A „Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása” című RRF-2.2.2-23-2023-00012 azonosítószámú projekt kivitelezése. A tervezett építési tevékenység a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása. A 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15. alatti ingatlanon található épületegyüttes kollégiumból, konyha-étkező részből és iskolai funkciójú épületrészekből áll. A jelenlegi tervezési program az iskolaépület teljes körű belső felújítását foglalja magába. Az épületet 1975-ben építették, részben alápincézett, részben földszint+ 1 illetve 2 emeletes és egy 7 szintes (+ pince és tetőfelépímény) kollégiumi rész is tartozik hozzá. Az iskola függőleges és vízszintes tartószerkezet UNVÁZ pillér+ panel rendszerűek. Az UNIVÁZ falpanelek előtt 10 cm „kőszivacs” kerámia panel van. Az épület belső felújítása alkalmával a tartószerkezetig minden rétegrendi elem elbontásra kerül. A padlórétegrend, a mai követelményeknek megfelelően átépítésre kerül, megfelelő víz-, hő- és hangszigetelési igényeknek megfelelően. A helyiségek padlóburkolata a használati igényeknek megfelelően kerül kialakításra. Az iskolaépületben válaszfalként jellemzően hang- és tűzgátló, valamint vizes helyiségekben páraterhelésnek megfelelő gipszkarton burkolatú szerelt válaszfalak és előtétfalak készülnek. Minden belső nyílászáró korszerűsítése megtörténik, a beépítés helyének megfelelően, akusztikai-, tűzállósági-, magas fokú használhatósági-, illetve menekülési útvonal követelményeinek biztosítása végett. Az épület teljes épületvillamossági rendszere kiépítésre kerül, a jelenlegi bontása után. Oktatási célú építmény funkciója szerint erős- és gyengeáramú rendszerek beépítése történik meg. Épületgépészeti szempontból is teljes rendszercsere kerül kiépítésre, vízellátás, csatornázás, esővíz elvezetésre, fűtés szerelésre és szellőzés szerelésre is. Az iskolaépületben a teljes tűzjelző rendszer cseréje indokolt, új tűzszakaszhatárok kialakításával. Akadálymentesítési szempontból új akadálymentes WC-mosdó helyiségek kerülnek kialakításra, valamint új lift kerül kiépítésre. Felújítással érintett épületrész nettó alapterülete: 8.634,11 m2 Padlóréteg kialakítása: 8.634,11 m2 Új gipszkarton válaszfalak kialakítása: 3.653,24 m2 Falak felületkezelése: 8.679,4 m2 Álmennyezet építése: 4.943,55 m2 Külső és Belső nyílászárók beépítése: 291 db Lift beépítése: 1 db
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-11-25.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-10-24.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-10-24) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Bánki Donát Műszaki Tech. és Koll. belső felújítás
Hivatkozási szám: EKR001644452024
Rövid leírás:
“A „Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása” című RRF-2.2.2-23-2023-00012...”
Rövid leírás
A „Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása” című RRF-2.2.2-23-2023-00012 azonosítószámú projekt kivitelezése.
A tervezett építési tevékenység a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása. A 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15. alatti ingatlanon található épületegyüttes kollégiumból, konyha-étkező részből és iskolai funkciójú épületrészekből áll. A jelenlegi tervezési program az iskolaépület teljes körű belső felújítását foglalja magába.
Az épületet 1975-ben építették, részben alápincézett, részben földszint+ 1 illetve 2 emeletes és egy 7 szintes (+ pince és tetőfelépímény) kollégiumi rész is tartozik hozzá. Az iskola függőleges és vízszintes tartószerkezet UNVÁZ pillér+ panel rendszerűek. Az UNIVÁZ falpanelek előtt 10 cm „kőszivacs” kerámia panel van.
Az épület belső felújítása alkalmával a tartószerkezetig minden rétegrendi elem elbontásra kerül. A padlórétegrend, a mai követelményeknek megfelelően átépítésre kerül, megfelelő víz-, hő- és hangszigetelési igényeknek megfelelően. A helyiségek padlóburkolata a használati igényeknek megfelelően kerül kialakításra.
Az iskolaépületben válaszfalként jellemzően hang- és tűzgátló, valamint vizes helyiségekben páraterhelésnek megfelelő gipszkarton burkolatú szerelt válaszfalak és előtétfalak készülnek.
Minden belső nyílászáró korszerűsítése megtörténik, a beépítés helyének megfelelően, akusztikai-, tűzállósági-, magas fokú használhatósági-, illetve menekülési útvonal követelményeinek biztosítása végett.
Az épület teljes épületvillamossági rendszere kiépítésre kerül, a jelenlegi bontása után. Oktatási célú építmény funkciója szerint erős- és gyengeáramú rendszerek beépítése történik meg.
Épületgépészeti szempontból is teljes rendszercsere kerül kiépítésre, vízellátás, csatornázás, esővíz elvezetésre, fűtés szerelésre és szellőzés szerelésre is.
Az iskolaépületben a teljes tűzjelző rendszer cseréje indokolt, új tűzszakaszhatárok kialakításával.
Akadálymentesítési szempontból új akadálymentes WC-mosdó helyiségek kerülnek kialakításra, valamint új lift kerül kiépítésre.
Felújítással érintett épületrész nettó alapterülete: 8.634,11 m2
Padlóréteg kialakítása: 8.634,11 m2
Új gipszkarton válaszfalak kialakítása: 3.653,24 m2
Falak felületkezelése: 8.679,4 m2
Álmennyezet építése: 4.943,55 m2
Külső és Belső nyílászárók beépítése: 291 db
Lift beépítése: 1 db
Többet mutasson
Szerződés típusa: Építési beruházás
Termékek/szolgáltatások: Építési munkák📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
A beszerzés leírása:
“A „Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása” című RRF-2.2.2-23-2023-00012...”
A beszerzés leírása
A „Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása” című RRF-2.2.2-23-2023-00012 azonosítószámú projekt kivitelezése.
A tervezett építési tevékenység a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása. A 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15. alatti ingatlanon található épületegyüttes kollégiumból, konyha-étkező részből és iskolai funkciójú épületrészekből áll. A jelenlegi tervezési program az iskolaépület teljes körű belső felújítását foglalja magába.
Az épületet 1975-ben építették, részben alápincézett, részben földszint+ 1 illetve 2 emeletes és egy 7 szintes (+ pince és tetőfelépímény) kollégiumi rész is tartozik hozzá. Az iskola függőleges és vízszintes tartószerkezet UNVÁZ pillér+ panel rendszerűek. Az UNIVÁZ falpanelek előtt 10 cm „kőszivacs” kerámia panel van.
Az épület belső felújítása alkalmával a tartószerkezetig minden rétegrendi elem elbontásra kerül. A padlórétegrend, a mai követelményeknek megfelelően átépítésre kerül, megfelelő víz-, hő- és hangszigetelési igényeknek megfelelően. A helyiségek padlóburkolata a használati igényeknek megfelelően kerül kialakításra.
Az iskolaépületben válaszfalként jellemzően hang- és tűzgátló, valamint vizes helyiségekben páraterhelésnek megfelelő gipszkarton burkolatú szerelt válaszfalak és előtétfalak készülnek.
Minden belső nyílászáró korszerűsítése megtörténik, a beépítés helyének megfelelően, akusztikai-, tűzállósági-, magas fokú használhatósági-, illetve menekülési útvonal követelményeinek biztosítása végett.
Az épület teljes épületvillamossági rendszere kiépítésre kerül, a jelenlegi bontása után. Oktatási célú építmény funkciója szerint erős- és gyengeáramú rendszerek beépítése történik meg.
Épületgépészeti szempontból is teljes rendszercsere kerül kiépítésre, vízellátás, csatornázás, esővíz elvezetésre, fűtés szerelésre és szellőzés szerelésre is.
Az iskolaépületben a teljes tűzjelző rendszer cseréje indokolt, új tűzszakaszhatárok kialakításával.
Akadálymentesítési szempontból új akadálymentes WC-mosdó helyiségek kerülnek kialakításra, valamint új lift kerül kiépítésre.
Felújítással érintett épületrész nettó alapterülete: 8.634,11 m2
Padlóréteg kialakítása: 8.634,11 m2
Új gipszkarton válaszfalak kialakítása: 3.653,24 m2
Falak felületkezelése: 8.679,4 m2
Álmennyezet építése: 4.943,55 m2
Külső és Belső nyílászárók beépítése: 291 db
Lift beépítése: 1 db
Többet mutasson
További információk:
“A szerződés időtartama:
A munkaterület átadásától számított 8 hónap, de legkésőbb 2026. március 31.
A konkrét befejezési határidő (2026. március 31.) a...”
További információk
A szerződés időtartama:
A munkaterület átadásától számított 8 hónap, de legkésőbb 2026. március 31.
A konkrét befejezési határidő (2026. március 31.) a projektzárásra tekintettel került meghatározásra. A teljesítési időtartama (a munkaterület átadásától számított 8 hónap) nem nyúlhat túl a konkrét befejezési határidőn.
Amennyiben a jövőben a projekt meghosszabbítására kerül sor, akkor a meghatározott időtartam (a munkaterület átadásától számított 8 hónap) az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban ez az időtartam a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet. Az esetleges módosítás a Kbt. 141.§ (4) a) bekezdése alapján történik, így arról Ajánlatkérő hirdetményt nem tesz közzé. A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jogalap a projektzárási határidőre vonatkozó módosítás esetén alkalmazható, a szerződés teljesítésének időtartama esetében nem (a teljesítési határidőt érintő módosítás a Kbt. 141. §-ában foglalt egyéb jogalap alapján történhet).
Ajánlatkérő írásbeli nyilatkozatával jogosult elállni a kivitelezés megvalósítása érdekében megkötött vállalkozási szerződéstől, amennyiben a munkaterület átadására nem kerül sor 2025. január 31-ig.
Az ajánlattevőknek ajánlatukban műszaki és pénzügyi ütemtervet kell benyújtaniuk az alábbi tartalommal:
A teljesítési időtartammal összefüggésben az ajánlattevők kötelesek olyan számvetést adni, amelyből az ajánlatkérő egyértelműen meg tudja állapítani, hogy az ajánlattevő a vállalt időtartam teljesítésére valóban képes. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell az alábbi dokumentumokat, melyekből a teljesítés ajánlattevő általi megvalósíthatósága megállapítható.
Az alábbi ütemtervek indikatívak, azaz az azokban foglalt részhatáridőket vagy egyéb ütemezési feltételeket a nyertes ajánlattevő - az Ajánlatkérő és a műszaki ellenőr jóváhagyásával és engedélyével – módosíthatja, míg a szerződésben is meghatározott véghatáridő vagy más szerződéses feltétel csak szerződésmódosítással módosítható. A kivitelezés során előálló akadályoztatás esetén ajánlattevő számára elháríthatatlan okból történő műszaki ütemezésbeli változást az ütemtervek folyamatos aktualizálásával le kell követni.
Műszaki ütemtervet Gantt diagram formában kell csatolni.
Tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként a kivitelezési szerződés megkötésének időpontja jelenleg nem ismert, az ütemtervet a konkrét dátum megjelölése nélkül kell az ajánlattevőknek elkészíteniük. Az ütemterven elegendő a hetek sorszámával jellemezni az időskálát, az átfutási idők napokban történő megjelölésével.
Műszaki ütemterv tartalmi követelményei:
• A szerződés teljes időtartama alatt tüntessék fel a munkafolyamatokat.
