Vállalkozási keretszerződés közvilágítás aktív elemeinek, valamint karácsonyi díszvilágítás, továbbá forgalomtechnikai berendezések üzemeltetésére, illetve karácsonyi díszelemek fel- és leszerelésére, üzemeltetésére és tárolására Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül 36 hónapos időtartamra. Indexálásra vonatkozó szabályok: A keretszerződésben kikötött egységárak, valamint a meghatározott feladatokra vonatkozó havidíjak – beleértve a 2024. június 1. napjától kezdődőn fennálló tárolási díjat is - a szerződés aláírását követően 2024. március 1. napjáig rögzítettek. Ezt követően a szerződés időtartama alatt a "Közvilágítás és forgalomtechnikai eszközök üzemeltetési átalánydíja", valamint a Tervezési szolgáltatások díja (egységárakból képzett ár) és az "Üzemeltetéshez kapcsolódó egységárlista" (egységárakból képzett ár) tételes elszámolás alapját képező egységárak évente egy alkalommal, illetve meghosszabbítás esetén az adott meghosszabbítás időtartamára vonatkozóan egy alkalommal változhatnak az alábbiak szerint: Első alkalommal 2024. március hótól, majd ezt követően 12 hónap elteltével, a 13. hónaptól kezdődőn a jelen eljárásban megajánlott fent hivatkozott havi átalánydíj és egységárak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által megállapított, az előző naptári évre, a szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztói árindexnek megfelelően növelhetők a következő 12 hónapra vonatkozóan. Az árváltozás visszamenőleges hatályú áremelést nem eredményezhet, és az egyedi megrendelések esetén az egységárak tekintetében az adott megrendelés napján érvényes egységárak a mérvadóak. Az első alkalommal történő áremelés időpontja a KSH közzététel időpontjához igazodva került meghatározásra. Az indexálás iránti igényét Vállalkozó kizárólag írásban, az évfordulót megelőző hónap 15. napjáig jelezheti Megrendelő felé. Amennyiben Vállalkozó a fenti határidőn belül az adott évben jelezte indexálási igényét, úgy az egységárak az előző naptári év vonatkozásában a KSH által közzétett, a szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztói árindex mértékével, növelhetők. Amennyiben Vállalkozó a részére nyitva álló határidőben nem indítványozza az egységárak indexálását, úgy azt a későbbiekben már nem kezdeményezheti. A fenti szabályok vonatkoznak a 1.4) értékelési alszempont szerinti havidíjra (tárolási díj) is, de figyelemmel arra, hogy a feladatellátás 2024. június 1. napjától kezdődően terheli vállalkozót, így az e tekintetben kötött külön megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) is csak e naptól lép hatályba, ezáltal a 12 hónap a Megállapodás hatálybalépésétől kezdődik, és a díj változás is ezen időponttól számított 13. hónaptól kezdődőn történhet.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-11-27.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-11-16.
Ajánlati felhívás (2023-11-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Közvilágítás üzemeltetés keretszerződés
Hivatkozási szám: EKR001752562023
Rövid leírás:
Vállalkozási keretszerződés közvilágítás aktív elemeinek, valamint karácsonyi díszvilágítás, továbbá forgalomtechnikai berendezések üzemeltetésére, illetve...
Többet mutasson
Rövid leírás
Vállalkozási keretszerződés közvilágítás aktív elemeinek, valamint karácsonyi díszvilágítás, továbbá forgalomtechnikai berendezések üzemeltetésére, illetve karácsonyi díszelemek fel- és leszerelésére, üzemeltetésére és tárolására Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területén belül 36 hónapos időtartamra.
Indexálásra vonatkozó szabályok:
A keretszerződésben kikötött egységárak, valamint a meghatározott feladatokra vonatkozó havidíjak – beleértve a 2024. június 1. napjától kezdődőn fennálló tárolási díjat is - a szerződés aláírását követően 2024. március 1. napjáig rögzítettek. Ezt követően a szerződés időtartama alatt a "Közvilágítás és forgalomtechnikai eszközök üzemeltetési átalánydíja", valamint a Tervezési szolgáltatások díja (egységárakból képzett ár) és az "Üzemeltetéshez kapcsolódó egységárlista" (egységárakból képzett ár) tételes elszámolás alapját képező egységárak évente egy alkalommal, illetve meghosszabbítás esetén az adott meghosszabbítás időtartamára vonatkozóan egy alkalommal változhatnak az alábbiak szerint:
Első alkalommal 2024. március hótól, majd ezt követően 12 hónap elteltével, a 13. hónaptól kezdődőn a jelen eljárásban megajánlott fent hivatkozott havi átalánydíj és egységárak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által megállapított, az előző naptári évre, a szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztói árindexnek megfelelően növelhetők a következő 12 hónapra vonatkozóan. Az árváltozás visszamenőleges hatályú áremelést nem eredményezhet, és az egyedi megrendelések esetén az egységárak tekintetében az adott megrendelés napján érvényes egységárak a mérvadóak. Az első alkalommal történő áremelés időpontja a KSH közzététel időpontjához igazodva került meghatározásra.
Az indexálás iránti igényét Vállalkozó kizárólag írásban, az évfordulót megelőző hónap 15. napjáig jelezheti Megrendelő felé. Amennyiben Vállalkozó a fenti határidőn belül az adott évben jelezte indexálási igényét, úgy az egységárak az előző naptári év vonatkozásában a KSH által közzétett, a szolgáltatásokra vonatkozó fogyasztói árindex mértékével, növelhetők. Amennyiben Vállalkozó a részére nyitva álló határidőben nem indítványozza az egységárak indexálását, úgy azt a későbbiekben már nem kezdeményezheti.
A fenti szabályok vonatkoznak a 1.4) értékelési alszempont szerinti havidíjra (tárolási díj) is, de figyelemmel arra, hogy a feladatellátás 2024. június 1. napjától kezdődően terheli vállalkozót, így az e tekintetben kötött külön megállapodás (továbbiakban: Megállapodás) is csak e naptól lép hatályba, ezáltal a 12 hónap a Megállapodás hatálybalépésétől kezdődik, és a díj változás is ezen időponttól számított 13. hónaptól kezdődőn történhet.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Közvilágítási és forgalomirányító lámpák karbantartása📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001752562023/1
A beszerzés leírása:
Vállalkozási keretszerződés közvilágítás aktív elemeinek, valamint karácsonyi díszvilágítás, továbbá forgalomtechnikai berendezések üzemeltetésére, illetve...
