Eszközbeszerzés a Szent Kristóf Szakrendelő részére. (4 részben) 1. rész: Steril 2. rész: Endoszkópia 3. rész: Szájsebészet 4. rész: Műtő felszerelés Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szállítás, csomagolás és kirakodás költségeit.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-01-02.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-11-30.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-11-30) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: SZKSZ_Eszközbeszerzés négy részben
Hivatkozási szám: EKR002063782023
Rövid leírás:
“Eszközbeszerzés a Szent Kristóf Szakrendelő részére. (4 részben)
1. rész: Steril
2. rész: Endoszkópia
3. rész: Szájsebészet
4. rész: Műtő...”
Rövid leírás
Eszközbeszerzés a Szent Kristóf Szakrendelő részére. (4 részben)
1. rész: Steril
2. rész: Endoszkópia
3. rész: Szájsebészet
4. rész: Műtő felszerelés
Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdését alkalmazza, azaz, ahol a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, ezekben a konkrét esetekben a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett „vagy azzal egyenértékű” terminust minden esetben alkalmazza Ajánlatkérő, azt minden esetben érteni kell, Ajánlattevők eszerint tehetik meg ajánlatukat. Az egyenértékűséget az ajánlatban az ajánlattevőnek kell igazolni külön nyilatkozatban, megadva azt a terméket, mely esetében egyenértékű ajánlatot tesz, megnevezve az egyenértékűség objektív bizonyítékát. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell a szállítás, csomagolás és kirakodás költségeit.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Orvosi felszerelések📦 Információk a tételekről
Ez a szerződés tételekre oszlik ✅
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 4
Az ajánlatok valamennyi tételre benyújthatók ✅
1️⃣
Belső azonosító: EKR002063782023/1
Cím: Steril
Mennyiség: 11 kilogramm
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Beszerzendő eszközök:
1.01 Általános célú, alacsony hőmérsékletű hidrogén-peroxid sterilizáló 2
1.02 Laboratoriumi Vér- és plazma...”
A beszerzés leírása
Beszerzendő eszközök:
1.01 Általános célú, alacsony hőmérsékletű hidrogén-peroxid sterilizáló 2
1.02 Laboratoriumi Vér- és plazma fagyasztóláda 1
1.03 Gyógyszerészeti hűtőszekrény 1
1.04 Vér- és infúzió melegítő 1
1.05 Antropométer 1
1.06 Műszermosogató 1
1.07 Rozsdamentes fedeles hulladékgyűjtő 4
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termékek Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása.
Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban alkalmazza a Kbt.75. § (2) bekezdés e) pontját.”
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Orvosi felszerelések📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Ajánlatkérő tájékoztatja a T. Gazdasági Szereplőket, hogy a BT-625 szám alatt megadott, mértékegységre vonatkozó információknál Ajánlatkérőnek nincs...”
Fő helyszín vagy teljesítési hely
Ajánlatkérő tájékoztatja a T. Gazdasági Szereplőket, hogy a BT-625 szám alatt megadott, mértékegységre vonatkozó információknál Ajánlatkérőnek nincs technikai lehetősége "darab" mértékegység megadásra, így Ajánlatkérő kéri, hogy az ott megadott "kilogramm" információt "darab"-ként értelmezzék.
Többet mutasson
Postacím: Fehérvári
út
12.
Irányítószám: 1117
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 3 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
További információk a megújításról:
“Nem lehetséges” Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A kötelezőn (12 hónap) felüli többlet jótállás mértéke (hónap) (minimum 0 – maximum 36 hónap) A 0 többlet hónap megajánlás 0 pontot kap. A 36 hónap vagy a feletti többlet jótállás megajánlása egységesen 10 pontot kap. A 0-nál több és a 36-nál kevesebb megajánlások esetén egyenes arányosítást alkalmaz Ajánlatkérő.
Minőségi kritérium (súlyozás): 10
Minőségi kritérium (név): Általános célú, alacsony hőmérsékletű hidrogén-peroxid sterilizáló eszközök vonatkozásában a készülék a kamratérbe beépített mérő rendszerrel rendelkezik közvetlenül a hatóanyag (hidrogén-peroxid) folyamatos monitorozására. (Igen/Nem). Amennyiben a válasz "Igen", úgy ajánlattevő 10 pontot kap, "Nem" válasz esetén 0 pont jár.
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Minőségi kritérium (név): Általános célú, alacsony hőmérsékletű hidrogén-peroxid sterilizáló eszközök vonatkozásában„Standard” ciklus, fém és nem fém, lumenes és nem lumenes eszközök vegyesen ciklus sterilizálási ideje kevesebb, mint 30 perc. Igen/Nem. Ha Standard” ciklus, fém és nem fém, lumenes és nem lumenes eszközök vegyesen ciklus sterilizálási ideje kevesebb, mint 30 perc akkor 10 pont, ha több (30perc vagy ennél is több) akkor 0 pontot kap.
Ár ✅
Ár (súlyozás): 80
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR002063782023/2
Cím: Endoszkópia
Mennyiség: 6 kilogramm
A beszerzés leírása:
“Beszerzendő eszközök:
2.01 Videoendoszkópos torony gyermekgasztroenterológiai vizsgálatokra 1
2.02 Vaginoskop helyettesítő berendezés...”
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása.
Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége.
Többet mutasson
Postacím: 12
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A kötelezőn (12 hónap) felüli többlet jótállás mértéke (minimum 0 – maximum 36 hónap) A 0 többlet hónap megajánlás 0 pontot kap. A 36 hónap vagy a feletti többlet jótállás megajánlása egységesen 10 pontot kap. A 0-nál több és a 36-nál kevesebb megajánlások esetén egyenes arányosítást alkalmaz Ajánlatkérő.