• A kivitelezés munkafolyamatai legalább az árazott költségvetés egységet képező munkaelemeinek (a költségvetési összesítő sorainak) megfelelő részletezettséggel kerüljenek bemutatásra.
• Az ütemterv legalább heti bontású legyen.
• Az ütemtervben meg kell jelölni az egyes rész(vég)számlákhoz tartozó konkrét, műszaki egységet képviselő - egységként kezelhető léptékű, kivitelezés szempontjából egyértelműen lehatárolható - teljesítéseket, megjelölve ezeknek az ajánlati árhoz viszonyított %-os teljesítmény értékét.
Az ütemtervnek tartalmaznia kell a vállalt teljesítési szakaszokat, határidőket részletesen (ideértve az építési munkaterület átadásának, az építési napló megnyitásának, a tervezett kezdésnek, a részteljesítés, az átadás-átvétel, a birtokbaadás határidejét vagy határnapját, a befejezési határidőt vagy határnapot).
Továbbá csatolni szükséges az ehhez logikailag kapcsolódó pénzügyi ütemtervet.
Az ajánlat részeként benyújtandó műszaki és pénzügyi ütemtervet indikatív jelleggel szükséges csatolni, a végleges ütemtervek elkészítése a szerződéskötés időpontjára szükséges elkészíteni (lásd szerződéstervezet 28. pont).
Többet mutasson
A teljesítés helye: Szabolcs-Szatmár-Bereg🏙️
Időtartam: 8 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“Az alábbi feladatok megvalósítása a műszaki dokumentációban részletezettek szerint:
Erősáramú kábelek elhelyezése, halózatfejlesztés, világítás...”
A lehetőségek leírása
Az alábbi feladatok megvalósítása a műszaki dokumentációban részletezettek szerint:
A felolvasólapon az alap műszaki tartalomra vonatkozó ajánlati árat, valamint az opcióra vonatkozó ajánlati árat külön szükséges feltüntetni (tartalékkeret nélkül).
Ajánlatkérő az opciók megrendeléséről a kivitelezési szerződés megkötésének időpontjára döntést hoz. A kivitelezési szerződésben megnevezésre kerülnek az esetlegesen megrendelt opciós tételek, valamint az azokra vonatkozó ellenszolgáltatás összege is. Az esetlegesen megrendelt opciós tételek kivitelezési határideje megegyezik az alap műszaki tartalom kivitelezési határidejével.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 1. A III.4.1 M.1.1. pont szerinti személyi állomány (MV-É szakember) alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalata (min. 0- max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 6
Minőségi kritérium (név): 2. A III.4.1 M.1.2. pont szerinti személyi állomány (MV-ÉG szakember) alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalata (min. 0- max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (név): 3. A III.4.1 M.1.3. pont szerinti személyi állomány (MV-ÉV szakember) alkalmassági követelményen felüli szakmai többlettapasztalata (min. 0- max. 36 hónap)
Minőségi kritérium (név): 4. A III.4.1 M.1.4. pont szerinti személyi állomány (minőségirányítási és/vagy minőségbiztosítási és/vagy minőségügyi szakmérnök) szakmai többlettapasztalata (min. 0- max. 24 hónap)
Minőségi kritérium (név): 5. Vállalt hosszabb jótállási idő (0-24 hónap)
Ár ✅
Ár (súlyozás): 65
Ár (súlyozás): 5
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅ Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-11-25 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-11-25 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Az ajánlatok felbontása az EKR rendszerben történik az ajánlattételi határidőt követő két óra elteltével.
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A bontási eljárás elektronikusan a Kbt. 68. § (1a)-(1c), (4) és (6) bekezdései, illetve a 424/2017. (XII. 19.) Korm.rendelet 15. §-ban foglaltak szerint történik.”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A bontási eljárás elektronikusan a Kbt. 68. § (1a)-(1c), (4) és (6) bekezdései, illetve a 424/2017. (XII. 19.) Korm.rendelet 15. §-ban foglaltak szerint történik.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 60
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“P.1.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
P.1.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján.
Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia:
321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az Ajánlattevőnek csatolnia kell a cégszerűen (a képviseletre jogosult személy által) aláírt nyilatkozatot az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (magasépítési tevékenység) származó árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bek. alapján, ha az ajánlattevő a 19. § (1) bek. c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy a P1.) pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni a P1.) pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján a P1.) pont szerinti követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely már szervezet vagy személy kapacitására
támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kármegtérítéséért. A Kbt. 65. § (6) bekezdésével kapcsolatban felhívjuk ajánlattevő figyelmét, azon pénzügyi – gazdasági követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük 1 felel meg.
Az előírt árbevételi követelménynek a vizsgált időszakban összességében kell megfelelni (azaz nem évente).
P.1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlattevőnek a közbeszerzés tárgyából (magasépítési tevékenység) származó nettó árbevétele nem éri el az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen legalább a nettó 1.500.000.000 Ft-ot. (az újonnan piacra lépők esetében a működésének ideje alatt a nettó 1.500.000.000 Ft-ot).
Többet mutasson Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.1.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.1.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján.
Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolni kell a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot és amennyiben a szakember még nem szerepel a kamarai névjegyzékben, úgy az előírt végzettségét igazoló okirat másolatát is csatolni kell. Amennyiben a szakember már bejegyzésre került, az ajánlathoz a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti névjegyzékbe vételről szóló határozat egyszerű másolatát kell csatolni vagy az ajánlatban meg kell adni a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számot és a nyilvántartó kamara nevét. Ebben az esetben a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt feltételek teljesülését Ajánlatkérő a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara honlapján ellenőrzi. Ha a megnevezett szakember már rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor a végzettség igazolása külön nem szükséges. Az ajánlatban megnevezett szakember szakmai tapasztalatát a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzban szükséges megadni év/hó bontásban. Amennyiben az alkalmassági követelmény körében bemutatni kívánt szakember az ajánlattételkor már rendelkezik az előírt jogosultsággal, és a vonatkozó értékelési szempont tekintetében is be kívánjak mutatni a szakember szakmai többlettapasztalatát, a jogosultság első megszerzésének dátumát (év, hónap, nap) is szükséges feltüntetni a kapcsolódó szakmai önéletrajz mintának megfelelően. Az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdésében foglaltakra.
M.1.1.)
Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberrel: legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel.
Az alkalmassági követelmények (és értékelési szempontok) körében bemutatott szakemberek között az átfedés megengedett, azaz egy szakember több pozíció tekintetében is megnevezhető.
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.2.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.2.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján.
Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolni kell a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot és amennyiben a szakember még nem szerepel a kamarai névjegyzékben, úgy az előírt végzettségét igazoló okirat másolatát is csatolni kell. Amennyiben a szakember már bejegyzésre került, az ajánlathoz a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti névjegyzékbe vételről szóló határozat egyszerű másolatát kell csatolni vagy az ajánlatban meg kell adni a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számot és a nyilvántartó kamara nevét. Ebben az esetben a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt feltételek teljesülését Ajánlatkérő a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara honlapján ellenőrzi. Ha a megnevezett szakember már rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor a végzettség igazolása külön nem szükséges. Az ajánlatban megnevezett szakember szakmai tapasztalatát a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzban szükséges megadni év/hó bontásban. Amennyiben az alkalmassági követelmény körében bemutatni kívánt szakember az ajánlattételkor már rendelkezik az előírt jogosultsággal, és a vonatkozó értékelési szempont tekintetében is be kívánjak mutatni a szakember szakmai többlettapasztalatát, a jogosultság első megszerzésének dátumát (év, hónap, nap) is szükséges feltüntetni a kapcsolódó szakmai önéletrajz mintának megfelelően. Az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdésében foglaltakra.
M.1.2.)
Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberrel: legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-ÉG (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel.
Az alkalmassági követelmények (és értékelési szempontok) körében bemutatott szakemberek között az átfedés megengedett, azaz egy szakember több pozíció tekintetében is megnevezhető.
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.3.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.3.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján.
Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolni kell a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot és amennyiben a szakember még nem szerepel a kamarai névjegyzékben, úgy az előírt végzettségét igazoló okirat másolatát is csatolni kell. Amennyiben a szakember már bejegyzésre került, az ajánlathoz a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti névjegyzékbe vételről szóló határozat egyszerű másolatát kell csatolni vagy az ajánlatban meg kell adni a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számot és a nyilvántartó kamara nevét. Ebben az esetben a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt feltételek teljesülését Ajánlatkérő a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara honlapján ellenőrzi. Ha a megnevezett szakember már rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor a végzettség igazolása külön nem szükséges. Az ajánlatban megnevezett szakember szakmai tapasztalatát a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzban szükséges megadni év/hó bontásban. Amennyiben az alkalmassági követelmény körében bemutatni kívánt szakember az ajánlattételkor már rendelkezik az előírt jogosultsággal, és a vonatkozó értékelési szempont tekintetében is be kívánjak mutatni a szakember szakmai többlettapasztalatát, a jogosultság első megszerzésének dátumát (év, hónap, nap) is szükséges feltüntetni a kapcsolódó szakmai önéletrajz mintának megfelelően. Az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdésében foglaltakra.
M.1.3.)
Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberrel: legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-ÉV (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel.
Az alkalmassági követelmények (és értékelési szempontok) körében bemutatott szakemberek között az átfedés megengedett, azaz egy szakember több pozíció tekintetében is megnevezhető.
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.4.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.4.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján.
Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Csatolni kell a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot és az előírt
végzettségét igazoló okirat másolatát. Az ajánlatban megnevezett szakember szakmai
tapasztalatát a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzban szükséges
megadni év/hó bontásban. Az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdésében foglaltakra.
M.1.4.)
Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberrel: legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik minőségirányítási és/vagy minőségbiztosítási és/vagy minőségügyi szakmérnök (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel.
Az alkalmassági követelmények (és értékelési szempontok) körében bemutatott szakemberek között az átfedés megengedett, azaz egy szakember több pozíció tekintetében is megnevezhető.
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.2.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.2.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján.
Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia:
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján az eljárást
megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett építési beruházásainak ismertetése. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3) bek.
alapján a szerződést kötő másik fél által kiállított igazolásban meg kell adni az építési beruházás tárgyát, valamint mennyiségét, a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját /év, hónap, nap bontásban/) és helyét, valamint nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és szerződésnek megfelelően történt-e. A bemutatásnál elegendő kitérni az alkalmassági előírásoknak megfelelő számú referenciára. Az egyes (összetett, több alkalmassági követelményt is lefedő vagy érintő) referenciák több alkalmassági követelménynek való
megfelelést is igazolhatnak, azonban az alkalmassági minimumkövetelményként előírt, az alkalmasság igazolására szolgáló adatokat úgy kell megjeleníteni, hogy abból az igazolni kívánt alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. Amennyiben Ajánlattevő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140. § (9) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági követelménynek való megfelelést - konzorciumi vagy projekttársasági korábbi teljesítés esetén egyaránt. Ha a nyertes közös
ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia-igazolást bármelyik a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás egésze tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült.
M.2.)
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás
feladásától visszafelé számított 5 éven belül befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett
szerződésszerűen teljesített referenciával, amely keretében megvalósult:
Az előírt referencia követelménynek soronként (munkanemenként) legfeljebb 3 referencia bemutatásával lehet megfelelni (azaz pl.: összességében 6450 m2 padlóréteg kialakítása és/vagy felújítása legfeljebb 3 referencia bemutatásával igazolható). A bemutatott referenciáknak minden esetben épület kivitelezésére és/vagy felújítására és/vagy átalakítására kell vonatkoznia.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“SZ.1.): A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015. (X.30.) KR. 21. § (1) bek. alapján az ajánlatban megjelölt, építőipari kivitelezési tevékenységet...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
SZ.1.): A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015. (X.30.) KR. 21. § (1) bek. alapján az ajánlatban megjelölt, építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplőknek szerepelnie kell a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében,illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy rendelkezzen a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.
