Közbringa infrastrukt. fejl. a III., XIII. ker-ben

BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság

A budapesti közbringa-rendszerhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése a III. és XIII. kerületben összesen hat részben (1-6. rész: „A”-„F” részben az alábbiak szerint:
- A-rész: 13. kerületi beavatkozások (kivéve bringasztráda és kerékpártámaszok)
- B-rész: 2-3. kerületi beavatkozások a következő részeken - Árpád fejedelem útja (Elvis Presley park is), Flórián tér, Tavasz utca, Szépvölgyi út, Vörösvári út
- C-rész: 13. kerületi bringasztráda a Lehel tér és Dózsa György út között
- D-rész: 3. kerületi beavatkozások a Vörösvári úttól északra eső szakaszok
- E-rész: 3. kerületi beavatkozások Belső-Óbudán (Vörösvári úttól délre eső szakaszok)
- F-rész: 3. és 13. kerületi kerékpártámaszok
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, mely szerint: ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza.
Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolnia külön nyilatkozattal, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát.
A részletes feladatleírást a Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: KD) műszaki leírása tartalmazza.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-02-21. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-01-16.

Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-01-16 Ajánlati felhívás
2023-02-16 További információk
2023-02-27 További információk
2023-03-09 További információk
2023-03-16 További információk
2023-03-24 További információk
2023-03-31 További információk
2023-07-24 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-01-16)
Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: BKK Budapesti Közlekedési Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23028966444
Postacím: Rumbach Sebestyén Utca 19-21.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1075
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó személy: Fekete Tímea
Telefon: +36 307741256 📞
E-mail: kozbeszerzes@bkk.hu 📧
Fax: +36 12351044 📠
Régió: Budapest 🏙️
URL: https://bkk.hu 🌏
A vevő profiljának címe: https://bkk.hu 🌏
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001969702022/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001969702022/reszletek 🌏

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Közbringa infrastrukt. fejl. a III., XIII. ker-ben EKR001969702022
Termékek/szolgáltatások: Kerékpárút építése 📦
Rövid leírás:
“A budapesti közbringa-rendszerhez kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése a III. és XIII. kerületben összesen hat részben (1-6. rész: „A”-„F” részben az...”    Többet mutasson
Információk a tételekről
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók

1️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: A/ 13. kerületi beavatkozások
Cím
Tétel azonosító száma: 1
Leírás
További termékek/szolgáltatások: Közút építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Közúton folyó munkák 📦
További termékek/szolgáltatások: Kerékpárút építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Útburkolati jelek festése 📦
További termékek/szolgáltatások: Útburkolat építése 📦
További termékek/szolgáltatások: Útjelző tábla szerelése 📦
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Budapest XIII. kerület, pontos helyszínek kerületen belül a műszaki leírásban részletezve”
A beszerzés leírása:
“13. kerületi beavatkozások (kivéve bringasztráda és kerékpártámaszok) Főbb feladatok: A kivitelezési csomag tervezett beavatkozási területe a Szent István...”    Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Többlet jótállás időtartama (min. 0 max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név):
“3. Az M2. pontban meghatározott alkalmassági követelményre bemutatott szakembernek az alkalmassági minimumkövetelményen felüli többlet szakmai tapasztalata...”    Többet mutasson
Ár (súlyozás): 70
A szerződés, keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer időtartama
Leírás
Időtartam: 122
A közbeszerzés hatálya
Tájékoztatás az európai uniós alapokról: VEKOP-5.3.1-15-2020-00017
Leírás
További információk:
“Értékelés módszere: Egyösszegű nettó ajánlati ár részszempont esetén fordított arányosítás, a 2-3. részszempontok esetén egyenes arányosítás. Értékelés...”    Többet mutasson

