Lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség: 1715 db
Opciós, tehát lehívási kötelezettséggel nem érintett mennyiség: 358 db (kb. 20 %)
Összmennyiség: 1715 db alapmennyiség + 385 db opciós mennyiség = 2 073 db
Ajánlattevő feladatainak további részletes ismertetését, egyéb követelményeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező Hajtóműegység kézikönyv tartalmazza. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű áru megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, gördülőállomány és ezek alkatrészei📦 Információk a tételekről
Az ajánlatok legfeljebb a következő tételekre nyújthatók be: 1
Leírás
Belső azonosító: EKR001351572024/1
Cím: CAF hajtómű alkatrészek beszerzése 2024
Ebben a közbeszerzésben kis- és középvállalkozások (kkv-k) is részt vehetnek ✅
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés alapján hajtómű alkatrész beszerzése a BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére.
Cikkszám Megnevezés ...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés alapján hajtómű alkatrész beszerzése a BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére.
Lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség: 1715 db
Opciós, tehát lehívási kötelezettséggel nem érintett mennyiség: 358 db (kb. 20 %)
Összmennyiség: 1715 db alapmennyiség + 385 db opciós mennyiség = 2 073 db
Ajánlattevő feladatainak további részletes ismertetését, egyéb követelményeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező Hajtóműegység kézikönyv tartalmazza. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű áru megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
A részajánlattétel kizárásának indoklása: A beszerezni kívánt termékek műszakilag szorosan...”
További információk
Ajánlatkérő teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét.
A részajánlattétel kizárásának indoklása: A beszerezni kívánt termékek műszakilag szorosan összekapcsolódnak, az alkatrészek kompatibilitása érdekében sem műszakilag sem pedig gazdaságilag nem indokolt az eljárást részekre bontani, hiszen a javítás is 1 telephelyen történik, az összekapcsolódó alkatrészeknek pedig folyamatosan rendelkezésre kell állniuk.
Többet mutasson
Szerződés típusa: Árubeszerzések
Termékek/szolgáltatások: Vasúti mozdonyok és villamos-motorkocsik, gördülőállomány és ezek alkatrészei📦
Postacím: Fehér
út
1/b
Irányítószám: 1106
Város: Budapest
Ország: Magyarország 🇭🇺
A teljesítés helye: Budapest🏙️
Időtartam: 18 hónap
A megújítások maximális száma: 1
További információk a megújításról:
“AK a szerződésmegszűnését megelőzően írásban (e-mail útján) jelezheti nyertes AT részére, hogy élni az opció lehetőségével. Ez esetben AK opció...”
További információk a megújításról
AK a szerződésmegszűnését megelőzően írásban (e-mail útján) jelezheti nyertes AT részére, hogy élni az opció lehetőségével. Ez esetben AK opció igénybevételéről szóló, nyertes AT-nek címzett egyoldalú nyilatkozatával a szerződés időtartama automatikusan meghosszabbodik az Opciós-keretmennyiség kimerítéséig, de legfeljebb 3 hónap időtartammal.
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
Opciók ✅
A lehetőségek leírása:
“Mindösszesen 358 darab opciós mennyiség erejéig.
Ajánlatkérő a szerződés megszűnését megelőzően írásban jelezheti, hogy élni kíván opciós...”
A lehetőségek leírása
Mindösszesen 358 darab opciós mennyiség erejéig.
Ajánlatkérő a szerződés megszűnését megelőzően írásban jelezheti, hogy élni kíván opciós jogával.
Ajánlatkérő a BT-24 rovat (II.2.4. pont) szerinti lehívási kötelezettségen felül a szállítások megrendelésére jogosult, de nem kötelezett.
Amennyiben Ajánlatkérő él az opciós jogával szerződés időtartama automatikusan meghosszabbodik a 358 darab Opciós keretmennyiség kimerítéséig, de legfeljebb 3 hónap időtartammal.
Ajánlatkérőt lehívási jog illeti meg, ennek keretében jogosult akár az összes opciós mennyiség lehívására, akár annak egy részére
Többet mutasson Díjazási kritériumok
Minőségi kritérium (név): 2. Vállalt teljesítési határidő a szerződéskötés követően a lerendeléstől számítva (minimum 6 hónap, maximum 9 hónap)
Minőségi kritérium (súlyozás): 5
Ár ✅
Ár (súlyozás): 95
Cím
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Eljárás Az eljárás típusa
Nyílt eljárás ✅
Jogalap: 2014/24/EU irányelv
Az eljárás legfontosabb jellemzői:
“Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. előírásaira!”
Gyorsított eljárás:
“Tekintettel arra, hogy a beszerezni kívánt termékek teljesítési határideje túl hosszú, a BKV Zrt. pedig közszolgáltatást ellátó szervezet, így a...”
