Közterületek tisztítása és parkfenntartás_2024

Lenti Város Önkormányzata

Lenti város közigazgatási területén belül – 73 km2 - a városközpont és az attól 2-7 km-re fekvő 5 városrészben kaszálási, seprési, gyommentesítési, virágládák gondozási, öntözési, hulladékszállítási feladatinak ellátása; a város városrészek, gátak, kerékpárutak és virágültetési feladatok egyidejű elvégzése az alábbiakban részletezettek szerint: Közterületek tisztításával, karbantartásával kapcsolatos feladatok: A közutak, hozzájuk kapcsolódóan kiépített személygépkocsi parkolók, valamint járdák padkáinál és kiépített szegélyeknél első kaszálását minden év április 30-ig el kell végezni, majd azt követően olyan rendszerességgel kell kaszálni, hogy a fű átlagos magassága a 15 cm-t ne haladja meg. A kaszálással egyidejűleg el kell végezni a közutak, parkolók, járdák kézi, ill. gépi seprését. Amennyiben a nyári hónapokban a napi átlaghőmérséklet legalább 7 napig folyamatosan eléri a +30 Cº-ot, úgy gondoskodni kell napi egy alkalommal a burkolt felületek locsolásáról. A locsoláshoz szükséges vizet a kijelölt tűzcsapról az önkormányzat biztosítja. A kiemelt és „K” típusú szegélyezéssel ellátott utak rendszeres sarabolását a közbeszerzési dokumentumokban feltüntetett hosszban és helyeken kell elvégezni. A térburkolatok gyommentesítését, gyomirtását is folyamatosan a seprést megelőzően el kell végezni. A sarabolásból és egyéb munkálatokból keletkező hulladékot el kell szállítani. A kiépített útszegélyek hossza: 16515fm Kézi seprés: 9850 m2 Gépi seprés: 77495 m² Közparkok fenntartásával, gondozásával, építésével kapcsolatos feladatok: Lenti város intenzíven és külterjesen kezelt közterületei zöldfelületeinek, parkjainak, gyalogutak melletti padka szükség szerinti kaszálása, a kaszálék összegyűjtése és elszállítása. Lenti Város Önkormányzat kezelésében lévő kerékpárutak melletti padka szükség szerinti kaszálása a kaszálék összegyűjtése és elszállítása. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóság kezelésébe átadott külterületi kerékpárutak esetében, a kerékpárutak melletti padka a kezelő által elvégzett évi 2 alkalmon felül további 3 alkalommal történő kaszálása, a kaszálék összegyűjtése és elszállítása a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közútkezelői hozzájárulásának beszerzését követően. Az első kaszálást minden év április 30-ig el kell végezni, majd azt követően olyan rendszerességgel kell kaszálni, hogy a fű átlagos magassága a 15 cm-t ne haladja meg. A parkok és játszótereken lévő burkolt közlekedő felületek havi egy alkalommal történő gépi seprése, karbantartása. Az eddigiek során kialakított virágágyak palántákkal való beültetésének, ápolásának, öntözésének, gondozásának rendszeres elvégzése. Ősszel az elszáradt növényzet eltávolítása, a virággal beültetett területek talajmunkáinak elvégzése. A város közterületein lévő fák, bokrok, díszcserjék rendszeres gondozása, évi legalább két alkalommal való nyírása, a nyesedék elszállítása április 30-ig, ill. szeptember 15-ig. A fákról lehullott lombozat szükség szerinti összetakarítása és elszállítása. A kaszálandó terület nagysága: 486.742 m2 Lenti Város Önkormányzatának kezelésében lévő kerékpárutak melletti kaszálás: 13 682 m2 Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága kezelésében lévő kerékpárutak melletti kaszálás: 7830 m2 A virágágyak és cserjeágyak területe: 3767 m2 Virágkompozíciók: Páva (Dózsa Gy. u.) Autó (Kossuth út 1.) Róka (Templom tér 8.) „ARC” (Táncsics u.) Pillangó (Kossuth út 1.) „Thomas a gőzmozdony” (Táncsics u.) „Szívecske” Virágtartók: Beton virágtartó 40 db Betontalpas virágtartó 26 db Virágkosarak: Függesztett virágkosarak 11 db 3 cserepes 6 db 6 cserepes 53 db A virágágyak és cserjeágyak területi felsorolását a 2/B. számú melléklet tartalmazza. Éves szinten tavasszal mintegy 25000 db, ősszel 10000 db virág és 3000 db virághagyma beszerzése, ültetése, nevelése, tárolása, a szükséges föld tárolása. Ennek kivitelezése tavasszal kb. 4 hetet, ősszel 2 hetet igényel. Speciális virágkompozíciók visszabontása, beültetése tavasszal mintegy 9500 db virággal, ősszel mintegy 3500 db virággal. Virágágyások, kompozíciók szükség szerinti, de nyáron naponta-kétnaponta történő öntözése.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-01-23. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-12-20.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-12-20 Ajánlati felhívás
