Bűnjelként lefoglalt járművek és egyéb ingóságok (bűnjelek) tárolása, 24 órás folyamatos őrzése az év minden napján, telephelyen belül történő szükség szerinti mozgatása, a kapcsolódó nyilvántartási, adatszolgáltatási és adminisztrációs feladatok ellátása az alábbiak szerint: 330 db jármű (jellemzően: személy- és/vagy tehergépjármű, motorkerékpár, utánfutó, pótkocsi) valamint 50 m2 mennyiségű egyéb ingóság (jellemzően: betonkeverő, tablettázó gép, ipari daráló, kábelek, gépjármű alkatrészek) tárolása, őrzése, telephelyen belül történő szükség szerinti mozgatása, továbbá a kapcsolódó nyilvántartási, adatszolgáltatási és adminisztrációs feladatok ellátása. Ajánlattevő az ajánlati felhívás III.4.1. M2) pontja szerinti szakembere által a bűnjelek átvételét követően Ajánlatkérő képviselőjének jelenlétében azok állagát megvizsgálja, az átvételi adatlappal való összehasonlítás útján az adott bűnjelről állapotfelmérést készít, az állapotfelmérés eredményét jegyzőkönyvben dokumentálja, a jegyzőkönyvet aláírással látja el. Az állapotfelmérést végző szakember köteles részletesen feltüntetni a Bűnjel alapadatait, hibáit, karambolos, illetve egyéb javításait és minden más, a Bűnjel értékét és használhatóságát, befolyásoló körülményt. A bűnjelek, különös tekintettel a járművek értékesítés, megsemmisítés céljából történő elszállításának megkezdése előtt Ajánlatkérő képviselőjének jelenlétében Ajánlattevő az ajánlati felhívás III.4.1. M2) pontja szerinti szakembere által a bűnjelek állagát ismételten megvizsgálja, az átvételi adatlappal való összehasonlítás útján az adott bűnjelről állapotfelmérést készít és annak eredményét illetőleg az észlelt változásokat jegyzőkönyvben rögzíti, a jegyzőkönyvet az állapotfelmérést végző szakember aláírásával látja el. A bűnjelként lefoglalt járművek tárolását az ajánlattevő által megajánlott Budapest vagy Pest vármegye közigazgatási területén elhelyezkedő, legalább 5.400 m2 alapterületű kerítéssel körülkerített, szabadtéri és ebből legalább 50 m2 fedett területen kell biztosítani (teljesítési helyszín). A telephelyen a járművek számára biztosított elhelyezési felület szilárd burkolat, zúzott kő, vagy murva lehet. Fedett résznek az fogadható el, ami megvédi a járműveket a csapadéktól. A járműveken kívüli egyéb ingóságok tárolására szolgáló zárt épület területe legalább 50 m2 kell legyen. További követelmény, hogy az épület tűzbiztos, száraz, biztonsági zárral ellátott, polcozott, zárható legyen. Ajánlatkérő az ingóságok tárolására szolgáló épületet teljes belső magasságáig (minimum 2,5 méter) igénybe kívánja venni. A bűnjelként lefoglalt valamennyi ingóság (járművek, egyéb ingóságok) tárolását biztosító területek 24 órás folyamatos őrzését az év minden napján biztosítani kell. Nyertes ajánlattevő feladata a bűnjelnyilvántartásban szereplő ingóságok (a közbeszerzési eljárás megindításának időpontjában 290 db 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó lefoglalt személygépjármű, 3 db motorkerékpár, 2 db utánfutó, továbbá 27 m2 egyéb ingóság van nyilvántartásban) ajánlattevő által megajánlott teljesítési helyszínre történő átszállítása a jelenlegi budapesti telephelyről. További részletek a műszaki leírásban.
Határidő
Az ajánlatok beérkezésének határideje 2024-04-29.
A közbeszerzést a következő honlapon tették közzé 2024-03-26.
Szállítók
A következő szállítók szerepelnek az odaítélési határozatokban vagy más közbeszerzési dokumentumokban:
Ajánlati felhívás (2024-03-26) Objektum A közbeszerzés hatálya
Cím: Bűnjelként lefoglalt ingóságok tárolása, őrzése
Hivatkozási szám: EKR000245902024
Rövid leírás:
“Bűnjelként lefoglalt járművek és egyéb ingóságok (bűnjelek) tárolása, 24 órás folyamatos őrzése az év minden napján, telephelyen belül történő szükség...”
