Pénztári készpénzbevételek szállítása

MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.

Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződéseket kíván kötni 24 hónap időtartamra az alábbi 2 rész vonatkozásában: I. rész: Kelet-Magyarország II. rész: Nyugat-Magyaroroszág Ajánlatkérő az alábbi szolgáltatást kívánja beszerezni mindkét rész esetében: A nyertes Ajánlattevő feladata a MÁV-START Zrt. munkavállalói által kezelt pénztárakban keletkezett készpénzbevételek begyűjtése az eljárás eredményeként megkötött szerződésben foglaltaknak megfelelően. A nyertes Ajánlattevő a szolgálati helyek pénztáraiban értékszállító tasakban köteles átvenni a készpénzt, (Ft bankjegy-érme, Euro bankjegy), és biztonságosan elszállítani Ajánlattevő telephelyére, ahol a készpénz feldolgozását követően, a szerződéstervezetben foglaltak szerint intézkedik a MÁV-START Zrt. bankszámláira történő jóváírásáról. A szerződés keretében Ajánlatkérőnek lehetősége van a pénztárakba váltópénz kiszállítást igényelni. Részeleteket Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-12-29. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-11-22.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-11-22 Ajánlati felhívás
2024-04-10 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2024-04-26 Tájékoztató az eljárás eredményéről
2026-04-13 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-11-22)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Pénztári készpénzbevételek szállítása
Hivatkozási szám: EKR001957802023
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződéseket kíván kötni 24 hónap időtartamra az alábbi 2 rész vonatkozásában: I. rész: Kelet-Magyarország II. rész: Nyugat-Magyaroroszág Ajánlatkérő az alábbi szolgáltatást kívánja beszerezni mindkét rész esetében: A nyertes Ajánlattevő feladata a MÁV-START Zrt. munkavállalói által kezelt pénztárakban keletkezett készpénzbevételek begyűjtése az eljárás eredményeként megkötött szerződésben foglaltaknak megfelelően. A nyertes Ajánlattevő a szolgálati helyek pénztáraiban értékszállító tasakban köteles átvenni a készpénzt, (Ft bankjegy-érme, Euro bankjegy), és biztonságosan elszállítani Ajánlattevő telephelyére, ahol a készpénz feldolgozását követően, a szerződéstervezetben foglaltak szerint intézkedik a MÁV-START Zrt. bankszámláira történő jóváírásáról. A szerződés keretében Ajánlatkérőnek lehetősége van a pénztárakba váltópénz kiszállítást igényelni. Részeleteket Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Pénzügyi és biztosítási szolgáltatások 📦
Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik

1️⃣
Belső azonosító: EKR001957802023/1
Cím: Kelet-Magyarország
Mennyiség: 1 méter
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek
A beszerzés leírása:
Pénztári készpénzbevételek szállítása - I. rész: Kelet-Magyarország Ajánlatkérő az alábbi szolgáltatást kívánja beszerezni: - Ajánlatkérő értékesítési helyeiről a készpénz – forint és euró – begyűjtése, - az értékek (készpénz) feldolgozása (az értékesítési helyekről beszállított, átvett értékeket fel kell dolgozni, mely során ellenőrizni kell az összegszerűséget, valódiságot), - az elszállított készpénz Ajánlatkérő számláján történő jóváírása, - értékesítési helyek a készpénz csomagolásához szükséges banki előírásoknak megfelelő biztonsági értékszállító tasakkal ellátása, - értékesítési helyek ellátása készpénzváltási jegyzékkel és – amennyiben nyertes Ajánlattevő azt Ajánlatkérőhöz kihelyezi a szolgáltatás teljesítése érdekében – értékszállító bizonylattal és egyéb, szükséges dokumentumokkal, „kellékekkel” a teljesítéshez szükséges mennyiségben, - az azt igénylő megrendelői értékesítési helyek váltópénzzel történő ellátása a Közbeszerzési Dokumentumokban foglalt információknak, előírásoknak megfelelően. Keretszerződés időbeli hatálya: A szerződés mindkét fél által történő aláírásával, de legkorábban 2024. február 05-én lép hatályba és a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 24 hónapig hatályos. Nyertes Ajánlattevőként szerződő fél a szerződéstervezet 3.1.1 pontjában meghatározott felkészülési/előkészítő feladatokat a szerződés hatálybalépésétől számított 5 naptári nap alatt köteles elvégezni (legkorábban 2024. február 05-től számítva: 2024.február 05. napjától 2024. február 09. napja 24:00 óráig). A közbeszerzés mennyisége: Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 277 400 015,-HUF keretösszegre köt szerződést. A kalkulált teljes mennyiség várhatóan/tervezetten: A felkészülési/előkészítő időszak lezárásától a szerződés teljes időtartamára tervezetten: • 24 374 435 364,-HUF értékű forint bankjegy feldolgozása és • 155 286 974,- HUF értékű forint érme feldolgozása és • 2 715 323,- EUR értékű euro bankjegy feldolgozása és • 65 036 db pénzszállítás. Ajánlatkérő a keretösszegből nettó 216 372 012,-HUF értékre vállal megrendelési kötelezettséget, amely mennyiségei várhatóan/tervezetten az alábbiak szerint alakul: • 19 012 059 584,-HUF értékű forint bankjegy feldolgozása és • 121 123 840,- HUF értékű forint érme feldolgozása és • 2 117 951,- EUR értékű euro bankjegy feldolgozása és • 50 728 db pénzszállítás. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 61 028 003,- HUF, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások összetételét, pontos mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy a fentiekben megadott, szolgáltatási fajtákra lebontott mennyiségek tájékoztató jellegű, tervezett mennyiségek, melyek megadására a tervezhetőség és az ajánlatok összehasonlításának biztosítása érdekében került sor. A beszerzés jellegénél fogva, nem garantálható a beszerzendő szolgáltatások megrendelése jelen pontban szerepeltetett pontosan ugyanolyan mennyiségben a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződés teljesítése során. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő a BT-25 Mennyiség és a BT-625 Mértékegység mezőkben megadott adatokkal kapcsolatban jelzi, hogy egyetlen mennyiségi számadattal valamint a választható mértékegységek egyikével sem lehet kifejezni Ajánlatkérő beszerzésének mennyiségét és mértékegységét. A BT-25 és BT-625 részben feltüntetett adatok a hirdetmény TED-en való közzétételének érdekében kerültek megadásra. Ajánlatkérő a beszerzése mennyiségét a BT-24 mezőben tüntette fel. Ajánlatkérő a BT-5071 NUTS-kód részben feltüntetett adattal kapcsolatban jelzi, hogy a teljesítés helye nem korlátozódik csak egy megyére, azonban az EKR sajátosságaiból adódóan csak egy megye választható a listából. Ajánlatkérő a BT-5071 NUTS-kód részre vonatkozóan az alábbi kiegészítéssel él: a teljesítési helyek a MÁV-START Zrt. értékesítési helyei Kelet-Magyarország egész területén. A részletes listát a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Borsod-Abaúj-Zemplén 🏙️
Időtartam: 24 hónap
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A szerződés teljesítésében részt vevő, M/2 alkalmassági követelmény szerinti szakember M/2 alkalmassági feltételeken felüli szakmai többlettapasztalata (min. 0 hónap – max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár
Ár (súlyozás): 75
10
6
4
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
1. Ajánlattevő köteles az M/2 alkalmassági követelmény szerinti szakember alkalmassági követelményben előírt szakmai gyakorlat feletti többlettapasztalatára (hónap) vállalást tenni. Az M/2 alkalmassági követelmény szerinti szakember alkalmassági követelményben előírt szakmai gyakorlat feletti, pénzfeldolgozási tevékenységre vonatkozó szakmai többlettapasztalata (hónap) ajánlati elem minimum értéke: 0 hónap, ajánlati elem legkedvezőbb szintje: 36 hónap. A megajánlást pozitív egész számként, hónap mértékegységben szükséges Ajánlattevőnek megadnia. A felolvasólapon feltüntetendő szakmai többlettapasztalat megajánlás: a többlettapasztalatra vonatkozó hónapok számának összege. Amennyiben megajánlott szakember M/2. alkalmassági feltétel szerinti (3 év) gyakorlaton felüli (azon túli/további) többlettapasztalattal nem rendelkezik, úgy a felolvasólapon feltüntetendő érték: 0 (nulla). Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 71.§ (9) bek. a) pontjára. Minőségi szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: a Miniszterelnökség „Útmutató a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához” elnevezésű útmutatójában található, a két szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával történik. Ajánlatkérő a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb. A fenti módszer szerinti kapott pontszámot Ajánlatkérő megszorozza a megadott többlettapasztalatra meghatározott súlyszámmal. 2. Az ajánlati árak esetében Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza. A legkedvezőbb ár, kapja a maximálisan adható 10 pontot, a többi ajánlat pontszáma a legkedvezőbb ajánlathoz képest arányosítva kerül megállapításra. Az így kapott pontszámok az ajánlati ár súlyszámával felszorzásra kerülnek. Amennyiben a részpontszámok értékelésekor törtszám keletkezik, úgy 2 tizedes jegyig történik a kerekítés. Az vállalkozási díjakat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban (Forintban) szükséges meghatározni.
Többet mutasson
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

