Magyar Külügyi Intézet épületének felújítása

Építési és Közlekedési Minisztérium

Az ingatlan egynegyed részt alápincézett, alagsor, földszint, emelet és részben tetőtér beépítéssel és padlással rendelkezik. Az épületben helyet kapó funkciók alapján lesznek a szintek kialakítva. A pinceszinten helyet kapó workshop tér kétszint belmagasságú. A bútorzata is úgy lesz kialakítva, hogy könyvtárként, illetve az igényeknek megfelelően tárgylóként/előadóteremként is működhet. Ezt a teret körben raktár/kiadványtár és a gépészeti helyiség fogja közre. A pinceszintet az alagsorból tudjuk megközelíteni. Az alagsori szinten irodák lesznek kialakítva hozzá tartozó teakonyhával. A keleti szárnyban egy vendéglakás kap helyet, illetve a biciklivel érkező dolgozóknak egy zuhanyzós öltözőt terveztünk. Az épületüzemeltetéshez szükséges helyiségek, valamint a földszinti előadóteremhez tartozó vizesblokkok is ezen a szinten lesznek elhelyezve. Az előadótér és annak kiegészítő helyiségei (asztal/szék raktár, előkészítő helyiség) a földszinten a nyugati blokkban lesznek kialakítva. A főbejáraton át az előcsarnokba, onnan a közlekedőkön keresztül jutunk a szalonban. Innen közelíthető meg az előadótér, illetve az udvar felé néző díszterasz. A keleti blokkban irodák találhatóak, vizesblokkokkal kiegészülve. Az emeleti szinten kapnak helyet a vezetők (vezérigazgató, elnök, igazgatóhelyettesek, középvezetői irodák) a hozzájuk tartozó titkársággal. A tetőtér nagy részét a gépészet foglalja el, mellette a podcast szoba és egy nem állandó használatú iroda kap helyet. Az alagsorból a tetőtérig egy lépcsőház köti össze a szinteket. A díszes főlépcsőház az alagsorból indul és az emeletre vezet fel. Főbb tervezett mennyiségek: Építészet: - akadálymentesítés, - csapadékvíz elleni szigetelés (252,4 m2), - talajnedvesség elleni szigetelés (többféle, összesen 481,82 m2), - utólagos talajnedvesség elleni falszigetelés injektálással (74,2 ker.m2), - födém hő-és hangszigetelése (összesen 1062,76 m2, ebből 848,8 m2 kőzetgyapot), - külső és belső felületképzés (festés), - beltéri nyílászárók cseréje (54 db), - homlokzati nyílászárók beépítése/cseréje (összesen 300,07 m2 mennyiségben) - nyílászárók felújítása (32 db), - padlóburkolatok, - homlokzati felületképzés (2623 m2), - bádogozási munkák, Épületgépészet: - fali tűzcsap hálózat, - gépi szellőztetés, légutánpótlás (mosdó blokkok, workshop, előadótermek, irodák), - fűtési rendszer korszerűsítése, a meglévő VRV rendszer bővítése (új kültéri egység, hidroboxok, új radiátorok (18 db), fan-coilok (101 db), elektromos konvektor (3 db), - gázvezeték és gázkazán csere – 3 db 100 kW névleges teljesítményű új gázkazán beépítése, - vízhálózat felújítása, - HMV ellátás átalakítás, - szennyvízcsatorna hálózat újjáépítése, - esővíz elvezetés felújítása, Épületvillamosság: - az épület villamos rendszerének túlnyomó része megújul, új, korszerű, LED-es lámpatestek (541 db) beépítése, biztonsági világítás kiépítése, - informatikai hálózat, - vagyonvédelem (új riasztó- és biztonsági kamerarendszer), - telekommunikáció (IP alapú telekommunikációs rendszer kiállásait az irodai munkaállomásokhoz), - audio-video rendszer (az előadóteremben, a szalonban és a teraszon audiovizionális rendszer kialakítása), - Tűzvédelem (új, automatikus tűzjelző rendszer), - Beléptetés (kártyás beléptető rendszer és kaputelefon a terveken feltüntetett helyekre), - Villámvédelem (a meglévő rendszer norma szerinti villámvédelmi rendszerré alakítása), - Az épületben túlfeszültségvédelmet is ki kell építeni. Külső munkák: - az udvar teljeskörű felújítása (térkövezés: 58+864 m, növénytelepítés: 2 db fa, 2085 db cserje, 4282 db évelő növény + rézsűmegkötő növények: 700 db) - kertépítés és új automata öntözőrendszer 1664 m2 zöldterületen Az épület összes nettó alapterülete 2134,46 m2 Amennyiben a dokumentáció vagy a tételes mintaköltségvetés bármelyik része valamilyen gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást tartalmaz, illetve amennyiben szabványt, műszaki engedélyt, műszaki előírásokat, vagy műszaki ajánlást határoz meg, úgy azok csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történtek, ajánlatkérő az azzal egyenértékű teljesítést is elfogadja azonban ennek feltétele a beépítést megelőző tervezői, műszaki ellenőri, illetve megrendelői írásos jóváhagyás. A kiadott tervek, és ezekhez kapcsolódó műszaki leírások, egyéb dokumentumok, valamint a megküldött költségvetések együttesen értelmezendők. A közbeszerzés ismertetése csak a főbb mennyiségeket tartalmazza tájékoztató jelleggel, ajánlatadó felelőssége a mennyiségek ajánlattételt megelőző ellenőrzése. További információt a műszaki leírás tartalmaz. A részletes műszaki leírást/terveket és az árazatlan költségvetést a műszaki dokumentáció tartalmazza.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-01-11. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-11-07.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-11-07 Ajánlati felhívás
2023-12-22 Ajánlati felhívás
2024-01-18 Ajánlati felhívás
2024-01-26 Ajánlati felhívás
2024-02-14 Ajánlati felhívás
2025-03-27 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-11-07)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Magyar Külügyi Intézet épületének felújítása
Hivatkozási szám: EKR001965782023
Rövid leírás:
Az ingatlan egynegyed részt alápincézett, alagsor, földszint, emelet és részben tetőtér beépítéssel és padlással rendelkezik. Az épületben helyet kapó...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001965782023/1
Mennyiség: 2134.46 négyzetméter
A beszerzés leírása:
Az ingatlan egynegyed részt alápincézett, alagsor, földszint, emelet és részben tetőtér beépítéssel és padlással rendelkezik. Az épületben helyet kapó...  Többet mutasson
További információk:
1. Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció összhangban a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet...  Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák 📦
További termékek/szolgáltatások:
Többet mutasson (6)
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
A BT-25 mezőben meghatározott mennyiség az épület összes nettó alapterülete: 2134,46 m2.
Postacím: Bérc
utca
13-15
Irányítószám: 1016
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest 🏙️
Időtartam: 540 nap
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2.1) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, min. 0, max. 36)
Minőségi kritérium (súlyozás): 9
Minőségi kritérium (név): Az M.2.2) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, min. 0, max. 36)
Minőségi kritérium (súlyozás): 8
Minőségi kritérium (név): Az M.2.3) alkalmassági követelményre bemutatott szakember alkalmasságon felüli szakmai tapasztalata (hónapokban, min. 0, max. 36)
Kötelező 36 hónapon felül vállalt jótállás időtartama (hónapokban) (min. 0, max. 24)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-11 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-11 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § és a Kbt. 68. § rendelkezései az irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 2 hónap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Megnyitás dátuma: 2024-01-11 12:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § és a Kbt. 68. § rendelkezései az irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság előírása [Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pont]: SZ/1. Alkalmatlan Ajánlattevő a szerződés teljesítésére,...  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság: Az EEKD-val történő előzetes igazolás során - a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdésnek, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm....  Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M1: Az EEKD-val történő előzetes igazolás során - a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdésnek, valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm....  Többet mutasson
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M2: M.2) A Kbt. 65. § (4) bekezdése és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35.§ (8) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárásban történő részvételt nem köti gazdálkodó szervezet alapításához, továbbá nyertes...  Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
Az ajánlati biztosíték mértéke: 20 000 000 HUF. Ez teljesíthető - az AT választása szerint - az előírt pénzösszegnek az Építési és Közlekedési Minisztérium...  Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az igényelhető előleg mértéke a tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozói díj 30%-a. Az előleg a részszámlákban kerül elszámolásra. Nyertes...  Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Késedelmi kötbér: a szerződés-tervezetben meghatározottak szerint. Meghiúsulási kötbér: a szerződés-tervezetben meghatározottak szerint. Hibás teljesítési...  Többet mutasson
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
  • Bűnszervezetben való részvétel
  • Korrupció
Többet mutasson (16)
  • Csalás
  • Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
  • Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
  • Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
  • Adó- és vámfizetési kötelezettség
  • Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
  • Csőd
  • Csődegyezség hitelezőkkel
  • A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
  • Felszámoló által kezelt vagyon
  • Üzleti tevékenység felfüggesztése
  • A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
  • A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
  • Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
  • Munkajogi kötelezettségek megszegése
  • Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. §...  Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Építési és Közlekedési Minisztérium
Nemzeti nyilvántartási szám: 15847397241
Postacím: Alkotmány Utca 5
Postai irányítószám: 1054
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Közbeszerzési Főosztály
E-mail: kozbeszerzes@ekm.gov.hu 📧
Telefon: +36 709039387 📞
Fax: +36 14368560 📠
URL: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://kormany.hu/epitesi-es-kozlekedesi-miniszterium 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Fő tevékenység
Gazdasági és pénzügyek
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001965782023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001965782023/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Az építési beruházás egy helyszínen, egy tervdokumentáció alapján valósul meg, tehát a megvalósítás nem szakaszolt, a szerződés tárgyának mennyiségi vagy az...  Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Jogorvoslat: Kbt. 148. § szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2023/S 215-679038 (2023-11-07)
