Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit. Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye. A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét. A programsorozat megvalósításával összefüggésben médiavásárlási és tervezési szolgáltatás beszerzése, a feladatok ellátása a jelen közbeszerzési eljárás tárgya FOLYTATÁS A II.2.4) BT-24 ROVATBÓL: A tevékenység célja a EKF kommunikációs üzeneteinek hatékony és széleskörű továbbítása a konkrét Brief alapján és a célok függvényében a következő csatornák valamelyikén keresztül: - országos, regionális és helyi közszolgálati, valamint kereskedelmi televíziók - országos, regionális és helyi közszolgálati, valamint kereskedelmi rádiók - napi-, havilap, hetilapok, folyóiratok, magazinok – print médiumok - közterületi és járműreklám felületek – outdoor felületek - online médiacsoportok portfóliói - PPC kampányok és közösségi média A szolgáltatásra vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza. Ajánlatkérő a meghatározott 236.000.000,- Ft keretösszeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-01-23.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-12-19.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-12-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Médiavásárlási feladatok beszerzése II.
Hivatkozási szám: EKR002247692023
Rövid leírás:
Az Európa Kulturális Fővárosa (továbbiakban: „EKF”) címet Veszprém megyei jogú város nyerte meg, bevonva a város és a régió intézményeit, kulturális színterének szereplőit és civil szervezeteit.
Az Európa Kulturális Fővárosa cím annak tudatosítása, hogy az európai kultúra közös tere a különböző országok és városok együttes hozzájárulásából jön létre. A művészetek nyelvén közvetíti, hogy az európai kultúra közös, és mindig az adott régió kulturális aktivitásának az eredménye.
A címet birtokló város és régió, az ott létrejövő kulturális produktumokkal az európai figyelem középpontjába emelkedik, így javítva a város imázsát, fokozva a lokális kreatív ipar hatékonyságát és növelve turisztikai vonzerejét.
A programsorozat megvalósításával összefüggésben médiavásárlási és tervezési szolgáltatás beszerzése, a feladatok ellátása a jelen közbeszerzési eljárás tárgya
FOLYTATÁS A II.2.4) BT-24 ROVATBÓL:
A tevékenység célja a EKF kommunikációs üzeneteinek hatékony és széleskörű továbbítása a konkrét Brief alapján és a célok
függvényében a következő csatornák valamelyikén keresztül:
- országos, regionális és helyi közszolgálati, valamint kereskedelmi televíziók
- országos, regionális és helyi közszolgálati, valamint kereskedelmi rádiók
- napi-, havilap, hetilapok, folyóiratok, magazinok – print médiumok
- közterületi és járműreklám felületek – outdoor felületek
- online médiacsoportok portfóliói
- PPC kampányok és közösségi média
A szolgáltatásra vonatkozó további részletes feladatleírást, információt, teljesítéssel kapcsolatos követelményt a közbeszerzési
dokumentumok részeként rendelkezésre bocsátott műszaki leírás, keretszerződés tervezet tartalmazza.
Ajánlatkérő a meghatározott 236.000.000,- Ft keretösszeg 70 %-ának lehívására vállal kötelezettséget.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Hirdetési szolgáltatások📦
Becsült érték héa nélkül: 236 000 000 HUF 💰
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR002247692023/1
Becsült érték héa nélkül: 236 000 000 HUF 💰
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Ajánlatkérő: AK, Ajánlattevő: AT
Nyertes AT köteles kijelölni minimum egy kapcsolattartót, akinek a feladata az ügynökségi szolgáltatások és kampányok koordinálása, kapcsolattartásAKvel és a teljesítésbe bevont többi alvállalkozóval, részvétel az AKvel folytatott megbeszéléseken, a szerződéssel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátása, tervek, javaslatok és árajánlatok készítése az AK igényei alapján, valamint a kampányok költségvetésének felügyelete.
