Kardiológiai és egyéb orvosi eszköz I

Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet

Határozott időre kötött adás-vételi szerződés orvostechnológiai eszközök beszerzése az EFOP.5.2.6.-2020-00007 projektben keretében.
Részajánlat tételi lehetőség 7 részben lehetséges
Valamennyi rész vonatkozásában:
1.Egyenértékűség
AK a 321/2015. (X.30.) Kr. 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közb. tárgyának egyértelmű és közérthető
meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
2.Szerviz, karbantartás
Eladó(k) a leszállított termékek sikeres átadás-átvételét követően 12 hónap időtartam teljes körű jótállást vállal(nak). A jótállás időtartam alatt az Eladó(k) köteles(ek) a felhasználói kézikönyv/használati utasítás szerinti rendeltetésszerű használat során előállt hibás teljesítéséből adódó hibaelhárítást elvégezni, szervizszolgáltatásával Vevő rendelkezésére állni, továbbá a gyártó által előírt karbantartást elvégezni. A gyártó által előírt karbantartás alatt Vevő azt a megelőző szerviztevékenységet érti, mely a készülék üzemszerű, üzembiztos működését biztosítja és tartalmazza a kiszállás díját, a munkadíjat és a felhasznált anyagok költségét, valamint a fogyó-, kopó alkatrészek javításának, cseréjének költségét.
A jótállási kötelezettséget Eladónak mindig az adott telephelyen kell teljesíteni, azaz Vevő nem kötelezhető a termék Eladónak vagy kijelölt szakszervizbe való elküldésre, a termék szervizbe vagy javítás, karbantartás céljából bármely más helyszínre való esetleges szállítása Eladó feladata.
A jótállási idő alatt Eladónak 48 órán belül a javítást meg kell kezdenie, és 96 órán belül el kell végeznie. Amennyiben ez nem lehetséges, Eladó a termék hibájának kijavításáig csereeszközt köteles biztosítani.
A jótállási idő alatt, az Eladónak garantálnia kell ingyenesen a termékhez járó update-ket, amennyiben történik frissítés.
4. A szerződés teljesítésével kapcsolatos előírások
A szerződésszerű teljesítés ellenőrzésére jegyzőkönyvet vesznek fel. A termékek átadás - átvétele során felmerülő hibákat, hiányosságokat a Felek a jegyzőkönyvben rögzítik. Az átadott termékek hibásnak minősülnek, ha nem rendelkeznek az előírt meghatározott műszaki paraméterekkel vagy nem alkalmasak rendeltetésszerű használatra.
5. Átadás-átvételi eljárás során biztosítandó:
- Érvényes forgalomba hozatali engedély (gyártói megfelelőségi nyilatkozat,ahol releváns,CE megfelelőség értékelési tanúsítvány)
- üzembe helyezési, ill. (szükség esetén) próbaüzemi jegyzőkönyv
- Kezelőszemélyzet betanítását igazoló jegyzőkönyv
- Felhasználói kézikönyvek, használati utasítások, magyar nyelven, nyomtatott formában, és/vagy elektronikus formában.
- jótállási dokumentáció,eszközismertetők,
- tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-03-16. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-02-13.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-02-13 Ajánlati felhívás
2023-03-16 További információk
2023-08-29 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-02-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Orvosi felszerelések
Hivatkozási szám: EKR001882892022
Rövid leírás:
Határozott időre kötött adás-vételi szerződés orvostechnológiai eszközök beszerzése az EFOP.5.2.6.-2020-00007 projektben keretében. Részajánlat tételi lehetőség 7 részben lehetséges Valamennyi rész vonatkozásában: 1.Egyenértékűség AK a 321/2015. (X.30.) Kr. 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közb. tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. 2.Szerviz, karbantartás Eladó(k) a leszállított termékek sikeres átadás-átvételét követően 12 hónap időtartam teljes körű jótállást vállal(nak). A jótállás időtartam alatt az Eladó(k) köteles(ek) a felhasználói kézikönyv/használati utasítás szerinti rendeltetésszerű használat során előállt hibás teljesítéséből adódó hibaelhárítást elvégezni, szervizszolgáltatásával Vevő rendelkezésére állni, továbbá a gyártó által előírt karbantartást elvégezni. A gyártó által előírt karbantartás alatt Vevő azt a megelőző szerviztevékenységet érti, mely a készülék üzemszerű, üzembiztos működését biztosítja és tartalmazza a kiszállás díját, a munkadíjat és a felhasznált anyagok költségét, valamint a fogyó-, kopó alkatrészek javításának, cseréjének költségét. A jótállási kötelezettséget Eladónak mindig az adott telephelyen kell teljesíteni, azaz Vevő nem kötelezhető a termék Eladónak vagy kijelölt szakszervizbe való elküldésre, a termék szervizbe vagy javítás, karbantartás céljából bármely más helyszínre való esetleges szállítása Eladó feladata. A jótállási idő alatt Eladónak 48 órán belül a javítást meg kell kezdenie, és 96 órán belül el kell végeznie. Amennyiben ez nem lehetséges, Eladó a termék hibájának kijavításáig csereeszközt köteles biztosítani. A jótállási idő alatt, az Eladónak garantálnia kell ingyenesen a termékhez járó update-ket, amennyiben történik frissítés. 4. A szerződés teljesítésével kapcsolatos előírások A szerződésszerű teljesítés ellenőrzésére jegyzőkönyvet vesznek fel. A termékek átadás - átvétele során felmerülő hibákat, hiányosságokat a Felek a jegyzőkönyvben rögzítik. Az átadott termékek hibásnak minősülnek, ha nem rendelkeznek az előírt meghatározott műszaki paraméterekkel vagy nem alkalmasak rendeltetésszerű használatra. 5. Átadás-átvételi eljárás során biztosítandó: - Érvényes forgalomba hozatali engedély (gyártói megfelelőségi nyilatkozat,ahol releváns,CE megfelelőség értékelési tanúsítvány) - üzembe helyezési, ill. (szükség esetén) próbaüzemi jegyzőkönyv - Kezelőszemélyzet betanítását igazoló jegyzőkönyv - Felhasználói kézikönyvek, használati utasítások, magyar nyelven, nyomtatott formában, és/vagy elektronikus formában. - jótállási dokumentáció,eszközismertetők, - tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Orvosi felszerelések 📦