Gyorsított eljárás
Tekintettel arra, hogy a beszerezni kívánt termékek teljesítési határideje túl hosszú, a BKV Zrt. pedig közszolgáltatást ellátó szervezet, így a tömegközlekedés zavartalan működése érdekében indokolt a gyorsított eljárás alkalmazása, hogy a nyertes Ajánlattevővel kötött szerződés teljesítése minél hamarabb kezdődhessen.
Többet mutasson Adminisztratív információk
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések beérkezésének határideje: 2024-09-02 16:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei: 2024-09-02 18:00:00 📅
Az ajánlatok felbontásának feltételei (hely): EKR rendszer
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról):
“424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15 .§ (2) bekezdése szerint az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát...”
Az ajánlatok felbontásának feltételei (Tájékoztatás a felhatalmazott személyekről és a felbontási eljárásról)
424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15 .§ (2) bekezdése szerint az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Ajánlatkérő az Ajánlatok bontása vonatkozásában Kbt. 68. § szerint jár el.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Minimális időtartam, amely alatt az ajánlattevőnek fenn kell tartania az ajánlatot: 30 nap A közbeszerzési eljárás feltételei
Fokozott biztonságú vagy minősített elektronikus aláírás vagy bélyegző kötelező (a 910/2014/EU rendeletben foglaltakkal összhangban)
Biztosítéknyújtási kötelezettség áll fenn ✅
A szerződést elnyerő ajánlattevők csoportjának valamilyen jogi formát kell öltenie ✅
Megnyitás dátuma: 2024-09-02 18:00:00 📅
Hely:
“EKR rendszer”
További információk:
“424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15 .§ (2) bekezdése szerint az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát...”
További információk
424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 15 .§ (2) bekezdése szerint az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az EKR az ajánlattételi határidő lejártát követően, kettő órával később kezdi meg. Ajánlatkérő az Ajánlatok bontása vonatkozásában Kbt. 68. § szerint jár el.
Többet mutasson
Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújtásának nyelvei: magyar 🗣️
Elektronikus számlázás: Kötelező
Elektronikus rendelés lesz használatos ✅
Elektronikus fizetést használnak ✅ Díjazási kritériumok
Súlyozás típusa: Súlyozás (pontok, pontos)
A közbeszerzési eljárás feltételei
A szerződés teljesítési feltételeket tartalmaz ✅
Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk Műszaki és szakmai képességek
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása:
“A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 1. § (1) bekezdése alapján...”
A kiválasztási kritériumok listája és rövid leírása
A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése:
A Kbt. 67. § (1)-(2) bekezdés és a 321/2015. (X.30.) Korm. r. 1. § (1) bekezdése alapján ajánlattevőnek - adott esetben kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek/személynek - az EEKD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Kr. 2. § (5) bekezdése alapján elfogadja az érintett gazdasági szereplő egyszerű nyilatkozatát, azaz az EEKD IV. Rész „α: (alfa) szakaszát kell kitölteni, a további részeket nem. Közös ajánlattevők mindegyike esetében külön formanyomtatvány szükséges, a közös ajánlattevők képviseletében a nyilatkozatot az ajánlatot benyújtó gazdasági szereplő teszi meg.
A Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján az alkalmassági követelményekre benyújtandó igazolások:
M/1. A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja alapján:
az ajánlati felhívás feladása napjától visszafelé számított három évben teljesített jelentősebb, alkalmassági feltétel körében előírt tárgyú referenciamunka/referenciamunkák ismertetése a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. § szerint a szerződést kötő másik fél által aláírt igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. A nyilatkozatban meg kell adni legalább
- a szerződést kötő másik fél nevét, címét (székhelyét), a referenciát adó személy nevét és elérhetőségét,
- a referenciamunka pontos leírását (elvégzett szállítás megnevezését, főbb műszaki paramétereit), - szállítás mennyisége (db),
- a teljesítés idejét (kezdet és befejezés megjelölésével, év, hónap, nap pontossággal),
- nyilatkozni kell továbbá arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e.
A nyilatkozatot olyan részletességgel kell benyújtani, hogy annak alapján az alkalmasság minimumkövetelményei között előírt feltételek megléte egyértelműen megállapítható legyen. A referencia bemutatható lezárult, illetve folyamatban lévő szerződésből is azzal a feltétellel, hogy a (rész)teljesítésnek a vizsgált időszakra kell esnie.
A referencia esetében a konzorciumi teljesítést a ténylegesen elvégzett munkák függvényében veszi figyelembe ajánlatkérő a bírálat során - ennek megfelelően a referenciákat is a referenciát bemutató által ténylegesen elvégzett munka feltüntetésével kell megadni. Az alkalmassági minimumkövetelmények igazolásával kapcsolatban ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 65. § (6) bekezdésére.