Minőségi kritérium (súlyozás): 18
Minőségi kritérium (név): A Videoendoszkóp termék alkalmas monopoláris vágásra/koagulálásra, és bipoláris koagulálásra (Igen/Nem). Ha alkalmas monopoláris vágásra/koagulálásra, és bipoláris koagulálásra akkor 10 pont, ha nem akkor 0 pont
Minőségi kritérium (súlyozás): 2
Minőségi kritérium (név): Videokolposzkóp termék vonatkozásában a CCD kamera felbontása eléri a min.: 2.000.000 pixelt (Igen/Nem). Igen válasz esetén 10 pont, nem válasz esetén 0 pont
Endoszkópmosó termék vonatkozásában Lábpedállal nyitható kamratető, az endoszkóp közvetlenül a kamrába helyezését biztosító kamrakialakítás (Igen/Nem). Igen: 10 pont, Nem: 0 pont.
Endoszkópmosó termék vonatkozásában A betegbe vezetett disztális vég tekeredés és felfekvés mentes mosását biztosító kamrakialakítás. (Igen/Nem). Igen: 10 pont, Nem: 0 pont.
Endoszkópmosó termék vonatkozásában Utolsó öblítővíz mintavételi lehetőség kamra ajtónyitás nélkül. (Igen/Nem). Igen: 10 pont, Nem: 0 pont.
Futópad termék esetében a Terhelhetőség mértéke min. 150 kg (Igen/Nem). A terhelhetőség min. 150 alatt van akkor 0pont, ha 150 vagy afölött van 10 pont.
Ár (súlyozás): 70
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR002063782023/3
Cím: Szájsebészet
Mennyiség: 104 kilogramm
A beszerzés leírása:
“Beszerzendő eszközök:
Fogászati, szájsebészeti kezelőegység komplett 1
Fogászati, sebészeti lézer 1
orvosi nyereg ülő szék 1
asszisztensi ülő...”
A beszerzés leírása
Beszerzendő eszközök:
Fogászati, szájsebészeti kezelőegység komplett 1
Fogászati, sebészeti lézer 1
orvosi nyereg ülő szék 1
asszisztensi ülő szék 1
Nyelvlapoc 4
Szikenyél 4
Horgas csipesz 4
Fogászati csipesz 4
Bucca-kampó (Middeldorf) 4
Francia-kampó (Langenbeck) 4
Raspatórium (Freer) 4
Szájsebészeti véső (Móczár) 4
Tűfogó (Hegar-Mayo) 4
Sebészeti olló 4
Felső gyökér fogó (bajonett) 5
Felső front gyökérfogó 2
Alsó gyökér fogó 5
Felső front koronafogó 2
Felső jobb oldali moláris koronafogó 2
Felső bal oldali moláris koronafogó 2
Felső bölcsességfog koronafogó 3
Alsó front-premoláris koronafogó 2
Alsó moláris koronafogó 2
Alsó bölcsességfog koronafogó 3
Bein emelő, különböző méretekben 6
Gyökér luxátor, különböző méretekben 6
Barry-emelő (pár) 2
Volkmann, különböző méretekben 6
Lucas, különböző méretekben 6
Hemingway, különböző méretekben 6
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása.
Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A kötelezőn (12 hónap) felüli többlet jótállás mértéke (hónap) (minimum 0 – maximum 36 hónap) A 0 többlet hónap megajánlás 0 pontot kap. A 36 hónap vagy a feletti többlet jótállás megajánlása egységesen 10 pontot kap. A 0-nál több és a 36-nál kevesebb megajánlások esetén egyenes arányosítást alkalmaz Ajánlatkérő.
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Minőségi kritérium (név): Fogászati, szájsebészeti kezelőegység komplett termék vonatkozásában Vezetéknélküli (WIFI-s) multifunkciós lábkapcsoló megléte (Igen/Nem). Igen: 10 pont, Nem: 0 pont
Fogászati, szájsebészeti kezelőegység komplett termék vonatkozásában Fotocellás érintésnélküli kapcsolás megléte (Igen/Nem). Igen: 10 pont, Nem: 0 pont.
Fogászati, sebészeti lézer termék esetében az előre beállított kezelési programok megléte (Igen/Nem). Igen: 10 pont, Nem: 0 pont.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR002063782023/4
Cím: Műtő felszerelés
Mennyiség: 27 kilogramm
A beszerzés leírása:
“Beszerzendő eszközök:
4.01 Falivizsgálólámpa 1
4.02 Mennyezeti vizsgáló lámpa 1
4.03 Két állásos bemosakodó pult 1
4.04 Egy állásos bemosakodó...”
A nyertes ajánlattevőként szerződő fél szerződésszerű teljesítésének részét képezi a termék Ajánlatkérő által megjelölt teljesítési helyre történő leszállítása, a fuvareszközről történő lerakása.
Ajánlat csak a teljes mennyiségre tehető. A részletes műszaki követelményeket a közbeszerzési dokumentum tartalmazza.
Azon termékek vonatkozásában, ahol ajánlatkérő konkrét gyártmányra/típusra hivatkozik, ott a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal egyenértékű termék megajánlása is elfogadott. Ebben az esetben az egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő kötelezettsége.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A kötelezőn (12 hónap) felüli többlet jótállás mértéke (hónap) (minimum 0 – maximum 36 hónap). A 0 többlet hónap megajánlás 0 pontot kap. A 36 hónap vagy a feletti többlet jótállás megajánlása egységesen 10 pontot kap. A 0-nál több és a 36-nál kevesebb megajánlások esetén egyenes arányosítást alkalmaz Ajánlatkérő.
Minőségi kritérium (súlyozás): 14
Minőségi kritérium (név): Megvilágítás erőssége 1 m távolságban min. 100 000 Lux – max. 150.000 LUX fali vizsgálólámpa termék esetében. A 100.000 LUX alatti megajánlás érvénytelen, a 100.000 LUX megajánlás 1 pontot kap, 100.001 LUX és 149.999 Lux között egyenes arányosítás. 150.000 Lux vagy a feletti megajánlás automatikusan maximális, azaz 10 pontot kap.
