, valamint az elszállított hulladéknak a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálása. A nyertes Ajánlattevő feladatát képezi a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szükség esetén annak szelektálása, valamint szükség szerint szállítható méretűre történő darabolása, tömörítése, rakodása kézi vagy gépi erővel, a hulladékok mérlegelése és elszállítása,, hulladékmentes felszín kialakítása. A hulladékok szállítható méretűre történő darabolására, tömörítésére a Vállalkozó által biztosított eszközökkel van lehetőség.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-01-05.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-12-04.
Ajánlati felhívás (2023-12-04) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Jogellenesen elhelyezett hulladék elszállítása
Hivatkozási szám: EKR001975792023
Rövid leírás:
„Jogellenesen elhelyezett hulladék elszállítása” Heves Vármegye területén
A közbeszerzés tárgya a Heves Vármegyei Kormányhivatal végrehajtási határozatában feltüntetett, Heves vármegyében található ingatlanokon ismeretlenek által illegálisan elhelyezett, a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII. 27.) VM rendelet alapján besorolt különböző hulladék azonosítóval (HAK) rendelkező veszélyes és nem veszélyes hulladékok kezelés céljából történő gyűjtése, szükség szerint szállítható méretűre történő darabolása, elszállítása, kezelése, valamint az elszállított hulladéknak a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó paragrafusai szerinti dokumentálása. A nyertes Ajánlattevő feladatát képezi a hulladékok helyszíni összegyűjtése, szükség esetén annak szelektálása, valamint szükség szerint szállítható méretűre történő darabolása, tömörítése, rakodása kézi vagy gépi erővel, a hulladékok mérlegelése és elszállítása,, hulladékmentes felszín kialakítása. A hulladékok szállítható méretűre történő darabolására, tömörítésére a Vállalkozó által biztosított eszközökkel van lehetőség.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Hulladék ártalmatlanítása és kezelése📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001975792023/1
A beszerzés leírása:
„Jogellenesen elhelyezett hulladék elszállítása”
Ajánlatkérő a korábbi évek mennyiségei alapján az alábbi becsült mennyiséggel számol:
- Mennyiség (mindösszesen): 2 532 200 kg.
Hulladék azonosító kód szerinti megoszlás, az előzetes becslés alapján:
17 01 03: 4800 kg
17 01 07: 2 291 600 kg
17 06 05: 4000 kg
17 09 03: 200 kg
17 09 04: 33 600 kg
20 03 01: 198 000 kg
A fent rögzített hulladékmennyiség hozzávetőlegesen 246 fordulóval szállítható el.
Heves Vármegyei Kormányhivatal illetékességi területén engedély nélkül elhelyezett, valamint a kiadott kötelezések ellenére a kötelezett által el nem szállított – az egységes hulladékgazdálkodási koncesszió hatálya alá nem tartozó -, a hulladékjegyzékről szóló 72/2013. (VIII.27.) VM rendelet alapján besorolt hulladék azonosítóval rendelkező veszélyes és nem veszélyes hulladékok kezelés céljából történő gyűjtés, szükség szerint szállítható méretűre történő darabolása, elszállítása, továbbá az elszállított hulladékoknak a Hulladék tv. szerinti dokumentálása, a szerződésben rögzített véghatáridő lejártáig, vagy a keretösszeg kimerüléséig. A rendelkezésre álló keretösszeg nettó 157.480.315,-Ft (bruttó 200.000.000,-Ft.)
A keretösszeg tekintetében Ajánlatkérő annak 70%-ig vállal lehívási kötelezettséget.
A teljesítése során az alábbi hulladéktípusok előfordulására lehet túlnyomó többségben számítani.