Ajánlatkérő az alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján.
Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia:
Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén Ajánlatkérő ellenőrzi az alkalmassági követelmény teljesülését a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásból.
Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén csatolni kell a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot.
Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlatban megjelölt, építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők valamelyike nem szerepel 2023. évi C. törvény szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását, de közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy cégszerűen...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását, de közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy cégszerűen aláírt megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban részletezett minimális tartalommal.
Ajánlatkérő az önálló ajánlattevők esetében sem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását.
III.4.5) pont folytatása:
Részszámlák benyújtására az ütemezés szerint adott a lehetőség:
- első részszámla: a műszaki készültség 15%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve
-második részszámla: a műszaki készültség 30%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve
- harmadik részszámla: a műszaki készültség 45%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve
- negyedik részszámla: a műszaki készültség 60%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve
- ötödik részszámla: a műszaki készültség 80%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 20%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve
Végszámla:
a műszaki készültség 100%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 20%-nak megfelelő összeg erejéig
Ajánlatkérő a műszaki ellenőr által jóváhagyott számlákat a Ptk. 6:130. § (1) - (2) bekezdése, illetve a Kbt. 135. § (3) bekezdése szerint utófinanszírozás formájában, átutalással teljesíti. A 322/2015. (X. 30.) Kr. 32/A. § (1) bekezdése alapján, ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, akkor a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéstől eltérően a 322/2015. (X. 30.) Kr. 32/A. és §-ban foglalt szabályok szerint köteles eljárni. Eljárás és kifizetés
pénzneme forint. A végszámla benyújtásának feltétele a hiba- és hiánymentes műszaki átadás-átvételi eljárás lezárása. A benyújtott számlához ajánlattevőnek számlarészletezőt kell mellékelnie. A Kbt. 135. § (6) bekezdése szerint ajánlatkérő a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:155. §-ban foglaltakra. Projektazonosító: RRF-2.2.2-23-2023-00012. A támogatás intenzitása: 100% A fizetési feltételekkel kapcsolatos vonatkozó rendelkezések, jogszabályok: 2013. évi V. tv, 2015. évi CXLIII. tv, 373/2022. (IX. 30.) Korm. rend.
Ajánlatkérő 10% mértékű tartalékkeretet határoz meg.
III.4.7.) pont folytatása:
3. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell az MSZ EN ISO
9001
14001
45001
50001
szabványoknak megfelelő, érvényes tanúsítványokkal vagy a 321/2015. (X.30.)
Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti, ezzel egyenértékű dokumentumokkal. Az igazoló
akkreditált szerv által kiállított tanúsítványokkal a nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés
időpontjára rendelkeznie kell. Abban az esetben, amennyiben a nyertes ajánlattevő a
szerződéskötés időpontjáig nem rendelkezik az előírt dokumentummal, azt ajánlatkérő az
ajánlattól való visszalépésként értékeli, amely esetben ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése
alapján következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köthet szerződést.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melynek összegszerűen meghatározott értéke 30.000.000, - HUF,. Az ajánlati...”
Kauciók és garanciák
Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melynek összegszerűen meghatározott értéke 30.000.000, - HUF,. Az ajánlati biztosítékot az ajánlattevőnek-az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania, amely a Kbt. 54. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően (az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel) teljesíthető, valamint az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére érvényesnek kell lennie. A befizetett ajánlati biztosíték nem válik a megkötött szerződést megerősítő mellékkötelezettséggé.
Amennyiben az ajánlattevő Ajánlatkérő számlájára történő befizetéssel, illetve átutalással nyújtja az ajánlati biztosítékot, úgy azt a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Magyar Államkincstárnál vezetett 10044001-00335302-00000000 sz. számlájára történő befizetéssel vagy utalással kell teljesíteni. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Igazolási mód: a befizetés igazolásának másolatával, bankgarancia vagy kézfizető kezességvállalás esetében a szerződés másolati példányával.
A Kbt. 54. § (4) bekezdésének értelmében, amennyiben az ajánlattevő az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja vagy a szerződés megkötése az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, az ajánlati biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg, kivéve a Kbt. 131. § (9) bekezdése szerinti esetben. Amennyiben ajánlattevő nem átutalással teljesíti biztosítéknyújtási kötelezettségét, a biztosítékról szóló igazolásban szerepelniük kell a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltaknak. Közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése esetén a biztosíték az Ajánlatkérőt illeti meg. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontjára, amely szerint az ajánlatuk érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátják rendelkezésre.
Szerződés biztosítékai:
1. Jólteljesítési biztosíték: Ajánlatkérő a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos jótállási és szavatossági igények biztosítékaként jólteljesítési biztosítékfizetési kötelezettséget ír elő. A jótállási biztosíték mértéke a szerződés szerinti, tartalékkeret és áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5%-a, melyet a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint kell nyújtani at. választása alapján. A jótállási biztosítékot a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjában kell rendelkezésre bocsátani és a jótállási idő végéig kell rendelkezésre állnia.
Jótállási idő: A 181/2003. (XI. 5.) Korm. Rendelet szerint. A nem a rendelet hatálya alá tartozó esetekben a kötelezően vállalt jótállás 36 hónap. Az ezen felül vállalt hosszabb jótállási idő (0-24 hónap) az ajánlatok értékelésének részszempontját képezi.
2. Késedelmi kötbér: Ajánlatkérő a szerződés késedelmes teljesítésével kapcsolatosan a késedelmes napokra késedelmi kötbért ír elő, feltéve, ha a késedelem olyan okból származik, amelyért Ajánlattevő felelős. A késedelmi kötbér mértéke a szerződés szerinti nettó ajánlati ár 0,5%-a/késedelmes nap. A késedelmi kötbér összegének felső határa a nettó egyösszegű ajánlati ár 20%-a. Késedelembe esés esetén Nyertes ajánlattevő köteles póthatáridőt vállalni. A vállalt póthatáridő eredménytelen eltelte után a kötbér mértéke 0,8/késedelmes nap. A szerződés szerinti nettó egyösszegű ajánlati ár 20%-át meghaladó késedelmet az Ajánlatkérő meghiúsulásnak, azaz a teljesítés elmaradásának tekintheti és megilletheti a szerződés felmondásának joga.
3. Meghiúsulási kötbér: amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, melyért a Ajánlattevő felelős, Ajánlattevőnek meghiúsulási kötbért kell fizetnie Ajánlatkérő részére. Mértéke a szerződés szerinti nettó ajánlati ár 25%-a. Késedelmi kötbér jogcímén korábban esetlegesen már megfizetett összeg beszámít, tekintettel arra, hogy ugyanazon magatartás miatt késedelemi és meghiúsulási kötbér egyszerre nem számítható fel.
4. Teljesítési biztosíték: Ajánlatkérő a teljesítés elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként teljesítési biztosítékot ír elő, melynek mértéke a nettó szerződéses összeg 5%-a. A teljesítési biztosítékot legkésőbb a szerződéskötés időpontjára kell az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint ajánlattevő választása alapján.
5. Hibás teljesítési kötbér: Ajánlattevő hibásan teljesít, ha olyan okból, amelyért felelős, a kivitelezés a teljesítés időpontjában nem felel meg a jsz-ban v. a sz-ben foglaltaknak. Hibás teljesítés esetén a
Ak. At-t legfeljebb 15 naptári napos határidő tűzésével felhívja a hiba javítására. Amennyiben At. a hibát nem javítja ki, vagy a kijavítást Ak. nem kéri, a kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett rész teljesítéshez tartozó
nettó ellenszolgáltatás 20%-a.
Ajánlatkérő a kötbérek összegét jogosult az ajánlattevő által kiállított számlába beszámítani a Kbt. 135. § (6) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével.
(További részletek: szerz.terv.)
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7) bek. alapján a szerződésben foglalt tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított teljes ellenszolgáltatás 5%-ig...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7) bek. alapján a szerződésben foglalt tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított teljes ellenszolgáltatás 5%-ig biztosít előleget a nyertes ajánlattevőnek, amennyiben erre ajánlattevő igényt tart. Amennyiben a nyertes ajánlattevő az előleg igénylésének lehetőségével élni kíván, Ajánlatkérő a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek. alapján az előleget az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül kifizeti.
Az előleg a részszámlákban egyenlő mértékben kerül elszámolásra.
Számlázási lehetőségek: az ajánlattevőnek adott esetben az előlegszámla, 5 részszámla és a végszámla benyújtására van lehetősége.
Folytatás a III.4.6.) pontban.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“1. Felelősségbiztosítás: A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § alapján az ajánlattevő köteles -legkésőbb a szerződéskötés időpontjára- C.A.R típ...”
A szerződés teljesítésének feltételei
1. Felelősségbiztosítás: A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § alapján az ajánlattevő köteles -legkésőbb a szerződéskötés időpontjára- C.A.R típ építés-szerelési biztosítással rendelkezni az alábbiak szerint:
min. éves szinten a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj áfa nélkül értendő 60%-nak megfelelő HUF limit összegre és minimum a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj áfa nélkül értendő 40%-nak megfelelő HUF/káresemény összegre (további részletek: szerz.terv.)
“A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során Ajánlatkérő megállapította, hogy a közbeszerzés...”
A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során Ajánlatkérő megállapította, hogy a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági ésszerűséggel. A megvalósítandó beruházás komplex egységet alkot, így a megvalósíthatóságot nehezítené, illetve ellehetetlenítené a részekre bontás, mivel több nyertes ajánlattevő jelenléte a tevékenységeik maradéktalan ellátását, határidők betartását veszélyeztetné. A feladatok munkarészekre való megbontása, ezzel több gazdasági szereplő részére történő munkaterület-átadás műszaki értelemben rendkívül aggályos és ésszerűtlen. Ez esetben minden gazdasági szereplő maga gondoskodna az anyagmozgatásról, az anyagok helyszínen történő deponálásáról, az építési munkaterület őrzéséről stb. Ezen munkák egy munkaterületen belül több gazdasági szereplővel nem hangolhatók össze, a kivitelezés során a közös munkaterület mindenképpen fennakadásokat, nem várt akadályközléseket és a teljesítés elhúzódását eredményezné. Mindemellett kiemelendő, hogy egy munkaterületen történő munkavégzés esetén a párhuzamosságok (mint a gazdasági szereplők közötti összehangoltság nélküli szállítások, vagy különböző, de azonos munkát végző alvállalkozók bevonása stb.) a költségek emelkedését, adott esetben megsokszorozódását eredményezné, mely a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetetlen. Az egyértelmű felelősségvállalást, garanciát csak egészben történő ajánlattétellel és kivitelezéssel lehet biztosítani.
1) Ajánlatkérő helyszíni szemlét tart 2024. november 6-án 10.00 órakor. A szemle helyszíne: 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes utca 15.
2) Közös ajánlattevőknek a Kbt. 35. §-ban foglaltakat be kell tartaniuk.
3) Ajánlattevő és kapacitást biztosító szervezet csatolja ajánlatába a nyilatkozatokat aláíró cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldányát vagy aláírás mintáját. Amennyiben az aláíró nem cégjegyzésre jogosult, csatoljanak teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, mely a meghatalmazott aláírását tartalmazza.
