Ajánlatkérő nyílt közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni 4 részben, mely eredményeként részenként egy ajánlattevővel Keretmegállapodásokat kíván kötni az alábbi szolgáltatásokra vonatkozóan, 4 éves időtartamra: I. rész: Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I. II. rész: Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I. III. rész: Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése II. IV. rész: Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése II. A megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor, amelynek során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli. Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó egységárakra és nettó óradíjakra (a továbbiakban: vállalkozói díjak) vonatkozik. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a Keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy a konzultáció időpontjára tekintettel a Keretmegállapodásban szabályozott árindexálási lehetőségre figyelemmel elfogadott, aktualizált vállalkozói díjakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (7) bekezdés alapján nem köteles a beszerzését a Keretmegállapodás alapján megvalósítani. A Keretmegállapodás a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül Keretszerződések megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetőség. A Keretszerződések időbeli hatálya legalább 1 (egy) és legfeljebb 2 (kettő) év. Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy jelen eljárást megelőző, EKR001573532022 számú, nyilvános előzetes piaci konzultáció során titoktartási nyilatkozat ellenében kiadott műszaki dokumentumok nem egyeznek teljes mértékben azzal, amelyekre jelen eljárás során hivatkozik Ajánlatkérő. Ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy az ajánlattételi határidőig beszerezzen minden olyan dokumentumot, információt, amely az ajánlat elkészítéséhez szükséges. Ajánlatkérő az I. 3) ponthoz kiegészítésül közli, hogy az eljárás valamennyi részében a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező egyes műszaki dokumentumokat (fővizsga utasítás; utasítás a vasúti vontatott járművek álló- és futópróbáinak végrehajtására; korszerűsítő munkákra vonatkozó összefoglaló műszaki tartalom) a Kbt. 39. § (2) bekezdése és 41/C. § (1) bekezdés g) pontja alapján titoktartási nyilatkozat kitöltését, cégszerű aláírását és Ajánlatkérő részére az EKR-en keresztül („Egyéb kommunikáció” eljárási cselekménnyel) történő eljuttatását követően, elektronikus úton (e-mailben) bocsátja rendelkezésre, tekintettel arra, hogy a műszaki leírás a MÁV-START Zrt. szellemi termékét képezi, és üzleti titkot tartalmaz. A titoktartási nyilatkozathoz érdeklődő gazdasági szereplőknek csatolnia kell (fel kell tölteni) nyilatkozatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás-mintát/aláírás-mintákat egyszerű elektronikus másolatban. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult az adott gazdasági szereplőnél, úgy a további előírásokat a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-02-06.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2023-12-29.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2023-12-29) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Vontatott járművek fővizsgája, javítása
Hivatkozási szám: EKR002362412023
Rövid leírás:
Ajánlatkérő nyílt közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni 4 részben, mely eredményeként részenként egy ajánlattevővel Keretmegállapodásokat kíván kötni az alábbi szolgáltatásokra vonatkozóan, 4 éves időtartamra:
I. rész: Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I.
II. rész: Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I.
III. rész: Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése II.
IV. rész: Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése II.
A megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor, amelynek során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli. Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó egységárakra és nettó óradíjakra (a továbbiakban: vállalkozói díjak) vonatkozik. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a Keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy a konzultáció időpontjára tekintettel a Keretmegállapodásban szabályozott árindexálási lehetőségre figyelemmel elfogadott, aktualizált vállalkozói díjakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van.
Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (7) bekezdés alapján nem köteles a beszerzését a Keretmegállapodás alapján megvalósítani.
A Keretmegállapodás a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül Keretszerződések megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetőség. A Keretszerződések időbeli hatálya legalább 1 (egy) és legfeljebb 2 (kettő) év.
Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy jelen eljárást megelőző, EKR001573532022 számú, nyilvános előzetes piaci konzultáció során titoktartási nyilatkozat ellenében kiadott műszaki dokumentumok nem egyeznek teljes mértékben azzal, amelyekre jelen eljárás során hivatkozik Ajánlatkérő. Ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy az ajánlattételi határidőig beszerezzen minden olyan dokumentumot, információt, amely az ajánlat elkészítéséhez szükséges.
Ajánlatkérő az I. 3) ponthoz kiegészítésül közli, hogy az eljárás valamennyi részében a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező egyes műszaki dokumentumokat (fővizsga utasítás; utasítás a vasúti vontatott járművek álló- és futópróbáinak végrehajtására; korszerűsítő munkákra vonatkozó összefoglaló műszaki tartalom) a Kbt. 39. § (2) bekezdése és 41/C. § (1) bekezdés g) pontja alapján titoktartási nyilatkozat kitöltését, cégszerű aláírását és Ajánlatkérő részére az EKR-en keresztül („Egyéb kommunikáció” eljárási cselekménnyel) történő eljuttatását követően, elektronikus úton (e-mailben) bocsátja rendelkezésre, tekintettel arra, hogy a műszaki leírás a MÁV-START Zrt. szellemi termékét képezi, és üzleti titkot tartalmaz. A titoktartási nyilatkozathoz érdeklődő gazdasági szereplőknek csatolnia kell (fel kell tölteni) nyilatkozatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás-mintát/aláírás-mintákat egyszerű elektronikus másolatban. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult az adott gazdasági szereplőnél, úgy a további előírásokat a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.

1️⃣
Belső azonosító: EKR002362412023/1
Cím: Belföldi forgalmú járműsorozat I.
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I.
21 féle sorozatjelű, összesen 181 db belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsit érint.
Fővizsgák darabszáma személykocsinként: 1 db.
Alapmunka: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és/vagy hozzáférhetővé tett műszaki, technológiai előírások, utasítások [elsősorban a GKT-300-AA-1022-b. Fővizsga utasítás, a továbbiakban együtt: Műszaki leírás(ok)] szerinti munkák elvégzése az adott járműsorozatba tartozó járművön. Az Alapmunkák ellenértéke az Alapár.
Többletmunka: az Alapmunkán felüli, a kiadott árazatlan ártáblázat „H-T árak” lapfülén található munkanemek elvégzése, melyek gyakoriságát Ajánlatkérő ugyanezen excel-tábla „H-T gyakoriság” lapfülön megadta.
Hiányzó alkatrészek pótlása: a kiadott árazatlan ártáblázat „H-T árak” lapfülén található alkatrészek pótlása, melyek gyakoriságát Ajánlatkérő ugyanezen excel-tábla „H-T gyakoriság” lapfülön megadta. Az alkatrészek egységárait gazdasági szereplőnek úgy kell megadnia, hogy azok beszerelési/pótlási költségét beépíti ajánlati árába.
Korszerűsítési munkák: az Alapmunkán felüli, a kiadott árazatlan ártáblázat „Korszerűsítési árak” lapfülén található munkanemek elvégzése, melyek tájékoztató mennyiségét Ajánlatkérő ugyanezen lapfülön megadta.
Tervezési szolgáltatás: a korszerűsítési munka során felmerülő, ahhoz kapcsolódó tervező mérnöki munkák.
Futójavítás: olyan javítási munka, amely nem tartozik az Alap-, Többlet munkák, a Hiányzó alkatrészek pótlása és a Korszerűsítési munkák terjedelemébe.
Balesetes javítás: az adott Jármű balesetéből eredő, azzal összefüggésben elvégzendő javítási munka.
A javítási tevékenységek részletes ismertetését a műszaki leírás tartalmazza. A nem tervezett, szükségessé váló javítások (futó- és balesetes javítások) a jövőbeni igények szerinti, tételenként megrendelésre kerülő pontos és szükséges mennyiségeit Ajánlatkérő nem tudja előre meghatározni azok jellegüknél fogva.
Állópróba: Az állópróbára vonatkozó részletes szabályokat a Szerződéstervezet melléklete tartalmazza.
Futópróba: A futópróbára vonatkozó részletes szabályokat a Szerződéstervezet melléklete tartalmazza.
Keretmegállapodás időbeli hatálya: a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül a Keretszerződés megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetőség.
Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 12.012.499.339 HUF keretösszegre köt Keretmegállapodást.
Ajánlatkérő – a Keretmegállapodás időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követően megkötött Keretszerződések útján a szolgáltatások elvégzését a Keretmegállapodás keretösszege erejéig azzal, hogy a Keretmegállapodás keretösszegének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.
A megkötésre kerülő Keretszerződések keretösszegét, a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszegrészt és a Keretszerződés időbeli hatályát Ajánlatkérő jogosult egyoldalúan meghatározni az írásbeli konzultációra szóló felhívásban azzal, hogy:
- a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább az adott Keretszerződés keretösszegének 77%-a (azaz hetvenhét százaléka);
- A Keretszerződések időbeli hatálya legalább 1 (egy) és legfeljebb 2 (kettő) év.
Ajánlatkérő Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.
A Keretmegállapodás előirányzott teljes mennyiséget nem tartalmaz (a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegű, tervezett mennyiségek; a Keretmegállapodás időbeli hatálya alatt felmerülő, nem tervezett, szükségessé váló javítások pontos darabszámai nem prognosztizálhatók), a Keretmegállapodás alapján a nyertes Ajánlattevő által elvégzendő munkák mennyisége a Keretszerződések keretösszegének függvénye.
A további részleteket, feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.

