Tételes elszámolású - IMMUNOONKOLÓGIA

Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő

Jelen közbeszerzési eljárás tárgya onkológiai megbetegedések kezelésére szolgáló egyes, tételes elszámolás alá eső immunonkológiai hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerek beszerzése 4 részben a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodás megkötésére irányuló és a Kbt. 85. § (2) bekezdés c) pontja szerinti gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárás alapján.
Az eljárásban Ajánlatkérő élni kíván a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés szerinti lehetőséggel, így Ajánlatkérő előírja a Teljes Keretmennyiségen felüli kötelezően biztosítandó minimális árurabatt adásának kötelezettségét valamennyi részben és a II.2.4) pontokban meghatározott mennyiségekben.
Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján Ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alap- és opciós mennyiség vonatkozásában egyaránt kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiséget ajánlattevő nem biztosítja.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy érvénytelen az az ajánlat, amely magasabb ajánlati összárat tartalmaz, mint az ajánlattétel napján a PUPHA törzsben meghatározott adott hatóanyagot tartalmazó legalacsonyabb árú gyógyszerre vonatkozó PUPHA törzsben szereplő nettó nagykereskedelmi árából számolt mg egységár és a Teljes Keretmennyiség szorzata.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-03-07. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-02-20.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-02-20 Ajánlati felhívás
2023-02-27 További információk
2023-05-25 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-02-20)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Különböző gyógyszerek
Hivatkozási szám: EKR000133012023
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzési eljárás tárgya onkológiai megbetegedések kezelésére szolgáló egyes, tételes elszámolás alá eső immunonkológiai hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerek beszerzése 4 részben a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodás megkötésére irányuló és a Kbt. 85. § (2) bekezdés c) pontja szerinti gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárás alapján. Az eljárásban Ajánlatkérő élni kíván a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés szerinti lehetőséggel, így Ajánlatkérő előírja a Teljes Keretmennyiségen felüli kötelezően biztosítandó minimális árurabatt adásának kötelezettségét valamennyi részben és a II.2.4) pontokban meghatározott mennyiségekben. Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján Ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alap- és opciós mennyiség vonatkozásában egyaránt kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiséget ajánlattevő nem biztosítja. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy érvénytelen az az ajánlat, amely magasabb ajánlati összárat tartalmaz, mint az ajánlattétel napján a PUPHA törzsben meghatározott adott hatóanyagot tartalmazó legalacsonyabb árú gyógyszerre vonatkozó PUPHA törzsben szereplő nettó nagykereskedelmi árából számolt mg egységár és a Teljes Keretmennyiség szorzata.
Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Különböző gyógyszerek 📦
További CPV-kód: Különböző gyógyszerek 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Közép-Magyarország 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Versenyképes tárgyalásos eljárást
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő
Postacím: Váci Út 73/A
Postai irányítószám: 1139
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.neak.gov.hu 🌏
E-mail: kozbeszerzes@neak.gov.hu 📧
Telefon: +36 12982509 📞
Fax: +36 12982403 📠
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000133012023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000133012023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-20 📅
Benyújtási határidő: 2023-03-07 📅
Közzététel dátuma: 2023-02-24 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 040-115991
HL-S szám: 40
További információk
A II.2.7. pontban megadott időtartam tájékoztató adat, pontosan: a Keretmegállapodás Vevő és Eladó aláírásának napján lép hatályba és a Teljes Keretmennyiség kimerüléséig, de legfeljebb az aláírást követő 18. hónap utolsó napjáig, mint aktív határozott időtartamra (aktív időszak) és az azt követő 4. hónap utolsó napjáig tartó passzív határozott időtartamra (passzív időszak) jön létre.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzési eljárás tárgya onkológiai megbetegedések kezelésére szolgáló egyes, tételes elszámolás alá eső immunonkológiai hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerek beszerzése 4 részben a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodás megkötésére irányuló és a Kbt. 85. § (2) bekezdés c) pontja szerinti gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárás alapján.
Többet mutasson
Az eljárásban Ajánlatkérő élni kíván a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés szerinti lehetőséggel, így Ajánlatkérő előírja a Teljes Keretmennyiségen felüli kötelezően biztosítandó minimális árurabatt adásának kötelezettségét valamennyi részben és a II.2.4) pontokban meghatározott mennyiségekben.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján Ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alap- és opciós mennyiség vonatkozásában egyaránt kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiséget ajánlattevő nem biztosítja.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy érvénytelen az az ajánlat, amely magasabb ajánlati összárat tartalmaz, mint az ajánlattétel napján a PUPHA törzsben meghatározott adott hatóanyagot tartalmazó legalacsonyabb árú gyógyszerre vonatkozó PUPHA törzsben szereplő nettó nagykereskedelmi árából számolt mg egységár és a Teljes Keretmennyiség szorzata.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Pembrolizumab hatóanyag beszerzése
A rész száma: 1
Rövid leírás:
Tételes elszámolás alá eső pembrolizumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06025).
Alapmennyiség: 7 200 000 mg,
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az alapmennyiségre: 300 mg,
Opciós mennyiség: 2 400 000 mg,
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 100 mg.