További CPV-kód: Echográf, ultrahangos és doppler képalkotó berendezések 📦
Gázterápiás és lélegeztetőkészülékek 📦
Monitorok 📦
Defibrillátor 📦
Sterilizáló-, fertőtlenítő- és egészségügyi eszközök 📦
Vér- és folyadékmelegítés 📦
Orvosi felszerelések 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Vegyes

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Egyéb
Ajánlatkérő neve: Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet
Postacím: Haller Utca 29. 38288
Postai irányítószám: 1096
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.gokvi.hu 🌏
E-mail: noemi.karba@gokvi.hu 📧
Telefon: +36 300993886 📞
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001882892022/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001882892022/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-13 📅
Benyújtási határidő: 2023-03-16 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 035-100350
HL-S szám: 35
További információk
A II.2.7. pontban meghatározott 1 hónap teljesítési határidő 30 naptári napban értendő. Főbb műszaki paraméterek: Elvárt paraméter Philips X7-2t compact xmátrix TEE vizsgálófej, vagy azzal egyenértékű eszköz 2-7 MHz frekvencia tartomány 2500 db kristály A megajánlott eszköz kompatibilis az ajánlatkérő által használt Philips Sparq és CX-50 készülékekkel.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Határozott időre kötött adás-vételi szerződés orvostechnológiai eszközök beszerzése az EFOP.5.2.6.-2020-00007 projektben keretében.
Részajánlat tételi lehetőség 7 részben lehetséges
Valamennyi rész vonatkozásában:
1.Egyenértékűség
AK a 321/2015. (X.30.) Kr. 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közb. tárgyának egyértelmű és közérthető
meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
Többet mutasson
2.Szerviz, karbantartás
Eladó(k) a leszállított termékek sikeres átadás-átvételét követően 12 hónap időtartam teljes körű jótállást vállal(nak). A jótállás időtartam alatt az Eladó(k) köteles(ek) a felhasználói kézikönyv/használati utasítás szerinti rendeltetésszerű használat során előállt hibás teljesítéséből adódó hibaelhárítást elvégezni, szervizszolgáltatásával Vevő rendelkezésére állni, továbbá a gyártó által előírt karbantartást elvégezni. A gyártó által előírt karbantartás alatt Vevő azt a megelőző szerviztevékenységet érti, mely a készülék üzemszerű, üzembiztos működését biztosítja és tartalmazza a kiszállás díját, a munkadíjat és a felhasznált anyagok költségét, valamint a fogyó-, kopó alkatrészek javításának, cseréjének költségét.
Többet mutasson
A jótállási kötelezettséget Eladónak mindig az adott telephelyen kell teljesíteni, azaz Vevő nem kötelezhető a termék Eladónak vagy kijelölt szakszervizbe való elküldésre, a termék szervizbe vagy javítás, karbantartás céljából bármely más helyszínre való esetleges szállítása Eladó feladata.
Többet mutasson
A jótállási idő alatt Eladónak 48 órán belül a javítást meg kell kezdenie, és 96 órán belül el kell végeznie. Amennyiben ez nem lehetséges, Eladó a termék hibájának kijavításáig csereeszközt köteles biztosítani.
A jótállási idő alatt, az Eladónak garantálnia kell ingyenesen a termékhez járó update-ket, amennyiben történik frissítés.
4. A szerződés teljesítésével kapcsolatos előírások
A szerződésszerű teljesítés ellenőrzésére jegyzőkönyvet vesznek fel. A termékek átadás - átvétele során felmerülő hibákat, hiányosságokat a Felek a jegyzőkönyvben rögzítik. Az átadott termékek hibásnak minősülnek, ha nem rendelkeznek az előírt meghatározott műszaki paraméterekkel vagy nem alkalmasak rendeltetésszerű használatra.
Többet mutasson
5. Átadás-átvételi eljárás során biztosítandó:
- Érvényes forgalomba hozatali engedély (gyártói megfelelőségi nyilatkozat,ahol releváns,CE megfelelőség értékelési tanúsítvány)
- üzembe helyezési, ill. (szükség esetén) próbaüzemi jegyzőkönyv
- Kezelőszemélyzet betanítását igazoló jegyzőkönyv
- Felhasználói kézikönyvek, használati utasítások, magyar nyelven, nyomtatott formában, és/vagy elektronikus formában.
- jótállási dokumentáció,eszközismertetők,
- tételes átadás-átvételi jegyzőkönyv
A rész elnevezése: Ultrahang vizsgálófej
A rész száma: 1
Rövid leírás:
PHILIPS Ultrasound ultrahangos készülékhez 2 db vizsgálófej beszerzése.
Az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülék, termék ajánlható!
Meg kell adni az ajánlott termék (és adott esetben) tartozékai nettó egység- és nettó összárát (a közbeszerzési dokumentumokban iratmintaként elérhetővé tett ártáblázat kitöltésével, amely a szakmai ajánlat része)
Szakmai ajánlat - Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban:
- Meg kell adni az ajánlott eszköz (és adott esetben) tartozékai pontos gyártóját, típusát, származási helyét.
- Az ajánlott eszköz ajánlott (teljesített) paramétereivel kitöltve kell benyújtani.