Megvilágítás erőssége 1 m távolságban min. 100 000 Lux – max. 150.000 LUX mennyezeti vizsgálólámpa termék esetében. A 100.000 LUX alatti megajánlás érvénytelen, a 100.000 LUX megajánlás 1 pontot kap, 100.001 LUX és 149.999 Lux között egyenes arányosítása. 150.000 Lux vagy a feletti megajánlás automatikusan maximális pontot kap.
Műtőasztal tekintetében Biztonságos emelési képesség (SWL)min: 185 kg – max. 300 kg. A 185 kg alatti megajánlás érvénytelen, a 185 kg-os megajánlás megajánlás 1 pontot kap, 186 kg és 299 kg között egyenes arányosítása. 300 kg vagy a feletti megajánlás automatikusan maximális pontot kap.
Megvilágítás erőssége 1 m távolságban min. 160 000 Lux - max 180.000 LUX LED Műtőlámpa termék esetében. A 160.000 LUX alatti megajánlás érvénytelen, a 160.000 LUX megajánlás 1 pontot kap, a 160.001 LUX és 179.999 Lux között egyenes arányosítása. 180.000 Lux vagy a feletti megajánlás automatikusan maximális pontot kap.
Endoszkópiás fehér színű derengő fény üzemmód LED Műtőlámpa termék esetében (Igen/Nem). Igen: 10 pont, Nem: 0 pont.
Terhelhetőség min. 200 kg aneszteziológiai statív termék esetében (Igen/Nem). Igen: 10 pont, Nem: 0 pont.
Terhelhetőség min.200 kg sebészeti statív termék esetében (Igen/Nem). Igen: 10 pont, Nem: 0 pont.
Megvilágítás erőssége 1 m távolságban min. 100 000 - max 150.000 Lux mobil vizsgálólámpa termék esetében. A 100.000 LUX alatti megajánlás érvénytelen, a 100.000 LUX megajánlás 1 pontot kap, a 100.001 LUX és 149.999 Lux között egyenes arányosítása. 150.000 Lux, vagy a feletti megajánlás automatikusan maximális pontot kap.
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0004
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Nem releváns” Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-02 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-02 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017....”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § (2) bek. értelmében az EKR automatikusan végzi el 2 órával az ajánlatok benyújtásának határidejét követően. Ezzel egy időben az EKR e-mail értesítést küld az ajánlattevőknek az EKR-be történt regisztrációkor megadott e-mail címére a bontás megtörténtéről.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-01-02 12:00:00 📅
Hely:
“https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR”
További információk:
“AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017....”
További információk
AK hivatkozik a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § bekezdésére. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását a Kbt. 68. §-a illetve a 424/2017. (XII.19.) Korm. rend. 15. § (2) bek. értelmében az EKR automatikusan végzi el 2 órával az ajánlatok benyújtásának határidejét követően. Ezzel egy időben az EKR e-mail értesítést küld az ajánlattevőknek az EKR-be történt regisztrációkor megadott e-mail címére a bontás megtörténtéről.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“referencia: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdése alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm. rendelet II. Fejezetének...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
referencia: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. §-ának (1) bekezdése alapján valamennyi ajánlattevőnek az ajánlatában a Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek azzal, hogy az ajánlatkérő az egységes európai közbeszerzési dokumentumban nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, csupán a IV. rész alfa pontját szükséges kitölteni. Az EKR-ben elektronikus űrlap található az egységes európai közbeszerzési dokumentum tekintetében, amelyet közös ajánlattevők nevében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő nyújt be.
Az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők vagy közös részvételre jelentkezők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, az együttes megfelelés lehetősége értelmében elegendő, ha közülük egy felel meg.
Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. § (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vagy más formában vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az alkalmasság igazolásához igénybe vett más szervezet részéről csatolandó, kötelezettségvállalást tartalmazó okiratnak tartalmaznia kell az ajánlattevő részére szóló meghatalmazást arra, hogy az EKR-ben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az adott szervezet képviseletében eljárhat.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdéseire.
A Korm. rendelet 1. §-ának (2) bekezdése alapján az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a IV. Fejezetnek megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az előírt alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:
M.1) Valamennyi rész tekintetében: Ajánlattevő cégszerű referencianyilatkozata vagy referenciaigazolás a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja szerint ajánlattevőnek az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 36 hónap alatt befejezett, de legfeljebb 72 hónapon belül megkezdett legjelentősebb szállításának ismertetéséről, amely tartalmazza legalább a teljesítés kezdő és befejező időpontját (év, hónap, nap megjelölésével), a szerződést kötő másik fél megnevezését (valamint a kontaktszemély név, cím, telefonszám), a szállítás tárgyát, a szállítás mennyiségét, továbbá nyilatkozatot arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e, egyéb adat a 321/2015.(X.30) Korm. rendelet 22. § (1)-(2).
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21/A.§-ra.
Alkalmassági minimumkövetelmény:
M/1. Valamennyi rész tekintetében:
Alkalmas az ajánlattevő, ha rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 3 éven belül (36 hónapban befejezett, de legalább 72 hónapban megkezdett) a részajánlat (több részre történő ajánlattétel esetén: a részajánlatok) tárgyának (tárgyainak) megfelelő orvostechnikai eszközök szállítására vonatkozóan egy vagy több szerződésből teljesített referenciával, amelyben a szállítás mennyisége mindösszesen eléri vagy meghaladja legalább az alábbiakat:
1. rész: Legalább 7 db a jelen közbeszerzési eljárás 1. részének megfelelő tárgyú (vagy azokkal egyenértékű) orvostechnológiai berendezések szerződésszerű teljesítéséről szóló referencia.
Ajánlatkérő csak szerződésszerűen teljesített korábbi szerződést fogad el a referenciára vonatkozó alkalmassági követelmény teljesítéseként. AK a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia követelményben foglalt tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg. Amennyiben az AT ugyanazon referenciával kívánja alkalmasságát több azonos tárgyú rész tekintetében igazolni, azt az AK elfogadja, amennyiben az az előírt minimumkövetelménynek megfelel.