További információk:
1.) Nyertes Ajánlattevőnek a Keretmegállapodás megkötését megelőző szerződéses adategyeztetés keretében meg kell küldenie Ajánlatkérő részére (a szerződéses adategyeztetés során) a BIZOTTSÁG (EU) 2019/779 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE az (EU) 2016/798 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a járművek karbantartásáért felelős szervezetek tanúsítási rendszerére vonatkozó részletes rendelkezések megállapításáról, valamint a 445/2011/EU bizottsági rendelet hatályon kívül helyezéséről (a továbbiakban: ECM rendelet) alapján kiadott karbantartás-végrehajtási feladatkörre vonatkozó, személykocsik járműkategória karbantartási tevékenységi körre kiterjedő érvényes megfelelőségi tanúsítványát (a továbbiakban: Megfelelőségi tanúsítvány) egyszerű elektronikus másolati példányban.
Amennyiben a nyertes Ajánlattevő nem rendelkezik az ECM rendelet alapján Megfelelőségi tanúsítvánnyal, úgy a nyertes Ajánlattevő a szerződéses adategyeztetés során köteles erről a tényről Ajánlatkérőt cégszerűen aláírt nyilatkozatban (a nyilatkozat egyszerű elektronikus másolati példányának megküldésével) tájékoztatni (a továbbiakban: Tájékoztatás), mely Tájékoztatásnak ki kell terjednie arra is, hogy Ajánlattevő az ECM rendelet II. melléklet IV. fejezetében (A karbantartás-végrehajtási feladatkörre vonatkozó követelmények és értékelési szempontok) meghatározott követelményeket teljesíti, illetve annak teljesítését vállalja.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium Vasúti Hatósági Főosztálya által VHF/2790-2/2023-ÉKM iktatószámon kiadott határozattal a MÁV-START Zrt. részére kiadásra került a saját üzemeltetésében lévő járművekre vonatkozó „KARBANTARTÁSÉRT FELELŐS SZERVEZET MEGFELELŐSÉGI TANÚSÍTVÁNY”.
A határozat értelmében a MÁV-START Zrt. „köteles a karbantartási tevékenysége során az élet, az egészség, a köz- és vagyonbiztonság megóvása, valamint a környezeti és egyéb károk megelőzése és elhárítása érdekében szükséges valamennyi intézkedést haladéktalanul megtenni, és valamennyi, a karbantartási rendszerében lévő biztonsági követelményt folyamatosan megtartani. Továbbá teljes körű felelősséggel tartozik a beszállítók tevékenységéért, az általuk nyújtott szolgáltatások megfelelőségét ellenőriznie kell.”
Fentiek alapján, amennyiben a nyertes Ajánlattevő nem rendelkezik a MÁV-START Zrt. részére nyújtandó szolgáltatásra vonatkozóan az ECM rendelet szerinti Megfelelőségi tanúsítvánnyal, illetve nem szerepel a MÁV-START Zrt. által vezetett, a műszaki minősített szállítókra vonatkozó jegyzékében, illetve a jegyzékben szerepel ugyan, de a minősítés értékelésének eredménye nem megfelelő, vagy lejárt érvényességű, a MÁV-START Zrt. a Keretmegállapodás megkötését követően elvégzi az ECM rendelet II. melléklet IV. fejezetében (A karbantartás-végrehajtási feladatkörre vonatkozó követelmények és értékelési szempontok) meghatározott követelményeknek való megfelelőség értékelését, kérdőíves felméréssel és/vagy a nyertes Ajánlattevőnél végzett helyszíni audittal.
Amennyiben a közbeszerzés tárgya szerinti munkákat nem a nyertes Ajánlattevő végzi, úgy a fenti 1.) és 2.) pontban található rendelkezések értelemszerűen irányadók a közbeszerzés tárgya szerinti munkákat ténylegesen végző gazdasági szereplő(k)re azzal, hogy utóbbiak vonatkozásában a Megfelelőségi tanúsítványt/Tájékoztatást a szerződéses adategyeztetés keretében a nyertes Ajánlattevő köteles átadni az Ajánlatkérőnek.
Az érvényes Megfelelőségi tanúsítvány, illetve a Tájékoztatás Ajánlatkérő részére – a szerződéses adategyeztetés keretében – történő megküldése a szerződéskötés feltétele. Amennyiben a nyertes Ajánlattevő ezen kötelezettségének nem tesz eleget, úgy az a nyertes Ajánlattevő szerződéskötéstől való visszalépésnek minősül a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján.
Nyertes Ajánlattevő az eljárás eredményeként megkötendő Keretmegállapodás aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy a Megfelelőségi tanúsítvány jogosultja a Megfelelőségi tanúsítványt a Keretmegállapodás teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan fenntartja/szükség esetén megújítja, illetve – Tájékoztatás benyújtása esetén –, hogy a Tájékoztatást kiállító gazdasági szereplő a Tájékoztatásban foglaltak szerint az ECM rendelet II. melléklet IV. fejezetében meghatározott követelményeket teljesítését a Keretmegállapodás teljes időbeli hatálya alatt folyamatosan vállalja.
2.) A javítást végző gazdasági szereplő (ajánlattevő és/vagy alvállalkozó) kizárólag gyári eredeti –vagy azzal egyenértékű- alkatrészeket használhat fel a javítások során, melyre vonatkozóan javítást végző gazdasági szereplőnek az ajánlatban nyilatkoznia szükséges.
3.) Nyertes Ajánlattevő köteles gondoskodni arról, hogy a Keretmegállapodás megkötésének időpontjára, és a szerződés időbeli hatálya alatt a Keretmegállapodás szerinti Szolgáltatásokat nyújtó gazdasági szereplő rendelkezzen:
- vasúti járművek, valamint alkatrészeik javítása és karbantartása, valamint részegységeik, alkatrészeik tervezése és gyártása alkalmazási területre vonatkozó, érvényes ISO 9001 szabvány szerinti –vagy azzal egyenértékű- tanúsítvánnyal,
- vasúti járművek, valamint alkatrészeik javítása, karbantartása, felújítása, korszerűsítése, továbbá időszakos és rendkívüli vizsgálata alkalmazási területre vonatkozó ISO/TS 22163 szabvány szerinti -vagy azzal egyenértékű-érvényes tanúsítvánnyal,
- MSZ EN ISO 3834-2 szerinti –vagy azzal egyenértékű- érvényes hegesztési tanúsítvánnyal,
- EN 15085-2 szabvány szerinti CL1 tanúsítási szintnek megfelelő –vagy azzal egyenértékű- érvényes hegesztési tanúsítvánnyal,
- munkavégzés (teljesítés) helyén működő, 2 darab emelőcsoporttal, mely emelőcsoportok egyenként legalább 10 tonna teherbírású és legalább 4 darabból álló emelőből áll. Ennek megfelelően az összkapacitás: 2 db emelőcsoport* 4 db emelő * 10 tonna teherbírás= 80 tonna,
- munkavégzés (teljesítés) helyén működő, vasúthatósági engedélyeztetési eljárást követően a Hatóság által kiadott, érvényes hatósági engedéllyel rendelkező, vasúti személyszállító járművek festésére alkalmas festőkabinnal;
- munkavégzés (teljesítés) helyén működő, megfelelően megvilágított, mindkét végén lépcsővel ellátott, legalább 25 m hosszú, legfeljebb 1,3 m mély, a vágánytengelyben elhelyezett vizsgálócsatornával, és a vágányok külső oldalain két oldalról legfeljebb 0,8 m mély oldal-vizsgálócsatornával.
Amennyiben Keretmegállapodás szerinti Szolgáltatást nyújtó nem valamennyi szolgáltatást végzi, hanem csak egy részét, úgy csak arra a szolgáltatásra vonatkozó, előírt tanúsítvánnyal és/vagy felszereléssel szükséges rendelkeznie, amelyet teljesít, pl.: a hegesztési szolgáltatást nyújtónak csak MSZ EN ISO 3834-2 szerinti –vagy azzal egyenértékű- érvényes hegesztési tanúsítvánnyal, és EN 15085-2 szabvány szerinti CL1 tanúsítási szintnek megfelelő –vagy azzal egyenértékű- érvényes hegesztési tanúsítvánnyal szükséges rendelkeznie.
4.) A Keretmegállapodás megkötésének időpontjára a nyertes Ajánlattevő köteles a Keretmegállapodás szerinti tevékenységére felelősségbiztosítási szerződéssel és/vagy garanciaszerződéssel rendelkezni (az egyes vagyoni biztosítéki formák együttesen és külön-külön is alkalmazhatók) és azt a Keretmegállapodás teljes időbeli hatálya alatt fenntartani.
A Keretmegállapodás szerinti tevékenységére kötött felelősségbiztosítási szerződést és/vagy garanciaszerződést a Keretmegállapodás megkötését megelőző szerződéses adategyeztetés keretében meg kell küldenie Ajánlatkérő részére.
A Felelősségbiztosítás, illetve a Garanciaszerződés akkor megfelelő, ha az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes valamely állam vagy a Svájci Államszövetség területén székhellyel rendelkező biztosítóval, illetve pénzügyi intézménnyel vagy biztosítóval, mint garantőrrel kerül megkötésre.
Az önállóan megkötött felelősségbiztosítás kártérítési felsőhatára biztosítási eseményenként (káreseményenként) és biztosítási időszakra (1 év) nem lehet kevesebb 1 000 000 000 Ft (azaz egymilliárd forint) vagy azzal egyenértékű, (a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett) devizában meghatározott értéknél. Az önállóan megkötött garanciaszerződés összege nem lehet kevesebb 1 000 000 000 Ft (azaz egymilliárd forint) vagy azzal egyenértékű, (a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett) devizában meghatározott értéknél.
Az egyes vagyoni biztosítéki formák együttesen történő alkalmazása esetén a vagyoni biztosíték együttes összege nem lehet kevesebb 1 000 000 000 Ft (azaz egymilliárd forint) vagy azzal egyenértékű, devizában meghatározott értéknél.

Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő a BT-25 Mennyiség és a BT-625 Mértékegység részekben megadott adatokkal kapcsolatban jelzi, hogy egyetlen számmal, és a választható mértékegységek egyikével sem lehet kifejezni Ajánlatkérő beszerzésének mennyiségét.
A BT-25 és BT-625 részben feltüntetett adatok a hirdetmény TED-en való közzétételének érdekében kerültek megadásra. Ajánlatkérő a beszerzése mennyiségét és mértékegységét a BT-24 részben tünteti fel.
Ajánlatkérő kiegészítésül közli a BT-727 részhez: A munkavégzés helye a nyertes Ajánlattevő telephelye.
A Járművek nyertes Ajánlattevő telephelyére történő beszállítása Ajánlatkérő feladata és költsége, amennyiben a nyertes Ajánlattevő telephelye MÁV hálózathoz közvetlenül csatlakozik. Amennyiben nincs közvetlen csatlakozás, abban az esetben Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevő telephelyéhez legközelebb eső MÁV állomásig biztosítja a Járművek leszállítását, ahonnan a nyertes Ajánlattevő telephelyére történő továbbítás a nyertes Ajánlattevő feladata és költsége, tekintettel arra, hogy a Járművek hatósági engedélyük alapján önerőből csak a MÁV vonalhálózatán közlekedhetnek.
Amennyiben a teljesítés helye nem Magyarország területén található, úgy az Állópróba vonatkozásában az Ajánlatkérőnél felmerült valamennyi – közvetlen és közvetett – költséget a nyertes Ajánlattevő köteles viselni.
A teljesítési helyszínre vonatkozó részletes előírásokat a Keretmegállapodás tartalmazza.

Időtartam: 48 hónap
A megújítások maximális száma: 0
Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): A szerződés teljesítésében részt vevő, M/2 alkalmassági követelmény szerinti személyi állomány M/2 alkalmassági feltételeken felüli szakmai többlettapasztalata (min. 0 hónap – max. 48 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 15
Ár ✅
Ár (súlyozás): 60
30
10
5
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
1. Az ajánlati ár (valamennyi ajánlati ár elemnél) esetében Ajánlatkérő a fordított arányosítás módszerét alkalmazza. A legkedvezőbb ár, kapja a maximálisan adható 10 pontot, a többi ajánlat pontszáma a legkedvezőbb ajánlathoz képest arányosítva kerül megállapításra. Az így kapott pontszámok az ajánlati ár súlyszámával felszorzásra kerülnek. Amennyiben a részpontszámok értékelésekor törtszám keletkezik, úgy 2 tizedes jegyig történik a kerekítés. Az árakat/óradíjakat nullától eltérő, pozitív EGÉSZ számban (Forintban) szükséges meghatározni.
2. Ajánlattevő köteles az M/2 alkalmassági követelmény szerinti szakember alkalmassági követelményben előírt szakmai gyakorlat feletti többlettapasztalatára (hónap) vállalást tenni.
Az M/2 alkalmassági követelmény szerinti szakember alkalmassági követelményben előírt szakmai gyakorlat feletti, vasúti járműkarbantartási vagy javítási tevékenységre vonatkozó szakmai többlettapasztalat (hónap) ajánlati elem minimum értéke: 0 hónap, ajánlati elem legkedvezőbb szintje: 48 hónap. A megajánlást pozitív egész számként, hónap mértékegységben szükséges Ajánlattevőnek megadnia. A felolvasólapon feltüntetendő szakmai többlettapasztalat megajánlás: a többlettapasztalatra vonatkozó hónapok számának összege. Amennyiben megajánlott szakember M/2. alkalmassági feltétel szerinti (36 hónap) gyakorlaton felüli (azon túli/további) többlettapasztalattal nem rendelkezik, úgy a felolvasólapon feltüntetendő érték: 0 (nulla). Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 71.§ (9) bek. a) pontjára.
Minőségi szempont esetében a módszer ismertetése, amellyel Ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: a Miniszterelnökség „Útmutató a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározásához” elnevezésű útmutatójában található, a két szélső érték közti megajánlásra javasolt képlet alkalmazásával történik. Ajánlatkérő a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb. A fenti módszer szerinti kapott pontszámot Ajánlatkérő megszorozza a megadott többletgyakorlatra meghatározott súlyszámmal.
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel

Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
2️⃣
Belső azonosító: EKR002362412023/2
Cím: Nemzetközi forgalmú járműsorozat I.
A beszerzés leírása:
Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I.
16 féle sorozatjelű, összesen 102 db nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsit érint.
Fővizsgák darabszáma személykocsinként:1 db
Alapmunka: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és/vagy hozzáférhetővé tett műszaki, technológiai előírások, utasítások [elsősorban a GKT-300-AA-1022-b. Fővizsga utasítás, a továbbiakban együtt: Műszaki leírás(ok)] szerinti munkák elvégzése az adott járműsorozatba tartozó járművön. Az Alapmunkák ellenértéke az Alapár.
Többletmunka: az Alapmunkán felüli, a kiadott árazatlan ártáblázat „H-T árak” lapfülén található munkanemek elvégzése, melyek gyakoriságát Ajánlatkérő ugyanezen excel-tábla „H-T gyakoriság” lapfülön megadta.
Hiányzó alkatrészek pótlása: a kiadott árazatlan ártáblázat „H-T árak” lapfülén található alkatrészek pótlása, melyek gyakoriságát Ajánlatkérő ugyanezen excel-tábla „H-T gyakoriság” lapfülön megadta. Az alkatrészek egységárait gazdasági szereplőnek úgy kell megadnia, hogy azok beszerelési/pótlási költségét beépíti ajánlati árába.
Korszerűsítési munkák: az Alapmunkán felüli, a kiadott árazatlan ártáblázat „Korszerűsítési árak” lapfülén található munkanemek elvégzése, melyek tájékoztató mennyiségét Ajánlatkérő ugyanezen lapfülön megadta.
Tervezési szolgáltatás: a korszerűsítési munka során felmerülő, ahhoz kapcsolódó tervező mérnöki munkák.
Futójavítás: olyan javítási munka, amely nem tartozik az Alap-, Többlet munkák, a Hiányzó alkatrészek pótlása és a Korszerűsítési munkák terjedelemébe.
Balesetes javítás: az adott Jármű balesetéből eredő, azzal összefüggésben elvégzendő javítási munka.
A javítási tevékenységek részletes ismertetését a műszaki leírás tartalmazza. A nem tervezett, szükségessé váló javítások (futó- és balesetes javítások) a jövőbeni igények szerinti, tételenként megrendelésre kerülő pontos és szükséges mennyiségeit Ajánlatkérő nem tudja előre meghatározni azok jellegüknél fogva.
Állópróba: Az állópróbára vonatkozó részletes szabályokat a Szerződéstervezet melléklete tartalmazza.
Futópróba: A futópróbára vonatkozó részletes szabályokat a Szerződéstervezet melléklete tartalmazza.
Keretmegállapodás időbeli hatálya: a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül a Keretszerződés megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetőség.
Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 14.139.855.938 HUF keretösszegre köt Keretmegállapodást.
Ajánlatkérő – a Keretmegállapodás időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követően megkötött Keretszerződések útján a Szolgáltatások elvégzését a Keretmegállapodás keretösszege erejéig azzal, hogy a Keretmegállapodás keretösszegének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.
A megkötésre kerülő Keretszerződések keretösszegét, a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszegrészt és a Keretszerződés időbeli hatályát Ajánlatkérő jogosult egyoldalúan meghatározni az írásbeli konzultációra szóló felhívásban azzal, hogy:
- a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább az adott Keretszerződés keretösszegének 77%-a (azaz hetvenhét százaléka);
- A Keretszerződések időbeli hatálya legalább 1 (egy) és legfeljebb 2 (kettő) év.
Ajánlatkérő Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.
A Keretmegállapodás előirányzott teljes mennyiséget nem tartalmaz (a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegű, tervezett mennyiségek; a Keretmegállapodás időbeli hatálya alatt felmerülő, nem tervezett, szükségessé váló javítások pontos darabszámai nem prognosztizálhatók), a Keretmegállapodás alapján a nyertes Ajánlattevő által elvégzendő munkák mennyisége a Keretszerződések keretösszegének függvénye.
A további részleteket, feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I.
16 féle sorozatjelű, összesen 102 db nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsit érint.
Fővizsgák darabszáma személykocsinként:1 db
Alapmunka: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és/vagy hozzáférhetővé tett műszaki, technológiai előírások, utasítások [elsősorban a GKT-300-AA-1022-b. Fővizsga utasítás, a továbbiakban együtt: Műszaki leírás(ok)] szerinti munkák elvégzése az adott járműsorozatba tartozó járművön. Az Alapmunkák ellenértéke az Alapár.
Többletmunka: az Alapmunkán felüli, a kiadott árazatlan ártáblázat „H-T árak” lapfülén található munkanemek elvégzése, melyek gyakoriságát Ajánlatkérő ugyanezen excel-tábla „H-T gyakoriság” lapfülön megadta.
Hiányzó alkatrészek pótlása: a kiadott árazatlan ártáblázat „H-T árak” lapfülén található alkatrészek pótlása, melyek gyakoriságát Ajánlatkérő ugyanezen excel-tábla „H-T gyakoriság” lapfülön megadta. Az alkatrészek egységárait gazdasági szereplőnek úgy kell megadnia, hogy azok beszerelési/pótlási költségét beépíti ajánlati árába.
Korszerűsítési munkák: az Alapmunkán felüli, a kiadott árazatlan ártáblázat „Korszerűsítési árak” lapfülén található munkanemek elvégzése, melyek tájékoztató mennyiségét Ajánlatkérő ugyanezen lapfülön megadta.
Tervezési szolgáltatás: a korszerűsítési munka során felmerülő, ahhoz kapcsolódó tervező mérnöki munkák.
Futójavítás: olyan javítási munka, amely nem tartozik az Alap-, Többlet munkák, a Hiányzó alkatrészek pótlása és a Korszerűsítési munkák terjedelemébe.
Balesetes javítás: az adott Jármű balesetéből eredő, azzal összefüggésben elvégzendő javítási munka.
A javítási tevékenységek részletes ismertetését a műszaki leírás tartalmazza. A nem tervezett, szükségessé váló javítások (futó- és balesetes javítások) a jövőbeni igények szerinti, tételenként megrendelésre kerülő pontos és szükséges mennyiségeit Ajánlatkérő nem tudja előre meghatározni azok jellegüknél fogva.
Állópróba: Az állópróbára vonatkozó részletes szabályokat a Szerződéstervezet melléklete tartalmazza.
Futópróba: A futópróbára vonatkozó részletes szabályokat a Szerződéstervezet melléklete tartalmazza.
Keretmegállapodás időbeli hatálya: a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül a Keretszerződés megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetőség.
Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 14.139.855.938 HUF keretösszegre köt Keretmegállapodást.
Ajánlatkérő – a Keretmegállapodás időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követően megkötött Keretszerződések útján a Szolgáltatások elvégzését a Keretmegállapodás keretösszege erejéig azzal, hogy a Keretmegállapodás keretösszegének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.
A megkötésre kerülő Keretszerződések keretösszegét, a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszegrészt és a Keretszerződés időbeli hatályát Ajánlatkérő jogosult egyoldalúan meghatározni az írásbeli konzultációra szóló felhívásban azzal, hogy:
- a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább az adott Keretszerződés keretösszegének 77%-a (azaz hetvenhét százaléka);
- A Keretszerződések időbeli hatálya legalább 1 (egy) és legfeljebb 2 (kettő) év.
Ajánlatkérő Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.
A Keretmegállapodás előirányzott teljes mennyiséget nem tartalmaz (a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegű, tervezett mennyiségek; a Keretmegállapodás időbeli hatálya alatt felmerülő, nem tervezett, szükségessé váló javítások pontos darabszámai nem prognosztizálhatók), a Keretmegállapodás alapján a nyertes Ajánlattevő által elvégzendő munkák mennyisége a Keretszerződések keretösszegének függvénye.
A további részleteket, feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák.
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
Ajánlatkérő a BT-25 Mennyiség és a BT-625 Mértékegység részekben megadott adatokkal kapcsolatban jelzi, hogy egyetlen számmal, és a választható mértékegységek egyikével sem lehet kifejezni Ajánlatkérő beszerzésének mennyiségét.
A BT-25 és BT-625 részben feltüntetett adatok a hirdetmény TED-en való közzétételének érdekében kerültek megadásra. Ajánlatkérő a beszerzése mennyiségét és mértékegységét a BT-24 részben tünteti fel.
Ajánlatkérő kiegészítésül közli a BT-727 részhez: A munkavégzés helye a nyertes Ajánlattevő telephelye.
A Járművek nyertes Ajánlattevő telephelyére történő beszállítása Ajánlatkérő feladata és költsége, amennyiben a nyertes Ajánlattevő telephelye MÁV hálózathoz közvetlenül csatlakozik. Amennyiben nincs közvetlen csatlakozás, abban az esetben Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevő telephelyéhez legközelebb eső MÁV állomásig biztosítja a Járművek leszállítását, ahonnan a nyertes Ajánlattevő telephelyére történő továbbítás a nyertes Ajánlattevő feladata és költsége, tekintettel arra, hogy a Járművek hatósági engedélyük alapján önerőből csak a MÁV vonalhálózatán közlekedhetnek.
Amennyiben a teljesítés helye nem Magyarország területén található, úgy az Állópróba vonatkozásában az Ajánlatkérőnél felmerült valamennyi – közvetlen és közvetett – költséget a nyertes Ajánlattevő köteles viselni.
A teljesítési helyszínre vonatkozó részletes előírásokat a Keretmegállapodás tartalmazza

Tétel azonosító száma: LOT-0002
3️⃣
Belső azonosító: EKR002362412023/3
Cím: Belföldi forgalmú járműsorozat II.
A beszerzés leírása:
Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése II.:
33 féle sorozatjelű, összesen 844 db belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsit érint.
Fővizsgák darabszáma személykocsinként: 1 db.
Alapmunka: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és/vagy hozzáférhetővé tett műszaki, technológiai előírások, utasítások [elsősorban a GKT-300-AA-1022-b. Fővizsga utasítás, a továbbiakban együtt: Műszaki leírás(ok)] szerinti munkák elvégzése az adott járműsorozatba tartozó járművön. Az Alapmunkák ellenértéke az Alapár.
Többletmunka: az Alapmunkán felüli, a kiadott árazatlan ártáblázat „H-T árak” lapfülén található munkanemek elvégzése, melyek gyakoriságát Ajánlatkérő ugyanezen excel-tábla „H-T gyakoriság” lapfülön megadta.
Hiányzó alkatrészek pótlása: a kiadott árazatlan ártáblázat „H-T árak” lapfülén található alkatrészek pótlása, melyek gyakoriságát Ajánlatkérő ugyanezen excel-tábla „H-T gyakoriság” lapfülön megadta. Az alkatrészek egységárait gazdasági szereplőnek úgy kell megadnia, hogy azok beszerelési/pótlási költségét beépíti ajánlati árába.
Korszerűsítési munkák: az Alapmunkán felüli, a kiadott árazatlan ártáblázat „Korszerűsítési árak” lapfülén található munkanemek elvégzése, melyek tájékoztató mennyiségét Ajánlatkérő ugyanezen lapfülön megadta.
Tervezési szolgáltatás: a korszerűsítési munka során felmerülő, ahhoz kapcsolódó tervező mérnöki munkák.
Futójavítás: olyan javítási munka, amely nem tartozik az Alap-, Többlet munkák, a Hiányzó alkatrészek pótlása és a Korszerűsítési munkák terjedelemébe.
Balesetes javítás: az adott Jármű balesetéből eredő, azzal összefüggésben elvégzendő javítási munka.
A javítási tevékenységek részletes ismertetését a műszaki leírás tartalmazza. A nem tervezett, szükségessé váló javítások (futó- és balesetes javítások) a jövőbeni igények szerinti, tételenként megrendelésre kerülő pontos és szükséges mennyiségeit Ajánlatkérő nem tudja előre meghatározni azok jellegüknél fogva.
Állópróba: Az állópróbára vonatkozó részletes szabályokat a Szerződéstervezet melléklete tartalmazza.
Futópróba: A futópróbára vonatkozó részletes szabályokat a Szerződéstervezet melléklete tartalmazza.
Keretmegállapodás időbeli hatálya: a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül a Keretszerződés megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetőség.
Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 79.599.946.392 HUF keretösszegre köt Keretmegállapodást.
Ajánlatkérő – a Keretmegállapodás időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követően megkötött Keretszerződések útján a Szolgáltatások elvégzését a Keretmegállapodás keretösszege erejéig azzal, hogy a Keretmegállapodás keretösszegének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.
A megkötésre kerülő Keretszerződések keretösszegét, a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszegrészt és a Keretszerződés időbeli hatályát Ajánlatkérő jogosult egyoldalúan meghatározni az írásbeli konzultációra szóló felhívásban azzal, hogy:
- a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább az adott Keretszerződés keretösszegének 77%-a (azaz hetvenhét százaléka);
- A Keretszerződések időbeli hatálya legalább 1 (egy) és legfeljebb 2 (kettő) év.
Ajánlatkérő Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.
A Keretmegállapodás előirányzott teljes mennyiséget nem tartalmaz (a fentiekben megadott mennyiségek tájékoztató jellegű, tervezett mennyiségek; a Keretmegállapodás időbeli hatálya alatt felmerülő, nem tervezett, szükségessé váló javítások pontos darabszámai nem prognosztizálhatók), a Keretmegállapodás alapján a nyertes Ajánlattevő által elvégzendő munkák mennyisége a Keretszerződések keretösszegének függvénye.
A további részleteket, feltételeket a közbeszerzési dokumentumok tartalmazzák

Tétel azonosító száma: LOT-0003
4️⃣
Belső azonosító: EKR002362412023/4
Cím: Nemzetközi forgalmú járműsorozat II.
A beszerzés leírása:
Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése II.:
14 féle sorozatjelű, összesen 108 db nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsit érint. Fővizsgák darabszáma személykocsinként: 1 db Alapmunka: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott és/vagy hozzáférhetővé tett műszaki, technológiai előírások, utasítások [elsősorban a GKT-300-AA-1022-b. Fővizsga utasítás, a továbbiakban együtt: Műszaki leírás(ok)] szerinti munkák elvégzése az adott járműsorozatba tartozó járművön. Az Alapmunkák ellenértéke az Alapár.

Ajánlatkérő eredményes eljárás esetén nettó 8.842.947.187 HUF keretösszegre köt Keretmegállapodást.

Tétel azonosító száma: LOT-0004
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/25/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Ajánlatkérő az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban, Műszaki specifikációkban és
Szerződéstervezetekben adja meg.
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-06 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-06 13:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): https://ekr.gov.hu/
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 1 hónap Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk
Keretmegállapodás több üzemeltetővel ✅ A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Meg kell adni a szerződés teljesítésére kinevezett személyzet tagjainak nevét és szakmai képesítését
Megnyitás dátuma: 2024-02-06 13:00:00 📅
Hely: https://ekr.gov.hu/
További információk:
Az elektronikus bontás szabályait az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet 15. §-a tartalmazza, továbbá a Kbt. 68. §-ban foglaltak értelemszerűen irányadók.
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
Gazdasági és pénzügyi alkalmasság P/1.: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az ajánlatkérő által meghatározott alkalmassági követelményeknek.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az Ajánlattevők egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát Ajánlattevőnek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.
A gazdasági szereplő az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az ajánlatkérő 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján.
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az Ajánlatkérő köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőt –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. Az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb ajánlattevőt is felhívja az igazolások benyújtására.
Ajánlatkérő 69. § szerinti külön felhívására az alábbiak benyújtása szükséges:
Ajánlattevőnek csatolnia kell a cégszerűen aláírt nyilatkozatát a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján, az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év vonatkozásában a teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevételéről, attól függően, hogy mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét.
Ajánlattevőnek az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti év közül elegendő azon üzleti év/évek árbevételéről nyilatkoznia amellyel/amelyekkel a minimumkövetelménynek való megfelelést igazolni tudja.
Ha ajánlattevő a fenti adattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat megtétele nem lehetséges, az előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(8) valamint (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot kell benyújtania.
Ajánlatkérő az alkalmassági követelmény előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére. A gazdasági szereplő által ajánlatában az ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevő(k) tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevő(ke)t ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
P/1.
I. rész: Ajánlattevő alkalmas, amennyiben teljes – általános forgalmi adó nélkül számított – árbevétele az előző három, mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen eléri a 4.504.000.000,- Ft-ot, azaz Négymilliárd- ötszáznégymillió forintot.
Ajánlatkérő az egyértelműség kedvéért rögzíteni kívánja, hogy amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy ahhoz, hogy valamennyi megpályázott részre alkalmasnak minősüljön, a megpályázott részekre irányadó minimumkövetelmények közül a legmagasabbat kell minimumkövetelményként teljesíteni.
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása

Műszaki és szakmai képességek
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M/1.: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek (továbbiakban AT) az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, elektronikus formában rendelkezésre bocsátja.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján AK felhívja az AT figyelmét, hogy az EEKD formanyomtatványának IV. részét az alábbiak figyelembe vételével köteles kitölteni: AK a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet II. fejezet 2. § (5) bekezdése értelmében elfogadja az AT egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt egyszerű nyilatkozatát (EEKD IV. rész α „alfa” szakasz) az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében. Tehát AT-nek csak arról kell nyilatkoznia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek, azaz az egységes európai közbeszerzési dokumentum IV. Részének α pontját kell kitöltenie, AK nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását.
AT az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozó részletes adatokat tartalmazó igazolásokat (az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások) az AK 69. § szerinti, külön felhívására köteles benyújtani - Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján.
AK felhívja AT figyelmet a Kbt. 69. § (4) bekezdésére, amely szerint az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően az AK köteles az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető AT-t –megfelelő határidő kitűzésével- felhívni a kizáró okok, az alkalmassági követelmények szerinti objektív kritériumok tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtására. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek csak az alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani. AK az eljárást lezáró döntés meghozatalát megelőzően dönthet úgy, hogy a (4) bekezdésben foglaltak szerint nemcsak a legkedvezőbb, hanem az értékelési sorrendben azt követő meghatározott számú következő legkedvezőbb AT-t is felhívja az igazolások benyújtására.
M/1.
AK 69. § szerinti külön felhívására benyújtani szükséges:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) teljesített, vasúti vontatott személyszállító járművek fővizsgájára vonatkozó szolgáltatásainak ismertetését a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (1)-(2) bekezdése szerinti formában igazolva, minimálisan az alábbi tartalommal:
- a szerződést kötő másik fél megnevezése;
- kapcsolattartó személy neve és elérhetősége (telefonszám és/vagy e-mail és/vagy fax);
- a szolgáltatás tárgyának ismertetése (olyan részletezettséggel, hogy abból az előírt alkalmassági feltételnek történő megfelelés egyértelműen megállapítható legyen);
- a referencia teljesítésének kezdő valamint befejező időpontja (év, hónap, nap pontossággal);
- a teljesített, vasúti vontatott személyszállító járművek fővizsgájára vonatkozó szolgáltatás szerződésszerűen teljesített munka mennyiségi adatai (saját teljesítés mértéke a vizsgált időszak vonatkozásában).
- nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt.
A bemutatott referenciákkal szemben követelmény, hogy szerződésszerűen teljesített szolgáltatásra vonatkozzanak. AK az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során kizárólag a vizsgált időszak (az eljárást megindító felhívás feladását megelőző három év) alatt teljesített (befejezett), de legfeljebb az eljárást megindító felhívás feladását megelőző hat éven belül megkezdett szolgáltatásokat veszi figyelembe. Az alkalmassági követelménynek való megfelelés igazolása során nem vehető figyelembe olyan szolgáltatás, amelynek teljesítése a vizsgált időszaknál korábbi időpontban fejeződött be. Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7), (9) és (11) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók. Közös ajánlattevők esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentumot kell benyújtania.
AK felhívja AT figyelmét, hogy a referencia/referenciák az előírt M/1 alkalmassági minimumkövetelményeknek akkor felel meg/felelnek meg, amennyiben a szolgáltatási feladathoz rendelt mennyiségeket együttesen is lefedi/lefedik.
Ajánlattevő alkalmas, amennyiben rendelkezik legalább az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított három évben (36 hónapban) szerződésszerűen teljesített vasúti vontatott személyszállító járművek fővizsgája szolgáltatás referenciájával az alábbi mennyiségi elvárásokkal:
I. rész vonatkozásában összesen legalább 40 db vasúti vontatott személyszállító járművek fővizsgájára vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciával/referenciákkal.
Ajánlatkérő vasúti jármű alatt a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény 2.§ 1.10. pontja szerinti vasúti járművet érti.
Az adott részre meghatározott alkalmassági minimumkövetelménynek való megfelelés több referenciával is igazolható. Továbbá Ajánlatkérő az egyértelműség kedvéért rögzíteni kívánja, hogy amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy ahhoz, hogy valamennyi megpályázott részre alkalmasnak minősüljön, a megpályázott részekre irányadó minimumkövetelmények közül a mennyiségileg legmagasabbat kell minimumkövetelményként teljesíteni.
További kiegészítés a III.4.4) Ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettség pontban.

Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M/2.: Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésében foglaltak értelemszerűen irányadók. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek (továbbiakban AT) az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65.§-a alapján az Ajánlatkérő (továbbiakban: AK) által meghatározott alkalmassági követelményeknek. AK az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, elektronikus formában rendelkezésre bocsátja.

M/2.

AT-nek csatolnia kell a Kbt. 65. § (1) bek. b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (3) bek. b) pontja alapján azoknak a szakembernek (szervezetnek) a megnevezését, végzettsége illetve képzettsége, szakmai tapasztalat ismertetését, akit be kíván vonni a teljesítésbe.
A szakember megnevezése: bemutatott szakemberekről szóló nyilatkozatnak (EKR-űrlap), a rendelkezésre állási nyilatkozatnak, a végzettség, az alkalmasság szerinti szakmai gyakorlat igazolása valamint a többlettapasztalat alátámasztása körében benyújtott dokumentumoknak egyértelműen, és összhangban egymással tartalmazniuk kell a szakember megnevezését.
A végzettség igazolása: a diploma/oklevél egyszerű másolatának benyújtásával.
A szakmai gyakorlat, azaz az alkalmassági követelményként előírt, 36 hónap vasúti járműkarbantartásában vagy javításában szerzett gyakorlat igazolása: a szakember által saját kezűleg aláírt önéletrajz benyújtásával. A szakmai gyakorlatot hónap dimenzióban kell megadni. A becsatolt szakmai önéletrajzból az előírt alkalmassági minimumkövetelményként előírt szakirányú gyakorlatnak egyértelműen ki kell derülnie. AK 1 hónap alatt 30 napot ért.
A szakember bevonásának igazolása: a szakember által saját kezűleg aláírt rendelkezésre állási nyilatkozat benyújtásával igazolandó. A nyilatkozat tartalmazzon minden olyan, a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (3) bekezdésének b) pontja szerinti információt, amely kitér arra, hogy a szakembert az ajánlati felhívás melyik pontja szerinti alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében kívánja ajánlattevő a szerződés teljesítésébe bevonni, a szakemberrel jogviszonyban álló szervezet megnevezését, valamint azt, hogy a teljesítésbe bevonni kívánt szakember milyen jogviszonyban kerül foglalkoztatásra a szerződés teljesítése során.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a Kbt. 65. § (9) bekezdésére.
Ajánlatkérő az alkalmassági követelmény előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére.
Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a teljesítésbe bevonni kívánt legalább egy fő, legalább felsőfokú műszaki végzettséggel és legalább 36 hónap vasúti járműkarbantartásban vagy javításban szerzett gyakorlattal rendelkező szakemberrel.

Ajánlatkérő felsőfokú műszaki végzettség alatt az alábbiakat érti: legalább főiskolai gépészmérnök, vagy főiskolai közlekedésmérnök, vagy főiskolai járműmérnök, vagy főiskolai villamosmérnök vagy ezekkel egyenértékű végzettség.
Ajánlatkérő elfogadja felsőfokú műszaki végzettségként továbbá: BSc gépészmérnök, vagy egyetemi szintű okleveles vagy MSc gépészmérnök, vagy BSc közlekedésmérnök, vagy egyetemi szintű okleveles vagy MSc közlekedésmérnök, vagy BSc járműmérnök, vagy egyetemi szintű okleveles vagy MSc járműmérnök, vagy BSc villamosmérnök, vagy egyetemi szintű okleveles vagy MSc villamosmérnök.
Ajánlatkérő az egyértelműség kedvéért rögzíteni kívánja, hogy amennyiben valamely ajánlattevő több részre kíván ajánlatot benyújtani, úgy a részek között megengedett az átfedés M/2. szakemberre vonatkozóan. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy M/2. szakemberre vonatkozó átfedés esetén is vonatkozó dokumentumokat részeként szükséges benyújtani.

Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
Az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)től nem követeli meg, és nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) alapítását.
Ajánlatkérő a BT-77 III.4.5) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre ponthoz kiegészítésül közli:
Az Előleg összegét, mely a nyertes Ajánlattevő által igényelt összeg, de legfeljebb az adott Egyedi Vállalkozási Szerződés szerinti Vállalkozói díj 30%-a (harminc százaléka) + ÁFA, az Ajánlatkérő a tartalmilag megfelelő előlegbekérő okirat kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) naptári napon belül banki átutalással fizeti meg a nyertes Ajánlattevő előlegbekérőben megjelölt bankszámlájára. Az Előleg megfizetésére és az Előleg-visszafizetési Biztosítékra a Kbt. 134. § (6) bekezdésének a) pontjában és a vonatkozó jogszabályokban foglaltak is értelemszerűen irányadók.
A finanszírozási és fizetési feltételek részletes szabályait a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező Szerződéstervezet tartalmazza.
A Kbt. 131. § (4) bek. szerinti szervezet a Kbt. 135. § (1) alapján a szerződésben leírtak szerint, valamint (6) bek. foglaltaknak megfelelően az igazolt teljesítések után jogosult számlázásra. Az ellenérték kifizetésének teljesítése – a szerződésszerű teljesítés igazolását követően – a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bek. szerinti szabályoknak megfelelően történik.
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni

Kauciók és garanciák:
Ajánlatkérő nem határoz meg ajánlati biztosíték nyújtási kötelezettséget.
Kiegészítés az M/1. alkalmassági követelményhez
Amennyiben az alkalmassági követelménynek való megfelelés a 321/2015.(X.30.) Korm.rendelet 22. § (1) bek. a) pontja alapján a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c), valamint e) és f) pontja szerinti szervezet (illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül) javára történő teljesítéssel igazolható, az alkalmasság igazolása a szervezet által kiállított, vagy aláírt referenciaigazolás benyújtásával szükséges
Kiegészítés az M/2. alkalmassági követelményhez:
Az 321/2015. (X.30.) Korm. rendeletben foglaltak szerint előírt, szakemberek - azok végzettségére illetve képzettségére - rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására a gazdasági szereplő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely - az ajánlattevő saját kapacitásával együtt - biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben.
Kiegészítés az M/1. és M/2. alkalmassági előírásokhoz:
Ajánlatkérő az alkalmassági követelmény előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot és az előírt űrlapokat veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére. A gazdasági szereplő által ajánlatában az Ajánlatkérő Kbt. 69. § (4)-(6) szerinti felhívása nélkül benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő figyelmen kívül hagyja, és azokat csak az eljárást lezáró döntést megelőzően, kizárólag azon ajánlattevő(k) tekintetében vonja be a bírálatba, amely ajánlattevő(ke)t Ajánlatkérő az igazolások benyújtására kívánt felhívni. Amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat korábban benyújtotta, az Ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismételt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az Ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be – és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér.

A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően történik. Ajánlatkérő kötbért nem fizet, és semmiféle biztosítékot nem nyújt nyertes Ajánlattevő részére. A kifizetés forintban történik. Ajánlatkérő késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155 §-a irányadó.
Az adott Egyedi Vállalkozási Szerződés hatálybalépését követően a nyertes Ajánlattevő előleg kifizetését igényelheti a nyertes Ajánlattevő által kiállított előlegbekérő okirat és a nyertes Ajánlattevő által átadott előleg-visszafizetési biztosíték benyújtása ellenében. Karakterkorlát okán folytatás a BT-761 BT-76 III.4.6) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy pontban.
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ellenérték kifizetésének teljesítése a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglalt szabályoknak megfelelően történik. Ajánlatkérő kötbért nem fizet, és semmiféle biztosítékot nem nyújt nyertes Ajánlattevő részére. A kifizetés forintban történik. Ajánlatkérő késedelmes fizetése esetén a késedelmi kamatra vonatkozóan a Ptk. 6:155 §-a irányadó.
Az adott Egyedi Vállalkozási Szerződés hatálybalépését követően a nyertes Ajánlattevő előleg kifizetését igényelheti a nyertes Ajánlattevő által kiállított előlegbekérő okirat és a nyertes Ajánlattevő által átadott előleg-visszafizetési biztosíték benyújtása ellenében. Karakterkorlát okán folytatás a BT-761 BT-76 III.4.6) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy pontban.
A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
Karakterkorlát okán Ajánlatkérő a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek a felhívás "II.2.14) További információk:
BT-300 További információ" pontjában adta meg.
Eljárás
A határokon átnyúlóan alkalmazandó jog: nem
Részvételi feltételek
Kizárási ok:
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
+ még 16
Adó- és vámfizetési kötelezettség
Bűnszervezetben való részvétel
Csalás
Csőd
Csődegyezség hitelezőkkel
Felszámoló által kezelt vagyon
Fizetésképtelenség
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Korrupció
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista tevékenységekkel összefüggő bűncselekmény
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a…
… közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
Kbt. 62. § (1) bek. aa) pontja szerint a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is;
Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés aa) pontjára vonatkozó része.
Az igazolás módja:
Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók.
AT vonatkozásában:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.]
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
• a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
• a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik.
Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek.
AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat.
AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
… Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
Kbt. 62. § (1) bek. ab) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés;
Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ab) pontra vonatkozó része.
Az igazolás módja:
Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók.
AT vonatkozásában:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.]
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
• a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
• a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik.
Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek.
AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat.
AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
… Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
Kbt. 62. § (1) bek. ac) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás;
Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ac) pontra vonatkozó része.