4) Kiegészítő tájékoztatás kérése és nyújtása tekintetében felhívjuk a figyelmet a Kbt. 56.§-ban foglaltakra.
5) Ajánlatkérő a hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 71. §-ban meghatározottak szerint biztosítja.
6) Az ajánlatokat az EKR rendszerben kell benyújtani az Ajánlattételi felhívásban meghatározott időpontig. Az ajánlat elkészítésénél a Kbt. 66. §-ban foglaltaknak megfelelően kell eljárni.
7) Az ajánlathoz a Közbeszerzési dokumentumok II.3./ pontjában megjelölt iratokat, nyilatkozatokat kell csatolni.
8) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját.
9) Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján jár el.
10) A Kbt. 66. § (6) alapján Ajánlatkérő nem írja elő az ajánlatban azon részek megnevezését,
melyek teljesítéséhez ajánlatkérő alvállalkozót vesz igénybe, ill. az ajánlat benyújtásának időpontjában már ismert alvállalkozók megnevezését. A Kbt. 138. § (3) bek. szerint a nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni (a megnevezésen túl az elérhetőség, valamint a képviseletre jogosult megjelölésével), amely részt vesz a szerződés teljesítésében. A nyertes ajánlattevő a bejelentéssel együtt
köteles az ajánlatkérőnek az alvállalkozó megnevezésén, adószámán, elérhetőségén, a képviseletre jogosult
személyén túl az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés várható százalékos arányát, valamint az alvállalkozói szerződés szerinti ellenszolgáltatás értékét megadni. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőt tájékoztatni az alvállalkozók bejelentésben közölt adatainak változásáról. A nyertes ajánlattevő a szerződésbe foglaltan nyilatkozik arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a
közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt álló alvállalkozót. A nyertes ajánlattevő köteles
az ajánlatkérőnek az alvállalkozói teljesítést követően az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tényleges százalékos arányát, valamint az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét bejelenteni.
11) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (12) és 69. § (11a) bek.-re.
12) Ajánlatkérő kizárja a gazdálkodó szervezet létrehozását.
13)Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg.
14) A jelen eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott
kérdésekben a felhívás feladásának időpontjában hatályos közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és a
424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. az irányadó. Részletes információk a közbeszerzési dokumentumokban találhatóak.
15) ÁKSZ: Dr. Horváth János lajstromszám: 01275
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Forrás: OJS 2024/S 209-651732 (2024-10-24)
Ajánlati felhívás (2024-11-20) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“A „Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása” című RRF-2.2.2-23-2023-00012...”
Rövid leírás
A „Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása” című RRF-2.2.2-23-2023-00012 azonosítószámú projekt kivitelezése. A tervezett építési tevékenység a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása. A 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15. alatti ingatlanon található épületegyüttes kollégiumból, konyha-étkező részből és iskolai funkciójú épületrészekből áll. A jelenlegi tervezési program az iskolaépület teljes körű belső felújítását foglalja magába. Az épületet 1975-ben építették, részben alápincézett, részben földszint+ 1 illetve 2 emeletes és egy 7 szintes (+ pince és tetőfelépímény) kollégiumi rész is tartozik hozzá. Az iskola függőleges és vízszintes tartószerkezet UNVÁZ pillér+ panel rendszerűek. Az UNIVÁZ falpanelek előtt 10 cm „kőszivacs” kerámia panel van. Az épület belső felújítása alkalmával a tartószerkezetig minden rétegrendi elem elbontásra kerül. A padlórétegrend, a mai követelményeknek megfelelően átépítésre kerül, megfelelő víz-, hő- és hangszigetelési igényeknek megfelelően. A helyiségek padlóburkolata a használati igényeknek megfelelően kerül kialakításra. Az iskolaépületben válaszfalként jellemzően hang- és tűzgátló, valamint vizes helyiségekben páraterhelésnek megfelelő gipszkarton burkolatú szerelt válaszfalak és előtétfalak készülnek. Minden belső nyílászáró korszerűsítése megtörténik, a beépítés helyének megfelelően, akusztikai-, tűzállósági-, magas fokú használhatósági-, illetve menekülési útvonal követelményeinek biztosítása végett. Az épület teljes épületvillamossági rendszere kiépítésre kerül, a jelenlegi bontása után. Oktatási célú építmény funkciója szerint erős- és gyengeáramú rendszerek beépítése történik meg. Épületgépészeti szempontból is teljes rendszercsere kerül kiépítésre, vízellátás, csatornázás, esővíz elvezetésre, fűtés szerelésre és szellőzés szerelésre is. Az iskolaépületben a teljes tűzjelző rendszer cseréje indokolt, új tűzszakaszhatárok kialakításával. Akadálymentesítési szempontból új akadálymentes WC-mosdó helyiségek kerülnek kialakításra, valamint új lift kerül kiépítésre. Felújítással érintett épületrész nettó alapterülete: 8.634,11 m2 Padlóréteg kialakítása: 8.634,11 m2 Új gipszkarton válaszfalak kialakítása: 3.653,24 m2 Falak felületkezelése: 8.679,4 m2 Álmennyezet építése: 4.943,55 m2 Külső és Belső nyílászárók beépítése: 291 db Lift beépítése: 1 db
Többet mutasson Leírás
A beszerzés leírása:
“A „Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása” című RRF-2.2.2-23-2023-00012...”
A beszerzés leírása
A „Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása” című RRF-2.2.2-23-2023-00012 azonosítószámú projekt kivitelezése. A tervezett építési tevékenység a Nyíregyházi SZC Bánki Donát Műszaki Technikum és Kollégium iskola épületének és tanműhelyének komplex belső felújítása. A 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15. alatti ingatlanon található épületegyüttes kollégiumból, konyha-étkező részből és iskolai funkciójú épületrészekből áll. A jelenlegi tervezési program az iskolaépület teljes körű belső felújítását foglalja magába. Az épületet 1975-ben építették, részben alápincézett, részben földszint+ 1 illetve 2 emeletes és egy 7 szintes (+ pince és tetőfelépímény) kollégiumi rész is tartozik hozzá. Az iskola függőleges és vízszintes tartószerkezet UNVÁZ pillér+ panel rendszerűek. Az UNIVÁZ falpanelek előtt 10 cm „kőszivacs” kerámia panel van. Az épület belső felújítása alkalmával a tartószerkezetig minden rétegrendi elem elbontásra kerül. A padlórétegrend, a mai követelményeknek megfelelően átépítésre kerül, megfelelő víz-, hő- és hangszigetelési igényeknek megfelelően. A helyiségek padlóburkolata a használati igényeknek megfelelően kerül kialakításra. Az iskolaépületben válaszfalként jellemzően hang- és tűzgátló, valamint vizes helyiségekben páraterhelésnek megfelelő gipszkarton burkolatú szerelt válaszfalak és előtétfalak készülnek. Minden belső nyílászáró korszerűsítése megtörténik, a beépítés helyének megfelelően, akusztikai-, tűzállósági-, magas fokú használhatósági-, illetve menekülési útvonal követelményeinek biztosítása végett. Az épület teljes épületvillamossági rendszere kiépítésre kerül, a jelenlegi bontása után. Oktatási célú építmény funkciója szerint erős- és gyengeáramú rendszerek beépítése történik meg. Épületgépészeti szempontból is teljes rendszercsere kerül kiépítésre, vízellátás, csatornázás, esővíz elvezetésre, fűtés szerelésre és szellőzés szerelésre is. Az iskolaépületben a teljes tűzjelző rendszer cseréje indokolt, új tűzszakaszhatárok kialakításával. Akadálymentesítési szempontból új akadálymentes WC-mosdó helyiségek kerülnek kialakításra, valamint új lift kerül kiépítésre. Felújítással érintett épületrész nettó alapterülete: 8.634,11 m2 Padlóréteg kialakítása: 8.634,11 m2 Új gipszkarton válaszfalak kialakítása: 3.653,24 m2 Falak felületkezelése: 8.679,4 m2 Álmennyezet építése: 4.943,55 m2 Külső és Belső nyílászárók beépítése: 291 db Lift beépítése: 1 db
Többet mutasson
További információk:
“A szerződés időtartama: A munkaterület átadásától számított 8 hónap, de legkésőbb 2026. március 31. A konkrét befejezési határidő (2026. március 31.) a...”
További információk
A szerződés időtartama: A munkaterület átadásától számított 8 hónap, de legkésőbb 2026. március 31. A konkrét befejezési határidő (2026. március 31.) a projektzárásra tekintettel került meghatározásra. A teljesítési időtartama (a munkaterület átadásától számított 8 hónap) nem nyúlhat túl a konkrét befejezési határidőn. Amennyiben a jövőben a projekt meghosszabbítására kerül sor, akkor a meghatározott időtartam (a munkaterület átadásától számított 8 hónap) az irányadó a szerződés teljesítése során, azonban ez az időtartam a projekt határidő meghosszabbítása esetében sem növekedhet. Az esetleges módosítás a Kbt. 141.§ (4) a) bekezdése alapján történik, így arról Ajánlatkérő hirdetményt nem tesz közzé. A Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja szerinti jogalap a projektzárási határidőre vonatkozó módosítás esetén alkalmazható, a szerződés teljesítésének időtartama esetében nem (a teljesítési határidőt érintő módosítás a Kbt. 141. §-ában foglalt egyéb jogalap alapján történhet). Ajánlatkérő írásbeli nyilatkozatával jogosult elállni a kivitelezés megvalósítása érdekében megkötött vállalkozási szerződéstől, amennyiben a munkaterület átadására nem kerül sor 2025. január 31-ig. Az ajánlattevőknek ajánlatukban műszaki és pénzügyi ütemtervet kell benyújtaniuk az alábbi tartalommal: A teljesítési időtartammal összefüggésben az ajánlattevők kötelesek olyan számvetést adni, amelyből az ajánlatkérő egyértelműen meg tudja állapítani, hogy az ajánlattevő a vállalt időtartam teljesítésére valóban képes. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell az alábbi dokumentumokat, melyekből a teljesítés ajánlattevő általi megvalósíthatósága megállapítható. Az alábbi ütemtervek indikatívak, azaz az azokban foglalt részhatáridőket vagy egyéb ütemezési feltételeket a nyertes ajánlattevő - az Ajánlatkérő és a műszaki ellenőr jóváhagyásával és engedélyével – módosíthatja, míg a szerződésben is meghatározott véghatáridő vagy más szerződéses feltétel csak szerződésmódosítással módosítható. A kivitelezés során előálló akadályoztatás esetén ajánlattevő számára elháríthatatlan okból történő műszaki ütemezésbeli változást az ütemtervek folyamatos aktualizálásával le kell követni. Műszaki ütemtervet Gantt diagram formában kell csatolni. Tekintettel arra, hogy a közbeszerzési eljárás eredményeként a kivitelezési szerződés megkötésének időpontja jelenleg nem ismert, az ütemtervet a konkrét dátum megjelölése nélkül kell az ajánlattevőknek elkészíteniük. Az ütemterven elegendő a hetek sorszámával jellemezni az időskálát, az átfutási idők napokban történő megjelölésével. Műszaki ütemterv tartalmi követelményei: • A szerződés teljes időtartama alatt tüntessék fel a munkafolyamatokat. • A kivitelezés munkafolyamatai legalább az árazott költségvetés egységet képező munkaelemeinek (a költségvetési összesítő sorainak) megfelelő részletezettséggel kerüljenek bemutatásra. • Az ütemterv legalább heti bontású legyen. • Az ütemtervben meg kell jelölni az egyes rész(vég)számlákhoz tartozó konkrét, műszaki egységet képviselő - egységként kezelhető léptékű, kivitelezés szempontjából egyértelműen lehatárolható - teljesítéseket, megjelölve ezeknek az ajánlati árhoz viszonyított %-os teljesítmény értékét. Az ütemtervnek tartalmaznia kell a vállalt teljesítési szakaszokat, határidőket részletesen (ideértve az építési munkaterület átadásának, az építési napló megnyitásának, a tervezett kezdésnek, a részteljesítés, az átadás-átvétel, a birtokbaadás határidejét vagy határnapját, a befejezési határidőt vagy határnapot). Továbbá csatolni szükséges az ehhez logikailag kapcsolódó pénzügyi ütemtervet. Az ajánlat részeként benyújtandó műszaki és pénzügyi ütemtervet indikatív jelleggel szükséges csatolni, a végleges ütemtervek elkészítése a szerződéskötés időpontjára szükséges elkészíteni (lásd szerződéstervezet 28. pont).