Többet mutasson
A beszerzés leírása
Vállalkozási keretszerződés közvilágítás aktív elemeinek, valamint karácsonyi díszvilágítás, továbbá forgalomtechnikai berendezések üzemeltetésére, illetve karácsonyi díszelemek fel- és leszerelésére, üzemeltetésére és tárolására Győr Megyei Jogú Város (GYMJV) közigazgatási területén belül 36 hónapos időtartamra.
A nyertes ajánlattevő feladatai:
GYMJV közigazgatási területén belül található, különböző besorolású közterületeken működő közvilágítási berendezések aktív elemeinek, valamint karácsonyi díszvilágítás, továbbá forgalomtechnikai berendezések rendeltetésszerű működtetése, illetve karácsonyi díszelemek fel- és leszerelése, üzemeltetése és 2024. 06. 01. napjától kezdődően tárolása.
A) Call Center: hiba-bejelentési központ (műszaki leírás szerinti informatikai megoldás (szoftver és hardver), technikai felszereltség és emberi erőforrás) biztosítása és működtetése minden nap 0-24 óráig:
o elektronikus kapcsolattartás (önálló internet kapcsolat és hibabejelentések fogadására fenntartott e-mail cím),
o telefonos bejelentések fogadása (beérkező hívások személyes fogadása; egy darab mobil illetve egy darab ingyen hívható (zöld szám) hívószámokon, faxszámon),
o nyomtatott írásos bejelentések fogadása: GYMJV közigazgatási területén belüli levelezési címen, mely nem lehet postafiók,
o személyes bejelentések fogadása: GYMJV közigazgatási területén belül személyes hiba-bejelentési ponton.
B) GYMJV közigazgatási területén belül található, különböző besorolású közterületeken működő közvilágítási berendezések aktív elemeinek, valamint karácsonyi díszvilágítás, valamint forgalomtechnikai rendszereinek rendeltetésszerű működtetése, üzemvitele, karbantartása és a zavarelhárítása:
a) műszaki feladatirányítás;
b) műszaki leírásban részletezettek szerinti műszaki feladatok (ellenőrzések, karbantartások,
hiba-elhárítások) elvégzése:
o körutas javítások;
o élet- és/vagy vagyonbiztonságot fenyegető hibák azonnali elhárítása: az előírt, illetve –adott esetekben- az ajánlattevő által vállalt határidőn belül.
c) feladatokról rendszeres, illetve ad hoc jellegű kimutatások készítése, rendelkezésre bocsátása;
d) közvilágítás üzemeltetés esetében továbbá bizonyos, a műszaki leírásban részletezett, lehatárolt, és jövőben fejlesztendő üzemeltetési területeken, a műszaki leírásban meghatározott feltételeknek megfelelő Vezérelt közvilágítás üzemeltetése, az üzemeltetéséhez szükséges rendszer biztosítása és működtetése.
C) A nyertes ajánlattevőnek, feladatai elvégzéséhez, legalább az alábbi személyi állományt (minimum 11 főt) kell biztosítani:
a) A Call Center ügyfélszolgálata üzemeltetéséhez minimum 4 fő, melyből 1 fő Call Center vezető.
b) 1 fő - a felvett bejelentések osztályozására, prioritások beállítására, esetlegesen pontosítás elrendelésére, a nyertes ajánlattevő által biztosított - mérnök;
c) A felmerülő szerelési/javítási tevékenységek elvégzéséhez 6 fő FAM feljogosultsággal rendelkező, a műszaki leírásban rögzített felszereltséggel ellátott szerelőpár.
D) A nyertes ajánlattevő feladatát képezi a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott Közvilágítás üzemeltetési engedély megszerzése, a vonatkozó költségek viselése mellett.
E) Nyertes Ajánlattevőt az 1.4) ajánlati ár alszempont szerinti ellenérték fejében tárolási kötelezettség terheli 2024. június 1. napjától kezdődően a műszaki leírásban meghatározott ingóságok tekintetében. Ajánlatkérő e feladatra külön megállapodást köt nyertes ajánlattevővel. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy 2024. május 31-ig hatályos szerződéssel rendelkezik e feladatra.
Az üzemeltetéssel érintett hálózati elemek bemutatását, az ellátandó feladatok részletezését a közbeszerzési dokumentáció részét képező műszaki leírás ismerteti. Tájékoztató jelleggel közöljük az alábbi adatokat:
Közvilágítási aktív elemek:
- hagyományos (nem LED-es) közvilágítási lámpatest: 17.282 db,
- LED-es közvilágítási lámpatest: 2.829 db
Forgalomtechnikai eszközök:
- forgalomirányító jelzőlámpás csomópont: 22 db
- időszámláló lámpák: 6 db
- veszélyes helyet jelző sárga villogó lámpák: 30 db
- egyedi jelzőlámpás csomópontok: 13 db
- gyalogosövezeti beléptető rendszer: 19 db
Az adott évre vonatkozó költségvetés elfogadásakor kerül meghatározásra a rendelkezésre álló keret pontos összege, mely várhatóan évi nettó 650 millió HUF/év. Ajánlatkérő, az adott évben addig, amíg a megrendelések ki nem merítik az adott évben rendelkezésére álló anyagi fedezetet, jogosult megrendelést kibocsátani. A jelen eljárás eredményeként létrejövő szerződés a megkötésétől a jelen felhívás II.2.7) pontjában előírt időtartamra (36 hónap) jön létre, illetve az egyedi megrendelések kiadására Ajánlatkérő rendelkezésére álló keret mértékéig kerülhet sor. Ajánlatkérő a nettó keretösszeg 70%-a erejéig vállal lehívási kötelezettséget a szerződés időtartama alatt. Nyertes ajánlattevő azon okból, hogy a teljes keretösszeg nem kerül lehívásra, nem élhet kártérítési követeléssel.
A szerződésben kikötött egységárak, valamint a meghatározott feladatokra vonatkozó havidíjak – beleértve a 2024. június 1. napjától kezdődőn fennálló tárolási díjat is - indexálására vonatkozó szabályokat (figyelemmel annak terjedelmére) a jelen felhívás II.1.4) pontja tartalmazza.
Az Ajánlattevő által végzendő konkrét feladatokat a jelen eljárás eredményeképpen megkötött szerződés, a műszaki leírás, illetve a szerződés alapján kiadott külön megrendelések tartalmazzák, melyben foglalt határidőket a vállalkozó köteles betartani.
Ajánlattevőnek a megrendelésekben meghatározott munkákat a megjelölt határidőig a mindenkor érvényes magyar szabványoknak és műszaki irányelveknek, technológiai előírásoknak megfelelő minőségben kell elvégeznie. Az elvégzendő feladatok listáját, illetve az egyes feladatok ellátásához rendelt egységárak tételes felsorolását a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott árazatlan költségvetési excel táblák tartalmazzák.
