Vegyszer-keverőadagoló eszköz beszerzése

Országos Kórházi Főigazgatóság

Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett vegyszer adagolók beszerzésére Magyarország területén található állami fenntartású fekvőbeteg ellátó intézmények és egyetemi klinikai központok részére
Közbeszerzés tárgya:
Vegyszer adagoló összesen 900 db mennyiség (keretmennyiség)
Ajánlatkérő tájékoztatja a Tisztelt Gazdasági Szereplőket, hogy tárgyi eljárást megelőzően Előzetes Piaci konzultáció került lefolytatásra. Az EPK száma: EKR001865622022
Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy jelen közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján feltételes közbeszerzés. Ajánlatkérő a támogatási szerződés módosítását kezdeményezi. A vonatkozó Támogatási Szerződés módosítását Ajánlatkérő a forrás biztosítása és a projekt fizikai zárási idejének meghosszabbítása tekintetében kezdeményezi, így a Támogatási Szerződés módosításának elmaradása esetén Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást eredménytelenné nyilváníthatja - Kbt. 53. § (6) bekezdés -, továbbá erre tekintettel a Szerződés az alábbiak szerinti speciális hatályba léptető rendelkezést tartalmaz a Kbt. 135. § (12) bekezdése alapján. V.6. Jelen Szerződés hatálya a hatálybalépésétől a benne foglalt kötelezettségek mindkét Fél általi szerződésszerű teljesítéséig, de legfeljebb a projekt fizikai befejezésének Támogatási Szerződésben rögzített dátumáig vagy a hatálybalépéstől számított 6 hónapig tart, amelyik feltétel időben előbb bekövetkezik. Amennyiben a Támogatási Szerződés módosítására a Szerződés érvényes létrejöttét - azaz mindkét Fél általi aláírását - követő hat (6) hónapon belül nem kerül sor, abban az esetben a Szerződés nem lép hatályba és Felek eltérő megegyezése hiányában a megszűnik.
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja gazdaságilag ésszerűnek, az árubeszerzés nem osztható oly módon, hogy az a közpénzek hatékony felhasználását eredményezné. Gazdasági, műszaki és minőségi szempontok miatt egyaránt ésszerűtlen különböző gazdasági szereplőkkel több külön szerződést kötni. A több közbeszerzési részre történő tagolás és ezzel együtt adott esetben több különböző nyertessel történő szerződéskötés egyféle eszköz esetében gazdasági, műszaki, továbbá a szerződés teljesítésével kapcsolatos egyéb szempontokat figyelembe véve sem előnyös Ajánlatkérő számára. Többek között a beszerzési volumen feldarabolásának árfelhajtó hatása van. A beszerzés során beszerezni kívánt eszközök leszállítását és üzembe helyezését praktikusan egy nyertes ajánlattevő tudja rugalmasan kialakítani, így több nyertes ajánlattevő esetén a részmunkák koordinálása szükségtelen többlet terhet jelentene Ajánlatkérőnek.

Határidő

Az ajánlatok beérkezésének határideje 2023-04-12. A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-03-08.

Szállítók

A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:

Kicsoda? Mi az? Hol?
Beszerzési előzmények
Dátum Dokumentum
2023-03-08 Ajánlati felhívás
2023-04-06 További információk
2023-10-12 Tájékoztató az eljárás eredményéről
Ajánlati felhívás (2023-03-08)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
Cím: Sterilizáló-, fertőtlenítő- és egészségügyi eszközök
Hivatkozási szám: EKR000015202023
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett vegyszer adagolók beszerzésére Magyarország területén található állami...  Többet mutasson
Hirdetmény metaadatai
Eredeti nyelv: magyar 🗣️
Dokumentum típusa: Ajánlati felhívás
Szerződés jellege: Árubeszerzések
Szabályozás: Európai Unió a GPA-országok részvételével
Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV)
Kód: Sterilizáló-, fertőtlenítő- és egészségügyi eszközök 📦
További CPV-kód: Sterilizáló-, fertőtlenítő- és egészségügyi eszközök 📦
A teljesítés helye
NUTS régió: Pest 🏙️

Eljárás
Eljárás típusa: Nyílt eljárás
Ajánlat típusa: Benyújtás valamennyi tétel vonatkozásában
Díjazási kritériumok
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Ország: Magyarország 🇭🇺
Ajánlatkérő típusa: Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság
Ajánlatkérő neve: Országos Kórházi Főigazgatóság
Postacím: Diós árok 3
Postai irányítószám: 1125
Postai város: Budapest
Kapcsolat
Internetcím: http://www.okfo.gov.hu 🌏
E-mail: morocz.nikolett@okfo.gov.hu 📧
Telefon: +36 300800453 📞
Dokumentumok URL-je: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000015202023/reszletek 🌏
Részvételi URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000015202023/reszletek 🌏