Rövid leírás
Bűnjelként lefoglalt járművek és egyéb ingóságok (bűnjelek) tárolása, 24 órás folyamatos őrzése az év minden napján, telephelyen belül történő szükség szerinti mozgatása, a kapcsolódó nyilvántartási, adatszolgáltatási és adminisztrációs feladatok ellátása az alábbiak szerint:
330 db jármű (jellemzően: személy- és/vagy tehergépjármű, motorkerékpár, utánfutó, pótkocsi) valamint 50 m2 mennyiségű egyéb ingóság (jellemzően: betonkeverő, tablettázó gép, ipari daráló, kábelek, gépjármű alkatrészek) tárolása, őrzése, telephelyen belül történő szükség szerinti mozgatása, továbbá a kapcsolódó nyilvántartási, adatszolgáltatási és adminisztrációs feladatok ellátása.
Ajánlattevő az ajánlati felhívás III.4.1. M2) pontja szerinti szakembere által a bűnjelek átvételét követően Ajánlatkérő képviselőjének jelenlétében azok állagát megvizsgálja, az átvételi adatlappal való összehasonlítás útján az adott bűnjelről állapotfelmérést készít, az állapotfelmérés eredményét jegyzőkönyvben dokumentálja, a jegyzőkönyvet aláírással látja el. Az állapotfelmérést végző szakember köteles részletesen feltüntetni a Bűnjel alapadatait, hibáit, karambolos, illetve egyéb javításait és minden más, a Bűnjel értékét és használhatóságát, befolyásoló körülményt.
A bűnjelek, különös tekintettel a járművek értékesítés, megsemmisítés céljából történő elszállításának megkezdése előtt Ajánlatkérő képviselőjének jelenlétében Ajánlattevő az ajánlati felhívás III.4.1. M2) pontja szerinti szakembere által a bűnjelek állagát ismételten megvizsgálja, az átvételi adatlappal való összehasonlítás útján az adott bűnjelről állapotfelmérést készít és annak eredményét illetőleg az észlelt változásokat jegyzőkönyvben rögzíti, a jegyzőkönyvet az állapotfelmérést végző szakember aláírásával látja el.
A bűnjelként lefoglalt járművek tárolását az ajánlattevő által megajánlott Budapest vagy Pest vármegye közigazgatási területén elhelyezkedő, legalább 5.400 m2 alapterületű kerítéssel körülkerített, szabadtéri és ebből legalább 50 m2 fedett területen kell biztosítani (teljesítési helyszín).
A telephelyen a járművek számára biztosított elhelyezési felület szilárd burkolat, zúzott kő, vagy murva lehet.
Fedett résznek az fogadható el, ami megvédi a járműveket a csapadéktól.
A járműveken kívüli egyéb ingóságok tárolására szolgáló zárt épület területe legalább 50 m2 kell legyen. További követelmény, hogy az épület tűzbiztos, száraz, biztonsági zárral ellátott, polcozott, zárható legyen.
Ajánlatkérő az ingóságok tárolására szolgáló épületet teljes belső magasságáig (minimum 2,5 méter) igénybe kívánja venni.
A bűnjelként lefoglalt valamennyi ingóság (járművek, egyéb ingóságok) tárolását biztosító területek 24 órás folyamatos őrzését az év minden napján biztosítani kell.
Nyertes ajánlattevő feladata a bűnjelnyilvántartásban szereplő ingóságok (a közbeszerzési eljárás megindításának időpontjában 290 db 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó lefoglalt személygépjármű, 3 db motorkerékpár, 2 db utánfutó, továbbá 27 m2 egyéb ingóság van nyilvántartásban) ajánlattevő által megajánlott teljesítési helyszínre történő átszállítása a jelenlegi budapesti telephelyről.
További részletek a műszaki leírásban.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Tárolási és raktározási szolgáltatások📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR000245902024/1
A beszerzés leírása:
“Bűnjelként lefoglalt járművek és egyéb ingóságok (bűnjelek) tárolása, 24 órás folyamatos őrzése az év minden napján, telephelyen belül történő szükség...”