A részvételi jelentkezés érvénytelen a Kbt. 73. § (1) és (3) bekezdéseken túl, ha
- a részvételi jelentkező nem szerepel regisztrált szervezetként az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet 2/E. § (1) bekezdése szerinti tételes jelentési rendszerben (Részletesen: RD) (Nyertes ajánlattevő által történő teljesítések elszámolásához elengedhetetlen feltétel az ajánlattevő részéről ezen rendszer szakszerű használatát igazoló sikeres minősítésről rendelkező igazolás megléte.);
Többet mutasson
- részvételre jelentkező nem szerepel a gyógyszer nagykereskedőkről vezetett közhiteles nyilvántartásban (Részletesen: RD).
Ajánlattételi szakaszban az ajánlat érvénytelen a Kbt. 73. § (1) és (2) bekezdéseken túl, ha
- az ajánlattevő által megajánlott gyógyszer(ek) nem szerepel(nek) a Magyarországon forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszerekről vezetett nyilvántartásban és / vagy ajánlattevő nem rendelkezik a forgalmazási jogosultsággal (Részletesen: RD);
- ajánlattevő által megajánlott gyógyszer(ek) nem szerepel(nek) a NEAK által TB támogatásba befogadott gyógyszerek körét tartalmazó PUPHA törzsben érvényesen (Szerződéskötéskor: hatályosan) (Részletesen: RD);
- ajánlattevő nem szerepel a gyógyszer nagykereskedőkről vezetett közhiteles nyilvántartásban (Részletesen: AD).
A gyógyszer jótállási (alkalmassági) ideje a jogszabályban vagy hatósági engedélyben megjelölt idő. Az Eladó köteles gondoskodni arról, hogy a gyógyszer lejárati ideje a mindenkori kiszállítástól számítva minimum 12 hónapos legyen azzal, hogy amennyiben a kiszállított gyógyszer lejárati ideje a kiszállításkor 12 hónapnál kevesebb, úgy a lejárati időn belül fel nem használt gyógyszert (a lejárati idő előtt legfeljebb egy hónappal) Eladó legalább 12 hónapos lejáratúra cseréli.
Többet mutasson
Időtartam: 22 hónap
A megújítások leírása:
Ajánlatkérő Kbt. 141.§ (4) bekezdés a) pontja szerinti szerződésmódosulási feltételként határozza meg, hogy Vevőként a Keretmegállapodás (rövidítve: KM) aktív időszaka alatt egyszeri alkalommal jogosult egyoldalú írásbeli nyilatkozatával a KM aktív időszakának az eredeti aktív időszak lejártától számított további 6 aktív hónappal történő meghosszabbítására, amennyiben a Teljes Keretmennyiség az eredeti aktív időszak lejártát megelőzően nem került teljesítési igazolásokkal igazolt módon felhasználásra és elszámolásra. Aktív időszaknak a meghosszabbítása a passzív időszak a 6 hónappal későbbi időpontban történő megkezdését és a KM hatályának 6 hónapos meghosszabbítását is jelenti. (Részletesen: KM)
Többet mutasson
A lehetőségek leírása:
Az opciós mennyiséget az Ajánlatkérő azonos mg-ár alkalmazása mellett, egyoldalú nyilatkozattal jogosult megvásárolni egy, vagy több részlet(ek)ben.
Ajánlatkérő a felhasználási adatok alapján dönti el, hogy az opciós mennyiség mekkora részére és mikor (első alkalommal aktív időszakon belül) bocsát ki megrendelést, illetve, hogy az opciós mennyiséget egy vagy több részlet(ek)ben kívánja-e lehívni, vagy azt adott esetben egyáltalán nem kívánja lehívni.
Többet mutasson
Az opciós jog előírása nem jelenti Ajánlatkérő arra vonatkozó kötelezettségét, hogy a keretmegállapodás időbeli hatálya alatt arra vonatkozóan élnie kell, azaz lerendelési kötelezettsége Ajánlatkérőnek az opciós mennyiségre sem részben sem egészben nem keletkezik.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben Ajánlatkérő élni kíván az opciós jogával, akkor az Eladóként szerződött nyertes ajánlattevő köteles az opciós mennyiséget a keretmegállapodásban foglalt változatlan feltételek szerint, változatlan egységáron biztosítani és az opciós mennyiséghez tartozó, mennyiségarányos árurabatt mennyiséget is köteles biztosítani!
Többet mutasson
(Részletesen: RD és Keretmegállapodás tervezet)
További információk:
A II.2.7. pontban megadott időtartam tájékoztató adat, pontosan: a Keretmegállapodás Vevő és Eladó aláírásának napján lép hatályba és a Teljes Keretmennyiség kimerüléséig, de legfeljebb az aláírást követő 18. hónap utolsó napjáig, mint aktív határozott időtartamra (aktív időszak) és az azt követő 4. hónap utolsó napjáig tartó passzív határozott időtartamra (passzív időszak) jön létre.
Többet mutasson
A rész elnevezése: Atezolizumab hatóanyag beszerzése
A rész száma: 2
Rövid leírás:
Tételes elszámolás alá eső atezolizumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06002).