További információk:
1) Figyelemmel a II.2.5. pont szerinti karakterkorlátra az egyértelműség érdekében az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük az ár értékelési szempont...
Többet mutasson
További információk
1) Figyelemmel a II.2.5. pont szerinti karakterkorlátra az egyértelműség érdekében az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük az ár értékelési szempont alszempontjait:
1. Ajánlati ár (nettó HUF-ban kifejezve) / súlyszám mindösszesen: 80
Ajánlati ár alszempontok:
1.1. Közvilágítás és forgalomtechnikai eszközök üzemeltetési átalánydíja (nettó HUF/hó) - súlyszám: 40
1.2 Tervezési szolgáltatások díja nettó HUF-ban kifejezve (képzett ár) - súlyszám: 30
1.3 Üzemeltetéshez kapcsolódó egységárlista nettó HUF-ban kifejezve (képzett ár) - súlyszám: 5
1.4 Tárolóhely bérleti díja (nettó HUF/hó) - súlyszám: 5
2) Értékelési szempont: A Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja szerinti legjobb ár-érték arány szempont alapján. Adható pontszám alsó és felső határa: 0-10, Ért. módszere: 1. részszempont esetében fordított arányosítás; 2. részszempont esetében egyenes arányosítás; 3-5. részszempontok esetében fordított arányosítás. A legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempont szerint értékelt ajánlat kiválasztás módszerének ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: A Közbeszerzési Hatóság útmutatója (KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.) útmutatója szerint.
3) Ajánlatkérő költségracionalizálási okokból előírja, hogy a közvilágítás üzemeltetés keretében végzendő javítási tevékenység-az élet és vagyonbiztonságot fenyegető aktív elemre vonatkozó hibabejelentés alapján végzett tevékenységek kivételével-kizárólag hivatalos üzemidőben(azaz az esti, éjszakai órákban) végezhető, a díszvilágítás és a forgalomtechnikai eszközök esetében üzemidőn kívül is végezhető.
4) A jelen ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. tv. (jelen felhívásban:”Kbt.”), a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015.(X.30.)Korm.rendelet (jelen felhívásban:„Rendelet”) és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (jelen felhívásban: EKR rendelet) az irányadó.
5) AK jelen eljárásban alkalmazza eredménytelenségi okként a Kbt. 75.§ (2) bek. e) pontjában foglaltakat.
6) A Kbt. 35.§(8) alapján AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását a szerződés teljesítése érdekében.
7) FAKSZ: dr.Laczkó Katalin, lajstromszám:00094. (levelezési cím: 1016 Budapest, Naphegy utca 41. 2/9., e-mail cím: laczko.katalin@lkdr.hu ).
8) A felhívás IV.2.6) pontja tekintetében AK rögzíteni kívánja, hogy ajánlati kötöttség időtartama 30 naptári nap.
9) Az EKR használatához az e-Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas; illetve http://nekszt.hu/tamogatas/. Az EKR működésével és használatával kapcsolatos kérdések nem minősülnek a jelen eljárás közbeszerzési dokumentumainak tartalmával kapcsolatos kérdéseknek, így azok nem minősülnek a Kbt. 56. § szerinti kiegészítő tájékoztatás kérésnek, így azokra Ajánlatkérő nem válaszol. Az EKR működésével és használatával kapcsolatos információk elérhetőek a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap és a https://nekszt.hu oldalon.
10) AT-nek be kell nyújtania egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog a következő tanúsítványokkal
- az MSZ EN ISO 9001:2008 szabványnak megfelelő érvényes tanúsítvánnyal, vagy az ezzel egyenértékű minőségbiztosítási rendszerről szóló dokumentummal, vagy-a Kormányrendelet 24.§(3) szerinti esetben-a minőség biztosítása érdekében tett intézkedésekkel.
- az MSZ EN ISO 14001:2015 szabványnak megfelelő érvényes tanúsítvánnyal, vagy az ezzel egyenértékű környezetirányítási rendszer meglétét igazoló dokumentummal, vagy-a Kormányrendelet 24.§(4) szerinti esetben-a környezetvédelem érdekében tett intézkedésekkel.
Fentiek igazolásaképpen a szerződéskötés időpontjában be kell mutatni a releváns dokumentumokat.
11) AT-nek be kell nyújtania egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fog a következő eszközökkel:
- 2 db min 20 m munkamagasságú, min 225 kg teherbírású, kosaras gépjárművel, mely EURO
VI környezetvédelmi besorolású;
- 1 db min 15 m munkamagasságú, min 200 kg teherbírású, furgon kivitelű, kosaras
gépjárművel, mely EURO VI környezetvédelmi besorolású;
- 1 db min 10 m munkamagasságú, de max 3,5 t (saját tömeg) kosaras gépjárművel (belváros
környezet miatt szükséges);
- 1 db min 7,5 t tömegű, min 24,5 m kinyúlású, önrakodós tehergépjárművel;
- 1 db min 7,5 t tömegű, min 26,5 m kinyúlású autódaru gépjárművel;
- 1 db terepjáró tehergépjárművel, amely vonóhoroggal felszerelt;
-) 1 db oszlopok szállítására alkalmas berendezéssel: min 12t összsúlyú platós utánfutó, vagy
min. 13 t összsúlyú speciális oszlopszállító utánfutó;
- 1 db kábelhúzó csörlővel;
- 1 db sodronyhúzó berendezéssel, amely min 50db görgővel felszerelt;
- 1 db kábel és csőtekercsekhez alkalmazandó szállítóeszközzel;
- 2 db aggregátorral;
- 1 db vízszintes talajfúró géppel.
Fentiek igazolásaképpen a szerződéskötés időpontjában be kell mutatni a gépjárművek érvényes forgalmi engedélyét, a tárgyi eszköz leltárt/ a szerződés időtartamára szóló bérleti / lízing szerződést.
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Közvilágítási és forgalomirányító lámpák karbantartása📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely: A teljesítés helye Győr Megyei Jogú Város közigazgatási területe.