A beszerzés leírása
Bűnjelként lefoglalt járművek és egyéb ingóságok (bűnjelek) tárolása, 24 órás folyamatos őrzése az év minden napján, telephelyen belül történő szükség szerinti mozgatása, a kapcsolódó nyilvántartási, adatszolgáltatási és adminisztrációs feladatok ellátása az alábbiak szerint:
330 db jármű (jellemzően: személy- és/vagy tehergépjármű, motorkerékpár, utánfutó, pótkocsi) valamint 50 m2 mennyiségű egyéb ingóság (jellemzően: betonkeverő, tablettázó gép, ipari daráló, kábelek, gépjármű alkatrészek) tárolása, őrzése, telephelyen belül történő szükség szerinti mozgatása, továbbá a kapcsolódó nyilvántartási, adatszolgáltatási és adminisztrációs feladatok ellátása.
Ajánlattevő az ajánlati felhívás III.4.1. M2) pontja szerinti szakembere által a bűnjelek átvételét követően Ajánlatkérő képviselőjének jelenlétében azok állagát megvizsgálja, az átvételi adatlappal való összehasonlítás útján az adott bűnjelről állapotfelmérést készít, az állapotfelmérés eredményét jegyzőkönyvben dokumentálja, a jegyzőkönyvet aláírással látja el. Az állapotfelmérést végző szakember köteles részletesen feltüntetni a Bűnjel alapadatait, hibáit, karambolos, illetve egyéb javításait és minden más, a Bűnjel értékét és használhatóságát, befolyásoló körülményt.
A bűnjelek, különös tekintettel a járművek értékesítés, megsemmisítés céljából történő elszállításának megkezdése előtt Ajánlatkérő képviselőjének jelenlétében Ajánlattevő az ajánlati felhívás III.4.1. M2) pontja szerinti szakembere által a bűnjelek állagát ismételten megvizsgálja, az átvételi adatlappal való összehasonlítás útján az adott bűnjelről állapotfelmérést készít és annak eredményét illetőleg az észlelt változásokat jegyzőkönyvben rögzíti, a jegyzőkönyvet az állapotfelmérést végző szakember aláírásával látja el.
A bűnjelként lefoglalt járművek tárolását az ajánlattevő által megajánlott Budapest vagy Pest vármegye közigazgatási területén elhelyezkedő, legalább 5.400 m2 alapterületű kerítéssel körülkerített, szabadtéri és ebből legalább 50 m2 fedett területen kell biztosítani (teljesítési helyszín).
A telephelyen a járművek számára biztosított elhelyezési felület szilárd burkolat, zúzott kő, vagy murva lehet.
Fedett résznek az fogadható el, ami megvédi a járműveket a csapadéktól.
A járműveken kívüli egyéb ingóságok tárolására szolgáló zárt épület területe legalább 50 m2 kell legyen. További követelmény, hogy az épület tűzbiztos, száraz, biztonsági zárral ellátott, polcozott, zárható legyen.
Ajánlatkérő az ingóságok tárolására szolgáló épületet teljes belső magasságáig (minimum 2,5 méter) igénybe kívánja venni.
A bűnjelként lefoglalt valamennyi ingóság (járművek, egyéb ingóságok) tárolását biztosító területek 24 órás folyamatos őrzését az év minden napján biztosítani kell.
Nyertes ajánlattevő feladata a bűnjelnyilvántartásban szereplő ingóságok (a közbeszerzési eljárás megindításának időpontjában 290 db 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó lefoglalt személygépjármű, 3 db motorkerékpár, 2 db utánfutó, továbbá 27 m2 egyéb ingóság van nyilvántartásban) ajánlattevő által megajánlott teljesítési helyszínre történő átszállítása a jelenlegi budapesti telephelyről.
További részletek a műszaki leírásban.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Szolgáltatások
Termékek/szolgáltatások: Tárolási és raktározási szolgáltatások📦
További termékek/szolgáltatások: Őrzési szolgáltatások📦
Fő helyszín vagy teljesítési hely:
“A nyertes ajánlattevő által megajánlott, Budapest vagy Pest vármegye közigazgatási területén található telephely.”
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Pest🏙️
Időtartam: 12 (MONTH)
Az alábbi időkeret hónapokban van kifejezve.
Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“Járművek esetében az alapmennyiség (azaz 330 db) +20%-a.
Az opció az Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozata (igénybejelentése) alapján hívható le.