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“Az alábbi feladatok megvalósítása a műszaki dokumentációban részletezettek szerint: Erősáramú kábelek elhelyezése, halózatfejlesztés, világítás kiépítése A...”
A lehetőségek leírása
Az alábbi feladatok megvalósítása a műszaki dokumentációban részletezettek szerint: Erősáramú kábelek elhelyezése, halózatfejlesztés, világítás kiépítése A felolvasólapon az alap műszaki tartalomra vonatkozó ajánlati árat, valamint az opcióra vonatkozó ajánlati árat külön szükséges feltüntetni (tartalékkeret nélkül). Ajánlatkérő az opciók megrendeléséről a kivitelezési szerződés megkötésének időpontjára döntést hoz. A kivitelezési szerződésben megnevezésre kerülnek az esetlegesen megrendelt opciós tételek, valamint az azokra vonatkozó ellenszolgáltatás összege is. Az esetlegesen megrendelt opciós tételek kivitelezési határideje megegyezik az alap műszaki tartalom kivitelezési határidejével.
Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-02 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-02 12:00:00 📅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Gazdasági és pénzügyi helyzet
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“P.1.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
P.1.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján. Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia: 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (1) bekezdés c) pontja alapján az Ajánlattevőnek csatolnia kell a cégszerűen (a képviseletre jogosult személy által) aláírt nyilatkozatot az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben a közbeszerzés tárgyából (magasépítési tevékenység) származó árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 19. § (3) bek. alapján, ha az ajánlattevő a 19. § (1) bek. c) pontja szerinti irattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, úgy a P1.) pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve az árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni a P1.) pontban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. A Kbt. 65.§ (6) bek. alapján a P1.) pont szerinti követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. Az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely már szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint. Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ban foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kármegtérítéséért. A Kbt. 65. § (6) bekezdésével kapcsolatban felhívjuk ajánlattevő figyelmét, azon pénzügyi – gazdasági követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük 1 felel meg. Az előírt árbevételi követelménynek a vizsgált időszakban összességében kell megfelelni (azaz nem évente). P.1.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlattevőnek a közbeszerzés tárgyából (magasépítési tevékenység) származó nettó árbevétele nem éri el az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző utolsó három mérlegfordulónappal lezárt üzleti évben összesen legalább a nettó 1.500.000.000 Ft-ot. (az újonnan piacra lépők esetében a működésének ideje alatt a nettó 1.500.000.000 Ft-ot).
Többet mutasson Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.1.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.1.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján. Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolni kell a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot és amennyiben a szakember még nem szerepel a kamarai névjegyzékben, úgy az előírt végzettségét igazoló okirat másolatát is csatolni kell. Amennyiben a szakember már bejegyzésre került, az ajánlathoz a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti névjegyzékbe vételről szóló határozat egyszerű másolatát kell csatolni vagy az ajánlatban meg kell adni a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számot és a nyilvántartó kamara nevét. Ebben az esetben a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt feltételek teljesülését Ajánlatkérő a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara honlapján ellenőrzi. Ha a megnevezett szakember már rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor a végzettség igazolása külön nem szükséges. Az ajánlatban megnevezett szakember szakmai tapasztalatát a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzban szükséges megadni év/hó bontásban. Amennyiben az alkalmassági követelmény körében bemutatni kívánt szakember az ajánlattételkor már rendelkezik az előírt jogosultsággal, és a vonatkozó értékelési szempont tekintetében is be kívánjak mutatni a szakember szakmai többlettapasztalatát, a jogosultság első megszerzésének dátumát (év, hónap, nap) is szükséges feltüntetni a kapcsolódó szakmai önéletrajz mintának megfelelően. Az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdésében foglaltakra. M.1.1.) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberrel: legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-É (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel. Az alkalmassági követelmények (és értékelési szempontok) körében bemutatott szakemberek között az átfedés megengedett, azaz egy szakember több pozíció tekintetében is megnevezhető.
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.2.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.2.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján. Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolni kell a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot és amennyiben a szakember még nem szerepel a kamarai névjegyzékben, úgy az előírt végzettségét igazoló okirat másolatát is csatolni kell. Amennyiben a szakember már bejegyzésre került, az ajánlathoz a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti névjegyzékbe vételről szóló határozat egyszerű másolatát kell csatolni vagy az ajánlatban meg kell adni a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számot és a nyilvántartó kamara nevét. Ebben az esetben a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt feltételek teljesülését Ajánlatkérő a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara honlapján ellenőrzi. Ha a megnevezett szakember már rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor a végzettség igazolása külön nem szükséges. Az ajánlatban megnevezett szakember szakmai tapasztalatát a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzban szükséges megadni év/hó bontásban. Amennyiben az alkalmassági követelmény körében bemutatni kívánt szakember az ajánlattételkor már rendelkezik az előírt jogosultsággal, és a vonatkozó értékelési szempont tekintetében is be kívánjak mutatni a szakember szakmai többlettapasztalatát, a jogosultság első megszerzésének dátumát (év, hónap, nap) is szükséges feltüntetni a kapcsolódó szakmai önéletrajz mintának megfelelően. Az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdésében foglaltakra. M.1.2.) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberrel: legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-ÉG (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel. Az alkalmassági követelmények (és értékelési szempontok) körében bemutatott szakemberek között az átfedés megengedett, azaz egy szakember több pozíció tekintetében is megnevezhető.
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.3.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.3.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján. Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolni kell a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot és amennyiben a szakember még nem szerepel a kamarai névjegyzékben, úgy az előírt végzettségét igazoló okirat másolatát is csatolni kell. Amennyiben a szakember már bejegyzésre került, az ajánlathoz a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendelet szerinti névjegyzékbe vételről szóló határozat egyszerű másolatát kell csatolni vagy az ajánlatban meg kell adni a névjegyzéki/kamarai nyilvántartási számot és a nyilvántartó kamara nevét. Ebben az esetben a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben előírt feltételek teljesülését Ajánlatkérő a Magyar Építész Kamara vagy a Magyar Mérnöki Kamara honlapján ellenőrzi. Ha a megnevezett szakember már rendelkezik az előírt jogosultsággal, akkor a végzettség igazolása külön nem szükséges. Az ajánlatban megnevezett szakember szakmai tapasztalatát a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzban szükséges megadni év/hó bontásban. Amennyiben az alkalmassági követelmény körében bemutatni kívánt szakember az ajánlattételkor már rendelkezik az előírt jogosultsággal, és a vonatkozó értékelési szempont tekintetében is be kívánjak mutatni a szakember szakmai többlettapasztalatát, a jogosultság első megszerzésének dátumát (év, hónap, nap) is szükséges feltüntetni a kapcsolódó szakmai önéletrajz mintának megfelelően. Az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdésében foglaltakra. M.1.3.) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberrel: legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik a 266/2013. (VII.11.) Korm. rendelet szerinti MV-ÉV (vagy azzal egyenértékű) jogosultság megszerzéséhez szükséges vagy azzal egyenértékű végzettséggel és szakmai gyakorlati idővel. Az alkalmassági követelmények (és értékelési szempontok) körében bemutatott szakemberek között az átfedés megengedett, azaz egy szakember több pozíció tekintetében is megnevezhető.
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.1.4.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.1.4.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján. Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés b) pontja alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell azoknak a szakembernek a megnevezését, végzettségük, illetve képzettségük ismertetését, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. Csatolni kell a szakember által aláírt rendelkezésre állási nyilatkozatot és az előírt végzettségét igazoló okirat másolatát. Az ajánlatban megnevezett szakember szakmai tapasztalatát a szakember által saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzban szükséges megadni év/hó bontásban. Az időben párhuzamosan végzett tevékenységek vonatkozásában szerzett gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele az adott szakember szakmai tapasztalatába. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (7), (9), (11) bekezdésében foglaltakra. M.1.4.) Alkalmatlan az Ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakemberrel: legalább 1 fő szakember, aki rendelkezik minőségirányítási és/vagy minőségbiztosítási és/vagy minőségügyi szakmérnök (vagy azzal egyenértékű) végzettséggel. Az alkalmassági követelmények (és értékelési szempontok) körében bemutatott szakemberek között az átfedés megengedett, azaz egy szakember több pozíció tekintetében is megnevezhető.
Többet mutasson
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“M.2.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
M.2.): Kbt. 67. § (1) bek.-ben foglaltak alapján az ajánlattevő köteles az alkalmassági követelményeknek való megfelelés tekintetében az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát benyújtani. Ajánlatkérő a szakmai alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján. Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia: A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (2) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett építési beruházásainak ismertetése. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (3) bek. alapján a szerződést kötő másik fél által kiállított igazolásban meg kell adni az építési beruházás tárgyát, valamint mennyiségét, a teljesítés idejét (kezdő és befejező időpontját /év, hónap, nap bontásban/) és helyét, valamint nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és szerződésnek megfelelően történt-e. A bemutatásnál elegendő kitérni az alkalmassági előírásoknak megfelelő számú referenciára. Az egyes (összetett, több alkalmassági követelményt is lefedő vagy érintő) referenciák több alkalmassági követelménynek való megfelelést is igazolhatnak, azonban az alkalmassági minimumkövetelményként előírt, az alkalmasság igazolására szolgáló adatokat úgy kell megjeleníteni, hogy abból az igazolni kívánt alkalmassági követelménynek való megfelelés egyértelműen megállapítható legyen. Amennyiben Ajánlattevő referenciaként olyan korábbi tevékenységet kíván bemutatni, amelyben konzorcium vagy projekttársaság tagjaként teljesített, abban az esetben a Kbt. 140. § (9) bekezdés figyelembevételével kell igazolnia az alkalmassági követelménynek való megfelelést - konzorciumi vagy projekttársasági korábbi teljesítés esetén egyaránt. Ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített építési beruházásra vonatkozó referencia igazolás nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia-igazolást bármelyik a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett építési beruházás egésze tekintetében olyan arányban köteles elfogadni, amilyen arányban az igazolást benyújtó ajánlattevő az általa elvégzett teljesítés alapján az ellenszolgáltatásból részesült. M.2.) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 5 éven belül befejezett, de legfeljebb 8 éven belül megkezdett szerződésszerűen teljesített referenciával, amely keretében megvalósult: - minimum 6450 m2 padlóréteg kialakítása és/vagy felújítása - minimum 6500 m2 fal felületkezelése - minimum 3700 m2 álmennyezet kialakítása és/vagy felújítása - minimum 215 darab nyílászáró beépítése és/ vagy felújítása - minimum 1 darab lift beépítése Az előírt referencia követelménynek soronként (munkanemenként) legfeljebb 3 referencia bemutatásával lehet megfelelni (azaz pl.: összességében 6450 m2 padlóréteg kialakítása és/vagy felújítása legfeljebb 3 referencia bemutatásával igazolható). A bemutatott referenciáknak minden esetben épület kivitelezésére és/vagy felújítására és/vagy átalakítására kell vonatkoznia.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“SZ.1.): A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015. (X.30.) KR. 21. § (1) bek. alapján az ajánlatban megjelölt, építőipari kivitelezési tevékenységet...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
SZ.1.): A Kbt. 65. § (1) bek. c) pontja és a 322/2015. (X.30.) KR. 21. § (1) bek. alapján az ajánlatban megjelölt, építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplőknek szerepelnie kell a magyar építészetről szóló 2023. évi C. törvény szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében,illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy rendelkezzen a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal. Ajánlatkérő az alkalmasság előzetes igazolására elfogadja ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát (formanyomtatvány IV. rész „α” szakasz kitöltése anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát kitöltené). Az EEKD-t az EKR-ben (elektronikus közbeszerzési rendszer) kell űrlap formájában kell benyújtania, a Kbt. 41/A. § (5) bek. alapján. Amennyiben Ajánlatkérő a bírálat során a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja Ajánlattevőt az alkalmasság igazolására, úgy Ajánlattevőnek az alkalmasságát következőképp szükséges igazolnia: Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén Ajánlatkérő ellenőrzi az alkalmassági követelmény teljesülését a rendelkezésre álló elektronikus nyilvántartásból. Nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén csatolni kell a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlatban megjelölt, építőipari kivitelezési tevékenységet végző gazdasági szereplők valamelyike nem szerepel 2023. évi C. törvény szerinti, építőipari kivitelezési tevékenységet végzők névjegyzékében, illetve a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők esetén a letelepedés szerinti ország nyilvántartásában, vagy nem rendelkezik a letelepedés szerinti országban előírt engedéllyel, jogosítvánnyal vagy szervezeti, kamarai tagsággal.