2024-02-20 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-12-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Közterületek tisztítása és parkfenntartás_2024
Hivatkozási szám: EKR002290182023
Rövid leírás:
Lenti város közigazgatási területén belül – 73 km2 - a városközpont és az attól 2-7 km-re fekvő 5 városrészben kaszálási, seprési, gyommentesítési, virágládák gondozási, öntözési, hulladékszállítási feladatinak ellátása; a város városrészek, gátak, kerékpárutak és virágültetési feladatok egyidejű elvégzése az alábbiakban részletezettek szerint: Közterületek tisztításával, karbantartásával kapcsolatos feladatok: A közutak, hozzájuk kapcsolódóan kiépített személygépkocsi parkolók, valamint járdák padkáinál és kiépített szegélyeknél első kaszálását minden év április 30-ig el kell végezni, majd azt követően olyan rendszerességgel kell kaszálni, hogy a fű átlagos magassága a 15 cm-t ne haladja meg. A kaszálással egyidejűleg el kell végezni a közutak, parkolók, járdák kézi, ill. gépi seprését. Amennyiben a nyári hónapokban a napi átlaghőmérséklet legalább 7 napig folyamatosan eléri a +30 Cº-ot, úgy gondoskodni kell napi egy alkalommal a burkolt felületek locsolásáról. A locsoláshoz szükséges vizet a kijelölt tűzcsapról az önkormányzat biztosítja. A kiemelt és „K” típusú szegélyezéssel ellátott utak rendszeres sarabolását a közbeszerzési dokumentumokban feltüntetett hosszban és helyeken kell elvégezni. A térburkolatok gyommentesítését, gyomirtását is folyamatosan a seprést megelőzően el kell végezni. A sarabolásból és egyéb munkálatokból keletkező hulladékot el kell szállítani. A kiépített útszegélyek hossza: 16515fm Kézi seprés: 9850 m2 Gépi seprés: 77495 m² Közparkok fenntartásával, gondozásával, építésével kapcsolatos feladatok: Lenti város intenzíven és külterjesen kezelt közterületei zöldfelületeinek, parkjainak, gyalogutak melletti padka szükség szerinti kaszálása, a kaszálék összegyűjtése és elszállítása. Lenti Város Önkormányzat kezelésében lévő kerékpárutak melletti padka szükség szerinti kaszálása a kaszálék összegyűjtése és elszállítása. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóság kezelésébe átadott külterületi kerékpárutak esetében, a kerékpárutak melletti padka a kezelő által elvégzett évi 2 alkalmon felül további 3 alkalommal történő kaszálása, a kaszálék összegyűjtése és elszállítása a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közútkezelői hozzájárulásának beszerzését követően. Az első kaszálást minden év április 30-ig el kell végezni, majd azt követően olyan rendszerességgel kell kaszálni, hogy a fű átlagos magassága a 15 cm-t ne haladja meg. A parkok és játszótereken lévő burkolt közlekedő felületek havi egy alkalommal történő gépi seprése, karbantartása. Az eddigiek során kialakított virágágyak palántákkal való beültetésének, ápolásának, öntözésének, gondozásának rendszeres elvégzése. Ősszel az elszáradt növényzet eltávolítása, a virággal beültetett területek talajmunkáinak elvégzése. A város közterületein lévő fák, bokrok, díszcserjék rendszeres gondozása, évi legalább két alkalommal való nyírása, a nyesedék elszállítása április 30-ig, ill. szeptember 15-ig. A fákról lehullott lombozat szükség szerinti összetakarítása és elszállítása. A kaszálandó terület nagysága: 486.742 m2 Lenti Város Önkormányzatának kezelésében lévő kerékpárutak melletti kaszálás: 13 682 m2 Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága kezelésében lévő kerékpárutak melletti kaszálás: 7830 m2 A virágágyak és cserjeágyak területe: 3767 m2 Virágkompozíciók: Páva (Dózsa Gy. u.) Autó (Kossuth út 1.) Róka (Templom tér 8.) „ARC” (Táncsics u.) Pillangó (Kossuth út 1.) „Thomas a gőzmozdony” (Táncsics u.) „Szívecske” Virágtartók: Beton virágtartó 40 db Betontalpas virágtartó 26 db Virágkosarak: Függesztett virágkosarak 11 db 3 cserepes 6 db 6 cserepes 53 db A virágágyak és cserjeágyak területi felsorolását a 2/B. számú melléklet tartalmazza. Éves szinten tavasszal mintegy 25000 db, ősszel 10000 db virág és 3000 db virághagyma beszerzése, ültetése, nevelése, tárolása, a szükséges föld tárolása. Ennek kivitelezése tavasszal kb. 4 hetet, ősszel 2 hetet igényel. Speciális virágkompozíciók visszabontása, beültetése tavasszal mintegy 9500 db virággal, ősszel mintegy 3500 db virággal. Virágágyások, kompozíciók szükség szerinti, de nyáron naponta-kétnaponta történő öntözése.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Kertészeti szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR002290182023/1