A...”
A lehetőségek leírása
Járművek esetében az alapmennyiség (azaz 330 db) +20%-a.
Az opció az Ajánlatkérő egyoldalú nyilatkozata (igénybejelentése) alapján hívható le.
A teljesítési határidő a lehívástól számított 8 nap.
Az opciós igények elszámolása a tényleges igénybevétel alapján, az alapmennyiségre megajánlott ajánlati áron történik.
Az opció részletekben is lehívható.
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): Az ajánlati felhívás III.4.1. M2) pontja szerinti szakember alkalmassági minimumkövetelményen felüli gépjárművek hibáinak diagnosztizálása és/vagy gépjárművek állapotfelmérése szakmaterületen szerzett többletszakmai tapasztalata (min. 0 hónap maximum 12 hónap):
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 70
20
5
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-04-29 10:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-04-29 12:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): Elektronikus Közbeszerzési Rendszer
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30
A közbeszerzési eljárás feltételei
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-04-29 12:00:00 📅
Hely:
“Elektronikus Közbeszerzési Rendszer”
További információk:
“A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás...”
További információk
A Kbt. 68. §-a és a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15. §-a szerint. Az elektronikusan benyújtott ajánlatok felbontását az EKR végzi úgy, hogy a bontás időpontjában az ajánlatok az ajánlatkérő számára hozzáférhetővé válnak. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattétel határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Részvételi feltételek
A feltételek felsorolása és rövid leírása:
“Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság:: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
SZ1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlattevő, az...”
A feltételek felsorolása és rövid leírása
Szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság:: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
SZ1) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az ajánlattevő, az alkalmasság igazolásában résztvevő alvállalkozó vagy más szervezet (személy) nincsen bejegyezve a cégnyilvántartásba vagy az egyéni vállalkozók nyilvántartásába, nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén nincsen bejegyezve a 2014/24/EU irányelv XI. melléklete szerinti hasonló nyilvántartásba, vagy nem teljesíti az említett mellékletben foglalt bármely egyéb követelményt.
Igazolási mód:
a) A Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a nyilvántartásban szereplés tényét az ajánlatkérő ellenőrzi az ingyenesen, elektronikusan kérhető nyilvántartások adatai alapján, egyebekben a nyilvántartás kivonatát, a nyilvántartást vezető szerv igazolását vagy a nyilvántartásban szereplés tényét igazoló egyéb dokumentumot fogadja el,
b) a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő esetén a 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében felsorolt nyilvántartások szerinti igazolást (kivonatot) vagy egyéb igazolást, vagy nyilatkozatot kell igazolásként benyújtani.
Többet mutasson Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M1): Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő [illetőleg a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M1): Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő [illetőleg a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti esetben a közös ajánlattevők együttesen, a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetre támaszkodás esetét is ideértve], ha
M1) nem rendelkezik az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított 3 évben befejezett, de legfeljebb 6 éven belül megkezdett legalább 6 hónap megszakítás nélküli szolgáltatási időszakra vonatkozó olyan szerződésszerűen teljesített referenciával, amely összesen legalább 100 db jármű és összesen legalább 30 m2 egyéb ingóság tárolására és őrzésére vonatkozott.
A referenciamunka előírt mennyiségenként legfeljebb 2 db referenciával igazolható (a szolgáltatási időszak esetében a referencia időszakok összeadása nem megengedett, azaz legalább 6 hónap folyamatos szolgáltatási időszakot minden bemutatott referencia esetében igazolni kell).
Ajánlatkérő egyéb ingóságnak tekint minden ingóságot, amely nem jármű.
Igazolási mód:
M1) Az ajánlattevőnek a szerződés teljesítéséhez szükséges műszaki, illetve szakmai alkalmassága igazolható a Kr. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított három év (a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett) legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetésével.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (Kr.) II. fejezetnek megfelelően az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (EEKD) IV. részének az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) elektronikus űrlap formájában történő kitöltésével kell igazolni az M1) pontban megadott alkalmassági követelménynek való megfelelést.
Ajánlatkérő előzetes igazolásként elfogadja az EEKD-ban tett egyszerű nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő megfelel az előírt alkalmassági követelménynek (Kr. 2. § (1) bekezdés c) pont, (5) bekezdés).