Irányítószám: 9021
Város: Győr
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 36 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. M.2.1) alkalmassági követelmény körében előírt szakember többlet szakmai tapasztalata (egész hónapokban kifejezve, az ajánlati elem min. értéke 0 hónap, legkedvezőbb szintje 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): 3. Hibaelhárításra vállalt időtartam: Élet és vagyonbiztonságot fenyegető közvilágítási aktív elemre, ill. karácsonyi díszvilágításra vonatkozó hibabejelentés esetén a helyszíni munkavégzés megkezdésére tett vállalás (perc; legkedvezőtlenebb 60 perc; legkedvezőbbként értékelt 30 perc)
4. Hibaelhárításra vállalt időtartam: Forgalomtechnikai, 1. prioritásba sorolt, berendezésekre vonatkozó hibabejelentés esetén a helyszíni reggeli és délutáni csúcsidőszakban végzendő munkavégzés megkezdésére tett vállalás (perc; legkedvezőtlenebb 45 perc; legkedvezőbbként értékelt 30 perc)
5. Hibaelhárításra vállalt időtartam: Forgalomtechnikai, 1. prioritásba sorolt, berendezésekre vonatkozó hibabejelentés esetén a helyszíni napközbeni időszakban végzendő munkavégzés megkezdésére tett vállalás (perc; legkedvezőtlenebb 90 perc; legkedvezőbbként értékelt 30 perc)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 40
30
5
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-11-27 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-11-27 15:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Ekr
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a ill. a Kbt. 68.§-a irányadó.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2023-11-27 15:00:00 📅
Hely: EKR
További információk:
Az ajánlatok benyújtására és felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a ill. a Kbt. 68.§-a irányadó.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
P.1): A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Ajánlatkérő a Rendelet 2. § (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy a P.1) pontban foglalt...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
P.1): A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Ajánlatkérő a Rendelet 2. § (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy a P.1) pontban foglalt alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja, ha a gazdasági szereplő az EEKD IV. rész α pontjában nyilatkozik („igennel” kitölti) arról, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben az alkalmassági követelményeket nem kell az EEKD IV. rész C. pontjában feltüntetni. Az alkalmasság igazolását az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdésére figyelemmel kérheti az ajánlattevőktől.
Más szervezetek kapacitásaira való támaszkodás esetén felhívjuk a figyelmet a Kbt. 65. § (7)-(8) bekezdéseire. Továbbá felhívjuk a figyelmet a Rendelet 1. § (1) bekezdésére, valamint a 3. §-ára.
P.1) Ajánlattevőnek csatolnia kell a Rendelet 19. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a számlavezető pénzügyi intézménytől származó, az ajánlattevő részére a jelen felhívás feladásának napján vezetett valamennyi pénzforgalmi számlájáról szóló, a jelen felhívás feladásának napjánál nem régebbi nyilatkozat az alábbi tartalommal, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak: - pénzforgalmi számla száma, - mióta vezeti a pénzforgalmi számlát, - a pénzforgalmi számlán a jelen felhívás feladásának napját megelőző 24 hónapban volt-e 15 napot meghaladó időtartamú sorba állítás. (Ajánlatkérő „sorba állítás” alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2. § 25. pontjában meghatározott fogalmat érti.) Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az ajánlati felhívás feladásának időpontjában mely pénzügyi intézménynél vezetnek számlát, illetőleg arról is, ha egy bankszámla már megszűnt. Olyan pénzforgalmi számla esetén, ami megszűnt, a számla megszűnéséről pénzügyi intézményi igazolás, vagy erre vonatkozó kifejezett - cégszerűen aláírt - nyilatkozat csatolandó.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.1) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha a számlavezető pénzügyi intézménytől származó
nyilatkozatok alapján megállapítható, hogy bármely pénzforgalmi számláján a jelen felhívás feladását megelőző 24 hónapban 15 napot meghaladó fizetési sorbaállítás fordult elő.
P.2): P.2) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) csatolnia kell - a Rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján - a nyilatkozatát a felhívás feladását...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
P.2): P.2) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) csatolnia kell - a Rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján - a nyilatkozatát a felhívás feladását megelőző, mérlegfordulónappal lezárt 3 üzleti év, jelen közbeszerzés tárgyából (közvilágítási berendezések aktív elemeinek, valamint karácsonyi díszvilágítás, továbbá forgalomtechnikai berendezések üzemeltetési munkáiból összesen) származó, áfa nélkül számított árbevételéről, attól függően, hogy ajánlattevő (közös ajánlattevő) mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésére állnak.
Ha az ajánlattevő a P.2) pont szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
P.1) és P.2) vonatkozásában: A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a
közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely már szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. E körben felhívjuk a figyelmet a Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P.2) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha a jelen felhívás feladását megelőző három (3)
mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (közvilágítási berendezések aktív elemeinek, valamint karácsonyi díszvilágítás, továbbá forgalomtechnikai berendezések üzemeltetési munkáiból összesen) származó árbevétele összesen nem érte el a nettó 450 millió Ft-ot (az újonnan piacra lépők esetében a működésének ideje alatt a nettó 450 millió Ft-ot).
Ajánlatkérő jelzi, hogy a Rendelet 30. § (4) bekezdése alapján a gazdasági és pénzügyi alkalmasságának
feltételeit és igazolásait a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg (P.1) és P.2)
Műszaki és szakmai képességek
M.1): A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Ajánlatkérő a Rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy az M.1) és M.2) pontokban...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1): A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Ajánlatkérő a Rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján rögzíti, hogy az M.1) és M.2) pontokban foglalt alkalmassági követelmény előzetes igazolására elfogadja, ha a gazdasági szereplő az EEKD IV. rész α (alfa) pontjában nyilatkozik („igennel” kitölti) arról, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben az alkalmassági követelményeket nem kell az EEKD IV. rész C. pontjában feltüntetni. Az alkalmasság igazolását az ajánlatkérő a Kbt. 69.§ (4)-(7) bekezdésére figyelemmel kéri az ajánlattevőktől.
A Kbt. 69.§ (4)-(7) alapján az igazolások benyújtására felhívott AT-nek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:
M.1) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Rendelet 21. §
(3) bekezdés a) pontja alapján - a (3a) bekezdés a) pontjára figyelemmel -, be kell mutatnia a jelen felhívás
feladásának napjától visszafelé számított 3 éven (36 hó) belül szerződésszerűen teljesített, de legfeljebb 6 éven (72 hó) belül megkezdett, az alkalmassági minimum követelményben meghatározott tárgyú szolgáltatásainak ismertetését a Rendelet 22.§ (1) bekezdésének megfelelően.