Mennyiség: 73 négyzetkilométer
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
Lenti város közigazgatási területén belül – 73 km2 - a városközpont és az attól 2-7 km-re fekvő 5 városrészben kaszálási, seprési, gyommentesítési, virágládák gondozási, öntözési, hulladékszállítási feladatinak ellátása; a város városrészek, gátak, kerékpárutak és virágültetési feladatok egyidejű elvégzése az alábbiakban részletezettek szerint: Közterületek tisztításával, karbantartásával kapcsolatos feladatok: A közutak, hozzájuk kapcsolódóan kiépített személygépkocsi parkolók, valamint járdák padkáinál és kiépített szegélyeknél első kaszálását minden év április 30-ig el kell végezni, majd azt követően olyan rendszerességgel kell kaszálni, hogy a fű átlagos magassága a 15 cm-t ne haladja meg. A kaszálással egyidejűleg el kell végezni a közutak, parkolók, járdák kézi, ill. gépi seprését. Amennyiben a nyári hónapokban a napi átlaghőmérséklet legalább 7 napig folyamatosan eléri a +30 Cº-ot, úgy gondoskodni kell napi egy alkalommal a burkolt felületek locsolásáról. A locsoláshoz szükséges vizet a kijelölt tűzcsapról az önkormányzat biztosítja. A kiemelt és „K” típusú szegélyezéssel ellátott utak rendszeres sarabolását a közbeszerzési dokumentumokban feltüntetett hosszban és helyeken kell elvégezni. A térburkolatok gyommentesítését, gyomirtását is folyamatosan a seprést megelőzően el kell végezni. A sarabolásból és egyéb munkálatokból keletkező hulladékot el kell szállítani. A kiépített útszegélyek hossza: 16515fm Kézi seprés: 9850 m2 Gépi seprés: 77495 m² Közparkok fenntartásával, gondozásával, építésével kapcsolatos feladatok: Lenti város intenzíven és külterjesen kezelt közterületei zöldfelületeinek, parkjainak, gyalogutak melletti padka szükség szerinti kaszálása, a kaszálék összegyűjtése és elszállítása. Lenti Város Önkormányzat kezelésében lévő kerékpárutak melletti padka szükség szerinti kaszálása a kaszálék összegyűjtése és elszállítása. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatóság kezelésébe átadott külterületi kerékpárutak esetében, a kerékpárutak melletti padka a kezelő által elvégzett évi 2 alkalmon felül további 3 alkalommal történő kaszálása, a kaszálék összegyűjtése és elszállítása a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közútkezelői hozzájárulásának beszerzését követően. Az első kaszálást minden év április 30-ig el kell végezni, majd azt követően olyan rendszerességgel kell kaszálni, hogy a fű átlagos magassága a 15 cm-t ne haladja meg. A parkok és játszótereken lévő burkolt közlekedő felületek havi egy alkalommal történő gépi seprése, karbantartása. Az eddigiek során kialakított virágágyak palántákkal való beültetésének, ápolásának, öntözésének, gondozásának rendszeres elvégzése. Ősszel az elszáradt növényzet eltávolítása, a virággal beültetett területek talajmunkáinak elvégzése. A város közterületein lévő fák, bokrok, díszcserjék rendszeres gondozása, évi legalább két alkalommal való nyírása, a nyesedék elszállítása április 30-ig, ill. szeptember 15-ig. A fákról lehullott lombozat szükség szerinti összetakarítása és elszállítása. A kaszálandó terület nagysága: 486.742 m2 Lenti Város Önkormányzatának kezelésében lévő kerékpárutak melletti kaszálás: 13 682 m2 Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága kezelésében lévő kerékpárutak melletti kaszálás: 7830 m2 A virágágyak és cserjeágyak területe: 3767 m2 Virágkompozíciók: Páva (Dózsa Gy. u.) Autó (Kossuth út 1.) Róka (Templom tér 8.) „ARC” (Táncsics u.) Pillangó (Kossuth út 1.) „Thomas a gőzmozdony” (Táncsics u.) „Szívecske” Virágtartók: Beton virágtartó 40 db Betontalpas virágtartó 26 db Virágkosarak: Függesztett virágkosarak 11 db 3 cserepes 6 db 6 cserepes 53 db A virágágyak és cserjeágyak területi felsorolását a 2/B. számú melléklet tartalmazza. Éves szinten tavasszal mintegy 25000 db, ősszel 10000 db virág és 3000 db virághagyma beszerzése, ültetése, nevelése, tárolása, a szükséges föld tárolása. Ennek kivitelezése tavasszal kb. 4 hetet, ősszel 2 hetet igényel. Speciális virágkompozíciók visszabontása, beültetése tavasszal mintegy 9500 db virággal, ősszel mintegy 3500 db virággal. Virágágyások, kompozíciók szükség szerinti, de nyáron naponta-kétnaponta történő öntözése. További információk közbeszerzési dokumentumokban, valamint a műszaki leírásban.