Ajánlattevő (közös ajánlattevő) az alkalmassági követelményeknek ajánlattevő bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhet a Kbt. 65. § (7), (9) és (11) bekezdésében, valamint a Kbt. 67. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet továbbá a 321/2015. (X.30.) Kr. 21/A.§-ra, a 24. § (1) bekezdésre valamint a Kbt. 69. § (11)-(11a) bekezdés és a 140. § (9) bekezdés alkalmazására.
M/2.: A Kbt. 65. § (1) bekezdés b) pontja és a 321/2015. Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés c) pontja alapján a minőségbiztosítási rendszer - bármely nemzeti rendszerben akkreditált - tanúsító általi, az ajánlattételi határidő lejártakor érvényes tanúsítvány (ISO 9001) vagy a 321/2015. Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti ezzel egyenértékű az ajánlattételi határidő lejártakor érvényes tanúsítvány, illetve az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékai (egyszerű másolati példányban), ha a szóban forgó gazdasági szereplőnek - neki fel nem róható okokból - nem volt lehetősége az említett tanúsítványt az előírt határidőn belül megszerezni, feltéve, hogy a gazdasági szereplő bizonyítja, hogy a javasolt minőségbiztosítási intézkedések megfelelnek az előírt minőségbiztosítási szabványoknak..
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított három évből (36 hónapból) az alábbi referenciával/referenciákkal:
- legalább 1100 db vasúti,- és/vagy villamos kocsik hajtóműveihez szükséges alkatrész szállítására vonatkozó, a szerződésszerű teljesítést igazoló referenciával.
Az előírt alkalmassági követelménynek történő megfelelés több szerződéssel is igazolható.
Az előírt alkalmassági követelmények igazolására bemutatandó szerződés(ek)nek az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított legfeljebb hat éven (72 hónap) belül megkezdett és három éven (36 hónap) belül befejezett szállítás(oka)t kell magában foglalnia a Kr. 21. § (1a) bek. értelmében, valamint folyamatban lévő szerződés is bemutatható azzal a feltétellel, hogy a (rész)teljesítésnek a vizsgált időszakra kell esnie.
M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő a szerződés teljesítésére, ha nem rendelkezik bármely nemzeti rendszerben akkreditált tanúsító szervezet által kiállított, a közbeszerzés tárgyára vonatkozó, az ajánlattételi határidő lejártakor érvényes minőségbiztosítási tanúsítvánnyal (ISO 9001) vagy a 321/2015. Korm. rendelet 24. § (3) bekezdése szerinti ezzel egyenértékű az ajánlattételi határidő lejártakor érvényes tanúsítvánnyal, illetve az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival, ha a szóban forgó gazdasági szereplőnek - neki fel nem róható okokból - nem volt lehetősége az említett tanúsítványt az előírt határidőn belül megszerezni, feltéve, hogy a gazdasági szereplő bizonyítja, hogy a javasolt minőségbiztosítási intézkedések megfelelnek az előírt minőségbiztosítási szabványoknak.
Többet mutasson Részvételi feltételek
A gazdasági szereplők azon csoportjának jogi formája, amelynek a szerződést oda kell ítélni:
“Nem releváns.”
Kauciók és garanciák:
“Nem releváns.”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre:
“A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák a lent hivatkozott főbb jogszabályok szerint kerülnek kiegyenlítésre:
- 2015. évi CXLIII. törvény,
-...”
A főbb finanszírozási feltételek és fizetési szabályok és/vagy hivatkozás az ezeket szabályozó vonatkozó rendelkezésekre
A szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számlák a lent hivatkozott főbb jogszabályok szerint kerülnek kiegyenlítésre:
- 2015. évi CXLIII. törvény,
- 2013. évi V. törvény,
- 2007. évi CXXVII. törvény,
- 2011. évi CXCV. törvény.
Többet mutasson A szerződéssel kapcsolatos feltételek
A szerződés teljesítésének feltételei:
“Az ajánlattétel, a szerződések, számlázás és kifizetés devizaneme: EUR
Ajánlatkérő előleget nem biztosít, eseti megrendelésenként van lehetőség részszámla...”
A szerződés teljesítésének feltételei
Az ajánlattétel, a szerződések, számlázás és kifizetés devizaneme: EUR
Ajánlatkérő előleget nem biztosít, eseti megrendelésenként van lehetőség részszámla benyújtására az adott teljesítésnek megfelelően.
Kifizetés az igazolt teljesítést követően kiállított számla alapján a számla kézhezvételétől 30 napon belül, a Kbt. 135. § (1) és (5)-(6) bekezdéseiben és a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak szerint. A kifizetésre irányadó továbbá: Áht, Ávr, Áfa tv.
A szerződést megerősítő mellékkötelezettségek:
késedelmi kötbér (nettó vételár 1%-a/nap; a 6. késedelmes naptól a nettó vételár 2%-a /nap; max. 25 %)
hibás teljesítési kötbér (nettó vételár 20%-a) és meghiúsulási kötbér (nettó vételár 30-%-a).