- Az „Beszerezni kívánt eszközök minimum követelményeit, és ajánlott (teljesített) paramétereit tartalmazó táblázatban” előírt
minimum követelmények (elvárt paraméterek) minimális szintjét az ajánlott termékeknek el kell érniük. Ennek való megfelelőséget
Ajánlattevő az általa ajánlott berendezésre vonatkozóan minden előírt funkció és számszerű paraméter ismertetésével (mellékelt
táblázatok kitöltésével) tanúsítsa! A táblázatban az „igen” megjegyzés mellett, az ajánlott (teljesített) paramétereket az ajánlott
termék pontos paramétereivel kitöltve kell benyújtani ahol ez releváns és az Ajánlatkérő ezt a táblázatban megjelölte!
- Az ajánlattétel nyelve: magyar.
- Ajánlattevőnek minden megajánlott rész vonatkozásában az ajánlatában csatolnia kell az adott részben megajánlott termék
tekintetében a termék(ek) gyártója, vagy a gyártó meghatalmazott képviselője - külföldi gyártó esetén a magyarországi forgalmazó -
által kiállított részletes, a termék(ek) műszaki paramétereit tartalmazó termékleírását, amely fényképpel ellátott. Ajánlatkérő felhívja
a figyelmet arra, hogy ezek hitelességét - nem megfelelőség gyanúja esetén - Ajánlatkérő felhívására gyártói hiteles nyilatkozattal
igazolni kell.
- (Ajánlatkérő gyártó alatt az orvostechnikai eszközökről szóló 4/2009. (III. 17.) EüM rendelet 4. § (1) bekezdés 12. pontjában
meghatározott természetes vagy jogi személyt érti.)
- Ajánlatkérő termékleírás alatt a termék funkcionális és műszaki paramétereit összefoglaló dokumentumot ért.
- A termékleírásoknak olyan részletezettséggel kell tartalmaznia a megajánlott termék tulajdonságait, hogy abból egyértelműen
megállapítható legyen valamennyi, a szakmai specifikációban előírt tulajdonság megléte. A termékleírás, fényképpel ellátott, amely
fénykép nem lehet illusztráció, azaz a megajánlott terméket kell ábrázolnia. Ajánlattevő ajánlata az adott részben a Kbt. 73. § (1)
bekezdés e) pontja szerinti érvénytelen, amennyiben a megajánlott termék(ek) a benyújtott termékleírás(ok) alapján nem felel meg a
szakmai specifikációban előírt tulajdonságok valamelyikének vagy a megfelelés nem megállapítható kétséget kizáróan.
-Valamennyi megajánlott eszköz vonatkozásában az orvostechnikai eszköz megfelelőségét az MDR, illetve az orvostechnikai
eszközökről szóló rendeletben előírt gyártói megfelelőségi nyilatkozattal ÉS - ha az orvostechnikai eszköz forgalomba hozatalához az
MDR (az orvostechnikai eszközökről, a 2001/83/EK irányelv, a 178/2002/EK rendelet és az 1223/2009/EK rendelet módosításáról,
valamint a 90/385/EGK és a 93/42/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2017. április 5-i (EU) 2017/745 európai
parlamenti és tanácsi rendelet) , illetve az orvostechnikai eszközökről szóló rendelet alapján szükséges - CE megfelelőség értékelési
tanúsítvánnyal köteles igazolni. (16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 9. § (2) bek)
Amennyiben a megajánlott termék nem tartozik azon eszközök közé, mely vonatkozásában kötelezettség a CE megfelelőség értékelési
tanúsítvány megléte, akkor azon termékek esetében csak a gyártói megfelelőségi nyilatkozatot (EC Conformity Declaration) kötelező
benyújtani.
A gyártói megfelelőségi nyilatkozatok (EC Conformity Declaration), CE tanúsítványok, termékismertetők fordítása elfogadott
ajánlattevő fordításában.
Ajánlatnak, ajánlati árnak tartalmaznia kell (adott esetben, ahol ez releváns):
- a közbeszerzési műszaki leírásban szereplő berendezés(ek) és rendeltetésszerű használathoz szükséges tartozékai ajánlati árát,
valamint a helyszínre szállításhoz szükséges szolgáltatások díját
- minden az üzembe helyezéshez és műszaki csatlakozásokhoz szükséges alkatrészt, tartozékot
- szerelési munkálatokat, csatlakoztatást-telepítést
- beüzemelést-beszabályozást, próbaüzemeltetést
- induló készletet, azaz a próbaüzemeltetéshez szükséges fogyóanyag mennyiséget (adott esetben, ezt ajánlatkérő a specifikációban
külön jelölte)
- az üzemeltető képviselőinek magyar nyelven történő betanítását, magyar nyelvű használati utasításokat,
- a szerződéskötést követően nem érvényesíthet(nek) Vevővel szemben többlet vételárat, többlet díjat - olyan többletbeszerzések,
többletmunkák után, amelyek a szerződésszerű teljesítéshez szükségesek -, arra hivatkozva, hogy az ár, szerződésben történt
meghatározása során azok felmerülésével nem kalkulált. Eladó(k) a termékekhez kapcsolódó, jótállás keretében ellátott gyártó által
előírt karbantartások keretében nem jogosult(ak) kiszállási díjat, anyagköltséget, munkadíjat, stb. felszámítani kötelezettségei
teljesítése esetén.
- A vételár továbbá tartalmaz minden, teljes körű teljesítéshez szükséges járulékos költséget: termékek helyszínre szállítását,
szerelési munkálatokat, műszaki csatlakozások kiépítését, beüzemelést-beszabályozást, próbaüzemeltetést (legfeljebb 3 nap), az
üzemeltető képviselőinek betanítását (1 alkalommal, osztályonként 5 fő (orvosok, asszisztensek) részére, 10-15 percben)
Időtartam: 1 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-5.2.6-20-2020-00007
További információk:
A II.2.7. pontban meghatározott 1 hónap teljesítési határidő 30 naptári napban értendő.