Többet mutasson
További információk:
Az ajánlatok értékelési szempontja a legjobb ár-érték arány. Az ajánlatok értékelési részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100. Az 1. értékelési szempont értékelése: fordított arányosítás. Ezen szemponton belül az Ajánlatkérő a közterületek tisztításával, karbantartásával, és közparkok fenntartásával, gondozásával, építésével kapcsolatos valamennyi feladat ellátásáért kért, a teljes mennyiségre havonta felszámítandó nettó ajánlati árakat veti össze, és a Kbt. szabályai szerint a legelőnyösebbet (legalacsonyabb összegű) választja. A megajánlott ajánlati árat egy összegben kell meghatározni, nem fogadható el százalékos megajánlás. A legkedvezőbb (a legalacsonyabb nettó vállalkozói díjat tartalmazó) ajánlat a maximális 100 pontot kapja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva, a fordított arányosítás módszerével számolja ki a pontszámokat ajánlatkérő, a Közbeszerzési Hatóság útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) alapján. Az értékelés képlete (fordított arányosítás): P = (A legjobb / A vizsgált) x (P max – P min) + P min ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma P max: a pontskála felső határa P min: a pontskála alsó határa A legjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme (legalacsonyabb érték) A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme. Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni. A 2. értékelési szempont értékelése: fordított arányosítás. A kárelhárítás megkezdési ideje részszempontok Viharkár esetén a takarítás és kárelhárítás megkezdési ideje (perc) (a vihar elmúltát követő maximum 180 percen belül, melyhez képesti kedvezőbb megajánlásokat értékeli ajánlatkérő. Ajánlati elem legkedvezőtlenebb szintje: 180 perc, legkedvezőbb szintje: 60 perc) Az ajánlatkérő a 2. értékelési részszempont esetében a legjobb ajánlatot tartalmazó ajánlatra (60 perc) 100 pontot ad, a többi ajánlatra arányosan kevesebbet. A pontszámok kiszámítása az arányosítás módszerével történik. Az értékelés módszere képletekkel leírva: P = (Avizsgált - Alegkedvezőtlenebb) / (Alegkedvezőbb - Alegkedvezőtlenebb) * (Pmax - Pmin) + Pmin P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegkedvezőtlenebb: AK által rögzített legkedvezőtlenebb érték (180 perc) Alegkedvezőbb: AK által rögzített legkedvezőbb érték (60 perc) Avizsgált:: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme A vizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme (amennyiben a megajánlott érték „60” értéknél kevesebb, úgy ajánlatkérő a 60 értéket szerepelteti a képletben) A 2. értékelési részszempont legkedvezőtlenebb mértéke 180 perc, melynél kedvezőtlenebb megajánlás esetében is - a képlet alkalmazása nélkül - „0” pontot ér a megajánlott érték. A 240 percnél kedvezőtlenebb megajánlás esetében az ajánlat érvénytelen. A megajánlás legkedvezőbb mértéke: 60 perc, melynél kedvezőbb érték megajánlása esetén is ajánlatkérő a maximális pontszámot adja. A kárelhárítás megkezdési idejére mértékére tett vállalást egész számra kerekítve kell megadni. Az értékelésre vonatkozó részletes leírást a dokumentáció tartalmazza. Az 1. értékelési szempont esetében az ajánlattevőknek az ellenszolgáltatás összegét egy hónapra vonatkozóan kell megadnia (Ft/hónap formátumban) a felolvasólapon. 2. értékelési szempont esetén az ajánlattevőknek a megajánlásukat percben kell megadniuk a felolvasólapon.
Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Lenti város közigazgatási területén belül – 73 km2 - a városközpont és az attól 2-7 km-re fekvő 5 városrészben.
Irányítószám: 8960
Város: Lenti Város közigazgatási területe
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 12 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
Az ajánlatkérő fenntartja a jogot, hogy a szerződés időtartamát további 12 hónappal meghosszabbítsa. A határozott időtartam lejárta előtt a Megrendelő egyoldalú jognyilatkozattal jogosult további 12 hónappal meghosszabbítani, amelyről a Vállalkozót a szerződés lejárta előtt legkésőbb 30 nappal értesíti. Az értesítés kézhezvételét követően a jelen szerződés időtartama minden további jogcselekmény nélkül további 12 hónappal meghosszabbodik.
Többet mutasson
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Viharkár esetén a kármentesítés megkezdési ideje (60 és 180 perc között)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Ár
Ár (súlyozás): 90
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
1. Nettó ajánlati ár (HUF/hónap) - súlyszám 90 2. Viharkár esetén a kármentesítés megkezdési ideje (60 és 180 perc között) - súlyszám 10
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-23 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-23 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontására az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben kerül sor.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A bontási eljárás a Kbt. 68. §-nak rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-nak megfelelően történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1 hónap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-01-23 13:00:00 📅
Hely: Az ajánlatok felbontására az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben kerül sor.