Kbt. 62. § (1) bek. ad) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet;
Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ad) pontra vonatkozó része.

… Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
Kbt. 62. § (1) bek. ae) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása;
Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés ae) pontra vonatkozó része.

Kbt. 62. § (1) bek. af) pontja szerint a az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem és kényszermunka, valamint az emberkereskedelem áldozatainak kizsákmányolása elleni fellépés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2020. évi V. törvény hatálybalépéséig hatályban volt Btk. szerinti kényszermunka;
Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
Kbt. 62. § (2) bekezdésnek a Kbt. 62. § (1) bekezdés af) pontra vonatkozó része.
Az igazolás módja:
Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók.
AT vonatkozásában:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.]
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
• a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
• a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik.
Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek.
AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat.
AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
… Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
Kbt. 62. § (1) bek. ag) pontja szerint az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban;
Kbt. 62. § (1) bek. ah) pontja szerint a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
Kbt. 62. § (1) bek. n) a Tpvt. 11. §-a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti - három évnél nem régebben meghozott - véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság véglegessé vált és végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen - három évnél nem régebben - megállapította és egyúttal bírságot szabott ki;
Kbt. 62. § (1) bek. o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban a gazdasági szereplő más gazdasági szereplővel a verseny torzítására irányuló megállapodást kötött.
Az igazolás módja:
Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók.
AT vonatkozásában:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.]
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
• a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
• a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik.
Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek.
AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat.
AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
… Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
Kbt. 62. § (1) bek. b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott.

Kbt. 62. § (1) bek. c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van.

… Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan
gazdasági szereplő, aki

Kbt. 62. § (1) bek. d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették.

Kbt. 62. § (1) bek. m) esetében a 25. § szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni.

Kbt. 62. § (1) bek. i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. § (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben
ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és
ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg.
Az igazolás módja:
Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók.
AT vonatkozásában:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.]
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
• a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
• a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik.
Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek.
AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat.
AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
… Kbt. 62. § (1) – (2) bekezdésében foglalt kizáró okok valamelyikének hatálya alatt áll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült:
Kbt. 62. § (1) bek. ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban;
Kbt. 62. § (1) bek. ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, a Kbt. 62. § (1) bek. a)-g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény;
és Kbt. 62. § (2) bek. az (1) bekezdés ag) és ah) pontjai kapcsán.
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki
Kbt. 62. § (1) bek. e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert;
Kbt. 62. § (1) bek. f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta;
Kbt. 62. § (1) bek. k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul:
ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén,
kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy
kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll;
Kbt. 62. § (1) bek. l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság által a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről szóló törvény alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási - vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági - határozatban megállapított és a munkaügyi bírsággal vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el.
Az igazolás módja:
Az igazolási módokra a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1-16. §-okban foglaltak irányadók.
AT vonatkozásában:
AT-nek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetének megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (a továbbiakban: EEKD) EKR-ben történő kitöltésével és benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésének hatálya alá. Ajánlatkérő (a továbbiakban: AK) az EEKD-t a Közbeszerzési Dokumentumok részeként, az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre bocsátja.
AK az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok előzetes igazolására vonatkozóan, az eljárás ajánlattétel szakaszában kizárólag az EEKD-ban foglalt nyilatkozatot veszi figyelembe az előzetes igazolási kötelezettség teljesítésére, e tekintetben AK nem veszi figyelembe és nem bírálja az ajánlatban becsatolásra kerülő bármilyen más, az előírt kizáró okokhoz kapcsolódó igazolást, egyéb – nem a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdésének megfelelő – nyilatkozatot, dokumentumot.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását.
Az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozóra és más szervezetre vonatkozóan benyújtandó EEKD-t az EKR-ben az adott szervezet nevében AT tölti ki. [321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 3. § (3) bekezdés.]
Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 15. § (2) bekezdése szerint kell igazolni a kizáró okok fenn nem állását, vagyis az ajánlat részeként a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani, miszerint AT-nek nyilatkoznia kell, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
A Kbt. 62. § (1) bekezdés a), b), e), h), j), l) és n) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 13834492244
Postacím: Könyves Kálmán Körút 54-60
Postai irányítószám: 1087
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
Kapcsolattartó pont: Bellus Ibolya
E-mail: bellus.ibolya@mav-szk.hu📧
Telefon: +36 306912140📞
URL: https://www.mavcsoport.hu🌏
Csoportvezető ✅ Fő tevékenység
Általános közszolgáltatások
Vasúti szolgáltatások
Kommunikáció
Részvétel URL: https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/eljarasok/EKR002362412023/reszletek🌏
Az egyes közbeszerzési dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozásának indoklása: Szellemitulajdon-jogra vonatkozó kérdések
A közbeszerzési dokumentumokhoz való hozzáférés korlátozott
Beszerzési dokumentum nyelve: magyar 🗣️
Elektronikus benyújtás: Kötelező
Kiegészítő információk További információk
III.3) Kizáró okok BT-67(a) Kizáró ok típusa: Tisztán nemzeti kizárási okok BT-67(b) Kizáró ok rövid ismertetés ponthoz Ajánlatkérő a karakterkorlát miatt itt közli kiegészítésként: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
• a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
• a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
-Ajánlatkérő a kizáró okokkal (BT-67) kapcsolatban hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésére, valamint (8) bekezdésére. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Részekre történő ajánlattétel esetén Ajánlatkérő nem kéri a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtását, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
-Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására AK az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg.
-Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra,- így a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) rendelkezései alkalmazandók.
-Az EKR használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges, ami a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap webhelyen tehető meg. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (https://ujvilag.gov.hu/). A jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődést - az EKR-ben való előzetes regisztrációt követően – kizárólag az EKR-en keresztül jelezhető.
-Az eljárásban a Kbt. 57. § (2) bek. nem alkalmazható.
-A Kbt. 41/A. § (3) bek. valamint az 57. § (1) bek. b) pontja alapján, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
-Az eljárásban benyújtandó űrlapok:
Felolvasólap;
Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése tekintetében
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében
Nyilatkozat Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján;
Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról;
Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés vonatkozásában;
Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdés vonatkozásában (amennyiben a Kbt. 65. § (7) bekezdési szervezet kerül bevonásra);
Nyilatkozat üzleti titokról;
Nyilatkozat bemutatott szakemberekről
Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum.
-A felolvasólapon feltüntetett többlettapasztalat alátámasztására vonatkozóan a szakember által saját kezűleg aláírt, a szakember megnevezését tartalmazó, valamint szakmai többlettapasztalatot részletesen bemutató nyilatkozatot szükséges benyújtani (KD 8. sz. mellék.). A többlettapasztalatot év és hónap dimenzióban kell megadni – azaz adott évet hónapokra bontottan kell bemutatni a szakmai tapasztalatra vonatkozóan. AK 1 hónap alatt 30 napot ért.
-Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bek. irányadók.
-A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 13. §-ra tekintettel az AT ajánlatában (űrlapon) nyilatkozni köteles arról, hogy vele szemben van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás.
-AK az alkalmassági feltételeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági feltétel vonatkozásában – az eljárás összes része tekintetében – szigorúbban határozza meg.
-AK a Kbt. 75. § (2) bek. e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
-AK az eljárás megindításának dátumaként a 44/2015. (IX. 2.) MvM rendelet 1. § (1) és (4) bek. alapján a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetmény VI.5) „E hirdetmény feladásának dátuma” pontjában szereplő dátumot tekinti.
-AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek. 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősül. Amennyiben AT nem minősül átlátható szervezetnek, úgy ajánlata a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja alapján érvénytelennek minősül.
-AK a Kbt. 131. § (4) bek. alapján az eljárás nyertesének visszalépése esetén –az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezésben megjelölte.
-AK felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció – a Kbt. 41/C. § (1) bek-ben meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag az EKR-en keresztül történik.
-Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Kbt. 41/A. § (1) bek.ben meghatározottak szerint.
-AT a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre szolgáló funkciót alkalmaz.
-Amennyiben valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan AK nem bocsátott rendelkezésre űrlapot, akkor az AT-nek a benyújtandó nyilatkozat papír alapú példányának egyszerű elektronikus másolatát kell jelentkezésükben benyújtaniuk. Az ily módon az ajánlatban benyújtott (feltöltött) minden – az AT vagy alvállalkozó, vagy Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezet által készített – dokumentumot a végén cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak.
-Az ajánlathoz csatolni kell az AT, alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) – ide nem értve az M/2 szerinti szakembert- aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát egyszerű elektronikus másolatban.
-A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.
-AT-nek nyilatkozatot kell benyújtania a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatosan.
-AK jelen eljárás előkészítése során előzetes piaci konzultációt folytatott le EKR001573532022 számon, elérhetősége:https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/meginditott-elozetes-piaci-konzultaciok/EKR001573532022/reszletek
-Mivel jelen közbeszerzési eljárás becsült értéke eléri a belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet 28. cikk (1) bekezdés a) pontjában foglalt értéket, Ajánlattevőnek az ajánlatukhoz a 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet 29. cikk (1) bekezdése szerinti bejelentési- vagy nyilatkozattételi kötelezettségnek eleget kell tenniük. Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumban a 15. számú nyilatkozatminta kitöltésével kéri a bejelentés/nyilatkozat megtételét.
-A felolvasólapon tett megajánlást alátámasztó és benyújtandó ajánlatnak kötelezően tartalmaznia kell az AT rendelkezésére bocsátott ártáblázat teljes körűen kitöltött formáját az adott rész vonatkozásában.
-Nyertes AT tudomásul veszi, hogy a KM teljesítése során személye csak a Kbt. 139. §-ában rögzítettek figyelembevételével változhat meg.
-BT-14 mezőre vonatkozóan Ajánlatkérő az "igen" választ jelölte meg.

Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni Mint: Felülvizsgálati testület Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről): Kbt. 148. § alapján.
Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 001-001888 (2023-12-29)
Ajánlati felhívás (2024-01-26) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-02-13 11:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-02-13 13:00:00 📅
A közbeszerzési eljárás feltételei
Megnyitás dátuma: 2024-02-13 13:00:00 📅
Kiegészítő információk További információk
III.3) Kizáró okok BT-67(a) Kizáró ok típusa: Tisztán nemzeti kizárási okok BT-67(b) Kizáró ok rövid ismertetés ponthoz Ajánlatkérő a karakterkorlát miatt itt közli kiegészítésként: A kizáró okokra vonatkozó további igazolásokat AT az AK felhívására köteles benyújtani, a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdésében foglaltak szerint:
• a Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 8. §-a, a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ib) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pont ic) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
• a nem Magyarországon letelepedett AT-nek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet III. Fejezet 10. §- a, a Kbt. 62.§ (1) bekezdés k) pont kb) pontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 10. § g) pont gc) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia.
A Kbt. 69. § (11a) bekezdése alapján AT-nek/Kapacitást nyújtó személyeknek/szervezeteknek az AK Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdés szerinti felhívására nyilatkozniuk kell, amennyiben az AK által korábban lefolytatott közbeszerzési eljárásban a kizáró okok fenn nem állására és/vagy az alkalmassági követelmények teljesítésére vonatkozóan benyújtott igazolás figyelembe vételét kérik. Amennyiben az AT valamely korábbi igazolás figyelembevételét kéri, úgy nyilatkozatának tartalmaznia kell az érintett közbeszerzési eljárás és a korábban benyújtott érintett igazolás(ok) egyértelmű megjelölését oly módon, hogy azok a megjelölés alapján egyértelműen beazonosíthatók legyenek. AK a Kbt. 69. § (4)-(6) bekezdései szerinti felhívásában nem kéri be ismételten az EEKD-ban megtett nyilatkozatokat. AK kizárja az eljárásból azon AT-t, alvállalkozót, alkalmasság igazolásában közreműködő gazdasági szereplőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
-Ajánlatkérő a kizáró okokkal (BT-67) kapcsolatban hivatkozik a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdésére, valamint (8) bekezdésére. A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós.Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Részekre történő ajánlattétel esetén Ajánlatkérő nem kéri a gazdasági szereplőtől olyan nyilatkozat vagy igazolás benyújtását, amelyet ugyanazon közbeszerzési eljárás valamely része tekintetében a gazdasági szereplő már benyújtott. Ebben az esetben a gazdasági szereplő nyilatkozik arról, hogy mely rész tekintetében benyújtott nyilatkozatot vagy igazolást kéri figyelembe venni a bírálat során.
-Tekintettel a TED szigorú karakterkorlátozására AK az egyéb információkat teljes körűen a Közbeszerzési Dokumentumokban adja meg.
-Jelen közbeszerzési eljárás az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren (EKR) keresztül lefolytatásra,- így a 424/2017. (XII.19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: EKR rendelet) rendelkezései alkalmazandók.
-Az EKR használatához az EKR rendelet 6. §-a szerint regisztráció szükséges, ami a https://ekr.gov.hu/portal/kezdolap webhelyen tehető meg. Az EKR üzemeltetését és fenntartását az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. végzi (https://ujvilag.gov.hu/). A jelen közbeszerzési eljárás iránti érdeklődést - az EKR-ben való előzetes regisztrációt követően – kizárólag az EKR-en keresztül jelezhető.
-Az eljárásban a Kbt. 57. § (2) bek. nem alkalmazható.
-A Kbt. 41/A. § (3) bek. valamint az 57. § (1) bek. b) pontja alapján, amennyiben valamely nyilatkozatminta az EKR-ben elektronikus űrlapként a nyilatkozat megtételének nyelvén rendelkezésre áll, a nyilatkozatot az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni.
-Az eljárásban benyújtandó űrlapok:
Felolvasólap;
Ajánlattevői nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése tekintetében
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében
Nyilatkozat a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében
Nyilatkozat Kbt. 67. § (4) bekezdés alapján;
Nyilatkozat folyamatban levő változásbejegyzési eljárásról;
Nyilatkozat a Kbt. 66. § (6) bekezdés vonatkozásában;
Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdés vonatkozásában (amennyiben a Kbt. 65. § (7) bekezdési szervezet kerül bevonásra);
Nyilatkozat üzleti titokról;
Nyilatkozat bemutatott szakemberekről
Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum.
-A felolvasólapon feltüntetett többlettapasztalat alátámasztására vonatkozóan a szakember által saját kezűleg aláírt, a szakember megnevezését tartalmazó, valamint szakmai többlettapasztalatot részletesen bemutató nyilatkozatot szükséges benyújtani (KD 8. sz. mellék.). A többlettapasztalatot év és hónap dimenzióban kell megadni – azaz adott évet hónapokra bontottan kell bemutatni a szakmai tapasztalatra vonatkozóan. AK 1 hónap alatt 30 napot ért.
-Közös ajánlattétel esetében a Kbt. 35. § (1)-(7) bek. irányadók.
-A 321/2015. (X.30.) Korm. rend. 13. §-ra tekintettel az AT ajánlatában (űrlapon) nyilatkozni köteles arról, hogy vele szemben van-e folyamatban változásbejegyzési eljárás.
-AK az alkalmassági feltételeket és azok igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest valamennyi alkalmassági feltétel vonatkozásában – az eljárás összes része tekintetében – szigorúbban határozza meg.
-AK a Kbt. 75. § (2) bek. e) pont szerinti eredménytelenségi esetkört nem alkalmazza.
-AK az eljárás megindításának dátumaként a 44/2015. (IX. 2.) MvM rendelet 1. § (1) és (4) bek. alapján a TED-en megjelent eljárást megindító hirdetmény VI.5) „E hirdetmény feladásának dátuma” pontjában szereplő dátumot tekinti.
-AT-nek az ajánlatában nyilatkoznia kell, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bek. 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősül. Amennyiben AT nem minősül átlátható szervezetnek, úgy ajánlata a Kbt. 73. § (1) bek. e) pontja alapján érvénytelennek minősül.
-AK a Kbt. 131. § (4) bek. alapján az eljárás nyertesének visszalépése esetén –az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel köti meg a szerződést, amennyiben őt az ajánlatok elbírálásáról szóló összegezésben megjelölte.
-AK felhívja a figyelmet, hogy az eljárás során a kommunikáció – a Kbt. 41/C. § (1) bek-ben meghatározott kivételektől eltekintve – kizárólag az EKR-en keresztül történik.
-Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha bármely okirat, igazolás, nyilatkozat nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a Közbeszerzési Dokumentumokban és a Kbt. 41/A. § (1) bek.ben meghatározottak szerint.
-AT a Kbt. 44. §-ának alkalmazása során az üzleti titkot tartalmazó dokumentum elkülönített elhelyezésére az EKR rendszerben erre szolgáló funkciót alkalmaz.
-Amennyiben valamely benyújtandó nyilatkozatra vonatkozóan AK nem bocsátott rendelkezésre űrlapot, akkor az AT-nek a benyújtandó nyilatkozat papír alapú példányának egyszerű elektronikus másolatát kell jelentkezésükben benyújtaniuk. Az ily módon az ajánlatban benyújtott (feltöltött) minden – az AT vagy alvállalkozó, vagy Kbt. 65. § (7) bekezdés szerinti szervezet által készített – dokumentumot a végén cégszerűen alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos meghatalmazást kaptak.
-Az ajánlathoz csatolni kell az AT, alvállalkozó vagy a kapacitást nyújtó szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) – ide nem értve az M/2 szerinti szakembert- aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát egyszerű elektronikus másolatban.
-A 321/2015. (X. 30.) Korm.rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a meghatározott gyártmányú vagy eredetű dologra, illetve konkrét eljárásra, amely egy adott gazdasági szereplő termékeit vagy az általa nyújtott szolgáltatásokat jellemzi, vagy védjegyre, szabadalomra, tevékenységre, személyre, típusra vagy adott származásra vagy gyártási folyamatra való hivatkozás esetén a hivatkozás mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést is érteni kell.
-AT-nek nyilatkozatot kell benyújtania a 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdése szerinti tilalommal kapcsolatosan.
-AK jelen eljárás előkészítése során előzetes piaci konzultációt folytatott le EKR001573532022 számon, elérhetősége:https://ekr.gov.hu/portal/kozbeszerzes/meginditott-elozetes-piaci-konzultaciok/EKR001573532022/reszletek
-Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát A belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló 2022/2560 Európai parlament és a tanács rendelete 28. cikk (1) bekezdés a)-b) pontja és 29. cikk (1) bekezdésben foglalt bejelentési/ nyilatkozattételi kötelezettségéről figyelemmel a Kbt. 80/B. § (2) bekezdésére.

Változások Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Szekciószám: PROCEDURE Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Feb 06 11:00:00 CET 2024
Helyesen: Tue Feb 13 11:00:00 CET 2024
Az eredeti közleményben javítandó szöveg
Tétel azonosító száma: LOT-0001 Új érték
Szöveg:
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt:
A következő helyett: Tue Feb 06 13:00:00 CET 2024
Helyesen: Tue Feb 13 13:00:00 CET 2024
A változás BT-300 mező változik. Ajánlatkérő EKR-karakterkorlát miatt nem tudja teljes terjedelmében idézni a felhívás BT-300 mezőjében foglaltakat, ezért kiemeli, hogy a BT-300 mező melyik mondatát helyesbíti:
Érintett mondat: "Mivel jelen közbeszerzési eljárás becsült értéke eléri a belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló, 2022. december 14-i (EU) 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet 28. cikk (1) bekezdés a) pontjában foglalt értéket, Ajánlattevőnek az ajánlatukhoz a 2022/2560 európai parlamenti és tanácsi rendelet 29. cikk (1) bekezdése szerinti bejelentési- vagy nyilatkozattételi kötelezettségnek eleget kell tenniük. Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumban a 15. számú nyilatkozatminta kitöltésével kéri a bejelentés/nyilatkozat megtételét."
Helyesbítés: "Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát A belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló 2022/2560 Európai parlament és a tanács rendelete 28. cikk (1) bekezdés a)-b) pontja és 29. cikk (1) bekezdésben foglalt bejelentési/ nyilatkozattételi kötelezettségéről figyelemmel a Kbt. 80/B. § (2) bekezdésére."
Ajánlatkérő nem egy új nyilatkozattal egészíti ki a nyilatkozatmintákat, hanem könnyítést végez azon: tartalmilag nem, hanem formailag egyszerűsített nyilatkozatot bocsát rendelkezésre. Ajánlatkérő a Közbeszerzési Dokumentumok valamint a Nyilatkozatminták módosított (egyszerűsített) 15. számú mellékletét (ugyanazon melléklet mindkét iratban) a Korrigendum/Közbeszerzési dokumentumok módosítása során bocsátja érdeklődő gazdasági szereplők rendelkezésére.

A közbeszerzési dokumentumokat ebben az időpontban módosították ✅
A közbeszerzési dokumentumok megváltoztatásának dátuma: 2024-01-23 📅
Egyéb kiegészítő információk
Ajánlatkérő a GKT-300-AA-1022-b. Fővizsga utasításba tartozó alapmunkákat a Korrigendum/Közbeszerzési dokumentumok módosítása során rendelkezésre bocsátott táblázat alapján kéri figyelembe venni, az alábbiak szerint:
Az ’Gyakorisagi_mennyisegi_mutatok’ excel-táblában a fővizsga alapárba (Alapár) járműsorozatonként
beszámítandó gyakorisági mennyiségek szerepelnek az egyes munkanemekre (táblázat 1. sorszámú oszlopa)
vonatkozóan.
Az e feletti mennyiségeket többlet munkaként, az ártáblázat Többlet munkák (az egyes részekre vonatkozó
ártáblázatok ’H-T árak’ lapfül) ellenértékében kell az Ajánlattevőnek figyelembe vennie, a Többlet
munkákhoz tartozó gyakoriságokat az ártáblázatok ’H-T gyakoriságok’ lapfülön adta meg Ajánlatkérő.
Szintén többlet munkaként kell figyelembe venni az összes olyan, többletmunka kóddal (az egyes részekre
vonatkozó ártáblázatok „H-T árak” lapfülének 1. sorszámú oszlopa) rendelkező munkanemet, amely a
’Gyakorisagi_mennyisegi_mutatok’ excel-táblában nem szerepel, vagy ott ahhoz nincs megadva mennyiség.
Fentiek alapján Ajánlatkérő a „’Gyakorisagi_mennyisegi_mutatok’ excel-táblában foglaltakat kéri
alkalmazni a közbeszerzési eljárás mind a 4 részében a fővizsga alapárra (Alapár) vonatkozóan. Ajánlatkérő a Korrigendum/Közbeszerzési dokumentumok módosítása során rendelkezésre bocsátja érdeklődő gazdasági szereplők részére a ’Gyakorisagi_mennyisegi_mutatok’ excel-táblát.
Ajánlatkérő felülvizsgálta a 3. rész: Belföldi forgalmú járműsorozat II. tekintetében az „Ajánlati összesítő” lapfül táblázatában szereplő képleteket, és javította az adminisztratív hibákat, vagyis a „H-T árak” lapfülre történő hivatkozásokat. A javítással ellátott ártáblázatot Ajánlatkérő a Korrigendum/Közbeszerzési dokumentumok módosítása során rendelkezésre bocsátja érdeklődő gazdasági szereplők részére.
Ajánlatkérő a P36058 FU kóddal jelölt tevékenységhez kapcsolódóan az „AT” és „AS” oszlopokban megadott gyakoriságokat felülvizsgálta és módosította 26,00 és 48,00 értékekről 0,3 és 0,3 értékekre.
A módosítás valamennyi rész esetében átvezetésre került az ártáblázatok „H-T gyakoriságok” lapfülein.
A javítással ellátott ártáblázatokat Ajánlatkérő a Korrigendum/Közbeszerzési dokumentumok módosítása során rendelkezésre bocsátja érdeklődő gazdasági szereplők részére.

