A NAV rendszereiben működő Oracle és Microsoft infrastruktúrához kapcsolódóan elsődleges feladat a NAV Microsoft és Oracle szoftver licensz szerződéseinek, megállapodásainak alapos átvizsgálása. Ennek célja, hogy a NAV teljes képet kapjon arra vonatkozóan, hogy a szervezet jelenleg jogtisztán pontosan milyen Oracle és Microsoft szoftver eszközök használatára jogosult, és ezek milyen kereskedelmi licensz konstrukciókon keresztül biztosítottak. Ennek során szükséges megvizsgálni az egyes szoftverszállítói szerződéseket, megállapodásokat, licensz frissítéseket. A beszerzés célja, hogy a rendelkezésre álló nyilvántartások segítségével feltérképezésre kerüljön a szerződéses állapot. Ajánlatkérő a feladat ellátásához és komplexitásához kapcsolódóan jelzi, hogy nagyságrendileg legalább 17.000 felhasználóval rendelkezik. A jelen beszerzés megvalósítása érdekében a nyertes ajánlattevő feladata a Műszaki leírásban részletezett feladatok ellátása, és szakértői támogatás biztosítása; a szakértői támogatás alatt heti rendszerességgel személyes vagy online módon történő támogatás értendő, heti 4 óra terjedelemben.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-01-25.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-12-21.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-12-21) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Oracle és MS licenszek felmérése, optimalizálása
Hivatkozási szám: EKR002302762023
Rövid leírás:
A NAV rendszereiben működő Oracle és Microsoft infrastruktúrához kapcsolódóan elsődleges feladat a NAV Microsoft és Oracle szoftver licensz szerződéseinek, megállapodásainak alapos átvizsgálása. Ennek célja, hogy a NAV teljes képet kapjon arra vonatkozóan, hogy a szervezet jelenleg jogtisztán pontosan milyen Oracle és Microsoft szoftver eszközök használatára jogosult, és ezek milyen kereskedelmi licensz konstrukciókon keresztül biztosítottak. Ennek során szükséges megvizsgálni az egyes szoftverszállítói szerződéseket, megállapodásokat, licensz frissítéseket. A beszerzés célja, hogy a rendelkezésre álló nyilvántartások segítségével feltérképezésre kerüljön a szerződéses állapot.
Ajánlatkérő a feladat ellátásához és komplexitásához kapcsolódóan jelzi, hogy nagyságrendileg legalább 17.000 felhasználóval rendelkezik.
A jelen beszerzés megvalósítása érdekében a nyertes ajánlattevő feladata a Műszaki leírásban részletezett feladatok ellátása, és szakértői támogatás biztosítása; a szakértői támogatás alatt heti rendszerességgel személyes vagy online módon történő támogatás értendő, heti 4 óra terjedelemben.

Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: IT-szolgáltatások: tanácsadás, szoftverfejlesztés, internet és támogatás📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR002302762023/1
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Ajánlattevő feladata Ajánlatkérő rendelkezésére álló licensz és support szerződések (Oracle és Microsoft) feltérképezése, a számításba vehető szerződések beazonosítása, nyilvántartásba vétele a Műszaki leírásban részletezett feladatok szerint. Ajánlatkérő (NAV) a nyertes Ajánlattevő a teljesítéshez rendelkezésére bocsátja rendelkezésre álló saját nyilvántartásait, a NAV SAM (Software Asset Management) rendszeréhez hozzáférést biztosít, valamint a Műszaki leírásban foglalt feladatok elvégzése érdekében egyeztetési lehetőséget biztosít a NAV érintett szakterületeinek kijelölt szakmai kapcsolattartóival.
Ajánlattevő feladata, hogy a Műszaki leírásban rögzített feladatok elvégzéséhez kapcsolódóan szakértői támogatást biztosítson heti rendszerességgel személyes vagy online módon 4 óra/hét terjedelemben.