Főbb műszaki paraméterek:
Elvárt paraméter
Philips X7-2t compact xmátrix TEE vizsgálófej, vagy azzal egyenértékű eszköz
2-7 MHz frekvencia tartomány
2500 db kristály
A megajánlott eszköz kompatibilis az ajánlatkérő által használt Philips Sparq és CX-50 készülékekkel.
A rész elnevezése: MR kompatibilis lélegeztetőgép
A rész száma: 2
Rövid leírás: 1 db MR kompatibilis lélegeztetőgép beszerzése
További információk:
A lélegeztetőgépnek és minden tartozékának alkalmasnak kell lennie MRI-környezetben történő használatra, 1,5 és 3,0 Tesla MR szkennerekkel bizonyítottan biztonságos és teljes körűen tesztelt működéssel, legalább a 20 mTesla határvonalig.
Vizuális mágneses térjelző megjelenítő egységgel kell rendelkeznie a berendezés külső borításán, amely egyértelműen jelzi, a készülék milyen erős mágneses mezőben tartózkodik éppen, illetve a használata biztonságos-e.
Alkalmasnak kell lennie felnőtt, gyermek és újszülött betegek gépi lélegeztetésére.
Az MR-ben található központi gázellátással kompatibilis gázcsatlakozók, legalább 3 méter hosszú, színkódolt gáztömlők a lélegeztetőgép oxigén és a levegőellátásának biztosítására
Alacsony mágnesességű anyagból készült, MRI-környezetben való használatra jóváhagyott kocsira szerelt kivitel, automatikusan záródó fogantyúval, amely a kerekeket reteszeli, amint a felhasználó keze elhagyja a fogantyút.
Készülék részét képező színes, érintőképernyős kijelzőpanel
A lélegeztetőgép minden része fertőtleníthető/sterilizálható legyen a betegek közötti kórokozó átvitel megelőzésére
Teljes mértékben magyar nyelvű felhasználói felület és kezelési útmutató
Magyarországi szervízháttér, 0-24 órás elérhetőséggel
Meghibásodás esetén 24 órán belül cseregép biztosítása a garancia teljes időtartama alatt
Lélegeztetési módok:
Áramlásvezérelt
Nyomásvezérelt
Nyomásvezérelt, volumengaranciával
SIMV (supported intermittent mandatory ventillation)üzemmód minden kontrollált lélegeztetési módhoz, adaptálható nyomástámogatással, áramlástriggerrel
Nyomástámogatott/folyamatos kilégzésvégi nyomás(CPAP) lélegeztetés
Nem invazív (NIV) nyomásszabályozás és nyomástámogatás automatikus szivárgáskompenzációval
Lélegeztetési paraméterek
Tidal volumen 10 - 1500 ml között
légzésszám állítás legalább 5 - 60 légvétel/perc között
Belégzési idő: kilégzési idő aránya 1:10-től 4:1-ig
Belélegzett oxigén koncentráció (FiO2): 21-100%
Belégzési és kilégzési tartási manőver
100% O2 manőver
A páciens leválasztásának/újracsatlakozásának automatikus észlelése
Pozitív kilégzés végi nyomás (PEEP) 0 - 30 vízcm között
Monitorozott paraméterek (állítható riasztási határokkal)
Kilégzési/belégzési tidal volumen
Kilégzési/belégzési percvolumen
Beállított légzési frekvencia/ spontán légzésszám
Belégzési oxigén koncentráció
Légúti csúcsnyomás
Pozitív kilégzés végi nyomás (PEEP)
Technikai riasztások
Gázellátás megszűnése egyetlen gázüzemi kapacitással
Páciens kapcsolat megszakadása
Az áramellátás elvesztése
Lemerülő akkumulátor
A rész elnevezése: MR kompatibilis betegőrző monitor
A rész száma: 3
Rövid leírás: 1 db MR kompatibilis betegőrző monitor beszerzése
További információk:
Elvárt paraméter Minimum követelmény
Kijelző Színes érintőképernyő
MR kompatibilitás A monitornak és minden tartozékának alkalmasnak kell lennie MRI-környezetben történő használatra, 1,5 és 3,0 Tesla MR szkennerekkel bizonyítottan biztonságos és teljeskörűen tesztelt működéssel, legalább az 50 mTesla határvonalig.
Akkumulátoros üzemmód Igen
Akkumulátoros üzemidő min. 8 óra
Egyidejűleg min 4 független görbe Igen
Egyidejűleg min. 5 független paraméter Igen
Grafikus és táblázatos trendek Igen
360 fokban látható riasztást jelző lámpa Igen
Gurulásgátlóval biztosított MR környezeti használatra jóváhagyott állvány Igen
Vizuális mágneses térjelző megjelenítő egységgel kell rendelkeznie, amely egyértelműen jelzi, a készülék milyen erős mágneses mezőben tartózkodik éppen, illetve a használata biztonságos-e.
