Ajánlatkérő megvizsgálta, hogy a beszerzés
tárgyának jellege és a szerződéshez kapcsolódó további körülmények lehetővé teszik-e a
közbeszerzés egy részére történő ajánlattételt. Ajánlatkérő ez alapján megállapította, hogy a
beszerzés tárgyát képező áru esetében gazdasági és műszaki szempontok miatt ésszerűtlen a
több szerződés megkötése, a beszerzés tárgya nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek
hatékony felhasználását eredményezné, tekintettel arra is, hogy a beszerzés tárgyát egy méretű
(űrtartalmú) tartály képezi.
1) Az eljárás eredményéről a tájékoztatás, szerződéskötés: Kbt. 79. §, 131. § szerint.
2) Az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplő az, aki regisztrál a jelen felhívás I.3. Kommunikáció pontban megadott elektronikus elérési úton
3) Hiánypótlás: Kbt. 71.§ szerint. Ajánlatkérő élhet azzal a korlátozással, miszerint nem rendel el újabb hiánypótlást, amennyiben a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
4) Közös ajánlat benyújtása: a Kbt. 35. §-ban és a dokumentációban előírtak szerint lehetséges
5) Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) bekezdés és a dokumentáció szerint Felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell csatolni
6) Kiegészítő tájékoztatás kérése: Kbt. 56. § szerint
7) Az eljárás nyelve kizárólag a magyar, így a közbeszerzési dokumentumokra vonatkozóan Ajánlatkérő a kérdéseket írásban, magyar nyelven fogadja és magyar nyelven is válaszolja meg.
8) Az ajánlathoz csatolni kell az Ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nevében megtett és az ajánlathoz csatolt nyilatkozatokat aláíró(k) közjegyző által elkészített aláírási címpéldányát, vagy ügyvéd által készített aláírás-mintáját vagy adott esetben meghatalmazást, a dokumentációban előírt formában
9) Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 65.§ (7)(EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) (abban az esetben, ha Ajánlattevő az előírt alkalmasságok igazolása érdekében igénybe kíván venni más szervezetet), a Kbt. 66.§ (2) bekezdés (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) és a (6) bekezdés a) és b) pontjai vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is be kell nyújtani.
10) Az ajánlattevőnek az ajánlatot a Kbt. 66.§ (1) bekezdés szerint a meghatározott tartalmi és formai követelményeknek és a Kbt. 41/A.§ (1) bekezdésnek megfelelően kell benyújtani, figyelemmel a 424/2017. Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire.
11) Ajánlatkérő az alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a jelen felhívás BT-750 pontjaiban.
12) Az ajánlatot az EKR rendszeren keresztül kell benyújtani, figyelemmel a Kbt. 40. § (1) bekezdésben foglaltakra: „A közbeszerzési és koncessziós beszerzési eljárást a közbeszerzésekért felelős miniszter által üzemeltetett egységes, EKR igénybevételével kell lebonyolítani. A Kbt. 41. § (1) bekezdése szerintielektronikus kommunikáció – ha e törvény vagy e törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály eltérően nem rendelkezik – az EKR-ben történik.”
13) A kiegészítő tájékoztatást Ajánlatkérő elektronikus úton az EKR rendszeren keresztül küldi meg az eljárás során.
14.) AK nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eljárás eredménytelenségét eredményező okot, tekintettel arra, hogy EKR002135012023 számon Előzetes Piaci Konzultációt folytatott le.
15) Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban tüntesse fel az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat,
amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik.
16) Ajánlattevőnek a dokumentációban előírtak szerint nyilatkoznia kell, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a
cégbíróság előtt, amennyiben igen, a 321/2015. Korm. rendelet 13.§ szerinti iratokat csatolni kell.
17) Amennyiben Ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy
a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, akkor nyilatkozni
köteles, hogy melyik tényt, adatot kíván így igazolni, és hogy mi az ezen tényt, adatot tartalmazó ingyenes, a magyar nyelven
rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége
18) A felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a hatályos Kbt. és végrehajtási rendeleti az
irányadók
19) Jelen felhívás BT-98 pontjában „Az ajánlati kötöttség minimális időtartama” pontjával kapcsolatban Ajánlatkérő előírja, hogy 1 hónap alatt
30 naptári napot ért.
20) Ajánlatkérő az ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja alapján a legalacsonyabb ár szempont szerint értékeli.
Indokolás: az Ajánlatkérő igényeinek konkrétan meghatározott minőségi, műszaki- és szabvány követelményeknek megfelelő áru felel
meg, és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat kiválasztását további minőségi jellemzők nem, csak a legalacsonyabb ár értékelése
szolgálja.