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-03-08 📅
Benyújtási határidő: 2023-04-12 📅
Közzététel dátuma: 2023-03-13 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 051-150522
HL-S szám: 51
További információk
Ajánlatkérő a 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját. A Kbt. 76. § (2)...  Többet mutasson

Objektum
A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Adásvételi keretszerződés az egyéb közbeszerzési dokumentumokban részletezett vegyszer adagolók beszerzésére Magyarország területén található állami...  Többet mutasson
Közbeszerzés tárgya:
Többet mutasson (28) Vegyszer adagoló összesen 900 db mennyiség (keretmennyiség)
Ajánlatkérő tájékoztatja a Tisztelt Gazdasági Szereplőket, hogy tárgyi eljárást megelőzően Előzetes Piaci konzultáció került lefolytatásra. Az EPK száma:...  Többet mutasson
Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy jelen közbeszerzési eljárás a Kbt. 53. § (6) bekezdése alapján feltételes közbeszerzés. Ajánlatkérő a támogatási...  Többet mutasson
Ajánlatkérő megvizsgálta a részajánlattétel lehetőségét és azt nem tartja gazdaságilag ésszerűnek, az árubeszerzés nem osztható oly módon, hogy az a...  Többet mutasson
Közbeszerzés tárgya: Vegyszer adagoló összesen 900 db mennyiség (keretmennyiség)
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján ahol a műszaki leírás meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlatban csak új, azaz nem használt, nem gyárilag felújított és nem demo készülékek, termékek ajánlhatóak meg!
A beszerzés magában foglalja a szállítást és a tételes átadás-átvételt, minden készülék fel- vagy beszerelését, üzembe-helyezését, és betanítását.
A fenti kapcsolódó szolgáltatások ellenértéke, illetve költsége az ajánlati ár részét képezi.
A betanításnak magában kell foglalnia a következők oktatását: az eszköz összeszerelését, a fel/beszerelését, a rendeltetésszerű használatát, a tisztítását,...  Többet mutasson
Ajánlatkérő 12 hónap jótállás vállalását írja elő a szerződéstervezet X.4. pontja szerint.
Ajánlatkérő az eszközök mennyiségének Eseti Megrendeléssel történő megvásárlására vállal 70 %-os lehívási kötelezettséget.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy legkésőbb a keretszerződés megkötésének időpontjára a nyertes ajánlattevőknek rendelkezésre kell bocsátaniuk a...  Többet mutasson
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a megajánlott eszköz konkrét típusát, gyártóját és származási helyét is meg kell adni az ajánlatban.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy legkésőbb a keretszerződés megkötésének időpontjára a nyertes ajánlattevőknek rendelkezésre kell bocsátaniuk a CE...  Többet mutasson
- Valamennyi megajánlott termék tekintetében az ajánlatban be kell nyújtani az 1. sz. mellékletben - műszaki specifikációban - meghatározott...  Többet mutasson
A nem magyar nyelvű termékismertetők, műszaki leírások, műszaki adatlapok, gyártói katalógusok, prospektusok esetén Ajánlatkérő elfogadja a Kbt. 47. § (2)...  Többet mutasson
A gyártói katalógus fogalma: a termékről nyomdai technikával készült ábrás ismertető, melyből a termék gyártója, típusa és orvos-szakmai és...  Többet mutasson
A gyártó vagy a gyártó hivatalos képviselete által hitelesített ábrás termékismertető-műszaki leírás/műszaki-adatlap fogalma: Gyártói katalógus hiányában a...  Többet mutasson
Minimum műszaki előírás:
-Mikroprocesszorral vezérelt vagy beépített injektoros adagolókészülék vízzel hígított felületfertőtlenítőszeroldatok készítésére.
-A fertőtlenítőszert a beállított mennyiséggel arányosan adagolja az átáramló vízhez.
-Beállítható koncentráció tartomány (tartomány minimum 0,25-3% között)
-Adagolás automatikus megszakadása és optikai jelzés üzemzavar (pl. áramkimaradás, vízhiány vagy fertőtlenítőszer hiánya) esetén.
-Használatra kész oldatok előállítása (Min. 500 liter / óra)
-Kijelzővel rendelkező készülék (kijelző a készüléken vagy a készüléken kívül található)
-Falra szerelhető kivitelben
Részletes információkat a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák
Időtartam: 6 hónap
Az uniós finanszírozású projekt vagy program neve: EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001
További információk:
Ajánlatkérő a 16/2012. (II.16.) Korm. rendelet 6. § (3) bekezdése alapján alkalmazza a legalacsonyabb ár egyedüli értékelési szempontját. A Kbt. 76. § (2)...  Többet mutasson
A szerződés hatálya a hatálybalépésétől a benne foglalt kötelezettségek mindkét Fél általi szerződésszerű teljesítéséig, de legfeljebb a projekt fizikai...  Többet mutasson
Többet mutasson (1)
Az Eseti Megrendelés teljesítési határideje: Az Eseti megrendelés Eladó általi visszaigazolásától számított 90. nap. Vevő előteljesítést elfogad. Az Eseti...  Többet mutasson
A teljesítés helye
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Magyarország_1125_Budapest|Magyarország_8000_Székesfehérvár|Magyarország_2840_Oroszlány|Magyarország_8200_Veszprém|Magyarország_9200_Mosonmagyaróvár|Magyaror...  Többet mutasson

Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
Részvételi feltételek
A szakmai tevékenység végzésére való alkalmasság:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1)-(2)...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a kizáró okok tekintetében kifejezetten hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-8.§, 10.§, és12-16. §-aira.
Többet mutasson (5)
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése értelmében a kizáró okok fenn nem állása igazolásának körében nem kérhető a gazdasági szereplőtől olyan igazolás benyújtása,...  Többet mutasson
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak...  Többet mutasson
Öntisztázás lehetősége (Kbt. 64. §)
A 62. § (1) bekezdés b) és f ) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére - beleértve azokat az eseteket, amikor...  Többet mutasson
Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság...  Többet mutasson
Gazdasági és pénzügyi helyzet:
Ajánlatkérő részéről gazdasági és pénzügyi alkalmassági kritérium nem kerül előírásra.
Műszaki és szakmai képességek:
Ajánlatkérő a Kbt. 67. §-a, alapján felhívja a figyelmet arra, hogy az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az ajánlatban kizárólag...  Többet mutasson
Az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó, a jelen pontban meghatározott dokumentumokat az ajánlatkérő által a...  Többet mutasson
Többet mutasson (6) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód :
M.1. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év...  Többet mutasson
A benyújtott nyilatkozatoknak, igazolásoknak alkalmasnak kell lenniük a műszaki, illetve szakmai alkalmasság megállapítására.
A Kbt. 65. § (6) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Azon követelményeknek, amelyek...  Többet mutasson
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában a Kbt. Második Része szerint...  Többet mutasson
Ajánlatkérő elfogadja azon referenciák ismertetését is, amelyeknek teljesítése a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerinti felkérésének pillanatáig megtörténik és a...  Többet mutasson
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M1. Alkalmatlan az ajánlattevő, kapacitást nyújtó szervezet, amennyiben a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja és (1a) bekezdés a)...  Többet mutasson
- legalább 5 db vegyszeradagoló készülék szállítására vonatkozó referenciával
Többet mutasson (3)
Ajánlattevő az alkalmassági minimumkövetelménynek megfelelhet egy, vagy több referenciával is.
Ajánlatkérő a felhívás III.1.3) M1. pontja szerinti előírása a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbb. Közös ajánlattétel esetén - a Kbt. 65....  Többet mutasson
A 321/2015. Kormányrendelet 21. § (1a) bekezdés a) pont alapján Ajánlatkérő három év teljesítéseinek igazolását írja elő, az ajánlatkérő a vizsgált időszak...  Többet mutasson
A szerződés teljesítése
A szerződés teljesítésének feltételei:
A Szerződés ellenértéke az EFOP-1.8.0-VEKOP-17-2017-00001 számú, „Egészségügyi ellátórendszer szakmai módszertani fejlesztése” megnevezésű projekt keretében...  Többet mutasson
Teljesítés igazolása Kbt. 135.§ (1) bekezdés szerint.
Többet mutasson (15)
Előleg nem biztosított. Nyertes Ajánlattevő minden Eseti Megrendelés vonatkozásában külön jogosult számlát kiállítani.
Számla kiegyenlítése HUF-ban 30 napos fizetési határidővel, átutalással a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései szerint.
Követelések esetleges beszámítása Kbt. 135.§ (6) bekezdése szerint.
Az áruk ellenértékét Ajánlatkérő utólag, az eseti megrendelések igazolt teljesítést követően, a Kbt. 135. § (1), (5)-(6) bekezdéseinek alkalmazásával, a...  Többet mutasson
A kifizetés pénzneme: HUF.
Szerződést megerősítő biztosítékok:
Késedelmi kötbér: késedelmes teljesítés esetén a késedelemmel érintett eseti megrendelés nettó ellenértéke, mértéke: 1%/nap, de legfeljebb 15 naptári nap
Hibás teljesítési kötbér: a hibás teljesítéssel érintetteseti megrendelés ellenértéke, mértéke: 2%/nap, de legfeljebb 5 naptári nap
Meghiúsulási kötbér:
- Eseti megrendelés esetén: az eseti megrendelés szerinti teljes nettó ellenérték 20%-a.
- Teljes szerződés esetén: a keretmennyiség teljes nettó ellenértékének 25%-a
Teljesítési biztosíték: a szerződés szerinti a keretmennyiség teljes nettó ellenértékének 5%-a
Ajánlatkérő elfogadja és feldolgozza az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú EU
szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának. [Kbt. 27/A. §]
Részletes feltételek KD részét képező szerződéstervezetben.