Igen
Vezetéknélküli EKG mérés Igen
EKG elvezetések I, II, III, AVR, AVL, AVF
Vezetéknélküli EKG modul akkumulátor idő min. 8 óra
EKG kimenet Igen
Vezetéknélküli SpO2 mérés Igen
Vezetéknélküli SpO2 modul akkumulátor idő min. 8 óra
Pulzusszám mérése Igen
Mandzsettás vérnyomás mérés Igen
Manuális és periodikus automata mérés indítás Igen
Légzésszám mérés Igen
Mellékáramú CO2 mérés Igen
2 csatornás invazív nyomás mérés Igen
Felnőtt EKG, SpO2, NIBP szerelékek Igen
Gyermek EKG, SpO2, NIBP szerelékek Igen
Újszülött EKG, SpO2, NIBP szerelékek Igen
Orrszondás és tubushoz csatlakoztatható kapnográf mintavételi szerelékek minden korosztályra Igen
A rész elnevezése: Defibrillátor
A rész száma: 4
Rövid leírás: 2 db defibrillátor beszerzése
További információk:
EKG monitor Igen
Szinkron és aszinkron mód Igen
Manuális és automata mód Igen
Bifázisos hullám forma a defibrilláláskor Igen
2-200 J energia leadása Igen
A kis energia tartományokban, 2, 3, 5, 7, 10 és 20 Joule választási lehetőség Igen
Beépített akkumulátor Igen
Akkumulátor módban minimum 50 x 200 J energia leadása Igen
Tartozékok:
- 5 csatornás EKG kábel
- 1 db externál Defibrillátor paddle
- 1 db. internal paddles adapter Igen
Mérete:
- szélessége maximum 38 cm.
- magassága maximum 21 cm (az externál Defibrillátor lapátokkal együtt)
- mélysége maximum 33 cm. Igen
A készülék kompatibilis a Philips CG típusú internal defibrillátor paddlesekkel Igen/Nem
Amennyiben a készülék nem kompatibilis, akkor az ajánlatnak tartalmaznia kell 10 db 7-8 cm-es átmérőjű és 5 db 5-6 cm-es átmérőjű belső defibrillátor lapátot (internal paddles), amelynek árát a megajánlott vételárnak tartalmaznia kell.
A rész elnevezése: Ágytálmosó-fertőtlenítő berendezés
A rész száma: 5
Rövid leírás: 1 db ágytálmosó-fertőtlenítő berendezés
További információk:
Maximális külső méretek; szél.:600 x mély.:630 x mag.:1290 mm +/- 10 mm Igen
Masszív, stabil rozsdamentes vázszerkezet és mosókamra Igen
Mosókamra minimális méretei: szél.:480 x mély.:360 x mag.:640 mm Igen
Lehajtható rácspolc egyéb ápolási eszközök számára, 2db tartó ágytálak részére Igen
Minimum 4db mosófúvóka Igen
Beépített gőzgenerátor Igen
Nagyteljesítményű keringtető vízpumpa (min. 600liter/ óra) Igen
Működési fázis kijelző Igen
Ciklus és fázis információk Igen
Program végét jelző világítás Igen
Hibajelző hang vagy fény Igen
Egyedi igényekre szabható programok Igen
Minimum 3db. forgó és minimum 8db fix mosófúvóka Igen
Integrált automatikus mosószer adagoló rendszer Igen
Túlfűtési elleni védelem Igen
Meleg és hidegvíz csatlakozás Igen
Állítható magasságú lábak Igen
A rész elnevezése: Vérmelegítő
A rész száma: 6
Rövid leírás: 1 db vérmelegítő berendezés beszerzése
További információk:
Infúzió Igen
Vérátömlesztés és vérkészítmények Igen
Folyamatos önellenőrzések, 24 órás folyamatos működés Igen
Kettős független túlmelegedés elleni védelem és automatikus kikapcsolás Igen
Két csatorna kombinálható a melegedési kapacitás növelése érdekében Igen
Előny
Digitális kijelző: beállítási hőmérséklet, tényleges hőmérséklet, fűtési idő, hibahelyzet Igen
Beállítható hőmérséklet: min. 33 celsius fok, max 42 celsius fok Igen
Folyamatos működésre alkalmas Igen
Hőmérséklet pontosság:+/- 1 celsius fok Igen
Alacsony hőmérséklet riasztás 32 celsius foktól Igen
Súly min 2 kg max 3 kg (kg) Előny a kisebb
Méret javaslat max: 230mmx200mmx300mm Igen
A rész elnevezése: ACT mérő készülék
A rész száma: 7
Rövid leírás: 4 db ACT mérő készülék beszerzése
További információk:
Kifejezetten ACT mérésre, vagy arra is tervezett célgép, CE minősítéssel
Akkumulátoros üzemmód
Mért adatok visszakereshető rögzítése
CE jelzésű, teljes nem citrátos vérrel, kaolin vagy celite aktivátorral működő HR (high-range=magas tartomány) ACT mérőcsövek zavartalan magyarországi ellátásnak biztosítottsága
Az egyszeri vizsgálathoz szükséges vérmennyiség nem több, mint 0,5 ml
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely: 1096 Budapest, Haller utca 29.

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Valamennyi rész vonatkozásában
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bek szerinti kizáró okok bármelyike fennáll.
A Kbt. 74. § (1) b) szerint ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:
Az ajánlattevőnek az ajánlatában, ajánlatának benyújtásakor a 321/2015. (X. 30.) Kr. II. fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének, hatálya alá, és emellett megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (1) bek alapján az ajánlattevőknek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bek-nek hatálya alá.
A Kbt. 67. § (4) bek alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. §. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. (EKR rendszerben űrlapon) Folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról az EKR rendszerben űrlapon nyilatkozatot kell benyújtani (nemleges nyilatkozat benyújtása is kötelező).
Többet mutasson
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő az ajánlathoz, köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevő, nyilatkozata, amely a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa nevének és lakóhelyének bemutatását tartalmazza; ha a gazdasági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. .(EKR rendszerben űrlapon) A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontja tekintetében az ajánlattevő nyilatkozata arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik; ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő azt nyilatkozatban megnevezi (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn. (EKR rendszerben űrlapon) Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Az alkalmasság igazolásában részt vevő
Többet mutasson
alvállalkozó tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával az ajánlattevő eleget tesz a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozati kötelezettségének.
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be.
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A 321/2015. (X. 30.) Kr1. § (2) bek alapján az Ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Kr III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
Többet mutasson
A 321/2015. (X. 30.) Kr 1. § (7) bek alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi
Többet mutasson
Azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §-ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 8- 11. §-ban foglalt egyéb igazolási módok helyett.