Alapmennyiség: 15 120 000 mg,
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az alapmennyiségre: 2520 mg,
Opciós mennyiség: 5 040 000 mg,
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 840 mg.
A rész elnevezése: Nivolumab hatóanyag beszerzése
A rész száma: 3
Rövid leírás:
Tételes elszámolás alá eső nivolumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06024).
Alapmennyiség: 6 048 000 mg,
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az alapmennyiségre: 120 mg,
Opciós mennyiség: 2 016 000 mg,
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 40 mg.
A rész elnevezése: Ipilimumab hatóanyag beszerzése
A rész száma: 4
Rövid leírás:
Tételes elszámolás alá eső ipilimumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06018).
Alapmennyiség: 270 000 mg,
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az alapmennyiségre: 150 mg,
Opciós mennyiség: 90 000 mg,
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 50 mg.
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország_8000_Székesfehérvár|Magyarország_8900_Zalaegerszeg|Magyarország_1097_Budapest|Magyarország_6000_Kecskemét|Magyarország_3780_Edelény |Magyarország_6772_Deszk|Magyarország_9023_Győr|Magyarország_9494_Sopron|Magyarország_2800_Tatabánya|Magyarország_3100_Salgótarján|Magyarország_2143_Kistarcsa|Magyarország_2045_Törökbálint|Magyarország_7400_Kaposvár|Magyarország_5000_Szolnok|Magyarország_7100_Szekszárd|Magyarország_8582_Farkasgyepű|Magyarország_4032_Debrecen|Magyarország_3233_Gyöngyös|Magyarország_7623_Pécs|Magyarország_6725_Szeged|Magyarország_3300_Eger|Magyarország_8200_Veszprém|Magyarország_9700_Szombathely|Magyarország_4400_Nyíregyháza|Magyarország_5600_Békéscsaba|Magyarország_3526_Miskolc
Többet mutasson
Magyarország_6000_Kecskemét|Magyarország_3780_Edelény |Magyarország_6772_Deszk|Magyarország_8000_Székesfehérvár|Magyarország_9023_Győr|Magyarország_9494_Sopron|Magyarország_2800_Tatabánya|Magyarország_3100_Salgótarján|Magyarország_2143_Kistarcsa|Magyarország_2045_Törökbálint|Magyarország_7400_Kaposvár|Magyarország_5000_Szolnok|Magyarország_7100_Szekszárd|Magyarország_8582_Farkasgyepű|Magyarország_8900_Zalaegerszeg|Magyarország_1102_Budapest|Magyarország_1097_Budapest|Magyarország_1074_Budapest|Magyarország_1115_Budapest|Magyarország_1145_Budapest|Magyarország_4032_Debrecen|Magyarország_1121_Budapest|Magyarország_3233_Gyöngyös|Magyarország_1122_Budapest|Magyarország_7623_Pécs|Magyarország_1088_Budapest|Magyarország_1083_Budapest|Magyarország_6725_Szeged|Magyarország_1062_Budapest|Magyarország_1032_Budapest|Magyarország_3300_Eger|Magyarország_8200_Veszprém|Magyarország_9700_Szombathely|Magyarország_4400_Nyíregyháza|Magyarország_5600_Békéscsaba|Magyarország_3526_Miskolc
Többet mutasson
Magyarország_8000_Székesfehérvár|Magyarország_8900_Zalaegerszeg|Magyarország_1097_Budapest|Magyarország_6000_Kecskemét|Magyarország_3780_Edelény |Magyarország_6772_Deszk|Magyarország_9023_Győr|Magyarország_9494_Sopron|Magyarország_2800_Tatabánya|Magyarország_3100_Salgótarján|Magyarország_2143_Kistarcsa|Magyarország_2045_Törökbálint|Magyarország_7400_Kaposvár|Magyarország_5000_Szolnok|Magyarország_7100_Szekszárd|Magyarország_8582_Farkasgyepű|Magyarország_4032_Debrecen|Magyarország_3233_Gyöngyös|Magyarország_7623_Pécs|Magyarország_6725_Szeged|Magyarország_3300_Eger|Magyarország_8200_Veszprém|Magyarország_9700_Szombathely|Magyarország_4400_Nyíregyháza|Magyarország_5600_Békéscsaba|Magyarország_3526_Miskolc|Magyarország_6600_Szentes
Többet mutasson
Magyarország_1122_Budapest|Magyarország_4032_Debrecen|Magyarország_7623_Pécs|Magyarország_1088_Budapest|Magyarország_1083_Budapest|Magyarország_6725_Szeged|Magyarország_9700_Szombathely

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet részvételre jelentkező/ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok bármelyike fennáll, továbbá, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következik be (Kbt. 74. § (1) bekezdés b) pont).
Többet mutasson
Az igazolás módja:
Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) K. r. 1-16. §-okban foglaltak irányadók.
Részvételre jelentkező vonatkozásában:
Részvételre jelentkezőnek részvételre jelentkezésében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő az EEKD-t a közbeszerzési dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus formában gazdasági szereplők rendelkezésére bocsátja. Ajánlatkérő az előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan kizárólag az EEKD-ba foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére; e tekintetben Ajánlatkérő nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb - nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő - nyilatkozatot, dokumentumot.