HAK Hulladéktípus megnevezése
15 CSOMAGOLÁSI HULLADÉK; KÖZELEBBRŐL MEG NEM HATÁROZOTT FELITATÓ ANYAGOK (ABSZORBENSEK), TÖRLŐKENDŐK, SZŰRŐANYAGOK ÉS VÉDŐRUHÁZAT
15 01 csomagolási hulladék (beleértve a válogatottan gyűjtött települési csomagolási hulladékot)
15 01 09 textil csomagolási hulladék
16 A HULLADÉKJEGYZÉKBEN KÖZELEBBRŐL MEG NEM HATÁROZOTT HULLADÉK
16 01 a közlekedés (szállítás) különböző területeiről származó hulladékká vált gépjármű (ideértve a terepjáró járművet is), a hulladékká vált gépjármű bontásából, valamint karbantartásából származó hulladék (kivéve a 13, a 14 főcsoportokban, a 16 06 és a 16 08 alcsoportokban meghatározott hulladék)
16 01 04* hulladékká vált gépjármű
16 01 20 üveg
16 02 elektromos és elektronikus berendezések hulladéka
17 ÉPÍTÉSI-BONTÁSI HULLADÉK (BELEÉRTVE A SZENNYEZETT TERÜLETEKRŐL KITERMELT FÖLDET IS)
17 01 beton, tégla, cserép és kerámia
17 01 01 beton
17 01 02 tégla
17 01 03 cserép és kerámia
17 01 06* veszélyes anyagokat tartalmazó beton, tégla, cserép és kerámia frakció vagy azok keveréke
17 01 07 beton, tégla, cserép és kerámia frakció vagy azok keveréke, amely különbözik a 17 01 06-tól
17 02 fa, üveg és műanyag
17 02 01 fa
17 02 02 üveg
17 02 03 műanyag
17 05 föld (ideértve a szennyezett területekről származó kitermelt földet), kövek és kotrási meddő
17 05 04 föld és kövek, amelyek különböznek a 17 05 03-tól
17 06 szigetelőanyagokat és azbesztet tartalmazó építőanyag
17 06 01* azbeszttartalmú szigetelőanyag
17 06 05* azbesztet tartalmazó szigetelőanyag
17 09 egyéb építési-bontási hulladék
17 09 03* veszélyes anyagokat tartalmazó egyéb építési-bontási hulladék (ideértve a kevert hulladékot is)
17 09 04 kevert építési-bontási hulladék, amely különbözik a 17 09 01-től, a 17 09 02-től és a 17 09 03-tól
20 TELEPÜLÉSI HULLADÉK (HÁZTARTÁSI HULLADÉK ÉS A HÁZTARTÁSI HULLADÉKHOZ HASONLÓ KERESKEDELMI, IPARI ÉS INTÉZMÉNYI HULLADÉK), IDEÉRTVE AZ ELKÜLÖNÍTETTEN GYŰJTÖTT FRAKCIÓT IS
20 01 elkülönítetten gyűjtött hulladék frakciók (kivéve a 15 01)
20 01 02 üveg
20 01 10 ruhanemű
20 01 11 textíliák
20 01 27* Veszélyes anyagokat tartalmazó festékek, tinták, ragasztók gyanták
20 01 37* veszélyes anyagokat tartalmazó fa
20 02 kertekből és parkokból származó hulladék (a temetői hulladékot is beleértve)
20 03 egyéb települési hulladék
20 03 01 egyéb települési hulladék, ideértve a vegyes települési hulladékot is
A részletes feladatleírást a közbeszerzési dokumentáció tartalmazza.

További információk:
1. A részajánlat tétel kizárásának indokai:
A hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény vonatkozó jogszabályi rendelkezései értelmében a hulladékgazdálkodási hatósági eljárásban meghatározott cselekmények foganatosítása Heves Vármegye egész területén Ajánlatkérő kötelezettsége, így jelen szolgáltatásmegrendelés egy egységet képez.
A fentiekre tekintettel a beszerzés - bármilyen szempontból történő - részekre bontása sem műszaki, sem gazdasági szempontból nem lenne ésszerű, figyelembe véve azt is, hogy a folyamatos feladatellátáshoz szükséges munkaszervezésre tekintettel ajánlatkérőre nézve aránytalan terhet róna.
A feladatok összehangolt ellátásának szüksége okán a beszerzés tárgya nem tartalmaz olyan részfeladatot, amely a többitől elválaszthatóan, önállóan végezhető lenne, így a részekre történő ajánlattétel biztosítása a közpénzek hatékony felhasználása elvének sem felel meg.