A változtatás fő oka: Frissített információ
Tájékoztatás módosításokról
Az előző hirdetmény módosítandó változata: 001888-2024
Forrás: OJS 2024/S 021-060793 (2024-01-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-06-25) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 114 595 248 856 HUF 💰
A szerződés odaítélése
1️⃣
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 10423/2024/START
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-12 📅
Cím: Keretmegállapodás Vontatott járművek fővizsgája, valamint futó- és balesetes javítása és korszerűsítése tárgyban I. rész (Belföldi forgalmú járműsorozat I.) vonatkozásában
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002362412023🌏
A szerződés odaítélésére keretmegállapodáson belül kerül sor ✅ Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 1
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 1
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 0
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 12 012 499 339 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR002362412023/8533
Az ajánlattevő fél vezetője ✅ Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész százalékos aránya ismert ✅
Leírás:
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Dunakeszi Járműjavító Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 10814440244
Postacím: Állomás Sétány 19
Postai irányítószám: 2120
Postai város: Dunakeszi
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: ferenc.vass@djj.hu📧
Telefon: +36 204235191📞
URL: https://www.djj.hu🌏
A gazdasági szereplő mérete: Nagyvállalkozás
2️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0002 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 14 139 855 938 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002362412023/8509
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0002
3️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0003 Tájékoztatás a pályázatokról
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 79 599 946 392 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002362412023/8485
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0003 A vállalkozó neve és címe
Név: MÁV Vagon Vasúti Jármű Gyártó és Javító Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 11103499216
Postacím: Kőrösi út 1-3.
Postai irányítószám: 5000
Postai város: Szolnok
Régió: Jász-Nagykun-Szolnok🏙️
E-mail: adam-liszkai.katalin@mav-vagon.hu📧
Telefon: +36 302108912📞
A gazdasági szereplő mérete: Középvállalkozás
4️⃣
Tétel azonosító száma: LOT-0004 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 8 842 947 187 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002362412023/8589
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0004
Kiegészítő információk További információk
BT-759 „Beérkezett ajánlatok száma": 1
II.1.5) Becsült teljes érték vagy nagyságrend:
BT-271 Keretmegállapodás maximális értéke áfa nélkül: 229 210 497 711 HUF
BT-635 "Kérelmek száma": 0
Forrás: OJS 2024/S 124-381732 (2024-06-25)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-01-08) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
Ajánlatkérő nyílt közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni 4 részben, mely eredményeként részenként egy ajánlattevővel Keretmegállapodásokat kíván kötni az alábbi szolgáltatásokra vonatkozóan, 4 éves időtartamra: I. rész: Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I. II. rész: Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I. III. rész: Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése II. IV. rész: Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése II. A megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor, amelynek során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli. Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó egységárakra és nettó óradíjakra (a továbbiakban: vállalkozói díjak) vonatkozik. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a Keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy a konzultáció időpontjára tekintettel a Keretmegállapodásban szabályozott árindexálási lehetőségre figyelemmel elfogadott, aktualizált vállalkozói díjakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (7) bekezdés alapján nem köteles a beszerzését a Keretmegállapodás alapján megvalósítani. A Keretmegállapodás a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül Keretszerződések megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetőség. A Keretszerződések időbeli hatálya legalább 1 (egy) és legfeljebb 2 (kettő) év. Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy jelen eljárást megelőző, EKR001573532022 számú, nyilvános előzetes piaci konzultáció során titoktartási nyilatkozat ellenében kiadott műszaki dokumentumok nem egyeznek teljes mértékben azzal, amelyekre jelen eljárás során hivatkozik Ajánlatkérő. Ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy az ajánlattételi határidőig beszerezzen minden olyan dokumentumot, információt, amely az ajánlat elkészítéséhez szükséges. Ajánlatkérő az I. 3) ponthoz kiegészítésül közli, hogy az eljárás valamennyi részében a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező egyes műszaki dokumentumokat (fővizsga utasítás; utasítás a vasúti vontatott járművek álló- és futópróbáinak végrehajtására; korszerűsítő munkákra vonatkozó összefoglaló műszaki tartalom) a Kbt. 39. § (2) bekezdése és 41/C. § (1) bekezdés g) pontja alapján titoktartási nyilatkozat kitöltését, cégszerű aláírását és Ajánlatkérő részére az EKR-en keresztül („Egyéb kommunikáció” eljárási cselekménnyel) történő eljuttatását követően, elektronikus úton (e-mailben) bocsátja rendelkezésre, tekintettel arra, hogy a műszaki leírás a MÁV-START Zrt. szellemi termékét képezi, és üzleti titkot tartalmaz. A titoktartási nyilatkozathoz érdeklődő gazdasági szereplőknek csatolnia kell (fel kell tölteni) nyilatkozatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás-mintát/aláírás-mintákat egyszerű elektronikus másolatban. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult az adott gazdasági szereplőnél, úgy a további előírásokat a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
Ajánlatkérő nyílt közbeszerzési eljárást kíván lefolytatni 4 részben, mely eredményeként részenként egy ajánlattevővel Keretmegállapodásokat kíván kötni az alábbi szolgáltatásokra vonatkozóan, 4 éves időtartamra: I. rész: Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I. II. rész: Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése I. III. rész: Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése II. IV. rész: Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése II. A megkötött keretmegállapodás alapján az adott közbeszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja szerint írásbeli konzultációt követő szerződéskötéssel kerül sor, amelynek során a keretmegállapodásban részes ajánlattevőt ajánlattételi, illetve szerződéskötési kötelezettség terheli. Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó egységárakra és nettó óradíjakra (a továbbiakban: vállalkozói díjak) vonatkozik. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a Keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy a konzultáció időpontjára tekintettel a Keretmegállapodásban szabályozott árindexálási lehetőségre figyelemmel elfogadott, aktualizált vállalkozói díjakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Ajánlatkérő a Kbt. 104. § (7) bekezdés alapján nem köteles a beszerzését a Keretmegállapodás alapján megvalósítani. A Keretmegállapodás a hatályba lépéstől számított 4 (négy) évre kerül megkötésre azzal, hogy ezen időtartamon belül Keretszerződések megkötésére legkésőbb a Keretmegállapodás hatályának lejárata előtt 3 (három) hónappal korábban van lehetőség. A Keretszerződések időbeli hatálya legalább 1 (egy) és legfeljebb 2 (kettő) év. Ajánlatkérő felhívja érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy jelen eljárást megelőző, EKR001573532022 számú, nyilvános előzetes piaci konzultáció során titoktartási nyilatkozat ellenében kiadott műszaki dokumentumok nem egyeznek teljes mértékben azzal, amelyekre jelen eljárás során hivatkozik Ajánlatkérő. Ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy az ajánlattételi határidőig beszerezzen minden olyan dokumentumot, információt, amely az ajánlat elkészítéséhez szükséges. Ajánlatkérő az I. 3) ponthoz kiegészítésül közli, hogy az eljárás valamennyi részében a Közbeszerzési Dokumentumok részét képező egyes műszaki dokumentumokat (fővizsga utasítás; utasítás a vasúti vontatott járművek álló- és futópróbáinak végrehajtására; korszerűsítő munkákra vonatkozó összefoglaló műszaki tartalom) a Kbt. 39. § (2) bekezdése és 41/C. § (1) bekezdés g) pontja alapján titoktartási nyilatkozat kitöltését, cégszerű aláírását és Ajánlatkérő részére az EKR-en keresztül („Egyéb kommunikáció” eljárási cselekménnyel) történő eljuttatását követően, elektronikus úton (e-mailben) bocsátja rendelkezésre, tekintettel arra, hogy a műszaki leírás a MÁV-START Zrt. szellemi termékét képezi, és üzleti titkot tartalmaz. A titoktartási nyilatkozathoz érdeklődő gazdasági szereplőknek csatolnia kell (fel kell tölteni) nyilatkozatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát/címpéldányait vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírás-mintát/aláírás-mintákat egyszerű elektronikus másolatban. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult az adott gazdasági szereplőnél, úgy a további előírásokat a Közbeszerzési Dokumentumok tartalmazzák.
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 12 101 738 872 HUF 💰
Leírás
Cím: Belföldi forgalmú járműsorozat I. írásb. konzult.
Becsült érték héa nélkül: 6 434 374 698 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése a műszaki leírásban meghatározottak szerint. A Szolgáltató feladata a keretmegállapodás mellékletei szerinti műszaki leírásban részletesen meghatározott feladatok elvégzése legfeljebb a keretszerződés nettó 6.434.374.698,- Ft keretösszegének kimerüléséig, de legfeljebb a hatályba lépés napjától számított 24 hónapig terjedő határozott időtartamban. A keretszerződés az aláírása napján lép hatályba. A Keretmegállapodás 3.3 pontjával összhangban a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább a Keretszerződés keretösszegének 77%-a (azaz hetvenhét százaléka). Ajánlatkérő – a Keretszerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Keretmegállapodás szerinti feladatok Vállalkozó általi elvégzését, az adott Keretszerződés keretösszege erejéig, azzal, hogy a Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.

Ajánlatkérő a BT-25 Mennyiség és a BT-625 Mértékegység részekben megadott adatokkal kapcsolatban jelzi, hogy egyetlen számmal, és a választható mértékegységek egyikével sem lehet kifejezni Ajánlatkérő beszerzésének mennyiségét. A konzultáció lefolytatásának további szabályai: A Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja alapján jelen írásbeli konzultációra az alábbi nettó ajánlati árak tekintetében kerül sor: 1. Alapár (nettó HUF) 2. Alapárba nem tartozó Többletmunkák ára (nettó HUF) 3. Alapárba nem tartozó hiányzó alkatrészek pótlásának ellenértéke (nettó HUF) 4. Korszerűsítő munkák ára (nettó HUF) 5. Tervezési szolgáltatás óradíja (nettó HUF) 6. Balesetes – és futójavítás óradíja (nettó HUF) Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó egységárakra és nettó óradíjakra (a továbbiakban: vállalkozói díjak) vonatkozik. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a Keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló elhívásban meghatározott határidőig kötve van. Ennek megfelelően ajánlattevőnek jelen konzultációs felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőre be kell nyújtania a vállalkozói díjak alátámasztására szolgáló ártáblázatot. Ajánlatkérő az ajánlattételhez a felolvasólapot, a díjakat, árakat és mértékeket tartalmazó táblázatokat tartalmazó Excel fájlt bocsát az ajánlattevő rendelkezésére. A táblázatokon belül tilos sorokat összevonni, törölni, beszúrni, a sárga háttérszínnel jelölt cellákon kívül egyéb cellák tartalmát módosítani. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget, amennyiben az ajánlattevő a fenti figyelemfelhívás ellenére módosítja a táblázatot, és az a vonatkozó képleteket befolyásolja. Amennyiben ajánlattevő a táblázatokban hibát, hiányosságot észlel, úgy javasoljuk, hogy éljenek a kiegészítő tájékoztatás-kérés lehetőségével. Amennyiben ajánlattevőnek észrevétele van a szerződéstervezet vonatkozásában, úgy ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérés keretében jogosult legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 2. munkanapig megküldeni módosítási javaslatait. Ebben az esetben ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatás keretében nyilatkozik a módosítási javaslatok elfogadásáról, valamint, amennyiben szükséges, új konzultációs felhívás megküldésével módosítja a szerződéstervezetet. Ajánlattevőnek az árakat, díjakat nullától eltérő pozitív egész számban (nettó Forintban) szükséges megadnia.

A munkavégzés és az átvétel helye (az Átadási vonali futópróbát ide nem értve) az Ajánlattevő telephelye: 2120 Dunakeszi, Állomás sétány 19. A Járművek Vállalkozó telephelyére történő beszállítása, valamint az Átadási vonali futópróba helyszínének meghatározása vonatkozásában a Keretmegállapodás 5.2. pontjában foglaltak irányadók.

Postacím: Állomás
sétány
19.
Irányítószám: 2120
Város: Dunakeszi
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Pest🏙️
Időtartam: 24 hónap Díjazási kritériumok
Annak indoklása, hogy az odaítélési szempontok súlyozását miért nem tüntették fel:
A Kbt. 76. § (2) bekezdés a) pontja szerinti legalacsonyabb ár az értékelés szempontja. Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó egységárakra és nettó óradíjakra (a továbbiakban: vállalkozói díjak) vonatkozik. Felolvasólapon feltüntetendő adatok: „Alapár (nettó HUF)” megadása: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott ártáblázat „Ajánlati összesítő” lapfül „1. árelem: Alapár összesen (nettó Ft)”-hoz tartozó érték. „Alapárba nem tartozó Többletmunkák ára (nettó HUF)” megadása: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott ártáblázat „Ajánlati összesítő” lapfül „2. árelem: Alapárba nem tartozó Többletmunkák ára összesen (nettó Ft)” –hoz tartozó érték. „Alapárba nem tartozó hiányzó alkatrészek pótlásának ellenértéke (nettó HUF)” megadása: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott ártáblázat „Ajánlati összesítő” lapfül „3. árelem: Alapárba nem tartozó Hiányzó alkatrészek pótlásának ellenértéke összesen (nettó Ft)”-hoz tartozó érték. „Korszerűsítő munkák ára (nettó HUF)”* megadása: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott ártáblázat „Ajánlati összesítő” lapfül „4. árelem: Korszerűsítési munkák ára összesen (nettó Ft)”-hoz tartozó érték. „Tervezési szolgáltatás óradíja (nettó HUF)”: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott ártáblázat „Ajánlati összesítő” lapfül „5. árelem: Tervezési szolgáltatások óradíja (nettó Ft/óra)”-hoz tartozó érték. „Balesetes – és futójavítás óradíja (nettó HUF)”: Ajánlatkérő által rendelkezésre bocsátott ártáblázat „Ajánlati összesítő” lapfül „6. árelem: Balesetes- és futójavítás óradíja (nettó Ft/óra)”-hoz tartozó érték.

Cím: Nemzetközi forgalmú járműsorozat I. írásb. konzult
Becsült érték héa nélkül: 5 667 364 174 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése a műszaki leírásban meghatározottak szerint. A Szolgáltató feladata a keretmegállapodás mellékletei szerinti műszaki leírásban részletesen meghatározott feladatok elvégzése legfeljebb a keretszerződés nettó 5.667.364.174,- Ft keretösszegének kimerüléséig, de legfeljebb a hatályba lépés napjától számított 24 hónapig terjedő határozott időtartamban. A keretszerződés az aláírása napján lép hatályba. A Keretmegállapodás 3.3 pontjával összhangban a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább a Keretszerződés keretösszegének 77%-a (azaz hetvenhét százaléka). Ajánlatkérő – a Keretszerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Keretmegállapodás szerinti feladatok Vállalkozó általi elvégzését, az adott Keretszerződés keretösszege erejéig, azzal, hogy a Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.

Ajánlatkérő a BT-25 Mennyiség és a BT-625 Mértékegység részekben megadott adatokkal kapcsolatban jelzi, hogy egyetlen számmal, és a választható mértékegységek egyikével sem lehet kifejezni Ajánlatkérő beszerzésének mennyiségét. A konzultáció lefolytatásának további szabályai: A Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja alapján jelen írásbeli konzultációra az alábbi nettó ajánlati árak tekintetében kerül sor: 1. Alapár (nettó HUF) 2. Alapárba nem tartozó Többletmunkák ára (nettó HUF) 3. Alapárba nem tartozó hiányzó alkatrészek pótlásának ellenértéke (nettó HUF) 4. Korszerűsítő munkák ára (nettó HUF) 5. Tervezési szolgáltatás óradíja (nettó HUF) 6. Balesetes – és futójavítás óradíja (nettó HUF) Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó egységárakra és nettó óradíjakra (a továbbiakban: vállalkozói díjak) vonatkozik. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a Keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Ennek megfelelően ajánlattevőnek jelen konzultációs felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőre be kell nyújtania a vállalkozói díjak alátámasztására szolgáló ártáblázatot. Ajánlatkérő az ajánlattételhez a felolvasólapot, a díjakat, árakat és mértékeket tartalmazó táblázatokat tartalmazó Excel fájlt bocsát az ajánlattevő rendelkezésére. A táblázatokon belül tilos sorokat összevonni, törölni, beszúrni, a sárga háttérszínnel jelölt cellákon kívül egyéb cellák tartalmát módosítani. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget, amennyiben az ajánlattevő a fenti figyelemfelhívás ellenére módosítja a táblázatot, és az a vonatkozó képleteket befolyásolja. Amennyiben ajánlattevő a táblázatokban hibát, hiányosságot észlel, úgy javasoljuk, hogy éljenek a kiegészítő tájékoztatás-kérés lehetőségével. Amennyiben ajánlattevőnek észrevétele van a szerződéstervezet vonatkozásában, úgy ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérés keretében jogosult legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 2. munkanapig megküldeni módosítási javaslatait. Ebben az esetben ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatás keretében nyilatkozik a módosítási javaslatok elfogadásáról, valamint, amennyiben szükséges, új konzultációs felhívás megküldésével módosítja a szerződéstervezetet. Ajánlattevőnek az árakat, díjakat nullától eltérő pozitív egész számban (nettó Forintban) szükséges megadnia.