Többet mutasson
Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. § (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek:
Valamennyi rész vonatkozásában
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Kr. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Többet mutasson
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (1) bek. a) pontja, és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelmények való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) és (11a) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
Többet mutasson
Igazolási mód:
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 (három) évben befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett legjelentősebb referenciájának (szállítás és/vagy adás-vétel) ismertetését külön nyilatkozatban/igazolásban.
Többet mutasson
A referencia nyilatkozatnak/igazolásnak tartalmaznia kell a 321/2015. (X. 30.) Kr. 22. §. szerint:
- a Szerződést kötő másik fél megnevezését, címét, továbbá a referenciát adó személy nevét és telefonszámát
, szerződés tárgyát, és mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági
minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen)
- teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal) továbbá, nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
321/2015. (X. 30.) Kr. 21. § (1) bek. a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Többet mutasson
Ha megjelölt szerződés teljesítése során az alkalmassági minimumkövetelményt igazoló fél konzorciumi tagként, vagy alvállalkozóként vett részt, úgy az ellátott feladat(ok) tárgya, százalékos aránya és ennek, vagy ezek nettó ellenértéke is meghatározandó, ugyanis AK ezeket fogja figyelembe venni az ajánlatok elbírálása során. Közös ajánlattevőként vagy projekttársaság tagjaként történő teljesítés esetén a saját teljesítés értéke, vagy az ellenszolgáltatás nettó összegének % -a is megjelölendő.
Többet mutasson
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban, ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. (Kbt. 65. § (7) bek szerint)
Többet mutasson
A Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke e bekezdésekben foglaltaknak megfelel. (Kbt. 65. § (9) bek.)
Többet mutasson
Nem használhatja fel a gazdasági szereplő alkalmassága igazolására azokat az adatokat, amelyek felhasználására jogutódlás eredményeként - a jogelőd Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti bevonása nélkül - maga lenne jogosult, ha a jogelőd gazdasági szereplő tekintetében az eljárásban alkalmazandó valamely kizáró ok fennáll, vagy - ha a jogelőd megszűnt - megszűnése hiányában fennállna.
Többet mutasson
A gazdasági szereplő ebben az esetben is élhet a 64. § szerinti lehetőséggel és felhasználhatja a jogelődnek az alkalmasság igazolására szolgáló adatait, ha a korábban felmerült kizáró okkal összefüggésben igazolja megbízhatóságát.
Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított maximum 72 hónapban megkezdett, és 36 hónapban befejezett, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített olyan referenciával, amely az alábbi szállítást és/vagy adás-vételt tartalmazta:
Többet mutasson
1. rész tekintetében legalább 1 db ultrahang
2. rész tekintetében legalább 1 db lélegeztetőgép
3. rész tekintetében legalább 1 db betegőrző monitor
4. rész tekintetében legalább 1 db defibrillátor
5. rész tekintetében legalább 1 db ágytálmosó-fertőtlenítő berendezés
6. rész tekintetében legalább 1 db vérmelegítő berendezés
7. rész tekintetében legalább 1 db act mérő készülék
szállítására vonatkozott.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
VALAMENNYI RÉSZ VONATKOZÁSÁBAN:
Eladó(k) a szerződés teljesítése során a műszaki leírásban foglalt és meghatározott műszaki követelményekkel rendelkező termékek szolgáltatására köteles(ek). A Szerződés akkor tekinthető teljesítettnek, ha az Eladó(k) által szolgáltatott termékek teljes körűen megfelelnek a műszaki leírásban, valamint az Eladó(k) ajánlatában meghatározottaknak.
Többet mutasson
Vevő a teljesítési határidőig leszállított - illetve üzembe helyezett és betanított - termékek átadását és a kapcsolódó szolgáltatások teljesítését Megrendelő az Eladónak írásban igazolja teljesítésigazolás kiállításával, a teljesítését követő 8 napon belül.
Többet mutasson
A számlázás, kifizetés pénzneme: HUF.
A kifizetés teljesítése a Vevő által elfogadott teljesítést követően az Eladó(k) által szabályszerűen kiállított számla alapján, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bek-iben foglaltak szerint, a számla kézhezvételétől számított 30 (harminc) naptári napon belül átutalás útján történik. A kifizetés során a Kbt. 135. § (1), (4), (6) bek-i szerint kell eljárni.
Többet mutasson
Amennyiben a benyújtott számlákat a Vevő tartalmi meg nem felelés miatt visszautasítja, az Eladó(k) köteles(ek) azt megfelelő tartalommal ismét benyújtani. A fenti hiánypótlás miatti késedelmes fizetésből eredő kártérítési, kártalanítási vagy késedelmi kamatfizetési kötelezettség nem terheli a Vevőt
Többet mutasson
Fizetési késedelem esetén Vevő a Ptk. 6:155. §-ában foglaltak szerinti késedelmi kamat megfizetésére köteles.
Ha Eladó(k) olyan okból, melyért felelős(ek), megszegi(k) a Szerződést, és a meghatározott teljesítési határidőhöz képest késedelmesen teljesít(enek), a Vevőnek kötbérfizetési kötelezettséggel tartozik(nak). Az Eladó(k) által fizetendő kötbér mértéke minden késedelmes naptári nap után a késedelmes teljesítéssel érintett, szerződés szerinti nettó ellenszolgáltatás 1%-a/késedelmes nap. A késedelmi kötbér maximális mértéke a késedelmes teljesítéssel érintett, szerződés szerinti nettó ellenszolgáltatás 15 %-a. Vevő jogosult a szerződéstől elállni vagy azt felmondani amennyiben a késedelmi kötbér eléri a meghatározott maximum értéket.
