A Pénzmúzeum IT infrastruktúrájának bővítése és támogatása, az ajánlati felhívás II. 2. 4) pontjában meghatározott alapfeladatok és a II. 2. 11) pontjában meghatározott opcionális mennyiség szerint azzal, hogy a részletes követelményeket, illetve a szerződéses feltételeket (a szerződéstervezetet) a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák. Részajánlattétel kizárásának indokai: Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és megállapításra került, hogy időben és térben nem indokolt a részajánlattétel biztosítása, továbbá a felelősség megosztása szempontjából sem észszerű a részekre bontás. Ezen felül a közpénzek felelős és hatékony elköltésének elve alapján is gazdaságilag előnyösebb a részajánlattétel kizárása. Ajánlatkérő egységes jogi védelmen, know-how-on és egységes technikai megoldásokon alapuló informatikai rendszert kíván beszerezni üzemeltetni, szellemi tulajdonjogi szempontok és az egyes rendszerelemek kapcsolódásának szükségessége folytán több ajánlattevővel történő szerződéskötésre (a részekre történő ajánlattételre) nincs lehetőség.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-04-11.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-03-09.
Ajánlati felhívás (2023-03-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Rendszer-támogatási szolgáltatások
Hivatkozási szám: EKR000329062023
Rövid leírás:
A Pénzmúzeum IT infrastruktúrájának bővítése és támogatása, az ajánlati felhívás II. 2. 4) pontjában meghatározott alapfeladatok és a II. 2. 11) pontjában meghatározott opcionális mennyiség szerint azzal, hogy a részletes követelményeket, illetve a szerződéses feltételeket (a szerződéstervezetet) a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Részajánlattétel kizárásának indokai:
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és megállapításra került, hogy időben és térben nem indokolt a részajánlattétel biztosítása, továbbá a felelősség megosztása szempontjából sem észszerű a részekre bontás. Ezen felül a közpénzek felelős és hatékony elköltésének elve alapján is gazdaságilag előnyösebb a részajánlattétel kizárása.
Ajánlatkérő egységes jogi védelmen, know-how-on és egységes technikai megoldásokon alapuló informatikai rendszert kíván beszerezni üzemeltetni, szellemi tulajdonjogi szempontok és az egyes rendszerelemek kapcsolódásának szükségessége folytán több ajánlattevővel történő szerződéskötésre (a részekre történő ajánlattételre) nincs lehetőség.

Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Szolgáltatások
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Rendszer-támogatási szolgáltatások📦
További CPV-kód: Számítógéppel kapcsolatos eszközök📦 A teljesítés helye
NUTS régió: Budapest🏙️
Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
Az öszességében legelőnyösebb ajánlat
4.4. CPSB-EP-ACCESS-P-LICENSE: Endpoint Access Control perpetual package. Provides endpoint firewall and VPN remote access 150 db-os mennyiségre (súlyszám: 2)
4.5. Opcionális eseti helyszíni támogatás, 36 hónapra, az ajánlati felhívásban jelölt teljes opcionális óramennyiségre (súlyszám: 3)
Az ár alszempontok összsúlyszáma 60.
Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
A Pénzmúzeum IT infrastruktúrájának bővítése és támogatása, az ajánlati felhívás II. 2. 4) pontjában meghatározott alapfeladatok és a II. 2. 11) pontjában meghatározott opcionális mennyiség szerint azzal, hogy a részletes követelményeket, illetve a szerződéses feltételeket (a szerződéstervezetet) a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
A Pénzmúzeum IT infrastruktúrájának bővítése és támogatása, az ajánlati felhívás II. 2. 4) pontjában meghatározott alapfeladatok és a II. 2. 11) pontjában meghatározott opcionális mennyiség szerint azzal, hogy a részletes követelményeket, illetve a szerződéses feltételeket (a szerződéstervezetet) a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Részajánlattétel kizárásának indokai:
+ még 22
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és megállapításra került, hogy időben és térben nem indokolt a részajánlattétel biztosítása, továbbá a felelősség megosztása szempontjából sem észszerű a részekre bontás. Ezen felül a közpénzek felelős és hatékony elköltésének elve alapján is gazdaságilag előnyösebb a részajánlattétel kizárása.
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és megállapításra került, hogy időben és térben nem indokolt a részajánlattétel biztosítása, továbbá a felelősség megosztása szempontjából sem észszerű a részekre bontás. Ezen felül a közpénzek felelős és hatékony elköltésének elve alapján is gazdaságilag előnyösebb a részajánlattétel kizárása.
Ajánlatkérő egységes jogi védelmen, know-how-on és egységes technikai megoldásokon alapuló informatikai rendszert kíván beszerezni üzemeltetni, szellemi tulajdonjogi szempontok és az egyes rendszerelemek kapcsolódásának szükségessége folytán több ajánlattevővel történő szerződéskötésre (a részekre történő ajánlattételre) nincs lehetőség.
Ajánlatkérő egységes jogi védelmen, know-how-on és egységes technikai megoldásokon alapuló informatikai rendszert kíván beszerezni üzemeltetni, szellemi tulajdonjogi szempontok és az egyes rendszerelemek kapcsolódásának szükségessége folytán több ajánlattevővel történő szerződéskötésre (a részekre történő ajánlattételre) nincs lehetőség.
A Pénzmúzeum IT infrastruktúrájának bővítése és támogatása az alábbiak szerint:
1. Infrastruktúra hardver és szoftver elemeinek gyártói és integrátori támogatása 36 hónap időtartamban és igény esetén az alábbi főbb feladatok elvégzése:
- AV rendszer módosítása
- Crestron vezérlő programozása
- Analogway médiavezérlő programozása
- Ledfal programozása
- Épülethangosítási rendszer karbantartása
- Cisco infrastruktúra frissítése
- Checkpoint- Tűzfal programozása
- Checkpoint- Tűzfal üzemeltetése
- HPE infrastruktúra(Szerver) módosítása
- Microsoft infrastruktúra karbantartása
- Múzeumtechnológia egyéb eszközeinek (Dell, Hypebox, LG, ELO, Monkeybook) karbantartása
- Múzeumtechnológia architektúra tervezése
Infrastruktúra hardver és szoftver elemeinek gyártói és integrátori támogatása és a fent felsorolt főbb feladatokvárhatóan/tervezetten átlagosan havi 400 óra munkavégzést jelentenek, ami a 36 hónapos támogatási időszakot figyelembe véve összesen 14 400 órát jelent.

AV technika üzemeltetése: 26 280 óra
IT rendszerek üzemeltetése: 26 280 óra
AV technika és IT rendszerek hardver és szoftver elemeinek gyártói és integrátori támogatása: 14 400 óra
2. HPE SimpliVity node bővítés, 1 db.
A részletes követelményeket, illetve a szerződéses feltételeket (a szerződéstervezetet) a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Időtartam: 36 hónap
A lehetőségek leírása:
Az Ajánlatkérő az ajánlati felhívás II. 1. 4), illetve II. 2. 4) pontjában meghatározott mennyiségeken (feladatok teljesítésén) felül az alábbi opcionális mennyiségeket is meghatározza (az alábbi mennyiséget is megrendelheti):

- 150 db AAA-28605: M365 E5 ShrdSvr ALNG SubsVL MVL PerUsr 12 hónap;
+ még 3
- 150 db CPSB-EP-ACCESS-P-LICENSE: Endpoint Access Control perpetual package. Provides endpoint firewall and VPN remote access 12 hónap
- Opcionális eseti helyszíni támogatás, 36 hónapra, összesen 7200 óra időtartamban.
Az opcionális mennyiség keretében teljesíthető megrendelés(ek)re a szerződés időtartama alatt az Ajánlatkérő jogosult megrendeléseket küldeni nyertes ajánlattevőként szerződő félnek akár egy, akár több alkalommal. Az e körben meghatározott mennyiség egyben vagy darabonként is érvényesíthető, opció gyakorlása esetén sem vállal az ajánlatkérő kötelezettséget a teljes opcionális mennyiség megvásárlására. A részletes követelményeket, illetve a szerződéses feltételeket (a szerződéstervezetet) a felhívást kiegészítő közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