Az igazolás/nyilatkozat tartalmazza: a teljesítés helyét, a teljesítés kezdő és befejező időpontját (év/hó/nap megjelöléssel), a szerződést kötő másik fél nevét és címét, a szolgáltatás tárgyának pontos megjelölését, a szolgáltatás mennyiségét, továbbá az arra vonatkozó nyilatkozatot, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, valamint meg kell jelölni a kapcsolattartót és elérhetőségét (neve,
elérhetősége e-mail és/vagy tel.), és adott esetben a saját teljesítés arányát. Ajánlatkérő figyelemmel
a Rendelet 21.§ (3a) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint vizsgált időszak 3 év alatt befejezett, de
legfeljebb 6 éven belül megkezdett szolgáltatás megrendeléseket veszi figyelembe. Az alkalmassági
követelménynek való megfelelés igazolása során nem vehető figyelembe olyan szolgáltatás, amelynek
teljesítése a vizsgált időszaknál korábbi időpontban fejeződött be. A Rendelet 21/A. §-ára tekintettel Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Amennyiben a referenciaigazolás
vagy referencianyilatkozat szerinti szerződés tárgya bővebb, mint a közbeszerzés tárgya, akkor a
referenciaigazolásban/ referencianyilatkozatban meg kell adni a közbeszerzés tárgyára vonatkozó mennyiségi adatot.
Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést közös ajánlattevőként végezte, a
referenciaigazolásban szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen arányban (százalékban) vett részt,
figyelemmel kell lenni a Rendelet 22.§ (5) bek. is.
M.1) és M.2) vonatkozásában:
A Kbt. 65.§ (6) bek. szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is
megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg. A Kbt. 65.§ (7) bek. alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személykapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlattételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. Továbbá csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okirat, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik a felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben (36 hó) szerződésszerűen teljesített, de legfeljebb 6 éven 72 hónap) belül megkezdett, legalább 12 hónapig folyamatosan teljesített, az alábbi alkalmassági feltételeknek megfelelő szolgáltatások - előírásoknak és a szerződésnek megfelelő - teljesítésére vonatkozó referenciákkal:
M1.1) forgalomirányító jelzőlámpás csomópontok és gyalogosövezeti beléptető rendszerre vonatkozó
üzemeltetési- és/vagy karbantartási szolgáltatás 24 órás CallCenter működésével történő biztosítására
vonatkozó referenciával, és
M.1.2) legalább 1 db, a vizsgált időszakon belül, közvilágítási hálózat legalább 12 000 db hagyományos (nem LED-es) aktív elemének üzemeltetésére vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával, valamint
M.1.3) legalább 1 db, a vizsgált időszakon belül legalább, közvilágítási hálózat legalább 2 000 db LED-es aktív elemének üzemeltetésére vonatkozó, szerződésszerűen teljesített referenciával.
M.1.2) és M.1.3) alkalmassági követelmény esetében több szerződéssel történő megfelelés megengedett elemenként és mennyiségenként is.
A referencia ismertetésnek a szolgáltatást olyan részletességgel kell tartalmaznia, hogy az előírt alkalmassági feltétel teljesítése egyértelműen megállapítható legyen.
M.2): M.2) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a Rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján AT-nek
be kell nyújtania nyilatkozatát azon...
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.2): M.2) Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) a Rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján AT-nek
be kell nyújtania nyilatkozatát azon szakemberekről (SZK), akiket be kíván vonni a teljesítésbe. Valamennyi
SZK esetében a nyilatkozatnak tartalmazni kell az alábbiakat: SZK neve; annak a pozíciónak a megjelölése,
amely pozícióba SZK-t bevonni kívánja; SZK képzettsége, illetve végzettsége; annak érdekében, hogy a SZK
teljesítésbe történő bevonásának módja megállapítható legyen (ajánlattevő SZK -re, alvállalkozó szervezet
SZK-re) annak a munkaadónak, foglalkoztatónak a neve, akivel/amellyel az adott SZK munkaviszonyban áll.
Tekintettel arra, hogy M.2.1) alk. követelmény szerinti SZK többlettapasztalata nem csupán alk. követelmény, hanem egyben értékelési szempont is, az ajánlathoz csatolni kell a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt M.2.1) ért. szempont szerinti SZK saját kezűleg aláírt, a szakmai tapasztalat ismertetését tartalmazó szakmai önéletrajzát, rendelkezésre állási nyilatkozatát,végzettségét, ill. képzettségét igazoló dokumentumokat. Az M.2.2) SZK-k végzettségét, ill. képzettségét igazoló dokumentumok a Kbt. 69.§ szerinti felhívására csatolandó. AK felhívja a figyelmet, hogy amennyiben nyertes AT által az M.2.1) alk. követelmény során bemutatott SZK nem rendelkezik szakmai többlettapasztalattal, úgy szakmai önéletrajz benyújtása az értékelési résszempont alátámasztására nem, csak az alkalmasság igazolása érdekében szükséges. Ahol a szakmai tapasztalat vonatkozásában időtartamban került meghatározásra a minimumkövetelmény, ott az önéletrajznak a szakmai tapasztalat idejét év/hónap megjelöléssel kell tartalmaznia. AK a kezdő és a befejező hónapot is beleszámítja a szakmai tapasztalat időtartamába. AK felhívja a figyelmet, hogy a tört hónapokat nem veszi figyelembe a tapasztalat számítása során!
A szakmai önéletrajznak tartalmaznia kell az alábbiakat: SZK neve, címe; M.2.1) SZK esetében az alkalmasság igazolása körében előírt szakmai tapasztalat ismertetése (év/hónap pontossággal) és az értékelés körében megajánlott többlet szakmai tapasztalat ismertetése (év/hónap pontossággal); a SZK végzettségének, illetve képzettségének ismertetése; annak érdekében, hogy a SZK teljesítésbe történő bevonásának módja megállapítható legyen (ajánlattevő SZK -re, alvállalkozó szervezet SZK-re) annak a munkaadónak, foglalkoztatónak a neve, akivel/amellyel az adott SZK munkaviszonyban áll (amennyiben a SZK, mint természetes személy megbízási szerződéssel alvállalkozóként kerül bevonásra a szerződés teljesítésébe, az előírt információt nem kell megadni); SZK kifejezett nyilatkozata arról, hogy az AT nyertessége esetén rendelkezésre áll, közreműködik a teljesítésben az ajánlatban szereplő pozícióban, és nincs más olyan kötelezettsége a teljesítés időszakában, amely a szerződés teljesítésében való munkavégzését bármilyen szempontból akadályozná (rendelkezésre állási nyilatkozat, szakmai önéletrajzba foglalva is elfogadható).