A referenciákat a Kr. 22. § (1) bekezdése szerint kell igazolni.
Az igazolás, illetve nyilatkozat tartalmazza legalább a következő adatokat:
- teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja év, hónap, nap pontossággal)
- a szerződést kötő másik fél megnevezése,
- a szolgáltatás tárgya, mennyisége (olyan részletezettséggel meghatározva, hogy abból az alkalmasság minimumkövetelménynek való megfelelés megállapítható legyen);
- a teljesítésről nyilatkozattételre jogosult személy neve, elérhetősége (telefonszáma, e-mail-címe);
- nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
Ajánlattevőnek az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatala előtt a Kbt. 69. § szerinti ajánlatkérői felhívásától számított megfelelő határidőben a kért igazolások benyújtásával kell igazolnia az alkalmassági követelménynek való megfelelését. Az Ajánlatkérő az igazolások benyújtására kötelezett Ajánlattevő ajánlata vonatkozásában ellenőrzi a Kbt. 69. § (11) bekezdés szerinti adatbázisok adatait is.
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia és csak azon alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani melynek tekintetében igénybe vették.
Ha az Ajánlatkérőnek az ajánlatok bírálata során kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan vagy az Ajánlatkérő megítélése szerint az eljárás megfelelő lefolytatásához egyéb okból szükséges, bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett Ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolásokat.
A Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése irányadó.
A Kbt. 65. § (7) és (11) bekezdése, továbbá 69. § (11a) bekezdése az eljárásban irányadó.
Az igazolási módok részletes leírása az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.
“Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M2): Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő [illetőleg a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
Műszaki, illetve szakmai alkalmasság M2): Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Alkalmatlan az ajánlattevő [illetőleg a Kbt. 65. § (6) bekezdése szerinti esetben a közös ajánlattevők együttesen, a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerinti esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetre támaszkodás esetét is ideértve], ha
M2) nem rendelkezik legalább 1 fő Autótechnikus (OKJ 55 525 01) és/vagy Gépjármű mechatronikus (OKJ 34 525 02) és/vagy Járműipari karbantartó technikus (OKJ 55 523 07) és/vagy Gépjárműmechatronikai technikus szerviz szakirány (szakmaazonosító: 5 0716 19 04) vagy azzal egyenértékű képzettséggel és a képzettség megszerzésétől számított legalább 24 hónap gépjárművek hibáinak diagnosztizálása és/vagy gépjárművek állapotfelmérése szakmaterületen szerzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberrel;
A Kbt. 65. § (6) bekezdésének megfelelően az előírt alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek.
Igazolási mód:
M2) Az alkalmasság igazolható a Korm. rendelet 21. § (3) bekezdés b) pontja szerint azoknak a szakembereknek a megnevezésével, végzettségük illetve képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetésével, akiket az ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe.
Az ajánlattevőnek az ajánlatában az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az Ajánlatkérő által meghatározott műszaki, szakmai alkalmassági követelménynek (Kr. 1. § (1) bek.).
Ajánlatkérő előzetes igazolásként elfogadja az Ajánlattevő EEKD-ban tett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy megfelel-e az előírt alkalmassági követelménynek (Kr. 2. § (1) bekezdés c) pont, 2. § (5) bekezdés).
Az M2 pont szerinti szakember tekintetében már az ajánlatban teljes körűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) be kell nyújtani a szakember által saját kezűleg aláírt részletes szakmai önéletrajzot, a képzettséget igazoló dokumentumot és a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát.
Az önéletrajznak olyan részletezettségűnek kell lennie, illetőleg minden olyan adatot tartalmaznia kell, amelyből egyértelműen és ellenőrizhető módon megállapítható, hogy az alkalmasság minimumkövetelményében meghatározottaknak az ajánlattevő megfelel. A szakmai tapasztalat időtartamát év, hónap bontásban kell megadni.
A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek az előírt igazolási módokkal azonos módon kell igazolnia és csak azon alkalmassági követelmények tekintetében kell az igazolásokat benyújtani melynek tekintetében igénybe vették.
Ha az Ajánlatkérőnek az ajánlatok bírálata során kétsége merül fel valamely gazdasági szereplő nyilatkozatának valóságtartalmára vonatkozóan vagy az Ajánlatkérő megítélése szerint az eljárás megfelelő lefolytatásához egyéb okból szükséges, bármikor öt munkanapos határidő tűzésével kérheti az érintett Ajánlattevőt, hogy nyújtsa be a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti igazolásokat.