Többet mutasson
Alvállalkozó és alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában:
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.] Részvételre jelentkezőnek részvételre jelentkezésében - amennyiben az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozót vesz igénybe - a Kbt. 67. § (4) szerinti nyilatkozatot is köteles benyújtani arra vonatkozóan, hogy - az érintett részek tekintetében - nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62. § (1)-(2) szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Többet mutasson
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának
ellenőrzése időpontjától kell számítani.
Utólagos igazolás a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerint:
A kizáró okokra vonatkozó igazolásokat az ajánlatkérő kifejezetten erre irányuló, külön felhívására szükséges benyújtani az ajánlattételi szakaszban, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. §, 10. §, 14. § és 16. §-aiban meghatározottak szerint. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében az ajánlattevőnek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tartalmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazdasági szereplőnek nincs a Pmt. 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
Többet mutasson
Ajánlatkérő az igazolások benyújtására kötelezett ajánlattevő ajánlata vonatkozásában ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti adatbázisok adatait is.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 13. §-a alapján előírja, hogy folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén a részvételre jelentkező csatolja a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és a kérelem beérkezéséről szóló elektronikus cégszolgálati igazolást, nemleges nyilatkozatot is csatolni kell.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 64. §-ban foglaltakra (öntisztázás).
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján ajánlattevőknek/kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell arról, hogy a kizáró okok fenn nem állásának és az alkalmassági követelményeknek való megfelelés igazolása során kívánják-e valamely Ajánlatkérő által lefolytatott közbeszerzési eljárásban korábban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét. Amennyiben az ajánlattevő valamely korábbi igazolás figyelembevételét kívánja, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatóak legyenek.
Többet mutasson
(Nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.)
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja továbbá a figyelmet a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1-8. §, 10. § és 12-16. §-okban foglaltakra.
Gazdasági és pénzügyi helyzet: Ajánlatkérő nem ír elő gazdasági és pénzügyi alkalmasságot.
Műszaki és szakmai képességek:
321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján részvételi jelentkezőnek/ajánlattevőnek az EKR-ben található EEKD űrlap kitöltésével kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, a 2. § (5) bek. alapján Ajánlatkérő elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát (IV. rész: „alfa” pontjában).
Többet mutasson
Ajánlattevőnek az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4) bek. szerinti felhívására - csatolnia kell az alábbiakat:
M/1. Ajánlattevő csatolja az eljárást megindító felhívás feladását megelőző 36 hónap legjelentősebb, a közbeszerzés tárgya (azaz bármely emberi felhasználásra szánt gyógyszer szállítása és/vagy adásvétele) szerinti szállításainak ismertetését a Kbt. 65.§ (1)bek. b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bek a) pontja alapján az alkalmassági követelményeknek megfelelően részletezett tartalommal, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bek. szerinti nyilatkozat vagy igazolás benyújtásával. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy valamennyi, az alkalmasság igazolására előírt kritériumnak az e pontban csatolni előírt dokumentumból egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
Többet mutasson
- a korábbi szerződést kötő felek megnevezése és címe, továbbá kapcsolattartójuk neve, telefonszáma és e-mail címe,
- a teljesítés kezdő és befejező időpontja (év,hó,nap),
- a szállítás és/vagy adásvétel tárgya,
- a szállítás mennyisége (mg),
- továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
(Ajánlatkérő a referencia igazolására vagy nyilatkozatára vonatkozó nyilatkozatmintát gazdasági szereplők rendelkezésre bocsát a közbeszerzési dokumentumok között).
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6)-(7) és (9) bek.-re és a Kbt. 69. § (4), (11) bek.-re, valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bek. a) pontjára és 21./A. §-ára. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést nem önállóan végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a bemutatott referencia mely részét teljesítette. Amennyiben a referencia ismertetése szerint a szerződés tárgya bővebb, mint a kért referencia tárgya, akkor a referencia ismertetésében meg kell adni a kért tárgyra vonatkozó mennyiséget.
Többet mutasson
Az alkalmasság igazolása több szerződésből is biztosítható.
A Kbt. 69. § (11a) bek. alapján nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása, amelyet ugyanazon Ajánlatkérő részére a gazdasági szereplő korábbi közbeszerzési eljárásban az EKR-ben elektronikus úton már benyújtott. Ebben az esetben az Ajánlatkérő a Kbt. 69. § (4) vagy (6)-(8) bekezdés szerinti felhívására a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely korábbi eljárásban benyújtott igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során. Ajánlatkérő attól függetlenül vizsgálja meg, hogy a korábban benyújtott igazolás megfelel-e az adott közbeszerzési eljárásban benyújtandó igazolásra irányadó tartalmi követelményeknek, hogy a korábbi igazolás adott esetben megjelöli, hogy azt mely közbeszerzési eljárásban való felhasználás céljára állították ki.
Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan ajánlattevő, amennyiben összességében nem rendelkezik a jelen felhívás feladását megelőző három évben (36 hónapban) szerződésszerűen befejezett, de legfeljebb hat éven (72 hónapon) belül megkezdett a közbeszerzés tárgyából (azaz bármely emberi felhasználásra szánt gyógyszer szállítása és/vagy adásvétele) származó referenciával, amelynek mennyisége összesen eléri részenként legalább az alábbi mennyiségeket:
Többet mutasson
1. rész: 1 800 000 mg
2. rész: 3 780 000 mg
3. rész: 1 512 000 mg
4. rész: 67 500 mg
Az előírt mennyiség több szerződésből együttesen is teljesíthető.
Amennyiben a gazdasági szereplő több részajánlatban is ajánlatot kíván benyújtani,abban az esetben elegendő a legmagasabb mennyiségi előírásnak megfelelnie.
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
Fő finanszírozási, fizetési feltételek:
- Kbt. 27/A. §, 135. § (1),(6) bekezdések;
- Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdések, 6:155. §.;
- 2011. évi CXCVI. tv. 3. §.
Felek közti elszámolás a tényleges felhasználás alapján történik.;
Keretmegállapodást biztosító mellékkötelezettségek:
késedelmi, hibás teljesítési és meghiúsulási kötbér fizetési kötelezettség a Ptk. 6:186. § - 6:187. § alapján.
Kötbér mértékek:
késedelmi kötbér mértéke: 1% (max 10 %), a hibás teljesítési kötbér mértéke: 15 %, a meghiúsulási kötbér mértéke: 20 %.
Felmondás, elállás: Kbt. 143. § (1) - (3); Kbt. 104. § (7).
Teljes körű és részletes szabályokat a fizetési feltételekre, a közvetlen megrendelés szabályaira és a kötbérekre vonatkozóan a Részvételi dokumentáció és Ajánlattételi dokumentáció részét képező Keretmegállapodás-tervezet tartalmazza.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
A jelöltek tervezett száma: 10
A korlátozott számú jelölt kiválasztásának objektív kritériumai:
A II.2.9) pont technikai okokból került kitöltésre, Ajánlatkérő nem kívánja korlátozni a részvételre jelentkezők számát, figyelemmel a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 14. § (2) bekezdésére is, így minden érvényes részvételi jelentkezést benyújtó jelentkezőt felhív ajánlattételre az ajánlattételi szakaszban.
Többet mutasson
Gyorsított eljárás:
Eljárás tárgyát képező gyógyszer beszerzése a 16/2012. (II.16.) Korm.rendelet 14.§ (1) bek., 2.§ 4. pontja alapján indokolt gyorsított eljárás keretében történő megvalósítása, a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet keretei között, a tételes elszámolás alá eső rendszerben így biztosítható a betegek folyamatos és azonnali ellátása a természetben biztosítandó gyógyszerekkel. A gyógyszeres ellátás hiánya irreverzibilis folyamatokat indítana el, és a várható élettartamot és emellett az életminőséget jelentősen kedvezőtlenül befolyásolná. Közbeszerzési eljárás eredeti határidőkkel történő lebonyolítása jelentősen több időt venne igénybe, mely komoly egészségi kockázatokat és ezáltal a betegellátás veszélyeztetését jelentheti. Folyamatos és biztonságos betegellátás biztosítása érdekében feltétlenül szükséges jelen eljárás tárgyát képező gyógyszerek mihamarabbi biztosítása és emiatt a gyorsított eljárás alkalmazása. (Részletesen: RD)
Többet mutasson
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 10:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 1 hónap

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15328106241
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Beleznai Gábor
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000133012023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
1) Az EKR karakterkorlátozásaira tekintettel az egyéb információkat teljes körűen és részletesen a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák (RD, AD).;
2) Jelen közbeszerzési eljárás az EKR-en keresztül kerül lefolytatásra, így az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet alkalmazandó. EKR regisztráció szükséges. EKR üzemeltetését az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. (http://ujvilag.gov.hu) végzi. Az EKR használatával kapcsolatos útmutató elérhető a https://ekr.gov.hu/portal/tamogatas oldalon.;
Többet mutasson
3) Amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként (EŰL) a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll,a nyilatkozatot az EŰL kitöltése útján kell megtenni. (Részletesen: RD) Az EKR-ben megtett nyilatkozatokkal szemben támasztott követelményekkel kapcsolatos egyéb előírásokat EKR rendelet és Kbt. tartalmazza.;
Többet mutasson
Részvételi jelentkezéshez EÜL formában csatolandó:
- Felolvasólap;
- Nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdés alapján;
- Nyilatkozat a Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján;
- Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról;
- Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés alapján;
- Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdése tekintetében;
- Nyilatkozat üzleti titokról;
- Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum.
Részvételi jelentkezéshez pdf. formátumban csatolandó:
- Nyilatkozat a 9/1993. (IV.2) NM rendelet 2/E. § (1) bekezdése szerinti tételes jelentési rendszerben történő regisztráció elvégzéséről;
- Nyilatkozat az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalom alapján;
- Részvételi jelentkező, az alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet részéről a jelentkezést aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldánya/ címpéldányai vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási minta egyszerű másolatban, és - adott esetben - meghatalmazás;
Többet mutasson
További adott esetben csatolandó dokumentumok jegyzékét - ajánlattételi szakaszban is csatolandó dokumentumok körét - az RD tartalmazza részletesen.