Ha a felsőfokú végzettség a Kbt. 69. §(11) bek.-nek megfelelő nyilvántartásban szerepel, a nyilvántartás és
nyilvántartási szám megjelölése szükséges. Ha nem szerepel Kbt. 69.§ (11)bek. nyilvántartásban, vagy nem elérhető, akkor a végzettséget igazoló dokumentum benyújtása szükséges. A műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására szolgáló valamennyi dokumentumot egyszerű másolatban is elegendő benyújtani. A Kbt. 69.§ (11a) bekezdés is irányadó. AK felhívja az AT figyelmét, hogy amennyiben az ajánlat nem tartalmazza az értékelés körében megajánlott szakember nevét, úgy az nem orvosolható hiánypótlás keretében, tehát az ajánlat érvénytelennek minősül. A gazd. szereplő dönthet úgy is, hogy nyilatkozata mellé, már annak benyújtásával egyidejűleg benyújtja az alk. követelmények tekintetében az ajánlattételi felhívásban előírt igazolásokat.
A Kbt. 65.§ (6)bek. szerint az előírt alkalmassági követelményeknek a közös AT-k együttesen is
megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak
a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel
meg.A Kbt. 65.§ (7)bek. alapján az előírt alk. követelményeknek az AT-k bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az ajánlattételi felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alk. követelményt,
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.2) Alkalmatlan Ajánlattevő (közös ajánlattevő) a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik az alábbi
szakemberekkel:
M2.1) legalább 1 fő közlekedési szakirányú mérnök végzettségű szakemberrel, aki rendelkezik 12 hónap, a
közbeszerzés tárgya szerinti (közvilágítás és/vagy forgalomtechnikai berendezések, üzemeltetésében és/vagy ez(ek) hiba bejelentése fogadása terén) tapasztalattal;
M.2.2) legalább 2 fő villanyszerelő végzettségű szakemberrek, akik rendelkeznek KIF csatlakozó- és
közvilágítási FAM szerelő, vagy KIF mérőhelyi FAM szerelő, vagy KIF szabadvezeték hálózati FAM szerelő,
érvényes szerelői vizsgával.
M.2) alkalmassági követelmény vonatkozásában: Az egyes szakemberek (SZK) között az átfedés megengedett, ugyanaz a SZK több pozícióra is jelölhető, ha az adott SZK megfelel valamennyi előírt követelménynek. AK a SZK-ek tekintetében a párhuzamos szakmai tapasztalatokat csak egyszer veszi figyelembe. Amennyiben AT 1 pozícióra több SZK-t is bemutat, jelölje meg, hogy a bemutatott SZK-ek közül AK az értékelés során mely SZK-t vegye figyelembe. Ha AT 1 szakembert több pozícióra ajánl meg, úgy ezen SZK-nek valamennyi releváns értékelési szempontnál a megajánlás szerinti szakági tapasztalatát vesszük figyelembe, melyet külön-külön szükséges bemutatni. AK az előírt jogosultsággal egyenértékű jogosultságot elfogadja. Külföldön szerzett végzettségek egyenértékűségének bizonyítása AT kötelezettsége és felelőssége.
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
A Kbt. 35.§(8) alapján AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását a
szerződés teljesítése érdekében
FOLYTATÁS KARAKTERKORLÁT...
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
A Kbt. 35.§(8) alapján AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását a
szerződés teljesítése érdekében
FOLYTATÁS KARAKTERKORLÁT MIATT:
BT-77 III.4.5) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
Késedelmes fizetés esetén Ajánlatkérő a Ptk.-ban (6:155. §) meghatározott mértékű késedelmi kamatot fizeti a nyertes Ajánlattevőnek.
Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő jelen eljárásban a Kbt. 54.§-ban foglaltak alapján az ajánlattételt ajánlati biztosíték adásához
köti, melynek mértéke: 2 millió HUF....
Többet mutasson
Kauciók és garanciák
Ajánlatkérő jelen eljárásban a Kbt. 54.§-ban foglaltak alapján az ajánlattételt ajánlati biztosíték adásához
köti, melynek mértéke: 2 millió HUF. Ajánlatkérő bankszámlaszáma: OTP Bank 11737007-16718005-10020009
számlára).
AT-nek csatolnia kell a Kbt. 54.§ (1) bek. szerinti ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását alátámasztó iratot,
így a pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított garanciavállalási vagy készfizető kezesi nyilatkozatot,
illetve készfizetői kezességvállalást tartalmazó biztosítói kötelezvényt. Az ajánlati biztosíték AK hivatkozott
fizetési számlájára történő utalás esetén arról kell nyilatkozni, hogy az ajánlati biztosíték AK fizetési számlájára
átutalásra került, melyhez csatolandó az utalási bizonylat. AK a Kbt. 41/A.§ (2)bek. alapján előírja, hogy AT-k
a pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított garanciavállalási vagy készfizető kezesi nyilatkozatot, illetve
készfizetői kezességvállalást tartalmazó biztosítói kötelezvényt olyan elektronikus okirat formájában bocsássák
AK rendelkezésére, amely megfelel a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. 325. § (1) bekezdése
szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. Részletek a Közbeszerzési Dokumentum I. kötet
Útmutatóban.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Ajánlatkérő előleget nem fizet.Számla benyújtására nyertes Ajánlattevő az...
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme magyar forint (HUF).
Ajánlatkérő előleget nem fizet.Számla benyújtására nyertes Ajánlattevő az Ajánlatkérő teljesítésigazolása alapján jogosult. A díj megfizetése a nyertes ajánlattevő általi teljesítést, és az ajánlatkérő által ennek elismeréseként kiállított teljesítésigazolás kézhezvételét követően kiállított számla ellenében átutalással történik.
Ajánlatkérő a Kbt. 27/A. § alapján befogadja az olyan elektronikus számlát, amely megfelel az EN 16931-1:2017
számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos
Lapjában közzétett szintaxislistának. Ajánlatkérő a vállalkozói díjat a közbeszerzési dokumentumokban
(szerződéstervezetben) meghatározott számlázási rend figyelembevételével kiállított számla alapján fizeti meg
átutalással a Kbt. 135. § (1),(5) és (6) bekezdései, továbbá a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése szerint. A számla
fizetési határideje a kézhezvételétől számított 30 nap.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Szerződés biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér,
teljesítési biztosíték. Szerződés biztosító...
Többet mutasson
A szerződés teljesítésének feltételei
Szerződés biztosító mellékkötelezettségek: Késedelmi kötbér, hibás teljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér,
teljesítési biztosíték. Szerződés biztosító mellékkötelezettségek részletesen a szerződéstervezetben.
Késedelmi kötbér: abban az esetben kerül felszámításra, ha a nyertes AT olyan okból, amelyért felelős, a
szerződésben meghatározott határidőhöz képest késedelembe esik.