Figyelemmel arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés ellenőrzését Ajánlatkérő két körben végzi: első körben az ESPD dokumentum alapján, melyet a 321/2015. (X.30.) Korm.rendelet 2.§ (5) bekezdése alapján az ajánlatkérő a formanyomtatványban megjelöli, hogy az alkalmassági követelmények előzetes igazolására elfogadja-e az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, második körben a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet szerinti igazolások és nyilatkozat benyújtására a Kbt. 69.§ (4) bírálata körében kerül sor.
Ajánlattevőnek nem kell olyan igazolást benyújtani, amelyet Ajánlatkérő részére korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplőnek nyilatkoznia kell arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumo(ka)t a Korm. rendelet 3–7. §-ai szerint kitöltve, az EKR-ben kell csatolni az ajánlathoz.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Ajánlatkérő a Kbt. 35. §-ának (8)-(9) bekezdései alapján nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Ajánlatkérő a Kbt. 35. §-ának (8)-(9) bekezdései alapján nem teszi lehetővé nyertes ajánlattevő(k)nek gazdálkodó szervezet létrehozását a szerződés teljesítése érdekében. Ajánlatkérő projekttársaság alapítását az önálló ajánlattevők vonatkozásában is kizárja jelen közbeszerzési eljárás vonatkozásában.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Ajánlatkérő biztosíték nyújtási kötelezettséget nem írt elő.
Ajánlatkérő a technikai korlátokra tekintettel a BT-750 "Alkalmassági követelmény ismertetése"...”
Kauciók és garanciák
Ajánlatkérő biztosíték nyújtási kötelezettséget nem írt elő.
Ajánlatkérő a technikai korlátokra tekintettel a BT-750 "Alkalmassági követelmény ismertetése" elnevezésű pontot az alábbiakban folytatja:
Referenciaigazolás: ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontjai szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolás [321R. 22. § (1) bekezdés a) pontja].
Referencianyilatkozat: ha a szerződést kötő másik fél az 321R. 22. § (1) bekezdés a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolás vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozata [321R. 22. § (1) bekezdés b) pontja].
Ajánlatkérő hivatkozik a 321R. 21/A. §-ában foglaltakra. Az alkalmasság igazolása tekintetében irányadó: Kbt. 65. §, Kbt. 65. § (6) -(7) és (11) bekezdések, 321R. 21/A. §. és 21. § (1a) bekezdés a) pontja.
Ha az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a Kbt. 67. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot, az igazolások benyújtásának előírásakor pedig e szervezetnek - kizárólag az alkalmassági követelmények tekintetében - az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. (ajánlatkérő jelen esetben is elfogadja csak az, „Alfa”szakasz kitöltését) [Kbt. 67. § (3) bekezdés].
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet 21/A.§-ra.
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő előzetes egyeztetés alapján előteljesítést elfogad. A teljesítések ellenértékét a megrendelésnek megfelelő...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő előleget nem fizet. Ajánlatkérő előzetes egyeztetés alapján előteljesítést elfogad. A teljesítések ellenértékét a megrendelésnek megfelelő teljesítését követően utólag, átutalással, teljesítés igazolás alapján kiállított számla ellenében, magyar forintban teljesíti a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben meghatározott időtartamtól eltérően a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 9/A. § a) pontja alapján 60 napos fizetési határidővel fizeti meg, figyelembe véve a Kbt. 135. §. (1) és (6) bekezdéseiben és a Kbt. 27/A. §-ában foglalt Az ajánlattétel, elszámolás és kifizetés pénzneme HUF. A szerződést biztosító mellékkötelezettségeket, valamint a részletes feltételeket az adásvételi szerződés tervezet tartalmazza.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az eljárás során ajánlatkérő által alkalmazni kívánt kötbérek: A kötbér alapja a nem teljesített, a késedelmesen vagy hibásan teljesített termékek nettó...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Az eljárás során ajánlatkérő által alkalmazni kívánt kötbérek: A kötbér alapja a nem teljesített, a késedelmesen vagy hibásan teljesített termékek nettó vételára.
• Késedelmes teljesítés esetén a késedelmi kötbér mértéke a kötbér alapjának 1%-a minden egyes késedelemmel érintett naptári nap után. Minden megkezdett naptári nap késedelmes napnak számít. A késedelmi kötbér maximális mértéke 10 (tíz) naptári nap után 10 %-a.
• Hibás teljesítésnek minősül, amennyiben a szállított termék jellemzői nem felelnek meg a Szerződésben, műszaki leírásban vagy szabványban előírtaknak, vagy a mennyiségi hibában szenvedő szállítás. Hibás teljesítés esetén az Eladó köteles az árut kicserélni.
• Ha a jelen Szerződés - olyan okból, amelyért az Eladó felelős - meghiúsul, akkor Eladó az összes mennyiségből még nem teljesített (le nem szállított) termékek nettó összértékének 30%-át köteles meghiúsulási kötbérként kifizetni Vevő részére.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: bankr-nat
bankruptcy
corruption
cred-arran
crime-org
distorsion
fraud
human-traffic
insolvency
nati-ground
partic-confl
socsec-pay
susp-act
tax-pay
terr-offence
finan-laund
prep-confl
misrepresent
liq-admin
Kizárási okok leírása:
“A nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely, a csődhöz hasonló helyzetben van-e a gazdasági szereplő.
Valamennyi rész...”
Kizárási okok leírása
A nemzeti törvények és rendeletek szerinti hasonló eljárás következtében bármely, a csődhöz hasonló helyzetben van-e a gazdasági szereplő.
Valamennyi rész tekintetében: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel, vagy amellyel szemben a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kizáró okok valamelyike fennáll. Ajánlatkérő továbbá kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevőt), alvállalkozót, kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következett be [Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont].