Jelentkezésnek tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket RD és Kbt. előír.
Közös részvételi jelentkezés esetében csatolni kell Kbt. 35. § (2) bekezdés szerinti meghatalmazást tartalmazó okiratot egyszerű elektronikus másolat formában, melynek ki kell terjednie arra, hogy a benyújtó gazdasági szereplő: a közös részvétei jelentkezők képviseletére jogosult gazdasági szereplő az adott eljárás tekintetében, az EKR rendszerben elektronikus úton teendő nyilatkozatok megtételekor az egyes közös részvételi jelentkezők képviseletében eljárhat.;
Többet mutasson
4) A részvételi jelentkezés érvénytelen a Kbt. rendelkezésein túl, ha
- a részvételre jelentkező ajánlatot tesz, vagy a részvételi jelentkezés ajánlati elemet tartalmaz,
- a részvételi jelentkező a részvételi határidő lejártának napján nem szerepel regisztrált szervezetként az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet 2/E. § (1) bekezdése szerinti tételes jelentési rendszerben,
Többet mutasson
- részvételre jelentkező a részvételi határidő lejártának napján nem szerepel a gyógyszer nagykereskedőkről vezetett közhiteles nyilvántartásban.
(Érvénytelenséget eredményező helyzetek részletesen és teljes körűen: RD.);
5) Ajánlat érvénytelen a Kbt. rendelkezésein túl, amennyiben
- ajánlattevő egyáltalán nem nyújt be az első (ajánlati kötöttséggel még nem terhelt) ajánlatában részletes ajánlatra vonatkozó nyilatkozatot vagy az általa benyújtott részletes ajánlat nem felel meg a műszaki leírásban előírt minimumkövetelményeknek,
Többet mutasson
- ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy a kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiséget nem biztosítja az alap- és opciós mennyiség vonatkozásában egyaránt,
- magasabb ajánlati összárat tartalmaz, mint az ajánlattétel napján a PUPHA törzsben meghatározott adott hatóanyagot tartalmazó legalacsonyabb árú gyógyszerre vonatkozó PUPHA törzsben szereplő nettó nagykereskedelmi árából számolt mg egységár és a Teljes Keretmennyiség szorzata ,
Többet mutasson
- ajánlattevő által megajánlott gyógyszer(ek) nem szerepel(nek) a
Magyarországon forgalomba hozatalra engedélyezett gyógyszerekről vezetett nyilvántartásban és / vagy ajánlattevő nem rendelkezik a forgalmazási jogosultsággal,
NEAK által TB támogatásba befogadott gyógyszerek körét tartalmazó PUPHA törzsben az (első, a tárgyalást megelőző) ajánlat benyújtása napján érvényesen,
- az ajánlattevő nem szerepel a gyógyszer nagykereskedőkről vezetett nyilvántartásban.
(Érvénytelenséget eredményező helyzetek részletesen és teljes körűen: AD.);
6) Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.;
7) Hiánypótlás: Kbt. 71. § szerint. Ajánlatkérő a Kbt. 71. § (6) bek. alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hiánypótlással ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás elrendelése.;
Többet mutasson
8) Ajánlatkérő az alkalmassági feltételeket a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.;
9) Ajánlatkérő nem írja elő ajánlati biztosíték nyújtását.;
Ajánlattétel-elszámolás-kifizetés pénzneme: HUF;
10) Ajánlatkérő a részvételi felhívás IV.2.6) pontjában előírt 1 hónap alatt 30 napot ért.;
11) A felhívás "II.2.3) A teljesítés helye" pont teljességében valamennyi rész esetében: A 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet mindenkor hatályos 1/A. számú mellékletében szereplő az adott hatóanyagra meghatározott indikációs pontban kihirdetett intézményi kör.
Többet mutasson
12) Részvételi felhívásban nem szabályozott kérdésekben Kbt. és a végrehajtási rendeletek vonatkozó rendelkezései az irányadóak.;
13)Vonatkozó egyéb jogszabályok/feltételek:
-16/2012. (II.16.) Korm. rendelet,
-TB támogatásba befogadó határozat,
-9/1993. (IV. 2.) NM rendelet;
14)Értékelés módszere: legalacsonyabb ár;
15)Ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.;
16) Ajánlatkérő az ajánlattételi szakaszban a Kbt. 87. § (1) bekezdés alapján az alábbiakról nem kíván tárgyalni:
o a vásárolni kívánt hatóanyag(ok) meghatározása,
o a kiírásra került: alapmennyiség mértékéről, opciós mennyiség mértékéről, és a kötelezően biztosítandó, alap- és opciós mennyiséghez tartozó minimális árurabatt mennyiség mértékéről,
o a keretmegállapodás alap, illetve meghosszabbítás esetén meghosszabbított időbeli hatályának záró időpontja.;
17) FAKSZ: Dr. Vida Zsuzsa (01166).
A részvételi jelentkezések felbontásának ideje: 2023/03/07 12:00

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk: A Kbt. 148. § (3) bekezdése szerint.