2️⃣
Belső azonosító: EKR001957802023/2
Cím: Nyugat-Magyarország
A beszerzés leírása:
Pénztári készpénzbevételek szállítása - II. rész: Nyugat-Magyarország Ajánlatkérő az alábbi szolgáltatást kívánja beszerezni: - Ajánlatkérő értékesítési helyeiről a készpénz – forint és euró – begyűjtése, - az értékek (készpénz) feldolgozása (az értékesítési helyekről beszállított, átvett értékeket fel kell dolgozni, mely során ellenőrizni kell az összegszerűséget, valódiságot), - az elszállított készpénz Ajánlatkérő számláján történő jóváírása, - értékesítési helyek a készpénz csomagolásához szükséges banki előírásoknak megfelelő biztonsági értékszállító tasakkal ellátása, - értékesítési helyek ellátása készpénzváltási jegyzékkel és – amennyiben nyertes Ajánlattevő azt Ajánlatkérőhöz kihelyezi a szolgáltatás teljesítése érdekében – értékszállító bizonylattal és egyéb, szükséges dokumentumokkal, „kellékekkel” a teljesítéséhez szükséges mennyiségben, - az azt igénylő megrendelői értékesítési helyek váltópénzzel történő ellátása a Közbeszerzési Dokumentumokban foglalt információknak, előírásoknak megfelelően. Keretszerződés időbeli hatálya: A szerződés mindkét fél által történő aláírásával, de legkorábban 2024. február 05-én lép hatályba és a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 24 hónapig hatályos. Nyertes Ajánlattevőként szerződő fél a szerződéstervezet 3.1.1 pontjában meghatározott felkészülési/előkészítő feladatokat a szerződés hatálybalépésétől számított 5 naptári nap alatt köteles elvégezni (legkorábban 2024. február 05-től számítva 2024.február 05. napjától 2024. február 09. napja 24:00 óráig). A közbeszerzés mennyisége: Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 133 425 711,-HUF keretösszegre köt szerződést. A kalkulált teljes mennyiség tervezetten: A felkészülési/előkészítő időszak lezárásától a szerződés teljes időtartamára tervezetten: • 11 676 724 520,-HUF értékű bankjegy feldolgozása és • 93 889 014,- HUF értékű érme feldolgozása és • 1 358 153,- EUR értékű euro bankjegy feldolgozása és • 31 355 db pénzszállítás. Ajánlatkérő a keretösszegből nettó 104 072 053,- HUF értékre vállal megrendelési kötelezettséget, amely mennyiségei várhatóan/tervezetten az alábbiak szerint alakul: • 9 107 845 126,-HUF értékű bankjegy feldolgozása és • 73 233 431,- HUF értékű érme feldolgozása és • 1 059 359,- EUR értékű euro bankjegy feldolgozása és • 24 457 db pénzszállítás. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 29 353 658,- HUF, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások összetételét, pontos mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy a fentiekben megadott, szolgáltatási fajtákra lebontott mennyiségek tájékoztató jellegű, tervezett mennyiségek, melyek megadására a tervezhetőség és az ajánlatok összehasonlításának biztosítása érdekében került sor. A beszerzés jellegénél fogva, nem garantálható a beszerzendő szolgáltatások megrendelése jelen pontban szerepeltetett pontosan ugyanolyan mennyiségben a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződés teljesítése során. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
A teljesítés helye: Fejér 🏙️
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002