További információk: A II. 2. 5) pontban meghatározott "ár" szempont alszempontjai és súlyszámai:
4.1. Infrastruktúra hardver és szoftver elemeinek gyártói és integrátori támogatása 36 hónap időtartamban (súlyszám: 50)
+ még 5
4.2. HPE SimpliVity node bővítés; (súlyszám: 3)
4.4. CPSB-EP-ACCESS-P-LICENSE: Endpoint Access Control perpetual package. Provides endpoint firewall and VPN remote access 150 db-os mennyiségre (súlyszám: 2)
4.5. Opcionális eseti helyszíni támogatás, 36 hónapra, az ajánlati felhívásban jelölt teljes opcionális óramennyiségre (súlyszám: 3)
Az ár alszempontok összsúlyszáma 60.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország_1122_Budapest_Krisztina_körút_6._- Felügyeleti Központ és Pénzmúzeum|Magyarország_1239_Budapest_Forgalmas _utca_1._- Logisztikai központ|Magyarország_1013_Budapest_Krisztina_körút_55._- Budai Központ

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) - (2) bekezdésben vagy a Kbt. 63. § (1) bekezdésben meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll.

Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az EEKD-t kell előzetesen benyújtani a kizáró okok hiányának igazolására.

+ még 6
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevő a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot nyújt be.
A kizáró okok fenn nem állását igazoló dokumentumokat ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására kell benyújtani, de az ajánlattevő már az ajánaltban is benyújthatja a szükséges igazolásokat. A felhívott ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állását a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Kr.) 1-16. § szerint kell igazolnia. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kr. 9. § és 11. § rendelkezéseire is.

Az ajánlatkérőnek a Kbt. 74. § (1) bek. b) pontja alapján ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.

Az alkalmassági követelményeknek való megfelelés és a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon ajánlatkérő részére a korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtásra került. Ebben az esetben a felkért gazdasági szereplő, nyilatkozik, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni.

A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. (Kr. 1.§ (7) bek)

A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan - szerződésben, előszerződésben vagy más formában vállalt - kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.

Gazdasági és pénzügyi helyzet:
A Kr. 1. § (1) bekezdés alapján az ajánlatban az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az alábbiakban meghatározott alkalmassági követelménynek. A Kr. 2. § (5) bekezdése alapján az alkalmassági követelmények előzetes igazolása során részletes információkat nem kell megadni, az EEKD IV. rész α pont kitöltése elégséges.

Irányadó a Kr. 3. § (3) és (5) bekezdései.
+ még 8
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek az alábbiak szerint szükséges igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek:

P.1. (Adózott eredmény):
Az ajánlattevőnek a Kr.19. § (1) bekezdés b) pontja alapján saját vagy jogelődje az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3, lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolójának azt a részét kell csatolnia, mely alapján megállapítható az adózott eredmény (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét).

Amennyiben a kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az Ajánlatkérő ellenőrzi, a beszámoló benyújtása nem szükséges.

Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő beszámoló közzétételét, akkor az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell az ajánlati felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3 lezárt üzleti év adózott eredményéről.

P.2. (Tárgy szerinti bevétel):
A Kbt. 65. § (1) bekezdés a) pontja és a Kr. 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján nyilatkozatot kell benyújtani a felhívás feladásának napját megelőző utolsó 3, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a közbeszerzés tárgyából származó - ált. forgalmi adó nélkül számított - árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, ill. mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. Ha az ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladásának napját megelőző közbeszerzés tárgyából származó utolsó 3 mérlegfordulónappal lezárt üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgyából származó nettó árbevételének kell elérnie az előírt összeget.

A Kr.19. § (3) bekezdés szerint, ha az ajánalttevő a Kr. 19. § (1) bekezdés b) és c) pontjai szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmények és igazolási mód helyett bármely, az Ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánalttevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának Ajánlatkérő által elfogadott módjáról.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P.1. (Adózott eredmény):
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, amennyiben a számviteli jogszabályok szerinti beszámolója alapján az adózott eredménye a jelen felhívás feladását megelőző három, lezárt üzleti évben egynél több évben negatív volt.

Ha az ajánlattevő a fenti irattal azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni, és az Ajánlatkérő abban az esetben állapítja meg az ajánlattevő P.1. pont szerinti alkalmatlanságát, ha az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés

tárgyából (informatikai és/vagy rendszer üzemeltetési szolgáltatások) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el a 700 millió HUF-ot.
tárgyából (informatikai és/vagy rendszer üzemeltetési szolgáltatások) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem éri el a 700 millió HUF-ot.
P.2. (Tárgy szerinti bevétel):
Alkalmatlan az ajánlattevő, közös ajánlattevő, amennyiben az ajánlati felhívás feladását megelőző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év alapján a közbeszerzés tárgyából (informatikai és/vagy rendszer üzemeltetési szolgáltatások) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele nem érte el a 700 millió HUF-ot.