Jótállás: Ajánlattevőnek legalább a termék átadásától számított 24 hónap korlátozás nélküli jótállást kell vállalnia teljesítéséért, valamint a hibás teljesítésből eredő károk megtérítésére.
Ajánlatkérő a Ptk. 6:155. §-ában foglaltak szerint fizet késedelmi kamatot.
Szociális jogszabályokban előírt kötelezettségek megszegése
Munkajogi kötelezettségek megszegése
Csőd
Fizetésképtelenség
Csődegyezség hitelezőkkel
A nemzeti törvények értelmében a csődhöz hasonló helyzet
Felszámoló által kezelt vagyon
Üzleti tevékenység felfüggesztése
A verseny torzítását célzó megállapodás más gazdasági szereplőkkel
A közbeszerzési eljárásban való részvételből fakadó összeférhetetlenség
Közvetlen vagy közvetett részvétel a közbeszerzési eljárás előkészítésében
Lejárat előtti megszüntetés, kártérítési követelés vagy egyéb hasonló szankciók
Hamis nyilatkozatot tettek, nem tudtak információt nyújtani, nem tudták benyújtani a kért dokumentumokat, és bizalmas információkat kaptak az eljárásról
Tisztán nemzeti kizáró okok
Kizárási okok leírása:
“Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) ...”
Kizárási okok leírása
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott kizáró okok hatálya alatt áll. Ajánlatkérő továbbá a Kbt. 74. §(1) bekezdés b) pont alapján kizárja az eljárásból azt az ajánlattevőt (közös ajánlattevő), alvállalkozót, alkalmasság igazolásában részvevő gazdasági szereplőt, aki részéről a kizáró ok az eljárás során következik be.
Igazolási mód:
• Ajánlattevő(k), az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő az ajánlatban a 321/2015.(X.30.) Korm. r. (továbbiakban „Korm. r.”) 4.§ (1) bek szerint az egységes európai közbeszerzési dokumentum (továbbiakban „EEKD”) benyújtásával köteles előzetesen igazolni a Kbt. 62.§-ban említett kizáró okok hiányát.
• Az EEKD-ban a gazdasági szereplő(k) nyilatkozik arról, hogy a kizáró okok nem állnak fenn vele szemben, másrészt megadja az eljárásban kért információkat. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell, hogy a Kbt. 69.§ (4) bekezdés szerint benyújtandó igazolások kiállítására mely szerv jogosult, - azon adatbázisokat üzemeltető szervek kivételével, amely adatbázisok ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára e rendelet előírja, valamint a Kbt. 69.§ (11) bekezdés szerinti adatbázis alkalmazásához szükséges adatokat és - szükség esetén - hozzájáruló nyilatkozatot.
• Az ajánlatban a Kbt. 67.§ (4) bekezdése alapján az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell.
• A kizáró okok fenn nem állását az igazolások benyújtására felhívott [Kbt. 69. § (4)] gazdasági szereplőknek a Korm. r. 8. §; 10. §, 12 - 14. § és 16. § szerint kell igazolnia.
• Amennyiben a cégkivonattal kapcsolatban változásbejegyzési eljárás van folyamatban, az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet (mellékleteivel együtt) és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást, valamint egy ajánlattevői nyilatkozatot (űrlapot) arról, hogy változásbejegyzési eljárás folyamatban van-e vele szemben. Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, az erre vonatkozó, nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlathoz csatolni.
• Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 69. § (11a) bekezdésre és a Kbt. a 74. § (1) bekezdésére.
• Öntisztázás a Kbt. 64. § alapján.
Ajánlatkérő hivatkozik a 321/2015. (X.30.) Korm. R. 1.-7.§.-aiban foglaltakra is.
A kizáró okokra és az alkalmassági követelményekre vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az ajánlatkérő – ellenkező bizonyításig – az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi
Az ajánlattevőnek vagy részvételre jelentkezőnek az ajánlatában, illetve részvételi jelentkezésében, annak uniós értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzési eljárásban történő benyújtásakor nyilatkoznia kell arról, hogy ajánlata, illetve részvételi jelentkezése tekintetében fennáll-e az ukrajnai helyzetet destabilizáló orosz intézkedések miatt hozott korlátozó intézkedésekről szóló, 2014. július 31-i 833/2014/EU tanácsi rendelet 5k. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a közbeszerzési vagy koncessziós szerződés odaítélésére vonatkozó tilalom.
Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (9) bekezdésben foglaltakra is!
“1. Ajánlattevőnek a jogszabályokban, a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie...”
További információk
1. Ajánlattevőnek a jogszabályokban, a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 65. § (7), 66. § (2), (5)-(6), 67. § (4) bekezdése, az EEKD dokumentumot. A Kbt. 65. § (7), 66. § (6) bekezdése tekintetében nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges (EKR űrlap).