2. Az Ár értékelési szempontot az alábbi alszempontok alkotják:
Szállítási díj:
1.1. Veszélyes hulladék szállítási díja: Súlyszám: 10
1.2. Nem veszélyes hulladék szállítási díja: Súlyszám: 15
Kezelési díj:
2.1 17 01 03: cserép és kerámia: Súlyszám: 3
2.2 17 01 07: beton, tégla, cserép és kerámia frakció vagy azok keveréke, amely különbözik a 17 01 06-tól: Súlyszám: 4
2.3 17 06 05*: azbesztet tartalmazó építőanyag: Súlyszám: 3
2.4 17 09 03*: veszélyes anyagokat tartalmazó egyéb építési-bontási hulladék (ideértve a kevert hulladékot is): Súlyszám: 2
2.5 17 09 04: kevert építési-bontási hulladék, amely különbözik a 17 09 01-től, a 17 09 02-től és a 17 09 03-tól: Súlyszám: 3
2.6 20 03 01: egyéb települési hulladék, ideértve a vegyes települési hulladékot is: Súlyszám: 4
2.7 15 01 09: textil csomagolási hulladék: Súlyszám: 2
2.8 16 01 04: hulladékká vált gépjármű: Súlyszám: 2
2.9 16 01 20. üveg: Súlyszám: 2
2.10 17 01 01: beton: Súlyszám: 2
2.11 17 01 02: tégla: Súlyszám: 2
2.12 17 01 06: veszélyes anyagokat tartalmazó beton, tégla, cserép és kerámia frakció vagy azok keveréke: Súlyszám: 2
2.13 17 02 01: fa: Súlyszám: 2
2.14 17 02 02: üveg: Súlyszám: 2
2.15 17 02 03: műanyag: Súlyszám: 2
2.16 17 05 04: föld és kövek, amelyek különböznek a 17 05 03-tól: Súlyszám: 2
2.17 17 06 01: azbeszttartalmú szigetelőanyag: Súlyszám: 2
2.18 17 06 05: azbesztet tartalmazó építőanyag: Súlyszám: 2
2.19 20 01 02: üveg: Súlyszám: 2
2.20 20 01 10: ruhanemű: Súlyszám: 2
2.21 20 01 11: textíliák: Súlyszám: 2
2.22 20 01 27: veszélyes anyagokat tartalmazó festékek, tinták ragasztók és gyanták: Súlyszám: 2
2.23 20 01 37: veszélyes anyagokat tartalmazó fa: Súlyszám: 2
2.24 Egyéb, a fent rögzített hulladéktípusoktól eltérő HAK kód alá sorolható hulladékok kezelési díja: Súlyszám: 2
3. Ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy a felhívás II.2.7) pontjában megjelölt 12 hónap teljesítési időtartam a szerződés hatályba lépésének napján kezdődik, és 2024. december 31-ig tart abban az esetben is, ha szerződés hatályba lépésének időpontja későbbi, mint 2024. január 1.

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A "teljesítés helye" blokkban Ajánlatkérő székhelye került feltüntetésre. A tényleges teljesítési helyszín Heves vármegye közigazgatási területe. A teljesítés konkrét helye minden esetben a szerződés alapján megküldött egyedi megrendelésben kerül meghatározásra.

Postacím: Kossuth Lajos
utca
9
Irányítószám: 3300
Város: Eger
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Heves
🏙️
Időtartam: 12 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. A teljesítésbe bevonni kívánt környezetmérnök, (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel rendelkező szakember M/2 alkalmasságon felüli hulladékminősítésben szerzett szakmai többlettapasztalata (hónap, min:0 max: 36))
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3.A rendkívüli sürgősséget nem igénylő esetekben, a megrendelések kapcsán kötelezően előírt 10 munkanapos teljesítés megkezdéséhez képest vállalt korábbi munkakezdés (nap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-05 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-05 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): www.ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Ajánlatkérő az ajánlatok felbontásának feltételei körében hivatkozik a Kbt. 68. § rendelkezéseire is.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Ajánlatkérő az ajánlatok felbontásának feltételei körében hivatkozik a Kbt. 68. § rendelkezéseire is.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-01-05 13:00:00 📅
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Ajánlatkérő az ajánlatok felbontásának feltételei körében hivatkozik a Kbt. 68. § rendelkezéseire is.
Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése értelmében az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Ajánlatkérő az ajánlatok felbontásának feltételei körében hivatkozik a Kbt. 68. § rendelkezéseire is.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Sorban álló tétel: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
P.1. A 321/2015. (X. 30.) Korm. Rendelet 1. §, 5.§ (1) és 19.§ (1) a) pontja alapján valamennyi - az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 2 évben (24 hónapban) vezetett, illetve ebben az időszakban megszűnt - pénzforgalmi számláról szóló, valamennyi pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat, mely tartalmazza, hogy mely pénzintézetnél, mióta vezeti pénzforgalmi számlát, és az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 2 évben (24 hónapban) 15 napot meghaladó sorba állítás a pénzforgalmi számlán volt-e. (A „sorba állítás” kitétel alatt Ajánlatkérő a 2009. évi LXXXV. Törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.) A P.1. alkalmassági feltételnek való megfelelés tekintetében a Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdései, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. §-a az irányadó. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés a) pont szerinti gazdasági alkalmasság esetén elegendő, ha a közös ajánlattevők közül egy megfelel. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(8) és (11) bekezdésében, valamint a 67. § (3) bekezdésében foglaltakra. Az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. A Kbt. 69. § (11a) értelmében az alkalmassági követelményeknek megfelelés körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet az Ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a, alapján felhívja a figyelmet arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az ajánlatban kizárólag nyilatkozni kell az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. rész α szakasz kitöltésével. Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, a jelen pontban meghatározott dokumentumokat az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívására köteles benyújtani az arra felhívott ajánlattevő
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármely pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat tartalma szerint bármelyik pénzforgalmi számláján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 2 évben (24 hónapban) 15 napot meghaladó sorba állítás volt.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Referencia: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. (a továbbiakban: Kr.) 1 .§ (1) bek. alapján az AT-nek az ajánlatában a Kbt. II. Része szerint megindított jelen eljárásban az ajánlatának benyújtásakor a közbeszerzési dokumentumok között rendelkezésre bocsátott egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát az EEKD-ban (azaz a IV. rész α pont kitöltését).
A Kbt. 69. § (4)-(7) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
M.1. Referencia A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján, az AT-nek a 321/2015. (X.30.) Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint ismertetnie kell az ajánlattételi felhívás feladásától visszafelé számított három év (36 hónap) legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya (veszélyes és/vagy nem veszélyes hulladék elszállítása és/vagy ártalmatlanítása) szerinti szolgáltatásaira vonatkozó 321/2015. Korm. rendelet (X.30.) 22. § (1) bekezdés szerinti igazolást, vagy nyilatkozatot, amelyben megjelöli legalább: - a teljesítés idejének kezdő és befejező időpontját év/hó/nap szerinti pontossággal, - a szerződést kötő másik fél nevét, címét, a kapcsolattartó elérhetőségét (e-mail címét) - a szerződés tárgyát és mennyiségét (amely alapján az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható - hulladéktípusonként külön megadva az adatokat, az elszállított hulladék mennyiségének részletes ismertetésével), - arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, - valamint a saját teljesítés százalékos arányát (Amennyiben egy gazdasági szereplő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyet konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben az AK csak azt fogadja el az alkalmasság igazolásaként, amely konzorciumi tagként vagy projekttársaság tagjaként saját hányadban kielégíti az előírt alkalmassági feltételeket, figyelemmel a Kbt. 140. § (9) bekezdésében meghatározottakra is. Ha a referenciaigazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az AK a referenciaigazolást vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről igazolásképp olyan mértékben fogadja el a 321/2015(X.30.) Kr. 22. § (5) bekezdése alapján, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.)
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafelé számított megelőző három évben - összesen legalább 500 000 kg HAK 17 01 07 azonosító számú "beton, tégla, cserép és kerámia frakció vagy azok keveréke, amely különbözik a 17 01 06-tól" és/vagy HAK 20 03 01 azonosító számú "egyéb települési hulladék, ideértve a vegyes települési hulladékot is" és/vagy HAK 20 03 07 azonosító számú "lomhulladék" szállítására és/vagy kezelésésre vonatkozó szerződéseknek és az előírásoknak megfelelően teljesített referenciával. Az fenti előírásokat AT-nek HAK kódonként legfeljebb 3 db referenciából kell teljesítenie. Az Ajánlatkérő csak azokat a referenciákat fogadja el előírt időtartamon belül teljesítettnek, melynek befejezési dátuma is a felhívás feladásától visszafelé számított három éven belülre esik és legfeljebb 6 éven belül került sor a megkezdésére.

Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Szakember: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:

M/2. Szakember AT a 321/2015. (X.30.) Kr. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján mutassa be azt a szakembert, a szakember nevének, végzettségének illetve képzettségének ismertetésével, akit be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolandó dokumentumok: - végzettséget (illetve adott esetben képzettséget) igazoló dokumentum másolata, - a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat, amely tartalmazza, hogy ajánlattevővel való szerződéskötés esetén a keretszerződés teljes ideje alatt az ajánlattevő rendelekzésére fog állni, - szakember saját kezű aláírásával ellátott szakmai önéletrajz másolata.
Az Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy hogy az alkalmassági feltételek igazolására szolgáló dokumentumokat a 321 /2015. (X.30.) Kr. 1. § (7)-(8) bekezdésében foglaltak szerint kell benyújtani, valamint a Kbt. 69. § (11a) bekezdését is alkalmazni kell. Az Ajánlatkérő elfogadja, ha az ajánlattevő a Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja szerint a műszaki és szakmai alkalmassági előírások igazolása során a 321/2015. (X.30.) Kr. 24. § (1) bekezdése szerint jár el.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/2. (Szakember) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább 1 fő, felsőfokú környezetmérnök (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel, és minimum 12 hónap hulladékminősítésben szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel.

A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő nem írja elő, és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását.
A III.4.5) pont folytatása:
A számlák benyújtásával kapcsolatban AK felhívja AT figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra a kifizetéseket illetően.
A Kbt. 135. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be.
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF).
Nyertes ajánlattevő az aláírt teljesítésigazolások alapján számláinak kiállításáról az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény 163. §-ában foglaltak szerint gondoskodik, amelyet ajánlatkérő a Ptk. 6:130. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével, 30 napos fizetési határidővel, nyertes ajánlattevő pénzforgalmi számlájára történő átutalással egyenlít ki.
Megbízó a kifizetés során
- a 2015. évi CXLIII. tv. (Kbt.);
- a 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1) és (2) bekezdése;
- az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény rendelkezései szerint jár el.
Nyertes AT a számlát - a Megbízóval előzetesen egyeztetve - állítja ki Megbízó nevére és címére.
A nyertes AT nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
A megbízott a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az AK-t haladéktalanul értesíti.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni

Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem ír elő ajánlati biztosítékot.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Fizetési szabályok:
A részletes fizetési feltételeket a szerződés-tervezet tartalmazza.
AK a szerződésszerű teljesítésről a Kbt. 135. § (1) bekezdése szerint nyilatkozik (teljesítésigazolás). Az AT az AK által igazolt teljesítését követően jogosult számla kiállítására. A számla kifizetésének további feltétele a nyertes AT részéről a mindenkor hatályos pénzügyi és egyéb jogszabályok szerinti megfelelő igazolások, nyilatkozatok benyújtásának teljesítése. Az AK a Díjat banki utalással egyenlíti ki az AT felé a kiállított számla alapján.
A fizetési feltételekre a Kbt. 135.§ (1), (6) bekezdés, a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdés alkalmazandók.
A szerződésszerűen és szabályszerűen kiállított számla vonatkozásában a fizetési határidő a számla kézhezvételétől számított harminc (30) nap.
A számlák benyújtásával kapcsolatban AK felhívja AT figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra a kifizetéseket illetően.
Folytatás a III.4.6) pontban
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Fizetési szabályok:
A részletes fizetési feltételeket a szerződés-tervezet tartalmazza.
AK a szerződésszerű teljesítésről a Kbt. 135. § (1) bekezdése szerint nyilatkozik (teljesítésigazolás). Az AT az AK által igazolt teljesítését követően jogosult számla kiállítására. A számla kifizetésének további feltétele a nyertes AT részéről a mindenkor hatályos pénzügyi és egyéb jogszabályok szerinti megfelelő igazolások, nyilatkozatok benyújtásának teljesítése. Az AK a Díjat banki utalással egyenlíti ki az AT felé a kiállított számla alapján.
A fizetési feltételekre a Kbt. 135.§ (1), (6) bekezdés, a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdés alkalmazandók.
A szerződésszerűen és szabályszerűen kiállított számla vonatkozásában a fizetési határidő a számla kézhezvételétől számított harminc (30) nap.
A számlák benyújtásával kapcsolatban AK felhívja AT figyelmét a Kbt. 136. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra a kifizetéseket illetően.