Az előírt P.1. alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők közül elegendő, ha közülük egy felel meg. A P.2. alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.

Műszaki és szakmai képességek: M.1. (Referencia):
A Kr. 21. § (3) bekezdésének a) pontja alapján a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerint az igazolások benyújtására felhívott ajánlattevőnek csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését. Az igazolás tartalmazza legalább a következő adatokat:

+ még 9
- a szerződést kötő másik fél neve és címe,
- a szolgáltatás tárgya és mennyisége,
- a teljesítés idejének kezdő és befejező időpontja (év, hó, nap pontossággal),
- a szerződést kötő másik félnél referenciát adó természetes személy neve és e-mail címe,
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Az alkalmasság igazolását olyan részletességgel kell megadni, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek mindegyikének megléte egyértelműen megállapítható legyen.

M.2. (Szakemberek):
A Kr. 21. § (3) bekezdés b) pontja szerint az ajánlatban benyújtandó a szakember megnevezését tartalmazó ajánlattevői nyilatkozat, a szakember végzettségét/képzettségét igazoló okirat másolata, a szakember sajátkezűleg aláírt önéletrajza, amelyből megállapítható az alkalmassági minimumkövetelményként előírt tapasztalat és nyilatkozata arról, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a szerződés teljesítése során rendelkezésére fog állni.

Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.

Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M.1. (Referencia)
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett olyan az előírásoknak és a szerződéseknek megfelelően teljesített referenciával, amely megfelel a következő követelmények mindegyikének:

+ még 21
- AV technika üzemeltetését foglalja magában legalább 5400 óra időtartamban;
- IT rendszerek üzemeltetését foglalja magában legalább 5400 óra időtartamban;
- AV technika és IT rendszerek hardver és szoftver elemeinek gyártói és integrátori támogatását foglalja magában legalább 500 óra időtartamban.
Az ajánlatkérő elfogadja azt is, ha ezen alkalmassági követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg, [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21/A. §], valamint azt is, ha az előírt követelmény teljesítése több szerződés útján valósult meg.

M.2. (Szakemberek)
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább a teljesítéshez szükséges alábbi szakemberekkel:
- Ledfal programozás: felsőfokú szakirányú végzettségű, érvényes Unilumin Install Partner Expert vagy Unilumin Service Partner Expert minősítéssel rendelkező szakember
- Cisco infrastruktúra:
- érvényes Cisco Certified Intemetwork Expert (CCIE) gyártói minősítéssel és legalább 24 hónap Cisco hálózati és Cisco hálózatbiztonsági rendszerek implementálásában, üzemeltetésében szerzett tapasztalattal rendelkező szakember

- érvényes Cisco Certified Network Professional Security (CCNP Security) gyártói minősítéssel és legalább 24 hónap Cisco hálózatbiztonsági rendszerek implementálásában, üzemeltetésében szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakember

- érvényes Cisco Certified Network Professional Data center (CCNP DC) gyártói minősítéssel és legalább 24 hónap Cisco adatközponti rendszerek implementálásában, üzemeltetésében szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakember

- érvényes Cisco Certified Network Professional Routing&Switching (CCNP RS) gyártói minősítéssel és legalább 24 hónap Cisco switching rendszerek implementálásában, üzemeltetésében szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakember.

- Checkpoint- Tűzfal programozás:
- érvényes Check Point Certified Troubleshooting Expert gyártói minősítéssel rendelkező szakember,
- érvényes Check Point Certified Maestro Expter gyártói minősítéssel és legalább 24 hónap hálózatbiztonsági rendszerek implementálásában, üzemeltetésében szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakember,

- érvényes Check Point Certified Security Master Elite gyártói minősítéssel és legalább 24 hónap hálózatbiztonsági rendszerek implementálásában, üzemeltetésében szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakember.

Az Ajánlatkérő legalább 3 fő rendelkezésre állását írja elő, valamennyi megnevezett technológia (rendszer) vonatkozásában legalább 1 főnek rendelkeznie kell az előírt szakmai tapasztalattal. Tapasztalati idő esetén egy technológián (rendszeren) belül átfedés nem lehetséges, azonban amennyiben ugyanazon szakember több technológiára is bemutatásra kerül, úgy ugyanazon tapasztalati idő bemutatása lehetséges több technológia esetén is, amennyiben az érintett technológiák szerinti tapasztalatot egyidőben szerezte a szakember. Nem kell egy szakembernek sem az összes technológia, illetve rendszerhez kapcsolódóan szakmai tapasztalattal rendelkeznie, együttesen (összességében) kell az előírt követelménynek megfelelniük a szakembereknek [az ajánlattevő dönti el, hogy hány szakemberrel teljesíti ezt a követelményt, de legalább 3 fő rendelkezésre állását igazolnia kell].