2. Ajánlatkérő a IV.2.6) pont esetében 1 hónap alatt 30 napot ért.
3. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg a III.1.3) pontok szerinti alkalmasság feltételeit és azok igazolását.
4. Közös Ajánlattevőknek az ajánlathoz csatolniuk kell a közös teljesítésére vonatkozó megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint.
5. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
6. Ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát.
Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes
bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is.
7. Ajánlatkérő az eljárást Kbt. 40. § (1) bekezdés alapján elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Az ajánlatokat az EKR-ben kell benyújtani, figyelemmel a Kbt. 40. § (1) bekezdés második mondatában foglaltakra. Ajánlatkérő az alábbiakban megadja azt a fájlformátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum. Az ártáblázatokat szerkeszthető formátumban is be kell nyújtani (Kbt. 41/B. § (2) bekezdés).
8. Ajánlatkérő kéri a közbeszerzési dokumentumok részeként (önálló mellékletben) kiadott ártáblázatot beárazni és az ajánlathoz csatolni. Az ajánlatkérő az ártáblázat szerinti „Korrigált nettó EUR összérték”-et értékeli ajánlati árként, ezt szükséges feltüntetni a felolvasólapon. Az ártáblázat be nem csatolása az ajánlat érvénytelenségét eredményezi.
9. Ajánlatkérő a 321//2015. Korm rendelet 46. § (5) bekezdésére tekintettel egyenértékű terméket is elfogad.
10. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a megajánlott tételek megnevezését, rajzszámát, és a termékek gyártóját is fel kell tüntetnie. (Ártáblázat)
11. Ajánlattevő ajánlatához köteles csatolni az alábbi műszaki dokumentumokat: A hajtómű rendszer komplett műszaki leírása, rajzokkal; Karbantartási utasítás a teljes hajtómű rendszerre vonatkozóan; Beépített, kereskedelmi alkatrészek műszaki adatlapja.
12. Ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind Ajánlattevő, mind közös Ajánlattevők vonatkozásában. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítése érdekében nem tart igényt gazdálkodó szervezet alapítására (Kbt. 35. § (8) bekezdés) és nem teszi lehetővé azt.
13. Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához nem kötött.
14. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak.
15. Az ajánlatot az EKR-en keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-en való benyújtásának elektronikus formájáról a Kbt. 41/A. § rendelkezik. Az EKR üzemzavara esetén a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16-17. §-ában és 22. §-ában foglaltak az irányadóak.
16. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha a dokumentum nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a Kbt. 47. § (2) bekezdésben meghatározottak szerint.
17. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szilva Gábor (Lajstromszám: 00738)
Többet mutasson Felülvizsgálati testület
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Az a szolgálat, amelytől a felülvizsgálati eljárásról tájékoztatást lehet kérni
Név: Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Döntőbizottság
Nemzeti nyilvántartási szám: 15329190-2-41
Postacím: Riadó u. 5
Postai irányítószám: 1026
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: dontobizottsag@kt.hu📧
Telefon: +36 18828592📞
Fax: +36 18828593 📠
URL: https://kozbeszerzes.hu🌏 Felülvizsgálati eljárás
Pontos információ a felülvizsgálati eljárások határidejéről (határidejeiről):
“Ajánlatkérő hivatkozik a Kbt. 148. §-a alapján alkalmazandó előírásokra.” Információk az elektronikus munkafolyamatokról
Elektronikus számlázást fogadunk el
Elektronikus rendelés lesz használatos
Elektronikus fizetést használnak
Forrás: OJS 2024/S 159-493239 (2024-08-14)
Tájékoztató az eljárás eredményéről (2025-07-03) Objektum A közbeszerzés hatálya
Rövid leírás:
“Adásvételi keretszerződés alapján hajtómű alkatrész beszerzése a BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére. Cikkszám Megnevezés Db szám 9703040016-1 Hézagológyűrű...”