A Korm. rendelet 24. § (1) bekezdése irányadó.
A Kbt. 65. § (7) és (11) bekezdése, továbbá 69. § (11a) bekezdése az eljárásban irányadó.
Az igazolási módok részletes leírása az egyéb közbeszerzési dokumentumokban.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Az Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a szerződésnek nyertes közös ajánlattevők vagy az ajánlattevő által létrehozandó gazdálkodó szervezet...”
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni
Az Ajánlatkérő nem írja elő és nem teszi lehetővé a szerződésnek nyertes közös ajánlattevők vagy az ajánlattevő által létrehozandó gazdálkodó szervezet általi teljesítését.
Többet mutasson
Kauciók és garanciák:
“Nem kerül előírásra.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“Az ajánlattétel, a kifizetések és az elszámolás pénzneme magyar forint (HUF).
Ajánlatkérő a szerződés szerinti ellenszolgáltatást havi rendszerességgel, a...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
Az ajánlattétel, a kifizetések és az elszámolás pénzneme magyar forint (HUF).
Ajánlatkérő a szerződés szerinti ellenszolgáltatást havi rendszerességgel, a tárolással és őrzéssel érintett ingóságok esetében tételes elszámolás alapján, utólag, az igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenében, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése szerint 30 naptári napon belül átutalással fizeti meg.
Az Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
Az eljárásban a Kbt. 135. § (6) bekezdése, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése és a Ptk. 6:155. § (1) bekezdése is irányadó.
Ajánlatkérő elfogadja az olyan elektronikus számlákat, amelyek megfelelnek az EN 16931-1:2017 számú európai szabványnak és az Európai Bizottság által e szabványhoz az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett szintaxislistának.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“A késedelmi kötbér alapja a késedelmes teljesítéssel érintett szolgáltatásra vetített nettó szerződés szerinti ellenszolgáltatás 2%-a, de legfeljebb...”
A szerződés teljesítésének feltételei
A késedelmi kötbér alapja a késedelmes teljesítéssel érintett szolgáltatásra vetített nettó szerződés szerinti ellenszolgáltatás 2%-a, de legfeljebb 4.000.000,- Ft.
A hibás teljesítési kötbér alapja a hibával érintett szolgáltatásra vetített nettó szerződés szerinti ellenszolgáltatás 25%-a.
A meghiúsulási kötbér összege: 13.000.000,- Ft.
Teljesítési biztosíték: a szerződés teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként nyertes ajánlattevő teljesítési biztosíték fizetésére köteles, melynek mértéke a nettó szerződés szerinti ellenszolgáltatás 5 %-a, rendelkezésre bocsátása a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontjában meghatározott formában.
A késedelmi kamatra a vonatkozóan a Ptk. 6:155. § (1) bekezdés az irányadó.
A lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és
megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V.8.) IM-BMPM rendelet a teljesítés során irányadó.
Többet mutasson Részvételi feltételek
Kizárási ok: crime-org
corruption
fraud
finan-laund
human-traffic
terr-offence
tax-pay
socsec-pay
bankruptcy
cred-arran
bankr-nat
liq-admin
susp-act
distorsion
prep-confl
partic-confl
misrepresent
insolvency
nati-ground
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) –(2)...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) –(2) bekezdés hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek a Kr. II. Fejezete szerinti egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) ajánlatban történő benyújtásával, a Kr. 3–4. és 5–6. §-a szerint kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha az Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. Az EEKD-ben az érintett gazdasági szereplő egyrészt nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, másrészt megadja az eljárásban kért információkat.
A kizáró okok hatálya alá nem tartozás előzetes igazolására Ajánlatkérő kéri a formanyomtatvány III. részében szereplő részletes információk megadását, olyan módon, hogy abból egyértelműen és ellenőrizhető módon, kétséget kizáróan megállapítható legyen az egyes kizáró okok hatálya alá nem tartozás. A nyilatkozat tartalmazza annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és szükség esetén a hozzájáruló nyilatkozatot.