Nyertes AT feladata a kommunikációs tevékenységének eredményes végrehajtása érdekében teljes körű, szakszerű és határidőre történő tájékoztatási feladatok megvalósítása, stratégia és javaslatok összeállítása az alább meghatározott részfeladatok szerinti bontásban.
- A közbeszerzésben kiírt feladatok magas színvonalú ellátása.
- Állandó és folyamatos rendelkezésre állás munkanapokon 9-18 óra között személyesen, emailben és telefonon, amennyiben a leadási határidő szoros idő ütemezésű, úgy ügyeleti jelleggel is.
- Dedikált ügynökségi szakemberekből álló csapat biztosítása az ügynökségi feladatok tervezéséhez, lebonyolításához.
- Folyamatos, heti konzultáció AKvel (írásbeli Emlékeztető felvételével).
- Kreatív gondolkodás, profi média tervezői együttműködő hozzáállás.
- Beszámoló készítése AK felé a feladatok tételes elvégzéséről, státuszáról.
- A feladatokhoz kapcsolódó egyeztetések AKvel.
- A céloknak, feladatoknak megfelelő komplett médiaterv összeállítása, eszközökre bontva a kötelező elemek felhasználásával, ehhez kapcsolódóan – AK által elvárt tartalmi elemeknek megfelelő – ütemezési és pénzügyi terv elkészítése, betartása.
- Nyertes AT feladata az ártáblázatban részletezett médiaportfóliókba tartozó médiumokban hirdetési szolgáltatások nyújtása.
- A médiaterv kialakításakor tekintetbe kell venni a VEB2023 EKF feladatainak sokszínűségét és célközönségének összetettségét. A szakmai ajánlatban AK részletest indoklást vár el minden javasolt médium vonatkozásában adatokkal alátámasztva.
A nettó 236millió forintot keretösszeget az AK tervezetten at alábbi kampánytípusokra kívánja elkölteni, azzal, hogy a dedikált összegek az egyes kampányok esetében a teljes keretösszeg kimerüléséig változhatnak:
Kampány neve Lefedettség darabszám AK Költségvetési fedezet
Holtszezon-Regionális-1-3.737.000Ft
Gizella napok-Regionális-1-19.685.000Ft
Utókommunikációs kampány-Országos-1-66.930.000Ft
Régiót népszerűsítő turisztikai kampány-Országos-1-4.724.000Ft
Veszprémet, mint kulturális-turisztikai célpontot népszerűsítő kampány-Regionális-1-11.000.000Ft
EKF évadot bemutató kampány-Regionális-1-15.750.000Ft
CODE Digitális Élményközpont-Országos/Nemzetközi-1-66.930.000Ft
Várbörtön Látogatóközpont-Országos-1-47.244.000Ft
- programkommunikáció: különösen, de nem kizárólag Gizella Napok, Holtszezon, Hosszúasztal piknik
- imázskommunikáció: Veszprém, valamint az EKF Régió népszerűsítését szolgáló kulturális-turisztikai kampányok, kiemelt figyelemmel arra, hogy Veszprém és a régió 2023-ban számos új kulturális szolgáltatóval gazdagodott.
- projektkommunikáció: két új kulturális-turisztikai beruházás népszerűsítése – CODE – Digitális Élményközpont, Várbörtön Látogatóközpont, valamint a 2024-ben bevezetésre kerülő Veszprém Kártya népszerűsítése
- időszakos, értékesítést elősegítő kampányok: kedvezményes csomagajánlatok, Veszprém Kártya
- egyéb, eseti kampányok
Ajánlatkérő a kampányok megvalósítása során integrált kampány megvalósítását várja el ajánlattevőktől, tekintettel arra, hogy a megvalósítani tervezett kampányok is egymásra épülő, összefüggő, 360 fokos médiamegjelenéseket takarnak, többek között: Outdoor megjelenések: óriásplakát, citylight; rádióspot; Online megjelenések: social media, bannerek, tartalmi együttműködések; Sajtómegjelenések: print és online reklámok a legolvasottabb hírportálokon.