Rövid leírás
Adásvételi keretszerződés alapján hajtómű alkatrész beszerzése a BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére. Cikkszám Megnevezés Db szám 9703040016-1 Hézagológyűrű (távtartó)(16) CAF 56 9703040018-1 Távtartó persely (távtartó)(18) CAF 56 9703040020-1 Kapcsolószerkezet belső gyűrűje(20)CAF 56 9703040024-1 Kihajtás belső labirint tömítése (24) CA 56 9703040037-1 Nyomórugó (37) CAF 500 9703040011-1 Behajt. belső labirint tömítése(11)CAF 56 9703040015-1 Behajtás perselyének gyűrűje (15) CAF 56 9703040021-1 Kihajt.teng.labirint töm. gyűrűje(21)CAF 56 9703040025-1 Kihajt.teng.forgó labirint tömít.(25)CAF 56 9703040026-1 Fékkihajt.labir.tömít.burkolata(26)CAF 56 9703040140-1 Tengelykapcsoló csillag CAF hajtóműhöz 56 9703040142-1 Menetes dugó G1/8" DIN 908 CAF hajtóm. 1 9703040144-1 Csavar M30x200 - CAF hajtóműhöz 56 9703040146-1 M30 anya - CAF hajtóműhöz 56 9703040010-1 Behajt.labirint tömít. burkolata (10) CA 56 9703040012-1 Fix belső labirint tömítés (12) CAF 56 9703040014-1 Kúpgörgős csapágy hordozója (14) CAF 56 9703040023-1 Kihajt.teng.kül. labirint tömít.(23)CAF 56 9703040148-1 Csőtengely - CAF hajtóműhöz 14 9703040009-1 Hajtó tengely perselye (9) CAF 22 9703040013-1 Behajtás olajfogó gyűrűje (13) CAF 22 9703040017-1 Hengeres alátét (17) CAF 15 9703040019-1 Tengelykapcsoló külső gyűrűje(19)CAF 14 9703040027-1 Kémlelőablak burkolata (27) CAF 4 9703040028-1 Olajszint dugós nívópálcája (28) CAF 4 9703040029-1 Olaj mágneses dugó (29) CAF 5 9703040035-1 Olajszint kéml.abl.üvege 45x60(35)CAF 8 9703040075-1 Védőburkolat készlet (75) CAF 1 9703040135-1 Közös motorvédő rács (135) CAF 2 9703040136-1 Rács oldalsó távtartó (136) CAF 2 9703040137-1 Rács középső távtartó (137) CAF 2 9703040138-1 Bal motorvédő rács készlet(138)CAF 2 9703040109-1 Teng.oldali tengelykapcs.-fél (109)CAF 55 9703040002-1 Hajtó fogaskerék tengely (2) CAF 24 9703040003-1 Hajtó fogaskerék (3) CAF 24 9703040022-1 Kihajtás burkolat (22) CAF 12 9703040034-1 Speciális anya (34) CAF 86 Lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség: 1715 db Opciós, tehát lehívási kötelezettséggel nem érintett mennyiség: 358 db (kb. 20 %) Összmennyiség: 1715 db alapmennyiség + 385 db opciós mennyiség = 2 073 db Ajánlattevő feladatainak további részletes ismertetését, egyéb követelményeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező Hajtóműegység kézikönyv tartalmazza. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű áru megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Többet mutasson
A beszerzés teljes értéke (HÉA nélkül): 417 320 EUR 💰
Leírás
A beszerzés leírása:
“Adásvételi keretszerződés alapján hajtómű alkatrész beszerzése a BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére. Cikkszám Megnevezés Db szám 9703040016-1 Hézagológyűrű...”
A beszerzés leírása
Adásvételi keretszerződés alapján hajtómű alkatrész beszerzése a BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére. Cikkszám Megnevezés Db szám 9703040016-1 Hézagológyűrű (távtartó)(16) CAF 56 9703040018-1 Távtartó persely (távtartó)(18) CAF 56 9703040020-1 Kapcsolószerkezet belső gyűrűje(20)CAF 56 9703040024-1 Kihajtás belső labirint tömítése (24) CA 56 9703040037-1 Nyomórugó (37) CAF 500 9703040011-1 Behajt. belső labirint tömítése(11)CAF 56 9703040015-1 Behajtás perselyének gyűrűje (15) CAF 56 9703040021-1 Kihajt.teng.labirint töm. gyűrűje(21)CAF 56 9703040025-1 Kihajt.teng.forgó labirint tömít.(25)CAF 56 9703040026-1 Fékkihajt.labir.tömít.burkolata(26)CAF 56 9703040140-1 Tengelykapcsoló csillag CAF hajtóműhöz 56 9703040142-1 Menetes dugó G1/8" DIN 908 CAF hajtóm. 1 9703040144-1 Csavar M30x200 - CAF hajtóműhöz 56 9703040146-1 M30 anya - CAF hajtóműhöz 56 9703040010-1 Behajt.labirint tömít. burkolata (10) CA 56 9703040012-1 Fix belső labirint tömítés (12) CAF 56 9703040014-1 Kúpgörgős csapágy hordozója (14) CAF 56 9703040023-1 Kihajt.teng.kül. labirint tömít.(23)CAF 56 9703040148-1 Csőtengely - CAF hajtóműhöz 14 9703040009-1 Hajtó tengely perselye (9) CAF 22 9703040013-1 Behajtás olajfogó gyűrűje (13) CAF 22 9703040017-1 Hengeres alátét (17) CAF 15 9703040019-1 Tengelykapcsoló külső gyűrűje(19)CAF 14 9703040027-1 Kémlelőablak burkolata (27) CAF 4 9703040028-1 Olajszint dugós nívópálcája (28) CAF 4 9703040029-1 Olaj mágneses dugó (29) CAF 5 9703040035-1 Olajszint kéml.abl.üvege 45x60(35)CAF 8 9703040075-1 Védőburkolat készlet (75) CAF 1 9703040135-1 Közös motorvédő rács (135) CAF 2 9703040136-1 Rács oldalsó távtartó (136) CAF 2 9703040137-1 Rács középső távtartó (137) CAF 2 9703040138-1 Bal motorvédő rács készlet(138)CAF 2 9703040109-1 Teng.oldali tengelykapcs.-fél (109)CAF 55 9703040002-1 Hajtó fogaskerék tengely (2) CAF 24 9703040003-1 Hajtó fogaskerék (3) CAF 24 9703040022-1 Kihajtás burkolat (22) CAF 12 9703040034-1 Speciális anya (34) CAF 86 Lehívási kötelezettséggel érintett mennyiség: 1715 db Opciós, tehát lehívási kötelezettséggel nem érintett mennyiség: 358 db (kb. 20 %) Összmennyiség: 1715 db alapmennyiség + 385 db opciós mennyiség = 2 073 db Ajánlattevő feladatainak további részletes ismertetését, egyéb követelményeket a közbeszerzési dokumentumok részét képező Hajtóműegység kézikönyv tartalmazza. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdésében foglaltakra tekintettel ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása szükségessé tette meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozást, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” minden esetben értendő. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy egyenértékű áru megajánlása esetén az egyenértékűséget az ajánlattevőnek az ajánlatában igazolnia kell.