A teljesítési időszak a szerződés hatályba lépésétől számított 18 hónap határozott időtartam. A teljesítést a Műszaki leírásban és
szerződés-tervezetben foglalt ütemezés (határidők, eredménytermékek) szerint kell elvégezni.
A részleteket a műszaki leírás és a szerződéstervezet tartalmazza.

Postacím: Széchenyi
utca
2.
Irányítószám: 1054
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest
🏙️
Időtartam: 18 hónap Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M.2. alkalmassági minimumkövetelmény körében – bemutatott és az ott megfogalmazott feltételeknek megfelelő többletszakemberek száma (maximum 2 fő)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 95
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-25 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-25 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): EKR felület
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban EKR rendelet) 15. §-nak megfelelően történik.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-01-25 12:00:00 📅
Hely: EKR felület
További információk:
A bontási eljárás a Kbt. 68. § rendelkezései szerint és az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (továbbiakban EKR rendelet) 15. §-nak megfelelően történik.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
Az ajánlatban megkövetelt előzetes és egyben az ajánlatok elbírálásához szükséges igazolási mód: a Kbt. 67. § (1) bekezdés alapján ajánlattevőnek ajánlatában az EEKD-ben foglalt nyilatkozatát kell benyújtani. A Kr. 2. § (5) bekezdés alapján ajánlatkérő előírja, hogy az EEKD IV. részének az α (alfa): „Az összes kiválasztási szempont általános jelzése” pont kitöltésével kell előzetesen igazolni a felhívásban meghatározott alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelést. Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.
Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § rendelkezéseinek megfelelően, két körben végzi: első körben az EEKD-ban tett nyilatkozatot, második körben a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolásokat ellenőrzi.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön EEKD-t kell benyújtania.
A bírálat során megkövetelt igazolásmód (ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felhívása alapján):
M.1. Az ajánlattevő a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján mutassa be a felhívás feladását megelőző 3 év (36 hónap) közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatásait a Kr. 22. § (1) bekezdés szerint meghatározott formában igazolva, azaz az ajánlattevő (adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet) nyilatkozatával, vagy a szerződést kötő másik fél által adott referenciaigazolással. A referencianyilatkozat vagy referenciaigazolás tartalmazza legalább a következő adatokat:
- a szerződést kötő másik fél megnevezését és címét;
- a teljesítés időtartamát, [legalább év-hónap (amennyiben az időtartam vizsgálata szempontjából szükséges: év-hónap-nap) pontossággal feltüntetett kezdési és befejezési dátum megadásával];
- a teljesített szolgáltatás tárgyát és az ellenszolgáltatás összegét, olyan részletességgel, hogy az alkalmassági követelménynek való megfelelés megállapítható legyen;
nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
- Külföldi devizanemben teljesített referencia esetén az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes, hivatalos MNB (Magyar Nemzeti Bank) deviza árfolyamot kell alkalmazni. Ebben az esetben a referenciaigazoláson/-nyilatkozaton a devizában kifejezett értéket kell feltüntetni, és AK ezt tekinti irányadónak. A forintban kifejezett érték feltüntetése nem szükséges.
A referencia:
A Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján, ha ajánlatkérő három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. A Kr. 21/A. § irányadó.
Ajánlattevőnek az alkalmasság igazolása tekintetében Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdéseiben, továbbá a Kbt. 69. § (11a) bekezdésében foglaltak az irányadók.
A Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Ajánlatkérő a Kr. 24. § (1) bekezdését nem alkalmazza, mert az alkalmassági követelményeket a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékében való szereplés kritériumainál szigorúbban határozta meg.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M.1. A felhívás feladásának napját megelőző 3 naptári évben rendelkezzen legalább 1 darab szoftverfelmérésre, szoftvergazdálkodásra vonatkozó, (Software Asset Management) szerződésszerűen teljesített, lezárt szerződéssel – Oracle vagy Microsoft szoftverlicenszek felmérésének területén –, amely olyan ajánlatkérővel / gazdasági szereplővel került megkötésre, ahol a felmérés tárgyát képező felhasználószám több, mint 10.000 felhasználót foglal magában.