Ajánlati felhívás (2023-12-22)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-18 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-18 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-01-18 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: (BT-131) -...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2023-12-20 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Jan 11...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2023-12-20 📅
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés b) pontja alapján meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt és a bontás időpontját, mivel a közbeszerzési...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 679038-2023
Forrás: OJS 2023/S 248-789303 (2023-12-22)
Ajánlati felhívás (2024-01-18)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-29 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-29 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-01-29 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-01-12 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Jan 18...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-01-12 📅
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja alapján meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt és a bontás időpontját, mivel a kiegészítő tájékoztatást,...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 789303-2023
Forrás: OJS 2024/S 014-038031 (2024-01-18)
Ajánlati felhívás (2024-01-26)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-15 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-15 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-02-15 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-01-24 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Jan 29...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-01-24 📅
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja alapján meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt és a bontás időpontját, mivel a kiegészítő tájékoztatást,...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 038031-2024
Forrás: OJS 2024/S 020-057868 (2024-01-26)
Ajánlati felhívás (2024-02-14)
Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-27 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-27 12:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-02-27 12:00:00 📅

Változások
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-02-07 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Thu Feb 15...  Többet mutasson
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-02-07 📅
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a Kbt. 52. § (4) bekezdés a) pontja alapján meghosszabbítja az ajánlattételi határidőt és a bontás időpontját, mivel a kiegészítő tájékoztatást,...  Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 057868-2024
Forrás: OJS 2024/S 033-097754 (2024-02-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-03-27)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Az ingatlan egynegyed részt alápincézett, alagsor, földszint, emelet és részben tetőtér beépítéssel és padlással rendelkezik. Az épületben helyet kapó...  Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 392 014 427 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Az ingatlan egynegyed részt alápincézett, alagsor, földszint, emelet és részben tetőtér beépítéssel és padlással rendelkezik. Az épületben helyet kapó...  Többet mutasson
További információk:
1. Tárgyi eljárásra történő jelentkezés előfeltétele az EKR rendszerben történő ajánlattevői regisztráció összhangban a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet...  Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-12 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001965782023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 14
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 14
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 12
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 487 306 000 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 0
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7747
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: FK-RASZTER Építő Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 11887827205
Postacím: Felsőszinva Utca 73.
Postai irányítószám: 3533
Postai város: Miskolc
Régió: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kovacsat@fkraszter.hu 📧
Telefon: +36 46531839 📞
Fax: +36 46530412 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 478 294 902 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 3
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7755
A vállalkozó neve és címe
Név: EB Hungary Invest Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13240567242
Postacím: Fogadó Utca 4.
Postai irányítószám: 1107
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
E-mail: kozbeszerzes@ebhinvest.hu 📧
Telefon: +36 301661712 📞
URL: https://www.ebhinvest.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 482 052 400 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7763
A vállalkozó neve és címe
Név: LATEREX Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25098367244
Postacím: Hídépítő Utca 1-12
Postai irányítószám: 1095
Postai város: Budapest, IX.