Folytatás a III.4.6) pontban
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi Kötbér: Amennyiben a nyertes AT a szerződésben foglalt feladatok tekintetében az ott megjelölt határidők vonatkozásában késedelembe esik, napi kötbérként késedelmi kötbér kerül felszámításra legfeljebb 15 napi időtartamra. A késedelmi kötbér mértéke az adott eseti megrendelésben megjelölt és kalkulált típusú valamint mennyiségű hulladékra vetített nettó teljes (minden számlázható tételt magában foglaló) vállalkozói díj 1%-a.
Meghiúsulási Kötbér: Amennyiben a késedelmes teljesítési kötbért megalapozó szerződésszegések száma a szerződés teljes időtartama alatt legalább 3 megrendelést érint, úgy Ajánlatkérő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni.
AK a Ptk. 6:186§ (1) bekezdése alapján meghiúsulási kötbért ír elő. Ha olyan okból, amely nyertes AT-nek felróható a szerződés meghiúsul, nyertes AT meghiúsulási kötbért köteles fizetni. A meghiúsulási kötbér mértéke 30 000 000 forint, azaz harmincmillió forint.
Jótállás: nem releváns

Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok állnak fenn. A Kbt. 74. § (1) bekezdése alapján az ajánlatkérő kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki a kizáró okok hatálya alá tartozik; vagy részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Kizáró okok igazolása:
Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: EEKD) benyújtásával köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá. A Kr. 2. § (3) bekezdés a) pontjára tekintettel az EEKD-ban ajánlattevőnek fel kell tüntetni az ajanlat benyújtásakor már ismert olyan alvállalkozókat is, amelyek kapacitásaira nem támaszkodik
Az EEKD-ban ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a kizáró okok fenn nem állásást. Az EEKD-t a megfelelő képviseleti joggal rendelkező személy(ek) által aláírva kell az ajánlathoz csatoltan benyújtani.
A Kr. 3. § (3) bekezdése értelmében a kapacitást nyújtó szervezeteknek is be kell nyújtaniuk a külön aláírt EEKD-t az ajánlatban, amelyben csak azon alkalmassági feltételek vonatkozásában kell nyilatkozni, melyeket ajánlattevő igénybe kíván venni alkalmassága igazolásához.
A Kr. 3.§ (5) bekezdése alapján közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg
A Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései alapján az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek a Kr. 8-10. § alapján kell igazolni, figyelemmel a Kr. 12. § -16. §-ában foglaltakra.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontját a Kr. 8. § i) pont ib) alpontja vagy a 10. § g) pont gb) alpontja szerint szükséges igazolni, azzal, hogy Ajánlattevőnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény alapján kell nyilatkoznia; A Kr. 15.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevőnek a Kbt. 67.§ (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani az EKR-ben rendelkezésre álló elektronikus űrlap kitöltésével.
A Kr. 1. § (7) bekezdés alapján a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kr. 13. §-a alapján folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. (nemleges tartalmú nyilatkozatbecsatolása is szükséges)
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 64. §-ban foglaltakra [öntisztázás]. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az EEKD-val egyidejűleg köteles benyújtani.
Ajánlatkérő a kizáró okok igazolása tekintetében felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 69. § (11), illetve 69. § (11a) bekezdéseire is.
A Kbt. 69. § (6) bekezdése fennállása esetén Ajánlatkérő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy nemcsak a legkedvezőbb, hanem értékelési sorrendben az azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására.
Egyebekben az Európai Unió Tanácsa 2022. április 8-án elfogadta az Oroszország elleni szankciók kibővítéséről szóló rendeletét (a továbbiakban: rendelet), amellyel tilalmat vezetnek be az Oroszországhoz köthető személyek közbeszerzésekben és a közbeszerzési szabályok alá nem tartozó egyes állami beszerzésekben való részvétele tekintetében.