Igazolási mód (Előzetes igazolás):
Első körben az ajánlat részeként az EEKD-ban kell nyilatkoznia, az alábbiak szerint:
Az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (1)-(3) bekezdései és a 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (1) bekezdése alapján az egységes európai közbeszerzési dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá. Amennyiben az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevő más szervezet kapacitására támaszkodva felel meg, a Kbt. 67. § (3) bekezdése alapján az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet részéről a kizáró okok fenn nem állása tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be. Az EKR-ben elektronikus űrlap benyújtásával teendő nyilatkozatokat a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetek képviseletében az ajánlatot vagy részvételi jelentkezést benyújtó gazdasági szereplő teszi meg. A más nevében tett nyilatkozatok megtételére meghatalmazott gazdasági szereplő kizárólag azért felel, hogy a meghatalmazásnak és a számára rendelkezésre bocsátott nyilatkozatoknak, adatoknak az általa elektronikusan megtett nyilatkozatok megfelelnek, ez a szabály azonban nem érinti a közös ajánlattevők Kbt. 35. § (6) bekezdése szerinti egyetemleges felelősségét. Ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentumot a 321/2015. (X. 30.) Kr. 4-7. § szakaszaiban foglaltaknak megfelelően kitöltve köteles benyújtani.
A 321/2015. (X. 30.) Kr. 1. § (8) bekezdése szerint részekre történő ajánlattétel esetén nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
Utólagos - ajánlatkérői felhívásra benyújtandó - igazolás: Ajánlatkérő felhívása alapján a 321R. 1. § (2) bekezdésnek megfelelően, a 321/2015. (X.30.) Kr. 8. §, 10. §, 12-16. §-ának megfelelően kell igazolnia/igazolniuk, hogy nem tartozik/tartoznak az eljárásban előírt kizáró okok hatálya alá [Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdés szerint].
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § és 8. §-ai, valamint a 12-16.§ szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. és 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 19. § (7) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja Ajánlatkérő.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontjának igazolása a 321/2015 Korm. rendelet. 8. § i) pont ib) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) pontjának igazolása a 321/2015. Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában, valamint a 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Bizottság (EU) 2016/7 végrehajtási rendeletére (2016. január 5.) az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványának meghatározásáról, mely 2016. január 6-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában (http://www.kozbeszerzes.hu/mutat/1523/).
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatók (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
“A gazdasági szereplő csődeljárás alatt áll-e.
BT-67 (b):
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. § értelmében a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás...”
Kizárási okok leírása
A gazdasági szereplő csődeljárás alatt áll-e.
BT-67 (b):
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 13. § értelmében a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező, az ajánlathoz, illetve a részvételi jelentkezéshez köteles csatolni a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Az EKR rendszer által generált nyilatkozatot nemleges tartalom esetén is csatolni kell.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11) és (11a) bekezdéseire.
Öntisztázás: Kbt. 64. § szerint.
Többet mutasson Többet mutasson (17) “Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját korrupcióért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
“A gazdasági szereplő a hitelezőkkel egyezséget kötött-e.”
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a bűnszervezetben való részvételért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
“Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel.”
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját csalásért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját gyermekmunkáért és az emberkereskedelem más formáiért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
“A gazdasági szereplő fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási eljárás alatt áll-e.”
“Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok. Vonatkoznak-e a...”
Kizárási okok leírása
Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok. Vonatkoznak-e a gazdasági szereplőre azok a tisztán nemzeti kizárási okok, amelyeket a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatároznak.
“Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen - a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok szerinti - összeférhetetlenségről...”
Kizárási okok leírása
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen - a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok szerinti - összeférhetetlenségről a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan
“Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az...”
Kizárási okok leírása
Megszegte-e a gazdasági szereplő a társadalombiztosítási járulékok megfizetésére irányuló kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól.
“A gazdasági szereplő felfüggesztette-e üzleti tevékenységét.”
“Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő...”
Kizárási okok leírása
Megszegte-e a gazdasági szereplő adófizetési kötelezettségét akár a székhely szerinti országban, akár az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha az eltér a székhely szerinti országtól.
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját terrorista bűncselekményért vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekményekért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
“Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek...”
Kizárási okok leírása
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját pénzmosásért vagy terrorizmus finanszírozásáért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó.
“Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy...”
Kizárási okok leírása
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében.
“Került-e a gazdasági szereplő a következő helyzetek valamelyikébe?
a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének...”
Kizárási okok leírása
Került-e a gazdasági szereplő a következő helyzetek valamelyikébe?
a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során hamis nyilatkozatot tett,
b) Visszatartott ilyen információt,
c) Nem tudta határidőre benyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által megkívánt kiegészítő iratokat
d) Megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket.
“1. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKRr.) alapján létrehozott és a közbeszerzésért felelős miniszter által...”
További információk
1. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (EKRr.) alapján létrehozott és a közbeszerzésért felelős miniszter által üzemeltetett elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Erre figyelemmel az ajánlatokat az EKR-ben kell benyújtani. Az EKR (https://ekr.gov.hu) használatához a Kr. 6. §-a szerint regisztráció szükséges. EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető: regisztrációt követően a https://ekr.gov.hu/ portal/tamogatas oldalon. A közbeszerzési eljárás során a kommunikáció EKR.r. előírásai szerint történik. Az EKR működtetését az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi https://ujvilag.gov.hu/. A rendszer működésével, használatával kapcsolatosan AK kiegészítő tájékoztatást nem nyújt.
2. Az Ajánlatkérő nem engedélyezi, nem írja elő változatok benyújtását. (Kbt. 61. § (1) bek).
3. AK nem alkalmazza a Kbt. 81. § (4)-(5) bek.-t.
4. Amennyiben bármely ajánlathoz csatolt dokumentum nem magyar nyelven került kiállításra, úgy annak a Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján Ajánlatkérő az Ajánlattevő általi fordítását elfogadja.