További információk:
A bontási eljárás a Kbt. 68. §-nak rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-nak megfelelően történik.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Pénzügyi alkalmasság: Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása:  Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a felhívás jelen pontjában szereplő alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében ajánlattevőnek az ajánlatában először elegendő csak nyilatkoznia a Kbt. 114.§ (2) bekezdésének megfelelően, hogy az alkalmassági követelményeknek megfelel!  Az Ajánlattevő (vagy kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet) az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan a közbeszerzési dokumentumokban előírt nyilatkozatokat, legkésőbb az ajánlatok értékelése során, az Ajánlatkérő külön felhívására köteles majd benyújtani. A gazdasági szereplő által ajánlatában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyhatja és elegendő azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevők tekintetében bevonni a bírálatba, amely ajánlattevőket ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. Az alkalmasság igazolására - az Ajánlatkérő külön felhívására - az ajánlattevő csatolja P1/ A 321/2015. Korm. rend. 19.§ (1) bekezdés b) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évéről szóló saját, vagy jogelődje számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóját egyszerű másolatban (kiegészítő mellékletek nélkül). Amennyiben a kért beszámolók a céginformációs szolgálat honlapján megismerhetőek, a beszámolók adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása ebben az esetben nem szükséges. Ha a gazdasági szereplő nem rendelkezik három lezárt üzleti évvel, akkor az ajánlattevő alkalmasságának igazolására a működésének ideje alatt elért, a közbeszerzés tárgyából származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló, cégszerűen aláírt nyilatkozatot csatolja. Ha az ajánlattevő a P.1/ pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló/árbevételi nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló/árbevételi nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Ha a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, az ajánlatkérő a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja, azonban erre a körülményre már az ajánlatban benyújtandó nyilatkozatban utalni kell, megjelölve, hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó nyilvántartás, illetve, elektronikus nyilvántartás esetén, hogy mi az elérési út. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P1/ Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevők), amennyiben adózott eredménye a felhívás feladását megelőző három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évek közül több mint egy évben negatív volt. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (2) bekezdése alapján a később, illetve újonnan létrejött gazdasági szereplőnek (ezen előírás akkor alkalmazandó, ha a gazdasági szereplő nem rendelkezik három lezárt üzleti évvel) a működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (közterületek tisztításával, karbantartásával, és közparkok fenntartásával, gondozásával, építésével kapcsolatos feladatok) származó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele összesen nem éri el a nettó 60.000.000,-HUF-ot.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Referencia: Az alkalmassági feltételek vonatkozásában kizárólag az egységes európai közbeszerzési dokumentumba (ESPD) foglalt nyilatkozatot kell benyújtani. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények előzetes igazolására nem fogadja el az ESPD IV. rész α. pontja szerinti egyszerű nyilatkozatot, ezért kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. Az Ajánlatkérő Kbt. 69. § szerinti felhívására be kell nyújtani: M1/ A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő csatolja a felhívás feladását megelőző 3 évben (36 hónapban) befejezett, de legfeljebb 6 éven (72 hónapon belül) megkezdett referenciái ismertetését, amely tartalmazza legalább az alábbi adatokat: • teljesítés ideje: kezdő és befejező időpont (év, hónap, nap); • szerződést kötő másik fél neve, címe; • a szolgáltatás tárgya és mennyisége vagy az ellenszolgáltatás összege (olyan részletességgel, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelőség megállapítható legyen), • nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. A referenciát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22.§ (1) bekezdése szerint kell igazolni. Kapacitásbiztosító szervezetek: A Kbt. 65. § (7) bekezdés alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan – szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt – kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Kérjük Ajánlattevőket, hogy legyenek figyelemmel a Kbt. 69. § (11a) bekezdésére. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. §-ra, miszerint ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 65. § (6), (7), (11) bekezdéseire. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M1/ Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik a felhívás feladásának napját megelőző 36 hónapban teljesített, legalább 2 db, a közbeszerzés tárgyára (közterületek tisztításával, karbantartásával kapcsolatos feladatok ellátására vonatkozó) vonatkozó referenciával, amely tartalmazott közparkok fenntartását és gondozását. Az ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. A 321/2015. Korm.rendelet 21.§ (3a) bekezdés a) pontja alapján az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Nem követelmény és nem megengedett! Több gazdasági szereplő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattevők). Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevőknek megállapodást kell kötniük egymással, melyben szabályozzák a közös ajánlattevők egymás közötti és az ajánlatkérővel való kapcsolatát. Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, mely tartalmazza legalább az alábbiakat: - a közös Ajánlattevők neve, székhelye, (adott esetben a konzorcium neve, címe), - a közbeszerzési eljárás tárgya, - a közös ajánlattevők nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a közbeszerzési eljárásban közös ajánlattevőként részt kívánnak venni, - a közös Ajánlattevők képviseletére jogosult szervezet, valamint az(ok) a természetes személy(ek), aki(k) a közös Ajánlattevők nevében joghatályos nyilatkozatot tehet(nek), illetve a közös Ajánlattevők nevében aláírásra jogosult(ak), kivéve az eljárás eredményeként megkötött szerződés aláírását - a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatása, feladatmegosztás, - a közös Ajánlattevők tagjainak a szerződéses árból való részesedése mértéke, számlázási rend, - a közös Ajánlattevők egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalása, egyetemleges felelősségvállalása a szerződéses kötelezettségek teljesítésére amennyiben, mint nyertes Ajánlattevő kiválasztásra kerülnek. Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bekezdése szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös ajánlattevők képviseletére jogosult gazdasági szereplő adott eljárás tekintetében az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös ajánlattevők képviseletében eljárhat.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt 1.500.000,- Ft ajánlati biztosíték nyújtásához köti. Az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11749022-15432728-00000000 Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: - átutalással való teljesítése esetén a banki terhelési értesítő (bankszámlakivonat, egyszerű másolat) becsatolásával; - pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia szerződéssel való teljesítés esetén a garancia másolati példányával, - biztosítási szerződéssel való teljesítés esetén a készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvény másolati példányával. Az ajánlattevőnek az ajánlati biztosítékot az ajánlati kötöttség beálltáig a felhívásban meghatározott mértékben kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
A Megrendelő az ellenszolgáltatást az elvégzett munkák után, a Vállalkozó által havonta kiállított számla alapján, azok Megrendelő által kijelölt képviselőjének teljesítés-igazolását követően, egy összegben, a jogszabályoknak megfelelő számla (és mellékletei) a Megrendelő általi kézhezvételétől számított 30 napon belül banki átutalással teljesíti havi rendszerességgel figyelemmel a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: Kbt. 135.§ (1), (5)-(6), (11) bekezdése; a Kbt. 136. § (1) a) és b), a Ptk. 6:130. §. (1)-(2), Ptk. 6:155.§ (1) bekezdéseiben foglaltak szerint banki átutalással teljesíti. A teljesítést igazoló okiratok a számla mellékletét kell, hogy képezzék. A szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint. A Megrendelő előleget nem biztosít. Megrendelő köteles fogadni és feldolgozni az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931–1:2017 számú európai szabványnak és az EB által e szabványhoz az EU Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Meghiúsulási kötbér: Az elállás (felmondás) esetén a Vállalkozó a szerződés - áfa nélkül számított – éves értékének 20%-a. Hibás teljesítési kötbér: A szolgáltatás ellátásáért havonta leszámlázott havi díj értékének 10 %-a. Késedelmi kötbér: A szerződés teljesítésével kapcsolatos késedelem esetére minden késedelmes naptári nap után a késedelembe esés időpontjától a tényleges teljesítés napjáig a nettó havidíj 0,5%-a, de maximum a kötbéralap 15%-a. A viharkárok miatt kármentesítés nem határidőben való megkezdése esetén nettó havidíj 0,5%-a megkezdett félóránként (30 percenként), de maximum a kötbéralap 5 %-a. Adott hónapon belül a késedelmi kötbér mértéke nem haladhatja meg a havi nettó díj összegének 20%-át.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját
a bűnszervezetben való részvételért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint. Továbbá: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok valamelyike fenn áll. A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok fenn áll. Ajánlatkérő a Kbt. 74. § (1) bek. szerint kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, amely részéről a kizáró ok az eljárás során következik be. A Kbt. 67. § (1) bekezdésében, valamint a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 2-7. §-aiban foglaltak alapján ajánlattevő köteles a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatot benyújtani. Az eljárás további részében a kizáró okok fenn nem állásának igazolására a Kbt. 69. § (4) - (7) bekezdései alapján az Ajánlatkérő felhívására az alábbiak szerint kerülhet sor: A Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 8-9. §-a szerint nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 62.§ (1) bekezdés a), e) pontjaiban, valamint bizonyos esetekben a d.) pontjában, valamint a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alá (Korm.rendelet 8. § c) pontja) Továbbá a közbeszerzési dokumentumokban megadott módon nyilatkozni kell, hogy ajánlattevő nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpontjaiban meghatározott kizáró okok hatálya alá. A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 10-11. §-a szerint nyilatkoznia kell, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott kizáró okok hatálya alá. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ban foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. A 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Kizáró okok tekintetében a 321/2015 (X.30.) Korm. rendelet 12. §, 13. §, 14. § és 16. §-a is alkalmazandó. Öntisztázás a Kbt. 64. § (1)-(2) bek. szerint lehetséges. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
korrupcióért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény (HL C 195., 1997.6.25., 1. o.) 3. cikkében és a Tanács 2003. július 22-i, a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló 2003/568/IB kerethatározatának (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.) 2. cikke (1) bekezdésében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az ajánlatkérő szerv (közszolgáltató ajánlatkérő) vagy a gazdasági szereplő nemzeti jogában meghatározott korrupciót is.