A rendelet hatálya alá tartozó közbeszerzések és beszerzések esetén TILOS bármely közbeszerzési szerződés vagy koncessziós szerződés odaítélése a rendeletben meghatározott személyek részére, illetve az ilyen szerződések teljesítésének folytatása. A tilalom személyi hatálya:
A rendelet szerinti tilalmat a következő személyekre kell alkalmazni:
- a) orosz állampolgár, vagy oroszországi lakóhelyű/székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv;
- b) olyan jogi személy, szervezet vagy szerv, amely tulajdonosi jogainak több mint 50 %-ával közvetlenül vagy közvetve az a) pontban említett valamely szervezet rendelkezik; vagy
- c) olyan természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv, amely az a) vagy b) pontban említett valamely szervezet nevében vagy irányítása szerint jár el; ideértve a szerződés értékének 10 %-át meghaladó alvállalkozókat, szállítókat vagy szervezeteket, amelyeknek a kapacitásait a közbeszerzési irányelvek értelmében igénybe veszik.
Mindezen fentiekre tekintettel Ajánlatkérő iratminta rendelkezésre bocsátása mellett felhívja a fenti ajánlattevőket, hogy nyilatkozzanak a fenti tilalom vonatkozásában

A kizáró okokra vonatkozó részletes leírás, a kizáró okok fenn nem állásának igazolási módjai az első helyen feltüntetett "Kizáró ok" , "Kizáró ok rövid ismertetés" (BT-67(b)) mezőben kerül ismertetésre, az valamennyi kizáró okra irányadó.
1. Az eljárás nyelve magyar, más nyelven nem nyújtható be ajánlat.
2. Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az AT-t terheli.
3. A Kbt. 73. § (4)-(5) alapján a kötelező tájékoztatási kötelezettséget a dokumentáció tartalmazza.
4. Projekttársaság létrehozása kizárt (Kbt. 35. § (8) bekezdés)
5. AK hiánypótlására a Kbt. 71. §-ában fogl. szerint lehetőséget biztosít. AK rögzíti, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése alapján eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el, amennyiben AT az ajánlatban korábban meg nem jelölt gazd-i szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás alkalmazása.
6. Kieg.táj. kérés esetén kérjük, hogy a kérdéseket szerkeszthető formában is szíveskedjenek megküldeni.
7. A Kbt. 41/B§ (2) bekezdése alapján AK előírja, hogy az EKR-ben csatolt dokumentumokat – kivéve azon nyilatkozatokat melyek az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre állnak – pdf. formátumban kell benyújtani. Az EKR-ben elektronikus úrlapként rendelkezésre álló nyilatkozatokat az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
8. Az eljárásban irányadó a Kbt. 41./A §-a.
9. Az EKR útján elektronikus úton benyújtott ajánlatnak tartalmaznia kell -amennyiben az EKR erre formanyomtatványt biztosít, annak kitöltésével:
- Kbt. 66. § (5) bek. szerinti felolvasólapot, amely tartalmazza a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot
- AT, adott esetben az alk. igazolásában részt vevő más szervezet nevében aláíró személy aláírási címpéldányának vagy aláírás mintája – amennyiben a cégjegyzésre jogosult és a kötelezettségvállaló személye különböző, a kötelezettségvállaló aláírását is tartalmazó, legalább teljes bizonyító erejű okiratba foglalt meghatalmazást
- AT a Kbt. 66. § (2) bek.-ben foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatot
- közös AT-i megállapodás, amely tartalmazza a dokumentációban leírtakat
- nyil. a Kbt. 65. § (7) bek. alapján, (nemleges tartalommal is) továbbá kötelezettségvállalást tartalmazó okirat (adott esetben),
- folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást
- nyilatkozatot a Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontjaiban foglaltakról (nemleges tartalommal is)
- az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatot cégszerűen aláírt formában.
10. AK felhívja AT-k figyelmét a Kbt. 35. § (2a) bekezdésére, a Kbt. 41./A-B §-aira, valamint a Kbt. 65. § (12) bekezdésére, valamint az EKR rendelet 11. § (4) és (8) bekezdésére.
11. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját nem alkalmazza.
12. A műszaki, illetve szakmai alkalmassági feltételei és igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak.
13. A felhívásban és a KD-ben nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és végrehajtási rendeletek rendelkezései az irányadóak.
14. AK a Kbt. 81. § (5) bekezdését megfelelően alkalmazza.
15. Ajánlatkérő az ajánlat benyújtását nem köti ajánlati biztosíték adásához.
16. Ajánlatkérő GDPR rendelet alapján tájékoztatja az Ajánlattevőket, hogy az eljárás keretében a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából kezeli.