Többet mutasson
Eladó hibás teljesítés esetén kötbér fizetésére köteles, amennyiben Vevő szavatossági igényt nem érvényesít, továbbá a hibás teljesítés olyan okra vezethető vissza, amelyért Eladó felelős, és Eladó a szerződésszegésért a Ptk. 6:142. §-ában foglaltak szerint magát kimenteni nem tudja. Mértéke: 25%, alapja a minőségi hibával érintett termékekre eső nettó ellenérték.
Többet mutasson
Amennyiben a szerződés teljesítése - olyan okból, amelyért Eladó(k) felelős(ek) - meghiúsul, úgy Eladó(k) teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbért köteles(ek) fizetni Vevőnek. A teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér alapja a teljes nettó vételár, mértéke 30%. A Ptk. 6:187. § (1) bekezdése szerint a teljesítés elmaradása esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja.
Többet mutasson
Jótállási idő: 12 hónap. A jótállási idő alatt Eladónak 48 órán belül a javítást meg kell kezdeni, és 96 órán belül el kell végezni.
Amennyiben ez nem lehetséges, Eladó a termék hibájának kijavításáig csereeszközt köteles biztosítani.
A szerződéskötést követően nem érvényesíthet(nek) Vevővel szemben többlet vételárat, többlet díjat - olyan többletbeszerzések, többletmunkák után, amelyek a szerződésszerű teljesítéshez szükségesek -, arra hivatkozva, hogy az ár, szerződésben történt meghatározása során azok felmerülésével nem kalkulált. Nyertes ajánlattevő(k) a termékekhez kapcsolódó, jótállás keretében ellátott gyártó által előírt karbantartások keretében nem jogosult(ak) kiszállási díjat, anyagköltséget, munkadíjat, stb. felszámítani kötelezettségei teljesítése esetén.
Többet mutasson
Támogatás intenzitása: 100 000000 %. Finanszírozás módja: utófinanszírozás.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 14:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-03-16 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 16:00
Hely: www.ekr.gov.hu
További információk:
Az ajánlatok bontásáról az EKR készít jegyzőkönyvet és az Ajánlatkérő az EKR-en keresztül küldi meg azt az Ajánlattevőknek a Kbt. 68. § (1) bekezdése szerint. A bontási eljárás a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. 15-17. §-a alapján történik.
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Két csatorna kombinálható a melegedési kapacitás növelése érdekében (igen/nem) megléte előny
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Súly min 2 kg, max 3 kg (előny a kisebb)
Ár (súlyozás): 80

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15315386243
Más típusú ajánlatkérő: költségvetési szerv
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Karba Noémi
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001882892022/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt.,valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
2. Ajánlatkérő a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (3) bek. szerint a Kbt. 76. § (6) bekezdés a) pontja szerinti, a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját alkalmazza.Ajánlatkérő a 6. rész tekintetében a legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempontrendszert alkalmazza.
Többet mutasson
3. Az eljárásban való részvételt ajánlatkérő nem köti ajánlati biztosíték nyújtásához.
4. Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8)-(9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel valósítsa meg.
Többet mutasson
5. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlatban nem kell megjelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részeit, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat (Kbt. 66. § (6) bek).
Többet mutasson
6. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bek).
7. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
8. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésben foglalt korlátozást nem alkalmazza a hiánypótlás során.
10. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott napban megjelölt időtartam 60 naptári napként értelmezendő.
11. Ajánlattevőnek (és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más félnek), az alábbi dokumentumokat kell az ajánlathoz csatolni:
Ajánlattevőnek az EKR rendszerben a következő űrlapokat kell kitöltenie:
Gazdasági szereplő adatai
Kbt. 66. § (5) szerinti felolvasólap a Kbt. 68 § (4) szerinti adatokkal
NYILATKOZAT a Kbt. 66. § (2) bekezdés szerint
NYILATKOZAT kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében
NYILATKOZAT a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében
NYILATKOZAT a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról nyilatkozat (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)
NYILATKOZAT Kbt. 65. § (7) bek. (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)
NYILATKOZAT üzleti titokról (nemleges nyilatkozatot is be kell nyújtani)
Nyilatkozat fordításról (nem kötelező, csak ha az adott eset fennáll)
Nyilatkozat az orosz ukrán háború miatt a közbeszerzéseket érintő uniós szankciókról szóló közlemény 1. számú mellékletében foglalt nyilatkozatminta alapján
Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum
További benyújtandó dokumentumok:
Szakmai ajánlat a II.2.4. pont szerint
Közös ajánlattétel esetén, közös ajánlattevők megnevezését kérjük EKR-ben nyilatkozaton, és egymás közötti jogviszonyát tanúsító együttműködési megállapodást (szerződést).
A kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti, szerződésben vagy előszerződésben, vagy más formába foglalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot (adott esetben).
Képviselet igazolása:
- az ajánlatot aláíró(k) közjegyző által hitelesített aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírásmintáját, azzal a kiegészítéssel, hogy
- külföldi illetőségű ajánlattevő esetén az ennek megfeleltethető dokumentumot (amennyiben ilyen dokumentum az adott országban nem ismert, teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy ügyvéd /kamarai jogtanácsos által ellenjegyzett/közjegyző előtt tett okiratba foglalt aláírás-minta);
Többet mutasson
- egyéni vállalkozó, vagy természetes személy ajánlattevő/alkalmasságot igazoló szervezet (személy) kapcsán Ajánlatkérő elfogadja a teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt aláírás-mintát A cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást,
Többet mutasson
További részletes információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
12. Amennyiben ajánlattevő nyújtott be olyan dokumentumot, mely nem magyar nyelven került benyújtásra, és csatolta a fordítást is, nyilatkoznia szükséges az EKR rendszerben arról,hogy a benyújtott fordítás(ok) a benyújtott idegen nyelvű dokumentum(ok) fordítását tartalmazzá(k), annak tartalmáért felelősséget vállal.