A referencia előírás egy szerződés bemutatásával teljesíthető.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

M.2. A Kr. 21. § (3) b) pontja alapján az M2. alkalmassági követelménynek való megfelelés azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) - különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek – a megnevezésével, végzettségük illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket be kivan vonni a teljesitésbe.
Ajánlatkérő olyan munkakörökben szerzett tapasztalatot fogad el, ahol a szakember munkakörébe tartozott az M.2. alkalmassági követelményben felsorolt feladatok legalább egyikének ellátása.
Csatolandó dokumentumok:
- a szakember(ek) bevonására, ismertetésére vonatkozó nyilatkozat [EKR űrlap],
- a szakember(ek) saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajza, olyan részletezettséggel, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen (szakmai tapasztalatban az időbeli átfedés nem megengedett);
- a szakemberek által aláírt, rendelkezésre állási, valamint arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az eljárásba történő bevonásáról tudomással bír.
Az M2. alkalmassági minimumkövetelményhez kapcsolódó információ: Hónap alatt időtartamot ért Ajánlatkérő. 1 hónapnyi időtartamnak megfelel egy egész naptári hónapban szerzett szakmai gyakorlat is, továbbá 30 nap szakmai gyakorlat is. Ajánlatkérő a kizárólag hónapban megadott kezdő időpontot a hónap utolsó napjának, a kizárólag hónapban megadott végső időpontot a hónap első napjának tekinti, így pl. a 2023. január – 2023. március időtartam 1 hónapnak+2napnak fogadható el. Tört naptári hónapok esetében év, hónap, nap részletességgel szükséges a szakmai gyakorlatot bemutatni. A szakmai önéletrajzban feltüntetett szakmai gyakorlat időtartamába Ajánlatkérő a kezdő és befejező napot is beleszámítja.
A szakmai tapasztalat vonatkozásában, az időben párhuzamos gyakorlatok/projektek csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába.
A Kbt. 65. § (6), (7), (9), (11) és (12) bek. is irányadó.
A Kbt. 67. § (3) bek. alapján a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést.
Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (7) bekezdés utolsó mondata szerinti előírást.
M.2. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell, legalább 1 fő szakemberrel, akinek van Oracle vagy Microsoft technológiához kapcsolódó szoftvergazdálkodás (Software Asset Management) területén szerzett legalább 3 év (36 hónap) szakmai tapasztalata.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdése szerint rögzíti, hogy gazdasági társaság / jogi személy létrehozását nem teszi lehetővé ajánlattevő / közös ajánlattevők számára.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ajánlatkérő a kiállított számlát – a Kbt. 135. § (1), (5) és (6), és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése alapján – a számla kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül átutalás útján fizeti ki.
Az ajánlattétel, az elszámolás, a kifizetések pénzneme: HUF.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlatkérő a kiállított számlát – a Kbt. 135. § (1), (5) és (6), és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése alapján – a számla kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül átutalás útján fizeti ki.
Az ajánlattétel, az elszámolás, a kifizetések pénzneme: HUF.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Alkalmazott kötbér típusok:
- késedelmi kötbér: a késedelem 1-10. napja alatt napi 0,5 %, a késedelem 11. napjától napi 1 %. A késedelmi kötbér maximális mértéke 20 %. A késedelmi kötbér alapja a késedelemmel érintett szolgáltatás nettó értéke. A késedelmi kötbérrel terhelt időszak maximum 25 nap.
- meghiúsulási kötbér: a szerződés nettó értékének 25 %-a.
Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (11) bekezdése alapján a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése szerint késedelmi kamat és külön jogszabály szerinti költségátalány megfizetésére köteles.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:155 § rendelkezéseire.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségeket részletesen a KD tartalmazza.