5. Ajánlatkérő nem ír elő a Kbt. 50. § (2) bek. u) pontja alapján ajánlati biztosítékot.
6. Ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. §. szerint biztosítja. Ajánlatkérő nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlásra. Ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, a gazdasági szereplővel kapcsolatos valamennyi előírt dokumentumot a hiánypótlásban be kell nyújtani.
7. Az ajánlatnak tartalmaznia kell:
• a Kbt. 66. §. (5) bek. szerinti felolvasólapot (EKR generálja),
• az ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bek. (EKR generálja) szerinti nyilatkozatot,
• a Kbt. 65. § (7) bekezése szerinti nyilatkozatot,
• a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot (EKR generálja),
• a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti nyilatkozatot;
• A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében;
• nyilatkozatot üzleti titokról,
• nyilatkozatot a folyamatban lévő változásbejegyzésről (EKR generálja), nemleges tartalom esetén is. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak beérkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást;
• Ugyancsak az ajánlat részeként benyújtani kérjük az ajánlatban nyilatkozatot tevő, Ajánlattevő nevében cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldányát vagy aláírási-mintáját (2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdése szerint). Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmét, hogy az ajánlat (nyilatkozat, kötelezettségvállalás) aláírására vonatkozó meghatalmazás aláírására meghatalmazóként kizárólag az ajánlattevő (alkalmassági igazolásában részt vevő szervezet) vezető tisztségviselője jogosult, a cégvezető és a képviseletre feljogosított munkavállaló a Ptk. 3:116. § (3) bekezdés alapján az ajánlat (nyilatkozat, kötelezettségvállalás) aláírására meghatalmazást érvényesen nem adhat. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá, hogy együttes képviseleti jogosultsággal rendelkezők az ajánlatot egyedül joghatályosan nem írhatják alá. Ajánlatkérő kizárólag a 2006. évi V. törvény 9. § (3) bekezdésében meghatározottak szerinti, cégbejegyzési vagy változásbejegyzési eljáráshoz kapcsolódóan, az arra jogosult ügyvéd által készített aláírás-mintát fogadja el.
• Amennyiben az ajánlatban szereplő nyilatkozatokat nem Ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselője írja alá, kérjük, hogy a benyújtott meghatalmazást, legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalni szíveskedjenek.
• 833/2014/EU rendelet 5k. cikk szerinti nyilatkozatát
8. Nyertes Ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötésig megküldenie átláthatósági nyilatkozatát. (szerződéskötési feltétel).
9. Az EKR-ben továbbított dokumentumokkal, az EKR-ben elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel, illetve a képviselettel kapcsolatos előírásokat az elektronikus úton megtett nyilatkozatokkal kapcsolatban a Kbt. 40-41/C. §-ai az irányadóak.
10. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban és a Kbt. 41/A. § (5) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös AT-k erre vonatkozó megállapodását.
11. Az olyan nyilatkozat, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen garanciavállaló nyilatkozat vagy kezességvállalásról szóló nyilatkozat), elektronikus okiratként feleljen meg a polgári perrendtartásról szóló törvény szerinti teljes bizonyító erejű magánokirat követelményeinek [Kbt. 41/A.§ (2) bek.].
12. Ajánlattevő – részenként - a közbeszerzés tárgyára adott szakmai ajánlatát a közbeszerzési dokumentum részeként, táblázatos (elektronikus Microsoft Excel) formátumban átadott Ártáblázat és Műszaki követelmények dokumentumok megfelelő rovatainak kitöltésével és a közbeszerzési dokumentumban előírtak szerint az ajánlatba történő becsatolásával adja meg. Ajánlattevő ajánlata részeként nyújtsa be ajánlatkérő által mellékelt ártáblázatát és a műszaki követelmények táblázatot cégszerűen aláírt pdf. és Excel formátumban is.
13. Ajánlati kötöttség: 30 nap.
14. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (4) bekezdésére hivatkozással jelzi, hogy a jelen felhívásban a szerződés teljesítésére való alkalmassági feltételeket és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg a BT-750 valamennyi pontja esetében.
15. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 36. § (1) és (2) bek. foglaltakra, valamint az üzleti titok elhelyezésére vonatkozóan a Kbt. 44. §-ban foglaltakra.
16. Az ajánlattétel nyelve a magyar.
17. A meghatározott valamennyi időpont közép-európai (helyi) idő szerint értendő.
18. Ajánlatkérő nem teszi lehetővé, hogy a nyertes ajánlattevő(k) a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezetet hozzon/hozzanak létre a szerződés teljesítése érdekében.
19. FAKSZ: dr. Szabó Jenő. Lajstromszám: 01138, email cím: kozbeszerzes@publicprohungary.net
20. Irányadó jog: a hirdetmény feladásának napján hatályos Kbt. vonatkozó előírásai, valamint végrehajtási rendeletei.
21. Az ajánlatban a felhívásban előírtak mellett be kell nyújtani a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott egyéb dokumentumokat/ nyilatkozatokat is.
22. Az ajánlatok értékelési módszere:
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás 1-4. részében a Kbt. 76.§ (2) c) bekezdése szerinti legjobb ár-érték arányt megjelenítő értékelési szempontot alkalmazza.
Nettó ajánlati ár értékelése 1-4. rész tekintetében: A nettó ajánlati ár értékelési részszempont esetében a legalacsonyabb nettó ajánlati árat tartalmazó ajánlat a maximális (10) pontot kapja, a többi ajánlat ehhez képest a fordított arányosítás módszerével kap pontszámot az alábbi képlet szerint (A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról). KÉ 2020. évi 60. szám; 2020. március 25.
1.) Ár szempont (valamennyi rész tekintetében):
Kiosztható pontszám: 1-10
Ajánlati ár (nettó HUF ajánlati összár): kedvezőbb, ha minél alacsonyabb.