Többet mutasson
13. FAKSZ: dr. Király Róbert ( lajstromszám: 00435)
14. Értékelés módszere abban az esetben, ahol az ár kerül értékelésre: fordított arányosítás, 6. rész súly értékelési szempontja esetében arányosítás, ahol tulajdonság megléte előny: pontkiosztás a Közbeszerzési Értesítő 2020. évi 60. számában (kibocsátás dátuma: 2020.03.25.) megjelent, "A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról" elnevezésű hatályos útmutatója alapján adható pontszám: 0-10
Többet mutasson
15. Előzetes piaci konzultáció lefolytatásra került EKR001538852022 számon.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 035-100350 (2023-02-13)
További információk (2023-03-16)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-16 📅
Benyújtási határidő: 2023-03-23 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-21 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 057-168610
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 035-100350
HL-S szám: 57
További információk
A közbeszerzési dokumentumok is módosításra kerülnek
Forrás: OJS 2023/S 057-168610 (2023-03-16)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-08-29)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 61 211 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-08-29 📅
Közzététel dátuma: 2023-09-01 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 168-526872
HL-S szám: 168
További információk
4 - Defibrillátor számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra: ● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].; Jelen rész eredménytelen a Kbt. 75.§ (1) b) pontja alapján arra tekintettel, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.; 5 - Ágytálmosó-fertőtlenítő berendezés számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra: ● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].; Eredménytelen a Kbt. 75.§ (1) b) pontja alapján arra tekintettel, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.; 1.rész BLUEMED Kft., Magyarország 2091 Etyek, Liliom Köz 2. 14570692207 NYERTES 2.rész Anamed Kft., Magyarország 1144 Budapest, Kőszeg Utca 29. 10737956242 NYERTES 3.rész Amerikai-Magyar Import Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 2800Tatabánya, Réti Utca 166. Fsz. 1. 10465682211 NYERTES Bluemed Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2091 Etyek, Liliom Köz 2. 26231208207 4.rész Bluemed Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2091 Etyek, Liliom Köz 2. 26231208207 5.rész Medi-Tervill Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1048 Budapest, Hargita Utca 1. fsz. 2. 10664506241 6. rész Medirex Next Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1142 Budapest, Szatmár Utca 46/a. 28996116242 NYERTES 7.rész Biomedica Hungaria Orvostechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság, 1143 Budapest, Hungária Krt. 128-132. 10658415242 NYERTES Create Innovate Deliver Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Magyarország 9327 Rábasebes, Széchenyi Utca 4. 25556175208
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-30 📅
Név: BLUEMED Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14570692207
Postacím: Liliom Köz 2
Postai város: Etyek
Postai irányítószám: 2091
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 23804030 📞
E-mail: papai.viktoria@bluemed.hu 📧
Ország: Fejér 🏙️
Internetcím: http://www.bluemed.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 17 440 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-23 📅
Név: Anamed Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10737956242
Postacím: Kőszeg Utca 29.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1144
Telefon: +36 12209236 📞
E-mail: kozbeszerzes@anamed.hu 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: http://www.anamed.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 12 377 000 HUF 💰
Név: Amerikai-Magyar Import Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10465682211
Postacím: Réti Utca 166. Fsz. 1.
Postai város: Tatabánya
Postai irányítószám: 2800
Telefon: +36 34316756 📞
E-mail: petra@amikkft.hu 📧
Internetcím: http://www.amikkft.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 16 524 000 HUF 💰
Név: Medirex Next Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 28996116242
Postacím: Szatmár Utca 46/a.
Postai irányítószám: 1142
Telefon: +36 14444400 📞
E-mail: info@medirexnext.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 550 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-06-15 📅
Név: Biomedica Hungaria Orvostechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10658415242
Postacím: Hungária Krt. 128-132.
Postai irányítószám: 1143
Telefon: +36 12253850 📞
E-mail: gyorgyi.sulyok@bmgrp.hu 📧
Internetcím: http://www.bmgrp.hu 🌏
A beszerzés teljes értéke: 14 320 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
2

Hivatkozás
További információk
4 - Defibrillátor számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be [Kbt. 75. § (1) bekezdés b) pont].;
Jelen rész eredménytelen a Kbt. 75.§ (1) b) pontja alapján arra tekintettel, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.;
5 - Ágytálmosó-fertőtlenítő berendezés számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
Eredménytelen a Kbt. 75.§ (1) b) pontja alapján arra tekintettel, hogy kizárólag érvénytelen ajánlatot nyújtottak be.;
1.rész
BLUEMED Kft., Magyarország 2091 Etyek, Liliom Köz 2. 14570692207 NYERTES
2.rész
Anamed Kft., Magyarország 1144 Budapest, Kőszeg Utca 29. 10737956242 NYERTES
3.rész
Amerikai-Magyar Import Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 2800Tatabánya, Réti Utca 166. Fsz. 1. 10465682211 NYERTES
Bluemed Plusz Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 2091 Etyek, Liliom Köz 2. 26231208207
4.rész
5.rész
Medi-Tervill Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1048 Budapest, Hargita Utca 1. fsz. 2.
10664506241
6. rész
Medirex Next Korlátolt Felelősségű Társaság, Magyarország 1142 Budapest, Szatmár Utca 46/a. 28996116242 NYERTES
7.rész
Biomedica Hungaria Orvostechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság, 1143 Budapest, Hungária Krt. 128-132. 10658415242 NYERTES
Create Innovate Deliver Hungary Zártkörűen Működő Részvénytársaság, Magyarország 9327 Rábasebes, Széchenyi Utca 4. 25556175208

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: Kbt. 148.§ szerint
Forrás: OJS 2023/S 168-526872 (2023-08-29)