Eljárás
Jogalap: 32014L0024
Az ajánlatok beérkezési időpontja: 12:00
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Az ajánlat érvényességi időtartama: 2 hónap
Az ajánlatok bontásának dátuma: 2023-04-12 📅
Az ajánlatok bontásának időpontja: 14:00
Hely: Kbt. 68. § (1b) bekezdése szerint.
További információk:
Kbt. 68. § (1),(1b),(1c) (4), (6) bekezdése és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint.

Ajánlatkérő hatóság
Azonosító
Nemzeti nyilvántartási szám: 15845883243
Kapcsolat
Kapcsolattartó pont: Borsó-Mórocz Nikolett
Dokumentumok URL címe: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR000015202023/reszletek 🌏

Hivatkozás
További információk
Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban történő részvételt nem köti gazdálkodó szervezet alapításához, a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő...  Többet mutasson
1.Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárást EKR-en keresztül folytatja le a Kbt. és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően.
Többet mutasson (23)
2. A felhívás IV.2.6 pontjában meghatározott hónapban megjelölt időtartam 60 naptári napként értelmezendő.
3.Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni.
4.Az ajánlatba a Kbt. 66. § (5) es 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (1) szerinti felolvasólapot (EKR-ben létrehozott elektronikus űrlap) kell...  Többet mutasson
5.Az eljárás során a kommunikáció a Kbt. 41/A. § es 41/C. § szerint történik. Az ajánlatban szereplő dokumentumok benyújthatok az EKR rendszerben kitöltött...  Többet mutasson
6.Az ajánlatot a gazdasági szereplőnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és...  Többet mutasson
7.Ajánlatkerő a Kbt. 45. § (1) bek. alkalmazása tekintetében munkaidőnek: hétfőtől csütörtökig 9-16 óráig, pénteken, és amennyiben a szombati nap munkanap,...  Többet mutasson
8.A kiegészítő tájékoztatás kérésre és a válaszadásra a Kbt. 56. §-a bekezdése az irányadó.
9.Az eljárás során mindennemű közlés magyar nyelven történik, kommunikáció semmilyen más nyelven nem fogadható el. Ajánlatkérő a Kbt. 47. § (2) bekezdése...  Többet mutasson
10.Ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről...  Többet mutasson
11.Ajánlatkerő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 71. § rendelkezései szerint biztosítja.
12.Üzleti titok: Kbt.44. §(1)-(4); 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 11. § (4).
13.A jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban nem szabályozott kérdésekben a Kbt. és végrehajtási rendeletei, valamint a Ptk. az irányadóak.
14.Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bek. e) pontját nem alkalmazza.
15.Tárgyi eljárás során Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltakat. Az Ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát az ajánlatok értékelését...  Többet mutasson
16.Ajánlatkérő valamennyi alkalmassági (minimum) követelményt és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági szempont...  Többet mutasson
17.FAKSZ: Borsó-Mórocz Nikolett, lajstromszam: 00470
18. Amennyiben a legkedvezőbb érvényes ajánlat összege meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékét, úgy az ajánlatkérő jogosult az eljárást...  Többet mutasson
19. Ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a...  Többet mutasson
20. Ha az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntést tartalmazó összegezésben a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza, akkor az eljárás...  Többet mutasson
21. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdése alapján kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti...  Többet mutasson
22. Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban...  Többet mutasson
23. Ajánlattevőnek, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláírók aláírási...  Többet mutasson
24. Ajánlatkérő ajánlati biztosítékot nem ír elő.