Az integrált kampányok során elvárás az ajánlatkérő által meghatározott célcsoportnak, meghatározott költségvetés mellett a lehető leghatékonyabb médiamix összeállítása.
Általános médiatervezési és vásárlási feladatok
Nyertes AT feladata a VEB2023 EKF folyamatos, illetve kampányszerű kommunikációjához kapcsolódó médiatervezési és vásárlási feladatainak magas szintű ellátása, azaz médiatervek készítése a szükséges megrendelési vagy kommunikációs egységekre AK felhívására; az elfogadott terv alapján a médiavásárlási feladatok ellátása; valamint a számlázással és dokumentációval kapcsolatos teendők ellátása.
Médiamegjelenések tervezése és optimalizálása, a megjelenési felületek befoglalása és megvásárlása különféle hirdetési felület típus tekintetében (országos, és regionális terjesztésű napi,- heti,- kétheti és print havilapok, közterületi, rádiós, televíziós, online hirdetési felületek)
Nyertes AT feladata az eseti kampányok médiatervének készítése, valamint kampányok utóértékelési javaslata. A médiatervek elkészítésénél elvárás a médiatervező rendszerek használata. A médiaterv részét kell képeznie a célcsoport alapú elérési adatoknak médiatípusonként.
A médiatervezéshez a következő - vagy ezekkel egyenértékű - szoftverek használata kötelező:
Nielsen Audience Mesaurement: TV nézettségi és reklám adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann + Mediameter: NOK adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann + M-meter: Rádió hallgatottsági adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
Kantar Hoffmann: TGI adatbázis
Kantar Media: AdexPlusXL vagy AdexSpotXL
Gemius: DKT-Gemius online közönségmérési adatbázis és gemiusExplorer szoftver
FOLYTATÁS A II.1.4) BT-24 ROVATBAN.

További információk:
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: Neve: Neve: dr. Pongor Dániel / Tarman Renáta / Lajstromszáma: 00314 / 01040
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Hirdetési szolgáltatások📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely: Veszprém, Ajánlatkérő mindenkori székhelye
Postacím: Óváros
tér
26
Irányítószám: 8200
Város: Veszprém
Ország: Magyarország 🇭🇺
Időtartam: 12 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2.) A III.1.3-M.2.1.1. pontban meghatározott szakember alkalmassági követelmények körében meghatározottakon felüli szakmai tapasztalata (hónap, minimum 0 hónap, maximum 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): 3) A III.1.3-M.2.1. pontban meghatározott legalább 2 fő szakember feletti megajánlások száma (fő, minimum 0 fő, maximum 6 fő)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-23 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-23 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-01-23 13:00:00 📅
Hely:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor.
További információk:
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok felbontására a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet előírásainak megfelelően kerül sor. Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet 15. § (1) - (2) bekezdéseire. Ajánlatkérő az ajánlatok benyújtása és felbontása kapcsán hivatkozik a Kbt. 68. §-ra.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅
Határidő kiegészítő információk bekéréséhez: 2024-01-13 23:59:00 📅
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Árbevétel: Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben a felhívás feladását megelőző utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (azaz médiavásárlási feladatok ellátása) származó nettó árbevétele nem éri el a 123.900.000,- Ft összeget.
Amennyiben ajánlattevő az előírt időszak kezdete után kezdte meg működését alkalmatlan az ajánlattevő, ha a működési ideje alatt nem érte el az előírt összeget a meghatározott tárgyban.
A Kbt. 67.§ (1) bekezdésében, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ban foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja és a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindít felhívásban rögzített vizsgált időszakra vonatkozó közbeszerzés tárgya szerinti - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről szóló - adott esetben az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt - nyilatkozattát, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, ha ezek az adatok rendelkezésre állnak.