2️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: B/ 2-3. kerületi beavatkozások
Cím
Tétel azonosító száma: 2
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Budapest II. és III. kerület, pontos helyszínek kerületen belül a műszaki leírásban részletezve”
A beszerzés leírása:
“2-3. kerületi beavatkozások a következő részeken - Árpád fejedelem útja (Elvis Presley park is), Flórián tér, Tavasz utca, Szépvölgyi út, Vörösvári út Főbb...”    Többet mutasson
További információk:
“Értékelés módszere: Egyösszegű nettó ajánlati ár részszempont esetén fordított arányosítás, a 2-3. részszempontok esetén egyenes arányosítás. Értékelés...”    Többet mutasson

3️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: C/ 13. ker. bringasztráda a Lehel és Dózsa között
Cím
Tétel azonosító száma: 3
Leírás
A beszerzés leírása:
“13. kerületi bringasztráda a Lehel tér és Dózsa György út között Főbb feladatok: A csomagban a kivitelezési feladat a Váci út mentén, ún. bringasztráda...”    Többet mutasson

4️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: D/ 3. ker. a Vörösvári úttól északra eső szakaszok
Cím
Tétel azonosító száma: 4
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Budapest III. kerület, pontos helyszínek kerületen belül a műszaki leírásban részletezve”
A beszerzés leírása:
“3. kerületi beavatkozások a Vörösvári úttól északra eső szakaszok Főbb feladatok: Ebben a csomagban Budapest III. kerületében, túlnyomórészt a Vörösvári...”    Többet mutasson

5️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: E/ 3. kerületi beavatkozások Belső-Óbudán
Cím
Tétel azonosító száma: 5
Leírás
A beszerzés leírása:
“3. kerületi beavatkozások Belső-Óbudán (Vörösvári úttól délre eső szakaszok) Főbb feladatok: A tervezett beavatkozások a III. kerületben, a túlnyomórészt a...”    Többet mutasson

6️⃣
A közbeszerzés hatálya
Cím: F/ 3. és 13. kerületi kerékpártámaszok
Cím
Tétel azonosító száma: 6
Leírás
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Budapest III. és XIII. kerület, pontos helyszínek kerületen belül a műszaki leírásban részletezve”
A beszerzés leírása:
“3. és 13. kerületi kerékpártámaszok Főbb feladatok: A fejlesztési csomagban a feladat kerékpártámaszok telepítése a teljes projektterületen. A megfelelő...”    Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Az eljárás valamennyi része tekintetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában az olyan...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Az eljárás valamennyi része tekintetében: A Kbt. 67. § (1)-(2) bek és 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján ajánlattevőnek - adott esetben...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
Részvételi feltételek (műszaki és szakmai alkalmasság):
“M.1.: Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 60 hónapban befejezett, de...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az eljárás valamennyi része tekintetében: Ajánlatkérő az alábbiakban jelöli meg a közbeszerzési eljárás eredményeként létrejövő szerződéstervezetben...”    Többet mutasson
A szerződés teljesítéséért felelős személyzetre vonatkozó információk
Kötelezettség a szerződés teljesítésére kijelölt személyzet nevének és szakmai képesítésének feltüntetésére

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-02-21 10:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-02-21 12:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § szerint, valamint a Kbt. 68. § előírásainak megfelelően kerül sor.”

Kiegészítő információk
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
További információk

“1. Részletes szabályok a KD-ban, melyet AK az EKR-ben tesz közzé gazd.szer.-nek. 2. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148 §-a szerint. A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határideje tekintetében a Kbt. 148. § (3)-(5) bekezdések az irányadók. VI.3. folytatása: 18....”    Többet mutasson
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 015-036259 (2023-01-16)
További információk (2023-02-16)

Kiegészítő információk
Az eredeti értesítés hivatkozási száma
A Hivatalos Lapban megjelent közlemény száma S: 2023/S 015-036259

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-02-21 📅
Idő: 10:00
Új érték
Dátum: 2023-03-07 📅
Idő: 10:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-02-21 📅
Idő: 12:00
Új érték
Dátum: 2023-03-07 📅
Idő: 12:00
Egyéb kiegészítő információk