Eljárás
Az eljárás típusa
Nyílt eljárás
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban, Műszaki specifikációkban és Szerződéstervezetekben adja meg.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-12-29 09:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2023-12-29 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2023-12-29 11:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
Kbt. 65. §. (1) bekezdés c) pontja szerinti, adott szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság: Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) meghatároz a Kbt. 65. §. (1) bekezdés c) pontja tekintetében alkalmassági előírásokat. AK alkalmazza a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (1) b) pontját, miszerint szolgáltatás megrendelésre irányuló közbeszerzési eljárás során AT-nek rendelkeznie kell a szolgáltatás nyújtásához a letelepedése szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy előírt szervezeti, kamarai tagsággal. A Kbt. 69. § (4)–(8) bekezdése alapján felhívott gazdasági szereplők az alkalmassági követelményeknek való megfelelésüket az alábbiak szerint kötelesek igazolni: SZ/1. AK ellenőrzi AT a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által vezetett, az MNB felügyelete alá rendelt pénzügyi szolgáltatókról szóló nyilvántartásban való szereplését (https://intezmenykereso.mnb.hu/). SZ/2. AK ellenőrzi AT a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) által vezetett névjegyzékben való szereplését (https://szakmaikamara.hu/vallalkozasok-nevjegyzeke/). SZ/2. AK előírja, hogy AT csatolja a személyi és vagyonvédelmi tevékenység folytatására történő jogosultságot igazoló, a rendőrség által kiadott - a személy és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. CXXXIII. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott - hatályos működési engedélyét (egyszerű másolatban), amennyiben nem szerepel a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) által vezetett névjegyzékben (https://szakmaikamara.hu/vallalkozasok-nevjegyzeke/). A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § (3) bekezdése alapján az engedély vagy jogosítvány másolatát, illetve a szervezeti, kamarai tagságról szóló igazolást AT-nek be kell benyújtani. Az alkalmasság követelményei: SZ/1. Alkalmatlan az AT, amennyiben nem rendelkezik a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 3. § (2) bekezdés c) pontjában kiegészítő pénzügyi szolgáltatásként meghatározott pénzfeldolgozási tevékenység üzletszerű végzéséhez szükséges Magyar Nemzeti Bank által kiadott engedéllyel. SZ/2. Alkalmatlan az AT, ha nem rendelkezik a személy- és vagyonvédelmi tevékenység folytatásához szükséges jogosultságot igazoló, a rendőrség által kiadott - a személy és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. CXXXIII. törvény 5. § (1) bekezdésében meghatározott - hatályos működési engedéllyel. AK felhívja AT figyelmét a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény 14. § (2) bekezdésére. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. AK felhívja AT figyelmét a Kbt. 65. § (9) bekezdésére. A Kbt. 65. § (1) bekezdés c) pontja szerinti követelmény igazolására akkor vehető igénybe más szervezet kapacitása, ha az adott szervezet valósítja meg azt a feladatot, amelyre vonatkozóan a nyilvántartásban szereplés, szervezeti tagság vagy engedéllyel rendelkezés kötelezettsége fennáll.
Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság: A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: P/1. Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az Ajánlattevők egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát Ajánlattevőnek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az Ajánlatkérő 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az Ajánlatkérő köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőt –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. Az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására. Ajánlatkérő 69. § szerinti külön felhívására az alábbiak benyújtása szükséges: Ajánlattevőnek csatolnia kell a cégszerűen aláírt nyilatkozatát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján, az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét. Ajánlattevőnek az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közül elegendő azon üzleti év/évek árbevételéről nyilatkoznia amellyel/amelyekkel a minimumkövetelménynek való megfelelést igazolni tudja. Ha ajánlattevő a fenti adattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat megtétele nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(8) valamint (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot kell benyújtania. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmény előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére. A gazdasági szereplő által ajánlatában az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevő(k) tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevő(ke)t ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1. I. rész: Ajánlattevő alkalmas, amennyiben teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen eléri a 221.000.000 Ft-ot, azaz Kettőszázhuszonegy millió forintot. Ajánlatkérő az egyértelműség kedvéért rögzíteni kívánja, hogy amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy ahhoz, hogy valamennyi megpályázott részre alkalmasnak minősüljön, a megpályázott részekre irányadó minimumkövetelmények közül a legmagasabbat kell minimumkövetelményként teljesíteni.
Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság: M/1.Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek (a továbbiakban: AT) az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, elektronikus formában rendelkezésre bocsátja. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján AK felhívja az AT figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az AT egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát AT-nek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. AT az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az AK 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. AK felhívja AT figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. AK 69. § szerinti külön felhívására benyújtani szükséges: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített, pénzszállítási és pénzfeldolgozási tevékenységre vonatkozó szolgáltatás ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerinti formában igazolva, minimálisan az alábbi tartalommal: - a szerződést kötő másik fél megnevezése; - kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és/vagy e-mail és/vagy fax); - a szolgáltatás tárgyának ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen); - a referencia teljesítésének kezdő valamint befejező időpontja (év, hónap, nap pontossággal); - a pénzszállítási és pénzfeldolgozási szolgáltatás szerződésszerűen teljesített munka mennyiségi adatai (saját teljesítés mértéke a vizsgált időszak vonatkozásában, azaz - a pénzszállítás az elvégzett szállítási alkalomszámok után darab egységben, a forint bankjegy és forint érme feldolgozást Ft értékekben és euro valuta feldolgozást EUR értékben kell megadni). - nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt. A bemutatott referenciákkal szemben követelmény, hogy szerződésszerűen teljesített szolgáltatásra vonatkozzanak. AK az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során kizárólag a vizsgált időszak (az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három év) alatt teljesített (befejezett), de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során nem vehető figyelembe olyan szolgáltatás, amelynek teljesítése a vizsgált időszaknál korábbi időpontban fejeződött be. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. Közös ajánlattevők esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot kell benyújtania. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. I. rész: Kelet-Magyarország: Ajánlattevő alkalmas, amennyiben rendelkezik legalább az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített pénzszállítási és pénzfeldolgozási szolgáltatás referenciájával az alábbi mennyiségi elvárásokkal: - 14 259 044 688,- HUF értékű forint bankjegy feldolgozása és - 90 842 880,- HUF értékű forint érme feldolgozása és - 1 588 464,- EUR értékű euro bankjegy feldolgozása és - 38 046 db. pénzszállítására vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával/referenciákkal. Ajánlatkérő pénzfeldolgozás alatt érti: Az értékesítési helyekről beszállított, átvett értékek szállító általi feldolgozása, amely során ellenőriznie kell azok összegszerűségét, valódiságát. Az adott részre meghatározott alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés több referenciával is igazolható. Továbbá Ajánlatkérő az egyértelműség kedvéért rögzíteni kívánja, hogy amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy ahhoz, hogy valamennyi megpályázott részre alkalmasnak minősüljön, a megpályázott részekre irányadó minimumkövetelmények közül a mennyiségileg legmagasabbat kell minimumkövetelményként teljesíteni. AK felhívja AT figyelmét, hogy a referencia/referenciák az előírt M/1 alkalmassági minimumkövetelményeknek akkor felel meg/felelnek meg, amennyiben a külön-külön felsorolt szolgáltatási feladatok mindegyikét és az azokhoz rendelt mennyiségeket együttesen is lefedi(k).
Többet mutasson
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek (a továbbiakban: AT) az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, elektronikus formában rendelkezésre bocsátja. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján AK felhívja az AT figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az AT egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát AT-nek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását. AT az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az AK 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján. AK felhívja AT figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására. AK 69. § szerinti külön felhívására benyújtani szükséges: AT-nek csatolnia kell a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján annak a szakembernek (szervezetnek) a megnevezését, továbbá végzettsége vagy képzettsége, szakmai tapasztalata ismertetését, akit be kíván vonni a teljesítésbe. A szakember megnevezése: bemutatott szakemberről szóló nyilatkozatnak (EKR-űrlap), a rendelkezésre állási nyilatkozatnak, a végzettség, az alkalmasság szerinti szakmai gyakorlat igazolása valamint a többlettapasztalat alátámasztása körében benyújtott dokumentumoknak egyértelműen, és összhangban egymással tartalmazniuk kell a szakember megnevezését. A végzettség igazolása: a diploma/oklevél egyszerű másolatának benyújtásával. A szakmai gyakorlat, azaz az alkalmassági követelményként előírt, 2013. évi CCXXXVII. törvény 78. § (2) bek. szerinti 3 év szakirányú gyakorlat igazolása: a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával. A szakmai gyakorlatot év dimenzióban kell megadni. A becsatolt szakmai önéletrajzból az előírt alkalmassági minimumkövetelményként előírt szakirányú gyakorlatnak egyértelműen ki kell derülnie. A szakember bevonásának igazolása: a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat benyújtásával igazolandó. A bemutatott szakemberről szóló nyilatkozat (EKR űrlap) tartalmazzon minden olyan, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti információt, amely kitér arra, hogy a szakembert az ajánlati felhívás melyik pontja szerinti alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében kívánja ajánlattevő a szerződés teljesítésébe bevonni, a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezését, valamint azt, hogy a teljesítésbe bevonni kívánt szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra a szerződés teljesítése során. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 65. § (9) bekezdésére. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmény előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére. M/2. Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt legalább egy fő, pénzfeldolgozási tevékenység irányításáért közvetlenül felelős vagy a pénzfeldolgozási tevékenységet közvetlenül végző szakemberrel, aki a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 78. § (2) bekezdés szerint: felsőfokú végzettséggel és legalább hároméves szakirányú gyakorlattal rendelkezik. (2013. évi CCXXXVII. törvény 78. § (3) bekezdés szerint szakirányú gyakorlatként kell figyelembe venni a Felügyeletnél vagy hitelintézetnél legalább érdemi ügyintézői munkakörben vagy a pénzfeldolgozással kapcsolatos munkakörben, valamint pénzügyi vállalkozásnál vagy pénzfeldolgozási tevékenységet végző jogi személynél, fióktelepnél a pénzfeldolgozással kapcsolatos munkakörben eltöltött munkaviszonyt.) Ajánlatkérő az egyértelműség kedvéért rögzíteni kívánja, hogy amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy a részek között megengedett az átfedés M/2. szakemberre vonatkozóan. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy M/2. szakemberre vonatkozó átfedés esetén is a vonatkozó dokumentumokat részenként szükséges benyújtani.
Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását.
Kauciók és garanciák: Ajánlatkérő nem határoz meg ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Felek időszakos elszámolásban állapodnak meg, az elszámolási időszak egy naptári hónap. Nyertes AT a tárgyhavi teljesítéseiről a tárgyhót követő hónap 2. munkanapjáig összesített kimutatást küld meg AK részére, mely tételesen megbontva tartalmazza nyertes AT összes teljesítését és a szerződés alapján AT részére járó díjakat. Nyertes AT a számláit a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig köteles kiállítani. A számla teljesítési időpontja megegyezik az általános forgalmi adóról szóló törvény időszakos elszámolásra vonatkozó – a szerződés aláírásakor a 2007. évi CXXVII. törvény 58. § -a - szerint meghatározott időponttal. AK az AT számláját annak kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül, banki átutalással fizeti meg. Ajánlatkérő előleget, kötbért nem fizet, és semmiféle biztosítékot nem nyújt nyertes Ajánlattevő részére. A kifizetés forintban történik. Ajánlatkérő késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155 §-a irányadó.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződéskötés időpontjára, valamint a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt, az Ajánlattevőnek a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges: - a szerződés időbeli hatálya alatt - EU-n belül nyilvántartott, és az EU tagállamai területén biztosítási tevékenységre engedéllyel rendelkező biztosítónál - a pénzszállítási és pénzfeldolgozási tevékenysége vonatkozásában folyamatos, érvényes szakmai felelősségbiztosítással, amelynek fedezeti értéke minimálisan: - az 1. rész esetén (Kelet-Magyarország) 50.000.000 Ft/biztosítási esemény és minimálisan 250.000.000 Ft/biztosítási időszak (1 biztosítási év), valamint járdakockázati limitként minimálisan 20.000.000 HUF/biztosítási esemény. A felelősségbiztosításnak tartalmaznia kell az alvállalkozók/közreműködők által okozott károk fedezetét is. Folytatás a VI.3) További információk (BT-300) résznél.
Többet mutasson
Eljárás
A határokon átnyúlóan alkalmazandó jog: Nem
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Tisztán nemzeti kizáró okok
Társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettség
Üzleti tevékenység felfüggesztése
Kizárási okok leírása:
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a
közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: Kbt. 62. § (1) bek. aa) pontja szerint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pontjára vonatkozó része. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: Kbt. 62. § (1) bek. ab) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ab) pontra vonatkozó része. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: Kbt. 62. § (1) bek. ac) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ac) pontra vonatkozó része. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: Kbt. 62. § (1) bek. ad) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontra vonatkozó része. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: Kbt. 62. § (1) bek. ae) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ae) pontra vonatkozó része. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: Kbt. 62. § (1) bek. af) pontja szerint a az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka; Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés af) pontra vonatkozó része. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: Kbt. 62. § (1) bek. ag) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki Kbt. 62. § (1) bek. n) a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti - három évnél nem régebben meghozott - véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen - három évnél nem régebben - megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; Kbt. 62. § (1) bek. o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki Kbt. 62. § (1) bek. b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki Kbt. 62. § (1) bek. c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki Kbt. 62. § (1) bek. c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki Kbt. 62. § (1) bek. d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki Kbt. 62. § (1) bek. m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki Kbt. 62. § (1) bek. i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: Kbt. 62. § (1) bek. ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; Kbt. 62. § (1) bek. ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; és Kbt. 62. § (2) bek. az (1) bekezdés ag) és ah) pontjai kapcsán. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki Kbt. 62. § (1) bek. e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; Kbt. 62. § (1) bek. f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; Kbt. 62. § (1) bek. k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; Kbt. 62. § (1) bek. l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási - vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági - határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el. Az igazolás módja: Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók. AT vonatkozásában: AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja. AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13834492244
Postacím: Könyves Kálmán Körút 54-60
Postai irányítószám: 1087
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Bellus Ibolya
E-mail: bellus.ibolya@mav-start.hu 📧
Telefon: +36 306912140 📞
URL: https://www.mavcsoport.hu 🌏
Csoportvezető
A vevő profiljának címe: https://www.mavcsoport.hu 🌏
Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Vasúti szolgáltatások
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001957802023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001957802023/reszletek 🌏
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező

Kiegészítő információk
További információk
Ajánlatkérő a BT-33 mezőre vonatkozóan rögzíti, hogy az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: 2 III.3) Kizáró okok BT-67(a) Kizáró ok típusa: Tisztán nemzeti kizárási okok BT-67(b) Kizáró ok rövid ismertetés ponthoz Ajánlatkérő a karakterkorlát miatt itt közli kiegészítésként: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint: • a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. • a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint előírt, szakemberek - azok végzettségére illetve képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. Amennyiben az alkalmassági követelménynek való megfelelés a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 22. § (1) bek. a) pontja alapján a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet (illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül) javára történő teljesítéssel igazolható, az alkalmasság igazolása a szervezet részéről kiállított, vagy általa aláírt referenciaigazolás benyújtásával szükséges. Ajánlatkérő az alkalmassági követelmény előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot és az előírt űrlapokat veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére. A gazdasági szereplő által ajánlatában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevő(k) tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevő(ke)t ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. Kiegészítés mindkét rész esetében a BT-70 OPT-060 szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek tekintetében: Kbt. 131. § (4) bek. szerinti szervezet a Kbt. 135. § (1) alapján a Szerződéstervezetben leírtak szerint, valamint (6) bek. foglaltaknak megfelelően az igazolt teljesítések után jogosult számlázásra, az eljárás lezárásaként megkötendő szerződésben foglalt feltételek szerint. Az ellenérték kifizetésének teljesítése – a szerződésszerű teljesítés igazolását követően – a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerinti szabályoknak megfelelően történik. Amennyiben Ajánlattevő egy részajánlat esetén kerül nyertesként kihirdetésre, az adott részre meghatározott biztosítási fedezettel szükséges megfelelnie. Amennyiben Ajánlattevő mindkét részajánlat esetén nyertesként kerül kihirdetésre, elegendő egy szakmai felelősségbiztosítással rendelkeznie, de ebben az esetben a magasabb - 50.000.000 Ft/biztosítási esemény és minimálisan 250.000.000 Ft/biztosítási időszak (1 biztosítási év) kártérítési felsőhatárral rendelkező felelősségbiztosítást várja el Ajánlatkérő. Nyertes AT a szerződés időbeli hatálya alatt köteles a Rendőrhatóság Vagyonvédelmi tevékenységre vonatkozó engedélyét, és a Magyar Nemzeti Bank pénzfeldolgozási tevékenységre vonatkozó engedélyét fenntartani. Nyertes AT a szerződés teljesítéséhez csak olyan munkavállalót, illetve egyéb természetes személyt köteles foglalkoztatni, aki az adott tevékenység végzésére feljogosító képesítéssel rendelkezik. AT az AK munka-, vagyon-, tűz-, környezetvédelmi, személy- és vagyonbiztonsági előírásait köteles maradéktalanul betartani. A pénzfeldolgozásról videó felvétel készül, amely feltételeit a szerződéstervezet tartalmazza. AT tudomásul veszi, hogy a szerződés teljesítése során személye csak a Kbt. 139. §-ában rögzítettek figyelembevételével változhat meg. A részleteket a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Szerződéstervezet tartalmazza. 1. Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására AK az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg. 2. Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) lefolytatásra kerülő eljárás,- így a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) rendelkezései alkalmazandók. 3. Az EKR használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges, ami a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap webhelyen tehető meg. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (https://ujvilag.gov.hu/). A gazdasági szereplő a jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődését - az EKR-ben való előzetes regisztrációt követően – kizárólag az EKR-en keresztül jelezheti. 4. A jelen eljárásban a Kbt. 57. § (2) bekezdése nem alkalmazható. 5. A Kbt. 41/A. § (3) bekezdése valamint az 57. § (1) bekezdés b) pontja alapján, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni. 6. Az eljárásban benyújtandó űrlapok: • Felolvasólap; • Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése tekintetében • Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében • Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében • Nyilatkozat Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján; • Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról; • Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés vonatkozásában; • Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdés vonatkozásában; • Nyilatkozat üzleti titokról; • Nyilatkozat bemutatott szakemberekről • Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum. 7. AT-nek a Felolvasólapon tett árelemek megajánlásának alátámasztásaként be kell nyújtania az Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott, teljes körűen kitöltött ártáblázatot – részenként külön-külön. A felolvasólapon feltüntetendő szakmai többlettapasztalat megajánlás: a többlettapasztalatra vonatkozó hónapok számának összege. A felolvasólapon feltüntetett többlettapasztalat alátámasztására vonatkozóan a szakember által saját kezűleg aláírt, a szakember megnevezését tartalmazó, valamint szakmai többlettapasztalatot részletesen bemutató nyilatkozatot szükséges benyújtani. (AK a KD 9. sz. mellékletében mintát bocsát AT részére). A többlettapasztalatot év és hónap dimenzióban kell megadni – azaz adott évet hónapokra bontottan kell bemutatni a szakmai tapasztalatra vonatkozóan, pl.: 2012. május-2012. december 8hónap. AK 1 hónap alatt 30 napot ért. Amennyiben a szakember egyazon időben több tárgyi munkában is részt vett, úgy az egyes munkák során szerzett tapasztalatainak hónapszáma nem adható össze, vagyis egy évben maximum 12 hónap vehető figyelembe, függetlenül attól, hogy a szakember esetleg egy időben több munkán is dolgozott, azaz AK az időben párhuzamos tapasztalati időtartamokat csak egyszer veszi figyelembe. 8. Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bekezdései irányadók. 9. A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 13. §-ra tekintettel az AT ajánlatában (űrlapon) nyilatkozni köteles arról, hogy vele szemben van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás. 10. AK az alkalmassági feltételeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági feltétel vonatkozásában – az eljárás összes része tekintetében – szigorúbban határozza meg. 11. AK a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza egyik rész tekintetében sem. 12. AK az ajánlat benyújtását ajánlati biztosíték adásához nem köti.
Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
Kbt. 148. § alapján. BT-300 VI.3) További információk kiegészítése: 13. AK az eljárás megindításának dátumaként a 44/2015. (IX. 2.) MvM rendelet 1. § (1) és (4) bekezdése alapján a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetmény VI.5) „E hirdetmény feladásának dátuma” pontjában szereplő dátumot tekinti. 14. FAKSZ: Bene Attila Lajstromszám: 01284 15. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősül. Amennyiben AT nem minősül átlátható szervezetnek, úgy ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdése e) pontja alapján érvénytelennek minősül. 16. AK a Kbt. 131. § (4) bek. alapján az eljárás nyertesének visszalépése esetén –az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezésben megjelölte. 17. AK felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció – a Kbt. 41/C. § (1) bek.-ben meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag az EKR-en keresztül történik. 18. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Kbt. 41/A. § (1) bek.ben meghatározottak szerint. 19. AT a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre szolgáló funkciót alkalmaz. 20. Amennyiben valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan AK nem bocsátott rendelkezésre űrlapot, akkor az AT-nek a benyújtandó nyilatkozat papír alapú példányának egyszerű elektronikus másolatát kell jelentkezésében benyújtania. Az ily módon az ajánlatban benyújtott (feltöltött) minden – az AT vagy alvállalkozó, vagy Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezet által készített – dokumentumot a végén cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. 21. Az ajánlathoz csatolni kell (fel kell tölteni) az AT, alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát egyszerű elektronikus másolatban. 22. AT-nek nyilatkozatot kell benyújtania az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatosan. 23. AK a közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően, annak előkészítése során előzetes piaci konzultációt folytatott le, elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/meginditott-elozetes-piaci-konzultaciok/EKR001415232023/reszletek
Többet mutasson
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2023/S 227-716191 (2023-11-22)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-10)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 410 825 726 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 277 400 015 HUF 💰
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő a BT-5071 NUTS-kód részben feltüntetett adattal kapcsolatban jelzi, hogy a teljesítés helye nem korlátozódik csak egy megyére, azonban az EKR sajátosságaiból adódóan csak egy megye választható a listából. Ajánlatkérő a BT-5071 NUTS-kód részre vonatkozóan az alábbi kiegészítéssel él: a teljesítési helyek a MÁV-START Zrt. értékesítési helyei Kelet-Magyarország egész területén. A részletes listát a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Becsült érték héa nélkül: 133 425 711 HUF 💰