Többet mutasson
További információk:
“Ajánlatkérő teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. A részajánlattétel kizárásának indoklása: A beszerezni kívánt termékek műszakilag szorosan...”
További információk
Ajánlatkérő teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. A részajánlattétel kizárásának indoklása: A beszerezni kívánt termékek műszakilag szorosan összekapcsolódnak, az alkatrészek kompatibilitása érdekében sem műszakilag sem pedig gazdaságilag nem indokolt az eljárást részekre bontani, hiszen a javítás is 1 telephelyen történik, az összekapcsolódó alkatrészeknek pedig folyamatosan rendelkezésre kell állniuk.
Többet mutasson Információk a lehetőségekről
A lehetőségek leírása:
“Mindösszesen 358 darab opciós mennyiség erejéig. Ajánlatkérő a szerződés megszűnését megelőzően írásban jelezheti, hogy élni kíván opciós jogával....”
A lehetőségek leírása
Mindösszesen 358 darab opciós mennyiség erejéig. Ajánlatkérő a szerződés megszűnését megelőzően írásban jelezheti, hogy élni kíván opciós jogával. Ajánlatkérő a BT-24 rovat (II.2.4. pont) szerinti lehívási kötelezettségen felül a szállítások megrendelésére jogosult, de nem kötelezett. Amennyiben Ajánlatkérő él az opciós jogával szerződés időtartama automatikusan meghosszabbodik a 358 darab Opciós keretmennyiség kimerítéséig, de legfeljebb 3 hónap időtartammal. Ajánlatkérőt lehívási jog illeti meg, ennek keretében jogosult akár az összes opciós mennyiség lehívására, akár annak egy részére
A szerződés odaítélése
A szerződés/tétel odaítélése ✅ Jogorvoslati eljárások
A panaszosok száma: 0
Tétel azonosító száma: LOT-0001
Szerződés száma: 1
A szerződés megkötésének időpontja: 2024-10-22 📅
Cím: CAF hajtómű alkatrészek beszerzése 2024 megism.
A szerződés címe: https://ekr.gov.hu/ekr-szerzodestar/hu/szerzodesLista?eljarasAzon=EKR001351572024🌏 Tájékoztatás a pályázatokról
A beérkezett ajánlatok száma: 2
Az elektronikus úton beérkezett pályázatok száma: 2
A kkv-k által benyújtott pályázatok száma: 2
A nem uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A más uniós tagállamokból származó ajánlattevőktől beérkezett ajánlatok száma: 0
A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 429 458 EUR 💰
Az ajánlatot rangsorolták
Helyezés a nyertesek listáján: 2
Ajánlat azonosítója: EKR001351572024/7682
A rész vagy a részcsoport azonosítója: LOT-0001 A vállalkozó neve és címe
Név: IZI-TOP Bt.
Nemzeti nyilvántartási szám: 20962104242
Postacím: Egressy Út 113/HI. D. ép. 6. em. 2.
Postai irányítószám: 1141
Postai város: Budapest
Régió: Budapest🏙️
Ország: Magyarország 🇭🇺
E-mail: illes.imre@izi-top.hu📧
Telefon: +36 302091158📞 A szerződés/tétel értékére vonatkozó információ (héa nélkül)
A szerződés/tétel teljes értéke: 417 320 EUR 💰
Helyezés a nyertesek listáján: 1
Ajánlat azonosítója: EKR001351572024/7730 A vállalkozó neve és címe
Név: MOVILL Jármű és Alkatrész Javító és Gyártó Kft.