Az Ajánlatkérő által Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, a Kr. 8–14. és 16. §-a szerint, további igazolások benyújtására is köteles.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet (személy) vonatkozásában az Ajánlattevő az ajánlatban csak EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolására, további igazolást nem kell benyújtani.
A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában
Ajánlattevőnek az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania.
Ha a Kr. szerinti minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, az Ajánlatkérő a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja, azonban erre a körülményre már az EEKD-ban, amennyiben annak megadása ott nem lehetséges, az ajánlatban csatolt külön nyilatkozatban utalni kell, megjelölve, hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó nyilvántartás, illetve, elektronikus nyilvántartás esetén, hogy mi az elérési út.
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) a közbeszerzési
eljárásban irányadó.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
“z eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) –(2) bekezdés...”
Kizárási okok leírása
z eljárásban nem lehet Ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1) –(2) bekezdés hatálya alatt áll.
Igazolási mód:
A 321/2015. (X.30.) Kormányrendelet (továbbiakban: Kr.) 1. § (1) bek. alapján az Ajánlattevőnek a Kr. II. Fejezete szerinti egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban: EEKD) ajánlatban történő benyújtásával, a Kr. 3–4. és 5–6. §-a szerint kell előzetesen igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésének hatálya alá.
Ha az Ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is be kell nyújtani. Az EEKD-ben az érintett gazdasági szereplő egyrészt nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn, másrészt megadja az eljárásban kért információkat.
A kizáró okok hatálya alá nem tartozás előzetes igazolására Ajánlatkérő kéri a formanyomtatvány III. részében szereplő részletes információk megadását, olyan módon, hogy abból egyértelműen és ellenőrizhető módon, kétséget kizáróan megállapítható legyen az egyes kizáró okok hatálya alá nem tartozás. A nyilatkozat tartalmazza annak megjelölését, hogy a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint benyújtandó igazolás kiállítására mely szerv jogosult, valamint a 69. § (11) bekezdése szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és szükség esetén a hozzájáruló nyilatkozatot.
Az Ajánlatkérő által Kbt. 69. § (4) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozó igazolások benyújtására felhívott Ajánlattevő az eljárás eredményéről szóló döntés meghozatalát megelőzően, a Kr. 8–14. és 16. §-a szerint, további igazolások benyújtására is köteles.
A Kr. 15. § (1) bekezdése alapján az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet (személy) vonatkozásában az Ajánlattevő az ajánlatban csak EEKD-t köteles benyújtani a Kbt. 62. § (1)–(2) bekezdésében foglalt kizáró okok hiányának igazolására, további igazolást nem kell benyújtani.
A Kr. 15. § (2) bekezdése alapján azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt az alkalmasság igazolásában
Ajánlattevőnek az ajánlatban a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania.
Ha a Kr. szerinti minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, az Ajánlatkérő a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is elfogadja, azonban erre a körülményre már az EEKD-ban, amennyiben annak megadása ott nem lehetséges, az ajánlatban csatolt külön nyilatkozatban utalni kell, megjelölve, hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó nyilvántartás, illetve, elektronikus nyilvántartás esetén, hogy mi az elérési út.
Az elektronikus közbeszerzés részletes szabályairól szóló 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet (EKR rendelet) a közbeszerzési
eljárásban irányadó.
A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
“1./ A részajánlattétel kizárásának indoka: A bűnjelként lefoglalt ingóságok tárolása, őrzése, telephelyen belüli mozgatása, a kapcsolódó dokumentálási és...”
További információk
1./ A részajánlattétel kizárásának indoka: A bűnjelként lefoglalt ingóságok tárolása, őrzése, telephelyen belüli mozgatása, a kapcsolódó dokumentálási és adminisztrációs feladatok ellátása egységes, nem osztható szolgáltatási folyamatot képez, a feladat- és felelősségi körök összetettsége miatt a beszerzés nem bontható részekre.
2./ Az ajánlattevőnek külön kell igazolnia a szerződés teljesítésére való alkalmasságát azon alkalmassági követelmények tekintetében, amelyeknél az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban vagy az előminősítési rendszerében - a KR 28. § (3) bekezdése vagy a 37. § (3) bekezdése alapján meghatározott minősítési szempontokhoz képest - szigorúbban állapítja meg az ajánlattevő műszaki, illetve szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását. Az Ajánlatkérő a szigorúbban meghatározott alkalmassági követelményekre kifejezetten utal a felhívás III.4.1. SZ1), M1)-M2) alkalmassági feltétel vonatkozásában.