Keretmegállapodás 1 ajánlattevővel került megkötésre és a keretmegállapodás szerinti konkrét beszerzés megvalósítására a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja alapján írásbeli konzultációs eljárás során került sor.
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-12-10 📅
Cím: Vállalkozási keretszerződés Belföldi forgalmú járműsorozat I.
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR002069072024🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 6 434 374 698 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002069072024/5761 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Az alvállalkozásba adott szerződésrész értéke ismert ✅
Leírás:
Az áru vagy a szolgáltatás származási országa: Magyarország 🇭🇺
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 225 203 114 HUF 💰
Arány (%): 3
A szerződés alvállalkozásba adandó részének rövid leírása:
A vállalkozó neve és címe
Név: Magyar Vagon Dunakeszi Járműgyártó, Javító és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság
Telefon: +36 204060258📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 5 667 364 174 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR002070632024/3220 Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 198 357 746 HUF 💰
A 2024. október 01. és 2024. december 31. közötti időszakban mindösszesen kettő, a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja alapján írásbeli konzultációs eljárásra került sor, összesen nettó 12 101 738 872 HUF értékben. I. rész: 1 írásbeli konzultáció - nettó 6 434 374 698 HUF keretösszeg. A Keretmegállapodás 3.3 pontjával összhangban a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább a Keretszerződés keretösszegének 77%-a (nettó 4 954 468 517 HUF). Ajánlatkérő – a Keretszerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Keretmegállapodás szerinti feladatok Vállalkozó általi elvégzését, az adott Keretszerződés keretösszege erejéig, azzal, hogy a Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal. II. rész: 1 írásbeli konzultáció - nettó 5 667 364 174 HUF keretösszeg. A Keretmegállapodás 3.3 pontjával összhangban a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább a Keretszerződés keretösszegének 77%-a (nettó 4 363 870 414 HUF). Ajánlatkérő – a Keretszerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Keretmegállapodás szerinti feladatok Vállalkozó általi elvégzését, az adott Keretszerződés keretösszege erejéig, azzal, hogy a Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal. Az eljárás során Ajánlatkérő nem vett figyelembe környezetvédelmi vagy szociális szempontokat. A tartalom megjelenése érdekében: BT-768 mező: IGEN OPT-100 Keretmegállapodás hirdetménye: 381732-2024

Tájékoztató az eljárás eredményéről (2026-04-16) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 31 037 303 599 HUF 💰
Leírás
Cím: 3. rész Belföldi forgalmú járműsorozatok II.
Becsült érték héa nélkül: 27 650 413 583 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Belföldi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése a műszaki leírásban meghatározottak szerint. A Szolgáltató feladata a keretmegállapodás mellékletei szerinti műszaki leírásban részletesen meghatározott feladatok elvégzése legfeljebb a keretszerződés nettó 27.650.413.583,- Ft keretösszegének kimerüléséig, de legfeljebb a hatályba lépés napjától számított 24 hónapig terjedő határozott időtartamban. A keretszerződés az aláírása napján lép hatályba. A Keretmegállapodás 3.3 pontjával összhangban a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább a Keretszerződés keretösszegének 77%-a (azaz hetvenhét százaléka). Ajánlatkérő – a Keretszerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Keretmegállapodás szerinti feladatok Vállalkozó általi elvégzését, az adott Keretszerződés keretösszege erejéig, azzal, hogy a Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.

jánlatkérő a BT-25 Mennyiség és a BT-625 Mértékegység részekben megadott adatokkal kapcsolatban jelzi, hogy egyetlen számmal, és a választható mértékegységek egyikével sem lehet kifejezni Ajánlatkérő beszerzésének mennyiségét. A konzultáció lefolytatásának további szabályai: A Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja alapján jelen írásbeli konzultációra az alábbi nettó ajánlati árak tekintetében kerül sor: 1. Alapár (nettó HUF) 2. Alapárba nem tartozó Többletmunkák ára (nettó HUF) 3. Alapárba nem tartozó hiányzó alkatrészek pótlásának ellenértéke (nettó HUF) 4. Korszerűsítő munkák ára (nettó HUF) 5. Tervezési szolgáltatás óradíja (nettó HUF) 6. Balesetes – és futójavítás óradíja (nettó HUF) Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó egységárakra és nettó óradíjakra (a továbbiakban: vállalkozói díjak) vonatkozik. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a Keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van. Ennek megfelelően ajánlattevőnek jelen konzultációs felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőre be kell nyújtania a vállalkozói díjak alátámasztására szolgáló ártáblázatot. Ajánlatkérő az ajánlattételhez a felolvasólapot, a díjakat, árakat és mértékeket tartalmazó táblázatokat tartalmazó Excel fájlt bocsát az ajánlattevő rendelkezésére. A táblázatokon belül tilos sorokat összevonni, törölni, beszúrni, a sárga háttérszínnel jelölt cellákon kívül egyéb cellák tartalmát módosítani. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget, amennyiben az ajánlattevő a fenti figyelemfelhívás ellenére módosítja a táblázatot, és az a vonatkozó képleteket befolyásolja. Amennyiben ajánlattevő a táblázatokban hibát, hiányosságot észlel, úgy javasoljuk, hogy éljenek a kiegészítő tájékoztatás-kérés lehetőségével. Amennyiben ajánlattevőnek észrevétele van a szerződéstervezet vonatkozásában, úgy ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérés keretében jogosult legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 2. munkanapig megküldeni módosítási javaslatait. Ebben az esetben ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatás keretében nyilatkozik a módosítási javaslatok elfogadásáról, valamint, amennyiben szükséges, új konzultációs felhívás megküldésével módosítja a szerződéstervezetet. Ajánlattevőnek az árakat, díjakat nullától eltérő pozitív egész számban (nettó Forintban) szükséges megadnia.

Postacím: Körösi
út
1-3.
Irányítószám: 5000
Város: Szolnok
A teljesítés helye: Jász-Nagykun-Szolnok🏙️
Cím: 4. rész Nemzetközi forgalmú járműsorozat II
Becsült érték héa nélkül: 3 386 890 016 HUF 💰
A beszerzés leírása:
Nemzetközi forgalomban közlekedő vasúti személykocsik GKT-300-AA-1022-b Fővizsga utasítás szerinti fővizsgájának, futó- és balesetes javításainak elvégzése és korszerűsítése a műszaki leírásban meghatározottak szerint. A Szolgáltató feladata a keretmegállapodás mellékletei szerinti műszaki leírásban részletesen meghatározott feladatok elvégzése legfeljebb a keretszerződés nettó 3.386.890.016,- Ft keretösszegének kimerüléséig, de legfeljebb a hatályba lépés napjától számított 24 hónapig terjedő határozott időtartamban. A keretszerződés az aláírása napján lép hatályba. A Keretmegállapodás 3.3 pontjával összhangban a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább a Keretszerződés keretösszegének 77%-a (azaz hetvenhét százaléka). Ajánlatkérő – a Keretszerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Keretmegállapodás szerinti feladatok Vállalkozó általi elvégzését, az adott Keretszerződés keretösszege erejéig, azzal, hogy a Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.

Ajánlatkérő a BT-25 Mennyiség és a BT-625 Mértékegység részekben megadott adatokkal kapcsolatban jelzi, hogy egyetlen számmal, és a választható mértékegységek egyikével sem lehet kifejezni Ajánlatkérő beszerzésének mennyiségét. A konzultáció lefolytatásának további szabályai: A Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja alapján jelen írásbeli konzultációra az alábbi nettó ajánlati árak tekintetében kerül sor: 1. Alapár (nettó HUF) 2. Alapárba nem tartozó Többletmunkák ára (nettó HUF) 3. Alapárba nem tartozó hiányzó alkatrészek pótlásának ellenértéke (nettó HUF) 4. Korszerűsítő munkák ára (nettó HUF) 5. Tervezési szolgáltatás óradíja (nettó HUF) 6. Balesetes – és futójavítás óradíja (nettó HUF) Az írásbeli konzultáció kizárólag a közbeszerzési eljárás során a nyertes Ajánlattevő ajánlatában megajánlott, így a Keretmegállapodásban foglalt nettó egységárakra és nettó óradíjakra (a továbbiakban: vállalkozói díjak) vonatkozik. Az ajánlattevő az írásbeli konzultáció során a Keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot köteles tenni. Az írásbeli konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra szóló felhívásban meghatározott határidőig kötve van.Ennek megfelelően ajánlattevőnek jelen konzultációs felhívásban meghatározott ajánlattételi határidőre be kell nyújtania a vállalkozói díjak alátámasztására szolgáló ártáblázatot. Ajánlatkérő az ajánlattételhez a felolvasólapot, a díjakat, árakat és mértékeket tartalmazó táblázatokat tartalmazó Excel fájlt bocsát az ajánlattevő rendelkezésére. A táblázatokon belül tilos sorokat összevonni, törölni, beszúrni, a sárga háttérszínnel jelölt cellákon kívül egyéb cellák tartalmát módosítani. Ajánlatkérő nem vállal felelősséget, amennyiben az ajánlattevő a fenti figyelemfelhívás ellenére módosítja a táblázatot, és az a vonatkozó képleteket befolyásolja. Amennyiben ajánlattevő a táblázatokban hibát, hiányosságot észlel, úgy javasoljuk, hogy éljenek a kiegészítő tájékoztatás-kérés lehetőségével. Amennyiben ajánlattevőnek észrevétele van a szerződéstervezet vonatkozásában, úgy ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérés keretében jogosult legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártát megelőző 2. munkanapig megküldeni módosítási javaslatait. Ebben az esetben ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatás keretében nyilatkozik a módosítási javaslatok elfogadásáról, valamint, amennyiben szükséges, új konzultációs felhívás megküldésével módosítja a szerződéstervezetet. Ajánlattevőnek az árakat, díjakat nullától eltérő pozitív egész számban (nettó Forintban) szükséges megadnia.

Postacím: Kőrösi
Eljárás Az eljárás típusa
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
Legjobb ér-érték arány a KM első szakaszában A KM második írásbeli konzultációs szakaszában legalacsonyabb ár
A szerződés odaítélése
Szerződés száma: 3
A szerződés megkötésének időpontja: 2026-03-26 📅
Cím: 3. rész (Belföldi forgalmú járműsorozatok II.)
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000271842026🌏 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 27 650 413 583 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000271842026/4518 A vállalkozó neve és címe
Név: Magyar Vagon Vasúti Járműgyártó, Javító és Karbantartó Korlátolt Felelősségű Társaság
Postacím: Kőrösi út 1-3.
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 3 386 890 016 HUF 💰
Ajánlat azonosítója: EKR000274522026/1691
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Név: MÁV Személyszállítási Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Postacím: Üllői Út 131.
Postai irányítószám: 1091
Kapcsolattartó pont: Dr. Sztezsarán Viktória
E-mail: sztezsaran.viktoria@mavcsoport.hu📧
Telefon: +36 307391927📞 Az ajánlatkérő szerv típusa
Közjogi intézmény
Kiegészítő információk További információk
A 2026. 01. 01. és 2026. 03. 31. közötti időszakban mindösszesen kettő, a Kbt. 105. § (1) bekezdés c) pontja alapján írásbeli konzultációs eljárásra került sor, összesen nettó 31 037 303 599 HUF értékben. III. rész: 1 írásbeli konzultáció - nettó 27.650.413.583 HUF keretösszeg. A Keretmegállapodás 3.3 pontjával összhangban a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább a Keretszerződés keretösszegének 77%-a (nettó 21.290.818.459 HUF). Ajánlatkérő – a Keretszerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Keretmegállapodás szerinti feladatok Vállalkozó általi elvégzését, az adott Keretszerződés keretösszege erejéig, azzal, hogy a Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal. IV. rész: 1 írásbeli konzultáció - nettó 3.386.890.016 HUF keretösszeg. A Keretmegállapodás 3.3 pontjával összhangban a megrendelési kötelezettséggel terhelt keretösszeg rész legalább a Keretszerződés keretösszegének 77%-a (nettó 2.607.905.313, HUF). Ajánlatkérő – a Keretszerződés időbeli hatálya alatt – a döntésének megfelelő részletekben és ütemezés szerint rendelheti meg a Keretmegállapodás szerinti feladatok Vállalkozó általi elvégzését, az adott Keretszerződés keretösszege erejéig, azzal, hogy a Keretszerződés keretösszege megrendelési kötelezettséggel nem terhelt részének részleges vagy teljes kimerítésére kötelezettséget nem vállal.