Tamási gyógyfürdő terv.,kivit.,üzemeltetés_II

Tamási Város Önkormányzata

Tamási gyógyfürdő tervezés,kivitelezés,üzemeltetés A teljes mennyiség részletes meghatározását a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok részét képező műszaki dokumentáció tartalmazza. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a műszaki leírás - ha a szerződés tárgya indokolja és/vagy jogszabály így rendelkezik - hivatkozhat meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra. Az ilyen hivatkozás csak kivételesen fordulhat elő, ha nem lehetséges a szerződés tárgyának kellően pontos és érthető leírása. Ilyenkor minden esetben az ilyen megnevezés esetén a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell alatta, azaz az adott típussal egyenértékű teljesítést/ajánlatot is elfogad az ajánlatkérő, ez esetben azonban az ajánlattevőnek ajánlatában műszaki dokumentációval alátámasztva be kell mutatnia az eltérést és az egyenértékűség fennállását. A műszaki dokumentációban megadott paraméterek tekintetében Ajánlatkérő egyenértékűnek fogadja el azokat a megajánlásokat is, amelyek a megjelölt funkcionális paraméterek tekintetében azonos, vagy jobb tulajdonságokkal rendelkeznek. Ha az ajánlattevő az ajánlatadás során nem tér el esetlegesen megjelölt ezen gyártmányoktól, típusoktól akkor erről kell benyújtani (nemleges tartalmú) nyilatkozatot. A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46.§ (4) bekezdése értelmében nem nyilvánítható érvénytelennek az ajánlat, amely megfelel valamely európai szabványt, európai műszaki engedélyt, közös műszaki előírásokat, nemzetközi szabványokat vagy valamely európai szabványügyi szervezet által létrehozott egyéb műszaki ajánlásokat átültető nemzeti szabványnak, ha ezek a leírások az ajánlatkérő által megállapított teljesítményre, illetve funkcionális követelményekre vonatkoznak. Az ajánlattevő ajánlatában megfelelő módon, bármely megfelelő eszközzel köteles bizonyítani, hogy a szabványnak megfelelő termék, szolgáltatás vagy építési beruházás megfelel az ajánlatkérő által meghatározott teljesítmény-, illetve funkcionális követelményeknek. Az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 28. §-a szerint az ajánlatkérő és a nyertes ajánlattevő a szerződés megkötését követően az árazott költségvetés tételei tekintetében egyeztetést folytathatnak, amely során a beépítésre kerülő egyes tételeket véglegesíthetik. A felek az egyeztetésen csak az ajánlattevő által az ajánlatában megjelölt építőanyagokkal, termékekkel műszakilag egyenértékű vagy magasabb minőségű helyettesítő termékben egyezhetnek meg. Amennyiben a felek ennek megfelelően helyettesítő termék beépítéséről állapodnak meg, a szerződés módosítására a Kbt. 141. §-ának szabályait megfelelően kell alkalmazni. Az ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a kivitelezési munka engedélyköteles. (Részletesen a műszaki dokumentációban.) Ajánlatkérő rögzíti, hogy tárgyi eljárásban nyertes Ajánlattevő köteles az Üvegkapu alkalmazására. A 322-es Kr. 34/A. § rendelkezései alapján Ajánlattevő már az ajánlatban nyilatkozni köteles arról, hogy az Üvegkapu használatára vonatkozó követelményeket megismerte. (nyilatkozatminta) Ajánlatkérő - a szerződés teljesítésére vonatkozó feltételként- rögzíti, hogy a nyertes ajánlattevő biztosítani köteles az Üvegkapu alkalmazását.

Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-12-15. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-11-13.

Kicsoda?

Mi az?

Hol?

Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-11-13 Ajánlati felhívás
Ajánlati felhívás (2023-11-13)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Tamási gyógyfürdő terv.,kivit.,üzemeltetés_II
Reference number: EKR001120912023
Rövid leírás:
“Tamási gyógyfürdő tervezés,kivitelezés,üzemeltetés A teljes mennyiség részletes meghatározását a felhívás és a közbeszerzési dokumentumok részét képező...”    Többet mutasson
Szerződés típusa: works
Termékek/szolgáltatások: Gyógyfürdő építése 📦
Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
A beszerzés leírása:
“Kivitelezés: Főbb mennyiségek - fürdőépület tűzeset utáni helyreállítása - ideiglenes építmények - bontási munkák - ...”    Többet mutasson
További információk:
“A II. 2.7.) pont szerinti időtartam részletezése: A II.2.7.) pontban szereplő 6810 (+1825 nappal meghosszabbítható) nap nem munkanapokban, hanem naptári...”    Többet mutasson
További termékek/szolgáltatások: Teljes vagy részleges magas- és mélyépítési munka 📦
További termékek/szolgáltatások: Magasépítési munka 📦
További termékek/szolgáltatások: Építészeti tervezési szolgáltatások 📦
További termékek/szolgáltatások: Gyógyfürdői szolgáltatások 📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“Tervezési feladat: Ajánlatkérő székhelye, valamint a feladatellátáshoz értelemszerűen igazodva.”
A teljesítés helye: Tolna 🏙️
Időtartam: 8635 (DAY)
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az M/2.alkköv-re bemut. tervező szakember alkkövben előírttal azonos tárgyú többlettapasztalata (min0,max36hó)
Minőségi kritérium (súlyozás): 1.5
Minőségi kritérium (név): A teljesítésbe bevonásra kerülő, az alkalmassági követelmény (M/4.) tekintetében bemutatott szakember alkkövben előírttal azonos tárgyú többlettapasztalata (min0,max36hó)
Ár
Ár (súlyozás): 4
Ár (súlyozás): 1
Ár (súlyozás): 2
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001

Eljárás
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2023-12-15 13:00:00 📅
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Szakmai tevékenység végzésére, ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírások: Ajánlatkérő rögzíti,hogy az eredeti...”    Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Gazdasági és pénzügyi alkalmasság követelmény: Ajánlatkérő rögzíti,hogy az eredeti hirdetményben rögzített alkalmassági követelményekben módosítást nem...”    Többet mutasson
Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M/1 tervezés referencia: Ajánlatkérő rögzíti,hogy az eredeti hirdetményben rögzített alkalmassági követelményekben módosítást nem hajtott végre, valamennyi...”    Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M/2 tervező szakember: Ajánlatkérő rögzíti,hogy az eredeti hirdetményben rögzített alkalmassági követelményekben módosítást nem hajtott végre, valamennyi...”    Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M/3 építés referencia: Ajánlatkérő rögzíti,hogy az eredeti hirdetményben rögzített alkalmassági követelményekben módosítást nem hajtott végre, valamennyi...”    Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M/4 építési szakember: Ajánlatkérő rögzíti,hogy az eredeti hirdetményben rögzített alkalmassági követelményekben módosítást nem hajtott végre, valamennyi...”    Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M/5 üzemeltetési referencia: Ajánlatkérő rögzíti,hogy az eredeti hirdetményben rögzített alkalmassági követelményekben módosítást nem hajtott végre,...”    Többet mutasson
Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“AK a nyertes AT-(k)nek a Kbt. 35. § (8) bek. tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását. III.4.5) pont folytatása: Közös...”    Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“1. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: Tervezési fejezet: késedelmi kötbér: nettó tervezési díj 0,5 %-a/nap, max. 20 %-a, hibás teljesítési kötbér...”    Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei: A)Tervezési feladat: 3 rész, és 1 végszámla: 20%-20%-10%-50%, a tervezési feladatra előleg nem...”    Többet mutasson
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az eljárás lebonyolításának menete: AK egyszakaszos, tárgyalás nélküli eljárást folytat le. A benyújtott írásos ajánlat ajánlati kötöttséggel...”    Többet mutasson

Ajánlatkérő hatóság
Név és címek
Név: Tamási Város Önkormányzata
Nemzeti nyilvántartási szám: 15733438217
Postacím: Szabadság Utca 46-48.
Postai irányítószám: 7090
Postai város: Tamási
Régió: Tolna 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: polgarmester@tamasi.hu 📧
Telefon: +36 74570800 📞
Fax: +36 74471623 📠
URL: https://www.tamasi.hu 🌏
Az ajánlatkérő szerv típusa
Body governed by public law
Fő tevékenység
General public services
Kommunikáció
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001120912023/reszletek 🌏
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR001120912023/reszletek 🌏

Kiegészítő információk
További információk

“Ajánlatkérő rögzíti, hogy a tárgyi hirdetményben (az eredeti hirdetményhez képest) kizárólag az ajánlatételi határidő került módosításra. A közbeszerzési...”    Többet mutasson
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest 🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: EKRSZ_40664534
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Telefon: +36 18828592 📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://www.kozbeszerzes.hu 🌏
Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ: Kbt. 148. §”
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak

Változások
Új érték
Szöveg:
“BT-131 A IV.2.2)Ajánlatok/jelentkezések benyújtási határideje vagy pályázat beérkezési határidő: (BT-131) mezőben a következő változtatás történt: A...”    Többet mutasson
Egyéb kiegészítő információk

“Ajánlatkérő az ajánlattételi határidőt a Kbt. 52. § (3) bek. alapján meghosszabbítja.”
Forrás: OJS 2023/S 220-694454 (2023-11-13)