Kizárási ok:
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
Adó- és vámfizetési kötelezettség
+ még 11
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Korrupció
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Súlyos szakmai kötelességszegés elkövetése
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Kbt. 62.§ (1) bek. c) pont
Kbt. 62.§ (1a) bek.
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja
A feltételek felsorolása és rövid ismertetése:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésében felsorolt kizáró okok bármelyike fennáll vagy az eljárás során következett be.
Öntisztázás a Kbt. 64. § szerint biztosított.
Előzetes igazolás:
Ajánlattevő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bekezdése alapján az EEKD űrlap benyújtásával köteles előzetesen igazolni, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Az EEKD-ban ajánlattevő/közös ajánlattevők, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az ajánlatában benyújtott, kitöltött űrlappal, a Kr. 4. § (1) bekezdése szerint igazolja előzetesen a kizáró okok fenn nem állását.
A Kbt. 41/A. § (5) bekezdése és a Kr. 3. § alapján a közös ajánlattevők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében a nyilatkozatokat (így az EKKD űrlapokat is) az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
Megkövetelt igazolási mód a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdéseiben foglaltak alkalmazásával: ajánlattevőnek az előírt kizáró okok fenn nem állását a Kr. 8. § és 10.§ alapján kell igazolni, figyelemmel a Kr. 12. § -16. §-ában foglaltakra.
A Kr. 15.§ (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t köteles benyújtani a kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
A Kr. 15. § (2) bekezdése értelmében azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában, az ajánlattevőnek a Kbt. 67.§ (4) bekezdés szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, az Ajánlatkérő által kiadott űrlap kitöltésével.
A Kr. 1. § (7) bekezdése értelmében a kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
A Kr. 13.§-ában foglaltak szerint ajánlattevőnek/közös ajánlattevőnek folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkeztetését igazoló cégbírósági dokumentumot (másolatban). Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, az erre vonatkozó, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni. Az EKR-ben az Ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumok között létrehozta a Változásbejegyezésre vonatkozó nyilatkozat mintáját, amelyet az ajánlattevő az elektronikus űrlap formájában köteles kitölteni.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése irányadó.
Ajánlattevőnek az ajánlat benyújtásakor nyilatkoznia kell a Kr. 1. § (9) bekezdésében foglaltakról.
További részletek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § - 16. §-ában foglaltak szerint.

Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ab) alpont.
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont aa) alpont
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ah) alpont
Kbt. 62.§ (2) bek. a)-b) pont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ag) alpont
Kbt. 62.§ (1) bek. o) pont
Kbt. 62.§ (1) bek. n) pont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ae) alpont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont ac) alpont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pont af) alpont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. l) pont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. e) pont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62,§ (1) bek. d) pont
Kbt. 62.§ (1) bek. f) pont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. b) pont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62.§ (1) bek. a) pot ad) alpont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve az e), f), g,) k,), l), p) és q) pont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Kbt. 62. § (1) c) pont
Valamennyi kizáró ok részletes leírása és igazolási módja a legfelső pontban.
Jelen eljárásban Ajánlatkérő kizárja a részajánlat benyújtásának lehetőségét figyelemmel arra, hogy a szolgáltatás természete, egységessége nem teszi lehetővé a részekre történő ajánlattétel biztosítását, továbbá a részajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági észszerűséggel, a részekre történő ajánlattétel mellett az ajánlati ár(ak) jelentős emelkedésére lehet számítani. [Kbt. 61. § (4) bekezdése szerint].
1. Állami közbeszerzési szaktanácsadó: Jákfalvi Szilvia, lajstromszáma: 00267, Földi Erika, lajstromszáma: 01403.
2. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.
3. Az eljárásban valamennyi határidő közép-európai (CET) idő szerint értendő.
4. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az EKR-ben megadott űrlapokon a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerint nyilatkozatot, továbbá a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerinti felolvasólapot az eljárás felületén a megfelelő cellák kitöltésével, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat.
5. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményeket, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatok vonatkozásában a Kbt. 40-41/C. §-a szabályozza.
6. Ajánlattevő ajánlatában nyilatkozzon a Kbt. 65. § (7) bekezdésben foglaltakkal kapcsolatosan az EKR űrlapon. Az EEKD II. rész C. pontjában tett „nem” válasz megjelölése esetén az EKR űrlapot úgy szükséges benyújtani, hogy annak tartalma nem állhat ellentétben az EEKD-ban tett nyilatkozattal.
7. A nyertes ajánlattevőnek (közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő tekintetben) a szerződéskötést megelőzően, legkésőbb a szerződéskötés időpontjára be kell nyújtania a közbeszerzési dokumentumokban található szerződéstervezet mellékletét képező, a Magyarország Alaptörvénye 39. cikke (1) bekezdésében foglalt átláthatósági követelmények teljesülésére vonatkozó részletes átláthatósági nyilatkozatot.
8. Ajánlatkérő a Kbt. 71. §-ban foglaltak szerint biztosít hiánypótlási lehetőséget.
9. Ajánlatkérő a Kbt. 56. § szerint biztosítja a kiegészítő tájékoztatás lehetőségét kizárólag az EKR rendszeren keresztül (további információk a közbeszerzési dokumentumokban).
10. A közbeszerzési eljárás, így az ajánlattétel nyelve is a magyar.
11. A jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeleteinek előírásai az irányadók.
12. Ajánlattevőnek ajánlatában nyilatkoznia szükséges a Kbt. 62. § (1) bekezdés d) és f) pontjával kapcsolatosan, figyelemmel egyúttal a KD vonatkozó előírásaira.
13. Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pontját.
14. Az eljárásban minden kommunikáció kizárólag az EKR rendszerben történik, azonban a Kbt. 41/C. § (4) bekezdés szerinti esetekben, ha nincs lehetőség az EKR-ben történő kommunikációra, úgy a következő elérhetőségek is használhatóak: fax: +36 14125819, e-mail: ki.kozb@nav.gov.hu.
15. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35.§-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésben foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását.
16. Az AK gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind AT, mind közös AT-k vonatkozásában a Kbt. 35. § (8) bekezdésére tekintettel.
17. Értékelés módszere: a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontja alapján: legjobb ár érték arány; a pontskála valamennyi részszempont esetén: 0-100 pont. Az értékelés módszere: 1. értékelési szempont tekintetében: fordított arányosítás, a 2. értékelési szempont tekintetében: egyenes arányosítás. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 69. § (7) bekezdés utolsó mondata szerinti előírást.
18. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdését.
19. Az EPK azonosítója: EKR001862252023
20. Szerződés időtartama, hatálya: Felek a szerződést a hatálybalépésétől számított 18 hónap határozott teljesítési időtartamra kötik. A szerződés a mindkét fél általi aláírás napján lép hatályba, azzal, hogy amennyiben az aláírásra nem egy időpontban kerül sor, úgy a szerződés a később aláíró Fél aláírásának napján lép hatályba. [szerződés-tervezet III. fejezetében foglalt rendelkezések szerint]
21. Ajánlattevőknek az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott, kitöltött 11. számú „Részletes kereskedelmi ajánlat – Ártáblázat” mellékletet kell benyújtani a Felolvasólapon szereplő „Nettó ajánlati ár összesen (HUF)” alátámasztásaként .pdf formátumban, cégszerűen aláírva.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a 12. számú „Részletes kereskedelmi ajánlat – Ártáblázat” mellékletet Ajánlatkérő a Kbt. 3. § 37. pontja szerinti szakmai ajánlatnak tekinti. Amennyiben a szakmai ajánlat teljes mértékben hiányzik, úgy az ajánlat a Kbt. 71. § (8) bekezdés a) pontja szerinti alapelvi rendelkezésekre (Kbt. 2. § (1)-(2) bekezdései), valamint a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pont szerinti korlátokra figyelemmel nem hiánypótoltatható, illetve egészíthető ki, azaz érvényessé nem tehető.