“Ajánlatkérő a Kbt. 52.§ (4) bekezdés a) pontjára tekintettel az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja.”
Forrás: OJS 2023/S 037-108913 (2023-02-16)
További információk (2023-02-27)

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-03-07 📅
Idő: 10:00
Új érték
Dátum: 2023-03-13 📅
Idő: 10:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-03-07 📅
Idő: 12:00
Új érték
Dátum: 2023-03-13 📅
Idő: 12:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: VI.3
A módosítandó szöveg helye: További információk:
Régi érték
Szöveg:
“1. Részletes szabályok a KD-ban, melyet AK az EKR-ben tesz közzé gazd.szer.-nek. 2. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik...”    Többet mutasson
Új érték
Szöveg:
“1. Részletes szabályok a KD-ban, melyet AK az EKR-ben tesz közzé gazd.szer.-nek. 2. Az eljárásban azok a gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot, akik...”    Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk

“Az 1. sz. korrigendum megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2023.02.21. napján 2023/S 037-108913 iktatószámon. Ajánlatkérő a Kbt. 52.§ (4) bekezdés...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 045-132837 (2023-02-27)
További információk (2023-03-09)

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-03-13 📅
Idő: 10:00
Új érték
Dátum: 2023-03-20 📅
Idő: 10:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-03-13 📅
Idő: 12:00
Új érték
Dátum: 2023-03-20 📅
Idő: 12:00
Egyéb kiegészítő információk

“Az 1. sz. korrigendum megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2023.02.21. napján 2023/S 037-108913 iktatószámon. A 2. sz. korrigendum megjelent az...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 052-152835 (2023-03-09)
További információk (2023-03-16)

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-03-20 📅
Idő: 10:00
Új érték
Dátum: 2023-03-30 📅
Idő: 10:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-03-20 📅
Idő: 12:00
Új érték
Dátum: 2023-03-30 📅
Idő: 12:00
Egyéb kiegészítő információk

“Az 1. sz. korrigendum megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2023.02.21. napján 2023/S 037-108913 iktatószámon. A 2. sz. korrigendum megjelent az...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 057-168406 (2023-03-16)
További információk (2023-03-24)

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-03-30 📅
Idő: 10:00
Új érték
Dátum: 2023-04-06 📅
Idő: 15:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-03-30 📅
Idő: 12:00
Új érték
Dátum: 2023-04-06 📅
Idő: 17:00
Egyéb kiegészítő információk

“Az 1. sz. korrigendum megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2023.02.21. napján 2023/S 037-108913 iktatószámon. A 2. sz. korrigendum megjelent az...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 063-188559 (2023-03-24)
További információk (2023-03-31)

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.2
A módosítandó szöveg helye: Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-04-06 📅
Idő: 15:00
Új érték
Dátum: 2023-04-14 📅
Idő: 10:00
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: IV.2.7
A módosítandó szöveg helye: Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő
Régi érték
Dátum: 2023-04-06 📅
Idő: 17:00
Új érték
Dátum: 2023-04-14 📅
Idő: 12:00
Egyéb kiegészítő információk

“Az 1. sz. korrigendum megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2023.02.21. napján 2023/S 037-108913 iktatószámon. A 2. sz. korrigendum megjelent az...”    Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 068-202626 (2023-03-31)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-07-24)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): HUF 1 654 534 926 💰
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik
Leírás
További információk:
“Értékelés módszere: Egyösszegű nettó ajánlati ár részszempont esetén fordított arányosítás, a 2-3. részszempontok esetén egyenes arányosítás. Értékelés...”    Többet mutasson
További információk:
“Értékelés módszere: Egyösszegű nettó ajánlati ár részszempont esetén fordított arányosítás, a 2-3. részszempontok esetén egyenes arányosítás. Értékelés...”    Többet mutasson

Eljárás
Adminisztratív információk
Az eljárásra vonatkozó korábbi közzététel: 2023/S 015-036259