Eljárás
Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a „legjobb ár-érték arányt megjelenítő szempont” elve alapján értékeli. A legjobb ár-érték arány értékelési szempontja szerint az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 1. Ajánlattevő köteles az M/2 alkalmassági követelmény szerinti szakember alkalmassági követelményben előírt szakmai gyakorlat feletti többlettapasztalatára (hónap) vállalást tenni. Az M/2 alkalmassági követelmény szerinti szakember alkalmassági követelményben előírt szakmai gyakorlat feletti, pénzfeldolgozási tevékenységre vonatkozó szakmai többlettapasztalata (hónap) ajánlati elem minimum értéke: 0 hónap, ajánlati elem legkedvezőbb szintje: 36 hónap. A megajánlást pozitív egész számként, hónap mértékegységben szükséges Ajánlattevőnek megadnia. A felolvasólapon feltüntetendő szakmai többlettapasztalat megajánlás: a többlettapasztalatra vonatkozó hónapok számának összege. Amennyiben megajánlott szakember M/2. alkalmassági feltétel szerinti (3 év) gyakorlaton felüli (azon túli/további) többlettapasztalattal nem rendelkezik, úgy a felolvasólapon feltüntetendő érték: 0 (nulla). Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 71.§ (9) bek. a) pontjára. Minőségi szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: a Miniszterelnökség „Útmutató a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához” elnevezésű útmutatójában található, a két szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával történik. Ajánlatkérő a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb. A fenti módszer szerinti kapott pontszámot Ajánlatkérő megszorozza a megadott többlettapasztalatra meghatározott súlyszámmal. 2. Az ajánlati árak esetében Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza. A legkedvezőbb ár, kapja a maximálisan adható 10 pontot, a többi ajánlat pontszáma a legkedvezőbb ajánlathoz képest arányosítva kerül megállapításra. Az így kapott pontszámok az ajánlati ár súlyszámával felszorzásra kerülnek. Amennyiben a részpontszámok értékelésekor törtszám keletkezik, úgy 2 tizedes jegyig történik a kerekítés. Az vállalkozási díjakat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban (Forintban) szükséges meghatározni.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése

1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése
Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-03-26 📅
Cím: Vállalkozási keretszerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001957802023 🌏
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 811 870 605 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001957802023/7405
Az ajánlattevő fél vezetője
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Magyarország 🇭🇺
A vállalkozó neve és címe
Név: CIVIL Értéklogisztika Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25332519242
Postacím: Telek Utca 5.
Postai irányítószám: 1152
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: som.renata@civil.hu 📧
Telefon: +36 303599965 📞
URL: https://www.civil.hu 🌏
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 277 400 015 HUF 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001957802023/7421
A vállalkozó neve és címe
Név: CRITERION Készpénzlogisztikai Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 10419519244
Postacím: Rozsnyai Utca 21-25
Postai irányítószám: 1139
E-mail: zoltan.kormendi@criterion.hu 📧
Telefon: +36 209535908 📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás

2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002
Ajánlat azonosítója: EKR001957802023/7413
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 133 425 711 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR001957802023/7429

Kiegészítő információk
További információk
I. rész - BT-759 „Beérkezett ajánlatok száma: 2 II. rész - BT-759 „Beérkezett ajánlatok száma: 2
Forrás: OJS 2024/S 073-217886 (2024-04-10)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-04-26)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 410 825 726 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 277 400 015 HUF 💰
133 425 711 HUF 💰

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 811 870 605 HUF 💰
277 400 015 HUF 💰
133 425 711 HUF 💰

Kiegészítő információk
További információk
I. rész - BT-759 „Beérkezett ajánlatok száma: 2 II. rész - BT-759 „Beérkezett ajánlatok száma: 2 A 2024.04.12-én megjelent 217886-2024 TED számú (Közbeszerzési értesítőben: 5863/2024) eredménytájékoztató hirdetmény V.2.4) A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (ÁFA nélkül) BT-271 "A szerződés/rész végleges összértéke" mezőben hibás adatot tartalmazott (106 740 807), melyet Ajánlatkérő jelent tájékoztatóval korrigál (133 425 711).
Többet mutasson
Forrás: OJS 2024/S 084-252605 (2024-04-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként vállalkozási keretszerződéseket kíván kötni 24 hónap időtartamra az alábbi 2 rész vonatkozásában: I. rész: Kelet-Magyarország II. rész: Nyugat-Magyaroroszág Ajánlatkérő az alábbi szolgáltatást kívánja beszerezni mindkét rész esetében: A nyertes Ajánlattevő feladata a MÁV-START Zrt. munkavállalói által kezelt pénztárakban keletkezett készpénzbevételek begyűjtése az eljárás eredményeként megkötött szerződésben foglaltaknak megfelelően. A nyertes Ajánlattevő a szolgálati helyek pénztáraiban értékszállító tasakban köteles átvenni a készpénzt, (Ft bankjegy-érme, Euro bankjegy), és biztonságosan elszállítani Ajánlattevő telephelyére, ahol a készpénz feldolgozását követően, a szerződéstervezetben foglaltak szerint intézkedik a MÁV-START Zrt. bankszámláira történő jóváírásáról. A szerződés keretében Ajánlatkérőnek lehetősége van a pénztárakba váltópénz kiszállítást igényelni. Részeleteket Közbeszerzési Dokumentumok tartalmaznak.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 410 825 726 HUF 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
Pénztári készpénzbevételek szállítása - I. rész: Kelet-Magyarország Ajánlatkérő az alábbi szolgáltatást kívánja beszerezni: - Ajánlatkérő értékesítési helyeiről a készpénz – forint és euró – begyűjtése, - az értékek (készpénz) feldolgozása (az értékesítési helyekről beszállított, átvett értékeket fel kell dolgozni, mely során ellenőrizni kell az összegszerűséget, valódiságot), - az elszállított készpénz Ajánlatkérő számláján történő jóváírása, - értékesítési helyek a készpénz csomagolásához szükséges banki előírásoknak megfelelő biztonsági értékszállító tasakkal ellátása, - értékesítési helyek ellátása készpénzváltási jegyzékkel és – amennyiben nyertes Ajánlattevő azt Ajánlatkérőhöz kihelyezi a szolgáltatás teljesítése érdekében – értékszállító bizonylattal és egyéb, szükséges dokumentumokkal, „kellékekkel” a teljesítéshez szükséges mennyiségben, - az azt igénylő megrendelői értékesítési helyek váltópénzzel történő ellátása a Közbeszerzési Dokumentumokban foglalt információknak, előírásoknak megfelelően. Keretszerződés időbeli hatálya: A szerződés mindkét fél által történő aláírásával, de legkorábban 2024. február 05-én lép hatályba és a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 24 hónapig hatályos. Nyertes Ajánlattevőként szerződő fél a szerződéstervezet 3.1.1 pontjában meghatározott felkészülési/előkészítő feladatokat a szerződés hatálybalépésétől számított 5 naptári nap alatt köteles elvégezni (legkorábban 2024. február 05-től számítva: 2024.február 05. napjától 2024. február 09. napja 24:00 óráig). A közbeszerzés mennyisége: Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 277 400 015,-HUF keretösszegre köt szerződést. A kalkulált teljes mennyiség várhatóan/tervezetten: A felkészülési/előkészítő időszak lezárásától a szerződés teljes időtartamára tervezetten: • 24 374 435 364,-HUF értékű forint bankjegy feldolgozása és • 155 286 974,- HUF értékű forint érme feldolgozása és • 2 715 323,- EUR értékű euro bankjegy feldolgozása és • 65 036 db pénzszállítás. Ajánlatkérő a keretösszegből nettó 216 372 012,-HUF értékre vállal megrendelési kötelezettséget, amely mennyiségei várhatóan/tervezetten az alábbiak szerint alakul: • 19 012 059 584,-HUF értékű forint bankjegy feldolgozása és • 121 123 840,- HUF értékű forint érme feldolgozása és • 2 117 951,- EUR értékű euro bankjegy feldolgozása és • 50 728 db pénzszállítás. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 61 028 003,- HUF, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások összetételét, pontos mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy a fentiekben megadott, szolgáltatási fajtákra lebontott mennyiségek tájékoztató jellegű, tervezett mennyiségek, melyek megadására a tervezhetőség és az ajánlatok összehasonlításának biztosítása érdekében került sor. A beszerzés jellegénél fogva, nem garantálható a beszerzendő szolgáltatások megrendelése jelen pontban szerepeltetett pontosan ugyanolyan mennyiségben a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződés teljesítése során. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő a BT-5071 NUTS-kód részben feltüntetett adattal kapcsolatban jelzi, hogy a teljesítés helye nem korlátozódik csak egy megyére, azonban az EKR sajátosságaiból adódóan csak egy megye választható a listából. Ajánlatkérő a BT-5071 NUTS-kód részre vonatkozóan az alábbi kiegészítéssel él: a teljesítési helyek a MÁV-START Zrt. értékesítési helyei Kelet-Magyarország egész területén. A részletes listát a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson
A beszerzés leírása:
Pénztári készpénzbevételek szállítása - II. rész: Nyugat-Magyarország Ajánlatkérő az alábbi szolgáltatást kívánja beszerezni: - Ajánlatkérő értékesítési helyeiről a készpénz – forint és euró – begyűjtése, - az értékek (készpénz) feldolgozása (az értékesítési helyekről beszállított, átvett értékeket fel kell dolgozni, mely során ellenőrizni kell az összegszerűséget, valódiságot), - az elszállított készpénz Ajánlatkérő számláján történő jóváírása, - értékesítési helyek a készpénz csomagolásához szükséges banki előírásoknak megfelelő biztonsági értékszállító tasakkal ellátása, - értékesítési helyek ellátása készpénzváltási jegyzékkel és – amennyiben nyertes Ajánlattevő azt Ajánlatkérőhöz kihelyezi a szolgáltatás teljesítése érdekében – értékszállító bizonylattal és egyéb, szükséges dokumentumokkal, „kellékekkel” a teljesítéséhez szükséges mennyiségben, - az azt igénylő megrendelői értékesítési helyek váltópénzzel történő ellátása a Közbeszerzési Dokumentumokban foglalt információknak, előírásoknak megfelelően. Keretszerződés időbeli hatálya: A szerződés mindkét fél által történő aláírásával, de legkorábban 2024. február 05-én lép hatályba és a keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 24 hónapig hatályos. Nyertes Ajánlattevőként szerződő fél a szerződéstervezet 3.1.1 pontjában meghatározott felkészülési/előkészítő feladatokat a szerződés hatálybalépésétől számított 5 naptári nap alatt köteles elvégezni (legkorábban 2024. február 05-től számítva 2024.február 05. napjától 2024. február 09. napja 24:00 óráig). A közbeszerzés mennyisége: Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 133 425 711,-HUF keretösszegre köt szerződést. A kalkulált teljes mennyiség tervezetten: A felkészülési/előkészítő időszak lezárásától a szerződés teljes időtartamára tervezetten: • 11 676 724 520,-HUF értékű bankjegy feldolgozása és • 93 889 014,- HUF értékű érme feldolgozása és • 1 358 153,- EUR értékű euro bankjegy feldolgozása és • 31 355 db pénzszállítás. Ajánlatkérő a keretösszegből nettó 104 072 053,- HUF értékre vállal megrendelési kötelezettséget, amely mennyiségei várhatóan/tervezetten az alábbiak szerint alakul: • 9 107 845 126,-HUF értékű bankjegy feldolgozása és • 73 233 431,- HUF értékű érme feldolgozása és • 1 059 359,- EUR értékű euro bankjegy feldolgozása és • 24 457 db pénzszállítás. A keretösszegből a megrendelési kötelezettséggel nem érintett rész értéke nettó 29 353 658,- HUF, amely értéket a becsült érték a Kbt. 16. § (1) bekezdésének megfelelően tartalmazza. Ajánlatkérő a szolgáltatás megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal, illetve a részleges vagy teljes kimerítésének elmaradása okán semmilyen kártérítési, kártalanítási vagy egyéb igénnyel Ajánlattevő nem léphet fel Ajánlatkérővel szemben. Tekintettel arra, hogy Ajánlatkérő a beszerzésre kerülő szolgáltatások összetételét, pontos mennyiségét a beszerzés jellegét figyelembe véve nem tudja előre pontosan meghatározni, ezért Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy a fentiekben megadott, szolgáltatási fajtákra lebontott mennyiségek tájékoztató jellegű, tervezett mennyiségek, melyek megadására a tervezhetőség és az ajánlatok összehasonlításának biztosítása érdekében került sor. A beszerzés jellegénél fogva, nem garantálható a beszerzendő szolgáltatások megrendelése jelen pontban szerepeltetett pontosan ugyanolyan mennyiségben a közbeszerzési eljárás eredményeképpen megkötött szerződés teljesítése során. A további részleteket, feltételeket a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 277 400 015 HUF 💰
133 425 711 HUF 💰