Amennyiben ajánlattevők bármely szolgáltatás/adatbázis tekintetében a „Részletes kereskedelmi ajánlat – Ártáblázat” melléklet bármely sorában 0 Ft-os árat ajánlanak meg, az az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
22. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy ajánlattevőnek az ajánlata részeként be kell nyújtania az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról szóló nyilatkozatot.
23. Szerződéskötési feltétel (kizárólag a nyertes Ajánlattevővel szemben támasztott követelmény):
A nyertes Ajánlattevőnek vagy a teljesítésbe közvetlenül bevont alvállalkozójának az alábbiakban felsorolt partneri minősítésekkel való rendelkezés igazolásaként az érvényes tanúsítványokat a szerződéskötést megelőzően kell bemutatnia Ajánlatkérő felé. Az alábbiakban felsorolt érvényes tanúsítványok mindegyikének egyidejű megléte a szerződéskötés feltétele:
Microsoft:
• Solution Partner for Security
• Solution Partner for Modern Work
Oracle:
• Oracle PartnerNetwork Member
A jelen ajánlati felhívásban nem szabályozott kérdések tekintetében a közbeszerzésről szóló 2015.évi CXLIII. törvény (Kbt.) és végrehajtási rendeletei szerint kell eljárni. A közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésekre a Kbt.-ben foglalt eltérésekkel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (PTK.) rendelkezéseit kell alkalmazni. [Kbt. 2. § (8) bekezdés]

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: A Kbt. 148. §-a szerint.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2023/S 248-788728 (2023-12-21)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-09-19) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 89 640 000 HUF 💰
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Értékelési szempont: Kbt. 76. § (2) bek. c) pont szerinti legjobb ár-érték arány.
Kiosztható pontok száma valamennyi szempont esetében: 0-100
1. Nettó ajánlati ár összesen (HUF) súlyszám: 95
2. Az M.2. alkalmassági minimumkövetelmény körében bemutatott és az ott megfogalmazott
feltételeknek megfelelő többletszakemberek száma (maximum 2 fő) súlyszám: 5

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-09-11 📅
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002302762023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002302762023/8588
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: LicenseCore Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25087587213
Postacím: Süllő Utca 2
Postai irányítószám: 2090
Postai város: Remeteszőlős
Régió: Pest
🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: info@licensecore.hu📧
Telefon: +36 202615978📞
URL: https://www.licensecore.hu🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 89 640 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002302762023/8596 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 7 171 200 HUF 💰
Arány (%): 8
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Crayon Magyarország Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27859821241
Postacím: Záhony Utca 7 Záhony utca 7.
Postai irányítószám: 1031
Postai város: Budapest
Régió: Budapest
🏙️
E-mail: kapcsolat@crayon.com📧
Telefon: +36 203333204📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A nyertes szabályozott piacon jegyzett ✅
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Kiegészítő információk További információk
Nyertes Ajánlattevő: Crayon Magyarország Kft. (Székhelye: 1031 Budapest, Záhony utca 7.)
Teljesítésbe bevont alvállalkozók:
Kjetil Nordal (HÉA Európai Uniós Adószám: 301181-2995; Székhelye/lakhelye: Dánia, 5270 Odense, Næsbyvej 81.
Lars Pedersen (Adószám: 2354022E Székhelye/lakhelye: 34 Woodbine Close, Dublin 5, D05 A524
Peter Hasselbalch (Adószám: 170580-2927 Székhelye/lakhelye: Dánia, Strandbjerg 3B, 2960 Rungsted Kyst
Az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetek:
Kjetil Nordal (HÉA Európai Uniós Adószám: 301181-2995; 5270 Odense, Næsbyvej 81.