E-mail: vallalkozas@laterex.hu 📧
Telefon: +36 13470010 📞
Fax: +36 13470011 📠
URL: https://www.laterex.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 748 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7771
A vállalkozó neve és címe
Név: BAUSZER Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10557606206
Postacím: Röszkei Út 46
Postai irányítószám: 6782
Postai város: Mórahalom
Régió: Csongrád 🏙️
E-mail: bauszer@bauszer.hu 📧
Telefon: +36 202437004 📞
URL: https://www.bauszer.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 496 640 666 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7779
A vállalkozó neve és címe
Név: DENCO Klimatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felellősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12467006213
Postacím: Faiskola Tér 13
Postai irányítószám: 2100
Postai város: Gödöllő
Régió: Pest 🏙️
E-mail: jankovichhenrik@denco.hu 📧
Telefon: +36 209670950 📞
Fax: +36 28411355 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 392 014 427 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7787
A vállalkozó neve és címe
Név: EURO CAMPUS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13646925210
Postacím: Árpád Út 64.
Postai irányítószám: 3300
Postai város: Eger
Régió: Heves 🏙️
E-mail: vallalkozas@eurocampus.hu 📧
Telefon: +36 36780566 📞
Fax: +36 36780567 📠
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 447 979 104 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7795
Az ajánlattevő fél vezetője
Tájékoztatás a pályázatokról
A szerződést egy gazdasági szereplőkből álló csoportnak ítélték oda
A vállalkozó neve és címe
Név: Pesti Építő Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14400276243
Postacím: Rózsatő Utca 10
Postai irányítószám: 1112
E-mail: pestiepitozrt@gmail.com 📧
Telefon: +36 305307709 📞
Fax: +36 12675244 📠
URL: https://www.pestiepito.hu 🌏
Név: Fehérép Építőipari és Kereskedelmi Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11800756207
Postacím: Sziget utca 13
Postai irányítószám: 8000
Postai város: Székesfehérvár
Régió: Fejér 🏙️
E-mail: feherep@feherep.hu 📧
Telefon: +36 22503505 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 059 571 448 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7803
A vállalkozó neve és címe
Név: FITOUT Befejező Építő-Szakipari Zrt
Nemzeti nyilvántartási szám: 25358733241
Postacím: LOMB UTCA 37-39.
Postai irányítószám: 1139
Postai város: Budapest
E-mail: szucs.laszlo@fitout.hu 📧
Telefon: +36 17001730 📞
Fax: +36 17001731 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 457 651 372 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7867
A vállalkozó neve és címe
Név: BUILD IT Mérnökiroda Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 32301960241
Postacím: Bóbita Utca 2. E. lház. 1. em.
Postai irányítószám: 1037
E-mail: vallalkozas@build-it.hu 📧
Telefon: +36 302794805 📞
URL: http://build-it.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 040 494 181 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7875
A vállalkozó neve és címe
Név: F-Építő Generál Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13523398243
Postacím: Emília Utca 15.
Postai irányítószám: 1203
E-mail: vallalkozas@f-epito.hu 📧
Telefon: +36 12858343 📞
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 187 950 230 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7939
A vállalkozó neve és címe
Név: T-Invest '91 Fővállalkozó, Építőipari és Kivitelező Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13580234206
Postacím: Ősz Utca 11.
Postai irányítószám: 6724
Postai város: Szeged
E-mail: tinvest@tinvest.hu 📧
Telefon: +36 62468945 📞
Fax: +36 62468945 📠
URL: https://www.tinvest.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 649 000 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7971
A vállalkozó neve és címe
Név: Horváth Építőmester Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 23037108203
Postacím: Csongrádi Utca 6.
Postai irányítószám: 6000
Postai város: Kecskemét
Régió: Bács-Kiskun 🏙️
E-mail: info@hepzrt.hu 📧
Telefon: +36 306493733 📞
Fax: +36 76324598 📠
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 2 173 384 451 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7979
A vállalkozó neve és címe
Név: Dél-Konstrukt Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25284801206
Postacím: Cserzy Mihály Utca 35
E-mail: info@del-konstrukt.hu 📧
Telefon: +36 62541762 📞
Fax: +36 62541763 📠
URL: https://www.del-konstrukt.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 989 804 705 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001965782023/7995
A vállalkozó neve és címe
Név: SWIETELSKY Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14300327244
Postacím: Mészáros Utca 13.
Postai irányítószám: 1016
E-mail: ekrmo@swietelsky.hu 📧
Telefon: +36 18896300 📞
Fax: +36 18896350 📠
URL: https://www.swietelskymagyarorszag.hu 🌏

Kiegészítő információk
További információk
Az Összegezés megküldésének időpontja: 2024.11.19.
Forrás: OJS 2025/S 062-201762 (2025-03-27)