Többet mutasson
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását, de közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy cégszerűen...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
AK nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását, de közös ajánlattétel esetén az ajánlatban a közös ajánlattevőknek csatolniuk kell egy cégszerűen aláírt megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban részletezett minimális tartalommal. Ajánlatkérő az önálló ajánlattevők esetében sem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását. III.4.5) pont folytatása: Részszámlák benyújtására az ütemezés szerint adott a lehetőség: - első részszámla: a műszaki készültség 15%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve -második részszámla: a műszaki készültség 30%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve - harmadik részszámla: a műszaki készültség 45%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve - negyedik részszámla: a műszaki készültség 60%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve - ötödik részszámla: a műszaki készültség 80%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 20%-nak megfelelő összeg erejéig, az előleg 20 %-val csökkentve Végszámla: a műszaki készültség 100%-át elérő teljesítés esetén, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 20%-nak megfelelő összeg erejéig Ajánlatkérő a műszaki ellenőr által jóváhagyott számlákat a Ptk. 6:130. § (1) - (2) bekezdése, illetve a Kbt. 135. § (3) bekezdése szerint utófinanszírozás formájában, átutalással teljesíti. A 322/2015. (X. 30.) Kr. 32/A. § (1) bekezdése alapján, ha a nyertes ajánlattevőként szerződő fél a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, akkor a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéstől eltérően a 322/2015. (X. 30.) Kr. 32/A. és §-ban foglalt szabályok szerint köteles eljárni. Eljárás és kifizetés pénzneme forint. A végszámla benyújtásának feltétele a hiba- és hiánymentes műszaki átadás-átvételi eljárás lezárása. A benyújtott számlához ajánlattevőnek számlarészletezőt kell mellékelnie. A Kbt. 135. § (6) bekezdése szerint ajánlatkérő a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Ptk. 6:155. §-ban foglaltakra. Projektazonosító: RRF-2.2.2-23-2023-00012. A támogatás intenzitása: 100% A fizetési feltételekkel kapcsolatos vonatkozó rendelkezések, jogszabályok: 2013. évi V. tv, 2015. évi CXLIII. tv, 373/2022. (IX. 30.) Korm. rend. Ajánlatkérő 10% mértékű tartalékkeretet határoz meg. III.4.7.) pont folytatása: 3. Ajánlattevőnek rendelkeznie kell az MSZ EN ISO 9001 14001 45001 50001 szabványoknak megfelelő, érvényes tanúsítványokkal vagy a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti, ezzel egyenértékű dokumentumokkal. Az igazoló akkreditált szerv által kiállított tanúsítványokkal a nyertes ajánlattevőnek a szerződéskötés időpontjára rendelkeznie kell. Abban az esetben, amennyiben a nyertes ajánlattevő a szerződéskötés időpontjáig nem rendelkezik az előírt dokumentummal, azt ajánlatkérő az ajánlattól való visszalépésként értékeli, amely esetben ajánlatkérő a Kbt. 131. § (4) bekezdése alapján következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köthet szerződést.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melynek összegszerűen meghatározott értéke 30.000.000, - HUF,. Az ajánlati...”
Kauciók és garanciák
Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melynek összegszerűen meghatározott értéke 30.000.000, - HUF,. Az ajánlati biztosítékot az ajánlattevőnek-az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártáig kell az ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania, amely a Kbt. 54. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően (az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő fizetési számlájára történő befizetésével, pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított – készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel) teljesíthető, valamint az ajánlati biztosítéknak az ajánlati kötöttség idejére érvényesnek kell lennie. A befizetett ajánlati biztosíték nem válik a megkötött szerződést megerősítő mellékkötelezettséggé. Amennyiben az ajánlattevő Ajánlatkérő számlájára történő befizetéssel, illetve átutalással nyújtja az ajánlati biztosítékot, úgy azt a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Magyar Államkincstárnál vezetett 10044001-00335302-00000000 sz. számlájára történő befizetéssel vagy utalással kell teljesíteni. Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az ajánlat benyújtásának határidejével. Igazolási mód: a befizetés igazolásának másolatával, bankgarancia vagy kézfizető kezességvállalás esetében a szerződés másolati példányával. A Kbt. 54. § (4) bekezdésének értelmében, amennyiben az ajánlattevő az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja vagy a szerződés megkötése az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, az ajánlati biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg, kivéve a Kbt. 131. § (9) bekezdése szerinti esetben. Amennyiben ajánlattevő nem átutalással teljesíti biztosítéknyújtási kötelezettségét, a biztosítékról szóló igazolásban szerepelniük kell a Kbt. 54. § (4) bekezdésében foglaltaknak. Közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése esetén a biztosíték az Ajánlatkérőt illeti meg. Felhívjuk ajánlattevők figyelmét a Kbt. 73. § (6) bekezdés b) pontjára, amely szerint az ajánlatuk érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot határidőre nem vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátják rendelkezésre. Szerződés biztosítékai: 1. Jólteljesítési biztosíték: Ajánlatkérő a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos jótállási és szavatossági igények biztosítékaként jólteljesítési biztosítékfizetési kötelezettséget ír elő. A jótállási biztosíték mértéke a szerződés szerinti, tartalékkeret és áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 5%-a, melyet a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint kell nyújtani at. választása alapján. A jótállási biztosítékot a jótállási kötelezettség kezdetének időpontjában kell rendelkezésre bocsátani és a jótállási idő végéig kell rendelkezésre állnia. Jótállási idő: A 181/2003. (XI. 5.) Korm. Rendelet szerint. A nem a rendelet hatálya alá tartozó esetekben a kötelezően vállalt jótállás 36 hónap. Az ezen felül vállalt hosszabb jótállási idő (0-24 hónap) az ajánlatok értékelésének részszempontját képezi. 2. Késedelmi kötbér: Ajánlatkérő a szerződés késedelmes teljesítésével kapcsolatosan a késedelmes napokra késedelmi kötbért ír elő, feltéve, ha a késedelem olyan okból származik, amelyért Ajánlattevő felelős. A késedelmi kötbér mértéke a szerződés szerinti nettó ajánlati ár 0,5%-a/késedelmes nap. A késedelmi kötbér összegének felső határa a nettó egyösszegű ajánlati ár 20%-a. Késedelembe esés esetén Nyertes ajánlattevő köteles póthatáridőt vállalni. A vállalt póthatáridő eredménytelen eltelte után a kötbér mértéke 0,8/késedelmes nap. A szerződés szerinti nettó egyösszegű ajánlati ár 20%-át meghaladó késedelmet az Ajánlatkérő meghiúsulásnak, azaz a teljesítés elmaradásának tekintheti és megilletheti a szerződés felmondásának joga. 3. Meghiúsulási kötbér: amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, melyért a Ajánlattevő felelős, Ajánlattevőnek meghiúsulási kötbért kell fizetnie Ajánlatkérő részére. Mértéke a szerződés szerinti nettó ajánlati ár 25%-a. Késedelmi kötbér jogcímén korábban esetlegesen már megfizetett összeg beszámít, tekintettel arra, hogy ugyanazon magatartás miatt késedelemi és meghiúsulási kötbér egyszerre nem számítható fel. 4. Teljesítési biztosíték: Ajánlatkérő a teljesítés elmaradásával kapcsolatos igények biztosítékaként teljesítési biztosítékot ír elő, melynek mértéke a nettó szerződéses összeg 5%-a. A teljesítési biztosítékot legkésőbb a szerződéskötés időpontjára kell az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint ajánlattevő választása alapján. 5. Hibás teljesítési kötbér: Ajánlattevő hibásan teljesít, ha olyan okból, amelyért felelős, a kivitelezés a teljesítés időpontjában nem felel meg a jsz-ban v. a sz-ben foglaltaknak. Hibás teljesítés esetén a Ak. At-t legfeljebb 15 naptári napos határidő tűzésével felhívja a hiba javítására. Amennyiben At. a hibát nem javítja ki, vagy a kijavítást Ak. nem kéri, a kötbér mértéke a hibás teljesítéssel érintett rész teljesítéshez tartozó nettó ellenszolgáltatás 20%-a. Ajánlatkérő a kötbérek összegét jogosult az ajánlattevő által kiállított számlába beszámítani a Kbt. 135. § (6) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével. (További részletek: szerz.terv.)
Többet mutasson
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7) bek. alapján a szerződésben foglalt tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított teljes ellenszolgáltatás 5%-ig...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (7) bek. alapján a szerződésben foglalt tartalékkeret és általános forgalmi adó nélkül számított teljes ellenszolgáltatás 5%-ig biztosít előleget a nyertes ajánlattevőnek, amennyiben erre ajánlattevő igényt tart. Amennyiben a nyertes ajánlattevő az előleg igénylésének lehetőségével élni kíván, Ajánlatkérő a 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30. § (1) bek. alapján az előleget az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül kifizeti. Az előleg a részszámlákban egyenlő mértékben kerül elszámolásra. Számlázási lehetőségek: az ajánlattevőnek adott esetben az előlegszámla, 5 részszámla és a végszámla benyújtására van lehetősége. Folytatás a III.4.6.) pontban.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“1. Felelősségbiztosítás: A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § alapján az ajánlattevő köteles -legkésőbb a szerződéskötés időpontjára- C.A.R típ...”
A szerződés teljesítésének feltételei
1. Felelősségbiztosítás: A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. § alapján az ajánlattevő köteles -legkésőbb a szerződéskötés időpontjára- C.A.R típ építés-szerelési biztosítással rendelkezni az alábbiak szerint: min. éves szinten a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj áfa nélkül értendő 60%-nak megfelelő HUF limit összegre és minimum a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj áfa nélkül értendő 40%-nak megfelelő HUF/káresemény összegre (további részletek: szerz.terv.) Folytatás a III.4.6.) pontban.