Kiegészítő információk
Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
A jogorvoslati eljárásra vonatkozó információk:
A jogorvoslati kérelmek benyújtásának határidejére vonatkozó pontos információ:A Kbt. 148. §-a szerint.
VI.3. folytatása:
Többet mutasson (11)
25.Amennyiben ajánlattevő nyújtott be olyan dokumentumot, mely nem magyar nyelven került benyújtásra, és csatolta a fordítást is, nyilatkoznia szükséges...  Többet mutasson
26. Az ajánlatban be kell nyújtani a termék gyártói katalógusát/prospektusát vagy a gyártói termékismertetőt/műszaki adatlapot, amely alátámasztja a szakmai...  Többet mutasson
Ajánlatkérő a műszaki paramétereknek történő megfelelőség igazolására elfogadja pl. a forgalmazótól vagy a gyártóval egyenértékű egyéb szereplőtől származó...  Többet mutasson
27. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára nyertes ajánlattevőknek rendelkezésre kell bocsátaniuk a CE...  Többet mutasson
28.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjára a
nyertes ajánlattevőknek rendelkezésre kell bocsátaniuk a szervizpartnerre vonatkozó ajánlattevői nyilatkozatot.
29.Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy ha az xls és pdf formátumú dokumentumok közül az egyik hiányzik az hinypótlás során pótolható.
30.Felhívjuk a figyelmet, hogy a részletes árajánlat vonatkozásban Ajánlatkérő a nulla Ft-os megajánlás(oka)t nem fogadja el, melyre tekintettel a részletes...  Többet mutasson
31. Az ajánlatban csatolni kell a nem magyar nyelvű dokumentum magyar nyelvű, ajánlattevő általi cégszerűen aláírt fordítást.
32. A Kbt. 2. § (6) bekezdés alapján az eljárás nyelve magyar. Ajánlattevő általi fordítás és a további dokumentumok benyújtására a Kbt. 47. § (2)-(2a)...  Többet mutasson
33. Szakmai ajánlat: az ajánlat alátámasztására szolgáló Tenderadatlap (részletes szakmai ajánlat) és az ajánlat alátámasztására szolgáló részletes árajánlat .
Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Postacím: Riadó u. 5
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1026
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 18828592 📞
E-mail: dontobizottsag@kt.hu 📧
Fax: +36 18828593 📠
Forrás: OJS 2023/S 051-150522 (2023-03-08)
További információk (2023-04-06)
Objektum
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: További információk

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-04-06 📅
Benyújtási határidő: 2023-04-21 📅
Közzététel dátuma: 2023-04-11 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 071-217467
Hirdetményre hivatkozik: 2023/S 051-150522
HL-S szám: 71
További információk
A módosítás az ajánlattételi határidőt, a műszaki leírás pontosítását és az ártáblázat_tenderadatlap pontosítását érintette.
Forrás: OJS 2023/S 071-217467 (2023-04-06)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2023-10-12)
Objektum
A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke: 173 250 000 HUF 💰
Hirdetmény metaadatai
Dokumentum típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eljárás
Ajánlat típusa: Nem alkalmazható

Hivatkozás
Dátumok
Feladás dátuma: 2023-10-12 📅
Közzététel dátuma: 2023-10-17 📅
Azonosítók
Hirdetmény száma: 2023/S 200-626665
HL-S szám: 200

A szerződés odaítélése
A szerződéskötés időpontja: 2023-08-28 📅
Név: SzamosMediko Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 23394021243
Postacím: Fodor Utca 93. fszt. 2.
Postai város: Budapest
Postai irányítószám: 1124
Ország: Magyarország 🇭🇺
Telefon: +36 209356933 📞
E-mail: szamosmediko@gmail.com 📧
Ország: Budapest 🏙️
A beszerzés teljes értéke: 173 250 000 HUF 💰
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 3

Hivatkozás
További információk
A 44/2015. (XI.2.) MvM rendelet 18.§ szerinti adatok:
- a nyertes ajánlattevő(k) adószámát (adóazonosító jelét): SzamosMediko Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság: 23394021-2-43
Többet mutasson (5)
- az ajánlattevők nevét, címét és adószámát (adóazonosító jelét), részajánlat-tétel lehetősége esetén részenkénti bontásban:
ALLEGRO Kereskedelmi, Kivitelező és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság: 1045 Budapest Berlini Utca 47-49. asószám:10361863241
-SzamosMediko Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság, 1124 Budapest, Fodor utca 93. fszt. 2.
,Adószám: 23394021-2-43
- HARTMANN-RICO Hungária Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság, 2051 Biatorbágy Budapark, Paul Hartmann utca 8., Adószám: 12278923-2-13
Forrás: OJS 2023/S 200-626665 (2023-10-12)