Felsőfokú végzettségnek tekinti Ajánlatkérő az egyetemi vagy a főiskolai végzettséget is. Szakirányú végzettség: informatikus vagy mérnök-informatikus vagy villamosmérnök vagy azzal egyenértékű.

Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy egyes szakemberekhez értékelési részszempont is kapcsolódhat.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei: Szerződést biztosító mellékkötelezettségek:
Kötbérek (késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási), valamint jótállás. Az összesített kötbér maximuma nem nagyobb, mint a teljes nettó ellenszolgáltatás 30%-a. Részletes információk a szerződéstervezetben találhatók.

Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre:
Előleg igénylésének lehetősége nem biztosított. Részszámlázás: havi átalánydíj havonta számlázható [szerződéstervezet szerint, Kbt. 135. § (5) bek.], új bevezetés és opcionális megrendelések esetén külön-külön számla nyújtható be. Az ellenszolgáltatás teljesítése a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:130. § (1)-(2) bek. alapján történik. Fizetési határidő: 30 nap. Az ellenszolgáltatás kifizetése HUF-ban történik. További rendelkezések: Kbt. 135. §, Ptk. 6:155. §-a, Kbt. 27/A. §-a. Tartalékkeret nem kerül kikötésre.

Az Ajánlatkérő előírja, hogy a szerződés hatálya alatt a nyertes ajánlattevőként szerződő fél teljes körű, általános
felelősségbiztosítással rendelkezzen, amely legalább évi 60 millió forint, és káreseményenként legalább 30 millió forint összeghatárig fedezetet biztosít (a szerződéskötés megkötésének feltétele a felelősségbiztosítás fennállásának igazolása).

Az Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a szerződésben meghatározott, a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti felülvizsgálati záradékra.
További és részletes információk a szerződéstervezetben találhatók.
Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-04-11 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 12:00
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az ajánlatok bontására a Kbt. 68. § (1b)-(1c) bekezdéseiben és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdésében foglaltak szerint kerül sor.
Hivatkozás További információk
A további hirdetmények közzétételének tervezett időpontja: 2026. Q1
A IV.2.6) pontban jelölt 1 hónap 30 napot jelent.
Ajánlati biztosíték:
+ még 48
Ajánlati biztosíték mértéke: 15 000 000 Ft.
Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel.

Befizetés helye (átutalás esetén): Kedvezményezett: MNB-EduLab Kompetencia Központ Korlátolt Felelősségű Társaság;
Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé projekttársaság létrehozását (Kbt. 35. § (8) bek.).
Az ajánlat kötelező tartalma:
- Egységes európai közbeszerzési dokumentum,
- Kbt. 66. § (5) bekezdés szerint felolvasólap a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti adatokkal,
- 321/2015. (X.30.) Kr. 13. § szerinti nyilatkozat,
- Kbt. 66. § (2) bekezdés szerinti nyilatkozat,
- Kbt. 66. § (6) bekezdés a)-b) pontok szerinti nyilatkozat,
- Kbt. 67. § (4) bekezdés szerinti nyilatkozat,
- Nyilatkozat szakemberekről,
- Értékelés alá eső szakemberek önéletrajza, végzettséget/képzettséget igazoló okiratok másolata, rendelkezési állási nyilatkozat,
- Nyilatkozat felelősségbiztosításról,
- Nyilatkozat az ajánlati kötöttségről,
- Ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsájtásának igazolása,
- Nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalomról (EKR űrlapon szükséges megerősíteni).

- Ajánlattevőnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni:
a) az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányának vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintájának másolatát;
b) a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlatban benyújtott ajánlattevő nevében aláírt, az aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazás másolatát.

- Szakmai ajánlat, Részletes műszaki- és pénzügyi ajánlat (az értékelési útmutató szerint): csatolni kell nem módosítható formátumban (aláírt, szkennelt .pdf vagy .jpg), és ezzel egyező tartalommal, módosítható formátumban is (szerkeszthető .xls vagy .xlsx), eltérés esetén a nem módosítható formátum az irányadó.

Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 71. § (6) bekezdését, 75. § (2) bekezdés e) pontját és a 81. § (5) bekezdését. A felhívás és más közbeszerzési dokumentum ellentmondása esetén előbbi, a felhívás és jogszabály ellentmondása esetén utóbbi irányadó. Nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és vonatkozó rendeletek irányadók. Alkalmazott jog: magyar jog. Irányadó idő: magyarországi helyi idő.

Az ajánlattétel nyelve: magyar
Valamennyi alkalmassági minimumkövetelmény a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékénél szigorúbban került meghatározásra.
Az értékelés során adható pontszám alsó és felső határa: 0-100 pont.
Kbt. 77. § (1) bek. szerinti legkedvezőtlenebb értékek:
1.1., 1.4.: 250% maximális eltérés
1.2., 1.3.: 200% maximális eltérés
1.5.: 150% maximális eltérés (72 óra)
1.6.: 90 nap
Kbt. 77. § (1) bek. szerinti legkedvezőbb értékek:
1.6.: 30 nap
3.1.: 24 hónap
3.2.: 24 hónap
Értékelési módszerek:
Fordított arányosítás: 1.1.-1.6.;4.1.-4.5.; Egyenes arányosítás: 3.1.,3.2.; Pontkiosztás (igen/nem):2. részszempont.
Nyertes ajánlattevőnek a szerződés megkötésének napjától a szerződés teljesítése során folyamatosan rendelkeznie kell az alábbi szakemberekkel:
- Pontgyűjtő rendszer: felsőfokú szakirányú- vagy felsőfokú biztonságtechnikai mérnök, végzettségű, érvényes Lenel Certified OnGuard Core minősítéssel rendelkező szakember

- AV rendszer: felsőfokú szakirányú végzettséggel és AMX Programmer (Netlinx) oktatással rendelkező szakember
- Épülethangosítási rendszer: felsőfokú szakirányú végzettségű, épülethangosítási rendszer üzemeltetésben szerzett legalább 12 hónap tapasztalattal rendelkező szakember

- HPE infrastruktúra(Szerver): érvényes HPE gyártói minősítéssel és legalább 24 hónap adatközponti rendszerek implementálásában, üzemeltetésében szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakember

- Microsoft infrastruktúra: érvényes Microsoft rendszermérnöki minősítéssel és legalább 24 hónap rendszer implementálásában, üzemeltetésében szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakember

- Checkpoint- Tűzfal üzemeltetés: Check Point üzemeltetésében szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakember
- Múzeumtechnológia egyéb eszközei (Dell, Hypebox, LG, ELO, Monkeybook): felsőfokú végzettséggel és a végzettség megszerzését követően legalább 24 hónap üzemeltetésében szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakember

- Múzeumtechnológia architektúra: felsőfokú végzettséggel és a végzettség megszerzését követően legalább 36 hónap gyengeáramú tervezési tapasztalattal rendelkező szakember.

A fent felsorolt előírásoknak megfelelő szakember(ek) és az alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés keretében bemutatott szakember(ek) között átfedés lehetséges. A szerződéskötésre bemutatandó szakemberek vonatkozásában az ajánlati felhívás III.1.3) pontjában írtakat megfelelően alkalmazni kell.

FAKSZ: dr. Stayer Edgár (00923)
Kiegészítő információk Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A Kbt. 148. §-ában foglaltak szerint van lehetőség jogorvoslati kérelem benyújtására.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 052-152258 (2023-03-09)
További információk (2023-03-28) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Számítógéppel kapcsolatos eszközök📦
További információk (2023-04-11) Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-11 📅
Benyújtási határidő: 2023-04-25 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-14 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 074-222773
HL-S szám: 74
További információk
Ajánlatkérő kizárólag az ajánlattételi határidőt hosszabbítja meg, más közbeszerzési dokumentum a jelen korrigendum hirdetmény feladásával egyidejűleg nem módosul.

Forrás: OJS 2023/S 074-222773 (2023-04-11)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-04-19) Objektum Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről
Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható
Hivatkozás Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-19 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 080-242038
HL-S szám: 80
További információk
Ajánlatkérő a 2023/S 052-152258 azonosítószámú hirdetménnyel megindított közbeszerzési eljárást visszavonja.