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Felek időszakos elszámolásban állapodnak meg, az elszámolási időszak egy naptári hónap. Nyertes AT a tárgyhavi teljesítéseiről a tárgyhót követő hónap 2. munkanapjáig összesített kimutatást küld meg AK részére, mely tételesen megbontva tartalmazza nyertes AT összes teljesítését és a szerződés alapján AT részére járó díjakat. Nyertes AT a számláit a tárgyhónapot követő hónap 20. napjáig köteles kiállítani. A számla teljesítési időpontja megegyezik az általános forgalmi adóról szóló törvény időszakos elszámolásra vonatkozó – a szerződés aláírásakor a 2007. évi CXXVII. törvény 58. § -a - szerint meghatározott időponttal. AK az AT számláját annak kézhezvételétől számított 30 naptári napon belül, banki átutalással fizeti meg. Ajánlatkérő előleget, kötbért nem fizet, és semmiféle biztosítékot nem nyújt nyertes Ajánlattevő részére. A kifizetés forintban történik. Ajánlatkérő késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155 §-a irányadó.
Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
A szerződéskötés időpontjára, valamint a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt, az Ajánlattevőnek a szolgáltatás tárgya szerinti feladatok ellátásához rendelkeznie szükséges: - a szerződés időbeli hatálya alatt - EU-n belül nyilvántartott, és az EU tagállamai területén biztosítási tevékenységre engedéllyel rendelkező biztosítónál - a pénzszállítási és pénzfeldolgozási tevékenysége vonatkozásában folyamatos, érvényes szakmai felelősségbiztosítással, amelynek fedezeti értéke minimálisan: - az 1. rész esetén (Kelet-Magyarország) 50.000.000 Ft/biztosítási esemény és minimálisan 250.000.000 Ft/biztosítási időszak (1 biztosítási év), valamint járdakockázati limitként minimálisan 20.000.000 HUF/biztosítási esemény. A felelősségbiztosításnak tartalmaznia kell az alvállalkozók/közreműködők által okozott károk fedezetét is. Folytatás a VI.3) További információk (BT-300) résznél.
Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Postacím: Könyves Kálmán Körút 54-60

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
Kbt. 148. § alapján. BT-300 VI.3) További információk kiegészítése: 13. AK az eljárás megindításának dátumaként a 44/2015. (IX. 2.) MvM rendelet 1. § (1) és (4) bekezdése alapján a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetmény VI.5) „E hirdetmény feladásának dátuma” pontjában szereplő dátumot tekinti. 14. FAKSZ: Bene Attila Lajstromszám: 01284 15. AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősül. Amennyiben AT nem minősül átlátható szervezetnek, úgy ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdése e) pontja alapján érvénytelennek minősül. 16. AK a Kbt. 131. § (4) bek. alapján az eljárás nyertesének visszalépése esetén –az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezésben megjelölte. 17. AK felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció – a Kbt. 41/C. § (1) bek.-ben meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag az EKR-en keresztül történik. 18. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Kbt. 41/A. § (1) bek.ben meghatározottak szerint. 19. AT a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre szolgáló funkciót alkalmaz. 20. Amennyiben valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan AK nem bocsátott rendelkezésre űrlapot, akkor az AT-nek a benyújtandó nyilatkozat papír alapú példányának egyszerű elektronikus másolatát kell jelentkezésében benyújtania. Az ily módon az ajánlatban benyújtott (feltöltött) minden – az AT vagy alvállalkozó, vagy Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezet által készített – dokumentumot a végén cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak. 21. Az ajánlathoz csatolni kell (fel kell tölteni) az AT, alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát egyszerű elektronikus másolatban. 22. AT-nek nyilatkozatot kell benyújtania az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatosan. 23. AK a közbeszerzési eljárás megindítását megelőzően, annak előkészítése során előzetes piaci konzultációt folytatott le, elérhetősége: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/meginditott-elozetes-piaci-konzultaciok/EKR001415232023/reszletek
Többet mutasson