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Mint: Felülvizsgálati testület
Forrás: OJS 2023/S 040-115991 (2023-02-20)
További információk (2023-02-27)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-02-27 📅
Benyújtási határidő: 2023-03-08 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-03 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 045-132630
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 040-115991
HL-S szám: 45
További információk
Ajánlatkérő a részvételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban megadta a fő szerződéses feltételeket, ugyanakkor a megfelelő részvételi jelentkezés összeállítása és a későbbi tárgyalások elősegítése érdekében a Keretmegállapodás tervezetet is rendelkezésre kívánja bocsátani. Ennek megfelelően a "Felhívás és közbeszerzési dokumentumok módosítása" eljárási cselekmény keretében ajánlatkérő rendelkezésre bocsátja a Keretmegállapodás tervezetet, egyidejűleg korrigendumot ad fel a közbeszerzési dokumentumok ezen kiegészítéséről, egyben sor kerül a részvételi határidő hosszabbítására.
Többet mutasson
Forrás: OJS 2023/S 045-132630 (2023-02-27)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-05-25)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzési eljárás tárgya onkológiai megbetegedések kezelésére szolgáló egyes, tételes elszámolás alá eső immunoonkológiai hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerek beszerzése volt 4 részben a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodás megkötésére irányuló és a Kbt. 85. § (2) bekezdés c) pontja szerinti gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményeként. Az eljárásban Ajánlatkérő élt a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés szerinti lehetőséggel, így Ajánlatkérő előírta az árurabatt adásának kötelezettségét az alap- és opciós mennyiség vonatkozásában egyaránt az adott rész ajánlati felhívásának II.2.4) pontjában meghatározott mennyiségben. Ajánlatkérő felhívta a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján Ajánlatkérő érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alap- és opciós mennyiség vonatkozásában egyaránt kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiséget ajánlattevő nem biztosítja. Ajánlatkérő felhívta a figyelmet arra is, hogy érvénytelen az az ajánlat, amely magasabb ajánlati összárat tartalmaz, mint az ajánlattétel napján a PUPHA törzsben meghatározott adott hatóanyagot tartalmazó legalacsonyabb árú gyógyszerre vonatkozó PUPHA törzsben szereplő nettó nagykereskedelmi árából számolt mg egységár és a teljes keretmennyiség szorzata. Mennyiségek: 1. rész: Tételes elszámolás alá eső pembrolizumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06025). Alapmennyiség: 7 200 000 mg, Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az alapmennyiségre: 300 mg, Opciós mennyiség: 2 400 000 mg, Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 100 mg; 2. rész: Tételes elszámolás alá eső atezolizumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06002). Alapmennyiség: 15 120 000 mg, Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az alapmennyiségre: 2520 mg, Opciós mennyiség: 5 040 000 mg, Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 840 mg; 3. rész: Tételes elszámolás alá eső nivolumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06024). Alapmennyiség: 6 048 000 mg, Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az alapmennyiségre: 120 mg, Opciós mennyiség: 2 016 000 mg, Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 40 mg; 4. rész: Tételes elszámolás alá eső ipilimumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06018). Alapmennyiség: 270 000 mg, Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az alapmennyiségre: 150 mg, Opciós mennyiség: 90 000 mg, Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 50 mg.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke: 141 713 254 800 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-05-25 📅
Közzététel dátuma: 2023-05-30 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 102-320206
HL-S szám: 102
További információk
A Keretmegállapodás Vevő és Eladó aláírásának napján lépett hatályba és a Teljes Keretmennyiség kimerüléséig, de legfeljebb az aláírást követő 18. hónap utolsó napjáig, mint aktív határozott időtartamra (aktív időszak) és az azt követő 4. hónap utolsó napjáig tartó passzív határozott időtartamra (passzív időszak) jött létre.
Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Jelen közbeszerzési eljárás tárgya onkológiai megbetegedések kezelésére szolgáló egyes, tételes elszámolás alá eső immunoonkológiai hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerek beszerzése volt 4 részben a Kbt. 105. § (1) bekezdés a) pontja szerinti keretmegállapodás megkötésére irányuló és a Kbt. 85. § (2) bekezdés c) pontja szerinti gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményeként.
Többet mutasson
Az eljárásban Ajánlatkérő élt a 16/2012. (II. 16.) Korm. rendelet 6. § (1) bekezdés szerinti lehetőséggel, így Ajánlatkérő előírta az árurabatt adásának kötelezettségét az alap- és opciós mennyiség vonatkozásában egyaránt az adott rész ajánlati felhívásának II.2.4) pontjában meghatározott mennyiségben.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívta a gazdasági szereplők figyelmét, hogy a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján Ajánlatkérő érvénytelenné nyilvánítja az ajánlatot, ha ajánlattevő úgy nyilatkozik, hogy az alap- és opciós mennyiség vonatkozásában egyaránt kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiséget ajánlattevő nem biztosítja.
Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívta a figyelmet arra is, hogy érvénytelen az az ajánlat, amely magasabb ajánlati összárat
tartalmaz, mint az ajánlattétel napján a PUPHA törzsben meghatározott adott hatóanyagot tartalmazó legalacsonyabb árú gyógyszerre vonatkozó PUPHA törzsben szereplő nettó nagykereskedelmi árából számolt mg egységár és a teljes keretmennyiség szorzata.