A szerződés odaítélése

1️⃣
Szerződés száma: 1
Tétel azonosító száma: 1
Cím: A/ 13. kerületi beavatkozások
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-07-11 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A vállalkozó neve és címe
Név: STRABAG Építő Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12961555443
Postacím: Gábor Dénes (Infopark D épület) Utca 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1117
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 303163476 📞
E-mail: 042_ekr@strabag.com 📧
Régió: Budapest 🏙️
URL: http://www.strabag.hu 🌏
A vállalkozó kkv
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 276 153 197 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“tervezési feladatok; geodéziai munkák; ideiglenes és végleges forgalomtechnika; közműcsatorna építési részfeladatok; útépítési építési részfeladatok; közúti...”    Többet mutasson

2️⃣
Szerződés száma: 2
Tétel azonosító száma: 2
Cím: B/ 2-3. kerületi beavatkozások
A vállalkozó neve és címe
Név: Plastiroute Közúti Jelzőtábla Készítő és Forgalmazó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10362307213
Postacím: Külső Rádi Út 5557
Postai város: Vác
Postai irányítószám: 2600
Telefon: +36 303119757 📞
E-mail: plastiroute@plastiroute-vac.hu 📧
Régió: Pest 🏙️
A vállalkozó kkv
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 444 743 225 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Arány (%): 35
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: útépítés

3️⃣
Szerződés száma: 3
Tétel azonosító száma: 3
Cím: C/ 13. ker. bringasztráda a Lehel és Dózsa között
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-07-14 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A vállalkozó neve és címe
Név: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14300327244
Postacím: Mészáros Utca 13.
Postai irányítószám: 1016
Telefon: +36 18896300 📞
E-mail: ekrmo@swietelsky.hu 📧
Fax: +36 18896350 📠
Régió: Magyarország 🏙️
URL: http://www.swietelskymagyarorszag.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 401 968 523 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“fuvarozás, őrzés, laborvizsgálatok, geodézia, szakfelügyeletek, forgalomtechnika, útépítési munkák egyes részei, közműépítés, távközlési munkák, kertészet,...”    Többet mutasson

4️⃣
Szerződés száma: 4
Tétel azonosító száma: 4
Cím: D/ 3. ker. a Vörösvári úttól északra eső szakaszok
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 3
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 225 516 570 💰

5️⃣
Szerződés száma: 5
Tétel azonosító száma: 5
Cím: E/ 3. kerületi beavatkozások Belső-Óbudán
A szerződés megkötésének időpontja: 2023-07-13 📅
A vállalkozó neve és címe
Név: Penta Általános Építőipari Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10452556244
Postacím: Kenyérgyári Út 1/E.
Postai város: Gödöllő
Postai irányítószám: 2100
Telefon: +36 28529050 📞
E-mail: vallalkozas@pentakft.hu 📧
Fax: +36 28529070 📠
URL: http://www.pentakft.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 273 825 171 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
“mérnöki szolgáltatások; tervezés; tervezői művezetés; geodéziai munkák; állapotfelvétel; őrzés, vagyonvédelem; szakfelügyelet; közműigénybevétellel...”    Többet mutasson

6️⃣
Szerződés száma: 6
Tétel azonosító száma: 6
Cím: F/ 3. és 13. kerületi kerékpártámaszok
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 6
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 6
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: HUF 32 328 240 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Arány (%): 47
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása: kerékpártámaszok kihelyezése

Kiegészítő információk
További információk

“Ajánlattevők az eljárás 1. részében: Név: PENTA Általános Építőipari Kft. Cím: 2100 Gödöllő, Kenyérgyári út 1/E Adószám: 10452556-2-44 Név: TÁM-PONT '99....”    Többet mutasson
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148 §-a szerint. A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határideje tekintetében a Kbt. 148. § (3)-(5) bekezdések az irányadók.”
Forrás: OJS 2023/S 144-458798 (2023-07-24)