A Felolvasólapon magyar forintban, nettó értékben kell megadni. A bírálat során Ajánlatkérő a nettó ajánlati összárat veszi figyelembe. Az ajánlattevő által benyújtott ajánlati ár meghatározása a részen belül a teljes mennyiség vonatkozásában történjen.
Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza az alábbiak szerint:
Fordított arányosítás: a legalacsonyabb érték a legkedvezőbb, az ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális pontot (10) adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat.
P = (Ajánlatlegkedvezőbb / Ajánlatvizsgált) x (Pmax – Pmin) + Pmin
ahol
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegkedvezőbb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme;
Az ajánlattevők csak magyar Forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet.
Az ajánlattevő által megadott ajánlati árak az ajánlattevő számára a szerződés hatálya alatt kötöttnek tekintendők, azok módosítására kizárólag a felek írásos megállapodása alapján kerülhet sor a Kbt. szerződésmódosítására vonatkozó rendelkezéseivel összhangban.
2. Minőségi szempontok:
2.1) Jótállás (valamennyi rész tekintetében):
Kiosztható pontszámok: 0-10
A Kbt. 77. § (1) alapján az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást vagy költséget tartalmazó értékelési szemponton vagy alszemponton kívüli értékelési szempontokkal (alszempontokkal) összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban az eljárást megindító felhívásban jogosult meghatározni az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. Az ajánlatkérő bármely szempont tekintetében jogosult meghatározni olyan elvárást, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.
Amely szempont esetében legkedvezőbb értéket határozott meg ajánlatkérő, úgy az azon szintet elérő, illetve meghaladó ajánlati elemekre egyaránt a maximális pontot adja ajánlatkérő.
Amely szempont vonatkozásában szükséges minimumot határozott meg ajánlatkérő, úgy azon szempont esetén, amennyiben ajánlattevő megajánlása nem éri el a szükséges minimumot, ajánlata érvénytelen az érintett rész tekintetében.
Előírtnál kedvezőbb jótállási idő: Ajánlatkérő a Kbt. 77.§ (1) bekezdésében foglaltakra tekintettel előírja, hogy Ajánlattevő min. 0 hónap és max. 36 hónap többletjótállási időre tehet ajánlatot.
Folyt. BT-99 pontban
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A Kbt. 148. § alapján.
BT-300 pont folytatása a karakterkorlát miatt:
Ajánlatkérő előírja ajánlattevők részére, hogy legalább 12 hónapos jótállást kell...”
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről)
A Kbt. 148. § alapján.
BT-300 pont folytatása a karakterkorlát miatt:
Ajánlatkérő előírja ajánlattevők részére, hogy legalább 12 hónapos jótállást kell biztosítani, amely kezdő időpontja a teljesítés igazolással történő átvétel napja. Ajánlattevő a 12 hónap kötelező jótálláson túl vállalt jótállást ajánlja meg min. 0 hónap max. 36 hónap időtartamban.
A 36 hónap az ajánlati elem azon legkedvezőbb szintje, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra Ajánlatkérő egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. A legmagasabb mértékű jótállás vállalást tartalmazó ajánlat kapja a maximális 10 pontot, a többi ajánlat pontszáma ehhez viszonyítva egyenes arányosítás módszerével kap pontszámot. Ajánlatkérő a pontszámok meghatározásánál a lekedvezőbb szintnek megfelelő értéket veszi figyelembe. (tehát a képletbe abban az esetben is legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb) Ajánlásokat egész hónapban szükséges megadni.
A pontszámok kiosztása az egyenes arányosítás módszerével az alábbi képlet
alkalmazásával történik:
P= (Avizsgált/Alegjobb)*(Pmax - Pmin) + Pmin
ahol
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontszám felső határa (jelen esetben 10)
Pmin: a pontszám alsó határa (jelen esetben 0)
Alegjobb: legmagasabb érték
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
2.2) Az alábbiakban megjelölt értékelési szempontok tekintetében:
Rész sorszáma - Minőségi részszempont sorszáma:
4.-2., 3., 4., 5., 9.
Pontskála: 1-10
A Kbt. 77. § (1) alapján az ajánlatkérő az ellenszolgáltatást vagy költséget tartalmazó értékelési szemponton vagy alszemponton kívüli értékelési szempontokkal (alszempontokkal) összefüggő ajánlati elemmel kapcsolatban az eljárást megindító felhívásban jogosult meghatározni az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. Az ajánlatkérő bármely szempont tekintetében jogosult meghatározni olyan elvárást, amelynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet.
Amely szempont esetében legkedvezőbb értéket határozott meg ajánlatkérő, úgy az azon szintet elérő, illetve meghaladó ajánlati elemekre egyaránt a maximális pontot adja ajánlatkérő.
Amely szempont vonatkozásában szükséges minimumot határozott meg ajánlatkérő, úgy azon szempont esetén, amennyiben ajánlattevő megajánlása nem éri el a szükséges minimumot, ajánlata érvénytelen az érintett rész tekintetében.
A pontszámok kiosztása az egyenes arányosítás módszerével az alábbi képlet alkalmazásával történik a maximum és minimum érték közé eső részajánlatok vonatkozásában:
P= (Avizsgált/Alegjobb)*(Pmax - Pmin) + Pmin
ahol
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontszám felső határa (jelen esetben 10)
Pmin: a pontszám alsó határa (jelen esetben 1)
Alegjobb: legmagasabb érték
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
2.3) Az alábbiakban megjelölt értékelési szempontok tekintetében:
„Igen” válasz esetén: ajánlatkérő a maximális pontszámot (10 pont) adja a részszempont vonatkozásában.
„Nem” válasz esetén: ajánlatkérő 0 pontot ad a részszempont vonatkozásában.
Összpontszám meghatározása:
Ajánlatkérő az egyes értékelési részszempontok körében szerzett pontszámot a (részszemponthoz tartozó) súlyszámmal szorozza és összeadja és pozitív egész számban megadja a végső pontszámot. Ajánlatkérő a kerekítés szabályainak megfelelően kerekíti az esetleges tört számokat, két tizedes jegyig veszi figyelembe azok értékét.