Nemzeti nyilvántartási szám: 12106189213
Postacím: Ipari Park Tavasz Utca 5.
Postai irányítószám: 2142
Postai város: Nagytarcsa
Régió: Pest🏙️
E-mail: verseny@movill.hu📧
Telefon: +36 12524762📞
Fax: +36 13636687 📠
URL: https://www.movill.hu🌏
A tulajdonos állampolgársága: Magyarország 🇭🇺
A gazdasági szereplő mérete: Kisvállalkozás
Ajánlatkérő hatóság Név és címek
Postacím: Fehér Út 1/B
Kiegészítő információk További információk
“1. Ajánlattevőnek a jogszabályokban, a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie...”
További információk
1. Ajánlattevőnek a jogszabályokban, a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Kbt. 65. § (7), 66. § (2), (5)-(6), 67. § (4) bekezdése, az EEKD dokumentumot. A Kbt. 65. § (7), 66. § (6) bekezdése tekintetében nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges (EKR űrlap). 2. Ajánlatkérő a IV.2.6) pont esetében 1 hónap alatt 30 napot ért. 3. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet arra, hogy az eljárásban a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékéhez képest szigorúbban állapította meg a III.1.3) pontok szerinti alkalmasság feltételeit és azok igazolását. 4. Közös Ajánlattevőknek az ajánlathoz csatolniuk kell a közös teljesítésére vonatkozó megállapodást a közbeszerzési dokumentumokban foglaltak szerint. 5. Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot. 6. Ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet (személy) részéről az ajánlatot aláíró és/vagy nyilatkozatot tevő, kötelezettséget vállaló cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát vagy a Ctv. 9. §-a szerinti aláírási mintát. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosult, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírt meghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is. 7. Ajánlatkérő az eljárást Kbt. 40. § (1) bekezdés alapján elektronikus közbeszerzési rendszerben (EKR) folytatja le. Az ajánlatokat az EKR-ben kell benyújtani, figyelemmel a Kbt. 40. § (1) bekezdés második mondatában foglaltakra. Ajánlatkérő az alábbiakban megadja azt a fájlformátumot, melyet használva kell az ajánlatokat benyújtani: olvasható és nem szerkeszthető pdf formátum. Az ártáblázatokat szerkeszthető formátumban is be kell nyújtani (Kbt. 41/B. § (2) bekezdés). 8. Ajánlatkérő kéri a közbeszerzési dokumentumok részeként (önálló mellékletben) kiadott ártáblázatot beárazni és az ajánlathoz csatolni. Az ajánlatkérő az ártáblázat szerinti „Korrigált nettó EUR összérték”-et értékeli ajánlati árként, ezt szükséges feltüntetni a felolvasólapon. Az ártáblázat be nem csatolása az ajánlat érvénytelenségét eredményezi. 9. Ajánlatkérő a 321//2015. Korm rendelet 46. § (5) bekezdésére tekintettel egyenértékű terméket is elfogad. 10. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a megajánlott tételek megnevezését, rajzszámát, és a termékek gyártóját is fel kell tüntetnie. (Ártáblázat) 11. Ajánlattevő ajánlatához köteles csatolni az alábbi műszaki dokumentumokat: A hajtómű rendszer komplett műszaki leírása, rajzokkal; Karbantartási utasítás a teljes hajtómű rendszerre vonatkozóan; Beépített, kereskedelmi alkatrészek műszaki adatlapja. 12. Ajánlatkérő gazdálkodó szervezet alapítását kizárja mind Ajánlattevő, mind közös Ajánlattevők vonatkozásában. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés teljesítése érdekében nem tart igényt gazdálkodó szervezet alapítására (Kbt. 35. § (8) bekezdés) és nem teszi lehetővé azt. 13. Az eljárásban való részvétel ajánlati biztosíték adásához nem kötött. 14. A jelen felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumban nem szabályozott kérdésekben a Kbt., valamint annak végrehajtási rendeletei, a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet, illetve a Ptk. rendelkezései megfelelően irányadóak. 15. Az ajánlatot az EKR-en keresztül, az ajánlattételi határidő lejártáig kell benyújtani. A nyilatkozatok EKR-en való benyújtásának elektronikus formájáról a Kbt. 41/A. § rendelkezik. Az EKR üzemzavara esetén a 424/2017. (XII. 19.) Korm. rendelet 16-17. §-ában és 22. §-ában foglaltak az irányadóak. 16. Az ajánlatot magyar nyelven kell elkészíteni. Ha a dokumentum nem magyar nyelven kerül kiállításra, azt ajánlattevő magyar nyelvű fordítással együtt köteles becsatolni a Kbt. 47. § (2) bekezdésben meghatározottak szerint. 17. Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó: dr. Szilva Gábor (Lajstromszám: 00738)