21) Szerződéskötési feltétel: Ajánlatkérő az összegezés kiküldésének napját követő munkanapon írásbeli értesítést küld a nyertes
ajánlattevő részére, amely írásbeli értesítés elküldését követő 5 munkanapon belül egy darab etalon (az etalon tartály esetében nem
elvárás a dombornyomással készülő felirat és a szín sem kötött) tartályt előzetes vizsgálat céljából Ajánlatkérő részére kell
leszállítania ajánlattevőnek.
Amennyiben az etalon hulladékgyűjtő tartály nem megfelelő, Ajánlatkérő a kifogás megjelölésével új etalon tartály biztosítását kéri
Ajánlattevőtől, mely igényt Ajánlatkérő 5 munkanapon belül köteles teljesíteni.
Amennyiben a második alkalommal biztosított etalon tartály sem felel meg a műszaki leírásban előírt feltételeknek vagy az Ajánlattevő
a második alkalommal az etalon tartály biztosítását elmulasztja, Ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő
szerződéskötéstől való elállásnak tekinti. Az etalon termék rendelkezésre bocsátásának elmaradását Ajánlatkérő szintén a Kbt. 131. §
(4) bekezdése alapján nyertes ajánlattevő szerződéskötéstől való elállásnak tekinti.
Ebben az esetben, amennyiben az összegezésben ki lett hirdetve második helyezet, úgy Ajánlatkérő őt kéri fel az etalon tartály bemutatására a fenti előírások szerint.
22.) Ajánlattevőnek az ajánlata részeként – mint szakmai ajánlat - meg kell adnia a megajánlott tartály gyártóját.
Ajánlattevő ajánlata érvénytelen, amennyiben a megajánlott tartály gyártója az ajánlat részeként nem kerül megadásra.
23.) Felek a megkötendő szerződés részeként kijelentik, hogy a COVID-19 járványról, valamint az orosz-ukrán háborúról és azokkal
összefüggő korlátozásokról a szerződéskötéskor tudomással bírnak, azok szerződés megkötésekor/hatálybalépésekor ismert állapotát
önmagában nem tekintik vis maiornak.
24) Nyertes Ajánlattevő tudomásul veszi, hogy Ajánlatkérő a szerződést, illetőleg az árubeszerzés Ajánlatkérő által meghatározott
önállóan használható részét jogosult (leányvállalatára) átruházni. Nyertes Ajánlattevő kijelenti, hogy ismeri a Ptk. 6:208-211.§
szerződésátruházásra vonatkozó szabályait.
Nyertes Ajánlattevő a szerződés(ek) aláírásával - a Ptk. 6:209. § alapján – előzetesen, kifejezetten és visszavonhatatlanul hozzájárul a
szerződés, illetőleg az árubeszerzés Ajánlatkérő által meghatározott önállóan használható része átruházásához. Ajánlatkérő a
szerződés, illetőleg az árubeszerzés Ajánlatkérő által meghatározott önállóan használható része átruházása esetén a
szerződésátruházás létrejöttéről Nyertes Ajánlattevőt írásban (amely történhet e-mail útján is) értesíti. Nyertes Ajánlattevő tudomásul
veszi, hogy a szerződésátruházás – a szerződés(ek)ben foglalt előzetes hozzájárulása alapján – nyertes Ajánlattevő értesítésével válik
hatályossá.
25.) Ajánlatkérő nyomatékosan felhívja az érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy az EKR használatával, gyakorlati
alkalmazásával kapcsolatos útmutatás, magyarázat, tájékoztatás, segítségnyújtás nem képezi a jelen közbeszerzési eljárás tárgyát, az
érdeklődő gazdasági szereplők az ezzel kapcsolatos kérdéseiket, bejelentéseiket, az EKR-t üzemeltető Új Világ Nonprofit Szolgáltató
Kft. (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.) az alábbi elérhetőségein tehetik fel, jelenthetik be: Ügyfélszolgálat telefonszám: +36-1-465-
8899 (munkanapokon 8:00-16:00) (változatlan) Ügyfélszolgálat e-mail cím:
ekrhelpdesk@ujvilag.gov.hu Egyéni hibabejelentés:
https://ujvilag.gov.hu/
26.) Ajánlatkérő a jelen közbeszerzési eljárásban Kbt. 81. § (4)-(5) bekezdésében foglaltakat alkalmazza. Ajánlatkérő a bírálatnak az
aránytalanul alacsony ár vagy költség vagy egyéb aránytalan vállalások vizsgálatára vonatkozó részét az ajánlatok értékelését
követően végzi el. Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését követően végzi el.
27) Ajánlattevő ajánlata - többek között - érvénytelen, ha
- a Kbt. 73.§. (1)-(2) foglalt okok valamelyike fennáll,
- a megajánlott ár szempont (mindösszesen nettó ajánlati egységár (HUF/db) nem egész számban
kerül megadásra vagy a megajánlás „0” vagy negatív érték megajánlás.
28) FAKSZ: Köves Márton Balázs (01245)