Változások
Egyéb kiegészítő információk
A jelenleg hatályos készpénzbeszállításra vonatkozó szerződések lejárnak. Tárgyi 11411-2/2023/START Pénztári készpénzbevételek szállítása
Kelet- Magyarország szerződés lejártáig a keretösszeg nem kerül felhasználásra, így ennek terhére biztosítható a további készpénzszállítás és feldolgozás. A MÁV-Csoportnál nem állnak rendelkezésre a biztonságos pénzszállítás személyi és technikai feltételei. A MÁV Zrt. folyamatos likviditásának biztosítása, vagyonbiztonság és a munkavállalóink élet-és testi épségének védelme érdekében indokolt, a pénz és értékek szállításának külső partner által történő folyamatos biztosítása. Vállalkozó részéről Nyilatkozat került megküldésre a MÁV Személyszállítási Zrt. (jogelőd: MÁV-START Zrt.) részére, hogy a Felek között 11411-2/2023/START számon létrejött vállalkozási keretszerződés hatályának 2026. szeptember 30. napjáig történő meghosszabbítását az eredeti szerződéses feltételek mellett vállalják. A Keretszerződés hatálybalépésétől eltelt időszakban bekövetkezett változások megfelelő kezelése céljából, Felek közös egyetértésben a Keretszerződést szerződésmódosítás útján, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6.191. §-ában foglalt rendelkezésekre tekintettel módosítják. A Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltak szerint a szerződésmódosításnak nincsen akadálya az alábbiakra tekintettel. Kbt. 141. § (6) bekezdés: „A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.” Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről az alábbiakat tartalmazza: „A Miniszterelnökség ellenőrzés gyakorlata szerint keretszerződés, keretmegállapodás esetében tekinthető nem lényegesnek a módosítás, ha az eredeti időtartam alatt nem került a keret kimerítésre, és a mennyiség nem, csak az időtartam módosul nem jelentős mértékben.” Jelen eljárás esetében a keretösszegkimerítése még nem történt meg jelenleg nettó 103 492 091 Ft azaz százhárommillió-négyszázkilencvenkétezer-kilencvenegy forint keretösszeg áll még rendelkezésre.
Nyugat-Magyarország szerződés lejártáig a keretösszeg nem kerül felhasználásra, így ennek terhére biztosítható a további készpénzszállítás és feldolgozás. Vállalkozók részéről Nyilatkozat került megküldésre a MÁV Személyszállítási Zrt. (jogelőd: MÁV-START Zrt.) részére, hogy a Felek között 11411-2/2023/START számon létrejött vállalkozási keretszerződés hatályának 2026.szeptember 30. napjáig történő meghosszabbítását az eredeti szerződéses feltételek mellett vállalják. A Keretszerződés hatálybalépésétől eltelt időszakban bekövetkezett változások megfelelő kezelése céljából, Felek közös egyetértésben a Keretszerződést szerződésmódosítás útján, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6.191. §-ában foglalt rendelkezésekre tekintettel módosítják. A Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltak szerint a szerződésmódosításnak nincsen akadálya az alábbiakra tekintettel. Kbt. 141. § (6) bekezdés: „A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.” Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről az alábbiakat tartalmazza: „A Miniszterelnökség ellenőrzés gyakorlata szerint keretszerződés, keretmegállapodás esetében tekinthető nem lényegesnek a módosítás, ha az eredeti időtartam alatt nem került a keret kimerítésre, és a mennyiség nem, csak az időtartam módosul nem jelentős mértékben.” Jelen eljárás esetében a keretösszegkimerítése még nem történt meg jelenleg még nettó 51 752 036 Ft azaz ötvenegymillió-hétszázötvenkétezer-harminchat forint keretösszeg áll még rendelkezésre.
A változtatás fő oka: Nem jelentős módosítások.
Új érték
Szöveg:
A jelenleg hatályos készpénzbeszállításra vonatkozó szerződések lejárnak. Tárgyi 11411-2/2023/START Pénztári készpénzbevételek szállítása
Kelet- Magyarország szerződés lejártáig a keretösszeg nem kerül felhasználásra, így ennek terhére biztosítható a további készpénzszállítás és feldolgozás. Vállalkozó részéről Nyilatkozat került megküldésre a MÁV Személyszállítási Zrt. (jogelőd: MÁV-START Zrt.) részére, hogy a Felek között 11411-2/2023/START számon létrejött vállalkozási keretszerződés hatályának 2026. szeptember 30. napjáig történő meghosszabbítását az eredeti szerződéses feltételek mellett vállalják. a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltak szerint a szerződésmódosításnak nincsen akadálya az alábbiakra tekintettel. Kbt. 141. § (6) bekezdés: „A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.” Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről az alábbiakat tartalmazza: „A Miniszterelnökség ellenőrzés gyakorlata szerint keretszerződés, keretmegállapodás esetében tekinthető nem lényegesnek a módosítás, ha az eredeti időtartam alatt nem került a keret kimerítésre, és a mennyiség nem, csak az időtartam módosul nem jelentős mértékben.” Jelen eljárás esetében a keretösszegkimerítése még nem történt meg jelenleg nettó 103 492 091 Ft azaz százhárommillió-négyszázkilencvenkétezer-kilencvenegy forint keretösszeg áll még rendelkezésre. A MÁV SZK Zrt. álláspontja szerint a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki, jelen módosítás kedvező körülményeket biztosít Ajánlatkérő számára figyelemmel arra, hogy az egységárak változatlanok, amely fontos szempont tekintve, hogy Ajánlatkérő közpénzekkel felelősen gazdálkodó állami vállalat. A keretmegállapodás eredeti időbeli hatályához képest (24 hónap) a 6 hónappal történő módosítás nem jelentős mértékű. A szerződésmódosításra nem a Vállalkozó kötelezettségeinek mentesítésére vagy azok nem teljesítésének mentesítése miatt kerül sor. A szerződésmódosítás aláírására 2026.03.26. napján került sor.
Nyugat-Magyarország szerződés lejártáig a keretösszeg nem kerül felhasználásra, így ennek terhére biztosítható a további készpénzszállítás és feldolgozás. Vállalkozók részéről Nyilatkozat került megküldésre a MÁV Személyszállítási Zrt. (jogelőd: MÁV-START Zrt.) részére, hogy a Felek között 11411-2/2023/START számon létrejött vállalkozási keretszerződés hatályának 2026. szeptember 30. történő meghosszabbítását az eredeti szerződéses feltételek mellett vállalják. a Kbt. 141. § (6) bekezdésben foglaltak szerint a szerződésmódosításnak nincsen akadálya az alábbiakra tekintettel. Kbt. 141. § (6) bekezdés: „A (2) és (4) bekezdésben szabályozott eseteken kívül, a szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül akkor módosítható, ha a módosítás nem lényeges. A szerződés módosítása lényeges, ha az eredeti szerződéses feltételektől lényegesen eltérő érdemi feltételeket határoz meg. A módosítást mindig lényegesnek kell tekinteni, ha a) olyan feltételeket határoz meg, amelyek ha szerepeltek volna a szerződéskötést megelőző közbeszerzési eljárásban, az eredetileg részt vett ajánlattevőkön (részvételre jelentkezőkön) kívül más ajánlattevők (részvételre jelentkezők) részvételét vagy a nyertes ajánlat helyett másik ajánlat nyertességét lehetővé tették volna; b) a módosítás a szerződés gazdasági egyensúlyát a nyertes ajánlattevő javára változtatja meg; vagy c) a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre terjeszti ki.” Közbeszerzési Hatóság keretében működő Tanács útmutatója a közbeszerzési eljárások eredményeként megkötött szerződések Kbt. szerinti módosításával, valamint teljesítésével kapcsolatos egyes kérdésekről az alábbiakat tartalmazza: „A Miniszterelnökség ellenőrzés gyakorlata szerint keretszerződés, keretmegállapodás esetében tekinthető nem lényegesnek a módosítás, ha az eredeti időtartam alatt nem került a keret kimerítésre, és a mennyiség nem, csak az időtartam módosul nem jelentős mértékben.” Jelen eljárás esetében a keretösszegkimerítése még nem történt meg jelenleg még nettó 51 752 036 Ft azaz ötvenegymillió-hétszázötvenkétezer-harminchat forint keretösszeg áll még rendelkezésre. A MÁV SZK Zrt. álláspontja szerint a módosítás a szerződés tárgyát az eredeti szerződésben foglalt ajánlattevői kötelezettséghez képest jelentős új elemre nem terjeszti ki, jelen módosítás kedvező körülményeket biztosít Ajánlatkérő számára figyelemmel arra, hogy az egységárak változatlanok, amely fontos szempont tekintve, hogy Ajánlatkérő közpénzekkel felelősen gazdálkodó állami vállalat. A keretmegállapodás eredeti időbeli hatályához képest (24 hónap) a 6 hónappal történő módosítás nem jelentős mértékű. A szerződésmódosításra nem a Vállalkozó kötelezettségeinek mentesítésére vagy azok nem teljesítésének mentesítése miatt kerül sor. A szerződésmódosítás aláírására 2026.03.26. napján került sor.
Forrás: OJS 2026/S 073-258023 (2026-04-13)