csalásért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke értelmében (HL C 316., 1995.11.27., 48. o.)
terrorista bűncselekményért vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekményekért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A terrorizmus elleni küzdelemről szóló, 2002. június 13-i 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.) 1. és 3. cikkében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az említett kerethatározat 4. cikke szerinti, bűncselekményre való felbujtást, bűnsegélyt vagy kísérletet.
pénzmosásért vagy terrorizmus finanszírozásáért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.) 1. cikkében meghatározottak szerint.
gyermekmunkáért és az emberkereskedelem más formáiért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól?
Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól?
Többet mutasson
Részeletesen lásd EEKD III. rész Kizáró okok: C: Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos
okok
okok.
Részeletesen lásd EEKD III. rész Kizáró okok: D: Tisztán nemzeti kizárási okok

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Lenti Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15734477220
Postacím: Zrínyi Miklós Utca 4
Postai irányítószám: 8960
Postai város: Lenti
Régió: Zala 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Molnár Mónika
E-mail: monika.molnar@lenti.hu 📧
Telefon: +36 92553951 📞
Fax: +36 92553957 📠
URL: https://www.lenti.hu 🌏
Csoportvezető
Az ajánlatkérő szerv típusa
Regionális vagy helyi hatóság
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002290182023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002290182023/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
1. A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során az ajánlatkérő megállapította, hogy a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági és műszaki ésszerűséggel. A beszerzés tárgya Lenti város közterületeinek karbantartása, fenntartása és parkgondozási feladatainak ellátása, amely egy és oszthatatlan szolgáltatásnak minősül, így a beszerzés részajánlati körökre történő megbontása gazdaságilag ésszerűtlen. 2. Az ajánlat elkészítésére vonatkozóan a 424/2017.(XII.19.) Korm.rendelet az irányadó. Az ajánlatok az EKR rendszerben (https://ekr.gov.hu) előzetes regisztrációt követően nyújthatóak be. Ajánlattevőktől az EKR használata az általánosan használt informatikai és elektronikus hírközlési eszközök rendelkezésre állását követeli meg. 3. A felhívás BT-750 pontjai szerinti feltételek és az előírt igazolási módok a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban kerültek meghatározásra. 4. Cégbírósághoz már benyújtott,de még el nem bírált változásbejegyzési kérelem esetén a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 13.§ szerint kell eljárni. Ajánlattevő köteles a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 13. §-a szerinti nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni. 5. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatban aláíró ajánlattevő–közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő-,illetve adott esetben az ajánlatban aláíró,az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő aláírásra jogosult képviselőjének a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírási címpéldányát,vagy aláírásmintáját,meghatalmazott aláíró esetén teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt meghatalmazást. 6. Amennyiben bármely,az ajánlathoz csatolt okirat,igazolás,nyilatkozat,stb.nem magyar nyelven kerül kiállításra,úgy azt az Ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A fordítás helyessége az Ajánlattevő felelőssége. 7. Az ajánlatban nyilatkozni kell a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján. Ajánlatkérő a Kbt. 81.§ (4)-(5) bekezdések rendelkezéseit alkalmazza a bírálat során. 8. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Amennyiben ajánlattevő kapacitást biztosító szervezetet vesz igénybe, úgy a Kbt. 65. § (7), (11) bekezdései és a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján kell eljárnia. 9. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját, tekintettel arra, hogy előzetes piaci konzultációt folytatott le jelen eljárás megindítását megelőzően. Az EPK hivatkozási száma: EKR002272432023. 10. Ajánlatkérő az eljárás során a Kbt. 71. § alapján az összes Ajánlattevő számára azonos feltételekkel biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdése szerinti korlátozást nem alkalmazza új gazdasági szereplők bevonása esetén. 11. Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös ajánlattevői megállapodást, amelynek tartalmi követelményeit az ajánlati dokumentáció tartalmazza. 12. Az ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában Magyarország hatályos jogszabályai, különösen a 2015. évi CXLIII. tv. előírásai, a kapcsolódó végrehajtási rendeletek, a Ptk. és az egyéb vonatkozó jogszabályok rendelkezései az irányadóak. 13. FAKSZ: dr. Bakó Zoltán, Lajstromszám 00782. 14. Ajánlatkérő a IV.2.6 pontban meghatározott 1 hónap ajánlati kötöttségen 30 napot ért. 15. Ajánlatkérő a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján előírja, hogy az ajánlatban meg kell jelölni: a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Amennyiben az ajánlattevő a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe alvállalkozót, vagy igénybe vesz ugyan, de az(oka)t az ajánlat benyújtásakor még nem tudja megnevezni, úgy az ajánlatnak az erre vonatkozó nyilatkozatot is tartalmaznia kell. 16. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41/A. §-ban foglaltakra. 17. Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, melyre ajánlatkérő elektronikus űrlapot hoz létre. 18. A gazdasági szereplő a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre szolgáló funkciót alkalmaz. 19. Valamennyi órában megadott határidő helyi idő szerint értendő.(Irányadó idő:CET) 20. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció – a Kbt. 41/C. § (1) bekezdésében meghatározott kivételektől eltekintve– kizárólag az EKR-en keresztül történik. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://ujvilag.gov.hu/ekr. Az EKR működtetését a 40/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 1. § (1) bek. alapján a Miniszterelnökség az EKR üzemeltetésének feladatát jogszabályban kijelölt szervezet (a továbbiakban: az EKR üzemeltetője) útján látja el. A kijelölt szervezet: Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. Üzemeltetői weboldal címe: http://ujvilag.gov.hu. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatást nem nyújt. 21. Az ajánlatkérő az eljárás nyertesével köti meg a szerződést vagy – a nyertes visszalépése esetén, illetve ha nem igazolta alkalmasságát – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. 22. További információk a közbeszerzési dokumentumban, valamint a szerződéstervezetben. 23. A szerződés futamideje alatt a vállalkozói díj egy alkalommal, a szerződés megrendelő általi meghosszabbításának napjával változhat az alábbiak szerint: A Vállalkozó a jelen szerződésben meghatározott havidíj emelésére tehet javaslatot legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által hivatalosan közzétett, az áremelés időpontját megelőző 12 hónapra vonatkozó fogyasztói árindex mértékével. A Vállalkozó az árváltozás százalékos mértékéről és az új vállalkozói díjról írásban legkésőbb a szerződés lejárta előtt 45 nappal tehet javaslatot. Az árváltozás visszamenőleges hatályú áremelést nem eredményezhet. Az árváltozás kizárólag a vállalkozó ezirányú írásbeli bejelentésének a Megrendelő által írásban történő tudomásulvételét követően, a szerződés időtartamának 13. hónapjától érvényesíthető, amennyiben a szerződés időtartama meghosszabbításra kerül a Megrendelő jognyilatkozatával. 24. A Kbt. 73. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles megfelelni a környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek, amelyeket a jogszabályok vagy kötelezően alkalmazandó kollektív szerződés, illetve a Kbt. 4. mellékletben felsorolt környezetvédelmi, szociális és munkajogi rendelkezések írnak elő. Azoknak a szervezeteknek (hatóságoknak) a neve és címe (elérhetősége), amelyektől az ajánlattevő megfelelő tájékoztatást kaphat a közbeszerzési dokumentumokban találhatók. 25. Ajánlatkérő helyszíni bejárást és helyszíni konzultációt nem biztosít. 26. A nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell 7/24 rendelkezésre állást biztosító, az alábbi szakmai elvárásoknak eleget tevő ügyfélszolgálattal. Az ügyfélszolgálatnak rendelkeznie kell állandó telefonos / internetes elérhetőséggel, valamint Lenti város közigazgatási területén legalább 10 m2-es helyiséggel kell rendelkezni. Szakmai ajánlat részeként az ajánlattevő köteles csatolni annak bemutatását / leírását, hogy a szerződéskötési feltételként előírt ügyfélszolgálatot hogyan kívánja biztosítani, továbbá be kell mutatnia azt is, hogy a szerződés teljesítése során milyen tárgyi és személyi feltételeket biztosít és ezek a feltételek a szerződéskötésre rendelkezésre állnak. A leírásnak és annak alátámasztásának olyan részletezettségűnek kell lennie, hogy abból Ajánlatkérő egyértelműen megállapíthassa a megalapozottságát, a feltételek teljesíthetőségét.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. §-a alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2023/S 247-784884 (2023-12-20)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-02-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 80 400 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 161 232 000 HUF 💰
A teljesítés helye: Zala 🏙️

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Az ajánlatok értékelési szempontja a legjobb ár-érték arány. Az ajánlatok értékelési részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100.

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-02-02 📅
Cím: Vállalkozási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002290182023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 80 400 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002290182023/7342
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Lenti Városgazdálkodási Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 14339550220
Postacím: Petőfi Sándor Út 32.
Postai irányítószám: 8960
Postai város: Lenti
Régió: Zala 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: lvgkft08@gmail.com 📧
Telefon: +36 92551240 📞
A nyertes szabályozott piacon jegyzett
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás

Kiegészítő információk
További információk
Jelen közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződés időtartama 12 hónap, értéke nettó 80 400 000 Ft. Ajánlatkérő a 12 hónap lejárta előtt jogosult a szerződést további 1 évvel meghosszabbítani. A tájékoztatóban szereplő nettó 161 232 000 Ft becsült érték 12+12 hónapra levetítve került meghatározásra.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 037-107495 (2024-02-20)