A Korm.rend. 19. § (3) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően ha az ajánlattevő a Korm.rend. 19. § (1) bekezdés c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) – (8) és (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 19. § -ának a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
Referencia: M1. Alkalmatlan az ajánlattevő amennyiben nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 36 hónapban az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően teljesített alábbi referenciával:
M.1.1. a közbeszerzés tárgya szerint legalább 2 db, minimum 3 hónapon átívelő, integrált kampányhoz kapcsolódó médiavásárlás referenciával, amiben a következő kategóriájú médiumok vásárlása történt meg: tv, rádió, online, print, közterület; továbbá
M.1.2. legalább 2 db legalább 3 hónap időtartalmú PPC kampány médiavásárlási tevékenységre vonatkozó referenciával
Ajánlatkérő az M.1.1. és M.1.2. referenciakövetelménynek megfelelhet oly módon, hogy alpontonként maximum 2 szerződéssel igazolhatja alkalmasságát, nem előírás, hogy egy szerződésben kerüljön teljesítésre a teljes referencia követelmény.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevő köteles csatolni az eljárást megindító felhívásban rögzített vizsgált időszakban teljesített legjelentősebb referenciáinak ismertetését.
Az ismertetőben meg kell adni legalább:
(i) a szerződést kötő másik fél megnevezését (név, székhely, nyilatkozattételre és / vagy referenciáról információt adó személy jogosult képviselőjének neve, beosztása és elérhetősége [telefonszám, e-mail]),
(ii) a szerződés tárgyát
(iii) a szerződés teljes mennyiségét (úgy, hogy abból az előírt alkalmassági minimumkövetelmény teljesülése egyértelműen megállapítható legyen),
(iv) a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját év/hónap/nap pontossággal),
(vi) a teljesítés százalékban kifejezett arányát, továbbá
(vii) nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 22. § (1) bekezdése szerint tárgyi alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést a következő módon kell igazolni:
a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással;
b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával.
A 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3a) bekezdés a) pontjára tekintettel, amennyiben Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 21. § (3) bekezdés a) pontjának vizsgálata során három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, szállításokat veszi figyelembe.
A Korm.rend. 21/A. §-ra tekintettel a Korm.rend. 21. § (3) bekezdés a) pontja alkalmazásában az Ajánlatkérő a teljesítés igazolásaként köteles elfogadni annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.

Szakember: M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább 2 fő, közgazdasági vagy bölcsész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik közül
M.2.1.1. legalább 1 fő szakember, legalább 12 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és média tervező – médiavásárló területen szerzett tapasztalatot
M.2.1.2. legalább 1 fő szakember, legalább 12 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és ügyfélkapcsolati menedzser területen szerzett tapasztalatot
M.2.2. legalább 1 fő középiskolai vagy gimnáziumi érettségivel rendelkező, legalább 12 hónap online tevékenységre vonatkozó tapasztalattal rendelkező médiatervező – vásárló (online account manager) szakemberrel
A szakemberek között az átfedés megengedett.
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Szakember: M.2. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik az alábbi, szerződés teljesítése során igénybe venni kívánt szakemberekkel:
M.2.1. legalább 2 fő, közgazdasági vagy bölcsész felsőfokú végzettségű szakemberrel, akik közül
M.2.1.1. legalább 1 fő szakember, legalább 12 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és média tervező – médiavásárló területen szerzett tapasztalatot
M.2.1.2. legalább 1 fő szakember, legalább 12 hónap médiaügynökségi gyakorlattal rendelkezik és ügyfélkapcsolati menedzser területen szerzett tapasztalatot
M.2.2. legalább 1 fő középiskolai vagy gimnáziumi érettségivel rendelkező, legalább 12 hónap online tevékenységre vonatkozó tapasztalattal rendelkező médiatervező – vásárló (online account manager) szakemberrel
A szakemberek között az átfedés megengedett.