Hibás teljesítés: közvilágítási elemekre vonatkozó körutas ellenőrzési, vagy ennek során fellelt hibák esetére
vonatkozó azonnali javítás megkezdési kötelezettségét megsérti, hibás teljesítési kötbér fizetésére köteles.
Meghiúsulási kötbér: abban az esetben kerül felszámításra, amennyiben késedelmi és/vagy hibás teljesítési
kötbér kivetésére okot adó körülmény 2 alkalom/év mennyiséget meghaladóan kerül sor. Mértéke: 70 millió Ft.
Teljesítési biztosíték: 20 millió Ft.
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
Bűnszervezetben való részvétel
Korrupció
Csalás
Többet mutasson (16)
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Felszámoló által kezelt vagyon
Üzleti tevékenység felfüggesztése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása: Bűnszervezetben való részvétel
Korrupció
Többet mutasson (17)
Csalás
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmény
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Adófizetés elmulasztása
Társadalombiztosítási járulékfizetés elmulasztása
Csődeljárás
Fizetésképtelenség
Csődegyezség a hitelezőkkel
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Felszámoló által kezelt vagyon
Üzleti tevékenység felfüggesztése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Megtévesztés, információ visszatartása, képtelenség a szükséges iratok benyújtására, bizalmas információk megszerzése
Tisztán nemzeti kizárási okok
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan
gazdasági...
Többet mutasson
Kizárási okok leírása
Tisztán nemzeti kizárási okok
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan
gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62.§ (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok bármelyike fennáll. A
Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) és kc) alpont tekintetében külön nyilatkozatot kell benyújtani az EKR szerinti
elektronikus űrlap felhasználásával.
A kizáró okok igazolása, valamint az alkalmassági feltételeknek való megfelelőség tekintetében az
ajánlattevőnek, valamint a kapacitás szervezetnek az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot
(EEKD) kell benyújtania. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a felhívás III.1.3) M.2) pontjában előírt szakemberek szakmai
többlettapasztalata az értékelés alapját képezi, így az alkalmassági követelmény ellenőrzéséhez szükséges
dokumentumokat Ajánlattevőknek már az ajánlatban szükséges benyújtaniuk a Kbt. 69. § (7) bekezdésben
foglaltak alapján.
Ajánlatkérő rögzíti, hogy a Kbt. 69.§ szerinti felhívás nélkül benyújtott iratokat az ajánlatkérő figyelmen kívül
hagyja és kizárólag azon ajánlattevő(k) tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevő(ke)t ajánlatkérő az
igazolások benyújtására kívánja felhívni.
Ajánlattevőnek a Kbt. 67.§ (4) bekezdése alapján nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés
teljesítéséhez, a Kbt 62.§ (1)-(2) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót (a nyilatkozatot
akkor is be kell nyújtani, ha ajánlatkérő nem írta elő, az ajánlattételkor már ismert alvállalkozók megjelölését).
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Rendelet 1. § (9) bekezdése alapján az Ajánlattevőnek az ajánlatában
köteles nyilatkozni arról, hogy ajánlata tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz
intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1)
bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.
Kizáró okok ellenőrzése: Rendelet 8.§- és 10.§ 12-16.§-ai-szerint. A kizáró okokra és az alkalmassági
követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak
(felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az AT az ajánlathoz köteles csatolni a cégbírósághoz
benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást
(nemleges tartalmú nyilatkozat becsatolása is szükséges).
A kizáró okok igazolása körében felhívjuk a figyelmet a Rendelet 1. § (7) bek.-re. Továbbá Ajánlatkérő
hivatkozik a Rendelet 1-7. §-aira.
1. Ajánlatkérő a Kbt. 61. § (4) bekezdésére figyelemmel megvizsgálta, hogy jelen közbeszerzés tárgya, jellege és a szerződéshez kapcsolódó további...
Többet mutasson
További információk
1. Ajánlatkérő a Kbt. 61. § (4) bekezdésére figyelemmel megvizsgálta, hogy jelen közbeszerzés tárgya, jellege és a szerződéshez kapcsolódó további körülmények lehetővé teszik-e a részekre történő ajánlattétel biztosítását. A vizsgálat eredményeképpen megállapításra került, hogy a részajánlattétel nem lehetséges, mert
- a szolgáltatás mögött egységes Call Ceter (hibabejelentő központ) működését várja el, a szolgáltatás minden elemére kiterjedően;
- a szolgáltatással érintett tárgyi eszközök elhelyezkedése, működése (pl.: azonos oszlopon jelző lámpa és közvilágítás) oly mértékben összefügg, hogy adott meghibásodás esetén a feladat és felelősségi körök elválasztása jelentős nehézség nélkül nem lehetséges.
Továbbá a garanciális kötelezettségek számonkérése is hatékonyabban érvényesíthető egy vállalkozó esetén.
2. Ajánlatkérő jelen eljárásban a Kbt. 54.§-ban foglaltak alapján az ajánlattételt ajánlati biztosíték adásához köti, melynek mértéke: 2 millió HUF. Ajánlatkérő bankszámlaszáma: OTP Bank 11737007-16718005-10020009 számlára).
AT-nek csatolnia kell a Kbt. 54.§ (1) bek. szerinti ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátását alátámasztó iratot, így a pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított garanciavállalási vagy készfizető kezesi nyilatkozatot, illetve készfizetői kezességvállalást tartalmazó biztosítói kötelezvényt. Az ajánlati biztosíték AK hivatkozott fizetési számlájára történő utalás esetén arról kell nyilatkozni, hogy az ajánlati biztosíték AK fizetési számlájára átutalásra került, melyhez csatolandó az utalási bizonylat. AK a Kbt. 41/A.§ (2)bek. alapján előírja, hogy AT-k a pénzügyi intézmény vagy biztosító által kiállított garanciavállalási vagy készfizető kezesi nyilatkozatot, illetve készfizetői kezességvállalást tartalmazó biztosítói kötelezvényt olyan elektronikus okirat formájában bocsássák AK rendelkezésére, amely megfelel a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. 325. § (1) bekezdése szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek. Részletek a Közbeszerzési Dokumentum I. kötet Útmutatóban.
3. AK eredményhirdetést nem tart, AT-ket a Kbt. 79.§ (2) bek. szerint, az összegezés EKR rendszeren történő megküldésével, írásban értesíti az eljárás eredményéről.
4. AK tájékoztatja az AT-ket, hogy a Kbt. 70.§ (1) bek. megfelelően az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül fogja elbírálni, az elbírálást olyan időtartam alatt fogja elvégezni, hogy az AT-knek az eljárást lezáró döntésről való értesítésére az ajánlati kötöttség fennállása alatt sor kerüljön.