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Postacím: Dugonics Utca 10-12 6843/25
Kiegészítő információk További információk
“A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során Ajánlatkérő megállapította, hogy a közbeszerzés...”
A gazdasági, műszaki és minőségi, illetve a szerződés teljesítésével kapcsolatos szempontok vizsgálata során Ajánlatkérő megállapította, hogy a közbeszerzés egy részére történő ajánlattétel nem egyeztethető össze a gazdasági ésszerűséggel. A megvalósítandó beruházás komplex egységet alkot, így a megvalósíthatóságot nehezítené, illetve ellehetetlenítené a részekre bontás, mivel több nyertes ajánlattevő jelenléte a tevékenységeik maradéktalan ellátását, határidők betartását veszélyeztetné. A feladatok munkarészekre való megbontása, ezzel több gazdasági szereplő részére történő munkaterület-átadás műszaki értelemben rendkívül aggályos és ésszerűtlen. Ez esetben minden gazdasági szereplő maga gondoskodna az anyagmozgatásról, az anyagok helyszínen történő deponálásáról, az építési munkaterület őrzéséről stb. Ezen munkák egy munkaterületen belül több gazdasági szereplővel nem hangolhatók össze, a kivitelezés során a közös munkaterület mindenképpen fennakadásokat, nem várt akadályközléseket és a teljesítés elhúzódását eredményezné. Mindemellett kiemelendő, hogy egy munkaterületen történő munkavégzés esetén a párhuzamosságok (mint a gazdasági szereplők közötti összehangoltság nélküli szállítások, vagy különböző, de azonos munkát végző alvállalkozók bevonása stb.) a költségek emelkedését, adott esetben megsokszorozódását eredményezné, mely a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetetlen. Az egyértelmű felelősségvállalást, garanciát csak egészben történő ajánlattétellel és kivitelezéssel lehet biztosítani. 1) Ajánlatkérő helyszíni szemlét tart 2024. november 6-án 10.00 órakor. A szemle helyszíne: 4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes utca 15. 2) Közös ajánlattevőknek a Kbt. 35. §-ban foglaltakat be kell tartaniuk. 3) Ajánlattevő és kapacitást biztosító szervezet csatolja ajánlatába a nyilatkozatokat aláíró cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldányát vagy aláírás mintáját. Amennyiben az aláíró nem cégjegyzésre jogosult, csatoljanak teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást, mely a meghatalmazott aláírását tartalmazza. 4) Kiegészítő tájékoztatás kérése és nyújtása tekintetében felhívjuk a figyelmet a Kbt. 56.§-ban foglaltakra. 5) Ajánlatkérő a hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 71. §-ban meghatározottak szerint biztosítja. 6) Az ajánlatokat az EKR rendszerben kell benyújtani az Ajánlattételi felhívásban meghatározott időpontig. Az ajánlat elkészítésénél a Kbt. 66. §-ban foglaltaknak megfelelően kell eljárni. 7) Az ajánlathoz a Közbeszerzési dokumentumok II.3./ pontjában megjelölt iratokat, nyilatkozatokat kell csatolni. 8) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontját. 9) Ajánlatkérő a Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján jár el. 10) A Kbt. 66. § (6) alapján Ajánlatkérő nem írja elő az ajánlatban azon részek megnevezését, melyek teljesítéséhez ajánlatkérő alvállalkozót vesz igénybe, ill. az ajánlat benyújtásának időpontjában már ismert alvállalkozók megnevezését. A Kbt. 138. § (3) bek. szerint a nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni (a megnevezésen túl az elérhetőség, valamint a képviseletre jogosult megjelölésével), amely részt vesz a szerződés teljesítésében. A nyertes ajánlattevő a bejelentéssel együtt köteles az ajánlatkérőnek az alvállalkozó megnevezésén, adószámán, elérhetőségén, a képviseletre jogosult személyén túl az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés várható százalékos arányát, valamint az alvállalkozói szerződés szerinti ellenszolgáltatás értékét megadni. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőt tájékoztatni az alvállalkozók bejelentésben közölt adatainak változásáról. A nyertes ajánlattevő a szerződésbe foglaltan nyilatkozik arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt álló alvállalkozót. A nyertes ajánlattevő köteles az ajánlatkérőnek az alvállalkozói teljesítést követően az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tényleges százalékos arányát, valamint az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét bejelenteni. 11) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (12) és 69. § (11a) bek.-re. 12) Ajánlatkérő kizárja a gazdálkodó szervezet létrehozását. 13)Ajánlatkérő a műszaki, illetve szakmai alkalmasság feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők jegyzékéhez képest szigorúbban határozta meg. 14) A jelen eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekben a felhívás feladásának időpontjában hatályos közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rend. az irányadó. Részletes információk a közbeszerzési dokumentumokban találhatóak. 15) ÁKSZ: Dr. Horváth János lajstromszám: 01275
Változások Új érték
Szöveg:
“Az ajánlattételi határidő módosításra került. BT131 Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje 2024.11.25 10:00 HELYETT 2024.12.02 10:00”
Szöveg:
“Az ajánlatok bontásának ideje módosításra került. BT132 Az ajánlatok felbontásának feltételei 2024.11.25 12:00 HELYETT 2024.12.02 12:00”
Forrás: OJS 2024/S 228-715576 (2024-11-20)
Ajánlati felhívás (2024-12-03) Eljárás Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-12-11 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-12-11 12:00:00 📅
Változások Új érték
Szöveg:
“A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A...”
Szöveg
A(z) IV.2.2) Ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje, dátum, helyi idő (BT-131,BT-1311) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Dec 02 10:00:00 CET 2024 Helyesen: Wed Dec 11 10:00:00 CET 2024
Többet mutasson
Szöveg:
“A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Dec 02 12:00:00...”
Szöveg
A(z) IV.2.7) Az ajánlatok felbontásának feltételei, dátum, helyi idő (BT-132) mezőben a következő változás történt: A következő helyett: Mon Dec 02 12:00:00 CET 2024 Helyesen: Wed Dec 11 12:00:00 CET 2024
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-03-12) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 474 982 212 HUF 💰
Tájékoztatás az európai uniós alapokról: Rrf
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2025-03-03 📅
Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 16
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 16
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 11
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 987 654 321 HUF 💰
A vállalkozó neve és címe
Név: KLITON Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 25140732213
Postacím: Zsámboki Út 23
Postai irányítószám: 2115
Postai város: Vácszentlászló
Régió: Pest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: iroda@kliton.hu📧
Telefon: +36 302463887📞
Forrás: OJS 2025/S 051-163353 (2025-03-12)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-09) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 474 982 212 HUF 💰
Leírás
Időtartam: 12 (MONTH)
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 474 982 212 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 2 560 000 HUF 💰
A szerződést valószínűleg alvállalkozóval kötik meg ✅ A vállalkozó neve és címe
Név: Hunép Építőipari Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 12656770209
Postacím: Simonffy Utca 34-36.
Postai irányítószám: 4025
Postai város: Debrecen
Régió: Hajdú-Bihar🏙️
E-mail: vallalkozas@hunep.hu📧
Telefon: +36 302782213📞
URL: https://www.hunep.hu🌏
Változások Új érték
Szöveg:
“Szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2025.06.27. Eredeti szerződéses érték: nettó 1 474 982 212 forint Módosítás utáni szerződéses érték: nettó...”
Szöveg
Szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2025.06.27. Eredeti szerződéses érték: nettó 1 474 982 212 forint Módosítás utáni szerződéses érték: nettó 1 474 982 212 forint I. Eredeti: 116. Felek kijelölik a felelős személyt, - illetve később szükség esetén ennek helyettesét - a jelen Szerződés teljesítése során történő kapcsolattartásra. A megjelölt képviselők jogosultak a Felek operatív kérdésekben történő képviseletére a jelen Szerződés alapján: (…) Vállalkozó részéről: Teljeskörű nyilatkozattételre jogosult név: Bakos Miklós titulus: vezérigazgató telefon: +36 30 269 7195 e-mail: bakos.miklos@hunep.hu Felelős műszaki vezető (FMV): név: Sütő Károly (MV-É) FMV telefon: +36 30 427 0285 FMV e-mail: suto.karoly@hunep.hu NÜJ: 544542424 név: Süvöltős Sándor József (MV-ÉG) FMV telefon: +36 30 427 1142 FMV e-mail: suvoltos.sandor@hunep.hu NÜJ: 219631802 név: Szarvas Sándor (MV-ÉV) FMV telefon: +36 30 629 1799 FMV e-mail: szarvas.sandor@hunep.hu NÜJ: 151283813 Módosított: 116. Felek kijelölik a felelős személyt, - illetve később szükség esetén ennek helyettesét - a jelen Szerződés teljesítése során történő kapcsolattartásra. A megjelölt képviselők jogosultak a Felek operatív kérdésekben történő képviseletére a jelen Szerződés alapján: (…) Vállalkozó részéről: Teljeskörű nyilatkozattételre jogosult név: Bakos Miklós titulus: vezérigazgató telefon: +36 30 269 7195 e-mail: bakos.miklos@hunep.hu Felelős műszaki vezető (FMV): név: Bencze Zoltán (MV-É) FMV telefon: +36 30 436 4779 FMV e-mail: bencze.zoltan@hunep.hu NÜJ: 617008651 név: Kulcsár Lajos (MV-ÉG) FMV telefon: +36 30 427 4540 FMV e-mail: kulcsar.lajos@hunep.hu NÜJ: 456049716 név: Szarvas Sándor (MV-ÉV) FMV telefon: +36 30 629 1799 FMV e-mail: szarvas.sandor@hunep.hu NÜJ: 151283813 II. Eredeti: 38.2 Felek rögzítik, hogy a teljesítés véghatárideje: a munkaterület IV.27. pont szerinti átadásától számított 8 hónap, mely időtartam nem nyúlhat túl az I. fejezetben nevesített projekt fizikai befejezési határidején. Módosított: 38.2 Felek rögzítik, hogy a teljesítés véghatárideje: a munkaterület IV.27. pont szerinti átadásától számított 12 hónap, mely időtartam nem nyúlhat túl az I. fejezetben nevesített projekt fizikai befejezési határidején. Eredeti: 38.3 Kötbérterhes részhatáridők: - a Negyedik részszámla (Fizetési Mérföldkő) elérésének a határideje: 2025.06.30. Módosított: 38.3 Kötbérterhes részhatáridők: - a Negyedik részszámla (Fizetési Mérföldkő) elérésének a határideje: 2025.10.31. Eredeti: 38.3.1 A negyedik részszámla kibocsátásának lehetőségét Megrendelő a műszaki készültség 60%-át elérő megvalósult részteljesítés esetén biztosítja, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig az előleg 20 %-val csökkentve. A részszámlához kapcsolódó kötbérterhes részteljesítési határidő legkésőbb 150. napja (Negyedik Fizetési Mérföldkő). Módosított: 38.3.1 A negyedik részszámla kibocsátásának lehetőségét Megrendelő a műszaki készültség 60%-át elérő megvalósult részteljesítés esetén biztosítja, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig az előleg 20 %-val csökkentve. A részszámlához kapcsolódó kötbérterhes részteljesítési határidő legkésőbb 2025.10.31. (Negyedik Fizetési Mérföldkő). Eredeti: 41. A jelen Szerződés a mindkét fél által történő aláírás napján lép hatályba és valamennyi szerződéses kötelezettség maradéktalan teljesítéséig szóló határozott időre jön létre. Megrendelőtől Vállalkozó részére történő munkaterület átadásra a szerződés hatályba lépését követő legkésőbb 5 munkanapon belül kerül sor. A Szerződésben meghatározott teljesítési véghatáridő, ameddig a jelen Szerződésben foglalt valamennyi munkát teljesíteni kell (ide nem értve a szavatossági és jótállási kötelezettségeket): legkésőbb a munkaterület átadás-átvétel napjától számított 8 hónap. Felek a szerződés teljesítése alatt a V.38.14. pontban felsorolt feladatok elvégzését is értik. Módosított: 41. A jelen Szerződés a mindkét fél által történő aláírás napján lép hatályba és valamennyi szerződéses kötelezettség maradéktalan teljesítéséig szóló határozott időre jön létre. Megrendelőtől Vállalkozó részére történő munkaterület átadásra a szerződés hatályba lépését követő legkésőbb 5 munkanapon belül kerül sor. A Szerződésben meghatározott teljesítési véghatáridő, ameddig a jelen Szerződésben foglalt valamennyi munkát teljesíteni kell (ide nem értve a szavatossági és jótállási kötelezettségeket): legkésőbb a munkaterület átadás-átvétel napjától számított 12 hónap. Felek a szerződés teljesítése alatt a V.38.14. pontban felsorolt feladatok elvégzését is értik.