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (1) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének b) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) a nevét cégszerű nyilatkozattal, akiket be kíván vonni a teljesítésbe.
A végzettség/képzettség az iskolai vagy nem iskolai képzésről készült oklevél egyszerű másolatban történő benyújtásával, a szakmai gyakorlat a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával igazolandó.
Az önéletrajzokban a szakembereknek nyilatkozniuk szükséges a tekintetben, hogy a szerződés teljesítése során rendelkezésre fognak-e állni.
A minimumkövetelmény szerinti időtartamban előírt szakmai tapasztalat igazolására megjelölt munkák (korábbi projektek) időtartamai esetében fellépő időintervallum átfedés, az ugyanazon időszak alatt megszerzett szakmai tapasztalat nem minősíthető többszörös szakmai tapasztalati időként.
Az önéletrajzból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az alkalmassági minimumkövetelményeknek való megfelelésnek.
Ajánlatkérő kiemelten felhívja a figyelmet arra, hogy az önéletrajznak szövegszerűen kell tartalmaznia azokat a fordulatokat, melyeket Ajánlatkérő az alkalmassági követelmények esetén előírt.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadóak továbbá különösen a Kbt. 65. § (7) és (9) - (11) bekezdéseinek, valamint a Korm.rend. 21. § -ának továbbá 24. § -ának, illetve - 25. §-ainak a vonatkozó rendelkezései.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kbt. 65. § (12) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről a Kbt. 65. § (7) bekezdés szerint csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak – a Kbt. 65. § (8) bekezdés szerinti szervezet esetében az ajánlatnak, vagy több szakaszból álló eljárásban a részvételi jelentkezésnek – tartalmaznia kell az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
+ még 2
Szoftverek: Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlattétel időpontjában az alábbi - vagy az ezekkel egyenértékű - iparági médiatervezési szoftverekkel és adatbázisokkal egyszerre, egy időben:
- Nielsen Audience Mesaurement: TV nézettségi és reklám adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
- Kantar Hoffmann + Mediameter: NOK adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
- Kantar Hoffmann + M-meter: Rádió hallgatottsági adatbázis és ezen adatok feldolgozására szolgáló szoftver
- Kantar Hoffmann: TGI adatbázis
- Kantar Media: AdexPlusXL vagy AdexSpotXL Gemius: DKT-Gemius online közönségmérési adatbázis és gemiusExplorer szoftver
A Kbt. 67. § (1) bekezdésben, valamint a Korm.rend. 1. § (1) bekezdésben foglaltak alapján az ajánlattevő ajánlatában köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az EEKD-ba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a formanyomtatvány IV. részében nem írja elő részletes információk megadását.
Az ajánlattevőnek a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdése és 22. § szerint kell igazolniuk az előírt alkalmassági minimumkövetelményeket. Az igazolási módok részletezését a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlattevőknek ajánlatukban az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelésről nyilatkozniuk kell, az előírt igazolások benyújtására a Kbt. 69. § (4)-(7) és (11) bekezdése szerint kerül sor utólagosan, az erre felkért ajánlattevők részéről.
A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének i) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a szoftvereknek a bemutatását, melyek a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre állnak.

Tanúsítvány: Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, amennyiben nem rendelkezik a reklámügynöki, reklámügynökségi és/vagy médiaügynökségi tevékenységet lefedő alkalmazási területre kiterjedő, független tanúsító által tanúsított érvényes ISO 9001 jelű szabvány szerinti megfelelőségéről, vagy azzal egyenértékű minőségbiztosítási rendszertanúsítvánnyal (vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival)

A Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a Korm.rend. 21. § (3) bekezdésének e) pontja alapján ajánlattevő ismertesse azoknak a reklámügynöki, reklámügynökségi és/vagy médiaügynökségi tevékenységet lefedő szabvány szerinti megfelelőségét, minőségbiztosítási rendszertanúsítványát (vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékait).