5.Formai információk a Dokumentációban.
6. AK jelen eljárásban a Kbt. 81.§ (4) és (5) bekezdésében foglaltakat alkalmazza.
7. AK a Rendelet 30. § (4) bek. szerint felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az alkalmasság feltételeit és igazolását a III.1.1)-III.1.3) pontok vonatkozásában a Rendelet 28. § (3) bek.hez képest szigorúbban állapítja meg.
8. A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia.
9. AK a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét teljes körűen biztosítja.
10. Ajánlattevőnek csatolnia kell a Kbt. 66.§(6) és a 67.§(4) bekezdései szerinti nyilatkozatokat.
11. AK előírja nyertes AT részére teljes körű felelősségbiztosítás megkötését, vagy meglévő felelősségbiztosítás kiterjesztését legalább 50 millió HUF/év és legalább 15 millió HUF/kár mértékben, amelynek megléte a szerződés hatálybalépés feltétele. Az ajánlathoz csatolni kell az AT-től származó szándéknyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy AT nyertessége esetén a megkövetelt biztosítást megköti, vagy meglévő biztosítását az előírt feltételeknek megfelelően kiterjeszti. A felelősségbiztosításról szóló kötvényt vállalkozó a szerződés megkötésének napján köteles megrendelő részére bemutatni és arról egy másolatot átadni.
12.Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a feladat teljes körű megvalósításának minden költségét. Kereskedelmi-szakmai ajánlat benyújtása elvárás.
13. A nyertes ajánlattevő köteles továbbá - legkésőbb a szerződéskötés időpontját követő 10 napon belül - igazolni, hogy az alábbiak szerinti engedély kérelmet benyújtotta, majd az eljárási idő lejártát követően, a kézhez vételt követően, azt ajánlatkérőnek haladéktalanul bemutatni: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal által kiadott Közvilágítás üzemeltetési engedély. AK azonnali szerződésbontási feltételként írja elő: az engedély kérelem benyújtásának elmaradását, vagy az engedély iránti kérelem Hivatal általi elutasítását.
14. Ajánlatkérő előírja, hogy nyertes AT-nek a szerződéskötés időpontjában rendelkeznie kell a következő szakemberekkel:
Call Center tevékenységben részt vevő legalább 4fővel (12 órás műszakokkal), akik közül
- legalább 1 fő min. 4év szakmai tapasztalattal rendelkezik közvilágítási és/vagy forgalomtechnikai hibabejelentések terén;
- legalább 2 fő rendelkezik érettségi bizonyítvánnyal.
Továbbá,
-legalább 4 fő szakemberrel, akik rendelkeznek k a 72/2003. (X. 29.) GKM rendelet szerinti kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM (feszültség alatt munkavégzés ) szerelő képzettséggel:
- közülük legalább 2 fő legalább 4 év szakmai tapasztalattal rendelkezik forgalomtechnikai rendszerek üzemeltetése és/vagy javítása terén;
- közülük legalább 2 fő legalább 4 év szakmai tapasztalattal rendelkezik közvilágítási- rendszerek üzemeltetése és/vagy javítása terén,
- és közülük legalább 1 fő rendelkezik hidraulikus szerelőkosaras gépjárműre vonatkozó emelőgépkezelő képesítéssel (4224 gépcsoport).
Ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell az erről szóló nyilatkozatot az EKR-ben létrehozott nyilatkozat mintán. A szerződés aláírásával egyidejűleg be kell mutatni a szakemberekkel fennálló munkaviszony vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony igazolására szolgáló, a jogviszonyt létesítő szerződést. Amennyiben a nyertes AT nem tesz eleget a szerződéskötés időpontjáig a fenti nyilatkozatában foglalt kötelezettségének, azt az AK jogosult úgy tekinteni, hogy a nyertes AT nem tesz eleget a szerződéskötési feltételeknek, továbbá az ajánlatától visszalépett.
15. AT-nek be kell nyújtania egy nyilatkozatot, amelyben kijelenti, hogy a szerződés megkötésének időpontjában rendelkezni fog a karácsonyi díszvilágítás elemeinek tárolására szolgáló, legalább 450 m2 alapterületű épülettel.
Fentiek igazolásaképpen a szerződéskötés időpontjában be kell mutatni a tárgyi eszköz leltárt/ a szerződés időtartamára szóló bérleti / lízing szerződést.
16. Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös AT-k cégszerűen aláírt megállapodását (a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodás másolati példányát (konzorciális szerződést) a dokumentációban meghatározottak szerint. Az ajánlatban csatolni kell a Kbt. 35. § (2) bek. szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot. A meghatalmazásnak ki kell terjednie arra, hogy a közös AT-kképviseletére jogosult gazdasági szereplő az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös AT-k képviseletében eljárhat.
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. § szerint
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0002 Új érték
Szöveg:
Ajánlatkérő a II.2.4) pontban az alábbi mondatban szereplő számadatot javította:
Eredeti: Az adott évre vonatkozó költségvetés elfogadásakor kerül...
Többet mutasson
Szöveg
Ajánlatkérő a II.2.4) pontban az alábbi mondatban szereplő számadatot javította:
Eredeti: Az adott évre vonatkozó költségvetés elfogadásakor kerül meghatározásra a rendelkezésre álló keret pontos összege, mely várhatóan évi nettó 650 000 millió HUF/év.
Javított: Az adott évre vonatkozó költségvetés elfogadásakor kerül meghatározásra a rendelkezésre álló keret pontos összege, mely várhatóan évi nettó 650 millió HUF/év.
Egyéb kiegészítő információk
Az eredeti hirdetmény II.2.4) pontjában számelírásból adódóan javítást kellett végezni, mivel keretösszegként "650 000 millió" HUF/év került rögzítésre,...
Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk
Az eredeti hirdetmény II.2.4) pontjában számelírásból adódóan javítást kellett végezni, mivel keretösszegként "650 000 millió" HUF/év került rögzítésre, ugyanakkor a Közbeszerzési Dokumentum II. kötet Szerződéstervezet V.1. pontjában a helyes keretösszeg, azaz 650.000.000,- Ft - azaz Hatszázötven millió forint - rögzített. Ezért a jelen módosítás kizárólag egy nyilvánvaló elírásból adódó javítást tartalmaz a szerződéstervezettel való összhang megteremtése érdekében is.
Az eredeti hirdetmény hivatkozási száma: 2023/S 206-649861
A változtatás fő oka: Ajánlatkérő szervezet általi hiba javítása
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 649861-2023
Forrás: OJS 2023/S 222-701443 (2023-11-16)