Többet mutasson
Mennyiségek:
1. rész: Tételes elszámolás alá eső pembrolizumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06025).
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 100 mg;
2. rész: Tételes elszámolás alá eső atezolizumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06002).
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 840 mg;
3. rész: Tételes elszámolás alá eső nivolumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06024).
Kötelezően biztosítandó minimális árurabatt mennyiség az opciós mennyiségre: 40 mg;
4. rész: Tételes elszámolás alá eső ipilimumab hatóanyagot tartalmazó gyógyszer (OENO kód: 06018).
A részvételi jelentkezés érvénytelen volt a Kbt. 73. § (1) és (3) bekezdéseken túl, ha
- a részvételi jelentkező nem szerepelt regisztrált szervezetként az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet 2/E. § (1) bekezdése szerinti tételes jelentési rendszerben (Részletesen: RD) (Nyertes ajánlattevő által történő teljesítések elszámolásához elengedhetetlen feltétel az ajánlattevő részéről ezen rendszer szakszerű használatát igazoló sikeres minősítésről rendelkező igazolás megléte.);
Többet mutasson
Ajánlattételi szakaszban az ajánlat érvénytelen volt a Kbt. 73. § (1) és (2) bekezdéseken túl, ha
További információk:
A Keretmegállapodás Vevő és Eladó aláírásának napján lépett hatályba és a Teljes Keretmennyiség kimerüléséig, de legfeljebb az aláírást követő 18. hónap utolsó napjáig, mint aktív határozott időtartamra (aktív időszak) és az azt követő 4. hónap utolsó napjáig tartó passzív határozott időtartamra (passzív időszak) jött létre.
Többet mutasson

Eljárás
Gyorsított eljárás:
Eljárás tárgyát képező gyógyszer beszerzése a 16/2012. (II.16.) Korm.rendelet 14.§ (1) bek., 2.§ 4. pontja alapján indokolt volt gyorsított eljárás keretében történő megvalósítása, a 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet keretei között, a tételes elszámolás alá eső rendszerben így biztosítható a betegek folyamatos és azonnali ellátása a természetben biztosítandó gyógyszerekkel. A gyógyszeres ellátás hiánya irreverzibilis folyamatokat indítana el, és a várható élettartamot és emellett az életminőséget jelentősen kedvezőtlenül befolyásolná. Közbeszerzési eljárás eredeti határidőkkel történő lebonyolítása jelentősen több időt vett volna igénybe, mely komoly egészségi kockázatokat és ezáltal a betegellátás veszélyeztetését jelentheti. Folyamatos és biztonságos betegellátás biztosítása érdekében feltétlenül szükséges volt jelen eljárás tárgyát képező gyógyszerek mihamarabbi biztosítása és emiatt a gyorsított eljárás alkalmazása. (Részletesen: RD)
Többet mutasson

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-08 📅
Név: MSD Pharma Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 14440791244
Postacím: Lechner Ödön fasor 10/B
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1095
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 309509866 📞
E-mail: nora.gerlei@merck.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 84 689 280 000 HUF 💰
A szerződéskötés időpontja: 2023-05-09 📅
Név: Roche (Magyarország) Gyógyszer- és Vegyianyagkereskedelmi Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12176780244
Postacím: Balatoni Út 2/a.
Postai irányítószám: 1112
Telefon: +36 12794500 📞
E-mail: katalin.ban@roche.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
Internetcím: https://www.roche.com/ 🌏
A beszerzés teljes értéke: 22 228 012 800 HUF 💰
Név: Atlas Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25567072241
Postacím: Dorottya Utca 1
Postai irányítószám: 1051
Telefon: +36 18153100 📞
E-mail: kozbeszerzes@atlaspharma.hu 📧
A beszerzés teljes értéke: 27 318 412 800 HUF 💰
7 477 549 200 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1

Hivatkozás
További információk
44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18. § szerinti adatok:
a) Az eljárás eredményes volt és a szerződéskötésekre sor került.;
b) Nyertes ajánlattevő neve, adószáma:
1. rész: MSD Pharma Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (14440791-2-44 );
2. rész: Roche (Magyarország) Gyógyszer- és Vegyianyagkereskedelmi Kft. (12176780-2-44);
3. rész: Atlas Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (25567072-2-41);
4. rész: Atlas Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (25567072-2-41);
c) Ajánlattevő neve, adószáma, címe:
1. rész: MSD Pharma Hungary Korlátolt Felelősségű Társaság (14440791-2-44 ) (1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 10/B);
2. rész: Roche (Magyarország) Gyógyszer- és Vegyianyagkereskedelmi Kft. (12176780-2-44) (1112 Budapest, Balatoni Út 2/a);
3. rész: Atlas Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (25567072-2-41) (1051 Budapest, Dorottya utca 1.);
4. rész: Atlas Pharma Gyógyszernagykereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság (25567072-2-41) (1051 Budapest, Dorottya utca 1.);
d) Eljárás során nem került figyelembevételre környezetvédelmi vagy szociális szempont.
Forrás: OJS 2023/S 102-320206 (2023-05-25)