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) - (9) bekezdésében foglaltakra való tekintettel rögzíti, hogy tárgyi eljárás vonatkozásában kizárja annak lehetőségét, hogy nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítését külön erre a célra létrehozott gazdálkodó szervezettel (u.n. projekttársasággal) valósítsa (vagy valósítsák) meg.
Kauciók és garanciák:
Az eljárásban való ajánlattétel ajánlati biztosíték adásához kötött.
Az ajánlati biztosíték mértéke: 2 300 000,- Ft
A befizetés helye: vagy az ajánlatkérő fizetési számlaszáma: 11748007-24817075
Az ajánlati biztosíték befizetése (teljesítése) igazolásának módja: az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével (Közleményben utalni kell a jelen eljárásra és arra, hogy az ajánlati biztosíték kerül átutalásra), pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő az alábbiakban adja meg az ellenszolgáltatás teljesítésére vonatkozó jogszabályokra való hivatkozásokat:
A finanszírozás tekintetében irányadó jogszabályok:
- Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény;
- Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- Általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény;
- Adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény;
- Számvitelről szóló 2000. évi C. tv.
Ajánlatkérő kifejezetten hivatkozik a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésre, valamint a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdéseire.
A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 17
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésében foglalt kizáró ok fennáll.
A 321/2015. (X. 30.) Korm.rend. (a továbbiakban: „Korm.rend.”) 1.§ (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően egységes európai közbeszerzési dokumentum (a továbbiakban: „EEKD”) benyújtásával kell előzetesen igazolni
Ajánlattevőknek a kizáró okok fenn nem állását a Korm.rend. 1-16. §-ban (kivéve a 4.§ (2) bekezdését, a 9. §-t és a 11. §-t) foglaltaknak megfelelően kell igazolniuk.
A Korm.rend. 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
A Korm.rend. 1. § (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a Korm.rend. III. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy nem tartozik az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá.
A Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján be kell nyújtani az ajánlattevő arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Korm.rend. 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a jelen közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.

1. Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum)követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont vonatkozásában szigorúbban határozza meg (Korm.rend. 30. § (4) bekezdése).
2. Tárgyi közbeszerzési eljárás nem feltételes közbeszerzési eljárásként kerül lefolytatásra.
3. Ajánlatkérő azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az EKR-ben az eljárás iránti érdeklődését az eljárásra vonatkozóan jelezte.
4. Ajánlatkérő előírja a Kbt. 66. § (6) bek. a)-b) pontja szerinti információk ajánlatban történő megjelölését (A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni kell!).
5. A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet olyan határidőn belül kell előterjesztenie a gazdasági szereplőnek, hogy az Ajánlatkérő a kiegészítő tájékoztatást az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal megadhassa. Ha a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napnál később nyújtották be, Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (3) bekezdése szerint jár el. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § (4) bekezdése alapján a Kbt. 52. § (4) és (5) bekezdése szerint az ajánlattételi határidőt meghosszabbítja, ha a kiegészítő tájékoztatást legkésőbb a fenti válaszadási határidő lejártát megelőző negyedik napon kérték, az Ajánlatkérő azonban nem tudja a tájékoztatást határidőben megadni. Ajánlatkérő a határidő meghosszabbítása során a Kbt. 55. §-ában foglaltak szerint jár el.
6. Ajánlatkérő a hiánypótlás, valamint a felvilágosítás benyújtásának lehetőségét a Kbt. 71. § -a szerint biztosítja.
7. Az Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően eljárva újabb hiánypótlást nem rendel el abban az esetben, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
8. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
9. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4) – (5) bekezdését.
10. Ajánlatkérő előírja, hogy a kiadott árazatlan költségvetésben nem lehetséges az egyes sorok / tételek összevonása, ebből következően az ajánlatadáskor érvényesült az a követelmény, hogy valamennyi költséget ott kell szerepeltetni, ahol az ténylegesen felmerül.
11. Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja gazdaságilag észszerűnek, a szolgáltatás beszerzése nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné.
A közbeszerzési eljárás tárgya oly mértékben egységes és homogén, hogy annak több részre bontása szakmailag indokolatlan.
Ajánlatkérő az egyes kampányok mindegyikénél komplett, azonban más-más vegyes súlyozású (online-offline-közösségi média-rádió) médiavásárlási kampányt kíván megvalósítani, így nyertes Ajánlattevőnek képesnek kell lennie mindegyik médiumtípusnál történő vásárlásra. Tekintettel arra, hogy nincsen előre meghatározva az egyes kampányokra vonatkozó részletes és végleges médiamix - nem lehetséges szakmailag meghatározni az egyes lehetséges részajánlattételi tételeket.
12. Ajánlattevő köteles csatolni nyilatkozatát az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom vonatkozásában.
13. Ajánlattevő köteles csatolni az ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezetek és a megajánlott szakemberek adatkezelésre vonatkozó nyilatkozatát.
14. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Kormányrendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): A Kbt. 148. §-ának előírásai szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2023/S 245-772589 (2023-12-19)
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-30 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-30 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-01-30 13:00:00 📅
Határidő kiegészítő információk bekéréséhez: 2024-01-20 23:59:00 📅
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Postacím: Cserhát Ltp. 8.
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) A közbeszerzési eljárással kapcsolatos további információ kérésére vonatkozó határidő (BT-13) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Sat Jan 13 23:59:00 CET 2024
Helyesen: Sat Jan 20 23:59:00 CET 2024

Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Jan 23 11:00:00 CET 2024
Helyesen: Tue Jan 30 11:00:00 CET 2024
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Jan 23 11:00:00 CET 2024
Helyesen: Tue Jan 30 11:00:00 CET 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Jan 23 13:00:00 CET 2024
Helyesen: Tue Jan 30 13:00:00 CET 2024

Egyéb kiegészítő információk
Az Ajánlatkérő képviseletében eljárva tájékoztatom a Tisztelt Gazdasági Szereplőket, hogy Ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 52. § -ában rögzítettek alapján, a Kbt. 55. § -ában a felhívás módosítására vonatkozó szabályok alkalmazásával módosította az eljárást megindító felhívást, és az ajánlattételi határidő meghosszabbította.

A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 772589-2023
Forrás: OJS 2024/S 017-048303 (2024-01-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-11) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 236 000 000 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 236 000 000 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 236 000 000 HUF 💰
A teljesítés helye: Veszprém🏙️
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői: nem releváns
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-04-03 📅
Cím: Médiavásárlási feladatok beszerzése II.
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002247692023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Ajánlat azonosítója: EKR002247692023/9379
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: Mindshare Médiaügynökség Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12644449243
Postacím: Alkotás Utca 53. B. ép. II. em.
Postai irányítószám: 1123
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dalma.jarmai@mindshareworld.com📧
Telefon: +36 706821094📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 236 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002247692023/9419 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
II.2.5) 3.) Értékelési/Odaítélési szempont - szakemberek;III.4.1) pont szerinti technikai és szakmai alkalmasság - M.2.1.1. szakember
Arány (%): 55
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
II.2.5) 3.) Értékelési/Odaítélési szempont - szakemberek;III.4.1) pont szerinti technikai és szakmai alkalmasság - M.2.1.1. szakember
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Perform Consulting Kereskedelmi Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24652333241
Postacím: Zilah Utca 7., fszt. 4.
Postai irányítószám: 1022
Postai város: Budapest
E-mail: ajuhasz@hotmail.com📧
Telefon: +36 304562537📞
URL: https://www.performconsulting.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Kiegészítő információk További információk
A BT-720 mező kiegészítése: Az eljárás során megajánlott összeg: 21.941.- HUF
Forrás: OJS 2024/S 074-221848 (2024-04-11)