Maximálisan szerezhető halmozott, súlyozott pontszám az értékelés során: 1000 pont.
Az az ajánlat a legkedvezőbb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb (Kbt. 77. § (2) bekezdése szerint).
24. Jelen eljárásban AK a GDPR rendelet alapján a gazdasági szereplők személyes adatait a jogszabályokban meghatározott feladatok ellátása és a közbeszerzési eljárás lefolytatása céljából kezeli.
25. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet az alábbiakra:
A 833/2014/EU rendelet módosításáról szóló, 2022/576 EU rendelet 1. cikk 23. pontja nyomán életbe lépett, 833/2014/EU rendelet 5k. cikk alapján az Európai Unió 2022. április 9-i hatállyal számos, közbeszerzési eljárások odaítélési folyamatát alapvetően érintő tilalmat vezetett be. Ezen tilalmak fenn nem állásáról Ajánlatkérőnek főszabály szerint a szerződés odaítélése (azaz az eljárás eredményhirdetése) előtt meg kell győződnie.
„5k. cikk (1) Tilos a közbeszerzési irányelvek, valamint a 2014/23/EU irányelv 10. cikke (1) és (3) bekezdésének, (6) bekezdése a)–e) pontjának, (8), (9) és (10) bekezdésének, 11., 12., 13. és 14. cikkének, a 2014/24/EU irányelv 7. és 8. cikkének, 10. cikke b)–f) és h)–j) pontjának, a 2014/25/EU irányelv 18. cikkének, 21. cikke b)–e) és g)–i) pontjának, 29. és 30. cikkének, valamint a 2009/81/EK irányelv 13. cikke a)–d), f–h) és j) pontjának hatálya alá tartozó bármely közbeszerzési szerződés vagy koncessziós szerződés odaítélése a következők részére vagy az ilyen szerződések teljesítésének folytatása a következőkkel:
a) orosz állampolgár, vagy oroszországi székhelyű természetes vagy jogi személy, szervezet vagy szerv;
Folytatás karakterkorlát miatt a BT-95 pontban
Többet mutasson Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2023/S 232-731156 (2023-11-30)
Ajánlati felhívás (2023-12-29) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-01-10 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-01-10 14:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-01-10 14:00:00 📅
Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: Procedure
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Jan 02 10:00:00 CET 2024
Helyesen: Wed Jan 10 12:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2023-12-27 📅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Jan 02...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Jan 02 12:00:00 CET 2024
Helyesen: Wed Jan 10 14:00:00 CET 2024
Többet mutasson Az eredeti közleményben javítandó szöveg
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2023-12-27 📅
Egyéb kiegészítő információk
“Ajánlatkérő az ajánlat elkészítése és benyújtása során kéri, hogy a módosított - duplikációk megszüntetése, pontosítás- közbeszerzési dokumentumokat...”
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő az ajánlat elkészítése és benyújtása során kéri, hogy a módosított - duplikációk megszüntetése, pontosítás- közbeszerzési dokumentumokat (felhívás, 1. rész műszaki specifikáció) szíveskedjenek figyelembe venni.
Többet mutasson
A változtatás fő oka: Frissített információ
Information about modifications
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 731156-2023
Forrás: OJS 2024/S 001-001893 (2023-12-29)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-05-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Becsült érték héa nélkül: 200 742 376 HUF 💰
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 167 855 001 HUF 💰
Leírás
Becsült érték héa nélkül: 46 735 000 HUF 💰
45 554 376 HUF 💰
86 553 000 HUF 💰
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
Type of alleged irregularity: Egyéb: 2
A panaszosok száma: 1
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-05-17 📅
Cím: Adásvételi szerződés "SZKSZ_Eszközbeszerzés négy részben"_1. rész
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002063782023🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 48 000 000 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002063782023/2488
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: Ultragel Medical Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 27751015241
Postacím: Aranka Út 12
Postai irányítószám: 1022
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: kozbeszerzes@ultragelmedical.hu📧
Telefon: +36 704256569📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
2️⃣ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0002
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 38 916 000 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002063782023/2424
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
A vállalkozó neve és címe
Név: Smithmann Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 24944162243
Postacím: Teleki Utca 17.
Postai irányítószám: 1183
E-mail: info@smithmann.hu📧
Telefon: +36 309542592📞
URL: https://www.smithmann.hu🌏
3️⃣ Információk a nem díjazottakról
Nem érkezett be ajánlat vagy részvételi jelentkezés, vagy az összeset elutasították
Annak oka, hogy miért nem választották ki a nyertest: Csak egy elfogadható ajánlat, részvételi jelentkezés vagy projekt érkezett
Tétel azonosító száma: LOT-0003
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002063782023/2496
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004
A beérkezett ajánlatok száma: 4
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 4
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 4
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 92 760 100 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002063782023/2432
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
Kiegészítő információk További információk
“3 - Szájsebészet számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● az eljárás ajánlattételi (párbeszéd)...”
További információk
3 - Szájsebészet számú és elnevezésű részben a következő eredménytelenségi indok(ok) kerültek kiválasztásra:
● az eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot) [Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont].;
A tárgyi eljárás III. része tekintetében csak az Ultragel Medical Kft. (1022 Budapest, Aranka út 12.) nyújtott be ajánlatot. A Kbt. 75. § (2) bek. e) pontja alapján: „Az ajánlatkérő eredménytelenné nyilváníthatja az eljárást, ha- a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás kivételével - egy szakaszból álló eljárásban vagy több szakaszból álló eljárás ajánlattételi (párbeszéd) szakaszában nem nyújtottak be az ajánlattételi határidőben legalább két ajánlatot (megoldási javaslatot), vagy több szakaszból álló eljárás részvételi szakaszában a részvételi határidőben legalább két részvételi jelentkezést” Figyelembe véve a Kbt. fenti előírását a tárgyi eljárás III. része eredménytelen.;