17. AK a Kbt.45.§(1)bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek az alábbi időszakokat tekinti: hétfőtől csütörtökig, 10-15 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap, szombaton 10-14 óráig terjedő időintervallum.
18. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Dr. Kónya Tamás, lajstromszám: 00030
19. A keretszerződés hatálya: Mindkét fél által történő aláírás napjától, a nettó keretösszeg kimerüléséig, de legfeljebb 2024. 12. 31.-ig tart.
20. Felelősségbiztosítás: Ajánlattevőnek a szerződés teljesítésének időtartama alatt rendelkeznie kell veszélyes hulladék szállítására, és/vagy ártalmatlanítására vonatkozó felelősségbiztosítással legalább 5 000 000 Ft/kár és 10 000 000 Ft/év összegben, valamint nem veszélyes hulladék szállítására, és/vagy ártalmatlanítására vonatkozó felelősségbiztosítással legalább 5 000 000 Ft/kár és 10 000 000 Ft/év összegben. A nyertes ajánlattevő köteles − legkésőbb a szerződéskötés időpontjára, amennyiben az aláírással nem lép hatályba, úgy a szerződés hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig − a fent előírt mértékű és terjedelmű felelősségbiztosításra vonatkozó szerződést megkötni vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszteni. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőtől származó szándéknyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a megkövetelt felelősségbiztosítást megköti vagy meglévő felelősségbiztosítását a feltételeknek megfelelően kiterjeszti. A felelősségbiztosításról szóló kötvényt vállalkozó legkésőbb a szerződés megkötésekor, amennyiben a szerződés az aláírással nem lép hatályba, úgy annak hatálybalépését követően a szerződésben meghatározott időpontig köteles megrendelő részére bemutatni és arról egy másolatot átadni.
21. Az ajánlatok értékelése a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont szerinti legjobb ár-érték arány. Az értékelés során alkalmazott módszer (módszerek), amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot a következők: 1. rsz.: fordított arányosítás (ld. KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.). 2. rsz.: egyenes arányosítás (ld. KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.).
22. Az ajánlatba szakmai ajánlat (Hulladék_ártáblázat.xls) csatolandó. A szakmai ajánlat tartalmára vonatkozó elvárásokat a közbeszerzési dokumentum tartalmazza. Az ajánlat részeként be kell nyújtani a közbeszerzési dokumentum részét képező tételes költségvetést beárazva. A költségvetés tételeiben az ajánlattevők az ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nem módosíthatnak, tételeket nem hagyhatnak el, továbbá tételeket nem tehetnek hozzá (pl.: további sorok, oszlopok beszúrása nem lehetséges). Az árazott költségvetésben a nettó egységárakat kell feltüntetni, melyek vonatkozásában kettő tizedesjegyig terjedhet a megajánlás és kizárólag pozitív számot lehet megadni. Az árazatlan költségvetés valamennyi tételét be kell árazni. A tételes beárazott költségvetésben az árat úgy kell kalkulálni és megajánlani, hogy az minden, a közbeszerzési dokumentum szerinti költséget tartalmazzon. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, melyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához szükségesek. Az árazatlan költségvetési kiírás a közbeszerzési dokumentumban, illetve annak mellékletében található.
23. A nyertes Ajánlattevőnek, illetve - adott esetben - alvállalkozójának rendelkeznie kell legkésőbb a szerződéskötés időpontjáig a műszaki leírásban szereplő hulladékfajtákra vonatkozó hulladék átvételéhez, szállításához (hulladékgazdálkodási engedély, vagy nyilvántartásba vétel) és ártalmatlanításához szükséges érvényes hatósági engedélyekkel. Az ajánlathoz az ezzel kapcsolatos szándéknyilatkozatot csatolni kell.
24. A tárgyi közbeszerzési eljárásban Titoktartási megállapodás nem kerül előírásra.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2023/S 235-740475 (2023-12-04)
Ajánlati felhívás (2023-12-22) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-26 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-26 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-01-26 13:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Jan 05 11:00:00 CET 2024
Helyesen: Fri Jan 26 11:00:00 CET 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Fri Jan 05 13:00:00 CET 2024
Helyesen: Fri Jan 26 13:00:00 CET 2024
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a tárgyi közbeszerzési eljárás ajánlattételi határidejét meghosszabbítja.
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 740475-2023
Forrás: OJS 2023/S 248-789204 (2023-12-22)