3./ Az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni illetőleg az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, valamint az ajánlattevői teljesítésen belül az alvállalkozói teljesítés tervezett százalékos arányát.
4./ Ajánlatkérő az eljárás során a hiánypótlás lehetőségét teljes körben biztosítja. Ajánlatkérő a Kbt. 71.§ (6) bek. alapján nem biztosít újabb hiánypótlást abban az esetben, ha a már elrendelt hiánypótlás során az Ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás.
5./ Ajánlatkérő a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontja szerinti eredménytelenségi okot alkalmazza.
6./ Ajánlatkérő előírja, hogy az EKR-ben csatolt dokumentumokat – kivéve azon nyilatkozatokat melyek az EKR-ben elektronikus űrlap formájában rendelkezésre állnak – pdf formátumban kell benyújtani. Az EKR-ben elektronikus űrlapként rendelkezésre álló nyilatkozatokat az elektronikus űrlap kitöltése útján kell az ajánlat részeként megtenni és benyújtani.
7./ Az Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 41. § (6) bekezdésének megfelelően a szerződéskötés feltétele a nyertes ajánlattevő Áht. 55. § szerinti átláthatósági nyilatkozata.
8./ Az Ajánlatkérő a felhívás III.4.1. M2) pont szerinti alkalmassági minimumkövetelményként meghatározott szakember többlet szakmai tapasztalata részszempontra tett megajánlást és a szakember megnevezését szakmai ajánlatnak tekinti. A megajánlás igazolására csatolni kell a szakember képzettségét igazoló dokumentumot, továbbá már az ajánlatban teljes körűen (mind az alkalmasság szempontjából releváns tapasztalat, mind az értékelés szempontjából releváns többlettapasztalat bemutatásával) be kell nyújtani a szakember által saját kezűleg aláírt részletes szakmai önéletrajzot és a rendelkezésre állási nyilatkozatot. A részszempontra tett megajánlás és a szakember megnevezésének elmulasztása hiánypótlási tilalomba ütközik!
9./ Az Ajánlattevő köteles legkésőbb a szerződéskötésig a szerződés időtartamára szóló, járművek és egyéb ingóságok tárolása, őrzése, nyilvántartása, szállítása tevékenységre vonatkozó 5.000.000 Ft/kár és 20.000.000 Ft/év mértékű szakmai felelősségbiztosítást kötni vagy meglévő felelősségbiztosítását a megkötendő szerződésre kiterjeszteni.
10./ Ajánlatkérő a Kbt. 81.§ (5) bekezdésében foglaltakkal a bírálat során élni kíván.
11./ Az ajánlati kötöttség időtartama: az ajánlattételi határidő lejártától számított 30 nap
12./Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: 0-100
A módszer(ek) meghatározása, amellyel a ponthatárok közötti pontszám megadásra kerül: Ár szempontok: fordított arányosítás; A felhívás III.4.1. M2) pont szerinti alkalmassági minimumkövetelményként meghatározott szakember többlet szakmai tapasztalata részszempont esetén: egyenes arányosítás.
13./ Az ajánlathoz csatolni kell a bűnjelek elhelyezését biztosító ingatlan jellemzőinek olyan részletezettségű leírását, melyből megállapítható, hogy az ingatlan megfelel a műszaki leírásban előírt feltételeknek.
14./ FAKSZ: dr. Fónagy Tímea (00417).
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Kbt. 148. § szerint.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 063-185629 (2024-03-26)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2024-06-28) Objektum A közbeszerzés hatálya
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 99 518 550 HUF 💰
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Procedures for review
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 2024.EI.XV.C.6/42.
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-06-17 📅
Cím: Megbízási szerződés
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR000245902024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 1
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 99 518 550 HUF 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR000245902024/7928
Az ajánlattevő fél vezetője ✅
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001
A vállalkozó neve és címe
Név: T.P.ZS. Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Nemzeti nyilvántartási szám: 13661801242
Postacím: Szántóföld Utca 7
Postai irányítószám: 1151
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: tpzskft@gmail.com📧
Telefon: +36 205325880📞
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Mikrovállalkozás
Forrás: OJS 2024/S 126-388593 (2024-06-28)