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-11-14) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 1 474 982 212 HUF 💰
Leírás
Időtartam: 14 (MONTH)
A szerződés odaítélése A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 1 474 982 212 HUF 💰
Az alvállalkozással kapcsolatos információk
Valószínűleg harmadik félnek alvállalkozásba adandó, hozzáadottérték-adó nélküli érték: 2 560 000 HUF 💰
Kiegészítő információk További információk
“VII.2.2) pont folytatás: A Megrendelő által elrendelt, az iskolaépület földszinti padlószerkezetét érintő teljesen új rétegrend kialakítását jelentő...”
VII.2.2) pont folytatás: A Megrendelő által elrendelt, az iskolaépület földszinti padlószerkezetét érintő teljesen új rétegrend kialakítását jelentő pótmunka, az eredeti tervektől eltérő, új tervek alapján megvalósítható műszaki megoldás, amely kihatással van mind a kivitelezési költségekre, mind pedig a megvalósítás időszükségletére. A feltárt problémák műszaki beazonosítása, majd a tervezés időszükséglete miatti akadályoztatások, továbbá a műszaki megvalósíthatóság miatti műszaki tartalom változás jelen szerződés teljesítésére gyakorolt hatásai nélkülözhetetlenné teszik a Vállalkozási Szerződés szerint elvégzendő munkák műszaki tartalmának szerződésmódosítás útján történő megváltoztatását, a jelzett pótmunkával való kiegészítését, a vállalkozói díj, valamint a teljesítési határidő módosítását, és a pótmunkákra figyelemmel a pótmunka szerinti vállalkozói díjrész elszámolhatósága érdekében a kifizetésre vonatkozó szabályok módosítását is. A módosított műszaki tartalom kialakítása jelentős többlet kivitelezési időszükséglettel jár, melynek részletes kimutatása a 2.sz mellékletben szereplő módosított pénzügyi és műszaki ütemtervben található. A többlet időszükséglet számítás figyelembe vette a munkaterület és a közlekedési utak szűk méretét, hozzáférhetőségét, az egymásra épülő munkafolyamatokat (melynek teljeskörű, munkanemenkénti megbontását jelen szerződésmódosítás 4. számú mellékleteként csatolt Felülvizsgált költségszámítás dokumentum tartalmazza) a technológiailag indokolt legrövidebb átfutási idő alapján az általános építőipari normaidőkkel kalkulálva. A pótmunka kivitelezés többlet időszükséglete fentiek alapján 3 hónap. A további feladatok a folyamatok átszervezésével, technológiai optimalizálással átütemezésre kerültek, melynek következtében Felek a véghatáridőt 2 hónap és 15 nappal módosítják. A melléklet bemutatja és alátámasztja, hogy a jelen szerződésmódosítást jelentő pótmunka miatt mind a 38.2. és 41. pont szerinti teljesítés véghatáridő, mind pedig a 38.3. pont szerinti kötbérterhes részhatáridő módosítása indokolt. A teljesítés véghatáridő és a kötbérterhes részhatáridő kizárólag annyival hosszabbodik meg, amennyivel a Vállalkozó a feladatellátás előrehaladásában az adott munkavégzésben és a technológiailag ráépülő feladatok elvégzése tekintetében akadályoztatva volt, figyelemmel továbbá a pótmunka többlet kivitelezési időszükségletére is. A pótmunkához kapcsolódó felülvizsgált költségszámítást a műszaki ellenőr jóváhagyta. A kivitelezési szerződés jelen módosítással nem érintett részei változatlanul érvényesek és hatályban maradnak.
Változások Új érték
Szöveg:
“Szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2025.10.31. Eredeti szerződéses érték: nettó 1 474 982 212 forint Módosítás utáni szerződéses érték: nettó...”
Szöveg
Szerződésmódosítás aláírásának dátuma: 2025.10.31. Eredeti szerződéses érték: nettó 1 474 982 212 forint Módosítás utáni szerződéses érték: nettó 1 607 443 321 forint Felek a kivitelezési szerződést a Kbt. 141. § (4) bekezdés c) pont alapján az alábbiak szerint módosítják: Eredeti: 34.1 1.mondata: A jelen Szerződésben meghatározott feladatok maradéktalan teljesítéséért a Vállalkozót vállalkozói díj jogcímen vállalkozói díj illeti meg, amelynek nettó összege: 1.474.982.212, - Ft (azaz egymilliárd-négyszázhetvennégymillió-kilencszáznyolcvankétezer-kétszáztizenkettő forint), melyből a megrendelt opciós tételek: nettó összege: 35.563.514, - Ft (azaz harmincötmillió-ötszázhatvanháromezer-ötszáztizennégy forint (a továbbiakban: „Vállalkozói Díj”). Módosított: 34.1 1. mondata: A jelen Szerződésben meghatározott feladatok maradéktalan teljesítéséért a Vállalkozót vállalkozói díj jogcímen vállalkozói díj illeti meg, amelyből - a vállalkozási szerződés szerinti nettó összege: 1.474.982.212, - Ft (azaz egymilliárd-négyszázhetvennégymillió-kilencszáznyolcvankétezer-kétszáztizenkettő forint), melyből a megrendelt opciós tételek: nettó összege: 35.563.514, - Ft (azaz harmincötmillió-ötszázhatvanháromezer-ötszáztizennégy forint - a 2. sz. szerződésmódosítás szerinti pótmunkák (139.163.861, - Ft, azaz százharminckilencmillió-százhatvanháromezer-nyolcszázhatvanegy forint) és elmaradó munkálatok (6.702.752, - Ft, azaz hatmillió-hétszázkettőezer-hétszázötvenkettő forint] különbözeteként meghatározott nettó összeg: 132.461.109, – Ft, azaz összesen nettó: százharminckétmillió-négyszázhatvanegyezer-egyszázkilenc forint. (a továbbiakban: „Vállalkozói Díj”). Eredeti (1.sz. módosítás szerinti): 38.2 Felek rögzítik, hogy a teljesítés véghatárideje: a munkaterület IV.27. pont szerinti átadásától számított 12 hónap, mely időtartam nem nyúlhat túl az I. fejezetben nevesített projekt fizikai befejezési határidején. Módosított: 38.2 Felek rögzítik, hogy a teljesítés véghatárideje: a munkaterület IV.27. pont szerinti átadásától számított 14 hónap és 15 nap, mely időtartam nem nyúlhat túl az I. fejezetben nevesített projekt fizikai befejezési határidején. Eredeti (1. sz. módosítás szerinti): 38.3 Kötbérterhes részhatáridők: - a Negyedik részszámla (Fizetési Mérföldkő) elérésének a határideje: 2025.10.31. Módosított: 38.3 Kötbérterhes részhatáridők: - a Negyedik részszámla (Fizetési Mérföldkő) elérésének a határideje: 2026.01.31. Eredeti: 38.6.5 A negyedik részszámla kibocsátásának lehetőségét Megrendelő a műszaki készültség 60%-át elérő megvalósult részteljesítés esetén biztosítja, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig az előleg 20 %-val csökkentve. A részszámlához kapcsolódó kötbérterhes részteljesítési határidő legkésőbb 2025.10.31. (Negyedik Fizetési Mérföldkő). Módosított: 38.6.5 A negyedik részszámla kibocsátásának lehetőségét Megrendelő a műszaki készültség 60%-át elérő megvalósult részteljesítés esetén biztosítja, a tartalékkeret nélküli vállalkozói díj általános forgalmi adó nélkül értendő 15%-nak megfelelő összeg erejéig az előleg 20 %-val csökkentve. A részszámlához kapcsolódó kötbérterhes részteljesítési határidő legkésőbb 2026.01.31. (Negyedik Fizetési Mérföldkő). Eredeti: 39.2 Jelen projekt a fordított ÁFA hatálya alá tartozik. Az Európai Unió felé nem elszámolható költségek, melyek hazai forrásrészből kerülnek biztosításra: az ÁFA: 398 245 197,-Ft (háromszázkilencvennyolcmillió-kettőszáznegyvenötezer-egyszázkilencvenhét forint). Az ÁFA összegét a fordított adózás szabályai szerint Megrendelő fizeti meg. Módosított: 39.2 Jelen projekt a fordított ÁFA hatálya alá tartozik. Az Európai Unió felé nem elszámolható költségek, melyek hazai forrásrészből kerülnek biztosításra: az ÁFA: 459.064.333,-Ft (négyszázötvenkilencmillió-hatvannégyezer-háromszázharminchárom forint). Az ÁFA összegét a fordított adózás szabályai szerint Megrendelő fizeti meg. Eredeti (1. sz. módosítás szerinti): 41. A jelen Szerződés a mindkét fél által történő aláírás napján lép hatályba és valamennyi szerződéses kötelezettség maradéktalan teljesítéséig szóló határozott időre jön létre. Megrendelőtől Vállalkozó részére történő munkaterület átadásra a szerződés hatályba lépését követő legkésőbb 5 munkanapon belül kerül sor. A Szerződésben meghatározott teljesítési véghatáridő, ameddig a jelen Szerződésben foglalt valamennyi munkát teljesíteni kell (ide nem értve a szavatossági és jótállási kötelezettségeket): legkésőbb a munkaterület átadás-átvétel napjától számított 12 hónap. Felek a szerződés teljesítése alatt a V.38.14. pontban felsorolt feladatok elvégzését is értik. Módosított: 41. A jelen Szerződés a mindkét fél által történő aláírás napján lép hatályba és valamennyi szerződéses kötelezettség maradéktalan teljesítéséig szóló határozott időre jön létre. Megrendelőtől Vállalkozó részére történő munkaterület átadásra a szerződés hatályba lépését követő legkésőbb 5 munkanapon belül kerül sor. A Szerződésben meghatározott teljesítési véghatáridő, ameddig a jelen Szerződésben foglalt valamennyi munkát teljesíteni kell (ide nem értve a szavatossági és jótállási kötelezettségeket): legkésőbb a munkaterület átadás-átvétel napjától számított 14 hónap és 15 nap. Felek a szerződés teljesítése alatt a V.38.14. pontban felsorolt feladatok elvégzését is értik.